Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 10/10/2023 in all areas
-
Bödőcs Tibor - Prímszámok hóesésben Bödőcs Tibor új könyve sok kis írásból, „miniatűrökből” áll, melyekből mozaikszerűen rajzolódik ki jelen világunk tragikomikus képe. Groteszk Buddha-tanmeséktől a XX. század szövevényes – és gyakran szörnyűséges – történelmét felvillantó apokrif történeteken, valamint agyafúrt filozófusok parodizált gondolatain, sőt napjaink háborús borzalmain át eljutunk a mai magyar rögvalóságig… és tovább (egészen bolygónk fekete humorral elképzelt sorsáig). Bödőcs Tibor részben nagy írók nyomdokain halad (Karinthy, Mrożek, Harmsz, Kafka, Hašek, Örkény stb.), amikor a barokkosan burjánzó stílusú Mulat a manézs után most szikár kisprózai műveket alkot – máshol meg találgathatunk, hogy a senkivel sem összetéveszthető bödőcsi rafinériával épp kit-mit parodizál mindabból, amit még lehet egyáltalán, mert nem vált önmaga paródiájává. Bár… ő éppenséggel megmutatja azt is, hogy a paródia paródiája is parodizálható. „Számonkérte egyszer Buddhát a tanítvány: – Mester, te azt mondtad, ha elég hosszan nézek egy tyúkot, még az is lehet, hogy tigrissé változik. Nem változott. Pedig mióta nézem már! – Mióta nézed már? – kérdezte Buddha. A tanítvány megvilágosodott.” pdf 6mb [Hidden Content]14 points
-
Laurence Rees - A nácik – Történelmi tanulságok Laurence Rees, az elismert szerző és televíziós személyiség ezúttal a lehető legmélyebbre igyekezett leásni, hogy megismerje a nácizmus lényegi természetét. Nem a második világháború vagy a meghatározó katonai összecsapások történetét akarja elmesélni, hanem számtalan egykori náci visszaemlékezései alapján nyújt egyedülálló betekintést a náci gondolkodásmód és a második világháború történéseinek összefüggéseibe. Következtetései azonban a háborún túlmutatva az általános emberi természet legsötétebb oldalára is felhívják a figyelmet. pdf 10mb [Hidden Content]5 points
-
Ken Follett - A világosság fegyverei (Kingsbridge 4.) 2023. Méret:10.30 MB Oldal:800 Formatum:epub,docx,mobi,pdf.rft,azw3 A Kingsbridge-sorozat régóta várt folytatása, A világosság fegyverei a XVIII. század végétől mutatja be a kingsbridge-i lakosok küzdelmes életét, ahol a haladás ütközik a hagyományokkal, a szegények és gazdagok közötti ellentétek felerősödnek, és a háború elnyeli egész Európát. Ken Follett ebben a legújabb művében karizmatikus hősöket és hősnőket alkotott, gazdag és összetett cselekménnyel, új helyszínekkel és aprólékos kutatásokból származó történelmi részletekkel. A történet által új perspektívában láthatjuk a XVIII-XIX. századi Európát megrengető változásokat. Az ipari forradalom példátlan változásokat hoz a textilmunkások életébe, a burjánzó modernizáció és a veszélyes új gépek munkahelyeket tesznek feleslegessé, családokat szakítanak szét, és még nagyobb szegénységet hoznak. A Fonó Jenny megjelenésével a textilgyártás és az ipar új korszaka kezdődik, generációkon keresztül megváltoztatva a szereplők életét, akik a nélkülözés miatt lázadásokban, sztrájkokban, géprombolásban vesznek részt, és a kényszertoborzásnak is ellenállnak. Ebben a nyugtalansággal teli világban, ahol mindenki a túlélésért küzd, megismerhetjük a kingsbridge-iek egy kis csoportjának történetét; egy anyát, akinek egyedül kell helytállnia, amikor férje munka közben meghal; egy előkelő lányt, aki mindenkivel dacolva szegény gyermekek számára vasárnapi iskolát nyit; egy jólelkű fiatalembert, aki váratlanul megörököl egy veszteséges vállalkozást; egy takácsot, aki leleményes ötleteivel segíti barátai életét; egy férfit, aki mindenkin átgázolva védi megszerzett vagyonát. Az ipari forradalom okozta megpróbáltatásokat még tovább fokozzák a sok évig elhúzódó napóleoni háborúk, amelyek befejezéseképpen a szövetséges csapatok a waterlooi csatában – amelyben a kingsbridge-i főhősök is fontos szerepet vállalnak –, Wellington herceg vezetésével végérvényesen vereséget mérnek Napóleon seregére. Jelszó: DKKTI [Hidden Content]3 points
-
Szűcs Jenő - A magyar nemzeti tudat kialakulása [Hidden Content] A Magyar Őstörténeti Könyvtár harmadik kötetében Szűcs Jenőnek, az 1988-an elhunyt nemzetközi hírű középkorkutatónak két kéziratban maradt munkáját tesszük közzé. E művek publikálása a magyar őstörténeti kutatásokban jelentős fordulatot hoz, ugyanis Szűcs Jenő ezekben a magyar etnogenezis elméleti megalapozását és szintézisét nyújtotta. Az általa használt módszerek új szemléleti alapokon nyugszanak, amelyek az egyes részeredmények vitathatóságával együtt is meg fogják újítani a magyar őstörténetről kialakított képet. A szerző eredeti terve szerint a középkori nemzettudatról készült egy nagyobb monográfiát írni. Az elképzelésből, minden részletében kidolgozva, egy önálló monográfiává fejlődve, csak az előzményeket tárgyaló bevezető fejezet készült el 1970-ben. Ez azonban nem került publikálásra. 1988-ban hozzáfogott egy új változat megírásához, amit töredékes formában is csatoltunk a kötethez. pdf 31mb2 points
-
Portable WinCatalog 2024.3.0.1005 Méret:79.10 MB Nyelv:multi, magyar is A telepítés után az első indításnál kiválasztható a magyar nyelv is!!!! A WinCatalog lehetővé teszi a virtuális mappák, címkék (kategóriák) és a felhasználó által meghatározott mezők szerinti rendezést, hogy a lemezek és fájlok könyvtárát tökéletes rendben tartsa. Gyors és fejlett keresési algoritmusunk segítségével pillanatok alatt megtalálja a keresett fájlokat, megtalálja a duplikátumokat és rendezi az eredményeket, mindezt anélkül, hogy bármilyen lemezt (DVD, CD, külső merevlemez stb.) csatlakoztatna a számítógépéhez. Csak hozzá kell adnia a lemezeit a WinCataloghoz, és a keresés másodpercek alatt megtörténik! A WinCatalog listát vezet a fájlokról az összes médiáról, átvizsgálja a Zip-archívumok tartalmát, címkéket von ki az mp3-fájlokból, és még a hangsávok nevét is lekérdezi az internetről. Hányszor adtad már oda a CD-idet egy ismerősödnek, és soha nem kaptad vissza? Soha többé nem veszíti el a lemezeit: a WinCatalog beépített kapcsolati listája segítségével könnyen nyomon követheti, hogy kinek milyen médiája van ebben vagy abban a pillanatban. A WinCatalog hozzáadja a lemezen található összes fájlt a könyvtárhoz, miközben megőrzi az almappák hierarchikus fa szerkezetét, és megjegyzi a fájlok attribútumait, például az elérési utat, a méretet, a létrehozás és a módosítás dátumát stb. Alapértelmezés szerint a program kihagyja és nem vizsgálja a rendszer mappáit, például a Recycle Bin-t és másokat, de szükség esetén a program beállításaiban kikapcsolhatja ezt az opciót. Felület: Jelszó: DKKTI [Hidden Content]2 points
-
Robert Masello – Az Einstein-prófécia Eredeti cím: The Einstein Prophecy Eredeti kiadó: 47North, Seattle Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Az Einstein-prófécia Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Farkas Veronika A második világháború legvadabb napjaiban, 1944-ben egy fiatal hadnagy Lucas Athan talál egy szarkofágot, mely egy egyiptomi sírból származik. A Princeton egyetemre Amerikába szállíttatja, mert feltételezi, hogy a briliáns régész Simone Rashid képes lesz megfejteni a rejtélyt és ki tudja nyitni a szarkofágot. A titokra azonban, amit a lelet rejt, egyikük sem számított. Mert az magának Albert Einsteinnek szörnyű jövendölése… Robert Masello az Egyesült Államok egyik legsikeresebb történelmi és misztikus krimi írója, regényeit 15 nyelvre fordították le. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,69 MB [Hidden Content] Robert Masello – A Romanov-kereszt Eredeti cím: The Romanov Cross Eredeti kiadó: Bantam Books Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Elvesztek Párizsban Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Farkas Veronika Frank Slater katonai járványügyi szakértőnek hadbíróság elé kell állnia, de a büntetése végrehajtása alól rejtélyes okokból felmentik. Nem sokkal később, olyan állásajánlatot kap, amelyet senki nem akart elfogadni. El kell utaznia egy kis szigetre Alaszka közelében, és fel kell derítenie egy életveszélyes jelenséget: az örök jég olvadásnak indult, és kivetette magából egy egész kolónia földi maradványait. A településnyi emberrel a rettegett spanyolnátha végzett 1918-ban és Franknek meg kell állapítania, hogy a maradványok hordozzák-e még a halálos vírust. Az Einstein-prófécia után itt az újabb misztikus történelmi thriller a 15 nyelvre lefordított amerikai bestseller szerzőtől, Robert Masello-tól. A Romanov-kereszt egyszerre újabb teória a történelem egyik legnagyobb rejtélyéről, különös körülmények közt játszódó szerelmi történet, és lélegzetelállító thriller a természetfelettiről. „Ebben a lenyűgöző, humoros és hátborzongatóan természetfeletti thrillerben Robert Masello ügyes kézzel fonja egymásba az orosz uralkodócsalád halálának történetét egy új, világméretű influenzajárvány lehetőségével. Adjunk a keverékhez még egy falka vérszomjas farkast, néhány élőhalottat, egy vérfagyasztó befejezést, és egy magával ragadó, letehetetlen olvasmányt kapunk. A kifinomult próza és történetszövés folyamatosan biztosítja Masello helyét ennek a népszerű műfajnak a csúcsán.” – Publishers Weekly Formátum: pdf Méret: 2,25 MB [Hidden Content] Robert Masello – A Medúza-amulett Eredeti cím: The Medusa Amulett Eredeti kiadó: Bantam Books Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: A Medúza-amulett Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Farkas Veronika Robert Masello új thrillerében David Franco, a zseniális, de szkeptikus ifjú kutató egy legendás műtárgy nyomába ered: egy amulettet keres, amelyet Benvenuto Cellini, a reneszánsz Itália kézművesmestere készített. Az amulettet a szépsége mellett a varázsereje teszi értékessé, ugyanakkor igen veszedelmesnek tartják. Az egyszerű nyomozásnak induló kaland intrikák szövevényévé válik. Franco Loire menti kastélyokban és római palazzókban kutat a kincs után, hogy megfejtsen egy rejtélyt, amely ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. A tudós egy sötét titkokat ismerő, gyönyörű firenzei lányt hív segítségül, s orgyilkosokkal a nyomában néz szembe egy sokkal erősebb gonosszal, mint amitől rémálmaiban rettegett. Lélegzetelállító fordulatokban bővelkedő utazásuk Chicago utcáitól a nagy francia forradalom káoszáig vezet. Egy regény, amelyben a történelmi tények találkoznak az irodalmi kreativitással, és a lehetetlen félelmetes valósággá válik. A Medúza-amulett Cellini művéhez hasonlóan egyedi alkotás, éppen olyan vonzó, mint amilyen ijesztő, és éppen olyan monumentális, mint amilyen merész. Robert Masello az Egyesült Államok egyik legsikeresebb történelmi és misztikus krimi írója, regényeit 15 nyelvre fordították le. A magyar közönség Az Einstein-prófécia és A Romanov-kereszt címmel megjelent regényein keresztül ismerhette eddig meg. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,27 MB [Hidden Content] Robert Masello – A Jekyll-rejtély Eredeti cím: The Jekyll Revelation Eredeti kiadó: Amazon Publishing Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A Jekyll-rejtély Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest Magyar kiadás éve: 2019, 2020 Fordította: Békési József Az 1880-as évek Londonjából a mai Kaliforniába repít bennünket egy hajdani rémálom, mely úgy tűnik, sosem múlik el. A Topanga kanyonban járőröző környezettudós, Rafael Salazar orvvadászokra számít, ehelyett egy régi ruhákkal teli ládára és benne egy naplóra bukkan. Robert Louis Stevenson hagyatéka a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regény keletkezésének körülményéről szól. Rettenetes titkot tár fel – a XIX. századi, hírhedt londoni gyilkos, Hasfelmetsző Jack személyazonosságát. A ládában a napló mellett egy titokzatos üvegcsében lapulnak a gonoszt megidéző elixír utolsó cseppjei. Aki megissza, mágikus erő birtokába kerül… A kristálymeth labort működtető Spirith banda ördögei és Rafe küzdelmében vajon a londoni pszichopata szelleme vagy a természet szeretete és a szerelem kerekedik felül? Robert Masello díjnyertes újságíró, televíziós író, illetve számos bestseller és ismeretterjesztő könyv szerzője. Legújabb, több mint tucatnyi nyelvre lefordított regényei: Az Einstein-prófécia, A Romanov-kereszt, A Medúza-amulett és a Vér és jég. Hat évig a Claremont McKenna College irodalom vendégelőadója volt. Evanstonban született, jelenleg Santa Monicában él. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,83 MB [Hidden Content]2 points
-
Top Gun- Maverick.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Top Gun Maverick 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akciófilm, 131 perc, 2022 Stáblista: Miután több mint harminc évet szolgált a flotta egyik legjobb pilótájaként, Pete „Maverick” Mitchell (Tom Cruise) most a neki leginkább megfelelő helyen van: vakmerő tesztpilótaként egyre feljebb teszi a lécet, és ügyesen kitér az előléptetés elől, amely földi szolgálatra kötelezné. Amikor egy osztagnyi Top Gun növendéket olyan különleges küldetésre kell kiképeznie, amilyet élő pilóta még nem látott, Mavericket összehozza a sors a Rooster hívójelű Bradley Bradshaw hadnaggyal (Miles Teller, Whiplash), aki nem más, mint Maverick néhai barátjának, Nick Bradshawnak, azaz Goose-nak a fia... A bizonytalan jövővel szemezve és a múlt árnyaitól kísérve Maverick kénytelen megküzdeni legbelsőbb félelmeivel, és ez a küzdelem egy olyan küldetésben csúcsosodik ki, amely során a legnagyobb áldozatot kell meghoznia azoknak, akiket végül kiválasztanak a repülésre. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
Mivel javítást nem enged, ezért hozzászólásban adom meg az új linket a törölt helyett. [Hidden Content] ,1 point
-
Elvis-Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! (Elvis) 2022 színes, szinkronizált amerikai-ausztrál, életrajzi/dráma, rendezte: Baz Luhrmann írták: Baz Luhrmann, Jeremy Doner A legendás Elvis Presley élete titokzatos menedzsere, a magát csak "ezredesnek" szólíttató Tom Parker szemén keresztül. A két férfi közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint 20 évig tartott. Akkor kezdődött amikor Elvis még a pályája elején állt. Nem múlt el akkor sem amikor az énekes addig példátlan hírnevű sztárrá emelkedett és akkor is megmaradt amikor megismerte élete legfontosabb nőjét, Priscillát. Közben Amerika háborúba ment, elveszítette az ártatlanságát és megváltozott az egész világ. De a két férfi között mindig megmaradt valami furcsa kapcsolat. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
Rohammentő.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Ambulance 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akcióthriller, 136 perc, 2022 Stáblista: Los Angeles utcáin egy nap leforgása alatt három élet örökre megváltozik. Michael Bay nyaktörő iramú új thrillerében a sokszorosan kitüntetett veterán Will Sharpnak (az Emmy-díjas Yahya Abdul-Mateen II, Kampókéz, Mátrix: Feltámadások) sürgősen pénzre van szüksége, hogy fedezze felesége kórházi számláit, és attól kér segítséget, akitől jól tudja, hogy nem kéne - az örökbefogadott fivérétől, Dannytől (az Oscar-jelölt Jake Gyllenhaal, Zodiákus, Pókember: Idegenben). A karizmatikus megélhetési bűnöző inkább egy balhét ajánl: Los Angeles történetének legnagyobb bankrablását, 32 millió dolláros zsákmánnyal. Mivel felesége élete a tét, Will nem mondhat nemet. Ám amikor menekülésük látványosan kudarcba fullad, a kétségbeesett fivérek eltérítenek egy rohammentőt, benne egy, az életéért küzdő sebesült zsaruval, és a profi mentőorvossal, Cam Thompsonnal (Eiza González, Halálos iramban: Hobbs & Shaw, Nyomd, bébi, nyomd). A soha véget nem érő, szédítő sebességű hajszában Willnek és Dannynek ki kell cseleznie a fél városra kiterjedő rendőri üldözést, életben kell tartaniuk a túszaikat, és valahogy meg kell próbálniuk nem megölni egymást, miközben végrehajtják a legőrültebb szökést, ami L.A. valaha látott... A forgatókönyvet Chris Fedak (Gyilkos lelkek, Chuck) írta, a Laurits Munch-Petersen és Lars Andreas Pedersen által írt 2005-ös Ambulancen című dán thriller története és forgatókönyve alapján. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------1 point
-
Mindenki utálja Johant.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Alle hater Johan 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott norvég vígjáték, 93 perc, 2022 Stáblista: A magának való Johan egy csendes kisvárosában él, s egyetlen szenvedélyének, a robbantásnak hódol. A város lakói sosem fogadták be igazán a családját a közösségükbe, akik generációk óta műszaki robbantóként dolgoznak. Johan a robbantások mellett csak a lovát és a szomszéd lányt szereti. A lányt élete szerelmének tartja, de egymásra találásukat nehezíti, hogy tinédzser korukban véletlenül majdnem felrobbantotta őt. A teljes boldogság megtalálásában Johant folyamatosan hátráltatja, hogy kényszeresen felrobbant mindent és mindenkit, aki a környezetében tartózkodik. Kalandos élete és extrém munkája-hobbija abszurd és spamelo helyzetek sorába sodorja a jószívű, de habókos férfit. A Mindenki utálja Johant film rendezője, Hallvar Witzø több skandináv film és sorozat készítésével szerzett magának ismertséget. A film főszereplője Pål Sverre Hagen olyan elismert skandináv filmekben és sorozatokban szerepelt, mint a Palackposta, az Időbevándorlók, Az eltűnés sorrendjében, de játszott a Hét nővér című sci-fiben is. A Mindenki utálja Johant vérbeli skandináv fekete komédia sok humorral és érzelemmel. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---1 point
-
Space Jam – Zűr az űrben.Space Jam.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető amerikai vígjáték, 87 perc, 1996 Stáblista: Tapsi Hapsi és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Tapsi Hapsi csapatának tagjait. Hősünk nem tétovázik, azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal a feltétellel, hogy ha vereséget szenvednek, mindannyian ottmaradhatnak a Földön, az űrlények győzelme esetén viszont mind Swackhammer kezére adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Tapsi ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt új képességeket tudnak a magukévá tenni. Amikor Tapsi Hapsi felfedezi, mi készül, tudja, hogy azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja? Szerencsére van egy olyan ismerőse, akire mindig számíthat: ő a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan. Space Jam - Zűr az űrben MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés --1 point
-
Út a díjesőig.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Competencia oficial 16 éven aluliak számára nem ajánlott spanyol vígjáték, filmdráma, 114 perc, 2021 Stáblista: A milliárdos vállalkozónak zseniális ötlete támad, hogy neve az örökkévalóságig fennmaradjon. Elhatározza, hogy egy korszakalkotó filmet készít és ehhez a legjobbakra van szüksége. Az elismert filmest, Lola Cuevast (Penélope Cruz) bízza meg a nagyratörő terv kivitelezésével. A világsztár csapat két hatalmas tehetségű, de még annál is nagyobb egójú színésszel egészül ki: a hollywoodi szívtipróval, Félix Riveroval (Antonio Banderas), valamint a megrögzött színpadi színésszel, Iván Torres-szel (Oscar Martínez). Mindketten legendás művészek, de nem épp a legjobb barátok. Lola egy sor egyre bizarrabb próbának veti alá őket, melyek során Félix és Iván nemcsak egymással kerülnek szembe, de mindazzal, amit eddigi pályafutásuk alatt értékesnek véltek. Vajon melyikük marad talpon a forgatás kezdetéig? Formátum : DVD Video 3,79 GB (4 075 511 808 bájt) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
A csillag.The.Star.2017.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-No1.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai családi animációs film, 86 perc, 2017 Stáblista: Bo, a kicsi, de bátor szamár meg van róla győződve, hogy többre hivatott, mint hogy egy kis názáreti malomban robotoljon egész életében, ezért egy nap minden bátorságát összeszedve megszökik és Ruth, a bájos birka, valamint Dávid, a vicces galamb társaságában egy ragyogó csillagot követve nekivág élete nagy kalandjának. ŰŰ The.Star.2017.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -1 point
-
A keresztrejtvény-gyilkosságok: Halálos varázslat. Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Crossword Mysteries: Abracadaver 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai misztikus film, 84 perc, 2020 Stáblista: Egy ismert bűvész holtan esik össze a színpadon a veszélyes trükk közben a közönség előtt. A váratlan halálesetről kiderül, hogy valójában gyilkosság történt. Tess Harper, a New York Sentinel Crosswords keresztrejtvény-újság szerkesztője (és részmunkaidős magánnyomozó) újra összeáll a rendőrnyomozó Logan O'Connorral, hogy felderítsék, vajon kinek a keze van a gyilkos mutatványban. Együttes erővel próbálják megtalálni a nem is olyan nyilvánvaló nyomokat, és elkapni a gyilkost. Formátum : DVD Video Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
Az éjféli égbolt.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!The Midnight Sky amerikai filmdráma, 122 perc, 2020 Stáblista: Egy sarkvidéki kutató megpróbál kapcsolatba lépni egy csapat visszatérő űrhajóssal egy titokzatos, globális katasztrófa után. Rendező és főszereplő: George Clooney.Formátum : DVD Video MENU:nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----------1 point
-
A hó rabja.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! (2022) Eredeti cím: No Exit amerikai thriller, dráma, 2022, 95 perc Rendezte: Damien Power Főszereplők: Havana Rose Liu , Dennis Haysbert , Dale Dickey A film tartalma A hó rabja (2022) 96 perc hosszú, 10/6.9 értékelésű Horror film, Havana Rose Liu főszereplésével, Darby Thorne szerepében a filmet rendezte Scott Frank, az oldalunkon megtalálhatod a film szereplőit, előzeteseit, posztereit és letölthetsz nagy felbontású háttérképeket és leírhatod saját véleményedet a filmről. Hóvihar idején, egy elszigetelt hegyvidéki autó-pihenőhelyen rekedve, egy főiskolai hallgató felfedez egy elrabolt gyermeket, aki egy autóban rejtőzik, amely az egyik bent tartózkodó emberé. Formátum : DVD Video Általános MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---1 point
-
Szellem szerelem.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Muerto con Gloria 15 éven aluliak számára nem ajánlott uruguayi vígjáték, 113 perc, 2021 Stáblista: Gloria a helyi könyvesboltban dolgozik, és gyakran pletykál munkatársával és barátjával, Sandrával. Sandra szokatlan és kicsapongó mesékkel szórakoztatja Gloriát, amelyek teljesen ellentétben állnak Gloria független szingli életmódjával. Gloria kialvatlanságra panaszkodik, mert nem hagyják aludni vad szexuális életet élő emeleti szomszédjai, ami arcul csapásként hat Gloriára, aki még soha nem élt át orgazmust. Ennek hallatán Sandra sürgeti Gloriát, hogy költözzön be egy házba, amit egyik barátja bérel a külvárosban. Gloria ott találkozik álmai férfijával, Dantéval, és először él át igazi gyönyört. Csakhogy Dante nem ember, hanem egy szellem. Gloriának választania kell a láthatatlan entitással való tökéletes, konfliktusmentes kapcsolat vagy egy hús-vér férfival való igazi viszony között. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----1 point
-
Az igazság bajnokai Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Retfærdighedens ryttere 18 éven aluliak számára nem ajánlott dán vígjáték, 116 perc, 2020 Stáblista: Mathilde egy tragikus vonatbalesetben veszíti el édesanyját. Apja, Markus hivatásos katonaként hosszú éveket töltött távol otthonuktól, most hazatér egyedül maradt lányához. Hamarosan felkeresi Markust egy különös figura, Otto, aki szintén a vonaton utazott és állítja, hogy a baleset nem volt véletlen. A gyilkosságot egy koronatanú kiiktatására tervelték ki, aki az Igazság bajnokai nevű motorosbanda feje ellen tanúskodott volna, Markus felesége pedig csupán véletlen áldozata volt a merényletnek. A katona nem habozik, Ottoval és barátaival – akik a feladatra tökéletesen alkalmatlanok – bosszúhadjáratra indul, még ha ehhez a fél alvilággal le is kell számolnia. Az Oscar-díjas Anders Thomas Jensen (Gengszterek fogadója, Zöld hentesek, Ádám almái, Férfiak és csirkék) dán forgatókönyvíró és filmrendező fekete komédiája újra összehozza a dán filmek legkedveltebb színészeit. A világsztár, Mads Mikkelsen (Még egy kört mindenkinek, Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, Férfiak és csirkék, A vadászat, Ádám almái, Hannibal) mellett Nikolaj Lie Kaas (A 64-es betegnapló, Palackposta, Fácángyilkosok, Nyomtalanul, Zöld hentesek, Ádám almái), és Nicolas Bro (Férfiak és csirkék, Ádám almái) a főszereplői a filmnek. Az igazság bajnokai nemzetközi premierje az ’A’ kategóriás Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol az alkotás nyitófilm volt, és versenyben is szerepelt. Az igazság bajnokai négy kategóriában volt jelölt a dán kritikusok díjára, valamint 15 kategóriában jelölték a Dán Filmakadémia éves díjára, a Robert-díjra. Utóbbit négy kategóriában el is nyerte (Legjobb színésznő, női mellékszereplő, zene és vizuális effektusok) a film. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---------1 point
-
A galaxis őrzői vol. 2./Guardians of the Galaxy Vol. 2/.dvd.hun-BHO magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 135 perc, 2017 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Leírás: Miközben szól a Király Válogatáskazi #2, a Marvel produkciójában készült A galaxis őrzői vol. 2.-ben folytatódnak a csapat kalandjai, melyek a kozmosz távolabbi szegleteibe vezetik őket. Az őrzőknek sokat kell tenniük azért, hogy összetartsák újdonsült családjukat, miközben kiderítenek egyet s mást Peter Quill igazi szüleiről is. xxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
Vad Buck jégkorszaki kalandjai ( The Ice Age Adventures of Buck Wild )Prémium linkek! színes, magyarul beszélő, amerikai, animációs - mesefilm 81 perc stablista. tartalom. Ropsz és Eddie véletlenül lavinát okoz és elpusztítja a banda nyári házát. A banda megharagszik rájuk, ami miatt titokban elhagyják a bandát. Ropsz és Eddie rábukkan az Elveszett Világ bejáratára, egy dinoszauruszokkal teli földre. A két oposszum összefut Vad Buckkal, aki megmenti őket a ragadozóktól, és elmondja nekik, hogy egy Orson nevű Protoceratopsot keres, akit kiskorában hatalmas agya miatt terrorizáltak. Most meg akarja hódítani az Elveszett Világot. Buck megpróbálja visszavinni Ropszékat az otthonukba, de Orson egy sziklával elzárta a bejáratot.... És ezek után közösen sok-sok felejthetetlen kalandokban lesz részük. Általános Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---1 point
-
Énekelj!Sing.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai családi animációs film, 107 perc, 2016 Stáblista: Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista (na jó, azért kissé zsivány is), és mindennél jobban szereti a színházát – bármit megtenne azért, hogy fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja az intézmény régi fényét: ha megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét. Öt versenyző emelkedik ki a többiek közül: egy egér, akinek a hangja és a modora is simulékony; egy félénk tini elefánt, akinek hatalmas a lámpaláza; egy túlhajszolt anya, aki huszonöt kismalacot gondoz; egy ifjú gengsztergorilla, aki szakítani akar a kétes családi múlttal; és egy punk-rock tarajos sül, aki arrogáns pasiját igyekszik lerázni magáról. Mind az öten abban a reményben érkeznek Buster színpadára, hogy meg tudják változtatni addigi életüket… ޲ÜÜ Sing.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO ÜÜ˛Ý Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---1 point
-
Kristina Ohlsson-A vérfarkasok titka (Zombiláz 2.) 2020 mobi Nagyapa bezárta maguk után az ajtót, majd többször aggodalmasan kilesett az ablakon. – Mi az? – kérdezte Herbert. – Semmi. – De látom, hogy van valami – makacskodott. – Valami nem stimmelt azzal a kutyával. Nagyapa megrázta a fejét. – Tévedtem – mondta. – Nem németjuhász volt. Sőt, nem is kutya. Valami más. Valami veszélyes. Eldsalában egymást érik a borzalmas erdőtüzek, és a tűzoltóság azt gyanítja, hogy gyújtogatóval van dolguk. De ez még nem minden. A fák között hatalmas, kutyaszerű lények ólálkodnak, vonyításuktól hangosak az éjszakák. Herbert és legjobb barátja, Sally egyszeriben egy titokzatos eseménysor közepén találja magát. Vajon meg tudják menteni Eldsalát, vagy a békés kis település örökre elveszett? A vérfarkasok titka egy trilógia második kötete, az első Zombiláz címmel jelent meg. 9 éven felülieknek Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? gyermekkönyv iskolásoknak magyar nyelvű skandináv sorozat része svéd szerző vérfarkas > Animus, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] -1 point
-
JacquieEtMichelTV - Kinuski - 31 Years Old 2020-03-15 ( FullHD video / 1022 MB ) JacquieEtMichelTV Kinuski, 31, takes us on a journey ... Description: In the land of Santa Claus, in Lapland, there is always talk of fairy tales and legends. Kinuski, a beautiful 31 year old Finnish girl, reveals this decor that makes you want to travel... In the heart of the town of Rovaniemi, she unveils a very exciting naughty side, despite her very shy lady looks. But once in the company of her friend Lorenzo, she shows us that fooling around in front of the camera and being sodomized by a lascar doesn't scare her at all! Letöltés:1 point
-
Az N & N kiadó 1995-ben egy új science-fiction könyvsorozatot indított möbius könyvek címmel. A sorozatban megjelentek akkor ismert filmek könyvváltozata (12 majom, Johnny Mnemonic, Csillagközi invázió), valamint ismertebb sorozatok egyes könyvei (Aliens, Star Trek). A sorozatban több ismert sci-fi szerző könyvei is megjelentek (Arthur, C. Clarke, Douglas Adams, Feredrik Pohl stb) A sorozatban megjelentek gyűjteményes antológiák is (fényévek, Az idő hídján). A sorozat kiadása 2003-ban fejeződött be. Sajnos az általam felrakott sorozat nem teljes. Terry Bisson: Johnny Mnemonic Johnny a XXI. század életművészet, az agyába drótozott memóriatárban jó pénzért adatokat csempész a világ egyik sarkából a másikba. Ezúttal azonban alaposan melléfogott. Implantját vészesen túlterhelték, 320 gigabyte feszíti a koponyáját, és, mintha ez nem lenne elég gond, a jakuzák is a nyomába eredtek, hogy titokzatos megbízójuk számára megszerezzék a memorikus futár fejét. Johnnyt csak saját ravaszsága mentheti meg üldözői hálójából, valamint egy váratlan szövetséges: Jane, a kibernetikai eszközökkel föltuningolt testőrlány, aki gyorsabb a kilőtt golyónál. [Hidden Content] Robert Scheckley: Aliens- A halál árnyékában AR-32Kietlen bolygó valahol az ismert űr legkülső peremén. Sziklás felszínét szinte szünet nélkül viharok korbácsolják. Ilyen helyen élet nem is létezne… Egyvalami azonban mégis megvetette itt a lábát. A kisebb-nagyobb kavicshalmok közt hatalmas idegenfészek magasodik. Groteszk, baljós formájával mintha maga lenne a pokol kapuja.Minden értelmes lény messzire elkerülné ezt a bolygót, most mégis egy űrhajó közeledik hozzá. Fedélzetén végsőkig elkeseredett emberek kis csoportja szövi álmait gazdagságról és boldogságról. Azért jöttek, hogy megszerezzék az idegenek féltve őrzött kincsét, mely gyökeresen megváltoztathatná nyomorúságos életüket. Csak egy eshetőséggel nem számolnak: aki elbizakodottan ennek a világnak a talajára lép, az jobb, ha fölkészül a legrettenetesebb halálra. [Hidden Content] Fényévek: Science-fiction antológia Próbálta már elképzelni az elképzelhetetlent?Milyen érzés lehet átutazni egy fekete lyuk szívén? Hogyan juthat haza egy űrhajótörött a Plútó jégvilágából? Megmenekülhet-e Los Angeles egy váratlan vulkánkitörés halálos lávafolyama elől? Mit tehet az emberiség szétszéledt maradéka a Földet fenyegető idegenek ellen? Képezhetik-e adásvétel tárgyát különleges űrobjektumok? Ha csillagközi utazás közben a test megkettőződik, mi történhet a nem kívánt másolattal?Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre adnak választ e kötet remekbe szabott, vadonatúj elbeszélései és kisregényei, melyek a műfaj legendás alakjainak és fiatal tehetségeinek tollából születtek. Kísérje el őket távoli tájakra és időkbe, a fantázia szárnyán! Ott sorakoznak Ön előtt is a bejárásra váró Fényévek. [Hidden Content] Gene Deweese: Star Trek- A béke őrei A csillagközi tér koromfekete éjszakájában elhagyott űrállomásra bukkan az Enterprise. Ki építette? Milyen célt szolgál? A fedélzetre lépő felderítőcsapat érthetetlen nyelven íródott feliratokat, ismeretlen rendeltetésű gépeket talál. Aztán hirtelen felzümmög az egyik berendezés, és Geordi LaForge Datával, az androiddal, élete legnagyobb kalandjára indul, a galaxis túlsó végébe… [Hidden Content] Sandy Schofield: Aliens-Halálcsapda Az ember álmait kergetve rajzott ki az űrbe, de ott csak a lidércnyomások vártak rá. Isten hozott a Charonon!Legeldugottabb zuga ez a világegyetemnek, ahol csupán pár eszement ember él: katonák, technikusok, pilóták… és egy egész sereg idegen. A bázis teljhatalmú ura Ernst Kleist professzor, a „bogarak” megszállott kutatója. Kísérleteiben nem ismer tréfát, aki ujjat mer húzni vele, az az idegenek táplálékaként vagy eleven keltetőgépként végzi. Végső célja egy olyan új faj megalkotása, mely agresszivitását csak emberi parancsnak engedelmeskedve engedi szabadjára. És a tökéletes gyilkológép már készen áll… [Hidden Content] Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió „Polgárnak lenni egy hitvallás, egy világnézet, egy emocionális meggyőződés arról, hogy az egész magasabb rendű, mint bármelyik része… annak a tudata, hogy a részegység büszke alázattal feláldozhatja magát, csakhogy az egész életben maradjon.” Miután az emberiség megszabadult minden belső viszálytól, és közös erővel megkezdte a világűr meghódítását, váratlanul új ellenségekre bukkant. A Klendathu bolygó lakói leginkább a földi rovarokra emlékeztettek, csakhogy azoknál sokkal nagyobbra nőttek, és ádáz céltudatossággal láttak hozzá az új vetélytárs kiirtásához. Azóta minden elképzelhető eszközzel dúl a háború, és az emberiség nem áll valami fényesen. Hiába a katonák minden bátorsága, az ellenség mintha előre tudomást szerezne minden hadmozdulatról. A hátországban szinte már gyerekeket soroznak be, akik számára a tűzkeresztség egyet jelent a felnőtté avatás rítusával. A harctér valósága azonban egészen más. Az maga a borzalom. Robert Heinlein sokat vitatott művét ma már világszerte a klasszikusok közé sorolják. Több évtizednyi tiltás után most végre magyarul is olvasható. [Hidden Content] Carmen Carter: Star Trek-Hamlin gyermekei A hamlini vérfürdő történetét minden Csillagflotta-tiszt jól ismeri. A Föderáció jelentéktelen kolóniáját idegen támadók porig rombolták, felnőtt lakosságát pedig mind egy szálig lemészárolták. A megérkező segélyhajók már csak halottakat találtak, és egy rejtélyt: hová tűntek a telepesek gyermekei?Azóta ötven év telt el, és most a támadók újra megjelentek. Ezúttal azonban az Enterprise-D állja útjukat, és Jean-Luc Picard kapitány feltett szándéka, hogy fényt derít a titokra. Kerül, amibe kerül, megtudja, mi történt Hamlin gyermekeivel. [Hidden Content] K.W. Jeter: Szárnyas fejvadász 2 : Az emberi tényező Rick Deckard, a megfáradt replikánsvadász, azt hitte, új életet kezdhet a gyönyörű androidlány, Rachael oldalán. Öröme azonban nem tart soká: szerelméről kiderül, hogy minden replikáns, ős is csak négy évig élhet, ráadásul rábukkannak a Tyrell-cég ügynökei is, azzal a megbízással, hogy térjen vissza Los Angelesbe, megkeresni azt az androidot, amit nem kapott el utolsó vadászata során. A városban pedig még rosszabb hír várja. Pris, az egyik általa kiiktatott replikáns valójában ember volt, márpedig e gépekkel benépesített XXI. századi árnyékvilágban a legsúlyosabb büntetés az emberölésért jár. [Hidden Content] Joan D. Vinge: Lost in Space- Az űr Robinsonjai A tét: az emberiség túlélése. A cél: új otthont találni egy egész civilizációnak. Az eszköz: a hiperkapu, melynek segítségével a legnagyobb távolságok is pillanatok alatt leküzdhetők. Dr. John Robinson, a feltaláló személyesen vállalkozik a fontos küldetésre, egy feltétellel: ha a családját is magával viheti. Az űrhajó azonban fölszállás után nem sokkal szabotázsakció áldozatául esik, és utasai csak egyetlen módon menekülhetnek meg, ha idő előtt bekapcsolják a hiperhajtóművet. Ennek hatására a világegyetem egy távoli, ismeretlen zugában találják magukat, ahol vérszomjas idegenek, téridő-átjárók és megoldandó rejtélyek várnak rájuk. [Hidden Content] Buzz Aldrin-John Barnes: A csillagok fiai I-II A XXI. század elejére elkészülő nemzetközi űrállomás új lendületet ad az amerikai űrprogramnak. Soron következő célnak eleinte mindenki a Hold betelepítését tekinti, de aztán egy titokzatos rádióüzenet mindent megváltoztat. Ez az üzenet fényévek távolából érkezik, és egy idegen civilizációról ad hírt, mely nem először keres már kapcsolatot a Föld lakóival. Megkezdődnek hát egy gigantikus csillagexpedíció előkészületei, hogy az emberiség küldöttei elindulhassanak a csillagok közé, testvéreiket kutatva a végtelenben…Ez a sci-fi legszebb aranykorát idéző regény sokat tesz azért, hogy a „fantasztikus” jelző mellet ismét joggal szerepeljen a „tudományos” szó. Szerzőinek személye a garancia erre: Edwin „Buzz” Aldrin világszerte ismert űrhajós, az első sikeres Holdraszállás résztvevője, az asztronautika doktora, John Barnes pedig a technikai precizitás jellemezte „hard-sf” többszörösen díjazott művelője. I.rész [Hidden Content] II. rész [Hidden Content] William Gibson: Idoru (Híd trilógia 2) A XXI. század Tokiójának villódzó neonfelszíne mögül egy csalódott város arca kandikál elő. A modern technológiák ígéretei és a kiberindusztrializmus csődje egyre mélyülő szakadékot nyitnak a vagyonos és az elszegényedett rétegek között.Ebben a világban sokakat már meg sem lep, amikor Rez, a rockénekes, bejelenti eljegyzését egy idoruval, egy virtuális dívával. Amerikai rajongói azonban megbíznak egy tizenéves információvadász lányt azzal, derítse ki, mi áll a dolog hátterében. Egy ilyen nyomozás persze korántsem életbiztosítás, különösen, ha sérteni kezdi valamelyik konszern érdekeit. epub [Hidden Content] pdf [Hidden Content] Arthur C. Clarke: 3001. Végső Odüsszeia Ezer év telt el a titokzatos holdi monolit megszólalása és a Discovery-expedíció szerencsétlensége óta.Az új világkorát érő emberiség horizontján azonban viharfelhők gyülekeznek. Nyugtalanító felfedezések utalnak arra, hogy az űrben az értelem csodáját elvető idegenek még korántsem tekintik befejezettnek kísérletüket, és végső céljuk a Föld számára akár a pusztulást is jelentheti. Civilizációnk sorsát egyetlen ember tartja a kezében… csakhogy ő már ezer éve halott! [Hidden Content] Douglas Adams: A lélek hosszú, sötét teadélutánja Ő a világ első és egyben egyetlen holisztikus magánnyomozója, aki a maga érthetetlen módján fényt derít minden rejtélyre. Sőt, ha kell, napjában többször is megmenti a világot.Amikor a Heathrow repülőtér kettes terminálján az egyik utasfelvételi pult a tetőn át kilőtt a magasba, narancsszínű lángtengert hagyva maga mögött, a szokásos csoportok igyekeztek magukra vállalni a felelősséget. Először az IRA, aztán a PFSZ, majd a Gázművek. Még a Brit Nukleáris Üzemanyagok Gyára is gyorsan kiadott egy nyilatkozatot, miszerint tökéletesen urai a helyzetnek, hogy az ilyesminek egy a millióhoz az esélye, hogy szinte egyáltalán nem tapasztalható radioaktív szivárgás, és hogy a robbanás helyszínén remek kis pikniket lehet csapni a gyerekekkel, végül azonban beismerték, hogy abszolút semmi közük a történtekhez. Semmiféle racionális magyarázatot nem találtak a robbanásra – egyszerűen ráfogták, hogy Isten műve volt. Igen ám, gondolta Dirk Gently, de melyiké? És mi volt vele a célja? Miféle Isten téblábolna a Heathrow repülőtér kettes terminálján, hogy megpróbálja elérni a 15:37-es oslói járatot? [Hidden Content] Frederik Pohl: Reklámhadjárat Nem folyik vér, de ez mégsem béke. A Földet hirdetési ügynökségek uralják, ők irányítanak mindent, a nagypolitikától egészen a kisemberek mindennapi cselekedeteiig. Csupán a Vénuszon megtelepedett kolónia lakói dacolnak a terrorral, elkeseredetten próbálnak ellenállni a fogyasztói társadalom rohamának.Tennison Tarb egy reklámügynökség alkalmazottja, részese ennek az álcázott háborúnak. Vénuszi diplomáciai küldetésének valódi célja: aláásni a bolygó társadalmi és gazdasági rendjét. Azonban egy véletlen folytán ő maga is egy új hirdetési technika áldozatává válik, italfüggőségbe kerül, s miközben menthetetlenül sodródik a teljes fizikai és szellemi széthullás felé, rájön: éppen ő az a bizonyos homokszem, ami a mindkét világot pusztulással fenyegető reklámhadjárat gépezetét föltartóztathatja. [Hidden Content] Az idő hídján: Science-Fiction antológia A magyar tudományos-fantasztikus irodalomnak évszázados hagyományai vannak. Gondoljunk csak Jókai Mór, Babits Mihály vagy Karinthy Frigyes örökbecsű műveire! Velük azonban természetesen nem ért véget a hazai sci-fi története. Ennek bizonyságaként szolgáljon kötetünk 11 remekbe szabott írása, melyek messzi idõkbe, távoli világokba kalauzolják el az olvasót. Szerzöink kortársaink, a müfaj legjelesebb képviselői: Bogáti Péter, Csernai Zoltán, Dévényi Tibor, Fábián László, Kasztovszky Béla, Nemere István, Nemes István, Nepp József, Pap Viola, Szepes Mária és Töke Péter Most elsö ízben megjelenő műveiket érdekes tanulmány egészíti ki a magyar SF mai helyzetéről. PDF [Hidden Content] Kim Stanley robinson: Vörös Mars I-II 2020-ban megérkeznek az első földi űrhajósok a Marsra. Csakhogy ez nem villámlátogatás, mint annak idején a Holdon, hanem egy aprólékosan kidolgozott terv kezdete. A cél a vörös bolygó földiesítése, lakhatóvá tétele az emberiség számára. A lelkes, idealista tudósok között azonban ott vannak a multinacionális óriáscégek ügynökei is, akik készek egymásnak ugrasztani a kis csapat tagjait, ha érdekeik úgy kívánják. Miközben a rőt homokban gyökeret vernek az első zöld növények, világosság válik, hogy a marsi események az egész emberi faj sorsát dönthetik el. I. rész [Hidden Content] II.rész [Hidden Content] Stanislaw Lem: Béke a földön Hogy az egyre követhetetlenebb fegyverkezési versenyt megfékezzék, a Föld kormányai összefognak, és valamennyi tömegpusztító eszközt kitelepítik a Holdra. Bolygónk egéről elvonulnak tehát az állandó háborús veszély fenyegető fellegei, és beköszönt végre a béke. Ám az önreprodukáló, értelmes fegyverek holdi magányukban talán mindent megsemmisítő bosszúhadjáratra készülnek. Az emberiség csak egyetlen módon bizonyosodhat meg efelől: Valakinek föl kell utazni oda. És ki lehetne alkalmasabb a feladatra, mint a minden lében kanál Ijon Tichy? Csakhogy a Föld kémje maga is fegyverré válik a fegyverek kezében, és mire visszatér, már maga sem tudja, kinek dolgozik valójában. [Hidden Content]1 point
-
ALSSCAN - Czech 2019 Casting (2020) 2020-01-18 ( FullHD video / 2438 MB ) Czech 2019 Casting (2020) Cast: Elena Vega & Lolla Black & Kinuski & Charlie Red & Stacy Cruz & Marilyn Sugar & Lady Bug & Nicole Love & Rebecca Black Letöltés:1 point
-
Michael Connelly: A kilátó Holttestre bukkannak egy Los Angeles fölötti kilátón. Az áldozatot szabályosan kivégezték, letérdeltették, és tarkójába két golyót eresztettek. A Los Angeles-i Rendőrkapitányság Harry Boscht, a közismerten keményfejű és öntörvényű, rutinos nyomozót bízza meg a bűntény felderítésével. A nyomozás során egyre világosabbá válik, hogy nem egyszerű gyilkosságról van szó, ugyanis az áldozat olyan radioaktív anyagokkal dolgozott, amelyek illetéktelen kezekbe kerülve súlyos veszélyt jelenthetnek az egész országnak. A szálak ismert terroristákhoz vezetnek… Ettől kezdve az idő a legfontosabb tényező, amelynek előrehaladtával Amerikát újabb szeptember 11-e fenyegeti. Nem szabad hagyni, hogy a terroristák akcióba lépjenek… Az ügybe bekapcsolódó FBI csupán a radioaktív cézium megtalálására koncentrál, és kiszorítja Boscht az ügy vizsgálatából. A nyomozó azonban makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a gyilkost kell megtalálni, hogy a piszkos bomba alapanyagát is visszaszerezhessék. Az események forgataga újra egymás mellé sodorja Boscht és egykori társát, Rachel Wallingot, aki azonban FBI-os lévén, ellenérdekelt az ügyben. A fafejűnek tűnő Boschnak nemcsak a gyilkost kell megtalálnia, hanem a teljes FBI-jal is fel kell vennie a küzdelmet, hogy megoldja az ördögi rafinériával kitervelt ügyet… [Hidden Content]1 point
-
Michael Connelly: Fény az alagút végén Csak a pénz volt valódi. Négy évvel ezelőtt Harry Bosch, a Los Angeles-i Rendőrkapitányság nyomozója egy filmforgatáson folytatott kihallgatást az egyik fiatal produkciós asszisztensnő meggyilkolásával kapcsolatban, amikor páncélozott furgon érkezett a helyszínre, benne kétmillió dollárral, kellékként az egyik jelenethez. A szállítmányról tudomást szerző, állig felfegyverzett, álarcos banda szinte mozijelenetnek beillő, lélegzetelállító tűzharcban elrabolta a pénzt. Az elmenekülő járművet feltartóztatni próbáló Bosch meglőtte az egyik támadót, a pénznek azonban soha nem akadtak nyomára. A fiatal nő megoldatlan halálával foglalkozó aktát Bosch magával vitte aznap éjjel, amikor elhagyta a LARK-ot.Történetünkben a nyomozó teljes elszántsággal veti magát az ügybe, eltökélten arra, hogy igazságot szolgáltat a fiatal nő számára. A kiskapukat megnyitó és a bűnösöket elrettentő jelvénye nélkül rájön, milyen kegyetlenül közömbös tud lenni a világ. A megaláztatások és zaklatások ellenére valami mégis hajtja tovább. Nemcsak arról van szó, hogy a halott nő és a rablás között nincs egyértelmű kapcsolat. Nem is pusztán az ügyet tőle átvevő zsaruk iránti együttérzésről, amiért az egyiküket szolgálat közben megölték, a másikukat pedig egész életére tolószékbe kényszerítették. Bosch minden beszélgetés és minden szál után megérzi valami fenyegető erő jelenlétét maga körül; egy szervezetét, amely a filmstúdióknál is nagyobb, és a LARK-nál is könyörtelenebb. Bosch személyiségének soha meg nem hátráló része a legvégzetesebb ellenféllel találkozik: semmi biztosítéka nincs a túlélésre. [Hidden Content]1 point
-
Michael Connelly: Lezáratlan akták Harry Bosch többéves szünet után tér vissza a Los Angeles-i rendőrség kötelékébe. A lezáratlan ügyek osztályának nyomozójaként kemény kihívás vár rá: évtizedek óta megoldatlan gyilkossági ügyeknek kell egyszer s mindenkorra pontot tennie a végére.1988-ban Los Angeles-i otthonából eltűnt a tizenéves Rebecca Verloren. Holtan találtak rá, a mellkasán lőtt sebbel. Az esetet kezdetben öngyilkosságként kezelték, ám hamarosan arra a következtetésre jutottak, hogy gyilkosság történt. S bár az ügyet megfelelő körültekintéssel kezelték, a tettest nem sikerült kézre keríteni.A tizenhét éves ügy körülményeit felelevenítve Bosch pillanatok alatt felkavarja az állóvizet. Régi ellentétek izzanak fel, s miközben rendületlenül dolgozik, hogy napvilágra kerüljön az igazság, Boschnak el kell fogadnia a lehetőséget, hogy talán ez lesz az utolsó ügye. Aki a múltat háborgatja, talán begyógyítja a régi sebeket, ám eközben maga is sebeket ejt. [Hidden Content]1 point
-
. Drága örökösök 2018 1. évad TVRip x264 hun mkv Drága örökösök 2018 1. évad TVRip x264 hun mkv RENDEZŐ: Radnai Márk Szláven: Molnár Gusztáv Horváth Józsi: Varga Balázs Palágyi Lajos: Bács Péter Gálné Huszár Zsóka: Kocsis Judit Horváth Attila: Haagen Imre Palágyi Dia: Pallagi Melitta Gál Dani: Mohácsi Norbert Varga Stefi : Kiss Anna Laura Palágyi Sándor: Hajdu Steve Gál Mihály: Bede-Fazekas Szabolcs Varga Anikó: Fekete Linda Kata, Tibor lánya: Horváth Sisa Anna Tamás, Mónika fia: Mohai Tamás Szappanos Kristóf: Kovács Lehel Szappanos Tibor: Lengyel Ferenc Szappanos Mónika: Járó Zsuzsanna Szappanos Kálmán: Koltai Róbert A történet dupla epizóddal kezdődik, amelyben megismerjük a Szappanos családot, akiket sokkol a hír: Kálmán bácsi óriási vagyont hagyott rájuk, amit akkor kapnak meg, ha egy éven át a bácsi falujában élnek. Az örökösök úgy döntenek, hogy maradnak és elkezdődik az egy évre szóló taktikázás. Epizód lista: I/1 A végrendelet 2/1. I/2 A végrendelet 2/2. I/3 Új élet I/4 Tamagocsi I/5 Birkanyájak I/6 Trágya ajánlva I/7 Lebukás I/8 Mindenki Pestre megy I/9 A lovasbemutató I/10 Az elveszett lány I/11 A vihar I/12 Tetőfedés Igazoló link: IMDb 4.4 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Drága örökösök S01E01 Videó információk: Méret: 498,94 MB Hossz: 0:42:46 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 429 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz s [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
A 3-4 részek teljesen újratöltve!1 point
-
. Quinn doktornő (Dr. Quinn, Medicine Woman) 1993 1. 2. 3. 4. 5. 6. évad TVRip DivX -5 HUN (12) Prémium link! színes magyarul beszélő, amerikai kalandfilmsorozat, 45 perc Készítették: RENDEZŐ: Alan J. Levi Gwen Arner Daniel Attias Victor Lobl FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Carl Binder Toni Graphia Toni Perling Beth Sullivan Chris Abbott ZENESZERZŐ: William Olvis OPERATŐR: Roland 'Ozzie' Smith Charles Rosher Jr. JELMEZTERVEZŐ: Cheri Ingle PRODUCER: Tim Johnson EXECUTIVE PRODUCER: Carl Binder LÁTVÁNYTERVEZŐ: Albert Heschong Ira Diamond VÁGÓ: Conrad M. Gonzalez Martha Huntley Heidi Scharfe MŰVÉSZETI VEZETŐ: Chas. Butcher Szereplők: Dr. Michaela "Dr. Mike" Quinn: Jane Seymour Byron Sully: Joe Lando Matthew Cooper: Chad Allen Brian Cooper: Shawn Toovey Colleen Cooper: Erika Flores Grace: Jonelle Allen Preston A. Lodge: Jason Adams TARTALOM: A sikerdráma helyszíne a régi amerikai nyugat, főszereplője pedig egy Harvardon végzett doktornő, aki otthagyja a komfortos Bostont, hogy Colorado Springs határvárosban indítson praxist. A női orvos nem megszokott dolog a polgárháború előtti Amerikában, ám Dr. Quinn lépésről-lépésre megnyeri a városiak bizalmát, három gyermek szeretetét, akiket örökbefogad és a marcona "hegyi ember", Byron Sully figyelmét. Díjak és jelölések: Golden Globe-díj (1994) - Legjobb televíziós sorozat - drámai kategória jelölés Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Quinn_001 Videó információk: Méret: 308,33 MB Hossz: 0:46:03 Típus: AVI (DivX 5 - ) Felbontás: 720 x 544 pixel Bitráta: 798 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content]1 point
-
. Benedek Elek legszebb meséi - A kis gömböc2001 Hangoskönyv HUN Mp3 Előadó: Dóka Andrea, Hajdú Péter, Jámbor József Album címe: Benedek Elek legszebb meséi - A kis gömböc 22 perc Megjelenés éve: 2001 01) 1. A kis gömböc [4:19] 02) 2. Pityi Palkó [3:34] 03) 3. Bolond Istók [9:44] 04) 4. A szomorú királykisasszony [3:51] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Benedek Elek legszebb meséi - A kis gömböc Teljes hossz: 21:30 Teljes méret: 29,54 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content]1 point
-
. Benedek Elek legszebb meséi - A csillagszemű juhász 2001 Hangoskönyv HUN Mp3 Előadó: Dóka Andrea, Hajdú Péter, Jámbor József Album címe: Benedek Elek legszebb meséi - A csillagszemű juhász 33 perc Megjelenés éve: 2001 01) 1. A csillagszemű juhász [8:54] 02) 2. A kis gömböc [4:19] 03) 3. A rátóti csikótojás [5:59] 04) 4. Világszép nádszálkisasszony [13:55] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Benedek Elek legszebb meséi - A csillagszemű juhász Teljes hossz: 33:09 Teljes méret: 45,53 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content]1 point
-
E03 rész: Az aktuális rész ismertetője: Jamie ezúttal megmutatja, hogy hogy készül a világ legjobb sült burgonyája. Egyszerre három verzióját is bemutatja(libazsíros, olívaolajos és vajas), hogy mindenki tudjon választani közülük. Ezután következnek a sült zöldségek, majd a bruschetta, végül a karácsony másnapjára szánt Bubble and squeak.1 point
-
Kérésre a feltöltés 1 - 10 részét kiegészítettem, Mp4 szabadletöltésű linkekkel! Elérés a feltöltésben lévő linkkel!1 point
-
. Derűs TV Évtár 1991 TVRip XviD HUN (6) Prémium link! színes, fekete-fehér, magyar szórakoztató műsor, vígjáték 48 perc RENDEZŐ: Szemes Katalin OPERATŐR: Abonyi Antal RIPORTER: Kertész Zsuzsa MŰSORVEZETŐ: Kertész Zsuzsa A Derűs TV Évtár sorozat olyan derűs perceket tartogat mindannyiunk számára, melyben felidézzük a magyar televíziózás hőskorának, indulásának időszakát. Az 1957-től 1965-ig tartó képzeletbeli időutazáson nemcsak abba nyerhetünk bepillantást, hogy hogyan jött létre a ma már mindennapjaink részét képező műfaj, hanem feledhetetlen perceket, derűs pillanatokat is felidézünk nézőink örömére és szórakozására. Igazoló link: IMDb 7.5 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Derűs TV Évtár E01 Videó információk: Méret: 871,66 MB Hossz: 0:48:01 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 2 397 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content]1 point
-
A 7. RÉSZ HIÁNYZIK! Az 1. évad 8 - 10 rész feltöltve! EZZEL A SOROZAT BEFEJEZVE!1 point
-
Az 1. évad 9 - 10 rész feltöltve! EZZEL TELJES AZ ÉVAD!1 point
-
Lehetetlen!? - Vámos Miklós beszélgetős műsora 1.évad 1 - 68 rész 2014-2015-2016 TVRip XviD HUN Vámos Miklós Beszélgetős műsora, ismert személyekkel 49 perc Készítették: rendező: Bánki Iván, Zádori Ferenc műsorvezető: Vámos Miklós Szereplő: Szilágyi Tibor Tartalom: A film ismertetése: "A Lehetetlen értelmiségi rétegműsorként indult, vasárnap este későn, fél tizenegykor. Ott olyan nagy nézettsége lett, hogy a tévé illetékes vezetői áttették péntek este kilencre. Itt már többmilliós nézőtábort nyert. A statisztikák szerint amerikai akciófilmeket is maga mögé utasított. Én sosem értettem, miért ennyire népszerű ez a voltaképpen nagyon egyszerű műsor, de mindig nagyon örültem neki. Persze, nem bántam volna, ha három-négymillióan olvassák a regényeimet, s csak nyolcvan-százezren nézik a Lehetetlen-t. De hát a világ úgy van berendezve, hogy egy tévéműsor közönsége mindig sokszorosa lesz egy könyv olvasóinak. Ebbe bele kell törődnünk."-írja Vámos Miklós műsoráról. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Lehetetlen. 2014.10.07. Videó információk: Méret: 488,53 MB Hossz: 0:35:59 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 629 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A 28-as szám, egy eltévesztett távolsági busz és a világ talán legdrágább póthaja. Ezekből a szavakból bontakozik ki Szilágyi Tibor színművész kedvenc történeteinek sora. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E02 rész: Az aktuális rész ismertetője: Papagáj gyilkosság, egerek, mókusok, mindjárt 3 és a 38,3-as láz. Ezek csak töredékek Pogány Judit életének kedvenc történeteiből. A Radnóti Színházban beszélgetőpartnere ma is a Lehetetlen házigazdája, Vámos Miklós. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E03 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kern András osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E04 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Rudolf Péter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E05 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Sinkó László osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E06 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Hernádi Judit osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E07 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Udvaros Dorottya osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E08 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bárdy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E09 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Esztergályos Cecília osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E10 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vámos Miklós osztja meg a nézőkkel. Vendége: Koncz Zsuzsa [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E11 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bálint András osztja meg a nézőkkel. Vendége: Jordán Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E12 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gálvölgyi János osztja meg a nézőkkel. Vendége: Jordán Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E13 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Törőcsik Mari osztja meg a nézőkkel. Vendége: Garas Dezső [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E14 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Halász Judit osztja meg a nézőkkel. Vendége: Tordy Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E15 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Eszenyi Enikő osztja meg a nézőkkel. Vendége: Kaszás Attila [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E16 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kulka János osztja meg a nézőkkel. Vendége: Kulka Eszter [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E17 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Jordán Tamás osztja meg a nézőkkel. Vendége: Koltai Róbert [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E18 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Mácsai Pál osztja meg a nézőkkel. Vendége: Peremartoni Krisztina [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E19 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Almási Éva osztja meg a nézőkkel. Vendége: Balázsovits Lajos [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E20 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vitray Tamás osztja meg a nézőkkel. Vendége: Fonyó Barbara [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E21 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Básti Juli osztja meg a nézőkkel. Vendége: Gáspár Sándor [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E22 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Eperjes Károly osztja meg a nézőkkel.Vendége: Bereményi Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E23 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Komlós Juci osztja meg a nézőkkel. Vendége: Földessy Margit [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E24 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Geszti Péter osztja meg a nézőkkel. Vendége: Hegedűs D. Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E25 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Antal Imre osztja meg a nézőkkel. Vendége: Sztankay István [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .......................... S01E26 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kállai Ferenc osztja meg a nézőkkel.Vendége: Ferrari Violetta [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E27 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lukács Andor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Dés László [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E28 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gregor Zoltán osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E29 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kornis Mihály osztja meg a nézőkkel. Vendége: Ascher Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E30 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bajor Imre osztja meg a nézőkkel. Vendége: Verebes István [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E31 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Presser Gábor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Malek Andrea [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E32 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gáspár Sándor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Gáspár Tibor [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E33 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Garas Dezső osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E34 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Darvas Iván osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E35 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Csákányi Eszter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E36 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kézdy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E37 rész: Az aktuális rész ismertetője A mai Lehetetlen? vendége Koncz Gábor, aki szüleiről, példaképéről és családjáról is mesél. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E38 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Moldova György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ................................ S01E39 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Benedek Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ............................ S01E40 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Máté Gábor osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E41 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Haumann Péter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E42 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Székely Éva osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E43 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Cserhalmi György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E44 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gábor Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lázár Ervin osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45/A rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Almási Éva osztja meg a nézőkkel. Vendége: Balázsovits Lajos [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E46 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Huszti Péter osztja meg a nézőkkel. [/color] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E47 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Faludy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E48 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Tordai Teri osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E49 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Dés László osztja meg a nézőkkel [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E50 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Sinkovits Imre osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E51 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Szabó Magda osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E52 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Markos György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E53 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Molnár Piroska osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E54 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kaló Flórián osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E55 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Mészáros Márta osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E56 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Verebes István osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E57 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lang Györgyi osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E58 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bodrogi Gyula osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E59 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Polgár Dénes osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E60 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Reviczky Gábor osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E61 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Illés György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E62 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Fischer Iván osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E63 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Raksányi Gellért osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E64 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Cseh Tamás osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E65 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Hollósi Frigyes osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E66 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Harkányi Endre osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E67 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bereményi Géza osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E68 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vámos Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................1 point
-
. Mickey egér játszótere - Mickeys Mouse Clubhouse 2007 1. évad TVRip XviD HUN Színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm sorozat 23 perc Készítették: RENDEZŐ: Howy Parkins, Rob LaDuca, Victor Cook FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ashley Mendoza ZENESZERZŐ: Mike Himelstein, Michael Turner Szereplők: Donald kacsa hangja: Tony Anselmo Minnie egér hangja: Russi Taylor Mickey egér hangja: Wayne Allwine Dale / Ludwig Von Drake hangja: Corey Burton Pete hangja: Jim Cummings Goofy / Pluto hangja: Bill Farmer Daisy kacsa hangja: Tress MacNeille Willie az óriás hangja: Will Ryan TARTALOM: Mickey egér hétvégi iskolájában Mickey, Minnie, Donald kacsa, Daisy, Goofy és Plútó segítenek neked meg megoldani a feladatokat! Óvodásoknak és kisiskolásoknak remek kikapcsolódást és játékos tanulást jelent ez a műsor, amit szombatonként sugároz az RTL Klub. A számokkal betűkkel és formákkal ismerkedhettek meg közelebbről a Disney mesefigurák társaságában. A nagyobbaknak is tartogat meglepetést a Mickey egér játszótere, ugyanis a mese egyedülálló három dimenziós számítógépes grafikával készült. A szórakozás, nevetés és öröm garantált! Epizódlista: 1.rész: Miki megmenti a Mikulást 2.rész: Doktor Daisy 3.rész: Miki kezes kesztyűi 4.rész: Goofy, a házépítő 5.rész: Goofy baba 6.rész: Miki színkalandja 7.rész: Goofy muris tánca 8.rész: Alvó Minnie 9.rész: Donald csuklik 10.rész: Goofy kölyökállatkertje 11.rész: Minnie Piroska 12.rész: Plútó,a bébicsősz 13.rész: A nagy Goofy Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mickey eger jatszotere 1x01-Miki megmenti a mikulast Videó információk: Méret: 285,99 MB Hossz: 0:23:01 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 601 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Mickey egér játszótere - Mickeys Mouse Clubhouse 2007 2. évad TVRip XviD HUN Készítették: RENDEZŐ: Howy Parkins, Rob LaDuca, Victor Cook FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ashley Mendoza ZENESZERZŐ: Mike Himelstein, Michael Turner Szereplők: Donald kacsa hangja: Tony Anselmo Minnie egér hangja: Russi Taylor Mickey egér hangja: Wayne Allwine Dale / Ludwig Von Drake hangja: Corey Burton Pete hangja: Jim Cummings Goofy / Pluto hangja: Bill Farmer Daisy kacsa hangja: Tress MacNeille Willie az óriás hangja: Will Ryan TARTALOM: Mickey egér hétvégi iskolájában Mickey, Minnie, Donald kacsa, Daisy, Goofy és Plútó segítenek neked meg megoldani a feladatokat! Óvodásoknak és kisiskolásoknak remek kikapcsolódást és játékos tanulást jelent ez a műsor, amit szombatonként sugároz az RTL Klub. A számokkal betűkkel és formákkal ismerkedhettek meg közelebbről a Disney mesefigurák társaságában. A nagyobbaknak is tartogat meglepetést a Mickey egér játszótere, ugyanis a mese egyedülálló három dimenziós számítógépes grafikával készült. A szórakozás, nevetés és öröm garantált! Epizódlista: 1.rész: Donald elveszett oroszlánja 2.rész: Goofy a Marson 3.rész: Donald,a békakirályfi 4.rész: Goofy madara 5.rész: Goofy edzésben 6.rész: Donald nagy léggömbversenye 7.rész: Plútó labdája 8.rész: Donald és az égig érő paszuly 9.rész: Mickey horgászni megy 10.rész: Minnie piknikezik 11.rész: Minnie születésnapja 12.rész: Daisy tánca 13.rész: Mickey trükkje Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mickey eger jatszotere 2x01-Donald elveszett oroszlanja Videó információk: Méret: 269,97 MB Hossz: 0:23:03 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 502 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Mickey egér játszótere - Mickeys Mouse Clubhouse 2007 3. évad TVRip XviD HUN Színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm sorozat 23 perc Készítették: RENDEZŐ: Howy Parkins, Rob LaDuca, Victor Cook FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ashley Mendoza ZENESZERZŐ: Mike Himelstein, Michael Turner Szereplők: Donald kacsa hangja: Tony Anselmo Minnie egér hangja: Russi Taylor Mickey egér hangja: Wayne Allwine Dale / Ludwig Von Drake hangja: Corey Burton Pete hangja: Jim Cummings Goofy / Pluto hangja: Bill Farmer Daisy kacsa hangja: Tress MacNeille Willie az óriás hangja: Will Ryan TARTALOM: Mickey egér hétvégi iskolájában Mickey, Minnie, Donald kacsa, Daisy, Goofy és Plútó segítenek neked meg megoldani a feladatokat! Óvodásoknak és kisiskolásoknak remek kikapcsolódást és játékos tanulást jelent ez a műsor, amit szombatonként sugároz az RTL Klub. A számokkal betűkkel és formákkal ismerkedhettek meg közelebbről a Disney mesefigurák társaságában. A nagyobbaknak is tartogat meglepetést a Mickey egér játszótere, ugyanis a mese egyedülálló három dimenziós számítógépes grafikával készült. A szórakozás, nevetés és öröm garantált! Epizódlista: 1.rész: Miki kincsvadászata 2.rész: Daisy az égben 3.rész: A Miki Big Band koncertje 4.rész: Goofy sityakja 5.rész: Donald postája 6.rész: Daisy birkái 7.rész: Daisy állatkái 8.rész: Clarabelle vurstlija 9.rész: Miki és Minnie dzsungel-szafarija 10.rész: Miki,a számszelidítő 11.rész: Miki nagy munkája 12.rész: Miki üstököse 13.rész: Miki kempingezik FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mickey eger jatszotere 3x01 - Miki kincsvadaszata Videó információk: Méret: 269,20 MB Hossz: 0:22:58 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 503 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Mickey egér játszótere - Mickeys Mouse Clubhouse 2007 4. évad TVRip XviD HUN Színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm sorozat 23 perc Készítették: RENDEZŐ: Howy Parkins, Rob LaDuca, Victor Cook FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ashley Mendoza ZENESZERZŐ: Mike Himelstein, Michael Turner Szereplők: Donald kacsa hangja: Tony Anselmo Minnie egér hangja: Russi Taylor Mickey egér hangja: Wayne Allwine Dale / Ludwig Von Drake hangja: Corey Burton Pete hangja: Jim Cummings Goofy / Pluto hangja: Bill Farmer Daisy kacsa hangja: Tress MacNeille Willie az óriás hangja: Will Ryan TARTALOM: Mickey egér hétvégi iskolájában Mickey, Minnie, Donald kacsa, Daisy, Goofy és Plútó segítenek neked meg megoldani a feladatokat! Óvodásoknak és kisiskolásoknak remek kikapcsolódást és játékos tanulást jelent ez a műsor, amit szombatonként sugároz az RTL Klub. A számokkal betűkkel és formákkal ismerkedhettek meg közelebbről a Disney mesefigurák társaságában. A nagyobbaknak is tartogat meglepetést a Mickey egér játszótere, ugyanis a mese egyedülálló három dimenziós számítógépes grafikával készült. A szórakozás, nevetés és öröm garantált! Epizódlista: 1.rész: Miki kiállítása 2.rész: Donald űrkapitány 3.rész: Miki bújócska 4.rész: Plútó,a legjobb 5.rész: A Barátság-Csapat 6.rész: Miki kerge napja 7.rész: Pete tóparti partija 8.rész: Donald kacsái 9.rész: Meglepetés Minnie-nek 10.rész: Plútó játszótársa 11.rész: Kókuszdió-dilibuli 12.rész: Plútó,a mentőkutya 13.rész: A köszönöm-nap FIÉMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mickey eger jatszotere 4x01-Miki kiallítasa Videó információk: Méret: 444,39 MB Hossz: 0:22:59 Típus: AVI (DivX 3 Low - ) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 2 497 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 18. rész hozzáadva! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!1 point
-
. Életfogytig zsaru - Life 2007 1. évad DVDRip XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, amerikai krimisorozat 44 perc Készítették: RENDEZŐ: Rand Ravich FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Jerry Sidell, Michael Mayers ZENE: Jason Derlatka, Jon Ehrlich PRODUCER: Jonathan Shapiro Szereplők: Charlie Crews: Damian Lewis Dani Reese: Sarah Shahi Ted Earley: Adam Arkin Lt. Karen Davis: Robin Weigert Constance Griffiths: Brooke Langton Robert Stark: Brent Sexton Jennifer Conover: Jennifer Siebel Jack Reese: Victor Rivers TARTALOM: Az Életfogytig zsaru (Life) Charlie Crews nyomozó története, aki 2007-ben szabadult a Pelican Bay Állami Börtönből, miután életfogytiglani büntetéséből letöltött 12 évet. 1995- ben ugyanis tévesen ítélték el őt három rendbeli emberölésért társa és annak családja meggyilkolásáért. Védőügyvédje, Constance Griffiths volt az, aki végül minden kétséget kizáróan be tudta bizonyítani az ítélet alaptalanságát. Mivel Charlie 12 évig börtönben ült, elvesztette állását, feleségét, barátait. Habár az államtól jelentős pénzbeli kárpótlást kap 50 millió dollárt a téves ítéletért, mégis Los Angeles-ben telepszik le, s dolgozni kezd nyomozóként az ottani rendőrségen, mivel meg akarja találni azt a gyilkost, aki helyett életfogytiglanra ítélték... EPIZÓD LISTA: 1 Bevezető rész 2 Kettétépve 3 Engedd el! 4 Sok szem többet lát 5 A bukott nő 6 Tehetetlenül 7 Polgárháború 8 Érdemérem 9 Akarnokság 10 Áss egy gödröt! 11 És temesd be! Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Eletfogytig.zsaru.S01E01 Videó információk: Méret: 431,47 MB Hossz: 0:43:24 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 185 Kbps Képkockák száma/mp: 23.944 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Életfogytig zsaru - Life 2007 2. évad DVDRip XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, amerikai krimisorozat 41 perc Készítették: RENDEZŐ: Rand Ravich FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Jerry Sidell, Michael Mayers ZENE: Jason Derlatka, Jon Ehrlich PRODUCER: Jonathan Shapiro Szereplők: Charlie Crews: Damian Lewis Dani Reese: Sarah Shahi Ted Earley: Adam Arkin Lt. Karen Davis: Robin Weigert Constance Griffiths: Brooke Langton Robert Stark: Brent Sexton Jennifer Conover: Jennifer Siebel Jack Reese: Victor Rivers TARTALOM: Az Életfogytig zsaru (Life) Charlie Crews nyomozó története, aki 2007-ben szabadult a Pelican Bay Állami Börtönből, miután életfogytiglani büntetéséből letöltött 12 évet. 1995- ben ugyanis tévesen ítélték el őt három rendbeli emberölésért társa és annak családja meggyilkolásáért. Védőügyvédje, Constance Griffiths volt az, aki végül minden kétséget kizáróan be tudta bizonyítani az ítélet alaptalanságát. Mivel Charlie 12 évig börtönben ült, elvesztette állását, feleségét, barátait. Habár az államtól jelentős pénzbeli kárpótlást kap 50 millió dollárt a téves ítéletért, mégis Los Angeles-ben telepszik le, s dolgozni kezd nyomozóként az ottani rendőrségen, mivel meg akarja találni azt a gyilkost, aki helyett életfogytiglanra ítélték... EPIZÓD LISTA: 1 Keresd meg a boldogságod! 2 Mindent és mindig 3 A csoda iparága 4 Nem a semmiért 5 Összepréselve 6 Te is érezted? 7 Főnyeremény 8 Fekete péntek 9 Jelvénymucus 10 A gonosz és a bátyja, Ziggy 11 Virágba borulás 12 Csapóajtó 13 Landolás 14 Diszkógömb 15 Szeretlek, anya! 16 Háztartás-tan 17 Élettartam 18 Érdemérem 19 5 liter 20 A 38-as kezdeményezés 21 Egy Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Eletfogytig.zsaru.S02E01 Videó információk: Méret: 405,83 MB Hossz: 0:40:54 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 182 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E16 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E17 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E18 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E19 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E21 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 9. rész hozzáadva! EZZEL TELJES AZ 1. ÉVAD!1 point
-
Az 1. évad 22 - 24 rész hozzáadva! EZZEL TELJES AZ 1. ÉVAD!1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00