Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 06/27/2023 in Posts

  1. Douglas Murray - Háború a Nyugat ellen A nyugati civilizáció támadás alatt áll. Az egész világot jobbá tévő vívmányait lekicsinylik vagy egyenesen letagadják, nagy történelmi alakjait sárba tiporják, művészeti alkotásait cenzúrázzák. A kíméletlen támadást ráadásul nem a nyugati értékekkel élesen szembenálló autoriter rezsimek indították, hanem azok, akik a legtöbbet profitálnak az alapvető nyugati értékekből: a szólásszabadságból, a törvény előtti egyenlőségből, a nemi és faji megkülönböztetés elutasításából. Douglas Murray, a nagy hatású Európa furcsa halála és A tömegek tébolya szerzője új könyvében ezt a tömegpszichózist kutatja. Megmutatja, hogyan harapódzott el a nyugati világban az új faji őrület; hogyan próbálja a lassan vallássá váló identitáspolitika rasszizmus vádjával eltörölni a felvilágosodás meghatározó gondolkodóinak életművét, miközben fittyet hány Karl Marx antiszemitizmusára, és hogyan száműzik a nyugati művészek nagy alkotásait kulturális kisajátításra hivatkozva. A Nyugaton zajló szellemi polgárháborúnak pedig szörnyű ára van. Világszerte diktatúrák sora vádolja kárörvendve rasszizmussal és elnyomással a nyugati országokat, miközben elmondhatatlan atrocitásokat követnek el saját állampolgáraikkal szemben, a koncentrációs táborokat építő és kényszerabortuszok millióit végrehajtó Kína pedig felvásárolja a nyugati elitet. Eközben senki sem teszi fel az alapvető kérdést: ha a Nyugat ennyire szörnyű hely, miért vágynak ide bevándorlók milliói? A Háború a Nyugat ellen tűpontos elemzése napjaink veszélyes folyamatainak, egyben szenvedélyes kiállás a nyugati civilizáció értékei mellett. pdf 2mb [Hidden Content]
    5 points
  2. Karin Finan - Nagy felfedezők (Mi micsoda) Vajon mi hajtja az embert ősidőktől kezdve az ismeretlen felé? A kényszer? A kíváncsiság? A csillapíthatatlan kalandvágy? Vagy talán csak a puszta véletlen? A történelem során erre is, arra is akadt példa. Mindig születtek olyanok, akik a többiek előtt jártak, messzebbre és többre vágyva útra keltek. Nekik köszönheti a világ jelenlegi képét. Felfedezéseikkel feltárultak a titkok, és örökre megváltozott minden. – Van-e olyan hely a Földön, ahová még nem jutott el az ember? – A régi korok hajósa hogyan tudott tájékozódni a végtelen vizeken? pdf 55mb [Hidden Content]
    4 points
  3. Adrian Weale - A gonosz serege A náci Németországban Schutzstaffelnek nevezték. A világ a rettegett SS-ként ismerte meg – a Harmadik Birodalom leghűségesebb és legkönyörtelenebb erőszakszervezeteként. Kezdetben csak egy politikai verőemberekből álló kis osztag volt. Mégis, 1935 végére az SS magához ragadta Németország összes rendőrségi és belbiztonsági hatáskörét – a kis falvak „csendőreitől” kezdve egészen a politikai titkosrendőrségig és a Gestapóig. Végül pedig a fegyveres ága még Németország hivatalos hadseregének, a Wehrmachtnak is a riválisa lett. A gonosz serege a mítoszok és sztereotípiák mögé hatolva feltárja az SS valódi arcát, a megingathatatlan fanatikusokból és hataloméhes opportunistákból álló szervezetet, melynek tagjai szolgai módon követtek egy ideológiát, amely elvetette a hagyományos erkölcsöt – az ideológiát, amelyet a legvéresebb szélsőségekig is készek voltak átültetni a valóságba, s amely végül elvezetett a holokauszthoz. A könyv átfogó történelmi áttekintést nyújt az egyik valaha ismert legfélelmetesebb politikai és katonai szervezet születéséről, tevékenységéről és bukásáról – és azokról az eltorzult személyiségű, könyörtelen emberekről, akik az emberiség történetének egyik legfelháborítóbb bűnét elkövették. pdf 10mb [Hidden Content]
    4 points
  4. Ai Weiwei - 1000 év öröm és bánat „A szabadság hangja: ékesszóló és elhallgathatatlan” – méltatja a New York Times Ai Weiwei nagy ívű memoárját, amelyben a szerző saját művészi fejlődése mellett Kína utolsó száz évének történelmét is bemutatja. Ai Weiwei apját, Aj Csinget, Mao Ce-tung egykori bizalmasát és a nemzet ünnepelt költőjét a kínai Kulturális Forradalom alatt jobboldalinak bélyegezték, és családjával együtt a kietlen „Kis-Szibériába” száműzték, ahol büntetésből latrinát kellett takarítania. Ai Weiwei felidézi a számkivetettségben töltött éveket, majd a későbbi nehéz döntést: elhagyja családját, hogy Amerikában folytasson művészeti tanulmányokat. Őszintén és felkavaróan írja le visszatérését szülőhazájába; hogy miképpen vált ismeretlen alkotóból világsztárrá és nemzetközi emberi jogi aktivistává – és hogyan formálta a művészetét a totalitárius rendszer, amelyben élt. Szobrait és installációit szerte a világon milliók ismerik, és az ikonikus, „Madárfészek”-nek nevezett Pekingi Nemzeti Stadion tervezésében is részt vett. Politikai aktivitása miatt a kínai hatóságok üldözik, 2011-ben titokban, vádemelés nélkül letartóztatták. Korunk egyik legnagyobb hatású művésze a saját és édesapja élettörténetén keresztül tárja fel kivételes alkotótehetségének és szenvedélyes politikai hitvallásának gyökereit. Bensőséges hangon szól a családjáról, de kísérletet tesz a modern Kínát formáló számtalan erő és hatás megértésére is, miközben mindannyiunkat arra figyelmeztet: a kifejezés szabadságát védeni állandó és halaszthatatlan kötelességünk. pdf 2mb [Hidden Content]
    2 points
  5. Jens L.Tiedemann - Szégyen A szégyenhez kapcsolódó konfliktusok egyéni módon és eltérő jelleggel terhelnek bennünket. Általánosságban elmondható róluk, hogy gátlólag hatnak az önértékelésre, a kapcsolatainkra (az intimekre különösen) és magára az életörömre is. Ha szégyenkezünk, akkor egész társas létezésünk szenved csorbát. A szégyen azonban nem csupán szubjektív érzület, hanem olyan interszubjektív dimenzióval is rendelkező lelki történés, amely az utóbbi években egyre nagyobb érdeklődés tárgyát képezi pszichoanalitikus körökben. A terápiás helyzetben megélt szégyen(kezés)t egyre nagyobb joggal tekintjük az ellenállások, elakadások és nehezen követhető áttételi-viszontáttételi bonyodalmak fő forrásának. A kötetben a szégyenérzés általános pszichológia és pszichoanalitikus elméleteinek ismertetésén túl jelentős mértékben részesülünk a terápiás helyzetben nap mint nap jelentkező olyan konfliktusok elemzésével, amelyek ezzel a még nem teljesen kiismert érzelemmel hozhatók kapcsolatba. pdf 29mb [Hidden Content]
    2 points
  6. Andrew Leatherbarrow – Csernobil 01:23:40 A világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófájának hiteles története Eredeti cím: Chernobyl 01:23:40 Eredeti kiadó: Magánkiadás Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Csernobil 01:23:40 Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Sziklai István 1986. április 26-án, 01:23:40-kor Alekszander Akimov megnyomta a vészleállító gombot a csernobili négyes reaktorblokkban. Ami történt, azóta történelem – Csernobil fogalommá vált, az események pedig évtizedeken át egymásnak ellentmondó, eltúlzott és pontatlan történeteket szültek. A szerző ötéves kutatómunkának eredménye egy átfogó és olvasmányos beszámoló arról, mi is történt valójában. A reaktorok működését is közérthetően bemutató könyv egyben a szerző saját, hirtelen jött utazásának története is, amellyel a még mindig elhagyatott Pripjatyba és a tágabb csernobili zónába vezeti az olvasót. A mintegy 32 oldalnyi, a mai Pripjatyról készült fotókkal és az erőmű műszaki ábráival kiegészített Csernobil 01:23:40 a világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófájáról készült lebilincselő, új beszámoló. A grafikus és fotografikus szerző Angliában él a családjával. 2011-ben járt először Csernobilban, és megszállottja lett a nukleáris katasztrófia történetének. Könyve világszerte hatalmas siker lett. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,02 MB [Hidden Content]
    2 points
  7. Danielle Steel-Erkölcsi iránytű 82% [Hidden Content] Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Danielle Steel új regénye egy bentlakásos elit magániskolában játszódik, ahol egy tragédiába torkolló éjszaka után sokak élete örökre megváltozik. A százhúsz éves Saint Ambrose mindmáig főleg az előkelő családok fiúgyermekeit készítette fel egyetemi tanulmányaikra, az új tanévtől kezdődően azonban már lány tanulókat is kész befogadni. A campuson lakó diákok legtöbbje a világ szinte összes kiváltságát élvezheti, mégis sokan közülük lelkileg sérültek, családi gondokkal küzdenek, magányosak. Ilyen feszült légkörben pedig a legkisebb szikra is könnyen tomboló tűzvészt okozhat. Az iskolai halloween-parti másnapján egy diáklány súlyos sérülésekkel és veszélyes mennyiségű alkohollal a vérében kórházba kerül. Csak az a maroknyi diák, aki ott volt, amikor megtámadták, tudja, mi történt, ők azonban szorosan összezárnak. Ám a Saint Ambrose-ban senki sem menekülhet el a következmények elől. Tantestület és média, szülők és diákok a rendőrséggel karöltve próbálják kideríteni az igazságot. A dráma kibontakozása közben az érintettek válaszúthoz érkeznek. El kell dönteniük – a saját erkölcsi iránytűjükre hagyatkozva –, hogy az igazságot vagy a hazugságot, a könnyű vagy a helyes utat választják. Eredeti cím: Moral Compass Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző barátság diákélet erkölcs Halloween iskola kortárs magyar nyelvű nemi erőszak New York ősz regény rejtély > Maecenas, Budapest, 2022 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632034331 ------------------------------------- Danielle Steel-Számjáték [Hidden Content] Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Danielle Steel szívmelengető új regényében kapcsolatok születnek, bomlanak fel és teremtődnek újra. Eileen Jackson lemondott saját karrierálmairól, hogy családot alapítson férjével, Paullal. Ám amikor ráébred, hogy Paulnak viszonya van egy fiatalabb nővel, megkérdőjeleződik számára minden áldozat és kompromisszum, de fél, hogy a negyvenhez közeledve túl késő újrakezdeni. Eközben Paul barátnője, Olivia is megvívja a maga harcát, édesanyja, a híres színésznő, és nagyanyja, az öntörvényű és független szobrászművész árnyékában próbál rátalálni önmagára. Miközben saját művészeti galériáját nemzetközi szintre fejleszti, rádöbben, hogy sok mindent meg kell még tanulnia önmagáról, mielőtt elkötelezné magát valaki mellett. Eileen végül úgy dönt, hogy követi álmait, és meg sem áll a több ezer mérföldre lévő Párizsig. És a kaland, amely ott vár rá, átformálja az egész életét. Minden életkorban találkozhatunk új kihívásokkal és felfedezésre váró új világokkal. A Számjáték arra emlékeztet, hogy sohasem túl késő lapozni egyet és új életet kezdeni. Eredeti cím: The Numbers Game Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző chick lit kortárs magyar nyelvű önismeret regény romantikus újrakezdés > Maecenas, Budapest, 2022 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632034348 ----------- Danielle Steel-Az esküvői ruha Maecenas Kiadó , Megjelenés: 2022. szeptember 28. [Hidden Content] Danielle Steel, a világ kedvenc történetmesélője ezúttal egy különleges család és egy különleges ruha történetével ajándékozza meg olvasóit. Egy káprázatosan szép esküvői ruháéval, amely anyáról leányra száll, boldog és boldogtalan, tragikus és diadalmas korokon... letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - -
    2 points
  8. Robert Graves - A görög mítoszok A két kötetben megtalálható az összes görög mítosz – a teremtésmítoszok, az Olümposz sokszor nagyon is emberi isteneinek, istennőinek születése és viselt dolgai, a nagy hősök, Thészeusz, Héraklész csodás kalandjai, Oidipusz szomorú sorsa, az aranygyapjú története, a trójai háború, Odüsszeusz bolyongása – élvezetes, modern prózába öntve. A mű bőséges irodalmat ajánl a téma iránt érdeklődőknek. Egyúttal közli a tudomány, elsősorban a régészet és az antropológia magyarázatát az egyes mítoszok eredetére és értelmezésére vonatkozóan.pdf 4mb [Hidden Content]
    2 points
  9. Lexi Ryan - Blackhawk fiúk 1. - Sodródás PDF.EPUB. Lexi Ryan Sodródás (Blackhawk fiúk 1.)PDF.EPUB. Régebben csak egy dolog érdekelt, a foci – az edzések, a meccsek, hogy kiérdemeljem a helyem a legjobb csapatban a profik között. Mindenem megvolt, mégis inkább a drogokat és az alkoholt választottam, ráadásul kiakasztottam mindenkit, aki próbált megállítani. Most pedig felfüggesztettek a csapatban, házi őrizetbe kerültem, és kénytelen vagyok hat hónapot otthon tölteni, hogy összeszedjem magam. És a hab a rohadt tortán? A szomszéd szobában alszik a legjobb haverom csaja, Mia Mendez – az egyetlen lány, akit valaha szerettem, élő emlékeztetője mindannak, amit bánok. Fogalmam sincs, hogy Mia közelsége a mennyország lesz-e vagy a pokol. Egy ujjal sem érhetek hozzá – és nem csak azért, mert az apámnak dolgozik. Másnak adta a szívét. De a baleset óta, ami elvette a bátyja életét és mindent megváltoztatott, olyan lett, mint egy zombi, ellöki magától a barátait, és nem foglalkozik az álmaival. Mindketten megtörtünk, zsibbadtan figyeljük a körülöttünk zajló életet, és a pokol tornácán ragadtunk. Amíg meg nem szegem a saját szabályomat, és egy nap megérintem. Amíg be nem mászik az ágyamba, hogy megvédjen a rémálmaimtól. Amíg az egyetlen dolog, amit még annál is jobban akarok, hogy Mia az enyém legyen, az, hogy megvédjem az igazságtól. Nem írhatom át a múltat, de nem vagyok hajlandó megengedni, hogy a sors kegyeire bízza a szívét. Ezért a lányért képes lennék az égig emelkedni, és átrendezni a csillagokat. Letöltés [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  10. J.Ardagh G.Jones - A francia világ atlasza Ez a könyv, bár angol szerzők írták, aprólékosan, pontosan és tárgyilagosan számol be arról a gzadag örökségről, amelyet mindnyájan köszönhetünk a franciák találékonyságának, tehetségének, gazdasági és művészi teljesítményeinek. pdf 219mb [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  11. Bolya Zoltán - Ököljog 2 A következő történet főszereplőjével sok közös van a sorsunkban. Olyanok voltunk mi ketten, mint két párhuzamos életút, rengeteg azonos kapcsolódási ponttal, közös barátikörrel és azonos „foglalkozással”. Én jóval hamarabb felhagytam az autólopásokkal, Feri barátom kitartóbb volt, aminek meg is lett az eredménye: a börtön. Beszélgetéseink alatt, melyeket rögzítettem majd megírtam, többször vettem észre magamon, hogy szájtátva hallgatom a régi sztorikat, és magamatlátom az adott szituációkban. A rendőrök elől menekülés, a körözés, a letartóztatások és a fogdán töltött idő engem is megérintett, hiszen ebben éltem. Ugyanúgy átéreztem a sikereiket, amikor egy akciót eredménnyel zártak, és a pénz a zsebekbe vándorolt. Mint az Ököljog! első kötetében megszokhattátok, itt is lesz bőven izgalom, érzelem és egycsipetnyi humor. Szerepelnek itt is korrupt rendőrök, áruló barátok, némi lövöldözés és elolvashatjátok, hogy került a 9 milliméteres Parabellum Ferencünk szájába. Vigyázat, szókimondó szöveg! pdf 1mb [Hidden Content]
    1 point
  12. George Marshall - Így győztünk... A világirodalom legnagyobb istenítéletében a szenvedő ember csak nyomorult életét mentegette. Most azonban, mikor kezdi újra feltámasztani emberhez méltó életét, végre ideje van elgondolkozni: Hogyan győztünk? Senki sem adhat hitelesebb feleletet erre a kérdésre, mint Marshall tábornagy, az egyesült nemzetek hadseregeinek vezérkari főnöke. Könyvében, amely az amerikai hadügyminiszterhez intézett okmányszerű hivatalos jelentés, pontosan beszámol a partraszállások izgalmas részleteiről, a sorsdöntő nagy páncélos csatákról, őszintén feltárja az időleges kudarcokat, belevilágit a német propaganda egetverő hazugságaiba, a légiháború borzalmaiba, adatszerűen ismerteti a légifölény megszerzésének drámai mozzanatait és rámutat a végzetes német hibára: Oroszország megtámadására. De mindennél érdekesebb, amiről most először értesülünk részletesen: az emberanyag, a gépek, a hadi- és üzemanyag, felszerelés és élelem előteremtésének heroikus munkája, az egész világot átfogó szervezésnek ez a gigantikus méretű csodája. Ahogy a keletázsiai szigetek elfoglalásának szívós és kemény munkáját ismerteti, ahogy a matematikai pontossággal kiszámított és hideg következetességgel végrehajtott terveket közli, az valóságos írói munka, tele drámai feszültségekkel és lélektani izgalmakkal. pdf 92mb [Hidden Content]
    1 point
  13. . Borsa Brown - Bajban Dubajban 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Bajban Dubajban Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Hiszel a szerelemben? Hiba. Veronika és Kata, a két debreceni lány Budapesten próbál szerencsét, ám nem indul könnyen az életük. Ingatlanirodájuk nem hoz profitot, de egy jóakarójuk bemutatja Veronikát Hamzának, a félig arab, félig magyar férfinak, aki Dubaji luxusingatlanokat értékesít. A munka az emírségekbe csábítja őket. Dubaj gyönyörű. Gyönyörű és veszélyes. És ott sem mind arany, ami fénylik. Hamzának nem volt egyszerű gyermekkora, és bár sikeres üzletemberré vált, a tisztességtelen módszerei következményeivel nap mint nap szembesül. Senki nem tudja, hogy prostituáltakat futtatott, így alapozva meg jövőjét. A kör bezárult, ő pedig nem tud kitörni. Veronika és Hamza kapcsolata felszínre hozza mindkettejük legrosszabb és legjobb énjét is. Viszonyuk egy kiismerhetetlen labirintussá fejlődik, melynek végén mindkettejük számára ott a felismerés: a szerelem kevés. Amikor a férfi simlis üzlettársa szemet vet a lányra, akkor minden a feje tetejére áll. Titkok… Csillogás… Szenvedély… Szerelem… Egy nő, aki harcol az álmaiért, és egy férfi, aki már elérte, amit akart, de a múltja visszahúzza. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  14. Portable Wondershare UniConverter v14.1.21.213 Nyelv: multi,magyar is | Méret: 841.70MB Portable Wondershare UniConverter v14.1.21.213 Verzió: 14.1.21.213 Nyelv: Multi, Magyar is (Zityi's fordítása) Operációs rendszer: Windows 7/8/8.1/10/11 Weboldal: [Hidden Content] Licenc: regisztrált Méret:903.70 MB A Wondershare UniConverter egy minden-az-egyben DVD és videó konvertáló szoftver. A program segítségével átkonvertálhatjuk kedvenc DVD lemezeinket és videóinkat a legnépszerűbb videó formátumokba, amelyeket azt követően lemezre is írhatunk. Ez a nagyszerű szoftver több, mint egy egyszerű konvertáló – ez egy komplett videó eszközkészlet. Csak pár funkció, ami a program sajátja: Konvertálás, szerkesztés, javítás, letöltés, írás, rendezés, felvétel, és megtekintés – több, mint 150 formátumban. UniConverter - Best Video Converter Ultimate. Convert, Download, Compress, Edit, Burn Videos in 1000 formats and do more.Full Quality, High Speed Video Conversion To Any Format Wondershare UniConverter (originally Wondershare Video Converter Ultimate) accomplishes your conversion tasks with handy features. Easy-to-Use Video Editor, Makes Your Video Stand Out You can customize home movies through advanced editing features and get professional-looking works in minutes. Save Videos From Over 10,000 Sites With One Click Download or record your favorite 4K/HD videos from popular video sharing sites for enjoyment without Internet connection; Or convert them to compatible formats for playback on TV, smartphone, or other devices. A Flawless DVD & Blu-ray Experience Anywhere Powerful DVD toolkit of UniConverter (originally Wondershare Video Converter Ultimate) helps you to create and edit DVD files in an easy way Kezdőlap: Eszközök: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  15. Gáspár András – Ezüst félhold blues Magyar kiadó: Zrínyi Nyomda, Budapest Tuan, Budapest Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1990, 2007, 2021 Mi köt össze egy 17. századi muszlim hadurat egy 20. századi autótolvajjal, egy renegát titkosügynökkel, egy kétes hírű asztrológussal, egy állástalan közgazdásszal és egy akkád istennővel? Semmi, amiért józan korunkban ölni és halni érdemes… de léteznek a miénknél ősibb törvények és furcsább világok is. Wolf szentivánéji álma egy autóbalesetet követően lidércnyomássá válik: útja a rendszerváltáskori Budapestről egy párhuzamos valóság Észak-Balkánjára, a halódó Oszmán Birodalom vegvidékére vezet. Egy világba, ahol az erőszak mindennaposnak, a feketézés tisztes hivatásnak, a magyar holt nyelvnek számít – a Kárpátok Bagdadjaként emlegetett Buda-Pestre, ahol kalandorok, vajákosok és csodalények küzdenek egy talizmánért, melynek legutóbbi gazdája, a legendás Mahdi egész Európa történetének új irányt szabott. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,53 MB A könyvért köszönet csyb fórumtársnak! [Hidden Content]
    1 point
  16. Gáspár András – Kiálts farkast sorozat *** Gáspár András: Kiálts farkast (Kiálts farkast sorozat 1.) Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Valhalla Páholy, Budapest Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1990, 1997, 2010 A XXI. század utolsó évtizedének behavazott Budapestjére, hulladékból és háttérsugárzásból született mutációk és mindenre elszánt üzletemberek világába tér vissza Vogel Zsigmond, aki illúzióval együtt emlékei egy-egy részét is a Proxima Centaurinál vívott furcsa háborúban hagyta. Mindenekfelett nyugalomra vágyik, de ahogy odafent, idelent sem találja meg: mind nyilvánvalóbbá válik, hogy egy kozmikus összeesküvés résztvevői halálra szánják. Csak a Fogyasztói Titkosszolgálat általa felbérelt ügynökében bízhat… és mikor másik jóakarója, egy százmillió tonnás sejttenyészet is leteszi névjegyét, kénytelen belátni: a 2091. év karácsonya alapjaiban fog különbözni az összes eddigitől… A poszt-Csernobil korszak hazai SF irodalmának kult-klasszikusa megjelenésének huszadik évfordulóján új köntösben és kibővült tartalommal – a történet és a világ evolúcióját bemutató novellákkal és szerzői kommentárral – hívja közös nosztalgiázásra régi és új olvasóit. Gáspár András: Két életem egy halálom (Kiálts farkast sorozat 2.) Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Magyar kiadás éve: 1999 A XXI. század végének zsúfolt és kaotikus Közép-Európájában, ahol az üzleti vitákat alakváltó menedzserek, programozható orvgyilkosok és önvezérlő robotrakéták döntik el, minden lélegzet az utolsó lehet – különösen Vogel Zsigmond számára, akinek nem csak a Földön vannak ádáz ellenségei… A Kiálts farkast kefefrizurás hőse ezúttal nem az emlékeit, hanem a múltját, jövőjét, személyisége jobbik felét veszti el – s hogy visszaszerezze, olyan jelenben kell boldogulnia, ahol minden lépése, még a halálának pillanata is előre kiszámított… Kiálts farkast 2. címmel is megjelent. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,68 MB [Hidden Content]
    1 point
  17. Az öt gyűrű legendája sorozat *** Stephen D. Sullivan: Skorpió (Az öt gyűrű legendája sorozat 1.) Eredeti cím: The Scorpion Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Skorpió Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla Rokugan végveszélyben! A Derűs Próféta előre látta a végzetet – az Árnyvidékről előözönlő démoni hordákat. Valaki – a Skorpió Klán vezére – megkísérli elhárítani a katasztrófát. Bármilyen árat kész megfizetni, bármilyen kettős játékot kész végigjátszani, csak hogy megmentse a birodalmat. Ha szükséges, maga is gonosszá válik, hogy a Gonosszal megmérkőzhessen. Ő és a császár bajnoka halálig küzdenek azért, ami mindkettejük szívének kedves: ROKUGAN CSÁSZÁRSÁGÁÉRT A. L. Lassieur: Unikornis (Az öt gyűrű legendája sorozat 2.) Eredeti cím: The Unicorn Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: Unikornis Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla Sebzett madár a világ. Az árnyvidék szörnyetegei nyüzsögnek Rokugan határain. Rák klán, mely valaha olyan rettenthetetlenül küzdött ellenük, most képtelennek látszik feltartóztatni a démoni támadást, vagy csupán nem akarja. Egy valószínűtlen zugból azonban új hős érkezik, aki csapatait a világot megosztó háborúba vezeti. A BEIDEN-HÁGÓÉRT VÍVOTT CSATÁBA. Ree Soesbee: Daru (Az öt gyűrű legendája sorozat 3.) Eredeti cím: The Crane Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: Daru Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla Dodzsi Hoturi, a Darvak ifjú Bajnoka testesíti meg a szamuráj eszményeket: kardja gyors és a szíve tiszta… ám a tekintetében szörnyű titok lappang. Vérmágia suttogását hallani Rokugan legnagyobb városaiban, és a Sötét Isten élőholt szolgái életre kelnek. Dodzsi Hoturi az árnyékokból figyeli a gonosz új bajnokát, aki kardját felemelve a képébe kacag – és a sisak alól a tulajdon arca néz vele szembe. Stephen D. Sullivan: Főnix (Az öt gyűrű legendája sorozat 4.) Eredeti cím: The Phoenix Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Főnix Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla A Főnix klán hatalmát a mágia jelenti. A klánháborúban az Őselemek Mesterei a mágia képében olyan hatalom után kutatnak, mely örökre elpusztítja az Árnyvidék seregeit. Enélkül az ellenség felperzseli a klánt, és ebből a hamuból még a Főnixek sem emelkednek fel. Minden reményüket a sötét és rettegett forrás őrzi: A FEKETE TEKERCSEK Stan Brown: Rák (Az öt gyűrű legendája sorozat 5.) Eredeti cím: The Crab Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Rák Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla A Rákok megindultak! A Rákok több mint egy évezrede védelmezik a Smaragd Birodalmat az árnyvidéki hordáktól. Semmi nem űzheti el őket az Ács Faláról. Semmi, csak a birodalom pusztulása. Az országot dögvész sújtja, Rokugan tehetetlen. A védőknek most meg kell menteniük a birodalmat, vállalva ami eddig elképzelhetetlen volt: csatlakozni az ellenséghez! Az öt gyűrű legendájának ötödik kötete. Ree Soesbee: Sárkány (Az öt gyűrű legendája sorozat 6.) Eredeti cím: The Dragon Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Sárkány Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla A Sárkány felszállt! A világ legtitokzatosabb klánja több mint ezer éve elzárva él hegyi erődítményeiben. A tetoválások és rejtvények mögé rejtőző Sárkányok addig figyeltek és várakoztak, míg el nem jött megmutatkozásuk ideje. Mostanáig vártak. Mi csalogatta őket elő? Azt suttogták, hogy a Nagy Sárkány csak a világ végéhez közel emelkedik a magasba. Most felszállt. Az öt gyűrű legendájának hatodik kötete. Stephen D. Sullivan: Oroszlán (Az öt gyűrű legendája sorozat 7.) Eredeti cím: The Lion Eredeti kiadó: Wizards of the Coast Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Oroszlán Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Kleinheincz Csilla A világ vége! Démon ül Rokugan trónján. A klánok egymás közt marakodnak, és az Árnyvidék szörnyei mindannyiukkal harcban állnak. Hacsak nem egyesíti valaki a rokuganiakat, a birodalom pusztulásra van ítélve. Végre elérkezett az idő, hogy a hatalmas Oroszlán klán is a csatába vesse magát – de ez a nép is két részre szakadt. Két szamuráj vetekszik a klán uralmáért és a végső célért: Rokugan sorsáért. Az öt gyűrű legendájának lezáró kötete. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 15,8 MB A könyvekért köszönet csyb fórumtársnak! [Hidden Content]
    1 point
  18. Antti Tuuri – A téli háború Eredeti cím: Talvisota Eredeti kiadó: Otava, Helsinki Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: A téli háború Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Huotari Olga A téli haború dokumentumértékű történelmi regény, amelyben az író napról napra rekonstruálja a Szovjetunió által megtámadott Finnország erőn felüli, hősies védekezésének pontos eseménysorát a II. világháború kezdeti szakaszában. Antti Tuuri művét eddig 25 nyelvre fordították le. A kötetet Finnország nemzeti ünnepének, a függetlenség elnyerésének 100. évfordulójára jelentetjük meg. Antti Tuuri az egyik legtermékenyebb és legolvasottabb író Finnországban. Az idősebb finn írógenerációhoz tartozik: 1944-ben született, 1972-ben szerzett mérnöki diplomát, és attól kezdve választott szakmájában dolgozott: különböző nyomdai vállalatoknál volt műszaki igazgató, fejlesztési igazgató, menedzser-igazgató. Több mint hatvan könyve jelent meg, különféle műfajokban: a dokumentarista regénytől az utópisztikus elbeszélésekig széles skálát bebarangolt tollával. Írt operalibrettót, tévé- és rádiójátékokat, filmforgatókönyvet 1985-ben Pohjanmaa-sorozatával – melyben az ország egyik jellegzetes északnyugati tájegységének történelmi és társadalmi körképét rajzolta meg, szociografikus pontossággal ábrázolva az ott lakók egyszerű életét, áldozatvállalásra mindig kész természetét – elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját. 1997-ben kapta meg a legrangosabb finn irodalmi elismerést, a Finlandia-díjat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,30 MB [Hidden Content]
    1 point
  19. Bulat Okudzsava-Szegény Avroszimov Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Avroszimov úr, ifjú orosz nemes, kétszázhúsz jobbágy büszke tulajdonosa, a cár odaadó híve falujából Pétervárra érkezik. Az a megtiszteltetés éri, hogy írnokként jelen lehet a dekabrista összeesküvők perén. A rázúdoló események súlya és hatása alatt a fiatalember élete, gondolkodása gyökeresen átalakul. A világ hierarchikus berendezkedésének megnyugtató egyértelműsége fokozatosan átadja helyét tudatában egy új értékrendnek: a Cár Atyuska istenből zsarnokká, a dekbrista fővádlott, Pesztyel ezredes pedig félelmetes „gonosztevőből” a szükséges társadalmi várltozásokért küzdő, áldozatkész emberré minősül át. 111 híres regény 19. század grúz magyar nyelvű örmény orosz szerző regény szovjet szerző történelmi regény A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa · Lektúra könyvek Kriterion · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi > Európa, Budapest, 1983 342 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630730731 · Fordította: Makai Imre -------- Bulat Okudzsava-Találkozás Bonapartéval Okudzsava a nagy előd, Lev Tolsztoj után ismét szembesíti Napóleont és Oroszországot. Nem szolgáltat igazságot a „korzikai lángelmének”, „Hannibál késői utódjának”, csupán alaposan, XX. századi nézőpontból szemrevételezi azt az orosz társadalmat, melyet Tolsztoj a Háború és béké-ben méltónak ítélt arra, hogy példaként álljon Európa előtt. Ebben az ízig-vérig modern regényben, mely egyszerre érzelmes szerelmi történetek sora, meditáció az orosz fejlődés sajátosságairól, töprengés a lét nagy kérdéseiről, hogy izgalmas sorsú és lelkületű ember meséli el az életét, melyet végzetesen befolyásolt Bonaparte háborúja. magyar nyelvű orosz szerző szovjet szerző történelem A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető > Kárpáti / Magvető, Budapest / Uzsgorod, 1985 388 oldal · ISBN: 9631405036 · Fordította: Osztovits Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --- letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  20. Frank Gardner-Krízis 83% „Gyors, feszült, nyers, precíz. Lehengerlően jó.” FREDERICK FORSYTH Luke Carlton korábban a Special Service különleges osztagánál teljesített szolgálatot, jelenleg a brit titkosszolgálat, az MI6 szerződéses partnere, akit a legveszélyesebb küldetéseken vetnek be. Igazi adrenalinbomba, szélvészgyors tempó: Kolumbia drogbarlangjai, kínzás, ármány, a drogkartellek velejükig romlott világa. Luke Carltonnak a párás kolumbiai dzsungelben kell nyomoznia egy brit titkosszolgálati tiszt meggyilkolásának ügyében, és csakhamar ráébred, az esetnek nemzetközi következményei lesznek. Luke-ra Dél-Amerika legerősebb, vérszomjas és könyörtelen kartellje vadászik, amelynek feje egy pszichopata. A drogkartell bosszúja nyomán egy világváros kerül a célkeresztbe: ha Luke nem jár sikerrel, London is veszélybe kerül. „Minden egyes oldalról lerí, mennyire autentikus… ígéretes debütálás.” DAILY MAIL „Hallatlanul izgalmas könyv.” SIR JOHN SAWERS, az MI6 korábbi igazgatója „Idegfeszítő thriller egy olyan írótól, aki tökéletesen ismeri azt a világot, amelyet elénk hoz. Rendkívül magas színvonalú, fordulatos és intelligens írói teljesítmény.” TONY PARSONS „Ezt a könyvet nem lehet letenni.” SUNDAY TIMES „Olyan ember munkáját tartja most kezében az olvasó, aki maga is ott volt, részt vett az akcióban, és tudja, hogy miről beszél. A Krízist képtelenség letenni.” SIR ROGER MOORE „Gardnernek első kézből származó ismeretei vannak a témáról, és ez meg is látszik. Felkavaróan jó olvasmány.” JOHN HUMPHRYS „Tele van akcióval… a könyv címe alig sejteti, hogy milyen izgalmak várnak az olvasójára.” HUFFINGTON POST „Gardner gyorsan pergő, izgalmas történetének jelenünk szörnyűséges fenyegetései adják az alapját. A Krízisből valósággal árad egy beavatott író alapos helyismerete és vitathatatlan szakértelme.” GERALD SEYMOUR „Igazán figyelemreméltó könyv… Gardner első thrillerje rögtön ötödik sebességben indul, és a nyaktörő iram később sem lassul.” TIMES „Az ember megszállottan halad oldalról-oldalra.” PETER SNOW „Nagyszerűen ötvözi az imponáló szakmai tudást a vérpezsdítő izgalommal.” i-NEWSPAPER „Nem sok elsőkönyves író tud ilyen magabiztossággal és magával ragadó lendülettel rabul ejteni minket, mint Frank Gardner ebben az elképesztő thrillerjében, a Krízisben.” SUNDAY TIMES „Sodró lendületű thriller.” THE SUN „Ragyogó első regény: egyszerre okos és hiteles, ugyanakkor mindvégig rendkívül szórakoztató… intelligens, csiszolt stílusban, mégis közérthetően és hatásosan megírt mű – magasfeszültségű meseszövése méltóvá teszi szerzőjét, hogy a műfaj nagyjaival, Frederick Forsyth-szel és John le Carré-vel emlegessék egy lapon.” CRIME REVIEW „Gardner szemmel láthatóan tökéletes ismerője a modern hadviselésnek, és egyúttal kitűnő író is. Ez a könyv egy izgalmas kalandtörténet, amelyben bátor emberek merész tetteket visznek véghez.” LITERARY REVIEW „Gardner mesteri módon képes fokozni és mindvégig fenntartani a feszültséget… a Krízis kötelező olvasmány.” BUSINESS STANDARD FRANK GARDNER mindent tud a titkosszolgálati nyomozásokról. 2002-től volt a BBC titkosszolgálati témákért felelős újságírója, terrortámadásokról, túszejtésekről és sarkvidéki expedíciókról egyaránt tudósított. Az egyetemen arab-iszlám szakos diplomát szerzett, a BBC dubaji, majd kairói tudósítójaként dolgozott. 2004-ben őrá és az operatőrére terroristák támadtak. Az operatőrt megölték, Frank életben maradt, de tizenegy golyót kapott. Frank Gardner: Crisis Eredeti mű Frank Gardner: Crisis Eredeti megjelenés éve: 2016 Dél-Amerika drog dzsungel Észak-Korea gyilkosság Kolumbia London magyar nyelvű nyomozás regény thriller titkosszolgálat > Next21, Budapest, 2022 576 oldal · ISBN: 9786158191593 · Fordította: Gömöri Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -- letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - -
    1 point
  21. Catherine Hokin -Berlin angyalai 94% Fordulatos, szívszorító és magával ragadó regény bátorságról, helytállásról és a múlttal való könyörtelenül őszinte szembenézésről. Berlin csendes villanegyedében, egy félreeső kert magasra nőtt bokrainak rejtekében fájdalmas emlékeket őriz egy omladozó ház. Egy családét, akiket megfosztottak otthonuktól, majd életüktől is. És egy nőét, aki a ház üres szobáit járta, és akinek volt bátorsága, hogy farkasszemet nézzen a gonosszal, amely megváltoztatta a történelem folyását… Németország, 1940. Heinrich Himmler titkárnője, Magda Aderbach nappal az SS vezetőjének ügyeit intézi, éjszakánként pedig az ellenállás röplapjait terjeszti, és üldözötteket kísér biztonságos menedékhelyre. A „végleges megoldás” titkos terveit előző főnökének, a gyáriparos Walther Tiedemann-nak, a zsidó munkásokat mentő hálózat fejének adja át. Mindketten halálos veszélyben élik kettős életüket. Minderre kétségkívül fény derül előbb-utóbb, de addig Magdának mindenáron meg kell védenie a nácik ellen harcoló titkos szerelmét, Christophot is. Negyven évvel később Magda unokája, Nina egy kelet-berlini gyárban szórja szét a maga készítette röpcédulákat. Amikor megpróbál átjutni Nyugat-Berlinbe, a Stasi börtönébe kerül. Másfél év múlva, 1989 novemberében, a fal leomlása után, zakatoló szívvel indul végre Nyugatra felkutatni a rejtélyes házat, amelynek képét még kislánykorában találta meg egy szekrény mélyén. A homályos eredetű rajz elviszi őt a múlt romjai közé, ahonnan nagyanyja valaha menekült. Amikor végre rátalál az elhagyatott Tornyos házra, felnyitja az elfeledni kívánt történet ajtaját is. A feltáruló titkok mindent megváltoztatnak: a múltat, a jelent s a jövőt is… Catherine Hokin: The Secretary Eredeti mű Catherine Hokin: The Secretary Eredeti megjelenés éve: 2021 1940-es évek 1980-as évek 2. világháború 20. század Berlin fasizmus holokauszt keletnémet kommunizmus magyar nyelvű nácizmus NDK Németország női főszereplő NSZK regény történelmi fikció váltott szemszög > Kossuth, Budapest, 2022 416 oldal · ISBN: 9789635447916 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - -
    1 point
  22. Marsi József - Beatles Kódex Ha már túljutottál az alapokon és mélyebbre merülnél a Beatles lemezeinek, dalainak tengerében, akkor a Magyarországon megjelent legrészletesebb Beatles könyv neked szól! Itt egyben megtalálható minden olyan információ az összes dalról, amit a Beatles – az eddigi ismereteink szerint – valaha is felvett, beleértve a lemezeiken soha meg nem jelent saját szerzeményeket, feldolgozásokat vagy házi demókat. Beatles Kódex több, mint 1100, a Beatles együttes által rögzített dal történetét tartalmazza, mixelési különbségekke és minden tájékoztatással, ami az adott dalról elérhető. Több, mint 400 lemezt tárgyaló, részletes angol és amerikai diszkográfia segít eligazodni az együttes kis, közép és nagylemezei, promóciós anyagai, valamint válogatásalbumai között. Megszámlálhatatlan mennyiségű érdekes sztori olvasható a Beatles lemezek megjelenéséről, azok változatairól, a sikerlistás helyezéseiről, a mátrixszámokról, a nyomólemez és anyakódokról és mindenféle olyan Beatlest érintő történetről, ami a dalokhoz, valamint a lemezek kiadásához kapcsolódik. pdf 30mb [Hidden Content]
    1 point
  23. Marko Perko, Stephen M. Stahl - Tesla bámulatos és gyötrelmes élete Ha valakiről el lehet mondani, hogy a modern világ – legalábbis a technikai fejlettség értelmében – egészen más lenne nélküle, akkor az biztosan Nikola Tesla, a szerb-amerikai fizikus, feltaláló és filozófus. Biztosan zseni volt, már-már varázsló – és ugyanakkor egy saját démonaival küzdő ember. Megzabolázta az „elektromosságnak” elnevezett rejtélyes erőt, egyre-másra lepte meg a világot felfedezéseivel, olyan új ösvényeket vágott a tudományban, amelyek aztán óriási hatással voltak az emberek mindennapi életére. Tesla egy ideig, az 1880-as években Magyarországon dolgozott (Puskás Tivadarral együtt), és itt fejlesztette ki az első hangszórót és a váltakozóáramú motort. 1884-ben áthajózott Amerikába, Edison munkatársa (majd ellensége) lett, feltalálta a rádiót (igen, Marconi előtt!), a naperőművet… és felsorolni is sok lenne, még mi mindent. A kor nagyságai rajongtak érte, keresték a társaságát, barátságát. És közben Tesla mániás-zseniális alkotói időszakai mély depresszióval és kétségbeeséssel váltakoztak. E könyv szerzői nemcsak a fantasztikus tudóst mutatják meg nekünk, hanem arra is választ keresnek, hogy milyen lelki problémákkal küzdött Tesla, és élete végére hogyan lett elszegényedett, magányos ember. pdf 3mb [Hidden Content]
    1 point
  24. Kánya Kata - Darabokra tört szívek „Fantasztikus ez a könyv! Dicsérhetem, hiszen én csak leírtam azoknak a történetét, akik megtiszteltek a bizalmukkal, és elmesélték nekem életük hihetetlen regényét. Tizenegy igaz történet. Tizenegy döbbenetes sors. Tizenegy ember, aki képes volt újrakezdeni az életét. Sok mindent tud ez a könyv. Valljuk be, a legtöbben hajlamosak vagyunk az önsajnálatra. Úgy gondoljuk, a legnagyobb baj mindig velünk történik. Nos, ha valamiért szomorú vagy, mondjuk elhagytak, megcsaltak, becsaptak vagy elárultak, és elolvasod ezt a könyvet, hidd el, fel fogod tenni magadnak a kérdést: Jézusom! Mi bajom van? Miért sírok, miért szomorkodom? Hozzájuk képest, hálás lehetek a sorsnak! Lehet, hogy a párkapcsolatodban éppen valamilyen problémával küzdesz. Biztos vagyok benne, hogy találsz olyan történetet, amelynek valamelyik epizódja rímel a mostani problémádra. Elolvashatod, hogy valaki más, hogyan oldotta meg, vagy hogy rontotta el azt a bizonyos helyzetet: vagy segít a megoldás, vagy talán nem követed el azt a hibát, amit ott és akkor, már elkövetett valaki más. Igaz lehet a mondás: okos ember más kárán tanul. Ebből a könyvből pedig tanulhatsz bőven! Például azt is, hogyan lehet a teljes kiszolgáltatottságból felállni, egy tönkrement életet újraépíteni, elgyászolni az elgyászolhatatlant, elengedni életed legfontosabb szereplőjét, vagy megtanulni újra bízni a romokon. Persze azt sem tudtam megállni, hogy a történetek közben ne írjak párkapcsolati problémákról és megoldásokról. Ne írjak arról, hogyan tudsz változtatni az életeden, ha nem vagy vele megelégedve. Nem tudtam kibújni a bőrömből. Tudjuk: a regényírók fantáziája végtelen, de a legnagyobb mesemondó mégis csak az élet. Biztosan nem olvastál még ezeknél csavarosabb, izgalmasabb, megrázóbb kitalált történeteket! Talán, mert ezeket tényleg az élet írta. Én csak papírra vetettem.” Szeretettel, Kata pdf 1mb [Hidden Content]
    1 point
  25. Victor Klemperer - A Harmadik Birodalom nyelve Victor Klemperer (1881-1960) filológus, a francia irodalom és az összehasonlító irodalomtudomány szakértője legfontosabb könyvének A Harmadik Birodalom nyelvét tartja, amely szerzőjének nevét Európán kívül is ismertté tette. Könyve mindenekelőtt napló, mégpedig szinte páratlan: egy zsidó feljegyzései a nemzetiszocialista Németországban – Hitler hatalomra jutásától egészen a bukásáig. Az író végig benne él a számára életveszélyes társadalomban, rögzíti állandó megfigyeléseit s imponáló polgári műveltség birtokában, éles szemmel, időnként humorral és finom öniróniával jeleníti meg a „hétköznapi fasizmust”. De Klemperer könyve sokkal több, mint napló: történelemfilozófiai mű is. Azt kutatja, hogyan épülhetett ki Németországban, a polgári műveltségnek ebben a bölcsőjében olyan brutális rendszer, mint a nemzetiszocialista állam. Klemperer történelmi dokumentumai: a fasizmus nyelvi képződményei. Mégsem valamiféle lexikológiai vagy szemantikai művet alkotott. Az író a hitleri propaganda és közélet nyelvének néhány tucat kulcs-szimbólumát ragadja meg, majd ezeket történeti, kultúrtörténeti és nyelvi kontextusba állítva tárgyalja. Közben lépten-nyomon emlékeket idéz fel, egykorú vicceket és anekdotákat. Éppen ez a tárgyalási mód adja a könyv tagadhatatlan báját, azt, hogy minden tudálékosságtól mentes, mindvégig élvezetes és érdekes olvasmány marad. pdf 12mb [Hidden Content]
    1 point
  26. Lukács István, Novák Ferenc, Nagy László - Mesterszakácsok receptkönyve pdf 62mb [Hidden Content]
    1 point
  27. Zalatnay Sarolta - A 100 millió igaz története Tényfeltáró dokumentum könyvemben az elmúlt három év eseményeire és a sajtó támadásaira válaszolok. Egy rockénekesnő APEH felé történő adóbevallása populáris változatban. Az ÜGYRŐL többek között Gór Nagy Mária,Som Lajos,Pataki Attila,Ungár Anikó,Hernádi Gyula,Verebes István,Soma,Dévényi Tibor,Brian May,Ciccolina (A POLITIKUSOKAT KI NE HAGYJUK) nyilatkoznak. pdf 1mb [Hidden Content]
    1 point
  28. Steigervald Krisztián - Generációk harca „Önismeret nélkül ma már nehéz elképzelni az életünket. Ahogyan szeretnénk tisztában lenni saját belső folyamatainkkal, ugyanúgy igényünk van arra is, hogy értsük a másik ember motivációit, mozgatórugóit. Steigervald Krisztián abban segít nekünk, hogy eligazodjunk a különböző generációk világában, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek.” Orvos-Tóth Noémi STEIGERVALD KRISZTIÁN évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző (veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében – egy sikeresebb, boldogabb élet reményében. Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni – vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk… „Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció – s így például a tisztelet – fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt – és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja.” Steigervald Krisztián STEIGERVALD KRISZTIÁN a múlt évezred legvégén, 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi „vidéki” lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott több pozícióban is. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával húsz éve, szülői, pedagógusi, vezetői, céges workshopokkal, tréningekkel öt éve foglalkozik. pdf 35mb [Hidden Content]
    1 point
  29. Dirk Rossmann – Ralf Hoppe: A polip haragja Eredeti cím: Der Zorn des Oktopus Eredeti kiadó: Park Row Books Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: A polip haragja Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Balla Judit 2029-et írunk. A klímakatasztrófa bekövetkezett, az emberiség a túlélésért harcol. A nagy hatalmi tömbök szövetsége, a Klímaszövetség gátat akar vetni a káosznak és az éhség-háborúknak. A legfontosabb eszközük egy szuperszámítógép – amely azonban egy egyformán zseniális és megszállott bűnöző kezébe kerül. Már csak két ember akadályozhatja meg a legrosszabbat: a kishivatalnok Thomas Pierpaoli, és a temperamentumos milliomosnő, Ariadna. Miközben vadásznak rájuk, és veszélyes során kell átverekedniük magukat, nekik csak egy cél lebeg a szemük előtt: megmenteni a világot. De vajon megmenthető-e még egyáltalán az emberi faj? Dirk Rossmann német milliárdos üzletember, a Rossmann, Európa egyik legnagyobb drogéria-áruházláncának alapító-tulajdonosa,a nagy sikerű bestseller, A polip kilencedik karja szerzője. Legújabb regénye nemcsak egy letehetetlenül izgalmas thriller, de egyben elgondolkodtató olvasmány is, mely napjaink legégetőbb problémáit boncolgatja. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,16 MB [Hidden Content]
    1 point
  30. Vanora Bennett-Hölgy mókussal és seregéllyel Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. 1527-ben járunk. Ifjabb Hans Holbein, a már ismert festő a reformáció elől menekülve elfogadja Thomas More, azaz Morus Tamás, a befolyásos udvaronc, tudós és mecénás meghívását és felkérését, hogy megfesse a házigazda portréját. More fényűző otthona a Temze partján, Chelsea-ben, a Tudor-korabeli Anglia társasági életének központja, ahol gyakran fordulnak meg neves művészek, magas rangú politikusok és egyházi emberek, de egyszerű tanítványok, védencek és még sokan mások. Az udvarházban él Meg Giggs, More egyik fogadott lánya is. Az okos, érdeklődő lány elbeszélése alapján bontakozik ki előttünk hat év története egy olyan korban, amikor Luther Márton reformációs mozgalma végigsöpör egész Európán és VIII. Henrik kiválik a katolikus egyházból, hogy feleségül vehesse Boleyn Annát. Ilyen háttér előtt zajlik a More család mozgalmas élete. Eközben a hatalmas termetű, kissé nyers, de nagyszívű mester portrékat fest, és két különös családi csoportképet is, amelyek egyformák, de alapos tanulmányozás után kiderülnek a rejtélyes különbségek. A történetben Meg az olvasó szeme előtt érik csillogó intelligenciájú fiatal nővé, a mester vásznaira pedig szerelmek, csalódások, intrikák, felségárulás, cselszövések, aljas és kegyes hazugságok lenyomata kerül… Az angol Vanora Bennett ezzel a regényével hívta fel magára a figyelmet, és azóta számos munkájával méltán aratott sikert. Sodró történetfűzés, kitűnő korfestő stílus, eleven karakterek jellemzik. A Hölgy mókussal és seregéllyel tökéletesen megírt történet, amely egyszerre szenvedélyes szerelmes regény és izgalmas thriller is. Vanora Bennett: Portrait of an Unknown Woman Eredeti mű Vanora Bennett: Portrait of an Unknown Woman Eredeti megjelenés éve: 2006 16. század Anglia angol szerző festészet magyar nyelvű regény történelmi regény Tudor-kor > Geopen, Budapest, 2011 608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639973374 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  31. Lőrincz L. László-Az utolsó hvárezmi nyár 2020 mobi A hvárezmi birodalom Ázsia leghatalmasabb államainak egyike volt és az az erő döntötte porba, amely csaknem elpusztította Magyarországot is.: a mongol hódítás. Mielőtt azonban összeomlott volna, akaratlanul is vendégül látta az ősellenség uralkodójának, Dzsingisz-kánnak unokáját, Kubilájt. Az ifjú herceg természetesen rangrejtve kerül Hodzsen falai alá,kalandos menekülés közben, emlékezetkihagyással küszködve, ott azonban emberségesen bánnak vele, és ő beleszeret Dzsindzsübe a kedves turki leányba. Kubiláj egy életre szóló élményre tesz szert a békés földművelők között. Eredeti megjelenés éve: 1980 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? ifjúsági magyar nyelvű magyar szerző Mongólia regény történelmi regény > I.P.C., Budapest, 2020 -
    1 point
  32. Kresley Cole - Arkánum krónikák sorozat mobi pdf Kresley Cole Poison Princess – Méreghercegnő (Az Arkánum Krónikák 1.) A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes. A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort? Kiben bízhat Evie? Letöltés Endless Knight – Végtelen lovag (Az Arkánum Krónikák 2.) Néhány évszázadonként eljön az idő, amikor a tarot kártya lapjai életre kelnek, hogy megküzdjenek egymással, életre-halálra. – Minden játékban végzett velem? – Nem mindben. De a Lótusz Hölgye akkor is meghalt. – Vagyis mások öltek meg… Nyertem már játékot? – Azt kívántam, bárcsak ne tudnám meg. – Hányszor? Matthew habozott. – Többet, mint bárki más előtte. Vagy azóta. Akkor gyilkosságban rekordtartó vagyok. Nem csoda, ha Selena annyira aggódik, amikor új Arkánumokkal találkozunk. Mindenkinek rám fáj a foga. – Ki kapott el? Matthew a kezét nézte. Téma lezárva. – Akkor azt áruld el legalább, hogy a Halál hányszor kapott el! – Ez a Halál? Az utolsó három játékban kétszer. – Matthew barna szeme elkomorodott, amikor hozzátette: – Gyakorlat teszi a mestert. Tegyél fel mindent egy lapra! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  33. Undisputed 4.Vitathatatlan 4 /Undisputed 4 _ Boyka: Undisputed IV/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! PRÉMIUM LINKEK!! akciófilm, 2016 Stáblista: Szereplők Scott Adkins Teodora Duhovnikova Alon Aboutboul Julian Vergov Brahim Achabbakhe Alkotók KAMERA: Ivan Vatsov PRODUCER: Boaz Davidson Isaac Florentine Mark Gill Les Weldon OPERATŐR: Ivan Vatsov ZENESZERZŐ: Stephen Edwards FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Boaz Davidson David N. White RENDEZŐ: Todor Chapkanov VÁGÓ: Irit Raz EXECUTIVE PRODUCER: Vincent Cheng Lati Grobman Avi Lerner Trevor Short Tartalom Jurij Bojka (Scott Adkins) álma, hogy eljusson az európai harcművészeti bajnokságig. A selejtezőn azonban az egyik menetben ellenfele, Viktor Gregov életét veszti. Ez súlyos lelki válságba sodorja Jurijt, s megkérdőjelezi mindazt, amiben eddig hitt, a küzdősport értelmét is. Ám amikor megtudja, hogy Gregov felesége, Alma (Teodora Duhovnyikova) életét a maffia fenyegeti, habozás nélkül úgy dönt, az asszony segítségére siet. Az igazi megmérettetés csak ekkor kezdődik, hiszen minden harcművészeti tudását latba kell vetnie, hogy megmentse Alma és saját életét. Ű˙˙˙Ţ ŢÝŰÝŰ Boyka.Undisputed.IV.2016.CuSToM.HUN.PAL.DVD5-MGM ŰŰßßŰ ŰŰÝ ł Eredeti Cime......: Boyka: Undisputed IV ŰŰŰŰŰ ŰÝ Ü ł Magyar Cime.......: Vitathatatlan 4 ŰÜÜÜŰ ŰŰŰŰ ł Forras............: CuST0M DVD9-TATKO [Kosz!] ŰŰßßŰ ˙ŰŰ ł Film Idotartama...: 1h 26m 36s Ű˙˙˙Ţ ÜÜ Ü ł Magyar Link.......: [Hidden Content] ŰŰŰŰŰ ŰŰŰŰÝ ł iMDb Link.........: [Hidden Content] Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢŰŰÝ ł iMDb Pontszam.....: 7,1 / 10 from 17,067 user ŰÜÜÜŰ ŢŰŢÝŰÝ ł Mufaj.............: Akcio | Krimi | Drama ŰßßßŰ ŢÝŰÝŰÝ ł Meret.............: 4,64 Gb Ű˙˙˙Ţ ŰÝŰÝŰ ł Formatum..........: Iso ŰŰŰŰŰ Ű˙˙˙Ţ ÚÄVideo: Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢŰŰÝ ł[Ű] Ujrakodolt [ ] NTSC [Ű] 16:9 ŰŰŰŰŰ ŢŰŢÝŰÝ ł[Ű] DVD-5-re Tomorites: 96,40% Ű˙˙˙Ţ ŢÝŰÝŰÝ ł[Ű] CCE SP3 [10] Passz [6229] Avg/Q Kbps Ű˙˙˙Ű ŰÝŰ Ű ŰÜÜÜŰ ÚÄNyelv: ŰŰßßŰ ł Ű˙˙˙Ţ ł DTS DD5.1 DD2.0 Mono ŰŰŰŰŰ ł[Ű] Angol: [ ] [Ű] [ ] [ ] Ű˙˙˙Ţ ł[Ű] Magyar: [ ] [ ] [Ű] [ ] ŰÜÜÜŰ ł[ ] Mas Nyelv: [ ] [ ] [ ] [ ] ŰÜÜÜŰ ŰŰßßŰ ÚÄSubtitles: ŰŰŰŰŰ ŰŰÝ ł[ ] Angol [ ] Angol For. [ ] Rend. Kom. Ű˙˙˙Ţ ˙ŢŰß˙˙ ł[Ű] Magyar [ ] Magyar For. [ ] Magyar Hal ŰŰŰŰŰ ŢŰŢŰŰÝ Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢÝŰÝ ÚÄMenu:ÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż ÚÄExtra: ŰÜÜÜŰ ŢÝŰÝŰÝ ł ł ł ŰßßßŰ ŰÝŰÝŰ ł [Ű] Erintetlen ł ł [ ] Erintetlen ŰŰŰŰŰ ł [Ű] Modositott ł ł [ ] Teljesen Torol ŰŰÜÜŰ ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ ł [Ű] Nincs ŰÜÜÜŰ ŰŰŰŰŰ ÜÜ Ü A torlesek kerult a dvd-rol az osszes felesleges dolog, Ű˙˙˙Ţ ŰŰŰŰÝ illetve PGC-k, s VTS-k is. [Hidden Content] xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  34. A sci-fi mesterei - (Masters of Science Fiction) 2007 színes, szinkronizált, amerikai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD rendező: Mark Rydell forgatókönyvíró: Sam Egan zeneszerző: John Frizzell, Laura Karpman operatőr: James L. Carter, Jacek Laskus jelmeztervező: Deborah Everton executive producer: Keith Addis, Andrew Deane, John W. Hyde díszlet: Josh Plaw látványtervező: Andrew Neskoromny vágó: Stephen Mark, Conrad M. Gonzalez, Richard Nord szereposztás: Mary Jo Slater műsorvezető: Stephen Hawking művészeti vezető: Susan Parker szereplők: Jason Diablo Judy Davis Stephen Hawking Terry O'Quinn John Hurt Anne Heche Sam Waterston Malcolm McDowell A galaxis legragyogóbb rendezői és színészei fogtak össze a kvadráns legjobb sci-fi íróival, hogy létrehozzák A sci-fi mesterei vadonatúj, a műfaj előtt tisztelgő sorozatát. A hatrészes sorozat minden egyes epizódja a sci-fi irodalom legnagyobbjainak - Robert Heinlein, Harlan Ellison, Walter Mosley - tollából született írásokat, novellákat alkalmazza televízióra. A 45 perces részekben olyan ismert arcok tűnnek majd fel, mint Terry O'Quinn, John Hurt, Anne Heche, Judy Davis, Sam Waterston és Malcolm McDowell. Az epizódok narrátora az a cambridge-i professzor, Stephen Hawking, aki sokak szerint Einstein óta a legzseniálisabb elméleti fizikus. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A SF mesterei 1 Megúszni az apokalipszist Videó információk: Méret: 347,13 MB Hossz: 0:42:39 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 576 x 320 pixel Bitráta: 1 000 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1. Megúszni az apokalipszist [Hidden Content] 2. Ébredés [Hidden Content] 3. Jerry ember lesz [Hidden Content] 4. Kivetettek [Hidden Content] 5. A kistestvér [Hidden Content] 6. Őrmadár [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  35. Bocsánat. Javítottam. Köszönöm a figyelmeztetést. üdv.: grabacs
    1 point
  36. Az esemény - (The Event) teljes 1. (egyetlen) évad 2010 színes, szinkronizált, amerikai, sci-fi/thriller sorozat, HDTVRip.XviD rendező: Milan Cheylov, Jeffrey Reiner forgatókönyvíró: Evan Katz operatőr: Feliks Parnell zene: Scott Starrett vágó: Todd Desrosiers, Joshua Charson szereplők: Jason Ritter (Sean Walker) Sarah Roemer (Leila Buchanan) Laura Innes (Sophia Maguire) Ian Anthony Dale (Simon Lee) Zeljko Ivanek (Blake Sterling) Blair Underwood (Elias Martinez elnök) Scott Patterson (Michael Buchanan) Taylor Cole (Vicky Roberts) Clifton Collins Jr. (Thomas) Lisa Vidal (Christina Martinez) Bill Smitrovich (Raymond Jarvis alelnök) D.B. Sweeney (Carter) Scott Michael Campbell (Justin Murphy) Heather McComb (Claire Collier) Hal Holbrook (Dempsey) Mit teszel akkor, ha a tökéletesnek gondolt életed egyik napról a másikra fenekestől felfordul? A nyugodtnak hitt családi álomkép szertefoszlik, és az események középpontjában találod magad, miközben próbálod megmenteni életed szerelmét? Sean Walker pontosan ezeket a dolgokat éli meg. Idegenek, akik több mint 60 éve élnek Alaszkában bebörtönözve, de nem mindannyian, és mit akarnak, békét vagy valami mást? Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A történés s01e01 Még nem mondhattam el mindent Videó információk: Méret: 356,13 MB Hossz: 0:40:48 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 051 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Még nem mondhattam el mindent. (I Haven't Told You Everything) Sean Walker egy nemzeti összeesküvés közepébe csöppen, miután barátnője Leila rejtélyes módon eltűnik egy karibi hajóútról. Mindeközben, Elias Martinez Elnök azt tervezi, hogy bejelenti a Sophia Maguire vezette fogvatartott csoport szabadon bocsátását. A jövőjük egy kiszámíthatatlan esemény köré épül, amely végül megváltoztathatja az emberiség sorsát. [Hidden Content] 2. Hogy biztonságban legyünk. (To Keep Us Safe) Martinez elnök azonnal munkát ad az alkalmazottainak, hogy reagálni tudjon a hirtelen eltűnt gép ügyéről. Kiderül, hogy a Nemzeti Hírszerzés által fogva tartottak nem földi lények, ezért tartják őket bezárva. Közben egy sötét alak jelenik meg, aki nem más, mint Thomas. Ő mindent tud az összeesküvés-elméletről és azt is tudja, hogy hol vannak az utasok, valamint a gép. [Hidden Content] 3. Megóvni őket az igazságtól. (Protect Them from the Truth) Sean Walker megmenti Collier FBI ügynököt, de cserébe információkat akar megtudni Vicky-ről, arról a lányról, aki elrabolta barátnőjét. A repülőgépen utazók ismeretlen oknál fogva meghaltak, de Sean túlélte a katasztrófát. Martizen közben azt szeretné, ha Sophia segítene neki és elmagyarázná, hogy mi is történik. Azonban váratlan fordulat következik be, az utasok magukhoz térnek. [Hidden Content] 4. Élet-halál kérdése. (A Matter of Life and Death) Miközben a Fehér Ház igyekszik megbírkózni a biológiai fenyegetéssel, rájönnek, hogy egyetlen reményük a probléma megoldására, ha a kihallgatás során megtörik Sophia-t. Collier FBI ügynök Leila keresése közben, felfedi Victor titkos oldalát. [Hidden Content] 5. Járulékos veszteségek. (Casualties of War) A biológiai veszély fokozódik. A kormány emberei mindent megtesznek, hogy azonosítsák a járványt és kezeljék a fertőzött embereket, mialatt a Fehér Ház és a Nemzeti Hírszerzés egy újabb nehézségbe ütközik a Thomas-szal való tárgyalás során. Mindeközben, Simon arra kéri Sophia-t, hogy Thomas ellen forduljon és Collier különleges ügynöknek sikerül bekerítenie Vicky-t és Carter-t, azonban a látszat néha csal. [Hidden Content] 6. Hűség. (Loyalty) Martinez elnök részben eleget tesz Thomas kérésének, és elengedi Sophia-t, akinek sikerül úgy megszöknie, hogy később sem találják. Sean és Leila a szülei házába látogatnak, ahol Leila megrémül a vér láttán, mert nem tudja, hogy az édesapja él-e. Sean-nak és Leila-nak sikerül Madeline segítségével kideríteniük, hogy földönkívüli biológiai életformákkal állnak szemben. [Hidden Content] 7. Tudom ki vagy. (I Know Who You Are) Kiderül, hogy a tégla köztük van, s a különleges egység egyik tagja az informátor. Sophia közben ismét hatalmat szeretne szerezni, és azt akarja, hogy Thomas és a többiek kövessék őt, és együtt vigyenek véghez egy küldetést. [Hidden Content] 8. Az ország érdekében. () Martinez elnök a biztonsági hibák elkövetése miatt válaszokat vár a Nemzeti Hírszerzés igazgatójától, Blake Sterling-től. Amikor azonban ezt nem kapja meg, Martinez úgy dönt, személyesen hallgatja meg Michael Buchanan-t, hogy miért akarta megölni őt és a repülőgép összes utasát. A beszélgetés során Martinez fontos információk birtokába jut. Sean és Leila pedig egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, de folyamatosan üldözik őket, ami nehezíti a nyomozásukat. Sean eközben súlyos sérülést szerez. [Hidden Content] 9. A te világod az én világom. (Your World to Take) Demsey úgy dönt, hogy Sean és Leila után küldi az embereit. Ezalatt Sophie próbál egyezségre jutni azokkal, akik nem értenek egyet a vezetési módszereivel és a különös felfogásával. [Hidden Content] 10. Minden megváltozik. (Everything Will Change) Martinez Elnök szembeszáll az árulóval a hivatalában, és fenyegetések érkeznek az Avias Air 514-es járaton történtek felfedésével kapcsolatban. Miután megbizonyosodott Isabel és Thomas hűségéről, Sophia még mindig gyanakvó néhány emberével szemben, így tényfeltáró misszióra küldi Simon-t. Aggodalma beigazolódik, mikor Thomas előáll egy megdöbbentő, új tervvel. Mindeközben, a Samantha utáni hajsza folytatódik, Sean és Leila megküzdenek Dempsey zsoldosaival. [Hidden Content] 11. Sok kicsi indián. (And Then There Were More) Martinez Elnök és vezérkari főnöke elrendelik, hogy a hírszerzés szervezeti egységei kódolják le Thomas üzenetét és derítsék ki, hogy ki az üzenet küldője. Mindeközben, Thomas egy váratlan támadásra készül, Catherine Lewis, alaszkai szenátornő Maritinez Elnök-től kér információkat Inostranka-ról, míg Sean és Leila egy friss nyomra bukkannak Samantha hollétéről. [Hidden Content] 12. Inostranka. (Inostranka) Az újonnan kinevezett alaszkai szenátor, Catherine Lewis azzal fenyegetőzik, hogy információkat ad ki a titkos Inostranka-i fogdával kapcsolatban. Thomas megalakult csapata ezért az Inostranka-i börtönbe megy, hogy kiszabadítsa a fogva tartottakat és, hogy megöljék Blake Sterling-et. Sean és Leila életében közben drámai fordulat következik be. [Hidden Content] 13. Fordulat. (Turnabout) Martinez elnök még mindig nem heverte ki a támadást, s a hadsereg vezetőjét hibáztatja, amiért az Inostranka-i foglyokat kiszabadították. Leila apja segítségével közben Sophia a fiát keresi. Sophia pedig megtudja a részleteket, hogy Thomas hogyan is akarja átvenni az uralmat. Martinez, hogy megakadályozza a nukleáris katasztrófát úgy dönt, hogy el kell szállítani az erőműből az urán-rudakat. [Hidden Content] 14. A válaszüzenet. (A Message Back) Sean megfenyegeti Vicky-t, hogyha nem segít neki, akkor nyilvánosságra hozza a családjának búvóhelyét. Sean számára ekkor nyilvánvalóvá válik, hogy az alelnök, Ray Jarvis és a nagy hatalommal rendelkező Dempsey tervelte ki és irányította a gép elrablását. Thomas emberei ezalatt találkozót szerveznek, ami a kormány tudomására jut, Martinez elnök pedig úgy látja, hogy ez jó alkalom arra, hogy elkapja őket. [Hidden Content] 15. Lehull az álarc. (Face Off) Sean és Vicky folytatják a küldetésüket, amikor is megtudják, hogy Dempsey Franciaországban tartózkodik. Sean közben csak addig akarja maga mellett tudni Vicky-t, amíg meg nem találják a vezetőt. Martinez elnök és Blake Sterling dönt, így megtámadják az idegeneket. Sophia emberei később tüzet nyitnak Martinez embereire, s el akarják hagyni a Földet, de a megszerzett uránrudak betöltése még több órába telik. Thomas ezalatt üzenetet kap a bolygójukról, hogy oda már nem tudnak visszatérni. [Hidden Content] 16. Mást is eltemet. (You Bury Other Things Too) Most, hogy Martinez megtudta, hogy Simon is az idegenek közül való, azonnal a nyomába ered. Martinez elnök közben egy feladattal bízza meg Catherine Lewis szenátort, s arra kéri, hogy mindenkit vizsgáljanak át a Fehér Házban, hogy nem-e az idegenek közül való. Blake Sterling persze aggódik, hogy kiderül róla az igazság. Sophia gyászolja megölt fiát, majd újra átveszi az irányítást a csapat felett és képes végigvinni Thomas tervét, azaz elfoglalni a Földet és a kétmilliárd főt számláló civilizációjukat áttelepíteni a Földre. [Hidden Content] 17. Lefejezés. (Cut Off the Head) Sophia arra készül, hogy az emberiség egy részét megöleti, mert így akar helyet teremteni a saját populációjának. Sophia úgy gondolja, hogy a legjobb módja a káosz okozásának az, ha egyenesen Martinez elnököt támadja meg és fejezi le, majd Jarvis alelnöknek ajánlatot tesz, ha együttműködik vele, ő lehet az új elnök. Thomas-t közben az idegenek fogva tartják, amiért el akarta árulni őket. Catherine szenátor azt gyanítja, hogy Martinez elnök felesége is az idegenek közül való. Vicky és Sean megtalálják Dempsey-t, aki arra kéri Sean-t, hogy állítsa meg Sophia-t, mielőtt kiírtja az emberiséget. [Hidden Content] 18. A vírus. (Strain) A Fehér Házat hirtelen tragédia rázza meg, Martinez elnök ugyanis kórházba kerül, mert Jarvis megmérgezte őt a Sophia-tól kapott méreggel. Blake Sterling és Peel vizsgálják ki az ügyet. Sophia csapata közben Szibériába megy, hogy megtalálják a titkos fegyvert, Sean és Vicky azonban a nyomukban vannak. [Hidden Content] 19. Mi, vagy ők. (Us or Them) Martinez állapota válságos, az életéért küzdenek a kórházban, mert kómába esett, de eközben a Fehér Házban Jarvis az elnöki esküjét teszi le. Simon, amikor megtudja, hogy Martinez elnök haldoklik, rögtön tudja, hogy Sophia keze van a dologban. Sterling közben tovább folytatja a vizsgálatot, mert biztos benne, hogy Jarvis keze van az elnök elleni merényletben. Sean és Vicky azonosítani próbálják azt a futárt, aki Sophia-nak szállítja le a halálos kórt, amivel az emberiséget akarják elpusztítani. Leila és Michael ezalatt megpróbálják megmenteni Simon-t, de ezzel hatalmas kockázatot vállalnak. [Hidden Content] 20. Egy túléli egy meghal. (One Will Live, One Will Die) Simon ellenszert visz Sterling-nek, hogy megmentse Martinez elnököt. Sophia közben bábként mozgatja Jarvis-t a Fehér Házban. Sean és Vicky megpróbálja megállítani a vírust, amellyel egy plázában szeretnének több száz embert megfertőzni. Az új elnök, Jarvis megtudja Martinez feleségétől, hogy Sterling és Simon hol tartózkodnak, majd azonnal légi csapást mér az épületre. Martinez felesége kicselezve az új elnököt bejut a férjéhez, akinek sikerül beadnia az ellenszert, melyet Simon szerzett. [Hidden Content] 21. A vég kezdete. (The Beginning of the End) Martinez elnök állapota jobbra fordul, így a felesége elmondja neki, hogy Jarvis mérgezte meg. Martinez persze azonnal a Fehér Házba szeretne indulni, hogy Jarvis-t elintézze, Sterling-et pedig arra kéri, hogy találja meg Sophia-t. Sophia csapatának közben sikerült kifejlesztenie a spanyol nátha egyik mutációját, amivel az egész földi népet akarják elpusztítani. Sean megmutatja azt a dokumentumot Simon-nak, amit attól a szervezettől kapott, amely azért alakult, hogy megvédjék az emberiséget. Mire Sean-ék megtalálják Leila-t, addigra őt már vírussal fertőzték meg, így nem érintkezhetnek egymással. [Hidden Content] 22. Érkezés. (Arrival) Martinez alkut ajánl Jarvis-nak, hogyha segít neki megállítani Sophia-t. A kormánynak sikerül közben leállítani, hogy a vírus ne kerüljön a levegőbe. Martinez az egész kabinet előtt leleplezi Jarvis alelnököt, így ismét Martinez az ország elnöke, aki azonnal lezáratja azt a repülőteret, ahonnan Sophia menekülni akar. Sean ezalatt megpróbálja meggyőzni Sophia-t, hogy adja meg magát és ne engedje szabadjára a vírust. Simon elmondja Sean-nak az igazat és azt is, hogy ők az emberiség előtt a Földön jártak és, hogy mi fog bekövetkezni velük és az emberiséggel. A kutatók közben küzdenek Leila életéért, azonban a vizsgálatok során kiderül, hogy állapotos. [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  37. Marvel's Agents of SHIELD - Slingshot 2016 szines, feliratozott, amerikai, sci-fi/minisorozat, WEBRip.AVC rendezők: Chris Cheramie, John P. Gordon, Mark Kolpack, Feliks Parnell, Keith Potter, Joe Quesada írók: Jack Kirby, Stan Lee, Iden Baghdadchi , George Kitson, Mark Leitner, James C. Oliver, Sharla Oliver operatőr: Kyle Jewell vágók: Michael Benni Pierce, Jennifer Macfarlane zene: Bear McCreary szereplők: Natalia Cordova-Buckley (Slingshot / Elena 'Yo-Yo' Rodriguez) Yancey Arias (Victor Ramon ezredes) Chloe Bennet (Daisy Johnson) Clark Gregg (Phil Coulson) Elizabeth Henstridge (Jemma Simmons) Ming-Na Wen (Melinda May) Iain De Caestecker (Leo Fitz) A történet a sorozat 3. és a 4. évada között játszódik és Yo-Yo egy titkos küldetéséről szól. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 marvels.agents.of.s.h.i.e.l.d.slingshot.s01e01.vendetta.1080p.web.h264-deadpool Videó információk: Méret: 71,36 MB Hossz: 0:05:02 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1920 x 1080 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 23.974 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 01. Bosszú (Vendetta) 02. John Hancock (John Hancock) 03. Előrelépés (Progress) 04. Találkozás (Reunion) 05. Ajánlatbontás (Deal Breaker) 06. Igazságszolgáltatás (Justicia) [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...