Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 07/15/2023 in all areas
-
Romsics Ignác - Bethlen István A kötet a szerző 1991-ben megjelent, nagy sikerű Bethlen-életrajzának második, átdolgozott kiadása, mely öt nagy, kronologikus egységben mutatja be a modern kori magyar történelem e nagy alakjának életét és politikáját. Az 1991-es magyar és az 1995-ös angol nyelvű kiadáshoz képest az első négy fejezeten a szerző alig változtatott, viszont az 1993-ban előkerült szovjet levéltári dokumentumok alapján teljesen újraírta az Epilógus: a Szovjetunióban című zárófejezetet. A könyv 1991-es első kiadását Borbándi Gyula mesteri biográfiaként méltatta, John Lukács pedig a Századokban ekként vélekedett: Romsics életrajza sok szempontból példás. (…) Megállapításai, ítéletei kiegyensúlyozottak; írásmódjának stílusa és hangneme pedig szinte mintaképe az olyan történetírói prózának, ami nemcsak könnyen olvasható, hanem egyben józan és mértéktartó. 3mb pdf [Hidden Content]6 points
-
Zarifa Ghafari - Zarifa Afganisztán legfiatalabb női polgármesterének, emberi jogi harcosának szívszorító és inspiráló vallomása Zarifa Ghafari hároméves volt, amikor a tálibok kitiltották a lányokat az iskolákból, így ő is csak titokban folytathatta alapfokú tanulmányait. Hétéves korában megkezdődtek az amerikai légi csapások, majd a demokratizálási törekvések nyomán a lányok előtt új lehetőségek nyíltak meg. Huszonnégy évesen lett a wardaki Maidan Shar polgármestere - az egyetlen női polgármester az országban. Hatszor követtek el merényletet ellene és próbálták megölni. Rádióműsoraival, személyes kiállásaival igyekezett felemelni a vidéki afgán nőket. Amikor a tálibok 2021-ben elfoglalták Kabult, az utolsó repülőjáratok egyikén sikerült elmenekülnie az országból. Nemrég azonban visszatért szülőföldjére, hogy a saját szemével lássa, milyen körülmények között élnek a nők. Zarifa könyve megdöbbentő memoár, amely páratlan betekintést nyújt Afganisztán véres közelmúltbeli évtizedeibe. Őszintén, fájdalommal, ám töretlen reménnyel írja le, hogyan próbált segíteni másoknak, és hogy az aktivizmus miként változtathatja meg a nők életét szerte a világon. Mesél az afgán nők sorsáról és arról, hogyan lehetne változtatni az életükön egy vallási fanatizmussal és konzervativizmussal terhelt országban. Beszámolója egyszerre tanúságtétel és felhívás arra, hogy ne feledkezzünk el Afganisztánról. ,pdf 1mb [Hidden Content]5 points
-
Kemény Andrásné - Cukrász Szakmai Ismeretek 1-2. A három éves képzéshez készített, színes fotókkal illusztrált tankönyv első kötete a szorosan vett cukrász szakmai ismeretek – tészták, töltelékek, bevonóanyagok stb. készítése – bemutatásán kívül kitér a gazdálkodással összefüggő ismeretekre, a cukrásztermékek készítésére alkalmas anyagok vizsgálatára, a munkaszervezésre, az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások alkalmazására. Cukrász szakmai ismeretek c. könyv második kötete a kikészített sütemények, így a torták, szeletek, minyonok, desszertek, csemegék, krémesek stb. elkészítésével foglalkozik. pdf 178mb [Hidden Content] [Hidden Content]3 points
-
Nathalia Brodskaya - Szimbolizmus A szimbolizmus az 1880-as évektől kezdve bontakozott ki Franciaországban és a 20. század elejéig Európa-szerte virágzott. A szimbolistákat lenyűgözték az ősi mítoszok, megpróbáltak kiszabadulni a tudomány által az emberiségre ráerőszakolt racionális gondolkodás alól. A látható és kézzelfogható világot igyekeztek a szellemi létbe helyezni, hogy eljussanak a tiszta ideák mennyei honába, túlszárnyalva a tudat korlátait. A mozgalom legjelentősebb képviselői a francia Gustave Moreau és Odilon Redon, a belga Fernand Khnopff és Félicien Rops, az angol Edward Burne-Jones és Dante Gabriel Rossetti, valamint a holland Jan Toorop. pdf 4mb [Hidden Content]3 points
-
Georgette Heyer-Francia négyes 80% Igen furcsa hős: Freddy természetesen rendkívül gazdag és nagyon jóképű, de lagymatag, kicsit szerencsétlen – semmiben sem hasonlít igen férfias, fess, szép és élvhajhász unokatestvéréhez, Jackhez. Hősnő nehéz helyzetben: Az ifjú Kitty Charing hatalmas vagyon várományosa lobbanékony természetű, különc gyámjától. Az örökség átruházásának feltétele azonban az, hogy menjen feleségül a gazdag úr valamelyik unokaöccséhez. Áljegyesség: Amint Kitty megérkezik Londonba, megkezdődik a harc a kezéért. A semmirekellő alakoktól körülvett, vegyes érzelmekkel küszködő Kittynek merész cselfogásra van szüksége… Így kezdődik a Francia négyes, Georgette Heyer sok nagyszerű romantikus regénye közt az egyik legmulatságosabb és legélvezetesebb darab. Georgette Heyer több mint ötven regény szerzője, az egyik legismertebb és legjobb történelmi regényíró. Legendás volt alapos kutatásairól, történelmi pontosságáról, igen kifinomult cselekményszövéséről és jellemábrázolásáról. Georgette Heyer: Cotillion Eredeti mű Georgette Heyer: Cotillion Eredeti megjelenés éve: 1953 brit szerző magyar nyelvű régensség regény romantikus történelmi romantikus > GABO, Budapest, 2010 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636893491 · Fordította: Bozai Ágota letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---2 points
-
Romsics Ignác - A trianoni békeszerződés Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi veszteség 71 százalékra szökik, a népességé pedig 63 százalékra. Az elcsatolt területeken élő több mint 10 millió ember közül 3,2 millió volt magyar. Ezek mintegy fele közvetlenül az új határok túloldalán élt. A hatalmas veszteségek, a nemzetiségi elv tökéletlen alkalmazása és a kisebbségi sorba került magyarság helyzete miatt a trianoni békeszerződés a magyar történelmi tudat egyik legneuralgikusabb pontjává vált. A napjainkban is tapasztalható érzékenységek mellett erre utalnak a döntés okaival és körülményeivel foglalkozó, nagyszámban burjánzó tévhitek és legendák is. Az először 2001-ben megjelent kis könyvecske mostanáig két kiadást ért meg. A mostani, harmadik magyar kiadás tartalmilag annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy egy dokumentumokat tartalmazó Függelékkel egészült ki. pdf 3mb [Hidden Content]2 points
-
1000 e-könyv -epub Formátum:epub Méret:601.10 MB Lista: Részletes lista: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
David de Jong - Náci milliárdosok „Ma, amikor a dezinformáció mindenható, amikor a szélsőjobb világszerte feljövőben van, a történelmi transzparencia mindennél fontosabb. Mindez azonban valahogy nem érinti Németország legendás iparmágnásait. Az ő sötét örökségük rejtve maradt. Ez a könyv, a maga csekély lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hibát korrigálni.” Hogyan alapozta meg a zsidó vagyon jogtalan megszerzése, valamint a kényszer- és rabszolgamunka olyan ma is jól ismert német szolgáltatók és nagyvállalatok üzleti befolyását, mint az Allianz, az AFA, a Siemens, a Porsche, az Oetker és a BMW? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? Miért hunyt szemet a történelmi bűnök felett a háború után az Egyesült Államok? A német iparmágnások azáltal, hogy kisajátították a privátbankokat, áruval és fegyverekkel látták el a hadsereget, és mindent megtettek a profitjuk maximalizálásért, közvetve vagy közvetlenül, de támogatták a náci törekvéseket. David de Jong oknyomozó újságíró mérföldkőnek számító művében a véres pénz nyomába ered, és korábban fel nem dolgozott dokumentumokra és forrásokra hagyatkozva feltárja Németország leggazdagabb üzleti dinasztiáinak történetét. Egyedülálló kötete azzal a szándékkal született, hogy végre napvilágra kerüljön a német és a világgazdaság egyik legsötétebb, elhallgatott fejezete. David de Jong korábban a Bloomberg Newsnál dolgozott újságíróként. Főként az európai bankrendszerrel, az amszterdami pénzügyekkel, a rejtett vagyonokkal és a milliárdosok anyagi javaival foglalkozott. Jelentek meg írásai a Bloomberg Businessweekben, a The Wall Street Journalban és a Dutch Financial Dailyben is. Holland születésű, jelenleg Tel-Avivban él. Miközben ezt a könyvet írta, négy éven át Berlinből tudósított. pdf 3mb [Hidden Content]2 points
-
Dietmar Mertens - Fogyatkozó állatvilág (Mi micsoda) Miért haltak ki a dinoszauruszok? Hová tűnt a dodó? Miért kell védenünk a szigeteken élő állatokat? Miért vannak veszélyben az utolsó természeti paradicsomok? Dietmar Mertens biológus szakszerűen, de értetően mesél a földtörténet során bekövetkezett nagy kihalásokról, és arról, hogyan csökkenti a civilizált ember sok növény- és állatfaj természetes életterét. A szerző elvisz minket az őskorba, hogy megismerjük az ősi állatfajok életét, kihalásának okait, de arról is mesél, hogy milyen sok veszély leselkedik ma az állatfajokra. Végül ötleteket kapunk ahhoz is, hogy mi mit tehetünk környezetünk megőrzéséért. pdf 51mb [Hidden Content]1 point
-
Liz Braswell-Hol volt, hol nem 65% Mi lett volna, ha Csipkerózsika mégsem ébred fel? Olyan egyszerű volna – egy legyőzött sárkány, egy álomba merült hercegnő a kastélyban, és a herceg, aki megmenti… Ám amikor a herceg megcsókolja a lányt, őt is elnyomja az álom, így a mesének korántsincs vége. Hajnal hercegnő igyekszik elmenekülni a kastélyból, amelyet Demóna tart hatalmában, és kilépjen a veszélyes és lenyűgöző külvilágba. Egy elbűvölő herceg és régi barátok szegődnek társául. Ám Demóna minden mozdulatát követi, és Hajnal hercegnőnek minden erejét össze kell szednie, hogy megtudja, kik a barátai, és kicsoda ő valójában. Az idő pedig szalad. Felébred-e az alvó hercegnő a szörnyű álomból? Liz Braswell: Once Upon a Dream Eredeti mű Liz Braswell: Once Upon a Dream Eredeti megjelenés éve: 2016 Kiadói ajánlás: 10 éves kortól · Tagok ajánlása: 12 éves kortól Tartalomjegyzék adaptáció álom angol szerző átok démon erdő fantasy herceg hercegnő ifjúsági kortárs mágia magyar nyelvű népmese-adaptáció női főszereplő regény sárkány tündér A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sorsfordító történetek Manó Könyvek > Manó Könyvek, Budapest, 2022 472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635841035 · Fordította: Hermann Alexandra letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --1 point
-
Artist...............: Samus Jay Presents Album................: The Ultimate 90s Series Genre................: Euro Dance-Disco Year.................: 2023 Quality..............: Insane, (avg. bitrate: 320kbps) Channels.............: Stereo / 44100 hz Tags.................: ID3 v1.0, ID3 v2.3 Playing Time.........: 01:07:59 Total Size...........: 158,75 MB ◼ Tracklist 1. Masterboy – I Feel The Fire 2. Kate Project – I Got To Believe 3. Masterjam – I Wanna Know 4. Blackrose – if I Could Only Be With You 5. Hi Basic - Future Day 6. Libra – Another Night 7. NDA - Echoes In The Night 8. DJ Dado - Face It 9. Amen – Anyone But You 10. Fragma – Toca’s Miracle 11. Cardenia – Passion 12. Mystic Eyes – Give Me 13. Vivians - Angels & Devils 14. Orion - Behind My Control 15. Mimosa – Take It To The Top 16. S Connection - Summer Love 17. Increase Joy – I Need Your Love 18. Activate – Inside Outside 19. Kangaroo - Fee So Right 20. Sonic Sufers – Anything 21. Arena – Into The Arena 22. E-Type Set the world on fire 23. Push Feat K.Da Cruz - Push 24. Clubzone - Hands Up 25. Zodiac – Evermore 26. Motiv 8 feat. Kym Mazelle– Searchin For The Golden Eye 27. Snipers – Fire 28. Hi Basic – Can You Feel It 29. Wasp - Run To The Future 30. Vangelo - Can U See 31. Capella Be My Baby 32. Volta - To The Beat 33. Cobra - Born 2 Love U 34. Deeelite - Groove Is In The Heart 35. Ablogic – Ablogic 36. D.F.S. – Beat Of The Night 37. Alexia - Beat Of The Night 38. E-Rotic – Heat Of The Night 39. Spaghetti Surfers – Misirou 40. Fargetta - Your Love 41. Karina - Let Me Take Care Of You 42. Tennessee – Tell Me 43. Capital Sound - Can You Feel The Rhythm 44. Sunwave - Move To The Rhythm 45. Odyssey – Into The Night 46. Kikka – Wanna Oh Wanna Oh 47. The Socaboys - Feat. Van B King – Bumpin 48. 94 Sale – Are You Ready 49. Photo - Your Lover 50. Tom Veser – Love Is The Message 51. Trey D – Higher & Higher 52. Bass Six - Move Your Body 53. Kings Krew Feat, Boom – Harmony 54. Black House – That Is Really Mine 55. Atisha Secret of the Night Vocal 56. Hurricane – Jump! 57. Luxoria - Get High 58. Class-X - Find A Way 59. Infinity & Roxanne Price - In The name of Love - 60. In Colour I Wanna Give it To You 61. Mach 7 - Real Love 62. T.H Express Nite Away 63. Space Master - in The Name of Love 64. 2 Unlimited – No Limit 65. United Power Ev'rytime 66. Leila K - Elecrtric 67. Krema – House Music 68. IDP Feat. Nana - Of The Night 69. Beat Society - Feel the Beat 70. Bimbha - I Love You 71. Food 4 Feet – Do It! 72. Nicolette – Harden Up 73. ICE MC – Take Away The Colour 74. Sonic Surfers - Don't Give it Up. 75. Fun 2 U – My Little Flower 76. Stanley Foot - Love Makes the World Go Around 77. Zoo.Matro – Feel The Fire 78. The Outhere Bros – La La Hey Hey 79. The Outhere Bros – Boom Boom Boom 80. 2 Unlimited – Workaholic 81. Orlando – She’s Alone 82. Unknown – Can You Say Yeah 83. Dhama - Keep On Movin 84. 2 F.M – I Can’t Stop Now 85. Morgana – Never Gonna Make 86. 2WO - Feel The Beat 87. Colbalt - Look At Me 88. Sash! – Move-Mania! 89. Artemesia - Bits & Pieces 90. RTZ - In The name Of Love 91. Clubzone – Hands In The Air 92. Chambre – Hold On 93. Da Blitz – I Believe 94. Sweet Flowers – I Got To Feel You 95. Marmion – Schonerberg 96. Arena – Fly Away 97. The Cave Gang – Passion 98. Black Master – Baby Don’t Cry 99. Digi Love – Touch Me 100. DJ Pierre Feat. Thania Dizon - Can You Touch Me 101. Rozlyne Clarke - Take My Hand 102. Techotronic – This Beat Is ( Technotronic ) 103. Aeon - Stand Up 104. DJ Flavours - Your Caress ( All I Need ) 105. Den Harrow - A Taste Of Love 106. Ixiomara - The ABC Of Love 107. Fa-Ta You Know What I Want 108. New Entry - I’ve Got The Power 109. T.O.C – For Your Love 110. Hypernature– Flow 111. Imperio - Veni Vidi Vicia 112. Expression 4 - I Dream Your Love 113. Sirius - This Is My Life 114. Dynamic Base - All of My Life 115. Subtopia - Move it 116. Solaris - Run To You 117. Katty B - wYou Go 118. Costa De Soul - Costa De Soul 119. Megatronic - Power Of Dancing 120. Voice - Dance With Me 121. General Base - Base of Love 122. Splash - One More Dream 123. Piccadilly - Coming Up 124. Rytmica - Partytime 125. Doc Franz - Dont You Want Me 126. Ernestine - Keep On Dancin 127. Shazam - No Guarantee 128. Masterboy - Get It On 129. Cherry Moon - Everybody Get Down 130. Black & White - Who do You Love 131. Wienna - In The Name of Love 132. Rozlyne Clarke - Knockin Me Out 133. Venus & Marc – Xummertime 134. The Power People - Never Stop! 135. ICE MC – It’s A Rainy Day 136. Beats & Pieces – Beat Control (Move ) 137. Base Department - You Let Me Down 138. Modern Talking Feat. E. Singleton - Brother Louie Mix '98 139. MAD Feat. Jennifer Romero – I Think Of You 140. Angelmoon – He’s All I Want 141. DJ Penn - Got The Power 142. Fixx - It - Set Me On Fire 143. Techfile - Keep On Movin 144. Urgent C – Wish You Were Here 145. Get Ready – Come On 146. Mo-Do Super Gut 147. Kate Project - Ecstasy of Flight 148. Public Art – River River 149. La Casa- Feel Your Soul 150. DJ BOBO – Too Many Nights 151. Fun 2 U – Here Comes The Rain Again 152. Xeya – Kiss Me 153. Lisa Marie - You Make Me Feel 154. Stanley Foort - You Make Me Believe In Magic 155. M.K.Z.E - Shining Ray 156. Rotation Pump it Up 157. Patty Dart – Frederick 158. Now - Dance You Up! 159. Mistral – Your Woman 160. Kings of Paradise – Give Me Your Love 161. DJ Miko – Hot Stuff 162. House Corporation - I Got 2 Know 163. Cartouche - Miracles 164. E- Type - Back in The Loop 165. Cardenia – Living On Video 166. T.F.O – Soul & Body 167. T.F.O – Never 168. Foundation Feat. Deskee – September 169. The Cave Gang – Lolly Pop 170. Merryant - Fly 171. Inside Out - Keep On Dancing 172. B2M - Together 173. The Mighty Dub Katz - Magic Carpet Ride – 174. Toolex – Open Your Heart 175. Tonique - I Don't Wanna Be Your Baby 176. Leanna White – Move To The Rhythm 177. Epopea - People Of The Night 178. Sonic Surfers – Everybody 179. Antares – Let Me Be Your Fantasy 180. Solina – Break Out 181. Luv Dub - Run To Me 182. Esther G – Call Me 183. Dr No – Boojaka 184. Voice Over Feat. Jacky Jones - Gonna Move Your Body 185. Mirage - Give it Up 186. Mac Wilson - Feel My Body 187. Tracy Anne – Tonight 188. Kathy Read - Tonight 189. Mario Piu – All I Need 190. Orlando – Easy Lover 191. 2 Unlimited – Be Free Tonight 192. Shazan – Why Don’t You Love Me [Hidden Content]1 point
-
The Space Huns - Legends Of The Ancient Tribes (2023) Teljes hossz:59p Teljes méret:140mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj:Instrumental Év:2023 A nem túl népes magyarországi pszichedelikus-stoner-színtérre jelentkezett be közel másfél éve egy fajsúlyos instrumentális EP-vel a szegedi The Space Huns trió, amit idén tavasszal egy újabb, szintén három hosszú számot magába foglaló megjelenés követett (többek között egy 160 ezres követői bázisú nemzetközi YouTube-csatornán). Szőke Csaba gitáros mutatja be a zenekart a Magyarradaron. Mikor indult: 2019-ben öltött testet, de ez egy elég hosszú folyamat természetes következménye. Hol indult: Egy Szeged melletti tanyán, közel a „tolató madarakhoz”, a birkabőgéshez és Ördögh Ilonához. Tagok, hangszerek: Jelenleg Mozsár Mátyás dobol, Tikvicki Tamás basszusgitározik és Szőke Csaba gitározik. Stílus: Instrumentális bluesy stoner, psychedelikus jam. Kb. Hatások: Főleg a hatvanas évek zenei szabadsága, később pedig a „stoner rock revival” nagy népszerűségnek örvendő formációi, például Earthless, Kyuss, Colour Haze, My Sleeping Karma stb. Kiadó: Igazából nincs, csak oda kell írni valamit, ha az ember feltölt valami zenét a streamingszolgáltatókhoz. Mi azt szoktuk írni, hogy Stoned Ganesha Records. Egész úgy hangzik, mintha létezne, pedig nem. (Recorder) Történet: Az előző zenekar (minimál Bogart) feloszlása után úgy éreztük, hogy „ki kellene menteni” belőle egy bizonyos hangulatot, ami jellemezte jobb (és rosszabb) pillanataiban a bandát. Voltak ott is albumok, amiket végig improvizáltunk, jameltünk, és szerettük volna tovább csinálni valamilyen formában. Nemcsak azért, mert nagyon szeretjük a műfajt, hanem azért is, mert lehet, hogy más is így van ezzel. Megjelenések: The Space Huns (EP, 2019), Tales of Huns (EP, 2021). A legutóbbi EP premierje a Bandcamp mellett a görög 666MrDoom sztónercsatornáján volt. Ő régóta "jóismerős", az előző zenekarunkat is szerette, és promotálta, így hosszú ideje minden felvételünknek zöld útja van nála. Iszonyat nagy segítség egy ilyen népszerű csatornához bekerülni, nem is gondolná az ember, hogy milyen sokat számít. 01.Sgt. Taurus on Coke.mp3 02.Cosmic Cities of the Giant Snail Kingdom.mp3 03.Private Van Egmond, The Goblin Who Was Tripping Too Hard This Time.mp3 04.Goats on a Discount Private Space Shuttle Voyage.mp3 05.It is The Small Things... Like a Quest for Beer and Snacks.mp3 06.The Melancholic Stag Beetle Who Got Inspired by Corporate Motivational Coaches.mp3 07.Burial Knights of Distant Sands County LTD.mp3 08.The Wooden Vegetable Container Box (Will Be Painted Brown Probably).mp3 [Hidden Content]1 point
-
Szívdobbanás - Szerelmes dalok 2001 Teljes hossz:59p Teljes méret:137mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2001 01.Szívfájdalom-Kovács Kati.mp3 02.Gondolj majd rám-Varannai István.mp3 03.Olcsó regény-Zalatnay Sarolta.mp3 04.Mindnight Lady-Túri Lajos.mp3 05.Hosszú a nap-Szánti judit.mp3 06.Óvatosan lépkedj-Első Emelet.mp3 07.Földvár felé-Demjén Ferenc.mp3 08.Szeress gyöngéden-Faragó Judy' István.mp3 09.Ha volna valaki-Soltész Rezyő.mp3 10.Érj utol-Kovács Kati.mp3 11.Egy könnycsepp az arcodon-Gerdesits Ferenc.mp3 12.Szerelemre születtem-Zoltán Erika.mp3 13.Kérlek, fogadd el-Kovács Kati.mp3 14.Ne sírj-Demjén Ferenc.mp3 15.Elfutok-Kovács Kati.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Császtvay Tünde - Éjjeli lepkevadászat A lányok? A lányok nem mindig angyalok. És persze a férfiemberek sem. Ha a lányoknak könnyű a vérük vagy nehéz a sorsuk, vagy nem akarnak a megszabott határok között élni, ha kalandra vadásznak, vagy a kényszerűség hajtja őket, pénzért adják a rövid szerelmet. És a férfi a 19. század végén, a 20. század elején magától értetődően – szigorúan a polgári otthon falain kívül – pénzért veszi meg a gyors és feledhető szerelmet. De tőle senki nem kérdezi, miért teszi. Vannak olyan történeti korszakok, amelyek igyekeznek úgy tenni, mintha nem ismernék az ilyesfajta illetlen dolgokat. Pedig a 19. század végi Magyarország már mindent tudott a bordélyok, a magánbárcás kéjhölgyek, a fülledt erotikát ígérő lokálvilág szilajságáról, az emberkereskedelemből élő alvilág szereplőiről, a nyomorban és a nemi betegségben szenvedő nagyvárosokról. Erotikus újságokat, pajzán tartalmú, sőt ízléstelen pornókiadványokat kínált, és a testéből élő nőt – némi romantikus gesztussal – művészeti alkotásokba emelte. Erről a pirulásra késztető, jól-rosszul leplezett és nehezen megmutatható, frivol világról nagyon keveset tudtunk. A kötet több száz illusztrációja és a szövegrészletek a békeidők koráról mesélnek – csak éppen mást, mint amit eddig ismertünk. pdf 264mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Mérő Vera - Lúg 2013-ban az egész országot megrázta a Renner Erika ellen elkövetett brutális támadás. Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója lakásában megtámadta, aneszteziológiai szakértelemmel elaltatta volt barátnőjét, majd a magatehetetlen testet lemeztelenítette és nemi szervébe lúgot öntött. A borzalmas csonkítás örökre megnyomorította Renner Erikát. A magyar igazságszolgáltatás hosszú évekig nem tudott mit kezdeni az esettel, sokáig úgy tűnt, hogy a magas politikai kapcsolatokkal rendelkező Bene család eléri, hogy az elkövető minimális büntetéssel megússza az előre kitervelt, aljas bűncselekményt. Renner Erika azonban nem adta fel, a hatalmas túlerővel szembeszállva megküzdött az igazáért és ezzel minden bántalmazott, minden túlélő példaképe lett. Mérő Vera lebilincselően izgalmas és a tényekhez az utolsó betűig hű regénye Renner Erika hősies küzdelmének a története. pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
Csáki Judit - Imi, ne csináld! Portrékönyv, de több is annál: kirajzolódik az országosan ismert, kiváló színész arca, de körülötte, mellette, mögötte ott a szakma, ez a vonzó és rejtélyes világ, a színház és a film világa. És ott az út, ez a meredek és rögös kaptató, ami a hírnévhez és a megbecsültséghez vezet. Nem sétagalopp – ára van. "Csöng a telefon, fölveszem, és azt hallom, hogy „Ragályi Elemér vagyok”. Személyesen nem ismertem. De látott engem filmekben. Akkor már túl voltunk az Üvegtigriseken, a Moszkva téren… Szóval fölhívott. Én meg dobtam egy hátast. Kinyögtem, tessék parancsolni. Mire ő, hogy rendez egy filmet, és fel szeretne kérni egy szerepre, de nem tudja, melyikre. „Küldenék egy forgatókönyvet, megteszed, hogy választasz magadnak szerepet?” Mondom, ilyen száz évben egyszer van." pdf 3mb [Hidden Content]1 point
-
Jackson Mackenzie - Kézikönyv mérgező emberekhez A Psychopath free és a Whole Again című bestsellerek először magyar nyelven – két könyv egy kötetben! Ebben a kiadványban tehát két egymást kiegészítő könyv kerül egyszerre az olvasó kezébe. A két könyv nem kevesebbet ígér, mint hogy a mérgező kapcsolatod egy olyan kaland lesz, amelynek a végén ott vár a régi, szorongásmentes önmagad. pdf 81mb [Hidden Content]1 point
-
Jose Ortega Y Gasset - A tömegek lázadása „A történelem olyan vers, amelynek minden szaka más ütemre lejt. De ha így van, nekünk, akik e század strófáiban vagyunk beiktatott szavak, e strófa üteme éppoly fontos, mint maga a vers. Ez az ütem a parancs, amelyet a verstől kapunk. Amit Ortega úgy mond: mindenkinek első kötelessége saját kora imperatívuszát megérteni.” Németh László: Ortega és Pirandello pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Yishai Sarid-Az emlékezés szörnye 90% Az emlékezés szörnye egyetlen hosszú, szenvedélyes monológ – egy fiatal izraeli történész monológja, aki nyugodt életre vágyik, de végül megélhetési okokból Lengyelországba kerül idegenvezetőként, ahol Izraelből érkező csoportokat kalauzol haláltáborokban. Miután folyamatosan együtt él a szörnyűségekkel, és a leggyötrőbb kérdéseken tépelődik, egyre többször esik ki a szerepéből: zavarba ejtő dolgokat mond a fiataloknak, és furcsán viselkedik, míg végül egy német filmrendező látogatása során nem bírja tovább türtőztetni magát, és botrányt okoz. Sarid regénye felkavaró olvasmány, mely a legfájdalmasabb kérdésektől sem retten vissza, miközben azt vizsgálja, mire tanít minket az emlékezés – nemcsak a múltról, hanem az erő és a gyengeség, a civilizáció és az erőszak, a jóság és a bosszúállás természetéről is. Eredeti megjelenés éve: 2017 holokauszt izraeli kortárs magyar nyelvű regény > Magvető, Budapest, 2022 144 oldal · ISBN: 9789631442069 · Fordította: Kónya Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------1 point
-
AOMEI Partition Assistant All Editions v10.10.0 7zip | 33MB Professional, Technician, Unlimited, Server verzió választási lehetőség. A magyar nyelv választható. Az AOMEI Partition Assistant biztonságos merevlemez, SSD és USB meghajtó particionáló program. Szinte akármit csinálhatunk lemezeinkkel ha a birtokunkban van. Csak pár tulajdonság: partíció átméretezés, szétvágás, összeillesztés, felezés, másolás. Partíció mozgatás, lemez és partíció másolás, operációs rendszer költöztetés SSD-re, partíció létrehozás, formázás, törlés. Partíció visszaállító varázsló, hordozható és indítható Windows készítés (két módszer bootolható Windows USB meghajtó létrehozására). MBR GPT-be, NTFS FAT32-re, elsődleges partíciót logikaiba vagy fordítva alakít. Legyalulja a partíciót vagy akár a teljes merevlemezt ha akarjuk a biztonság kedvéért, képes meghajtó betűjelet váltani, elrejteni vagy láthatóvá tenni partíciókat, hibás szektorokat és partíciókat ellenőrizni, Master Boot Recordot újraépíteni és még sok-sok mindenre képes. AOMEI Partition Assistant, especially designed to meet the needs of small and medium sized business, not only includes all features to make the best use of disk space while minimizing server downtime, but also provides comprehensive solution to disk-related issue. With intuitive and easy-to-use interface, anyone, even non-technical users, can maximize the performance of servers in minutes without having to need an expert. Our stable and robust server partition software is priced at only $160 available for two servers as well as free lifetime upgrades. Top Benefits - Allow unlimited usage within one company to save money. - Safe - no data loss, fast - no reboot, easy - no professional skill. All-in-one Hard Disk Partition Manager - Extend NTFS system partitionwithout rebooting computer to reduce downtime. - Resize/move a partition or dynamic volume to maximize utilization of storages. - Easily allocate free space from one partition to another without losing data. - Merge adjacent two partitions into one, or merge unallocated space to a partition. - Partition alignment optimizes the drive for performance, especially for SSD. - Erase all data permanently so that it cannot be recovered any more. System and Data Migration - Migrate OS from hard disk to solid-state drive (SSD), supporting MBR and GPT disk. - Upgrade storages with disk to disk copy, no need to reinstall Windows and applications. - Copy a partition from one hard drive to another for backing up data. Magic and Safe Converter - Change disk style - safely convert an MBR basic or dynamic disk into GPT, and vice versa. - Change disk type - safely convert a dynamic MBR or GPT disk into basic, and vice versa. - Change partition type - safely convert a primary partition into logical, and vice versa. - Change file system - safely covert NTFS file system to FAT32, and vice versa. Step-by-step Handy Wizards - Extend Partition Wizard - solve “low disk space” of C drive by taking unused space from other partitions. - Partition Recovery Wizard - retrieve valuable information from lost or deleted partitions. - Make Windows PE Bootable Media - troubleshoot problems, or recover data when system fails to boot. - Windows To Go Creator - build a portable and fully functional Windows 8 system on USB flash drive. [Hidden Content] jelszó:10101 point
-
Ella Summers - Angyalok legioja 3-6 rajongoi forditas [Hidden Content] 1. resz itt: 2. resz itt:1 point
-
Cim............: Chip Magazin 2023/07 Release nev....: Chip magazin 2023.07. DVD-iNSANE Release datum..: 2023.05.29 Kiadas.........: 2023.július Formatum.......: iso Kiado..........: MediaCíty Kft Nyelv..........: Magyar Link...........: [Hidden Content] Release info...: Web-DL, iso Méret..........: 1,95 GB (2 104 197 120 bájt) Tartalom: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Ian MacKenzie - Hadihajók Húzzuk fel a horgonyt, és ismerjük meg az elmúlt évszázadok félelmetes hadihajóinak történetét! Több mint 100 színes rajzzal, fényképpel és ábrával a kiadvány feltárja az olvasó előtt a tengerészeti hadviselés történetét. pdf 56mb [Hidden Content]1 point
-
Georg Purvis - Pink Floyd A méltán népszerű zenekar legkreatívabb és legsikeresebb évtizedét mutatja be ez a kiadvány. Szót ejt a kezdetekről és a későbbiekről is, de az Atom Heart Mother és a The Wall közötti periódusra fókuszál, rengeteg olyan történettel, amelyeket eddig egyetlen, magyarul megjelent kiadványban sem. pdf 2mb [Hidden Content]1 point
-
Kapa Mátyás - Budai krónika A tatárjárás után új világ épül a Duna folyásirány szerinti jobb partján. A két jelentős vár és város: Buda és Óbuda közötti kisebb településeken éli kalandos hétköznapjait három család. Ezen famíliák generációinak – sokszor egymással összefonódó – sorsán keresztül ismerhetjük meg száznegyven esztendő izgalmas eseményeit. Íme egy kis ízelítő, mi és ki vár az olvasóra ebben a kötetben. Egy magyar alapítású lovagrend rendháza és az azt felvirágoztató perjel. Egy királyi vadaskert és annak intézője. Egy csapatnyi lovag, akik titkos küldetéseket teljesítenek. Egy városi bíró, aki kiátkozza a pápát. Egy magyar alapítású szerzetesrend központi kolostora és egy szent ereklyéi. Egy háború és egy itáliai bérgyilkos. Egy botcsinálta tudós és annak különös találmánya. Bűn és erény, vérfürdő és bosszú, viszály és szerelem. A kötet Kapa Mátyás városregényeinek sorába illeszkedik. Cegléd, Kőszeg és Balassagyarmat regénye után a szerző ezúttal Budapest mai második és harmadik kerülete egyes részeinek hajdanvolt elődei, Budafelhévíz, Gercse, Nyék, Budaszentlőrinc és Óbudaörs 1242-től 1382-ig tartó történetét mutatja be. pdf 49mb [Hidden Content]1 point
-
Christine Paxmann - Tánc (Mi micsoda) Mozgás és ritmus! A tánc nyelvét a világon mindenütt megértik. Ez a Mi MICSODA kötet átfogó képet nyújt a tánc történetéről az ókortól napjainkig. A legkülönfélébb táncokról olvashatsz: rituális táncokról, mint a hastánc és a szamba, vagy éppen a modern sporttáncokról. Felfedezheted a balett, a jazztánc, a kortárs tánc és a táncos musicalek világát egyaránt. És te szeretsz táncolni? Ki tudja, a könyv nyomán talán te is táncra perdülsz! pdf 57mb [Hidden Content]1 point
-
Christopher R. Browning - Átlagemberek A szerző a Washington állambeli Tacomában lévő Pacific Lutheran Egyetem professzora. Műve nem szokványos könyv a holokausztirodalomban: megdöbbentő beszámoló arról, hogyan vált egy középkorú, átlag németekből álló egység lengyel zsidók tízezreinek gyilkosává. A 101-es tartalékos rendőrzászlóalj ötszáz rendőre – katonai szolgálatra alkalmatlan, családos emberek – 83.000 lengyel állampolgár haláláért felelős. A tanulmány az egység 210 tagjának háborút követő kihallgatása során felvett jegyzőkönyveken és az ellenük készült vádiraton alapszik. Browning azt sugallja, hogy ezek az emberek nem engedelmességből vagy félelemből gyilkoltak, hanem karrierizmusból, alkalmazkodásból és meggyőződésből. E hiánypótló mű a holokauszt egy kevéssé ismert aspektusára vet fényt: arra, hogyan élték meg saját tetteiket olyan elkövetők, akiknek gyilkossá válása semmilyen szempontból nem volt szükségszerű. pdf 9mb [Hidden Content]1 point
-
Dr. Dezső Zsigmondné - A gyorsolvasás programozott tankönyve El akarja sajátítani az olvasmányok tartalmának optimális megközelítési módját, a hatékony olvasás módszerét, a korszerű olvasás mesterségét? Elhatározta már, hogy megtanul „gyorsolvasni”? Bizonyára azért, mert nem akar megrekedni a fejlődés már elért szintjén, hanem tovább akar haladni, többet látni, tanulni, több és jobb munkát végezni és ehhez keresi a megfelelő eszközöket, módszereket. Akkor ez a könyv Önnek készült. Vagy egyelőre még csak céltalanul lapozgat, ismerkedik a gyorsolvasásnak hazánkban viszonylag új fogalmával? Vagyis érdeklődő ember, akinek felkelti figyelmét az új, az ismeretlen? Akkor kérem lapozgasson még egy kicsit, ismerkedjék tovább a könyvvel és tárgyával, hátha kedvet kap a tanuláshoz. Higgye el, segítségére lehet abban, hogy sokirányú érdeklődését kielégítse, többet olvashasson és így jobban megismerje a világ fontos, hasznos és érdesek dolgait. pdf 15mb [Hidden Content]1 point
-
Alistair Stuart MacLean (skót gael nyelven: Alasdair MacGill-Eain) (Shettleston, Glasgow, Skócia, 1922. április 21. – München, Németország, 1987. február 2.) skót író, elsősorban II. világháborús regényeivel vált híressé, mint például a Navarone ágyúi, vagy a Kémek a Sasfészekben. Ian Stuart álnéven is írt. A mappa tartalma: Alistair MacLean - A halál folyója.prc Alistair MacLean - A halál dala.mobi Alistair MacLean - A Halál-folyó.mobi Alistair MacLean - A kulcsszó rettegés.prc Alistair MacLean - Apokalipszis.mobi Alistair MacLean - Az első számú légierő.epub Alistair MacLean - Baba a láncon.epub Alistair MacLean - Breakheart hágó.pdf Alistair MacLean - Csapda.mobi Alistair MacLean - Éjjeli őrjárat.rtf Alistair MacLean - Golden Gate.mobi Alistair MacLean - Hajtóvadászat.epub Alistair MacLean - Halál a Forma-1-en.mobi Alistair MacLean - Halállista.mobi Alistair MacLean - Halálvonat.mobi Alistair MacLean - Kémek a Sasfészekben.pdf Alistair MacLean - Medve-sziget.epub Alistair MacLean - Navarone ágyúi.pdf Alistair MacLean - Navarone elitcsapata.rtf Alistair MacLean - Nyomtalanul.epub Alistair MacLean - Öfelsége hadihajója.pdf Alistair MacLean - Őrület.mobi Alistair MacLean - Pokol Alaszkában.epub Alistair MacLean - Randevú az arannyal.prc Alistair MacLean - Rejtély a tengeren.pdf Alistair MacLean - Túsztorony.mobi Alistair MacLean - Unikornis.mobi Alistair MacLean - Végtelen éjszaka.rtf Alistair MacLean - Zsilip.epub Alistair MacLean & Alastair MacNeill - A kód.prc Alistair MacLean & Alastair MacNeill - A vírus.prc [Hidden Content]1 point
-
Minden idők két legnagyobb kalandregényének – Alistair MacLean: Navarone ágyúi és Csapda – folytatása. A cselekmény elindítója: egy Liberator repülőgép a biszkájai-öböl felett cirkálva a szokásosnál sokkal gyorsabb német tengeralattjárókat fedez fel, amelyek veszélyeztetik az 1944-ben tervezett amerikai-brit partraszállást. Megszületik a döntés: a tengeralattjárókat el kell pusztítani! Jensen kapitány a már jól ismert különleges osztag életben maradt három emberét – Malloryt, Millert és Andreát – bízza meg ezzel a feladattal. A sziklaszilárd, rendíthetetlen hősök újra vívják harcukat a Pireneusokon át. Kevesebb, mint hat napja van az elitcsapatnak, hogy veszélyes feladatát végrehajtsa. El vannak zárva a külvilágtól, nem számít a mód, nincs helye a kérdéseknek és kifogásoknak, a cél szentesíti az eszközt. Tele cselekménnyel, cselszövéssel, árulással – a korábbi művek méltó folytatása. Trivium, 1996 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Cassandra Clare - A Végzet Ereklyéi sorozat 95% Ez a sorozat már lezárult. Ajánlott sorrendben olvasni. 21. század amerikai szerző barátság boszorkány démon fantasy ifjúsági kaland kamasz főszereplő kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű regény tévésorozat-adaptáció urban fantasy váltott nézőpont vámpír vérfarkas [Hidden Content] 1. Cassandra Clare: Csontváros 89% 2. Cassandra Clare: Hamuváros 90% 3. Cassandra Clare: Üvegváros 94% 4. Cassandra Clare: Bukott angyalok városa 86% 5. Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa 91% 6. Cassandra Clare: Mennyei tűz városa 92% letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Kollár-Klemencz László - A folyó (2023) Teljes hossz:52p Teljes méret:121mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év: 2023 01.A folyó.mp3 02.Hajnal.mp3 03.Angyalokra gondolok.mp3 04.Háziasszonyok dala.mp3 05.A szökevény.mp3 06.Szikla szélén.mp3 07.Tűsarkú.mp3 08.Csak ő meg én.mp3 09.Szíved ne add szívemért.mp3 10.Barátom itt hever.mp3 11.Arról, ami nincs.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Vaják (The Witcher)2019 - 2021. 1. 2. évad.SD. 720p. 1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG szinkronizált lengyel-amerikai akciófilm-sorozat, drámasorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Henry Cavill Geralt of Rivia Freya Allan Ciri Joey Batey Jaskier MyAnna Buring Tissaia Tom Canton Filavandrel Anya Chalotra Yennefer Eamon Farren Cahir Björn Hlynur Haraldsson Eist Adam Levý Mousesack Jodhi May Queen Calanthe Lars Mikkelsen Stregobor Maciej Musial Sir Lazlo Mimi Ndiweni Fringilla Royce Pierreson Istredd Wilson Radjou-Pujalte Dara Anna Shaffer Triss Amit Shah Torque Therica Wilson-Read Sabrina rendező: Alik Sakharov Charlotte Brandstrom Alex Garcia Lopez Marc Jobst író: Andrzej Sapkowski forgatókönyvíró: Lauren Schmidt producer: Michael Ostrowski Susan Shearer társproducer: Steve Gaub Ildiko Kemeny David Minkowski zene: Sonya Belousova Giona Ostinelli operatőr: Jean-Philippe Gossart Gavin Struthers vágó: Liana Del Giudice Nick Arthurs Jean-Daniel Fernandez-Qundez A gonosz által belakott Kontinensen egymásba fut a szörnyvadász, a varázslónő és a szökevény hercegnő útja. Vaják, Henry Cavill szereplésével kizárólag a Netflix műsorán december 20-tól. PirateClub MediaInfo 2 The.Witcher.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 6,78 GiB Hossz: 01:01:04.584 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x960 Bitráta: 14.4 Mbps Képkocka / mp: 24 Képarány: 2.000 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] , PirateClub MediaInfo 2 The.Witcher.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 3,58 GiB Hossz: 01:03:05.750 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 6 579 Kbps Képkocka / mp: 24 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Lost in Space - Elveszve az űrben (2021) 3. ÉVAD. SD. 720p. 1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG szinkronizált amerikai családi kalandfilm, drámasorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Molly Parker Maureen Robinson Toby Stephens John Robinson Maxwell Jenkins Will Robinson Taylor Russell Judy Robinson Mina Sundwall Penny Robinson Ignacio Serricchio Don West Parker Posey Dr. Smith Brian Steele The Robot Amelia Burstyn Diane Raza Jaffrey Victor Dhar Alkotók rendező: Tim Southam Stephen Surjik forgatókönyvíró: Matt Sazama Burk Sharpless Vivian Lee executive producer: Kevin Burns Jon Jashni zene: Christopher Lennertz operatőr: Sam McCurdy vágó: Mark Hartzell 2046-ot írunk, amikor a kolonizáló Anyahajót váratlanul megtámadják. A kényszerleszállást követően pedig utasai egy addig teljesen ismeretlen és felfedezetlen bolygón találják magukat. PirateClub MediaInfo 2 Lost.in.Space.S03E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 1,56 GiB Hossz: 00:54:31.894 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 2 682 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 3.ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] VÉGE A SOROZATNAK.1 point
-
Trancsírák-Tucker and Dale vs Evil .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott kanadai horror-vígjáték, 89 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Tyler Labine profilképeTyler Labine Dale Alan Tudyk profilképeAlan Tudyk Tucker Katrina Bowden profilképeKatrina Bowden Allison Jesse Moss Chad Philip Granger seriff Alkotók Producer: Morgan Jurgenson Operatőr: David Geddes Forgatókönyvíró: Eli Craig Morgan Jurgenson Rendező: Eli Craig Vágó: Bridget Durnford Tartalom Tucker és Dale gyerekkoruk óta barátok. Éppen Dale frissen vásárolt hegyi nyaralójához tartanak, mikor összefutnak egy csapat nagyképű és sznob egyetemista fiatallal. A srácok véletlenül ugyanoda tartanak, ahová ők: a Dale viskójához közeli tó partján táboroznak. Első este az egyetemisták egyike veszélybe kerül, Tuckerék segítenek rajta. Az előítéletekkel teli csapat úgy gondolja, Tuckerék elrabolták a lányt, s ijedtükben meglepően szélsőséges és önpusztító módokon sietnek segítségére. Bemutató dátuma: 2011. december 22. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------1 point
-
Szilveszter éjjel-New Year's Eve .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai vígjáték, 120 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Robert De Niro profilképeRobert De Niro Stan Harris Sofía Vergara profilképeSofía Vergara Ava Michelle Pfeiffer profilképeMichelle Pfeiffer Ingrid Lea Michele profilképeLea Michele Elise Josh Duhamel profilképeJosh Duhamel Sam Ashton Kutcher profilképeAshton Kutcher Randy Abigail Breslin profilképeAbigail Breslin Hailey Katherine Heigl profilképeKatherine Heigl Laura Carrington Jessica Biel profilképeJessica Biel Tess Alyssa Milano profilképeAlyssa Milano Melanie Cambridge Sarah Jessica Parker profilképeSarah Jessica Parker Kate Hilary Swank profilképeHilary Swank Claire Morgan Zac Efron profilképeZac Efron Paul Jon Bon Jovi profilképeJon Bon Jovi Jensen Alkotók Rendező: Garry Marshall Szinkronhang: Reviczky Gábor Bánfalvi Eszter Zámbori Soma Kéri Kitty Forgatókönyvíró: Katherine Fugate Zeneszerző: John Debney Operatőr: Charles Minsky Producer: Richard Brener Toby Emmerich Mike Karz Wayne Allan Rice Josie Rosen Tartalom A szilveszter egyfelől a leltárkészítés ideje, másfelől a szórakozásé. A szerteágazó cselekmény különböző történeteket fűz egybe. Van itt első szerelem, megbocsájtás, kapcsolat helyrehozása és lezárása, gyermekáldás és az elmúlás kérdése, és hosszan lehetne folytatni a sort. A szereplők sokszor előre nem látható döntéseket hoznak, illetve különleges figurákkal találkoznak. A történetben fontos szerepet játszik az idő is, senki sem akar lemaradni a visszaszámlálásról. A háttér mindehhez New York. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------1 point
-
Frédi és Béni: Karácsonyi harácsoló-A Flintstones Christmas Carol .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai animációs film, 1994 Stáblista: Szereplők Henry Corden Fred Flintstone hangja Frank Welker Barney Rubble/Dino hangja Jean Vander Pyl Wilma Flintstone hangja John Stephenson Mr. George Nate Slate hangja Marsha Clark Maggie Magma hangja Don Messick Bamm-Bamm, Joe Rockhead hangja John Rhys-Davies profilképeJohn Rhys-Davies Charles Brickens hangja Alkotók Executive Producer: William Hanna Joseph Barbera Zeneszerző: Steven Bernstein Forgatókönyvíró: Glenn Leopold Író: Charles Dickens Rendező: Joanna Romersa Tartalom Frédi kapja a zsugori Scrooge szerepét a kőkorszaki amatőr kő-színház karácsonyi előadásában. A premier közeledtével azonban Frédi egyre inkább azonosulni látszik szerepével, olyannyira, hogy már nemrég született leánygyermekét, Enikőt és feleségét, Vilmát is elhanyagolja. Ráadásul a környéken mindenkit elkap az influenza, s teljes a felfordulás. A fordulat akkor következik be, amikor Frédinél látogatást tesznek az elmúlt karácsonyok szellemei, s egyszerre ráébred, mennyire önző volt. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Rambo.V.Utolso.ver.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1-Rambo: Last Blood.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akcióthriller, kalandfilm, 100 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Sylvester Stallone profilképeSylvester Stallone Rambo Paz Vega profilképePaz Vega Carmen Delgado Joaquín Cosio Louis Mandylor profilképeLouis Mandylor Sheriff Óscar Jaenada profilképeÓscar Jaenada Victor Martinez Adriana Barraza profilképeAdriana Barraza Maria Beltran Yvette Monreal Gabrielle Marco de la O Miguel Sergio Peris-Mencheta profilképeSergio Peris-Mencheta Hugo Martínez Alkotók Rendező: Adrian Grunberg Forgatókönyvíró: Matthew Cirulnick Sylvester Stallone Producer: Avi Lerner Steven Paul Kevin King Templeton Les Weldon Executive Producer: Christa Campbell Jeffrey Greenstein Lati Grobman Ariel Vromen Jonathan Yunger Zene: Ryan Nowak Operatőr: Brendan Galvin Vágó: Carsten Kurpanek Todd E. Miller Tartalom John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat. John Rambo legendás alakja ötödik alkalommal tér vissza a filmvászonra az elnyűhetetlen Sylvester Stallone (Rocky-filmek, Menekülés a győzelembe, Tango és Cash, Cliffhanger – Függő játszma, Szupercella, Creed: Apolló fia) alakításában. Az 1982-ben indult sorozat utolsó epizódjához érkezett, a félelmet nem ismerő vietnámi veterán ezúttal a mexikói drogkartelek ellen száll harcba. A forgatókönyvet is részben Stallone jegyzi, a film rendezője Adrian Grunberg (Börtönregény). Stallone mellett a főbb szerepekben Paz Vega (A szex és Lucia, Spangol – Magamat sem értem, Jobb, ha hallgatsz), Yvette Monreal (Simlis spinék) és Sergio Peris-Mencheta (A Kaptár: Túlvilág, Országúti bordély) látható MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Végső állomás 5.Final Destination 5 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott kanadai-amerikai horror, 92 perc, 2011 Stáblista: Szereplők David Koechner profilképeDavid Koechner Dennis Emma Bell profilképeEmma Bell Molly Nicholas D'Agosto profilképeNicholas D'Agosto Sam Lawton Miles Fisher profilképeMiles Fisher Peter Friedkin Courtney B. Vance profilképeCourtney B. Vance Jim Block ügynök Arlen Escarpeta profilképeArlen Escarpeta Nathan Jacqueline MacInnes Wood profilképeJacqueline MacInnes Wood Olivia P.J. Byrne Isaac Tony Todd profilképeTony Todd Bludworth Alkotók Producer: Craig Perry Operatőr: Brian Pearson Zeneszerző: Brian Tyler Forgatókönyvíró: Eric Heisserer Gary Dauberman Jeffrey Reddick Rendező: Steven Quale Vágó: Eric A. Sears Szinkronhang: Juhász György Vadász Bea Sánta László Előd Álmos Tartalom Minden hiába, a Halált nem lehet becsapni. Az építőmunkások egy csoportját szállító autóbuszon rossz előérzete támad az egyik utasnak. Sam szerint szörnyű katasztrófa fog történni, leszakad a függőhíd, amelyen át kell haladniuk, és a balesetnek rengeteg áldozata lesz. Természetesen senki sem akar hinni neki, végül csak néhány embert, köztük a barátját, Petert és a barátnőjét, Mollyt sikerül meggyőznie. A tragédia bekövetkezik, ám ők sincsenek biztonságban. A kis csapat versenyt fut az idővel, hogy elkerülje az elkerülhetetlent. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Ken Follett: Hat nap múlva telihold Ken Follett, az izgalmas meseszövés mestere, most is a II. világháború napjait idéző, váratlan fordulatokban gazdag regénnyel ajándékozta meg rajongóit. Az Angol Királyi Légierő bombázói több hullámban támadják a kontinenst, ám a Luftwaffe könnyűszerrel megsemmisíti őket. Úgy látszik, hogy a szárazföldön és levegőben egyaránt Adolf Hitler irányítja az eseményeket. Ám az Északi-tenger egyik apró dán szigetén egy Harald Olufsen nevű, tizennyolc éves tehetséges ifjú, a gépek és a motorok megszállottja jártában-keltében belebotlik egy titokzatos német gyártmányú szerkezetbe, melyhez foghatót soha nem látott még. Érzi, értesíteni kellene erről valakit, de nem tudja, kit.Anglia történelmének legnagyobb légitámadását készíti elő a németek ellen. Harald felfedezése megfordíthatja a háború kimenetelét, ám a fiú igyekezete, hogy mielőbb eljuttassa az illetékesekhez a sorsdöntő információt a felfedezéséről, a hozzá közel álló embereket is veszélybe sodorhatja. Feltartóztathatatlanul közeledik az angol légitámadás napja, ezért mind sürgetőbbé válik a feladat, hogy Harald barátnője, Karen segítségével üzenetet juttasson el Angliába. Erre a célra egyetlen eszközt találnak: Karen apjának Lódarázs típusú repülőgépét, amely olyan rossz állapotban van, hogy senki sem hinné róla, valaha is képes lesz a felszállásra. Amikor végre a levegőbe emelkednek a helyrepofozott repülőgéppel, fogalmuk sincs, hogyan élik túl a hatszáz mérföldnyi repülőutat, de abban bizonyosak, hogy ők viszik magukkal az Angliát fenyegető katasztrófa elhárításának egyetlen lehetőségét, a túlélés reményét.A regény alapötlete valós eseményen alapul: két dán fiatal átrepülte a II. világháborúban az Északi-tengert, és a német Freya-akció tervét eljuttatta az angoloknak. [Hidden Content]1 point
-
Dennis Lehane: Egymásba veszve Rachel Childs, az egykori újságíró, egy élő adásban történő idegösszeroppanást követően teljesen elzárkózik a világtól. A férje marad az egyetlen ember az életében, aki továbbra is feltételek nélkül szereti őt, és mellette van a legnehezebb pillanatokban a felépülése során. Valami azonban nincs rendben a férfival. Olykor furcsán viselkedik, és Rachel gyanakvása egy esős délután beigazolódik. Hirtelen minden megváltozik, a házasságuk és az életük is veszélybe kerül. Rachel egy őrületnek tűnő, megtévesztéssel és erőszakkal szőtt összeesküvés hálójában találja magát, ahonnan az egyetlen kiút a félelmei leküzdésén és a könyörtelen igazság megismerésén keresztül vezet. Dennis Lehane, a vérfagyasztó pszichothrillerek és a sötét, modern krimik nagymestere az új regényében a legjobb formáját hozza. A fordulatokkal teli történetet hús-vér szereplőkkel, tűpontos párbeszédekkel és hatásos atmoszférával tölti meg. Az Egymásba veszve az amerikai megjelenését követően azonnal bestsellerré vált, és a szaksajtó mellett olyan nagy szerzők rajongtak érte, mint Gillian Flynn és Lee Child. [Hidden Content]1 point
-
Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye Joe Coughlin, Boston rendőrkapitányának legkisebb fia tolvajként bontogatja szárnyait. Egy balul elsült kaszinórablás közben megismerkedik Emma Goulddal, találkozásuk pedig örökre megváltoztatja az életét. Hamarosan a saját bőrén kénytelen megtapasztalni, mit is jelent valójában az éjszaka törvénye, és milyen árat kell fizetnie azért, ha életben akar maradni az alvilágban. Joe-nak vág az esze, ami bűnözői körökben ritka adottság, ezért szédületes gyorsasággal kapaszkodik egyre magasabbra a szervezett bűnözés ranglétráján, ám a sorsát így sem kerülheti el. Dennis Lehane regénye egyszerre kalandos és lírai utazás a húszas-harmincas évek Amerikájába, egy mára legendássá vált, letűnt korszak mélyére, amelyben virágzott a szeszcsempészet, a bűnözőket hősként tisztelték, és a gyarlóság az ország nemzeti erényének számított. A könyvből Ben Affleck rendezett nagy sikerű filmet 2017-ben, aminek ráadásul ő a főszereplője is Siena Miller, Zoe Saldana, Scott Eastwood, Brendan Gleeson és Chris Cooper mellett. [Hidden Content]1 point
-
Dennis Lehane: Hideg nyomon Amerikában naponta több ezer gyermek tűnik el, és egy részük soha nem kerül elő. Elnyeli őket a föld, mintha meg sem születtek volna. A négyéves Amanda McCreadyt egy meleg, nyári éjszakán rabolják el a saját ágyából. A sajtó éjjel-nappal a lány eltűnésével foglalkozik, és a teljes bostoni rendőrség őt keresi, mégsem lelik nyomát. Amanda nagynénje Patrick Kenzie-t és Angela Gennarót, a két magánnyomozót fogadja fel, hogy segítsenek, kiknek nyomozása drogüzérek, pedofilok és könyörtelen gyilkosok világába vezet, ahol nem csak szembesülniük kell mindazzal a borzalommal, amit a felnőttek az ártatlanokkal szemben elkövethetnek, hanem felszínre kerülnek saját, ellentmondásos érzéseik is arról, mi helyes és mi helytelen. Dennis Lehane felejthetetlen regényéből Ben Affleck készített többszörös díjnyertes filmet. [Hidden Content]1 point
-
Dennis Lehane: Megszentelt életek A balesetben elhunyt anyját és haldokló apját gyászoló Desiree Stone-nak három hete veszett nyoma – és vele együtt eltűnt az első magánnyomozó is, akit Desiree apja felbérelt lánya felkutatására. Amikor aztán a haldokló milliárdos felfogadja a két bostoni magánnyomozót, Patrick Kenzie-t és Angela Gennarót, hogy folytassák a lánya keresését, a detektívpáros hamar rájön, hogy ezúttal semmi nem az, aminek látszik. Patrick és Angie végigjárják Boston szélfútta utcáit és Florida napsütötte tengerpartját, hogy megtaláljanak egy nőt és egy férfit, akik lehetnek szentek vagy bűnösök; akik áldozattá válhattak, vagy épp áldozatokat szedhettek; akik talán még élnek, talán már halottak. És minél inkább a dolgok mélyére ás a két nyomozó, minél sötétebb és rémisztőbb világba vezeti őket a féligazságok és korrupció ösvénye, annál bizonyosabbá válik, hogy ebben az ügyben bármely meggondolatlan lépésük az utolsó lehet. [Hidden Content]1 point
-
Dennis Lehane: Sötétség fogd meg a kezem Amikor Patrick Kenzie és Angela Gennaro magándetektívek elvállalják egy jó nevű pszichiáter fiának védelmét, tudatában vannak az ezzel járó veszélyeknek: a bostoni ír maffiával kell szembenézniük. A munkások lakta Dorchester aljas utcáin nevelkedve a detektívek már megismerhették a lecsúszottak szívében lakozó sötétséget, ám arra a gonoszra, amely lecsapni készül, egyikük sincs felkészülve. A magánnyomozók életük eddigi legszörnyűbb rémálmába csöppennek: ahogy az erőszak hullámai elborítják Boston városát, és régen eltemetett titkok kerülnek felszínre, Kenzie és Gennaro versenyt futnak az idővel, hogy megállítsák a felelőst… Mielőtt még velük is végezne. [Hidden Content]1 point
-
Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt Nyár Bostonban. Egy héttel a Függetlenség Napja előtt. A feszültség szinte tapintható a városban. Elég egyetlen szikra, és minden darabokra robban. Patrick Kenzie és Angela Gennaro magándetektívek úgy ismerik Boston munkásnegyedeit és gettóit, mint a tenyerüket. Nem csoda, hiszen mindketten itt nőttek fel. Magas rangú politikusok most egy látszólag egyszerű üggyel bízzák meg őket: találjanak meg egy Jenna Angeline nevű fekete takarítónőt, aki állítólag bizalmas dokumentumokat tulajdonított el. Jennát megtalálni könnyű feladat. De utána életben maradni sokkal nehezebb. Mert ahogy a nyomozás újabb és újabb sötét titkokat tár fel, Kenzie és Gennaro egyre több ellenséggel kénytelen szembenézni, legyenek azok az utcai bandák kegyetlen vezérei vagy a nagypolitika legbefolyásosabb szereplői. Egy dolog közös bennük: céljaik eléréséhez semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. „Lehane mindent tud, amit egy krimiírónak tudnia kell. A kelléktárában ott van Block történetvezetése, Parker párbeszédei és Rendell feszültségteremtése.” Houston Chronicle [Hidden Content]1 point
-
A Magyarság 20000 éves történelme 1-5. pdf195mb [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00