Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/31/2023 in all areas
-
Heather Morris-A három nővér 91% Az auschwitzi tetováló és a Cilka utazása szerzőjének új regénye, a trilógia befejező kötete a bátorságról és egy eltéphetetlen kötelékről szól, mely reményt adott a reménytelenségben Cibi, Magda és Livi kislányként fogadalmat tesznek az édesapjuknak, hogy mindig vigyázni fognak egymásra, bármi történjék is. Amikor évekkel később, 1942-ben a tizenöt éves Livit deportálják a nácik abból a csehszlovákiai városkából, ahol élnek, az alig négy évvel idősebb Cibi állja a szavát, és elkíséri őt Auschwitzba, hogy megóvja vagy vele haljon meg. Mindeközben a tizenhét éves Magda otthon bujkál édesanyjával és nagyapjával, próbálja elkerülni, hogy a nácik őt is begyűjtsék, ám hamarosan rákerül a sor. A haláltábor borzalmai közepette az immár újra egymásra talált három testvér majdnem belehal az éhezésbe és a robotba, az őrök kegyetlenkedéseibe. Ám ekkor újabb ígéretet tesznek. Megfogadják, hogy egymásba kapaszkodva életben maradnak. Harcolni fognak, hogy túléljék Auschwitz-Birkenau poklát, majd a halálmenetet, át a háború sújtotta Európán, és mindent, ami még rájuk vár. A regény igaz történet alapján íródott, az események érintik Lale, Gita és Cilka történetét is. A Meller nővéreknek, akik közül ketten ma is Izraelben élnek rokonok és barátok körében, Heather Morrisra esett a választásuk, hogy elmesélje és újrateremtse a történetüket csodálatos új bestsellere, A három nővér lapjain. 1930-as évek 1940-es évek 2. világháború 20. század átok Auschwitz Csehország holokauszt igaz történet alapján koncentrációs tábor magyar nyelvű női főszereplő regény testvérek történelmi regény túlélés új-zélandi szerző zsidóság A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sorskönyvek Animus > Animus, Budapest, 2022 456 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636140090 · Fordította: Moldova Júlia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------11 points
-
Yangsze Choo-Éjszakai tigris 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az 1930-as években, a brit gyarmati uralom idején Malajziában játszódó regény ismeretlen világba repít: a szolgákéba és urakéba. Ősrégi babonák és modern idealizmus keveredik benne, testvérek közötti versengés és tiltott szerelem tartja izgalomban az olvasót. A gyors észjárású, törekvő Ji Lin egy varrónő mellett ragadt le tanulóként, ám éjszakánként titokban egy táncteremben keresi a pénzt, hogy kiegyenlítse anyja madzsongadósságait. De miután az egyik táncpartnere véletlenül hátborzongató emléket hagy maga után, elkezdődik Ji Lin baljóslatú kalandja: a titkok és hiedelmek tükörvilágába csöppen. A tizenegy éves kínai háziszolga, Ren szintén titkol valamit; be kell váltania halott gazdájának tett utolsó ígéretét: meg kell keresnie a gazdája levágott ujját, és eltemetnie a teste mellé. Rennek negyvenkilenc napja van, hogy ezt megtegye – ha nem sikerül, a gazdája lelke örökké a földön fog bolyongani. Ahogy könyörtelenül múlnak a napok, egy sor rejtélyes haláleset dúlja fel a környék nyugalmát, és tigrissé átváltozó emberekről kezdenek suttogni. Ji Lin és Ren egyre veszélyesebb ösvényeken halad, amelyek hol a buja ültetvényen, hol a kórház raktárában, hol meg kísérteties álomképekben keresztezik egymást. Az Éjszakai tigris egyszerre megbabonázza és kizökkenti nyugalmából az olvasót. Egy kisfiú és egy fiatal nő felnőtté válását kíséri végig, akik egy olyan társadalomban keresik a helyüket, ami jobban szeretné, ha láthatatlanok maradnának. Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Yangsze Choo: The Night Tiger Eredeti mű Yangsze Choo: The Night Tiger Eredeti megjelenés éve: 2019 1930-as évek 20. század család hiedelemvilág ikrek kortárs mágikus realizmus magyar nyelvű maláj szerző Malajzia regény rejtély testvérek történelmi fikció A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 520 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634573388 · Fordította: Tóth Enikő letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------5 points
-
Cim............: Chip Magazin 2023/09 Release nev....: Chip magazin 2023.09. DVD-iNSANE Release datum..: 2023.08.31 Kiadas.........: 2023.szeptember Formatum.......: iso Kiado..........: MediaCíty Kft Nyelv..........: Magyar Link...........: [Hidden Content] Release info...: Web-DL, iso Méret..........: 1,17 GB (1 263 239 168 bájt) Tartalom: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Majtényi György - Egyetértés vadásztársaság Hogyan lőtte le Kázmért, a medvét, Horthy Miklós? Miképp vitte be Brezsnyev elvtársat a susnyásba egy sebzett vadkan? Kikkel vadászott Horthy Miklós, Rákosi Mátyás és Kádár János? Kik cserkeltek József főherceg egykori vadászterületén a szocializmusban, és ki birtokolja a rezervátumot ma? Az elmúlt száz évben melyik magyar politikus lőtte a legnagyobb bakot? Kádár János vagy Semjén Zsolt rendezett-e jobb vadászati kiállítást? Az elmúlt száz év során Magyarország megannyi politikai, történelmi változáson esett át. Rendszerek, korszakok, ideológiák és vezetők jöttek-mentek, cserélődtek. Mégis létezik valami, ami összeköti egymással a Horthy-korszakot, a szocializmust és a rendszerváltás utáni időszakot: a hatalmi elit öröknek tetsző vadászszenvedélye. Hazánkban a vadászat nem csupán úri passzió, hanem több annál. Magyarországon számos erdő és tisztás vált fontos döntések és bizalmas megbeszélések színterévé sorsfordító történelmi pillanatokban. Miért vadásznak minden korban a politikusok? Miként alakította a politikai döntéseket az elit vadászszenvedélye? Hogyan befolyásolta mindez az emberek sorsát Magyarország elmúlt száz évében?Majtényi György könyve a hatalmasok vadászatainak legrejtettebb titkait tárja elénk történészi alapossággal, ám mégis olvasmányos formában. Korábban ismeretlen és izgalmas történetekkel találkozunk vadászokról, hajtókról, medvékről, őzekről és szarvasokról. Az olvasó Magyarország elmúlt száz évének történelmét egy vadászpuska távcsövén keresztül is megismerheti a kötet lapjain – úgy, ahogy azt politikus-vadászaink látták. A szerző ugyanakkor nem hallgatja el az áldozatok szempontjait sem. pdf 4mb [Hidden Content]1 point
-
1000 e-könyv -epub Formátum:epub Méret:601.10 MB Lista: Részletes lista: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Róna Tibor - 500 kép Magyarországról 1961 Tizenöt éve szabad Magyarország! Minden nemzeti ünnep számvetés a történelemmel és önmagunkkal. Sok-sok kérdés tolul fel bennünk és kéri, követeli a választ. Aki a történelmi sorsfordulót mérlegre akarja tenni, annak legelőször a múltra kell vetnie pillantását. A múltra, amely az elnyomó osztályok minden erejével és érdekével kötötte gúzsba a népet és eltorlaszolta előle a társadalmi felemelkedést, az emberi életet. A nagybirtok árnyékában pengős napszámbéren tengődött a kapás, a paraszt, s egy talpalatnyi földtől várta a kiutat országos nyomorából. Milyen megrendítő képeket hagyott miránk erről a pusztító, népbetegségeket, nyílt választásokat, csendőrszuronyokat idéző világról az országjáró Móricz Zsigmond és milyen friss, tavaszi szellőket kergető reményteljes leheletét 1919 első szocialista forradalmának. S milyen vádemelő és korszakot idéző József Attila Külvárosi éje a munkásság nyomoráról, a munkanélküliek éhségéről, a kopár kültelki világról, amelynek szemétdombjain keresték a nyomorgók mindennapi szerencséjüket. A költészet, az irodalom híven, az elnyomottak szent gyűlöletével és forradalmi reményeivel örökítette meg Horthy Miklós, Bethlen István, Gömbös Gyula és Szálasi Ferenc világát, amelyet karhatalommal és fasiszta mákonnyal védelmeztek. A nyomorúságnak, a nemzeti és népérdekek elárulásának, a fasizmus gyászos kataklizmájának egész poklát zárta le 1945. április 4-e! Az ezeréves magyar történelemnek nem volt még nagyobb fordulata, mert megnyitotta előttünk a társadalom szocialista megújításának boldogító útját... S most, amikor ötszáz képben akarjuk megörökíteni Magyarországot, olyan könyvet igyekszünk az olvasó kezébe adni, amely ezerév emlékét és harcait idézi e tizenöt szabad év elévülhetetlen dicsőségére. Igaz hála és a szovjet hősök iránti szeretet jelképe a kötet első képe; a Gellérthegyről ránktekintő Szabadságszobor pdf 38mb [Hidden Content]1 point
-
J.Ardagh G.Jones - A francia világ atlasza Ez a könyv, bár angol szerzők írták, aprólékosan, pontosan és tárgyilagosan számol be arról a gzadag örökségről, amelyet mindnyájan köszönhetünk a franciák találékonyságának, tehetségének, gazdasági és művészi teljesítményeinek. pdf 219mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Hal Clement – Meszklin-ciklus sorozat (Az első két kötet nem függ össze, párhuzamos előzményei a harmadik résznek. A Kritikus pont kb. 25, a Csillagfény kb. 50 évvel játszódik Az elveszett rakéta után.) *** Hal Clement: Az elveszett rakéta (Meszklin-ciklus sorozat 1.) Eredeti cím: Mission of Gravity Eredeti kiadó: Gollancz, London Eredeti kiadás éve: 1954 Magyar cím: Az elveszett rakéta Magyar kiadó: Kozmosz Könyvek, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 1978 Fordította: Borbás Mária Az óriás Meszklin bolygón, ahol a gravitáció a földihez képest több százszoros, egy kutatórakéta – a felbecsülhetetlen értékű adatokkal – nem tud felszállni, a földi űrhajósok sem tudják megközelíteni. Szerencsére akad egy vállalkozó kedvű meszklinita – 40 cm hosszú és 5 cm átmérőjű kis lény –, aki felderítő-kereskedő, egy tengerjáró hajó kapitánya, s mi sem ésszerűbb számára, mint hogy északról a déli sarkig elmenjen a Repülők rakétájához. Persze … ha ebből neki is származik valami haszon! Az emberi és a nem emberi értelmes lények remek összmunkája és a hosszú úton a sok izgalmas kaland, tapasztalat meghozza az eredményt – miközben az olvasó úgy megszereti a kis lényeket, hogy sajnál tőlük elválni. Hal Clement: Kritikus pont (Meszklin-ciklus sorozat 2.) Eredeti cím: Close to Critical Eredeti kiadó: Astounding Science Fiction magazine Eredeti kiadás éve: 1958 Magyar cím: Kritikus pont Magyar kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika XL (296) Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Sárpatki Ádám Az elveszett rakéta és a Csillagfény szerzője figyelemre méltó hírnevet szerzett azzal, hogy képes valóban földönkívüli nézőpontot teremteni egészen rendkívüli körülmények között. Hal Clement élénk fantáziája ismét lehetővé teszi, hogy az olvasó a Kritikus pont című könyvében belelásson a földönkívüliek elméjébe, osztozzon a rájuk leselkedő veszélyekben és feszültségekben, emellett részese legyen egy új faj öntudatra ébredésének. Hal Clement: Csillagfény (Meszklin-ciklus sorozat 3.) Eredeti cím: Star Light Eredeti kiadó: Ballantine Books, New York Eredeti kiadás éve: 1971 Magyar cím: Csillagfény Magyar kiadó: Kozmosz Könyvek, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 1989 Fordította: Koczóh Péter Az Elveszett rakéta (Kozmosz, 1978) folytatását tartja kezében az olvasó. A Dhrawn távoli, sivár, de ásványi kincsekben gazdag óriásbolygóján a gravitáció háromezerszer nagyobb, mint a Földön. Gyilkos légköre is végzetes volna az emberre, aki a lábát sem teheti a Dhrawn felszínére. Barlennan kapitány tengerész népe azonban szerződést kötött a földiekkel. A tűrőképes, hernyószerű meszkliniták elvállalják a felderítő munkát és a kutatási feladatokat, melyek persze még az ő számukra sem veszélytelenek. De Barlennan kapitány nemcsak a földiek számára gyűjti az adatokat. Titkos célja az ősi emberi civilizáció vívmányainak, a csillagközi utazást is lehetővé tevő technológiának a megszerzése. Sikerül-e szándékait megvalósítani? Hogyan alakul a szövetségre lépett emberek és meszkliniták hátsó szándékkal terhelt viszonya? Erről szól az amerikai Hal Clement kötete. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,60 MB [Hidden Content]1 point
-
Alexander Tyerehov – A kőhíd Eredeti cím: Каменный мост Eredeti kiadó: АСТ Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: A kőhíd Magyar kiadó: Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Goretity József 1943. június 3. A moszkvai Nagy Kőhídon két tinédzser holtteste hever. Egyikük Vologya Sahurin, Sztálin repülésügyi népbiztosának fia, a másik a szépséges Nyina Umanszkaja, a Szovjetunió egykori USA-nagykövetének lánya. Minden jel arra utal, hogy a fiú agyonlőtte szerelmét, majd végzett önmagával is. De valóban ez történt? Szerelmes kamaszok drámája zajlott a hídon, vagy van más is a háttérben? Kik ezek a „farkaskölykök”, és mi közük a nácikhoz? A valós eseményeken alapuló regény egy hét éven át tartó nyomozás története. Felsorakoznak a sztálinista éra szereplői és intézményei, bepillanthatunk életük legsötétebb bugyraiba, az NKVD dokumentumain keresztül. A könyv az orosz történelem máig részben feldolgozatlan, a lelkek mélyén továbbra is pusztító eseményeit állítja kíméletlen fénybe. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,35 MB [Hidden Content]1 point
-
William C. Dietz – A testőr Eredeti cím: The Lost Girls Of Paris Eredeti kiadó: Ace, New York Eredeti kiadás éve: 1994 Magyar cím: A testőr Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Valhalla Science Fiction Magyar kiadás éve: 1995 Fordította: Szántai Zsolt Max Maxon ex-tengerészgyalogos fegyverrel keresi a kenyerét – méghozzá nem is akárhogyan. Max mindenre emlékszik, amit a kiképzés során a fejébe vertek, azt viszont valahol, valahogy elfelejtette, hogy valójában ki ő. Sasha Casad gazdag tinédzserlány, akinek csak egyetlen célja van: szeretne élve feljutni az űrhajóra, ami végre hazaviszi. Max feladata, hogy a lány elérje az űrhajót. Valaki azonban meg akarja akadályozni, hogy ez sikerüljön. Valaki, aki rengeteg pénzzel és fegyverrel rendelkezik. A történet kezdete talán szokványosnak tűnik, ám hamarosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. Klánok, komputerek, kommandósok. Intrikálnak, pedig maguk sem tudják, hogy ki ellen is játszanak. Ám a játék riasztóbb a legrémesebb valóságnál is… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,04 MB [Hidden Content]1 point
-
Mass Effect sorozat *** Drew Karpyshyn: Felismerés (Mass Effect sorozat 1.) Eredeti cím: Revelation Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: Felismerés Magyar kiadó: Tuan, Budapest Magyar kiadás éve: 2010, 2012, 2017 Fordította: Tuza Veronika, Molnár Máté A galaxis minden fejlett társadalma a Protheánok technológiájára támaszkodik, ez az ősi faj ötvenezer évvel ezelőtt tűnt el. A protheán technológia rejtekhelyének 2148-as marsi felfedezése után az emberi faj szétrajzott a csillagok között; a legújabb csillagközi faj küzd a galaktikus közösségben elfoglalt hely jogáért. A gyarmatosított űr határmezsgyéjén David Anderson parancsnok és Szövetségi háborús hős vizsgálja át egy szigorúan titkos katonai kutatóállomás maradványait; holttestektől borított füstölgő romok és megválaszolatlan kérdések. Ki támadta meg ezt a helyet és mi célból? És hol van Kahlee Sanders, a fiatal tudós, aki titokzatosan eltűnt a bázisról – pár órával kollégái lemészárlása előtt? Sanders az elsődleges gyanúsított, de megtalálni őt több problémát vet fel Anderson számára, mint amennyit megold. Társa egy sötét lelkű idegen ügynök, akiben nem tud megbízni, és egy olyan orgyilkos követi, aki elől nem lehet megmenekülni, Anderson lehetetlennek tűnő harcokat vív meg feltérképezetlen világokban, hogy lerántsa a leplet egy baljós összeesküvésről… de nem élheti meg, hogy elmondja bárkinek. Legalábbis az ellenség így gondolja. A regény a Bioware „Mass Effect” című, felnőtteknek szóló játéka alapján készült. Drew Karpyshyn: Felemelkedés (Mass Effect sorozat 2.) Eredeti cím: Ascension Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: Felemelkedés Magyar kiadó: Tuan, Budapest Magyar kiadás éve: 2011, 2012 Fordította: Tuza Veronika, Molnár Máté Ötvenezer évvel ezelőtt a protheánok eltűntek, s nem hagytak maguk után mást, csak fejlett technológiájuk mementóit szerte a galaxisban. Csillagközi léte hajnalán az emberiség rátalál a protheánok egyik ősi gépezetére a Marson, s az innen megszerzett tudással felvételt nyer a galaktikus közösségbe, amelynek tagjai szintén az ősök varázslatos technológiájának kiaknázásával emelkedtek fel. Ám egy militáns földi szervezet nem e közösség tagjaként, hanem annak vezéreként kívánja látni az emberi fajt. Kahlee Sanders kutatótiszt kilépett a Rendszerek Szövetségének szolgálatából, hogy a Felemelkedés Projektben segítse a tehetséges „biotik” gyermekeknek kiaknázni a nem mindennapi képességükben rejlő lehetőségeket. A program legígéretesebb résztvevője a tizenkét éves autista, Gillian Grayson. Kahlee nem tudja, de Gillian egy törvényen kívüli, titkos katonai szervezet, a Cerberus mit sem sejtő bábja. Ez a milícia a tanulókon végzett illegális kísérleteivel szabotálja a programot. Amikor az összeesküvés lelepleződik, Gillian apja igyekszik elrejteni a lányát, és a törvényen kívüli Terminus Rendszerbe repül vele. A Gilliant eltökélten védelmező Kahlee velük tart, mivel nem lehet biztos abban, hogy az idősebbik Grayson csak a lányához hű. A kislány megmentésének érdekében Kahleenak a galaxis túlsó végébe kell utaznia, és legyőzhetetlennek tűnő ellenfelekkel kell szembeszállnia. Azonban hogyan menthetné meg a lányt a saját apjától? A regény a Bioware Mass Effect című, felnőtteknek szóló játéka alapján készült. Drew Karpyshyn: Megtorlás (Mass Effect sorozat 3.) Eredeti cím: Retribution Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: Megtorlás Magyar kiadó: Tuan, Budapest Magyar kiadás éve: 2011, 2012 Fordította: Tuza Veronika, Molnár Máté Az emberiség elérte a csillagokat és csatlakozott az idegen fajok galaktikus közösségéhez. Az ismert űr peremén azonban ott lapulnak a Kaszások, egy élő csillaghajókból álló faj, akiknek ördögi terve, hogy „learatják” a galaxis élőlényeit, saját sötét céljaik elérése érdekében. A Titokzatos Ember, a Cerberus vezetője – az egyike azon keveseknek, akik tudják az igazságot a Kaszásokról – az emberiség fennmaradása érdekében kétségbeesett tervet dolgoz ki, hogy megtalálja az ellenség gyenge pontjait. Azért, hogy tanulmányozhassa a Kaszásokat, módosított implantátumokat, az idegen technológia alkotásait kell beültetnie valakibe, s ő már tudja is, ki lenne a tökéletes alanya a kísérleteknek: a korábban a Cerberus ügynökeként dolgozó Paul Grayson. Amikor Kahlee megtudja, hogy Grayson eltűnt, az egyetlen olyan emberhez fordul segítségért, akiben megbízhat: a Szövetségi háborús hőshöz, David Andersonhoz siet. Együtt útnak indulnak, hogy felkutassák a Cerberus titkos bázisát, ahol Graysont fogva tartják, de nem csak ők vannak a nyomában. Az idő pedig vészesen fogy. A kísérletek során a Kaszások technológiája kifordítja önmagából Graysont. A fejében visszhangzó idegen hangok egyre követelőzőbbé válnak, s félő, hogy elemésztve a férfi ép elméjét a Kaszások rászabadulnak a gyanútlan galaxisra. A regény a Bioware Mass Effect című, felnőtteknek szóló játéka alapján készült. William C. Dietz: Megtévesztés (Mass Effect sorozat 4.) Eredeti cím: Deception Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Megtévesztés Magyar kiadó: Tuan, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Tuza Veronika, Molnár Máté Az univerzum ostrom alatt áll. Az érző gépek minden ötvenezredik évben elözönlik a galaxisunkat, hogy learassanak minden szerves létformát. Ők a Kaszások. Csak két ember, David Anderson admirális és társa, Kahlee Sanders tudják az igazságot és kutatnak reménytelenül megoldás után, hogy megakasszák a ciklust. Noha sikerül megdönthetetlen bizonyítékot találniuk arra, hogy a Kaszások fenyegetése valós, munkájuk közben leleplezik a Cerberus – egy titkos félkatonai szervezet – és vezetője, a Titokzatos Ember terveit. David és Kahlee halálos veszélybe kerül, mert a Cerberus nem hátrál meg, s minden követ megmozgat, hogy megőrizze titkait. Útközben azonban váratlan szövetségesre bukkannak egy fiatal, különleges erőkkel megáldott lány, Gillian Grayson személyében. A korábban kegyetlen tudományos kísérleteknek alávetett Gillian immár szabad, elkezdi felfedezni és uralni halálos képességeit. Miután megtudja, hogy a Cerberus felelős apja haláláért, Gillian bosszút esküszik a Titokzatos Ember és csoportja ellen, veszélybe sodorva mindazt, amiért David és Kahlee harcol. A regény a Bioware Mass Effect című, felnőtteknek szóló játéka alapján készült. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,39 MB [Hidden Content]1 point
-
Mass Effect – Andromeda sorozat (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Mass Effect – Andromeda Series” c. témában találhatók.) *** Jason M. Hough & K. C. Alexander – Felkelés a Nexuson (Andromeda sorozat 1.) Eredeti cím: Nexus Uprising Eredeti kiadó: Titan Books, London Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Felkelés a Nexuson Magyar kiadó: Tuan, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Bajer Katalin Több száz évig aludtak, és egy új otthonról álmodtak az Androméda-galaxisban. Amikor végre felébredtek, a békéről dédelgetett álmaik darabokra hullottak. A gyarmatosítók – turiánok, salariánok, aszárik, emberek és más fajok – egy felderítetlen galaxissal és felfoghatatlan fenyegetésekkel néznek szembe. A Nexus a központ, amelyből a gyarmatosítók felderíthetik új otthonukat. De még azelőtt, hogy a bárkák egyáltalán megérkeznének, a hatalmas űrállomás kritikus sérüléseket szenved. Az egész küldetés veszélybe sodródik, és Sloane Kelly biztonsági főnöknek kell helyreállítania a rendet, miközben versenyt fut az idővel, hogy leplezze az előttük álló fenyegetés valódi természetét. Ha kudarcot vall, az Androméda Kezdeményezés összeomolhat. A regény a Mass Effect videojáték-sorozat hivatalos előzménye. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,55 MB [Hidden Content]1 point
-
Colleen McCullough 1937. június 1-én született Új-Zélandon, ausztrál írónő. Főbb művei: Tövismadarak (1977), Emésztő szenvedély (1981), Missalonghi hölgye (1987), Trója éneke (1998), Morgan szerencséje (2000), A gránitember (2003) A mappa tartalma: Colleen McCullough - Antonius és Kleopátra.mobi Colleen McCullough - Caesar asszonyai I..mobi Colleen McCullough - Caesar asszonyai II..mobi Colleen McCullough - Emésztő szenvedély.mobi Colleen McCullough - Fortuna kegyeltjei.mobi Colleen McCullough - Hiányzó holttestek.epub Colleen McCullough - Morgan szerencséje.mobi Colleen McCullough - Róma első embere I..mobi Colleen McCullough - Róma első embere II..mobi Colleen McCullough - Tövismadarak.txt Colleen McCullough - Trója éneke.epub Colleen McCullough - Túl sok a gyilkosság.mobi [Hidden Content]1 point
-
Cormac McCarthy (Providence, Rhode Island, 1933. július 20. –) nagy sikerű amerikai regény- és színdarabíró. McCarthy műveit gyakran hasonlítják William Faulkneréhez. Harold Bloom amerikai irodalmár Cormac McCarthyt Thomas Pynchon, Don DeLillo és Philip Roth szerzőkkel együtt a mai Amerika legjobb írójaként emlegeti. A mappa tartalma: Cormac McCarthy - A gyümölcskertész.epub Cormac McCarthy - A jogász.epub Cormac McCarthy - A jogász.mobi Cormac McCarthy - A síkság városai.epub Cormac McCarthy - Átkelés.epub Cormac McCarthy - Az út.mobi Cormac McCarthy - Határvidék trilógia.mobi Cormac McCarthy - Isten gyermeke.epub Cormac McCarthy - Nem vénnek való vidék.mobi Cormac McCarthy - Odakint a sötétség.epub Cormac McCarthy - Suttree.epub Cormac McCarthy - Vad lovak.epub Cormac McCarthy - Vad lovak.mobi Cormac McCarthy - Véres délkörök.mobi [Hidden Content]1 point
-
Jobst Ágnes - A Stasi működése Magyarországon Jobst Ágnes történész kötete az egykori Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság állambiztonsági együttműködésének bemutatására vállalkozik. A téma a jelenkori történetírás kevéssé feltárt területei közé tartozik, holott a belügyi-állambiztonsági szervek kapcsolatainak mélyebb ismerete hozzásegíthet a közelmúlt fontos eseményeinek alaposabb megértéséhez. A kötet célja, hogy az elsődleges források, vagyis a levéltári dokumentumok felhasználásával tegyen kísérletet a téma feldolgozására. A szerző részletesen foglalkozik a Stasi által Magyarországon bevetett operatív csoport működésével, a kooperáció során felmerülő problémákkal és nézetkülönbségekkel, végül hosszan szól az 1989-es keletnémet menekültáradatról, amely utóbb egy új korszak nyitányának bizonyult Európa 20. századi történelmében. pdf 3mb [Hidden Content]1 point
-
Berkesi András (születéskori neve Bencsik András) (Budapest, 1919. november 30. – Budapest, 1997. szeptember 14.) a Kádár-korszak egyik leginkább támogatott szerzője. A mappa tartalma: Berkesi András - A 13. ügynök.mobi Berkesi András - A bosszú.txt Berkesi András - Akik nyáron is fáznak I..mobi Berkesi András - Akik nyáron is fáznak II..mobi Berkesi András - Alkonydomb.txt Berkesi András - Az ezredes.mobi Berkesi András - Barátok.epub Berkesi András - Bunker.rtf Berkesi András - FB-86.rtf Berkesi András - Ha az igazságra esküdtél....mobi Berkesi András - Húszévesek.txt Berkesi András - Játék a tisztességgel.txt Berkesi András - Kopjások.mobi Berkesi András - Különös ősz.mobi Berkesi András - Küszöbök.txt Berkesi András - Magány.txt Berkesi András - Sellő a pecsétgyűrűn.mobi Berkesi András - Siratófal.txt Berkesi András - Szélcsend.mobi Berkesi András - Szerelem három tételben.txt Berkesi András - Szól a kakas már.txt Berkesi András - Útlevél a pokolba.mobi Berkesi András - Vallomás.txt [Hidden Content]1 point
-
Gyermekkora óta író szeretett volna lenni. 23 évesen megírta első könyvét: Enter Frederick K Bower. Egy évvel később folytatása is megjelent: The Sinister Secret of Frederick K Bower. Az első nagyobb sikert elérő műve, A Sólyom gyémántja (1986) tévéképernyőre is került 1989-ben, a sorozat folytatásai: Kettes számú közellenség, Titkos szolgálat, Homályos nyomok. A mappa tartalma: Anthony Horowitz - A sas lecsap.mobi Anthony Horowitz - A selyemház titka.mobi Anthony Horowitz - A sólyom gyémántja.doc Anthony Horowitz - Az első bevetés.epub Anthony Horowitz - Az ötök ereje 1 - Hollókapu.doc Anthony Horowitz - Az ötök ereje 2 - Égi háború.doc Anthony Horowitz - Az utolsó bevetés.mobi Anthony Horowitz - Harmadik erő.mobi Anthony Horowitz - Homályos nyomok.mobi Anthony Horowitz - Kettes számú közellenség.doc Anthony Horowitz - Kígyófej.mobi Anthony Horowitz - Krokodilkönnyek.mobi Anthony Horowitz - Láthatatlan kard.mobi Anthony Horowitz - Mély vízben.doc Anthony Horowitz - Orosz rulett.mobi Anthony Horowitz - Örökké, meg egy nap.epub Anthony Horowitz - Titkos szolgálat.mobi Anthony Horowitz - Veszélyes iskola.mobi [Hidden Content]1 point
-
Anthony Grey (eredeti neve: Sebestyén Elemér) krimiíró, forgatókönyvíró, fordító. Budapesten született, jelenleg is ott él. Rendkívül kalandos életet élt, ez ihlette a könyvírásra. A mappa tartalma: Anthony Grey - ..és elszabadul a pokol.mobi Anthony Grey - A cápa szájában.prc Anthony Grey - A Halálmester.epub Anthony Grey - A Kobraisten bosszúja.mobi Anthony Grey - A kommandós háborúja.mobi Anthony Grey - Amok, avagy a fejvadász éjszakája.epub Anthony Grey - Az őrült kísértet.mobi Anthony Grey - Buddha könnye.mobi Anthony Grey - És elszabadul a pokol.mobi Anthony Grey - Kalózkeringő.epub Anthony Grey - Kung-fu életre-halálra.mobi Anthony Grey - Próbáld meg túlélni!.epub Anthony Grey - Sattarani, a gyűlölet istene.mobi Anthony Grey - Véres kaland Miami-ban.epub [Hidden Content]1 point
-
Alistair Stuart MacLean (skót gael nyelven: Alasdair MacGill-Eain) (Shettleston, Glasgow, Skócia, 1922. április 21. – München, Németország, 1987. február 2.) skót író, elsősorban II. világháborús regényeivel vált híressé, mint például a Navarone ágyúi, vagy a Kémek a Sasfészekben. Ian Stuart álnéven is írt. A mappa tartalma: Alistair MacLean - A halál folyója.prc Alistair MacLean - A halál dala.mobi Alistair MacLean - A Halál-folyó.mobi Alistair MacLean - A kulcsszó rettegés.prc Alistair MacLean - Apokalipszis.mobi Alistair MacLean - Az első számú légierő.epub Alistair MacLean - Baba a láncon.epub Alistair MacLean - Breakheart hágó.pdf Alistair MacLean - Csapda.mobi Alistair MacLean - Éjjeli őrjárat.rtf Alistair MacLean - Golden Gate.mobi Alistair MacLean - Hajtóvadászat.epub Alistair MacLean - Halál a Forma-1-en.mobi Alistair MacLean - Halállista.mobi Alistair MacLean - Halálvonat.mobi Alistair MacLean - Kémek a Sasfészekben.pdf Alistair MacLean - Medve-sziget.epub Alistair MacLean - Navarone ágyúi.pdf Alistair MacLean - Navarone elitcsapata.rtf Alistair MacLean - Nyomtalanul.epub Alistair MacLean - Öfelsége hadihajója.pdf Alistair MacLean - Őrület.mobi Alistair MacLean - Pokol Alaszkában.epub Alistair MacLean - Randevú az arannyal.prc Alistair MacLean - Rejtély a tengeren.pdf Alistair MacLean - Túsztorony.mobi Alistair MacLean - Unikornis.mobi Alistair MacLean - Végtelen éjszaka.rtf Alistair MacLean - Zsilip.epub Alistair MacLean & Alastair MacNeill - A kód.prc Alistair MacLean & Alastair MacNeill - A vírus.prc [Hidden Content]1 point
-
Dirk Rossmann – A polip kilencedik karja Eredeti cím: Der neunte Arm des Oktopus Eredeti kiadó: Lübbe, Köln Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A polip kilencedik karja Magyar kiadó: Művelt Nép, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Balla Judit A klímaváltozás soha nem látott mértékű katasztrófával fenyegeti a világot. Megváltoztatja a Földet, és megváltoztatja mindannyiunk életét. A tragédia elháríthatatlannak tűnik – amíg a három nagyhatalom, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína egy radikális lépéssel szövetségre nem lép. A Klíma-Szövetség szigorú szabályai azonban drasztikus beavatkozást jelentenek az emberi élet minden területén – akik pedig nem hajlandók alávetni magukat az új valóságnak, a legkeményebb megtorlással számolhatnak. A Föld jövője pedig hirtelen egy félénk szakács és egy jelentéktelen kis titkosügynök kezébe kerül… Dirk Rossmann német milliárdos üzletember, a Rossmann, Németország második legnagyobb drogéria-áruházláncának alapító-tulajdonosa. Első regénye nemcsak egy letehetetlenül izgalmas thriller, de egyben elgondolkodtató olvasmány is, mely napjaink legégetőbb problémáit boncolgatja. „Szuper izgalmas. Elismerésem!” – Udo Lindenberg, rocker Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,45 MB [Hidden Content]1 point
-
Marko Kloos – Frontvonalak (A sorozatból magyarul eddig csak az első 6 kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Marko Kloos – Frontlines Series” c. támában találhatók.) *** Marko Kloos: Frontvonalak (Frontvonalak 1.) Eredeti cím: Terms of Enlistment Eredeti kiadó: 47North, Seattle Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Frontvonalak Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Farkas István A Föld a közeli jövőben nem egy vidám hely. Az emberek többsége óriásvárosok betongettóiban nyomorog, értelmes munkát, értelmes életet nemigen lát. Az űrt már felfedezték, a távoli bolygók benépesítése már zajlik, de oda csak a nagyon gazdagok és nagyon szerencsések juthatnak ki… na meg a katonák. Andrew Grayson egy a sokmilliárd segélyen vegetáló ember közül. A számára egyetlen lehetséges módon próbál meg kitörni nyomorúságos helyzetéből: katona lesz. A dolgok azonban már a Földön is sokkal bonyolultabbak a vártnál, a világűrben pedig olyan kaland várja, amit korábban elképzelni sem tudott. A katonai múlttal rendelkező Marko Kloos a Frontvonalakat két kisgyermeke nevelése közben, főleg reggelente és esténként írta, majd a könyvkiadók több évnyi sorozatos visszautasítása után végül saját maga jelentette meg az Amazonon. Ahogy mondani szokás, a többi azóta történelem: a Frontvonalak kirobbanó sikert aratott a katonai sci-fik rajongóinak táborában, és azóta Kloos több folytatást is írt hozzá. „Mint a Vének háborúja: harcközpontú katonai sci-fi, ami nagyon hamar berántja az olvasót.” – io9.com Marko Kloos: Felderítők (Frontvonalak 2.) Eredeti cím: Lines of Departure Eredeti kiadó: 47North, Seattle Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Felderítők Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Farkas István Andrew Grayson évekig kétfrontos hadat viselt az Észak-Amerikai Nemzetközösség élén, ám kevés dolog változott: a polgárháborúktól véres Földön az élet egyre kilátástalanabb, miközben a nyurgáknak csúfolt, elpusztíthatatlannak tűnő idegen fajjal vívott csillagközi háború során mostanra bolygók sora vált lakhatatlanná. Miután túlél egy borzasztó veszteségekkel járó bevetést, Graysont egy távoli kolóniára tartó űrhajóra vezénylik, ráadásul a legénység a nyughatatlan természetéről híres. A talpraesettségükre nagy szükség lesz: az emberiség eddigi legfontosabb csatáját kell megvívniuk, melynek tétje a puszta túlélés. Marko Kloos a nagy sikerű Frontvonalak után tovább emeli a téteket a Felderítőkben: az első rész minden erősségét megtartva, még több katonai leírással, lélegzetelállító bevetésekkel és szívszorító drámával emeli be regényét a katonai sci-fik legjobbjai közé. Marko Kloos: Tengerészek (Frontvonalak 3.) Eredeti cím: Angles of Attack Eredeti kiadó: 47North, Seattle Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Tengerészek Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Farkas István A nyurgák már a naprendszerünk szélén gyülekeznek. Megerősítették a pozíciójukat a leigázott Marson, a hajóik pedig a Föld felé fordulva állnak, készen állva az újabb hódításra. Eközben Andrew Grayson és a Nemzetközösség erői egy másik csillagrendszerben rekedtek az Új-Svalbardi kolónián. Az idegenek blokádja miatt már az éhezés és a végső pusztulás fenyegeti őket, ezért lehetetlen küldetésre vállalkoznak: a sinoruszok erőivel összefogva megpróbálnak keresztül lopakodni egyetlen űrhajóval a nyurgák által ellenőrzött űrben, hogy feltölthessék a készleteiket, és továbbra is fenntarthassák az emberiség legtávolabbi bástyáját az ismeretlen világokban. Utuk óriási veszélyekkel és kellemetlen meglepetésekkel teli, melynek során ismét rádöbbennek arra, hogy a háborúban nincsenek szabályok. A Tengerészek az újkori katonai sci-fik egyik legjobban sikerült darabja. Marko Kloos ezután a kötet után vált végérvényesen a műfaj jelenlegi legjobbjává. Az izgalmas földi és űrcsatákat a hiteles katonai szóhasználat teszi még egyedibbé, miközben az olvasó egy olyan történet részese lehet, amit egyhamar nem felejt el. Marko Kloos: Renegátok (Frontvonalak 4.) Eredeti cím: Chains of Command Eredeti kiadó: 47North, Seattle Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Renegátok Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Farkas István A Föld elleni csatában az emberiség győzedelmeskedett a nyurgák maghajójának elpusztításával, de a Mars továbbra is az idegen lények megszállása alatt áll, ráadásul az ott rekedtek oxigén- és élelemkészlete kritikus szinten van. A hadsereg kétségbeesetten építi az újabb csatahajókat és bolygóközi védelmi rendszereket a megsemmisültek helyére, de a rendelkezésre álló nyersanyagok végesek. Andrew Grayson napjai kiképzéssel telnek: fiatal önkéntesekből próbál mihamarabb harcra kész katonákat faragni – a véres csatákból magával hordozott emlékeit pedig alkohol és gyógyszerek segítségével igyekszik kiégetni a fejéből. Eközben a Nemzetközösség és a sinoruszok két lehetőség közül választhatnak: vagy megindulnak a Mars felé azzal, amijük van, vagy a renegátok nyomába erednek, akik a földi invázió előtt nem sokkal elmenekültek, és magukkal vittek számos felbecsülhetetlen értékű hadihajót, melyek visszaszerzésével az emberiség a saját javára fordíthatná a készülő marsi ütközet kimenetelét. Egy kisebb csapat, többek közt Graysonnal és feleségével, a deszantgép-pilóta Halley-vel az élen felderítő küldetésre indul egy idegen naprendszer távoli holdjára, hogy feltérképezzék a renegátok védvonalait. Útjuk nem csak váratlan fordulatokban és veszélyekben lesz gazdag, de nagyban befolyásolhatja az emberiség jövőjét is. Marko Kloos: Bajtársak (Frontvonalak 5.) Eredeti cím: Fields of Fire Eredeti kiadó: 47North, Seattle Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Bajtársak Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Farkas István Eljött az idő, hogy az emberiség visszahódítsa a nyurgáktól a Marsot. A vörös bolygó több mint egy éve elesett. A földi erők azóta a hadseregük újjáépítésén, felszereléseik továbbfejlesztésén, valamint nemrég épített és többször bizonyított csatahajóik legénységének feltöltésén dolgoznak. A Marson ragadt emberek készletei és oxigénjük viszont már vészesen fogy, így nem várhatnak tovább: meg kell indulni a nyurgák ellen azzal, amijük van. Grayson és Halley ismét frissen kiképzett katonák élén vonul csatába a Föld eddigi legnagyobb küldetésében. De ha valamit megtanultak az idegen fajjal vívott csillagközi háborúban, az az, hogy nincs az a haditerv, ami kitartana a művelet legvégéig. A legrosszabbra készülnek, hiszen a nyurgák már világossá tették, hogy minden áldozatot készek meghozni a Mars birtoklásáért. Úgy tűnik, a két faj legvéresebb összecsapása van kilátásban. Marko Kloos: Mentőakciók (Frontvonalak 6.) Eredeti cím: Points of Impact Eredeti kiadó: 47North, Seattle Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Mentőakciók Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Farkas István Az emberiség megnyerte a csatát a Marson, de minden eddiginél nagyobb veszéllyel néz szembe. A nyurgák invázióját visszaverték, hajóik elhagyták a Naprendszert. Andrew Grayson a Marson teljesít szolgálatot, bevetésein a bolygón még megbúvó, kisebb-nagyobb nyurgafészkeket számolja fel. A Naprendszeren kívüli helyőrségeken azonban továbbra sem nyugodhatnak meg az egységek, az idegen faj jelenléte állandó a közelükben. Graysonra és deszantgép-pilóta feleségére, Halley-re egy új küldetés vár. Olyan, amilyenben eddig nem volt részük. Ráadásul mindkettejükre parancsnoki feladatot ruháznak, így már nem csak a saját életükért felelnek. A nyurgák pedig készülnek valamire, és úgy tűnik, hogy ismét sikerül alaposan meglepniük mindenkit. Grayson hamarosan a káosz és pusztítás kellős közepében találja magát. És ezúttal már nem csak a túlélésért fizetendő súlyos árat kell mérlegelnie, hanem szembe kell néznie a végtelen háború pszichés hatásaival is. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 21,0 MB [Hidden Content]1 point
-
Lovik Károly-Az aranypolgár 82% LOVIK KÁROLY (1874 – 1915) a századforduló jelentős írója, akit azonban kortársai lóversenyszakértőként tartottak számon, lótenyésztési szakmunkái még angolul is megjelentek. Írt regényeket (nagyszabású történelmi regénye váratlan, rejtélyes halála miatt félbemaradt), de ő inkább novellistának nevezte magát. Az aranypolgár című műve egyetlen vidám regénye, amely a kedves történeten túl megörökíti az 1860-as évek fővárosi életét, sőt az egykori pesti nyelvezetet is. Eredeti megjelenés éve: 1908 Budapest spamelo magyar nyelvű magyar szerző online olvasható regény századforduló A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Pesti Hirlap Könyvek Légrády Testvérek · Modern Magyar Könyvtár Singer és Wolfner > Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010 108 oldal · ISBN: 9789632994369 ---------------------- Lovik Károly-A leányvári boszorkány 79% Diákok, verekedés, csínytevések, szerelem, elválás, újra egymásra találás, becsület, hűség, barátság, korhelyek, mulatságok, ifjúság, életöröm és mindenek felett Selmecbánya és az Akadémia. Eredeti megjelenés éve: 1904 spamelo magyar nyelvű magyar szerző online olvasható regény romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Modern Magyar Könyvtár Singer és Wolfner > Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2016 210 oldal · ISBN: 9789633748848 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------1 point
-
Vándor Károly - A szovjet légierő Magyarországon és Ausztriában A közgazdász diplomával rendelkező, angol, német és orosz nyelvtudással bíró harmincas éveinek elején járó fiatalember életének elmúlt tizennyolc évét a Szovjet Légierő és Légvédelem magyarországi és ausztriai történetének felkutatására szentelte. Pusztán kíváncsiságból, vagy megszállottságból? A kérdésre a választ talán még önmaga sem tudja… Az azonban biztos, egy gyerekkori élmény késztette arra, hogy a téma Magyarországon, sőt egész Európában egyedülálló szakértője legyen. „1983 nyarán költöztünk Kunmadarasra, mely számomra akkor még semmilyen különleges jelentést nem hordozott. Aztán megláttam a hatalmas ’szitakötőket’, melyekből folyamatosan ugrottak az ejtőernyősök. (…) 1989-ben jutottam be először a repülőtérre: családi ismerősünk, ’Ljosa’ Posztas, a felderítőezred második századának parancsnoka segített. Mindenben támogatott, nagyon készséges volt. Először a földdel fedett betonfedezés ajtaját nyitotta ki: megnéztük az ott álló repülőgépet, egy SZU–17M4R-t, majd a nézelődés után sisakját, pilótadzsekijét, hevederét rám adta, s beülhettem a gép kabinjába, ahol ő lelkesen elmagyarázta, hogy melyik műszer mire való, majd rám csukta a kabintetőt… Ez volt az a pillanat, amikor a sorsom örökre összefonódott a szovjet haditechnikával…” pdf 37mb [Hidden Content]1 point
-
Stephanie Turnbull - Vonatok Mit jelent az Usborne Internetcímekkel könyv? Ez egy olyan könyv, amely olyan internetes oldalak címeit tartalmazza, amelyek segítségével szórakoztató és tanulságos módon még jobban elmélyedhetsz a könyv témájában. Ez a könyv elvezet a vonatok történelmébe, a korai óriás gőzösöktől a legutóbbi lövedékalakú gyors gépekig. Mindent megtudhatsz a valaha létező leggyorsabb, legrégebbi és legfényűzőbb vonatokról. Nagyszerű képek rögzítik a világ leglenyűgözőbb mozdonyait mozgás közben, élethűen.pdf 14mb [Hidden Content]1 point
-
Henry Hamilton - A II.Világháború titkai A szerző a most már hozzáférhető levéltári anyagok kutatásai után szedte csokorba az eddig megmagyarázatlan történelmi eseményeket. A könyv olyan összefüggéseket is feltár, amelyekről eddig Magyar nyelven semmi, vagy alig valami jelent meg. Eredeti megjelenés éve: 2002 pdf 90mb data.hu [Hidden Content]1 point
-
A magyar országgyűlés történetének képeskönyve pdf 90mb [Hidden Content]1 point
-
Mong Attila - Kádár hitele Az elmúlt három évtized leforgása alatt Magyarország többször is súlyos adósságcsapdába került. Az 1970-es és 1980-as évek fordulóján az összeomlástól végül csak a Valutaalaphoz és a Világbankhoz történő csatlakozás mentette meg az országot. Néhány évvel később az újabb eladósodásból a rendszerváltásig vezetett az út, a 2000-es évek elején megindult folyamatnak pedig a 2008-as pénzügyi és gazdasági világválság, és újból a Valutaalap mentőöve vetett véget. Az adóssághelyzet tehát alapvetően befolyásolta a közelmúlt történelmét – sem az 1968-as reform, sem az 1980-as évek intézkedései, sem a rendszerváltás nem érthető meg enélkül. A Kádár hitele lebilincselő történelmi oknyomozás, mely a rendszerváltásig terjedő időszakot tárja fel, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy általa a mai politikai és gazdasági tér is átláthatóbbá váljon. Mong Attila, újságíró, több kötet szerzője. 2003-ban Göbölyös József „Soma” díjat, 2004-ben a Joseph Pulitzer Emlékdíjat nyerte el újságírói munkájáért. pdf 3mb [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Acél Alkimista sebzett bosszúja.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Fullmetal Alchemist the Revenge of Scar (2022) japán mangasorozat Akció, Fantasztikus, Kaland Szereplők: A mozifilm első részének folytatásában az Elric fivérek eddigi legkeményebb ellenfelükkel néznek szembe a magányos sorozatgyilkossal,akinek nagy sebhely van a homlokán. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------1 point
-
Nappali műszak.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Day Shift amerikai vígjáték, fantasy, 2022 Stáblista: A pénzkereset napjainkban veszélyes munka: a Los Angeles-i vámpírvadásznak egy hete van, hogy kifizesse a gyereke tandíját és fogszabályozóját. Jamie Foxx foggal-körömmel harcol Dave Franco és Snoop Dogg oldalán ebben az akciódús horrorvígjátékban. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---1 point
-
Az.elveszett.varos.2022.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TRASH.The Lost City.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai vígjáték, romantikus kalandfilm, 112 perc, 2022 Stáblista: Az.elveszett.varos.2022.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TRASH MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés --------1 point
-
Az éjféli égbolt.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!The Midnight Sky amerikai filmdráma, 122 perc, 2020 Stáblista: Egy sarkvidéki kutató megpróbál kapcsolatba lépni egy csapat visszatérő űrhajóssal egy titokzatos, globális katasztrófa után. Rendező és főszereplő: George Clooney.Formátum : DVD Video MENU:nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----------1 point
-
A Postamester..Going Postal .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol vígjáték, 185 perc, 2010 Stáblista: Tartalom Moist Von Lipwig megrögzött szélhámos. Sok bűn terheli a lelkét, de a törvény elől nem menekülhet. Az akasztófától egy angyal menti meg, aki az életéért cserébe azt kéri, hogy virágoztassa fel Ankh-Morpork városka postahivatalát. A feladat nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A hivatal rozoga, düledező intézmény, két alkalmazottal. Ám az igazi gondot nem is ez, hanem a rivális Clacks Company jelenti, amely a monopóliumát félti ettől a lépéstől. Éppen ezért a vezetője, Reacher Gilt semmitől sem riad vissza, hogy akadályozza Lipwiget a munkában. Moist, a rutinos hóhányó elvállalta Ankh-Morpork városka postahivatalának vezetését. Nem mintha sok választása lett volna, mégiscsak jobb, mint az akasztófa. A cinikus fickó beleveti magát a munkába, nem rettenti el a nehézségek sora sem. Eközben új barátokat (és ellenségeket) szerez. Ott van a tűimádó Stanley, Mr. Garas, a hivatal elhivatott szolgálója, Miss Kedvesszív, valamint a gólem Pumpáló 19, aki ugyanolyan furcsa, mint a körülötte lévő világ. A legnagyobb hatást azonban szép Adora gyakorolja rá. Lipwig rájön, hogy vannak fontosabb dolgok a világon a hazugságnál és a kapzsiságnál. Általános Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -1 point
-
Vad Buck jégkorszaki kalandjai ( The Ice Age Adventures of Buck Wild )Prémium linkek! színes, magyarul beszélő, amerikai, animációs - mesefilm 81 perc stablista. tartalom. Ropsz és Eddie véletlenül lavinát okoz és elpusztítja a banda nyári házát. A banda megharagszik rájuk, ami miatt titokban elhagyják a bandát. Ropsz és Eddie rábukkan az Elveszett Világ bejáratára, egy dinoszauruszokkal teli földre. A két oposszum összefut Vad Buckkal, aki megmenti őket a ragadozóktól, és elmondja nekik, hogy egy Orson nevű Protoceratopsot keres, akit kiskorában hatalmas agya miatt terrorizáltak. Most meg akarja hódítani az Elveszett Világot. Buck megpróbálja visszavinni Ropszékat az otthonukba, de Orson egy sziklával elzárta a bejáratot.... És ezek után közösen sok-sok felejthetetlen kalandokban lesz részük. Általános Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---1 point
-
Énekelj! 2.Sing.2.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB.PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai családi animációs film, vígjáték, 112 perc, 2021 Stáblista: Az Illumination nagy sikerű, zenés animációs filmje folytatódik nagy álmokkal és káprázatos slágerekkel, hiszen az elszánt koala, Buster Moon, és az ő állati sztárcsapata az eddigi leglátványosabb szuperműsorukra készülnek… a világ szórakoztatóiparának csillogó fővárosában. Csak egy bökkenő van: először meg kell győzniük a világ legzárkózottabb rocksztárját (az eredetiben a legendás ikon, Bono a hangja), hogy csatlakozzon hozzájuk. Buster és csapata sikerre vitte az Újhold Színházat, de Buster nagyobb trófeát szemelt ki magának: új műsorral akar előrukkolni a Kristálytorony Színházban a csillogó-villogó Redshore Cityben. Ám összeköttetések híján Buster és társulata kénytelen belopni magát a világhíres Crystal Entertainment irodáiba, ahol a főnök egy könyörtelen farkas mogul, Jimmy Crystal. A kis csapat kétségbeesetten próbálja felkelteni Mr. Crystal figyelmét, és Günter előáll egy elképesztő spontán ötlettel, amelyhez aztán Buster is gyorsan csatlakozik: azt ígérik, hogy az új műsor sztárja a rocklegenda oroszlán, Clay Calloway lesz. A gond csak annyi, hogy Buster még sosem találkozott Clayjel, aki elzárkózott a világtól már több, mint egy évtizede, amikor elveszítette feleségét, és azóta színét sem látták… Miközben Günter segít Busternek megálmodni egy nem is evilági színházi remekművet, és miközben egyre nagyobb a nyomás (és a fenyegetés) Mr. Crystal részéről, Buster nekivág, hogy felkutassa Clayt, és rábeszélje, hogy térjen vissza a színpadra. Ami Buster világsikerről szőtt álmodozásának indul, olyan érzelmes utazássá alakul, amely bizonyítja, hogy a zene ereje képes meggyógyítani a legbánatosabb szívet is. M Sing.2.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB M Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
PlayboyPlus - Meg Cyria - She's Got Game XXX HDrip Clip 1080p size : 270 mb format : mp4 video : 1920*1080 audio : aac stereo. 44.1 khz. 128 kbps runtime : 00:06:04 genre : solo starring : meg cyria prod year : 2021 company : playboyplus.com free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A mandzsúriai jelölt-The Manchurian Candidate .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 129 perc, 2004 Stáblista: Szereplők Tina Sinatra Executive Producer: Scott Aversano Látványtervező: Kristi Zea Vágó: Carol Littleton Craig McKay Bennett Marco kapitány és Raymond Shaw őrmester együtt szolgált az Öböl-háborúban. A kuvaiti sivatagban támadás érte a szakaszukat és csak Shaw őrmesternek köszönhetik, hogy életben maradtak, akit hőstettéért Becsületrenddel tüntettek ki. Tíz évvel később Shaw elképesztő gyorsasággal halad felfelé a politikai ranglétrán anyjának, a nagyhatalmú szenátornak a közbenjárásával. Marcót viszont rémálmok gyötrik, amelyek a kuvaiti akcióval állnak kapcsolatban. Azon töpreng, hogy Shaw talán nem is az a dicsőséges hős, akinek mindenki hiszi. Megpróbál kapcsolatba lépni vele. Általános xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------1 point
-
EternalDesire - Lucia D. - Malina XXX HDrip Clip 720p size : 52 mb format : mp4 video : 1280*720 audio : aac steteo. 44.1 khz. 192 kbps runtime : 00:07:26 genre : solo starring : lucia d. prod year : 2021 company : eternaldesire.com free [Hidden Content]1 point
-
Joymii - Missy Luv - Her Fresh Pedicure XXX HDrip Clip 720p size : 205 mb format : mp4 video : 1280*720 audio : aac stereo. 44.1 khz. 192 kbps runtime : 00:21:45 genre : teen starring : missy luv prod year : 2020 company : joymii.com free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
W4B - Milla - Naked In The Forest XXX HDrip Clip 1080p size : 155 mb format : mp4 vidceo : 1920*1080 audio : aac stereo. 44.1 khz. 192 kbps runtime : 00:02:42 genre : solo starring : milla prod year : 2019 company : w4b.com free [Hidden Content]1 point
-
. Parányi varázslat - Csoda (The Good Witch's Wonder) 2014 TVRip HUN (12) színes, magyarul beszélő, amerikai dráma, 83 perc RENDEZŐ: Craig Pryce OPERATŐR: John Berrie ZENE: Orest Hrynewich, Jack Lenz PRODUCER: Andrea Raffaghello EXECUTIVE PRODUCER: Jonathan Eskenas VÁGÓ: Mark Sanders Cassandra Nightingale: Catherine Bell Jake Russell: Chris Potter Martha Tinsdale: Catherine Disher Brandon Russell: Matthew Knight Lori Russell: Hannah Endicott-Douglas Middletonban ismét zajlik az élet. Martha, frissen megválasztott polgármesterként lelkesen veti bele magát teendőibe, persze gyakran a rá jellemző túlbuzgósággal. Cassie-ék Brandon és Tara esküvőjére készülnek. Hogy több időt nyerjen, Cassie felveszi az üzletbe Audrey-t, aki nemrég érkezett a városba, sőt a Botanikus Kertért szervezett aukcióban is segítséget kap tőle. Amikor a kikiáltási tárgyak sorra eltűnnek, Cassie kénytelen férje és az új polgármester segítségével utána járni az igazságnak. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.csoda-The.Good.Witch's.Wonder.2014 Videó információk: Méret: 1 004,54 MB Hossz: 1:22:22 Típus: AVI (AVC - Intel H.264) Felbontás: 640 x 360 pixel Bitráta: 1 500 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Parányi varázslat - Bűbáj (Good Witch's Charm) 2012 TVRip HUN (12) színes, szinkronizált, kanadai családi film, 83 perc RENDEZŐ: Craig Pryce FORGATÓKÖNYVÍRÓ: G. Ross Parker, Rod Spence Cassandra Nightingale: Catherine Bell Jake Russell: Chris Potter Martha Tinsdale: Catherine Disher Derek Sanders: Noah Cappe Lori Russell: Hannah Endicott-Douglas Cassie Nightingale újra boszorkányos utakon jár, de most már egy kisbabával a karjában és új munkakörben a város polgármestereként. A zsúfolt napok miatt Cassie és rendőrfőnök férje, Jake nem sokat alszanak. Reménykedve egy kis pihenőben Cassie egy kis vakációt tervez az új családjával. De a dolgok félrecsúsznak, amikor bűnesetek ütik fel a fejüket a városban és egy oknyomozó riporter is megjelenik, miután felkerült egy videó az internetre, amin Cassie varázslatosan eltűnik. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Cassie rég nem látott nevelőanyja is feltűnik a városban, majd nevelt lányát gyanúsítják meg a lopásokkal. Cassie-nek családja és barátai támogatása mellett saját, rá jellemző bájára kell hagyatkoznia, hogy megállíthassa a pletykákat, mielőtt azok teljesen lerombolnák a város és az ő hírnevét is. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Bubaj-Good.Witch's.Charm.2012 Videó információk: Méret: 1 004,15 MB Hossz: 1:22:27 Típus: AVI (AVC - Intel H.264) Felbontás: 640 x 360 pixel Bitráta: 1 500 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Parányi varázslat - A család (The Good Witch's Family) 2011 TVRip XviD HUN (12) színes, szinkronizált, kanadai családi film, 83 perc RENDEZŐ: Craig Pryce FORGATÓKÖNYVÍRÓ: G. Ross Parker, Rod Spence Cassandra Nightingale: Catherine Bell Jake Russell: Chris Potter Martha Tinsdale: Catherine Disher Derek Sanders: Noah Cappe Lori Russell: Hannah Endicott-Douglas Cassie élete jól alakul, ahogy beilleszkedik az új családjába: férje Jake, a rendőrfőnök, nevelt gyerekei Brandon és Lori. De Middletonban valami történik, valami rossz. A gonosz érkezik meg, Cassie rég nem látott unokatestvére, Abigail személyében, aki mint egy tornádó hozza magával a gonoszságot. A korábban békés Russell családban mindenki veszekszik reggeltől estig; Jaket kirúgják, miután vitázott a polgármesterrel egy ügy kapcsán; a polgármester felesége, Martha pedig otthagyja a férjét hosszú évek házassága után. Miközben Cassie-t felkérik, hogy legyen polgármester, a családjában, amely egykor olyan boldog és nyugodt volt, egyre több a súrlódás; Abigail ördögi befolyása pedig egyre fokozza Cassie boldogtalanságát. Mit tehet ilyenkor egy jó boszorkány? Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.csalad-The.Good.Witch's.Family.2011 Videó információk: Méret: 1 017,01 MB Hossz: 1:23:25 Típus: AVI (AVC - Intel H.264) Felbontás: 640 x 360 pixel Bitráta: 1 500 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Parányi varázslat - Az esküvő (The Good Witch's Gift) 2010 TVRip XviD HUN színes, szinkronizált, kanadai családi film, 83 perc RENDEZŐ: Craig Pryce FORGATÓKÖNYVÍRÓ: G. Ross Parker, Rod Spence Cassandra Nightingale: Catherine Bell Jake Russell: Chris Potter Martha Tinsdale: Catherine Disher Derek Sanders: Noah Cappe Lori Russell: Hannah Endicott-Douglas Cassie kényelmesen beilleszkedett Middleton városába, sikeres üzlete van és eljegyezte a város rendőrfőnöke, Jake Russell. Eldöntötték, hogy karácsony napján tartják az esküvőt. A közelgő karácsonyra való tekintettel Jack különleges ajándékot keres Cassie-nek. Közben az esküvőhöz szükséges dokumentumok keresésekor nem talál olyan papírt, amit bizonyítaná Cassie létezését. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az.eskuvo-The.Good.Witch's.Gift.2010 Videó információk: Méret: 1 019,38 MB Hossz: 1:23:20 Típus: AVI (AVC - Intel H.264) Felbontás: 640 x 360 pixel Bitráta: 1 500 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Dél-Amerika 5 nagyvadja - (The Big Five Of South America) 1. évad 1-5 rész mini sorozat 2012 TVRip XviD (12) Dél-Amerika 5 nagyvadja (The Big Five Of South America) ismeretterjesztő filmsorozat, 2012 1.évad 1-5 rész (12) Dél-Amerika 5 nagyvadja (The Big Five Of South America) ismeretterjesztő filmsorozat, 2012 Hangsáv: Magyar 2.0 Történet leírása: Az afrikai szavannák 5 híres nagyvadjáról számtalan film készült már. A sorozat rendhagyó módon Dél-Amerikába invitál minket, ahol öt izgalmas expedíción vehetünk részt, öt kevésbé ismert vadállat nyomában. Az esőerdő pettyes nagymacskája, a jaguár, a pampákon battyogó hangyász, vagy a kígyók királyának tartott anakonda élőhelye azonban veszélyben forog - a filmből azt is megtudhatjuk, mi mindent tesznek a tudósok e különleges állatok megmentéséért. Műszaki infó: Informations by PirateClub MediaInfo v1.3 Dél-Amerika 5 nagyvadja S01E01 Videó információk: Méret: 656,46 MB Hossz: 0:26:07 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 3 514 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 125 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz ismeretterjesztő filmsorozat, I./1. rész, 2012 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------------- ismeretterjesztő filmsorozat, I./2. rész, 2012 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------------- ismeretterjesztő filmsorozat, I./3. rész, 2012 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------------- ismeretterjesztő filmsorozat, I./4. rész, 2012 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------------- ismeretterjesztő filmsorozat, I./5. rész, 2012 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------------- TELJES AZ 1. ÉVAD!1 point
-
Egyiptom - Egypt 2005 TVRip XviD HUN 6 részes minisorozat (12) színes, szinkronizált angol dokumentumfilm, 6 részes minisorozat 2005 50 perc és 700 MB/rész (12) Készítették: rendező: Ferdinand Fairfax forgatókönyvíró: Ferdinand Fairfax, Tony Mulholland producer: Paul Bradshaw ügyvezető producer: Phil Dolling fényképezte: Tim Palmer zene: Stanislas Syrewicz vágó: Les Healey, Warren Meneely, Milena Tasso Szereplők: Stuart Graham (Howard Carter) Caroline Langrishe (Lady Carnarvon) Joseph Long (Bernard Drovetti) Elliot Cowan (Champollion) Valentine Pelka (Pierre Lacau) Andrew Sachs (narrátor) Tartalom: Most először, ezen lenyűgöző történetek, egy hatrészes történelmi dokumentumfilm sorozat keretében kerülnek bemutatásra. A sorozatból kiderül, hogyan fedte fel e három ember az ősi Egyiptom titkait lépésről lépésre. Az első két, egy-egy órás rész Howard Carter életét és munkásságát ismerteti: a férfiét aki végül rálelt Tutanhamon nyughelyére. A harmadik és negyedik rész Giovanni Belzoni régészkalandjait mutatja be aki igazi Indiana Jones-ként küzd francia társával, hogy elsőként leljen elveszett sírok és fantasztikus kincsek nyomára. Az utolsó részben Jean-François Champollion életét kísérhetjük figyelemmel amint azon fáradozik, hogy a világon elsőként kibetűzze az egyiptomi hieroglifákat. Első rész: Tutanhamon keresése A zöldfülű Carter karrierje Egyiptomban súlyos törést szenved, mikor egy nagy ovációval feltárt sírt végül üresen találnak. Céljától azonban eltántoríthatatlan, elválik társától Theodore Davis-től és folytatja munkáját elszántan remélve, hogy újabb pártfogóra lel. Mivel meggyőződése, hogy Tutanhamon még felfedezésre vár, Carter meggyőzi Carnarvon-t, hogy engedélyezze az ásatások folytatását a Királyok Völgyében. Azonban amint a csapat munkához lát, kitör a háború Németország ellen, így az ásatást felfüggesztik. A háború befejeztével Carter és Carnarvon újult erővel folytatja a munkát és lépésről lépésre feltárják a Királyok Völgyét. Az ásatások 1922-ig folytatódnak, de mivel nagyobb előrelépés nem történik a csalódott, pénzügyi csőd szélén álló Carnarvon úgy dönt, hogy kiszáll. Második rész: Tutanhamon átka Tutanhamon sírjának története rabul ejti a médiát az egész világon. Carnarvon és Carter azonnal világhírre tesz szert. A jutalom melyre Howard Carter egész életében vágyott végül minden képzeletet felülmúl: több ezer, felbecsülhetetlen értékű műtárgy és végül, mindenek megkoronázásaként Tutanhamon tömör arany szarkofágja és halotti maszkja. Ahogy az ásatás folytatódik az egyiptomi sivatag hőségében, Carter és csapata közt egyre nő a feszültség. Carter a teljes nyilvánosság előtt dolgozik - minden amit tesz nemzetközi újságírók szemei előtt történik. Rájön, hogy munkája még csak most kezdődött el igazán: az utókornak kell megőriznie a sír relikviáit. Miután az előteret megtisztították, Carter csoportja nekiáll, hogy áttörjenek a következő terembe. Végre eljött a nap melyre Carter egész életében várt: boldogan nyitja fel hivatalosan is Tutanhamon sírkamráját. Carnarvon-nak azonban az ásatások egyiptomi vezetőjével kötött szerződése alapján a sírban találtakat az egyiptomi kormánynak kell visszaszolgáltatnia mivel a hely eddig érintetlen fáraósírt rejt. Carter történetével párhuzamosan a filmben fény derül Tutanhamon tragikus életére is: hogyan halt meg 18 éves korában, örökös nélkül, hogyan mumifikálták, temették el és miért törölték ki a nevét végül a történelemből? Tutanhamon a feledés homályába merült, míg Carter fel nem fedezte sírját. Harmadik rész: A fáraó és a hóember 16 évvel Napóleon megszállása után az európaiak Egyiptom iránti lelkesedése egyre csak nő. Erős rivalizálás alakul ki a felfedezők és a gyűjtők közt - a versengés különösen nagy a franciák és a britek között. Kairóban Belzoni találkozik két férfival akik örökre megváltoztatják az életét. Az egyikük John Lewis Burkhardt aki arabnak álcázva magát ismeretlen egyiptomi templomokat keresett fel melyek évszázadokig rejtve voltak a világ elől. A másik férfi Henry Salt aki ég a vágytól, hogy gyűjtőként váljon ismertté. Belzoni történetével párhuzamosan II. Ramszesz sorsára is fény derül. Katonai dinasztia sarjaként lett fáraó, 67 éven át uralkodott, több mint 100 gyermeket nemzett és az ősi Egyiptom néhány csodálatos műemlékét is ő emelte. Negyedik rész: Abu Szimbel, a homok temploma Történet arról, hogyan jutott Giovanni Belzoni néhány legnagyobb felfedezése nyomára, köztük I. Szeti fáraó sírjával és Ramszesz titokzatos, homokkal beborított templomának rejtett bejáratára Abu Szimbel-ben. Ötödik rész: A Rosette-i kő titka Történet az ősi egyiptomi hieroglifák megfejtéséért folytatott versengésről. Hatodik rész: A hieroglifák titka Történet arról, hogy egy francia nyelvész, Jean-Francois Champollion hogyan kezdte feltárni az ősi egyiptomi hieroglifák mögé rejtőzött különös világot. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Egyiptom E01 Tutanhamon keresese Videó információk: Méret: 700,38 MB Hossz: 0:50:55 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 408 pixel Bitráta: 1 785 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 5 - 6 rész hozzáadva! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
-
Szextitkok Ausztráliából - (Secret Sex Lives of Australians) 2010 1 évad MPEG4 AVC HUN Mp4 (18) színes, ausztrál ismeretterjesztő filmsorozat, 2010 48+47 perc (18) Készítették: xxx Szereplők: xxx Tartalom: A legfehérebb lepedők is belepirulnak, miután feltárjuk az ausztrál hálószobák titkait! Az iker-riportfilm első részében a férfiak, a második epizódban nők mesélik el provokatív, szexi esetleg érzelmes húrokat pengető történeteiket. Szakértők és statisztikák szolgálnak előjátékként, de a valódi aktus hétköznapi emberek vallomásai alapján bontakozik ki szemünk előtt, akik otthonukban, teljes őszinteséggel adnak képet a déli kontinensen élők szexuális szokásairól. Bízunk benne, hogy nem minden lesz újdonság, de ha valami megtetszik, tessék kipróbálni! Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szextitkok Ausztráliából 01 - LifeNetwork 2015 Videó információk: Méret: 732,74 MB Hossz: 0:47:45 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 2 016 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 124 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Szextitkok Ausztráliából 02 - LifeNetwork 2015 Videó információk: Méret: 719,10 MB Hossz: 0:46:53 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 2 013 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 125 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Bob, a mester: Vigyázz, kész, építs! - (Bob the Builder, Ready, Steady, Build!) 2011 2. évad TVRip XviD HUN színes magyarul beszélő Angol animációs sorozat 1-20 epizód 10 perc/epizód Rendező: Will Meugniot, Paul Sabella Forgatókönyvíró: Diane Redmond, Keith Chapman, Paul Larson Zeneszerző: Paul K. Joyce Producer: Jackie Cockle Vágó: Robert Francis Mese figurák: David Menkin, Neil Morrissey, Rob Rackstraw, Kate Harbour, Lorelei King Bob mester irányítása alatt a legnehezebb munka is csak egy vidám délután a parkban. Főleg, hogy legjobb barátai és munkagépei is lelkesen segítenek neki. Bármit felépítenek, kiásnak vagy elszállítanak. Ha kíváncsi vagy a fáradhatatlan Bob legújabb kalandjaira, akkor tarts velünk! Epizód címek: S02E01 Colos és a három kotró - Lofty And The Diggers Three S02E02 Márkus és a dinoszaurusz - Scoop And the Rollercoaster S02E03 Dömpi és a sirály - Rubble And The Seagull Surprise S02E04 Guri és a makacs domb - Roley And The Impossible Bump S02E05 Muki és a kis vasút - Muck's Train To Trouble S02E06 Marci dinoszaurusza - A Dinosaur For Scratch S02E07 Szélvész Trixy - Whizzy Dizzy S02E08 Guri az elveszett tárgyak felelőse - Travis's New Garage S02E09 Marci és az álomszoba - Scratch And The Dream Room S02E10 Trixy a sztár - Stage Struck Dizzy S02E11 Guri és a róka - Roley and the Fox S02E12 Szuper Kvandris - Super Scrambler S02E13 Guri és az időjárás rep - Roley'a Weather Rap S02E14 Bob nagy ugrása - Bob's Big Bounce S02E15 Kvandris, Pif és az ezüstkalapács - Scrambler and the Clue S02E16 Colos és a plüss mackó - Lofty and the Teddy Bear Rescue S02E17 Muki és a régi iskolafal - Muck and the Old Scholl Wall S02E18 Márkus nagy feladata - Scoop's Big Job S02E19 Trixy kalózra lel - Dizzy Finds a Pirate S02E20 Guri és a sirály - Roley and the Seagull Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 S02E01 Colos és a három kotró Videó információk: Méret: 114,31 MB Hossz: 0:09:49 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 484 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Jöhet a Die Hard 5 A Die Hard-fanok elégedetten dőlhetnek hátra a karosszékben: Bruce Willis tegnap délután a washingtoni Woodley parkban a néhány hét múlva debütáló Die Hard 4 - Legdrágább az életed-et népszerűsítette éppen, amikor a színpadon állva elkottyantotta a mikrofonba, hogy a stúdió már a sorozat ötödik részét tervezgeti. A riporter azt kérdezte Willistől, a június 27-én mozikba kerülő negyedik rész vajon az utolsó lesz-e, mire Willis a közönség nagy meglepetésére azt válaszolta, nem. "Nem, nem hiszem, hogy ez lenne az utolsó. A Fox már a következő részről tárgyal. Megmondtam nekik, hogy csak akkor megyek bele, ha Len (Wiseman, a Die Hard 4 rendezője - a szerk.) csinálja azt is. És ha Maggie Q is benne lesz megint" - mesélte Willis, aztán ránézett Justin Longra, aki a legújabb részben John McClane ifjú segítőjét játssza, és gyorsan hozzátette: "Ó, igen... és persze Justin. Nélküle nem megy". Bruce Willis aztán nosztalgiázni kezdett. "Huszonegy év telt el az első rész óta. Láthattok benne harmincegy évesen és láthattok most, ötvenkét évesen is. Vannak pillanatok az új filmben, amikor észrevehetően kicsit lassabban pattanok fel a földről, mint annak idején" - utalt a sebesen múló időre a mindenkori John McClane.1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00