Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 06/28/2023 in Posts
-
Karin Finan - Nagy felfedezők (Mi micsoda) Vajon mi hajtja az embert ősidőktől kezdve az ismeretlen felé? A kényszer? A kíváncsiság? A csillapíthatatlan kalandvágy? Vagy talán csak a puszta véletlen? A történelem során erre is, arra is akadt példa. Mindig születtek olyanok, akik a többiek előtt jártak, messzebbre és többre vágyva útra keltek. Nekik köszönheti a világ jelenlegi képét. Felfedezéseikkel feltárultak a titkok, és örökre megváltozott minden. – Van-e olyan hely a Földön, ahová még nem jutott el az ember? – A régi korok hajósa hogyan tudott tájékozódni a végtelen vizeken? pdf 55mb [Hidden Content]5 points
-
Adrian Weale - A gonosz serege A náci Németországban Schutzstaffelnek nevezték. A világ a rettegett SS-ként ismerte meg – a Harmadik Birodalom leghűségesebb és legkönyörtelenebb erőszakszervezeteként. Kezdetben csak egy politikai verőemberekből álló kis osztag volt. Mégis, 1935 végére az SS magához ragadta Németország összes rendőrségi és belbiztonsági hatáskörét – a kis falvak „csendőreitől” kezdve egészen a politikai titkosrendőrségig és a Gestapóig. Végül pedig a fegyveres ága még Németország hivatalos hadseregének, a Wehrmachtnak is a riválisa lett. A gonosz serege a mítoszok és sztereotípiák mögé hatolva feltárja az SS valódi arcát, a megingathatatlan fanatikusokból és hataloméhes opportunistákból álló szervezetet, melynek tagjai szolgai módon követtek egy ideológiát, amely elvetette a hagyományos erkölcsöt – az ideológiát, amelyet a legvéresebb szélsőségekig is készek voltak átültetni a valóságba, s amely végül elvezetett a holokauszthoz. A könyv átfogó történelmi áttekintést nyújt az egyik valaha ismert legfélelmetesebb politikai és katonai szervezet születéséről, tevékenységéről és bukásáról – és azokról az eltorzult személyiségű, könyörtelen emberekről, akik az emberiség történetének egyik legfelháborítóbb bűnét elkövették. pdf 10mb [Hidden Content]5 points
-
Douglas Murray - Háború a Nyugat ellen A nyugati civilizáció támadás alatt áll. Az egész világot jobbá tévő vívmányait lekicsinylik vagy egyenesen letagadják, nagy történelmi alakjait sárba tiporják, művészeti alkotásait cenzúrázzák. A kíméletlen támadást ráadásul nem a nyugati értékekkel élesen szembenálló autoriter rezsimek indították, hanem azok, akik a legtöbbet profitálnak az alapvető nyugati értékekből: a szólásszabadságból, a törvény előtti egyenlőségből, a nemi és faji megkülönböztetés elutasításából. Douglas Murray, a nagy hatású Európa furcsa halála és A tömegek tébolya szerzője új könyvében ezt a tömegpszichózist kutatja. Megmutatja, hogyan harapódzott el a nyugati világban az új faji őrület; hogyan próbálja a lassan vallássá váló identitáspolitika rasszizmus vádjával eltörölni a felvilágosodás meghatározó gondolkodóinak életművét, miközben fittyet hány Karl Marx antiszemitizmusára, és hogyan száműzik a nyugati művészek nagy alkotásait kulturális kisajátításra hivatkozva. A Nyugaton zajló szellemi polgárháborúnak pedig szörnyű ára van. Világszerte diktatúrák sora vádolja kárörvendve rasszizmussal és elnyomással a nyugati országokat, miközben elmondhatatlan atrocitásokat követnek el saját állampolgáraikkal szemben, a koncentrációs táborokat építő és kényszerabortuszok millióit végrehajtó Kína pedig felvásárolja a nyugati elitet. Eközben senki sem teszi fel az alapvető kérdést: ha a Nyugat ennyire szörnyű hely, miért vágynak ide bevándorlók milliói? A Háború a Nyugat ellen tűpontos elemzése napjaink veszélyes folyamatainak, egyben szenvedélyes kiállás a nyugati civilizáció értékei mellett. pdf 2mb [Hidden Content]5 points
-
Ai Weiwei - 1000 év öröm és bánat „A szabadság hangja: ékesszóló és elhallgathatatlan” – méltatja a New York Times Ai Weiwei nagy ívű memoárját, amelyben a szerző saját művészi fejlődése mellett Kína utolsó száz évének történelmét is bemutatja. Ai Weiwei apját, Aj Csinget, Mao Ce-tung egykori bizalmasát és a nemzet ünnepelt költőjét a kínai Kulturális Forradalom alatt jobboldalinak bélyegezték, és családjával együtt a kietlen „Kis-Szibériába” száműzték, ahol büntetésből latrinát kellett takarítania. Ai Weiwei felidézi a számkivetettségben töltött éveket, majd a későbbi nehéz döntést: elhagyja családját, hogy Amerikában folytasson művészeti tanulmányokat. Őszintén és felkavaróan írja le visszatérését szülőhazájába; hogy miképpen vált ismeretlen alkotóból világsztárrá és nemzetközi emberi jogi aktivistává – és hogyan formálta a művészetét a totalitárius rendszer, amelyben élt. Szobrait és installációit szerte a világon milliók ismerik, és az ikonikus, „Madárfészek”-nek nevezett Pekingi Nemzeti Stadion tervezésében is részt vett. Politikai aktivitása miatt a kínai hatóságok üldözik, 2011-ben titokban, vádemelés nélkül letartóztatták. Korunk egyik legnagyobb hatású művésze a saját és édesapja élettörténetén keresztül tárja fel kivételes alkotótehetségének és szenvedélyes politikai hitvallásának gyökereit. Bensőséges hangon szól a családjáról, de kísérletet tesz a modern Kínát formáló számtalan erő és hatás megértésére is, miközben mindannyiunkat arra figyelmeztet: a kifejezés szabadságát védeni állandó és halaszthatatlan kötelességünk. pdf 2mb [Hidden Content]4 points
-
Jens L.Tiedemann - Szégyen A szégyenhez kapcsolódó konfliktusok egyéni módon és eltérő jelleggel terhelnek bennünket. Általánosságban elmondható róluk, hogy gátlólag hatnak az önértékelésre, a kapcsolatainkra (az intimekre különösen) és magára az életörömre is. Ha szégyenkezünk, akkor egész társas létezésünk szenved csorbát. A szégyen azonban nem csupán szubjektív érzület, hanem olyan interszubjektív dimenzióval is rendelkező lelki történés, amely az utóbbi években egyre nagyobb érdeklődés tárgyát képezi pszichoanalitikus körökben. A terápiás helyzetben megélt szégyen(kezés)t egyre nagyobb joggal tekintjük az ellenállások, elakadások és nehezen követhető áttételi-viszontáttételi bonyodalmak fő forrásának. A kötetben a szégyenérzés általános pszichológia és pszichoanalitikus elméleteinek ismertetésén túl jelentős mértékben részesülünk a terápiás helyzetben nap mint nap jelentkező olyan konfliktusok elemzésével, amelyek ezzel a még nem teljesen kiismert érzelemmel hozhatók kapcsolatba. pdf 29mb [Hidden Content]3 points
-
Ringató Együttes - Ringató Lila könyv (2021) Teljes hossz:77p Teljes méret:191mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: gyerekzene Év:2021 01.Háp háp háp.mp3 02.Kis egér kis egér.mp3 03.Béka a fatövén.mp3 04.Nád alól és köd alól.mp3 05.A lovamnak hét határban.mp3 06.Bidres-bodros bárány.mp3 07.Tölgyfa alatt róka ül.mp3 08.Egérke fehérke.mp3 09.A bundám szőrös kócos.mp3 10.Fut szalad a pejkó.mp3 11.Árkot ugrott a szúnyog.mp3 12.Pacikám paripám.mp3 13.De jó a dió.mp3 14.Hívjad a hívjad a.mp3 15.Szérű mellett sudár fa.mp3 16.Egy kismalac röf röf röf.mp3 17.Hegedül a fürge tücsök.mp3 18.Mondok egyet Elemér.mp3 19.Harkály kopogat.mp3 20.Hipp hopp huss.mp3 21.Sárkányparipán vágtattam.mp3 22.Szúrós gombóc.mp3 23.Ág ág kicsi ág.mp3 24.Kellene szép kert.mp3 25.Áll egy ifjú nyírfa a réten.mp3 26.Nagy a hó igazán.mp3 27.Borzas galagonya ágán.mp3 28.Édes fülmile.mp3 29.Kordé a kereke imbolygó.mp3 30.Hull a hó is fúj a szél is.mp3 31.Zúg dong sűrű raj.mp3 32.Suttog a fenyves zöld erdő.mp3 33.Hull a hó hull a hó.mp3 34.A karácsony akkor szép.mp3 35.Nézd itt az ingó-bingó.mp3 36.Jön a tavasz megy a tél.mp3 37.Gingaló gingaló.mp3 38.Sándor napján.mp3 39.Zöld levél zöld levél.mp3 40.Édes almát hoztam én.mp3 41.Eső ess.mp3 42.Hónyomda.mp3 43.Záporos.mp3 44.A kis rigócska füttye.mp3 45.Gyere ki a patakpartra.mp3 46.Lomb gömbjén a fény.mp3 47.Szellőrózsa hóvirág.mp3 48.Száll a madár ágról ágra.mp3 49.Nézzél rám itt a pacikám.mp3 50.Már zengve szól.mp3 51.Jöttem karikán.mp3 52.Szól a nóta halkan.mp3 53.Baba jár jár jár.mp3 54.Ó ha cinke volnék.mp3 55.Kicsi üst nagy a füst.mp3 56.Tente tente drága.mp3 57.Fut a kicsi kordé.mp3 58.Csillag az égen.mp3 59.Azt mondják hogy a cipő.mp3 60.Négy öszvérhajcsár.mp3 61.Megy a kocsi fut a kocsi.mp3 62.Jön az éj jön az éj.mp3 63.Kicsi orr kicsi száj.mp3 64.Jön a kocsi most érkeztünk.mp3 65.Szép gyermekem.mp3 66.Duda megnyikkan.mp3 67.Csillag süt az eperágra.mp3 68.Tente tente csöppnyi.mp3 69.Úgy zeng a kürt az erdőn.mp3 70.A mormotás fiú dala.mp3 71.Aranyhajú Irinkó.mp3 72.Suttognak a vének.mp3 73.Robogó lányka.mp3 74.Haja haja a babája.mp3 75.Almát eszem ropogtatom.mp3 76.Kulumatulá.mp3 77.Megy az öreg Ádám.mp3 [Hidden Content]2 points
-
. Borsa Brown - Bajban Dubajban 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Bajban Dubajban Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Hiszel a szerelemben? Hiba. Veronika és Kata, a két debreceni lány Budapesten próbál szerencsét, ám nem indul könnyen az életük. Ingatlanirodájuk nem hoz profitot, de egy jóakarójuk bemutatja Veronikát Hamzának, a félig arab, félig magyar férfinak, aki Dubaji luxusingatlanokat értékesít. A munka az emírségekbe csábítja őket. Dubaj gyönyörű. Gyönyörű és veszélyes. És ott sem mind arany, ami fénylik. Hamzának nem volt egyszerű gyermekkora, és bár sikeres üzletemberré vált, a tisztességtelen módszerei következményeivel nap mint nap szembesül. Senki nem tudja, hogy prostituáltakat futtatott, így alapozva meg jövőjét. A kör bezárult, ő pedig nem tud kitörni. Veronika és Hamza kapcsolata felszínre hozza mindkettejük legrosszabb és legjobb énjét is. Viszonyuk egy kiismerhetetlen labirintussá fejlődik, melynek végén mindkettejük számára ott a felismerés: a szerelem kevés. Amikor a férfi simlis üzlettársa szemet vet a lányra, akkor minden a feje tetejére áll. Titkok… Csillogás… Szenvedély… Szerelem… Egy nő, aki harcol az álmaiért, és egy férfi, aki már elérte, amit akart, de a múltja visszahúzza. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Judith Saray-Zöldzug ZÖLDZUG Zöldzug egy drága, kivételezett helyzetben élők számára fenntartott szanatórium, ahol lakónak lenni nem érdem, de talán az utolsó lehetőség a süllyesztőtől való menekülésre. Jeffnek mostanában egyik filmszerepe esik kútba a másik után az álmok városában; Dakotának sincs szerencséje se a szakmai, se a magánéletében. A csillogás, a hamis ígéretek és a felületes barátságok mindennapjaiban mindketten rossz döntést hoznak, miközben a felszínen maradásért küzdenek. Az italhoz fordulnak felejtésért és megerősítésért. Egy idő után azonban rájönnek, hogy az ital rossz tanácsadó, és a véletlen úgy hozza, ugyanannak az elvonónak lesznek a páciensei. Ez a találkozás, a sorsközösség, és a másik személyes varázsának együttes hatása örökre megváltoztatja őket. A gyógyulás útja azonban nem könnyű és további csapdákat rejt. Néhány újabb rossz döntés után mind a ketten ráébrednek, hogy az igazi kilábalásra csak egymás mellett van esélyük. A falevelek, melyeket kénye kedve szerint tépett a szél, végül összekapaszkodnak, hogy együtt semmisüljenek meg az élet viharában, vagy éppenséggel egy új, reményteli életre kapjanak esélyt. spamelo magyar magyar nyelvű pszichés betegség regény romantikus > Publio, 2015 puhatáblás · ISBN: 9789634242819 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Hal Clement – Meszklin-ciklus sorozat (Az első két kötet nem függ össze, párhuzamos előzményei a harmadik résznek. A Kritikus pont kb. 25, a Csillagfény kb. 50 évvel játszódik Az elveszett rakéta után.) *** Hal Clement: Az elveszett rakéta (Meszklin-ciklus sorozat 1.) Eredeti cím: Mission of Gravity Eredeti kiadó: Gollancz, London Eredeti kiadás éve: 1954 Magyar cím: Az elveszett rakéta Magyar kiadó: Kozmosz Könyvek, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 1978 Fordította: Borbás Mária Az óriás Meszklin bolygón, ahol a gravitáció a földihez képest több százszoros, egy kutatórakéta – a felbecsülhetetlen értékű adatokkal – nem tud felszállni, a földi űrhajósok sem tudják megközelíteni. Szerencsére akad egy vállalkozó kedvű meszklinita – 40 cm hosszú és 5 cm átmérőjű kis lény –, aki felderítő-kereskedő, egy tengerjáró hajó kapitánya, s mi sem ésszerűbb számára, mint hogy északról a déli sarkig elmenjen a Repülők rakétájához. Persze … ha ebből neki is származik valami haszon! Az emberi és a nem emberi értelmes lények remek összmunkája és a hosszú úton a sok izgalmas kaland, tapasztalat meghozza az eredményt – miközben az olvasó úgy megszereti a kis lényeket, hogy sajnál tőlük elválni. Hal Clement: Kritikus pont (Meszklin-ciklus sorozat 2.) Eredeti cím: Close to Critical Eredeti kiadó: Astounding Science Fiction magazine Eredeti kiadás éve: 1958 Magyar cím: Kritikus pont Magyar kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika XL (296) Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Sárpatki Ádám Az elveszett rakéta és a Csillagfény szerzője figyelemre méltó hírnevet szerzett azzal, hogy képes valóban földönkívüli nézőpontot teremteni egészen rendkívüli körülmények között. Hal Clement élénk fantáziája ismét lehetővé teszi, hogy az olvasó a Kritikus pont című könyvében belelásson a földönkívüliek elméjébe, osztozzon a rájuk leselkedő veszélyekben és feszültségekben, emellett részese legyen egy új faj öntudatra ébredésének. Hal Clement: Csillagfény (Meszklin-ciklus sorozat 3.) Eredeti cím: Star Light Eredeti kiadó: Ballantine Books, New York Eredeti kiadás éve: 1971 Magyar cím: Csillagfény Magyar kiadó: Kozmosz Könyvek, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 1989 Fordította: Koczóh Péter Az Elveszett rakéta (Kozmosz, 1978) folytatását tartja kezében az olvasó. A Dhrawn távoli, sivár, de ásványi kincsekben gazdag óriásbolygóján a gravitáció háromezerszer nagyobb, mint a Földön. Gyilkos légköre is végzetes volna az emberre, aki a lábát sem teheti a Dhrawn felszínére. Barlennan kapitány tengerész népe azonban szerződést kötött a földiekkel. A tűrőképes, hernyószerű meszkliniták elvállalják a felderítő munkát és a kutatási feladatokat, melyek persze még az ő számukra sem veszélytelenek. De Barlennan kapitány nemcsak a földiek számára gyűjti az adatokat. Titkos célja az ősi emberi civilizáció vívmányainak, a csillagközi utazást is lehetővé tevő technológiának a megszerzése. Sikerül-e szándékait megvalósítani? Hogyan alakul a szövetségre lépett emberek és meszkliniták hátsó szándékkal terhelt viszonya? Erről szól az amerikai Hal Clement kötete. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,60 MB [Hidden Content]2 points
-
Az öt gyűrű legendája sorozat *** Stephen D. Sullivan: Skorpió (Az öt gyűrű legendája sorozat 1.) Eredeti cím: The Scorpion Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Skorpió Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla Rokugan végveszélyben! A Derűs Próféta előre látta a végzetet – az Árnyvidékről előözönlő démoni hordákat. Valaki – a Skorpió Klán vezére – megkísérli elhárítani a katasztrófát. Bármilyen árat kész megfizetni, bármilyen kettős játékot kész végigjátszani, csak hogy megmentse a birodalmat. Ha szükséges, maga is gonosszá válik, hogy a Gonosszal megmérkőzhessen. Ő és a császár bajnoka halálig küzdenek azért, ami mindkettejük szívének kedves: ROKUGAN CSÁSZÁRSÁGÁÉRT A. L. Lassieur: Unikornis (Az öt gyűrű legendája sorozat 2.) Eredeti cím: The Unicorn Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: Unikornis Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla Sebzett madár a világ. Az árnyvidék szörnyetegei nyüzsögnek Rokugan határain. Rák klán, mely valaha olyan rettenthetetlenül küzdött ellenük, most képtelennek látszik feltartóztatni a démoni támadást, vagy csupán nem akarja. Egy valószínűtlen zugból azonban új hős érkezik, aki csapatait a világot megosztó háborúba vezeti. A BEIDEN-HÁGÓÉRT VÍVOTT CSATÁBA. Ree Soesbee: Daru (Az öt gyűrű legendája sorozat 3.) Eredeti cím: The Crane Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: Daru Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla Dodzsi Hoturi, a Darvak ifjú Bajnoka testesíti meg a szamuráj eszményeket: kardja gyors és a szíve tiszta… ám a tekintetében szörnyű titok lappang. Vérmágia suttogását hallani Rokugan legnagyobb városaiban, és a Sötét Isten élőholt szolgái életre kelnek. Dodzsi Hoturi az árnyékokból figyeli a gonosz új bajnokát, aki kardját felemelve a képébe kacag – és a sisak alól a tulajdon arca néz vele szembe. Stephen D. Sullivan: Főnix (Az öt gyűrű legendája sorozat 4.) Eredeti cím: The Phoenix Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Főnix Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla A Főnix klán hatalmát a mágia jelenti. A klánháborúban az Őselemek Mesterei a mágia képében olyan hatalom után kutatnak, mely örökre elpusztítja az Árnyvidék seregeit. Enélkül az ellenség felperzseli a klánt, és ebből a hamuból még a Főnixek sem emelkednek fel. Minden reményüket a sötét és rettegett forrás őrzi: A FEKETE TEKERCSEK Stan Brown: Rák (Az öt gyűrű legendája sorozat 5.) Eredeti cím: The Crab Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Rák Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla A Rákok megindultak! A Rákok több mint egy évezrede védelmezik a Smaragd Birodalmat az árnyvidéki hordáktól. Semmi nem űzheti el őket az Ács Faláról. Semmi, csak a birodalom pusztulása. Az országot dögvész sújtja, Rokugan tehetetlen. A védőknek most meg kell menteniük a birodalmat, vállalva ami eddig elképzelhetetlen volt: csatlakozni az ellenséghez! Az öt gyűrű legendájának ötödik kötete. Ree Soesbee: Sárkány (Az öt gyűrű legendája sorozat 6.) Eredeti cím: The Dragon Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Sárkány Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla A Sárkány felszállt! A világ legtitokzatosabb klánja több mint ezer éve elzárva él hegyi erődítményeiben. A tetoválások és rejtvények mögé rejtőző Sárkányok addig figyeltek és várakoztak, míg el nem jött megmutatkozásuk ideje. Mostanáig vártak. Mi csalogatta őket elő? Azt suttogták, hogy a Nagy Sárkány csak a világ végéhez közel emelkedik a magasba. Most felszállt. Az öt gyűrű legendájának hatodik kötete. Stephen D. Sullivan: Oroszlán (Az öt gyűrű legendája sorozat 7.) Eredeti cím: The Lion Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Oroszlán Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla A világ vége! Démon ül Rokugan trónján. A klánok egymás közt marakodnak, és az Árnyvidék szörnyei mindannyiukkal harcban állnak. Hacsak nem egyesíti valaki a rokuganiakat, a birodalom pusztulásra van ítélve. Végre elérkezett az idő, hogy a hatalmas Oroszlán klán is a csatába vesse magát – de ez a nép is két részre szakadt. Két szamuráj vetekszik a klán uralmáért és a végső célért: Rokugan sorsáért. Az öt gyűrű legendájának lezáró kötete. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 15,8 MB A könyvekért köszönet csyb fórumtársnak! [Hidden Content]2 points
-
Tatyjana Tolsztaja – A macskány (Kssz! címmel is megjelent.) Eredeti cím: Кысь Eredeti kiadó: Эксмо, Москва Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: A macskány Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: M. Nagy Miklós Kétszáz évvel a Robbanás után azon a helyen, ahol Moszkva állt egykor, éldegél egy közösség a maga primitív, mókás és gyakran brutális szabályai szerint. Az egyszerű emberek számára az egér a minden: abból főzik a levest, abból készül a ruhájuk, és azt használják a cserekereskedelemben is. A régi könyvek birtoklását betiltotta az uralkodójuk, Fjodor Kuzmics (áldassék a neve), aki plagizálja a régi mestereket, s ő népének egyetlen írója. A zsarnok egyik írnoka meséli el nekünk a városka életét és saját páratlan karrierjének történetét. Benedikt valósággal szerelmes a könyvekbe, de hiába olvas el mindent, ami a keze ügyébe kerül, képtelen bármiféle erkölcsi tanulságot levonni olvasmányaiból. Az egyszerű, jólelkű írnokból a zsarnok kegyetlen kiszolgálója lesz, s az ő torz nézőpontjából látjuk mindazt a kegyetlenséget, önzést és tudatlanságot, mely pusztulással fenyegeti Fjodor-Kuzmicsszk városát… A regény korábban más kiadónál Kssz! címmel jelent meg. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,53 MB [Hidden Content]2 points
-
Ringató Együttes - Ringató Piros könyv (2022) Teljes hossz:110p Teljes méret: 263mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: gyerekzene Év:2022 01.Éva szívem, Éva.mp3 02.Két szál pünkösd rózsa.mp3 03.Ez a lábam.mp3 04.Erdő, erdő, de magos.mp3 05.Csipkefa bimbója.mp3 06.Kispiricsi faluvégen.mp3 07.Álom esett a szememre.mp3 08.Adott Isten szekeret.mp3 09.A bolhási kertek alatt.mp3 10.Betlehem kis falucskában.mp3 11.Betlehem városba.mp3 12.Betlehem, betlehem.mp3 13.Sír az Isten báránya.mp3 14.Cinege, cinege.mp3 15.Lassan, lassan, kispej lovam.mp3 16.Láttál-e valaha... (Original).mp3 17.Dunaparton van egy malom... (Original).mp3 18.Porzik a hegyi borozda... (Original).mp3 19.Kisőcsénybe hirös kislány vagyok én... (Original).mp3 20.A csitári hegyek alatt... (Original).mp3 21.A jó lovas katonának.mp3 22.Aki szép lányt akar venni.mp3 23.Csíja búja arany baba.mp3 24.Ej, a titkos szerelem.mp3 25.Elindult már Kossuth is.mp3 26.Erdő mellett estvéledtem.mp3 27.Farsang három napjába.mp3 28.Gerencséri utca... (Original).mp3 29.Mikor Szűz Mária... (Original).mp3 30.Ne aludj el két szememnek világa... (Original).mp3 31.Sokat arattam a nyáron... (Original).mp3 32.A kis Jézus aranyalma... (Original).mp3 33.Bárcsak régen fölébredtem volna... (Original).mp3 34.Aki leány akar lenni... (Original).mp3 35.János hídi vásártéren... (Original).mp3 36.Esik eső, zúg a gát... (Original).mp3 37.Este van már, nyolc óra... (Original).mp3 38.Férjhez adták a nénémet... (Original).mp3 39.Gyere ki, Kata... (Original).mp3 40.Hej, Vargáné... (Original).mp3 41.Mit nékem egy almát kétfele... (Original).mp3 42.Erdő, erdő, erdő, marosszéki.mp3 43.Ágas, bogas a diófa... (Original).mp3 44.Én az éjjel nem aludtam... (Original).mp3 45.Édesanyám rózsafája... (Original).mp3 46.Én Istenem mindek élek... (Original).mp3 47.Én víg nem vagyok... (Original).mp3 48.Repülj madár, repülj... (Original).mp3 49.Fehér fuszulyka virág... (Original).mp3 50.Apamért s anyámért... (Original).mp3 51.Hej, páva... (Original).mp3 52.Hull a szilva.mp3 53.Hideg sincsen.mp3 54.Jaj, de fent van.mp3 55.Sok számos esztendőt.mp3 56.Kősziklán felfutó.mp3 57.Most jövök Gyuláról... (Original).mp3 58.Tisza partján lakom... (Original).mp3 59.Ó, be szerencsés vagyok... (Original).mp3 60.Októbernak, októbernak... (Original).mp3 61.Őszi szél fúj.mp3 62.Tegnap a Gyimesbe jártam.mp3 63.Templom keritésbe.mp3 64.Újkorába repedjen meg... (Original).mp3 65.Cserreg, berreg a legyecske... (Original).mp3 66.Egy kicsi madárka... (Original).mp3 67.Én felkelék.mp3 68.Énekeljünk, énekeljünk.mp3 69.Hidló végén... (Original).mp3 70.Ideki a piacon... (Original).mp3 71.Kicsi lovam térdig megyen... (Original).mp3 72.Magyarország az én kedves... (Original).mp3 73.Míg uram a kútra... (Original).mp3 74.Tavaszi szél utat száraszt... (Original).mp3 75.Túl a vizen egy kosár... (Original).mp3 76.Veres az ég tovafelé... (Original).mp3 77.Ki az este bé jött vót... (Original).mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
J.Ardagh G.Jones - A francia világ atlasza Ez a könyv, bár angol szerzők írták, aprólékosan, pontosan és tárgyilagosan számol be arról a gzadag örökségről, amelyet mindnyájan köszönhetünk a franciák találékonyságának, tehetségének, gazdasági és művészi teljesítményeinek. pdf 219mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Havas Henrik & Monique Covét - Pornósztár diplomával Monique Covét az első magyar pornósztárok egyike. Túlzás nélkül állítható: világsztár. 1995 óta – változó művészneveken – számtalan pornófilmben szerepelt, szakmai díjak sorát nyerte el, és munkásságát rengetegen ismerik a budapesti celebvilágtól kezdve egészen az ausztráliai és perui videotékákig. A Visi Mónikaként született, de később hivatalosan is nevet változtató pornószínésznő azonban jóval több mint egy ismert arc és még ismertebb test. Havas Henriknek most nemcsak traumatikus gyermekkori élményeiről, zsarnoki apjáról, herointúladagolásban elhunyt testvéréről és tinédzserkori megerőszakolásáról mesél, hanem kendőzetlen őszinteséggel vall pályaválasztásáról, kezdeti éveiről, magánéletéről és az élvonalbeli pornózás utáni útkeresés időszakáról is. A Pornósztár diplomával oldalain első alkalommal olvasható 1992–1994 között vezetett naplója is. Megtudhatjuk, hogyan lett a családi problémákkal küzdő lányból pornószínésznő, miként indult be, majd kapcsolt turbófokozatra karrierje, és milyen meredek, nem egyszer veszélyes helyzetekbe sodorta foglalkozása. Az egykor Európa legjobb pornósztárjának választott Mónika/Monique már nem a felnőttfilmek állócsillaga, de továbbra is vállal pornószerepeket – már ha épp nem szexuálterapeutaként ad tanácsot a pácienseinek. És a legjobb: mindenről határozott, kemény véleménye van! pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
Huhák Heléna - Agitátorok Milyen eszközökkel igyekeztek a kommunisták meggyőzni a hétköznapi embereket arról, hogy a létező világok legjobbikát ígérik nekik? Miként vált a politikai propaganda a mindennapok részévé az 1948 utáni években? Mit jelentett a házi agitáció, és mi volt a célja? Milyen szerepe volt a kommunista „újbeszélnek” a meggyőzésben, a mindennapos kis alkukban és az egyéni érdekérvényesítésben? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Huhák Heléna széles körű forrásanyagra, a hivatalos iratok mellett naplókra és magániratokra is épülő könyve. A szerző bemutatja, hogyan próbálták az agitátorok – más néven a népnevelők – manipulálni és mozgósítani a társadalom tagjait hétköznapi helyzetekben, és hogy milyen hatása volt az agitációnak a személyes kapcsolatokra és a nyelvhasználatra. A pártiratokban a népnevelők „reakciós tömbökből” álló agitációs térképeket gyártottak, a lakásokban leleplező tárgyak után kutattak, a „kispolgárokat” önkritikára, pártszerű szeretetre és gyűlöletre tanították. A jelentőlapok történeteiben a meggyőzendő „ellenség” a bérházakban, a közértben és a templomok környékén, de szinte bárhol feltűnhetett. A szerző részletesen feltárja, hogyan változott meg a valóság észlelése az agitprop hálózat hatására, és hogy a hivatalos iratokban elképzelt világot nemcsak a propaganda, de a népnevelők, sőt a „népneveltek” tapasztalatai és érdekei is formálták. Ezekben az években a házi agitáció nem egyszerűen az otthonok bevételét jelentette, a magántér az érdekérvényesítés, a panaszkodás és az alkudozás helyszínévé is válhatott. HUHÁK HELÉNA történész, az ELKH BTK Történettudományi Intézetének kutatója. A Kismama sárga csillaggal (2015) és a Lágerutazás (2017) című kötetek társszerkesztője. Fő kutatási területe a 20. századi társadalom és mindennapok története. pdf 2mb [Hidden Content]1 point
-
Bolya Zoltán - Ököljog 2 A következő történet főszereplőjével sok közös van a sorsunkban. Olyanok voltunk mi ketten, mint két párhuzamos életút, rengeteg azonos kapcsolódási ponttal, közös barátikörrel és azonos „foglalkozással”. Én jóval hamarabb felhagytam az autólopásokkal, Feri barátom kitartóbb volt, aminek meg is lett az eredménye: a börtön. Beszélgetéseink alatt, melyeket rögzítettem majd megírtam, többször vettem észre magamon, hogy szájtátva hallgatom a régi sztorikat, és magamatlátom az adott szituációkban. A rendőrök elől menekülés, a körözés, a letartóztatások és a fogdán töltött idő engem is megérintett, hiszen ebben éltem. Ugyanúgy átéreztem a sikereiket, amikor egy akciót eredménnyel zártak, és a pénz a zsebekbe vándorolt. Mint az Ököljog! első kötetében megszokhattátok, itt is lesz bőven izgalom, érzelem és egycsipetnyi humor. Szerepelnek itt is korrupt rendőrök, áruló barátok, némi lövöldözés és elolvashatjátok, hogy került a 9 milliméteres Parabellum Ferencünk szájába. Vigyázat, szókimondó szöveg! pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
. Borsa Brown - Bajban Dubajban 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Bajban Dubajban Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Hiszel a szerelemben? Hiba. Veronika és Kata, a két debreceni lány Budapesten próbál szerencsét, ám nem indul könnyen az életük. Ingatlanirodájuk nem hoz profitot, de egy jóakarójuk bemutatja Veronikát Hamzának, a félig arab, félig magyar férfinak, aki Dubaji luxusingatlanokat értékesít. A munka az emírségekbe csábítja őket. Dubaj gyönyörű. Gyönyörű és veszélyes. És ott sem mind arany, ami fénylik. Hamzának nem volt egyszerű gyermekkora, és bár sikeres üzletemberré vált, a tisztességtelen módszerei következményeivel nap mint nap szembesül. Senki nem tudja, hogy prostituáltakat futtatott, így alapozva meg jövőjét. A kör bezárult, ő pedig nem tud kitörni. Veronika és Hamza kapcsolata felszínre hozza mindkettejük legrosszabb és legjobb énjét is. Viszonyuk egy kiismerhetetlen labirintussá fejlődik, melynek végén mindkettejük számára ott a felismerés: a szerelem kevés. Amikor a férfi simlis üzlettársa szemet vet a lányra, akkor minden a feje tetejére áll. Titkok… Csillogás… Szenvedély… Szerelem… Egy nő, aki harcol az álmaiért, és egy férfi, aki már elérte, amit akart, de a múltja visszahúzza. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Gáspár András – Kiálts farkast sorozat *** Gáspár András: Kiálts farkast (Kiálts farkast sorozat 1.) Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Valhalla Páholy, Budapest Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1990, 1997, 2010 A XXI. század utolsó évtizedének behavazott Budapestjére, hulladékból és háttérsugárzásból született mutációk és mindenre elszánt üzletemberek világába tér vissza Vogel Zsigmond, aki illúzióval együtt emlékei egy-egy részét is a Proxima Centaurinál vívott furcsa háborúban hagyta. Mindenekfelett nyugalomra vágyik, de ahogy odafent, idelent sem találja meg: mind nyilvánvalóbbá válik, hogy egy kozmikus összeesküvés résztvevői halálra szánják. Csak a Fogyasztói Titkosszolgálat általa felbérelt ügynökében bízhat… és mikor másik jóakarója, egy százmillió tonnás sejttenyészet is leteszi névjegyét, kénytelen belátni: a 2091. év karácsonya alapjaiban fog különbözni az összes eddigitől… A poszt-Csernobil korszak hazai SF irodalmának kult-klasszikusa megjelenésének huszadik évfordulóján új köntösben és kibővült tartalommal – a történet és a világ evolúcióját bemutató novellákkal és szerzői kommentárral – hívja közös nosztalgiázásra régi és új olvasóit. Gáspár András: Két életem egy halálom (Kiálts farkast sorozat 2.) Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Magyar kiadás éve: 1999 A XXI. század végének zsúfolt és kaotikus Közép-Európájában, ahol az üzleti vitákat alakváltó menedzserek, programozható orvgyilkosok és önvezérlő robotrakéták döntik el, minden lélegzet az utolsó lehet – különösen Vogel Zsigmond számára, akinek nem csak a Földön vannak ádáz ellenségei… A Kiálts farkast kefefrizurás hőse ezúttal nem az emlékeit, hanem a múltját, jövőjét, személyisége jobbik felét veszti el – s hogy visszaszerezze, olyan jelenben kell boldogulnia, ahol minden lépése, még a halálának pillanata is előre kiszámított… Kiálts farkast 2. címmel is megjelent. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,68 MB [Hidden Content]1 point
-
Sam Revell – Rejtett világ Magyar cím: Rejtett világ Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Veres Katalin Mónika Rose Redgrave egy autóbalesetben majdnem életét veszti, ám nem akármilyen lehetőséget kap: visszatérhet a klinikai halál állapotából, cserébe egy titkos társaságnak kell dolgoznia, mely a Föld megmentéséért küzd, nem éppen válogatott eszközökkel. Legelőször egy iskolát kell elvégeznie, mely inkább hasonlít elitkommandós-képzőre, mintsem jósneveldére, ám a nagyszájú és remek humorú Rose a legelképesztőbb helyzetekben is feltalálja magát, és megoldja a legszövevényesebb ügyeket is. Az új környezetben pedig megtudja, miért övezte annyi titok születésének körülményeit, és nem utolsó sorban a régen várt szerelem is megérkezik… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,75 MB [Hidden Content]1 point
-
Courtney Summers-This Is Not a Test – Éles helyzet 78% Hat gimnazista az iskolájában próbálja kibekkelni a világvégét. Sikerülhet nekik? Az apokalipszis most van. Hat diák bevette magát a gimnáziumba, de kevés vigaszt nyújt a menedékhely, ha az élőhalottak folyamatosan püfölik az ajtót. Egyetlen harapás elég ahhoz, hogy megöljön valakit, aki aztán önmaga rettenetes hasonmásaként tér vissza. Sloane Price ezzel ki tudna egyezni. Az ő világa már fél éve véget ért, azóta nem nagyon tudja, miért van még életben. Ez az alkalom kapóra jönne a távozásra. Miközben alig várja, hogy az élőhalottak átjussanak a védelmi vonalaikon, kénytelen a világvégét öt társa szemével nézni, akik viszont élni akarnak. De ahogy a napok vánszorognak, meglepő módon változik az emberek túlélési ösztöne, és a társaság sorsát egyre kevésbé a kinti események határozzák meg, sokkal fontosabbá válnak a benti világ kiszámíthatatlan élet-halál kérdései. Mibe lehet kapaszkodni, ha már minden elveszett? Courtney Summers: This Is Not a Test Eredeti mű Courtney Summers: This Is Not a Test 87% Eredeti megjelenés éve: 2012 Tagok ajánlása: 14 éves kortól 21. század apokalipszis családon belüli erőszak énelbeszélő fantasy ifjúsági kanadai szerző kortárs középiskola magyar nyelvű női főszereplő posztapokaliptikus regény sorozat része túlélés urban fantasy zombi A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2014 288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633737620 · Fordította: Papolczy Péter ----------------- Courtney Summers-Sadie 93% Sadie-nek nem egyszerű élet jutott. Egymaga nevelte a húgát egy elszigetelt kisvárosban – holott ő is szinte egyedül nőtt fel –, és próbált normális életet biztosítani neki, miközben mindent megtett azért, hogy talpon tudjanak maradni. Ám amikor Mattie-t holtan találják, Sadie egész világa romba dől. A felszínes és félresiklott rendőri nyomozást követően Sadie elhatározza, hogy maga keríti kézre a húga gyilkosát, így néhány bizonytalan nyomra támaszkodva nekivág az országútnak, hogy megtalálja a tettest. Amikor West McCray – egy rádiós újságíró, aki Amerika elfeledett kisvárosairól vezet műsort – véletlenül fültanúja lesz Sadie történetének egy helyi benzinkúton, megszállott kutatásba kezd, hogy a nyomára bukkanjon. Podcastet indít arról, ahogy lépésről lépésre felgöngyölíti Sadie történetének mozzanatait, és próbálja kideríteni, mi történt, reménykedve, hogy még azelőtt talál rá a lányra, hogy túl késő lenne. Izgalmas szerkezetű, megrázó történet testvérekről, erőszakról, igazságkeresésről. Ha tetszett a 13 okom volt, neked való. Ha még megrázóbbat is elbírsz, mindenképp vidd magaddal! Courtney Summers: Sadie (angol) Eredeti mű Courtney Summers: Sadie (angol) 90% Eredeti megjelenés éve: 2018 Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 16 éves kortól Amerikai Egyesült Államok bűnözés család családregény Edgar Allan Poe-díj erőszak függőség gyász gyilkosság ifjúsági jelen időben írt kamasz főszereplő kanadai szerző kortárs krimi magyar nyelvű média nemi erőszak nyomozás regény rejtély utazás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635618422 · Fordította: Radosits Magdolna letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---1 point
-
A Daedalus-incidens (Daedalus-trilógia 1.) A Mars állítólag halott… Bizarr földrengések rázzák meg a bolygó régóta szunnyadó tektonikus lemezeit, tönkreteszik a trillió dolláros bányászati üzemet, és az ésszerű elméletek határára sodorják a tudósokat. Jain alezredes és a Szövetségi Űrparancsnokság csapata számára a marsi barlangrendszer felmérése egyszerre több lesz egyszerű rutinfeladatnál, amikor a sziklák – látszólag önmaguktól – ledobják magukról az évmilliós porréteget és gurulni kezdenek, árkokat vésnek a barátságtalan felszínbe és magasra tornyosuló építménnyé állnak össze. A parancsnokot és embereit csupán a különös, kék sugárzás és egy önmagát író, háromszáz éves napló segíti a rejtély megoldásában. A 18. században a Királyi Haditengerészetben szolgáló Thomas Weatherby hadnagy őfelsége szerény származású, becsületes tengerésze, aki minden tőle telhetőt megtesz a HMS Daedalus fedélzetén „a királyért és a hazáért”. Fregattja a kontinensek között vitorlázik, és… és az Ismert Világok közti űrt járja. Heves vérmérsékletű kapitánya, egy drogos alkimista és egy szokatlan múltú szolgálólány segítségével Weatherby egy nagy hatalmú misztikus férfi nyomában jár, aki gonosz küldetést teljesítve fel akarja borítani a bolygók közti egyensúlyt. Ha sikerrel jár, a következmények messze túlnyúlnak a Naprendszeren, és magát a tér szövedékét veszélyeztetik… Főnix Könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content] Az Envceladus-krízis (Daedalus-trilógia 2.) A Mars rozsdavörös sivatagában összeütközött két dimenzió, amelyek a sikeres A Daedalus-incidens folytatásában arra rendeltettek, hogy újra találkozzanak. Shaila Jain alezredes megkapta álmai küldetését: másodparancsnokként az első emberek között lehet, akik megközelítik a Szaturnuszt. Csakhogy, amikor Jain és csapata megérkezik a célhoz az Armstrong kutatóhajó fedélzetén, váratlanul versenytársakra akadnak, és ez bonyodalmakhoz vezet. A kínaiak le akarják foglalni maguknak a Titán nyersanyagforrásait, és a Szaturnusz egy másik holdja, az Enceladus különös titkokat rejt jeges kérge alatt. Mindeközben a Földön a DAEDALUS-projekt az esetleges dimenziónkívüli betörések elleni védekezés módját keresi. Csakhogy, mások is keresik annak lehetőségét, hogyan nyithatnának kaput a világok között, és kezdenek türelmetlenné válni. Thomas Weatherby számára tizenkilenc év telt el, mióta másodtisztként szolgált a HMS Daedalus fedélzetén. Most a hetvennégy ágyús Fortitude kapitányaként segít legyőzni a francia flottát a Nílus torkolatánál, és Egyiptomtól a Szaturnuszig, a magukat xanoknak nevező különös faj szülőbolygójáig üldöz egy szökevény francia hajót. Mindeközben az alkimista Andrew Finch szövetséget köt Napóleon tudósaival, hogy kiderítse, miféle borzalmas szándéktól vezérelve szállták meg a franciák Egyiptomot. Martinez A Daedalus-incidens izgalmas folytatásában, Az Enceladus-krízisben szövi tovább két világa rejtélyekkel, intrikákkal és kalandokkal teli történetét. Főnix könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content] Vénuszi Játszma (Daedalus-trilógia 3.) 2135-ben veszélyes idegen létformák szabadultak ki a Szaturnusz holdjáról, az Enceladusról, és megkezdték útjukat a Föld felé. A Shaila Jain alezredes által vezetett csapat egyszerre próbálja felvenni ellene a küzdelmet, és megmenteni a korábbi csapattagot, Stephane Durandot, aki megfertőződött a szaturnuszi küldetés során, és most egy olyan földönkívüli értelem irányítása alatt áll, amelynek határozott szándéka a dimenziók közti hasadék újbóli megnyitása és az emberi faj elpusztítása. Csakhogy senki sem sejti az igazi tervet, ami kulcsfontosságú adatok sugárzásával kezdődik a Földre, ismeretlen szövetségeseknek. Eközben egy másik Földön 1809-ben, egy a miénktől nagymértékben különböző napóleoni korban a franciák megszállják Angliát a Corps Éternel, az alkimisták által létrehozott élőholt sereg segítségével. Csak a királyi haditengerészet és ezen belül Lord Thomas Weatherby admirális tartja a franciákat a Földön. Ám az ősi ellenségek machinációi egy vakmerő és nagy téttel bíró játszmában csúcsosodnak ki, és a Vénusz bolygónyi őserdejébe viszik el hőseinket. Weatherbynek döntenie kell: marad és harcol hazája felszabadításáért, vagy a franciák után indul a zöld bolygóra? Shailának ugyancsak döntenie kell: meg tudja menteni a férfit, akit szeret, vagy fel kell áldoznia két univerzum megmentése érdekében? A Vénusz sötét és idegen dzsungeleinek mélyén az ősi hatalmak mindkét világban kockára teszik az emberiség további sorsát. A múlt és a jövő erői ismét összefogásra kényszerülnek a megtestesült gonoszság ellenében. Főnix könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Az Egyesülés sorozat.1-2-3.John Scalzi Ez a sorozat már lezárult. Ajánlott sorrendben olvasni. akció amerikai szerző háború kaland magyar nyelvű női főszereplő politika regény sci-fi társadalmi sci-fi uralkodó űropera Szűrés John Scalzi: Az összeomló birodalomJohn Scalzi: Pusztító tűzJohn Scalzi: Az utolsó emperátor 1. John Scalzi: Az összeomló birodalom 81% [Hidden Content] 2. John Scalzi: Pusztító tűz 84% [Hidden Content] 3. John Scalzi: Az utolsó emperátor 78% [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --1 point
-
Stephen Gallow-Római rejtély A Római rejtéllyel indul a Titkoskönyvek sorozat, az izgalmas bűnügyi regények laza láncolata. A történetek más-más helyszíneken és szereplőkkel játszódnak, közös bennük a két nyomozó, Barbara és Ivan, az EBI Budapestre küldött emberei. bűnüldözés krimi magyar nyelvű A következő kiadói sorozatban jelent meg: Titkos könyvek Ringier > Ringier, Budapest, 2007 232 oldal · ISBN: 9789637714207 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------1 point
-
Katasztrofális túlnépesedés fenyegeti a Földet, amikor egy vállalat alternatív megoldást ajánl: teleportációt a Bálnaszáj bolygóra, amely csodás új otthonául szolgálhat a boldog és szorgalmas kivándorlóknak. Van azonban egy probléma: a teleportációs szerkezet csak egy irányban működik, tehát aki átmegy, örökre ott ragad. Amikor Rachmael ben Applebaum felfedezi, hogy a boldog telepesekről készült felvételek némelyike hamisított, űrhajóval elindul egy tizennyolc éves utazásra, mert meggyőződése, hogy korántsem olyan idilli az élet a Bálnaszájon, amilyennek a hírekben mutatják, és bőven akadnak olyanok, akik haza akarnak térni. A Kamu Rt. Philip K. Dick egyik utolsó műve, melyet egy korábbi kisregényének kibővítésével nem sokkal a halála előtt fejezett be. A regény górcső alá veszi a diktatúrát, a valóságot és a hallucinációt, felvonultatva mindazon témákat, melyek az írót egész életében foglalkoztatták. Philip K. Dick- Kamu rt epub--MEGA1 point
-
Edward Chupack - Silver (Egy kalóz története) „Tintával írom ezt a történetet, pedig méltóbb lenne hozzá a vér. Hiszen a vért mindnyájan jól ismerjük, nem igaz?” Hosszú John Silver saját kabinjába bezárva, lázrohamokkal viaskodva úton van Anglia felé, ahol már csak az akasztófa vár rá. A gyilkost, az összes tengert bejárt leghíresebb kalózt az ember árulta el, akit ő fiaként szeretett. Ám Silvert még a kabin négy fala között sem hagyja el harci kedve: elhatározza, bosszút áll árulóján. Silver történetének lapjain Stevenson A kincses sziget című műve éled újra. Az eredeti szereplők jellemén változtatva, és újabb alakokat teremtve a félelmetes kalóz elmeséli életét. „Ha csak lehetséges, igyekszem a lehető legpraktikusabban intézni egy ember megölését. Az elsietett gyilkosság olyan, mint egy elsietett vacsora. Sem a testet, sem a szellemet nem elégíti ki. ” Az olvasó részese lehet a hosszú éveken át tartó kalandnak. Silverrel együtt bejárhatja a tengereket, és végül a rejtvényeket megfejtve megtalálhatja a kincset. Ám a történet ezzel még nem ér véget. Silver nem csupán életét tárja elénk, hanem a kalandvágyóbb olvasókat újabb gondolkodásra is sarkallja: írása sorai között elrejti a kincshez vezető utat. És ha az olvasó maga is olyan vállalkozó szellemű, mint a kapitány, elindulhat egy újabb kincskeresésre. amerikai kalandregény kalóz magyar nyelvű regény mobi [ code][Hidden Content][ /code] IPC, Budapest, 2008 356 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636353490 · Fordította: Fazekas Eszter1 point
-
Eric Jager-Az utolsó párbaj 1386. A százéves háború által megtépázott Franciaországot két nemes viszálya tartja lázban. Jean de Carrouges, azaz Carrouges-i János lovag nemrég tért vissza Skóciából, ahol az angolok ellen harcolt. Otthonában azonban nagyobb megpróbáltatás várja: hitvese, a fiatal Marguerite beszámol róla, hogy távollétében a lovag régi riválisa, Jacques Le Gris fegyvernök erőszakot tett rajta. Hogy bizonyítsa ellenfele bűnösségét, Carrouges-i János végül VI. Lajos királyhoz folyamodik kérvényével, miszerint Isten döntsön a két nemes ügyében – a bajvívó porondon, halálig tartó párviadalban. A Carrouges–Le Gris viszály a francia történelem egyik legtöbbet vizsgált mozzanata. Eric Jager mélyreható kutatómunkára támaszkodva mutatja be az istenítélet különös, barbár, ám mégis szabályozott középkori szokását. Az utolsó párbajban nemcsak magáról az összecsapásról, de a százéves háborúról, a középkori jogról és a nők helyzetéről is képet kapunk. A történetet Jager könyve nyomán Ridley Scott (Gladiátor, Mennyei királyság) dolgozta fel erőteljes, nagyszabású mozifilmjében. Eric Jager: The Last Duel Eredeti mű Eric Jager: The Last Duel Eredeti megjelenés éve: 2004 14. század amerikai szerző Európa férfi főszereplő férfiak filmadaptáció francia Franciaország igaz történet alapján középkor lovag lovaglás magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő történelem > GABO, Budapest, 2021 320 oldal · ISBN: 9789635662425 · Fordította: Bori Erzsébet letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Joy Ellis-Matt Ballard nyomozó sorozat.Joy Ellis-Óvakodj a múlttól-Joy Ellis-Öt véres szív brit szerző krimi magyar nyelvű nyomozás regény Joy Ellis-Óvakodj a múlttól (Matt Ballard nyomozó 1.) A végtelen, kihalt mezőkkel teli angol lápvidék baljóslatú, sötét hely, ahol bármikor eltévedhetünk a köd leszállta után. Ezen a kietlen vidéken szembesül a fiatal Matt Ballard nyomozó az emberi természet sötét oldalával, miután a mocsárból három meggyilkolt gyermek holtteste bukkan elő. 25 évvel később Ballard főfelügyelő már a visszavonuláson gondolkodik sikerekben gazdag karrierje után, ám a múlt közbeszól: egy ismeretlen feladó az azóta is megoldatlan gyilkosságokról küld autentikus fotókat, majd újabb gyermek holtteste kerül elő. Az igazi gyilkos tért vissza vajon, vagy beteg elméjű követőre talált? Akárki is áll az új esetek hátterében, ezúttal Matt Ballard is a célpontok egyike találja magát – elvégre egy embert többféle módon is meg lehet semmisíteni… A bűnügyi thriller mesterei közé tartozó Joy Ellis sodró lendületű regénye arra figyelmeztet, hogy múltunk a legváratlanabb pillanatokban kérhet számon minket. Joy Ellis: Beware the past Eredeti mű Joy Ellis: Beware the past brit szerző emberrablás férfi főszereplő gyilkosság krimi magyar nyelvű nyomozás regény rejtély sorozat része sorozatgyilkosság thriller > Alexandra, Pécs, 2019 416 oldal · ISBN: 9789634476504 · Fordította: Harci Andor --------------------------- Joy Ellis-Öt véres szív (Matt Ballard nyomozó 2.) Matt Ballard főfelügyelő gondolatait egyre inkább közelgő nyugdíjasévei foglalják le, azonban nyomozói karrierje legszörnyűbb bűncselekmény-sorozata újra kísérti életét. Látogatója, a gyönyörű Grace Repton Anglia egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosának menyasszonya, és fontos információi vannak egy tervezett gyilkosságról. Az öt nőt megkörnyékező, majd kegyetlenül kivéreztető Jeremy Reader neve nem ismeretlen Matt számára, elvégre ő tette hűvösre. A szigorúan őrzött fegyházban raboskodó férfi állítása szerint mélyen megbánta korábbi rémtetteit, és azért küldte menyasszonyát Ballardhoz, hogy figyelmeztesse: egy lelkes követője az ő módszerével készül gyilkolni. Vajon meg lehet bízni a vezeklő sorozatgyilkosban, vagy egy újabb beteg játszmáról van szó, ahol Grace és Matt a potenciális áldozat? És mi köze lehet az állítólagos követőnek a lápvidéken talált holttestekhez, amelyekre a litván életfa szimbólumát tetoválták? Matt Ballard pályafutása utolsó esetével néz szembe, és könnyen lehet, hogy ezt nem ússza meg ép bőrrel… A legsikeresebb brit krimiírók közé tartozó JOY ELLIS egyedi hangvételű bűnügyi thrillerjei több millió példányban keltek el világszerte. Eredeti cím: Five Bloody Hearts Eredeti megjelenés éve: 2019 brit szerző krimi magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része > Alexandra, Pécs, 2021 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635820344 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
William Hope Hodgson-Ház a határvidéken néhány noveella „A Ház a határvidéken (1908) – talán Hodgson legkiválóbb műve – egy magányosan álló, és gonosznak tartott írországi házról mesél, amelyre idegen világokból származó iszonyatos erők fókuszálnak, valamint ostrom alatt tartják az alatta elterülő mélységes, rejtett szakadékból származó szentségtelen, korcs szörnyszülöttek.” H. P. Lovecraft William Hope Hodgson: The House on the Borderland Eredeti mű William Hope Hodgson: The House on the Borderland Eredeti megjelenés éve: 1908 Tartalomjegyzék 1001 könyv listán szerepel brit szerző gótikus irodalom horror Írország klasszikus magyar nyelvű rémtörténet sci-fi weird fiction A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2021 180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173300 · Fordította: Kiss Sándor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Mary Ann Marlowe-Könyvízű szerelem Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A kezdő író és könyvesbolt-tulajdonos, Maddie Hanson köszöni szépen, jól van: egykori vőlegénye fél éve hagyta faképnél az oltárnál, azóta pedig csak könyvklubja és bimbódzó irodalmi karrierje foglalkoztatja. Amikor azonban egy névtelen blogger, Ezüst Róka legújabb regényéről írt kritikájában azzal vádolja, hogy fogalma sincs a valódi szenvedélyről, Maddie úgy dönt, itt az ideje visszamerészkedni a könyvek lapjairól a valódi románc világába. És mi lehetne erre alkalmasabb terep egy könyvklubnál? Választék éppenséggel akad: egy szívdöglesztő rockzenész, egy könyvmoly professzor, egy megértő gyermekkori barát, és ha ez nem lenne elég, Ezüst Róka is flörtölő e-mailekkel bombázza. Az élet azonban egy jó regényhez hasonlóan tele van váratlan fordulatokkal, a szerelem pedig akkor talál meg minket, amikor a legkevésbé várnánk – annak a képében, akire a legkevésbé számítunk. Mary Ann Marlowe: Dating by the Book Eredeti mű Mary Ann Marlowe: Dating by the Book Eredeti megjelenés éve: 2019 21. század álom Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság chick lit énelbeszélő Indiana író karrier kisváros könyvesbolt könyvkiadás kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő nyár örökbefogadás regény rejtély romantikus zene zenész A következő kiadói sorozatban jelent meg: Piros pipacs könyvek Pioneer Books > Pioneer Books, 2021 320 oldal · ISBN: 9786156187475 · Fordította: Kiss Viktória letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Barbara O'Neal-Amikor még hittünk a sellőkben A testvére tizenöt éve halott… ám egy nap feltűnik a tévéhíradóban. Josie Bianci évekkel korábban, egy vonaton elkövetett terrortámadás következtében életét vesztette. Örökre elment. Legalábbis a testvére, Kit, a Santa Cruz-i traumatológus ebben a hitben él. Ám néhány szívfacsaró pillanat elég, hogy a feje tetejére állítsa Kit világát. Egy aucklandi szórakozóhely tűzesetéről beszámoló riportban felbukkan egy nő a füstben, a romok között botorkálva. Hihetetlenül – és összetéveszthetetlenül – hasonlít Josie-ra. Kitet elárasztják az érzelmei, úrrá lesz rajta a gyász, a veszteség és a harag, de ezeket most talán feloldhatja, ha megtalálja a hamis életet élő testvérét. Új-Zélandra érkezve Kit egyben a múltjába is utazást tesz: felidézi a régi napokat Josie-val a parton és azt a kallódó tinédzser fiút, aki a családjuk része lett. És a traumát, amely egész életükben kísértette a testvéreket. A két nővér csak úgy találhat ismét egymásra, ha felfedik a régen eltemetett titkokat, és szembenéznek a keserű igazsággal, amely túl sokáig tartotta őket távol egymástól. Ám ahhoz, hogy újra felépítsék a kapcsolatukat, talán mindent el kell veszíteniük. Éld át megható történetüket! Barbara O'Neal: When We Believed in Mermaids Eredeti mű Barbara O'Neal: When We Believed in Mermaids Eredeti megjelenés éve: 2019 abortusz alkoholizmus Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző anyaság apaság baleset chick lit drog énelbeszélő fizikai bántalmazás függőség gyász Kalifornia katasztrófa kortárs magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő nők nyomozás öngyilkosság önsegítő orvos regény romantikus sport szülői szerep tenger testvérek Új-Zéland utazás váltott szemszög vízi sportok zene zenész A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 424 oldal · ISBN: 9789635618873 · Fordította: Miks-Rédai Viktória letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
„Másokról sohasem beszéltünk. A véleményünket családi körben vitattuk meg. Arra kértek, ne alkossak mindenről véleményt. Vegyem számításba, hogy az én szemszögem csak egyetlen csepp a nézőpontok tengerében, s mielőtt az őszinteség álruhájába rejtett ítélkező mondataimat kiejteném a számon, vizsgáljam meg, nekem azok hogyan esnének. Ha ezt teszem, rájövök majd, hogy nem mindig visz előre a túlzott igazmondás. Hiszen az én igazságom csak az enyém, és az én egyetlen cseppnyi nézőpontom alapján jutottam arra.” Az utolsó reggel Párizsban egy lenyűgöző karriertörténet és fordulatos életút bevezetése volt. A megjelenése óta eltelt pár évben olvasók tízezrei követték izgatottan Dárnay Dávid történetét, akik azóta is várják a fejleményeket. A Volt egyszer egy varrodám bizonyos értelemben Náray Tamás eddigi legkimagaslóbb sikerű nagyregényének folytatása, amely ugyanakkor azok számára is hiánytalanul élvezetes olvasmány, akik nem ismerik az előzménytörténetet. A „valóságos regény” ez esetben is merítkezik a neves divattervező saját emlékeiből – ettől megkapóan közeli és olykor szemérmetlenül szókimondó –, ugyanakkor a szerző bátran él a fantázia szabadságának lehetőségével, hogy olvasói minél önfeledtebben merülhessenek el ennek az ízig-vérig XXI. századi mesének a kelmékben és kellemetlenségekben, izgalmakban és indulatokban, érzelmi magaslatokban és erkölcsi lejtmenetekben bővelkedő miliőjében. A kérdés továbbra is az: „Meddig érdemes kompromisszumok nélkül harcolni önmagunkért, és hogyha egy ponton túl már lehetetlen, akkor hogyan menekülhetünk a hitünket és a tartásunkat megőrizve ebből a lehetetlenségből?” epub [Hidden Content]1 point
-
Virginia C. Andrews - A legsötétebb óra 1995 pdf epub Lillian élete tele van fényes mulatságokkal, ragyogással, és szép ígéretekkel, a Mama elbűvölő tündérmeséket mond neki és Eugenia húgának, minden derűs és romantikus. Senki, még a hűvös és mogorva Papa vagy bigott nővére, Emily sem árnyékolja be napjait – egészen addig, amíg Emily fel nem fedi születésének fájdalmas titkát, amit a Mama sem tagad. Lillian mégsem hajlandó elhinni Emilynek hogy ő egy gonosz átok, és mindenkire csak bajt hoz, még akkor sem, amikor a kedves és szelíd Eugenia hagyja elszakadni azt a vékony fonalat, amely az élethez köti, s Mama pedig még inkább visszavonul saját világába. Azonban mikor a végzet lesújt legkedvesebb barátjára, arra a fiúra, aki szereti, gyengéd és megértő vele, Lillian kezd hinni Emily fenyegető szavaiban. Elfogadja a reá mért büntetést, és a vezeklésben megtalálja a lelki vigaszt. Ahogy a Papa kártyaszenvedélye miatt az ültetvény elúszik, Lillianre újabb megpróbáltatások várnak. A pimasz, jóképű Bill Cutler hajlandó visszaadni a kártyán nyert farmot, ha Lillian hozzámegy feleségül. Véget ér hát a gyerekkor, egy izgalmas új élet kezdődik a Culter's Cove Szálloda tulajdonosának feleségeként. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] letöltés mobi [Hidden Content] --1 point
-
Knight Rider (Knight Rider) (1982) - S01 - - saját up - színes, szinkronos sorozat Szereplők: David Hasselhoff - Michael Knight Edward Mulhare - Devon Miles Richard Basehart - Narrator - Opening Titles Patricia McPherson - Bonnie Barstow Rebecca Holden - April Curtis Michael Long, a vietnami veterán és titkos ügynök egy akció során súlyosan megsebesül. Szerencséjére ráakad egy emberbarát milliomos, Wiltton Knight, akinek a segítségével Long Michael Knight-ként kezdhet új életet. Michaelt egyetlen cél élteti: a bűnözők nyomába eredve érvényt szerezni az igazságnak. A cseppet sem veszélytelen megbízatásai során - barátai: Bonnie és Devon mellett - K.I.T.T., az emberi életet védő és beszélni is képes csodaautója segíti. Technikai adatok: Frame size: 640x480, 23,976 fps Bitrate: 962 kbps Audio: 48 KHz, 2.0, magyar Méret: 419 MB / fájl Letöltés: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó: gabesz890 (Hibás feltöltést jelezd, kérlek, hogy tudjam javítani.) Feltöltéseimhez használd a JDownloader vagy FlashGet letöltőprogramokat.1 point
-
Amerika kapitány--Captain America.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai-jugoszláv akciófilm, 97 perc, 1990 Stáblista: Szereplők Matt Salinger profilképeMatt Salinger Capt. America/Steve Rogers Ronny Cox profilképeRonny Cox Tom Kimball Scott Paulin The Red Skull/Tadzio de Santis Ned Beatty profilképeNed Beatty Sam Kolawetz Darren McGavin profilképeDarren McGavin Fleming Michael Nouri profilképeMichael Nouri Lt. Col. Louis Alkotók Zene: Barry Goldberg Jelmeztervező: Heidi Kaczenski Operatőr: Philip Alan Waters Forgatókönyvíró: Joe Simon Jack Kirby Rendező: Albert Pyun Vágó: Jon Poll Tartalom A sima modorú Steve Rogers a II. világháború alatt önkéntesnek jelentkezik egy kísérleti programba, aminek során a szuperhős Amerika kapitánnyá vedlik át. Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 76,0 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 84 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Amistad .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai történelmi dráma, 155 perc, 1997 Stáblista: Szereplők Morgan Freeman profilképeMorgan Freeman Theodore Joadson Sir Anthony Hopkins profilképeSir Anthony Hopkins John Quincy Adams Djimon Hounsou profilképeDjimon Hounsou Cinqué Matthew McConaughey profilképeMatthew McConaughey Roger Baldwin Nigel Hawthorne profilképeNigel Hawthorne Martin Van Buren David Paymer profilképeDavid Paymer Forsyth Pete Postlethwaite profilképePete Postlethwaite Holabird Stellan Skarsgård profilképeStellan Skarsgård Lewis Tappan Anna Paquin profilképeAnna Paquin Isabella királynő Xander Berkeley profilképeXander Berkeley Hammond Jeremy Northam profilképeJeremy Northam Coglin bíró Arliss Howard profilképeArliss Howard John C. Calhoun Alkotók Író: William Owens Forgatókönyvíró: David H. Franzoni Steven Zaillian Zeneszerző: John Williams Operatőr: Janusz Kaminski Díszlettervező: Christopher Burian-Mohr Tony Fanning William James Teegarden Jelmeztervező: Ruth E. Carter Producer: Debbie Allen Steven Spielberg Colin Wilson Executive Producer: Laurie MacDonald Walter F. Parkes Látványtervező: Rick Carter Rendező: Steven Spielberg Vágó: Michael Kahn Tartalom Az igaz történetet feldolgozó film egy csoport afrikai rabszolga hihetetlen útjának krónikája. Az afrikaiak elfoglalják elrablóik hajóját, és megpróbálnak visszatérni szeretett szülőföldjükre. Amikor a hajót, a La Amistadot elkapják, a foglyokat az Egyesül Államokba viszik, ahol a börtönben várják sorsukat, és a vád ellenük: emberölés. Lenyűgöző csata bontakozik ki, mely felkelti az egész nemzet figyelmét, és alapjaiban rengeti meg az amerikai igazságszolgáltatást. De a vádlott férfiak és nők számára a harc az emberiség legalapvetőbb jogáért folyik - a szabadságért. Általános Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 100 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 92 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #3 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #4 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #5 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #6 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #7 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #8 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #5 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #6 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #7 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #8 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #9 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #10 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #11 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #12 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #13 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #14 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #15 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #16 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #17 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #18 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #19 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #20 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #21 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #22 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #23 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #24 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #25 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #26 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #27 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #28 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #29 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #30 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #31 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #32 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:05:08.160 : Chapter 2 00:12:29.440 : Chapter 3 00:21:54.760 : Chapter 4 00:26:54.480 : Chapter 5 00:34:58.720 : Chapter 6 00:44:31.320 : Chapter 7 00:47:59.240 : Chapter 8 00:57:46.040 : Chapter 9 01:08:07.840 : Chapter 10 01:13:19.520 : Chapter 11 01:28:14.040 : Chapter 12 01:33:00.760 : Chapter 13 01:36:51.640 : Chapter 14 01:41:27.000 : Chapter 15 01:45:01.720 : Chapter 16 01:49:49.680 : Chapter 17 01:54:47.080 : Chapter 18 01:58:56.680 : Chapter 19 02:02:55.320 : Chapter 20 02:08:27.520 : Chapter 21 02:13:11.080 : Chapter 22 02:18:00.720 : Chapter 23 02:21:44.440 : Chapter 24 02:28:12.280 : Chapter 25 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Johnny Stecchino.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott olasz vígjáték, 108 perc, 1991 Stáblista: Szereplők Roberto Benigni profilképeRoberto Benigni Dante/Johnny Stecchino Nicoletta Braschi profilképeNicoletta Braschi Maria Paolo Bonacelli profilképePaolo Bonacelli D'Agata Ivano Marescotti Dr. Randazzo Loredana Romito Gianna Alkotók Producer: Mario Cecchi Gori Vittorio Cecchi Gori Zene: Evan Lurie Operatőr: Giuseppe Lanci Író: Roberto Benigni Vincenzo Cerami Rendező: Roberto Benigni Vágó: Nino Baragli Tartalom Dante, az egyszerű és jószívű iskolabusz-sofőr örökké jókedvű és rendíthetetlen optimista. Hogy fenntartsa magát, apró szélhámosságokkal kell élnie: biztosítási csalás, banánlopás és ehhez hasonló gaztettek. Dante egy éjszaka megismerkedik Maria-val, aki majdnem halálra gázolja, majd furcsa, félreérthető utalásokat tesz. Másnap Maria megkeresi Dantét és úgy tűnik, kettejük kölcsönös vonzalma közé semmi sem állhat. Maria Johnnynak becézi Dantét, tejben-vajban füröszti, majd meghívja magához Szicíliába. A szigeten ekkor azonban sötét titokra derül fény: Johnny Stecchino, a hírhedt maffiózó vallott a rendőrségnek, ezért most mindenki el akarja tenni láb alól. Dante pedig szerencsétlenségére kiköpött hasonmása Stecchinónak. A maffiózó és felesége, Maria terve szerint Dantéval kell helyettesíteni Johnnyt, hogy az ál-Johnnyt ölje meg a rivális család. : NTSC Általános Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 86,0 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 97 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : olasz Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : olasz Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:04:00.000 : Chapter 2 00:09:22.500 : Chapter 3 00:10:57.766 : Chapter 4 00:17:41.132 : Chapter 5 00:21:43.965 : Chapter 6 00:26:16.431 : Chapter 7 00:42:24.964 : Chapter 8 00:44:54.964 : Chapter 9 00:50:09.297 : Chapter 10 00:59:40.363 : Chapter 11 01:00:05.463 : Chapter 12 01:03:32.329 : Chapter 13 01:12:16.329 : Chapter 14 01:23:12.295 : Chapter 15 01:27:13.795 : Chapter 16 01:31:29.095 : Chapter 17 01:36:53.328 : Chapter 18 01:40:55.428 : Chapter 19 01:44:01.061 : Chapter 20 01:49:08.827 : Chapter 21 01:52:49.627 : Chapter 22 01:54:43.727 : Chapter 23 01:56:57.993 : Chapter 24 02:00:43.093 : Chapter 25 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Flúgos járat--Soul Plane .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai vígjáték, 86 perc, 2004 Stáblista: Szereplők Kevin Hart profilképeKevin Hart Nashawn Wade Tom Arnold profilképeTom Arnold Mr. Hunkee Method Man profilképeMethod Man Muggsy Snoop Dogg profilképeSnoop Dogg Mack K.D. Aubert profilképeK.D. Aubert Giselle Brian Hooks profilképeBrian Hooks DJ Arielle Kebbel profilképeArielle Kebbel Heather Hunkee Sofía Vergara profilképeSofía Vergara Blanca Angell Conwell profilképeAngell Conwell Tamika Gary Anthony Williams profilképeGary Anthony Williams Flame La La Vasquez profilképeLa La Vasquez La La Vasquez Alkotók Forgatókönyvíró: Bo Zenga Chuck Wilson Operatőr: Jonathan Sela Díszlettervező: Robert Gould Jelmeztervező: Shawn Barton Zene: Christopher Lennertz RZA Producer: Jessy Terrero David Rubin Executive Producer: Paul Hall Bo Zenga Látványtervező: Robb Buono Rendező: Jessy Terrero Vágó: Michael R. Miller Tartalom A repülőútja során történt megaláztatás miatt Nashawn Wade beperli a légitársaságot. Mivel azt szeretné, hogy ilyen soha senkivel ne történhessen mégegyszer, a hatalmas kárpótlásból saját légitársaságot alakít. Elképzelése szerint a Soul-járat teljesen új jelentést adna a repülésnek. Az NWA gépén szexis utaskísérők, fedélzeti táncklub, funky zene és egy fürdőszoba várja az utasokat. A Los Angelesből induló első járat útja azonban nem várt nehézségekbe ütközik. Az utasok között van ugyanis Mr. Hunkee és családja. A családfő alaposan fölkavarja a kedélyeket. Le Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 80,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 124 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #3 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #4 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #5 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #6 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #7 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #8 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #4 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #5 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #6 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #7 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #8 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #9 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #10 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #11 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #12 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #13 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #14 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #15 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #16 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #17 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #18 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #19 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #20 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #21 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #22 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #23 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #24 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #25 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #26 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #27 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #28 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #29 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #30 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #31 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #32 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:01:49.680 : Chapter 2 00:02:28.760 : Chapter 3 00:03:21.960 : Chapter 4 00:06:40.480 : Chapter 5 00:08:31.800 : Chapter 6 00:10:30.680 : Chapter 7 00:11:54.640 : Chapter 8 00:14:13.520 : Chapter 9 00:15:31.280 : Chapter 10 00:20:24.600 : Chapter 11 00:23:23.680 : Chapter 12 00:24:18.960 : Chapter 13 00:27:26.200 : Chapter 14 00:28:50.320 : Chapter 15 00:30:06.120 : Chapter 16 00:33:17.760 : Chapter 17 00:34:44.560 : Chapter 18 00:36:56.440 : Chapter 19 00:37:38.560 : Chapter 20 00:40:07.240 : Chapter 21 00:41:37.400 : Chapter 22 00:44:27.720 : Chapter 23 00:48:56.240 : Chapter 24 00:52:50.640 : Chapter 25 00:54:00.520 : Chapter 26 00:56:53.120 : Chapter 27 01:02:56.720 : Chapter 28 01:06:17.360 : Chapter 29 01:14:16.000 : Chapter 30 01:20:23.760 : Chapter 31 01:21:55.720 : Chapter 32 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Csúcshatás--Limitless .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akcióthriller, 105 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Bradley Cooper profilképeBradley Cooper Eddie Morra Abbie Cornish profilképeAbbie Cornish Lindy Robert De Niro profilképeRobert De Niro Carl Van Loon Andrew Howard Gennady Anna Friel profilképeAnna Friel Melissa Johnny Whitworth Vernon Gant Tomas Arana profilképeTomas Arana Tan Coat Robert John Burke profilképeRobert John Burke Pierce T.V. Carpio Valerie Patricia Kalember profilképePatricia Kalember Mrs. Atwood Alkotók Vágó: Naomi Geraghty Tracy Adams Producer: Leslie Dixon Ryan Kavanaugh Scott Kroopf Operatőr: Jo Willems Zeneszerző: Paul Leonard-Morgan Forgatókönyvíró: Leslie Dixon Író: Alan Glynn Rendező: Neil Burger Tartalom Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben. : NTSC Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 72,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 98 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:03:39.840 : Chapter 2 00:10:39.840 : Chapter 3 00:17:37.920 : Chapter 4 00:28:02.880 : Chapter 5 00:35:46.080 : Chapter 6 00:44:02.880 : Chapter 7 00:52:11.040 : Chapter 8 00:57:01.440 : Chapter 9 01:05:10.080 : Chapter 10 01:17:32.160 : Chapter 11 01:31:12.960 : Chapter 12 01:40:30.040 : Chapter 13 List (Audio) : 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 Általános Bemutató dátuma: 2011. április 7. Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Fear the Walking Dead (Fear the Walking Dead) színes, , amerikai horrorsorozat, (18) Adatlap: rendező: Adam Davidson, Kari Skogland, Stefan Schwartz forgatókönyvíró: Dave Erickson, Robert Kirkman, Jack LoGiudice, Meaghan Oppenheimer, David Wiener operatőr: Michael McDonough producer: Bill Johnson executiveproducer: Dave Erickson, Gale Anne Hurd, Robert Kirkman, Greg Nicotero, David Alpert vágó: Tad Dennis, Todd Desrosiers A magyar változat munkatársai: magyar szöveg: Laki Mihály hangmérnök: Kardos Péter vágó: José Lattes gyártásvezető: Kablay Luca szinkronrendező: Mester Ágnes stúdió: Mafilm Audio Szereplő(k): - Szinkronhang(ok): Daniel Salazar (Rubén Blades) - Törköly Levente Ofelia Salazar (Mercedes Mason) - Csuha Bori Travis Manawa (Cliff Curtis) - Háda János Alicia Clark (Alycia Debnam-Carey) - Gáspár Kata Madison Clark (Kim Dickens) - Spilák Klára Nick Clark (Frank Dillane) - Gacsal Ádám Chris Manawa (Lorenzo James Henrie) - Bogdán Gergő Liza Ortiz (Elizabeth Rodriguez) - Kis-Kovács Luca Art Costa (Scott Lawrence) - Jakab Csaba Tobias (Lincoln A. Castellanos) - Baráth István Matt (Maestro Harrell) - Szatory Dávid Strand - Colman Domingo Andrew Adams - Shawn Hatosy Dr. Bethany Exner - Sandrine Holt Griselda Salazar - Patricia Reyes Spíndola Hodges nővér - Khaira Ledeyo Melvin James őrmester - Toby Levins Castro őrmester - Bobby Naderi Jones hadnagy - Artine Brown Carlos - Arturo del Puerto Leírás: Milyen volt a világ, amikor elkezdett átalakulni azzá a horrorisztikus apokalipszissé, amelyet a The Walking Dead festett le? A Fear the Walking Dead, a Los Angeles-ben játszódó társ-sorozat pontosan erre a kérdésre válaszol. Új szereplők és egy teljesen új történet segítségével visszavisz bennünket a zombi-apokalipszis kezdetéhez. Abban az időben járunk, amikor teljesen ismeretlen okokból viharos sebességgel változott a világ, amikor senki nem tudta pontosan, mi is történik, amikor az emberek addig megszokott élete fenekestől fordult fel, ráadásul úgy, ahogyan azt korábban senki nem képzelte volna. 1.évad színes, , amerikai horrorsorozat, 63 perc, 2015 (18) Kép: WEB-DLRiP Hang: HuN Forrás(ok): Fear.the.Walking.Dead.S01.Web-DL.Rip.HUN.Xvid-Gepont Adatinfo: Játékidő..... : 63 perc Méret...... : 451 MB (473*903*104 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 854 kbps Videó Képméret..... : 624x352 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : AC-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 1.évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.évad színes, , amerikai horrorsorozat, 42 perc, 2016 (18) Kép: WEB-DLRiP Hang: HuN Felirat: HuN /full/ Forrás(ok): Fear.the.Walking.Dead.2015.Complete.S02.Web-DLRip.Xvid.Hun-eStone Fear.the.Walking.Dead.S02.WEB-DLRip.x264.HUN.ENG-Drew Adatinfo: Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 488 MB (512*626*688 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 1395 kbps Videó Képméret..... : 720x400 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 192 kbps Audió Formátum..... : AC-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 521 MB (546*434*743 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 1379 kbps Videó Képméret..... : 720x400 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 192, 128 kbps Audió Formátum..... : AC-3, AAC Audió Nyelv..... : hun, eng Audió Csatornák..... : 2 Szöveg Kódek.... : magyar, angol /UTF-8/ felirat [Hidden Content] 2.évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.évad/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad színes, , amerikai horrorsorozat, 47 perc, 2017 (18) Kép: HDTV Hang: HuN Forrás(ok): Fear.the.Walking.Dead.S03E01.HUN.HDTV.XviD-LEGION Adatinfo: Játékidő..... : 47 perc Méret...... : 349 MB (366*907*392 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 884 kbps Videó Képméret..... : 624x352 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : MP3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 47 perc Méret...... : 365 MB (382*895*481 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 745 kbps Videó Képméret..... : 720x400 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 192, 128 kbps Audió Formátum..... : AC-3, AAC Audió Nyelv..... : hun, eng Audió Csatornák..... : 2 Szöveg Kódek.... : magyar, angol /UTF-8/ kiegészítő felirat [Hidden Content] 3.évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad színes, , amerikai horrorsorozat, 49 perc, 2018 (18) Kép: WEBRiP - WEB-DLRiP /MKV/ Hang: HuN Forrás(ok): Fear.the.Walking.Dead.S04E01.HUN.WEB-DLRip.XviD-LEGION Fear.the.Walking.Dead.S04E01.WEB-DLRip.x264.HUN.ENG-Drew Adatinfo: Játékidő..... : 49 perc Méret...... : 440 MB (461 422 592 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 1115 kbps Videó Képméret..... : 624x352 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : MP3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 49 perc Méret...... : 545 MB (572 225 305 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 1100 kbps Videó Képméret..... : 720x400 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 192 kbps Audió Formátum..... : AC-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Audió Bitráta..... : 256 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : eng Audió Csatornák..... : 2 kiegészítő felirat [Hidden Content] 4.évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad színes, , amerikai horrorsorozat, 45 perc, 2019 (18) Kép: WEB-DLRiP - WEBRiP WEB-DLRiP /MKV/ Hang: HuN Forrás(ok): Fear.the.Walking.Dead.S05E01.HUN.WEB-DLRip.XviD-LEGION Fear.the.Walking.Dead.S05E01.HUN.WEBRip.x264-DEXTERiTY Fear.the.Walking.Dead.S05E01.HUN.WEB-DLRip.x264-LEGION Adatinfo: Játékidő..... : 45 perc Méret...... : 350 MB (367 593 472 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 932 kbps Videó Képméret..... : 624x352 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : MP3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 45 perc Méret...... : 448 MB (470 179 685 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 1237 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 132 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Szöveg Kódek.... : magyar /UTF-8/ Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 45 perc Méret...... : 432 MB (453 549 693 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 1192 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Szöveg Kódek.... : magyar /UTF-8/ 5.évad - 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 1.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 1.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 2.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 2.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 3.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 3.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 4.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 4.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 5.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 6.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 6.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 7.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 7.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 8.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 8.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 9.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 9.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 10.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 10.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 11.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 11.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 12.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 12.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 13.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 13.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 14.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 14.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 14.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 15.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 15.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 15.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 16.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kiegészítő felirat: [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 16.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 5.évad - 16.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content]1 point
-
Ösi idegenek s01e00 - (Ancient Aliens) 2010 Chariots, Gods and beyond színes, feliratozott, amerikai, ismeretterjesztő film, HDTVRip.AVC.Eng, 2,19 GB (mkv) rendező: Kevin Burns írók: Kevin Burns, Rob Hampton zene: Amjad Albasel vágók: Kevin Benson, Damon Brewster, David Comtois, Titus Heard, Sue 'Spyke' Hirshon, Casey Lee, John W. Richardson operatőr: J.B. Letchinger képi effektusok: Gabriel Naylor produkciós menedzser: Shannon Schaefer szereplők: Luis Navia Barry Downing Erich von Däniken Michael Cremo David Childress Sara Seager George Noory Giorgio Tsoukalos Robert R. Cargill Ilia Delio Javier Grillo-Marxuach Jason Martell Michael Dennin Arthur Demarest Todd Disotell Michael Sherman William J. Birnes Linda Moulton Howe Robert Clotworthy narrátor A sorozat bevezető része. Sokan gondolják úgy, hogy az emberiséget a múltban földönkívüli lények látogatták meg, és az idegenek szerepet játszottak történelmünk alakulásában. Vajon irányítani akarnak bennünket, vagy meg akarnak semmisíteni? Esetleg a jövőre szeretnének felkészíteni bennünket? Kik voltak ők? Miért jöttek? Mit hagytak hátra? Hová tűntek? Vissza fognak térni? Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Ösi idegenek s01e00 Chariots, Gods and beyond Videó információk: Méret: 2,19 GB Hossz: 1:27:45 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 3 028 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 384 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
1 point
-
A linkek frissítve. grabacs1 point
-
Csernobil - (Chernobyl) 2019 színes, szinkronizált, amerikai, dráma-sorozat, WEBRip.xvid.Hun rendező: Johan Renck író: Craig Mazin operatőr: Jakob Ihre vágók: Jinx Godfrey, Simon Smith zene: Hildur Guðnadóttir producer: Sanne Wohlenberg szereplő-válogatás: Nina Gold, Robert Sterne produkciós dizájn: Luke Hull szereplők: Jared Harris (Valerij Legaszov, a Kurcsatov Intézet kutatási igazgatója) Gyabronka József Stellan Skarsgård (Borisz Scserbina, a Minisztertanács elnökhelyettese) Papp János Paul Ritter (Anatolij Gyatlov helyettes főmérnök) Tarján Péter Jessie Buckley (Ludmilla Ignatyenko) Csuha Bori Adam Nagaitis (Vaszilij Ignatyenko, tűzoltó) Horváth Gergely Con O'Neill (Viktor Bruhanov, az erőmű igazgatója) Jakab Csaba Adrian Rawlins (Nyikolaj Fomin főmérnök) Berzsenyi Zoltán Sam Troughton (Alekszandr Akimov, éjszakai műszakvezető) Dévai Balázs Robert Emms (Leonid Toptunov) Moser Károly Karl Davies (Viktor Proszkurjakov) Papp Dániel Jay Simpson (Perevozcsenko) Dózsa Zoltán Csernobil a nulladik órától kezdve. A világ eddigi egyik legszörnyűbb következményekkel járó, emberek által előidézett katasztrófájának története. Hősei nemcsak az elemekkel viaskodnak, hanem egymással és magukkal is, hiszen olyan környezetben kell helytállniuk, ahol a párthűség előrébb való, mint az emberélet. Természetesen ez a világ már egy félig-meddig anarchiába süllyedő, döntésképtelen, enervált Szovjetunió, de azért a régi bolsevik reflexek még ugyanúgy működnek a bizottsági üléseken. Így szereplőink többségének folyamatosan fel kell tennie azt a kérdést, hogy mekkora áldozatot hajlandó hozni, amikor pontosan tudja, hogy ezt senki sem fogja megköszönni neki, sőt, még az sem biztos, hogy a tetteit nem szabotálja majd valamelyik pártfunkcionárius. A Csernobil esetében ez a tudat sokszor borzalmasabb, mint a képernyőn látott szörnyűségek. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Csernobil s01e01 WEBRip Videó információk: Méret: 487,92 MB Hossz: 1:00:13 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 992 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
A rejtély - (Fringe) 3. teljes évad 2010 színes, szinkronizált, amerikai-kanadai, sci-fi/thriller sorozat, DVDRip.XviD.Hun szereplők: Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda John Noble (Walter Bishop) Rudas István Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata A sorozat főszereplői Olivia Dunham FBI-ügynök, és az őt segítő két civil: Dr. Walter Bishop és a fia, Peter Bishop. Olyan ügyeket vizsgálnak (telepátia, levitáció, láthatatlanság, felélesztés stb), amikre csak a jelenlegi tudomány határain túl található magyarázat (innen ered a sorozat címe, fringe science: az ismert tudomány határa). A világban sok furcsa, látszólag különálló esemény zajlik (egy újszülött, aki néhány óra leforgása alatt megöregszik és meghal; gyógyíthatatlan betegségből felépülő beteg stb.) Valójában ezek összefüggnek, és mind egy kísérletsorozat részei, amit Mintának neveznek, akik tudnak róla (néhány kormányügynökség, a Massive Dynamic nevű vállalat). Nem tudni, ki áll a kísérlet hátterében, és mi a célja. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A rejtély s03e01 Olivia Videó információk: Méret: 344,28 MB Hossz: 0:42:09 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 004 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Olivia (Olivia) A másvilágban rekedt Olivia megszökik az intézetből, ahol őrzik. Szökésében egy taxis segíti, akit először megfenyeget, ám végül jó viszonyba kerülnek. Eljut a szülei házához, ahol édesanyja fogadja. Olivia értetlenül áll az események előtt, hiszen abban a tudatban élt, hogy az anyját egész fiatalon elveszítette. [Hidden Content] 2. A doboz (The Box) A másvilágiak újabb darabot találnak abból a fegyverből, amivel az összes többi világot megsemmisíthetik. Az ultrahangos szerkezet Peterhez kerül, aki tüzetesebben is megvizsgálja. A majdani fegyvert elméletben ő tudja majd csak üzembe helyezni. William Bell a halála után a Massive Dynamic-ot Walterre hagyja. Olivia pedig folytatja kémkedését a mi világunkban. [Hidden Content] 3. A holtpont (The Plateau) A másvilágon rekedt Olivia első munkanapját kezdi a balesete óta. Egy kisvárosban két furcsa baleset is történik. Két embert szinte ugyanúgy gázol el egy helyi buszjárat, méghozzá egymást követő napokon. A nyomozóknak feltűnik a gyanús eset, csak véletlen egybeeséssel tudják megmagyarázni az dolgot. Hamarosan azonban kiderül, gyilkosságok történtek, elkövetőjük pedig egy olyan beteg, aki képes az események sorozatát előrelátni. [Hidden Content] 4. Elektromos álom (Do Shapeshifters Dream of Electric Sheep?) Egy bostoni szenátorról kiderül, hogy alakváltó. Walter a Massive Dynamic új tulajdonosaként, az ott berendezett laborjában vizsgálja az áldozatot azzal a céllal, hogy információt nyerjen ki belőle. A félig ember félig gép alakváltóknak ugyanis van egy adattáruk. Az információk kinyerését azonban még nem tudták megvalósítani. A Másvilág ügynökei természetesen szintén tudomást szereznek a balesetről, és hogy a kényes adatok ne kerüljenek az emberiség birtokába megszerzik a laborból a lemezt, és vele a védett információkat. [Hidden Content] 5. Ikrek (Amber 31422) Egy karanténból kimentenek egy férfit. Egy korábbi bankrablót, akit az ott szokványos eljárás, a borostyán-karantén fogságába esett. A gyanúsított a férfi ikertestvére, ami némileg bonyolítja az ügyet, hiszen a hasonlóságuk megtévesztő.Ezenközben megkezdik a kísérleteket Oliviával, melyek célja, hogy megvizsgálják képes-e a világok közötti ugrásokra. Peter unszolására, akit Olivia ott, mint szellem akar elfogadni, utánajár annak, amit a férfi mond, azaz, hogy ő nem ebbe az univerzumba tartozik. [Hidden Content] 6. Amnézia (6955 kHz) Egy rádióadáson keresztül több amatőr rádiós hirtelen amnéziás lesz. Walter a sugárzás frekvenciájának tudja be az esetet, de az adás során számokat is hallanak, melyeket nem tudnak mire vélni. A tudomány előtt nem volt eddig sem ismeretlen az ún. szám-adók fogalma, csak éppen eredetüket, és miértjüket nem tudják meghatározni. Egy könyvnek és egy szerencsés véletlennek köszönhetően most Walterék előtt adódik a lehetőség, hogy megfejtsék ezt a rejtélyt, mely mint kiderül már több millió éves, és a Föld első lakóihoz kapcsolódik. [Hidden Content] 7. Örök fiatalság (The Abducted) A másvilágban egy régi bűnöző újra színre lép. A gyermekrabló fiatal gyerekek hormonjait szívja el azok testéből, hogy valamiféle fiatalító szert készítsen. Korábban Broyles kisfiát is elrabolta, aki azóta súlyos beteg. Olivia megszervezi a visszaugrását a saját világába, a taxis Henry-től kér segítséget. Sikerül is neki az átjutás, ám Walteregóék az utolsó pillanatban visszahozzák. Olivia mindenesetre még tud üzenni Peternek. [Hidden Content] 8. Szökés (Entrada) Oliviának nem sikerült visszaszökni a saját világába, fogságba került azzal a nem titkolt szándékkal, hogy további kísérleteket végezzenek rajta. Utolsó kétségbeesésében Broyles-hoz fordul segítségért. Ezalatt a másik világban Peter rájön, hogy Olivia a másik oldalról jött, majd miután a nő elszökik, megindul a hajtóvadászat Peter után is. [Hidden Content] 9. A bábu (Marionette) Az FBI egy szerv-tolvaj után nyomoz. Az elkövető élő emberekből operálja ki a beültetett szerveiket. Az ok: a szervek mind ugyanattól a donortól származnak, egy 17 éves lánytól, aki öngyilkos lett, és aki fontos volt a tettes számára. Olyannyira, hogy Dr. Frankenstein módjára újra akarja éleszteni a lányt. [Hidden Content] 10. A szentjánosbogár (The Firefly) Újra megjelennek a figyelők. Miután korábban egyikük megbontotta az egyensúlyt az univerzumban, most azt a feladatot kapja, hogy állítsa azt helyre. A figyelő Walterhez fordul segítségért, aki elbizonytalanodik, mert tudja, ennek az lenne az ára, hogy Petert újra elveszíti. Eközben az FBI egy újabb rejtélyügyben is nyomoz. Egy idősek otthonában az egyik beteg 25 éve elhunyt fiát vélte látni, de nem emlékszik pontosan a találkozásra. Walter segít neki visszanyerni az emlékeit, miközben rájön, hogy a figyelők jelenléte és a halott fiú megjelenése szorosan összefügg. [Hidden Content] 11. A gépember (Reciprocity) Sorra áldozatul esnek az alakváltók, de az FBI nem tudja utolérni a gyilkost. Tudják, hogy a megoldást az ál Olivia adatai között kell keresni, de képtelenek rájönni a kódra, mely az összefüggést adhatja. Mígnem Olivia megfejti, ám addigra késő. Az utolsó alakváltót is megölik. A tettes Peter, s Walter attól tart, hogy a gép melyet a másik univerzumból is keresnek, és amelynek Peter nélkülözhetetlen eleme, megváltoztatta a fiát. [Hidden Content] 12. Válaszút (Concentrate and Ask Again) Egy veszélyes méreganyaggal követnek el merényleteket. Az áldozatok egy korábbi kutatás résztvevői, akik miatt az abban dolgozók egészségügyi károkat szenvedtek. A gyanúsítottak száma ezzel tetemesen csökken. Az egyik elkövetőt el is kapják, de kómába esik, így Oliviáék Walter egy régebbi kísérleti alanyától kérnek segítséget. Egy férfitól, aki a gondolatolvasás képességével bír. A feladat, felismerni a kómában lévő férfi gondolatait, és ez által megtalálni a másik két gyanúsítottat. [Hidden Content] 13. Halhatatlanság (Immortality) A párhuzamos univerzumban furcsa halálesetek történnek. Egy az ottani világból már kipusztult rovarfaj szedi áldozatait, egy velük kísérletező tudós Armand Silva közbenjárásával. A tudós egy korszakalkotó gyógymódot kíván kifejleszteni, ám ahhoz, hogy sikerrel járjon, szükséges ennek a kihalt fajú rovarnak egy enzime, melyek életük során is csak a juhfélékkel tudtak szimbiózisban élni, de mert Odaát ez az állatfaj is kihalt már, embereken folytatja a kísérleteit. [Hidden Content] 14. A szerelem dimenziói (6B) Egy épületben furcsa események történnek. Tucatnyi fiatal zuhan le egy erkélyről, és hal szörnyet anélkül, hogy a balkon megrongálódott volna. A hatóságok előbb tömeges öngyilkosságra gondolnak, ám Walterék hamar cáfolják az elméletet. A házról régóta furcsa történeket keringenek szellemekről, kísértetetekről, amiért többen is elköltöztek már onnan. Mint bebizonyosodik, a jelenségek és a halálesetek a párhuzamos univerzummal függenek össze, azon belül is egy idős asszonnyal, aki elvesztette férjét, s aki rendre meglátogatja őt. [Hidden Content] 15. A tizenhármas (Subject 13) Olivia és Peter gyermekkorában kezdődik az epizód története. Amikor Petert elrabolták a másik univerzumból, a fiú sejti, hogy nem az igazi szülei veszik körül, de kénytelen ebbe belenyugodni, míg a valódi szülők lázasan keresik őt a másik világban. Olivia először szembesül a Másvilággal, Walter pedig azzal a ténnyel, hogy a lányt a félelme képes a párhuzamos világba juttatni. [Hidden Content] 16. Jelek (Os) Újabb furcsa esemény történik Bostonban. Egy betörés után a rendőrség egy levegőben lógó férfit talál a helyszínen. Walter is értetlenül áll az eset előtt, hiszen az emberi test magától lebeg. A nyomozás során Oliviáék felderítenek egy helyet, ahol számos hullát találnak, mindet megcsonkítva. Kiderül azonban, hogy nem a csonkítás végzett velük, hanem egy a szervezetükben lévő vegyület, mely alighanem a lebegésüket is biztosította. Walternek sehogy sem áll össze a kép, csak fizikai törvények átfordulásával tudja magyarázni a jelenséget, ami szerinte az Univerzum összeomlásának egyik tényezője. [Hidden Content] 17. A potyautas (Stowaway) William Bell tudata Oliviában ölt új testet, Peter nem kis aggodalmára, ám Walter annál nagyobb örömére. A tudós azt ígéri ugyan, hogy csak napokig foglalja el majd Olivia testét, és a tudása éppen jól jön egy újabb rejtélyes eset megoldásához. Egy nő után nyomoz a csapat, aki nem tud meghalni. Az asszony férjét és gyerekeit korábban meggyilkolták, de ő túlélte a támadást és azóta, bármivel is próbálkozik, képtelen meghalni. Walter és William Bell a tudományos magyarázatok mellett, egyszerű sorsszerűségnek is betudják az esetet, amikor a nőnek végül is "sikerül" meghalnia, és a halálával ráadásul emberek tucatjait menti meg. William Bell viszont nem biztos, hogy tartani tudja ígéretét, ugyanis komplikációk lépnek fel a tudatvándorlása során. [Hidden Content] 18. Vérvonal (Bloodline) A másvilági Oliviát elrabolják. Miután a nő terhes, valakik igényt tartanak a gyermekére, és ezért felgyorsítják a szülés ütemét. Olivia szervezete azonban egy vírussal fertőzött, egy örökletes betegséggel, melynek hatására nem élhetné túl a szülést, sem ő sem a gyermeke. Fogságban tartják, ám röviddel a szülés megindulása előtt sikerül elszöknie. Lincoln és Henry a taxisofőr találnak rá, és segédkeznek a szülésben. [Hidden Content] 19. Álomutazás (Lysergic Acid Diethylamide) Walterék azon fáradoznak, hogy William Bell tudatát kicsalják Olivia testéből. Többszöri sikertelen kísérlet után úgy döntenek, hogy Walter és Peter behatolnak Olivia tudatába. Ennek azonban nem várt következményei lesznek. [Hidden Content] 20. Cseréptörés (6:02 AM EST) A világunk bomlásának jelei egyre erősödnek. A lakosság egyre több megmagyarázhatatlan természeti jelenséggel szembesül, melynek okozója az a szerkezet, melynek darabjait Walterék megtalálták és összerakták. Csak míg eddig a tudós csapat abban a hitben élt, hogy egyedül Peter tudja működésbe hozni, a gép egyszer csak beindult, és vele az események is felgyorsultak. Nina Sharp szerint csak egy ember segíthet, a titokzatos Sam Weiss, aki már William Bell idején is sokat segített a tudósoknak. [Hidden Content] 21. Az utolsó mohikán (The Last Sam Weiss) Tovább romlik a helyzet a világunkban. Peter első kísérlete, hogy leállítsa azt a szerkezetet, ami a változásokat generálja, kudarcba fullad. Olivia és Sam Weiss az Első Emberek nyomán találnak egy leírást, és egy rajzot, amely Oliviát ábrázolja. A rajz szerint a nő telekinetikus képességekkel is bír. Kiderül, hogy Peternek és Oliviának együttes erővel kell megfékezniük a világ pusztulását. [Hidden Content] 22. A nap, amikor meghaltunk (The Day We Died) Peter, hogy megakadályozza a világ pusztulását, a gép segítségével a jövőbe utazik. Abba a korba, ahol a párhuzamos univerzum már elpusztult, és végveszély fenyegeti a sajátját is. Walter börtönbe kerül, mert őt vádolják a kialakult helyzetért, Walteregó pedig ebbe a világba átlépve akar bosszút állni sajátja megsemmisüléséért. Réseket robbant az univerzum falán, hogy felgyorsítsa a pusztulását. Az egyetlen megoldás, ha Peter valahogy vissza tud térni a múltba, hogy az egész folyamat meg se induljon. [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Galaxis útikalauz stopposoknak - (The Hitch Hiker's Guide to the Galaxy) 1981 színes, szinkronizált, sci-fi/vígjáték sorozat, DVDRip.DivX5.Hun, 6x300MB rendező-producer: Alan J.W. Bell író: Douglas Adams forgatókönyv: Douglas Adams, John Lloyd szereplők: Simon Jones (Arthur Dent) Peter Jones (a könyv hangja) David Dixon (Ford Prefect) Sandra Dickinson (Trillian) Mark Wing-Davey (Zaphod Beeblebrox) Richard Vernon (Slartibartfast) Stephen Moore (Marvin hangja) David Learner (Marvin) A sorozat főszereplője Arthur Dent, aki a csillagközi hiper-űrbekötőút miatt szanált Földről épp hogy el tud menekülni földönkívüli barátjával, majd űrbeli kalandja során óriási hasznát veszi a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvnek. A galaxis legjobb tanácsa, ami a címlapon is olvasható: "NE ESS PÁNIKBA!" Az útikalauz minden tudás és bölcsesség tára, tele van hasznos segítséggel, amelyek közül néhány rendkívül praktikus, néhány elképesztően nevetséges. 01. A vég kezdete Arthur egy nap arra ébred, hogy házát egy sárga buldózer le akarja rombolni, hogy gyorsforgalmi út épüljön a helyén, ezért köntösében a gép elé fekszik a sárba. Megjelenik barátja, Ford Prefect és egy közeli ivóba hívja Arthurt, hogy bevallja neki, ő nem is földi élőlény, és hogy a Földet nagyjából 10 perc múlva el fogják pusztítani a vogonok, hogy helyére hiperűr-sztrádát építsenek. Miközben a két barát izomlazító gyanánt elfogyaszt fejenként három korsó sört, Arthur házát ledöntik, a vogon flotta pedig elpusztítja a Földet. Fordnak és Arthurnak sikerül stopposként a vogon hajó fedélzetére jutni. 02. Vogon versek A vogon hajó kapitánya megkínozza a két potyautast verseinek felolvasásával, majd kidobják őket a világűrbe. Haláluk előtti utolsó másodpercben fölvette őket a valószínűtlenségi hajtóművel felszerelt Arany Szív űrhajó. Marvin, a mindig lehangolt robot a hídra kíséri őket, ahol találkoznak Zaphod Beeblebroxszal, a Galaxis elnökével, és Trilliannel, a Föld másik túlélőjével. 03. Zűrzivatar Az Arany Szív a legendás Magrathea bolygóhoz közeledik, amely több millió évvel ezelőtt luxusbolygók építésével foglalkozott. Egy automatikus rakétatámadást túlélve leszállnak űrhajójukkal. Itt Szlartibartfaszttól megtudják, hogy a Föld megrendelői hatalmas szuperintelligens pándimenzionális lények, akiknek csak a mi dimenziónkban való betüremkedésük az egérformájuk. 04. Fehér egér Szlartibartfaszt elmondja Arthurnak, hogy az egerek egyfajta kísérletként rendelték meg a Föld bolygó létrehozását, mely valójában egy számítógépes program volt, ami tíz millió éven át futott, hogy megtalálják a nagy kérdést az életre, a világmindenségre, meg mindenre, melyre a válasz a Bölcs Elme által 7 év fél millió évnyi gondolkodás után adott 42 volt. Azonban a vogonok a Föld tíz milliós programjának vége előtt 5 perccel elpusztították a bolygót, így a nagy kérdést nem tudták meg az egerek. Benji és Frankie, Trillian két egere úgy gondolja, Arthur agya tartalmazza a nagy kérdést, ezért ki akarják venni az agyát. Mivel megérkezik a galaktikus rendőrség, Arthurék menekülni kezdenek, majd egy számítógépteremben lőni kezdenek rájuk. 05. Vendéglő a világ végén A számítógépteremben robbantás keletkezik, és a négy áldozat hirtelen egy étteremben találta magát, a Teljesútban, vagyis a vendéglőben a világ végén. Ford találkozik régi ismerősével, Pörkölt Desiatóval, azonban a rocksztár adózási okokból egy évet éppen halottként tölt. Zaphodot Marvin keresi telefonon, aki több millió éven át várta az időben előreugrott társaságot. Marvin ugyanis még mindig a Magratheán volt, amelynek romjaira az étterem épült. Zaphodék elviszik Pörkölt űrhajóját, visszakerülnek saját idejükbe. 06. A nap fináléja Megpróbálják irányítani az űrhajót, de a gond az, hogy a hajó arra van programozva, hogy Pörkölt Katasztrófasújtotta Terület nevű együttesének koncertje keretében a Kakrafoon Napjába zuhanjon. Arthur rátalál a teleportra, de az irányítórendszer működik, ezért valakinek a hajón kell maradni a működtetéséhez. Marvinra esik a választás. A teleportálás után Arthur és Ford egy hajón találják magukat, Zaphod és Trillian nincs velük, de több ezer halottat fedeznek fel a hajóban. A hajó a Golgafrinchamről érkezett. Utasai szerint bolygójukat pusztulás fenyegette, ezért a teljes lakosságot három óriási hajóban másik bolyóra irányították. Ezen a hajón, a B bárkán a telefonmosók, fodrászok, producerek, tanácsadók, stb. hibernált testeik utaznak. A hajó eléri végcélját, lezuhan egy kékes-zöld bolygón. Míg a golgafrinchamiek semmit sem csináltak, Ford és Arthur rájött, hogy a Földön vannak két millió évvel korábban, illetve hogy nem a bolygó ősemberei, hanem a használhatatlan golgafrinchamiek az ősei. Azonban az egyik ősember, akit Arthur scrabble-özni tanít, a betűkből kirakja a negyvenkettő szót. Ezen felbuzdulva Arthur is kipróbálja, hiszen a nagy kérdést ott lehet az agyában. A próbálkozás eredménye: „Mennyit kapsz, ha megszorzod a hatot kilenccel?” Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 01 A Vég Kezdete Videó információk: Méret: 300,74 MB Hossz: 0:32:51 Típus: AVI (DivX 5 - ) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 142 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 1 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Misztikus világ - H. G. Wells történetei - (The Infinite Worlds of H.G. Wells) 2001 színes, szinkronizált, amerikai-angol, sci-fi minisorozat, DVDRip.XviD.Hun rendező: Robert Young író: H.G. Wells forgatókönyvíró: Clive Exton, Chris Harrald, Matthew Faulk, Mark Skeet zeneszerző: Stanislas Syrewicz operatőr: John McGlashan vágó: Sean Barton szereplők: Tom Ward (H. G. Wells) Katy Carmichael (Jane) Eve Best (Ellen McGillvray) Nicholas Rowe (Gibberne professzor) Matthew Cottle (Whittaker) Raymond Coulthard (Mark Radcliffe) H.G. Wells olyan látnoki művekben jósolta meg a jövőt, mint az Időgép vagy a Világok háborúja. A minisorozat e látomásokat emeli a filmvászonra, miközben a különleges fantáziautazások eredetét is kutatja. Első alkalommal kerültek képernyőre H. G. Wells novellák ezzel a háromrészes minisorozattal, amelynek első jelenetei 1946-ban játszódnak, amikor a 80 éves írót meglátogatja Ellen McGillvray újságírónő, hogy minél többet tudjon meg az író múltjáról. Wells szívesen mesél a fél évszázaddal korábbi eseményekről. Tessék hátradőlni a karosszékben, fantasztikus utazás indul a különös, az érthetetlen, a megmagyarázhatatlan világába! Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 H.G. Wells történetei 1. rész Videó információk: Méret: 702,05 MB Hossz: 1:28:12 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 973 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz H.G. Wells történetei 2. rész Videó információk: Méret: 701,96 MB Hossz: 1:28:12 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 973 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz H.G. Wells történetei 3. rész Videó információk: Méret: 702,34 MB Hossz: 1:28:22 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 972 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. rész: Az új gyorsító / Brownlow újságjának különös története (The New Accelerator / The Queer Story of Brownlow's Newspaper) Az Imperial College-ban különös dolgok történnek. Titokzatos módon ajtók szakadnak le, kísérleti állatok tűnnek el nyomtalanul a laborból. Wells érdeklődését felkeltik a megmagyarázhatatlan események, nyomozásba kezd, ám ami kiderül, még az ő képzeletét is felülmúlja. [Hidden Content] [Hidden Content] 2. rész: A kristálytojás / Davidson szemének meglepő története (The Crystal Egg / The Remarkable Case of Davidson’s Eye) A zálogház-tulajdonos megdöbbentő tulajdonsággal bíró kristálygömbre tesz szert. Egy fiatalembernek pedig rémes látomásai vannak és mindenki azt gondolja róla, hogy eszét vesztette. Valóban megbolondult? Van-e összefüggés a kristálygömb és a látomások között? [Hidden Content] [Hidden Content] 3. rész: Mr. Pyecraft kúrája / A bacilus-tolvaj (The Truth About Pyecraft / The Stolen Bacillus) H.G. Wells, a híres író visszautazik az időben, hogy találkozzon a nővel, aki szintén rajong a paranormális jelenségekért. [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
A szállító - (Transporter: The Series) 2. teljes évad 2014 színes, szinkronizált, kanadai/német/francia, akciófilm sorozat, HDTVRip.AVC (mkv) rendező: Brad Turner, Eric Valette, Andy Mikita, Stefan Pleszczynski, Bruce McDonald, Erik Canuel, P.J. Pesce, T.J. Scott, Stephen Williams, George Mihalka, Gregory Lemaire írta: Luc Besson forgatókönyv: Michael Amo, Steve Bailie, Luc Besson, Smita Bhide, Carl Binder, Fatima ezzahra El Jaouhari, Katie Ford, Francesca Gardiner, Ben Harris, Robert Mark Kamen, Steve Lightfoot, Joseph Mallozzi, Paul Mullie, Deborah Nathan, Alexander M. Rümelin, Jeff Schechter, Ben Sokolowski, Frank Spotnitz producerek: Susan Murdoch, Klaus Zimmermann ügyvezető producerek: Fred Fuchs, Timothy J. Lea, Brad Turner, Luc Besson, Takis Candilis, Olivier Bibas, Jan Bennemann operatőrök: Stephen Reizes, David Herrington, Derick V. Underschultz, Laurent Barès, Nicolas Massart, Bernard Couture, François Dagenais vágók: Stephen Lawrence, Roslyn Kalloo, Don Cassidy, David B. Thompson, Eric Goddard, Roger Mattiussi, Olivier Gourlay, Joël Jacovella, Carlo Rizzo, Sébastien de Sainte Croix, Nicolas Sarkissian, Nicolas Trembasiewicz zene: Nathaniel Mechaly szereplők: Chris Vance (Frank Martin) Violante Placido (Caterina Boldieu) François Berléand (Tarconi felügyelő) Charly Hübner (Dieter Hausmann) Mark Rendall (Jules Faroux) Dhafer L'Abidine (Bernard Dassin) Mark Lutz (Dan Cleef) Elyse Levesque (Zara Knight) A legfontosabb szabály, hogy nem változtathatsz a szabályon! Nincsenek nevek, csak cél van. Frank Martin született James Bond, ő a szállítók Szállítója, a nők bálványa és a rossz fiúk réme. De még ő is bajban lenne gyönyörű programozója Carla és autószerelője Dieter nélkül. Frank életében nem telik el nap életveszélyes akciók, hódítások és győzelmek nélkül. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A szállító s02e01 A kis szemtanú Videó információk: Méret: 378,93 MB Hossz: 0:47:18 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. A kis szemtanú Caterina Boldieu a francia titkosszolgálatnak dolgozott, most kockázatelemzéseket végez, és megbízásokat szerez a Szállító számára. Amikor egy olasz bírót lelőnek, Franknek kell biztonságosan a bíróságra juttatnia a kisfiát, aki szemtanúja volt apja meggyilkolásának. Caterina túl kockázatosnak ítéli meg a küldetést, és véleményét Frank régi barátai: Dieter és Tarconi felügyelő is osztják. Frank azonban nem fél szembenézni a veszélyekkel. [Hidden Content] 2. Katonadolog Franket felkeresi egy régi barátja, hogy a segítségét kérje, mert egykori katonatársuknak nyoma veszett Líbiában, és az angol titkosszolgálat, akinek jelenleg dolgozik, semmit sem hajlandó tenni a felkutatása érdekében. Egykori parancsnokukat, Robot többen is keresik, mert összefüggésbe hozható egy veszélyes vegyi fegyverrel, aminek szintén nyoma veszett. [Hidden Content] 3. A primadonna Frank egy híres énekesnőt szállít az európai koncertturnéja állomásai között, és igyekszik megvédeni ismeretlen támadójával szemben. Vajon kik törnek a gyönyörű sztár életére? Franknek ezúttal is csinos kolléganője, Cat segít a nyomozásban. [Hidden Content] 4. Keresd a nőt Juliette és Frank kapcsolata egyre meghittebb, de a szállító nem sejti, hogy a nő a francia titkosszolgálat beépített embere. Juliette főnöke akcióra készül, hogy letartóztassa a szállítót. Juliette-nek azonban fogalma sincs arról, hogy felettese korrupt és valójában végleg le akar számolni Frankkel és mindazokkal, akik megtudták, hogy milyen ügyekbe keveredett. Carla élete is veszélybe kerül, s ekkor lép közbe Tarconi felügyelő. [Hidden Content] 5. Szerepcsere Frank az FBI megbízásából próbál bejutni Chicago egyik népszerű kínai éttermének titkos laboratóriumba, hogy elhozzon egy pusztító vegyi fegyvert, mielőtt fanatikus kormányellenes hazafiak megvásárolhatnák azt. A feladat teljesen lehetetlennek látszik, ám hirtelen adódik egy lehetőség, hogy Frank helyet cseréljen a kínaiakhoz érkező vevővel, miközben Jules próbálja megfejteni a titkos számla kódját, amiről a vételárat kellene átutalniuk. [Hidden Content] 6. Prágai meló A szállító Prágában kap megbízást, ahol Cattel a prostitúció és az emberkereskedelem sötét bugyraiban találják magukat. Egy kétségbeesett orosz lány könyörög, hogy segítsenek megtalálni a húgát, akit eladtak egy bordélynak, és valószínűleg tanúja lehetett egy másik lány meggyilkolásának. [Hidden Content] 7. Ellenséges terület Tarconi felügyelő Fehéroroszországban a helyi rendőrség segítségével készül lekapcsolni egy nemzetközileg keresett bűnözőt, aki hamis gyógyszerek árusításával gyerekek halálát okozta. Kiderül azonban, hogy tőrbe csalták, és szembesülnie kell a helyi korrupció elképesztő mértékével. Franktől kér segítségét, hogy élve kijuthasson a térségből. [Hidden Content] 8. Szaharai kaland Frank és Cat Nyugat-Szaharában, egy bányához szállítanak csomagot, amikor hirtelen egy beomlás miatt bányászok rekednek a föld alatt. Frank vállalkozik a hihetetlenül veszélyes feladatra, hogy egy másik telepről dinamitot szállítson a mentési akcióhoz. Lelkiismeret-furdalás gyötri, amiért tudta nélkül az az anyag volt a csomagban, amivel a bánya vezetői szándékosan idézték elő a beomlást. [Hidden Content] 9. Megzsarolva Amikor egy fiatal nő, akinek Frank segített megszökni gazdag és erőszakos barátjától, hirtelen eltűnik, a rendőrség gyilkossággal vádolja a szállítót. Eközben egy titokzatos zsaroló közli, hogy a nő életben van, és együttműködésre kényszeríti Franket, hogy megmentse egykori megbízója életét és önmagát a börtöntől. [Hidden Content] 10. Győzni mindenáron Frank és Jules egy értékes versenylovat és zsokéját szállítják egy fontos New York-i versenyre, miközben az üldözőjük mindent elkövet, hogy a ló ne érkezzen meg, és ne versenyezhessen. A kényes csomag miatt Franknek ezúttal nélkülöznie kell a sebesség és az ügyes manőverek nyújtotta előnyöket. [Hidden Content] 11. Reménysugár Mikor Caterina egykori vőlegénye, Zac, aki otthont tart fent árva gyerekek számára Mauritániában, bajba kerül, dúsgazdag apja, Franket béreli fel, hogy megmentse a fiát. A nehéz küldetést még nehezebbé teszi, hogy a 19 gyerek biztonságáról is gondoskodni kell, akik Zac pártfogása alatt állnak, és semmiképp sem hajlandó hátra hagyni őket. [Hidden Content] 12. Végjáték Az egyik megbízás után New York-ban, Frank hirtelen megpillantja egykori szerelmét, Zarát, aki évekkel korábban nyomtalanul eltűnt. A nő azt állítja, hogy megzsarolták, és kénytelen fegyverkereskedőknek dolgozni. Hamarosan Franket is utoléri a banda, és arra kényszerítik, hogy fegyvert lopjon az amerikai hadseregtől, vagy végeznek Zarával. [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
1 point
-
Nem. Ebből készült könyv: [Hidden Content] (szerintem egy fillért sem ér a könyv, nekem nem jött át.) A "The Expanse"-t könyv(ek) alapján írták meg. James S. A. Corey [Hidden Content] Ezek a könyvek viszont ott vannak nagyon, ajánlottak ha kicsit is kedveled a műfajt. Google-al rászánt idő: 3 perc. OK, tudtam mit kell keresni, ez azért segített, de én öreg vagyok és lassú, ráadásul néha elfelejtem mit is akartam írni. Nekem egy öröm, hogy megoszthattam ezt az infót. Aki kérdezni sem tud, az a legbutább.1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00