Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/12/2023 in all areas

  1. Bödőcs Tibor - Prímszámok hóesésben Bödőcs Tibor új könyve sok kis írásból, „miniatűrökből” áll, melyekből mozaikszerűen rajzolódik ki jelen világunk tragikomikus képe. Groteszk Buddha-tanmeséktől a XX. század szövevényes – és gyakran szörnyűséges – történelmét felvillantó apokrif történeteken, valamint agyafúrt filozófusok parodizált gondolatain, sőt napjaink háborús borzalmain át eljutunk a mai magyar rögvalóságig… és tovább (egészen bolygónk fekete humorral elképzelt sorsáig). Bödőcs Tibor részben nagy írók nyomdokain halad (Karinthy, Mrożek, Harmsz, Kafka, Hašek, Örkény stb.), amikor a barokkosan burjánzó stílusú Mulat a manézs után most szikár kisprózai műveket alkot – máshol meg találgathatunk, hogy a senkivel sem összetéveszthető bödőcsi rafinériával épp kit-mit parodizál mindabból, amit még lehet egyáltalán, mert nem vált önmaga paródiájává. Bár… ő éppenséggel megmutatja azt is, hogy a paródia paródiája is parodizálható. „Számonkérte egyszer Buddhát a tanítvány: – Mester, te azt mondtad, ha elég hosszan nézek egy tyúkot, még az is lehet, hogy tigrissé változik. Nem változott. Pedig mióta nézem már! – Mióta nézed már? – kérdezte Buddha. A tanítvány megvilágosodott.” pdf 6mb [Hidden Content]
    5 points
  2. Laurence Rees - A nácik – Történelmi tanulságok Laurence Rees, az elismert szerző és televíziós személyiség ezúttal a lehető legmélyebbre igyekezett leásni, hogy megismerje a nácizmus lényegi természetét. Nem a második világháború vagy a meghatározó katonai összecsapások történetét akarja elmesélni, hanem számtalan egykori náci visszaemlékezései alapján nyújt egyedülálló betekintést a náci gondolkodásmód és a második világháború történéseinek összefüggéseibe. Következtetései azonban a háborún túlmutatva az általános emberi természet legsötétebb oldalára is felhívják a figyelmet. pdf 10mb [Hidden Content]
    3 points
  3. Ken Follett - A világosság fegyverei (Kingsbridge 4.) 2023. Méret:10.30 MB Oldal:800 Formatum:epub,docx,mobi,pdf.rft,azw3 A Kingsbridge-sorozat régóta várt folytatása, A világosság fegyverei a XVIII. század végétől mutatja be a kingsbridge-i lakosok küzdelmes életét, ahol a haladás ütközik a hagyományokkal, a szegények és gazdagok közötti ellentétek felerősödnek, és a háború elnyeli egész Európát. Ken Follett ebben a legújabb művében karizmatikus hősöket és hősnőket alkotott, gazdag és összetett cselekménnyel, új helyszínekkel és aprólékos kutatásokból származó történelmi részletekkel. A történet által új perspektívában láthatjuk a XVIII-XIX. századi Európát megrengető változásokat. Az ipari forradalom példátlan változásokat hoz a textilmunkások életébe, a burjánzó modernizáció és a veszélyes új gépek munkahelyeket tesznek feleslegessé, családokat szakítanak szét, és még nagyobb szegénységet hoznak. A Fonó Jenny megjelenésével a textilgyártás és az ipar új korszaka kezdődik, generációkon keresztül megváltoztatva a szereplők életét, akik a nélkülözés miatt lázadásokban, sztrájkokban, géprombolásban vesznek részt, és a kényszertoborzásnak is ellenállnak. Ebben a nyugtalansággal teli világban, ahol mindenki a túlélésért küzd, megismerhetjük a kingsbridge-iek egy kis csoportjának történetét; egy anyát, akinek egyedül kell helytállnia, amikor férje munka közben meghal; egy előkelő lányt, aki mindenkivel dacolva szegény gyermekek számára vasárnapi iskolát nyit; egy jólelkű fiatalembert, aki váratlanul megörököl egy veszteséges vállalkozást; egy takácsot, aki leleményes ötleteivel segíti barátai életét; egy férfit, aki mindenkin átgázolva védi megszerzett vagyonát. Az ipari forradalom okozta megpróbáltatásokat még tovább fokozzák a sok évig elhúzódó napóleoni háborúk, amelyek befejezéseképpen a szövetséges csapatok a waterlooi csatában – amelyben a kingsbridge-i főhősök is fontos szerepet vállalnak –, Wellington herceg vezetésével végérvényesen vereséget mérnek Napóleon seregére. Jelszó: DKKTI [Hidden Content]
    2 points
  4. Naomi Alderman – A rabbi meg a lánya Eredeti cím: Disobedience Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A rabbi meg a lánya Magyar kiadó: Ulpius-ház, Budapes Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Feig András Ronit Krushka Londonból egészen Manhattanig menekült hithű zsidó neveltetése, a zárt és szigorú szabályok szerint élő ortodox közösség, és nem utolsósorban elismert és sokak által rajongva szeretett rabbi édesapja elől. Hat éve nem látták egymást, de a rabbi halálhírére a tékozló lány hazalátogat gyerekkora színhelyére. Csupán egy ember akad, aki miatt szívesen vállalja az utat; fiatalkori tiltott szerelme, Esti, aki azóta férjhez ment, látszólag megállapodott. A gyász ideje alatt ismét találkozik a két nő, és életük újra végzetesen összekuszálódik, mígnem a közösség vezetői, akik a rabbi utódlásával vannak elfoglalva, döntő lépésre szánják el magukat… Naomi Alderman első regénye vérbeli bestseller, egyben irodalmi siker is. A fiatal írónő egy londoni ortodox zsidó közösségben nőtt fel. Novelláit több neves lap publikálta, de az igazi áttörést A rabbi és a lánya hozta meg számára, amely kritikusai szerint lírai vallomás az egyén lázadásáról és a szerelem szabadságáról. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,93 MB [Hidden Content] Naomi Alderman – A hatalom Eredeti cím: The Power Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A hatalom Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek Magyar kiadás éve: 2018, 2023 Fordította: Borbély Judit Bernadett A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is. A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás… Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni? A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét. „Provokatív, korszak-meghatározó thriller.” (Guardian) „Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje – vegyítve.” (Cosmopolitan) „Tökéletes. Okos, ijesztő, mulatságos.” (Daily Telegraph) „Magával ragadó. Minden nőnek el kellene olvasni.” (The Times) „Dermesztő. Egy irodalmi bomba.” (Financial Times) „Sokkoló.” (Observer) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,26 MB [Hidden Content]
    2 points
  5. E.K. Johnston – Star Wars: Padmé Amidala-trilógia *** E. K. Johnston: Királynő végveszélyben (Star Wars: Padmé Amidala-trilógia 1.) Eredeti cím: Queen's Peril Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Királynő végveszélyben Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: Yavini Csata előtt 32-ben Yavini Csata csata évében (Epilógus) Amikor a tizennégy éves Padmé Naberrie-t királynővé választják, felveszi az Amidala nevet, búcsút int a családjának, és a királyi palotába költözik. Megkezdi kormányzását, mely cseppet sem könnyű feladat. Padmé élete örökre megváltozik. Az ifjú királynő biztonsága érdekében a theedi palotának különleges udvarhölgyekre van szüksége. E szolgálók Padmé bizalmasai, testőrei és hasonmásai is egyben. Minden lánynak van valamilyen különleges tehetsége, melyet az új uralkodó szolgálatába állít. Quarsh Panaka, a Királyi Biztonsági Erők parancsnoka megkezdi az udvarhölgyek kiképzését, de Padmé Amidala feladata lesz, hogy új barátaiból különleges csapatot kovácsoljon. Eközben azonban a veszély viharfelhői gyülekeznek a Naboo egén. A titokzatos Sidious nagyúr parancsára Nute Gunray, a Kereskedelmi Szövetség helytartója előbb blokád alá vonja a bolygót, majd megindítja inváziós seregét. Hamarosan harci droidok ezrei árasztják el a békés Naboot. Padmé és udvarhölgyei életük legnehezebb kihívása előtt állnak. Ha elbuknak, az milliók életébe kerülhet… E. K. Johnston: A királynő árnyéka (Star Wars: Padmé Amidala-trilógia 2.) Eredeti cím: Queen's Shadow Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: A királynő árnyéka Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Sándor Zoltán Játszódik: Yavini Csata előtt 32-ben (Prológus) Yavini Csata előtt 28-ban Yavini Csata előtt 19-ben (Epilógus) Miután lezárul a Kereskedelmi Szövetséggel folytatott háború, Padmé Amidala királynő lemond a Naboo trónjáról. Bár az uralkodás terhét levetette, a forrongó Galaxisban ő sem lel nyugalmat… Padmé az új királynő kérésére szenátorként folytatja népe szolgálatát, ám a Coruscanton zajló politikai csatározások és ármánykodás alaposan próbára teszik a Galaktikus Szenátus fiatal tagját. Legjobb barátnője, Sabé siet a segítségére: hűséges udvarhölgyének közreműködésével Padmé egy időben két helyen is jelen lehet. Miközben a volt királynő a szenátusban küzd a Köztársaságért, Sabé a Tatuinra indul egy különleges küldetésre… Vajon az újdonsült szenátor képes lesz megvalósítani nemes tervét, a rabszolgák felszabadítását? Ehhez nemcsak a rátermettségében kétkedő politikusokkal kell szembenéznie, hanem a galaxis békéjét fenyegető sötét erőkkel is… E. K. Johnston: A királynő reménysége (Star Wars: Padmé Amidala-trilógia 3.) Eredeti cím: Queen’s Hope Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: A királynő reménysége Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Szente Mihály Játszódik: Yavini Csata előtt 22-ben Az egykori királynő, Padmé Amidala szenátor immár Anakin Skywalker felesége. Ám a Jedik nem házasodhatnak, ezért frigyüket titokban kell tartaniuk. Ráadásul hiába kötötték össze az életüket, a szerelmesek alig látják egymást, mert míg Anakin a klónháború frontjain küzd, ifjú arája a galaktikus szenátusban vívja saját harcát a békéért. Egy létfontosságú küldetés elszólítja Padmét Coruscantról, és mivel senki nem tudhatja meg, hová ment a szenátor, valakinek helyettesíteni kell őt. Az egyetlen, aki erre képes, Sabé, a királynő hajdani udvarhölgye. Sabé beleegyezik a személycserébe, és ez a döntés örökre megváltoztatja mindkét nő életét… *** (A harmadik kötetért köszönet csyb fórumtársnak!) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,06 MB [Hidden Content]
    2 points
  6. Bruno P.Kremer - Varázslatok mikroszkóppal Tanácsadó kötetünk olyan látványutazásra hívja az olvasót, amely bemutatja hétköznapi tekintet elől elzárt mikrovilág szépségeit. Megtudhatjuk mit érdemes vizsgálni, hogyan készítsünk metszetet, és egyszerű festési eljárásokat ismerhetünk meg. pdf 7mb [Hidden Content]
    1 point
  7. Robert Jobson - Fülöp herceg évszázada Csecsemőkorában egy narancsosládában menekítették ki az anarchiába süllyedő Görögországból, gyerekként meg kellett birkóznia édesanyja mentális betegségével és nővére tragikus halálával. Ifjú haditengerészként az életét kockáztatta a második világháborúban, majd II. Erzsébet férjeként 73 éven keresztül szolgálta a brit monarchiát, a királynő megingathatatlan támaszává vált. Az 2021-ben, 100 éves korában elhunyt Fülöp herceg lenyűgöző életpályát futott be, keresetlen őszintesége, a maga korában merésznek számító kezdeményezései és odaadó filantrópiája pedig messze kiemelte őt az arisztokráciából. A brit királyi család életéről több mint három évtizede tudósító író-újságíró, Robert Jobson könyve ezt a rendkívüli életet és embert mutatja be. Elmélyült kutatómunkán, személyes élményeken, valamint első kézből származó beszámolókon alapuló könyvében feltárja, hogyan vált az elhivatott katona Erzsébet királynő tántoríthatatlan társává, szükség esetén a háttérben megbúvó tanácsadójává majd' 75 éven át, és hogyan modernizálta a brit monarchiát. Fülöp herceg rendkívüli élete mindnyájunk számára példát mutat hűségből és kitartásból. pdf 3mb [Hidden Content]
    1 point
  8. Bakóczy Sára – Crescence Széchenyi menyasszonya Magyar kiadó: Gold Book, Debrecen Magyar kiadás éve: 2021 Mindazok számára, akik nem egy történelmi korszak elmélyült kutatói, az adott időszak kiemelkedő alakjai gyakran csak a tankönyvekből, tetteik jelentőségén keresztül megismert, nem teljesen emberi léptékű személyiségek. Így van ez Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” esetében is: a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, a Lánchíd megálmodója, a magyar nemzettudat megújítója többségünknek egy emberfeletti történelmi alak. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy legnagyobb nemzeti hőseink is csak emberek voltak a maguk gyarlóságaival, vágyaival, botlásaival és hétköznapi életével. Bakóczy Sára legújabb regénye Seilern-Aspang Crescence grófnő életének egy meghatározó szakaszán keresztül mutatja be második férjének, Széchenyi Istvánnak az emberi, esendő oldalát is. A szerző remek ízléssel és arányérzékkel, kiterjedt kutatások alapján mutatja be a XIX. század első évtizedeinek bécsi, pozsonyi és pest-budai életét a császári udvartól kezdve a magyar vármegyei nemesség kúriáiig. Főszereplői, Crescence és Széchenyi István hús-vér alakokként, szenvedélyeikkel és szenvedéseikkel kerülnek ábrázolásra. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,16 MB [Hidden Content]
    1 point
  9. Turbucz Dávid - Horthy Miklós, a haditengerésztiszt Horthy Miklós személyéről és tevékenységéről számtalan könyv, tanulmány és cikk született az utóbbi években, de életének és karrierjének egy kevéssé feldolgozott szakaszát az utókor eddig csak nagy vonalakban ismerhette. Turbucz Dávid vállalkozott elsőként arra, hogy Horthy 1882 és 1918 közötti haditengerészeti karrierjét a magyar és osztrák közgyűjteményekben fellelhető anyagokra támaszkodva, tudományos alapossággal és részletességgel, de egyúttal olvasmányos stílusban mutassa be. A dokumentumokból megtudjuk többek közt azt, hogy miért választotta a fiatal Horthy családja ellenkezése dacára a haditengerésztiszti pályát, és hogyan sikerült a társasági életet kedvelő fiatalembernek tanulmányi nehézségei ellenére olyan kapcsolati hálót kiépítenie a fiumei Tengerészeti Akadémián, amellyel későbbi karrierjét is megalapozta. A szerző végigkalauzolja olvasóit Horthy Miklós nagy, világ körüli útján a „kannibálók földjétől” Konstantinápolyon át egészen a bécsi udvarig. Nyomon követhetjük Horthy tengeri és szárazföldi beosztásait: megismerjük Ferenc József szárnysegédjeként, a Novara gyorscirkáló, majd a flotta parancsnokaként, és megtudhatjuk, miként jöhetett létre az „otrantói hős” mítosza, amely megelőlegezte a Horthy alakját övező kultusz születését. TURBUCZ DÁVID 1984-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett történelem (2009) és politológia (2010) szakon. Doktori fokozatát – Romsics Ignác témavezetése mellett – 2015-ben szerezte meg az egri Eszterházy Károly Főiskolán. 2012 szeptemberétől az MTA, majd 2019-től az ELKH BTK Történettudományi Intézet munkatársa. Kutatási területe Horthy Miklós élete és megítélésének története. pdf 2mb [Hidden Content]
    1 point
  10. Rosemary Sullivan - Nyomozás Anne Frank ügyében Ki és miért árulta be Anne Frankot, valamint a családját? A teljes titoktartás mellett megírt és a világon egy időben megjelenő könyv lapjain végre fény derül a jól őrzött titokra. Több mint harmincmillióan olvasták a naplót, amelybe a tizenéves Anne a legtitkosabb gondolatait jegyezte be, miközben családjával és négy másik emberrel egy padlástérben rejtőzködött a Prinsengrachton huszonöt hónapon át, amikor is a nácik letartóztatták és koncentrációs táborba küldték valamennyiüket. De a kislány történetéről megjelentetett újságcikkek, dokumentumkönyvek, színdarabok és regények egyikében sem adott senki meggyőző magyarázatot arra, hogyhogy ilyen hosszú ideig nem fedezték fel a hátsó traktus lakóit, és végül ki vagy mi vezette mégis a nácikat a rejtekhelyükhöz. Egy nemzetközi kutatócsapatnak új vizsgálati eljárások, frissen felfedezett dokumentumok és modern nyomozási technikák alkalmazásával végre sikerült megoldania az évtizedek óta nemzedékeket foglalkoztató rejtélyt. Vincent Pankoke nyugalmazott FBI-ügynök fáradhatatlan „iratvadászokból” és kutatókból álló csapata dokumentumok tízezreit vizsgálta át – melyek egy része csak most került elő különböző archívumokból –, valamint a Frankékat ismerő emberek leszármazottainak tucatjait keresték fel és interjúvolták meg munkájuk során. Az FBI által kifejlesztett nyomozati módszereket alkalmazva a Kihűlt Ügy Csapata aprólékos munkával rekonstruálta az elhíresült letartóztatást megelőző hónapok történéseit – és megdöbbentő következtetésre jutott. Ez a könyv ennek a küldetésnek a lebilincselő története. Rosemary Sullivan bemutatja a nyomozókat, valamint az általuk számításba vett gyanúsítottakat, mígnem a legvalószínűbb elkövetőre – a rejtőzködőket feltehetően beáruló személyre – szűkül le a kör. Mindeközben életre kelti a háborús Amszterdam vibráló mindennapjait: egy olyan helyét, ahol mindegy volt, milyen gazdag, művelt vagy óvatos az ember – soha nem tudhatta, kiben bízhat meg igazán…pdf 2mb [Hidden Content]
    1 point
  11. Apor Péter - Forradalom a hátsó udvarban A második világháborút követő másfél évben tömeges erőszakhullám söpört végig a magyar vidéken. A Kunmadarason, Miskolcon, Ózdon, Békéscsabán vagy Szegváron kirobbant tüntetések ismét erőszakos áldozataivá tették a holokausztot túlélő zsidó közösségeket, és szorosan összefüggtek a háború utáni politikai és társadalmi küzdelem eseményeivel. A könyv első ízben mutatja be a népítéleteket, tüneteket és pogromok történetét a politikai rendőrség és a megyei levéltárak jórészt ismeretlen dokumentumai alapján. Az újdonság révén a szerző új kérdéseket tesz fel: bemutatja az elkövetők eddig jobbára feltárt társadalmi hátteret, esetleg a népi kultúra és képzeletvilág korábban nem vizsgált jelentéseit kutatja. Miért a molnárokat tették felelőssé a kenyér és a gabona hiánya miatt? Hogyan kapcsolódott a testkép a munkavégzés fogalmához, és miként válhatott a testek közti különbségtétel az új állampolitikájává? Mi kötötte össze az erőszakos cselekményekben részt vett vevő tömegeket? Milyen hatással voltak az egymást követő politikai nagygyűlések, demonstrációk és tüntetések az önjáróvá váló, radikális népi politika megvalósítására? Mit örökölt a háború utáni antiszemita képzeletvilág a háborús évek uszító propagandájától? Apor Péter kötete nem csupán 1945-öt és a háború utáni világot igyekszik más nézőpontból szemlélni, de sajátos szerkezete révén egy hagyományostól eltérő történeti elbeszélésmódra is kísérletet tesz. APOR PÉTER az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Történettudományi Intézetének főmunkatársa. Doktori címét 2002-ben szerezte a firenzei Európai Egyetem Intézetben. Fő kutatási területe a 20. század második felének összehasonlító kultúrtörténete Kelet-Közép-Európában, illetve a térség szerepvállalása a nemzetközi folyamatokban. Három gyermek édesapja. pdf 6 mb [Hidden Content]
    1 point
  12. Jerzy Szacki - Liberalizmus a kommunizmus után A liberalizmus 1989 óta Kelet-Európa egyik domináns politikai ideológiája. A lengyel társadalomtudós, a Varsói Egyetem szociológiaprofesszora a liberalizmus elterjedését tárgyalja könyvében. Elemzi azt az elterjedt - de sokfelől támadott - elképzelést, amely szerint a régió számára a jövő egyetlen útja a liberális haladás és a szabad piac eszméjének kombinációja. Kelet-európai összefüggésben határozza meg a liberalizmust, annak történelmi hátterét, a liberális tradíció régiónkbeli hiányát és a kommunista állammal való összeférhetetlenségét. Olyan kérdéseket vet fel, mint például az egyéni autonómia, a civil társadalom, a gazdasági liberalizmus és a demokratikus forradalom problémái a kelet-európai társadalomban, s megpróbálja fölvázolni a liberalizmus jövőjét a térségen belül. pdf 1mb [Hidden Content]
    1 point
  13. Csurka István - Hét tonna Dollár Ezt az egyetlenegyet az egész dolgozó nép javára is lehet kamatoztatni. Ezzel a kis bohóczsenivel ki lehet rabolni Monte Carlót, Nizzát, Velencét, Las Vegast és az angol bukikat. Szántódi egyik ámulatból a másikba esik, ezt a szót azonban még nem hallotta. – Kiket? Zima csak legyint és megvetően néz rá. Nem tartja szükségesnek, hogy megmagyarázza, hanem inkább Luciánóhoz fordul. – Fiam, magát arra teremtette az Isten, hogy maga által egy szegény kis valutahiánnyal küzdő szocialista ország kifossza a piszkos kapitalista szerencsebarlangokat és a játékszenvedélytől elvakult nagytőkéseket. pdf 1mb [Hidden Content]
    1 point
  14. Sarah Rees Brennan - Sabrina hátborzongató kalandjai sorozat Ez a sorozat már lezárult. boszorkány család fantasy filmből készült könyv horror ifjúsági ír szerző iskola kamasz főszereplő kortárs mágia magyar nyelvű paranormális regény sátánizmus tévésorozat-adaptáció varázsló Szűrés Sarah Rees Brennan: BoszorkányszezonSarah Rees Brennan: A káosz leányaSarah Rees Brennan: A Sötétség Útja 1. Sarah Rees Brennan: Boszorkányszezon 80% 2. Sarah Rees Brennan: A káosz leánya 82% 3. Sarah Rees Brennan: A Sötétség Útja 76% Eredeti sorozat 1 Chilling Adventures of Sabrina angol nyelvű 3 Sarah Rees Brennan: Season of the WitchSarah Rees Brennan: Daughter of ChaosSarah Rees Brennan: Path of Night Sarah Rees Brennan-Boszorkányszezon (Sabrina hátborzongató kalandjai 1.) 80% A népszerű NETFLIX-sorozat regényes története. Vajon lemond a lány a fény útjáról azért, hogy a sötétséget kövesse? Tombol a nyár, és Sabrina Spellman tizenhatodik születésnapja közeledik, amikor minden megváltozik körülötte. Bár mindig is tanult mágiát és varázsigéket két nagynénjétől, Hildától és Zeldától, közben élte a hétköznapi halandók életét is: a Baxter gimiben tanul, a barátnőivel – Susie-val és Rozzal – lóg, és moziba jár a barátjával, Harvey Kinkle-lel. Ám egyre fogy az idő a hátralévő normális, mindennapi életéből, és sokkal nehezebb maga mögött hagynia Rozt, Susie-t és Harvey-t, mint gondolta. Főleg mert Sabrina nem biztos abban, hogy Harvey mit érez iránta. Unokatestvére, Ambrose azt javasolja, szórjanak bűbájt a fiúra, hogy kiderüljenek a valódi érzései. Ám amikor egy rejtélyes erdei szellem közbeavatkozik, a varázslat durván visszaüt. Így bár Sabrinát mindig is vonzotta a boszorkánylét hatalma, most kénytelen elgondolkodni azon, hogy ez a hatalom nem tereli-e őt rossz irányba. Ismerd meg kétségeit, és kövesd boszorkányos kalandjait! „Sarah Rees Brennan volt a legjobb választás ennek az előzménykötetnek a megírására, mert tényleg megérti ezeket a szereplőket és a mondanivalójukat. Az olvasó filmként láthatja pörögni a történetet.” – Jessica, bookandbroadway.blogspot.com – Sarah Rees Brennan: Season of the Witch Eredeti mű Sarah Rees Brennan: Season of the Witch Eredeti megjelenés éve: 2019 Tagok ajánlása: 14 éves kortól barátság boszorkány család démon énelbeszélő fantasy filmből készült könyv horror ifjúsági ír szerző iskola kaland kamasz főszereplő kisváros kortárs mágia magyar nyelvű női főszereplő okkultizmus paranormális regény romantikus sátánizmus sorozat része szellemek tévésorozat-adaptáció urban fantasy varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634577874 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria ----------------------------- Sarah Rees Brennan-A káosz leánya (Sabrina hátborzongató kalandjai 2.) 82% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A félig boszorkány, félig halandó tizenhat éves Sabrina Spellman meghozta a döntést: elfogadta a sötét oldalát és a varázstudó gyökereit. Ereje most napról napra növekszik, de vajon mi lesz ennek az ára? Élete legnehezebb döntésével maga mögött hagyja imádott barátait a Baxter gimiben. Eljött az idő, hogy a sötétség útját követve megtalálja a helyét a boszorkányok és a varázslók között a Láthatatlan Tudományok Akadémiáján. Sabrinának mindig is jól ment az iskola, most viszont egy teljesen új világban kell eligazodnia. Muszáj mindig szem előtt tartania az újdonsült kötelezettségeit, s hogy azok milyen következményekkel járnak a barátaira és magára nézve. Ráadásul ott vannak az új iskolatársai. Prudence, Dorcas és Agatha barátok, vagy valami olyasmi, de megbízhat-e bennük? És Nick Scratch? Ő olyan elbűvölő, mint mindig, de tartósnak bizonyulnak-e a Sabrina iránti érzései? A NETFLIX-sorozat alapján ez a regény egy teljesen új és eredeti történetet mesél el Sabrináról. Tudj meg még többet róla és hátborzongató kalandjairól! Sarah Rees Brennan: Daughter of Chaos Eredeti mű Sarah Rees Brennan: Daughter of Chaos Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 16 éves kortól 21. század amerikai barátság boszorkány család fantasy férfi főszereplő filmből készült könyv horror spamelo ifjúsági ír szerző iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény mágia magyar nyelvű paranormális párhuzamos világ regény romantikus sátánizmus sorozat része sport szilveszter tél tévésorozat-adaptáció váltott szemszög varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 400 oldal · ISBN: 9789632457451 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria ------------------------------------------------------------------------ Sarah Rees Brennan-A Sötétség Útja (Sabrina hátborzongató kalandjai 3.) 76% Nem könnyű félig halandónak, félig boszorkánynak lenni. Legalábbis Sabrina Spellmannek nem az. Nemrég jött rá, hogy az apja a Sátán… és az a sorsa, hogy uralkodjon a Pokolban. Sabrinának szokás szerint más tervei voltak a jövőjét illetően. Kitalálta, hogyan lehetne csapdába ejteni az apját… aki viszont így a barátjának, Nick Scratchnek a testében esett fogságba. Ami azzal járt, hogy a lány életének szerelme a pokolban ragadt, magában a Sátánnal. Sabrina tudja, hogy valamilyen módon kiszabadíthatja onnan Nicket, miközben továbbra is parkolópályán tarthatja a jó öreg apukáját. Csak ki kell találnia, hogyan. Sajnos a hűséges unokatestvére, Ambrose nincs kéznél, mert elment levadászni Blackwood atyát, az Éj Egyházának egykori gonosz vezetőjét. Szerencsére Sabrinának még mindig ott vannak a halandó barátai: Roz, Harvey és Theo. Így amikor a nagynénje, Zelda – az Éj Egyházának jelenlegi főpapnője – megemlít egy ősrégi küldetést, ami segíthet kinyitni a pokol kapuját, a lány és a barátai kapnak az alkalmon. Zelda viszont elfelejtette megemlíteni, hogy a küldetésnek is megvannak a maga veszélyei… A népszerű Netflix-sorozat alapján szőtt történet folytatódik. Szórakozz jól az olvasásával is! Sarah Rees Brennan: Path of Night Eredeti mű Sarah Rees Brennan: Path of Night Eredeti megjelenés éve: 2020 Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 21. század amerikai Amerikai Egyesült Államok boszorkány család démon énelbeszélő fantasy filmből készült könyv horror ifjúsági ír szerző iskola kaland kamasz főszereplő kisváros kortárs középiskola mágia magyar nyelvű női főszereplő okkultizmus paranormális regény sátánizmus sorozat része szellemek tévésorozat-adaptáció varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635970483 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------------------------------------
    1 point
  15. Kelly Rimmer - A varsói árva 94% New York Times bestseller 1942-ben a tizennégy éves Elżbieta Rabinek örökbefogadó szüleivel és a nagybátyjával él Varsóban. Bár ő maga is átélt már szörnyűségeket, amelyekről azóta sem tud beszélni, mégis naiv azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a gettóban néhány háztömbnyire az otthonuktól. Amikor azonban találkozik a szomszédban élő Sarával, aki azon dolgozik, hogy zsidó gyerekeket csempésszen ki a gettóból, Elżbieta számára világossá válik, hogy neki is segítenie kell. A tizenhat éves Roman Gorka a gettóban él szüleivel, kilencéves testvérével és kishúgával. Mindannyian éheznek, ezért meg kell hozniuk a legszörnyűbb döntést: le kell mondaniuk a legkisebb gyerekről, hogy ezáltal megmenthessék az életét. A mérhetetlen kilátástalanság és elkeseredés meggondolatlan tettekre sarkallja, s ezzel veszélybe sodorja önmagát és mindazokat, akik a gettóban élő gyerekek megmentésén fáradoznak. Kelly Rimmer a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Ausztráliában él. Regényeit – amelyek összességében több mint 1 millió példányban keltek el szerte a világon – eddig több mint húsz nyelvre fordították le. „Szívszorító regény… az életről, az ellenállásról, a túlélésről és a szerelemről. Lebilincselő olvasmány.” – Lisa Wingate, az Elrabolt életek szerzője 2. világháború ausztrál szerző magyar nyelvű regény Varsó > Libri, Budapest, 2022 424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634339465 · Fordította: Borbély Judit Bernadett > Libri, Budapest, 2022 424 oldal · ISBN: 9789636040154 · Fordította: Borbély Judit Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    1 point
  16. Yangsze Choo-Éjszakai tigris 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az 1930-as években, a brit gyarmati uralom idején Malajziában játszódó regény ismeretlen világba repít: a szolgákéba és urakéba. Ősrégi babonák és modern idealizmus keveredik benne, testvérek közötti versengés és tiltott szerelem tartja izgalomban az olvasót. A gyors észjárású, törekvő Ji Lin egy varrónő mellett ragadt le tanulóként, ám éjszakánként titokban egy táncteremben keresi a pénzt, hogy kiegyenlítse anyja madzsongadósságait. De miután az egyik táncpartnere véletlenül hátborzongató emléket hagy maga után, elkezdődik Ji Lin baljóslatú kalandja: a titkok és hiedelmek tükörvilágába csöppen. A tizenegy éves kínai háziszolga, Ren szintén titkol valamit; be kell váltania halott gazdájának tett utolsó ígéretét: meg kell keresnie a gazdája levágott ujját, és eltemetnie a teste mellé. Rennek negyvenkilenc napja van, hogy ezt megtegye – ha nem sikerül, a gazdája lelke örökké a földön fog bolyongani. Ahogy könyörtelenül múlnak a napok, egy sor rejtélyes haláleset dúlja fel a környék nyugalmát, és tigrissé átváltozó emberekről kezdenek suttogni. Ji Lin és Ren egyre veszélyesebb ösvényeken halad, amelyek hol a buja ültetvényen, hol a kórház raktárában, hol meg kísérteties álomképekben keresztezik egymást. Az Éjszakai tigris egyszerre megbabonázza és kizökkenti nyugalmából az olvasót. Egy kisfiú és egy fiatal nő felnőtté válását kíséri végig, akik egy olyan társadalomban keresik a helyüket, ami jobban szeretné, ha láthatatlanok maradnának. Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Yangsze Choo: The Night Tiger Eredeti mű Yangsze Choo: The Night Tiger Eredeti megjelenés éve: 2019 1930-as évek 20. század család hiedelemvilág ikrek kortárs mágikus realizmus magyar nyelvű maláj szerző Malajzia regény rejtély testvérek történelmi fikció A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 520 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634573388 · Fordította: Tóth Enikő letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------
    1 point
  17. PJ Harvey - A Dog Called Money (2019) BDRip 1080p Screenshots: About: Accompany PJ Harvey and Seamus Murphy on a journey through the creative process behind PJ Harvey's new album, conceived by their travels around the globe. Info: Genre: Rock | Documentary Quality: BDRip | 1080p Format: MKV | 9865kbps Length: 01:30:05 | 7.82Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 24.000fps Audio: DTS-HD MA | 3486kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  18. Midnight Oil - Tanks Arts Centre (Oils At The Reef) (2017) HD 720p Screenshots: Setlist: 01. Surfing With A Spoon 02. Sometimes 03. Koala Spirit 04. Ships of Freedom 05. Short Memory 06. Blue Sky Mine 07. No Time For Games 08. Dreamworld 09. Antarctica 10. Read About It 11. Progress Info: Genre: Punk-Rock | Alternative Rock Quality: WEB-DL | 720p Format: MKV | 5023kbps Length: 01:15:00 | 2.68Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  19. Geezer - Freak Valley Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Groovy 02. Dig 03. Awake Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Heavy Metal Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.6Mbps Length: 00:15:56 | 1.82Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  20. Nile Rodgers & Chic - TRNSMT Live (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Chic Cheer (Chic song) 02 - Dance, Dance, Dance (Yowsah, Yowsah, Yowsah) (Chic song) 03 - Everybody Dance (Chic song) 04 - I Want Your Love (Chic song) 05 - I'm Coming Out / Upside Down / He's the Greatest Dancer 06 - We Are Family (Sister Sledge cover) 07 - Like a Virgin / Material Girl (Madonna cover) 08 - Modern Love (David Bowie cover) 09 - Get Lucky (Daft Punk cover) 10 - Let's Dance (David Bowie cover) 11 - Le Freak (Chic song) 12 - Good Times / Rapper's Delight Info: Genre: Funk | Soul Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 11.4Mbps Length: 01:00:00 | 4.89Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  21. Pet Shop Boys - Live Glastonbury Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01 - Suburbia 02 - Can You Forgive Her? 03 - Opportunities (Let's Make Lots of Money) 04 - Where The Streets Have No Name (I Can't Take My Eyes Off You) 05 - Rent 06 - I Don't Know What You Want but I Can't Give It Any More 07 - So Hard 08 - Left to My Own Devices (Screen lifted - Chris finally visible.) 09 - Domino Dancing 10 - Love Comes Quickly 11 - Losing My Mind (Stephen Sondheim cover) 12 - You Were Always on My Mind (Gwen McCrae cover) 13 - Dreamland (with Olly Alexander) 14 - Heart 15 - It's Alright (Sterling Void cover) 16 - Vocal 17 - Go West (Village People cover) 18 - It's a Sin Encore: 19 - West End Girls 20 - Being Boring 21 - Spread a Little Happiness (The Cliff Adams Singers song) Info: Source: Genre: Synthpop | Electro Quality: HDTV | 1080i Format: TS | 8499kbps Length: 01:31:00 | 6.0Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 25.000fps Audio 1: AC3 | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  22. Noel Gallagher - Live Glastonbury Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01. Fort Knox 02. Holy Mountain 03. It’s A Beautiful World 04. She Taught Me How To Fly 05. We’re On Our Way Now 06. Black Star Dancing 07. Dead In The Water 08. Little By Little 09. The Importance Of Being Idle 10. Whatever 11. Wonderwall 12. Half The World Away 13. Stop Crying Your Heart Out 14. AKA…What A Life! 15. Don’t Look Back In Anger Info: Source: Genre: Rock | Britpop Quality: WEB-DL | 1080p Format: TS | 12.0Mbps Length: 01:27:00 | 5.69Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  23. Five Finger Death Punch - Download Germany (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 00 - Interview 01 - Trouble 02 - Wash It All Away 03 - Jekyll and Hyde 04 - Sham Pain 05 - Bad Company (Bad Company cover) 06 - Burn It Down 07 - Far From Home 08 - Wrong Side of Heaven 09 - Burn MF (with drum solo) 10 - Coming Down 11 - Lift Me Up 12 - Under and Over It 13 - The Bleeding Info: Genre: Heavy Metal | Groove Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 7323kbps Length: 01:12:00 | 3.73Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  24. Phil Lynott (Thin Lizzy) - Songs for While I'm Away (2022) Blu-Ray 1080i Screenshots: Setlist: 01 - Somebody Else's Dream 02 - The Beginning Of The Philo 03 - Birth Of The Rocker 04 - A New Golden Run 05 - The Boys Are Back 06 - Emerald Boy 07 - The Magical Side Of Life 08 - A Faustian Pact 09 - You Can't Really Go Back About: A feature documentary on the life and music of Phil Lynott, telling the story of how a young black boy from working class 1950’s Dublin became Ireland’s Greatest Rock Star. As lead singer of Thin Lizzy, Phil Lynott was a songwriter, a poet, a dreamer, a wild man. Told extensively through the words of Phil himself and focusing on some of his iconic songs, the film gets to the heart of Philip, the father, the husband, the friend, the son, the rock icon, the poet, the dreamer. Info: Genre: Rock | Documentary Quality: Blu-Ray | 1080i Format: M2TS | 21.9Mbps Length: 01:50:27 | 23.0Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 29.970fps Audio 1: LPCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS-HD MA | 3837kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  25. Kojak első évad (1973-1978) színes, szinkronizált, amerikai krimi sorozat, DVDRip.XviD 1-5.évad 118 részes rendező: Edward M. Abroms, Jim Benson, Noel Black, Robert Day, Telly Savalas forgatókönyvíró: Abby Mann, Donald P. Bellisario, James Bonnet, Alvin Boretz, Bob Bralver operatőr: Frank Beascoechea, Robert E. Collins, Charles Correll, Vilis Lapenieks, Gerald Perry Finnerman, John McPherson, Sol Negrin zene: John Cacavas, Billy Goldenberg, Kim Richmond producer: Gene R. Kearney, Chester Krumholz, Jack Laird, James Duff McAdams, Irv Wilson executive producer: Matthew Rapf, Abby Mann vágó: John Kaufman, Donald Douglas, Jim Benson, Robert L. Kimble, Larry Lester, Sigmund Neufeld Jr., Diane Adler szereplők: Telly Savalas (Theo Kojak hadnagy) A sorozat további állandó szereplői az ügyosztály többi rendőre, Kojak főnöke és a Kojak alá tartozó nyomozók. Bobby Crocker nyomozó (Kevin Dobson) Kojak szinte állandó társa, leggyakrabban vele együtt száll ki egy helyszínre. Kissé forrófejű, heves természet, de hajlamos megtorpanni is, ilyenkor a hadnagy útmutatása szerint jár el, amin viszont nemegyszer értetlenkedni is szokott. Frank McNeil kapitány (Dan Frazer) Kojak és a kapitányság főnöke, de nagyon sokszor ő is szinte Kojak beosztottjaként viselkedik, amikor ismerve a hadnagy tájékozottságát és képességeit az felvázolja az elméletét vagy a taktikáját egy ügy megoldására. Alapvetően baráti a viszonya Kojakel. A többi nyomozóhoz hasonlóan ő is szidja a "pocsék kávét", ami az őrsön található. Stavros nyomozó (George Savalas) Más néven "Fürtöske". A nagydarab Stavros fekete göndör haja miatt kapta a becenevét, amivel Kojak a leggyakrabban szólítja. A kissé lomha mozgású és észjárású nyomozó nagy kedvelője a növényeknek, az őrsön az asztalán is tart párat. Ezenkívül enni is szeret, emiatt a hadnagy néha "Pufinak" is hívja, és úgy általában ha úgy jön ki a lépés Kojak láthatóan szereti a nyelvét köszörülni Stavroson. Saperstein nyomozó (Mark Russell) Az ügyosztály egy másik nyomozója, aki teszi amit Kojak mond, legtöbbször amikor a hadnagy telefonon beszél vele, vagy kikiabál neki az irodájából. Rizzo nyomozó (Vince Conti) Az ő szerepe nagyjából ugyanaz, mint Sapersteiné: azt teszi amire Kojak utasítja. A sorozatban sok más, később ismerté váló színész is szerepelt, mint például Brian Dennehy, Richard Gere, William Hurt, F. Murray Abraham, Hector Elizondo, Christopher Walken, Leslie Nielsen vagy épp Sylvester Stallone. A Kojak egy népszerű amerikai krimisorozat, melyet 1973 és 1978 között sugároztak, de a népszerűsége miatt azóta is többször megismétlik. Főhőse a címszereplő görög származású Theocrates „Theo” Kojak (Telly Savalas), a Dél-Manhattani rendőrkapitányság hadnagya. Az ő és csoportja nyomozásait kíséri végig a sorozat. A sorozatot Abby Mann találta ki. Theo Kojak hadnagy két dologról ismert: minden bűnügyet megold és szájában folyton nyalóka lóg. Bevezető rész: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok - (The Marcus - Nelson Murders) 1973 színes, szinkronizált, amerikai krimi, DVDRip.XviD, 1,10 GB rendező: Joseph Sargent forgatókönyvíró: Abby Mann, Selwyn Raab zeneszerző: Billy Goldenberg, Bobby Russell operatőr: Mario Tosi producer: Abby Mann, Matthew Rapf vágó: Carl Pingitore, Richard M. Sprague szereplők: Telly Savalas (Theo Kojak) Marjoe Gortner (Teddy Hopper) José Ferrer (Jake Weinhaus) Ned Beatty (Dan Corrigan) Allen Garfield (Mario Portello) Ez a bűnügyi film nem sorolható a szokványos krimik közé, hiányzik belőle a percekig tartó autós üldőzés, az érthetetlenségig fokozott bonyodalom és a patakokban ömlő vér. A cselekmény valóságos alapja az az 1968-ban született bírósági döntés, amely Miranda-határozatként került be a kriminológia és a jogtudomány történetébe. Kojak hadnagy, a népszerű nyomozó keserűen emlékezik vissza régi ügyére, amely két huszonéves lány meggyilkolásával kezdődött, és - a lányok vezetékneve után - Marcus-Nelson gyilkosságok néven szerepelt a sajtóban és a nyomozati jegyzőkönyvekben. Egy tanú vallomása és egy gyors kihallgatás után elítélték a gyilkosságokkal megvádolt fiatalembert. Ám Kojak mégsem képes túllépni az eseten, mivel néhány dolog ellentmondani látszik az elítélt vallomásának. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Kojak s01e00 Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok Videó információk: Méret: 1,10 GB Hossz: 2:16:33 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 560 x 416 pixel Bitráta: 1 016 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok (The Marcus-Nelson Murders) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Első évad: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Kojak s01e01 Túszmentés Videó információk: Méret: 387,43 MB Hossz: 0:48:17 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 360 pixel Bitráta: 984 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.422 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Túszmentés (Siege of Terror) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. Halálos féltékenység (Web of Death) Kojak a végsőkig próbál hinni legjobb barátja, Frank McNeill százados ártatlanságában. Ám kissé meginogni látszik, amikor kiderül, hogy Frank tudott felesége Brody-val, az áldozattal folytatott viszonyáról, ráadásul még a férfi lakásán is járt. Egy azonban tény: a gyilkost valaki felbérelte. Kojak hadnagy a nyomozás érdekében, valamint Messina hatására kizárja az érzelmeit az ügyből, és bevonja a századost a munkába. Rövidesen pedig egy jó előre kitervelt szövevényes bűntény tárul a szemük elé. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. Végállomás a hullaház (One for the Morgue) Kojak versenyt fut az idővel, hogy barátja temetéséig tisztázza a halott nevét egy korrupciós vád alól. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Bankrablás (Knockover) Egy új munkatárs belekeveredik egy ékszerüzlet tulajdonosának meggyilkolásába. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. Lány a folyóban (Girl in the River) Egy autótolvaj meggyilkolása kapcsán egy 500 000 dolláros rablás nyomaira bukkan a rendőrség Törölve 6. Rekviem egy zsaruért (Requiem for a Cop) Kojak megpróbálja késleltetni egy városi projekt elindítását, amíg megold egy gyilkossági ügyet. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7. Korrupció (The Corrupter) Nick Ferro rendőr meggyilkolja szeretője feleségét, és megpróbálja eltussolni az ügyet. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8. Sötét vasárnap (Dark Sunday) Egy gyilkosság áldozatánál talált gyémántgyűrű összefüggésbe hoz egy egyszerű gyilkossági ügyet egy több millió dolláros rablással. [Hidden Content] [Hidden Content] 9. A félelem börtönében (Conspiracy of Fear) Egy szélhámos vérbosszú okán támadja meg Kojak unokahúgát az esküvője napján. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Kojak kelepcében (Cop in a Cage) Egy teherautós rablási ügy túszdrámával végződik. Kojak versenyt fut az idővel, hogy megoldja a helyzetet. Két órája van, hogy kiszabadítsa a két túszt a három rabló fogságából. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11. Kojak csapdában (Marker to a Dead Bookie) Kojak bizalmas információk alapján úgy sejti, hogy egy alvilági vezérnek benne van a keze az egyik riválisa (Art Metrano) elleni gyilkossági kísérletben. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12. Utolsó kenet a halál előtt (Last Rites for a Dead Priest) Egy drogos prostituált kezében van a megoldás, hogy kiderítsék a szobatársa és egy helyi TV riporter meggyilkolásának ügyét. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13. Aki meghal, megbukott (Death Is Not a Passing Grade) Egy drogfüggő prostituált (Tina Louise) lehet a kulcs egy gyilkossági ügy felderítésében. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 14. Droghalál a múzeumban (Die Before They Wake) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 15. Szabadítsd ránk a gonoszt (Deliver Us Some Evil) Egy kispályás tolvaj elintéz egy nagy pénzrablást azzal a céllal, hogy elmeneküljön egy függő gyilkossági vád elől. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 16. Tizennyolc óra félelem (Eighteen Hours of Fear) Egy férfi amerikai állampapírokat lopott el egy millió dollár értékben, ezzel sok ellenséget szerezve magának akik mindannyian sajátos módon akarnak igazságot szolgáltatni. [Hidden Content] [Hidden Content] 17. Mielőtt megtudja az ördög (Before the Devil Knows) Kojak kémikusnak álcázza magát azért, hogy leleplezze a tolvajokat akik eredetileg morfiumot loptak egy biztosító cégtől, és viszont eladják felértékelt áron. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 18. A halál árnyékában (Dead on His Feet) Egy fiatal pszichológus Kojakhoz fordul segítségért egy páciense ügyében, aki feltételesen van szabadlábon. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 19. Szemben az árral (Down a Long and Lonely River) Egy detektív (Harry Guardino) a partnere gyilkosának nyomában van, és közben mindenki elől eltitkolja halálos betegségét [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 20. Morfium (Mojo) Kojak úgy manipulál mindenkit, hogy azt gondolják róla ő egy korrupt zsaru, mindezt azért, hogy tetten érjen egy kábítószer dílert. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 21. Dinamit terápia (Therapy in Dynamite) Egy pszichopata robbantó különböző embereket céloz meg, akik megsértették barátait. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 22. Az egyetlen kiút (The Only Way Out) Egy fiatal pszichologós Kojak-hez fordul segítségért, miután a vőlegénye (Paul Michael Glaser), aki feltételesen van szabadlábon, megpróbál elintézni egy ügyet régi bűntársaival, akik miatt egykor börtönbe került. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  26. Falling Skies 4. teljes évad 2014 feliratos, amerikai, kanadai sci-fi sorozat HDTV rendezők: Greg Beman, James Marshall írók: Remi Aubuchon, Bradley Thompson, David Weddle szereplők: Noah Wyle (Tom Mason) Moon Bloodgood (Anne Glass) Drew Roy (Hal Mason) Colin Cunningham (John Pope) Maxim Knight (Matt Mason) Mpho Koaho (Anthony) Sarah Carter (Margaret) Connor Jessup (Ben Mason) Bruce Gray (Uncle Scott) Dale Dye (Porter) Az idegenek támadnak, néhány nap alatt megsemmisül az összes ország katonai hadereje, megszűnik az áramellátás, az emberek nagy részét is megölik. A sorozat hat hónappal később indít, és egy háromszáz fős, katonákból és civilekből álló túlélő csoport életét, küzdelmét követhetjük nyomon. Tom Mason, a Bostoni egyetem egykori történelemtanára az invázió során elvesztette a feleségét, míg három fia közül az egyiket, Bent elfogták az idegenek, és több más gyerekkel együtt egy szerkezettel megbéklyózták és rabszolgaként dolgoztatják őket. Tom mindent megtenne, hogy kiszabadítsa Bent, de ugyanakkor a túlélőcsapat érdekeit is szem előtt kell tartania, ráadásul a másik két fiára is vigyáznia kell. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szellem a gépezetben Videó információk: Méret: 336,78 MB Hossz: 0:42:18 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 987 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 122 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Szellem a gépezetben (Ghost In The Machine) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. A szem (The Eye) [Hidden Content] [Hidden Content] 3. Menekülés (Exodus) [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Evolúció vagy kihalás (Evolve or Die) [Hidden Content] [Hidden Content] 5. Elmék háborúja (Mind Wars) [Hidden Content] [Hidden Content] 6. A hármas számú ajtó (Door Number Three) [Hidden Content] [Hidden Content] 7. Szombat esti mészárlás (Saturday Night Massacre) [Hidden Content] [Hidden Content] 8. Egy repülő micsoda (A Thing With Feathers) [Hidden Content] [Hidden Content] 9. Míg a halál el nem választ (Till Death Do Us Part) [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Sorshúzás (Drawing Straws) [Hidden Content] [Hidden Content] 11. Űr furcsaság (Space Oddity) [Hidden Content] [Hidden Content] 12. Hold támadás (Shoot the Moon) [Hidden Content] [Hidden Content] A feliratokért köszönet Szaki -nak és Szigony -nak. Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  27. Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai 1968-1969 színes, magyar rajzfilm sorozat, DVDRip.MPEG-4 rendező: Nepp József forgatókönyvíró: Romhányi József, Nepp József zeneszerző: Deák Tamás szereplők: Harkányi Endre Győry Ilona Földessy Margit Tomanek Nándor Somogyvári Rudolf Némethy Attila Mézga Géza, Paula, tinédzser Kriszta lányuk és hát az a nyughatatlan legkisebb gyerek, Aladár. Szóval ők a Mézga család, persze lehet, hogy még Máris szomszédot is ide kellene számítani. Mindig rendkívül különös kalandokba keverednek, részben az Aladár által felfedezett "távoli" rokon, MZ/X-nek köszönhetően, részben saját erőből. Aladár saját készítésű, rádióból átalakított adóvevője segítségével lépnek kapcsolatba a köbunokai fokon harmincadik századi rokonnal. Hihetetlen dolgok történnek hirtelen az egyébként hétköznapinak mondható családban. Nem csoda, hogy a családanya elég gyakran Hufnágel Pisti nevét emlegeti. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mézga család 01 A táv szervíz Videó információk: Méret: 299,71 MB Hossz: 0:24:11 Típus: AVI (S-Mpeg 4 v3 - Microsoft MPEG-4 V3) Felbontás: 704 x 528 pixel Bitráta: 1 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 200 MB -os részekben: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium letöltéssel: 1. A táv szervíz [Hidden Content] 2. A csodabogyó [Hidden Content] 3. Memumo [Hidden Content] 4. Auto-tortúra [Hidden Content] 5. Robotdirektor [Hidden Content] 6. Im-bolygó [Hidden Content] 7. Agy-gyanta [Hidden Content] 8. Időkibővítő [Hidden Content] 9. Akerkiter [Hidden Content] 10. Góliát-fólia [Hidden Content] 11. Láthatatlanok [Hidden Content] 12. Alfa-beat-a [Hidden Content] 13. Mag-lak [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  28. A célpont: a Föld - (Invasion Earth) 1998 színes, feliratos, angol sci-fi minisorozat, DVDRip.XviD rendező: Patrick Lau, Richard Laxton forgatókönyvíró: Jed Mercurio szereplők: Vincent Regan - Chris Drake Maggie O'Neill - Dr. Amanda Tucker Fred Ward - David Reece Phyllis Logan - Helen Knox Anton Lesser - Charles Terrell Chris Drake, az angol katonai repülőpilóta Skócia felett repül, amikor azonosítatlan repülő tárgyat, ufót lát. Úgy érzékeli, hogy az ufó valamiféle lövedéket irányít rá, ezért lelövi. Az ismeretlen űrhajó lezuhan, de vezetője életben marad. A NATO Reece ezredest küldi a helyszínre. Közben a megfigyelőközpontban dr. Amanda Tucker gyanús rádiójeleket fog, amelyek a Földről a világűrbe irányulnak. Figyelmeztetni akarja Reece-t, de mielőtt megtehetné, észreveszi, hogy már két jelet érzékelnek a műszerek: az egyik jel zavarni igyekszik a másikat. Amanda gyanítja, hogy ezek két, különböző ufó jelei, és hogy a két űrhajó egymás ellen dolgozik... Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A célpont a Föld 1 Videó információk: Méret: 350,20 MB Hossz: 0:45:45 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 416 pixel Bitráta: 947 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 1.538 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 109 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Az első jelek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. A negyedik dimenzió [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. Csak a halottak nem beszélnek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Veszélyben az Emberiség [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. A túlélés ára [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6. Kétes győzelem [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  29. Teeny Tits 11 (2016) Title: Teeny Tits 11 Year: 2016 Country: Germany Genre: 18+ Teens, All Sex, Anal. Duration: 01:33:58 Studio: Club Seventeen Cast: Chrissy Fox, Cindy, Lucy Li, Naomi, Nicole, Pavla, Rita, Shione. Quality: WEBRip/HD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1280x720, 25,00 fps(r) File Size: 4,13 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  30. Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 61,3 MiB Időtartam : 2 perc 42 mp Teljes adatsebesség : 3 162 kb/s [Hidden Content]
    1 point
  31. Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 1 011 MiB Időtartam : 22 perc 47 mp Teljes adatsebesség : 6 200 kb/s [Hidden Content]
    1 point
  32. Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 1,42 GiB Időtartam : 32 perc 48 mp Teljes adatsebesség : 6 178 kb/s Kódoló szoftver : Lavf58.20.100 [Hidden Content]
    1 point
  33. Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 418 MiB Időtartam : 22 perc 25 mp Teljes adatsebesség : 2 608 kb/s Kódoló szoftver : Lavf58.20.100 [Hidden Content]
    1 point
  34. Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 1040 MiB Időtartam : 32 perc 29 mp Teljes adatsebesség : 1 573 kb/s Kódoló szoftver : Lavf56.25.101 [Hidden Content]
    1 point
  35. Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/avc1/mp42) Fájlméret : 1,47 GiB Időtartam : 32 perc 11 mp Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 6 517 kb/s [Hidden Content]
    1 point
  36. Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 109 MiB Időtartam : 7 perc 27 mp Teljes adatsebesség : 2 049 kb/s [Hidden Content]
    1 point
  37. Peter Stjernström-A világ legjobb könyve Titus alkoholista. Mellesleg befutott író. Sikeres, de a siker nem izgatja, a díjak nem érdeklik, józanul még képes lenne jót írni, de ritkán józan. Unja az egészet. A jóképű és fiatal Eddie ellenben igazi irodalmi rocksztár. Szerelmes költeményeit zabálják a nők, már csak egy hajszál választja el attól, hogy ő legyen a messzi észak legkiemelkedőbb írója. Titus és Eddie jól berúgnak. És ha már berúgtak, fogadást kötnek; egyikük megírja a világ legjobb könyvét, azt a könyvet, amiben minden benne van. Ami az összes sikerlistán első tud lenni, legyen az thriller, szakácskönyv, népszerű pszichológia, romantikus regény, stb. Így a világon mindenki az ő könyvét olvashatná. Az izgalmas fogadás véresen komoly fordulatot vesz, ahogy a két író újabb és újabb trükköket vet be, hogy övé legyen a trófea. Ki ér célba előbb? Meg lehet írni a világ legjobb könyvét? És ha egyszer megírták, el lehet olvasni? A világ legjobb könyve szerethetően szemtelen humorral mesél emberi gyarlóságról, a múzsa csókjáról, vagy annak hiányáról, futószalagon gyártott sikerkönyvekről, eredendő bűnről, egy tökéletesnek hitt országról, kiszámítható médiáról és trendi gyógyszerfüggőségről. A svédek új fenegyereke jókora gyomrost ad íróknak, írójelölteknek, a könyvszakmának, és mindenkinek, aki olvas. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  38. Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 111 MiB Időtartam : 17 perc 19 mp Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 893 kb/s Kódoló szoftver : MEncoder r33883 Kódoló könyvtár : MPlayer [Hidden Content]
    1 point
  39. Formátum : Windows Media Fájlméret : 130 MiB Időtartam : 17 perc 51 mp Teljes adatsebesség : állandó Teljes adatsebesség : 1 019 kb/s Legnagyobb adatsebesség : 1 020 kb/s [Hidden Content]
    1 point
  40. Szép estét,jó olvasást Gwenda Bond-Gyanakvó elmék (2019 Április-[Július 3]) Cartaphilus Könyvkiadó, Pdf, 2.11 mb Gwenda Bond-Gyanakvó elmék-könyv Horror,scifi,filmből készült könyv Egyesült Államok, 1969. Az álmos kisvárosi főiskolán tanuló Terry Ives úgy érzi, kimarad az egész országot megrengető háborúellenes mozgalomból és ellenkulturális forradalomból, így kapva kap az alkalmon, amikor egy szupertitkos kormányzati kutatáshoz keresnek önkénteseket. Terry elszántan próbál a végére járni a világtól elzárt hawkinsi laborban zajló bizarr kísérleteknek, miközben egyre mélyebbre merül a laboratórium kifürkészhetetlen ura, dr. Martin Brenner világában. Mi folyik ebben az idilli kisvárosban, és mi a 008-as alany – Kali – emberfeletti képességeinek titka? Az első Stranger Things-regény, a Gyanakvó elmék a sorozat mitológiájának alapjaihoz visz el minket, ahol minden elkezdődött
    1 point
  41. Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 423 MiB Időtartam : 31 perc 8 mp Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 1 900 kb/s Kódoló szoftver : Lavf52.31.0 [Hidden Content]
    1 point
  42. Formátum : Windows Media Fájlméret : 412 MiB Időtartam : 39 perc 37 mp Teljes adatsebesség : állandó Teljes adatsebesség : 1 453 kb/s Legnagyobb adatsebesség : 1 463 kb/s Kódolás dátuma : UTC 2009-01-02 20:13:52.911 [Hidden Content]
    1 point
  43. Gundel Károly-Kis magyar szakácskönyv.1-2.PDF. Gundel Károly könyvének első kiadása óta is immár több mint fél évszázad telt el. Azóta is sokat változtak az étkezési, főzési szokások; új élelmiszeripari termékek, új sütő-főző berendezések jelentek meg; új ételkreációk, ízek születtek; az idegenforgalom fellendülése sok tapasztalattal szolgált arra vonatkozóan, hogy melyek a nemzetközi ízlésnek inkább vagy kevésbé megfelelő ételeink; végül az olvasók is sok hasznos észrevételt tettek a könyv használatával kapcsolatban. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  44. Underworld - Az ébredés-Underworld Awakening .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai horror, 89 perc, 2012 Stáblista: Szereplők Kate Beckinsale profilképeKate Beckinsale Selene India Eisley profilképeIndia Eisley Eve Scott Speedman profilképeScott Speedman Michael Corvin Theo James profilképeTheo James David Michael Ealy profilképeMichael Ealy Sebastian Sandrine Holt profilképeSandrine Holt Lida William Francis Rendőr Stephen Rea profilképeStephen Rea Jacob Kris Holden-Ried profilképeKris Holden-Ried Quint Tyler McClendon Fiatal tudós Charles Dance profilképeCharles Dance Thomas Alkotók Szinkronhang: Kéri Kitty Dolmány Attila Ősi Ildikó Hermann Lilla Rendező: Mans Marlind Björn Stein Író: Len Wiseman Forgatókönyvíró: Allison Burnett Kevin Grevioux John Hlavin Danny McBride J. Michael Straczynski Len Wiseman Operatőr: Scott Kevan Zene: Paul Haslinger Producer: Gary Lucchesi Tom Rosenberg Len Wiseman Richard S. Wright Vágó: Jeff McEvoy Tartalom Selena a vámpír harcosnő és Michael kapcsolatából egy kislány született. A boldogságukat azonban nem tudják élvezni, mert az emberek elfogják, a szeretteinek pedig nyoma vész. Selenának csak tizenkét évvel később sikerül megszöknie a fogságból. Rájön, hogy az emberek tudomást szereztek a vámpírok és a farkasemberek létéről, és most mind a két fajt ki akarják pusztítani. Megtudja, hogy a lányát kísérleti alanyként használják egy új, mutáns faj kitenyésztéséhez, melynek tagjai egyszer és mindenkorra leszámolhatnak a vámpírokkal. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  45. Rómeó és Júlia-Romeo and Juliet .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott olasz-angol romantikus dráma, 138 perc, 1968 Stáblista: Szereplők Olivia Hussey profilképeOlivia Hussey Júlia Leonard Whiting profilképeLeonard Whiting Rómeó Michael York profilképeMichael York Tybalt John McEnery Mercutio Pat Heywood Dada Milo O'Shea Lőrincz barát Paul Hardwick Lord Capulet Natasha Parry profilképeNatasha Parry Lady Capulet Antonio Pierfederici Lord Montague Esmeralda Ruspoli Lady Montague Roberto Bisacco Paris Alkotók Rendező: Franco Zeffirelli Író: William Shakespeare Forgatókönyvíró: Franco Brusati Maestro D'Amico Franco Zeffirelli Zeneszerző: Nino Rota Operatőr: Pasqualino De Santis Tartalom William Shakespeare halhatatlan remekművének talán az egyik legsikeresebb és legszebb feldolgozása Franco Zeffirelli filmje. Eredeti helyszínen, Veronában forgatták. A Rómeót és Júliát alakító színészek korukat meghazudtoló hitelességgel és mély átéléssel alakítják a tragikus sorsú szerelmeseket. Ebben a filmben minden együtt van, amit csak elvárhatunk. A díszletek és jelmezek varázslatos reneszánsz hangulatot varázsolnak elénk, míg Nino Rota szép dallamai elandalítanak. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  46. Szilveszter éjjel-New Year's Eve .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai vígjáték, 120 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Robert De Niro profilképeRobert De Niro Stan Harris Sofía Vergara profilképeSofía Vergara Ava Michelle Pfeiffer profilképeMichelle Pfeiffer Ingrid Lea Michele profilképeLea Michele Elise Josh Duhamel profilképeJosh Duhamel Sam Ashton Kutcher profilképeAshton Kutcher Randy Abigail Breslin profilképeAbigail Breslin Hailey Katherine Heigl profilképeKatherine Heigl Laura Carrington Jessica Biel profilképeJessica Biel Tess Alyssa Milano profilképeAlyssa Milano Melanie Cambridge Sarah Jessica Parker profilképeSarah Jessica Parker Kate Hilary Swank profilképeHilary Swank Claire Morgan Zac Efron profilképeZac Efron Paul Jon Bon Jovi profilképeJon Bon Jovi Jensen Alkotók Rendező: Garry Marshall Szinkronhang: Reviczky Gábor Bánfalvi Eszter Zámbori Soma Kéri Kitty Forgatókönyvíró: Katherine Fugate Zeneszerző: John Debney Operatőr: Charles Minsky Producer: Richard Brener Toby Emmerich Mike Karz Wayne Allan Rice Josie Rosen Tartalom A szilveszter egyfelől a leltárkészítés ideje, másfelől a szórakozásé. A szerteágazó cselekmény különböző történeteket fűz egybe. Van itt első szerelem, megbocsájtás, kapcsolat helyrehozása és lezárása, gyermekáldás és az elmúlás kérdése, és hosszan lehetne folytatni a sort. A szereplők sokszor előre nem látható döntéseket hoznak, illetve különleges figurákkal találkoznak. A történetben fontos szerepet játszik az idő is, senki sem akar lemaradni a visszaszámlálásról. A háttér mindehhez New York. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  47. Seveled .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar romantikus vígjáték , 90 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Mészáros Béla profilképeMészáros Béla Gergő Tenki Réka profilképeTenki Réka Saci Básti Juli profilképeBásti Juli Emma Mészáros Máté profilképeMészáros Máté Adonisz Rezes Judit profilképeRezes Judit Hedvig Luca Bercovici Frank Davenport Cserhalmi György profilképeCserhalmi György Károly Bodrogi Gyula profilképeBodrogi Gyula Géza Molnár Áron profilképeMolnár Áron Robika Boldoghy Borbála Robika felesége Ónodi Eszter profilképeÓnodi Eszter Anna Telekes Péter profilképeTelekes Péter Balázs Szakács Hajnalka Noémi Pálmai Anna profilképePálmai Anna Petra Dér Zsolt profilképeDér Zsolt Zsolt Pogány Judit profilképePogány Judit Valika Györgyi Anna profilképeGyörgyi Anna Dr. Sulyok Andai Kati profilképeAndai Kati Icuka Parti Nóra profilképeParti Nóra Dóra Kurta Niké profilképeKurta Niké Saci barátnöje Ficza István profilképeFicza István Pap Fekete Tibor profilképeFekete Tibor Bajmonay Karalyos Gábor profilképeKaralyos Gábor Nögyógyász Várady Zsuzsi Eszter Alkotók Rendező: Orosz Dénes Forgatókönyvíró: Orosz Dénes Várady Zsuzsi Producer: Orosz Dénes Tőzsér Attila Társproducer: Ferenczy Gábor Executive Producer: Pék Csaba Operatőr: Fillenz Ádám Vágó: Kovács Zoltán Zene: Csengery Dániel Csorba Lóránt Látványtervező: Valcz Gábor Tartalom Elsőre jó ötletnek látszott. Gergő (Mészáros Béla), a csajozógép filmkritikus szeretne beteg édesanyja (Básti Juli) kedvében járni, és a jó ügy érdekében hazudik egy nagyot. Csak egyetlen egyet: beviszi hozzá a kórházba a szomszédját (Tenki Réka), a nagyszájú ex-sztriptíztáncosnőt, akinek van egy nagy előnye: öt hónapos terhes. Az unokamániás anyuka boldogan látja, hogy a fia révbe ért, elbúcsúzik mindenkitől – és meggyógyul. Ettől kezdve Gergő és Saci kénytelen újabb és újabb hazugságokkal tartani a frontot. Bár alig bírják egymást elviselni, ha jön a „nagyi”, úgy tesznek, mintha boldog, fiatal pár volnának. Az átverések persze sosem tökéletesek, és a bonyodalom Saci pocakjával együtt terebélyesedik: pedig előbb-utóbb meg kell születnie a megoldásnak. A Poligamy és a Coming Out rendezője, Orosz Dénes a legjobb magyar színészek több generációját hívta meg új, korunk párkapcsolati bajait, örömeit és botrányait feltérképező, önfeledt romantikus vígjátékába. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  48. Terminátor Sötét végzet-Terminator.Dark.Fate.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Edward Furlong profilképeEdward Furlong John Connor Mackenzie Davis Grace Arnold Schwarzenegger profilképeArnold Schwarzenegger The Terminator Linda Hamilton profilképeLinda Hamilton Sarah Connor Diego Boneta profilképeDiego Boneta Miguel Ramos Gabriel Luna Terminator Natalia Reyes Dani Ramos Enrique Arce Tom Hopper Hadrell Brett Azar profilképeBrett Azar T-800 Steven Cree Rigby Alkotók Rendező: Tim Miller Forgatókönyvíró: Josh Friedman David S. Goyer Billy Ray Justin B. Rhodes Producer: James Cameron David Ellison Zene: Junkie XL Operatőr: Ken Seng Vágó: Julian Clarke Tartalom Linda Hamilton (Sarah Connor) és Arnold Schwarzenegger (T-800) visszatérnek meghatározó szerepükben a TERMINATOR: SÖTÉT VÉGZET-ben, amit Tim Miller (Deadpool) rendezett, producerei pedig James Cameron és David Ellison. A Terminator 2: Az ítélet napja eseményei után játszódó TERMINATOR: SÖTÉT VÉGZET további szereplői Mackenzie Davis, Natalia Reyes, Gabriel Luna és Diego Boneta. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  49. Lányboldogság.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 1965. ‧ Zenés vígjáték/Romantikus film ‧ 1 ó 36 p Rendező: Boris Sagal Zenéjét szerezte: George Stoll, Robert Van Eps Számok 1 Girl Happy Elvis Presley 2:07 2 Spring Fever Elvis Presley 1:51 3 Fort Lauderdale Chamber of Commerce Elvis Presley 1:30 Még 5+ Szereplők Még 10+ Shelley Fabares (Valerie) Shelley Fabares Valerie Elvis Presley (Rusty Wells) Elvis Presley Rusty Wells Gary Crosby (Andy) Gary Crosby Andy Harold J. Stone (Big Frank) Harold J. Stone Big Frank Mary Ann Mobley (Deena) Mary Ann Mobley Deena MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----------
    1 point
  50. . A konyhafőnök VIP 2017 1. évad TVRip XviD HUN (12) *kérésre* folytatódik az RTL Klub népszerű gasztro - reality 73 perc /epizód/ változó/ Készítették: Zsűri tagjai: Wossala Rozina, Fördős Zé és Sárközi Ákos A verseny szereplői: Angyal András, Csollány Szilveszter, Czutor Zoli, Danics Dóra, Dombóvári Vanda, Epres Panni, Faragó András, Gáspár Bea, Gorbunov Dmitrij, Hajdú Steve, Horváth Éva, Keleti Andrea, Kocsis Korinna, Koholák Alexandra, Kovács Katalin, Laky Zsuzsi, Nagy Ervin, Peller Anna, Sári Évi, Sváby Andás, Szabó Győző, Tarján Zsófi, Tóth Szabi, Törőcsik Dani, Winkler Róbert és Zsidró Tamás TARTALOM: Eddig négy évadon keresztül követhették nyomon a nézők A Konyhafőnök izgalmakkal teli versenyét, sőt egy alkalommal a legkisebb kuktáknak is szurkolhattak A Konyhafőnök Juniorban. 2017 márciusától azonban új évaddal, egészen új formában - A Konyhafőnök VIP-vel - folytatódik az RTL Klub népszerű gasztrorealityje. Ugyan a zsűrit most is a Wossala Rozina, Fördős Zé és Sárközi Ákos trió alkotja, és a 10 millió forintos fődíj sem változik, de a konyhapultban ezúttal közszereplők, ismert színészek, énekesek, sportolók és televíziós személyiségek küzdenek meg A Konyhafőnök címért, valamint a nyereményért. Az íz-faktorban Angyal András, Csollány Szilveszter, Czutor Zoli, Danics Dóra, Dombóvári Vanda, Epres Panni, Faragó András, Gáspár Bea, Gorbunov Dmitrij, Hajdú Steve, Horváth Éva, Keleti Andrea, Kocsis Korinna, Koholák Alexandra, Kovács Katalin, Laky Zsuzsi, Nagy Ervin, Peller Anna, Sári Évi, Sváby Andás, Szabó Győző, Tarján Zsófi, Tóth Szabi, Törőcsik Dani, Winkler Róbert és Zsidró Tamás küzd meg a fődíjért, s egytől-egyig bebizonyíthatják, hogy a konyhában is megállják a helyüket, sőt igazából egy teljesen új oldalukat mutatják meg. A sztárok elhivatottságát mi sem mutatja jobban, mint, hogy többen is profi szakácsokkal, séfekkel készültek a megmérettetésre. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.konyhafonok.VIP.S01E01 Videó információk: Méret: 737,06 MB Hossz: 1:12:13 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 360 pixel Bitráta: 1 222 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E16 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E17 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E18 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E19 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E21 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E22 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E23 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...