Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 05/06/2023 in all areas
-
A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák. Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol. Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes. Agave, 2022 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]10 points
-
Mary Jo Putney - Selyem és árnyék Selyem trilógia 1. A Viktória korabeli Londonban felbukkan egy magát Peregrine hercegnek nevező dúsgazdag, titokzatos férfi, aki a Himalája lábainál fekvő Kafirisztánból érkezett. Csak a legjobb barátja tudja róla: azért jött, hogy bosszút álljon egy régi ellenségén, Charles Weldonon. Hamarosan megtudja, hogy Weldon éppen nősülni készül, és úgy gondolja, a bosszú első lépése az lehetne, ha elcsábítja a menyasszonyát. Miután azonban megismerkedik Sarával, rövidesen gyengéd érzelmeket kezd táplálni iránta, a nő pedig, aki csupán csak érdekházasságot kötött volna Weldonnal - viszonozza a közeledését. Weldon nemsokára rájön, kicsoda Peregrine valójában, és a két férfi között élethalálharc kezdődik. General Press Kiadó, 2004 -------------------------------------- Mary Jo Putney - Selyem és titok (Selyem trilógia 2.) A tizenhét éves, heves vérmérsékletű Juliet Cameronnak minden földi jó megadatott. Gyönyörű, beutazta már a világot, és férjnél van: a vonzó megjelenésű, gazdag és kalandvágyó Lord Ross Carlisle hitvese. Ám úgy érzi, a konzervatív Viktória-kori társadalom közege és a mindent elemésztő szerelemtől való félelme veszélyezteti szabadságra vágyó lelkét, ezért úgy dönt, megszökik. Tizenkét évvel később a Lord egy küldetésre indul, így elvetődik Juliet választott hazájába, a Távol-Keletre. A millió veszélyről elhíresült Selyemúton a véletlennek köszönhetően újra kereszteződnek útjaik, s együtt utaznak tovább Ázsia szívében, hogy végrehajtsanak egy fölöttébb kockázatos mentőakciót. Az egymástól hosszú ideig távol élő szerelmesek közösen küzdik le a minden képzeletet felülmúló akadályokat, amelyekkel az életveszélyes helyzetekben szembesülnek. Lassan újraéled bennük az elfojtott szenvedély, a rég eltemetettnek hitt szerelem… ------------------------------------ Mary Jo Putney - A selyemfátyol (Selyem trilógia 3.) Egy nap különös idegen toppan be Laura életébe: Ian Cameron őrnagy. Ő a muzulmán lázadók fogságában raboskodott együtt Laura nagybátyjával, aki rábízta börtönnaplóját, azzal a kéréssel, hogy halála után jutassa el unokahúgának. A férfi rövid ismeretség után igen furcsa ajánlattal áll elő, aminek Laura nem tud ellenállni… Indián keresztül elindulnak haza, Cameron skóciai kastélyába. Útközben megállnak egy maharadzsa gazdag udvarában, ahol egy rejtélyes, egész Indiát fenyegető politikai összeesküvés szálaira bukkannak, s az összeesküvést az utolsó pillanatban sikerül megakadályozniuk. A sok kaland után végre hazaérkeznek, és addigra talán a különös szövetség is valódi kapcsolattá válik… letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------9 points
-
Jackie Kabler-Tökéletes pár A tökéletes pár – vagy a tökéletes hazugság? A feleség teljesen odavan a férjért. Viszont a férj eltűnt. Te kinek hinnél? Gemma egy éve ismerte meg élete szerelmét, Dannyt. Azóta összeházasodtak, tökéletes kapcsolatban éltek. De egyik este Danny nem jön haza. Gemma hívja a rendőrséget. Elszörnyedve értesül róla, hogy Bristolban sorozatgyilkos garázdálkodik. És amikor meglátja az áldozatokról készült fotókat, borzadálya tovább fokozódik: mind egy szálig úgy néznek ki, mint Danny. A rendőrség gyanakvóan kezeli Gemmát, ugyanis rajta kívül a jelek szerint Dannyt már hetek óta nem látta senki. Lehetséges, hogy a férjének a lakásban sincs semmi nyoma? Vajon hazudik Gemma? Házasságuk sötét titkokat rejt? „Eszeveszetten lapozol, amíg a végére nem érsz.” – C. L. Taylor, Sunday Times bestseller szerző „Képtelenség letenni.” – Alex Lake, a Seven Days című bestseller írója „Egy pillanatra sem lankad a tempó: csodálatosan tekervényes thriller.” – Kate Riordan, a The Heatwave szerzője Eredeti cím: Perfect Couple Anglia krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő nyomozás pszicho-thriller regény rejtély sorozatgyilkosság thriller > Next21, Budapest, 2021 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635680665 · Fordította: Lévai Márta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -9 points
-
Isabella Hammad-A párizsi idegen Az első világháború borzalmai közepette, amikor családtagok, barátok és szeretők szakadnak el örökre egymástól, egy fiatalember Nábluszból hajóra száll, hogy felfedezzen egy ismeretlen és különös világot. Midhat Kemál a forrongó Közel-Keletet elhagyva csakhamar Montpellier nagypolgári otthonaiban, majd a párizsi mulatók színpompás kavalkádjában találja magát. Ahogy egyre többet tanul a világról és önmagáról, rá kell ébrednie, mennyire törékeny dolog a szerelem, milyen könnyen válhatnak a barátokból ellenségek, és mennyire nehéz otthonra találni a történelmi viharok zűrzavarában. Isabella Hammad kifinomult érzékkel fejti fel egy mozgalmas történelmi időszak szövevényes politikai szálait és személyes tragédiáit. Mélyen felkavaró, napjainkban is aktuális történet Palesztina belső ellentéteiről, a huszadik század első évtizedeit beárnyékoló konfliktusokról, identitásról, családi kötelékekről, veszteségről és szabadságról. ISABELLA HAMMAD Londonban született 1992-ben, tanulmányait Oxfordban és a Harvardon végezte. Első regényével, A párizsi idegennel több díjat is nyert, többek közt az angol Írószövetség Betty Trask-díját. 2019-ben a National Book Foundation az öt legjobb harmincöt év alatti szerző közé választotta. Jelenleg Londonban és New Yorkban él, és a második regényén dolgozik. brit szerző magyar nyelvű palesztin szerző regény történelmi fikció > Libri, Budapest, 2021 560 oldal · ISBN: 9789634339588 · Fordította: Csonka Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -8 points
-
F. van Wyck Mason-Három kikötő Washington és Franklin óriási alakjai suhannak át a regény hátterében. De a regény igazi főszereplői azok a kis emberek akik a nagy küzdelemben csak névtelen statiszták voltak, Elsősorban a két Asthon-fiú. Az idősebbik kártyának, kakasviadalnak, szerelmi kalandoknak élt, hogy később a nagy események hatása alatt megkomolyodjék és a szabadságharc mártírja legyen. Két nő állt hozzá legközelebb: Lady Andrea, angol arisztokrata lány, aki éppenolyan kártyás volt, mint ő maga, nyakára hágott örökölt vagyonának és a legfénykeltőbb életéből a legnagyobb nyomorba jutott. Viszont Katie a junói szépségű pincérlány a társadalom legmélyebb rétegéből emelkedettt magas polcra. Robert Ashton. A fiatalabbik Asthon fiú hajós és kereskedő volt., a munka rajongója, a tenger szerelmese. Gyűlölte a politikát, üzletét és magánéletét védelmezte a politikai üzletét és magánéletét védelmezte, de olyan korban élt amikor a közéletből kikapcsolódni lehetetlen volt. Egészen fiatalon nősült meg, feleségül vette egy gazdag család 16 éves leányát, Peggyt, a bájos, okos energikus gyerekasszony, a regény legfelejthetetlen alakja. Ennek a fiatal házaspárnak küzdelmei olyan viszonyok között melyek a csendes meghitt boldogságot lehetetlenné tették, sok tekintetben a mai időkre emlékeztetnek. Az egész regényben az a legmegdöbbentőbb hogy mennyire mai. A történelem jelmezei és díszletei megváltoznak, de az embereket mindig ugyanazok a motívumok mozgatják. amerikai szerző családregény magyar nyelvű regény > Renaissance, Budapest, 1942 634 oldal · Fordította: Szinnai Tivadar letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --8 points
-
Kate Furnivall-Hazugságok őrzője Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Nyugat és a Szovjetunió közötti béke pengeélen táncol. A családokat szétszakítják a titkok és az egymásnak feszülő nézetek. Dél-Franciaország 1953 Eloise Caussade bátor, fiatal nő, aki egy bikafarmon nevelkedett Arles mellett. Bálványozza a bátyját, Andrét, aki Párizsba megy, hogy hírszerző ügynökként a CIA-nak dolgozzon. Eloise követi Andrét, mert azt hiszi, rá is a nagyvárosban vár az igazi élet, ám a bátyjával ellentétben belőle nem ügynök, hanem magánnyomozó lesz. Egy súlyos autóbaleset következtében azonban, melyben André komolyan megsérül, minden megváltozik. Eloise missziójának tekinti, hogy megtalálja azt az embert, aki ilyen rémséges állapotba juttatta a testvérét. A szálak hazavezetik őt, ám ott már semmi sem olyan, mint régen. A közelben légibázis épült, megjelentek az amerikaiak, egyre komolyabb a nukleáris fenyegetés, a kommunisták szervezkednek, s a családi farm is veszélybe került. Eloise tovább kutat, és egyre kevésbé tudja kiben bízzon. Vajon ki dolgozik a KGB-nek, ki a CIA-nak, és vajon a családja melyik oldalon áll? Kate Furnivall: The Guardian of Lies Eredeti mű Kate Furnivall: The Guardian of Lies Eredeti megjelenés éve: 2019 20. század brit szerző CIA család Franciaország hidegháború katonaság kémregény KGB magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus testvérek történelmi fikció A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror I.P.C. > I.P.C., Budapest, 2020 372 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636357443 · Fordította: Kiss Nóra Titanilla letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -8 points
-
Mircea Eliade-A samanizmus AZ EKSZTÁZIS ŐSI TECHNIKÁI Sámánok - különféle neveken, de hasonló jellemzőkkel és szerepben - a világ szinte minden archaikus kultúrájában léteztek, és léteznek sokfelé ma is. Mircea Eliade az első, aki ezt az igen összetett jelenséget egységes egészként kezelte és illesztette az általános vallástörténet keretei közé. Eliade bemutatja a sámánná válás lépcsőfokait, a különféle beavatási technikákat, a szibériai, az indoeurópai, az észak- és dél-amerikai, az indonéz, az óceániai samanizmust, a sámánszimbolikát, valamint a kapcsolódó mítoszokat és rítusokat. A magyar olvasó gyakran találkozhat ismerős motívumokkal, hiszen a mi sámánunk, a táltos alakja és szimbolikája sokáig elevenen élt a néphagyományban. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---7 points
-
Marguerite Duras-Fájdalom Robert L. és felesége együtt csatlakoznak a francia ellenálláshoz, és egy bizonyos Morland vezetésével hamis dokumentumokat gyártanak szökött hadifoglyok számára. 1944 nyarán a csoport egy része lebukik, Robert börtönbe, majd koncentrációs táborba kerül. Az asszony tovább harcol, és veszélyes macska-egér játékba kezd a férjét letartóztató Gestapo-ügynökkel. A háború vége után Morland Dachauban a haldoklók között talál rá Robert-ra, és Párizsba viszi. A címadó elbeszélés a feleség kétségbeesett küzdelmének krónikája, melyet önmagával, környezetével és az idővel vív az életképtelen ronccsá lett férje megmentéséért, pedig addigra már egy másik férfival kötötte össze az életét. Marguerite Duras korabeli naplójegyzetei és feljegyzései alapján írta meg saját háborús élményeit és férje, Robert Antelme hazatérését (Antelme Emberfaj című művében maga is közreadta fogságának történetét); Morland pedig nem más, mint François Mitterrand. Duras elbeszélései az elmondhatóság határát súrolva, a tabusértéstől sem riadva vissza örökítik meg a háború végének reménnyel és kétségekkel, árulással és bosszúval, kegyetlenséggel és várakozással terhes hónapjait. „A higgadt, az eseményeket leltárszerűen számba vevő naplóforma észrevétlenül változik az artikulálhatatlan érzés kifejezésévé. Az elbeszélő a fájdalom alanyából a fájdalom tárgyává változik. Magává a fájdalommá változik” – írja Forgách András a kötet utószavában. 1940-es évek 2. világháború 20. század betegség deportálás francia szerző Franciaország háború hadifogság koncentrációs tábor korrajz magyar nyelvű monológ naplójegyzetek naplóregény Németország női főszereplő regény történelmi dokumentum túlélés vallomásregény zsidóság > Jelenkor, Budapest, 2019 240 oldal · ISBN: 9789636769345 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -7 points
-
Charlotte Jacobi-A Douglas nővérek (A parfüméria 1.) Családregénysorozat a Douglas parfümérialánc történetéről A céget mindenki ismeri, de a történetét szinte senki. Ez a történet éppoly ellenállhatatlan, mint egy finom illat. A parfüméria története bátor nőkről szól, akik kiálltak a saját szabad akaratuk mellett. Aki ma betér egy Douglas-üzletbe, az eleganciára, luxusra, szépségre vágyik. Ezt keresték Anna és Maria Carstens is, amikor Hamburgban 1910-ben megnyitották az első Douglas-üzletet. Ahhoz azonban, hogy kettejük szívügyéből valóságos vállalatbirodalom nőjön ki, a két fiatal vállalkozónak sok akadályt le kellett küzdeniük – többek között családtagjaik ellenkezését is. Először az Alster-parti várost hódították meg, aztán egész Németországot. Könyvsiker a Douglas-nővérek huszadik századi diadalútjáról. A Charlotte Jacobi álnév az Eva-Maria Bast – Jorn Precht szerzőpárost fedi. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --6 points
-
Geir Gulliksen-Mielőtt elváltunk Jon azzal szembesül, hogy a felesége kiszeret belőle. A legfájdalmasabb utat választja: elfogadja a folyamat visszafordíthatatlanságát, és megpróbálja a másik szemszögéből megérteni a helyzetet. Ehhez át kell gondolnia az egész közös történetüket, és ami még fontosabb, a kapcsolat kudarca miatt mindent meg kell kérdőjeleznie, a mondataikat, a tetteiket, az általuk eljátszott női és férfi szerepeket. A szexuális együttlétek és a meghitt beszélgetések zavarba ejtően pontos rögzítésével kényszeríti magát, hogy megtalálja az alapvető hibát. De lehetséges-e igazán megismerni a másik embert? Bárhogy is érez irántunk, nem csak a saját érzéseinket vetítjük-e ki rá, és a saját szeretetünk mértékében érezzük-e szeretettnek magunkat? Lehet-e egyáltalán hinni az érzelmeknek, vagy csupán a test vágyai alakítják őket? A mániákusságig precíz próza a sikertelenségre ítélt szerelem ismerős történetét tárja elénk, ám a végtelenségig ismételt kliséknek olyan kíméletlenséggel megy neki, hogy vagy megsemmisülnek, vagy új formában, új tanulságokkal születnek újjá. Eredeti cím: Historie om et ekteskap Eredeti megjelenés éve: 2015 család házasság kortárs lélektani magyar nyelvű norvég szerző párkapcsolat regény skandináv szerelem válás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex > Typotex, Budapest, 2019 212 oldal · ISBN: 9789634930402 · Fordította: Petrikovics Edit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------6 points
-
Kristan Higgins-Álmaidban (Kék Gém 4.) - Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Emmaline Nealnek egy kísérőre van szüksége, mégpedig sürgősen. Csak egy rövid időre, hogy túlélje a volt vőlegénye esküvőjét. De a hétszáztizenöt lakosú Manningsportban nem áll minden sarkon egy alkalmas fiatalember. Az egyetlen, aki szóba jöhet, Jack Holland, a helyi szépfiú, nem mellesleg igazi úriember, aki mindig készségesen vállalja az ilyen feladatokat. Jacknek pedig a legjobbkor jön a malibui kiruccanás. Otthon ugyanis a szokásosnál is több figyelmet kap, amióta megmentett négy kamaszt a vízbe fulladástól. „A télvízi csoda”, ahogy a helyiek emlegetik – kár, hogy ő még mindig fuldoklik, ha eszébe jut az a nap. A Kék Gém Pincészet-sorozat legújabb kötetében sem kell csalódniuk a kortárs romantikus regények rajongóinak. Kristan Higgins a védjegyévé vált kiváló humorral ír az élet legfényesebb és legsötétebb pillanatairól. Kristan Higgins: In Your Dreams Eredeti mű Kristan Higgins: In Your Dreams Eredeti megjelenés éve: 2014 amerikai szerző bor borászat chick lit spamelo kortárs magyar nyelvű PTSD regény rendőr romantikus sorozat része testvérek A következő kiadói sorozatban jelent meg: Romantikus Regények General Press > General Press, Budapest, 2021 392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634525110 · Fordította: Ács Eleonóra letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -6 points
-
Hugh Howey – A siló sorozat *** Hugh Howey: Holston (A siló sorozat 1.) Eredeti cím: Wool Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Holston Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2013, 2020 Fordította: Rákócza Richárd Ezrek élnek a föld alatt, maguk gyártotta börtönben. Régóta laknak ott, mostanra már csak legendák maradtak arról, hogy valaha másutt is éltek emberek. Az ilyen élet szabályokat kíván. Szigorú szabályokat. Bizonyos dolgokról tilos beszélni; ilyen a kimenetel is. Sose valld be, hogy esetleg ki szeretnél menni, vagy megkapod, amit akarsz. Kilátás nyílik a kinti világra, egy megrontott és rothadt világra, amelyet őseik maguk mögött hagytak. A kilátás azonban idővel elhomályosul: tönkreteszi a mérgező levegő, amely megöl mindenkit, aki bátorkodik kimenni. Így a bűnözőkre marad a dolog, azokra, akik megszegik a szabályokat, s akiket kiküldenek takarítani. Miért végzik el dolgukat ezek a halálra ítélt emberek? Ezen Holston seriff is mindig elgondolkodott. Most meg fogja tudni. Hugh Howey: Megfelelő méret (A siló sorozat 2.) Eredeti cím: Proper Gauge Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Megfelelő méret Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2013, 2020 Fordította: Rákócza Richárd A mérgező külvilág elől a silóban menedéket találó társadalom egyik legfontosabb posztja üresedett meg. Miután Holston seriffet a szigorú törvények a halálba küldték, a seriffhelyettes és a polgármester az utódját keresik. Meg is találják a siló mély-lenti világában, a legalsó szintek gépvilágában élő fiatal lány személyében, aki jobb meggyőződése ellenére elvállalja a hivatalt. Még ki sem nevezik seriffnek, máris hatalmas ellenféllel kell szembenéznie: a siló számítógépes rendszerét működtető IT-osztály vezetőjével, aki saját emberét kívánja megtenni seriffnek, gátlásai pedig nincsenek, célját bármi áron, de el akarja érni… Hugh Howey: Kivetve (A siló sorozat 3.) Eredeti cím: Casting Off Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Kivetve Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2013, 2020 Fordította: Rákócza Richárd A siló újonnan felesketett seriffjének, Juliette-nek bőséggel akad tennivalója, őt azonban elődje, Holston hivatalosan már lezárt ügye izgatja: mi vitte rá a férfit arra, hogy három évvel felesége halála után önként eldobja magától az életet? És ott van a nyilvánvalóan gyilkosság áldozatává vált Jahns ügye is, amiben hiába tudja ki a tettes, nemhogy bizonyítékot nem talál, de ellentámadásnak van kitéve. Munkája során segítséget kér és kap egy fiatal technikustól, aki rejtélyes betű- és számsorokat bányász ki a halott seriff számítógépéből, és Juliette nem is sejti, mekkora veszedelembe sodorta ezzel munkatársát. A silóban életre kelő lidércnyomás azt sejteti: semmi nem az, aminek látszik… Hugh Howey: A megoldás (A siló sorozat 4.) Eredeti cím: The Unraveling Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: A megoldás Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Rákócza Richárd Az új polgármester és a mellette állók által halálra ítélt és a silóból kitaszított Juliette-nek hamarosan el kéne pusztulnia a mérgezett külvilág zord körülményei között, de a hivatalától megfosztott seriff nem várt segítséget kap., Védőruhája sokkal jobban szerepel, mint az eddigiek. Juliette nem csak életben marad, de hamarosan rádöbben: nem az ő silója az egyetlen, sőt, az sem lehetetlen, hogy a legközelebbibe behatoljon, és apránként felfedezze, hogyan jutott idáig a világ. Mialatt Juliette megismerkedik a szomszédos siló egyetlen életben maradt lakójával, régi otthonában elterjed a lázadás szelleme. A Gépészet bugyraiból felfelé indulnak az elégedetlen, haragos emberek, a siló vezetésének egyeduralmát felkelés fenyegeti, sok évtized eltelte után egy újabb lázadás, amely ezúttal talán az utolsó lesz. Hugh Howey: A hajótörött (A siló sorozat 5.) Eredeti cím: The Stranded Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: A hajótörött Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Rákócza Richárd Mialatt a silóban folytatódik a bernardi zsarnokság ellen lázadók élethalálharca, Juliette és Solo a szomszédos gigászi építményben azon küszködik, hogy valami módon kapcsolatot teremtsen a lázadókkal. Tudatniuk kell velük, hogy nem az ő silójuk az egyetlen, s rajtuk kívül is maradtak még a Földön emberek. Bernard ifjú választottja és kijelölt utódja, Lucas arra ítéltetett, hogy a siló titkos könyvtárában megismerkedjen a múlttal – az emberiség sorsának tragikusra fordulásával –, ám miután folyamatos rádiókapcsolatban áll Juliette-tel, a kettejük közt kialakuló érzelmi kapcsolat megakadályozza abban, hogy feltétel nélküli hűséggel kövesse Bernard utasításait. Ahhoz azonban gyenge, hogy nyíltan szembeszálljon a zsarnokkal… Juliette eközben gigászi küzdelmet folytat azért, hogy megszabadítsa a szomszédos siló alsó szintjeit a talajvíztől, s később újabb túlélőkre bukkan, akik kísértetként tengetik napjaikat a hatalmas épületben… A műszak sorozat Hugh Howey: Örökség (A siló sorozat 6.) Eredeti cím: First Shift: Legacy Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Örökség Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Varga Tibor Korszakalkotó, vagy végzetes? 2007-ben a Nanobiotechnikai Automatizálási Központ (NAK) felvázolta azokat az alapelveket, melyek egy napon lehetővé teszik, hogy emberi sejtnél kisebb robotok orvosi diagnózisokat állítsanak fel, javításokat végezzenek, sőt, szaporítsák önmagukat. Ugyanebben az évben a CBS televízió megismételt egy műsort arról, hogy milyen hatással van a propranolol az extrém traumát elszenvedettekre. Felfedezték, hogy egy egyszerű pirula bármely traumatikus esemény emlékét kitörölheti. Az emberiség hosszú történelmének csaknem ugyanabban a pillanatában az emberek annak módját is felfedezték, miként idézhetik elő végső bukásukat. És megszületett annak képessége is, hogy erről örökre megfeledkezzenek. Hugh Howey: Rendelkezés (A siló sorozat 7.) Eredeti cím: Second Shift: Order Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Rendelkezés Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Varga Tibor Donaldnak nem lenne szabad emlékeznie. Éppen ezért bűnhődnie kell. De végül az információ, amit el kellett volna felejtenie, talán a túlélésének kulcsa lesz. Mission Jones arról álmodik, hogy változást hoz az út körülvevő világba. Szabályok, titkok, hazugságok ellen küzd. Saját életét kockáztatja, hogy megszervezze az ellenállást, hogy megmenthesse azokat, akik számára van még remény. De vajon a jó emberek szabadságáért harcol? Donald az igazság birtokában van, de hajlandó lesz-e felhasználni, hogy megvédje azt, amit soha nem akart felépíteni? „A Silót imádtam, de ezt még annál is jobban élveztem. Alig várom a trilógia végét. Remek a történet tempója, mindig épp annyi derül ki, amennyi kell.” – M. Friend, Amazon.com Hugh Howey: Szerződés (A siló sorozat 8.) Eredeti cím: Third Shift: Pact Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Szerződés Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Varga Tibor Ötven év múlva a világ még olyan, amilyennek ismerjük. De a homokóra pereg. És hamarosan lepereg. Csak a hatalmat birtoklók tudják, mi vár ránk. Az ő vezetésükkel a világ olyan útra lép, ahonnan nincs visszaút. Az út pusztuláshoz vezet, és a föld alá száműz bennünket. A siló történelmét csak most írják. A jövőnk csak most kezdődik. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,75 MB Hugh Howey regényciklusából készült azonos című TV-sorozat szintén megtalálható az oldalon. [Hidden Content]6 points
-
Minden idők két legnagyobb kalandregényének – Alistair MacLean: Navarone ágyúi és Csapda – folytatása. A cselekmény elindítója: egy Liberator repülőgép a biszkájai-öböl felett cirkálva a szokásosnál sokkal gyorsabb német tengeralattjárókat fedez fel, amelyek veszélyeztetik az 1944-ben tervezett amerikai-brit partraszállást. Megszületik a döntés: a tengeralattjárókat el kell pusztítani! Jensen kapitány a már jól ismert különleges osztag életben maradt három emberét – Malloryt, Millert és Andreát – bízza meg ezzel a feladattal. A sziklaszilárd, rendíthetetlen hősök újra vívják harcukat a Pireneusokon át. Kevesebb, mint hat napja van az elitcsapatnak, hogy veszélyes feladatát végrehajtsa. El vannak zárva a külvilágtól, nem számít a mód, nincs helye a kérdéseknek és kifogásoknak, a cél szentesíti az eszközt. Tele cselekménnyel, cselszövéssel, árulással – a korábbi művek méltó folytatása. Trivium, 1996 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]6 points
-
A kárhozott könyörtelen. A kárhozott legyőzhetetlen. A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták. Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges. Amikor az őrült császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a Galaktikus Udvarba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik. Nemezis, a gyilkológép magát Sidoniának álcázva elutazik a császári udvarba, ahol korrupt politikusok és kétszínű szenátorok gyermekeinek körében kell eljátszania a szerepét. A viperafészek minden zuga újabb veszélyt rejt, de Nemezis nem vetheti be ellenük valódi képességeit: mindent kockára tenne azzal, ha leleplezné a titkát. Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat. Twister Media, 2017 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]6 points
-
A családi történeteket mindig hallgatás övezi, és csak az idő múlásával válik kimondhatóvá és meghallhatóvá az igazság. Azt hittük, hogy mostanra már mindent elmondtak Pablo Escobarról, a drogkereskedőről, Latin-Amerika valaha élt legszörnyűbb bűnözőjéről, de ezek a történetek mindig külső szemlélők történetei voltak, sosem az otthon melegéből mesélték el őket. Huszonegy évvel a Medellín kartell fejének halála utá, Juan Pablo Escobar utazásra indul a múltba, amit nem válaszhatott, ami elkerülhetetlenül a sajátja, hogy megmutathassa apja eddig ismeretlen oldalát: egy férfi, aki elképzelhetetlen kegyetlenségre volt képes, miközben a családját a végletekig szerette. Ez a fiú nem az apát próbálja mentegetni, nem megváltást keres számára, hiszen a saját története is az erőszak szövedékéből épül fel. Juan Pablo Escobar, jelenlegi nevén Juan Sebastián Marroquín Santos a világtörténelem legismertebb drogkereskedőjének a fia. Medellínben született 1977-ben. Építész és ipari tervezőmérnök. Mint pacifista, párbeszédet és megbékélést kezdeményezett azokkal, akik a nyolcvanas és kilencvenes években lettek apja drogkereskedelemmel kapcsolatos terrorizmusának áldozatai. Gyakran tart előadásokat, szerepelt az ENSZ Nemzetközi Békenapján bemutatott, díjnyertes dokumentumfilmben, amely „Apám bűnei” (Pecados de mi padre) címen jelent meg 2009-ben. Trubadúr, 2020 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]6 points
-
Steve Sem-Sandberg-Azok a szegény łódźiak A łódźi (litzmannstadti) gettó jelentős ipari központ volt a II. világháborúban. Az itt összegyűjtött zsidók Németország és különösen annak hadserege számára termeltek az üzemekben és műhelyekben; reménykedve, hogy ha kiszolgálják a nácikat, életben maradhatnak. Sem-Sandberg történetének főszereplőjét, Mordechai Chaim Rumkowskit a németek nevezték ki a łódźi Zsidó Tanács elnökévé, széles körű hatalommal ruházva fel őt. Rumkowski meglehetősen ellentmondásos vezető volt: miközben a maga eszközeivel igyekezett megmenteni a zsidókat, együttműködött a nácikkal. A regény azonban nemcsak az ő történetét jegyzi le, hanem a többi túlélésért küzdő emberét is. Sem-Sandberg a gettó levéltárának alkalmazottai által írt Gettókrónika több mint 3000 oldalas dokumentumanyagára, illetve levelezésekre, tanúvallomásokra, fényképekre alapozva fest pontos, árnyalt, hátborzongató képet a gettóbeli életről. Feltárja előttünk az emberi természet titkait, felvázolva azt is, milyen viselkedési minták közül választ(hat)unk veszélyhelyzetekben. 2. világháború magyar nyelvű regény svéd szerző történelmi regény zsidó zsidóság > Magvető, Budapest, 2014 616 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431957 · Fordította: Papolczy Péter, Péteri Vanda letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------5 points
-
Tóth Gábor Ákos-Balatoni futár Édesvízi mediterrán – A kezdetek Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk… Három évvel vagyunk az utolsó magyarországi kolerajárvány után. Egy évvel az egész országot (sőt még a császárt is) megmozgató millenniumi ünnepségek előtt. Egy fiatal újságírót a rossz magaviselete miatt úgymond száműznek Balaton-Füredre… Az országos történésektől mentes kis település lakói, de a fővárosi zaj elől idemenekülő nyaralóvendégek is csak egy különc, fura szerzetet látnak benne… Ám vannak, akik mégis kíváncsiak az ő belső világára: a Jókai villát felépítő mester, a füredi társaságot elkápráztató szakácsnő, a szeretetotthont igazgató „svájci” fantaszta, az egyik első hazai női fotós, az egyik utolsó bakonyi betyár, és nem utolsósorban Eötvös Károly, a Balatoni utazás című könyv szerzője… Mindez akár idilli végkifejletet is jelenthetne, ha… a Balatoni Futár alapító-főszerkesztője nem botlana bele abba az eltűntnek hitt szerelmi levelezésbe, amelyet a házas Jókai folytatott a tizennyolc éves gyámleányával… Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk… 1890-es évek 19. század Balaton Balatonfüred énelbeszélő férfi főszereplő spamelo irónia korrajz kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország recept regény történelmi regény újságírás újságíró > XXI. Század, Budapest, 2021 384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635680603 ------------------------------------------ Tóth Gábor Ákos-Balatoni menedék A regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t írunk, a hetvenes éveit taposó „bolond báró” és a felnőttkor küszöbén álló menekült zsidó lány úgy próbálja meg túlélni a szörnyűségeket, a nélkülözést, a terrort, az árulást, hogy fityiszt mutatnak a megpróbáltatásoknak. Járványok, forradalmak, háborúk idején elözönlik a városiak a nyaralóhelyeket. Láttuk a közelmúltban, hogy aki csak tehette, megpróbált minél messzebb kerülni a veszélyzónától. És megpróbálnak aszerint élni, amit a nyaralókból élő helyiek sugallnak: „Történjen bármi a világban, itt a tó partján vidáman folyik tovább az élet, s ez így lesz az idők végezetéig… Kit érdekel Hitler, Sztálin vagy Mussolini, amikor itt patakzik a jó bor, szól a zenekar, és a lányok szoknyája úgy fodrozódik, mint a vitorlások oldalánál megiramló hullámok.” Egyszerre megindító, sokszor könnyes humorral megrajzolt sorsok peregnek az olvasó előtt -folyton változó balatoni „díszletek” között – kezdve a millenniumi évek aranyidejétől, egészen a II. világháború vaskoráig. A szerző előző, Balatoni Futár című regényében megismert hősök itt sem hazudtolják meg magukat – ám a carpe diem életérzés immár nem holmi úri passzió, sokkal inkább túlélési stratégia… Balaton kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország regény történelmi regény > XXI. Század, Budapest, 2022 382 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635682287 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----5 points
-
Colin J. Fayard · Tim Morgan-A Káosz Arénája -Yvorl halott-Nyugatvég krónikái-A Magnólia Nővérei-stb.... Colin J. Fayard · Tim Morgan-A Káosz Arénája Létezik a Zan ösvényein egy többszörösen rejtett aréna. Különös logikájú, szétszórt világ ad neki otthont – a Limbó, melyet a közhit a Káosz Síkjának tart, holott valójában az őselemi istenek hozták létre. Az Ötök – a Föld, a Lég, a Víz, a Tűz és az Ős-káosz pusztítva teremtő, teremtve pusztító elemek külön-külön is, nemhogy együtt. Hogy miként találnak rá a hatodikra, arról minden élő istennek tudomása van: kiválasztottaik által, halandók által. Akiknek meg kell küzdeniük a Limbó szörnyeivel, Ardoraq csapdáival, és végül az Arénában egymással. A bajnokok dolga rendkívül nehéz, ám a jutalom ehhez mérten óriási. A győztes megnevezheti azt az istent, kit az Ötök a szövetségük fészkébe fogadnak. Harcosok, varázslók, boszorkányok, dalnokok, doktorok, kalmárok, bölcsek és bolondok, gazemberek és nemes lelkűek versengenek egymással. Csatlakozz hozzájuk! Tartalomjegyzék fantasy magyar nyelvű magyar szerző regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Cherubion Fantasy Exkluzív Cherubion > Cherubion, Budapest, 2021 640 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155228490 · Illusztrálta: Nagy Gergely -------------- Colin J. Fayard-Yvorl halott 72% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Káosz Birodalmát csupán a számítás és a hatalom tartja össze. Valamint Yvorl, a Káosz istene. Amikor Yvorl eltűnik, és a hívek imái nem találnak többé meghallgatásra, furcsa háború rázza meg a birodalmat, mely sokkal inkább az árnyékok közt zajlik, mint a napvilágon. És e háború mögött, mely szétrombolhatja a Birodalmat, két erő munkál: a hatalom és a számítás. Skane Perennis, a Vil-Amatar Ház ifjú lovagjelöltje és különös társa, Tagadir szélben sodrott falevelek csupán a Káosz hatalmasságaihoz képest. Ám ha jó időben vannak jó helyen, még a legnagyobbak sorsa is tőlük függ. fantasy magyar nyelvű magyar szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion > Cherubion, 2000 248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639110779 ------------- Colin J. Fayard-Nyugatvég krónikái (Nyugatvég) 76% 1 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Ember Átka – a bírvágy – állandó háborúskodásba taszította Nyugatvéget. Birodalmak hullanak porba, dinasztiák szűnnek meg utód nélkül, az ősi Népek – a nemes moldák és az ügyes kezű freyek – megkeseredve hagyták el a kontinenst, ráadásul a mágiának is nyoma veszett. Az ember magára maradt, a múlt csupán a mesékben élt… Egy ifjú – majdnem gyermek még – aki az ábrándjait kergeti, és egy meglett harcos, kit istenei nehéz feladattal bíztak meg összefog, hogy barátságot tanuljon egymástól egy ellenséges világban, és hogy elpusztítsa a saját hatalmától megrészegült, gonosz Yrjí en-Unelrikét, Nyugatvég utolsó varázstudóját. Az ifjú Suleran elindul az úton, mely az ábrándok és a mesék honából a valóságba vezet. Miközben Suleran az álmait kergeti, hazáját végveszély fenyegeti. Yrjí népe világhódító terveket sző, s a harcias varunok előtt sorra hódolnak be az embernépek országai. Suleran válaszút elé kerül: harcoljon legjobb tudása szerint, vagy próbálja meg feléleszteni a legendákat, s azokat fordítani hazája hasznára. Colin J. Fayard Nyugatvég-trilógiája a legjobb tolkieni hagyományokat követő művek sorába tartozik, melyben a kellemes meseszövés, a tündérmesék hangulatának megidézése éppen olyan fontos, mint az izgalmas, fordulatos cselekmény. Sem a heroikus fantasy, sem a high fantasy kedvelői nem fognak csalódni ebben a kötetben. fantasy low fantasy magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Cherubion Fantasy Exkluzív Cherubion > Cherubion, 1997 456 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637841970 · Illusztrálta: Szendrei Tibor --------------------- Colin J. Fayard-A Magnólia Nővérei 73% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Káosz és a Rend háborúját követő időszak nem vált békéssé, mint ahogyan azt sokan vágyták. Új hatalmasságok keltek fegyverbe a régiek ellen, új seregek mészárolták le egymást a csatamezőkön. Halál halált szül, bosszút és ismét bosszút. Úgy tűnik, ez a szó örökre bevéste magát Worluk történelmébe. Ám mi történik akkor, ha a világ legbékésebb boszorkányai, a Magnólia Nővérei áldozatul esnek ennek a háborúnak? A túlélők hogyan állhatnak bosszút, ha sosem tanulták, hogyan kell másoknak fájdalmat okozni? Amaisa, az utolsó Magnólia és Roxelan, a hölgylovag egy hódító drén különítmény élén elindulnak, hogy választ találjanak a kérdésre. Azonban valami egészen mást találnak: Zhília sötét intrikáit… antihős boszorkány fantasy high fantasy magyar nyelvű magyar szerző regény szerepjáték A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion > Cherubion, Debrecen, 1999 248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639110477 ----------------- Colin J. Fayard-Fakó hullámok (Nyugatvég) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A cetvadász Kadaq életét megnyomorította a Törvény. Szíve szerint elpusztítaná önmagát, ám sorsa felett a noldák Képálmodója és egy menekülő herceg nyer hatalmat, akik saját céljaikra fordítják Kadaq emésztő haragját. Nincs menekvés…Kadaq fenékig üríti az élet keserű kupáját. „A tyrk nép, mielőtt Nyugatvég békés partvidékére tört volna, a tenger szívében cirkáló hajóvárosokban élt, több nemzedéken át. Elsüllyeszthetetlen városaik dacoltak a viharral és minden tengeri szörnyűséggel, fenyegesse őket a mélyből vagy a magasból, a messzeségből… vagy szívük mélyéről. Kegyetlen népnek ismerjük a tyrkeket. Félelmet nem ismerő kalózokként, majd véres hódítóként mutatkoztak be nekünk. Ám aki megismeri a Tyrkaddar törvénykönyvét, az még a véres hódítások árnyékában is megdöbben mindazon a rideg irgalmatlanságon, mellyel a tengeri nép önmaga életét szorította törvényei közé.” fantasy magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion > Cherubion, 2006 214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639566500 ------------------ Colin J. Fayard-Bajnokok kardja (Bajnokok kardja-trilógia 1.) Egy ország. Kemwell talán Worluk legnyomorultabb királysága. Vesztes csaták és balfácán királyok: ennyi a történelme. Balorgaen, Kemwell első valamirevaló ura másra sem vágyik, minthogy átírja e szégyenteljes történelmet. Egy fiú. Raels talán Worluk legszerencsésebb druidája. Balfogásai szégyenbe taszítják őt és mesterét. Sóvárogva vágyik azonban arra, hogy megváltoztassa sorsát. Egy kard. Egyetlen villanással örökre beégeti nevét Worluk történelmébe. Ugyan senki sem tudja, hogy majdan e névhez dicsőség vagy szégyen tapad-e, Balorgaen és Rawls véres versenyfutásba kezdenek, hogy megszerezzék… A Bajnokok Kardját. A Káosz Világának újabb fehér foltja telik meg élénk színekkel. Worluk él, mint ahogy élnek a Fayard-teremtmények is, szerethető és gyűlölhető hősök egyaránt. Izgalmakkal teli, fordulatos olvasmány, melynek története szinte pereg a szem előtt. fantasy magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része szerepjáték A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion > Cherubion, 2003 212 oldal · ISBN: 9639346985 ------------ Colin J. Fayard-A tűz napjai (Bajnokok kardja-trilógia 3.) 71% Egy birodalom. A jelenkor leghatalmasabb birodalmában határait kikezdte az ellenség, tartományait polgárháború dúlja. E válságos időszakban a Béke Karjának hordozója, Rawls lesz a császár Bajnoka. Egy korszak vége. A Jégnász Konstelláció, hét csillag mágikus együttállása sorsfordító hatalommal bír Worluk szülöttei felett. Az őselemi istenek elküldték Kiválasztottaikat, hogy ügyeljenek Worluk sorsára… csakhogy baljós erők mozdultak meg a sötétben, hogy keresztülhúzzák számításukat. Egy kérdés. Mit kell tennie a Bajnoknak, hogy helyes irányba terelje a Zhíl Birodalom, s egyben egész Worluk sorsát? és egyáltalán; melyik a helyes irány? A tűz napjaiban mindenre fény derül. fantasy mágia magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része szerepjáték A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion > Cherubion, 2005 282 oldal · ISBN: 9639566322 ------------ Colin J. Fayard-A végzet útja (Bajnokok kardja-trilógia 2.) A sors. Lyndara, a békesség istennője minden harmadik évszázadban kijelöl egy halandót, hogy képviselje a mérleg nyelvét a Békesség és Háborúság között. Tetteivel döntsön, mentse meg a világot, vagy pusztítsa el egy darabját. Ő a bajnok. A Kard Bajnoka. A fiú. Rawls, a varázserejétől megfosztott druida Lyndara legutóbbi választottja. Nem rá szabták ezt a feladatot, mégis megpróbálja megállni a helyét. Ebbe a felelősségbe azonban csak azért nem roppan bele, mert fogalma sincs a tétről… azt sem tudja, mit kellene tennie. A Kard. Csak nem száz Bajnok forgatta már, pengéjén népek sorsa vásott semmivé, hegye új medret váj az Időfolyamnak. Hatalma adott, isteneket is pusztíthatna… Ralws kezében azonban nem több, mint egy darab vas. A végzet útja azonban lehetőséget ad rá, hogy Ralws Bajnokká váljon, hogy a Kard betölthesse sorsát. Az út, amely sehol sincs Worlukon, s mégis ott van mindenütt… ez az út, melyen a halandó lelkek járnak születéstől halálig, s aki elég bátor ahhoz, hogy ne topogjon helyben, el is jut valahová. Hogy hová, az nem az Úton múlik, hanem azokon, akik rajta haladnak. fantasy magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része szerepjáték A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion > Cherubion, 2004 214 oldal · ISBN: 9639566136 letöltés mind [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----4 points
-
Tóth Gábor Ákos-Forrásvidék (Forrásvidék 1.) A regény helyszíne egy aprócska magyar falu, Kúthely – valahol az Őrségben, melynek lakói különböző okokból kimaradtak a meggazdagodási folyamatból, ami a környéken leginkább a lovas turizmusra és a gyógyfürdőkre épül. A történet viszont jó pár évtizeddel korábban és több ezer kilométerrel távolabb kezdődik. A hatvanas években számos magyar olajmérnök dolgozott Kubában, egyikük oda is nősült. Egy fia született, a félig kubai, félig magyar Leonardo, aki a hivatásában is követte. Amikor az apa meghal, fia a hagyatékban talál egy tanulmányt arról, hogy az Őrségben komoly kőolajlelőhelyek lehetnek. Amikor felvásárol egy elhanyagolt, szikes területet, a faluban mindenki bolondnak nézi. Amikor fúrásokat végez, még inkább. Azért kicsit hisznek is az új lehetőségben, így aztán nem igazán tudják, miként viszonyuljanak az idegenhez. Modern kori „esőcsináló” történet, ami többek között görbe tükröt tart elénk, magyarok elé is. Kultúrák, emberek és vágyak csiszolódnak össze számos buktatón és vakvágányon keresztül, hogy végül egy igazi közösség kovácsolódjék a szereplőkből. Tóth Gábor Ákos a Balaton trilógia után új történetbe kezd; a helyszín és a szereplők újak, a konfliktusokra végül megoldásokat kínáló, sodró mesélőkedv a régi… kultúra macska magyar nyelvű magyar szerző Magyarország regény sorozat része társadalom üzlet vállalkozás > XXI. Század, Budapest, 2019 320 oldal · ISBN: 9786155915253 --------------------------------------------------- Tóth Gábor Ákos-A kúthelyi gyémánt (Forrásvidék 2.) Az Őrség forrásvízkincsét egy félig magyar kubai olajmérnök és egy cigányember akarja kiaknázni, utóbbi online jóslásban is utazik. Osztrák vendégmunkásokat hívnak a faluba, a vásárlók pedig reményeik szerint a környéken megtelepült holland iszákosok közül kerülnek majd ki. Kúthelyen ugyanis tudvalevő: ahol olaj van (ugyan itt nincs olaj), ott gyémántnak is kell lennie. Tóth Gábor Ákos szeretetteljes humorú, kissé abszurd regényében felvonulnak az első kötetben megismert szereplők: folytatódik a különc kerekes székes lány és a karibi balfék románca, újra velünk lesz Ati bácsi, aki a saját földjén robbantja fel magát, Margó, a pelék örök rettenete, a helyi konyhaművészet hagyományőrző üdvöskéje. Nem hiányozhat az őrségi Indián sem, valamint Bozzi úr, aki nem olasz, végtelen tenorja mégis kéretlenül lengi be a vidéket. Tóth Gábor Ákos népszerű balatoni sorozata, az Édesvízi mediterrán immár az ötödik résznél tart, a kúthelyi regényfolyam pedig második részéhez érkezett, amelyből kiderül, a szerző hétköznapi hősei meglelik-e a legendás kúthelyi gyémántot. magyar nyelvű magyar szerző Magyarország regény sorozat része üzlet vállalkozás > XXI. Század, Budapest, 2020 304 oldal · ISBN: 9786156122278 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------4 points
-
Janine Boissard-Nagymamát keresek Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Képzeljék el Michel-Ange-ot, az ellenállhatatlan nyolcéves kisfiút, aki „kétségbeesetten” keres nagymamát magának. Képzeljék el a szép, aktív és lelkes Blandine-t, aki a Kék Ég nevű kellemes nyugdíjas otthonban, egy park közepén lakik, ahol az idős emberek baráti körben művelődnek és sportolnak. Az idillre vetülő egyetlen árnyék: Blandine özvegy, és a családja külföndön él. Amikor egy szép napon véletlenül találkozik a gyermekkel, egy csapásra kölcsönösen megszeretik egymást. De hát ki ez a magányos kisfiú? Hogy lehet az, hogy nincs nagymamája egy olyan korban, amikor az újra alakuló családok miatt egy gyereknek több is van, mint az ésszerű lenne? Blandine nyomozni kezd, és felderíti a gyerek súlyos titkát. Váratlan fordulatok, könnyek, bolond kacagások tarkítják ezt a megható és mulatságos történetet. Egy mai regény a családról, a toleranciáról és a szeretetről, annak minden formájában. Eredeti cím: Recherche grand-mère désespérément kaland kortárs magyar nyelvű regény romantikus > K.u.K., Budapest, 2005 276 oldal · ISBN: 9637437096 · Fordította: Paller Éva letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --3 points
-
Heather Graham-Mindent a szerelemért Tíz évvel ezelőtt Kathryn a hatvanas évek legendás rock együttesének, a Blue Heronnak perzselő hangú szupersztárja, és Jordan Treveryan, a vonzó, szőkésbarna hajú basszusgitáros felesége volt. Egy megrázó gyilkosság következményeként azonban Kathryn a két lányával együtt elhagyta Jordant, kisétált a házasságukból, és hátat fordított a hírességek vad, nemtörődöm életmódjának. Most, hogy nosztalgiahullám söpör végig Amerikán, és az együttes azt tervezi, hogy újra összeáll egy turné erejéig, Kathryn visszatér Floridába…ám ugyanakkor egy baljós előérzet is hatalmába keríti. Míg Jordannel együtt újra felelevenítik szenvedélyük örömeit, a férfi élete veszélyben forog. Kathryn úgy érzi, hogy szívét kockára teszi egy olyan szerelemért, mely az összes olyan dolog elvesztésével fenyeget, amit ő legjobban félt…vagy visszaadhat neki mindent, amiről azt hitte, hogy rég elveszett… Eredeti cím: For All of Her Live Eredeti megjelenés éve: 1995 amerikai szerző krimi magyar nyelvű regény romantikus > Hajja & Fiai, Debrecen, 1996 314 oldal · ISBN: 9638540443 · Fordította: Csontos Pál, Makray Réka ----------------- Heather Grahamá-Hollywoodi románc Jennifer Connolly tehetséges, fiatal színésznő, a rendkívül népszerű Valentine Valley című szappanopera ünnepelt sztárja. Ebben a káprázatos és csillogó filmvilágban azonban képzelet és valóság gyakran végzetesen összefonódik… Jennifer élete döntő szerepére készül. Ha rosszul játszik, az nem egyszerűen a karrierje végét jelentheti – az életébe kerülhet. A színfalak mögött ugyanis egy titokzatos gyilkos figyel, aki a Hitchcock-filmek stílusában szedi áldozatait. A lány élete is veszélyben forog, s még filmbéli partnere, Conar Markham erős karjaiban sem érzi biztonságban magát. Sorsa elől azonban Jennifer sem menekülhet: a félelem egyre közelebb hozza Jennifert és Conart egymáshoz, így a lánynak szembe kell néznie saját félelmeivel és gyilkos támadójával, de a Conar iránt táplált vonzalma is heves érzelmi viharokba kergeti… Halálos sorozat címmel is megjelent. Heather Graham: Long, Lean and Lethal Eredeti mű Heather Graham: Long, Lean and Lethal Eredeti megjelenés éve: 2000 amerikai szerző krimi magyar nyelvű romantikus thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Romantikus Regények General Press > General Press, Budapest, 2007 352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636430047 · Fordította: Kovács Erzsébet --------------------- Heather Graham-Szunnyadó parázs Spencer férje brutális meggyilkolásától lesújtva magyarázatot követel az egyetlen embertől, aki ezt megteheti – David Delgadótól, a volt zsarutól, aki nem más, mint férje egykori partnere és legjobb barátja… és Spencer egykori szeretője. A sors által egymásra erőszakolt Spencer és David hűségét próbára teszi, s végül legyőzi a vágy. Az igazság keresése a miami elit köreiből a város sötét, veszélyes gyomrába veti őket, az utolsó tettét elkövetni készülő, elkeseredett gyilkos cselszövéseinek útvesztőjébe. Eredeti cím: Slow Burn Eredeti megjelenés éve: 1994 amerikai szerző kortárs magyar nyelvű regény romantikus > Hajja & Fiai, Debrecen, 1995 320 oldal · ISBN: 9638540435 · Fordította: Végh Péter -------------------------- Heather Graham-Jó szerencsét! Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Amikor az amerikai építész, Ian Tremayne Londonban örök hűséget fogad Marissának, azt hiszi, hogy ígéretéhez híven egy angol nemesnek, nemrég elhalálozott atyai jó barátjának a lányát, Maryt veszi feleségül, akivel korábban soha nem találkozott. Mary azonban már mást szeret, s hogy boldog lehessen a választottjával, szerepet cserél az övéhez nagyon hasonló nevet viselő szobalányával, Marissával. A korán árvaságra jutott vörös hajú szépség, akit bányász nagybátyja nevelt fel nagy szegénységben eleinte aranykalickának érzi San Franciscó-i új otthonát, de a legjobban az bántja, hogy férje iránt feltámadó szerelme hazugsára és csalásra épül. Miközben nap mint nap retteg attól, hogy fény derül titkára, a bányászokhoz hasonlóan ő is csak a jó szerencsében bízhat. Eredeti cím: Forbidden Fire Eredeti megjelenés éve: 1991 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző magyar nyelvű romantikus történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany Széphistória > Harlequin Magyarország, Budapest, 2004 368 oldal · ISBN: 9635372906 · Fordította: Várnai Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --2 points
-
Rupi Kaur-otthon test 88% belemerülök testem kútjába és egy másik világba jutok minden ami csak kell már megvan bennem nem kell sehol máshol keresnem – otthon Rupi Kaur: Home Body Eredeti mű Rupi Kaur: Home Body 84% Eredeti megjelenés éve: 2020 Tartalomjegyzék depresszió diszkrimináció emberi test énelbeszélő erőszak erotikus feminizmus gyűjtemény illusztrált indiai szerző kanadai szerző kortárs lélektani magyar nyelvű nemi erőszak nők nők elleni erőszak önsegítő pedofília rasszizmus romantikus szerelem szóbeli bántalmazás vers A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635619351 · Fordította: Kamper Gergely ------------------------------------------- Rupi Kaur-Tej és méz 81% A tej és méz versek és prózai írások gyűjteménye a túlélésről, az erőszak, az abúzus, a szerelem, a veszteség, a nőiség megéléséről. A könyv négy fejezetre oszlik, mindegyik más célt szolgál, másféle fájdalommal foglalkozik, másféle sebeket gyógyít. A tej és méz az élet legridegebb pillanatain vezeti át az olvasót, mégis mindenben talál valami melegséget, mert a melegség ott van mindenben, csak keresni kell. Rupi Kaur: milk and honey Eredeti mű Rupi Kaur: milk and honey 75% Eredeti megjelenés éve: 2014 Tartalomjegyzék 21. század álom család életfilozófia erőszak erotikus feminizmus gyász illusztrált indiai szerző kanadai szerző kortárs lélektani magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő nők nők elleni erőszak önsegítő pedofília pszichés betegség rasszizmus spiritualitás szerelem szexualitás újrakezdés vers A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634574927 · Fordította: Kamper Gergely ---------------------------------------------- Rupi Kaur-a nap és az ő virágai 86% ez az élet receptje mondta anyám közben ölelt én a vállán sírtam gondolj a virágokra amiket elültetsz a kertben évről évre ők megtanítják neked hogy az embereknek is muszáj elhervadni levelet hullatni gyökeret ereszteni növekedni hogy virágozhassanak Erőteljes utazás. Növekedésről és gyógyulásról és arról, hogyan találhatunk otthonra önmagunkban. A nap és az ő virágai, amelyet maga Kaur illusztrált, egy öt fejezeten – hervadáson, elhulláson, gyökerezésen, növekedésen és virágzáson – átvezető utazás. A szeretet minden formájának ünneplése. Rupi Kaur: The Sun and Her Flowers Eredeti mű Rupi Kaur: The Sun and Her Flowers 77% Eredeti megjelenés éve: 2017 Tartalomjegyzék 21. század abortusz anyaság bevándorlás család életfilozófia emberi sorsok erőszak feminizmus gyász halál házasság illusztrált indiai szerző kanadai szerző kortárs lélektani magyar nyelvű menekültek nemi erőszak nők nők elleni erőszak önismeret önsegítő párkapcsolat rasszizmus romantikus spiritualitás szerelem szexualitás szülői szerep vers A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634577171 · Fordította: Kamper Gergely letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----2 points
-
Liaquat Ahamed-A pénzvilág urai Központi bankárok, akik csődbe vitték a világot A kötet szerzője, Liaquat Ahamed eredeti foglalkozására nézve bankár, de szerteágazó érdeklődése jeleként számos alapítvány kuratóriumának is a tagja. A pénzvilág urai című munkája egyszerre kiváló gazdasági-pénzügyi szakkönyv és a legjobb értelemben vett bestseller, amelyet számos jelentős díjjal jutalmaztak, így többek között 2010-ben Pulitzer-díjat is kapott. A könyv rendkívüli aktualitását bizonyítja, hogy a közelmúltban – csupán egy évvel a kötet megjelenése előtt – ismét az amerikai bankrendszerből kiindulva egy újabb világméretű válság vette kezdetét, és tart mind a mai napig. A könyv tárgya az 1929–33-as gazdasági világválság. A pénzügyi szektorban elindult, majd a gazdaság egészére átterjedő válság hamarosan egy társadalmi formáció – a kapitalizmus – átfogó krízisévé szélesedett, amely az egész emberiségre nézve tragikus következményekkel járt. Németországban hatalomra került a fasizmus, és alig több mint fél évtizeddel később elkezdődött a második világháború. A szerző eredeti módon közelíti meg a témát: a 20. század első, durván három évtizedének politikai, gazdasági és pénzügyi történetét a négy legjelentősebb – az amerikai, az angol, a francia és a német – jegybank első számú vezetőjének (Benjamin Strong, Montagu Norman, Émile Moreau, Hjalmar Schacht) életén és tevékenységén keresztül mutatja be. A könyv ötödik szereplője John Maynard Keynes, aki talán a legnagyobb hatást gyakorolta a 20. század közgazdasági és gazdaságpolitikai gondolkodására. A főszereplők mellett Ahamed könyvében felvonulnak a 20. század első harmadának meghatározó politikai és gazdasági szereplői. A szerző nem csupán a gazdasági-pénzügyi folyamatokat mutatja be, de rengeteg színes részlettel, esetenként kifejezetten mulatságos történetekkel hozza közel, teszi árnyalttá és így jobban érthetővé az eseményeket. Liaquat Ahamed: Lords of Finance Eredeti mű Liaquat Ahamed: Lords of Finance amerikai szerző egyetemes történelem gazdaság gazdaságpolitika kenyai szerző kortárs magyar nyelvű pénzügy Pulitzer-díj történelem üzlet > Corvina, Budapest, 2012 624 oldal · ISBN: 9789631361049 · Fordította: Felcsuti Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------2 points
-
Lia Louis-Nyolc boldog óra-Lia Louis-Kedves Emmie Blue-Lia Louis-Valahol közel a boldogsághoz Lia Louis-Nyolc boldog óra Hiszel a sorsban? A harmincas éveiben járó Noelle Butterby egy havas, márciusi estén éppen hazafelé tart a középiskolai évfolyam-találkozójáról, amikor bekövetkezik a katasztrófa. A hóvihar miatt lezárt autópályán óriási dugóban találja magát egyedül, étel, ital és működőképes telefontöltő nélkül. A helyzet kilátástalannak tűnik egészen addig, amíg a szintúgy az autójában veszteglő, jóképű amerikai, Sam Attwood be nem kopog hozzá, hogy felajánlja segítségét. Az ezt követő nyolc tökéletes órának a reggel és a hókotrók sikeres munkája vet véget. Noelle és Sam abban a tudatban válnak el, hogy soha többé nem látják egymást, ám a sorsnak szemlátomást más tervei vannak. Ahogy újra és újra egymásba botlanak, kezdenek egyre bizonyosabbá válni abban, hogy véletlenek márpedig nincsenek. A díjnyertes szerző, Lia Louis merész, egyedi hangja és a Nyolc boldog óra elragadó, fordulatokban gazdag története hatására te is hinni fogsz a végzet erejében. Lia Louis: Eight Perfect Hours Eredeti mű Lia Louis: Eight Perfect Hours Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század Anglia barátság brit szerző chick lit család Edinburgh férfi főszereplő jelen időben írt kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő pánikbetegség regény romantikus tavasz testvérek > Álomgyár, Budapest, 2021 352 oldal · ISBN: 9789635702282 · Fordította: Ladányi Klára ---------------------- Lia Louis-Kedves Emmie Blue „Lia Louis képes megsebezni a szívedet, hogy aztán meg is gyógyítsa – szórakoztató, megható és őszinte.” – Stacey Halls bestsellerszerző Hetekkel később a szintén 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, a nevével, az e-mail-címével… és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni. Hetekkel később a 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, Bretagne partjainál, és levelet küldött a mellékelt e-mail-címre. Az e-mail épp akkor érkezett meg Emmie-hez, amikor a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében. Tizennégy évvel később Emmie és Lucas barátsága még mindig töretlen, csakhogy időközben a lány végzetesen beleszeretett a fiúba, az érzéseit azonban titkolja előle. Abban reménykedik, hogy Lucas felismeri, ő az igazi, az egyetlen lány, akivel boldog lehet. Emmie maga mögött hagyva szörnyű múltját egy idős hölgynél bérel szobát. Magányos, hisz alig tartja a kapcsolatot valakivel, mióta elküldték a legutóbbi munkahelyéről. Amikor Lucas bejelenti, hogy nagyon fontos kérdést szeretne feltenni neki, a lány meg van róla győződve, hogy ez lesz az a pillanat, amikor a fiú elárulja, ugyanazt érzi, amit ő… a pillanat, amikor az élete végre igazán elkezdődhet. Lucas azonban egészen másról vall… Elmondja, hogy kibékült a régi barátnőjével, és Emmie-t szeretné felkérni esküvői tanújának. Emmie Blue jövővel kapcsolatos összes terve kártyavárként dől össze, és hamarosan megtanulja, hogy amiről azt hitte, hogy tudja, arról csak hitte, hogy tudja. Van egyáltalán olyan, hogy eleve elrendelés? Igaz lenne a mondás, hogy ember tervez, Isten végez? 2020 egyik legjobban várt könyvének a kiadási jogait már a megjelenése előtt több mint 10 ország megvásárolta. Lia Louis: Dear Emmie Blue Eredeti mű Lia Louis: Dear Emmie Blue Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század barátság brit szerző chick lit család esküvő kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus szexuális zaklatás testvérek zaklatás > Álomgyár, Budapest, 2020 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156013743 · Fordította: Goitein Veronika ------------------------- Lia Louis-Valahol közel a boldogsághoz „Egy csodálatosan megírt, vicces és megindító kezdés egy fondorlatos rejtéllyel a maga valójában… Felejthetetlen.” – Claire Douglas, Sunday Times bestsellerszerző „Őszinte és bátor. A Valahol közel a boldogsághoz a szerelem, a való élet, a társadalmi kérdések és a mentális egészség egy gondolatébresztő és gyönyörű tanulmánya.” – Jill Mansell Lizzie James boldog. Van egy biztos munkahelye (a nassolnivalók biztos áradatával a fiókjában), ugyanaz a legjobb barátnője egészen iskolás kora óta, és minden csütörtök este együtt van a családjával, hogy házhoz szállítós kaját egyenek és ócska műsorokat nézzenek a tévében. Lizzie szereti a cseppet sem bonyolult életét. Aztán egy napon egy levél érkezik az első szerelmétől, Romantől. Egy levél, amit azon a napon írtak, amikor a fiú eltűnt. 12 évvel ezelőtt. Feltörnek benne a régóta elfojtott fájdalmas emlékek: az új iskola, ahova betegen kellett mennie, szeretett nagypapája halála, és az első szerelme elvesztése. Ahogy Lizzie kibogozza a levél titkait, úgy fedezi fel, mi történt abban az évben, amikor az élete darabjaira hullott – és minden út Romanhez vezet. De vajon ki küldte a levelet? És valójában mi történt Romannel? Lizzie James azt hitte, boldog; vagy legalábbis valami nagyon hasonló. De most egyáltalán nem hiszi. Lia Louis első regénye tökéletes olvasmány a Jojo Moyes-, a Mhairi McFarlane-, a Cecelia Ahern- és a Kate Eberlen-rajongóknak. Ez az a történet, amit sokáig nem fogsz elfelejteni. Lia Louis: Somewhere Close to Happy Eredeti mű Lia Louis: Somewhere Close to Happy Eredeti megjelenés éve: 2019 angol brit szerző kortárs magyar nyelvű regény > Álomgyár, Budapest, 2019 382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156013125 · Fordította: Kövesdi Miklós Gábor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---2 points
-
P. C. Wren-A kígyó és a kard A szerző a Kék Csillag trilógia és A szahara császára után ezúttal Indiába helyezi izgalmas, titokzatos és fordulatos történetét. Damocles de Warrene ősi család sarja. Biztos jövő, gyors karrier vár rá. De átok ül rajta születése pillanatától. Életének sorsdöntő fordulatainál végzetszerűen és valóságos formában megjelenik a Kígyó, az ősi ellenség, amely édesanyja halálát okozta és amelynek láttán rémséges, titokzatos félelem, iszonyat fogja el. Az árván maradt fiú nagyapja angliai kastélyába kerül. Itt ismerkedik meg a hűséges, mellette mindig kitartó Lucille-lel, és talál rá a család ősi kardjára. Úgy tűnik, sorsa nyugvópontra jut, de egy napon ismét megjelenik a Kígyó és vele az iszonyat, a görcsös roham és önkívület. Nagyapja gyávának véli és elűzi a kastélyból. Álnéven közlegény lesz egy Indiába készülő lovasezredben. A zord, rideg katonai környezetben irtózatos és emberfeletti megpróbáltatások sora éri és újra megjelenik a Kígyó is, méghozzá roppant különös, bizarr körülmények között. A pohár csordultig telt, az örökös idegkimerültségben élő Dam végzetesen elveszti fejét… Otthagyja a hadsereget és Lucille-lel is szakítva nekiindul a sivatagnak… Sikerül-e legyőznie a rajta ülő átkot? E borzalmas próbatétel lenyűgöző története az új Wreen-kötetünk. Eredeti cím: The snake and the sword Eredeti megjelenés éve: 1914 19. század árva brit szerző fóbia hadsereg India kaland kalandregény katonaság magyar nyelvű regény sport letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --2 points
-
Reményi Béla-Apai tekintély Közeledik a nyár, még kettőt-hármat ugrik az idő és itt az évvégi bizonyítvány. Most aztán nincs kegyelem, vége a játéknak. Mindezt a kislányomnak mondtam, azzal a határozottsággal, ami egy apára jellemző, két-három hónappal bizonyítványosztás előtt. Mentségemre legyen mondva, hogy nem én találtam ki, nekem is úgy mondták néhány nappal ezelőtt a szülői értekezleten. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Szinák János, Veress István - Kutyakonyha pdf 21mb [Hidden Content]1 point
-
André Castelot-Mária Lujza Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A könyv címszereplője az a Mária Lujza, aki Mária Terézia unokájaként, I. Ferenc osztrák császár, magyar király és cseh király lányaként részese a magyar történelemnek is. Az a Mária Lujza, aki akarata ellenére lett Napóleon felesége, francia császárné. Ferenc császár talán legkedvesebb lányát, Marie-Antoinette unokahúgát, akit gyerekkorában a francia császár gyűlöletére neveltek., aki tizenöt-tizenhat évesen csak Krampuszként emlegette és rettegte Napóleont, kizárólag politikai-dinasztikus megfontolásokból adták feleségül Ausztria és Európa legyőzőjéhez. Napóleon maga is csak egy „előkelő hasat” keresett, aki fiúgyermekkel, örökössel ajándékozza meg. Ebben rejlett hát a dolog pikantériája és Mária Lujza drámája, aki persze szófogadó leányként hajlandó volt frigyre lépni a gyűlölt Krampusszal, feláldozva magát a Habsburg-család és a haza oltárán. Ám a házasságkötés a várakozásokkal ellentétben happy enddel végződött – legalábbis egy időre. Mária Lujza engedelmes asszonya, szerető hitvese lett a Krampusznak és örököst szült neki. A maga módján Napóleon is szerette „friss, hamvas és naiv” hitvesét. Amikor Napóleon lemondott a trónról, Mária Lujza ismét akarata ellenére, szomorú szívvel tért vissza fiával, a Sasfiókkal Bécsbe. Mindkettőjük sorsa megint csak politikai alkuk tárgya lett, mindketten a történelem foglyai maradtak egész életükben – még ha aranykalitkában raboskodtak is. Eredeti cím: Marie-Louise Eredeti megjelenés éve: 1998 életrajz francia szerző Franciaország magyar nyelvű történelem > Európa, Budapest, 2012 352 oldal · ISBN: 9789630794633 · Fordította: Szántó Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----1 point
-
Yellowjackets United States 2021 Drama Horror Mystery Thriller A sorozatban sikeres futballistakarrier előtt álló amerikai gimnazista lányokat láthatunk, akik túlélnek egy súlyos repülőgép-katasztrófát. A baleset után egy lakatlan és elhagyatott hegyvidéki erdőben találják magukat, ahol egyre inkább próbára teszik őket a kilátástalan körülmények. A megmentésükre semmi esély nem mutatkozik, így túlélésük érdekében új alapokra helyezik maroknyi csapatuk együttműködését. A civilizáció kontrolljának hiánya és a túlélési ösztön eddig nem tapasztalt régióba vezeti a lányokat, amely végül horrorisztikus események sorozatát indítja el. Szereplők: Melanie Lynskey Tawny Cypress Ella Purnell [Hidden Content] Méret:....................:~640 MB Kép bitráta.............:1100 kb/s Kép felbontás.........: 1920 x 1080 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WebRip x265 Hang.......................:AAC 5.1 Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............: 384 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.1 point
-
Lucinda Riley-Napnővér-A hét nővér 6. .PDF.2019 Nevelőapja halála után a híres, gyönyörű modell, Electra lába alól kicsúszik a talaj, és egyre mélyebbre süllyed az alkohol- és drogfüggőségbe. Egy váratlan levél azonban megváltoztatja az életét, az ismeretlen levélíró ugyanis azt állítja, hogy ő Electra nagyanyja. Vajon a gyökerei megismerése segíthet a lánynak abban, hogy végre önmagára találjon? letöltés [Hidden Content] -1 point
-
J.F. Cooper: Nagy indiánkönyv Vadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya – ki ne hallotta volna ezeket a neveket, aki az indiánregényeket szereti? Natty Bumppót nevezik így indián barátai. Az ő élettörténete fűzi egybe Cooper híres regénysorozatát, amely itt egy kötetben jelenik meg. [Hidden Content]1 point
-
J.F. Cooper: A vörös kalóz A XVIII. század második felében járunk. Nem kell sok idő, hogy Anglia újvilágbeli gyarmatai kivívják majd önállóságukat. Egyelőre azonban még csak kevesek álmaiban él az Amerikai Egyesült Államok képe. Ilyen ember a Vörös Kalóz is, aki részben személyes bosszúvágyból, részben a „gyarmatok” mielőbbi önállóságának reményében dézsmálja Amerika partjai mentén az anyaországbeli flottákat. Ilyen kalózútja során találkozik először össze egy fiatalemberrel és annak védencével, két kedves nővel. A kalandos találkozást páratlan izgalmasságú tengeri kalandok követik. Iszonyú vihar, és két hajó rettentő csatája a tengeren… amelyből végül is a jó ügy szolgálói kerülnek ki győztesen. Cooper, akit az ifjúság főképpen klasszikus indiánregényeiből ismer, a Vörös Kalóz történetével bebizonyította, hogy nemcsak a prériken, hanem a tengerek és a kikötők világában is otthonosan mozog. [Hidden Content]1 point
-
J.F. Cooper: A préri Kegyetlen az idő. A hajdani Sólyomszem már nem lát olyan messzire, mint régen, a Vadölő nevet sem viselhetné, mert erejéből már csak a csapdaállításra telik – bizony megöregedett már Nathaniel Bumppo, a legendás vadász, az amerikai erdők és puszták sápadtarcú harcosa. Bátorsága és tettrekészsége azonban még a régi. Még képes megállítani a rohanó bölénycsordát, még nem egyszer túljár az ellenséges indiánok eszén. Szükség is van rá, mert ezúttal egy elrabolt fiatalasszony, egy bájos szerelmespár és egy kétbalkezes tudós életét kell megmentenie. Meg-megújuló indiáncsatározások és hajszák között vezeti védenceit a sziú tolvajok és az emberrabló Bush család elől egy barátságos indián törzs táborába…A Bőrharisnya-sorozat utolsó könyvében még egyszer régi fényében felragyog a hajdani indiánélet romantikája, még egyszer részesei lehetünk azoknak a lélegzetelállítóan izgalmas, fordulatos kalandoknak, amelyeknek magányos hőse az agg vadász – a vadon egyetlen igaz, tiszta lelkű embere. [Hidden Content]1 point
-
J.F. Cooper: A kém 1959-ben jelent meg magyarul Coopernek, az indiánregények kitűnő írójának az a kalandregénye, amelyet átdolgozva most ismét olvashat a nagyközönség. A kém igazi romantikus történet, valóságos történelmi háttérrel: azoknak, a névtelenséget önként vállaló embereknek állít emléket, akik a hírszerzés nehéz és hálátlan szerepét játszották végig a történelmi események színpadán. A történet az 1780-ban induló amerikai függetlenségi háború idején játszódik, főszereplői valós és fiktív alakok (Washington tábornok, Tarleton ezredes, Sumter tábornok stb.), akiknek sorsán keresztül megismerhetjük az Egyesült Államok első politikai lépéseit, és az Anglia elleni küzdelmeit. A Kongresszus kinevezett egy különleges és titkos bizottságot azzal a céllal, hogy kiderítse az angol katonai szándékokat. A bizottság elnöke – az író barátja – szolgálatába fogadott egy egyszerű embert, aki csupán hazája iránti szeretetből vállalta a hírszerzést. Ő lett a kém, a New York állambéli házaló, Harvey Birch – a regény főszereplője. Az ő sorsa fonódik össze az előkelő délvidéki Wharton család történetével. Henry Wharton királypárti kapitány, testvére azonban gyermekkori barátjába, Dunwoodie ezredesbe szerelmes, aki Washington és az ifjú köztársaság szolgálatában áll. A királypárti kapitányt a megvetett „házaló-kém” menti meg a törvény halálos ítéletétől, és szökteti biztonságos helyre. Hogy ki is tulajdonképpen Harvey Birch, azt csak a mintegy fél évszázadot átívelő történet végén tudhatjuk meg. Szerelem, hűség, bátorság és férfiúi erény, elvhűség és politika formálják az elbeszélést, amely végül is a romantika mindent megoldó igazságosságával zárul: a fennkölt érzelmek győzedelmeskednek, és a szereplők élete jóra fordul. A „kém” a szabadság mártírjaként, igazi jellemét rejtve, csak kevesek által ismerve, mindenét hazájáért feláldozva hal meg. – Minden olvasónak ajánlható. [Hidden Content]1 point
-
J.F. Cooper: Bőrharisnya A rokonszenves jellemű, felejthetetlen Natty Bumppo, aki Cooper minden indiánregényében más-más néven szerepel, ebben a könyvben a Bőrharisnya nevet viseli. Ez sorrendben a negyedik Cooper öt világhírű indiánregénye közt, melyet örömmel olvas az egész világ ifjúsága. Érdekes megemlíteni, hogy Cooper indiánsorozatából valamikor, 1823-ban, ez a kötet jelent meg elsőnek. A regény egyik hősében, Marmaduke Temple bíróban Cooper a saját édesapját rajzolja meg, akinek élete sok rokon vonást mutat a regényalak történetével. A Bőrharisnya cselekménye 1793-94-ben játszódik le, a modern Amerika kialakulásának első idejében. Natty Bumppo és indián barátja, Csingacsguk a múltba révedező öreg szemével nézi a körülöttük kavargó eseményeket és a sok változást, melybe nehezen tud belenyugodni. Ha nincs is mindig igazuk, életük a barátságnak, a hűségnek, a természet szeretetének és az egyszerű ember egyenes gondolkodásának szépségét hirdeti. [Hidden Content]1 point
-
Pókember – Idegenben.(Spider-Man: Far From Home Custom.dvd.hun.dmitry) .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! színes, amerikai akció-vígjáték, kalandfilm, 129 perc, 2019 (12) rendező: Jon Watts forgatókönyvíró: Chris McKenna, Erik Sommers operatőr: Matthew J. Lloyd zene: Michael Giacchino producer: Kevin Feige, Amy Pascal vágó: Leigh Folsom Boyd, Dan Lebental A magyar változat munkatársai: magyar szöveg: Heltai Olga szakértő: Harza Tamás hangmérnök: Gábor Dániel vágó: Kajdácsi Brigitta gyártásvezető: Kablay Luca szinkronrendező: Tabák Kata szinkront készítette: Mafilm Audio Kft Szereplő(k): - Szinkronhang(ok): Peter Parker / Pókember (Tom Holland) - Baráth István Nick Fury (Samuel L. Jackson) - Vass Gábor Quentin Beck / Mysterio (Jake Gyllenhaal) - Mészáros Béla May Parker (Marisa Tomei) - Györgyi Anna Happy Hogan (Jon Favreau) - Kálid Artúr MJ (Zendaya) - Csuha Bori Ned Leeds (Jacob Batalon) - Szvetlov Balázs Flash Thompson (Tony Revolori) - Rada Bálint Betty Brant (Angourie Rice) - Kardos Eszter Zach (Zach Barack) - Major Erik Brad Davis (Remy Hii) - Kenéz Ágoston Mr. Harrington (Martin Starr) - Rajkai Zoltán Mr. Dell (J.B. Smoove) - Bognár Tamás Jason Ionello (Jorge Lendeborg Jr.) - Czető Roland Maria Hill (Cobie Smulders) - Szinetár Dóra Edith (Dawn Michelle King) - Peller Anna Tartalom Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul. De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb kihívás elé kell néznie. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) miatt új kalandba indul, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi Bosszúálló társaitól segítséget kérni Az új Pókember-film, a Hazatérés szellemében folytatódik. Fiatalos, laza és csupa vicc, de közben nagyon látványos, és jó néhány Bosszúálló közreműködik benne. Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 98,0 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 108 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 704 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:09:12.040 : Chapter 2 00:15:28.240 : Chapter 3 00:24:17.720 : Chapter 4 00:34:01.480 : Chapter 5 00:40:16.240 : Chapter 6 00:47:50.760 : Chapter 7 00:54:52.600 : Chapter 8 01:02:15.120 : Chapter 9 01:12:55.120 : Chapter 10 01:19:30.560 : Chapter 11 01:25:50.600 : Chapter 12 01:32:51.000 : Chapter 13 01:40:36.080 : Chapter 14 01:47:48.000 : Chapter 15 01:53:02.680 : Chapter 16 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] No1. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------1 point
-
Brightburn – A lángoló fiú-Brightburn.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai horror, 90 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Elizabeth Banks profilképeElizabeth Banks Tori Breyer Meredith Hagner Matt Jones Jennifer Holland Steve Agee Becky Wahlstrom Stephen Blackehart David Denman Mr. Breyer Gregory Alan Williams Chief Deputy Deever Alkotók Rendező: David Yarovesky Forgatókönyvíró: Brian Gunn Mark Gunn Producer: Dan Clifton Brian Gunn James Gunn Mark Gunn Executive Producer: David Gendron Ali Jazayeri Operatőr: Michael Dallatorre Vágó: Andrew S. Eisen Tartalom Rendben, néha hősök érkeznek a Földre, akik különlegesen erősek, rendkívüli képességűek, és jól el tudnak rejtőzni az emberek között. De mi van akkor, ha a hajótörött űrhajón érkezett csecsemő, - akit egy jó szándékú, gyerektelen házaspár a sajátjaként nevel -, a kamaszkor küszöbén megmutatja szuperhős képességeit, és azok nem jók? Mi van, ha a különleges hatalom, amivel rendelkezik, rosszra viszi? Ha legyőzhetetlen, de gonosz? Mit tehetnek erre a szülei, akik gyermekükként szeretik? És mit tehet az emberiség? A világsikerű Galaxis őrzői 1. és 2. rendezőjének szerelemgyereke a torokszorítóan erős hanugulatú, sötét és cool film, amelyet ő álmodott meg és hozott tető alá. ŰŰ Brightburn.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Title Eng................: Brightbur (2019) ŰŰ ŰŰ Title Hun................: Brightburn - A langolo fiu ŰŰ ŰŰ Hun link.................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ iMDb link................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ Release date.............: 2019.09.20 ŰŰ ŰŰ Length...................: 1:26:48 (h:m:s) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ TECHNICAL INFORMATION AND RELEASE NOTES ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (V I D E O) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Untouched [x] PAL [ ] 4:3 ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ( % ) [ ] NTSC [x] 16:9 ŰŰ ŰŰ [ ] CCE SP3 Pass ( ) kbps (Average) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (S U B T I T L E S) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] English Forced ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [ ] Hungarian Forced ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Others: ŰŰ ŰŰ [ ] Czech [x] Romanian [ ] Slovakian ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (A U D I O) ŰŰ ŰŰ DTS 5.1 2.0 Mono ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [ ] Other [ ] [ ] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (M E N U) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched (E X T R A) ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [x] Modified [x] Untouched ŰŰ ŰŰ [ ] None [ ] Partial Srtipped ŰŰ ŰŰ [ ] Fully Stripped ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [ ] Was not on retail Disc ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Logok figyelmeztetesek torolve! Feleslegeges vts-ek, pgc-k torolve! ŰŰ ŰŰ Felesleges hangok: Cseh 5.1, Lengyel 5.1, Torok 5.1. ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ A felesleges dolgok torlese utan a video beallitas megmaradt gyari ŰŰ ŰŰ beallitason. Tehat nem kellet tomoriteni a videon. ŰŰ ŰŰ A torlesek utan az osszes "Extra" is rafert a DVD5 lemezre. ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Navigacio atirva automatikusan magyar hanggal indul a film. Bemutató dátuma: 2019. május 9. Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----------1 point
-
Kutyafuttában..See Spot Run .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai-ausztrál vígjáték, 94 perc, 2001 Stáblista: Szereplők David Arquette profilképeDavid Arquette Gordon Leslie Bibb profilképeLeslie Bibb Stephanie Michael Clarke Duncan profilképeMichael Clarke Duncan Murdoch Angus T. Jones profilképeAngus T. Jones James Joe Viterelli Gino Paul Sorvino profilképePaul Sorvino Sonny Talia Darcy Laurie Perierra Alkotók Operatőr: John S. Bartley Jelmeztervező: Diane Widas Író: George Gallo Michael Alexander Miller Andrew Deane Rendező: John Whitesell Zene: John Debney Producer: Andrew Deane Robert Simonds Tracey Trench Látványtervező: Mark S. Freeborn Vágó: Cara Silverman Adaptáció: Stuart Gibbs Craig Titley Forgatókönyvíró: George Gallo Gregory Poirier Dan Baron Chris Faber Tartalom Gordon (David Arquette) jó fazonú postás, csak a kutyák nem kedvelik valahogy a környéken. Szép szomszédasszonyának, az elfoglalt Stephanie-nak (Leslie Bibb) felajánlja, hogy vigyáz a kisfiára, Jamesre (Angus T. Jones). Közben a város másik végén egy FBI-ügynök lázasan keresi elcsatangolt drogkereső kutyáját, a Tizenegyes Számú Ügynököt. A kutya éppen egy veszélyes maffiózó nyomaira bukkant, amikor két fegyveres bandita elől Gordon postakocsijába menekül. A kis James rögtön megbarátkozik a kutyával és elnevezi Spotnak. Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 60,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 88 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #3 Sáv száma : 131 (0x83) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Menü #1 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Hibrid-Splice .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott kanadai-francia-amerikai thriller, 104 perc, 2009 Stáblista: Szereplők Adrien Brody profilképeAdrien Brody Clive Nicoli Sarah Polley profilképeSarah Polley Elsa Kast Delphine Chanéac profilképeDelphine Chanéac Dren Brandon McGibbon Gavin Nicoli David Hewlett profilképeDavid Hewlett William Barlow Simona Măicănescu Joan Chorot Abigail Chu Fiatal Dren Alkotók Producer: Steven Hoban Operatőr: Tetsuo Nagata Zeneszerző: Cyrille Aufort Forgatókönyvíró: Vincenzo Natali Antoinette Terry Bryant Doug Taylor Rendező: Vincenzo Natali Vágó: Michele Conroy Tartalom Clive és Elsa sztártudósok, akik hírnevüket annak köszönhetik, hogy különböző állatok DNS-ével bizarr hibrideket hoztak létre. Nemcsak munkájukban alkotnak párt, az életben is. Kutatóként legfőbb céljuk egy emberi hibrid előállítása lenne, de a munkájukat eddig finanszírozó vállalat ezt már nem támogatja, ezért úgy döntenek, titokban folytatják kísérleteiket. Létrehoznak egy különleges lényt, akit Drennek neveznek el. A hibrid gyors életciklusa révén hónapok alatt csecsemőből felnőtté válik. Miközben a két tudós mindenáron igyekszik leplezni a titkot, teremtményük kísérleti alanyból személlyé válik, sőt, képességeivel túlhaladja legmerészebb álmaikat. Hamarosan pedig a legijesztőbb rémálmaikat is. Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 74,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 98 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü Bemutató dátuma: 2010. szeptember 23. Forgalmazó: Budapest Film MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Undisputed 4.Vitathatatlan 4 /Undisputed 4 _ Boyka: Undisputed IV/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! PRÉMIUM LINKEK!! akciófilm, 2016 Stáblista: Szereplők Scott Adkins Teodora Duhovnikova Alon Aboutboul Julian Vergov Brahim Achabbakhe Alkotók KAMERA: Ivan Vatsov PRODUCER: Boaz Davidson Isaac Florentine Mark Gill Les Weldon OPERATŐR: Ivan Vatsov ZENESZERZŐ: Stephen Edwards FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Boaz Davidson David N. White RENDEZŐ: Todor Chapkanov VÁGÓ: Irit Raz EXECUTIVE PRODUCER: Vincent Cheng Lati Grobman Avi Lerner Trevor Short Tartalom Jurij Bojka (Scott Adkins) álma, hogy eljusson az európai harcművészeti bajnokságig. A selejtezőn azonban az egyik menetben ellenfele, Viktor Gregov életét veszti. Ez súlyos lelki válságba sodorja Jurijt, s megkérdőjelezi mindazt, amiben eddig hitt, a küzdősport értelmét is. Ám amikor megtudja, hogy Gregov felesége, Alma (Teodora Duhovnyikova) életét a maffia fenyegeti, habozás nélkül úgy dönt, az asszony segítségére siet. Az igazi megmérettetés csak ekkor kezdődik, hiszen minden harcművészeti tudását latba kell vetnie, hogy megmentse Alma és saját életét. Ű˙˙˙Ţ ŢÝŰÝŰ Boyka.Undisputed.IV.2016.CuSToM.HUN.PAL.DVD5-MGM ŰŰßßŰ ŰŰÝ ł Eredeti Cime......: Boyka: Undisputed IV ŰŰŰŰŰ ŰÝ Ü ł Magyar Cime.......: Vitathatatlan 4 ŰÜÜÜŰ ŰŰŰŰ ł Forras............: CuST0M DVD9-TATKO [Kosz!] ŰŰßßŰ ˙ŰŰ ł Film Idotartama...: 1h 26m 36s Ű˙˙˙Ţ ÜÜ Ü ł Magyar Link.......: [Hidden Content] ŰŰŰŰŰ ŰŰŰŰÝ ł iMDb Link.........: [Hidden Content] Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢŰŰÝ ł iMDb Pontszam.....: 7,1 / 10 from 17,067 user ŰÜÜÜŰ ŢŰŢÝŰÝ ł Mufaj.............: Akcio | Krimi | Drama ŰßßßŰ ŢÝŰÝŰÝ ł Meret.............: 4,64 Gb Ű˙˙˙Ţ ŰÝŰÝŰ ł Formatum..........: Iso ŰŰŰŰŰ Ű˙˙˙Ţ ÚÄVideo: Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢŰŰÝ ł[Ű] Ujrakodolt [ ] NTSC [Ű] 16:9 ŰŰŰŰŰ ŢŰŢÝŰÝ ł[Ű] DVD-5-re Tomorites: 96,40% Ű˙˙˙Ţ ŢÝŰÝŰÝ ł[Ű] CCE SP3 [10] Passz [6229] Avg/Q Kbps Ű˙˙˙Ű ŰÝŰ Ű ŰÜÜÜŰ ÚÄNyelv: ŰŰßßŰ ł Ű˙˙˙Ţ ł DTS DD5.1 DD2.0 Mono ŰŰŰŰŰ ł[Ű] Angol: [ ] [Ű] [ ] [ ] Ű˙˙˙Ţ ł[Ű] Magyar: [ ] [ ] [Ű] [ ] ŰÜÜÜŰ ł[ ] Mas Nyelv: [ ] [ ] [ ] [ ] ŰÜÜÜŰ ŰŰßßŰ ÚÄSubtitles: ŰŰŰŰŰ ŰŰÝ ł[ ] Angol [ ] Angol For. [ ] Rend. Kom. Ű˙˙˙Ţ ˙ŢŰß˙˙ ł[Ű] Magyar [ ] Magyar For. [ ] Magyar Hal ŰŰŰŰŰ ŢŰŢŰŰÝ Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢÝŰÝ ÚÄMenu:ÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż ÚÄExtra: ŰÜÜÜŰ ŢÝŰÝŰÝ ł ł ł ŰßßßŰ ŰÝŰÝŰ ł [Ű] Erintetlen ł ł [ ] Erintetlen ŰŰŰŰŰ ł [Ű] Modositott ł ł [ ] Teljesen Torol ŰŰÜÜŰ ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ ł [Ű] Nincs ŰÜÜÜŰ ŰŰŰŰŰ ÜÜ Ü A torlesek kerult a dvd-rol az osszes felesleges dolog, Ű˙˙˙Ţ ŰŰŰŰÝ illetve PGC-k, s VTS-k is. [Hidden Content] xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Shazam! 2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.Shazam!.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai akciófilm, fantasy, sci-fi, 132 perc, 2019 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Szereplők Shazam Zachary Levi Dr. Thaddeus Sivana Mark Strong Freddy Freeman Jack Dylan Grazer Ross Butler Adam Brody D.J. Cotrona Mary Shazam Michelle Borth The Wizard Djimon Hounsou Billy Batson Asher Angel Mary Bromfield Grace Fulton Alkotók RENDEZŐ: David F. Sandberg FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Henry Gayden Bill Parker OPERATŐR: Maxime Alexandre VÁGÓ: Michel Aller ZENE: Demetrice Nguyen PRODUCER: Peter Safran TÁRSPRODUCER: David Witz EXECUTIVE PRODUCER: Jeffrey Chernov Dany Garcia Hiram Garcia Dwayne Johnson Tartalom Mindannyiunkban ott bujkál a szuperhős – de van, akiből elő is jön. Billy Batson 14 éves, egy árvaházból kerül nevelőszüleihez, és nem a legnépszerűbb srác az iskolában…de Shazam, az ősöreg, különleges erejű varázsló mégis kiválasztja. Amikor a srác hangosan kimondja: a varázsló nevét, átalakul. Igazi szuperhős válik belőle, annak minden kellékével: testhezálló, köpönyeggel kiegészített ruha, különleges eszközök, rendkívüli erő és meghökkentő képességek. Billy fokozatosan fedezi fel, mi mindent tud, és közben elkövet néhány nagy baklövést… de aztán rá kell jönnie valamire. Az új helyzet hatalmas buli, de van benne valami nehéz: hogy nincs szuperhős főgonosz nélkül. És a vadonatúj, gyerekből lett hősnek nemsokára már a világ megmentésén kell ügyködnie – közeledik a világvége, és neki egy óriási csatában kell bizonyítania, hogy nem véletlenül került a szűk, piros kezeslábasba… A DC-univerzum egyik legnépszerűbb figurájáról készült film izgalmas és látványos, mint az óriásköltségvetésű szuperhősfilmek és közben tele van poénnal! Shazam! 2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1 AV Info: Video: Érintetlen [PAL] Hang(ok): [MAGYAR 5.1, ANGOL 5.1, LENGYEL 5.1, TOROK 5.1 ] Felirat(ok): [magyar, angol, arab, bolgar, heber, horvat, lengyel, roman, szloven, torok ] Menu: Érintetlen Extra: KICSODA SHAZAM? (Kisfilm - magyar felirattal) Film Info: iMDb: [Hidden Content] Hun link: [Hidden Content] Bemutató dátuma: 2019. április 4. (Forgalmazó: InterCom) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
A vörös báró /Der Rote Baron/.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! német-angol akciófilm, 120 perc, 2008 Stáblista: Szereplők Manfred von Richthofen báró Matthias Schweighöfer Werner Voss Til Schweiger Käte Lena Headey Roy Brown kapitány Joseph Fiennes Lothar von Richthofen Volker Bruch Alkotók PRODUCER: Nikolai Müllerschön Dan Maag Roland Pellegrino OPERATŐR: Klaus Merkel ZENESZERZŐ: Stefan Hansen Dirk Reichardt FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Nikolai Müllerschön RENDEZŐ: Nikolai Müllerschön VÁGÓ: Emmelie Mansee Tartalom Európa, 1916. Kalandvágytól és a repülés iránt érzett megszállottságtól fűtve a 24 éves Manfred von Richthofen (Matthias Schweighöfer) sokezer társához hasonlóan háborúba indul. A repülés zsenije ünnepelt harci pilóta lesz, ő és barátai gyorsan ikonná válnak a csatamezők katonái szemében. Becsület, lovagiasság, becsvágy, megszállott érdeklődés a technika és a repülés iránt - ezek a vonások jellemzik őket. Manfred von Richthofen vörösre festett Fokker gépe rettegett, mégis elismert szimbólummá válik az első világháború ellenséges légierői számára is. MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Életrevalók. Custom.dvd.hun.dmitry.The Upside .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai dráma, vígjáték, 125 perc, 2017 Stáblista: Szereplők Nicole Kidman profilképeNicole Kidman Yvonne Bryan Cranston profilképeBryan Cranston Phillip Kevin Hart profilképeKevin Hart Dell Julianna Margulies profilképeJulianna Margulies Lily Golshifteh Farahani profilképeGolshifteh Farahani Maggie Tate Donovan profilképeTate Donovan Carter Locke Aja Naomi King Latrice Genevieve Angelson Jenny Amara Karan profilképeAmara Karan Jahi Di'Allo Winston Anthony Suzanne Savoy Charlotte Kristina Aponte Opera Patron Alkotók Rendező: Neil Burger Forgatókönyvíró: Jon Hartmare Producer: Todd Black Jason Blumenthal Steve Tisch Executive Producer: G. Mac Brown Zack Schiller Harvey Weinstein David Boies Zene: Rob Simonsen Operatőr: Stuart Dryburgh Vágó: Naomi Geraghty Egy gazdag mozgássérült férfi és a gondozójának álló munkanélküli ex-bűnöző kapcsolatának szórakoztató története. Menü Általános Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 102 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 115 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 704 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:00:35.520 : Chapter 2 00:01:04.320 : Chapter 3 00:04:29.920 : Chapter 4 00:06:30.000 : Chapter 5 00:14:56.880 : Chapter 6 00:19:27.400 : Chapter 7 00:20:14.480 : Chapter 8 00:27:52.360 : Chapter 9 00:31:01.640 : Chapter 10 00:32:14.160 : Chapter 11 00:34:45.040 : Chapter 12 00:39:26.600 : Chapter 13 00:42:17.160 : Chapter 14 00:49:24.320 : Chapter 15 00:53:25.520 : Chapter 16 00:57:52.160 : Chapter 17 00:58:49.800 : Chapter 18 01:01:27.400 : Chapter 19 01:05:26.200 : Chapter 20 01:06:30.560 : Chapter 21 01:11:16.880 : Chapter 22 01:14:01.640 : Chapter 23 01:18:14.360 : Chapter 24 01:23:01.200 : Chapter 25 01:30:05.480 : Chapter 26 01:38:20.840 : Chapter 27 01:43:50.440 : Chapter 28 01:46:48.680 : Chapter 29 01:50:17.200 : Chapter 30 01:53:40.440 : Chapter 31 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------1 point
-
Hazai ízutazás (LIDL) Hazai ízutazás címmel harmadik alkalommal lepi meg advent idején a vásárlóit egy receptgyűjteménnyel a Lidl Magyarország. Az áruházlánc nagysikerű szakácskönyv-sorozatának ételeit ezúttal is Mautner Zsófi és Széll Tamás állították össze. A Lidl Magyarország idei szakácskönyvével, a közel 80 receptet tartalmazó Hazai ízutazással Széll Tamás és Mautner Zsófi egyszerre vezeti vissza olvasóit a magyar konyha gyökereihez, és kalauzolja őket tovább a hagyományainkból építkező,korszerű magyar gasztronómia világába. A könyv szerkesztésekor a Lidl Magyarország gondolt azokra is, akik valamilyen ételérzékenységgel élnek együtt. A recepteknél külön piktogram jelzi a glutén-, és laktózmentes fogásokat. A remek ételek mellé a Lidl borszakértője, Herczeg Ágnes ajánl kiváló borokat a áruházlánc kínálatából. Segítségével az olvasók megismerhetik a hazai szőlő- és borfajtákat, valamint a különböző borvidékeket is.A gasztronómiával még csak ismerkedők pedig Mautner Zsófitól megtanulhatják a befőzés csínját-bínját, Széll Tamástól pedig az olyan alaplépéseket, mint a rántás, vagy a habarás. Egy-egy fogás elkészítése pedig videón is megtekinthető a www.lidl.hu/konyha oldalon. pdf 162mb [Hidden Content]1 point
-
Alkonyat - Napfogyatkozás.The Twilight Saga: Eclipse.2010.Hun.PAL.DVDR-Gazdi. .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai kalandfilm, 124 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Kristen Stewart profilképeKristen Stewart Bella Swan Robert Pattinson profilképeRobert Pattinson Edward Cullen Taylor Lautner profilképeTaylor Lautner Jacob Black Xavier Samuel profilképeXavier Samuel Riley Bryce Dallas Howard profilképeBryce Dallas Howard Victoria Billy Burke profilképeBilly Burke Charlie Swan Anna Kendrick profilképeAnna Kendrick Jessica Ashley Greene profilképeAshley Greene Alice Cullen Nikki Reed profilképeNikki Reed Rosalie Hale Jodelle Ferland profilképeJodelle Ferland Bree Kellan Lutz profilképeKellan Lutz Emmett Cullen Alkotók Producer: Wyck Godfrey Greg Mooradian Karen Rosenfelt Operatőr: Javier Aguirresarobe Zeneszerző: Howard Shore Forgatókönyvíró: Melissa Rosenberg Író: Stephenie Meyer Rendező: David Slade Vágó: Art Jones Tartalom Miután kiderül, hogy a szépséges Bella (Kristen Stewart) és a vámpír Edward (Robert Pattinson) képtelenek egymás nélkül élni, kapnak egy új esélyt, amely a lány életét örökre megváltoztatja. Bella végleg eldöntötte, hogy a 18. születésnapján vámpírrá változik, amely feltétele volt szabadulásuknak és közös jövőjüknek. Jacob azonban alaposan felkavarja az idillt, kiderül ugyanis, hogy vérfarkas, a vámpírok legnagyobb ellensége, és mindent elkövet, hogy lebeszélje a lányt, akibe ő is szerelmes. A két fiú közötti szerelmi viszály elhatalmasodik, ám amikor Bella élete újra veszélybe kerül, az ősellenségek szövetségre lépnek. The Twilight Saga: Eclipse.2010.Hun.PAL.DVDR-Gazdi ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀███████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░██░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ██░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ ██████░ ██████░██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ █░ ████████░ ███████░ ██████████░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ███░ ███░ ██░ ██░ ███░ ███░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ███░████░ ████░ ██░ ███░ ███░ ████░ ████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████░ █████████████░█████░ ████████████████░██░ █████░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████░ ██░████░ ████░ ███░ ███████░ ██████░ █████░███░███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███████░███░ ███░ █████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ █████████████████████████████░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██░████████████████████████████████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██████░ █████████████████████████████████████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████████░ ██████░ ████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███████████░██░ ██████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ █████████░ ████░ █████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════════════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄░ ██████▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐║ ║▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌██████░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀║ RELEASE INFORMACIOK ║▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀██▄▀░ ║ ║ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ╚═══════════════╦═══════════════╝ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▌║▐▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════════════════════╩═══════════════════════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Eclipse.2010.Hun.PAL.DVDR-Gazdi ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Film magyar cime..........: Alkonyat - Napfogyatkozas ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Film eredeti cime.........: Eclipse / The Twilight Saga: Eclipse / ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Mufaja....................: Drama / Fantasy / Romantikus ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Jatekideje................: kb.118 perc ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Megjelenesenek eve........: 2010 ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Forrasa...................: DVD9(Retail) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Release keszites datuma...: 2010.12.04 ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Csomagolasa...............: 94 x 47,68 + 43,70 MB WinRar(3.71) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Kicsomagolt file merete...: 4,37 GB (4481 MB) ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Kicsomagolt file formatuma: ISO ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Borito(k).................: Van (2db.Front Hun.es 3db.CD1 Hun.) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Sample....................: Van ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ VIDEO & AUDIO INFORMACIOK ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ V I D E O I N F O R M A C I O K ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Video kep.................: MPEG-2, PAL, 16:9 (2.40:1) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Minoseg tomorites utan....: Rb.1.28.2 CCE-SP2 7pass. 67,6% (4139Kbps) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Regio(kod)................: Fuggetlenitve ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Menu......................: Van, tomoritett CCE-SP2 58,7% (4074Kbps) ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Extra(k)..................: Eltavolitva, illetve ulon lemezen ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ A U D I O I N F O R M A C I O K ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Felirat(ok)...............: Magyar(kommentar is Kristen Stewart es ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Robert Pattinson kozremukodesevel),Angol ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Nyelv(ek).................: Magyar,Angol ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Magyar hang(ok)...........: Dolby AC-3/6 (448Kbps) ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Angol hang(ok)............: Dolby AC-3/6 (448Kbps) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Egyeb hang(ok)............: Eltavolitva 2x audiokomment (Angol 2.0) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ A TARTALOMBOL ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Minden egy dontessel kezdodik. Vegre ujra egyutt Bella Swan (Kristen ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Stewart) es Edward Cullen (Robert Pattinson). A halando Bella elete ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ visszater a regi kerekvegasba, minden olyan,mint mielott a vampir csa ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ lad, Cullenek elhagytak volna Forks varosat. Azonban egy valami valto ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ zott. Feny derult egy nagy es sulyos titokra,Bella legjobb baratja,Ja ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ cob Black (Taylor Lautner) egy verfarkas,a verfarkasok osi ellensegei ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ pedig a vampirok. A lany ket tuz koze kerult, hiaba probalja baratjat ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ es szerelmet kibekiteni egymassal. Mindent elveszithet... ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀████▄▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ FILMMEL KAPCSOLATOS LINKEK ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Magyar link................: [Hidden Content] ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ IMDb link..................: [Hidden Content] ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ IMDb ertekeles.............: 4.8/10 (39,013 votes) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ A film elozetese...........: [Hidden Content] ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀████▄▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ MEGJEGYZESEK(NOTES) ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Film magyar hanggal indul, kommentar felirat menubol nem valaszthato. ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Logok, figyelmeztetesek, "uncalled" vts-k, es pgc-k eltavolitva! ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Elsosorban, egy kevesbe publikus kozossegnek keszulnek ezek a munkak. ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════════════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄██▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌ Gazdi Release - 2009 ▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐ ▀▄██▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀███████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ Bemutató dátuma: 2010. június 30. Forgalmazó: Fórum Hungary xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
A lator. Il.ladrone.1980.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-rtz6 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! olasz-francia vígjáték, 108 perc, 1979 Stáblista: Szereplők Enrico Montesano profilképeEnrico Montesano Kaleb Edwige Fenech profilképeEdwige Fenech Debora Bernadette Lafont profilképeBernadette Lafont Apula Sara Franchetti Claudio Cassinelli Jézus Alkotók Látványtervező: Enrico Fiorentini Operatőr: Giancarlo Ferrando Zeneszerző: Ennio Morricone Forgatókönyvíró: Renato Ghiotto Ottavio Jemma Santino Sparta Rendező: Pasquale Festa Campanile Vágó: Alberto Gallitti Tartalom Kaleb, a fiatal csavargó különféle vásárokon lép fel bűvészmutatványaival, vagy árulja a maga, készítette csodatévő szereket. Deborától, dúskeblű szerelmétől aztán megtudja, hogy százak és százak követnek egy másik "csodatevőt", akit Jézusnak hívnak. Kaleb elhatározza, hogy megnézi Jézus "mutatványait". A bor vízzé változtatása nem nagy szám Kaleb előtt, hisz ezt a trükköt ő is csinálta már, ám a vízenjárás lenyűgözi. Mindazonáltal úgy találja, hogy Jézusnak kevés érzéke van a bizniszhez, ezért elhatározza, hogy felkeresi a Gecsemáné kertben, hogy felajánlja neki üzleti segítségét. ▄▄██▓▓█▄ ▄▄░ ▀▄ ▄▓██▄ ██▌ ▄ ██ ▄▄█▀▀▄ ▀▀█▓▓▄ ▄ ▀▓▀ ▐█▄ ▄▄▄▐▓█▌▐█▓ ▀▓█ ▀ ▄█▓ ██▀ ▀▄ ▀█▓▄ █▄ ▄▄▓█▓███▄ ▀█▓█▌█▓█ ▀ ▄▄▄▄ ▀▓▓▄▄ ▄▄█▓▓▒ █▌ ▀ ▐▓▓ █ █▓█▒█▓█▀█▄█▓█ █▓█▀▄██▀ ▀█▓▄ ▒▓▓█████▓▒░░ ██▄ █▓▀ ██ █▓█░█▓█▌ ▀█▓█ █▓█▐▓█▌ ▐█▓▌ ░ ░▒▓▓▓█▓▒░ ▀██▄▄ ▄▄█▓▓▄██ ▄▓▀▄██▄ ▀▀▀▄ ▀█▌█▓█ ▀▓█▄ ▄▓▓▀▄▀█▄ ░▒▓█▓░ ░ ▀▀█████▀▓▓██▓▒ ▐▓▄█▀ ▀▓██▌ ▀▀▀▀ ▀▀▓▄█▌ ░▓▓▒ ░░ ▄▄▄███▓▓▒░ ▀▓▌ ▀▀ ▄ ▐▓▀ ▒▓▒ ░░ ▀███▄██ ▀ ▀ ░▓░ ░▒▒ ▄▄▄ ▀▀███▄ ░▒ ░▒▓▓ ▄█▀▀▀ ▀▀▄ ▀███▄ Il.ladrone.1980.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-rtz6 ▒ ▓▓▓ █▀ ▄▄▄▄██ ░ ▓█▓▓ ▌ ███▓▓ ░ ██▓▓ █▄ ▐█▓▓▒▒░ Magyar cim..: A lator ██▓▓ ███▄▄ ▄▄▄▄██▒▒░ Angol cim...: Il ladrone (1980) ██▓▓ ▀██████▀██▓░░ IMDb........: [Hidden Content] ██▓▓ ▄▄ ▀▀▀ ▓░ Rating......: 7.0/10 94 votes ██▓▓ ▀▀ ▒░ Magyar link.: [Hidden Content] ▒ ██▓▓ ▒ Forras......: R2 Retail DVD9 ▒ ██▓▓ ░ Jatekido....: ~107 Min. ░ ██▓▓ ░ ▀ ▒░ Csomagolva..: WinRAR 3.8, 1% recovery record ░▒ ██▓▓ ░ ▀ ▒░ Release date: 2010.09.09 ░▒ ██▓▓ ▄ ░░ ▒░ ISO meret...: 3,99 GB ░▒ ██▓▓ ▀▄ ░▀ ▓▒░ Meret.......: 87x50 MB ░▒▓ ██▓▓ █▄ █▓▒▒░░░ ░░░▒▒▓ ██▓▓ ███▓▓▓▒▒▒░░░ ▄▄▓█▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀█▓▄▄ ░░░▒▒▒▓▓▓ ██▓▓ ████▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▓▓▓█▀ VIDEO INFO : ▀█▓▓▓▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ██▓▓ █▄███▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▓▓███▓▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▓███▓▓▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄ ██▓▓ ████▓▓▓▒▒▒▒░░░░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ░░░░▒▒▒▒▓▓▓███ ██▓▓ ▓▓█▓▓▒▒▒░░ ░░▒▒▒▓▓█ ██▓▓ ▒▒██▒▒░░ [■] erintetlen [■] PAL [ ] 4:3 ░░▒▒█ ██▓▓ ░ ░░ █▀▓░░ [ ] tomoritett [ ] NTSC [■] 16:9 ░░▓ ██▓▓ ░░ █▀ ▓░ [ ] CCE SP2 7 Pass ( )kbps ░▓ ██▓▓ ▄ ▄ ▀ ▒░ ░▒ ██▓▓ ▀▀ ▒ [AUDIO] ▒ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [ ] magyar DTS [ ] angol DTS [ ] egyeb DTS ░ ██▓▓ ░ [ ] magyar 5.1 [ ] angol 5.1 [■] olasz 5.1 ░ ██▓▓ ░ [■] magyar 2.0 [ ] angol 2.0 [ ] egyeb 2.0 ░ ██▓▓ ░ [ ] magyar MONO [ ] egyeb MONO [ ] egyeb MONO ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [SUBTITLES] ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [■] magyar [ ] angol [■] magyar forced ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [MENU] ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [■] tomoritetlen [magyar] [ ] modositott ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ ▒░ [EXTRAS] ░░ ██▓▓ ░░ ▒░ ░▒ ██▓▓ ░ ▓▒░ [ ] tomoritetlen ( %) [■] torolve ░▒▓ ██▓▓ ▄ ▀▀ ▄ ░░▓▒▒░░░ ░░▒▒▓ ██▓▓ ▄▀ ▀█▄▒▓▓▓▒▒▒░░░ ▄▄▓█▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀█▓▄▄ ░░░▒▒▒▓▓▓ ██▓▓ ▌ ░░ ███▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▓▓▓█▀ RELEASE NOTES : ▀█▓▓▓▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ██▓▓ █ ░░░░░░░ ██▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▓▓███▓▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▓███▓▓▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄ ██▓▓ ▀█▄ ░░ ███▓▓▓▒▒▒▒░░░░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ░░░░▒▒▒▒▓▓▓███ ██▓▓ ▀▓▓▄▄▄ ▄▄██▓▓▒▒▒░░ ░░▒▒▒▓▓█ ██▓▓ ▀▀▀▓▓███▒▒░░ ░░▒▒█ ██▓▓ ▀▓█▓░░ ░░▓ ██▓▓ █▀▓░ Logok, figyelmeztetesek, eltavolitva! ▓ ██▓▓ ▄ ▄▀ ▒░ ░▒ ██▓▓ ▀ ▀ Forgalmazó: Örökmozgó xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Vissza a jövőbe 3.Back to the Future Part III .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai sci-fi vígjáték, 120 perc, 1990 Stáblista: Szereplők Michael J. Fox profilképeMichael J. Fox "Marty" Martin McFly Christopher Lloyd profilképeChristopher Lloyd "Doc" Dr. Emmett L. Brown Mary Steenburgen profilképeMary Steenburgen Clara Clayton Thomas F. Wilson profilképeThomas F. Wilson Buford "Mad Dog" Tannen/Biff Tannen Lea Thompson profilképeLea Thompson Maggie McFly/Lorraine Baines Elisabeth Shue profilképeElisabeth Shue Jennifer Jane Parker Matt Clark Chester James Tolkan Marshall Strickland Alkotók Vágó: Harry Keramidas Arthur Schmidt Executive Producer: Steven Spielberg Operatőr: Dean Cundey Zeneszerző: Alan Silvestri Forgatókönyvíró: Bob Gale Író: Robert Zemeckis Bob Gale Rendező: Robert Zemeckis Tartalom Az 1955-ös furcsa villámlás után Martynak egyenesen 1885-be kell visszautaznia, hogy megmentse a Dokit egy túl korai haláltól. Nagy nehezen túléli az indiánok támadását és a barátságtalan városlakók intrikáit, s végül ráakad a Dokira, aki nem más, mint a városka kovácsa. Doki azonban nem hallgat a figyelmeztetésre, mivel fülig beleszeretett az elbűvölő tanítónőbe, Clara Claytonba. Így Marty feladata lesz, hogy kimenekítse őket a Vadnyugatról, s visszatérjenek a jövőbe. ▓▓▒▒▒███████████████████████████████████████████████ ▓▓▒███████████████▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ TvTiME'Team PRESENTS ▀▀▀▀▀▀▀ ▓▓▒███▀▀ ▀▀███▒▓ ▓▓▒██▌ ░░░ ▐██▒▓ ▓▓▒██ ░░ Vissza.A.Jovobe.3.PAL.HunDub.DVDR-TvTiME ██▒▓ ▓▓▒██ ░ [EREDETi.╔S.┌J.SZiNKRONNAL] ██▒▓ ▓▓▒█▌ ██▒▓ ▓▓▒█▌ ──┤[ Release info ]├───────────────────────────────────────────── ██▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Release Date....[ 2006-02-14 ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Type............[ DVD-R ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Genre...........[ Action,Adventure, Comedy ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ DVD Source......[ DVD9 ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Kepformatum.....[ PAL ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Kepminoseg......[ Tömöritett: 82% ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Hangsavok.......[ Magyar 2.0, Magyar 5.1 Angol 5.1 ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Feliratok.......[ Nincs ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Menu............[ Nincs ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Extra...........[ Nincs ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ──┤[ Notes ]────├──────────────────────────────────────────────── ██▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ Vissza a jövöbe 3. (Back to the Future Part III ) ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ Az 1955-ös furcsa villßmlßs utßn Martynak egyenesen 1885-be kell ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ visszautaznia, hogy megmentse a Dokit egy t·l korai halßlt≤l. ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ Nagy nehezen t·lΘli az indißnok tßmadßsßt Θs a barßtsßgtalan ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ vßroslak≤k intrikßit, s vΘgül rßakad a Dokira, aki nem mßs,mint ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ a vßroska kovßcsa. Doki azonban nem hallgat a figyelmeztetΘsre, ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ mivel fülig beleszeretett az elbüvölö tanφt≤nöbe, Clara Claytonba. ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ═gy Marty feladata lesz, hogy kimenekφtse ⌡ket a Vadnyugatr≤l, s ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ visszatΘrjenek a jövöbe. ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ──┤[ URL ]──────├─────────────────────────────────────────────── ▐█▒▓ ▓▓▒██ ░░ ██▒▓ ▓▓▒██▌ [Hidden Content] ░░░ ▐██▒▓ ▓▓▒███▄▄ ▄▄███▒▓ ▓▓▒███████████████▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄ ▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄██████████████ ▓▓▒▒▒████████████████████████████████████████████████████████ ▓▓▓▓▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▓ ▓▓▓▓▓▓▓▓█▀▀█▀▀█▀▀█▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓██▓░░▓▒▒▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀██▀░░▀▒▒▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ▐▌ ▐▌ ▐▌ ─────── ▐▌ █ ▄█ ────┤[ Plot ]├─────────────────────────────────────────────── █ █▄█▀ ▐██▀▀ ▄██▀ ▄██▀ ▄█▀ ▐█▄ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▌ ─────┤[ Greets ]├───────────────── ▐█▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓██ ▐██▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓███▌ Greetings go out to all our ████████▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓██████ friends in the scene and ██████████▓▓▓▓███████▓▓▓███████▓▓▓▓▓▓█████████ the people who support us! ███████▓▓▓▓▓▓██▓▓▓█▓██▓██▓██▓▓▓█▓▓▓▓▓▓▓████████ ████▓▓▓▓▓▓▓▓██▓▓▓██▓▓███▓██▓▓▓██▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓█████▌ ─────┤[ Group News ]├──────── █▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓███████▓▓▓██▓███████▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓██ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓█ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▌ Enjoy! ▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒░░▌ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▌ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▌ ─────┤[ Contact ]├────────── ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓████████████████▓▓▓▓░░░░░░░░░░░░░░░░▓▓▓▌ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓░░░░░░░░░░░░░░░░▓▓▓▌ e-mail: tvtime@c2.hu ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓ ▀█████████████████████████████████████████████▀ ────┤ TvTiME'Team 2006 ├──── Forgalmazó: UIP-Duna Film MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Bugsy. Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 131 perc, 1991 Ezt is ajánljuk Stáblista: Szereplők Warren Beatty profilképeWarren Beatty Bugsy Siegel Annette Bening profilképeAnnette Bening Virginia Hill Harvey Keitel profilképeHarvey Keitel Mickey Cohen Sir Ben Kingsley profilképeSir Ben Kingsley Meyer Lansky Elliott Gould profilképeElliott Gould Harry Greenberg Joe Mantegna profilképeJoe Mantegna George Alkotók Zene: Ennio Morricone Jelmeztervező: Albert Wolsky Operatőr: Allen Daviau Forgatókönyvíró: James Toback Rendező: Barry Levinson Vágó: Stu Linder Tartalom Bugsy Siegel egyike a keleti part négy legnagyobb gengszterének. A szesztilalom idején egy ügyes manőverrel átveszik a nyugati parti szervezett bűnözés irányítását is, és Bugsyt kérik fel a régió irányítására. A lefegyverző modorú maffiavezér pillanatok alatt a társasági élet sztárja lesz Hollywoodban. De Bugsy nemcsak viselkedésével hívja fel magára a figyelmet: többen őrültnek kiáltják ki, amikor vagyonát kockáztatva a sivatag közepén építtet játékkaszinót, néhány mérföldnyire egy poros városkától, Las Vegastól. Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight ▄ ▄ ▀▀█████████████▄▄▄ ▄▄█████▀▀ ▀██████▀ ▄███▄▄ ▄█ ▄█ ▀▀▀█████████████▄▄ ▄▄█████▀▀ ▄▀████▀ ▄ ▄██▀▀▀████▐▄█▀ ▀▀▀████████████▀▀ ██▄██ ▀██▀ ▄█ ▀ ██▐█▀ ▄██▄ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ███▀ ▀█ ██▀ ███▌▐█ ▄██████▌ ███ ▀ ▄██▀ ▄▄▄ ███▌▐███▀ ████ ████▄▄███████ █████ ▄███████▄ ▄█████ ▄████ ████████ ▄██▀█████▌▐█▀ ▄██▀ █████▀▀████▀ ███ ▐███▀ ▀██████▀ ████▀ ▀███ ███▀ ▀ ███▌▐█ ▄██▀ ███▀ ▀███ ███ ▐██▌ ▐██▌ ███▀ ███ ███ ▄███ ███▌▐██████▄ ███ ███ ███ ▐██▌ ▐██▌ ███ ███ ███ ▀ █████▌██ ████▄ ███ ███ ███ ▐██▌ ▐██▌ ███ ███ ███ ▄███▀▌█▀ ▀████▄ ███ ███▄ ███▄ ▐██▌ ▐██▌ ███ ███ ███ █▀ ▄█████▄▀▀████▄ ███ ████▄ ████▄ ▐███ ▌███ ███ ███ ████▄ ▄ ██▄▄█████████ ▀████▄ █████ ██████ █████▄ ▀██▌▄▀ ███▄ █████ ▐██▀ ▀█████▀ ▄█▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ▀▀▀▀ ▀▀▀▀▀ ▀▀▀▀▀▀ ▀▀▀▀▀▀ ▄▀ ███▄ ▀▀▀▀▀ ▄██▀ ▀▀▀ ▄██████▄ ███ ▄████▀ ▄▄▀▀▀▄▄ ▄██▀▀▀▀▀▀██▀▀ ▄███▀ ▄▄▀▀▀▄▄ ▐█ ▀█ ...::: KNIGHT RELEASE :::... ▀▀▀ █▀ █▌ ▀ ▄█▌ ▐█ ▀ ▄█▀ ▄▀▀▀▀▄ ▄▀▀▀▀▄ ▀█▄ ▄██▀ ▄ ▄█▀ ▀█▄ ▄█▀ ▀█▄ ▄ ▀██▄ ██▀ ▄▀ ▄█▀ ██ ▐█▌ ▐█▌ ██ ▀█▄ ▀▄ ▀██ ▐██▄ ▐█ ▐█▌ ▀█ ██ ██ █▀ ▐█▌ █▌ ▄██▌ ████▄ ▀█▄▄ ▀█▄ ▀█▄ ▀█▄▄▀ ▀█▄█▀ ▄█▀ ▄█▀ ▄▄█▀ ▄████ ▐█████▄▄ ▀▀▀▄▄ ▀▄ ▀██▄ ▄██▀ ▄▀ ▄▄▀▀▀ ▄▄█████▌ ▀███▀ ▄▄ ▀█▄ ▄▄ ██ ██ ▄▄ ▄█▀ ▄▄ ▀███▀ ██▄ ▄▀▀ █▐█▌▄█▀ ▄ ▄██▀ ▀██▄ ▄ ▀█▄▐█▌██ ▀▀▄ ▄██ ██ █▌█ ▄██▀▐█▌ ▀█▄███▀▀ ▀▀███▄█▀ ▐█▌▀██▄█ █▐█ ██ ▐███▀█▄ ▀████▄▀█▄ RELEASE INFO: ▄█▀▄████▀ ▄█▀███▌ ▀█████▀▀▄▄▄ ████▄▀█▄ ▄█▀▄███▀ ▄▄▄▀▀█████▀ ▀█▄█████ ▀█▄████▐█▌ ▐█▌███▀▄█▀ █████▄█▀ ▐█▌▐█████▐█▌█▄▄▀▀ ▀▀▄▄█▐█▌█████▌▐█▌ █▀▄▀▀▀ ▄▄█▀ ▀█▄▄ ▀▀▀▄▀█▄ ▄▄▀ ▀▀▀ ▀▀▀ ▄█▀ █▌ ▀▄ ▀▄▄ █▌ ▀▀ ▄█▀ Magyar cim........:Bugsy bovitett valtozat 1991 ▄▄▀▀▀ Eredeti cim.......: Bugsy 1991 ▄█▀ ▄ IMDb..............: [Hidden Content] █▌ ▀▀▄ Rating............: 6.7/10 7,990 votes ▀▄▄ ▐█ Magyar link.......:[Hidden Content] ▀▀ ▄█▀ Forras............: R 2 DVD9 ▄▄▄█▀▀ Jatekido..........: perc ▄██▀▀ DVD release date..: 2008.11.10 ▐█▌ ▄ ISO meret.........:4,37 Gb ▀▄ ▀▀▄ ▀ ▐█ ▄▄▀▀▀▄▄ ▄█▀ ▄▄▀▀▀▄▄ ▐█ ▀█ █▀ █▌ ▀ ▄█▌ ▐█ ▀ ▄█▀ ▄▀▀▀▀▄ ▄▀▀▀▀▄ ▀█▄ ▄██▀ ▄ ▄█▀ ▀█▄ ▄█▀ ▀█▄ ▄ ▀██▄ ██▀ ▄▀ ▄█▀ ██ ▐█▌ ▐█▌ ██ ▀█▄ ▀▄ ▀██ ▐██▄ ▐█ ▐█▌ ▀█ ██ ██ █▀ ▐█▌ █▌ ▄██▌ ████▄ ▀█▄▄ ▀█▄ ▀█▄ ▀█▄▄▀ ▀█▄█▀ ▄█▀ ▄█▀ ▄▄█▀ ▄████ ▐█████▄▄ ▀▀▀▄▄ ▀▄ ▀██▄ ▄██▀ ▄▀ ▄▄▀▀▀ ▄▄█████▌ ▀███▀ ▄▄ ▀█▄ ▄▄ ██ ██ ▄▄ ▄█▀ ▄▄ ▀███▀ ██▄ ▄▀▀ █▐█▌▄█▀ ▄ ▄██▀ ▀██▄ ▄ ▀█▄▐█▌██ ▀▀▄ ▄██ ██ █▌█ ▄██▀▐█▌ ▀█▄███▀▀ ▀▀███▄█▀ ▐█▌▀██▄█ █▐█ ██ ▐███▀█▄ ▀████▄▀█▄ VIDEO INFO: ▄█▀▄████▀ ▄█▀███▌ ▀█████▀▀▄▄▄ ████▄▀█▄ ▄█▀▄███▀ ▄▄▄▀▀█████▀ ▀█▄█████ ▀█▄████▐█▌ ▐█▌███▀▄█▀ █████▄█▀ ▐█▌▐█████▐█▌█▄▄▀▀ ▀▀▄▄█▐█▌█████▌▐█▌ █▀▄▀▀▀ ▄▄█▀ ▀█▄▄ ▀▀▀▄▀█▄ ▄▄▀ ▀▀▀ ▀▀▀ ▄█▀ V I D E O F E L I R A T █▌ ▀▄ ▀▄▄ █▌ [ ] Erintetlen [x] Magyar ▀▀ ▄█▀ [x] Tomoritett Cce 9 pass [x] Angol ▄▄▀▀▀ 3222 kbps 58,7 % [x] Egyeb ▄█▀ ▄ ▄█▀ ▄ ▄█▀ ▄ ▄█▀ ▄ █▌ ▀▀▄ A U D I O ▀▄▄ ▐█ ▀▀ ▄█▀ DTS 5.1 2.0 Egyeb ▄▄▄█▀▀ [x] Magyar [ ] [x] [ ] [ ] ▄██▀▀ [x] Angol [ ] [x] [ ] [ ] ▐█▌ ▄ [ ] Egyeb [ ] [ ] [ ] [ ] ▀▄▄ ▀▀▄ ▀▀ ▐█ ▄█▀ M E N U E X T R A ▄▄▄█▀ ▄██▀▀ [ ] Erintetlen [ ] Osszes █▌ ▄ [ ] Tomoritett [ ] Reszben eltavolitva ▀▄▄ ▀▀▄ [x] Modositott,still [X] Nincs ▀▀ ▐█ [ ] Nincs ▄█▀ Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
A barlang 2. /The Descent: Part 2/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! [/URL] angol horror, 94 perc, 2009 Stáblista: Szereplők Sarah Carter Shauna MacDonald Dan Douglas Hodge Ed Oswald Michael J. Reynolds Susanne Jessika Williams Roger Payne doktor Doug Ballard Lynch Josh Cole Greg Joshua Dallas Alkotók PRODUCER: Christian Colson ZENE: David Julyan OPERATŐR: Sam McCurdy FORGATÓKÖNYVÍRÓ: James McCarthy RENDEZŐ: Jon Harris VÁGÓ: Jon Harris Tartalom A félelem mélyen gyökerezik. A bosszúvágy még mélyebben. Sarah (Shauna Macdonald) az egyetlen túlélője a sötét és vérfagyasztó barlangi túrának. A fizikailag és lelkileg teljesen összetört lány egy kórházban tér magához, sehogy sem tudja túltenni magát a borzalmas megpróbáltatásokon. Vainess seriffet (Gavan O'Herlihy), az ügy körzeti megbízottját nem hagyja nyugodni a mélységben rejtett talány. A kegyetlen titkot felszínre hozni kívánó rendőr visszakényszeríti Saraht a félelmetes helyszínre, ahol a labilis lelkiállapotban lévő lánynak újra szembe kell szállnia élete legszörnyűbb élményével. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_02_0.IFO Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 82,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 125 b/s Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #3 Sáv száma : 138 (0x8A) Formátum : DTS Formátum/adatok : Digital Theater Systems Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 5 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü #1 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:50.880 : Chapter 2 00:13:17.760 : Chapter 3 00:20:51.360 : Chapter 4 00:28:53.760 : Chapter 5 00:36:41.760 : Chapter 6 00:44:36.960 : Chapter 7 00:51:50.880 : Chapter 8 00:58:58.080 : Chapter 9 01:07:36.480 : Chapter 10 01:17:33.600 : Chapter 11 01:25:58.560 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Menü #2 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:50.880 : Chapter 2 00:13:17.760 : Chapter 3 00:20:51.360 : Chapter 4 00:28:53.760 : Chapter 5 00:36:41.760 : Chapter 6 00:44:36.960 : Chapter 7 00:51:50.880 : Chapter 8 00:58:58.080 : Chapter 9 01:07:36.480 : Chapter 10 01:17:33.600 : Chapter 11 01:25:58.560 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Menü #3 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:50.880 : Chapter 2 00:13:17.760 : Chapter 3 00:20:51.360 : Chapter 4 00:28:53.760 : Chapter 5 00:36:41.760 : Chapter 6 00:44:36.960 : Chapter 7 00:51:50.880 : Chapter 8 00:58:58.080 : Chapter 9 01:07:36.480 : Chapter 10 01:17:33.600 : Chapter 11 01:25:58.560 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Könyvek vegyesen - 8 Don Gabrielle Amorth - Egy ördögűző tapasztalatai.pdf Dr.Ilkey Csaba - A hálózat jelenti.pdf Dr.Ilkey Csaba - Besúgók,árulók,kalandorok.pdf Hannah Arendth - Eichmann Jeruzsálemben.pdf Hilda Barrio Gareth Jenkins - Che Guevara legendája.pdf Karsai Elek (szerk.) - Szálasi naplója.pdf Katona Sándor - A Honfoglalás Ténye és Hadtörténeti értekelese.pdf Nagy Endre - A világháború anekdotakincse.pdf Roger Boar Nigel Blundell - A világ legnagyobb UFO-rejtélyei.pdf pdf 54mb [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00