Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 08/11/2023 in all areas

  1. Lina Areklew-Hamu és korom 80% Fredrik Fröding Európa legszörnyűbb hajókatasztrófájának, a M/S Estonia komp 1994-es tragédiájának túlélője, akinek egész további életére árnyékot vet, hogy szüleivel együtt öccsét, Niklast is elvesztette a hajószerencsétlenségben. Felelősnek érzi magát, mert képtelen volt megakadályozni, hogy egy hullám elragadja a fiút, ám a lelke mélyén úgy érzi, testvére mégis túlélte a katasztrófát. Felnőtt életét végigkíséri ez a trauma. Folyamatos, gyógyszeres pszichiátriai kezelésben részesül, kevés sikerrel – bár rendőrtisztnek készült, csak adminisztrátorként kap munkát, és időnként „megpillantja” Stockholm forgatagában a testvérét. A történet is egy ilyen találkozással indul. Az utcán meglátja Niklast, amint a híres Ceder szállodalánc tulajdonosával, Adammal tárgyal, majd eltűnik a szállodában. Fredrik Ceder nyomába ered, egészen Ulvö szigetére követi, majd egyre nagyobb bajba keveredik. A szálak egy régi gyilkossághoz, a sziget sötét múltjába vezetnek. kortárs krimi magyar nyelvű regény skandináv krimi sorozatgyilkosság svéd szerző > Európa, Budapest, 2022 344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044986 · Fordította: Papolczy Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----
    4 points
  2. A sci-fi klasszikusai sorozat *** Út a csillagokig (Ifj. Veress István szerk.) Kiadó: Arión, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: A sci-fi klasszikusai Kiadás éve: 2009 Tartalom: PROLÓGUS Edmond Hamilton: A számkivetett (Békés András fordítása) IDŐPARADOXON Fredric Brown: A tükörterem (Gieler Gyöngyi fordítása) Marietta Csudakova: A létezés tere (Apostol András fordítása) Gennagyij Gor: A kép (G. Lányi Márta fordítása) Stanisław Lem: Molteris találmánya (Mach Edward fordítása) ŰRUTAZÁS Konrad Fiałkowski: A parancsnok életre keltése (Szabó Győző fordítása) Kirill Bulicsov: Oszd meg velem… (Apostol András fordítása) Robert A. Heinlein: Zöld dombok a Földön (Nagy Judit fordítása) Arthur Sellings: Új életet kezdeni (Vámosi Pál fordítása) A JÖVŐ TÁRSADALMA Philip K. Dick: Az előszemélyek (Kovács Géczi Judit fordítása) Koniszi Gaku: A föld alatti Paradicsom (Farkas Mária fordítása) Theodore R. Cogswell: Fal a világ körül (B. Szabó Helga fordítása) Brian W. Aldiss: Ámen és kész (Damokos Katalin fordítása) HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK Clifford D. Simak: A szomszéd (Zádor András fordítása) Damon Knight: Négyesfogat (Békés András fordítása) Isaac Asimov: Mit neveznek szerelemnek? (Vámosi Pál fordítása) A. E. van Vogt: A szunnyadó (Borbás Mária fordítása) EPILÓGUS Leo Szilard: Üzenet a csillagokhoz (Deák András fordítása) Álmok a jövőről (Ifj. Veress István szerk.) Kiadó: Arión, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: A sci-fi klasszikusai Kiadás éve: 2010 Tartalom: ŰRUTAZÁS John Wyndham: Túlélni (Szentmihályi Szabó Péter fordítása) Anne McCaffrey: Az éneklő hajó (Elek István fordítása) Dmitrij Bilenkin: Űrhidegfóbia (Herendi Katalin fordítása) Cesare Falessi: Az űrpilóta igazsága [La verita del pilota spaziale] (Óvári Katalin fordítása) ÉN, A ROBOT Walter M. Miller: Én alkottalak (Avarossy Éva fordítása) Keith Laumer: Háborús ereklye (Elek István fordítása) Herbert W. Franke: Joe, a kiborg [Ein Kyborg namens Joe] (Apostol András fordítása) Brian W. Aldiss: Neanderbolygó (Nemes Ernő fordítása) HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK Robert Sheckley: A szörnyetegek (Gálvölgyi Judit fordítása) A. Bertram Chandler: A ketrec (Borbás Mária fordítása) Arthur C. Clarke: Tüzek a mélyben (Árokszállásy Zoltán fordítása) Ray Bradbury: Valaki, aki vár (Kuczka Péter fordítása) A JÖVŐ TÁRSADALMA Frederik Pohl: Alagút a világ alatt (Mesterházi Márton fordítása) Kate Wilhelm: Nagy voltál, baby! (Terstyánszky Krisztina fordítása) Juan G. Atienza: Három- vagy négymilliárd kivándorló [3 ó 4 mil millones de emigrantes] (Varga-Haszonits Zsuzsa fordítása) Ilja Varsavszkij: Az örökös (Dalos György fordítása) A seholsincs bolygó (Ifj. Veress István szerk.) Kiadó: Arión, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: A sci-fi klasszikusai Kiadás éve: 2011 Tartalom: PROLÓGUS Eric Frank Russel: Az egyetlen megoldás ŰRUTAZÁS V. E Van Vogt: Az elvarázsolt falu Jacek Savaszkiewicz: Várakozás Jurij Tupicin: Napkelte Robert Bloch: Richard Clayton különös repülése A JÖVŐ TÁRSADALMA Jean-Pierre Andrevon: A Rezervátum Alfred Bester: Fényes csillag, gyémánt csillag Damon Knight: A hasonmások Ward Moore: Lót VILÁGOK HARCA Brian W. Aldiss: Odakint Arthur C. Clarke: Erőfölény Harlan Ellison: Szája sincsen, úgy üvölt Aldo A. Rinaldi: Az idegenek A TÁVOLI FÖLD DALAI Josef Nesvadba: Az utolsó ítélet angyala Hoshi Shinichi: A Földről jött ember N.-Ch. Henneberg: A kísértetföld Philip K. Dick: A seholsincs bolygó EPILÓGUS Czesław Chruszczewski: A város Téridő – ugróknak (Ifj. Veress István szerk.) Kiadó: Urbis, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: A sci-fi klasszikusai Kiadás éve: 2017 Tartalom: PROLÓGUS Thomas F. Monteleone: Befejezett jelen A TÉRIDŐ ISTENEI William Tenn: A Brooklyn-terv Harlan Ellison: Jeffty ötéves Taku Mayumura: Fnifmum Robert Silverberg: Miután a hősök hazatértek VILÁGOK HARCA Clifford D. Simak: Jó éjt, Mr. James! Robert Sheckley: Hajnali hódító Philip K. Dick: Ha nem lenne Benny Cemoli René Rebetez-Cortes: Az új őskor ÁLLATI ELMÉK Gordon R. Dickson: Delfin ösvény Fritz Leiber: Téridő – ugróknak Carol Emshwiller: Irha Brian W. Aldiss: A századik zsoltár SZÉP ÚJ VILÁG Frederik Pohl: Egy nap a lottóvásáron Edmond Hamilton: Milyen ott a Marson? Manuel Van Loggem: Párbábuk Theodore Sturgeon: Híreink következnek… EPILÓGUS E. J. Stone: Minden idők legjobb tudományos-fantasztikus története *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 11,0 MB [Hidden Content]
    4 points
  3. E-könyvek, txt formátumban 5287 db könyv !! Méret:2.34 GB (2516 MB) Formatum: txt A könyvek jegyzéke: A könyvek jegyzéke1:: A könyvek jegyzéke2: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  4. Sheena Kamal – Nora Watts sorozat (Magyarul csak az első két kötet jelent meg. Az eredeti sorozat a „Sheena Kamal – Nora Watts Series” témában található.) *** Sheena Kamal: Az elveszettek (Nora Watts sorozat 1.) Eredeti cím: The Lost Ones Eredeti kiadó: William Morrow, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Az elveszettek Magyar kiadó: HarperCollins Magyarország, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Török Krisztina Hajnal van. Csörög a telefon. A férfi a vonal túlsó végén azt mondja, eltűnt a lánya. A lányod. A gyermek, akit tizenöt éve örökbe adtál. Mihez kezdesz? Nora Watts szeretné távol tartani magát az ügytől. Van éppen elég baja, nem kívánja felkavarni a múltat. Ám megpillantja a fotót egy lányról, egy tinédzserről, akinek éppen olyan a szeme, mint az övé. Hogyan fordíthatna neki hátat? Csakhogy amikor a lánya keresésére indul, Nora kapcsolatba kerül a múltjával, amit kemény munkával igyekezett maga mögött hagyni, de ami mindig ott van, alattomban les rá… Sheena Kamal: Az elbukottak (Nora Watts sorozat 2.) Eredeti cím: It All Falls Down Eredeti kiadó: William Morrow, New York Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Az elbukottak Magyar kiadó: Vinton, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Török Krisztina A számtalan hibájával együtt is zseniális és félelmet nem ismerő Nora Watts nyomozó – akit a lebilincselő thrillerben, Az elveszettekben ismerhettünk meg – halálos veszedelembe keveredik, miközben néhai apjáról igyekszik kideríteni az igazságot. Sok évvel apja, Sam tragikus halála után egy véletlen találkozás nyugtalanító kérdéseket vet fel, amelyeket Nora nem hagyhat figyelmen kívül. Hogy megtudja az igazságot apja életéről és erőszakos haláláról, Nora Vancouverből Detroitba megy, ahol az indián őslakosként örökbe fogadott férfi felnőtt. Motor Cityben azzal szembesül, hogy Sam öngyilkosságának körülményei sokkal nyugtalanítóbbak, mint hitte. Miközben Nora az apja múltjának titokzatos eseményeire összpontosít, otthon, Vancouverben a rendőrből magándetektívvé lett Jon Brazuca egy milliárdos túladagolásban elhunyt szeretőjének ügyében nyomoz. Kutatásai során egy gátlástalan droghálózatra bukkan, melynek meghökkentő módon Norához is köze van, s Nora talán csak akkor kap észbe, mekkora veszély fenyegeti, amikor már késő. Ám mégsem az apja régi kapcsolatai okozhatják a vesztét – hanem a sajátjai… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,46 MB [Hidden Content]
    2 points
  5. Christopher Golden – Uncharted: A negyedik labirintus Eredeti cím: Uncharted: The Fourth Labyrinth Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Uncharted: A negyedik labirintus Magyar kiadó: Fumax, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Bayer Antal Az ókori világban élt egy mítosz egy királyról, egy kincsről és egy pokoli labirintusról. E pokol kapuja most ismét feltárul. Nathan Drake hivatásos kincsvadászt és vakmerő kalandort New Yorkba hívja az az ember, aki mindent megtanított neki a „műtárgybegyüjtő-bizniszről”. Victor Sullivannek szüksége van Drake segítségére, mert régi barátját, Luka Hzujak világhírű régészt holtan találták Manhattanben. Nyomukban a gyilkosokkal, Drake, Sully és Jada, Hzujak lánya egyiptomi és görögországi ásatásokon próbálják kideríteni, mi lehetett az a megdöbbentő felfedezés, amely miatt végeztek a tudóssal. Ehhez fel kell fedniük az alkímia egyik ősi mítoszának rejtélyét, és meg kell találniuk a három régóta elveszett labirintust. Kiderül, hogy egy másik országban, egy másik kultúrában épült egy negyedik labirintus is, amely páratlan gazdagság és hatalom kulcsát rejti. A föld alatti útvesztőt rettenetes, elfeledett katonákból álló sereg, és természetesen egy szörnyeteg is őrzi. A titok pedig egyszerre kincs és méreg, paradicsom és pokol – feltéve, hogy Drake egyáltalán eljut hozzá élve. Légy üdvözölve a negyedik labirintusban! A könyv a népszerű videojáték regényváltozata. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,53 MB [Hidden Content]
    2 points
  6. Gore Vidal-Teremtés 94% A már nálunk is jól ismert kitűnő amerikai író, Gore Vidal műveinek nagy része történelmi, áltörténelmi regény. A Teremtés az i. e. 6. században játszódik, s egy mesteri fogással az egész ókort végigpásztázza. Kitalált elbeszélő főhőse Kűrosz Szpatima, Zoroaszter unokája késő öregkorában, vakon, Artaxerxész perzsa király követeként Athénban diktálja le emlékezéseit, életének történetét unokaöccsének, a később nagy hírűvé vált Démokritosznak. Amikor a diktálásba belekezdett, célja csak az volt, hogy kiigazítsa Hérodotosz munkájának tévedéseit, s megírja a perzsa háborúk történetét. Miközben azonban a történelem zűrzavarában próbált rendet teremteni, rádöbben, hogy életében voltaképpen egyetlen kérdés igzatta szüntelen: a Teremtés. S míg felvázolja Dareiosz és Xerxész harcainak mozgalmas és színes tablóját, gondolatai vissza-visszatérnek a Kelet bölcseivel folytatott beszélgetéseire. Kűrosz Szpitama Dareiosz megbízásából Indiába és Kínába indul, feladata, hogy… (tovább) Eredeti megjelenés éve: 1980 amerikai szerző magyar nyelvű ókor regény > Európa, Budapest, 1985 748 oldal · ISBN: 9630737086 · Fordította: Betlen János letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -- Gore Vidal-A Smithson pincéi 1939 nagypéntekjén egy kamasz matekzseni, a washingtoni Szent Albán iskola növendéke titokzatos meghívást kap a Smithson Intézetbe, amelynek alagsorában rohamtempóban készülnek az atombomba tervei. Az intézet munkatársai a második világháború kitörését próbálják megakadályozni, a kormány viszont a háborút akarja megnyerni. Ugyanitt valaki szórakozik a téridővel, és történetesen a hátborzongatóan tehetséges kamasz lesz a letéteményese az atommaghasadás és a negyedik dimenzió kulcsának. A föld alatti laboratóriumban Robert Oppenheimer és Los Alamos többi leendő tudósának társaságában ontja szikrázó ötleteit. Sikerül behatolnia a múltba és a jövőbe is… 1930-as évek 20. század alternatív történelem amerikai szerző időutazás magyar nyelvű regény > Lazi, Szeged, 2002 266 oldal · ISBN: 9639416185 · Fordította: Sóvágó Katalin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -- Gore Vidal-Élő adás a Golgotáról 82% A szatírikus regény hőse és elbeszélője Timothy, Macedónia püspöke, akivel egy napon – Krisztus után 96-ban – egy Sony TV-készüléken keresztül kapcsolatba lép a XX. század. Az NBC képviselője az evangélium megírásával bízza meg, mert egy számítógép vírus visszamenőleg megfertőzte Krisztus szenvedéstörténetének minden változatát. A különös vállalkozás végén az I. századba visszajuttatott stáb egyenes adásban közvetíti Jézus megfeszítését és föltámadását, – igaz némi bonyodalom után: csak Timothyn múlik ugyanis, hogy Krisztus egy ügyes trükkel ne Júdást feszíttesse meg maga helyett, végleg megsemmisítve ezzel a keresztény vallást… A vidali humor egyik forrása, hogy az I. századi párbeszédek a XX. század nyelvén szólnak, a Krisztus korabeli szereplők a kibernetikus kor amerikai szlengjét beszélik. amerikai szerző elbeszélés időutazás magyar nyelvű regény szatíra szexualitás > Novella, 1993 290 oldal · ISBN: 9637953337 · Fordította: Takács Ferenc letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -- -
    2 points
  7. John Cure - A boszorkány hagyatéka 2018 1728 nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden. Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Futótűzként kezdett terjedni a gyűlölet. A boszorkányüldözés végén tizenhárom, boszorkánynak tartott szegedi lakost küldtek a Tisza ártérében felállított máglyákra. 2018 tavaszán egy szegedi kollégiumból négy középiskolás jóbarát tűnik el nyomtalanul. A rendőrségi nyomozás döcögősen indul, mivel csellengőként kezelik őket. Angyal Janka, az egyik eltűnt fiú nővére nem tud belenyugodni, hogy napok telnek el eredménytelenül, így barátnője, Szépvölgyi Léna segítéségével maga is testvére keresésére indul. Janka gyerekkora óta epilepsziával küzd, ráadásul a nagyobb rohamai alkalmával tragikus eseményeket lát előre, újabban pedig álmaiban egyre gyakrabban tűnnek fel fekete hollók, egy hátborzongató csontvázló, valamint egy különös asszony, akinek egész testét fekete lepel borítja. Néhány nap múlva az egyik eltűnt fiú brutálisan megcsonkított holtteste a Boszorkány-szigetnek nevezett ártéri erdőben kerül elő. Innentől kezdve a rendőrségnek és a két lánynak is nyilvánvalóvá válik, hogy versenyt kell futniuk az idővel, mert a másik három fiú valahol egy könyörtelen gyilkos fogságában várja a végzetét. Az izgalmas misztikus thriller napjainkban játszódó történései mellett hitelesen eleveníti fel a 18. század elejéről Magyarország történetének legtöbb áldozatot követelő boszorkányüldözését. John Cure-A gonosz új arca "A holtak visszatérhetnek az élők világába? John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el. Csakhogy a vérfürdő közel húsz év múlva újra kezdetét veszi, mindössze azzal a különbséggel, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett szexuális indíttatású gyilkosságok áldozatait immáron az Interneten keresztül hálózza be a gonosz ragadozó. Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze. Eddiet, a rémálmokkal küzdő kamaszfiút megtalálja az első szerelem. Felhőtlen, boldog szárnyalását viszont egy a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút. Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként a maffiába beépülve. Mégis a legveszélyesebb küldetése most vár rá, amikor az Interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másolós gyilkos nyomában vannak, azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek is visszatérhetnek az élők világába. John Cure új könyve az élethű szereplőivel, hátborzongató hangulatával és lebilincselő történetvezetésével ismét a misztikus pszichothrillerek legjobbjai közé tartozik." -------------------------------------------- John Cure - A fekete esernyős férfi 1980-ban Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol – a nevelők legnagyobb döbbenetére – furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával… 2015-ben több magyar nagyvárosban – ahogy a világ számos pontján – különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő. Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik. Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik? És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek? A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót. --------------------------- John Cure-Hamu „Baljós hangulatú, lebilincselő pszichothriller, nem várt drámai fordulattal.” – Betűfaló Könyvmolyok Elek Sándor, az egykori magyar diplomata, feleségével, Olgával és két serdülőkorú gyerekével hosszú évek óta tehetős üzletemberként Moszkvában éli mindennapjait. Amikor az általa alapított magyar-orosz nemzetközi vállalkozás csődbe megy, és a hitelek miatt mindenüket elvesztik, a család egyetlen kiútja az marad, hogy az Olga családi örökségeként rájuk maradt és évtizedek óta üresen álló régi dácsába beköltözve önfenntartóvá váljanak. Úgy tűnik, hogy a családnak sikerül megtalálnia az áhított nyugalmat, ám a Voronyezs melletti csendes erdő szélén megbúvó dácsa sötét titkokat őriz. A család tagjait szörnyű, rejtélyes álmok kezdik kínozni, és különös események sora veszi kezdetét: időnként hamut találnak a berendezések alatt, majd a bútorokon és a falon is égésfoltok jelennek meg, amik idővel tovább terebélyesednek. A házba érkező vendégek némelyike pedig nyomtalanul eltűnik. Amikor a terjedő égési nyomok már a család tagjainak testén is megjelennek, a férfi számára nyilvánvalóvá válik, hogy az idejük meg van számlálva, és a túléléshez mielőbb fel kell fednie a dácsa ördögi titkát. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothriller írója. Legújabb, lebilincselő története nem hiányozhat egyetlen thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem! Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század antihős család drámai cselekmény erdő férfi főszereplő gyilkosság halál házasság kortárs krimi lélektani maffia magyar nyelvű magyar szerző misztikus Moszkva nyomozás öngyilkosság Oroszország paranormális pszichés betegség pszicho-thriller regény thriller > Álomgyár, Budapest, 2021 318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635701131 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    1 point
  8. Leiner Laura-Akkor szakítsunk Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy rossz film előtt belesüppedjen a kanapéba, csokit és chipset tömjön magába, és közben zokogva búcsúztassa az óévvel együtt a frissen gallyra ment kapcsolatát. Épp így tervezte Lia is, miután stílusosan, december 24-én szakítottak Norbival. A barátaik azonban nem pontosan úgy képzelték el az év utolsó napját, mint Lia, ezért a szilveszter éjszaka végül sokkal inkább egy őrült road movie-ra hasonlított, amely fölött mintha mindenki elveszítette volna az irányítást… Eredeti megjelenés éve: 2014 Tagok ajánlása: 14 éves kortól Tartalomjegyzék 2010-es évek 21. század barátság Budapest család énelbeszélő spamelo ifjúsági kamasz főszereplő kortárs lányregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő regény romantikus szilveszter tél utazás > L&L, Budakalász, 2020 334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653025 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    1 point
  9. George Friedman-Vihar a csönd előtt 2026-ban az Amerikai Egyesült Államok születésének 250. évfordulóját fogja ünnepelni. Egy olyan államról beszélünk, amelyet bár nem birodalmi szándékkal alapítottak, de azzá vált, s amelyet minden hibája ellenére ma is nagyon sokan tekintenek példának és igazodási pontnak a nemzetközi politikai életben. A fiatal amerikai birodalom – mely a soft powernek sokkal többet köszönhet, mint a fegyvereinek – most formálódik. A történelemben az a nyolc évtized, amely a második világháború óta eltelt, s amelynek köszönhetően a Szovjetunió megszűntét követően az USA hegemón világhatalommá vált, nagyon rövid idő, és természetesen tele van ellentmondásokkal. Ám az amerikai hegemónia nem a fegyverek uralmán, hanem a technológia kultuszán, nem a gazdasági erőn, hanem az angol nyelv globális használatán, nem a nemzetközi politikai befolyáson, hanem a szabadság és ellenállás, a megfontoltság és vakmerőség jellegzetesen amerikai kultuszán nyugszik. Az amerikai létforma ma is vonzó, függetlenül attól, hogy a világ csendőrje sikeresen zárja-e le katonai akcióit, vagy sem. Friedman ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy mindezek a külső és belső viharok megtisztítják a terepet: a ma konfliktusait szükségszerűen egy megnyugvási állapot váltja majd fel, amelyben a jelenleg megkérdőjelezett értékek újra megerősödve segítik majd hozzá a világot és az Egyesült Államokat ahhoz, hogy betölthesse történelmi hivatását. George Friedman: The Storm Before the Calm Eredeti mű George Friedman: The Storm Before the Calm Eredeti megjelenés éve: 2020 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző geopolitika ismeretközlő irodalom jövőkutatás magyar nyelvű politika > MCC Press, 2022 312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156351128 · Fordította: Ifj. Csák János letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  10. Elena Kryuchkova-A Napistennő Földje Az ősi kozmikus fajok újjászületésének és évszázados viszályának története. Lucia egyszerű életet élt. Majdnem átlagosat, leszámítva néhány családi furcsaságot. De egyszer csak nagyot változott az élete – szemtanúja volt az egyik ismerőse, Leon és egy Marianna nevű lány csatájának. És Lucia rádöbbent, hogy ő egyáltalán nem emberi lény. Ezt követően ez s része lesz a kozmikus fajok évszázadokig tartó viszályának: a leanai szidek és az Istárok, akik indítékai a múlt ködébe vesznek… (Korábban az e-könyvet Darina Beloyar álnéven adták ki) fantasy kortárs magyar nyelvű regény > Tektime, 2022 256 oldal · ISBN: 9788835436621 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----
    1 point
  11. Joyce Carol Oates-Napforduló Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Régi földbirtokok, klasszicizáló házak, a kvéker humanista hagyomány és keresztény tartás légkörében, Pennsylvania vidékén találkozik két mai magára maradt nő. Az egyik fiatalabb és szép, elvált és talajvesztettségében menekül ebbe a környezetbe, hogy újra rendezze az életét, hogy tanítson becsülettel. A másik nem sokkal idősebb, de már özvegy – mégpedig egy világhírű szobrász özvegye – és maga is jó nevű festő, művész, egyéniség. Szépnek nem szép, de annál izgalmasabb, vonzóbb, csupa rejtély. Különcségével már-már uralkodói határozottságával természetszerűleg vonzza, szinte megbabonázza, magához láncolja a megbizonytalanodott, törékeny tanárnőt. Az ellentéteknek ebben a vonzásában rajzolja meg a számos könyvéről nálunk is jól ismert és kedvelt amerikai írónő, Joyce Carol Oates két mai nő féktelenül vagy csupán a barátságon is túlmutató kapcsolatát. Eredeti cím: Solstice Eredeti megjelenés éve: 1985 20. század amerikai szerző barátság Jeruzsálem-díj lélektani magyar nyelvű regény > Európa, Budapest, 1989 268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630748452 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  12. Joyce Carol Oates - A foldi gyonyorok kertje(Csodaország kvartett 1.) A regény hősnője, Clara nagyon mélyről indul. A harmincas években a végsőkig kiszolgáltatott mezőgazdasági idénymunkások közül életében négy férfi játszik fontos szerepet: apja, akit egész céltalan életében egyedül őhozzá fűz mély érzelmi kötelék; szeretője, akivel tizennégy évesen a városba szökik családja és a hozzájuk hasonlók sorsa elől, és akitől gyereke születik; férje, aki a gazdagok világába emeli; és fia, aki már ebben a világban nő fel – és éppen ez okozza tragédiáját. Oates részletesen, szociográfiai hitelességgel érzékelteti azt a környezetet, ahonnan hősnője elindul, és amely Steinbeck híres művének az Érik a gyümölcs-nek a világával rokon, és egyúttal azt is bemutatja, honnan ered és hogyan rontja meg a tulajdon utáni vágy az embert; hogyan teszi tönkre természetes kapcsolatait, hogy mérgezi meg másokhoz való viszonyát, és hogyan fordítja visszájukra eredendő hajlamait. Eredeti cím: A Garden of Earthly Delights Eredeti megjelenés éve: 1967 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző Jeruzsálem-díj magyar nyelvű regény sorozat része > Európa, Budapest, 1980 680 oldal · ISBN: 9630718588 · Fordította: Széky Annamária ---- Joyce Carol Oates-Luxusvilág (Csodaország kvartett 2.) Klasszikus hős vagyok vagy jelentéktelen senki? Őstípus vagy tucatfigura? Már minden szenvedés a könyökünkön jön ki? Egy tizennyolc éves gyilkos írja le életét Joyce Carol Oates könyvében. Olykor profetikusnak nevezik a ma már világhírű szerzőnőnek ezt a fiatalkori művét: úgy ábrázolta 1968-ban az amerikai kertvárosok lidércnyomásos luxusvilágát, hogy könyve manapság még pontosabbnak, még riasztóbban valószerűnek hat. Eredeti cím: Expensive People Eredeti megjelenés éve: 1968 20. század amerikai szerző család gyermekszemszög Jeruzsálem-díj magyar nyelvű posztmodern regény sorozat része szülői szerep A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa · Lektúra könyvek Kriterion > Európa, Budapest, 2007 384 oldal · ISBN: 9789630782463 · Fordította: Sz. Kiss Csaba letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --- Joyce Carol Oates-Szöszi 95% Átlagos amerikai lány volt, aki addig sohasem látott hatású legendává vált. Milliók imádták, és az élete a rajongók és művésztársak generációit varázsolta el. A Marilyn Monroe művésznéven jobban ismert Norma Jeane Baker életét évtizedek óta kutatják és dolgozzák fel, de mindeddig még egyetlenegyszer sem mesélték el olyan lélegzetelállító és eredeti módon, mint a Szöszi-ben. A kortárs amerikai irodalom legjelesebb alakjai között számontartott és Magyarországon is jól ismert Joyce Carol Oates eddigi legnagyobb szabású művében újraértelmezi Norma Jeane Bakernek (a gyermeknek, a nőnek és a nehéz sorsú hírességnek) a legbensőbb lírai és szellemi életét, hogy annak bámulatos, gazdag és megrázó hangján mesélje el. Norma Jane legintimebb portréja egy törékeny, egyedi tehetséggel megáldott fiatal nőt állít elénk, aki folyamatosan újrateremti saját magát, hogy a nyomasztó esélyek ellenére képes legyen a felszínen maradni és magának a sztárságnak a jelképévé váljon. Lépésről lépésre haladva vezet be minket a saját történetébe, és meséli el, hogyan tévesztett utat egy folyamatos konfliktusok között élő, lázasan alkotó jellegzetesen amerikai művész. Az életrajzi és történelmi forrásokra támaszkodó szerző megidézi a női lélek legbensőbb világát és kíméletlen tükröt tart a mítosz elé, mindeközben pedig úgy ír, ahogy eddig még sohasem: extatikus állapotban, átadva magát a témának, úgy, mintha rendkívüli hősének a lelke költözött volna belé. Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti mű Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti megjelenés éve: 2000 Róla szól: Marilyn Monroe 1001 könyv listán szerepel 1940-es évek 1950-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző életrajz filmadaptáció házasság Hollywood magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő nők pszichés betegség regény romantikus színész történelmi regény történelmi személy > Európa, Budapest, 2022 980 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635047017 · Fordította: Bíró Péter ---------- Joyce Carol Oates-Irgalmas ég A kényelemimádó ötvenes években, a feketelistázó és atombombákkal riogató McCarthy-korszak Amerikájában a Stevick család éli a kispolgárok tisztes és nyugodt életét. A békés külhám alatt persze vad szenvedélyek és gyilkos indulatok forrongnak, vérfertőzés, bűn és halál fenyeget. Stevickék egyetlen fia a klinikai halál állapotából tér vissza, miután megsebesült a koreai háborúban, kamasz lányuk éppen csak túlél egy öngyilkossági kísérletet, hogy aztán vad és majdnem végzetes szerelembe bonyolódjék valamikor bokszbajnok és kujon nagybátyjával, s az apa is alig állja meg, hogy ne dúlja fel családi életét a szenvedély röpke fellobbanása miatt. Hajszálon múlik mindig a Stevickék családi békéje. Vajon mi őrzi meg mégis? A már gyerekkorban tökélyre vitt hazudozás, az önáltatás, a képmutatás, vagy a véletlen? Vagy furcsamód netán mégis az, hogy a háborús riadalomban a féltőn szerető atya atombunkert épít családja védelmére a kert alján? ---------- Joyce Carol Oates - Hűtlenség Cudar világban élünk, rossz a közérzetünk, utáljuk, ami történik velünk, amit passzívan elszenvedünk… Ez az az életérzés, amely Joyce Carol Oates írásaiból árad, meg az, amitől olyan hátborzongató minden: a párkapcsolatok, a szülő-gyerek viszony, a barátságok… És ha épp semmi vész, hát szabad utat adunk a fantáziánknak – kerekedjen fel és tegye, amit mi magunk legföljebb álmunkban merünk. Amiként szüksége van az embernek a félelemre, a gyilkosságra, a terorra a tévében, moziban egyaránt, úgy igényli azt az irodalomban is. Joyce Carol Oates ezt nyújtja, méghozzá a legmagasabb művészi fokon. Regényei, elbeszélései mindig dobogós helyen szerepelnek a sikerlistákon, mivel a szerző páratlan tisztánlátással szemléli és ábrázolja az elidegenedett világban fuldokló, reménytelenül hadakozó, végül a bűnbe zuhanó szereplőit. E kötet novellái gyöngyszemek, melyek vívódó kamasz szereplőit és szenvedő felnőtteit sokáig nem felejtjük el. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  13. Joyce Carol Oates - Aldatlan szerelmek Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az írónő legújabb regényében az Egyesült Államok egyik tipikus egyetemének oktatóközösségét ábrázolja a tőle megszokott iróniával. A festői környezetben fekvő, pazar épületekekkel, parkokkal, kulturális és sportlétesítményekkel büszkélkedő egyetemi város az első pillantásra boldog, gondtalan, szeparált világ. A társadalmi élet szinte rituális partykon zajlik, amelyeknek megvan a maguk szertartásrendje. A résztvevők mindig többet isznak a kelleténél, gátlásaik fölengednek, és a felszín alatt meghúzódó feszültségek, a legkülönfélébb emberi indulatok olykor botrányos jelentek során robbannnak ki. Az irodalommal és a művészetekkel való foglalkozást, az oktatást a legtöbb tanár terhes kenyérkeresetnek tartja, éppúgy hiányzik már belőlük az elhivatottság, mint a szenilis, öreg vendégköltőből, aki egy részeg este után magára gyújtja a lakást és bennég. Végül, az ingatag talajra épület hamis idillt kudarcok egész sorozata dönti össze látványosan: a közepes tehetségű dékánt elüldözik: a művelt, de örökösen áskálódó irodalomtörténész-tanárt súlyos betegség támadja meg, a fiatal oktató házaspároknak nem újítják meg a szerződését, el kell menniük, ha ugyan még nem késő, mert az egyetem mérgező légkörében a házasságok máris megromlottak: az egyik feleség egy befolyásos tanár szeretője lett, többé-kevésbé azért, hogy férje karrierjét elősegítse. A legemberibb, legrokonszenvesebb figura, a középkorú író-tanárnő pedig hazaköltözik szüleihez. Eredeti megjelenés éve: 1979 20. század amerikai szerző Jeruzsálem-díj magyar nyelvű regény > Európa, Budapest, 1983 392 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630730820 · Fordította: Prekop Gabriella letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  14. Nathalia Brodskaya - Szimbolizmus A szimbolizmus az 1880-as évektől kezdve bontakozott ki Franciaországban és a 20. század elejéig Európa-szerte virágzott. A szimbolistákat lenyűgözték az ősi mítoszok, megpróbáltak kiszabadulni a tudomány által az emberiségre ráerőszakolt racionális gondolkodás alól. A látható és kézzelfogható világot igyekeztek a szellemi létbe helyezni, hogy eljussanak a tiszta ideák mennyei honába, túlszárnyalva a tudat korlátait. A mozgalom legjelentősebb képviselői a francia Gustave Moreau és Odilon Redon, a belga Fernand Khnopff és Félicien Rops, az angol Edward Burne-Jones és Dante Gabriel Rossetti, valamint a holland Jan Toorop. pdf 4mb [Hidden Content]
    1 point
  15. Ernest Hemingway-Férfiak nők nélkül Hemingway második novellagyűjteménye eredetileg 1927-ben jelent meg. E tizennégy történet a szerző korai korszakának legfontosabb és legszínvonalasabb írásait tartalmazza. Témái között már megjelennek a háborús sebesülések, a férfiak és nők közti, gyakran nehézkes kapcsolatok és a sport is – mindezek Hemingwayt a későbbiekben is foglalkoztatták. Itt olvasható számos, azóta már klasszikussá vált elbeszélés, így például A fehér elefánt formájú hegyek, a Bérgyilkosok, a Tíz indián, a Banális Történet és az Idegen hazában. Hemingway lecsupaszított, földközeli, mégis elmélyült képiségű történetei megmutatják, hogyan lett a fiatal szerzőből a legkiemelkedőbb amerikai novellista. „Aprólékos írásmódja anélkül mutatja be az unalmat, hogy ettől maga unalmassá válna.” (Nation) A 21. Század Kiadó – Magyarországon először – az eredeti kötetek megjelenési sorrendjében, azok tartalmát követve, három kötetben adja közre Hemingway novellisztikáját. Tartalomjegyzék 20. század amerikai szerző elbeszélés irodalmi Nobel-díj klasszikus magyar nyelvű novella A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ernest Hemingway életmű XXI. Század > XXI. Század, Budapest, 2022 192 oldal · ISBN: 9789635682638 · Fordította: Réz Ádám, Róna Ilona, Ottlik Géza, Máthé Elek, Sükösd Mihály, Déry Tibor, Lengyel Péter > XXI. Század, Budapest, 2022 192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635682621 · Fordította: Réz Ádám, Róna Ilona, Ottlik Géza, Máthé Elek, Sükösd Mihály, Déry Tibor, Lengyel Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  16. Bill Clinton · James Patterson-Az elnök eltűnt Mi történne, ha egy napon arra ébredne a világ, hogy eltűnt az amerikai elnök? Egyszerűen nyoma veszett a Fehér Házban, a világ legjobban őrzött épületében. És mi történne, ha ezt a képtelen történetet a világ legsikeresebb élő krimiszerzője írná meg és társszerzőként a volt amerikai elnököt, Bill Clintont jegyezhetnénk? Nos, alighanem az történne, ami a valóságban is történik: a rajongók izgatottan számolják a napokat a könyv júniusi megjelenéséig. 2018 egyik legjobban várt újdonsága az amerikai könyvpremierrel egyidőben érkezik meg a magyar boltokba is! Bill Clinton – James Patterson: The President Is Missing Eredeti mű Bill Clinton – James Patterson: The President Is Missing akció amerikai szerző internet kortárs krimi magyar nyelvű New York Times bestseller politikai krimi regény terrorizmus thriller vírus > XXI. Század, Budapest, 2018 448 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155759260 · Fordította: Novák Gábor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    1 point
  17. Leiner Laura-A Szent Johanna gimi sorozat 91% 1-8 Ez a sorozat már lezárult. Ajánlott sorrendben olvasni. 2010-es évek 21. század spamelo ifjúsági kortárs középiskola magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő Szűrés Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – KezdetLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – EgyüttLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – EgyedülLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – BarátokLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – ReményLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – KettenLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – ÚtvesztőLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – ÖrökkéLeiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kalauz 1. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet 87% „– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját. Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bő fazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták. Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra. – Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág. Mintha magamtól nem vettem volna észre." Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: 11 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2022 440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653087 ----------------------------------------------------------- 2. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – Együtt 88% Részlet a könyvből: „Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam. – Green Day szól a zsebedben – mondta. – Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a Basket Case-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti… – A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel. – Cortez – suttogtam, és megtorpantam az úton. – Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz – ugrált körülöttem Virág. – Mit mondjak? – kapkodtam a levegőt. – Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel – tanácsolta Arnold." Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: 11 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2021 462 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653117 ---------------------------------------------------- 3. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül 89% Részlet a könyvből: „Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de a következő jelenetet még én sem tudtam előre. A lány vigyorogva átölelte Cortezt, majd hosszú csókkal köszöntötte. Nem, ez nem olyan volt, mint kilencedikben, a díjugrató napján. Most jól láttam. Mindannyian jól láttuk. Lemerevedtem, nem akartam odanézni, de nem tudtam levenni a szemem róluk. A látvány sokkolt, minden energiámmal azon voltam, hogy akkor fulladjak meg, miután elmentek. – Sziasztok – köszönt hátra Cortez nekünk, aztán megfogta Viki kezét (összekulcsolt ujjakkal), és elindultak." Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek zenekar > L&L, Budakalász, 2020 488 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653148 -------------------------------------------------- 4. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok 92% Részlet a könyvből: „– Reni? – kérdezte. – Igen? – kérdeztem vissza döbbenten. – Jössz velem? – Nem! – szólt vissza Arnold helyettem, mire mindenki kérdőn felé fordult. – Neményi, majd szólok, ha hozzád beszélek – mondta Cortez, és újra rám nézett. – Kezdődik az olvasókör… – hebegtem, de ez nem tűnt túl népszerű válasznak, egy csomóan »húúú«-zni kezdtek. – Oké – tette fel a kezét Cortez, és röhögve odafordult egy csoport végzőshöz. – Jó – mondtam hirtelen, mire Arnold megpördült a tengelye körül, és visszanézett rám. – Reni, ne menj el! Kardos vár. Fogalmad sincs, hogy tud-e egyáltalán vezetni. Veszélyes! – Csak egy sulikör! – indultam le a lépcsőn, és közben kivettem Ricsi kezéből Virág sisakját, amit direkt nekem nyújtott oda. – Reni! – kiáltott rám Arnold újra. – Mindjárt jövök – közöltem egyszerűen, feltettem a sisakot, aztán felültem Cortez mögé. Átöleltem a derekát, amitől a régi ismerőseim (pillangó barátaim) mind feléledtek a gyomromban, és elindultunk." Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2023 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653179 ----------------------------------------------- 5. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény 94% Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek… A 11/B-ben továbbra is „zajlik az élet”, miközben többek között az is kiderül, hogy mi történt a párizsi csereutazáson, hogy kicsoda Jérome és Benoit, és vajon ki lopja Dave személyiségét, hogy miért veszélyes a Gomba, hogy Zsák kibe lesz szerelmes és Cortez miért törli ki az összes ismerősét a Facebookon… Na és persze, hogy Reni kitől kapta a nyakláncot meg a gyűrűt… Reninek is újabb kihívásokkal kell szembenéznie, de úgy tűnik, egyre jobban felnő hozzájuk… Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2021 512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653209 ---------------------------- 6. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten 93% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a váratlanul jött boldogság? És Reninek sikerül-e nemcsak megszerezni, de meg is tartani Cortezt? Mi mindennel kell megküzdenie a saját félelmein, gátlásain kívül? Hisz Cortez a suli legmenőbb sráca, mindenki rajong érte, Reni viszont, legalábbis a saját megítélése és persze Kinga szerint, a „nyomik” táborát erősíti… A 11. osztály 2. féléve is tele van izgalmakkal, akárcsak a korábbiak: Dave például élete eddigi legnagyobb próbatételén megy keresztül, Kinga még önmagát is felülmúlja egy diszkóban, Corteznek iskolapszichológushoz kell járnia, Viki „kiborítja a bilit”, Reninek pedig váratlan vendég érkezik a születésnapjára… „Ritkaságszámba megy, hogy egy könyvsorozat valamennyi kötete 90% feletti eredményt érjen el a Molyon. A Szent Johanna gimi eddig mindig jelesre vizsgázott.” www.moly.hu Eredeti megjelenés éve: 2012 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budapest, 2022 544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653230 ------------------------------------- 7. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő 93% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „ – Bolond vagy – nevetett fel Cortez, mire én is elmosolyodtam. – Na, komolyan. A továbbtanulás? – Az is. De a jelen helyzetben nagyon úgy tűnik, hogy vadászpilóta leszek. – El fogom venni tőled azt a könyvet – közölte Cortez. – De most komolyan. Te látod a jövőt? – váltottam stílust. – Én nem, de jóban vagyok az orákulummal. Majd bemutatlak neki – mondta, mire megint felnevettem. Cortez vicces. – Komolyan kérdezem. Megijesztett, ami Kingáékkal történt. – Helyben vagyunk – mondta Cortez. – Nem, mármint… tudod… ők nem illettek össze, és szakítottak. Virág és Ricsi nem illenek össze, de tök jól meg vannak. És mi? – kérdeztem félve. – Mi van velünk? – Mi lesz velünk? – javítottam ki a kérdését, és ösztönösen a nyakamban lógó lánc felé nyúltam, elkaptam a gyűrűt, és forgattam az ujjaim között.” Eredeti megjelenés éve: 2012 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2021 592 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653261 ----------------------------------------- 8. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké 93% „Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura „Long live Laura Leiner and St. Johanna’s High School!” Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója és sok más bestseller szerzője Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2000-es évek 2010-es évek 21. század barátság Budapest énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő Párizs regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2020 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653292 --------------------------------------------- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kalauz 86% A Szent Johanna gimi-sorozat elindulásának tizedik évfordulójára új kiadásban jelenik meg az SzJG Kalauz, ami többek között tartalmazza Reni levelét Corteznek, a szereplők adatlapjait, érdekességeket és gyakran ismételt kérdéseket a sorozatról, zene- és könyvlistákat, Leiner Laura elő- és utószavát, valamint a nyolc kötet legemlékezetesebb jeleneteit. Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 11 éves kortól Tartalomjegyzék 2010-es évek 21. század spamelo ifjúsági illusztrált kiegészítő kötet kortárs középiskola magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő sorozat része > L&L, Budakalász, 2020 336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155653612 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] -----------------
    1 point
  18. Fülöp János-Bors I-II. Leghőbb vágyam az volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralevő éveimet a béke műveinek szentelhessem, és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam. A gondviselés másként határozott. Egy gyűlölettel telt ellenség üzelmei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjanak monarchiám becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásának megóvására, s területi épségének biztosítására. A szerb királyság, amelyet állami létének első kezdetétől fogva egészen a legújabb időkig mind elődeim, mind én is támogatásban és segítségben részesítettünk, gyorsan felejtő hálátlansággal már évekkel ezelőtt az Ausztria-Magyarország elleni ellenségeskedés útjára lépett. Nem teljesült az a reménység, hogy a szerb királyság méltányolni fogja kormányomnak hosszú tűrését és békeszeretetét. Mindig magasabb hullámokat vet az Ellenem és Házam ellen érzett gyűlölet. Mind leplezetlenebbül lép előtérbe az a törekvés, amely Ausztria-Magyarország elválaszthatatlanul egybetartozó területeinek elszakítására irányul. filmadaptáció magyar nyelvű magyar szerző regény > Zrínyi Katonai, Budapest, 1985 448 oldal · ISBN: 9633266734 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  19. Catherine Belton - Putyin emberei Vlagyimir Putyin Oroszországa az elmúlt években összehangolt akciók egész sorozatát indította azzal a céllal, hogy kiterjessze a hatalmat és meggyengítse a Nyugatot – elég csak az amerikai választások befolyásolására, a szélsőséges politikusok támogatására vagy az Ukrajnában zajló háborúra gondolni. De hogyan kezdődött mindez, és kik a folyamatok hátterében? A Putyin emberei az orosz elnök szűk körének eddig ismeretlen történetét el: hogyan élte túl a KGB-hez köthető csoport a Szovjetunió összeomlását, miként tett szert majd óriási vagyonokra, nyerte vissza a pozícióját, és milyen események hatására vált először az orosz, a világpolitika megkerülhetetlen tényezőjévé. A szerzőnek, Catherine Beltonnak sikerült eljutnia az elmúlt húsz év legfontosabb kulcsfiguráihoz, az egykori bennfentesekhez, akik jól tudják, mi zajlik a Kreml áthatolhatatlannak tűnő falai mögött. Az ő beszámolóik alapján egy kegyetlen, pókháló finomságú rendszer rajzolódik ki, amely embereket emelhet a magasba vagy taszíthat a mélybe, dollármilliókat tüntethet el nyomtalanul, és egész nemzetek sorsát alakíthatja a saját érdekei szerint. Belton különlegességgel megírt munkája dermesztően izgalmas összefoglaló, amely segít megérteni, milyen erők formálják korunk legjelentősebb politikai változásait. „Merész oknyomozás Vlagyimir Putyin felemelkedéséről, valamint arról, hogyan fonódik össze a pénz és a hatalom napjaink Oroszországában. A szerző lerántja a leplet a hosszú évtizedeken át titokban működő hálózatokról, és felfedi a Putyinhoz tartozó csoportok belső működését. Egyszerre figyelemre méltó és nyugtalanító olvasmány.” David E. Hoffman, az Oligarchák – Erő és hatalom az új Oroszországban című könyv szerzője „Catherine Belton vitán felül korunk egyik legalaposabb és legtájékozottabb újságírója. Sok mindent lehet manapság hallani Oroszországról, de aki a tényekre kíváncsi, olvassa el a Putyin embereit.” Peter Pomerantsev, a Semmi nem igaz, bármi lehetséges című könyv szerzője „Belton bámulatos elszántsággal kutatta fel a különféle csoportok képviselőit, nyomozott dokumentumok után és követte a pénz útját. Munkájának gyümölcse ez a kérlelhetetlen pontossággal, mégis könnyed eleganciával megírt portré Putyin legbelsőbb köreiről.” Szalai Jennifer, New York Times Book Review „Belton nagyszabású művéből kiváló Netflix-sorozatot lehetne írni. Hátborzongatóan különleges tabló a modern Oroszországról, amelynél aligha írtak jobbat az elmúlt harminc évben.” Peter Frankopan, Financial Times pdf 4mb [Hidden Content]
    1 point
  20. Bill Clinton · James Patterson-Az elnök lánya Minden elnöknek vannak rémálmai. De ez most valóra vált. Matthew Keating, az USA korábbi elnöke, aki előzőleg haditengerészeti SEAL volt, mindig épp oly keményen és elkötelezetten védelmezte családját, mint a hazát. Most azonban támadás célpontjává válik. Egy őrült elrabolja Keating tizenéves lányát, Melanie-t – minden szülő retteg attól, hogy ez bekövetkezhet, és egyben nemzetbiztonsági krízishelyzet alakul ki. Az egész világ valós időben követi az eseményeket, Keating pedig egyedül vág bele a küldetésbe, amely vezetőként, katonaként és apaként egyaránt próbára teszi képességeit. Az elnök eltűnt című #1 New York Times bestseller szerzőitől: Minden részlet a helyén van – mert az egyik szerző Bill Clinton, az USA korábbi elnöke. A feszültség és a cselekmény megállíthatatlanul dübörög – mert a másik szerző a világ legnagyobb példányszámban eladott thrillerszerzője, James Patterson. akció Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző férfi főszereplő kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény thriller váltott szemszög > XXI. Század, Budapest, 2021 528 oldal · ISBN: 9789635681358 · Fordította: Novák Gábor, Békési József letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  21. Jo Nesbo: A féltékenység-szakértő és más történetek Egy fiatal nő az ablaknak fordulva zokog magában a repülőgép első osztályán. Egy író a színpad mellett várakozik, hogy kilépjen a reflektorfénybe. Egy kukás másnaposan indul dolgozni. Egy taxisofőr tűnődve nézi az autójában felejtett fél fülbevalót. Egy görög nyomozó megérkezik a tengertől elzárt kis szigetre, hogy felderítsen egy gyanús eltűnési ügyet. Hogy mi a közös bennük? Mindannyiuk történetének fonala az egyik legerősebb emberi érzelem, a féltékenység köré fonódik. Elszenvedik vagy okozzák, belehalnak vagy túlélik, ölnek miatta, vagy áldozatául esnek – mindez kiderül a kötet hét kriminovellájából, amelyek büszkén foglalhatják el helyüket a szerző életművében. Animus 2021 epub [Hidden Content]
    1 point
  22. Anna Gavalda-Együtt lehetnénk epub 2018 Egy ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama – az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás – à la Utolsó tangó Párizsban –, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül – erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától Oroszországig. Anna Gavalda: Ensemble, c'est tout Eredeti mű Anna Gavalda: Ensemble, c'est tout 92% Eredeti megjelenés éve: 2004 21. század anorexia barátság emberi sorsok filmadaptáció francia szerző Franciaország kortárs lélekrajz magyar nyelvű művészet női főszereplő öregedés Párizs regény romantikus szeretet társas kapcsolatok > Magvető, Budapest, 2018 letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  23. Kathryn Evans-Több mint én epub 2018 Lehet, hogy mind szörnyszülöttek vagyunk? Teva élete látszólag normális: suli, haverok, pasi. Otthon azonban félelmetes titkot rejteget. Tizenegy másik Tevát. A lélegzetelállító történet tizenhat éves főszereplője egyszerre küzd a felnőtté válással és családja nyomasztó örökségével. Miféle kísértetekkel osztozunk a múltunkon? Hányféle szerepet játszunk? Lehetünk-e önmagunk? Evans egy egészen különleges lány sorsán keresztül teszi fel a mindannyiunk életének mélyén ott feszülő kérdéseket. Kathryn Evans: More of Me Eredeti mű Kathryn Evans: More of Me Tagok ajánlása: 15 éves kortól fantasy felnőtté válás ifjúsági kortárs magyar nyelvű regény sci-fi > Móra, Budapest, 2018 letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  24. Decker épp a szülővárosában, az ohiói Burlingtonban tesz látogatást, amikor megkeresi egy férfi, Meryl Hawkins. Egy elítélt gyilkos. Igazság szerint az első gyilkos, akit Decker rács mögé juttatott. Most azonban, hogy kiengedték a börtönből, azt állítja, hogy ártatlan. Ezenkívül halálos beteg, és az az utolsó kívánsága, hogy Decker tisztázza a nevét. A nyomozó jól emlékszik az ügyre, amelyet pár nap alatt felgöngyölített a társával: a törvényszéki bizonyítékok sziklaszilárdak voltak. Ám amikor Hawkins holtan kerül elő, a fejében egy golyóval, Decker kételkedni kezd. Vajon lehetséges lenne, hogy tizenhárom évvel korábban tévedett? 2021, General Press David Baldacci - Megváltás Amos Decker 5. .epub, 1.62 MB [Hidden Content] A korábbi részek megtalálhatók a fórumon
    1 point
  25. Simon Scarrow-Kőszívűek 2020 epub Simon Scarrow, a Sunday Times bestsellerírója legújabb regényében a II. világháború görög ellenállóinak bátorságát örökíti meg. 1938. Három fiatal idilli nyarat tölt Görögországban, Lefkász szigetén, mit sem érzékelve Európa baljós politikai eseményeiből. Peter, a szigeten dolgozó német régész fia szoros barátságot köt két helyi fiatallal, Andreasszal és Elenivel. A világ azonban gyorsan változik, és amikor Peter távozni kényszerül, megfogadják, hogy egyszer még újra találkoznak. 1943. A paradicsomot eléri a háború. Andreasz és Eleni csatlakozik a német megszállók ellen harcoló partizánokhoz. Peter is visszatér – immár az ellenség veszélyesen jól informált tisztjeként. A békében kötött barátság keserű gyűlöletté válik, hiszen mindannyian felesküdtek arra, hogy akár az életüket is feláldozva szolgálják szeretett hazájukat… A Kőszívűekben Simon Scarrow megörökíti a XX. század legvéresebb háborújának drámáját, borzalmait és hevességét, ismételten bizonyosságot téve tehetségéről, aminek köszönhetően a nagy hadjáratokról, bátor harcosokról és bajtársiasságról szóló történelmi regényei rendszeresen a Sunday Times bestsellerlistájának élére kerülnek. KIRAKATBaráth Katalin: AfáziaTheodora Goss: Az alkimista lányának különleges eseteVladimir Weaver: Ünnepi ZsarátnokDeborah Hewitt: LélekmadárTatiana Țîbuleac: Üvegkert 2. világháború 20. század brit szerző Görögország magyar nyelvű nigériai szerző regény történelmi regény > Gold Book, Debrecen, 2020 letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  26. Kristóf Attila-A dadogó gyilkos- A vándorló halál- Gyilkolj helyettem (Dér Ádám 6.-7.-8.) 1991 epub A Dér Ádám sorozat darabjai 1973 és 1991 között jelentek meg, a nyolcadik regény megjelenése után, (amely a rendszerváltást követő évben jelent meg), a szerző nem publikált több ilyen történetet. A regények cselekménye tehát döntően a szocialista korszakban játszódik. A sorozat legfontosabb eleme, amely meghatároz minden mást is, hogy a főhőssel történő olvasói azonosulás nem ideológiai alapokon történik: Dér Ádámnak nincsenek markáns politikai nézetei, olyan többé-kevésbé hétköznapi figura, aki együtt öregszik az olvasókkal, s akinek a családi viszonyai, (a szülők és a leendő feleség az első, a gyerek szerepe az utolsó regényekben is), fontosak a történetek alakításában. 1980-as évek 20. század kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része sorozatgyilkosság Budapest, 1988 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  27. Brenda Joyce - Szerelem és árulás (Kémek kéme 1.)2020 epub Cornwall, 1793. A fiatal, nemesi származású Julianne lelkes híve a párizsi forradalomnak. Amikor Greystone Hallban felbukkan egy sebesült francia, a lány tétovázás nélkül befogadja és elrejti. Nem sokáig tud ellenállni a jóképű férfi sármjának, akinek zöld szemében a forradalom tüzét látja lobogni. Ám kiderül, hogy romantikus „hőse” valójában egy szökésben lévő arisztokrata, ráadásul kém. Julianne Londonba utazik, hogy elfelejtse a férfit, de komoly veszélybe kerül… 18. század amerikai szerző Anglia magyar nyelvű regény romantikus sorozat része történelmi romantikus letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  28. ErleStanley Gardner-A rettegő örökösök esete-Különös tanú-Az újdonsült asszonyka esete.még pár. Erle Stanley Gardner - A rettegő örökösök esete Sejtelme sem volt róla, hogy került kábítószer a bőröndjébe. Azt sem értette, hogy azon nyomban ott termett egy fotós, hogy lekapja a sajtó számára, amint döbbenten bámul a nyomozóra. Nem fogta fel, mi történik vele, ám abban nem volt kétsége, kihez kell fordulnia. Perry Mason valóban nem késlekedik. Megjelenik a rendőrségen, azonnal kitűzeti a tárgyalást és szabadlábra helyezteti Virginiát. Így van ez a szerző vagy hetven bűnügyi regényében és tévéfilmjében. Perry mason elkápráztatja a közönséget meglepő ötleteivel, tévedhetetlen logikájával. Ezúttal is kibogozza a bonyolult szálakat, melyek a kábítószeres ügytől a dúsgazdag asszony autóbalesetéhez vezetnek. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Erle Stanley Gardner - A guruló csontok esete (Perry Mason 15.) Perry Mason legújabb esetének főszereplői különös társaságot alkotnak: Alden Leeds, az idősödő milliomos, Emily Milicant, a nála jóval fiatalabb menyasszonya, Ned Barkler, akivel együtt járták végig az alaszkai hómezőket, továbbá Leeds családjának számos tagja, akik az örökségre várnak. Valamint amire senki nem számított: két gyilkosság, amelyeket harminchárom év választ el egymástól… letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Erle Stanley Gardner: Az újdonsült asszonyka esete Perry Mason megelőző kötete: «A vonító kutya esete» így végződött: Az asszony szótlanul nézett Perry Mason szemébe, aztán hirtelen kezet nyújtott. — Köszönöm – mondta és gyorsan elfordult. — Prince, ide mellém! A kutya asszonya oldalán kivonult az irodából, farkát – mint diadalmas zászlót — büszkén emelte a levegőbe… Mikor a külső szoba ajtaja bezárult, Perry Mason megkérdezte irodakisasszonyától: — Jött-e valami új dolog, mialatt a főtárgyaláson voltam? — Egy asszony, akit Helen Crockernek hívnak, várt magára jó óra hosszat. Ott volt a tárgyaláson, mikor a zsűri meghozta a verdiktjét. Azt mondja, hogy életről és, halálról van szó. — Miss Crocker vagy Mrs. Crocker? — tudakolta az ügyvéd. — Az a gyanúm, hogy újdonsült asszony lehet — mondta Della. — Miből gondolja? — Egész csomó apróságból. Csupa új holmi volt rajta. És úgy forgatta a jegygyűrűjét, mint a gyerek, ha új játékot kapott. — Megmondta, mit akar? — Körülbelül ez az egyetlen dolog, amit nem mondott meg. Tudni akarta, hogy én értek-e a joghoz és hogy vállalunk-e magánjogi pereket is… meg hogy igaz-e az, hogy nem lehet valakit gyilkosságért pörbe fogni, ha az áldozat holttestét nem találják, meg még ezerféle dolgot. Az ügyvéd szemében megcsillant az érdeklődés. — Hm… Szóval «Az újdonsült asszonyka esete?»… Vissza fog jönni, Della? — Igen, azt mondta, visszajön. Mason lassan bólintott: — Megvárom. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Erle Stanley Gardner - Különös tanú Fremont C. Sabin multimilliomost, aki szenvedélyes horgász volt, holtan találják halászkunyhójában. A bűntény kiderítésével, a rendőrségtől függetlenül, Perry Mason, a híres védőügyvéd is foglalkozik és az egyre bonyolultabb és szövevényesen elágazó bűnügy körülményeit a nála megszokott bravúrnál is frappánsabban tisztázza izgalmas események sodrában. Rendkívül érdekes detektívtörténet, amely Erle S. Gardnernek, az elismert, kiváló leleményességgel dolgozó szerzőnek egyik legsikerültebb alkotása. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Erle Stanley Gardner - A dadogó professzor esete (Perry Mason 9.) Perry Mason, a híres kriminalistához látogatóba jön egy egyetemi tanár, aki dadog. Különös történetet mond el egy szívtelen gazdag emberről és valakiről, akivel nagy igazságtalanság történt. Azután eltűnik és nem látják többet. Az ügyvéd utána jár a dolognak és igyekszik kibogozni a milliomosnak és környezetének titokzatos történetét, mely lélegzetelállítóan érdekes. Perry Mason kifogyhatatlan bravúrral küzd a végső győzelemért, Remek alakja, ha lehet, még nagyobbra, még kedvesebbé nő az olvasó szemében. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - ERLE STANLEY GARDNER - EGY UTAS ELTŰNIK… (Perry Mason 12) Perry Mason, a híres védőügyvéd titkárnője kíséretében hazatér szabadságáról. A luxushajón, amelyen utazik, egy háromtagú társaságra lesz figyelmes: Mr. Moarra, karcsú, bájos feleségére és a leányára, aki egy világhírű moziszínésznőre hasonlít. Az asszony különös történetet árul el ideges siránkozással Masonnak, aki a bonyolult ügy hátterében titokzatos dolgokat lát, amelyek kibogozására már azért is vállalkozik, hogy páratlan nyomozótehetségét ismét próbára tegye. A nyomozás mindjárt kezdetben váratlan meglepetésre bukkan és megdöbbentő talánnyal áll szemközt akkor, amikor a hajón Mr. Moart megölik és a felesége, aki előbb a különös történetet elbeszélte, most már szereplője lesz a még különösebb drámának. A megoldás szinte lehetetlen, de Perry Mason elemében van és nem áll meg addig, míg végére nem jár a titoknak. Aki elolvasta Gardner nagysikerű detektívregényeit, ebben a kötetben sem fog csalódni, amelyben Perry Mason kriminalisztikus szereplése az eddigieknél is izgalmasabb fordulatokban bontakozik ki. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Erle Stanley Gardner - Bársonyos karmok-Perry Mason 1 Ügyfele ostoba hazudozóként fordul hozzá, s többször is becsapja, gyanúba keveri. Mason mégis felelősséget érez ügyfeleiért, s őt is mindenáron megvédi, végül sikert aratva. A gyengék, elesettek, magányosok és bajba kerültek mindig számíthatnak feltétlen, sok esetben ingyenes és nagyvonalú segítségére. Hitvallása, hogy ügyfelei a szerződés megkötésekor minden képességét, szellemét és testét, gondolatait és cselekedeteit is megszerezték maguknak, vagyis maximális védelmet, erőbedobást és önfeláldozást érdemelnek meg. Így Mason sosem adja fel az ügyeit és sosem hagyja cserben egyetlen ügyfelét sem. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  29. Erle Stanley Gardner - A szerencsés lányok esete – De maga ugye bevallotta, Mr. Mason, hogy hamis nyilatkozatot adott a rendőrségnek? – Valóban bevallottam. – És ez nem bűntett? – Nem. Az ember annyiszor hazudhat a rendőrségnek vagy bárki másnak, ahányszor akar. Ha azért hazudik, hogy fedezzen egy gyilkost, akkor valóban bűnt követ el. Ha eskü alatt hazudik, akkor hamis tanúvallomást tesz. De ebben az esetben, uraim, a hazugság a gyilkos lépre csalását szolgálta. – De nem vállalt ezzel kockázatot? – Uraim, én mindig kockázatot vállalok. Én így szoktam játszani. Szeretem a kockázatot. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Erle Stanley Gardner - A rettegő örökösök esete Sejtelme sem volt róla, hogy került kábítószer a bőröndjébe. Azt sem értette, hogy azon nyomban ott termett egy fotós, hogy lekapja a sajtó számára, amint döbbenten bámul a nyomozóra. Nem fogta fel, mi történik vele, ám abban nem volt kétsége, kihez kell fordulnia. Perry Mason valóban nem késlekedik. Megjelenik a rendőrségen, azonnal kitűzeti a tárgyalást és szabadlábra helyezteti Virginiát. Így van ez a szerző vagy hetven bűnügyi regényében és tévéfilmjében. Perry mason elkápráztatja a közönséget meglepő ötleteivel, tévedhetetlen logikájával. Ezúttal is kibogozza a bonyolult szálakat, melyek a kábítószeres ügytől a dúsgazdag asszony autóbalesetéhez vezetnek. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Erle Stanley Gardner - A morcos lány esete Frances Celane szép, fiatal és gazdag. Ez utóbbi körülmény azonban nemhogy megkönnyítené életét: megoldhatatlannak tünő probléma elé állítja az örökösnőt. Választania kell szerelme és pénze között - és ő természetesen egyikről sem mondana le szívesen. Vajon gyilkosságra is vetemedik-e a bájos Frances, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon? Ez a fogas kérdés vár megoldásra a regény lapjain, és bizony Perry Masonnek, a zseniális védőügyvédnek nem csekély fejtörést okoz ez az "eset"... Az E. S. Gardner-könyvek kedvelőit, Perry Mason híveit ezúttal sem éri csalódás - de természetesen a végkifejletig számos, hihetetlennél hihetetlenebb fordulatot kell még végigizgulniuk. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Erle Stanley Gardner - A kölcsönkért lány esete Egy hosszú Los Angeles-i utca déli oldalán szép barna lányok álldogálnak, minden sarkon egy-egy: mind egyforma magasak – még egyforma karcsúak is –, és ugyanolyan prémes ruhát viselnek. Mi sem természetesebb, mint hogy a véletlenül arra járó Perry Masonnak – Gardner jól ismert, csalhatatlan és lángeszű ügyvéd-detektívjének – megakad a szeme rajtuk. Vesztére. Mert mi sem természetesebb, mint hogy néhány oldallal később Mason és az olvasó egy kusza gyilkossági ügy kellős közepébe csöppen. És a vádlott épp az egyik barna lány: az, akit felfogadtak, hogy megszemélyesítsen valakit – egy dúsgazdag, válni akaró dámát. Mason és a rendőrség ezúttal is versenyt nyomoz. Úgy látszik, hogy most az egyszer a rendőrség a szerencsésebb, de a Gardner-könyvek szokásos lélegzet-elállító bírósági tárgyalásán a sarokba szorított Perry Mason mégiscsak kivágja magát, és megmenti védenceit. Hogy mivel? Ezúttal is minden nyomot, minden bizonyítékot ismer az olvasó, és a rejtély mégis rejtély marad az utolsó oldalakig. Hiába, nem vagyunk mindnyájan mesterdetektívek – de a könyv annyira izgalmas, hogy talán megvigasztal bennünket ezért a keserű felismerésért. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  30. Erle Stanley Gardner: A guruló csontok esete Perry Mason legújabb esetének főszereplői különös társaságot alkotnak: Alden Leeds, az idősödő milliomos, Emily Milicant, a nála jóval fiatalabb menyasszonya, Ned Barkler, akivel együtt járták végig az alaszkai hómezőket, továbbá Leeds családjának számos tagja, akik az örökségre várnak. Valamint amire senki nem számított: két gyilkosság, amelyeket harminchárom év választ el egymástól… [Hidden Content] Erle Stanley Gardner: A lusta szerető esete Perry Mason irodájába egy 2500 dolláros csekk érkezik levélben, Lola Faxon Allred aláírással, amelyet még aznap egy másik is követ. A baj csak az, hogy az egyik csekken az aláírás hamis, és ez szorosan összefügg azzal a gyilkossági üggyel, amelyben Perry Masonnek végül bizonyítania kell védence ártatlanságát.Erle Stanley Gardner (1889–1970) eredetileg ügyvédként dolgozott, majd a húszas években kezdett detektívtörténeteket publikálni különféle folyóiratokban. Az igazi sikert az 1932-ben megjelent első Perry Mason regény hozta meg számára, melyet azután még több tucatnyi követett. „A lusta szerető esete” először jelenik meg magyarul. [Hidden Content] Patrick Quentin: A zöldszemű szörny Andrew Jordan látszólag boldog, békés életet él gyönyörű feleségével. De képtelen kiverni a fejéből azt a névtelen levelet, amelyet néhány hónapja kapott, és ami után egész lényén eluralkodott a féltékenység. Vajon Maureen, a felesége, hűséges-e hozzá? Egy napon családi bonyodalmak adódnak, majd megmagyarázhatatlan gyilkosság történik. És Andrew Jordan már nem csak saját magáért és szeretteiért kell, hogy felvegye a harcot, hanem választ akar kapni arra is, hogy hazugság volt-e egész eddigi élete? [Hidden Content] Patrick Quentin: Gyanús véletlenek Hollywood, a film fővárosa, pálmafák, fény, csillogás, világhírű sztárok… De a felszín alatt öldöklő küzdelem folyik a szerepekért, az érvényesülésért, a pénzért. Norma Delanay, a hajdani filmcsillag otthonában véletlen baleset áldozata lesz. És ez csak az első a gyanús véletlenek sorában…Patrick Quentin – Hugh Wheeler írói álneve, amelyen előbb Richard Webb-bel, majd önállóan írt detektívregényeit publikálta. Teljesen sajátos, senki másra nem jellemző cselekménybonyolításának köszönhetően a pszichológiai krimik egyik XX. századi mesterének tekintik. Hugh Wheeler 1965-ben – háta mögött két tucatnyi detektívregénnyel – műfajt vált és végképp felhagy a bűnügyi irodalommal. [Hidden Content] Mickey Spillane: Enyém a bosszú Spillane krimijeinek állandó főhőse, a „keményfiú” magándetektív, Mike Hammer ezúttal csapdába esik. Gyilkosság gyanújába keveredik, és bár a vádat ejtik, elveszíti magándetektív jogosítványát, és fegyvert sem tarthat. Persze Hammer nem hagyja annyiban. De ahhoz, hogy mindkét – számára nélkülözhetetlen – jószágát visszakaphassa, egy végtelenül bonyolult bűnügyet kell megoldania, miközben persze nemcsak éles elméjére, csalhatatlan szimatára van szüksége, de kemény ökleit is használnia kell. [Hidden Content] Mickey Spillane: Halálos hajsza Mike Hammer magánnyomozó egyszemélyes kereszteshadjáratot folytat a városát elöntő bűnözési hullám ellen. Véletlenül tanúja lesz egy véres leszámolásnak, amelyet csak az áldozat kisgyermeke él túl. Megfogadja, hogy elkapja a gyilkosokat. Ezzel kezdetét veszi a küzdelem a korrupt rendőrség, a politikailag befolyásolt ügyészi apparátus és a pénz mindenható uralma ellen. Mike Hammer megpróbál igazságot szolgáltatni mindazoknak, akik senki másra nem számíthatnak. [Hidden Content] Ross Macdonald: Fulladásos halál Egy ártalmatlannak látszó zsarolólevél, mely a feleség félrelépésére kívánja felhívni a férj figyelmét. Hosszú évek szőnyeg alá sörört problémái, és egy gyilkosságsorozat. És egy kiégett magánnyomozó, Lew Archer. [Hidden Content] Ross Macdonald: Veszélyes ellenfél A Dashiell Hammet és Raymond Chandler nevével fémjelzett amerikai detektívregény vonulathoz tartozó Ross Macdonald regényeinek állandó főszereplője Lew Archer magánnyomozó. A felső tízezer világában játszódó kötetben egy otthonról megszökött, tizenhét éves fiatal lányt kell megtalálnia és visszavinnie szüleihez. Az egyszerűnek látszó feladat teljesítését alaposan megnehezíti, hogy pár nap múlva kiderül: a lány nemcsak elcsavargott otthonról, hanem egy pszichopata fiatalember közreműködésével leütötte és elrabolta apja főnökét. A fiatalok útját erőszakos halálesetek sora kíséri, s miközben Lew Archer a nyomukban jár – a látszólag összefüggéstelen gyilkosságok indítékát kutatva – múltjukban találja meg tettük mozgatórugóját: a bosszút, amely az egykor ellenük elkövetett, életüket és személyiségüket megnyomorító bűntettekért szolgáltat igazságot. [Hidden Content] Pierre Boileau - Thomas Narcejac: Szédülés Franciaország háborúban áll, de Párizs lakosai ebből mit sem érzékelnek. Flaviéres felügyelő – súlyos pszichés problémája miatt – visszavonult a rendőrségtől és ügyvédként dolgozik. Régi barátja megkéri, tartsa szemmel a feleségét, aki egy idő óta rendkívül furcsán viselkedik. Flaviéres követni kezdi az asszonyt, nem sejtve, hogy rövidesen egész élete felborul … Alfred Hitchcock „Szédülés” című filmjének irodalmi alapanyaga. Pierre Boileau és Thomas Narcejac a második világháború utáni francia krimiirodalom legsikeresebb szerzőpárosa. Egészen sajátos megközelítésben tárgyalják a modern detektívregények két központi témáját – a bűn és a szerelem kérdéskörét – , ami kiválóan alkalmassá tette műveiket a megfilmesítésre. Többek között Clouzot, Hitchcock, Sergio Gobbi ültette át filmvászonra történeteiket. [Hidden Content] Spencer Walls: Fekete gyertyák Ugyan ki tulajdonítana jelentőséget egy halálraítélt bűnöző fenyegetésének. Sem a bíró, sem az esküdtek, sem a közönség. De egy közlekedési baleset folytán a többszörös gyilkos megszökik, és az angliai kisváros lakói között úrrá lesz a rettegés. Spencer Walls (eredeti nevén Havas Zsigmond) a negyvenes évek egyik legnépszerűbb detektívregényszerzője volt, aki – korának szokását követve – angol álnéven írt. Olyan nagy sikerű kötetek fűződnek a nevéhez, mint az Északi szél, a Tigrisliliom, a Hét szomorúság lépcsője, vagy a most ismét megjelenő Fekete gyertyák, melynek eredeti kiadása ma már hozzáférhetetlen könyvritkaság. [Hidden Content]
    1 point
  31. A mandzsúriai jelölt-The Manchurian Candidate .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 129 perc, 2004 Stáblista: Szereplők Tina Sinatra Executive Producer: Scott Aversano Látványtervező: Kristi Zea Vágó: Carol Littleton Craig McKay Bennett Marco kapitány és Raymond Shaw őrmester együtt szolgált az Öböl-háborúban. A kuvaiti sivatagban támadás érte a szakaszukat és csak Shaw őrmesternek köszönhetik, hogy életben maradtak, akit hőstettéért Becsületrenddel tüntettek ki. Tíz évvel később Shaw elképesztő gyorsasággal halad felfelé a politikai ranglétrán anyjának, a nagyhatalmú szenátornak a közbenjárásával. Marcót viszont rémálmok gyötrik, amelyek a kuvaiti akcióval állnak kapcsolatban. Azon töpreng, hogy Shaw talán nem is az a dicsőséges hős, akinek mindenki hiszi. Megpróbál kapcsolatba lépni vele. Általános xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  32. A jövő hírnöke.dvd-The Postman.prémium link! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai kalandfilm, 178 perc, 1997 Stáblista: Szereplők Kevin Costner profilképeKevin Costner Postás Will Patton profilképeWill Patton Bethlehem tábornok Larenz Tate profilképeLarenz Tate Ford Lincoln Mercury Olivia Williams profilképeOlivia Williams Abby James Russo profilképeJames Russo Idaho Daniel von Bargen profilképeDaniel von Bargen Briscoe Alkotók Rendező: Kevin Costner Író: David Brin Forgatókönyvíró: Eric Roth Brian Helgeland Zeneszerző: James Newton Howard Operatőr: Stephen F. Windon Díszlettervező: Scott Ritenour Jelmeztervező: John Bloomfield Producer: Kevin Costner Steve Tisch Jim Wilson Látványtervező: Ida Random Vágó: Peter Boyle 2013: Az Amerikai Egyesült Államok nem létezik többé. Polgárháború tette tönkre az egykor óriási hatalmat. Megszűnt mindennemű információáramlás, híradás. Az emberek atomizált kisközösségekben élnek. Betlehem generálisé az egyetlen hatalom. Félkatonai szervezetével fosztogat és rettegésben tartja az embereket. Egy magányos farkas járja az országot és védi saját életét. Mikor menekülés közben rátalál egy kilőtt és elfeledett postafurgonra, átveszi a meghalt postás egyenruháját és a kézbesítetlen leveleket. Így tud csak bejutni a félelemből eltorlaszolt településekre. Akaratán kívül reményt oszt az emberek között és forradalmi összefogásra serkenti őket. Nem hátrálhat meg küldetése elől... Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 84,0 KiB Időtartam : 2,58 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 68 b/s Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : angol Szöveg Nyelv : magyar Menü Időtartam : 2,58 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:03:35.080 : Chapter 2 00:06:31.760 : Chapter 3 00:10:46.120 : Chapter 4 00:14:50.600 : Chapter 5 02:34:01.720 : Chapter 42 02:39:03.840 : Chapter 43 02:42:52.960 : Chapter 44 xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  33. A maszk-The Mask.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, 97 perc, 1994 Stáblista: Szereplők Stanley Ipkiss igazán szánalmas, kétbalkezes figura: bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza, és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, és minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni. Általános Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 62,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 87 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Compression mode : Lossy Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : magyar Hang #3 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : angol xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------
    1 point
  34. A halál nyomában-Wake of Death.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai-angol-német-francia-dél-afrikai akciófilm, 86 perc, 2004 Stáblista: Szereplők Ben Archer (Jean-Claude Van Damme) egy Marseille-i lokál tulajdonosa, de olykor dolgozik az alvilágnak is. Ez az utolsó mocskos megbízás, amit elvállal. Visszatér Los Angelesbe, csakhogy közben felesége, Cynthia (Lisa King) életveszélyes ügybe keveredik. Felkarolja egy kínai kislány, Kim (Valerie Tian) sorsát, akiről hamarosan kiderül, hogy az egyik kínai Triád főnökének a lánya és szemtanúja volt, amint az apja megölte az anyját. A nagyhatalmú kábítószercsempész mindent bevet, hogy eltüntesse Kimet és azokat, akik segítenek neki. De Szan Kuan emberére talál, Ben Archer haragja ugyanis kegyetlen és pusztító. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----
    1 point
  35. A halál alagútja-Death Tunnel .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai horror, 97 perc, 2005 Stáblista: Egy elhagyatott szanatórium. Öt szexi főiskolás lánynak bátorságpróbaként itt kell töltenie az éjszakát. Csakhogy ami jó bulinak indul, rémálommá válik, amikor a lányok felfedezik a rettenetes titkokat, amelyek a nyomasztó folyosókon kísértenek. Minden ajtó mögött újabb borzalom rejlik, minden bejárat elképzelhetetlen szenvedésekhez vezet. Az egyetlen út kifelé a szanatóriumból, ahol hatvanháromezren lettek a hírhedt "fehér pestis" áldozatai, egy százötven méteres alagút: a halál alagútja. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------
    1 point
  36. Az Aranyhalak-Die Goldfische .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott német vígjáték, 111 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Oliver keményen dolgozó portfólió-menedzser, aki padlógázon éli életét, mígnem autóbalesetben lebénul. A rehabilitáción találkozik az Aranyhal csoporttal, egy csapat rokkanttal a bentlakásos otthonból. Amikor Oliver megtudja, hogy az illegális tranzakcióival gondok vannak Zürichben, támad egy ötlete: a busznyi rokkant tökéletes álca, hogy 1,2 millió eurót átcsempésszen a német-svájci határon. Ám a dolgok rosszra fordulnak, amikor a csoport egyik tagja nem a megbeszéltek szerint viselkedik. Általános xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    1 point
  37. 8mm 2.-8MM 2 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai krimi, 106 perc, 2005 Stáblista: Szereplők David Huxley, a sikeres politikus mindenét kockára teszi, mikor belép az olcsó peepshow-k és az internetes szex fülledt világába: David részt vesz egy forró édeshármasban mennyasszonya, Tish és egy gyönyörű fiatal modell társaságában. Az aktust valaki titokban megörökítette, és most egy jelentős összeget követel a negatívokért cserébe. David a zsaroló nyomába ered, ám a kutatás vérfürdőbe torkollik, s a férfit elrabolják. Most Tish-en a sor, hogy előteremtsen 5 millió dollárt; ez az ára annak, hogy David visszanyerje ígéretes karrierjét, becsületét, mi több: az életét. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  38. A cementkert-A.cementkert.Custom.Pal.Hun.Dvd9-patuss.PRÉMIUM LINKEK!! The Cement Garden francia-német-angol filmdráma, 105 perc, 1993 A jeleneteiben meghökkentő, provokatív alkotásban az éppen nagylánnyá érő Julie-nak kell családfői szerepet ellátnia, s úgy fenntartani a harmonikus család látszatát, hogy a szülők nélkül maradt kiskorú testvérei ne kerüljenek állami intézetbe. Azonban a vezetői szerepen osztozni kényszerül akaratos öccsével, aki beleszeret. Az Ian McIwan regényéből készült film a Berlini filmfesztivál Ezüst Medve díját nyerte el. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    1 point
  39. A titkos kert-The Secret Garden.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol-francia fantasztikus film, családi film, 99 perc, 2020 Stáblista: Szereplők Mary Lennox Indiában született, de gazdag brit szülei sosem akarták őt. Mikor hirtelen meghalnak, a kislányt Angliába küldik, hogy bácsikájával, Archibald Cravennel éljen. Ott megismerkedik beteges unokaöccsével, akivel együtt felfedezik a hatalmas Misselthwaite Manor birtok mélyén megbúvó csodlatos titkos kertet. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------
    1 point
  40. Négy szoba-Four Rooms.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmszatíra, 98 perc, 1995 Stáblista: Szereplők Ted, a szerencsétlen liftes fiú szilveszter éjjel különös kalandokba keveredik az éjszakai műszakján a Los Angeles-i Mon Signor hotelben. Boszorkányokkal, gengszterrel, sztárral találkozik, egyik szorult helyzetből a másikba csöppen. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    1 point
  41. A kilencedik kapu-The Ninth Gate .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott spanyol-francia-amerikai thriller, 134 perc, 1999 Stáblista: Dean Corso (Johnny Depp) könyvkereskedő a ritka, régi és drága könyvekre specializálódott, afféle könyvdetektív. Egy nap Boris Balkan New York-i könyvgyűjtő felfogadja, hogy frissen szerzett könyvét, A sötétség fejedelmének kilenc kapuját összehasonlítsa az Európában fellelhető másik két példánnyal, hogy saját példájának eredetiségét bizonyítsa. Egyszerű ügynek tűnik, mégis halálos játszma lesz belőle. Corso hát igyekszik kideríteni, mi is a három könyv titka, s persze igyekszik életben maradni. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----- [Hidden Content] [Hidden Content] --
    1 point
  42. 28 héttel később-28 Weeks Later.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott angol horror, 99 perc, 2007 Stáblista: Szereplők Fél év telt el azóta, hogy egy vírus néptelen metropolisszá változtatta Londont. Lakóit gyilkos dühre sarkallta: a fertőzöttek egymást irtották ki. Az Egyesült Államok megszálló hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett körzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. Közöttük van Don is a gyerekeivel. A kiskamaszok az eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között, és meglepetésükre meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, hogyan maradhatott életben a fertőzött területen. Közben újra felüti fejét a járvány. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  43. 40 éves szűz-The 40 Year Old Virgin.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai vígjáték, 116 perc, 2005 Stáblista: Szereplők Andy egy műszaki áruház raktárvezetője, helyes pasi, jó munkatárs. Elégedett az életével. A lakása tele van akciófigurákkal és képregényekkel, bicajjal jár, mert nincs kocsija, és esténként, amikor épp nem videojátékkal múlatja az időt, ólomkatonákat festeget. Egyik nap a munkatársai, David, Jay és Cal pókerezni hívják. Az éjszaka végén kiderül, hogy Andy nem egyszerűen csak agglegény, de negyven éves korára még sohasem volt nővel. A kollégák rögvest elhatározzák, hogy segítenek neki elveszteni azt, amit immár négy évtized óta őrizget, a szüzességét. Az elvált Trish személyében hamarosan jelölt is akad. Általános xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  44. A fenevad gyomrában-Belly of the Beast.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai-kanadai-hongkongi-angol akciófilm, 91 perc, 2003 Stáblista: Szereplők Jack Hopper, a volt CIA-ügynök nyugdíjas napjait töltené Thaiföldön, amikor egy jól szervezett csoport elrabolja lányát, Jessicát. Hopper nyomozni kezd az elrablók után és hamarosan rá kell jönnie, hogy lánya politikai intrika áldozata, melyet a háttérből a kormány irányít. Az egykori ügynök azonban nem hagyja magát megfélemlíteni, és lányáért mindent kockáztatva szembeszáll a félelmetes ellenséggel. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  45. S01E18 rész: A kolbász – egy kétvégű történet A híres bécsi virslit Ausztria fővárosában találták fel. Bár a legtöbb országban bécsi virsli néven ismert, Bécsben Frankfurter a neve. A XIX. század elején Johann Georg Lahner hentesmester fejlesztette ki, aki tanuló éveit Frankfurtban töltötte. A marha- és sertéshúsból készült főtt virsli annyira népszerű volt, hogy hamar kedvenc lett a császári udvarban is. A virsli sikertörténete az Egyesült Államokban folytatódott. Johann Georg Lahner egyik dédunokája oda emigrált. Ő találta fel a hot dogot: a kiflibe bújtatott virslit ketchuppal vagy mustárral a tetején. (Eredeti hang digitálisan.) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Marcellus Mihály könyvek Commodus-trilógia pdf mobi epub Marcellus Mihály - A bosszú szolgái (Pannonia Romanum 7.) (Commodus-trilógia 2.) Kr. u. 185. Marcus Aurelius fia és utódja, Commodus császár immár fél évtizede ül a caesarok trónján. Bár uralma békét hozott a birodalomnak és a nép szereti bőkezű, pompakedvelő császárát, Rómának külső és belső fenyegetésekkel egyaránt szembe kell néznie. A császár környezetében a praetorianus testőrség parancsnoka, Tigidius Perennis egyre nagyobb befolyásra és hatalomra tesz szert, és nagyravágyásában már a trón elfoglalásáról ábrándozik. Terveit a Pannonia provinciákat kormányzó fiai és az alájuk rendelt legiók segítségével szándékozik elérni. A Danuvius mentén azonban korántsem teljes a béke. Bár Commodus még uralkodása első évében békét kötött a kvádokkal és a markomannokkal, a szarmata jazygok kisebb portyáikkal tovább zaklatják a római településeket és erődítményeket. A limes mentén szolgáló római tisztek közül többen is bosszút akarnak állni a betörésekért, és akad, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy jogosnak tüntesse fel a parancsnoki tiltással való szembeszegülését. -- Marcellus Mihály - Isten lehettél volna (Pannonia Romanum 6.) (Commodus-trilógia 1.) Marcellus Mihály új regénye Commodus császár uralkodásának első két évét dolgozza fel. Az olvasmányos, fordulatokban és feszültségben gazdag történet kiváló, részletes betekintést nyújt a II. század végi Római Birodalom, a provinciák, az Örök Város mindennapi életébe és politikai cselszövéseibe egyaránt. -- Udvarhelyi Dénes - Aquincumi elégia A történet jórészt a mostani Magyarország területén játszódik, akkor, amikor még Lacus Pelső volt a Balaton neve, a fővárosé pedig Aquincum. Róma hadjárattal akarja megtorolni a Pannóniát zaklató kvádok támadásait, a vállalkozás azonban kudarcba fullad, s a regény fiatal hősei - a vérontásban megfáradt és megcsömörlött Marcellus és Démétriosz - súlyosan megsebesülnek. A nagy veszedelmek után rámosolyog-e a szerencse a két kiábrándult, sorsüldözte katonára? Sikerül-e új életet kezdeniük, megtalálniuk a szerelmet és a boldogságot? Hazatérhetnek-e vajon a szomorú tartományból napsütötte szülőföldjükre? -- Marcellus Mihály - A Pannon (Pannonia Romanum 4.) Marcellus Mihály Pannonia Romanum sorozatának legújabb kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodásának idején, a szerző Északi vihar című regényének eseményeit követően játszódik Pannonia Superior provincia területén. A regény főszereplői történelmi alakok: mind Marcus Valerius Maximianus pannoniai születésű nemes, a parthus háború veteránja, aki szülőföldjére visszatérve újra fegyvert fog a limest áttörő germánok ellen, mind ellensége, a narista törzs királya, Valao. Hasonlóképpen történelmi alak Marcus Aurelius Antoninus is, aki Kr. u. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése. A germán törzsszövetség meglepően szervezetten indít támadást a Danuvius mentén, sorra felmorzsolva a határerődöket és helyőrségeket. A hadseregbe nemrég visszatért Marcus Valerius Maximianus ellenségtől körülvéve bujdokolni kényszerül maroknyi megmaradt csapatával, miközben a naristák királya, Valao, személyesen rá is vadászik a határvidék biztosítása közben. A rajtaütések, portyák és cselvetések kegyetlenek, mégis mindkét oldalon vannak olyan vérbeli harcosok, akik nem helyezik a tisztesség elé a győzelmet, és akár az árulás árán szerzett előnyt is hajlandóak visszautasítani. Marcellus Mihály Pannonia Romanum című regénysorozata rendkívül alapos történelmi kutatómunkára támaszkodva, hagyományőrzőként saját élményekből is táplálkozva mutatja be a Kr. u. II. századi Pannonia provinciák történetét. A regények fordulatokban gazdag cselekménye mellett színes, plasztikus képet fest a korabeli Arrabona, Savaria és Pannonia életéről mind a hódítókéről, mind a meghódítottakéról, a kézművesekéről és az előkelőkéről, a közkatonákéról és a hadvezérekéről, a helytartókéról és a császárokéról. Marcellus Mihály: Északi vihar (Pannonia Romanum 3.) Marcus Aurelius Pannóniában Marcellus Mihály Pannonia Romanum-sorozatának legújabb kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodását mutatja be, a Pannonia provinciákban folytatott harcaira koncentrálva, de áttekintést adva a teljes Római Birodalom Kr. u. II. század végi állapotairól, a Közel-Keleten folytatott harcaitól kezdve az Itáliát és Rómát sújtó pestisjárványon és éhínségen át a szenátus belső villongásáig is. Marcus Aurelius Kr. u. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta Keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése. A szerző egyéni császárportréja mellett a germán törzsek, a markomannok, kvádok és szarmaták, illetve a pannoniai római legiók katonáinak szemszögéből is bemutatja a háború kitörésének körülményeit, az összecsapásokat és a konfliktus első felének lezárását. Regénye kiegyensúlyozott korrajz, mely nem túlozza el a szemben álló kultúrák pozitív vonásait, és nem leplezi negatívumaikat sem. Szereplői hús-vér emberek, akik a legnagyobb hősiességre is képesek a nehézségek idején, de nem mentesek a gyarlóságoktól sem. Marcellus Mihály- A veterán / Aquincum farkasa (Pannonia Romanum 1-2.) I. sz. 108-ban, Traianus császár uralma idején kis római felderítőcsapat járja az Aquincum környéki hegyeket Marcus Lupius Melior tribunus és unokafivére, Caius Lupius Mustella parancsnoksága alatt. A szakaszt támadás éri, és Caius Lupius az első útjába kerülő helyi családon torolja meg az imperiumot ért sérelmet. Másfél évtizeddel később, immár Hadrianus császár uralkodása alatt sorozatgyilkosságok borzolják a kedélyeket Aquincum békés városában. Az áldozatok mind kiszolgált és letelepedett katonák. Latinianus helytartó különösen az uralkodó közelgő látogatása miatt mielőbb szeretné megoldani az ügyet, ám ehhez kénytelen az egyik áldozat rokonának, a visszavonulva gazdálkodó Marcus Lupius Melior tribunusnak a segítségét kérni. Aquincum farkasa I. sz. 136-ban római előkelők hódolnak vadászszenvedélyüknek az Aquincum környéki hegyekben. A szenvedély azonban vérszomjba fordul át, és az erdő vadjaival meg nem elégedve a legnemesebb vadat kívánják elejteni: a környéken élő leigázott eraviscus nép tagjait. A mindenhatóságuktól megrészegült vadászok azonban egy nap olyan ellenféllel találják magukat szemben, amire nem számítottak… és Aquincum előkelő villáiba hamarosan beköltözik a rettegés. Az i. sz. I. század végére a Római Birodalom meghódította és pacifikálta a mai Dunántúl területét, két provinciára, Pannonia Inferiorra és Pannonia Superiorra osztva azt. A római jelenlét azonban közel egy évszázadig pusztán katonai volt, sok helyen megmaradt a régi törzsi szervezet, és a legiók állományát is a helyi lakossággal töltötték fel. A Marcellus Mészáros Mihály (1962- ) művészi álneve római témájú regényeihez. 2001-ben kezdett írni, kezdetben misztikus thrillereket, majd 2011-től történelmi regényeket, melyekben krimik és misztikus elemek is előfordulnak. Jelen esetben A veterán ókori krimi, az Aquincum farkasa misztikus regény. A veterán egyes középiskolákban ajánlott olvasmány lett. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marcellus Mihály - A trónbitorló (Aeterna Roma 1.) Avidius Cassius i. sz. 130-ban egy szír kereskedő fiaként született. Apja már római polgárjogot nyert, ő maga pedig kora ifjúságától kezdve azért küzdött, hogy a régi római erényeket megőrizve a hadseregben jusson előre. Elszántsága elnyeri jutalmát: a birodalom határvidékein szolgálva egyre magasabbra jut a katonai ranglétrán, míg végül i. sz. 172-ben a keleti provinciák teljhatalmú ura lett. A sikeres hadvezér, Marcus Aurelius császár kegyeltje az uralkodó halálhírét véve úgy dönt, hogy maga foglalja el a caesarok trónját. A keleti provinciák sorra behódolnak neki, és úgy tűnik, Róma éléskamrája, Egyiptom megszerzése után diadalmasan vonulhat be Itáliába és fogadtathatja el uralmát a Szenátussal és Marcus Aurelius törvényes utódjával, Commodusszal is. Az istenek azonban kegyetlen játékot űznek a trónbitorlóval, és a csúcsról mindig gyorsabb a bukás, mint a felvezető út. Marcellus Mihály új, Aeterna Roma című regénysorozatának első kötete fordulatos élet- és jellemrajz egy pártütésében is tragikus sorsú, tehetséges hadvezérről. A széles körű kutatómunkára támaszkodó regény hű krónikája Marcus Aurelius uralkodása e kevésbé ismert, mégis nagy horderejű mozzanatának. Marcellus Mihály-Az utolsó háború (Pannonia Romanum 5.) Marcellus Mihály Marcus Aurelius Pannóniában-sorozatának harmadik, befejező kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodásának idején, a szerző A Pannon című regényének eseményeit követően játszódik Pannonia provinciák területén. A regény főszereplői történelmi alakok: mind Marcus Valerius Maximianus pannoniai születésű nemes, a parthus háború veteránja, aki szülőföldjére visszatérve újra fegyvert fog a limest áttörő germánok ellen, mind a Római Birodalom egyik korabeli ellensége, a szarmaták királya, Zanticus. Hasonlóképpen történelmi alak Marcus Aurelius Antoninus is, aki i. sz. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése. A markomannok, quadok és szarmaták szövetsége a számukra megalázó békeszerződést felrúgva meglepetésszerű támadást indít Pannonia provinciák ellen. Felperzselik a limes menti tanyákat, helyőrségeket, kisvárosokat. Mélyen a tartomány belsejébe nyomulva halált, szenvedést hoznak az ott lakókra, katonákra és békés lakosokra egyaránt. Rómában az idősödő Marcus Aurelius Antoninus fia és társuralkodója, Commodus környezetében megjelennek a pénz- és hataloméhes talpnyalók, akik kitartó és eszközökben nem válogató aknamunkával egyengetik az utat az ifjú Augustus egyeduralma és saját ambícióik mielőbbi beteljesülése előtt. Az idős császárnak és hű katonáinak azonban még így is elegendő az ereje és elszántsága ahhoz, hogy a háborút a markomannok, a quadok földjére elvíve végső csapást próbáljanak mérni a birodalom létét fenyegető északi barbárokra. ----------- Marcellus Mihály - Az idő tava A dűnék között néha bűvös sóhaj éled, évezredek sejtelmes titkait fedi a homok. Egyiptom: istenek, papok, fáraók, mágia és cselszövés hajdan volt birodalma. Egy letűnt, legendás világ, amelyet senki ember fia nem láthat már saját szemével. Nem fejtheti meg az ősi rejtélyeket… Vagy mégis? Carlo Brenna, torinói régész megszállottan kutatja Egyiptom titkait, mígnem egy váratlan esemény nyomán felsejlenek a válaszok. De kiderül-e, ki is volt valójában Tutanhamon fáraó? Hogyan fonta a Sors a fiatal uralkodó utolsó napjainak fonalát és miként érte őt a vég? a Nílus birodalmának sejtelmes titkai közé repíti az olvasót, és talán fel is tár közülük néhányat. A fordulatos, izgalmas regény egy olyan történetet mesél el, amely mindenkinek adni tud valamit. A letűnt korok szerelemeseinek, a rejtélyek és a misztikum iránt leküzdhetetlen vonzalmat érzőknek, vagy az élet nagy kérdéseire választ keresőknek egyaránt. A szerzőt, a történelmi regények kedvelői jól ismerik már, hiszen ő az, aki – a magyar irodalmi palettán egyedülállóan – az egykori Pannónia római korába kalauzolja el a közönséget újra és újra. Most azonban egy váratlanul új témához nyúl, és az ókori Egyiptom egyik legnagyobb rejtélyének ered a nyomába… ------------- Urbánszki László · Nagy Attila · Marcellus Mihály · Bíró Szabolcs Nyugat őrei A 2011-ben létrejött Historium Kiadó első négy szerzője – Urbánszki László, Nagy Attila, Marcellus Mihály és Bíró Szabolcs – különleges módon köszöntik a 2012-es évet: egy ingyenesen letölthető elektronikus antológiával, mellyel egyetlen célt, a közönség szórakoztatását szeretnék elérni. Urbánszki László három novellája abba a korba és közegbe repít minket, melyet már megszokhattunk Odakint, a pusztában című kötetéből: humor, kaland és lendület vegyül a szépirodalmi klasszikusok stílusával. Nagy Attila szeretett városa, választott otthona, Dunaszerdahely múltjából ragad ki és mesél el egy izgalmas történetet: a templomfal tövébe ásott kincs históriája a helytörténet-kutató alapos kutatásain és hiteles kordokumentumokon alapul. Marcellus Mihály, A veterán szerzője két novellával képviselteti magát a kötetben: egyikkel az általa teremtett pannonrómai prózát csillogtatja meg, másikkal a magyar történelem korai időszakába, a Koppány halála utáni évekbe kalauzol minket. A Sub Rosa szerzője, Bíró Szabolcs pedig előbb egy dévényi kisfiú vívódásait és álmodozását mutatja be a középkorban, majd átruccan Prágába, ahol egy férfi az égvilágon semmit sem tud magáról. Szerencsére azonban feltűnik a színen Zikmund Pradlej, a cseh régiségkereskedő bőrébe bújt Ördög, és elmondja neki, hogy nem más ő, mint egy újabb szereplő ebben az ingyenesen letölthető elektronikus antológiában. ----------- letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  47. Christine Mangan-Tanger titkai 2019 A legfontosabb történetek épp azzal kezdődnek, hogy megpróbáljuk örökre elfelejteni őket. Az 1950-es évek közepén Alice Shipley újdonsült férjével az egzotikus Tangerbe költözik. Alice a múlt elől menekül, ám egy nap váratlanul beállít hozzá régi barátnője, Lucy. Kollégiumi szobatársakként egykor elválaszthatatlanok voltak, de már jó ideje nem beszéltek egymással. Lucy szeretné helyreállítani a régi jó viszonyt. Alice akár örülhetne is ennek, hiszen magányosnak érzi magát és képtelen hozzászokni a marokkói életformához, Lucy pedig – aki mindig is vakmerő és független volt – segít neki, hogy az végre ki merjen lépni a lakásból, és felfedezze a várost, ahol él. Alice azonban hamarosan ugyanazt éli át Lucyvel kapcsolatban, amit diákkorukban: úgy érzi, Lucy minden mozdulatát ellenőrzi, és szinte megfojtja a szeretetével. Alice férje, John ráadásul váratlanul eltűnik, és Alice lassan mindenben kételkedni kezd: kapcsolatában a titokzatos barátnővel, döntésében, amelynek következtében Tangerbe költözött, s még a tulajdon ép eszében is… „Meleg van, hamarosan itt a nyár. A nap már leszállni készül, az égbolt különös, mandarinszínt ölt, közeleg a vihar. Ilyenkor, ha lehunyom a szemem, és beszívom a forró, sűrű, szinte fenyegető levegőt, újra érzem Tanger illatát. Lágy illat ez, mint a sütőkemence melege, de nem füstös, inkább a pillecukoréra hasonlít, csak nem olyan édeskés, mint az. Sokféle fűszer keveredik benne, akadnak ismerősek, mint a fahéj, szegfűszeg vagy a kardamom, de bújik benne valami tökéletesen ismeretlen aroma is. Megnyugtató ez az illat, mint egy gyermekkori emlék, ami körülölel, bepólyál, és az eljövendő boldogság ígéretével kecsegtet. Mindez persze ámítás. Mert a megnyugtató illat fátyla alatt legyek donganak, csótányok surrannak, éhes macskák kísérik rút tekintetükkel minden mozdulatodat.” „Olyan ez a könyv, mintha Donna Tartt, Gillian Flynn és Patricia Highsmith közösen írtak volna forgatókönyvet Hitchcock számára. Lélegzetelállítóan izgalmas, és sűrű atmoszférája van.” Joyce Carol Oates letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  48. Marcellus Mihály-A veterán+Aquincum farkasa Goldbook, 2013. Pannonia Romanum 1-2. A veterán Aquincum hajnala I. sz. 108-ban, Traianus császár uralma idején kis római felderítőcsapat járja az Aquincum környéki hegyeket Marcus Lupius Melior tribunus és unokafivére, Caius Lupius Mustella parancsnoksága alatt. A szakaszt támadás éri, és Caius Lupius az első útjába kerülő helyi családon torolja meg az imperiumot ért sérelmet. Másfél évtizeddel később, immár Hadrianus császár uralkodása alatt sorozatgyilkosságok borzolják a kedélyeket Aquincum békés városában. Az áldozatok mind kiszolgált és letelepedett katonák. Latinianus helytartó különösen az uralkodó közelgő látogatása miatt mielőbb szeretné megoldani az ügyet, ám ehhez kénytelen az egyik áldozat rokonának, a visszavonulva gazdálkodó Marcus Lupius Melior tribunusnak a segítségét kérni. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] - Aquincum farkasa Kelta szív I. sz. 136-ban római előkelők hódolnak vadászszenvedélyüknek az Aquincum környéki hegyekben. A szenvedély azonban vérszomjba fordul át, és az erdő vadjaival meg nem elégedve a legnemesebb vadat kívánják elejteni: a környéken élő leigázott eraviscus nép tagjait. A mindenhatóságuktól megrészegült vadászok azonban egy nap olyan ellenféllel találják magukat szemben, amire nem számítottak… és Aquincum előkelő villáiba hamarosan beköltözik a rettegés. Az i. sz. I. század végére a Római Birodalom meghódította és pacifikálta a mai Dunántúl területét, két provinciára, Pannonia Inferiorra és Pannonia Superiorra osztva azt. A római jelenlét azonban közel egy évszázadig pusztán katonai volt, sok helyen megmaradt a régi törzsi szervezet, és a legiók állományát is a helyi lakossággal töltötték fel. A Marcellus Mészáros Mihály (1962- ) művészi álneve római témájú regényeihez. 2001-ben kezdett írni, kezdetben misztikus thrillereket, majd 2011-től történelmi regényeket, melyekben krimik és misztikus elemek is előfordulnak. Jelen esetben A veterán ókori krimi, az Aquincum farkasa misztikus regény. A veterán egyes középiskolákban ajánlott olvasmány lett. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  49. National Geographic - Egyiptom elveszett kincsei ( Lost Treasures of Egypt ) 2019 TVRIP X 264 MKV HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! színes, ,angol dokumentum –mini-sorozat / 6 X 44 perc rendező: Michaela Moir producer:Magdy El Rashidy szerkesztő: Paul Goodman operatőr:Josh Forwood, Clare Jones Szereplők: Narrátor:Julian Barratt, magyar hangja: Kárpáti Levente A Királyok völgyében ma is számtalan nemzetközi régészcsapat folytat ásatásokat az egyiptomi történelem titkai után kutatva. Vajon mik a legújabb eredményeik? A modern technológia és a nagy szakmai tapasztalat segítségével sikerült újabb fejezeteket hozzátenniük Egyiptom ókori történetéhez? Netán átírni bizonyos részeket? Az izgalmas sorozat készítői az egyiptomi hatóságok különleges engedélyével a legérdekesebb helyszíneken forgathattak. Epizódok: Tutankhamon öröksége Hatsepszut titkai Sírrablók árnyékában Élet a halál után Sír a mélyben Kleopátra sírja Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Egyiptom.elveszett.kincsei-2019-S01.E01 Videó információk: Méret: 699,43 MB Hossz: 0:43:58 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 903 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01. rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 .rész [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05. rész [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06.rész [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  50. Jo Nesbo: Szomjúság Harry Hole három éve visszavonult a nyomozói munkától, a rendőrtiszti főiskolán tanít, kiegyensúlyozott életet él. Ám a boldogság vékony jég, amely bármikor beszakadhat az ember lába alatt… Amikor egy fiatal nőt brutálisan meggyilkolnak a fővárosban, Mikael Bellman rendőrfőkapitány személyes okokból Harry segítségét kéri. Hamarosan újabb hasonló gyilkosság történik, Harry pedig – sutba dobva élete szerelmének és önmagának tett ígéretét – beleveti magát a munkába. Mindössze két nyom van, amelyen elindulhatnak: az első áldozat nyakán lévő sebekben talált rozsda- és festékmaradványok, valamint a tény, hogy mindkét nő társkereső oldalak rendszeres látogatója volt. Harry azonban valami mást is lát. Valamit, ami megragadja a figyelmét, és arra ösztökéli, hogy mit sem törődve a kockázattal újra a nyomába eredjen a gyilkosnak, aki egyszer már túljárt az eszén… [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...