Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 10/12/2023 in Posts
-
Bödőcs Tibor - Prímszámok hóesésben Bödőcs Tibor új könyve sok kis írásból, „miniatűrökből” áll, melyekből mozaikszerűen rajzolódik ki jelen világunk tragikomikus képe. Groteszk Buddha-tanmeséktől a XX. század szövevényes – és gyakran szörnyűséges – történelmét felvillantó apokrif történeteken, valamint agyafúrt filozófusok parodizált gondolatain, sőt napjaink háborús borzalmain át eljutunk a mai magyar rögvalóságig… és tovább (egészen bolygónk fekete humorral elképzelt sorsáig). Bödőcs Tibor részben nagy írók nyomdokain halad (Karinthy, Mrożek, Harmsz, Kafka, Hašek, Örkény stb.), amikor a barokkosan burjánzó stílusú Mulat a manézs után most szikár kisprózai műveket alkot – máshol meg találgathatunk, hogy a senkivel sem összetéveszthető bödőcsi rafinériával épp kit-mit parodizál mindabból, amit még lehet egyáltalán, mert nem vált önmaga paródiájává. Bár… ő éppenséggel megmutatja azt is, hogy a paródia paródiája is parodizálható. „Számonkérte egyszer Buddhát a tanítvány: – Mester, te azt mondtad, ha elég hosszan nézek egy tyúkot, még az is lehet, hogy tigrissé változik. Nem változott. Pedig mióta nézem már! – Mióta nézed már? – kérdezte Buddha. A tanítvány megvilágosodott.” pdf 6mb [Hidden Content]5 points
-
Laurence Rees - A nácik – Történelmi tanulságok Laurence Rees, az elismert szerző és televíziós személyiség ezúttal a lehető legmélyebbre igyekezett leásni, hogy megismerje a nácizmus lényegi természetét. Nem a második világháború vagy a meghatározó katonai összecsapások történetét akarja elmesélni, hanem számtalan egykori náci visszaemlékezései alapján nyújt egyedülálló betekintést a náci gondolkodásmód és a második világháború történéseinek összefüggéseibe. Következtetései azonban a háborún túlmutatva az általános emberi természet legsötétebb oldalára is felhívják a figyelmet. pdf 10mb [Hidden Content]3 points
-
Ken Follett - A világosság fegyverei (Kingsbridge 4.) 2023. Méret:10.30 MB Oldal:800 Formatum:epub,docx,mobi,pdf.rft,azw3 A Kingsbridge-sorozat régóta várt folytatása, A világosság fegyverei a XVIII. század végétől mutatja be a kingsbridge-i lakosok küzdelmes életét, ahol a haladás ütközik a hagyományokkal, a szegények és gazdagok közötti ellentétek felerősödnek, és a háború elnyeli egész Európát. Ken Follett ebben a legújabb művében karizmatikus hősöket és hősnőket alkotott, gazdag és összetett cselekménnyel, új helyszínekkel és aprólékos kutatásokból származó történelmi részletekkel. A történet által új perspektívában láthatjuk a XVIII-XIX. századi Európát megrengető változásokat. Az ipari forradalom példátlan változásokat hoz a textilmunkások életébe, a burjánzó modernizáció és a veszélyes új gépek munkahelyeket tesznek feleslegessé, családokat szakítanak szét, és még nagyobb szegénységet hoznak. A Fonó Jenny megjelenésével a textilgyártás és az ipar új korszaka kezdődik, generációkon keresztül megváltoztatva a szereplők életét, akik a nélkülözés miatt lázadásokban, sztrájkokban, géprombolásban vesznek részt, és a kényszertoborzásnak is ellenállnak. Ebben a nyugtalansággal teli világban, ahol mindenki a túlélésért küzd, megismerhetjük a kingsbridge-iek egy kis csoportjának történetét; egy anyát, akinek egyedül kell helytállnia, amikor férje munka közben meghal; egy előkelő lányt, aki mindenkivel dacolva szegény gyermekek számára vasárnapi iskolát nyit; egy jólelkű fiatalembert, aki váratlanul megörököl egy veszteséges vállalkozást; egy takácsot, aki leleményes ötleteivel segíti barátai életét; egy férfit, aki mindenkin átgázolva védi megszerzett vagyonát. Az ipari forradalom okozta megpróbáltatásokat még tovább fokozzák a sok évig elhúzódó napóleoni háborúk, amelyek befejezéseképpen a szövetséges csapatok a waterlooi csatában – amelyben a kingsbridge-i főhősök is fontos szerepet vállalnak –, Wellington herceg vezetésével végérvényesen vereséget mérnek Napóleon seregére. Jelszó: DKKTI [Hidden Content]2 points
-
Naomi Alderman – A rabbi meg a lánya Eredeti cím: Disobedience Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A rabbi meg a lánya Magyar kiadó: Ulpius-ház, Budapes Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Feig András Ronit Krushka Londonból egészen Manhattanig menekült hithű zsidó neveltetése, a zárt és szigorú szabályok szerint élő ortodox közösség, és nem utolsósorban elismert és sokak által rajongva szeretett rabbi édesapja elől. Hat éve nem látták egymást, de a rabbi halálhírére a tékozló lány hazalátogat gyerekkora színhelyére. Csupán egy ember akad, aki miatt szívesen vállalja az utat; fiatalkori tiltott szerelme, Esti, aki azóta férjhez ment, látszólag megállapodott. A gyász ideje alatt ismét találkozik a két nő, és életük újra végzetesen összekuszálódik, mígnem a közösség vezetői, akik a rabbi utódlásával vannak elfoglalva, döntő lépésre szánják el magukat… Naomi Alderman első regénye vérbeli bestseller, egyben irodalmi siker is. A fiatal írónő egy londoni ortodox zsidó közösségben nőtt fel. Novelláit több neves lap publikálta, de az igazi áttörést A rabbi és a lánya hozta meg számára, amely kritikusai szerint lírai vallomás az egyén lázadásáról és a szerelem szabadságáról. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,93 MB [Hidden Content] Naomi Alderman – A hatalom Eredeti cím: The Power Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A hatalom Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek Magyar kiadás éve: 2018, 2023 Fordította: Borbély Judit Bernadett A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is. A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás… Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni? A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét. „Provokatív, korszak-meghatározó thriller.” (Guardian) „Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje – vegyítve.” (Cosmopolitan) „Tökéletes. Okos, ijesztő, mulatságos.” (Daily Telegraph) „Magával ragadó. Minden nőnek el kellene olvasni.” (The Times) „Dermesztő. Egy irodalmi bomba.” (Financial Times) „Sokkoló.” (Observer) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,26 MB [Hidden Content]2 points
-
E.K. Johnston – Star Wars: Padmé Amidala-trilógia *** E. K. Johnston: Királynő végveszélyben (Star Wars: Padmé Amidala-trilógia 1.) Eredeti cím: Queen's Peril Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Királynő végveszélyben Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: Yavini Csata előtt 32-ben Yavini Csata csata évében (Epilógus) Amikor a tizennégy éves Padmé Naberrie-t királynővé választják, felveszi az Amidala nevet, búcsút int a családjának, és a királyi palotába költözik. Megkezdi kormányzását, mely cseppet sem könnyű feladat. Padmé élete örökre megváltozik. Az ifjú királynő biztonsága érdekében a theedi palotának különleges udvarhölgyekre van szüksége. E szolgálók Padmé bizalmasai, testőrei és hasonmásai is egyben. Minden lánynak van valamilyen különleges tehetsége, melyet az új uralkodó szolgálatába állít. Quarsh Panaka, a Királyi Biztonsági Erők parancsnoka megkezdi az udvarhölgyek kiképzését, de Padmé Amidala feladata lesz, hogy új barátaiból különleges csapatot kovácsoljon. Eközben azonban a veszély viharfelhői gyülekeznek a Naboo egén. A titokzatos Sidious nagyúr parancsára Nute Gunray, a Kereskedelmi Szövetség helytartója előbb blokád alá vonja a bolygót, majd megindítja inváziós seregét. Hamarosan harci droidok ezrei árasztják el a békés Naboot. Padmé és udvarhölgyei életük legnehezebb kihívása előtt állnak. Ha elbuknak, az milliók életébe kerülhet… E. K. Johnston: A királynő árnyéka (Star Wars: Padmé Amidala-trilógia 2.) Eredeti cím: Queen's Shadow Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: A királynő árnyéka Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Sándor Zoltán Játszódik: Yavini Csata előtt 32-ben (Prológus) Yavini Csata előtt 28-ban Yavini Csata előtt 19-ben (Epilógus) Miután lezárul a Kereskedelmi Szövetséggel folytatott háború, Padmé Amidala királynő lemond a Naboo trónjáról. Bár az uralkodás terhét levetette, a forrongó Galaxisban ő sem lel nyugalmat… Padmé az új királynő kérésére szenátorként folytatja népe szolgálatát, ám a Coruscanton zajló politikai csatározások és ármánykodás alaposan próbára teszik a Galaktikus Szenátus fiatal tagját. Legjobb barátnője, Sabé siet a segítségére: hűséges udvarhölgyének közreműködésével Padmé egy időben két helyen is jelen lehet. Miközben a volt királynő a szenátusban küzd a Köztársaságért, Sabé a Tatuinra indul egy különleges küldetésre… Vajon az újdonsült szenátor képes lesz megvalósítani nemes tervét, a rabszolgák felszabadítását? Ehhez nemcsak a rátermettségében kétkedő politikusokkal kell szembenéznie, hanem a galaxis békéjét fenyegető sötét erőkkel is… E. K. Johnston: A királynő reménysége (Star Wars: Padmé Amidala-trilógia 3.) Eredeti cím: Queen’s Hope Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: A királynő reménysége Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Szente Mihály Játszódik: Yavini Csata előtt 22-ben Az egykori királynő, Padmé Amidala szenátor immár Anakin Skywalker felesége. Ám a Jedik nem házasodhatnak, ezért frigyüket titokban kell tartaniuk. Ráadásul hiába kötötték össze az életüket, a szerelmesek alig látják egymást, mert míg Anakin a klónháború frontjain küzd, ifjú arája a galaktikus szenátusban vívja saját harcát a békéért. Egy létfontosságú küldetés elszólítja Padmét Coruscantról, és mivel senki nem tudhatja meg, hová ment a szenátor, valakinek helyettesíteni kell őt. Az egyetlen, aki erre képes, Sabé, a királynő hajdani udvarhölgye. Sabé beleegyezik a személycserébe, és ez a döntés örökre megváltoztatja mindkét nő életét… *** (A harmadik kötetért köszönet csyb fórumtársnak!) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,06 MB [Hidden Content]2 points
-
Stefan Ahnhem -Fabian Risk sorozat Stefan Ahnhem-A fantom (Fabian Risk 1.) Egy technikatanár saját tantermében lesz brutális gyilkosság áldozata. A gyilkos egy 1980-as évekből származó osztályképet helyez a holttest mellé, amelyen az áldozat arcát fekete tussal áthúzta. Fabian Risk évekig a stockholmi rendőrség alkalmazásában állt, most pedig családjával hazatér szülővárosába, Helsingborgba. Ám alig érkeznek meg új házukhoz, főnöke máris megjelenik, és bevonja őt a nyomozásba: az áldozat ugyanis Fabian egyik régi osztálytársa. De hamarosan kiviláglik, hogy a technikatanár korántsem az utolsó áldozat, a gyilkosság pedig egy ördögi pontossággal kitervelt gyilkosságsorozat része. Stefan Ahnhem: Offer utan ansikte Eredeti mű Stefan Ahnhem: Offer utan ansikte Eredeti megjelenés éve: 2014 21. század Európa férfi főszereplő gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű nyár nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző Svédország thriller zaklatás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2022 496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636141523 · Fordította: Annus Ildikó - Stefan Ahnhem-A kilencedik (Fabian Risk 2.) Pár héttel karácsony előtt a svéd igazságügyi miniszter egy heves vitát követően a hátsó kijáraton hagyja el a parlamentet, de a rá váró autóhoz sosem érkezik meg. Mintha a föld nyelte volna el. Bár az ügy hivatalosan nem az ő hatáskörükbe tartozik, Fabian Risket megbízza a felettese, hogy titokban folytasson nyomozást. Fabian és kolléganője, Malin gyanúja egy hírhedt svéd sorozatgyilkosra terelődik. Közben Koppenhágában holtan találják egy népszerű tévés személyiség feleségét. A vizsgálatot vezető Dunja Hougaard úgy véli, egy ismert dán sorozatgyilkos áll az ügy hátterében, a nyomok azonban egyenesen Svédországba vezetik. Fabian és Dunja ismeretlenül keresztezik egymás útját, miközben egyre jobban belebonyolódnak egy világméretű összeesküvés felderítésébe, és ráébrednek, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint álmodni merték volna. Stefan Ahnhem: Den nionde graven Eredeti mű Stefan Ahnhem: Den nionde graven Eredeti megjelenés éve: 2016 21. század bűnözés kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2022 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636141516 · Fordította: Dobosi Beáta - Stefan Ahnhem-Mínusz 18 (Fabian Risk 3.) Egy végzetes autós üldözést követően egy piros BMW a vízbe hajt a helsingborgi kikötő mólójáról. A volánnál egy IT-szakember ül, aki mobiltelefonos játékok fejlesztéséből gazdagodott meg. Amikor felhozzák a testét a vízből, és felboncolják, kiderül, hogy a férfi már két hónapja halott, s azóta egy mélyhűtőládában tárolták a testét. A rendőrség bűnügyi osztályán olyan nyugalom honol, hogy Fabian Risk és kollégái szinte megörülnek a lefagyasztott milliomos esetének. Csakhogy a nyomozás különös eredményekre vezet, és kiviláglik, hogy ha nem jönnek rá gyorsan a gyilkos kilétére, újabb áldozat végezheti a fagyasztóban. Eközben Dániában Dunja, miután másfél évig hiába keresett nyomozói állást, kénytelen közrendőri munkát vállalni. Ám amikor egy hajléktalan férfit kegyetlenül meggyilkolnak, képtelen megállni, hogy ne kezdjen magánnyomozásba, s útja hamarosan Helsingborg felé vezet. Hátborzongató, szövevényes, könyörtelen. Le a kalappal Ahnhem előtt! Stefan Ahnhem: Arton grader minus Eredeti mű Stefan Ahnhem: Arton grader minus 21. század gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző Svédország A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2020 480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633246818 · Fordította: Erdődy Andrea - Stefan Ahnhem-A kockavető (Fabian Risk 4.) Fabian Risk épp kómába esett kislánya, Matilda mellett ül a helsingborgi kórházban, amikor egy szír fiú brutális meggyilkolása nehéz feladat elé állítja a városi rendőrséget. Hamarosan tudomásul kell venniük, hogy az eset csak bevezetője volt egy szörnyű gyilkossághullámnak, amely végigsöpör a környéken. Az áldozatok száma rohamosan nő, és a gyilkosságoknak látszólag nincs oka, és semmiféle mintázatot nem követnek. Fabian végül kénytelen visszatérni a munkába, a főnökének, Astridnak pedig meg kell szakítania tizenkét lépéses alkoholelvonó kúráját, hogy a sok párhuzamosan zajló nyomozást irányítani tudja. Fabiannak eközben még az elhunyt kollégája, Hugo Elvin által hátrahagyott információkat is fel kell dolgoznia, ezért magánnyomozásba kezd, amely mindörökre megváltoztathatja az összekovácsolódott nyomozócsapatot. A kockavető Ahnhem eddigi legsötétebb thrillere, kemény, félelmetes és mesteri. Stefan Ahnhem: Motiv X Eredeti mű Stefan Ahnhem: Motiv X Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század alkoholizmus kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás rasszizmus regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző Svédország thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2020 462 oldal · ISBN: 9789633247969 · Fordította: Erdődy Andrea - Stefan Ahnhem-A halálos X (Fabian Risk 5.) Egy kora nyári este egy gumicsónak fut ki a Helsingborg melletti kikötőből, benne egy férfi, a hátán keresztbe vetett kard. A kocka világosan tudtára adta, mi a küldetése: valakinek meg kell halnia. Fabian Risk nyomozó és csapata az utóbbi hetekben jó néhány gyilkossági ügyön dolgoztak párhuzamosan, és többet meg is oldottak. Ám amikor újabb áldozatra bukkannak, be kell látniuk, hogy mindeddig tévúton jártak. Fabian, akit egyszerre köt le felesége visszahódítása, a per, amelyben a fia is érintett, és az egyik kollégája utáni nyomozás, rájön, hogy ezúttal nem a halálesetek közti hasonlóságokat kell keresniük, hanem éppen ellenkezőleg: a különbségeket. De vajon hogyan lehet elkapni valakit, akinek nem kell indíték az emberöléshez? Valakit, aki százféle módon gyilkol. Valakit, aki olyan játékot játszik, amelynek csak ő ismeri a szabályait. A Fabian Risk-sorozat 5. kötete Stefan Ahnhem: X sätt att dö Eredeti mű Stefan Ahnhem: X sätt att dö Eredeti megjelenés éve: 2019 krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2021 432 oldal · ISBN: 9789633248256 · Fordította: Erdődy Andrea - Stefan Ahnhem - A verem (Fabian Risk 6.) Megjelent: 2022.04.29. Zsarolt. Erőszakolt. Ölt. Bárkin átgázolt, hogy felérjen a csúcsra. Hitvány, megvetendő ember. A neve Kim Sleizner. Ő a koppenhágai rendőrfőnök. Dunja Hougaard néhány hónapja eltűnt a világ szeme elől, hogy legfontosabb céljának szentelje magát, és elkapja egykori főnökét, Sleiznert, akinek a bűnlajstroma vele szemben is igen hosszú. A nyomozónő és csapata hónapokon át gyűjtik róla az adatokat, de az áttörés várat magára. Amikor a dán hírszerzés egyik magas rangú emberét egy ismeretlen nővel együtt holtan találják egy autóban, a tenger fenekén, végre úgy tűnik, elérkezett az idő, hogy a csapda bezáruljon. A kérdés csak az, ki esik bele. Ugyanekkor a szoros túloldalán, Helsingborgban a svéd rendőr, Fabian Risk olyan hírt kap, amely egész hátralevő életét megváltoztatja. Stefan Ahnhem: Den sista spiken Eredeti mű Stefan Ahnhem: Den sista spiken Eredeti megjelenés éve: 2021 krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része svéd szerző thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2022 464 oldal · ISBN: 9789636140205 · Fordította: Erdődy Andrea > Animus, Budapest, 2022 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636140199 · Fordította: Erdődy Andrea letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Borsi-Kálmán Béla - Elvetélt bizánci reneszánszból Nagy-Románia A szerző azért foglalkozik részletesen jelen témával, jelesül a fanarióták diadalmenetével, és 1921-es dicstelen bukásával, mert elsősorban az ő nevükkel fémjelzett történelmi, társadalomtörténeti, geopolitikai környezetbe nyúlnak a román politikai gondolkodás, és „politikacsinálás” gyökerei. pdf 2mb [Hidden Content]1 point
-
Peter Hollins könvei - Szupertanulás - Az önuralom hatalma. Peter Hollins-Szupertanulás 84% Legyen mostantól könnyű, izgalmas, magától értetődő és motiváló a tanulás! Sajnos se a szüleink se a tanáraink nem tanították meg nekünk, hogyan is kell tanulni. Ez a könyv hozzásegít ahhoz, hogy leszámolj az összes eddigi tévhiteddel, és végre élvezetessé váljon a tanulás! A kötet lépésről lépésre bemutatja a hatékony tanulás tudományosan bizonyított módszereit. A Szupertanulás nem tankönyv, hanem egy útikalauz a tanuláshoz! Megmutatja a leghatékonyabb módszereket, a buktatókat, amelyeket el kell kerülnöd és a szokásokat, amelyeket ki kell alakítanod. A könyv a tanulási folyamat minden fázisát bemutatja, a pozitív környezet megteremtésétől kezdve, a memória biológiai alapjain át, a tanuláselméletekig. Több tudományágat is segítségül hív, hogy olyan átfogó technikákat mutasson meg, amelyekkel egyszerűen, többet és gyorsabban tanulhatsz! Peter Hollins bestsellerszerző bő egy évtizede tanulmányozza a pszichológiát és az emberi csúcsteljesítményt. Rengeteg emberrel dolgozott együtt, hogy feltárja a bennük rejlő lehetőségeket és a siker felé vezető utat. Megtudhatod: – Hogyan működik a memóriánk, és hogyan emlékezzünk könnyebben – Milyen elmetípusok és tanulási stílusok vannak – Mik a tanulás megfelelő feltételei – Hogyan szabadulj meg egy életre a magolástól – Miért szeretett Einstein munka közben hegedülni – Melyek azok a tanulási hibák, amelyeket valószínűleg most is elkövetsz Előzz meg másokat, győzd le a versenytársakat, és rekordidő alatt juss el oda, ahová szeretnél! Sajátítsd el az ideális tanulás módszerét, és takaríts meg rengeteg időt! A tanulás megtanulása az egyik legértékesebb készség, amivel valaha is rendelkezni fogsz. Jobb jegyeket szerzel, jobb eredményeket érsz el a munkádban, jobb kapcsolatokat, élvezetesebb hobbikat fogsz találni, és így mindennap közelebb kerülsz ahhoz az élethez, amire igazán vágysz! Peter Hollins: Super Learning Eredeti mű Peter Hollins: Super Learning Eredeti megjelenés éve: 2021 Tartalomjegyzék amerikai szerző fejlődés ismeretelmélet ismeretközlő irodalom ismeretterjesztő magyar nyelvű neuropszichológia önismeret önsegítő orvostudomány pszichológia tanulásmódszertan tudományos > Good Life Books, 2022 234 oldal · ISBN: 9786156455130 · Fordította: Fehér Zsuzsanna -------------------------------- Peter Hollins-Az önuralom hatalma 87% HAGYJ FEL AZ ÖNPUSZTÍTÓ VISELKEDÉSSEL, ÉS CSELEKEDJ TUDATOSAN! Azt, hogy mit érsz el az életben, legfőképpen az önfegyelmed határozza meg, mert minél erősebb, annál sikeresebb leszel. Az Önuralom hatalma nem egy tankönyv az önfegyelemről, és nem is egy hosszadalmas értekezés, hanem eszköztár, amely megadja a lendületet céljaid eléréséhez! Az önfegyelem a gyakorlatban nem arról szól, hogy reggeltől estig szenvedsz, hanem segít abban, hogyan szervezd meg a munkád okosabban és miként légy hatékonyabb kisebb erőfeszítéssel! Olyan eszközöket kapsz a kezedbe, amelyek segítségével könnyedén elkezdheted a munkát, és kitartással legyőzheted a zavaró tényezőket, hogy minden egyes alkalommal be is tudd fejezni a feladataidat. – Tudd meg, melyek a legfőbb érzelmi, pszichológiai és biológiai akadályok, amelyeket le kell küzdened. – Ismerd meg és törd meg a lustaság 5 lépésből álló körét, amely tétlenségbe taszít és boldogtalanabbá tesz. – Konfrontálódj önmagaddal közvetlen kérdések által, amelyek önismeretre és cselekvésre sarkallnak. – Pontos útmutatást kapsz az akaraterő befolyásolásához, maximalizálásához és megfelelő használatához. Peter Hollins bestsellerszerző tíz éve tanulmányozza a pszichológiát és az emberi csúcsteljesítményt. Számos emberrel dolgozott már együtt, hogy felszabadítsa a bennük rejlő potenciált, és a siker felé vezető útra terelje őket. Írásaiban tudományos, coaching és kutatási tapasztalataira támaszkodik. Ismerd meg önmagad, erősítsd meg elszántságod és kitartásod. Az azonnali cselekvés mostantól számodra is egyszerű lesz! Eredeti cím: The Power of Self-Discipline Eredeti megjelenés éve: 2021 Tartalomjegyzék amerikai szerző életfilozófia életmód fejlődés fejlődéslélektan magyar nyelvű mentálhigiéné önismeret önsegítő pszichológia pszichoterápia személyiségfejlődés tanulásmódszertan > Good Life Books, 2022 238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156455062 · Fordította: Fehér Zsuzsanna letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------1 point
-
. Alex Pappademas - Keanu Reeves 2023 azw3, epub, mobi, pdf Hun Könyv címe: Keanu Reeves Kiadás dátuma: 2023 Formátum: azw3, epub, mobi, pdf Nyelv: magyar Keanu Reeves több mint színész: jelenség. Egyszerre vagány akciósztár, dögös izompacsirta, akit a People magazin az „internet pasijának” nevezett, a klasszikus motorok szerelmese, kis példányszámú művészeti albumok kiadója, élő mém – valódi legenda. Látszólag megszegi a 21. századi hírességekre vonatkozó összes szabályt. Hogyan képes minderre? Alex Pappademas kultúrkritikus megpróbál választ találni Keanu kortalanságára és a karrierje által felvetett megannyi kérdésre. A csípős humorú, alapos kutatómunkával alátámasztott, a titokzatos színész iránti leplezetlen rajongással átitatott alkotás az első könyv, amely komolyan veszi a Keanu-jelenséget. Igen, beleértve a Johnny Mnemonicot is, amelyben Keanu elméje összeolvad egy delfinével. Mindeközben Pappademas bemutatja nekünk, hogy mit tanulhatunk Keanutól Hollywoodról, a tágabb értelemben vett kultúráról, és talán magáról az életről. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Drábik János - Miért kellett meghalnia a három Kennedynek? Drábik János - Sötét újkor Drábik János - Uzsoracivilizáció Drábik János - Az ukrán dráma pdf 75mb [Hidden Content]1 point
-
Christopher Golden – Kemény motorosok: Bratva Eredeti cím: Sons of Anarchy: Bratva Eredeti kiadó: St. Martin's Press Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Kemény motorosok: Bratva Magyar kiadó: Twister Media, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Varga Attila A mérföldkőnek számító Sons of Anarchy – Kemény motorosok című televíziós sorozat negyedik évadja után játszódó történetét Kurt Sutter, a széria vezető producere találta ki. A klubtagság fele éppen hogy csak kiszabadult a Stockton állami börtönből, de a Galindo drogkartell máris a nyakukban liheg, így nem unatkoznak a motorosok. Jax Teller, a SAMCRO alelnöke mégis kénytelen egy másik problémával foglalkozni, amikor megtudja, hogy ír féltestvére, Trinity már hónapok óta az Egyesült Államokban tartózkodik – és az orosz Bratva-gengszterekkel lóg. Most azonban eltűnt, és Jax biztos abban, hogy ehhez az életét fenyegető maffiaháborúnak van köze. Jax, Chibs és Opie társaságában Nevadába utazik, hogy megkeresse, és hazavigye. Trinity ugyan félig ír, félig viszont Teller, és ahol a Tellerek megjelennek, ott kő kövön nem marad. „A Maffiózók óta nem uralta így a tévéképernyőt egy csapat izzadt, erőszakos vadállat…” – Rolling Stone „Első osztályú… A mai napig az egyik legjobb tévésorozat.” – Newsday „Az egyik legjobb dráma a tévében.” – Time „Öt csillagból négy... A Sons csúcsra járatja a drámát.” – New York Daily News (A könyvért köszönet csyb fórumtársnak!) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,56 MB [Hidden Content]1 point
-
Anthony Bruno – Rossz fickók (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények az "Anthony Bruno – A Gibbons and Tozzi Thriller Series" témában találhatók.) Eredeti cím: Bad Guys Eredeti kiadó: Diversion Books Eredeti kiadás éve: 1988 Magyar cím: Rossz fickók Magyar kiadó: Solaris, Budapest Magyar kiadás éve: 1990 Fordította: Fáy Miklós Titokzatos cselszövések, elárultatások tárházát vonultatja fel Anthony Bruno regénye, mellyel berobbant a könyvpiacra. A Bad Guys az FBI és a maffia összecsapását ábrázolja. Ám egyik csoport sem az, aminek első pillantásra látszik, s két korábbi ügynök, Mike Tozzi és Bert Gibbons vállalkozik arra, hogy felfedje, kik is valójában a nehéz fiúk. Tozzi számára meglehetősen egyértelmű a kezdet: meg kell ölnie azokat a bűnözőket, akiket valamikor ő fogott el, s akiket törvényesen szabadlábra helyeztek. Még akkor is meg kell tennie, ha ennek az a következménye, hogy az FBI megkísérli „semlegesíteni" őt. Ám amikor Tozzi megöli az egyik kábítószerkereskedőt, aki gengszterbandákkal állt szoros kapcsolatban, megnövekszik a tét. Olyan információkra bukkan, melytől megfagy ereiben a vér: három FBI-ügynököt, akik beépültek a maffiába, brutálisan meggyilkoltak, mert valaki rájött, kik ők valójában. A bandák s a törvény elől menekülve, és mert a feltárt bizonyítékot képtelen elfogadtatni az FBI-jal, Tozzi korábbi társához, Bert Gibbonshoz fordul. A nyugdíjba vonult Gibbons feladata, hogy megtalálja és megölje legrégibb barátját. Veszélyes kötéltáncra vállalkozik, amikor védelmezi Tozzit és segít neki felhajtani, majd elfogni az áruló ügynököt, aki az FBI három legjobb emberének megkínzásáért és meggyilkolásáért felelős. Veszélyes macska-egér harcban igyekszik Tozzi és Gibbons kisiklani az FBI karmaiból, mindaddig míg fel nem fedik a gyilkos kilétét. Elszánt harcban magukat vetik be csalétekül, hogy a jól bevált módszerrel tőrbe csalják. Küzdelem, árulás, emlékezetes figurák, éles logika, szellemesség: ezek Bruno könyvének erényei. A pergő cselekményű, lendületes krimi kiemelkedő kötete a szerzőnek. (A könyvért köszönet csyb fórumtársnak!) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,70 MB [Hidden Content]1 point
-
David Baldacci - Férfi a 6:20-asról Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub,html,prc,mobi,AZW3.pdf Méret: 5.40 MB Oldal:275 Travis Devine mindennap felölt egy olcsó öltönyt, felkap egy műbőr aktatáskát, és felszáll a 6:20-as, Manhattanbe tartó vonatra. Kezdő elemzőként dolgozik a város legrangosabb befektetési cégénél. Reggelente a vonatablakból lesi a felső tízezer pazar házait. Egy nap aztán névtelen e-mailt kap, amely megtöri unalmas rutinját: az egykori barátnője, Sara meghalt: feltehetőleg öngyilkos lett. Travishez azonban este vészjósló látogató érkezik, és azzal fenyegeti, hogy fény derül a sötét múltjára, ha nem vesz részt a cége elleni titkos nyomozásban. Így bepillantást nyer az ország gazdasági elitjének a vonatablakból áhított, csillogó életébe, ahol a felszín alatt minden rohad. A nagy téttel bíró összeesküvés mellett pedig egy gyilkos is szabadon jár, és Devine-re vadászik… Jelszó: DKKTI [Hidden Content]1 point
-
Naomi Krupitsky-A Család Két fiatal lány. Két család. És egy elkerülhetetlen végzet. Sofia Colicchio szabadon és öntörvényűen éli az életét. Antonia Russo megfontoltan, csendes megfigyelőként szemléli a világot maga körül. A két lány, akik születésük óta szívbéli jó barátnők, apáik titokzatos közösségének, a Családnak az árnyékában élnek. A hagyományos vasárnapi vacsorák alkalmával a famíliák tagjai összegyűlnek, hogy a bőséges lakoma mellett üzletről tárgyaljanak, és újra meg újra megerősítsék a vérből és szeretetből táplálkozó szoros köteléket. Ám egy nap Antonia apja hirtelen eltűnik, és onnantól minden megváltozik. Sofia és Antonia hamarosan fiatal nővé serdül. Feleségként, anyaként és a Családban betöltött szerepük szerint igyekeznek helytállni a felnőttek világában. A brooklyni hétköznapok során egyre elszántabban feszegetik a határaikat, amelyeket a társadalmi elvárások kényszerítenek rájuk, és közben minden erejükkel azon vannak, hogy megőrizzék a barátságukat, amely nélkül létezni sem tudnak. Egy végzetes estén azonban a sors próbára teszi a hűségüket egymás és a Család iránt. És csak az egyikük húzhatja meg a ravaszt, mielőtt túl késő lenne. A 20. század első felében játszódó történelmi családregény nem pusztán két, mindenre elszánt fiatal nő küzdelmét, de a maffia könyörtelen törvényeit is kegyetlen őszinteséggel mutatja be. Naomi Krupitsky: The Family Eredeti mű Naomi Krupitsky: The Family Eredeti megjelenés éve: 2021 20. század amerikai szerző barátság család Észak-Amerika felnőtté válás maffia magyar nyelvű New York női főszereplő regény testvérek > Central Könyvek, Budapest, 2022 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636140113 · Fordította: Novák Petra letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------1 point
-
Sz. Bíró Zoltán - Putyin Oroszországa Különbözik-e egymástól, és ha igen, akkor miben, Putyin első két elnöki ciklusa és a harmadik, illetve a ma is tartó negyedik periódusa? Mi a magyarázata Putyin hosszú időn át tartó rendkívüli népszerűségének és az utóbbi évben mért népszerűség-vesztésének? El lehet-e fedni külpolitikai sikerekkel a belpolitikai és gazdasági problémákat? Milyen következményekkel járt a Krím annektálása? Ki járt jól és ki rosszul Oroszország nyugati kapcsolatainak megromlásával? Van-e esély arra, hogy ezek a kapcsolatok Putyin elnöki mandátumának lejárta előtt javuljanak? Putyin negyedik ciklusának lejártakor kockázatmentesen távozhat-e az elnöki székből? Miben különbözik a jelenlegi helyzet az 1999-estől, amikor Jelcin helyére Putyin lépett, és a 2008-astól, amikor Putyint átmenetileg Medvegyev váltotta fel? Milyenné vált mára az orosz politikai rendszer? Miben hasonlít, és miben különbözik a magyarországitól? Milyen viszonyt kellene kialakítani Magyarországnak a jelenlegi Oroszországgal? A könyv többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ. pdf 14mb [Hidden Content]1 point
-
Sven Felix Kellerhoff - NSDAP - A párt es tagjai Sven Felix Kellerhoff foglalja össze először átfogóan a valaha létezett legnagyobb és legbefolyásosabb német párt történetét. A mű szuverén ábrázolása a mozgalom felívelésének, amely nélkül Hitler sohasem lehetett volna Németország leghatalmasabb embere. Az NSDAP volt a német történelem legnagyobb pártja 8,5 millió tagjával. Miért léptek be ilyen sokan ebbe a német mozgalomba? Mitől lett vonzó? Ki pénzelte a pártot? Milyen szerepet játszott Hitler hatalomra jutásában? Mindezekre a kérdésekre a számtalan Hitler-életrajz sem adott eddig választ. Kellerhoff átfogó levéltári anyagra támaszkodva világítja meg az NSDAP szerepét a hatalomhoz vezető úton és a Harmadik Birodalom idején. A Hitler-párt híveinek és tisztviselőinek tanúvallomásaiból kiindulva rajzolja meg a mozgalom fejlődését, az NSDAP történetét a kezdetektől, a hatalomátvételen át 1945-ig, és tárgyalja utóéletét a Szövetségi Köztársaságban. Sven Felix Kellerhoff 1971-ben született Stuttgartban, ókori és kortárs történelmet, valamint médiajogi tanulmányokat folytatott Berlinben. Újságíróként tevékenykedett, jelenleg a Die Welt országos német napilap kortárs és kultúrtörténeti részlegének főszerkesztője. Számos monográfia szerzője, történészként fő szakterülete Berlin újabbkori történelme. A Lazi Könyvkiadónál 2018-ban jelent meg magyarul a „Mein Kampf”. Egy német könyv karrierje című munkája. pdf 7mb [Hidden Content]1 point
-
Kis Kelemen Bence & Nagy Ádám - Az ébredő jogerő Az Athenaeum Kiadó népszerű Képzelet és tudomány könyvsorozata ismeretterjesztő, a képzelt univerzumokat elemző hatodik kötetének tanulmányai az adott világ(ok) apropóján mutatnak be egy-egy jogi fogalmat, elméletet – miközben kedvenc univerzumainkba repítenek minket. pdf 2mb [Hidden Content]1 point
-
Joy Ellis-Óvakodj a múlttól (Matt Ballard nyomozó 1.) A végtelen, kihalt mezőkkel teli angol lápvidék baljóslatú, sötét hely, ahol bármikor eltévedhetünk a köd leszállta után. Ezen a kietlen vidéken szembesül a fiatal Matt Ballard nyomozó az emberi természet sötét oldalával, miután a mocsárból három meggyilkolt gyermek holtteste bukkan elő. 25 évvel később Ballard főfelügyelő már a visszavonuláson gondolkodik sikerekben gazdag karrierje után, ám a múlt közbeszól: egy ismeretlen feladó az azóta is megoldatlan gyilkosságokról küld autentikus fotókat, majd újabb gyermek holtteste kerül elő. Az igazi gyilkos tért vissza vajon, vagy beteg elméjű követőre talált? Akárki is áll az új esetek hátterében, ezúttal Matt Ballard is a célpontok egyike találja magát – elvégre egy embert többféle módon is meg lehet semmisíteni… A bűnügyi thriller mesterei közé tartozó Joy Ellis sodró lendületű regénye arra figyelmeztet, hogy múltunk a legváratlanabb pillanatokban kérhet számon minket. Joy Ellis: Beware the past Eredeti mű Joy Ellis: Beware the past brit szerző emberrablás férfi főszereplő gyilkosság krimi magyar nyelvű nyomozás regény rejtély sorozat része sorozatgyilkosság thriller > Alexandra, Pécs, 2019 416 oldal · ISBN: 9789634476504 · Fordította: Harci Andor ----------------------------- Joy Ellis-Öt véres szív (Matt Ballard nyomozó 2.) Matt Ballard főfelügyelő gondolatait egyre inkább közelgő nyugdíjasévei foglalják le, azonban nyomozói karrierje legszörnyűbb bűncselekmény-sorozata újra kísérti életét. Látogatója, a gyönyörű Grace Repton Anglia egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosának menyasszonya, és fontos információi vannak egy tervezett gyilkosságról. Az öt nőt megkörnyékező, majd kegyetlenül kivéreztető Jeremy Reader neve nem ismeretlen Matt számára, elvégre ő tette hűvösre. A szigorúan őrzött fegyházban raboskodó férfi állítása szerint mélyen megbánta korábbi rémtetteit, és azért küldte menyasszonyát Ballardhoz, hogy figyelmeztesse: egy lelkes követője az ő módszerével készül gyilkolni. Vajon meg lehet bízni a vezeklő sorozatgyilkosban, vagy egy újabb beteg játszmáról van szó, ahol Grace és Matt a potenciális áldozat? És mi köze lehet az állítólagos követőnek a lápvidéken talált holttestekhez, amelyekre a litván életfa szimbólumát tetoválták? Matt Ballard pályafutása utolsó esetével néz szembe, és könnyen lehet, hogy ezt nem ússza meg ép bőrrel… A legsikeresebb brit krimiírók közé tartozó JOY ELLIS egyedi hangvételű bűnügyi thrillerjei több millió példányban keltek el világszerte. Eredeti cím: Five Bloody Hearts Eredeti megjelenés éve: 2019 brit szerző krimi magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része > Alexandra, Pécs, 2021 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635820344 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Dr. Benda Judit - Egyszerűen finom A teljes értékű konyha finom, egészséges és gyönyörű. Alapját dédszüleink konyhaművészete képezi az élelmiszeripar előtti időkből abból az időből, amikor mi magunk készítettük el az ételeinket almából, káposztából, répából, búzából azaz természetes alapanyagokból. Annak idején a magyar konyha ugyanolyan teljes értékű volt mint az olasz, a svéd, a japán vagy bármely más hagyományos konyha. Ezért a szakácskönyv receptjeinek zömét a hagyományos magyar konyha ételei alkotják kiegészítve a nagyvilág ételeivel kicsit átalakítva. A teljes értékű ételek remekül beilleszthetők a magyar konyhába, így megszokott ételeink segítségével tudjuk egészségesre enni magunkat.Szakácskönyv a családnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. pdf 34mb [Hidden Content]1 point
-
Amon Amarth - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Guardians of Asgaard 02 - Shield Wall 03 - The Great Heathen Army (live debut) 04 - Get in the Ring (live debut) 05 - The Pursuit of Vikings 06 - Twilight of the Thunder God Info: Genre: Melodic Death Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 7231kbps Length: 00:34:55 | 1.78Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Mercyful Fate - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - The Oath 02 - A Corpse Without Soul 03 - The Jackal of Salzburg 04 - Curse of the Pharaohs 05 - A Dangerous Meeting 06 - Doomed by the Living Dead 07 - Melissa 08 - Black Funeral 09 - Evil 10 - Come to the Sabbath 11 - Satan's Fall Info: Genre: Black Metal | Gothic Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 7322kbps Length: 01:20:00 | 4.13Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Grave Digger - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - The Brave 02 - The Dark of the Sun 03 - Excalibur 04 - The Clans Will Rise Again 05 - The Clansman’s Journey 06 - Lions of the Sea 07 - Killing Time 08 - Hell Is My Purgatory 09 - The Heart of Scotland 10 - Knights of the Cross 11 - Highland Farewell 12 - Green Hills of Tyrol + When the Battle is Over 13 - Rebellion (The Clans Are Marching) 14 - Heavy Metal Breakdown Info: Genre: Power Metal | Speed Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 7321kbps Length: 01:00:00 | 3.08Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Whitesnake - Greatest Hits Videos (2022) Blu-Ray 1080i Setlist: Greatest Hits - The Videos - 01:22:37 01 - Still Of The Night 02 - Here I Go Again 03 - Is This Love 04 - Give Me All Your Love 05 - Love Ain't No Stranger 06 - Slide It In 07 - Slow An' Easy 08 - Guilty Of Love 09 - Fool For Your Loving 10 - Judgment Day 11 - The Deeper The Love 12 - Now You're Gone 13 - Sweet Lady Luck 14 - You're Gonna Break My Heart Again 15 - Crying In The Rain 16 - Forevermore DC Takes A Look Back - 00:40:37 The Unboxings - 00:58:03 01 - Slide It In 02 - 1987 03 - Slip Of The Tongue 04 - Restless Heart 05 - Unzipped 06 - The Rock Album 07 - Love Songs 08 - The Blues Album About: Whitesnake continues to revisit its multi-platinum career as it remixes some of its biggest hits for a new collection that spotlights updated versions of classic tracks like “Still Of The Night,” “Here I Go Again,” and “Is This Love.” Shortly after the new album’s arrival, the band will hit the road one last time for “Whitesnake: The Farewell Tour.” Whitesnake founder and lead singer David Coverdale had 16 tracks remixed and remastered for this collection. He explains: “We’ve definitely expanded on the original Greatest Hits, took them all out of the sonic time capsule of the ’80s and ’90s, and brought them up to date, sound-wise … as always, we have the original albums for those who consider them holy relics.” Keyboardist Derek Sherinian, who also appeared on Whitesnake’s recent Red, White and Blues trilogy, adds Hammond organ to more than half the songs on the collection. His scorching contributions can be heard on the #1 smash “Here I Go Again,” “Fool For Your Loving,” “You’re Gonna Break My Heart Again,” and more. New performances by former Whitesnake guitarist Adrian Vandenberg can also be heard on “The Deeper The Love” and “Judgement Day” from the 1989 album, Slip of the Tongue. Along with those new additions, Coverdale also went back to the vault to unearth vintage performances by guitarist John Sykes that didn’t appear on the original recordings, including a solo on “Slide It In” and rhythm guitar on “Give Me All Your Love.” Info: Genre: Hard Rock Quality: Blu-Ray | 1080i Format: M2TS | 17.6Mbps Length: 01:22:37 + 00:58:03 + 00:40:37 | 30.6Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 29.970fps Audio: LPCM | 4608kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Parquet Courts - Pitchfork Music Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Application/Apparatus 02 - Human Performance 03 - Dust 04 - Almost Had to Start a Fight / In and Out of Patience 05 - Freebird II 06 - Marathon of Anger 07 - Walking at a Downtown Pace 08 - Plant Life 09 - Homo Sapien 10 - Black and White 11 - Mardi Gras Beads 12 - Stoned and Starving 13- Light Up Gold II Info: Genre: Post-Punk | Indie Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: TS | 7860kbps Length: 01:03:00 | 3.48Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 29.970fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Orchestre National de France - Le Concert de Paris (2022) HDTV Screenshots: Setlist: - HECTOR BERLIOZ LA DAMNATION DE FAUST : « MARCHE HONGROISE » ORCHESTRE SEUL - GIUSEPPE VERDI LA TRAVIATA : « SEMPRE LIBERA » NADINE SIERRA - JACQUES OFFENBACH LA VIE PARISIENNE : « CHOEUR DES VOYAGEURS » ORCHESTRE & CHŒUR - WOLFGANG AMADEUS MOZART DON GIOVANNI : « AIR DU CATALOGUE » ERWIN SCHROTT - EDVARD GRIEG CONCERTO POUR PIANO : FINALE ALICE SARA OTT - GERMAINE TAILLEFERRE LES MARIÉS DE LA TOUR EIFFEL : « QUADRILLE » ORCHESTRE SEUL - GIUSEPPE VERDI NABUCCO : « VA PENSIERO » ORCHESTRE & CHŒUR - WOLFGANG AMADEUS MOZART DON GIOVANNI : « LA CI DAREM LA MANO » LÉA DESANDRE & ERWIN SCHROTT - WILLIAM WALKER / ARRANGEMENT DE JÉRÔME DUCROS AMAZING GRACE GAUTIER CAPUÇON & JÉRÔME DUCROS - GEORGES ENESCO RHAPSODIE ROUMAINE N°1 (EXTRAIT) ORCHESTRE SEUL - JEAN-PHILIPPE RAMEAU LES INDES GALANTES : « RONDEAU DES SAUVAGES » NADINE SIERRA & STANISLAS DE BARBEYRAC & CHŒUR - CÉCILE CHAMINADE / ORCHESTRATION D’ANNE DUDLEY LES FEUX DE LA SAINT-JEAN ORCHESTRE & MAÎTRISE - MAURICE RAVEL DAPHNIS & CHLOÉ : « DANSE GÉNÉRALE » ORCHESTRE & CHŒUR - FRANZ LEHAR LE PAYS DU SOURIRE : « JE T’AI DONNÉ MON COEUR » STANISLAS DE BARBEYRAC - ERICH WOLFGANG KORNGOLD CONCERTO POUR VIOLON : FINALE LEONIDAS KAVAKOS - MIROSLAV SKORYK MÉLODIE GAUTIER CAPUÇON - WOLFGANG AMADEUS MOZART LE NOZZE DI FIGARO : « VOI CHE SAPETE » LÉA DESANDRE - GEORGES BIZET L’ARLÉSIENNE : « FARANDOLE » ORCHESTRE SEUL - LEONARD BERNSTEIN WEST SIDE STORY : « TONIGHT » NADINE SIERRA & STANISLAS DE BARBEYRAC - CLAUDE JOSEPH ROUGET DE LISLE / HECTOR BERLIOZ / DIDER BENETTI LA MARSEILLAISE ORCHESTRE, CHOEUR, MAÎTRISE & TOUS LES SOLISTES Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Classical Quality: HDTV | 720p Format: TS | 13.5Mbps Length: 01:35:00 | 10.1Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
The National - Pitchfork Music Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Don't Swallow the Cap 02 - Mistaken for Strangers 03 - Bloodbuzz Ohio 04 - The System Only Dreams in Total Darkness 05 - I Need My Girl 06 - This Is the Last Time 07 - Slow Show 08 - Ice Machines 09 - Day I Die 10 - Tropic Morning News (Haversham) 11 - Light Years 12 - Pink Rabbits 13 - England 14 - Graceless 15 - Fake Empire 16 - Mr. November 17 - Terrible Love Info: Genre: Indie Rock | Alternative Quality: WEB-DL | 1080p Format: TS | 7859kbps Length: 01:19:00 | 4.35Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 29.970fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Flying Colors, The Neal Morse Band – Morsefest 2019 (2021) BDRip 720p Screenshots: Setlist: Disc 1: (Flying Colors) 01. Blue Ocean 02. A Place in Your World 03. More 04. Kayla 05. You Are Not Alone 06. Forever in a Daze 07. The Fury of My Love 08. Crawl 09. Peaceful Harbor 10. Infinite Fire 11. Cosmic Symphony 12. The Storm 13. Mask Machine Special Features: Morsefest 2019 VIP Q&A Session No. 1 Disc 2: (The Neal Morse Band) 01. Intro 02. Overture 03. The Dream Isnit Over 04. Welcome to the World 05. A Momentary Change 06. Dark Melody 07. I Got to Run 08. To the River 09. Neal Talking Spot 10. The Great Adventure 11. Venture in Black 12. Hey Ho Letis Go 13. Beyond the Borders 14. Overture 2 15. Long Ago 16. The Dream Continues 17. Fighting With Destiny 18. Vanity Fair 19. Mike Talking Spot 20. Welcome to the World 2 21. The Element of Fear 22. Child of Wonder 23. The Great Despair 24. Freedom Calling 25. A Love That Never Dies 26. The Great Medley The Great Medley: - The Land Of Beginning Again - Reunion - The Temple Of The Living God - The Conflict - Leviathan - It's For You - Momentum - The Call - Broken Sky/Long Day (Reprise) Special Features: Morsefest 2019 VIP Q&A Session No. 2 Info: Genre: Neo-Progressive Rock Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 4730kbps Length: 02:27:34 + 02:55:13 | 14.4Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 29.970fps Audio: LPCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Parov Stelar - Wiener Donauinselfest (2020) HDTV Screenshots: Setlist: Unknown Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Electro Swing | Downtempo Quality: HDTV | 720p Format: TS | 12.8Mbps Length: 01:29:00 | 9.1Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Asphyx - Live Rock Hard Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Vermin 02. Candiru 03. Division Brandenburg 04. Wardroid 05. Death... The Brutal Way 06. Ms Bismarck 07. Deathhammer 08. Scorbutics 09. Der Landser 10. Forerunners Of The Apocalypse 11. The Rack 12. Last One On Earth Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Death Metal | Death-Doom Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.7Mbps Length: 01:04:00 | 7.42Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Khruangbin - Glastonbury Festival Live (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - August Twelve 02 - White Gloves 03 - So We Won't Forget 04 - Lady And Man 05 - Evan Finds The Third Room 06 - Pelota 07 - María También / Miserlou / Apache 08 - Chocolate Hills 09 - Texas Sun 10 - Time (You And I) 11 - People Everywhere (Still Alive) 12 - Rhythm Is A Dancer / Gypsy Woman (She's Homeless) / Big Fun Info: Genre: Psychedelic Rock | Instrumental Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 9154kbps Length: 00:58:06 | 3.72Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Foo Fighters - Live in Madison Square Garden (2021) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Intro 02 - Times Like These 03 - The Pretender 04 - Learn to Fly 05 - No Son of Mine 06 - The Sky Is a Neighborhood 07 - Shame Shame 08 - Rope 09 - Run 10 - My Hero 11 - These Days 12 - Medicine at Midnight 13 - Walk 14 - Somebody to Love (Queen cover with Taylor on lead vocals) 15 - Monkey Wrench 16 - Arlandria 17 - Breakout 18 - Creep (Radiohead cover with Dave Chappelle) (Foo debut) 19 - All My Life 20 - Aurora 21 - This Is a Call 22 - Best of You Encore: 23 - Making a Fire 24 - You Should Be Dancing (Bee Gees cover) (Foo debut) 25 - Everlong Info: Genre: Alternative Rock | Post-Grunge Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 5020kbps Length: 02:46:00 | 5.99Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Load Lovers (2021) Title: Load Lovers Year: 2021 Country: USA Genre: Big Boobs, Big Cocks, Blowbang, Blowjobs, Cumshots, Facials, Gonzo, Handjobs, Lingerie, Point Of View, Tattoos. Duration: 01:51:23 Studio: 1000 Facials Cast: Alexis Fawx, Skylar Vox, Casca Akashova, Aria Lee, Kleio Valentien. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Threesome Mixers 3 (2020) Title: Threesome Mixers 3 Year: 2020 Country: USA Genre: Anal, Blowjobs, Handjobs, Threesomes. Duration: 01:45:56 Studio: Jizz Center Cast: Sara Jay, Dana Vespoli, Carmella Bing, Claudia Adams, Lya Pink. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps(r) File Size: 4,06 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A bolygó neve: Föld (Earth: Final Conflict) 1997 színes, szinkronizált (dual hang), amerikai-kanadai-német sci-fi sorozat, epizódonként 45 perc ötödik évad, teljes, a sorozat teljes rendező: Allan Eastman, Milan Cheylov író: Gene Roddenberry operatőr: David Moxness, Tom Durnan, Michael McMurray zene: Micky Erbe, Maribeth Solomon producer: John Calvert, Stephen Roloff, Sherri Saito vágó: Geoff Craigen, Dave Goard főbb szereplők: Kevin Kilner - William Boone Lisa Howard - Lili Marquette Von Flores - Ronald Sandoval Leni Parker - Da'an Anita LaSelva - Zo'or Richard Chevolleau - Marcus "Augur" Deveraux Robert Leeshock - Liam Kincaid Jayne Heitmeyer - Renee Palmer Egy földön kívüli törzs, amelynek neve Taelon, a béke ígéretével érkezett a földre. Sokan melléjük állnak, de a Felkelők csapata nem kíván behódolni. A Taleon szimpatizánsai, a Földlakók közé néhány Felkelő épül be, hogy megtudják a Taelonok titkát, akiknek küldetését valójában homály fedi. Egy olyan küzdelemről van szó, amelyben az emberiségbe vetett hit azokon múlik, akik elég bátrak ahhoz, hogy vállalják a jövő Földjének kihívásait. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A bolygó neve - Föld - 5x02 - Páriák Videó információk: Méret: 400,98 MB Hossz: 0:43:09 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 959 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 163 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Földönkívüli [Hidden Content] [Hidden Content] 2. Páriák [Hidden Content] [Hidden Content] 3. Vonzerő [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Föld alatti világ [Hidden Content] [Hidden Content] 5. Boone visszatér [Hidden Content] [Hidden Content] 6. A halál doktora [Hidden Content] [Hidden Content] 7. Bűntudat [Hidden Content] [Hidden Content] 8. Boone gyilkosa [Hidden Content] [Hidden Content] 9. Eltemetve [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Örökség [Hidden Content] [Hidden Content] 11. Halál lakosztály [Hidden Content] [Hidden Content] 12. Atavus [Hidden Content] [Hidden Content] 13. Mélyálom [Hidden Content] [Hidden Content] 14. Hadművészet [Hidden Content] [Hidden Content] 15. A piramisok titka [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 16. Deportálás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 17. Tisztesség és becsület [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 18. Hibás gének [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 19. Aknamunka [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 20. Street pokoljárása [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 21. Az utazás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 22. Végső kihívás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
A bolygó neve: Föld (Earth: Final Conflict) 1997 színes, szinkronizált (dual hang), amerikai-kanadai-német sci-fi sorozat, epizódonként 45 perc első évad, teljes rendező: Allan Eastman, Milan Cheylov író: Gene Roddenberry operatőr: David Moxness, Tom Durnan, Michael McMurray zene: Micky Erbe, Maribeth Solomon producer: John Calvert, Stephen Roloff, Sherri Saito vágó: Geoff Craigen, Dave Goard főbb szereplők: Kevin Kilner - William Boone Lisa Howard - Lili Marquette Von Flores - Ronald Sandoval Leni Parker - Da'an Anita LaSelva - Zo'or Richard Chevolleau - Marcus "Augur" Deveraux Robert Leeshock - Liam Kincaid Jayne Heitmeyer - Renee Palmer Egy földön kívüli törzs, amelynek neve Taelon, a béke ígéretével érkezett a földre. Sokan melléjük állnak, de a Felkelők csapata nem kíván behódolni. A Taleon szimpatizánsai, a Földlakók közé néhány Felkelő épül be, hogy megtudják a Taelonok titkát, akiknek küldetését valójában homály fedi. Egy olyan küzdelemről van szó, amelyben az emberiségbe vetett hit azokon múlik, akik elég bátrak ahhoz, hogy vállalják a jövő Földjének kihívásait. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A bolygó neve - Föld - 1x01 - A döntés Videó információk: Méret: 399,03 MB Hossz: 0:41:38 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 1 033 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 129 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. A döntés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. Az igazság [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. A csoda [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Avatar [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. A régi láng [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6. Szállj csak kis pillangó [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7. Feltámadás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8. Horizont lezárva [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9. A skorpiók is álmodnak [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Szabad élet vagy halál [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11. A madárijesztő visszatér [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12. Sandoval szökése [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13. Strandhill titka [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 14. Pandora szelencéje [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 15. Ha olvasnál a gondolataimban [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 16. Achilles haragja [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 17. Ki szembenéz a gonosszal [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 18. Törvény és jog [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 19. A kulisszák mögött [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 20. A járvány [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 21. A pusztítás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 22. Az egyesülés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 858 MiB Időtartam : 44 perc 8 mp Teljes adatsebesség : 2 717 kb/s Kódoló szoftver : Lavf57.28.100 [Hidden Content]1 point
-
Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 523 MiB Időtartam : 37 perc 36 mp Teljes adatsebesség : 1 946 kb/s Kódoló szoftver : Lavf57.28.100 [Hidden Content]1 point
-
Formátum : Windows Media Fájlméret : 111 MiB Időtartam : 9 perc 51 mp Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 1 570 kb/s Legnagyobb adatsebesség : 2 888 kb/s [Hidden Content]1 point
-
Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 738 MiB Időtartam : 43 perc 35 mp Teljes adatsebesség : 2 367 kb/s Kódoló szoftver : Lavf58.20.100 [Hidden Content]1 point
-
Formátum : Windows Media Fájlméret : 130 MiB Időtartam : 7 perc 15 mp Teljes adatsebesség : 2 496 kb/s Legnagyobb adatsebesség : 1 728 kb/s [Hidden Content]1 point
-
Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 510 MiB Időtartam : 32 perc 1 mp Teljes adatsebesség : 2 225 kb/s Kódoló szoftver : Lavf55.1.100 [Hidden Content]1 point
-
Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (mp41) Fájlméret : 2,20 GiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 4 653 kb/s [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Formátum : Windows Media Fájlméret : 127 MiB Időtartam : 11 perc 0 mp Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 1 610 kb/s Legnagyobb adatsebesség : 2 299 kb/s Kódolás dátuma : UTC 2012-06-05 20:56:42.294 [Hidden Content]1 point
-
Táncoló talpak 2.Happy Feet Two .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott ausztrál animációs film, 100 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Elijah Wood profilképeElijah Wood Topi hangja Pink profilképePink Gloria énekhangja Sofía Vergara profilképeSofía Vergara Carmen hangja Elizabeth Daily Erik hangja Robin Williams profilképeRobin Williams Ramon/Lovelace hangja Carlos Alazraqui profilképeCarlos Alazraqui Nestor hangja Magda Szubanski Miss Viola hangja Brad Pitt profilképeBrad Pitt Will hangja Matt Damon profilképeMatt Damon Bill hangja Alkotók Executive Producer: Bruce Berman Producer: George Miller Zeneszerző: John Powell Forgatókönyvíró: George Miller Rendező: George Miller Látványtervező: David Nelson Tartalom A többi pingvinnel ellentétbe Topi nem a hangjáról, hanem a tánctudásáról ismert. Immár ő is családot alapított a tüneményes Glóriával, és a fiacskáját próbálja táncolni tanítani. Eriknek azonban állandóan összeakad a lába, el is bujdosik szégyenében a jégvilágba. Útja során találkozik Óriás Svennel, a repülő pingvinnel, aki annyira elbűvöli, hogy Erik rögvest szárnyalni szeretne. Ám erre nincs idő, katasztrófa fenyegeti az Antarktisz népét. Miközben Topi a fiát segíti, összefogja a sarkvidék lakóit, hogy megmentse őket a pusztulástól. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Kincskereső kölykök-Treasure Buddies .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai családi film, 2012 Stáblista: Szereplők Richard Riehle profilképeRichard Riehle Thomas Howard Edward Herrmann profilképeEdward Herrmann Philip Wellington Mason Cook profilképeMason Cook Pete Howard Adam Alexi-Malle profilképeAdam Alexi-Malle Amir Sabbagh Alkotók Zene: Brahm Wenger Operatőr: Kamal Derkaoui Forgatókönyvíró: Anna McRoberts Robert Vince Rendező: Robert Vince Vágó: Jason PielakTartalom Disney ellenállhatatlan kutyusai visszatérnek egy vadonatúj filmben, amelyben - miután a fél világon átkeltek - az ősi Egyiptom romjai közt várják őket a hihetetlen kalandok. Útjuk során néhány különleges új barátra is szert tesznek. Együtt vergődnek át veszélyes csapdákon, oldanak meg különböző rejtvényeket és kutatnak fel egy titokzatos sírt, hogy megtalálják a legnagyobb kincset, amelyet állati szem valaha is látott. A veszett izgalmakban és simogató extrákban bővelkedő Kincskereső kölykök a csapatmunka és barátság filmje, amelyet az egész család a szívébe zár majd! MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Steiner Kristóf - Kristóf konyhája "Steiner Kristóf főzte nekem életem egyik legjobb vacsoráját. A hihetetlen választéknál már csak az volt nagyszerűbb, hogy minden fergetegesen jóízű volt. Úgy igazán, lenyűgözően finom. Kiderült, hogy Kristóf őrületesen jó, rutinos és rendkívül kreatív szakács. Ezt a könyvet a beletett rengeteg munka, energia, mondanivaló, szeretet és a legalább kétkötetnyi szuper recept teszik kiemelkedővé. A vegán étrend világszerte az egyik legnépszerűbb, mégis kevés olyan szakácskönyv akad, amely ennyire kedvet tud csinálni hozzá, és ilyen természetességgel, könnyedséggel, személyességgel, mégis profin mutatja be. Imádom Kristóf humorát, hippiségét, hitelességét, ragyogó tehetségét, életfilozófiáját, az ételekhez és táplálkozáshoz való harmonikus viszonyát és hogy mindezt a kiváló írói kvalitásainak köszönhetően át is tudja nekünk adni a receptjein keresztül. Ez a könyv a hazai szakácskönyvpiac egyik leginspirálóbb kötete, igazi alapdarab, alig várom, hogy utolsó betűig kiolvassam, és kipróbáljak minél több receptet. Mindenkinek szívből ajánlom, aki szeret egészségesen és változatosan főzni és enni, akár vegán, akár nem." Mautner Zsófi „108 mesélő recept – szenvedélyes szakácsoknak, kezdő konyhatündéreknek, vegánoknak, kísérletező kedvű nemvegánoknak és az összes barátomnak. Boldogan és büszkén adom át egy kötetben mindazt, ami nap mint nap sül a serpenyőimben és lobog a lábosaimban, izzanak bár a tűz felett Budapesten, Mükonoszon, Londonban, vagy Tel Avivban. Ez a könyv azért született, hogy megmutassa: főzni bizony bárki tud, és egy szempillantás alatt is lehet lenyűgözően finom, egészséges lakomákat rittyenteni. Mindezt érző lénynek boldogságot, békésséget, szabadságot, és jó étvágyat kívánok!” Steiner Kristóf – A nehezen beszerezhető, különleges hozzávalókat egy kattintással megrendelheted. – A könyvben teljes bevásárlólistát találsz a vegán-barát konyha felszereléséhez. – A fogások közül félszáz alig egy óra alatt elkészíthető. – 11 online kisfilmmel, több mint 50 ételfotóval, és több tucatnyi személyes fényképpel találkozhatsz. – Bármilyen diétát követsz is, könnyen kiigazodsz majd a receptekhez kapcsolódó ikonok segítségével. pdf 55mb [Hidden Content]1 point
-
A linkek frissítve. grabacs1 point
-
Firefly - A szentjánosbogár - (Firefly) 2002 színes, szinkronizált, amerikai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD.Hun rendező: Joss Whedon, Vern Gillum, Tim Minear forgatókönyvíró: Joss Whedon, Tim Minear, Ben Edlund, Jose Molina operatőr: David Boyd díszlettervező: Colin De Rouin jelmeztervező: Jill M. Ohanneson zene: Greg Edmonson producer: Gareth Davies, Ben Edlund executive producer: Tim Minear, Joss Whedon látványtervező: Carey Meyer vágó: Lisa Lassek, Sunny Hodge, John Peter Bernardo szereplők: Nathan Fillion (Malcolm 'Mal' Reynolds kapitány) Varga Gábor Gina Torres (Zoë Warren) Kiss Virág Alan Tudyk (Hoban 'Wash' Warren) Barát Attila Morena Baccarin (Inara Serra) Agócs Judit Adam Baldwin (Jayne Cobb) Haás Vander Péter Jewel Staite (Kaylee Frye) Várkonyi Andrea Sean Maher (Dr. Simon Tam) Kossuth Gábor Summer Glau (River Tam) Csuja Fanni Ron Glass (Book) Várkonyi András A Firefly egy amerikai sci-fi sorozat, amely a műfajban megszokottnál kevesebb fantasztikus, futurisztikus elemet tartalmaz, inkább hétköznapi emberi és társadalmi problémákkal teli világot mutat be, egy másik műfaj, a western témáit is felhasználva. A történet szerint ugyanis a 25-26. századra a Föld készletei már rég kimerültek, az emberiség a Naprendszeren kívüli világokban telepedett le. Az űr meghódításában Kína és az USA játszott vezető szerepet, amely két szuperhatalom alkotja a Szövetséget és az Egyesítési Háborúban közös kormányzat alatt egyesítette a belső bolygókat. A külső bolygókon, sok helyen a Vadnyugatra emlékeztető, jóval rosszabb körülmények között élnek az emberek. A sorozat bár csak egy évadot élt meg, hatalmas rajongótábora van. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A szentjánosbogár 01-02 Videó információk: Méret: 1,30 GB Hossz: 1:26:42 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 949 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.-2. Serenity [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. The Train Job [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Bushwacked [Hidden Content] [Hidden Content] 5. Shinding [Hidden Content] [Hidden Content] 6. Safe [Hidden Content] [Hidden Content] 7. Our Mrs. Reynolds [Hidden Content] [Hidden Content] 8. Jaynestown [Hidden Content] [Hidden Content] 9. Out of gas [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Ariel [Hidden Content] [Hidden Content] 11. War stories [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12. Trash [Hidden Content] [Hidden Content] 13. The message [Hidden Content] [Hidden Content] 14. Heart of gold [Hidden Content] [Hidden Content] 15. Objects in space [Hidden Content] [Hidden Content] Extra képregények és képek: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
1 point
-
Odüsszeia - (Odyssey 5) 1. egyetlen évad 2002 színes, szinkronizált (dual), amerikai, scifi/kaland sorozat, DVDRip.XviD rendező: David Carson forgatókönyvíró: Manny Coto operatőr: Victor Goss zene: Laura Karpman vágó: Paul G. Day szereplők: Peter Weller (Chuck Taggart) Christopher Gorham (Neil Taggart) Tamara Craig Thomas (Angela Perry) Leslie Silva (Sarah Forbes) Sebastian Roché (Kurt Mendel) Gina Clayton (Paige Taggart) Nicholas Carella (Diaz) Conrad Pla (Paul Nieves) Kim Roberts (Dr. Egrari) Egy földkörüli pályán keringő űrsikló személyzete (Chuck Taggart, Neil Taggart, Angela Perry, Sarah Forbes, Kurt Mendel) munka közben hirtelen szemtanúja lesz a Földön lejátszódó katasztrofális eseményeknek. Borzalmas tűzvihar söpör végig hirtelen a Föld teljes felszínén, majd a bolygó felrobban és megsemmisül. A Föld egyetlen túlélői az Odüsszeia űrrepülőgép 5 tagú csapata. Nekik sincs azonban sok idejük hátra, mert az oxigénkészlet rohamosan fogy, és reménytelenül az űrben rekedtek. Az utolsó pillanatban azonban egy titokzatos földönkívüli lény, a Kutató megmenti őket. A Kutató elmeséli a legénységnek, hogy a galaxis számtalan fejlett civilizációjának sorsa hasonlóképpen végződött, mint a Földé. Az Odyssey űrhajósai az egyetlenek túlélők, akikkel a Kutató valaha is találkozott. A lény felfedi a csoport előtt, hogy létezik még egy lehetőség otthonuk megmentésére. A Kutató visszaküldi az űrhajósokat a múltba. Az Odüsszeia legénységének most újra át kell élnie az elmúlt öt évet, amely végül a bolygó elpusztításához vezetett. A jövőbeli eseményekről felhalmozott tudásuk lehetővé teszi számukra, hogy megváltoztassák az életük menetét, megakadályozzák szeretteik elvesztését, helyre hozzanak kisiklott kapcsolatokat, vagy akár meggazdagodjanak. Azonban bármit is hoznak helyre a saját életükben, ha nem tudják meg, hogy ki vagy mi pusztította el a Földet, akkor a jövő örökre elveszett. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Odüsszeia s01e01-02 A katasztrófa - Leviathan Videó információk: Méret: 829,52 MB Hossz: 1:32:02 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 924 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.-2. A katasztrófa - Pilot 1 A NASA különleges egysége Chuck Taggart kapitány vezetésével pályára állít egy műholdat. A feladat sikeres végrehajtása után az öttagú legénység szemtanúja lesz a Föld megsemmisülésének. A felfoghatatlan eseményt újabb felismerés követi: nincs hová hazamenni. A világűrben keringő, a halálra is felkészült csapat az utolsó pillanatban menekül meg egy ismeretlen létformának köszönhetően. A Kutató elképesztő lehetőséget ajánl: visszavetíti az űrhajósokat öt évvel korábbi életükbe, hogy megakadályozhassák a katasztrófát. Leviathan - Pilot 2 Sarah úgy véli, a lehetőséget fia megmentésére kell fordítania, míg Kurt a meggazdagodás reményében minden pénzét kockára teszi egy tuti tippért, amely végül váratlan eredményt hoz. Chuck Taggart rátalál az első nyomra, amikor balesetben meghal az egyik befolyásos kollégája. A csapat, Sarah-val és Kurttel kiegészülve egy titkos genetikai kísérletre bukkan, amit az FBI folytat Leviathan fedőnév alatt. Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00