Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/13/2023 in Posts

  1. Nicholas Kulish Souad Mekhennet - Mindhalálig náci A New York Times riporterei, Nicholas Kulish és Souad Mekhennet elsőként leplezték le a haláldoktor, dr. Aribert Heim egykori náci orvos titkos egyiptomi életét. A mauthauseni mészáros, dr. Aribert Heim annak ellenére vált a mauthauseni koncentrációs tábor legrettegettebb alakjává, hogy 1941-ben mindössze pár hónapig dolgozott ott. A túlélők azonban nem felejtettek. A náci orvos egészséges embereken érzéstelenítés nélkül végzett, halált okozó kísérletei és szívbe fecskendezett benzininjekciói pedig kitörölhetetlen nyomot hagytak az egykori táborlakók emlékezetében. A tanúvallomásokból az is kiderült, hogy dr. Heim szívesen gyönyörködött a rabok koponyáiban, amelyeket íróasztalára is kiállított. A háború utáni időszak káoszában Heimből eltitkolva sötét múltját köztiszteletben álló nőgyógyász vált a mit sem sejtő Baden-badeni lakosok körében. Később elképesztő bürokráciai hibáknak köszönhetően szinte nyomtalanul eltűnt. Azonban nem mindenki törődött bele abba, hogy náci háborús bűnösök úgy éljék tovább az életüket, mintha mi sem történt volna. Alfred Aedtner rendőrnyomozó arra tette fel az életét, hogy megtalálja Heimet: több évtizedes küldetése során beutazta egész Európát, és szoros szövetségre lépett a legendás nácivadásszal, Simon Wiesenthallal is. Ám úgy tűnt, Heim eltűnésének rejtélye megoldatlan marad. Egészen mostanáig. A mindhalálig náciban Nicholas Kulish és Souad Mekhennet első alkalommal rántja le a leplet arról, hogyan úszta meg Aribert Heim, hogy elfogják, hogyan élt Kairó egyik munkáskerületében, hogyan vált egy arab család szinte teljes körű tagjává és tért át az iszlám hitre, miközben keresése az évszázad egyik legnagyobb, őt is túlélő embervadászatává vált. Heim mindhalálig náci maradt, akinek ügye megmutatja, hogyan alakult át Németország hozzáállása a múlt bűneihez, míg végül bármit megtettek volna azért, hogy megtalálják az igazságot. Nicholas Kulish a New York Times berlini irodájának vezetője volt 2007 és 2013 között. Jelenleg Kelet-Afrikában készít riportokat a Timesnak. Souad Mekhennet újságíró, a Washington Postnak, a Daily Beastnek és a német ZDF televíziónak készít riportokat. A Harvardon és a John Hopskins Universityn oktat, korábban pedig a New York Timesnak dolgozott. pdf 1mb [Hidden Content]
    7 points
  2. Reader's Digest - A természet füvészkertje A természet sokszor segíthet a gyógyulásban, a betegség-megelőzésben és az ellenálló képesség erősítésében. Ebből a kézikönyvből egy pillantással megtudhatja, hogy milyen panasz melyik növénnyel kezelhető, mely kritériumok szerint kell a növényeket kiválasztania és milyen tulajdonságai vannak az egyes növényeknek. Egy fitoterepauta, egy gyógyszerész és egy kutató összegyűjtötte a természetgyógyászat témájával kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket, melyeket ebben a kiadványban adunk közre. Fedezze fel jó közérzetének és életerejének egyik nélkülözhetetlen forrását! pdf 45mb [Hidden Content]
    6 points
  3. Kósa Csaba - Félhold és kétfejű sas A magyarság története 1526-tól 1790-ig. Örömmel adjuk az olvasó kezébe A magyarság története II. kötetét. Bízunk abban, hogy az első kötetet (Varga Domokos: A mogyeriektől Mohácsig főcímmel) elolvasta. Most ismét fölfedező kalandozásra hívjuk valamennyi olvasónkat, fiatalokat és időseket egyaránt. Korszakunk a magyar nemzet történetének a 16-18. század által közrefogott időszaka. Törökdúlás, nemzeti széthúzás, küzdelem a fennmaradásért; majd harc és egyezkedés az új hatalommal, az osztrák-németekkel. S hogy ma is itt élünk, fennmaradtunk, s a Kárpár-medence népei között fontos szerepre tehettünk szert, mi, magyarok, az nem kis részben köszönhető múltunknak… Fegyverrel, tollal, ésszel-leleménnyel, s még megannyi eszközzel folyt a küzdelem, hogy megmaradjunk, itt maradjunk… S itt vagyunk, tallózunk múltunkban – tükörként mutatják e kötet lapjai a múlt történéseit. És már íródik a folytatás: Závodszky Géza, A magyarság története, III. kötet. 1790–1914. Jó szórakozást és sok örömet kívánunk, kedves olvasónk… pdf 15mb [Hidden Content]
    6 points
  4. Samuel M. Katz - Szellemharcosok A modern korban soha egyetlen nemzet ellen sem indítottak olyan pusztító terrorhadjáratot, amilyen az al-Aksza vagy második intifáda volt. Samuel M. Katz műve első ízben mutatja meg teljes valóságában, hogyan védte meg magát Izrael, miképpen mentette meg az országot egy, a titkos háború harcosaiból álló elit erő, amelynek tagjai a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből és etnikai csoportjaiból származtak… Egy valami azonban közös volt bennük: páratlan vakmerőségük, amellyel ellenségeik közé férkőzve küldetésüket teljesítették. A 2000-es év utolsó hónapjaiban kezdődött. Miközben az utcákon felgyújtott autóabroncsok fekete füstje szállt az ég felé, a zavargások résztvevői pedig kőzáport zúdítottak a rendfenntartó erőkre, a Hamász, az Iszlám Dzsihád és az Arafat-féle Palesztin Hatóság új stratégiához folyamodott: sorra küldték álcázott terroristáikat izraeli területre, hogy lángba borítsák az országot. Egymást követték az öngyilkos merényletek a buszmegállókban, diszkókban, pizzériákban… mindenütt, ahol csak emberek gyűltek össze. Izrael is bevetette azonban különleges erői némelyikét – amelyek egyébként a világ legrátermettebb és legtapasztaltabb efféle szervezetei közé tartoznak. A Ja'masz (a Nemzeti Rendőrség kötelékében működő Határőrség különleges egysége) Izrael gyors reagálású készenléti alakulatává vált. A Sin Bét (Biztonsági Szolgálat) által szerzett értesülések nyomán Ciszjordániában, Jeruzsálemben és a Gázai övezetben bevetésre indultak a bennszülött, arabul tudó dovrimok ("Beszélők"), és beszivárogtak azokba a veszedelmes zónákba, ahol a terroristák nyilvánvalóan rejtőztek. Előkészítették a terepet a rettenthetetlen taktikai specialisták számára, akik, miközben igyekeztek kézre keríteni az Izraelben folyó vérontás felelőseit, gyakran kerültek szembe létszámfölényben lévő ellenfelekkel. Ez a könyv az ő cáfolhatatlanul hiteles históriájuk: történet vakmerő tettekről és agyafúrt cselvetésekről, amelyeknek helyszíne csakis a modern Közel-Kelet – ez a lőporos hordó – lehetett. pdf 3mb [Hidden Content]
    6 points
  5. Puk Damsgard - Az Iszlám Állam fogságában Daniel Rye dán fényképész tizenhárom hónapon át volt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, az ISIS foglya Szíriában. 2014 júniusában hatalmas váltságdíj fejében szabadult, s nem sokkal később fogvatartói, köztük a hírhedt Dzsihád John, elkezdték kivégezni a többi túszt. Daniel a neves dán újságírónőnek, Puk Damsgard-nak mesélte el a történetét, aki megrázó dokumentumregényt írt belőle. Az Iszlám Állam fogságában a túlélés könyve, tényfeltáró beszámoló, amely a Daniel Ryéval és családjával készült számos interjú és beszélgetés alapján született, s nemcsak azt mutatja be az Olvasónak, hogy milyen borzalmakat kellett elszenvednie Danielnek, hanem azt is, hogy milyen lehetetlen dilemmákkal szembesült, és milyen idegölő tárgyalásokat folytatott a családja az emberrablókkal. A szerző beszélt fogolytársakkal, dzsihadistákkal, szakértőkkel és informátorokkal, és ritka bepillantást enged annak a túsztárgyalónak a titkos műveleteibe, aki Daniel és fogolytársa, a Dzsihád John által lefejezett James Foley amerikai újságíró felkutatásán és kiszabadításán dolgozott. S mindeközben a szerző feltárja annak a konfliktusnak a történelmi és politikai gyökereit is, amely az Iszlám Államot létrehozta, azokkal a hóhérokkal együtt, akik élvezetet találnak mások megkínzásában és legyilkolásában. A könyv egyben főhajtás a meggyilkoltak, a még mindig fogságban lévők és a túlélők, valamint családjuk előtt. pdf 2mb [Hidden Content]
    5 points
  6. Ken Follett - A világosság fegyverei (Kingsbridge 4.) 2023. Méret:10.30 MB Oldal:800 Formatum:epub,docx,mobi,pdf.rft,azw3 A Kingsbridge-sorozat régóta várt folytatása, A világosság fegyverei a XVIII. század végétől mutatja be a kingsbridge-i lakosok küzdelmes életét, ahol a haladás ütközik a hagyományokkal, a szegények és gazdagok közötti ellentétek felerősödnek, és a háború elnyeli egész Európát. Ken Follett ebben a legújabb művében karizmatikus hősöket és hősnőket alkotott, gazdag és összetett cselekménnyel, új helyszínekkel és aprólékos kutatásokból származó történelmi részletekkel. A történet által új perspektívában láthatjuk a XVIII-XIX. századi Európát megrengető változásokat. Az ipari forradalom példátlan változásokat hoz a textilmunkások életébe, a burjánzó modernizáció és a veszélyes új gépek munkahelyeket tesznek feleslegessé, családokat szakítanak szét, és még nagyobb szegénységet hoznak. A Fonó Jenny megjelenésével a textilgyártás és az ipar új korszaka kezdődik, generációkon keresztül megváltoztatva a szereplők életét, akik a nélkülözés miatt lázadásokban, sztrájkokban, géprombolásban vesznek részt, és a kényszertoborzásnak is ellenállnak. Ebben a nyugtalansággal teli világban, ahol mindenki a túlélésért küzd, megismerhetjük a kingsbridge-iek egy kis csoportjának történetét; egy anyát, akinek egyedül kell helytállnia, amikor férje munka közben meghal; egy előkelő lányt, aki mindenkivel dacolva szegény gyermekek számára vasárnapi iskolát nyit; egy jólelkű fiatalembert, aki váratlanul megörököl egy veszteséges vállalkozást; egy takácsot, aki leleményes ötleteivel segíti barátai életét; egy férfit, aki mindenkin átgázolva védi megszerzett vagyonát. Az ipari forradalom okozta megpróbáltatásokat még tovább fokozzák a sok évig elhúzódó napóleoni háborúk, amelyek befejezéseképpen a szövetséges csapatok a waterlooi csatában – amelyben a kingsbridge-i főhősök is fontos szerepet vállalnak –, Wellington herceg vezetésével végérvényesen vereséget mérnek Napóleon seregére. Jelszó: DKKTI [Hidden Content]
    2 points
  7. John King kultuszkönyve villámgyorsan bestsellerré vált Angliában. A futball faktor nyers, vad és erőszakos. Olykor túl nyers, túl vad és túl erőszakos. Egy azonban bizonyos: letehetetlen.Az elbeszélő egy huszonéves londoni fiatalember, aki csak a hétvégéknek él – az alkalmi szexnek, a vizezett sörnek és kedvenc csapatának, a Chelsea-nek. Időnként pedig „kiveri a szart” az aktuális ellenfelekből. Mígnem egyszer a rövidebbet húzza… epub [Hidden Content] Azw3 [Hidden Content]
    1 point
  8. Aaliyah Hadid, Aidra Fox - Wives 0n V@c@ti0n! 03/24/2017 105 Mb / 576 pics / 2500x1667 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  9. Eva Notty - Our Family Trust (09/29/2014) 99 Mb / 108 pics / 1920x1280 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  10. Adria Rae - Don'tLeave Again 01/29/19 62 MB / 52 pics / 3000x2000 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  11. Gina Valentina - Stepdad Seduction 3 04/23/17 243 MB / 343 pics / 1920x1080 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  12. Cindy Shine - Check my tail and pussy 08/27/20 220 MB / 213 pics / 3500x2333 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  13. Jessica Jaymes - Hot Chicks Big Fangs 2 15/10/15 79 Mb / 131 pics / 1903x1269 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  14. Romi Rain - A Dreamgirl’s Pure Lust 12/27/17 64 MB / 86 pics / 4000 x 2667 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  15. Amirah Adara - Amirah's Anal Orgasms 02/08/17 89 Mb / 538 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  16. Lottie Magne - Dicktrap for a petite pink mouse 04/25/20 89 MB / 70 pics / 3500 x 2333 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  17. [H0led] Jynx Maze - Anal Training 10/25/16 62 Mb / 250 pics / 1500x1125 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  18. Ava Adams - Horny Housekeeper 17 / 09 / 14 134 Mb / 141 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  19. Alexis Fawx, Khloe Kapri - Afternoon Special! 03/20/17 395 Mb / 300 pics / 2700x1800 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  20. [Ex0tic4K] Aaliyah Hadid - Making A Splash 04/12/2017 62 Mb / 250 pics / 1500x1000 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  21. [W@tchingMyMomGoBl@ck] Flower Tucci 145 Mb / 258 pics / 1600x1067 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  22. [P@ssionHD] Lily Rader - Pleasure Before Business 2016. ápr. 14 60 Mb / 250 pics / 1500x1125 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  23. Emma Butt - Ta-Ta Therapy August 07, 2013 70 Mb / 100 pics / 4000x2666 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  24. [Doctor @dventures ] Riley Reid - Nurse Riley June 08, 2016 60 Mb / 362 pics / 2492x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  25. [P0VD] Piper Perri - Ping Pong Pussy Nov 11, 2016 63 Mb / 250 pics / 1500x1125 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  26. [Mikes@partment ] Nekane - New Pussy 04 / 13 / 2016 258 Mb / 255 pics / 1800x1200 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  27. [Doctor@dventures] Tina Kay - Doctor's High School Crush 9/ 01/ 2017 121 Mb / 644 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  28. Richelle Ryan - MyWifesH0tFriend 11/11/19 53 MB / 275 pics / 2500x1667 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  29. [H@rdx] Veronica Avluv - Super Soaked (11/01/15) 181 Mb / 219 pics / 1920x1280 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  30. N@ughty Rich Girls - Luna Star 04/27/2016 72 Mb / 393 pics / 2500x1666 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  31. N@ughty Americ@ - Natalia Starr 09/30/16 63 Mb / 241 pics / 2500x1667 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  32. . Baywatch - Baywatch 1989 1. 2. évad 720p AMZN WEB-DL DDP2.0 H.264 HUN MKV (12) Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai kalandfilmsorozat, 45 perc Az 1. epizód dupla! FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Steven Barnes, Kevin L. Beggs, Michael Berk, Eric Blakeney, Gregory J. Bonann, Kate Boutilier, David Braff, Gary Capo, Deborah Schwartz ZENESZERZŐ: Cory Lerios. Arthur B. Rubinstein, John D'Andrea OPERATŐR: Gary Capo, John McPherson, James Pergola PRODUCER: Rick Roberts, Kevin L. Beggs, Gregory J. Bonann, David Braff, Paul Cajero RENDEZŐ: Reza Badiyi, Cliff Bole, Gabrielle Beaumont, Michael Berk, Gregory J. Bonann, Charles Braverman, Paul Cajero, Roy Campanella, Gary Capo, Lyndon Chubbuck, David Hasselhoff, Monte Markham VÁGÓ: Michael F. Anderson, Ron Binkowski, George W. Brooks Mitch Buchannon: David Hasselhoff Mike 'Newmie' Newman: Michael Newman Jack "J.D." Darius: Michael Bergin Sean Monroe: Jason Brooks Jessie Owens: Brooke Burns Kekoa Tanaka: Stacy Kamano Allie Reese: Simmone Mackinnon Jason Ioane: Jason Momoa Dawn Masterton: Brandy Ledford Jenna Avid : Krista Allen Craig Pomeroy: Parker Stevenson Hobie Buchannon: Brandon Call Jill Riley: Shawn Weatherly Shauni McClain: Erika Eleniak Matt Brody: David Charvet Eddie Kramer: Billy Warlock Don Thorpe kapitány: Monte Markham Roberta 'Summer' Quinn: Nicole Eggert C. J. Parker: Pamela Anderson A népszerű sorozat a napfényes Kalifornia fürdőzőktől hemzsegő partszakaszára hívja a felhőtlen kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó nézőket. Itt teljesítenek kemény és felelősségteljes szolgálatot a parti őrség életmentői. Mindannyian fiatalok, lelkesek, ki komolyabban, ki könnyedébben fogja fel feladatát, miközben éli a maga életét, örömeit, kudarcait. A nem egyszer izgalmas, veszélyes kalandok során ők maguk is kockára teszik életüket mások épségének, biztonságának megőrzése érdekében. Igazoló link: IMDb 6.3 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Baywatch.S01E02.In.Deep.720p.WEB-DL.DDP2.0.H.264.HUN Videó információk: Méret: 1,56 GB Hossz: 0:46:37 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 4 367 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: A_EAC3 (A_EAC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: CBR 224 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz HANGSÁVOK: magyar: sztereó, angol: sztereó [Hidden Content]
    1 point
  33. David Grann-Megfojtott virágok 2019 A kötet alapján Martin Scorsese forgat filmet Leonardo DiCaprióval a főszerepben Amikor az 1920-as években kiderült, hogy az oklahomai oszázs indiántörzs „művelésre alkalmatlannak” nyilvánított földje alatt az Egyesült Államok legnagyobb olajkészlete húzódik, a törzs tagjai hirtelen a világ leggazdagabb embereivé váltak. Kalandorok és vállalkozók sokasága lepte el a vidéket, hogy a korabeli sajtót idézve a „rézbőrű milliárdosoktól” bérbe vett földeken meggazdagodjon. Ám egyszer csak valami egészen hátborzongató történt. A törzs tagjait egymás után meggyilkolták – volt, akit megmérgeztek vagy lelőttek, mást a vonat elé löktek. És azok is meghaltak, akik kérdéseket tettek fel vagy nyomozni próbáltak a rejtélyes halálesetekben. David Grann hosszú éveken át kutatott levéltárakban és nyomozott a helyszínen, hogy megismerje az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezetét, amely összefonódott az FBI megszületésével is. A nyomozóiroda első jelentős gyilkossági ügyében a fiatal és ambiciózus új igazgató, J. Edgar Hoover a legújabb technológiától kezdve a fedett ügynökökön át mindent bevetett, hogy sikert tudjon felmutatni, és ezzel igazolja az FBI létét. A nyomozás során felszínre került bűnök még a legedzettebb ügynökök gyomrát is megfeküdték. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  34. Elhajlási engedély---Hall Pass .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai vígjáték, 105 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Owen Wilson profilképeOwen Wilson Rick Christina Applegate profilképeChristina Applegate Grace Jason Sudeikis profilképeJason Sudeikis Fred Jenna Fischer profilképeJenna Fischer Maggie Alexandra Daddario profilképeAlexandra Daddario Paige Alyssa Milano profilképeAlyssa Milano Mandy Richard Jenkins profilképeRichard Jenkins Coakley Vanessa Angel profilképeVanessa Angel Missy Reagan Michelle Pincérnő Alkotók Szinkronhang: Széles László Anger Zsolt Kisfalvi Krisztina Haumann Petra Rendező: Peter Farrelly Bobby Farrelly Író: Peter Farrelly Forgatókönyvíró: Pete Jones Peter Farrelly Zeneszerző: Jeff Toyne Operatőr: Matthew F. Leonetti Producer: Bobby Farrelly Peter Farrelly Látványtervező: Arlan Jay Vetter Vágó: Sam Seig Tartalom Rick (Owen Wilson) és Fred (Jason Sudeikis) jó barátok, mindketten régóta házasok. Szeretik a feleségüket, de ez nem jelenti azt, hogy ne néznének más nőkre. Egy idő után a két nejnek is feltűnik, hogy nem őket stírölik. Grace (Christina Applegate) és Maggie (Jenna Fischer) sajátos módon próbálja leszoktatni őket erről. Egy hét kimenőt adnak férjeiknek, és az elhajlási engedély birtokában azt csinálnak, amit akarnak, nem kell számot adniuk semmiről. De ha letelik a hét, vissza kell térniük a hűséges párjaikhoz. Rick és Fred fejest ugrik a szabadságba, ám hamar megtapasztalják, hogy más az álmodozás, és más a valóság. Általános Teljes név : D:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 72,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 97 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : görög Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : héber Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #5 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #6 Sáv száma : 37 (0x25) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #7 Sáv száma : 39 (0x27) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Large Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:09:50.080 : Chapter 2 00:21:44.560 : Chapter 3 00:29:07.000 : Chapter 4 00:39:17.560 : Chapter 5 00:48:08.040 : Chapter 6 00:58:10.080 : Chapter 7 01:07:31.760 : Chapter 8 01:15:58.040 : Chapter 9 01:27:45.040 : Chapter 10 01:30:36.600 : Chapter 11 01:41:03.360 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 7 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 7 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Általános Bemutató dátuma: 2011. március 3. Forgalmazó: InterCom Ezt is ajánljuk MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  35. Yesterday .Yesterday.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol zenés vígjáték, fantasy, 112 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Lily James profilképeLily James Ellie Ana de Armas profilképeAna de Armas Roxanne Kate McKinnon profilképeKate McKinnon Mandi Himesh Patel Jack Malik Ed Sheeran Ed Sheeran Joel Fry Rocky Alexander Arnold Gavin Sophia Di Martino Carol Ellise Chappell Lucy Meera Syal Sheila Malik Alkotók Rendező: Danny Boyle Író: Jack Barth Forgatókönyvíró: Richard Curtis Producer: Tim Bevan Danny Boyle Richard Curtis Eric Fellner Matthew James Wilkinson Executive Producer: Lee Brazier Zene: Daniel Pemberton Operatőr: Christopher Ross Vágó: Jon Harris Kapcsolódó cikkek: Tartalom Mi lenne, ha...? Mi lenne, ha az egész világ elfelejtené minden idők legzseniálisabb zenekarát, a Beatlest? Mi lenne, ha csak te emlékeznél a felejthetetlen slágerekre? Mi lenne, ha elkezdenéd játszani a mesés négyes dalait, és egy csapásra világsztár válna belőled? És mi lenne, ha a hirtelen hírnév kikezdené a magánéletedet? Az IGAZÁBÓL SZERELEM írójának és a GETTÓMILLIOMOS rendezőjének új, romantikus vígjátékában ezekre a kérdésekre is választ kapunk idén nyáron. ŰŰ RELEASE INFORMATIONS ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Yesterday.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Title Eng................: Yesterday (2019) ŰŰ ŰŰ Title Hun................: Yesterday ŰŰ ŰŰ Hun link.................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ iMDb link................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ Release date.............: 2019.11.15 ŰŰ ŰŰ Length...................: 1:51:29 (h:m:s) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ßß° °ßß ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ TECHNICAL INFORMATION AND RELEASE NOTES ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (V I D E O) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched [x] PAL [ ] 4:3 ŰŰ ŰŰ [x] Reencoded ( 87,34% ) [ ] NTSC [x] 16:9 ŰŰ ŰŰ [x] CCE SP3 10 Pass ( 4671 ) kbps (Average) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (S U B T I T L E S) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] English Forced ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [x] Hungarian Forced ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Others: ŰŰ ŰŰ [ ] Czech [x] Romanian [ ] Slovakian ŰŰ ŰŰ [ ] Bulgarian [ ] Turkish [ ] Hindi ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (A U D I O) ŰŰ ŰŰ DTS 5.1 2.0 Mono ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [ ] Other [ ] [ ] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (M E N U) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched (E X T R A) ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [x] Modified [ ] Untouched ŰŰ ŰŰ [ ] None [ ] Partial Srtipped ŰŰ ŰŰ [x] Fully Stripped ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [ ] Was not on retail Disc ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Logok figyelmeztetesek torolve! Feleslegeges vts-ek, pgc-k torolve! ŰŰ ŰŰ Felesleges hangok: Cseh 5.1, Lengyel 5.1. ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Navigacio atirva automatikusan magyar hanggal, es forced felirattal ŰŰ ŰŰ indul a film. Bemutató dátuma: 2019. június 27. Forgalmazó: UIP-Duna Film MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  36. A szobatárs--The Roommate .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai thriller, 91 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Leighton Meester profilképeLeighton Meester Rebecca Minka Kelly profilképeMinka Kelly Sara Matthews Cam Gigandet profilképeCam Gigandet Stephen Alyson Michalka profilképeAlyson Michalka Tracy Mrgan Frances Fisher profilképeFrances Fisher Rebecca anyja Danneel Harris Irene Tomas Arana profilképeTomas Arana Rebecca apja Alkotók Producer: Doug Davison Roy Lee Irene Yeung Operatőr: Phil Parmet Zeneszerző: John Frizzell Forgatókönyvíró: Sonny Mallhi Rendező: Christian E. Christiansen Vágó: Randy Bricker Tartalom Sara Iowa államból érkezett Los Angelesbe. Alig várja, hogy elkezdődjön az egyetem, és megismerje a nagyvárost. Találkozik a kollégiumi szobatársával, Rebeccával. A gazdag pasadenai lány a szárnyai alá veszi, megmutatja neki a várost, megosztja vele a ruháit. Sara hamarosan másokkal is összebarátkozik, ami, úgy tűnik, rosszul esik Rebeccának. Miután összejön a jóképű Stephennel, egyre kevesebb időt tölt a lakótársával. Rebecca egyre nehezebben viseli mindezt, és Sara gyanakodni kezd, hogy a szobatársa talán mégsem az a bájos, kedves lány, mint akit megismert. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 64,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 100 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : arab Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : bolgár Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : horvát Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #5 Sáv száma : 37 (0x25) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : észt Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #6 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : görög Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #7 Sáv száma : 39 (0x27) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : héber Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #8 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : hindi Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #9 Sáv száma : 41 (0x29) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #10 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : izlandi Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #11 Sáv száma : 43 (0x2B) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : litván Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #12 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : lengyel Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #13 Sáv száma : 45 (0x2D) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : portugál Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #14 Sáv száma : 46 (0x2E) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #15 Sáv száma : 48 (0x30) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szerb Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #16 Sáv száma : 50 (0x32) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovén Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #17 Sáv száma : 51 (0x33) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : török Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #18 Sáv száma : 52 (0x34) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : ukrán Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #19 Sáv száma : 53 (0x35) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Director comments Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:50.320 : Chapter 2 00:10:05.840 : Chapter 3 00:14:47.160 : Chapter 4 00:19:54.880 : Chapter 5 00:23:30.240 : Chapter 6 00:28:06.960 : Chapter 7 00:32:38.680 : Chapter 8 00:39:29.520 : Chapter 9 00:43:22.640 : Chapter 10 00:49:27.120 : Chapter 11 00:53:32.000 : Chapter 12 00:58:10.400 : Chapter 13 01:01:52.880 : Chapter 14 01:07:49.760 : Chapter 15 01:15:38.280 : Chapter 16 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 / 14 / 16 / 18 / 19 / 20 / 21 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 / 14 / 16 / 18 / 19 / 20 / 21 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  37. Életrevalók. .The.Upside.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai dráma, vígjáték, 125 perc, 2017 Stáblista: Szereplők Nicole Kidman profilképeNicole Kidman Yvonne Bryan Cranston profilképeBryan Cranston Phillip Kevin Hart profilképeKevin Hart Dell Julianna Margulies profilképeJulianna Margulies Lily Golshifteh Farahani profilképeGolshifteh Farahani Maggie Tate Donovan profilképeTate Donovan Carter Locke Aja Naomi King Latrice Genevieve Angelson Jenny Amara Karan profilképeAmara Karan Jahi Di'Allo Winston Anthony Suzanne Savoy Charlotte Kristina Aponte Opera Patron Alkotók Rendező: Neil Burger Forgatókönyvíró: Jon Hartmare Producer: Todd Black Jason Blumenthal Steve Tisch Executive Producer: G. Mac Brown Zack Schiller Harvey Weinstein David Boies Zene: Rob Simonsen Operatőr: Stuart Dryburgh Vágó: Naomi Geraghty Tartalom Egy gazdag mozgássérült férfi és a gondozójának álló munkanélküli ex-bűnöző kapcsolatának szórakoztató története. The.Upside.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1 AV Info: Video: Erintetlen [PAL] Hang(ok): [MAGYAR 5.1, ANGOL 5.1, CSEH 5.1] Felirat(ok): [magyar, cseh] Menu: Erintetlen Extra: Nincs a lemezen Film Info: iMDb: [Hidden Content] Hun link: [Hidden Content] MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  38. Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül .Men.in.Black.International.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, sci-fi, 115 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Tessa Thompson profilképeTessa Thompson Agent M Chris Hemsworth profilképeChris Hemsworth Agent H Emma Thompson profilképeEmma Thompson Agent O Liam Neeson profilképeLiam Neeson High T Rebecca Ferguson profilképeRebecca Ferguson Riza Rafe Spall profilképeRafe Spall Kumail Nanjiani Pawny Alkotók Rendező: F. Gary Gray Forgatókönyvíró: Lowell Cunningham Matt Holloway Art Marcum Producer: Karim Debbagh Laurie MacDonald Walter F. Parkes Executive Producer: Barry Sonnenfeld Steven Spielberg Operatőr: Stuart Dryburgh Vágó: Christian Wagner Kapcsolódó cikkek: Tartalom K ügynök és J ügynök nyugdíjba ment. Vagy más okokból nem dolgoznak már az ügynökségnél – erre sajnos senki sem emlékszik. Szerencsére mindig van utánpótlás: H ügynök (Chris Hesmworth) és M ügynök (Tessa Thompson) szintén arra vállalkoztak, hogy felkutassák a Földre áltestben beszivárgó, és talán ártó szándékkal itt ragadó űrből jött idegeneket. Akit pedig felkutatnak, azt leleplezik: nincs olyan csáp, csőr, szarv, olló vagy egyéb végtag, nincs olyan zselés, kitinpáncélos, tömör vagy légnemű test, amely elrettenheti őket a munkájuktól, és különleges eszközeik bevetésétől… Az immár legendás Sötét zsaruk-filmek korábbi részei több mint 1,5 milliárd dollár bevételt hoztak. A megfiatalodó új rész a régi alkotók, Barry Sonnenfeld és Steven Spielberg producersége mellett születik újjá. ŰŰ Men.in.Black.International.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Title Eng............: Men in Black: Internationa (2019) ŰŰ ŰŰ Title Hun............: Men in Black - Sotet zsaruk a Fold korul ŰŰ ŰŰ Hun link.................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ iMDb link................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ Release date.............: 2019.10.19 ŰŰ ŰŰ Length...................: 1:50:18 (h:m:s) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ˛ŰŰŰÜÜ ţ Ű ţ ÜÜŰŰ۲ ß߲˛˛ŰŰŰÜÜ ţßß۲ܰ Ű ŢŰÝ Ű °Ü˛Űßßţ ÜÜŰŰ۲˛˛ßß ˛Üܰ °ßßßŰÜ ˛ŰŰÝ ŢŰÝ ţÜÜÜÜŰŰŰÜÜÜÜ ŢŰÝ ŢŰ۲ ÜŰßßß° °Üܲ °ßß߲ÜÜ Ü ß˛ ŢŰ۰ ţÜÜÜÜŰŰŰÜÜÜÜ ß˛ŰŰŰŰŰ˛ß ţÜÜÜÜŰŰŰÜÜÜÜ °ŰŰÝ ˛ß Ü Üܲßßß° °ÜÜܰ ţß Ű˛ß ß˛ŰŰŰŰŰ˛ß ŢŰŰßŰŰÝ ß˛ŰŰŰŰŰ˛ß ß˛Ű ßţ °ÜÜܰ °ÜÜ۱ßßß߲ŰŰÜÜ ßß ŢŰŰßŰŰÝ ˛ß ßŰÝ ŢŰŰßŰŰÝ ßß ÜÜŰ۲ßßßß±ŰÜܰ ˛˛ßß ßŰŰŰÜ Ü˛Ü ˛ß ßŰÝ ţ ß ˛ß ßŰÝ Ü˛Ü ÜŰŰŰß ß߲˛ ß ° ܲŰÜÜ ßŰŰŰÜ ß ţ Ü˛Ü ß Ü۲˛˛ŰÜ ţ Ü˛Ü ß ß ÜŰŰŰß ÜÜŰ˛Ü ° ß Ü ÜŰŰŰŰßß˛Ü ŢŰŰŰÝ Ü ß ÜÜܲßßß ßß߲ÜÜÜ ß Ü ŢŰŰŰÝ Ü˛ßßŰŰŰŰÜ Ü °±°ŢŰŰ۲ ܰ ŰÝ ŰŰŰŰ ß°ß ÜÜ۲ Ü Ü Ü Ű˛ÜÜ ß°ß ŰŰŰŰ ŢŰ °Ü ˛ŰŰŰݰ±° ° ŰŰŰŰݰŰÜß Ü˛ŰŰŰÝ ÜÜÜ Űßß۲ ŰŰÜŰ Ü۲ ۲ßßŰ ÜÜÜ ŢŰŰŰ˛Ü ßÜ۰ŢŰŰŰŰ ° ° ŢŰŰŰŰÜ ßŰŰŰ۲˛ß ţß ßŰÜ ß Ţ˛Ý ŰßŰŰŢßÝ Ű˛ Ţ˛Ý ß ÜŰß ßţ ߲˛ŰŰŰŰß ÜŰŰŰŰÝ ° Ý ° ߲ŰŰŰ˛Ü ßß °Ü ±ŰÝ Ţ˛Ý Ű ŰŢÜÝ Ű˛ Ţ˛Ý Ţ۱ ܰ ßß Ü˛ŰŰŰ˛ß ° Ţ Ű ß߲ŰŰÜÜ ±Ű˛ ۲ ۲ ˛Ű± ÜÜŰ۲ßß Ű ŰŰÜ ß߲ŰŰÜÜ Ü˛Űß ÜŢ˛Ý Ü˛˛˛Ü ޲ÝÜ ßŰ˛Ü ÜÜŰ۲ßß ÜŰŰ ˛ŰŰŰŰÜÜܰ ß߲۲ÜÜ ß ÜÜÜŰ˛Ü ßßß Ü˛ŰÜÜÜ ß Üܲ۲ßß °ÜÜÜŰŰŰ۲ ßß۲˛˛ŰŰŰŰŰŰŰ۲˛ÜÜ ßßŰ۲ÜÜŰŰŰßß ßß˛Ü Ü˛ßß ßßŰŰŰÜܲŰŰßß Üܲ˛ŰŰŰŰŰŰŰ۲˛˛Űßß ° °°ßßßßß° ß߲۲ÜÜ ßßß Üܲ۲ßß °ßßßßß°° ° ±° ß߲ŰŰÜ ÜŰ۲ßß °± ˛± Üßţ ˛ŰŰŰ ŰŰ۲ ţßÜ ±˛ ۲ ŢÝ ŰŰŰŰÝ ŢŰŰŰŰ ŢÝ ˛Ű ŰŰ ßÜÜŰŰŰß° °ßŰŰŰÜÜß ŰŰ ŰŰ ßß° °ßß ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ TECHNICAL INFORMATION AND RELEASE NOTES ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (V I D E O) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Untouched [x] PAL [ ] 4:3 ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ( ) [ ] NTSC [x] 16:9 ŰŰ ŰŰ [ ] CCE SP3 10 Pass ( ) kbps (Average) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (S U B T I T L E S) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] English Forced ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [x] Hungarian Forced ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Others: ŰŰ ŰŰ [ ] Czech [x] Romanian [ ] Slovakian ŰŰ ŰŰ [ ] Bulgarian [ ] Turkish [ ] Hindi ŰŰ ŰŰ [ ] Hebrew [ ] Croatian [ ] Arab ŰŰ ŰŰ [ ] German [ ] Greek [ ] Russian ŰŰ ŰŰ [ ] Portuguese [ ] Lithuanian [ ] Estonian ŰŰ ŰŰ [ ] Icelandic [ ] Danish [ ] Norwegian ŰŰ ŰŰ [ ] Spanish [ ] Serbian [ ] Dutch ŰŰ ŰŰ [ ] Ukrainian [ ] Latvian [ ] Finnish ŰŰ ŰŰ [ ] French [ ] Polish ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (A U D I O) ŰŰ ŰŰ DTS 5.1 2.0 Mono ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [x] Francais [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [ ] Other [ ] [ ] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (M E N U) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched (E X T R A) ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [x] Modified [ ] Untouched ŰŰ ŰŰ [ ] None [x] Partial Srtipped ŰŰ ŰŰ [ ] Fully Stripped ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [ ] Was not on retail Disc ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Logok figyelmeztetesek torolve! Feleslegeges vts-ek, pgc-k torolve! ŰŰ ŰŰ Felesleges hangok: Cseh 5.1, Torok 5.1. ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ A felesleges dolgok torlese utan a video beallitas megmaradt gyari ŰŰ ŰŰ beallitason. Tehat nem kellet tomoriteni a videon. ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Navigacio atirva automatikusan magyar hanggal, es magyar forced ŰŰ ŰŰ felirattal indul a film. ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Az "Extrak" fele maradt a DVD5. Bemutató dátuma: 2019. június 13. Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  39. Mother finds porn mag, then takes care of son 31 mb /jpg / 42 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  40. Kovacq - Hilda Vol. 1 63 mb /jpg / 48 pic / French [Hidden Content]
    1 point
  41. . Páratlan páros - Take Two 2018 1. évad 720p WEB-DLRip x264 HUN MKV (12) Prémium link! színes, magyarul beszélő, amerikai filmsorozat, Dráma Krimi 43 perc RENDEZŐ: Holly Dale, Robert Lieberman FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Andrew W. Marlowe, Kathy Miller Kelley, Terri Miller Rachel Bilson, Eddie Cibrian, Chelsea Hobbs, Aliyah O'Brien, Jewel Staite, Stephen Lobo, Andre Tricoteux, Veena Sood Sam Swift színésznő és Eddie Valetik magánnyomozó első közös ügyfele egy aggódó apa, aki az eltűnt lányát keresi. A szálak Los Angeles hírhedt alakjához, Deaconhoz vezetnek, akiről senki sem tudja, kicsoda, de azt suttogják róla, hogy köze lehet az igazságszolgáltatáshoz, mert eddig mindent sikerült megúsznia. A végére több mindenkiről is kiderül, hogy nem az, akinek hittük. Igazoló link: IMDb 7.0 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Páratlan páros S01E01.720p WEB DLRip x264 HUN Videó információk: Méret: 829,53 MB Hossz: 0:43:00 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 400 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 294 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: Forró nyomon [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: Füstölgő puskacső [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: Elrabolva [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: Exek és sóhajok [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: Jól áll neki a halál [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. 1 point
  43. . Kisváros 1993 --2001-- E001-E100--E101-E195 TVRip XviD hun (12) Prémium link! színes magyar tévéfilmsorozat, vígjáték, bűnügyi, dráma, kaland 40 perc FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Pozsgai Zsolt Szabó Illés Szurdi András Szilágyi Éva Ihos József Rozgonyi Ádám Sinkó Péter VÁGÓ: Kende Júlia RENDEZŐ: Fazekas Lajos Balogh Zsolt Pajer Róbert ifj. Elek Ottó Várkonyi Gábor Rozgonyi Ádám OPERATŐR: Lukács Lóránt Gurbán Miklós Czabarka Péter ZENESZERZŐ: Gidófalvy Attila Nagy Tibor DRAMATURG: L. Mészáros Katalin Járai Béla őrnagy/alezredes-Hollósi Frigyes Hunyadi János főtörzsőrmester/hadnagy-Usztics Mátyás Balog Máté-Győri Péter Zolnay Miklós főhadnagy/százados-Lux Ádám Komlósi Mari-Tóth Auguszta Barna László ezredes/dandártábornok-Kozák András Hédi-Piros Ildikó Szakács úr/polgármester-Lukács Sándor Hadik Imre-Fillár István Forgács Andrea-Hegyi Barbara Bence, taxis-Pável Miklós Herczeg-Makay Sándor Vendel-Benkő Péter Somorjai Péter-Malcsiner Péter Dióssy Nelli-Balázs Ágnes Szunyogh 'Bűvész' Bálint-Egyed Attila Békés 'Pilóta' Imre-Selmeczi Roland Helga-Szalay Kriszta Hunyadi Erzsi-Tábori Nóra Alíz-Kéri Kitty Théra-Szilágyi Tibor Rigó-Rajhona Ádám Pákozdi Tamás-Dörner György Aranka-Molnár Piroska Gabi-Deutsch Anita Mackó-Csuja Imre Lukács Péter-Növényi Norbert Szarka Gábor-Szombathy Gyula Tolvaj-Szatmári Attila Bakács Zsuzsa tanárnő-Sztárek Andrea Kerényi 'Kalap' Sándor-ifj. Jászai László Kóti Éva őrnagy-Détár Enikő tanár-Kelemen József Ripli Zsuzsa Martin Márta Van valahol Magyarországon egy tiszta, csendes, napsütéses kisváros a határ mentén. Mi kell még a boldogsághoz? Nos, kell Hunyadi, a kiképzőőrmester, egy kiképzetlen szakasz a határőrség akciószázadából, egy farkasétvágyú rendőrőrnagy az étteremből, egy akaratos, de mégis szeretnivaló kamaszlány, s még sok-sok kedves figura a kisvárosból és minden epizódban kaland és izgalom. Az epizódok számozása az m1 szerinti számozás. Sajnos a TV nem adta le a következő részeket, így ezek nincsenek benne a csomagban: 146, 147, 172, 173, 174 Az összes többi rész - dupla részek is - benne van a packban. Igazoló link: IMDb 7.8 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Kisvaros 01 - Sorakozo Videó információk: Méret: 346,13 MB Hossz: 0:39:19 Típus: AVI (xvid - xvid ) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 025 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz E001-E100 rész, letöltő link: [Hidden Content] E101-E195 rész, letöltő link: LINK HELYE
    1 point
  44. Jag27 - The Eyeland Project 4 Jpg / 6 Mb / 37 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  45. Jag27 - The Eyeland Project 3 Jpg / 14 Mb / 81 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  46. Punishments for Bella Postic Jpg / 9 Mb / 47 pic / English [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...