Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/22/2023 in all areas

  1. Szilágyi Palkó Pál, Dr. Nagy Balázs (szerk.) - Erdély legszebb túraútvonalai Az Erdély és környékének legszebb túraútvonalai legalább annyi csodát rejt, mint sorozatunk első tagja, a nagy sikerű Magyarország legszebb túraútvonalai. Európa egyik legváltozatosabb hegyvilága szegélyezi lakóhelyünket, a kárpáti medencevidéket: a kőzettani és domborzati sokszínűség, a mozaikosan változó táj meglepően érdekes túraterepek helyszíne. Különösen igaz ez a Kárpátok Romániában húzódó részeire, így e túrakalauz erdélyi, partiumi, máramarosi és bánsági hegyi ösvényeket is ismertet. A túrakönyv célja, hogy átfogó képet nyújtson az erdélyi és Erdély környéki hegyvonulatokról, mégpedig a legszínesebb és legjellegzetesebb útvonalak, helyszínek ismertetésével. Találunk benne könnyed kirándulásokat, keményebb csillagtúrákat, vad szurdoktúrákat és többnapos trekkingeket is. A sokszor nyáron is visszafogottan látogatott hosszabb és távolibb útvonalak, valamint a téli teljes elhagyatottság bőséges hegyi kihívást és kalandot kínál, gyakran a turista-hőskor körülményeit idézve vissza. pdf 167mb [Hidden Content]
    6 points
  2. Jonah Goldberg - Liberálfasizmus A "fasiszta" szót ma rendszerint sértésként használják a jobboldallal szemben – a neokonoktól a nagyvállalkozókig tartó kört illetve ezzel. De mit is jelent valójában? Nem lehet, hogy a fasizmus igazi örökösei valójában azok, akik roppant kedvesnek és progresszívnak gondolják magukat: a liberálisok? Jonah Goldberg érdes, figyelemfelkeltő amerikai bestsellere régi mítoszokat lerombolva fedi fel, hogy miért a baloldalról erednek az életünk feletti ellenőrzést célzó legalattomosabb próbálkozások, a dohányzás betiltásától a biztonsági kamerákig. A történelmen a kultúrán végigtekintve meglepő példákon – Woodrow Wilson rendőrállamától Clintonék személyi kultuszáig, a hatvanas évek radikális diákjainak militarista divatjától Hollywood totalitárius esztétikájáig – mutatja be, hogy éppenséggel a progresszivitás és nem a konzervativizmus szellemi gyökerei azonosak a fasizmuséival. Ez a dühös, szokatlan és perlekedő mű a jó szándékú liberális barátságos ábrázata mögé tekint, és közben prekoncepcióinkat is leleplezi. pdf 1mb [Hidden Content]
    5 points
  3. Julia Boyd - Szörnyeteg vagy példakép A Szörnyeteg vagy példakép? a nácik felemelkedésének és uralmának rendkívüli összefoglalása, amely nagy munkával gyűjtött, első kézből származó beszámolókra támaszkodik. Egyetemi hallgatók és iskolás diákok, politikusok, zenészek, diplomaták, kommunisták, fasiszták, tudósok, olimpikonok, költők, újságírók, turisták, sőt olyan hírességek, mint Charles Lindbergh és Samuel Beckett korabeli naplói, levelei és írásai szolgálnak forrásul. Az olvasó szinte láthatja, hallhatja, tapinthatja azt az atmoszférát, amiről a kor embere nem sejthette, varázslatos megújuláshoz vagy borzalmas viharhoz vezet-e. Elgondolkodtató kérdések következnek ebből a mai olvasó számára: Mennyire lehetett felfogni, mi is történik valójában? Meg lehetett-e ragadni a nemzetiszocializmus lényegét? Lehetett-e érintetlennek maradni a propagandától? Meg lehetett-e jósolni a holokausztot? A történelem akaratlan szemtanúi újszerű betekintést nyújtanak a harmadik birodalom összetettségébe, paradoxonjaiba és végső össze omlásába. „Még a politikában jártas személyek is többértelműnek találták Hitler Németországát. Az éjszaka közepén otthonukból elhurcolt embereket, kínzásokat és megfélemlítést illetően sok külföldi egyszerűen félrenézett, abban a reményben, hogy amennyiben a nemzetiszocializmus pozitívumaira összpontosít, a visszatetsző aspektusai hamar elenyésznek. Sokkal nehezebb volt elnézni a zsidók üldöztetését. De az 1933-ban Németországba érkező külföldi utazók közül sokan maguk is antiszemiták voltak, ha csak felszínesen is. Számukra a néhány zsidó zargatása alacsony ár volt egy nagyszerű nemzet újjáépítéséért – nem mellesleg azé a nemzeté, mely Európa kommunizmus elleni harcának fő védőbástyája volt.” pdf 2mb [Hidden Content]
    4 points
  4. Richard Gilbert - 200 kedvelt szobanövény termesztése és ápolása Egy tökéletes útmutató, melynek segítségével ön a szobanövények gondozásának és ízletes elrendezésének mesterévé válhat. 200 szemet gyönyörködtető és kevés gondozást igénylő növény, sok-sok színes illusztrációval; Gondozási útmutató minden egyes növényhez; A növények közismert nevének feltüntetése; „Hibakereső jegyzék” a kezelési problémák megoldására; Szobanövényeink ideális elhelyezése; Általános ismertető a pálmákról, a páfrányokról, a pozsgás növényekről és a kaktuszokról. pdf 19mb [Hidden Content]
    3 points
  5. Legát Tibor - A nagy kisföldalatti Tizenkét óra után öt perccel a király beleült az egyik földíszített kocsiba, melyben kívüle a fogadására megjelent urak is helyet foglaltak. Egy másik üres kocsi ment a királyi kocsi előtt, melyet Stromszky és Lukács mérnökök vezettek. Őfelsége szakszerű kérdéseket intézett útja közben az igazgatókhoz s megjegyezte: „Ilyen gyorsan még nem épült vasút, mint ez a vasút”, majd azt mondta: „A vasút igen szép, s örülök, hogy megtekinthettem”. pdf 60mb [Hidden Content]
    3 points
  6. Bödőcs Tibor - Prímszámok hóesésben Bödőcs Tibor új könyve sok kis írásból, „miniatűrökből” áll, melyekből mozaikszerűen rajzolódik ki jelen világunk tragikomikus képe. Groteszk Buddha-tanmeséktől a XX. század szövevényes – és gyakran szörnyűséges – történelmét felvillantó apokrif történeteken, valamint agyafúrt filozófusok parodizált gondolatain, sőt napjaink háborús borzalmain át eljutunk a mai magyar rögvalóságig… és tovább (egészen bolygónk fekete humorral elképzelt sorsáig). Bödőcs Tibor részben nagy írók nyomdokain halad (Karinthy, Mrożek, Harmsz, Kafka, Hašek, Örkény stb.), amikor a barokkosan burjánzó stílusú Mulat a manézs után most szikár kisprózai műveket alkot – máshol meg találgathatunk, hogy a senkivel sem összetéveszthető bödőcsi rafinériával épp kit-mit parodizál mindabból, amit még lehet egyáltalán, mert nem vált önmaga paródiájává. Bár… ő éppenséggel megmutatja azt is, hogy a paródia paródiája is parodizálható. „Számonkérte egyszer Buddhát a tanítvány: – Mester, te azt mondtad, ha elég hosszan nézek egy tyúkot, még az is lehet, hogy tigrissé változik. Nem változott. Pedig mióta nézem már! – Mióta nézed már? – kérdezte Buddha. A tanítvány megvilágosodott.” pdf 6mb [Hidden Content]
    3 points
  7. CoolUtils Total CAD Converter 3.1.0.196 85MB (159MB) A Total CAD Converter a CAD-fájlokat PDF, TIFF, JPEG, BMP, WMF, PNG, DXF, BMP, CGM, HPGL, SVG, PS és SWF formátumba konvertálja. A forrásformátumok közé tartozik a dxf, dwg, dwf, dwfx, plt, hg, hgl, hpg, plo, hp, hpl, hpgl, hp1, hp2, hpgl2, gl2, spl, svg, cgm. A Total CAD Converter felhasználóbarát felülete és beépített varázslója megkönnyíti a projektbeállítások alkalmazását (a program még a korábbi munka beállításait is automatikusan megjegyzi, így legközelebb nem kell a semmiből újra létrehoznia azokat). A Total CAD Converter támogatja a parancssoron keresztül történő projektbeállítást is. Total CAD Converter converts CAD files to PDF, TIFF, JPEG, BMP, WMF, PNG, DXF, BMP, CGM, HPGL, SVG, PS, and SWF. Source formats include dxf, dwg, dwf, dwfx, plt, hg, hgl, hpg, plo, hp, hpl, hpgl, hp1, hp2, hpgl2, gl2, spl, svg, cgm. Total CAD Converter's user-friendly interface and built-in wizard make it easy to apply project settings (it will even auto-remember previous job settings so that next time you won't need to recreate them from scratch). Total CAD Converter also includes support for project set-up via the command line. Total CAD Converter offers several unique options when converting lots of CAD files at once When you convert multiple CAD files to PDF or TIFF you can combine all source files into a single target file. For instance, convert five CAD drawings into one multi-page TIFF or PDF. When converting CAD files to images you can resize, crop and rotate them simultaneously. This powerful AutoCAD converter will help you to turn your CAD drawings into black and white or increase the line weight scale, making the lines more visible. More unique options Key Features Of Full Registered Version Converts CAD files in batch Autodesk AutoCAD 2016 is supported Command line support Many output file types Resizes CAD drawings Rotates CAD drawings Crops CAD drawings Turns color drawings to black-and-white Makes the lines thicker if you need Adds watermarks to output files Easy-to-use ActiveX and Server version Can be part of your app under royalty-free license. Contact us for details. Complete list of supported CAD conversions DXF to PDF DXF to DXF DXF to XPS DXF to JPEG DXF to TIFF DXF to BMP DXF to PNG DXF to WMF DXF to SVG DXF to CGM DXF to PLT DXF to HPGL DXF to PS DXF to PCL DXF to XPS DXF to SWF DWG to PDF DWG to DXF DWG to XPS DWG to JPEG DWG to TIFF DWG to BMP DWG to PNG DWG to WMF DWG to SVG DWG to CGM DWG to PLT DWG to HPGL DWG to PS DWG to PCL DWG to XPS DWG to SWF DWF to PDF DWF to DXF DWF to XPS DWF to JPEG DWF to TIFF DWF to BMP DWF to PNG DWF to WMF DWF to SVG DWF to CGM DWF to PLT DWF to HPGL DWF to PS DWF to PCL DWF to XPS DWF to SWF DWFX to PDF DWFX to DXF DWFX to XPS DWFX to JPEG DWFX to TIFF DWFX to BMP DWFX to PNG DWFX to WMF DWFX to SVG DWFX to CGM DWFX to PLT DWFX to HPGL DWFX to PS DWFX to PCL DWFX to XPS DWFX to SWF CGM to PDF CGM to DXF CGM to XPS CGM to JPEG CGM to TIFF CGM to BMP CGM to PNG CGM to WMF CGM to SVG CGM to CGM CGM to PLT CGM to HPGL CGM to PS CGM to PCL CGM to XPS CGM to SWF SVG to PDF SVG to DXF SVG to XPS SVG to JPEG SVG to TIFF SVG to BMP SVG to PNG SVG to WMF SVG to SVG SVG to CGM SVG to PLT SVG to HPGL SVG to PS SVG to PCL SVG to XPS SVG to SWF HPGL to PDF HPGL to DXF HPGL to XPS HPGL to JPEG HPGL to TIFF HPGL to BMP HPGL to PNG HPGL to WMF HPGL to SVG HPGL to CGM HPGL to PLT HPGL to HPGL HPGL to PS HPGL to PCL HPGL to XPS HPGL to SWF PLT to PDF PLT to DXF PLT to XPS PLT to JPEG PLT to TIFF PLT to BMP PLT to PNG PLT to WMF PLT to SVG PLT to CGM PLT to PLT PLT to HPGL PLT to PS PLT to PCL PLT to XPS PLT to SWF SAT to PDF SAT to DXF SAT to XPS SAT to JPEG SAT to TIFF SAT to BMP SAT to PNG SAT to WMF SAT to SVG SAT to CGM SAT to PLT SAT to HPGL SAT to PS SAT to PCL SAT to XPS SAT to SWF IGS to PDF IGS to DXF IGS to XPS IGS to JPEG IGS to TIFF IGS to BMP IGS to PNG IGS to WMF IGS to SVG IGS to CGM IGS to PLT IGS to HPGL IGS to PS IGS to PCL IGS to XPS IGS to SWF STP to PDF STP to DXF STP to XPS STP to JPEG STP to TIFF STP to BMP STP to PNG STP to WMF STP to SVG STP to CGM STP to PLT STP to HPGL STP to PS STP to PCL STP to XPS STP to SWF STL to PDF STL to DXF STL to XPS STL to JPEG STL to TIFF STL to BMP STL to PNG STL to WMF STL to SVG STL to CGM STL to PLT STL to HPGL STL to PS STL to PCL STL to XPS STL to SWF BREP to PDF BREP to DXF BREP to XPS BREP to JPEG BREP to TIFF BREP to BMP BREP to PNG BREP to WMF BREP to SVG BREP to CGM BREP to PLT BREP to HPGL BREP to PS BREP to PCL BREP to XPS BREP to SWF GL2 to PDF GL2 to DXF GL2 to XPS GL2 to JPEG GL2 to TIFF GL2 to BMP GL2 to PNG GL2 to WMF GL2 to SVG GL2 to CGM GL2 to PLT GL2 to HPGL GL2 to PS GL2 to PCL GL2 to XPS GL2 to SWF Windows 2000/2003/Vista/7/8/10/11/Citrix [Hidden Content] jelszó:cool
    2 points
  8. Legyen ön is milliomos! pdf 17mb [Hidden Content]
    2 points
  9. Magyar Bálint - A magyar maffiaállam anatómiája Magyarország ma egy posztkommunista maffiaállam. E kifejezésben a posztkommunista a keletkezésének körülményeire és kiinduló feltételeire utal, vagyis arra, hogy ez még ha megkésetten is az állami tulajdon monopóliumával párosuló egypárti diktatúra bomlása nyomán létrejövő rendszer. A maffiaállam pedig működésének természetét határozza meg. Ami nálunk 1998 és 2002 között elindult, majd 2010 óta kiteljesedett, azt leginkább az egykori Szovjetunió utódállamainak többségében történtekkel Putyin Oroszországával, Azerbajdzsánnal, vagy más közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokkal lehetne rokonítani, csak a rendszerváltás óta nálunk bejárt politikai evolúciós út volt más. A posztkommunista maffiaállam magyarázó modellje a rendszer egészére próbál koncentrálni, nem pusztán egyes jelenségekre, amelyek esetleg más rendszerekben is előfordultak. pdf 2mb [Hidden Content]
    2 points
  10. Koncz Zsuzsa - Jelbeszéd 2023 2023 01 - Ki mondta.mp3 02 - Kertész leszek.mp3 03 - Jelbeszéd.mp3 04 - Ha én rózsa volnék.mp3 05 - Ne kérdezd.mp3 06 - Egy fiatal költő emlékére.mp3 07 - Hé,mama.mp3 08 - Mit tegyen egy kisleány.mp3 09 - Hol zöldell a rét.mp3 10 - Szólj, ha meguntad.mp3 11 - Nem ver meg engem az Isten.mp3 12 - Új dal.mp3 13 - Bolyongok.mp3 14 - Ne sírj kedvesem.mp3 15 - Jelbeszéd 2.0.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  11. Magyar őstörténet 1-6 01 - Honfoglalók viselete (2014).pdf 02 - Magyarok a honfoglalás korában (2015).pdf 03 - Honfoglalók fegyverben (2015).pdf 04 - Honfoglalás és megtelepedés (2016).pdf 05 - Hétköznapok a honfoglalás korában (2017).pdf 06 - A honfoglalók műveltsége (2018).pdf [Hidden Content]
    1 point
  12. Trevor Rowley - A normannok A normannok viszonylag rövid ideig voltak jelen a történelem színpadán: a X. század elején bukkantak föl, és a XIII. század közepére el is tűntek a térképről. Mégis, ez alatt a rövid idő alatt elfoglalták Angliát, Dél-Itáliát és Szicíliát, de Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is megvetették a lábukat. A normannok az adott hely és a kor kívánalmainak megfelelően skandináv hódítókból könnyen átvedlettek frank keresztesekké, bizánci hűbérurakká vagy feudális uralkodó elitté, és nagyrészt afféle katalizátorszerepet játszottak a középkori kultúrában, hozzájárulva más, régebbi hagyományok fennmaradásához és továbbéléséhez. pdf 9mb [Hidden Content]
    1 point
  13. Katherine Webb-Köddé válva 84% Amikor 1942-ben a németek Batht bombázzák, a káoszban nyoma vész egy kisfiúnak, Davy Noyle-nak. Francest, akinek vigyáznia kellett volna rá, majd elemészti a bűntudat a gyerek eltűnése miatt. Ám a bombák nemcsak pusztítanak, de régi titkokat is napvilágra hoznak, és ahogy elül a fegyverek zaja, és leülepszik a por, előkerül egy holttest a romok közül. De nem a kisfiúé, hanem Frances húsz éve eltűnt legjobb barátnőjéé. Vajon mi történt oly sok évvel korábban? És vajon életben van-e még Davy? Jóvá teheti-e Frances a múlt bűneit? Katherine Webb: The Disappearance Eredeti mű Katherine Webb: The Disappearance Eredeti megjelenés éve: 2019 2. világháború Anglia angol szerző brit szerző gyász gyermekbántalmazás gyilkosság magyar nyelvű regény rejtély történelmi fikció > General Press, Budapest, 2021 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634525097 · Fordította: Fügedi Tímea . /./ . Katherine Webb-A fattyú 79% Rachel Crofton, a magányos fiatal nevelőnő elfogadja Richard Weekes, a jóképű borkereskedő házassági ajánlatát, és beköltözik a férfi nagyvárosi házába, Bathba. Rachel leghőbb vágya, hogy miután elvesztette szüleit, öccsét és a tragikus körülmények között vízbe fúlt ikerhúgát, végre meglelje a családi boldogságot. Lassanként ráébred, hogy Richard számára fontosabbak a kocsmában és a játékasztalnál kötött ismeretségek, és a feleségétől mindenekelőtt azt várja, hogy társasági kapcsolataik ápolásával segítse üzleti előmenetelét. Így Rachel a férje legfőbb támogatója, az előkelő Mrs. Alleyn ajánlatát elfogadva társalkodónőként látogatja az asszony fiát, a háborús emlékeitől és szerelme, Alice elvesztésétől búskomorságba esett Jonathan Alleynt. A ház egyik cselédje, Starling, akit Alice annak idején fogadott húgaként nevelt fel, hosszú évek óta konokul igyekszik bebizonyítani, hogy a nővére gyilkosság áldozata lett, és hogy azt is tudja, ki oltotta ki az életét szerelemféltésből. Az Alice-re kísértetiesen hasonlító Rachel megjelenésével a ház minden lakójában újra felkavarodnak a nehéz, elfeledni kívánt emlékek, és lassanként szörnyű titkokra derül fény. Katherine Webb (Az elfelejtett dal, Homály, Örökség) legújabb regényében két nő szövetséget köt, hogy fényt derítsen egy már-már elfeledett ügyre. Elszántságuk nyomán lehull a lepel a múlt sötét árnyairól, hogy új élet kezdődhessen a szenvedők számára… Katherine Webb: The Misbegotten Eredeti mű Katherine Webb: The Misbegotten Eredeti megjelenés éve: 2013 19. század alternatív történelem Anglia angol szerző brit szerző Egyesült Királyság magyar nyelvű regény romantikus > General Press, Budapest, 2014 498 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636435530 · Fordította: Tóth Bernadett . /-/ Katherine Webb-A látogatók 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ha azok a falak beszélni tudnának… Bristol, 1831. Bethia Shiercliffe elég mélyről indult, és hosszú utat tett meg, hogy a bristoli előkelő társaság teljes jogú tagja legyen. A kikötői dokkok bűzét az anyja szépségének köszönhetően hagyhatták hátra, az agyagpipagyáros nevelőapjának hála pedig megnyílt előtte az út egy előnyös házasság felé. Az ideje nagy részében azt teszi, amit a társaság egy hozzá hasonlóan finom hölgytől elvár: jótékonykodik. A legújabb missziója a helyi szegényházhoz köti, a környékbeliek által csak a „Szénakazal szüzeként” emlegetett Louisának szeretne szobányiotthont teremteni. A némaságba burkolódzó nőről csak annyit lehet tudni, hogy a szabad ég alatt él, jámbor, és nem fogad el segítséget senkitől. Bethia ezért sikerélményként könyvelheti el, hogy az asszony a kérésére a szegényházban marad. Amikor azonban a védence szemébe néz, mélyen megbánja az igyekezetét. A szempár ugyanis arra az emberre emlékezteti, akit a legszívesebben kitörölne az életéből. Bristol, napjainkban. Liv Molyneaux minden bizonnyal élete legnehezebb időszakát éli. Szeretett apja eltűnése után, hogy választ kapjon a gyötrő kérdéseire, beköltözik a férfi lakásába. Az érkezését követően azonban megmagyarázhatatlan furcsaságokat tapasztal – vajon csak képzelődik, vagy több van az események mögött? Katherine Webb legújabb regényének történetszálait egy emblematikus helyszín, a Christmas Steps lépcsői kötik össze. A rejtélyes és olykor szívszorító események látványos tablót nyújtanak az angol kisváros egykori világáról. Eredeti cím: The Visitors angol szerző brit szerző gyász kortárs magyar nyelvű regény rejtély > General Press, Budapest, 2022 416 oldal · ISBN: 9789634526803 · Fordította: Ács Eleonóra . /./ - Katherine Webb-Homály 85% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy ismeretlen, első világháborúban elhunyt katona holttestére bukkannak Belgiumban. A férfinál két drámai hangvételű levelet találnak egy Hester Canning nevű asszonytól, amelyek felkeltik Leah, a szabadúszó újságíró érdeklődését. A lány elhatározza, hogy kideríti a halott férfi személyazonosságát, és felfedi a levelek mögött húzódó történetet. A nyomozás szálai egy vidéki parókiára vezetnek, 1911-be. A kutatás során Leah egyre jobban megismeri a történések középpontjában álló fiatal és naiv Hestert, akinek a nyugodt életét fenekestül felforgatja egy váratlan vendég érkezése. A megnyerő és jóképű Robin Durrant, az okkult tudományok szakértője azért érkezik a faluba, hogy tanulmányozza a környék szellemi lényeinek az életét, és örök halhatatlanságra tegyen szert azzal, hogy lefotózza őket. Célja elérése érdekében semmitől sem riad vissza, még a csalástól sem. Hester a Robin iránt érzett vonzalom és gyűlölet között vergődik, és egyre jobban eltávolodik lelkész férjétől, bár próbálja megérteni a férfi újkeletű lelkesedését az okkultizmus és furcsa rajongását Robin iránt… Miközben Leah szép lassan felfejti, mi is történt azon a forró, fülledt nyáron, egy rég eltemetett titokra és egy sötét bűnre bukkan. Katherine Webb: The Unseen Eredeti mű Katherine Webb: The Unseen Eredeti megjelenés éve: 2011 20. század 21. század Anglia angol szerző brit szerző családregény gyilkosság kortárs magyar nyelvű regény századforduló váltott szemszög > General Press, Budapest, 2012 430 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636433918 · Fordította: Hajnali Virág . /./ . Katherine Webb-Az elfelejtett dal 82% Egy galériatulajdonos fiatalember figyelmét három olyan festmény kelti fel, amelyek lenyűgözik, rabul ejtik, és nem pusztán intenzitásukkal, hanem a mögöttük meghúzódó titokkal. És mivel semmi nincs, ami otthonában tarthatná, követi megérzését, és egy dorseti faluba utazik. Ám hiába vesznek az évtizedek távolába a történések, a falu őrzi a rejtélyt, és csak egyetlen öregasszony válaszolhatja meg a fiatalember kérdéseit. A kíváncsi, elszánt tekintet kicsikar egy szörnyű históriát, amelyben a vadregényes dorseti partvidék előterében a magány, a kínzó vágyódás, a megszállottság, az összezavarodott gondolatok és tettek megdöbbentő kavargásából lassan kibontakozik, mi is történt azokon a lázas nyarakon az 1930-as években… Katherine Webb (Örökség, Homály) legújabb könyve betekintést enged az emberi érzelmek sokrétűségébe. Katherine Webb: A Half Forgotten Song Eredeti mű Katherine Webb: A Half Forgotten Song Eredeti megjelenés éve: 2012 21. század angol szerző brit szerző családregény magyar nyelvű regény romantikus történelmi regény > General Press, Budapest, 2013 464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636435066 · Fordította: Tóth Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    1 point
  14. Peter Hollins könvei - Szupertanulás - Az önuralom hatalma. Peter Hollins-Szupertanulás 84% Legyen mostantól könnyű, izgalmas, magától értetődő és motiváló a tanulás! Sajnos se a szüleink se a tanáraink nem tanították meg nekünk, hogyan is kell tanulni. Ez a könyv hozzásegít ahhoz, hogy leszámolj az összes eddigi tévhiteddel, és végre élvezetessé váljon a tanulás! A kötet lépésről lépésre bemutatja a hatékony tanulás tudományosan bizonyított módszereit. A Szupertanulás nem tankönyv, hanem egy útikalauz a tanuláshoz! Megmutatja a leghatékonyabb módszereket, a buktatókat, amelyeket el kell kerülnöd és a szokásokat, amelyeket ki kell alakítanod. A könyv a tanulási folyamat minden fázisát bemutatja, a pozitív környezet megteremtésétől kezdve, a memória biológiai alapjain át, a tanuláselméletekig. Több tudományágat is segítségül hív, hogy olyan átfogó technikákat mutasson meg, amelyekkel egyszerűen, többet és gyorsabban tanulhatsz! Peter Hollins bestsellerszerző bő egy évtizede tanulmányozza a pszichológiát és az emberi csúcsteljesítményt. Rengeteg emberrel dolgozott együtt, hogy feltárja a bennük rejlő lehetőségeket és a siker felé vezető utat. Megtudhatod: – Hogyan működik a memóriánk, és hogyan emlékezzünk könnyebben – Milyen elmetípusok és tanulási stílusok vannak – Mik a tanulás megfelelő feltételei – Hogyan szabadulj meg egy életre a magolástól – Miért szeretett Einstein munka közben hegedülni – Melyek azok a tanulási hibák, amelyeket valószínűleg most is elkövetsz Előzz meg másokat, győzd le a versenytársakat, és rekordidő alatt juss el oda, ahová szeretnél! Sajátítsd el az ideális tanulás módszerét, és takaríts meg rengeteg időt! A tanulás megtanulása az egyik legértékesebb készség, amivel valaha is rendelkezni fogsz. Jobb jegyeket szerzel, jobb eredményeket érsz el a munkádban, jobb kapcsolatokat, élvezetesebb hobbikat fogsz találni, és így mindennap közelebb kerülsz ahhoz az élethez, amire igazán vágysz! Peter Hollins: Super Learning Eredeti mű Peter Hollins: Super Learning Eredeti megjelenés éve: 2021 Tartalomjegyzék amerikai szerző fejlődés ismeretelmélet ismeretközlő irodalom ismeretterjesztő magyar nyelvű neuropszichológia önismeret önsegítő orvostudomány pszichológia tanulásmódszertan tudományos > Good Life Books, 2022 234 oldal · ISBN: 9786156455130 · Fordította: Fehér Zsuzsanna -------------------------------- Peter Hollins-Az önuralom hatalma 87% HAGYJ FEL AZ ÖNPUSZTÍTÓ VISELKEDÉSSEL, ÉS CSELEKEDJ TUDATOSAN! Azt, hogy mit érsz el az életben, legfőképpen az önfegyelmed határozza meg, mert minél erősebb, annál sikeresebb leszel. Az Önuralom hatalma nem egy tankönyv az önfegyelemről, és nem is egy hosszadalmas értekezés, hanem eszköztár, amely megadja a lendületet céljaid eléréséhez! Az önfegyelem a gyakorlatban nem arról szól, hogy reggeltől estig szenvedsz, hanem segít abban, hogyan szervezd meg a munkád okosabban és miként légy hatékonyabb kisebb erőfeszítéssel! Olyan eszközöket kapsz a kezedbe, amelyek segítségével könnyedén elkezdheted a munkát, és kitartással legyőzheted a zavaró tényezőket, hogy minden egyes alkalommal be is tudd fejezni a feladataidat. – Tudd meg, melyek a legfőbb érzelmi, pszichológiai és biológiai akadályok, amelyeket le kell küzdened. – Ismerd meg és törd meg a lustaság 5 lépésből álló körét, amely tétlenségbe taszít és boldogtalanabbá tesz. – Konfrontálódj önmagaddal közvetlen kérdések által, amelyek önismeretre és cselekvésre sarkallnak. – Pontos útmutatást kapsz az akaraterő befolyásolásához, maximalizálásához és megfelelő használatához. Peter Hollins bestsellerszerző tíz éve tanulmányozza a pszichológiát és az emberi csúcsteljesítményt. Számos emberrel dolgozott már együtt, hogy felszabadítsa a bennük rejlő potenciált, és a siker felé vezető útra terelje őket. Írásaiban tudományos, coaching és kutatási tapasztalataira támaszkodik. Ismerd meg önmagad, erősítsd meg elszántságod és kitartásod. Az azonnali cselekvés mostantól számodra is egyszerű lesz! Eredeti cím: The Power of Self-Discipline Eredeti megjelenés éve: 2021 Tartalomjegyzék amerikai szerző életfilozófia életmód fejlődés fejlődéslélektan magyar nyelvű mentálhigiéné önismeret önsegítő pszichológia pszichoterápia személyiségfejlődés tanulásmódszertan > Good Life Books, 2022 238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156455062 · Fordította: Fehér Zsuzsanna letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  15. George V. Higgins – Ölni kíméletesen Eredeti cím: Cogan's Trade Eredeti kiadó: Knopf Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: Ölni kíméletesen Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Carta Light Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Mészáros Viktor AMERIKA NEM ORSZÁG. AMERIKA ÜZLETI VÁLLALKOZÁS. A BÉRGYILKOS IS CSAK A MUNKÁJÁT VÉGZI. Ha valami gond támad a ház körül, a maffiózók is szakembert hívnak, hogy orvosolja a problémát. Cogan elismert szakember. Mestersége a gyilkolás. Amikor kispályás alakok kifosztják egy alvilági pókerjátszma résztvevőit, a szervezők őt bízzák meg, hogy kutassa fel a tetteseket. Cogan pedig teszi a dolgát: szaglászik és öl. Néha kíméletesen, de többnyire kíméletlenül. Stílusa és tekintete: kőkemény. Erőssége: mások gyengéi. Szakmája alapvetése: nincs más szabály, csak a maffia szabálya. George V. Higgins a XX. századi amerikai krimi egyik legnevesebb klasszikusa volt. Erősen stilizált, a valósághű dialógust előtérbe helyező regényei többnyire a bostoni alvilág balekjainak – gengszterek, bérgyilkosok, korrupt ügyvédek, lecsúszott politikusok – körében játszódnak. Nem csoda, hogy Higgins remekül értett ezeknek a „szellemileg könnyűsúlyú”, piti alakoknak a nyelvén: miután jogi diplomát szerzett, évekig dolgozott újságíróként, majd a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekkel foglalkozott a massachusettsi államügyészi hivatalban. Köteteinek három egybefonódó vonása – feszültség, humor, erőszak – leginkább az 1974-es év egyik sikerkönyvében, az Ölni kíméletesen című remekműben mutatkozik meg, melyből Brad Pitt főszereplésével hollywoodi film készült. „Higgins megérdemli, hogy a nevét Chandlerével és Hammettével együtt emlegessük: ők mindannyian a krimi műfajának igazi úttörői.” – Scott Turow Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,41 MB (A regényből készült azonos című film szintén megtalálható az oldalon) [Hidden Content]
    1 point
  16. Könyv címe: Ken Follett - Soha Kiadás dátuma: 2021 Formátum: PDF-OCR,prc,mobi,epub Oldalszám: 748 Méret:9.55 MB Ken Follett új regénye különleges, izgalmas thriller, amely napjainkban játszódik. Csád fővárosában, közel a Szaharához két magasan képzett titkos ügynök, egy amerikai és egy francia, élete kockáztatásával sikeresen működik közre az iszlám terroristák általüzemeltetett drog- és embercsempészeti hálózat felszámolásában.Egy gyönyörű csádi özvegyasszony nem lát más kiutat a reménytelen éhezésből és nyomorból, minthogy kisfiával azembercsempészek segítségével Európába jusson, és ott vállaljon munkát. A viszontagságos úton egy titokzatos férfi segíti és védelmezi, aki nem az, akinek mondja magát. Észak-Koreában a katonák puccsal próbálják megdönteni a diktatúrát. A hivatalos phenjani közlemény Dél-Koreát teszi felelőssé a történtekért. Az okos és ambiciózus, negyvenes éveibenjáró kínai kémfőnök mindent elkövet azért, hogy Kína ne sodródjon Dél-Koreával és a szövetségi rendszereknek köszönhetően az Egyesült Államokkal is háborúba. Ám az öreg, keményvonalas kommunisták a fegyveres választ erőltetik, és a pekingi kormányban ők vannak többen. A Fehér Házban Pauline Green elnökasszony ügyes és óvatos politizálással, taktikus diplomáciai lépésekkel egyensúlyoz az amerikai pártok között, és próbálja megakadályozni a világ nagyhatalmainak segítségével, hogy Észak és Dél-Korea konfliktusa világméretűvé váljon. Ám az események egy idő után önjáróvá válnak, és, noha az államok többsége mindent megtesz a fegyveres harc kirobbanása ellen, a katonai szövetségek összetett hálójában vergődve a világ mégis belesodródik egy újabb háborúba. A regény nem más, mint hatalmas kiáltás, hogy ez SOHA ne történhessen meg. Igazoló link: [Hidden Content] Jelszó: DKKTI [Hidden Content]
    1 point
  17. Anne - A Taboo Parody (2018) Title: Anne - A Taboo Parody Year: 2018 Country: USA Genre: 18+ Teens, Big Budget, Domination, Feature, Orgy, Parody. Duration: 04:38:55 Studio: Pure Taboo Cast: Casey Calvert, Whitney Wright, Elena Koshka, Jane Wilde, Mick Blue, Sarah Vandella, Steve Holmes, Kristen Scott, Ashley Adams, Ember Snow, Tommy Pistol, Derrick Pierce, Dick Chibbles, Seth Gamble, Chloe Foster, Eliza Jane, Vienna Black, Scarlett Mae, Elle Voneva. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,97 fps(r) File Size: 4,94 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  18. Blacked Raw V8 (2018) Title: Blacked Raw V8 Year: 2018 Country: USA Genre: Anal, BBC, Big Cocks, Couples, Double Penetration, Interracial. Duration: 02:45:45 Studio: Blacked Raw Cast: Adriana Chechik, Mandingo, Ariana Marie, Carolina Sweets, Jason Luv, Julio Gomez, Joss Lescaf, Athena Palomino. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,97 fps(r) File Size: 4,89 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  19. Peter S. Beagle - A fogadós éneke „Kérem, felség, elégítse ki egy öregember kíváncsiságát. Honnét szerzi be ezeket az embereket? Honnan képes még egy kegyelmedhez hasonló nagy uralkodó is előásni három hibbant nőt – akiknek egyike sem az, aminek állítja magát –, egy lehetetlen tökfejet, aki állítása szerint a leghibbantabb liba mátkája. Egy istállóra való éhenkórász csepürágót, akik nem hagyják aludni a vendégeim lovait és egy lovászfiút, aki már kiskorában sem volt túl ígéretes, de azóta a legjobb úton halad afelé, hogy átokverte teherré váljon? Ami pedig felteszi az I-re a pontot, a két vihogó orgyilkos, akik holtan keveredtek elő a fürdőházamból – felség, az én ízlésem túl szerény ahhoz, hogy ilyen csodálatos kompániát értékelni tudjon számomra, egyik olyan, mint a másik, és mind csupán bosszúság nekem. Miért vetne hát ilyen gyöngyöket a kövér, szerencsétlen Kars elé? Mutassa meg, hol van ez megírva, én pedig visszabaktatok a nyúzó és húzóba, és soha többé nem háborgatom kegyelmedet. – Mielőtt meghalok. Ezt még elmondom annak, aki a trónon ül.” letöltés [Hidden Content] - Peter S. Beagle-A karakoszki varázsló Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A fenséges stílusban, kápráztató ötletességgel ábrázolt történetekben A fogadós énekéből ismert régi ismerősök mellett új hősök is felbukkannak. Lal és Szoukian egy utolsó veszedelmes útra indul életük alkonyán, megismerjük a királyság legünnepeltebb dalnokának szomorú titkát, csepűrágók társulata esik csapdába a királyi intrikák szövevényében, és megtudjuk, mi a sorsa annak, aki a világ legnagyobb varázslóját szolgaságra akarja kényszeríteni. Peter S. Beagle hat új elbeszélésében megmutatja varázslatos, idegen világának legtitkosabb tájait. letöltés [Hidden Content] - Peter S. Beagle-Tamsin története Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Két magányos lélek élet és halál két oldalán. Jenny, az Amerikából angol vidéki majorba szakadt mindaddig nem találja a helyét. Míg fel nem fedezi, hogy az ősi birtok egy sötétebb és vénebb világhoz kapcsolódik. Találkozik Tamsinnel, aki háromszáz éve halott – csapdába esve bolyong élet és halál között. Egy szörnyű emléket kutatva, nyomában a névtelen gonosszal. Jenny a segítségére sietve kénytelen mélyebbre alámerülni a másik világban, mint bárki emberfia, és olyan veszéllyel kerül szembe, amely mindörökre megváltoztatja az életét. letöltés [Hidden Content] - Peter S. Beagle-Tükörbirodalmak Mi az a sóbor? Hogyan éli mindennapjait Lila, a vérfarkas? Válhat-e egy egérből macska? Ezen meglepő kérdésekre is választ ad Peter S. Beagle, a nagyszerű mesemondó összegyűjtött novelláit felvonultató – jelen formájában világpremiernek számító – kötet. A rendkívüli történeteket – köztük Az utolsó egyszarvú folytatását – a szerző saját soraival vezeti be, így az olvasók bepillantást nyerhetnek az életébe, jobban megismerhetik őt magát is. A Tükörbirodalmakban nemcsak vele, önmagunkkal s világunkkal is szembenézhetünk. letöltés [Hidden Content] Kaponya segédletével. -
    1 point
  20. Stanisław Herman Lem (Lwów, Lengyelország, 1921. szeptember 12. – Krakkó, 2006. március 27.) lengyel science fiction-író. Könyvei 41 nyelven, több mint 27 millió példányban keltek el.[3] Egykor ő volt az egyik legolvasottabb nem angol nyelven író sci-fi-szerző a világon. Munkáiban gyakran bocsátkozik filozófiai spekulációkba a technológiáról, az intelligencia természetéről, a kétoldalú kommunikáció és a kölcsönös megértés nehézségeiről vagy az emberi korlátokról és az emberiség világegyetemben elfoglalt helyéről. Témáit néha fikcióként mutatja be, elkerülve ezzel mind a tudományos élet buktatóit, mind a tudományos stílus korlátait, máskor azonban az esszé vagy filozófiai könyv műfaját választotta. 1951-ben jelent meg első kötete, az Asztronauták. Lem 1973-ban nyerte el az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetségének (SFWA) tiszteletbeli tagságát, de azt 1976-ban visszavonták, miután megjegyzéseket tett az amerikai sci-fi ponyvairodalmi minőségére: „…bóvli, átgondolatlan, igénytelenül megírt művek, amelyek szerzőit jobban érdekli a pénzkeresés, mint az ötletek és új irodalmi formák.” Az SFWA felajánlott neki egy hagyományos tagságot, ő azonban nem fogadta el. Lem életének 85. évében egy krakkói klinikán halt meg, szívbetegségben.
    1 point
  21. . Simone Elkeles - Tönkretett tinikor 2018 HUN epub Könyv címe: Simone Elkeles - Tönkretett tinikor Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Nyelv: magyar Sorozat: Hogyan tegyük tönkre (2) Oldalak száma: 264 Címkék: Ifjúsági Mostanában MINDEN rosszul alakul a tizenhét éves Amy Nelson-Barak életében. Anyukája férjhez megy, kiköltözik a városból, ráadásul hamarosan még kisbabát is vár az új családjában. Amy az apukájához költözik Chicagóba, és regisztrálja őt egy internetes társkeresőre. Mi van még? Amy kutyája, Vakarcs teherbe ejti a mogorva szomszéd díjnyertes uszkárját, így a lánynak részmunkaidős állást kell vállalnia, hogy - az említett randioldal regisztrációs költsége mellett - kifizesse az állatorvosi számla felét. Ráadásul itt ez a tök idegesítő srác, Nathan, aki nemrég költözött a szomszédba. Szerencsére Amynek van egy helyes pasija, Avi. Csakhogy ő inkább antipasi, mert az izraeli hadseregben szolgál még három évig. Mihez kezdjen az ember lánya, amikor minden és mindenki felesküdött rá, hogy tönkretegye az életét? [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  22. Tomboló Főnix (Raging Phoenix,) .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! thaiföldi.Akció | Romantikus.112" | Premier: 2009.08.12. Szereplők: David Bueno Marc Hoang Tulaya Huntra Roongtawan Jindasing Pramote Keawchan Thotsanai Khongphiphattanakan Klongkrit Klaydang Chris Kulanusorstit Sompong Leartvimolkasame Tim Man Jutarat Manapoonsab Pongoanai Naiyananont Pakpoom Permpone Saroch Ruampaothai Nui Saendaeng Boonprasert Salangam Aino Takeshita Kazu Patrick Tang Pijika Uraiwan JeeJa Yanin rendezte Rashane Limtrakul forgatókönyv Sompope Vejchapipat producer Prachya Pinkaew Panna Rittikrai Somsak Techaratanaprasert (ügyvezető) Sukanya Vongsthapat fényképezte Thanachart Boonla Tiwa Moeithaisong Teerawat Rujintham Chalerm Wongpim zene Kanisorn Phuangjin Tartalom Thaiföldön minden 12 órában legalább egy lány eltűnik. Örökre... Az emberrablók bandája csak olyan fiatal lányokat rabol el, akik nagyon- nagyon különlegesek. Az áldozatok szervezetében egy egyedülálló feromon található, aminek a megszerzése felbecsülhetetlen értékű. A bandák váltságdíjat követelenek, de az esetek többségében az elraboltak szerveit is értékesítik. Due-t (Jina Yanin) is megkísérlik elrabolni, de a fiatal lány elmenekül. Sanim siet a segítségére, aki mestere a harcművészeteknek. Vezetésével Due megtanulja kontrollálni testét és lelkét, valamint elsajátítja az önvédelmi technikák új generációját is, aminek segítségével felveszi a küzdelmet az aljas gyilkosok ellen. Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 52,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 65 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 0 (0x0) Formátum : MPEG Audio Formátum profil : Version 1 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 1 (0x1) Formátum : MPEG Audio Formátum profil : Version 1 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : thai Menü MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  23. Joker..Custom.dvd.hun.dmitry.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai krimi-dráma, 122 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Joaquin Phoenix profilképeJoaquin Phoenix Arthur Fleck / Joker Zazie Beetz profilképeZazie Beetz Sophie Dumond Robert De Niro profilképeRobert De Niro Murray Franklin Brett Cullen profilképeBrett Cullen Thomas Wayne Brian Tyree Henry profilképeBrian Tyree Henry Bryan Callen Marc Maron Ted Marco Shea Whigham profilképeShea Whigham Detective Burke Josh Pais profilképeJosh Pais Hoyt Vaughn Bill Camp Detective Garrity Glenn Fleshler Randall Douglas Hodge profilképeDouglas Hodge Alfred Pennyworth Alkotók Rendező: Todd Phillips Forgatókönyvíró: Todd Phillips Scott Silver Producer: Bradley Cooper Todd Phillips Emma Tillinger Koskoff Executive Producer: Richard Baratta Bruce Berman Joseph Garner Zene: Hildur Guđnadottir Operatőr: Lawrence Sher Vágó: Jeff Groth Tartalom Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett Jokerből Joker, a komor Batman örök ellensége és ellentéte? Ez a történet megmutatja, miképpen válhat egy ártatlan lúzerből világok felforgatója, hadseregek legyőzője és szuperhősök méltó ellenfele. Nem kell hozzá sok – elég a gyilkos humor. Menü Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 92,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 107 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Menü Bemutató dátuma: 2019. október 3. Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  24. Amistad .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai történelmi dráma, 155 perc, 1997 Stáblista: Szereplők Morgan Freeman profilképeMorgan Freeman Theodore Joadson Sir Anthony Hopkins profilképeSir Anthony Hopkins John Quincy Adams Djimon Hounsou profilképeDjimon Hounsou Cinqué Matthew McConaughey profilképeMatthew McConaughey Roger Baldwin Nigel Hawthorne profilképeNigel Hawthorne Martin Van Buren David Paymer profilképeDavid Paymer Forsyth Pete Postlethwaite profilképePete Postlethwaite Holabird Stellan Skarsgård profilképeStellan Skarsgård Lewis Tappan Anna Paquin profilképeAnna Paquin Isabella királynő Xander Berkeley profilképeXander Berkeley Hammond Jeremy Northam profilképeJeremy Northam Coglin bíró Arliss Howard profilképeArliss Howard John C. Calhoun Alkotók Író: William Owens Forgatókönyvíró: David H. Franzoni Steven Zaillian Zeneszerző: John Williams Operatőr: Janusz Kaminski Díszlettervező: Christopher Burian-Mohr Tony Fanning William James Teegarden Jelmeztervező: Ruth E. Carter Producer: Debbie Allen Steven Spielberg Colin Wilson Executive Producer: Laurie MacDonald Walter F. Parkes Látványtervező: Rick Carter Rendező: Steven Spielberg Vágó: Michael Kahn Tartalom Az igaz történetet feldolgozó film egy csoport afrikai rabszolga hihetetlen útjának krónikája. Az afrikaiak elfoglalják elrablóik hajóját, és megpróbálnak visszatérni szeretett szülőföldjükre. Amikor a hajót, a La Amistadot elkapják, a foglyokat az Egyesül Államokba viszik, ahol a börtönben várják sorsukat, és a vád ellenük: emberölés. Lenyűgöző csata bontakozik ki, mely felkelti az egész nemzet figyelmét, és alapjaiban rengeti meg az amerikai igazságszolgáltatást. De a vádlott férfiak és nők számára a harc az emberiség legalapvetőbb jogáért folyik - a szabadságért. Általános Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 100 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 92 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #3 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #4 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #5 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #6 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #7 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #8 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #5 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #6 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #7 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #8 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #9 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #10 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #11 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #12 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #13 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #14 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #15 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #16 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #17 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #18 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #19 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #20 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #21 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #22 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #23 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #24 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #25 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #26 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #27 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #28 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #29 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #30 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #31 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #32 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:05:08.160 : Chapter 2 00:12:29.440 : Chapter 3 00:21:54.760 : Chapter 4 00:26:54.480 : Chapter 5 00:34:58.720 : Chapter 6 00:44:31.320 : Chapter 7 00:47:59.240 : Chapter 8 00:57:46.040 : Chapter 9 01:08:07.840 : Chapter 10 01:13:19.520 : Chapter 11 01:28:14.040 : Chapter 12 01:33:00.760 : Chapter 13 01:36:51.640 : Chapter 14 01:41:27.000 : Chapter 15 01:45:01.720 : Chapter 16 01:49:49.680 : Chapter 17 01:54:47.080 : Chapter 18 01:58:56.680 : Chapter 19 02:02:55.320 : Chapter 20 02:08:27.520 : Chapter 21 02:13:11.080 : Chapter 22 02:18:00.720 : Chapter 23 02:21:44.440 : Chapter 24 02:28:12.280 : Chapter 25 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  25. Stanislaw Lem Teljes science-fiction univerzuma III. Stanisław Lem talán a klasszikus tudományos fantasztikus irodalom egyik utolsó élő képviselője. Bár történetei között nincs két ugyanolyan, a volt szocialista országok egyik legmarkánsabb, legkarakteresebb szerzője. Minden műve feszegeti a műfaj kereteit, utópiái egyben antiutópiák, kacagtató meséi mélyéről a „keleti blokk” legélesebb hangú társadalomkritikusának hangját halljuk, drámai feszültségű űrhajóstörténetei pedig valójában filozófiai vagy morális kérdéseket feszegetnek. S míg a műfajokkal játszik, magabiztosan, mégis alázattal és végtelen bölcsességgel keresi a válaszokat azokra a végső kérdésekre, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak: az ember, a világegyetem és Isten mibenlétére. Összes SF történetét bemutató sorozatunk tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. A harmadik kötet a Csillagnapló, a Helyszíni szemle, a Béke a Földön és a Rakottas c. könyveket tartalmazza, melyek többsége magyar nyelven most lát először napvilágot. [Hidden Content]
    1 point
  26. Stanislaw Lem Teljes science-fiction univerzuma I. Stanisław Lem talán a klasszikus tudományos fantasztikus irodalom egyik utolsó élő képviselője. Bár történetei között nincs két ugyanolyan, a volt szocialista országok egyik legmarkánsabb, legkarakteresebb szerzője. Minden műve feszegeti a műfaj kereteit, utópiái egyben antiutópiák, kacagtató meséi mélyéről a „keleti blokk” legélesebb hangú társadalomkritikusának hangját halljuk, drámai feszültségű űrhajóstörténetei pedig valójában filozófiai vagy morális kérdéseket feszegetnek. S míg a műfajokkal játszik, magabiztosan, mégis alázattal és végtelen bölcsességgel keresi a válaszokat azokra a végső kérdésekre, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak: az ember, a világegyetem és Isten mibenlétére. Összes SF történetét bemutató sorozatunk tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. Az első könyv az Éden, a Solaris, a Visszatérés, A Legyőzhetetlen és Az Úr Hangja c. regényeket tartalmazza. [Hidden Content]
    1 point
  27. Come Inside Daddy 2 (2018) Title: Come Inside Daddy 2 Year: 2018 Country: USA Genre: Legal Teens, Cream Pie, Cumshots, Family Roleplay, Gonzo, Older Men. Duration: 02:31:57 Studio: BANG! Cast: Alyssa Cole, Aurora Belle, Marina Woods, Serenity Haze. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 60,00 fps(r) File Size: 5.44 GB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  28. Hyppolit a lakáj.1931.2160p.10bit.SDR.BluRay.DIGITALLY.REMASTERED.x265.mkv magyar vígjáték, 75 perc, 1.25 Gb Schneider Mátyás fuvarozó egyik napról a másikra feltör, gazdagságát azonban megkeseríti, hogy úrhatnám felesége egy grófi lakájt szerződtet, mert nagypolgári életet akar élni. Szerencsére, mert így a Kabos - Csortos kettőssel lett ez a mű a magyar hangosfilm életképességének bizonyítéka és első tanújele, amelyből nemzedékek egész sora tanulhatta meg, hogy vajon mi is az a "magyar filmvígjáték". Ez volt Kabos Gyula első hangosfilmje, melyet Zágon István hasonló színdarabjából Nóti Károly vitt át filmre, a zenéjét pedig Eisemann Mihály szerezte. Szereplők: Csortos Gyula - Hippolyt Kabos Gyula - Schneider Mátyás Jávor Pál - Benedek István Fenyvessy Éva - Terka Haraszti Mici - Schneiderné Simon Marcsa - Julcsa Gózon Gyula - Makács Operatőr: Eiben István Eduard Hoesch Zeneszerző: Eisemann Mihály Forgatókönyvíró: Nóti Károly Író: Zágon István Rendező: Székely István [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  29. 1 point
  30. . Farkas-patak - Wolf Creek 2016 1. 2. évad TVRip x264 HUN MKV (16) Prémium link! színes, szinkronizált, ausztrál filmsorozat, Dráma | Horror | Thriller 46 perc 1. rész: 2,67 GB 2. rész: 2,93 GB RENDEZŐ: Tony Tilse, Greg Mclean, Geoff Bennett FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Peter Gawler, Greg Mclean, Felicity Packard, Mark Dapin ZENE: Burkhard von Dallwitz, Michael Yezerski Henry Golding , John Jarratt , Lucy Fry , Christopher Kirby , Matt Day , Richard Cawthorne , Dustin Clare , Andreas Sobik Eve, egy amerikai tinédzser megmenekül a sorozatgyilkos Mick Taylor karmai közül. A férfi lemészárolja a lány családját egy vízparti táborozás során Ausztráliában. Eve megsebesül, de rátalálnak és kórházba viszik. Sullivan Hill nyomozó kapja az ügyet, aki hasonlóságot vél felfedezni az ügy és korábbi esetek között. Eve visszatér a helyszínre, hogy bosszút álljon. Epizód: 1. évad: 1-6 01 Billabong 02 Kutyukutyu 03 Sóstó 04 Opalville 05 Róma 06 Wolf Creek Epizód: 2. évad: 1-6 01 Utazás 02 Outback 03 Üdülés 04 Éneklés 05 Menedék 06 Visszatérés Igazoló link: IMDb 8.0 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Farkas-patak S01E01 Videó információk: Méret: 449,85 MB Hossz: 0:46:02 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 079 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01-E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] MÁSODIK ÉVAD: S02E01-E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. Az 1. évad 5 - 6 rész feltöltve! Teljes a sorozat!
    1 point
  32. . A kis hableány 2004 Hangoskönyv HUN Mp3 Előadó: Kovács Nóra Album címe: A kis hableány Megjelenés éve: 2004 Címkék: hangoskönyv Méret: 53.15 MB A ragyogóan kék óceán hullámai alatt él a sellők titokzatos népe. A legszebb hangú sellőlány Arielle hercegnő, a kis hableány. Ott van neki a tenger birodalma, ám az ő szíve az emberek világa iránt sóvárog. Kint, a szárazfödön szeretné megtalálni a boldogságot, az igazi szerelmet. Segítségére vannak jókedvű barátai, Sebastian, a rák, Ficánka, a kishal és Hablaty, a kelekótya sirály. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Nikolai Evrov&Bulgarian Symphony Orchestra - Rhapsody On A Theme Of Paganini, Op. 43 Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Hossz: 23:13 Méret: 53,15 MB Bitráta: 320 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Csatornák száma: 2 Codec: Nincs információ [Hidden Content]
    1 point
  33. . Barbie Dream House Adventures - Barbie Dream House Adventures 2018 1.- 2. évad WEBRip x264 HUN MKV színes, magyarul beszélő, amerikai animáció, vígjáték, családi 23 perc Rendező: Patrice Berube, Conrad Helten America Young, Kirsten Day, Cassandra Lee Morris, Cassidy Naber, Lisa Fuson Pillants be Barbie mindennapjaiba ebben az új, felettébb mókás és olykor szívmelengető sorozatban. Izgalmas kalandjaikon tarts Te is Barbie-val és barátaival, akikhez most Ken is csatlakozik. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 barbie.dreamhouse.adventures.s01e01.webrip.x264.hun Videó információk: Méret: 189,39 MB Hossz: 0:22:51 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 911 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01-S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] MÁSODIK ÉVAD: S02E01-S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  34. . Masha és a medve - Masha and the Bear 2009 3. évad HD720p HUN MKV (6) színes, orosz rajzfilm sorozat 7 perc/epizód Készítették: RENDEZŐ: Vlad Bayramgulov Georgiy Orlov Oleg Uzhinov Natalya Malgina Oleg Kuzovkov Denis Chervyatsov Roman Kozich Marina Nefedova Olga Baulina Andrey Belyaev ZENESZERZŐ: Vasiliy Bogatyrev PRODUCER: Oleg Kuzovkov Dmitriy Loveyko Marina Ratina Sergey Martynov Andrey Dobrunov VÁGÓ: Natalya Malgina Vlad Bayramgulov Georgiy Orlov Andrey Belyaev Szereplők: Masha/Dasha: Alina Kukushkina, Rebecca Bloom, Angelica Keamy Medved/Tigr: Boris Kutnevich Masha: Elsie Fisher, Giselle Nieto Panda/Zayats: Mark Kutnevich Comentarista deportivo/Papá Noel: Guillermo Díaz Santa Claus/Sports Commentator: Fred Tatasciore TARTALOM: Hogyan boldogul egy kicsi lány a nagyvilágban a bonyolult feladatok megoldásával, amit a felnőttek bíznak rá? Ha van segítség, ugye máris könnyebben megy minden? Masha nyughatatlan kislány, aki mindig tele van energiával, s nem bír a fenekén megülni. Így aztán nem csoda, hogy barátjával, a nyugis, lustácska medvével folyton elképesztő kalandokba keverednek. Ha velük tartasz, téged is megtanítanak arra, mit jelent a barátság, a gondoskodás, a kreativitás és a szabadság. Video forrás: Érintetlen Webrip Audio forrás: Minimax FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Masha és a medve S03E01 720p Videó információk: Méret: 80,83 MB Hossz: 0:06:54 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 253 kb/s Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Nyelv: magyar, orosz S03E01-E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06-E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E11-E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. 1 point
  36. Kedves stantheman ! Nem szántam kioktatásnak a hozzászólésom. Udvariasan köszöntem és el is köszöntem! Azt tartom furcsának, hogy ma 42 -en tudták letölteni 8 fórumról. Többekközött innen is és a saját fórumomról is. Hid el, hogy egy keveset én is értek hozzá! Azért van ide a Fórumra is kiírva, hogy rögtön ne jelezzétek a hibát, mert a hiba 90% -a nem a feltöltésben van, hanem a datában. Hol egyik, hol másik szervere nem megy, ha törölve lett volna, akkor a data mappámban nem lenne benne a link. Hogy melyíkünk, mikor kezdte a le és feltöltést, nem kívánom vitatni, mert én is tudnék akkora számot írni mint Te. Nem kívántalak megsérteni a hozzászólásomban, csak jeleztem, hogy nekem minden link letöltődött. Kívánok Neked Jó egészséget és még sok letöltést! Baráti üdvözlettel: hsandor
    1 point
  37. Wágner - Wagner 1983 TVRip AVI HUN (12) 1. évad színes, magyarul beszélő, angol-magyar tévéfilmsorozat, 54 perc/epizód, változó 1983 (12) Teljes méret: 6,2 GB Teljes hossz: 540 perc Készítették: rendező: Tony Palmer forgatókönyvíró: Charles Wood operatőr: Vittorio Storaro jelmeztervező: Shirley Russell zene: Richard Wagnertárs producer: Simon Channing-Williams vágó: Tony Palmer művészeti vezető: Langmár András, Terry Pritchard Szereplők: Richard Wagner: Richard Burton Cosima von Bulow: Vanessa Redgrave II. Ludwig: Gálffi László Pfordten: Ralph Richardson Pfeufer: Sir Laurence Olivier Minna: Gemma Craven Liszt: Ekkehard Schall Nietzsche: Ronald Pickup Crespi: Franco Nero Tartalom: Évad: 1 Epizód: 10 Epizód címe: Wagner Hang : magyar 2.0 A film ismertetője: Drezda, 1848. Richard Wagner II. Frigyes August szász király udvari karmestere. Szenved a fenséges kisváros szorításában és lázadozik az udvar ostoba, korlátolt emberei ellen. Gyújtó hatású beszédeket mond és felesége, Minna minden mesterkedése ellenére az 1849-ben kitörő forradalom a barikádokon találja. A forradalom leverése után körözést adnak ki ellene, menekülnie kell és több mint egy évtizedig nem léphet német földre. 1.rész rövid ismertetője: Drezda, 1848. Richard Wagner II. Frigyes August szász király udvari karmestere. Szenved a fenséges kisváros szorításában és politikai beállítottsága is lázadozik az udvar ostoba, korlátolt emberei ellen. Gyújtó hatású beszédeket mond, és felesége, Minna minden mesterkedése ellenére az 1849-ben kitörő forradalom a barikádokon találja. A forradalom leverése után körözést adnak ki ellene, menekülnie kell, és több mint egy évtizedig nem léphet német földre. 2.rész ismertetője: Wagner Zürichben kezdte el száműzetésének éveit. Egy kis zenebarát kör őszinte barátsággal befogadja, és anyagi támogatást is nyújt neki. Minna - férje hosszas könyörgésére - szintén odaérkezik. Egyik mecénása házában ismét zavaros nőügybe keveredik, Párizsba menekül, onnan azonban a francia kormány "tanácsára" visszatér Svájcba. Ott látogatja meg őt leghívebb barátja, Liszt Ferenc. 3.rész ismertetője : Svájci száműzetésében Wagner az anyagi csőd szélére jut. Egészségi állapota is kétségbeejtő, így valóságos megmentőként érkezik Wesendonck, a dúsgazdag selyemgyáros, aki nemcsak anyagi támogatást nyújt, de kerti házát is felkínálja a Wagner házaspárnak. A zeneszerző - szokása szerint - olyannyira nem érzi magát hálára kötelezettnek, hogy a gyáros feleségét, a szép Mathilde-ot választja legújabb "múzsájának", és csaknem tönkreteszi Wesendonckék házasságát. El kell hagyniuk a gyáros birtokát. 4.rész ismertetője: Wagner szerződést kap Párizsba, a Tannhäuser betanítására. A helyi szokások elutasításával, valamint a nagy számú gyötrelmes próbával maga ellen fordítja a közreműködőket. Állandó a veszekedés közte és Minna között is. Ilyen körülmények között kerül sor a Tannhäuser bemutatójára, amely botrányba fullad. 5.rész ismertetője: A Tannhäuser kudarca után Wagner el akarja hagyni Párizst. Újra mesterember, aki pénzért árulja tudását. Keres egy helyet, ahol dolgozhat, egy pártfogót, aki kifizeti a számláit, egy színházat, ahol megvalósíthatja elképzeléseit. Svájcba, Oroszországba, Bécsbe utazik, Minna ezalatt Drezdában mindent elkövet, hogy amnesztiát szerezzen férje számára. 6.rész ismertetője: Wagner II. Lajos bajor király személyében végre megtalálja azt a patrónust, akit egész életében keresett. Gátlástalanul ki is használja a király szenvedélyes bámulatát. A politikusok - akik egymással is vetekszenek az uralkodó feletti hatalomért - abban egyetértenek, hogy a királyt meg kell szabadítani Wagner befolyásától. A zeneköltő zilált magánélete lehetőséget nyújt a vádaskodásokra, amelyek végül is Wagner kegyvesztettségéhez vezetnek. 7.rész ismertetője: A király újra kegyeibe fogadja Wagnert. A zeneszerző Trisztán és Izolda című operájának bemutatására készül. Cosima megszüli első gyermeküket: egy kislányt. Az új opera bemutatása különböző nehézségekbe ütközik, halogatások, botrányok akadályozzák az előkészületeket. A nagy esemény végül mégiscsak bekövetkezik: a fogadtatás azonban igen vegyes. II. Lajos valósággal extázisba esik a mű hallatán. Minna meghal, Wagner felesége halálos ágyához sem látogat. 8.rész ismertetője: A háborúk sorozatából Poroszország - Bismarck - kerül ki győztesen. Wagner megvalósulni látja reményeit az egységes Németország megteremtésére. Összeházasodik Cosimával. A sokoldalú támogatás lehetőséget nyújt a zeneszerzőnek saját operaház építésére. Félúton Berlin és München között találja meg a céljainak megfelelő kis települést, Bayreuthot. 9.rész ismertetője: A háborúk sorozatából Poroszország - Bismarck - kerül ki győztesen. Wagner megvalósulni látja reményeit az egységes Németország megteremtésére. Összeházasodik Cosimával. A sokoldalú támogatás lehetőséget nyit a zeneköltőnek saját operaház építésére. Félúton Berlin és München között találja meg a céljainak megfelelő kis települést, Bayreuthot. 10.rész ismertetője: Wagner és Cosima fáradhatatlanul járja az országot, énekeseket és zenészeket keresnek az új operaház számára. Wagner-egyesületek alakulnak az épülő "álomszínház" költségeinek előteremtésére. Nagyon lassan ugyan, de áramlani kezd a pénz. És elérkezik a nagy nap: uralkodók, a világ minden tájáról összegyűlt előkelőségek jelenlétében megnyílik a Bayreuthi Operaház, Wagner zsenialitásának örök szimbóluma. Jó szórakozást !!! Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Wagner 1 Videó információk: Méret: 637,41 MB Hossz: 0:54:11 Típus: AVI (mp43 - ) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 499 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. Kedves Pelenkás Veterán! Látod ott felülről mi van írva a sárga mezőben? Hidd el, hogy van más dolgom is mint az indokolatlan kéréseket teljesítsem. Minden Álltalad jelzett linket letöltöttem és láss csodát, semmi baj a linkekkel. Mind letöltöttem és hibátlan. Nem furcsa, hogy minden Fórumon más le tudta tölteni, hogy honnan tudom? A data statisztikámból!!!! A hiba az Ön készülékében van uram!! Üdv.: hsandor
    1 point
  39. . Az ember első barátja - Man's First Friend 2018 1. évad TVRip x264 hun mkv (12) színes,magyarul beszélő, 2 részes francia dokumntum film 1,36 GB 96 perc Rendező: Raphaël Aupy, Fred Fougea Nincs adat! Az ember legjobb barátjának hívjuk őket, történetük azonban majdnem olyan régre vezethető vissza, mint az emberé. Legelső barátunkként a világban több mint 20 000 éve kísérnek minket, segítenek az élelemszerzésben, társaink és védelmezőink. Hogyan fejlődtek a kutyák, honnan jönnek, hogy ilyen előkelő szerepük lehet az életünkben, és hogyan tanultuk meg kiaknázni különleges képességeiket? Sok más mellett ezekre a kérdésekre is keresi a választ a sorozat. Igazoló link: IMDb 10.0 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az ember első barátja S01E01 Videó információk: Méret: 699,36 MB Hossz: 0:48:33 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 704 x 400 pixel Bitráta: 1 701 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az ember első barátja S01E02 Videó információk: Méret: 699,53 MB Hossz: 0:46:58 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 704 x 400 pixel Bitráta: 1 767 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. . Kern András - Elfogtunk egy levelet 2002 HUN pdf szken Könyv címe: Elfogtunk egy levelet Kiadás dátuma: 2002 Formátum: pdf szken Címkék: szórakoztató.irodalom Méret: 26.24 MB Hogy ez egy jópofa könyv akar lenni, a "Heti Hetes-levelekkel" és néhány régi slágerrel (Taxi. Belváros. Lövölde tér stb.). És, hogy azt érzem, egy könyv ottmaradhat a könyvespolcon; valakinek a fia majd új lakásba költözik, de véletlen magával viszi, s annak az unokája, mikor átrendezi a nappalit, az alagsori könyvtárban otthagyj a - s én ott állok,... [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  41. . Darvas Szilárd - Legenda az örökkévalóságról 2009 HUN epub Könyv címe: Darvas Szilárd - Legenda az örökkévalóságról Kiadás dátuma: 2009 Formátum: EPUB Nyelv: magyar Oldalak száma: 127 Címkék: Humor Darvas Szilárd a kabaré koronázatlan királyainak, Nagy Endrének, Békeffy Lászlónak volt az örököse. Ő képviselte a harsányabb, a közvetlenebb, a lendületesebb stílust, az irodalmias kabaré követője, Kellér Dezső mellett. Elmaradhatatlan csokornyakkendőjével és jellegzetes orrhangjával Darvas a negyvenes évek végétől egészen korai haláláig a kabaréműsorok állandó közreműködője volt. Konferansziéként éppúgy, mint örökzöld bohózatok szerzőjeként. Jelenete a kényes betegről Csákányi Lászlóval és Latabár Árpáddal máig a kívánságműsorok egyik kedvenc száma. O találta ki és alkotta meg a slágermagyarázat műfaját, vagyis a blőd dalszövegek sorról sorra haladó kivesézését. De ugyancsak ő a szerzője több örökzöld filmslágernek, mint az „Ember lesz az én kis unokám!" vagy az „Énmellettem elaludni nem lehet" című daloknak. Az ötvenes évek - hihetetlen, de így van - a magyar humor egyik aranykora volt, „s Darvas tehetségéről és emberi tisztességéről árulkodik, hogy ekkoriban írott humoreszkjeit döntően ma is szellemesnek találjuk, s csak ritkán érződik ki belőlük a félsz vagy a megfelelni vágyás" - írja egyik méltatója. Darvas Szilárd 100 éve született. Költőnek indult, majd népszórakoztató lett belőle. Sokoldalú, termékeny író volt. A magyar irodalomtörténetben nem vívott ki magának komoly helyet, pedig humora, szikrázó paródiái páratlanok a maguk nemében. A mai fiatalok azonban sajnálatos módon már kevéssé ismerik nevét és főként műveit. Ez a kis kötet talán ebben is segít. [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  42. . Courtney Cole - Mielőtt elbukunk 2018 HUN epub Könyv címe: Courtney Cole - Mielőtt elbukunk Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Nyelv: Magyar Sorozat: Megtört lelkek (3) Oldalak száma: 424 Címkék: Erotika Ha gyémántra vágysz, ne játssz tovább kavicsokkal Egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy Dominic Kinkaide világa összeomoljon. Az érettségi előtti estén történtek örökre megváltoztatták őt, amelyek miatt egy kemény és öntörvényű ember lett belőle - a világ szemében ugyan híres színész, valójában egy megtört lélek. A huszonnégy éves férfit már csak az foglalkoztatja, hogy az igazi arcát mások elől különféle álarcok mögé rejthesse. Jacey Vincent huszonhárom évesen nem is sejti, milyen romboló hatással volt rá az apja érzéketlensége. Mindez élő bizonyítéka annak, hogy nemcsak egy pillanat tudja megtörni az embert, hanem a pillanatok hiánya is. Férfiak karjában keresi az elfogadást, hogy megtölthesse a szívét némi melegséggel. Ez a terv egészen jól működik, amíg meg nem ismerkedik Dominickel. Amikor a megcsömörlött Dominic és a karakán Jacey találkozik, a férfi titkai és a nő gondjai a kölcsönös vonzalomból hamar vihart kavarnak. Vajon ebben a viharban egymásba kapaszkodnak, vagy elsodródnak egymástól? [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  43. . Nora Roberts - Biztos menedék 2018 HUN epub Könyv címe: Nora Roberts - Biztos menedék Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Nyelv: Magyar Katalógusszám: 9789634067467 Oldalak száma: 548 Címkék: Krimi Néha előfordul, hogy nincs olyan biztonságos hely, ahol elrejtőzhetünk. A portlandi plázában egy teljesen átlagos este kezdődött. Három kamaszlány a film kezdetét várta a moziban. Egy fiú flörtölt egy napszemüveget árusító lánnyal. Anyák és gyerekek együtt járták a boltokat. Egy videojáték-üzlet vezetője a vevőivel foglalkozott. Aztán három fegyveres érkezett a plázába. A káosz és az öldöklés csak nyolc percig tartott, mert a három ámokfutót gyorsan leterítették. De akik átélték ezt a nyolc percet, örökre a hatása alatt maradtak. A következő években az egyik túlélő a rendőrség kötelékében találja meg a hivatását. A másik magába zárkózik, megpróbálja eltemetni az emléket, amikor a női mosdóban rejtőzködve kétségbeesetten szorongatta a mobiltelefonját, míg végül rájön, hogy a művészetben tudja kifejezni az érzelmeit. De egyvalaki nem volt elégedett a DownEast Mall-béli mészárlás halálos áldozatainak számával. És miközben a túlélők lassan meggyógyulnak, menedéket találnak, és újjáépítik az életüket, rá kell döbbenniük, hogy egy újabb merénylő les rájuk. És most már talán tényleg nem lesz biztos menedék, ahol elrejtőzhetnek. [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  44. . Jenny B. Jones - Tiéd leszek 2018 HUN epub Könyv címe: Jenny B. Jones - Tiéd leszek Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Nyelv: magyar Oldalak száma: 384 Címkék: Ifjúsági Harper pontosan tudja, hogy Ridley ötlete agyrém. Még hogy egymást tutorálni? Harper általában pontosan tudja a dolgokat: a trombitaszólót, az esszéírás szabályait és a saját helyét a világban. Ő az a kocka lány, aki örülhet, hogy nehéz gyerekkora után végre szerető családra lelt, és legmerészebb reménye az, hogy talán sikerül meghódítania a másodtrombitás Andrew szívét. Andrew-ét, aki nyugodt, kiszámítható, és Harperrel egy súlycsoport. Nem úgy, mint Ridley, a gimis focicsapat nőügyeiről hírhedt sztárja. De mit lehet tenni, ha épp Ridley kér segítséget Harpertől? Főleg, ha a korrepetálásért cserébe szerelmi leckéket ígér. Tanulni pedig kizárólag a profiktól érdemes, nem igaz? [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  45. Intimate Secretaries (2009) Title: Intimate Secretaries Year: 2009 Country: EU Genre: Compilation, Fetish, European. Duration: 01:16:28 Studio: Private Cast: David Perry, Lea De Mae, Venus, Daria Glower, Nick Lang, Toni Ribas, Michelle Wild, Sandra Iron, Kamila, Robert Rosenberg, Jean Yves Le Castel, Judith Fox, Jon Axe. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Audio: mp3, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 960x540, 25,00 fps(r) File Size: 3.50 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  46. Lipstick Libido (2010) Title: Lipstick Libido Year: 2010 Country: UK Genre: Vignettes, Anal Duration: 03:35:53 Studio: Harmony Cast: Angell Summers, Aliz, Liza Del Sierra, Paige Turnah, Rebecca More, Karlie Simon, Lucy Love, Anna Joy, Sasha Rose, Omar, Tony De Sergio. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Video: h264, yuv420p, 960x540, 29,97 fps® Audio: mp3, 48000 Hz, stereo File Size: 3.97 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Daddy Diddler (2018) Title: Daddy Diddler Year: 2018 Country: USA Genre: 18+ Teens, Family Roleplay, Feature, Older Men. Duration: 01:46:03 Studio: Pure Taboo Cast: Ashley Adams, Piper Perri, Steve Holmes, Derrick Pierce, Logan Pierce. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Video: h264, yuv420p, 720x400, 23,98 fps® Audio: ac3, 44100 Hz, stereo File Size: 3.40 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Kártyavár *House of Cards* (2013-) 1. évad szinkron, Data Premium BRRip, SD+720p+1080p, magyarul beszélő amerikai krimi/dráma, folyamatos up! Szereplők: Kevin Spacey --- Francis "Frank" J. Underwood Robin Wright --- Claire Underwood Michael Gill --- Garrett Walker Corey Stoll --- Peter Russo Kate Mara --- Zoe Barnes Michael Kelly --- Douglas "Doug" Stamper Mahershala Ali --- Remy Danton Jayne Atkinson --- Catherine Durant Neve Campbell --- LeAnn Harvey Derek Cecil --- Seth Grayson Nathan Darrow --- Edward Meechum Kim Dickens -- Kate Baldwin Elizabeth Marvel --- Heather Dunbar Dominique McElligott --- Hannah Conway Molly Parker --- Jacqueline "Jackie" Sharp Paul Sparks --- Thomas Yates Sebastian Arcelus --- Lucas Goodwin Ellen Burstyn --- Elizabeth Hale Cicely Tyson --- Doris Jones Lisa Gay Hamilton --- Celia Jones Joel Kinnaman --- Will Conway Tartalom: Egy amerikai kongresszusi képviselő a hasonlóan agilis feleségével együtt bosszút áll az őket elárulókon. Technikai információk: General Complete name : Helyfoglalas S01E01.HUN.avi Format : AVI Format/Info : Audio Video Interleave File size : 480 MiB Duration : 55 min 56 s Overall bit rate : 1 200 kb/s Writing application : Lavf55.7.100 Video ID : 0 Format : MPEG-4 Visual Format profile : Advanced Simple@L1 Format settings, BVOP : No Format settings, QPel : No Format settings, GMC : No warppoints Format settings, Matrix : Default (H.263) Codec ID : XVID Codec ID/Hint : XviD Duration : 55 min 56 s Bit rate : 995 kb/s Width : 720 pixels Height : 360 pixels Display aspect ratio : 2.000 Frame rate : 23.976 FPS Color space : YUV Chroma subsampling : 4:2:0 Bit depth : 8 bits Scan type : Progressive Compression mode : Lossy Bits/(Pixel*Frame) : 0.160 Stream size : 398 MiB (83%) Title : Main video Writing library : Lavc55.12.100 Audio ID : 1 Format : MPEG Audio Format version : Version 1 Format profile : Layer 3 Mode : Joint stereo Codec ID : 55 Codec ID/Hint : MP3 Duration : 55 min 53 s Bit rate mode : Constant Bit rate : 192 kb/s Channel(s) : 2 channels Sampling rate : 48.0 kHz Compression mode : Lossy Stream size : 76.8 MiB (16%) Alignment : Aligned on interleaves Interleave, duration : 24 ms (0.58 video frame) Interleave, preload duration : 24 ms Title : Unspecified Writing library : LAME3.99.5 Angolnyelvű ajánló [Hidden Content]] 1. rész: Chapter One *A kép peremén* SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. rész: Chapter Two *Fitnessztömlöc* SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. rész: Chapter Three *FBarackoid* SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. rész: Chapter Four *Éhező farkas, reszkető birka* SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. rész: Chapter Five Enni azért muszáj SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6. rész: Chapter Six Egy tégla ha csattan SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7. rész: Chapter Seven Pók a pohárban SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8. rész: Chapter Eight A lövészek érkezése SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9. rész: Chapter Nine A lövészek érkezése SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10. rész: Chapter Ten Viszki és tűsarok SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11. rész: Chapter Akit elkapott a gépszíj SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12. rész: Chapter Twelve Acél, beton, bűzfelhők SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13., évadzáró rész: Chapter Thirteen Ópiumháború SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...