Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 05/01/2023 in Posts
-
Liaquat Ahamed-A pénzvilág urai Központi bankárok, akik csődbe vitték a világot A kötet szerzője, Liaquat Ahamed eredeti foglalkozására nézve bankár, de szerteágazó érdeklődése jeleként számos alapítvány kuratóriumának is a tagja. A pénzvilág urai című munkája egyszerre kiváló gazdasági-pénzügyi szakkönyv és a legjobb értelemben vett bestseller, amelyet számos jelentős díjjal jutalmaztak, így többek között 2010-ben Pulitzer-díjat is kapott. A könyv rendkívüli aktualitását bizonyítja, hogy a közelmúltban – csupán egy évvel a kötet megjelenése előtt – ismét az amerikai bankrendszerből kiindulva egy újabb világméretű válság vette kezdetét, és tart mind a mai napig. A könyv tárgya az 1929–33-as gazdasági világválság. A pénzügyi szektorban elindult, majd a gazdaság egészére átterjedő válság hamarosan egy társadalmi formáció – a kapitalizmus – átfogó krízisévé szélesedett, amely az egész emberiségre nézve tragikus következményekkel járt. Németországban hatalomra került a fasizmus, és alig több mint fél évtizeddel később elkezdődött a második világháború. A szerző eredeti módon közelíti meg a témát: a 20. század első, durván három évtizedének politikai, gazdasági és pénzügyi történetét a négy legjelentősebb – az amerikai, az angol, a francia és a német – jegybank első számú vezetőjének (Benjamin Strong, Montagu Norman, Émile Moreau, Hjalmar Schacht) életén és tevékenységén keresztül mutatja be. A könyv ötödik szereplője John Maynard Keynes, aki talán a legnagyobb hatást gyakorolta a 20. század közgazdasági és gazdaságpolitikai gondolkodására. A főszereplők mellett Ahamed könyvében felvonulnak a 20. század első harmadának meghatározó politikai és gazdasági szereplői. A szerző nem csupán a gazdasági-pénzügyi folyamatokat mutatja be, de rengeteg színes részlettel, esetenként kifejezetten mulatságos történetekkel hozza közel, teszi árnyalttá és így jobban érthetővé az eseményeket. Liaquat Ahamed: Lords of Finance Eredeti mű Liaquat Ahamed: Lords of Finance amerikai szerző egyetemes történelem gazdaság gazdaságpolitika kenyai szerző kortárs magyar nyelvű pénzügy Pulitzer-díj történelem üzlet > Corvina, Budapest, 2012 624 oldal · ISBN: 9789631361049 · Fordította: Felcsuti Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------7 points
-
Lia Louis-Nyolc boldog óra-Lia Louis-Kedves Emmie Blue-Lia Louis-Valahol közel a boldogsághoz Lia Louis-Nyolc boldog óra Hiszel a sorsban? A harmincas éveiben járó Noelle Butterby egy havas, márciusi estén éppen hazafelé tart a középiskolai évfolyam-találkozójáról, amikor bekövetkezik a katasztrófa. A hóvihar miatt lezárt autópályán óriási dugóban találja magát egyedül, étel, ital és működőképes telefontöltő nélkül. A helyzet kilátástalannak tűnik egészen addig, amíg a szintúgy az autójában veszteglő, jóképű amerikai, Sam Attwood be nem kopog hozzá, hogy felajánlja segítségét. Az ezt követő nyolc tökéletes órának a reggel és a hókotrók sikeres munkája vet véget. Noelle és Sam abban a tudatban válnak el, hogy soha többé nem látják egymást, ám a sorsnak szemlátomást más tervei vannak. Ahogy újra és újra egymásba botlanak, kezdenek egyre bizonyosabbá válni abban, hogy véletlenek márpedig nincsenek. A díjnyertes szerző, Lia Louis merész, egyedi hangja és a Nyolc boldog óra elragadó, fordulatokban gazdag története hatására te is hinni fogsz a végzet erejében. Lia Louis: Eight Perfect Hours Eredeti mű Lia Louis: Eight Perfect Hours Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század Anglia barátság brit szerző chick lit család Edinburgh férfi főszereplő jelen időben írt kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő pánikbetegség regény romantikus tavasz testvérek > Álomgyár, Budapest, 2021 352 oldal · ISBN: 9789635702282 · Fordította: Ladányi Klára ---------------------- Lia Louis-Kedves Emmie Blue „Lia Louis képes megsebezni a szívedet, hogy aztán meg is gyógyítsa – szórakoztató, megható és őszinte.” – Stacey Halls bestsellerszerző Hetekkel később a szintén 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, a nevével, az e-mail-címével… és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni. Hetekkel később a 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, Bretagne partjainál, és levelet küldött a mellékelt e-mail-címre. Az e-mail épp akkor érkezett meg Emmie-hez, amikor a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében. Tizennégy évvel később Emmie és Lucas barátsága még mindig töretlen, csakhogy időközben a lány végzetesen beleszeretett a fiúba, az érzéseit azonban titkolja előle. Abban reménykedik, hogy Lucas felismeri, ő az igazi, az egyetlen lány, akivel boldog lehet. Emmie maga mögött hagyva szörnyű múltját egy idős hölgynél bérel szobát. Magányos, hisz alig tartja a kapcsolatot valakivel, mióta elküldték a legutóbbi munkahelyéről. Amikor Lucas bejelenti, hogy nagyon fontos kérdést szeretne feltenni neki, a lány meg van róla győződve, hogy ez lesz az a pillanat, amikor a fiú elárulja, ugyanazt érzi, amit ő… a pillanat, amikor az élete végre igazán elkezdődhet. Lucas azonban egészen másról vall… Elmondja, hogy kibékült a régi barátnőjével, és Emmie-t szeretné felkérni esküvői tanújának. Emmie Blue jövővel kapcsolatos összes terve kártyavárként dől össze, és hamarosan megtanulja, hogy amiről azt hitte, hogy tudja, arról csak hitte, hogy tudja. Van egyáltalán olyan, hogy eleve elrendelés? Igaz lenne a mondás, hogy ember tervez, Isten végez? 2020 egyik legjobban várt könyvének a kiadási jogait már a megjelenése előtt több mint 10 ország megvásárolta. Lia Louis: Dear Emmie Blue Eredeti mű Lia Louis: Dear Emmie Blue Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század barátság brit szerző chick lit család esküvő kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus szexuális zaklatás testvérek zaklatás > Álomgyár, Budapest, 2020 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156013743 · Fordította: Goitein Veronika ------------------------- Lia Louis-Valahol közel a boldogsághoz „Egy csodálatosan megírt, vicces és megindító kezdés egy fondorlatos rejtéllyel a maga valójában… Felejthetetlen.” – Claire Douglas, Sunday Times bestsellerszerző „Őszinte és bátor. A Valahol közel a boldogsághoz a szerelem, a való élet, a társadalmi kérdések és a mentális egészség egy gondolatébresztő és gyönyörű tanulmánya.” – Jill Mansell Lizzie James boldog. Van egy biztos munkahelye (a nassolnivalók biztos áradatával a fiókjában), ugyanaz a legjobb barátnője egészen iskolás kora óta, és minden csütörtök este együtt van a családjával, hogy házhoz szállítós kaját egyenek és ócska műsorokat nézzenek a tévében. Lizzie szereti a cseppet sem bonyolult életét. Aztán egy napon egy levél érkezik az első szerelmétől, Romantől. Egy levél, amit azon a napon írtak, amikor a fiú eltűnt. 12 évvel ezelőtt. Feltörnek benne a régóta elfojtott fájdalmas emlékek: az új iskola, ahova betegen kellett mennie, szeretett nagypapája halála, és az első szerelme elvesztése. Ahogy Lizzie kibogozza a levél titkait, úgy fedezi fel, mi történt abban az évben, amikor az élete darabjaira hullott – és minden út Romanhez vezet. De vajon ki küldte a levelet? És valójában mi történt Romannel? Lizzie James azt hitte, boldog; vagy legalábbis valami nagyon hasonló. De most egyáltalán nem hiszi. Lia Louis első regénye tökéletes olvasmány a Jojo Moyes-, a Mhairi McFarlane-, a Cecelia Ahern- és a Kate Eberlen-rajongóknak. Ez az a történet, amit sokáig nem fogsz elfelejteni. Lia Louis: Somewhere Close to Happy Eredeti mű Lia Louis: Somewhere Close to Happy Eredeti megjelenés éve: 2019 angol brit szerző kortárs magyar nyelvű regény > Álomgyár, Budapest, 2019 382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156013125 · Fordította: Kövesdi Miklós Gábor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---6 points
-
Julie Houston-Egy vidéki affér 79% Vadvirág a réten? Cassie Beresford nemrég nyerte el álmai munkáját, ő a helyi idilli, falusi iskola frissen kinevezett igazgatóhelyettese. Kicsit sem hiányzott neki, hogy a falu jótékonysági árverésén fény derüljön a férje hűtlenségére, aki viszonyt folytat a legjobb barátnőjével. Ha ez még mind nem lenne elég, Cassie-nek meg kell birkóznia azzal is, hogy váratlanul az iskola élén, az igazgatói székben találja magát, és nemcsak ott, hanem a területfejlesztők elleni küzdelem első sorában is, akik a gyönyörű tájat készülnek lebetonozni. De mindezek mellett lehet, hogy az az iskolaév, amely a legrosszabbnak indult, akár a legjobbá is válhat? Vajon a diákjaiból fakadó ellenállhatatlan öröm, a minden lében kanál családja és barátai, és egy új szerelem felbukkanása elmozdítja a mélypontról? Éld át a történet felhőtlen örömét! Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Julie Houston: A Village Affair Eredeti mű Julie Houston: A Village Affair Eredeti megjelenés éve: 2018 Anglia anyaság barátság chick lit család énelbeszélő feminizmus iskola kisváros kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő oktatás regény romantikus tanár újrakezdés utazás válás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 400 oldal · ISBN: 9789635970629 · Fordította: Stumpf Andrea Mónika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---4 points
-
Lion Feuchtwanger-A csúnya hercegnő Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Margarete, Tirol úrnője, a XIV. században élt, amikor a várak hatalma csökken, a városok szorgalmas polgárainak kezében hatékonyabb fegyver csörög – a pénz. A Római Birodalom örökéért folytatott vetélkedésben Tirol hegyekkel körülzárt, gazdag földje fontos szerepet játszik: a Luxemburg, Wittelsbach és Habsburg család küzd egymással birtoklásáért. A csúnya hercegnő a vetélkedések, küzdelmek közepette, a városok fejlődéséért harcol. Szeretetre, emberi közösségre vágyik, de sem alattvalói ragaszkodását, sem az egyéni boldogságot nem találja meg, förtelmes külleme mindenkit elriaszt. Mindkét házassága boldogtalan, gonosz embert választ szeretőjének. Kezéhez vér tapad, kínzó bűntudat gyötri és még a gyűlölt vetélytárs, Ágnes, megölése sem hoz vigaszt összetört, meghasonlott szívének, mert mindig a szépséges, bájos asszony marad a győztes, még halálában is. A tűzvész és pestis sújtotta ország Habsburg kézre jut és az öregedő, csúnya asszony, élete roncsai felett, már csak a mértéktelen evésben talál gyönyörűséget. Eredeti cím: Die hässliche Herzogin Margarete Maultasch Eredeti megjelenés éve: 1923 14. század Ausztria középkor magyar nyelvű német szerző női főszereplő regény történelmi regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion > Európa, Budapest, 1981 296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630724480 · Fordította: Dormándi László --------------------------------------------- Lion Feuchtwanger-Száműzetés Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ez a regény Feuchtwanger Váróterem című trilógiájának harmadik kötete. Színhelye Párizs, a szalonok és éjszakai mulatók városa, ahol 1935 táján százötvenezer német emigráns él. Közülük való Sepp Trautwein is. Tehetséges, elismert zeneszerző, a müncheni Akadémia tanára, aki vállalja a száműzetés minden kínját, hogy szabadon alkothasson. Mikor azonban a nácik elrabolják és koncentrációs táborba hurcolják Friedrich Benjamint, a párizsi német emigráns lap munkatársát, Trautwein lemond hivatásáról, a zenéről, hogy ezentúl mint újságíró harcoljon Benjamin kiszabadításáért. A szinte kilátástalan küzdelem váratlan sikerrel zárul. Benjamin kiszabadul. és Trautwein visszatérhet a zenéhez. Megkomponálja a „Váróterem”-szimfóniát, mely a száműzetés korának zenei szimbóluma. Feuchtwanger mesteri kézzel fogja össze a sok szálú cselekményt, és érzékletes képét nyújtja a rettegés és a hősi helytállás korának. Eredeti megjelenés éve: 1940 magyar nyelvű német szerző regény zene -------------------------------------------------------- Lion Feuchtwanger-A hamis Néró 82% A hírhedt Nero császárnak igen tetszett, hogy Terentius fazekasmester minden mozdulatát utánozni tudja, és már megjelenésével, beszédével is megtéveszti az embereket. Nero halála után Varro szenátor segítségével Terentius a birodalom keleti tartományaiban az igazi császárnak adja ki magát, hiszen ki tudja, nem ölték-e meg tévedésből éppen a fazekast Rómában a császár helyett. Nerót szerették keleten, és a fazekas el is indul világhódító útjára… A csalásra épített császárság a kezdeti nagy sikerek után összeomlik, a hamis ügy a hamis vezérrel együtt mindig megbukik. Ez a nagyszerű, igen szórakoztató és világhírű történelmi regény nagy tanulsága. Eredeti megjelenés éve: 1936 Tartalomjegyzék 1. század Ázsia császár magyar nyelvű német szerző ókor regény Róma történelmi regény -------------------------------------------- Lion Feuchtwanger-Vallomás Moszkváról Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. magyar nyelvű német szerző Szovjetunió A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az új Európa könyvesháza Eugen Prager > Eugen Prager, Pozsony, 1938 ------------------------------------------------ Lion Feuchtwanger-Jud Süss 87% A modern Európa egy sajátos jelenségét teszi meg főhőséül Feuchtwanger klasszikus regénye. Josef Süss Oppenheimer a zsidó (e szót elsősorban átvitt jelentésében értve) par excellence megtestesítője. Persze gazdag és befolyásos, de ezenfelül kihívóan okos. Minden döntés az ő jóváhagyásától függ, körötte futnak össze a szálak, és ő ott van mindenütt. Nagy ütőkártyái a nők, akik rajonganak érte, a férfiak pedig kimondva-kimondatlanul irigylik, szívük mélyén gyűlölik és félik. Süss tehát a földre szállt Mammon, de összetett személyiségén, pályafutásán keresztül Feuchtwanger a jellegzetes zsidósorsot és a nagy századot is életközelbe hozza. Azt a tizennyolcadik századot, amely feje tetejére állította a világot, minden erkölcsöt megkérdőjelezett, mohó volt, kéjenc, szélsőséges és mégis pompás és ragyogó. Mindenekelőtt pedig fanatikusan hitt a szabadságban és az emberek közti egyenlőségben, ekkor indult meg a zsidók tömeges asszimilációja is. Süss, az emancipált zsidó tehát a kor változásainak tükre, egyszersmind egy új korszak előképe is, és kissé torz karikatúrája annak az igazságnak, hogy – miként az idősebb generáció képviselője, a kaftános öreg Isaak Landauer véli – egyetlenegy realitás létezik csak ezen a világon: a pénz. Megjelent A herceg és zsidaja címmel is. Lion Feuchtwanger: Jud Süss Eredeti mű Lion Feuchtwanger: Jud Süss 87% Eredeti megjelenés éve: 1925 18. század fejlődésregény magyar nyelvű német szerző Németország regény történelmi regény zsidóság letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --2 points
-
Lumencraft TENOKE Developer: 2Dynamic Games Publisher: Star Drifters Genre: Action, Simulation, Tactical Size: 2.09 Gb Description: Lumencraft is a top-down, rogue-like shooter with base building and tower defence elements. Enter procedurally generated levels with a fully destructible environment to build your base, dig some tunnels and find the precious Lumen – humanity’s only chance for survival. BECOME SAVIOUR OF MANKIND For two centuries the remnants of humanity struggle to survive without electricity and light. But there is a spark of hope. In 2221 the survivors find Lumen – a crystal of high energy potency that may be the last chance for mankind. Scouts, brave miners, established an underground settlement and voyage into the dark to reach the nearby Lumen deposits. But the darkness consumed them, as the subterranean caves and tunnels hold as much danger as salvation. Now it’s time for you to step into the endless shadows… DRILL AND SHOOT YOUR WAY TO SALVATION The lightless underground holds swarms of enemies that will raid your base. Illuminate the gloomy tunnels with your weapons and turrets in a struggle for survival. Drill new paths and shafts to reach valuable resources or blast walls and your foes. EXPLORE A FULLY DESTRUCTIBLE ENVIRONMENT With a lot of effort and a set of original algorithms, 2Dynamic Games have transformed the open-source Godot Engine into a completely new tool. This allows every bit of terrain (pixel, as we used to call them) to be destroyed, and maps to be painted as if in a drawing program. YOUR WAY TO PLAY Lumencraft offers several game modes to suit your gameplay style. With a 27-mission campaign experience the full narrative of humanity’s struggle for survival. Jump into procedurally generated maps and fight in a true roguelike fashion. Or maybe create your own level in the editor. Custom game types (e.g. tower defence, action, survival or mix of them) with user-defined starting technologies/upgrades and goals allow you to test your skills as a scout in any conditions. Invite your friend to play locally and dive into the darkness together. Features: -Multiple game modes – a story campaign, custom maps created by the developers and the community or procedurally generated levels. The choice is yours! -Defending the underground settlement by direct combat and the use of diversified turrets. -Highly efficient and satisfying digging mechanics (just listen to the sweet sound of crushed rocks and Lumen). -Explosive weapons. Yes, we have dynamite. -Dynamic lights and pixel-perfect interaction with a fully destructible terrain. -Dread atmosphere created through an impactful sound design and a unique 2Dynamic lighting system. -Realistic simulations. Just look at the lava! -Play with your friends in co-op mode, locally on a shared screen ?? Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: System: Windows 10 Processor: Dual Core CPU @3Ghz Memory: 4 GB RAM Graphics: Dedicated GPU 2 GB VRAM, OpenGL 3.3 support DirectX: Version 11 Storage: 4 GB available space Other: Requires a 64-bit processor and operating system [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Gion Nándor-Kétéltűek a barlangban A haszon nélkül való dolgokat Baras a központi vendéglő kerthelyiségében elmondott híres beszédében említette először, egy meleg júniusi délutánon. Zöldre festett székeken ültek, két összetolt bordázott asztalnál, csendben figyelték az izzadt hátú pincért, amint egy kancsó bort és meleg szódavizet rakott az asztalra, forgatták kezükben a poharakat, és ekkor Baras így szólt: – Itt maradunk heten, hogy erőnkhöz és tehetségünkhöz mérten megostromoljuk a tudomány bástyáit és megmásszuk a tudás meredek hegycsúcsait. Eredeti megjelenés éve: 1968 határon túli magyar nyelvű magyar szerző regény Újvidék Vajdaság vajdasági magyar szerző > Napkút, Budapest, 2022 166 oldal · ISBN: 9786156409300 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------1 point
-
Dark Traveller-SKIDROW Developer: Colorless Spacetime Publisher: Flow Entertainment Genre: Action, Adventure, Indie, Strategy Size: 1020 Mb Description: Travel across quantum space and find the way home In the dying end of the world, you awaken in a quantum crevice. On your journey to salvation and home, you will encounter your AI partner Darkness, witness the mutual salvation of a father and a daughter, and travel through the myriad of time and space in history and future by using the quantum portal. You believe that if you open all the time portals yourself, you will be able to reconstruct space and find your way home. Dominate the laws of time and solve apocalyptic puzzles Throughout your countless space-time travels, you’ve found many weapons and skills you can rely on, and you’ve even gained the most important time control in the quantum dimension, which allows you to find hidden clues, navigate obstacles, dodge attacks, and take on the enemies that infest the quantum dimension. Mind-bending physics puzzles and tricky gimmicks The game is full of ingenious gimmicks. The perfect combination of quantum physics concepts, and the game’s plot and levels brings you a new puzzle experience. The game’s design features a number of traditional Chinese gimmick concepts, making the game a three-dimensional super gimmick. Lowpoly cartoon style with numerous hidden eggs In Dark Traveller, the story of a complex apocalyptic journey featuring a simple and beautiful Lowpoly cartoon style unfolds, and its creative scenarios will give you an unforgettable gaming experience. You’ll acquire various equipment or decorations with extra abilities. And there are also plenty of eggs hidden throughout the game to make your journey through time and space a fun one. Multiple endings to find your true destination The excellent combination of inter-temporal logic and mind-bending puzzles gives you multiple time-travel puzzles to solve. Scattered conversations, last words, secret messages and a multitude of subplots contribute to the mazy journey. Sketch the whole picture of events spanning a thousand years from fragmented information, and then you can complete the ultimate apocalyptic puzzle and reach your destined spiritual home. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the SKIDROW folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 Processor: 2.6 GHz Quad Core or similar Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX960 or AMD Radeon R9 380 DirectX: Version 11 Network: Broadband Internet connection Storage: 3 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Goblins-DARKSiDERS Developer: Neon Wizard Games Publisher: Neon Wizard Games Genre: Action, Casual, Indie, Strategy Size: 1.27 Gb Description: Goblins is a goofy strategy action game. You command the Emerald Goblin Army, attempting to avenge and defeat the Ruby Goblin Army winning the Great Gold War. Recruit special classes such as: Mages, Bombers, Barbarians, Necromancers and more. Call for precise artillery strikes to cause maximum destruction. Battle through 20 unique Campaign maps and continue your progress in Freeplay and Sandbox game modes. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the CRACK folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64bit only Processor: Intel Core i5 or AMD equivalent Memory: 6 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 660 or AMD Radeon HD 7950 Storage: 3 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
P. C. Wren-A fekete szirén Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A fekete szirén fordulatos, sodró lendületű kalandregény, három kontinensen át zajlanak a kalandok a Brit Birodalom tisztjeivel. Ám mindegyik kaland mögött felbukkan egy titokzatos asszony, az ellenállhatatlan szépségű, dús fekete hajkoronájú, szikrázó fogú és férfiakat lábukról leverő mosolyú fekete szirén… brit szerző kalandregény magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: 1 pengős regények Palladis > Digi-Book Magyarország, Budapest, 2017 168 oldal · ISBN: 9789634740209 · Fordította: Endre Dénes --------------- P. C. Wren-A légió kéme Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. brit szerző magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: 1 pengős regények Palladis letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---1 point
-
Nora Roberts-Örökség Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy regény anyáról és leányáról, becsvágyról és romantikáról, valamint egy szörnyű fenyegetés hatására újjáéledő múltbéli traumáról szól… A New York Times bestsellerszerzőjétől Adrian Rizzo hétéves volt, amikor először találkozott az apjával, aki még aznap majdnem megölte őt, mielőtt Lina, az anyja közbelépett. Nem sokkal ezután Adrian nagyszülei marylandi házába került, ahol egy hosszú nyáron át limonádét ivott, játszott a kutyákkal, új legjobb barátnőre tett szert… és barátnője tízéves bátyjával megtapasztalta az első szerelem izgalmát. Lina eközben bejárta az országot, fitneszmárkáját népszerűsítve és milliárdos üzletté fejlesztve. Nem volt értelme a múlton rágódni. Tíz évvel később Adrian, Lina nyomdokaiba lépve, de a kreatív irányítás fenntartására törekedve, elkészítette saját jóga- és edzővideóit. Anyjához hasonlóan ő is hűvös fejű és becsvágyó. Nem állnak közel egymáshoz, de szívélyes a kapcsolatuk… mindaddig, amíg nem keresztezik egymás útját. Ám… (tovább) Nora Roberts: Legacy Eredeti mű Nora Roberts: Legacy Eredeti megjelenés éve: 2021 állat Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság család családregény gyász gyermek főszereplő gyilkosság halál házasság háziállat iskola iskolai lövöldözés jóga kortárs krimi kutya LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű Maryland művészet New York női főszereplő nyomozás regény rejtély romantikus sorozatgyilkosság sport szülői szerep terhesség testvérek thriller > GABO, Budapest, 2022 528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635661886 · Fordította: Tóth Gizella letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----1 point
-
Garbage Truck Simulator-TENOKE Developer: Darius Bode Publisher: Darius Bode Genre: Casual, Simulation Size: 3.50 Gb Description: The compactor is hungry! 3D simulation game with authentic trucks and realtime destruction physics. Fill the compactor with garbage and keep pressing the button until everything has been smashed. Drive the truck from one stop to the next and collect every pile of garbage from the streets. Fill the compactor with trash and keep pressing the button until everything has been smashed Realtime fracturing without prefabricated debris Randomly generated street collection with almost 300 different trash items Keep the streets clean and choose between 3 authentic garbage trucks with different sounds and compaction systems. Fill the compactor with trash and keep pressing the button until everything has been smashed. Drive the truck from one stop to the next and collect every piece trash along the route. Or try one of the challenging missions to clear a doctor’s office, bar or apartment as fast as possible. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 7 or newer Processor: multi-core CPU Intel Core i7-920 2,66 GHz or similar AMD Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 970 or AMD RX 580, 4 GB VRAM DirectX: Version 11 Storage: 4 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Royal Romances 2 – Forbidden Magic Collector’s Edition (PCENG2022) English | PC | 2022 Size: 1.48 Gb Genre: Hidden Object Description: As the murky air grows heavier, monsters roam the forest, and dark magic touches everything within reach. Ida and Illeon prepare to strike, setting their devious plans in motion. Face down incredible challenges, find love, and endure loss as you defend the lands from the deadly threat! Can a simple bard defeat a terrifying werewolf? Can a dastardly villain change their nature? There’s only one way to find out! Dive into this gripping Hidden Object Adventure! Features: -Enjoy an exciting new story in the bonus chapter! -Revisit favorite minigames and hidden-object scenes whenever you want! -Challenging achievements to unlock! -Watch for hidden collectibles and morphing objects! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.6 Gb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Magic City Detective 3 – Rage Under Moon Collector’s Edition (PCENG2022) English | PC | 2022 Size: 1.39 Gb Genre: Hidden Object Description: Unusual activity in the Paris morgue and mysterious disappearances around the city are causing panic among the residents! The authorities are baffled, so the Ministry of Control of Magic Races is called to figure out what’s happening. The investigation falls into your capable hands, so it’s up to you to research, discover, and untangle the mystery in the city of lights! Something is brewing among the influential citizens of Paris, so tread carefully and trust no one in this hidden-object epic! Features: • Continue your story with the spine-tingling bonus chapter! • Exclusive movie player to relive your favourite moments! • Explore the back story with a fascinating collection of concept art! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.5 Gb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Roboz Gábor (szerk.)-Légszomj Kortárs magyar horror- és weirdnovellák Beszélő halottak és varázsköpenyes szörnyek, nemlélegzők és víztudatok, embergólya és fanyűvő: tizenöt különös és hátborzongató novella magyar szerzőktől, akik bebizonyítják, hogy a hazai irodalom kevésbé járt ösvényeit is érdemes felfedezni. Eredeti megjelenés éve: 2021 A művek szerzői: Komor Zoltán, Papp-Zakor Ilka, Farkas Balázs, Jónás Zsolt, Benedek Szabolcs, Szabó Róbert Csaba, Kleinheincz Csilla, Szarvas Szilvia, Körmendi Ágnes, Kiss Gabriella, Gaura Ágnes, Sereg Gitta, S. Kolozsvári Zsófia, Moskát Anita Tartalomjegyzék alakváltó antológia árvaház Balaton boszorkány Budapest Egyesült Királyság egyetem erdélyi magyar szerző fantasy folklór gyilkosság halál horror kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű magyar szerző Magyarország novella paranormális sci-fi szellemek szülés temető terhesség vietnámi szerző viktoriánus weird fiction A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO > GABO, Budapest, 2021 320 oldal · ISBN: 9789635661602 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --1 point
-
Floor44-TENOKE Developer: Glen Games Publisher: Glen Games Genre: Action, Adventure, Indie, RPG Size: 8.67 Gb Description: Floor44 is a hardcore luckiness detector kinda game with randomly generated maps, the goal is to make it to the top floor. You can rely on your skills to reach floor30, but you’ll need more than that to make it to the Floor44. Make good use of your abilities and collaborate with your team members in order to make it to the higher floor. The map will be randomly generated every time so that even I don’t know where exactly to go, you can easily get to the top if you were lucky enough to find those super rare items all the time, or you could be very unlucky to have so many wonderers spawned around and make your way hard as hell. Sadly, you can’t pause because it is not just a game. Enjoy ?? Random System: The map is randomly generated, a lot of events will happen randomly as well, tread carefully. Search any containers, you can find food and drink, rare items and weapons Ability System: You have to unlock different abilities to survive longer, some abilities may seem very basic in other games. Use your abilities, first you have to unlock them Score System: You can earn score when game finishes, the score can be used to unlock abilities or purchase some in-game items. Are you sure you know how to use items? You can also use them this way Combat System: Unlike other horror games, you can beat those enemies in game, but you’ll have to unlock the ability first. Learn to distinguish real/fake enemies, save your weapon’s durability, watch their move closely Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64Bit Processor: Intel Core i3 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 970 Storage: 10 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64Bit Processor: Intel Core i5 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 1080 Storage: 10 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Diana Gabaldon-Outlander sorozat 0,5-7 amerikai szerző magyar nyelvű regény George R. R. Martin (szerk.) · Gardner Dozois (szerk.) Veszélyes amazonok (A Dresden-akták) (A varázslók-trilógia) (Outlander 0,5) Huszonegy történet. Tizenkét New York Times-bestseller szerző. Egy teljes George R. R. Martin kisregény Westeros világából! És egy egész hadseregnyi veszélyes amazon. Kardvívó harcosnők, vadászpilóták, űrhajósok, halálos orgyilkosok, csábító femme fatale-ok, nagyhatalmú varázslónők, lázadók, magándetektívek, az apokalipszis túlélői, hóhérok, rabszolgák és erőskezű királynők – ezek a lányok garantáltan nem várakoznak egy toronyban jajongva, amíg a vitéz lovag levágja a sárkányt, és megmenti őket! A Trónok harca legendás szerzője, George R. R. Martin és a tizenöt Hugo-díjjal jutalmazott szerkesztő, Gardner Dozois újabb erős antológiával örvendeztetik meg az olvasókat, amelyben krimi, thriller, fantasy és sci-fi egyaránt helyet kapott, így mindenki megtalálja a maga számítását. A sok-sok írást egy közös elem köti össze: olyan erős és karakteres nők a főszereplők, akikről csak ritkán olvashatunk. Valljuk be: annak ellenére, hogy mennyire veszélyesek is ezek az amazonok, lehetetlen nem szeretni őket! George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Dangerous Women Eredeti mű George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Dangerous Women Eredeti megjelenés éve: 2013 A művek szerzői: Joe Abercrombie, Megan Abbott, Cecelia Holland, Melinda Snodgrass, Jim Butcher, Carrie Vaughn, Joe R. Lansdale, Megan Lindholm, Lawrence Block, Brandon Sanderson, Sharon Kay Penman, Lev Grossman, Nancy Kress, Diana Rowland, Diana Gabaldon, Sherrilyn Kenyon, S. M. Stirling, Sam Sykes, Pat Cadigan, Caroline Spector, George R. R. Martin Tartalomjegyzék amerikai szerző antológia brit szerző fantasy krimi Locus-díj magyar nyelvű női főszereplő novella regény sorozat része thriller történelmi személy válogatás > Fumax, Budapest, 2018 752 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700173 · Fordította: Kleinheincz Csilla, Farkas Veronika, Galamb Zoltán, Rusznyák Csaba, Novák Gábor, Sepsi László, Nagy Attila Tas, Holló-Vaskó Péter, Tamás Gábor, Harci Andor, Kamper Gergely, Acsai Roland --------------------- Diana Gabaldon-Az idegen (Outlander 1.) 1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után. Egészen addig, míg óvatlanul keresztül nem sétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” válik belőle, vagyis idegen – a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön Urunk… 1743. évében. Számára ismeretlen erők visszasodorták az időben. Claire olyan intrikák és veszedelmek között találja magát, amelyek az életét veszélyeztetik… és összetörhetik a szívét. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben. Diana Gabaldon: Outlander Eredeti mű Diana Gabaldon: Outlander 90% Eredeti megjelenés éve: 1991 Tartalomjegyzék 18. század 1940-es évek 2. világháború 20. század amerikai szerző család drámai cselekmény Egyesült Királyság énelbeszélő erőszak erotikus felnőtt tartalom hagyomány harcosok házasság időutazás kaland kalandregény LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő portál fantasy regény romantikus Skócia sorozat része tévésorozat-adaptáció történelmi fikció történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 912 oldal · ISBN: 9789633992500 · Fordította: Farkas Veronika ----------- Diana Gabaldon-Szitakötő borostyánban (Outlander 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A nagyszabású regényfolyam második része, amely ismét visszarepít bennünket az időben a XVIII. századi Skócia drámai és szenvedélyes eseményei közé… Szitakötő borostyánban Claire Randall húsz éven keresztül megőrizte a titkait. De most felnőtt lányával együtt visszatér Skócia fenséges, ködfátyolba burkolózó hegyei közé. Claire itt szeretné elmondani a lányának az igazságot egy fontos dologgal kapcsolatban, amely éppen olyan megdöbbentő, mint ami mögötte van: az ősöreg kőkör rejtélye; az idő korlátain átívelő szerelem; és James Fraser, a skót harcos, akinek lovagiassága egykor ott tartotta Claire-t a férfi évszázadának veszedelmei között, a saját korába való visszatérés helyett. Diana Gabaldon: Dragonfly in Amber Eredeti mű Diana Gabaldon: Dragonfly in Amber 91% Eredeti megjelenés éve: 1992 Tartalomjegyzék 18. század 20. század amerikai szerző család erotikus férfi főszereplő Franciaország gyász halál harcosok időutazás kalandregény magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő Párizs regény romantikus Skócia sorozat része terhesség tévésorozat-adaptáció történelmi fikció történelmi romantikus váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 992 oldal · ISBN: 9789633992517 · Fordította: Farkas Veronika --------------- Diana Gabaldon-Az utazó 1-2. (Outlander 3.) A nagy sikerű sorozat harmadik kötete nemcsak az időben repít vissza, de távoli, egzotikus tájakra is elvezet bennünket. Kétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásukkor a halálra szánt Jamie Fraser végül lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában. Lányuk mostanra felnőtt, és Claire rádöbben, hogy Jamie túlélte a csatát. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni… Diana Gabaldon: Voyager Eredeti mű Diana Gabaldon: Voyager 95% Eredeti megjelenés éve: 1993 Tartalomjegyzék 18. század 20. század amerikai szerző börtön család családregény erőszak erotikus esküvő Észak-Amerika Franciaország hagyomány időutazás Jamaica járvány kalandregény kalóz legenda LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő orvos rabszolgaság regény romantikus Skócia sorozat része tévésorozat-adaptáció történelmi fikció történelmi romantikus utazás váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 1152 oldal · ISBN: 9789633990216 · Fordította: Szujer Orsolya, Károlyi Eszter ------------- Diana Gabaldon Őszi dobszó 1-2. (Outlander 4.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Skóciában kezdődött, egy ősi kőkörnél. Ott, ahol a kiválasztottak számára megnyílik egy átjáró a múltba – vagy a halálba. Claire Randall túlélte ezt az elképesztő utazást, méghozzá nem is egyszer, hanem kétszer. Első útja végén Jamie Fraser, a 18. századi skót harcos ölelő karjai között kötött ki, akinek iránta érzett szerelme legendássá vált – egy tragikus szenvedély meséjévé, melynek végén Claire visszatért a jelenbe, hogy világra hozza a férfi gyermekét. A nő két évtized elteltével másodjára is útra kelt, ezúttal Amerikába, ahol a határvidéken újra találkozott Jamie-vel. Valakit azonban hátrahagyott a huszadik században: a lányukat, Briannát… Brianna felkavaró felfedezést tesz, ami a kőkörhöz vezeti őt, ahol a lány a félelmetes ismeretlenbe veti magát. Miközben anyja és sosem látott apja után kutat, kockára teszi saját jövőjét, hogy megváltoztassa a történelmet… És hogy megmentse szülei életét. De ahogy Brianna beleveti magát az érintetlen vadonba, egy szívszorító találkozás folytán talán örökre a múltban ragad… Vagy ott, ahol lennie kell, ahová a szíve és lelke kötődik… Diana Gabaldon: Drums of Autumn Eredeti mű Diana Gabaldon: Drums of Autumn 94% Eredeti megjelenés éve: 1997 Tartalomjegyzék 18. század 20. század amerikai szerző Boston család családregény erdő erotikus Észak-Karolina fogság gyógyítás hajó időutazás indián kultúrák járvány kalandregény kutya LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő regény romantikus Skócia sorozat része szegénység tél terhesség tévésorozat-adaptáció történelmi fantasy történelmi romantikus utazás váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 1192 oldal · ISBN: 9789633990292 · Fordította: Farkas János - Diana Gabaldon A lángoló kereszt 1-2. (Outlander 5.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Korona észak-karolinai gyarmatán a gazdag arisztokrácia és a megélhetésükért küzdő telepesek állnak egymással szemben, törékeny egyensúlyban tartva a kialakult, feszült helyzetet. Közöttük áll Jamie Fraser, egy talpig becsületes és tisztességes férfi. Miután száműzték szeretett hazájából, Skóciából, végre megkapta a földet, ami után áhítozott. Támasza rendkívüli felesége, Claire, a nő egy másik helyről és időből, aki az eljövendő események ismeretének terhes ajándékát hordozza. Korábban ez a tudás veszélyt és áldást is jelentett Jamie és Claire számára. Most talán pislákoló fáklyaként vethet fényt az előttük álló vészterhes éveken át vezető útra – vagy olyan tűzvészt okoz, amiben mindketten hamuvá égnek. A lángoló kereszt egyszerre szívbemarkoló, letehetetlen, a legapróbb részletekig történelmileg hiteles és süt belőle a szenvedély. Diana Gabaldon: The Fiery Cross Eredeti mű Diana Gabaldon: The Fiery Cross 80% Eredeti megjelenés éve: 2001 Tartalomjegyzék 18. század 20. század álom amerikai szerző apaság család családregény emberi sorsok erdő erotikus esküvő Észak-Amerika Észak-Karolina felnőtt tartalom gyilkosság gyógyítás spamelo időutazás ikrek indián kalandregény katonaság keresztény kísérlet macska magyar nyelvű női főszereplő rabszolgaság regény romantikus sorozat része tanya testvérek tévésorozat-adaptáció történelmi romantikus váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 1424 oldal · ISBN: 9789633995693 · Fordította: Farkas János ---------- Diana Gabaldon-Hó és hamu lehelete 1-2. (Outlander 6.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Mit nyújt még az idő? 1772-t írunk. Az amerikai függetlenségi háború előestéjén járunk, amikor a lázongás kanóca már rég meggyulladt. Holtak hevernek Boston utcáin, és elhagyott fakunyhók égnek Észak-Karolina távoli erdeiben. A fenyegető káoszban a kormányzó Jamie Fraser segítségét kéri, hogy egyesítse a távoli vidékeket, és védje meg a gyarmatokat a király és a korona dicsőségére. Azonban van egy kis gond: Jamie Fraser felesége, Claire, valamint lánya és veje, akik mindhárman időutazók. Jamie tehát tudja, hogy három év múlva olyan lövés dördül majd el, amit az egész világon hallani fognak, és ami a gyarmatok függetlenségéhez vezet, miközben a király emberei holtan vagy száműzetésben fogják végezni. És ott van még az a kis újságkivágás is, abból az 1776-os The Wilmington Gazette-ből, ami Jamie és családja pusztulásáról ad hírt. Jamie Fraser most az egyszer azt reméli, hogy időutazó családja téved a jövővel kapcsolatban. Diana Gabaldon: A Breath of Snow and Ashes Eredeti mű Diana Gabaldon: A Breath of Snow and Ashes 92% Eredeti megjelenés éve: 2005 18. század amerikai szerző börtön család emberrablás erdő Észak-Amerika Észak-Karolina felnőtt tartalom fizikai bántalmazás fogyatékosság gyilkosság gyógyítás gyógynövény házasság időutazás indián kalandregény macska magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő regény romantikus Skócia sorozat része szülés tanya terhesség testvérek tévésorozat-adaptáció történelmi romantikus váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 1432 oldal · ISBN: 9789633990049 · Fordította: Farkas János, Rácz Kata ----------------- Diana Gabaldon-Csontok visszhangozzák 1. (Outlander 7.) A mestermű folytatódik! Jamie Fraser, a volt jakobita, akit magával sodornak a lázadások, három dolgot tud biztosan az amerikai felkelésről: az amerikaiak fognak nyerni; ha a győztesek oldalán harcol, az még nem garantálja a túlélést; és inkább meghalna, mint hogy egy puskacső mentén kelljen szembenéznie törvénytelen fiával – a brit hadsereg fiatal hadnagyával. Claire is tudja, hogy az amerikaiak fognak nyerni, de a győzelem végső árával ő sincs tisztában. Addig azonban, amíg cseppnyi beleszólása is van a dologba, Jamie élete és boldogsága nem lesz része ennek az árnak. Közben a huszadik század viszonylagos biztonságában Jamie és Claire lánya, Brianna és a férje, Roger MacKenzie új otthonra találtak a történelmi, skót birtokon, ahol Claire levelein keresztül megelevenedik a lány szüleinek két évszázaddal korábbi története. Az oldalak Claire harci sérülésektől borított férje iránt érzett szerelméről mesélnek, illetve az utazásukról Észak-Karolinából a nyílt tenger felé, ahol találkoznak egy privatérral, és tengeri csatába keverednek. Ám Brianna és Roger nemcsak a felmenőik, hanem a saját sorsukra utaló nyomokat is keresik. Mert a MacKenzie család jövője a felföldön rejtélyesen, végérvényesen és szorosan összefonódik a háború tépázta gyarmati Amerika történelmével. A káprázatos és világszerte kirobbanóan sikeres Outlander saga 7. része. Légy a részese! Diana Gabaldon: An Echo in the Bone Eredeti mű Diana Gabaldon: An Echo in the Bone 86% Eredeti megjelenés éve: 2009 18. század 20. század amerikai szerző család Észak-Karolina felnőtt tartalom gyógyítás hajó halál időutazás indián kortárs kutya magyar nyelvű regény romantikus Skócia sorozat része tél tenger történelmi fikció történelmi romantikus utazás váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 1192 oldal · ISBN: 9789633990889 · Fordította: Benedek Dorottya letöltés [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---1 point
-
Mato Anomalies-FLT Developer: Arrowiz Publisher: Prime Matter Genre: RPG Size: 7.12 Gb Description: Mato Anomalies is a turn-based RPG that takes players on a journey across Mato, a fantasized neo-futuristic version of a bygone oriental city. Take control of the Dual Protagonists Doe and Gram to investigate strange anomalies around the city, or venture into rifts to battle demonic abominations determined to bring about the city’s downfall. Team up with unlikely companions and unravel the dark secrets in this story of Duty, Hope and Justice. DUAL PROTAGONISTS Take control of not just one, but two very distinct protagonists. Gather intel and knowledge to unravel the mystery behind the city of Mato as the private detective Doe, or venture into rifts and battle demonic abominations with your incisive arsenal as the resolute exorcist Gram. ANOMALIES Find clues throughout Mato by talking to NPCs, taking on missions and visiting shops to pinpoint Rifts, portals to the demonic creatures attacking the city. Enter at your peril and defeat them in battle and collect abundant rewards. BAND OF MISFITS The enemy of your enemy is your friend. Difficult circumstances make for unlikely friendships. Find new allies during your investigations and gain their trust through conversation and shared experiences. SMART COMBAT Mato Anomalies provides a unique and challenging battle experience highlighted by shared health across all team members, gear matrix and dual-talent system. A unique combat strategy will be needed if you want to succeed! DUAL WORLDS Traverse across Mato, a neo-futuristic version of a bygone oriental city. Beneath its surface lies another world. Discover Rifts which act as portals into a place beyond space and time, filled with powerful enemies. CORRUPT OR CORRUPTED Insidious factions are somehow involved in the dark fate befalling Mato. Can our heroes find out what’s going on? Or will they themselves fall victim to despair and corruption? Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the FLT folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 7 / 8 / 10 / 11 Processor: Intel / AMD quad-core 2.5 GHz or better Memory: 6 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 950 / AMD Radeon RX 460 or better Storage: 30 GB available space Recommended: OS: Windows 10 / 11 Processor: Intel / AMD quad-core 3.0 GHz or better Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1060 / AMD Radeon RX 580 or better Storage: 30 GB available space Additional Notes ˇ : Equivalent newer GPUs: GTX 1650 Super / RX 5500 XT or better [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The Nightmare Journey-TiNYiSO Developer: Luiz Felipe Da Silva Marian, Nil Rocha (Graphic Artist) Publisher: MushRoom Angels games Genre: Action, Adventure, Casual, Indie, Strategy Size: 1.29 Gb Description: In a peculiar and macabre universe, little Arthur faces his greatest fears, nightfall is what scares him the most, in this brief period of darkness his syndromes transcend the limits of the psychic, monsters are always on the prowl, will this time he escape ? Millennia of years ago, the Elders wrote an ancient ancient legend on the stones: ‘Every night the wandering souls of darkness disturb the dreams of energetic beings, at nightfall a pure-blooded creature is chosen and the boundaries of reality between the worlds are broken. .’ As it all indicates Arthur was chosen this time, and his journey through the nightmare will not be easy, the dark creatures in a parallel universe want to consume his soul. The Nightmare Journey is a stylized game with unique graphics set in a 2D universe, in which Arthur is the main character, he must overcome different challenges and puzzles, mysteries are not lacking in this game. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the CRACK folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Requires a 64-bit processor and operating system Processor: i5-2430M Memory: 4 GB RAM Graphics: Nvidia GT540 DirectX: Version 11 Storage: 4 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Requires a 64-bit or 32-bit processor and operating system Processor: Intel CPU Core i7 2.5 GHz / AMD CPU 3,5 GHz Memory: 8 GB RAM Graphics: Nvidia GPU GeForce GTX 770 / ATI GPU Radeon R9 290 DirectX: Version 11 Network: Broadband Internet connection Storage: 5 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
PERISH-TENOKE Developer: ITEM42 Publisher: HandyGames Genre: Action, Shooter Size: 16.1 Gb Description: PERISH is a stylish 1-4 player FPS with a cross to bear. Slay hordes of creatures on the scorched sands of Purgatory and sell their gold-stained corpses to craven priests. Kill magnificent bosses and use the proceeds to gain entrance to Elysium, a place of cosmic revelations. You are amyetri, a corporeal spirit condemned to live a shadow life in the halfway realm of Purgatory. Bring an end to your suffering by initiating the Rites of Orpheus and defeat the chthonic deities that dominate your fractious path to Elysium. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64bit • Processor: Intel Core i5 / AMD FX-6300 • Memory: 8 GB RAM • Graphics: GTX 960 2GB/ Radeon R9 270X 2GB or better • DirectX: Version 12 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 16 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64bit • Processor: Intel i7 / AMD Ryzen 7 • Memory: 16 GB RAM • Graphics: GTX 1070 4GB / Radeon RX 5700-XT 4GB or better • DirectX: Version 12 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 16 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The Castle Burns-TENOKE Developer: Benevolent Banana Studio Publisher: Benevolent Banana Studio Genre: Action, Casual, Indie, RPG Size: 646 Mb Description: Welcome to The Castle Burns! Where the Castle… burns! It is your job, Sir Gene Ric Knight, or one of the other Champions, to stop Malika, the evil Goblin type thing! For reasons unknown, she is burning everything that crosses her path. That is all fine, but alas, your Castle is also on her path! LEVEL UP to get new RIDICULOUS WEAPONS! Loot GOLD COINS to buy stupidly OVERPOWERED ITEMS! Features a kind and helpful Narrator, to listen to… or kill! Kill Fairies for their life force to your heart’s content! Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 7, 10, 11 Processor: 2+ Ghz dual core or higher Memory: 4 GB RAM Graphics: Vega 7 integrated, or GTX1050 and up Storage: 700 MB available space Recommended: OS: Windows 10 Processor: 2.5+ Ghz dual core or higher Memory: 8 GB RAM Graphics: Vega 7 integrated, or GTX1050 and up Storage: 700 MB available space [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
GROSS-TENOKE Developer: hangry owl games Publisher: hangry owl games, Hawthorn Games Genre: Action, Shooter, Strategy Size: 6.68 Gb Description: Get ready for a thrilling and innovative gaming experience with GROSS, a hybrid of tower defense and first person shooter genres. With its fresh and unique mechanics, you’ll be hooked from the start as you strategize and defend your way to victory. In GROSS, you are tasked with defending your base against waves of enemy attackers in classic tower defense fashion. You have the freedom to build barricades and turrets to create mazes and launch attacks on the enemy, as well as place traps on the ground for added defense. During the construction phase, you can experiment with different combinations of turrets and barriers to come up with the most effective obstacle course for your attackers. And don’t worry about time limits or wasted resources – you can sell everything you build for a full refund until the next combat phase begins. So if you love the strategy and satisfaction of building the ultimate tower defense setup, GROSS is the game for you! Once you are done building your defenses, get ready for intense, fast-paced combat! With a huge arsenal of guns at your fingertips, each featuring different ammo types, you’ll have to make split-second decisions to take down waves of zombies. Full metal jacket rounds can pierce through multiple enemies and even objects, while hollow points send foes flying and give you some breathing room. Incendiary rounds ignite zombies and keep them burning, and grenade and rocket launchers can deal massive damage to groups of enemies – but watch out, they may also destroy valuable cash pickups. In addition to all these guns, you’ll also have access to a range of active abilities that give you even more ways to defeat or distract enemies, move around more efficiently, or manage your resources. With over a dozen weapons to choose from, gunplay in our game is always exciting and rewarding. Are you ready to take on the undead? Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • OS: Windows 10 • Processor: Quadcore CPU • Memory: 8 GB RAM • Graphics: Nvidia GeForce GTX 1070/1660 • DirectX: Version 11 • Storage: 7 GB available space Recommended: • OS: Windows 10 • Processor: 6 Core CPU • Memory: 8 GB RAM • Graphics: Nvidia GeForce RTX2080 • DirectX: Version 11 • Storage: 7 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The Pale Beyond-Razor1911 Developer: Bellular Studios Publisher: Fellow Traveller Genre: Adventure, Managerial, Visual Novel Size: 4.92 Gb Description: Five years ago, The Viscount and its crew set sail into The Pale Passage in search of absolute magnetic South. The ship and its crew were tragically lost to the ice, never to be seen again. Her sister ship, The Temperance shall follow in her path, hoping to find answers where The Viscount failed. You didn’t ask to lead this expedition but here you are: stuck in the ice, Captain missing, miles from civilization and everyone looking for you to lead. Manage your meager resources, balance safety and morale, make the hard calls and head in the only direction you can – into The Pale Beyond. A polar exploration game set in an unforgiving frozen wasteland where you embark on a treacherous voyage across the ice and into the Pale Beyond. It’s a stunning yet harsh landscape that can change at any moment. Every decision matters. As the expedition unfolds and the winter approaches, every decision you make will have a meaningful impact on the story as you navigate a way over the ice. After the Captain mysteriously goes missing, you unwillingly take the position of Captain. You didn’t ask to lead this crew but here you are: stuck in the ice, miles from civilization and everyone looking for you to lead. Keeping the crew and sled dogs safe, fed, and warm during an expedition is key for survival. Surviving the ice will matter little in the face of a mutiny, every vote will count. So keep the crew on your side. Inspired by Victorian etchings and historic paintings of the time depicting the ice, each character and environment has been drawn by hand. The result is a unique artstyle with an expressive cast to see you through the cold and grim environment of the ice. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the Razor1911 folder 5. Play! System Requirements: Minimum: System: Windows 7 Processor: 1.2GHz processor (Intel Core i5 and up) Memory: 1 GB RAM Graphics: DX10 DX11 DX12 capable. DirectX: Version 10 Storage: 5 GMB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
50 Days To Survive-TENOKE Developer: NullReferenceGames Publisher: NullReferenceGames Genre: Adventure Size: 1.83 Gb Description: Survive in a new hostile and arid environment, lost in the middle of the dunes. You will have to face sandstorms and high temperatures. Find an oasis, explore wildlife and collect resources. Beware of the dangers that await you like the mummies. Try to survive by building yourself a shelter until the helicopter picks you up after 50 days. Are you ready to take on this challenge and become the master of your own survival? Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 7/8/10/11 Processor: Dual Core 2.4Ghz Memory: 8 GB RAM Graphics: GTX 1050 TI / AMD Radeon RX 480 DirectX: Version 12 Storage: 2 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 7/8/10/11 Processor: Quad Core 3.2Ghz Memory: 12 GB RAM Graphics: RTX 3050 TI / AMD RX6500 XT DirectX: Version 12 Storage: 2 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Who Knocks-TENOKE Developer: Daniele Doesn’t Matter Publisher: Doesn’t Matter Games Genre: Action, Adventure, Horror Size: 2.27 Gb Description: Who Knocks is a first person psychological horror game that will make your nightmares come true. You have just moved into a new home. Welcome the presences that will knock at your door. Solve puzzles, explore the environment and fight your nightmares. Noam Elfer has just moved into his new home in the country and is about to experience the longest night of his life. Welcome the entities who will knock at the front door during the night. Learn about their past and how they died inside the house. Get ready to experience Noam’s nightmares and help him get back in touch with reality. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • OS: WINDOWS® 7, 8, 8.1, 10, 11 • Processor: Intel® Core™ i3 or AMD Ryzen™ 3 • Memory: 6 MB RAM • Graphics: NVIDIA® GeForce® GTX 950 or AMD Radeon™ R7 370 • DirectX: Version 10 • Storage: 10 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Osiris New Dawn-TENOKE Developer: Fenix Fire Entertainment Publisher: Fenix Fire Entertainment Genre: Action, Adventure, RPG Size: 5.26 Gb Description: Osiris: New Dawn is an unforgiving near future space survival game with a cinematic feel and elements of horror. Play as a Mission Specialist in single or multiplayer to build your planetary base, pilotable vehicles, and controllable drones as you explore a dangerous solar system far from Earth. Your Mission For Mankind You are on a resupply mission in the far reaches of space in hopes of finding and colonizing habitable planets to replace our dying Earth. Space is dangerous. Anything can, and likely will, go wrong. All of mankind is counting on your success. Strategize Your Survival Explore and build by day and brace yourself for the night. Bunker down or stage weaponized attacks. Survival is not guaranteed, and you will be tested to your limits. Explore, Build, Research Gather resources and materials to survive, build modular structures to grow food and create manufacturing bays, research new technologies to upgrade gear and build new vehicles, and explore new worlds to discover the unknown in this harsh alien solar system. Vast Atmospheric Worlds Discover strange and terrifying alien creatures, each unique to its ecosystem and planet. Dynamic and dangerous weather patterns can help or harm your survival efforts. Strange foliage populates unique biomes across the solar system. Choose Your Playstyle Work together with your friends for the ultimate colony survival experience. Play in Sandbox or Nightmare Mode. Or set up your own free server with your rules and play how you want. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the Tenoke folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 | 64-bit OS • Processor: Intel i5 | 3.2GHz • Memory: 8 GB RAM • Graphics: Nvidia GeForce GTX 970 • DirectX: Version 10 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 8 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 | 64-bit OS • Processor: Intel i7 | 3.8GHz • Memory: 16 GB RAM • Graphics: Nvidia GeForce GTX 1080 • DirectX: Version 10 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 8 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Gunborg Dark Matters-GOG Developer: Rickard Paulsson Publisher: ORBMIT Productions Genre: Action, Arcade, Platformer Size: 1.76 Gb Description: Gunborg: Dark Matters is an arcade-style, twin-stick shooter with smooth gameplay and a slick 80s synthwave soundtrack. The game takes place aboard a giant spaceship filled with a variety of traps, hazards, aliens and robots. Do you have what it takes to face constant threats while staying on your feet in the heat of combat? Can you keep your cool when chaos is descending upon you? Move with the keyboard and aim with the mouse, or play Gunborg: Dark Matters as a twin-stick shooter using your gamepad. The unique control scheme allows for platforming and 360° aiming at the same time. Armed with a fierce energy blade, a powerful shield and a jetpack, you will have to traverse the many traps and hazards scattered throughout the ship and destroy any foe that stands in your way. Run, jump, and wall slide your way through a variety of levels, each with their own challenges. Level the playing field by using the weapons of your fallen enemies while deflecting and blocking enemy attacks with your shield. Create a combat chain by killing enemies in quick succession and become infused with dark energy that causes weapons to become more powerful and shoot differently. Collect the many info-bots scattered throughout the ship to unlock additional content, including levels and a hardcore difficulty setting. Install: 1. Extract 2. Run “setup_gunborg_dark_matters_1.0_(60418).exe” 3. Play the game System Requirements: Minimum: • OS: Windows 7 • Processor: 2.0 GHz • Memory: 4 GB RAM • Graphics: 2 GB RAM • DirectX: Version 10 • Storage: 850 MB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Immortals Fenyx Rising-EMPRESS Developer: Ubisoft Quebec Publisher: Ubisoft Genre: Action, Adventure Size: 25.9 Gb Description: Play as Fenyx on a quest to save the Greek gods from a dark curse. Take on mythological beasts, master the legendary powers of the gods, and defeat Typhon, the deadliest Titan in Greek mythology, in an epic fight for the ages. CONFRONT MYTHOLOGICAL ENEMIES Face off against legendary beasts like Cyclops, Medusa, or Minotaur, and confront them in fast-paced aerial and melee combat, combining your god-given abilities and weapons. WIELD THE POWER OF GODS The gods of Olympus have blessed you with gifts. Use them to fight mythical monsters, solve ancient puzzles, and explore the vast open world. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the EMPRESS folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • OS: Windows 7 (64-bit only) • Processor: Intel Core i5-2400 / AMD FX-6300 • RAM: 8GB (Dual-channel mode) • VRAM: 2GB NVIDIA / 3GB AMD • Video Card: GeForce GTX 660 / AMD R9 280X • Storage: 28GB HDD Recommended: • OS: Windows 10 (64-bit only) • Processor: Intel Core i7-6700 / AMD Ryzen 7 1700 • RAM: 16GB (Dual-channel mode) • VRAM: 8GB • Video Card: GeForce GTX 1070 / AMD RX Vega 56 • Storage: 28GB SSD [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
September 7th-TENOKE Developer: EMIKA_GAMES Publisher: EMIKA_GAMES Genre: Indie, Simulation Size: 19.6 Gb Description: Do you believe in the existence of Christmas elves that appear on New Year’s Eve and Christmas? If so, then most likely you have heard of the good elves. But imagine that there are still evil elves. They create madness and can come to you at any time if they get bored. They are watching you and testing you. Or maybe they just want to have fun. Will you play by their rules? Dima is a graduate student. His family is planning a move. Finally, this day came on the seventh of September, Dima and his parents are moving into a new apartment. A few weeks pass and Dima receives a funny Christmas Elf doll as a gift. With her appearance, strange things begin to happen in the house. Features: – The main genre of the game is "Walking simulator"; – Gameplay is close to realism; Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: WINDOWS 7, 8, 10, 11 (64-BIT Required) Processor: Intel Core i5 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 760 DirectX: Version 11 Storage: 19 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: WINDOWS 7, 8, 10, 11 (64-BIT Required) Processor: Intel Core i7 Memory: 16 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1060 DirectX: Version 11 Storage: 19 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Choo Choo Charles-DARKSiDERS Developer: Two Star Games Publisher: Two Star Games Genre: Action, Adventure, Horror, Shooter Size: 2.07 Gb Description: Navigate an open-world island in an old train, upgrade it over time, and use it to fight an evil spider train named Charles. Navigate a massive play area in your trusty old engine. These winding tracks are treacherous, so you’ll need to plan each mission carefully. Be wary when traveling on foot, or switching the track’s direction; Charles might be waiting for you. Upgrade your train to fit your needs. Go looting or complete missions to find “Scraps”, which can be used to turn your train into a death machine on wheels. Get help from the townspeople. Help out the settlers in return for high powered weapons, and other items vital to Charles’ destruction. Fight Charles to the death. Complete the main questline, and summon Charles to a mortal duel. If you’ve gained enough strength, firepower, and skill, Charles may finally meet his match. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the DOGE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • OS: Windows 7 64-bit • Processor: 2.5 GHz Quad-core Intel or AMD processor • Memory: 4 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce 470 GTX or AMD Radeon 6870 HD • Storage: 3 GB available space Additional Notes: The game includes graphics settings to aid lower end devices. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Cassiodora-Tenoke Developer: Void Studios Publisher: PID Games Genre: Action, Adventure Size: 2.17 Gb Description: Princess Cassiodora has been kidnapped by the evil sorcerer Kenzar. To save her the chosen knights Agni, Colden and Luken must face a vast army of witches, ghosts and demons across the Kingdom of Astoria. To accomplish this feat, the druid Faramix grants Agni, Colden and Luken magic wings and elemental powers to help them on their quest. Play with your friends or solo and shoot your way through this colorful shoot ’em up. Earn new items, customize your character, challenge yourself and face huge bosses. Features: -Story mode Play solo or with up-to 2 of your friends on the same screen and explore 7 regions through 35 handcrafted levels each one with their own setting, challenges, special rewards and unique items. -Enjoyable for all Choose between different levels of difficulty ranging from Easy to Hard or define your own experience. Want to be invincible or be revived when you die? That’s done ! -Replayability From the leader to the oldest and youngest knights enjoy 3 different characters, each with their own personality, abilities, moves and unique unlockable items. -Elemental powers Enemies and environmental puzzles like gates or roots will only react to certain elemental skills. Switch between 3 elemental powers or ask your friends to help you! -Fully customizable characters Unlock new skins for each character with over 50 cosmetics items to personalize your knight. -Awesome boss battles Face epic, huge bosses that compel you to find unique ways to defeat them. Fly away and slay these bosses to continue your quest! You can PET your elemental guardian! Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the Tenoke folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 8 64 Bits Processor: Intel Quad Core i5-2300 or AMD FX-6300 Memory: 8 GB RAM Graphics: Nvidia GeForce GTX 660 or AMD Radeon HD 7870 DirectX: Version 12 Storage: 8 GB available space Sound Card: DirectX Compatible Recommended: OS: Windows 10 64 Bits Processor: Intel Quad Core i5-7400 or AMD Ryzen R5 1400 Memory: 8 GB RAM Graphics: Nvidia GeForce GTX 970 or AMD RX480 DirectX: Version 12 Storage: 8 GB available space Sound Card: DirectX Compatible [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Jaymin Eve-A sárkány jele (Szuperlények börtöne 1.) Mi történik, ha olyan titok kerül napvilágra, ami nemcsak felforgatja az egész eddigi életedet, hanem halálos veszélybe is sodor? A huszonkét éves Jessa Lebron rendkívül éles érzékekkel megáldott farkasváltó, akinek figyelmét a levegő legapróbb rezdülése sem kerüli el. Mégis döbbenten értesül a hírről, hogy anyja, aki születése után nem sokkal elhagyta őt, visszatér a falkához, és olyan titkokat tár fel, melyek gyökeresen megváltoztatják a lánya életét. Kiderül, hogy Jessa a sárkány jelét viseli, ezért halálos veszély fenyegeti. A billogos alakváltók ugyanis arra hivatottak, hogy feltámasszák az ősi, vérszomjas sárkánykirályt – ezért bármi áron, de el kell pusztítani őket. Jessa szeretne többet tudni a jelről, és kíváncsisága végül Vanguardba, a hírhedt börtönbe juttatja, ahol paranormális bűnözőket tartanak fogva. Szerencsére nem kell egyedül szembenéznie a nehézségekkel, mivel legjobb barátja, a sárkányváltó Braxton Compass is vele tart. Tervet kovácsolnak, hogy magukat és a sárkány jelét viselő alakváltókat kiszabadíthassák. De vajon képesek lesznek-e megakadályozni, hogy a sárkánykirály feltámadjon poraiból? Jaymin Eve: Dragon Marked Eredeti mű Jaymin Eve: Dragon Marked Eredeti megjelenés éve: 2015 alakváltó ausztrál szerző barátság börtön boszorkány Connecticut család fantasy farkas ikrek mágia magyar nyelvű new adult regény romantikus sárkány sorozat része szökés tündér vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 328 oldal · ISBN: 9789635611881 · Fordította: Mergl-Kovács Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Jaymin Eve-Sárkánymágusok (Szuperlények börtöne 2.) Az olvasó nem tud mást tenni, csak szeretni őket. Amikor Jessa Lebron hirtelen ötlettől vezérelve beszökött a Vanguardba, a szuperlények börtönébe, kiderült számára, hogy hatalmas erővel bír. Jessa ugyanis kettős alakváltó: farkas, de egyúttal sárkány is – méghozzá szőrös. Bizony, nem semmi a csaj. Miután üldözőbe veszik a sárkány jelét viselők elpusztítására felesküdött Négyek, kénytelen menekülni. Vele tartanak a legjobb barátai, az elképesztően dögös négyes ikrek, a Compass fivérek – akik bár néha Jessa idegeire mennek, azért összességében kellemes társaság, és a harcban is nagy hasznukat lehet venni. A sárkánykirály állítólagos feltámadásáig már csak egy hónap van hátra, az alakváltók pedig hamarosan megtudják, mit tartogat számukra a sárkányok világa. Jaymin Eve: Dragon Mystics Eredeti mű Jaymin Eve: Dragon Mystics Eredeti megjelenés éve: 2015 alakváltó ausztrál szerző fantasy kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus sárkány sorozat része tündér vámpír A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 328 oldal · ISBN: 9789635972357 · Fordította: Mergl-Kovács Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Hallowed Legends 1 - Samhain CE.Eng (2011. március 11) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Úgy tűnik, hogy a kelta folklór több igazság, mint mese, amikor a samhaini fesztiválozók eltűnnek! Keresd meg az eltűnt embereket, és mentsd meg a napot ebben az izgalmas kalandjátékban! Harcolj a hajdani istenekkel, hogy helyreállítsd az évszakokat és a javítási időt a Hallowed Legends: Samhainben. Indulj el egy fantasztikus kalandra, és tanuld meg egy ősi gael fesztivál titkait! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 870 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Hallowed Legends 2 - The Templar CE.Eng+Key (2011. november 10) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Furcsa figurák vették birtokukba egy kisvárost a Hallowed Legends: The Templar című filmben! Állítsd meg a Templomos Lovagokat ebben az izgalmas rejtett tárgyú kirakós kalandjátékban! Utazz el bátyád és felesége szülővárosába, és vegyél részt egy hihetetlen rejtélyben. Kutass fel gyönyörű jeleneteket, és keress fontos nyomokat, miközben felkutatod a félelmetes gonosztevőt, és megmentheted az egész várost a Hallowed Legends: The Templar játékban! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 852 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Hallowed Legends 3 - Ship of Bones CE.Eng (2013. február 21) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Ön most lezuhant Erlenbourg falu közelében, ahol egy kísérteties alak lelkeket lop. Kövesd a titokzatos fehér ruhás nő nyomát, és fedezd fel a titkot szörnyű feladata mögött! Ha megtaláltad a Book of Fire-t, jól érezheted magad, hogy ereklyéit a játékvilággal párosítsd a Hallowed Legends: Ship of Bones egy különleges hozzáadott funkciójában. Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1,16 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 point
-
Grim Tales 1 - The Bride CE.Hun (Aug 6, 2011) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Miután a nővére eltűnik az esküvő napján, senki sem gondolja, hogy mi történt vele, szóval rajtad múlik, hogy megtalálja az igazságot! Vannak, akik úgy vélik, hogy megfulladt, de a testét soha nem találták meg. Térjen vissza az elhagyott családi kastélyba, és keressen nyomokat a Grim Tales-ban: The Bride. Fedezze fel a húga emlékeit, hogy megoldja az eltűnésének rejtélyét ebben az izgalmas Rejtett objektum puzzle kalandjátékban! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 2.5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 951 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 2 - The Legacy CE.Hun (Jan 5, 2012) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Miután meghívták a húgom fia keresztyénjébe, megérkezik egy elhagyatott birtokba a Grim Tales-ban: The Legacy! Miután feleségül vette az életének szeretetét, úgy tűnik, hogy egy boldog vége a húgod sarkánál van. Azonban nem minden. A rettenetes vadállatok hangjai visszhangoznak az egykori nagybirtok csarnokain, és a húgod hiányzik! Használja a Rejtett tárgy tehetségét, hogy nyomon követhesse családját, és mentse őket Grim Tales-ben: The Legacy System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 2.5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 929 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Grim Tales 3 - The Wishes CE.Hun (Jul 12, 2012) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Legyen óvatos, amit akarsz… Amikor a fiatal fia elkezd elszáradni, és a lány elé szökik, a húgod kétségbeesetten kéri a segítségedet. Megérkezik, hogy felfedezzük, hogy egy halálos akció jött létre. Meg kell állítania a dolgokat, mielőtt az unokaöccse megfizeti a szörnyű árat Grim Talesben: A kívánság! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1.2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 977 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 4 - The Stone Queen CE.Hun (Jan 3, 2013) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A családi saga folytatódik, amikor az unokaöccse Brandon találkozik a titokzatos kőkirálynővel egy magányos hegyi városban. Régebben védte a bányászokat, de most már bosszút áll! Meg kell fedeznie az igazságot a királynő haragja mögött, és meg kell mentenie mindkét világot, mielőtt a kapzsi szív elpusztítja őket. Találkozni fogsz új barátokkal, de a Grim Tales-ben is új ellenfelekkel találkozhatsz: a kő királynő, egy érdekes rejtett objektumú kalandjáték. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 897 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 5 - Bloody Mary CE.Hun (Aug 1, 2013) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A munkahelyi otthonról vezet, amikor sürgős hívást kap a kedvenc unokahúgáról, és könyörgött, hogy vegye fel őt az iskolából. A tanárok eltűntek, osztálytársai erőszakosak, és az árnyék teremtmények minden sarkon kísértenek. Keresse meg az iskolát, de ne felejtse el ezt az egyszerű szabályt: Ne nézzen naplemente után tükörbe. Bloody Mary mindig figyel. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1090 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 6 - The Vengeance CE.Hun (May 15, 2014) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Meghívták a bíróságot, hogy bizonyságot tegyen James unokaöccse ellen, aki a nővére meggyilkolásával vádolt. Azáltal, hogy a hatalom megismerésére egy tárgy történetét egyszerűen megérinti, meg kell vizsgálnia a bűncselekmény helyszínéről származó bizonyítékokat annak megállapítására, hogy mi történt valójában Elizabeth-szel. Meg tudná bizonyítani, hogy James ártatlan, és megtalálja az igazi gyilkos? Ahogy felfedezed a családi kastélyt, egy sötét erő próbál lefedni az igazságot! Vigyázz a lépésre, vagy lehetne a következő! Kövesse az ösvényt, és szüntesse meg az ügyet ebben az izgalmas rejtett objektumú puzzle kalandjátékban! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.11 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 7 - Color of Fright CE.Hun (Nov 6, 2014) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Nem volt elég rossz, hogy a vonata későn futott, de most egy titokzatos jegyzet figyelmeztet arra, hogy ez a szürke családi vacsora lesz az utolsó! A Szürke család várában minden káoszban van, a családod sehol nem található. Alfred a tűzvészen szétzúzta a korzárokat. A falak egy őrült írószögűek, a nevetés visszhangzik a csarnokokon. Egy varázslatos festékkel felállított fegyveres ember az egyetlen, aki megmentheti őket. Összeegyezzenek a korábbi Grim Tales karakterekkel, köztük Luisa, Elizabeth, James McGray és még az unokahúga, Jackie! Meg tudta bontani az emberrablót és megverte őt saját játékában? Ismerje meg ezt a titokzatos rejtett objektum puzzle kaland játékot! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.19 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 8 - The Final Suspect CE.Hun (May 16, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Elefánt játékok, a Grim Tales mögötti stúdió: a Fright színe, a következő szürke izgalmas fejezetet mutatja be a szürke család történetében. Grey néni segített a rendőrségnek, hogy számtalan bűncselekményt oldjon meg, köszönhetően annak, hogy különleges képessége van arra, hogy egy személy vagyonán keresztül megtekinthesse a múltbeli eseményeket. De amikor egy házat meggyilkolnak házában, hirtelen úgy találja magát, hogy azzal vádolják, hogy megöl egy embert, akit még nem emlékszik. Jackie unokahúga felajánlotta, hogy segítsen megvédeni az ügyét, de Grey néni nem annyira biztos benne, hogy vissza akar térni a sorsos éjszakára. Ki ölte meg Howard Kellyt? Fedezze fel a bűnözési helyszínt, és keressen nyomokat, amelyek Gray néni emlékeit kiváltják, és feltárják az igazságot. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.01 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 9 - Threads of Destiny CE.Hun (Oct 7, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Új bizonyítékok merültek fel, amelyek bizonyítják, hogy ki ölte meg Jackie szülei több mint 20 éve. Most, hogy van valami, ami hozzájuk tartozott, akkor visszafelé utazhat, hogy megtudja, mi történt valójában a sorsos éjszaka, és próbálja meg menteni őket egy veszélyes sorozatgyilkosból. De vigyázz! egy sötét erő figyeli minden mozdulatát, és eltökélt szándéka, hogy megakadályozza a sorsuk megváltoztatását. Gyorsan gondolkodnia kell, ha meg akarod csalni a Halált, és életben maradsz! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 780 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 10 - The Heir CE.Hun (Feb 25, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Meghívták a Grey's Castle-t, hogy segítsen az unokaöccse Brandonnak. Fia hiányzik, és felesége egy titokzatos kómába esett! Az Ön feladata, hogy felfedezze, milyen sötét erők vannak a családi kastélyban. A múlt és a jelen ütközik, amikor válaszokat keres. Van-e ahhoz, hogy megváltoztassa a jövő kimenetelét, mielőtt túl késő lenne? A rejtvények megoldása és a rejtett objektumok keresése az út mentén. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Grim Tales 11 - Crimson Hollow CE.Hun (Aug 25, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Felhívták, hogy vizsgálja meg egy lány eltűnését egy helyi iskolából. Utoljára látták a titokzatos Dorian Black. Az egyszerű vizsgálat után kezdődik, hogy hamarosan sötét fordulatot ér el, amikor elkezd a Crimson Hollow varázsának áldozatává válni! Elmentheted a hiányzó lányt, mielőtt túl késő lenne, vagy a sötétségbe esik? Ismerje meg ezt a gerinc-bizsergő rejtett objektumot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.21 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 12 - Graywitch CE.Hun (Feb 2, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A családja történelmének kutatása közben a barátodat visszahúzták az időben! Az Ön feladata, hogy a múltba utazzon, hogy megtalálja őt, de nem lesz könnyű. Van egy titokzatos szörny a homlokzaton, és a város története rejtély marad. Meg tudja fedezni a szörny identitását és időben megmenteni a barátját? Ismerje meg ezt a lenyűgöző rejtett objektumú puzzle kalandot! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.6 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 13 - The White Lady CE.Hun (Aug 3, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az unokaöccse és barátja eltűnt az Evergreen Boarding Schoolból! Az egyetlen vezetésed az, hogy mindkét gyerek a közelmúltban megemlítette, hogy egy hölgy fehér megjelenését látta. Meg tudja fedezni a fedélzeten rejtődő titkokat, vagy áldozatok a belsejében lévő szellemekre? Ismerje meg ezt a lenyűgöző rejtett objektumú kalandjátékot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 900 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 14 - The Time Traveler CE.Hun (Jan 25, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Elephant Games büszkén mutatja be egy újabb izgalmas fejezetet a klasszikus Grim Tales sorozatában! Anna Grey úton van egy családi barbeque-ig, amikor katasztrófa következik! Miután majdnem meghalt egy autóbalesetben, rájön, hogy valaki megölte unokahúgát és unokaöccsét, és el akarja pusztítani az egész szürke családot. Amikor Anna visszalép az időbe, hogy megállítsa a gazembert, rájön, hogy a gyilkos idővel is utazhat! Most, hogy az asztalok megfordulnak, hagyhatja Anna megállítani a gyilkost, vagy az egész családja eltörlik? Ismerje meg ezt a megragadó rejtett objektumú puzzle kalandjátékot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 15 - The Hunger CE.Hun (Jul 18, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Elephant Games Egy másik hűvös mese bemutatása a legnépszerűbb családi dráma sorozatban Grim Tales! Jackie Gray unokahúgát egy gyilkos meggyilkolta, akinek bűncselekményei 17 évvel ezelőtt megoldatlanok voltak. Dicsekedjünk Jackie rendőrségével és használd felhatalmazásaidat, hogy menjen vissza az időben, és megállítsd a gyilkosokat, mielőtt meggyilkolják a gyilkosságukat Jackie életét a jelenben! Képes lesz-e megoldani a hideg ügyet, vagy a gyilkos ismét fel fog emelkedni, hogy elkezdje egy újabb terrorkorrátust? Utazz a múltba, hogy megtaláld a nyomokat - és a gazembert! Ismerje meg ezt a zavaró rejtett objektum kalandjátékot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 950 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 16 - The Nomad CE.Hun (Mar 28, 2019) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A húgod Luisa ismét szüksége van a nyomozóra, hogy megoldja a bizarr sorozatot a múzeumot és másokat a városban. Senki sem látta a gyanúsítottakat, és néhány nyomot hagytak hátra. Használja hatáskörét, hogy utazzon a múltba, és felfedje a bűnösöket. De légy óvatos, akkor is feltár egy megdöbbentő kinyilatkoztatást a Szürke családról ebben a szívélyes rejtett objektumú puzzle kalandjátékban! Game System Requirements: OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 947 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Grim Tales 17 - Guest From The Future CE.Hun (2019. augusztus) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Tizenéves lányának, Alice-nak szüksége van szakértelmére, hogy felfedje egy tragédia forrását, amely azzal fenyeget, hogy a Szürke család vonalát örökre véget vet! Egy titokzatos betegség már több áldozatot kijelentett, és a szürkék bármelyikük lehet a következő. Ön feladata, hogy felfedezze, hogyan kezdődött, és ami még fontosabb, miért? A dolgok nem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszik ebben a szegecselő rejtett tárgyú puzzle-kalandjátékban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 764 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 18 - The Generous Gift CE.Hun (Apr 16, 2020) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Amikor egy titokzatos születésnapi ajándék érkezik Anna Gray lányához, Alice-hez, a színpad egy komplex és veszélyes emberrablási cselekmény elé áll. Alice hiányzik, és valaki azzal foglalkozik, hogy kötözze a laza végeket. Segíthet Annának követni a nyomokat, hogy megismerje az emberrabló kilétét és visszaszerezze lányát anélkül, hogy ő maga lenne a következő áldozat? Tudja meg ezt az intenzív új rejtett tárgyú puzzle kalandot ! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 800 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 19 - Heritage CE.Hun. (Sep 24, 2020) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Maureen sógornője újságkivágást kapott a jövőről, amely a saját halálát írja le! Richard apáddal a városon kívül, te és lányod, Alice a segítségére sietsz. Úgy tűnik, jótékonysági természete Maureent valaki rossz oldalára helyezte, de ki akarja, hogy miért halja meg? Utazhat a jövőbe, és megakadályozhatja, hogy egy veszélyes bűnöző tönkretegye Maureen jó munkáját és életét? Tudja meg ezt a magával ragadó rejtett tárgyú puzzle kalandot Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 920 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 20 - Trace in Time CE.Hun (Mar 25, 2021) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Megállt a szíved! Amikor sürgős szívtranszplantáció után ébred, gyorsan rájön, hogy az ijesztése nem véletlen. Veszélyes csoport követi az időt zavaró embereket. Semmi sem állja útjukat, beleértve az ártatlan életeket is! Utazhat az időn keresztül, hogy megakadályozza őket abban, hogy helyrehozhatatlan károkat okozzanak, és ép életeddel menekülhessenek? Tudja meg, hogy a Grey család megfelel-e a feladatnak ebben a magával ragadó rejtett tárgyú puzzle kalandban Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 785 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 21 - Echo of the Past [Beta] (2021. június 22) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Új HOG Beta a BFG & Elephant Games-től. Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 254 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 21 - Echo of the Past CE.Hun (2021. október 28) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Egy hangulatos nap zárt térben sötét fordulatot vesz, amikor egy báb elrabolja a lányát! A báb kísértetiesen hasonlít Alice-re, és az általa hagyott nyomok gyorsan elvezetnek a Grim Múzeumhoz és Színházhoz. De mi köze van Alexandra Grim kalandjaihoz a lányodhoz, és mi kell ahhoz, hogy kimentsd őt a báb karmai közül? Utazz a múltba, hogy megtudd ezt a lebilincselő rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 805 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 point
-
Grim Facade 1- Mystery of Venice.CE.HUN. (Jun 23, 2011) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Két fiatal hölgy eltűnt és rajtad múlik, hogy megtaláld őket Grim homlokzaton: Velence rejtélye, egy rémisztő rejtett tárgy puzzle kalandjáték! A két fiatal nő éppen elhagyta a maszkoló labdát egy gondola, amikor eltűnt. A gondola vezetője a Medico Della Peste maszkját viselő férfi volt. Kövesse nyomon, és fedezze fel a rettenetes titkot! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1.2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 753 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------ Grim Facade 2 - Sinister Obsession CE HUN (Jul 4, 2012) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Grim homlokzaton: Sinister Obsession, egy gazdag család szobalánya által egy buja szőlőskertbe hívták. Amikor megérkezik, a megijedt lány titokzatos naplót kap, amely három nő gyilkosságát tárja fel - de ki tette? Jelek mutatják a Conti család egyik tagját, ám a Signor Conti és az ő fiai távol vannak ... Ahogy mélyebben belekerül a vizsgálatba, rájössz, hogy nem minden olyan, mint amilyennek látszik ez a vidéki olasz birtok. Meg tudja fedezni az igazságot, mielőtt a hitman naplójának következő oldalává válna? System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1.2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 590 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------- Grim Facade 3 - Cost of Jealousy CE HUN (Feb 28, 2013) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Szabadítson el egy zavarba ejtő testet a Grim homlokzatban: a féltékenység költsége! Meghívták Spanyolországot, hogy vizsgálja meg a gyilkos asszony férje meggyilkolását. De ami úgy néz ki, mint egy egyszerű eset, hamarosan bonyolult rejtély lesz, amely tele van csavarokkal és intrigákkal. A következő áldozattá válás előtt használnia kell a készségeit, hogy lépést tegyen. Az identitásuk feltárása azonban nem lesz könnyű a csalás, árulás és álcázás ezen történetében. Mindenki gyanúsított ebben az izgalmas Rejtett objektum thrillerben! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 529 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------- Grim Facade 4- A Wealth of Betrayal CE.HUN (Apr 24, 2014) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Béreltél a legnehezebb esetedre - megállítva a félelmetes figurát egy fejetlen lovagról, hajlítva a város terrorizálására. Azt mondják, hogy az édes Rosa Ramirez ellopta a kardját, hogy felszabadítsa a dühös szellemét -, de lehet valami titokzatosabb esemény ebben a gyönyörű spanyol faluban? Kövesse a Rosa eltűnéséhez vezető nyomokat - és fedezze fel a sötét titkot a hírhedt Tűz lovag mögött - mielőtt túl késő lenne! Ez egy különleges Collector's Edition kiadás, amely tele van exkluzív extrákkal. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 700 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------ Grim Facade 5 - The Artist and The Pretender CE HUN (Sep 18, 2014) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az ERS Game Studios Grim Facade 5: A művész és a Pretender kollekció kiadása, a legjobban értékesített PuppetShow sorozat alkotói egy újabb Grim homlokzatot hoznak létre, melyet mechanikus galambcsapok látnak az ablakodon, és egyenesen a legendás feltaláló Leonardo da Vinci! Firenze, Olaszország, szülővárosa meghódította az ember, aki nagy mágusnak tartotta magát. Repülhet a levegőben, lánggolyókat hozhat létre, és megjósolhatja a katasztrófákat… de az igazi menetrendje elpusztítja az összes műalkotást és tudományt! A közönséges állampolgárok kis ellenállási ereje áll ellene. Elég erősek lesznek ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy az összes tudást és kreativitást törölje? Csatlakozzon az ellenálláshoz és harcolj a titokzatos mágus megdöntéséhez ebben az izgalmas rejtett objektum puzzle kalandjátékban! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 828 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------- Grim Facade 6 - Hidden Sins CE HUN.(Jun 18, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az ERS játékok közül a HOPA klasszikus Grim homlokzata egy másik izgalmas esetben megoldható! Egy álarcos vigilante, aki az Avengernek nevezi magát, Coldstone városa van a félelem halálos tapadásában, és a polgármester felkéri őket, hogy vizsgálja meg. Feleségét elrabolták, és van egy fekete lista az Avenger haragjának lehetséges célpontjairól. Megállíthatja őt, mielőtt újra megüt, vagy átmegy egy másik nevet a listáról? Különleges eredmények, egy spamelo sikátor macska, és a rejtett maszkok, amelyeket az egész játék során gyűjthet, győztesé teszi! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------- Grim Facade 7 - Monster in Disguise CE HUN (May 19, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az ERS Game Studios büszkén mutatja be a Grim Facade sorozat következő részletét! A közelmúltban a gyilkosságok szörnyű helyiek voltak. A hatóságok úgy gondolták, hogy elkapják az igazi Véres Stanley-t, de néhány új gyilkosság megcsonkította őket. Lehet, hogy egy copycat gyilkos, vagy a maszkolt gyilkos még mindig ott van? Önnek kell megoldania az ügyet. Meg fogja találni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne, vagy lesz a következő áldozat? Ismerje meg a hűtött rejtett objektumú puzzle-kalandot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.1 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------ Grim Facade 8 - The Red Cat CE HUN. (Oct 21, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az ERS Game Studios, a Dark Tales és a PuppetShow mögötti csapat bemutatja a legújabb esetet a Grim Façade sorozatban! Gyilkosságok zajlanak Velencében, mindegyik bejelentette, hogy a gyilkos baljós vörös macskát fest az áldozat ajtaján. Ez a gyilkos hetek óta elfojtotta a rendőrséget, és segítségre van szüksége, hogy megragadja és feloldja ezt a bonyolult bűnözőt. Most már a polgármester fia célzott, és azt kéri, hogy megvédje őt. Megállíthatja a Vörös Macskát, és felfedheti igazi motivációit, vagy lesz a következő áldozat? Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.3 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------ Grim Facade 9 - Deadly Dowry CE.HUN (Sep 22, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar AMAX Interactive büszke arra, hogy bemutatja a Grim Facade Series legújabb hűtőanyagát! Anzio város felkérte a segítségét. A városlakók meghalnak, és a jelentések szerint a gyilkos szellem menyasszony! Ez egy verseny az óra ellen, amikor nyomon követed a tetteset. Van-e, amire szükség van ahhoz, hogy időben megmentse a várost? Ismerje meg ezt az izgalmas rejtett objektumú puzzle kalandot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 960 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------- Grim Facade 10 - The Message CE.HUN (Dec 23, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az Amax Interactive bemutatja a Grim homlokzati sorozat következő hűtőberendezését! Egy közepes levél a sötét előzményeiről Mordamo városába vezet. Vizsgálata a veszélyes ügyekben a városban gyorsan megfordítja az asztalokat, amikor gyilkossággal vádolják! Meg tudja fedezni az igazi bűnösöket és időben megmenteni a várost? Ismerje meg ebben a gerinc-bizsergő rejtett objektumú puzzle kalandjátékban! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 850 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------- Grim Facade 11 -Broken Sacrament CE.HUN (Apr 12, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Amikor egy kiemelkedő család feje látszólag meghal az elhunyt matriarchja kezében, meg kell hívnia, hogy vizsgálja meg! Megtalálhatod-e a rosszindulatú bűnösöket egy távoli olasz szigeten időben, vagy áldozata lesz egy ősi átoknak? Ismerje meg ezt a gerinc-bizsergő rejtett objektumú kaland kalandot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 900 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------- Grim Facade 12 - The Black Cube CE.Hun-Eng (Oct 6, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar-Angol Amikor egy védőbűvölő gyűjtő talál egy magát egy furcsa helyiekből álló csoportot, meg kell hívnia a vizsgálatot. Gyorsan rájön, hogy a gyűjteménye legfrissebb része sokkal veszélyesebb, mint amilyennek képzelte. Most a világ sorsa lóg az egyensúlyban! Megakadályozhatja, hogy egy ősi gonosz elmeneküljön és új rombolás uralmát kezdje? Ismerje meg ezt a varázslatkötésű rejtett objektumú kalandjátékot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 924 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------1 point
-
Gothic Fiction - Dark Saga CE.Hun (2012. augusztus 30) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Mentsd meg lányodat, és szökj meg egy elátkozott iskolából a Gothic Fiction: Dark Saga játékban! Miután egy vidéki angliai kisvárosba költöztél, a lányoddal, Hannah-val elmegyünk egy helyi iskolába. De a prospektus nem említett semmit az ott lappangó ősi gonoszról, aki arra vár, hogy egy utolsó lélek befejezze alattomos tervét. Meg tudod menteni Hannát, mielőtt az iskola szörnyű örökségének része lesz? Tudja meg ezt ebben a gerincborzongató új rejtett tárgyú puzzle-kalandjátékban! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 783 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content]1 point
-
Golden Trails 1- The New Western Rush (2010. május 29) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Érezd a vadnyugat csodálatos hangulatát a legújabb rejtett tárgyi lövöldözés során. Egy feltétlen bankrablás felbujtotta a tartomány békés életét. Ki merte megszegni a törvényt? Önön, helyi seriffen múlik, hogy kivizsgálja-e a bűncselekményt. A fegyveres lövöldözős üldözés során aranybányákat, veszélyes szakadékokat, wigwamokat, vad prérilovakat keres, majd meglátogatja az állam kormányzóját. Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 283 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Golden Trails 2- The Lost Legacy CE (2011. június 2.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Utazzon vissza a 18. századba, és fedezze fel az elmúlt napok titkait a Golden Trails 2: The Lost Legacy fantasztikus rejtett tárgy kalandjátékkal és a Golden Trails sorozat második címével! Ez egy különleges Collector's Edition kiadás, amely exkluzív extrákat tartalmaz Nem található meg a játék szokásos változatában. Az Golden Trails 2: The Lost Legacy játékban Henry szerepét játszod, akinek nagyapját bűncselekménnyel vádolják. Utazzon négy kontinensen, keresse meg a hajó naplóját és annak hiányzó oldalait, hogy megtudja nagyapja múltjának igazságát és megmentse az életét! De sokkal több áll e történet mögött ... Rég elfeledett legenda, elveszett örökség és szerelmi történet vár! Fedezze fel a fantasztikus helyeket, hogy több mint 2000 rejtett tárgyat találjon és eredeti rejtvényeket oldjon meg az egzotikus Maghrebben, az esős Angliában. Spanyolország és a Karib-tenger legendás szigetei. Játssz lövölde és kirakós minijátékok, gyűjtsd össze az elveszett dolgokat és szerezz számos trófeát. Fedezze fel az érdekes történeteket, és ismerkedjen meg az egyedülálló karakterekkel, a korszak legfényesebb prototípusaival a Golden Trails 2: The Lost Legacy-ben! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 310 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Golden Trails 3- The Guardians Creed PE (2012. június 26) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Az események ezúttal Franciaországban játszódnak le a 18. század elején. Arany ösvények 3: A Guardian's Creed ™ megnyílik, amikor Jacques-t kiütötte egy idegen egy párizsi utcában. Amikor egy bárban magához tér, furcsa pecsétet talál a vállán. Honnan származik? Ki és miért tette? Csatlakozzon Jacques-hoz merész és veszélyekkel teli kalandjában, amikor megpróbálja megoldani a pecsét rejtelmeit. Végigkutat számos helyet, beutazhatja Európát Párizsból a Vatikánig, fedezze fel a szerzetesek ősi írásait, és oldjon meg trükkös rejtvényeket az igazság után. Segíts Jacques-nak újjáéleszteni a templomos rendet, és őrizze meggyőződését, amikor rejtett tárgyakat talál és ősi találós kérdéseket old meg. Küzdelem a Fekete Templerek ellen, keresgéljen a Templomos Rend elveszett kincseire, és várjon még többet a Golden Trails 3 játékban! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 393 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 point
-
Ghosts of the Past - Bones of Meadows Town CE.Hun (2014. augusztus 14) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Meadows Town seriffje nyomtalanul eltűnt, és téged vettek fel a helyettesének. Ám egy közelmúltbeli vihar kiürítette a várost szinte minden lakosától. Az utcák be vannak deszkázva és elhagyatva, és senki sem tudja megmagyarázni az időjárás hátterében álló erőket… vagy a most kezdődött rémisztő gyilkosságsorozatot. Csak te és a helyettesed maradhat, hogy összerakja a mumifikálódott testek és a kísérteties jelenések titkát. Valóban egy dühös lélek lehet az oka a zűrzavarnak? Vagy van valami más is ebben a furcsán üres városban? Tudja meg ezt a kísérteties Hidden Object Adventure játékban! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 890 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content]1 point
-
Ghost Whisperer Eng. (2011. június 8.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A „Ghost Whisperer” című népszerű tévésorozat ihlette Melinda Gordon szerepét, aki különleges adottságokkal rendelkezik… kommunikál a szellemekkel. Segíts a befejezetlen ügyekkel rendelkező szellemeknek „átkelni” a fényre. „A Brush With D…h” Egy szellem történetét meséli el, aki a Grandview Művészeti Múzeumban kísért röviddel azután, hogy egy nagyon különleges festményt bemutattak. Ez a rejtett tárgy- és kalandjáték kísérteties, mégis szívmelengető és szórakoztató mindenki számára! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 160 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ghost Whisperer 2 - Forgotten Toys Eng. (2011. december 24) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Szálljon össze Melinda Gordonnal, miközben szellemekkel kommunikál, hogy megfejtse a mögöttük hagyott rejtélyeket. Játssz Melinda Gordon szerepében, aki segít az elhaladók szellemének kommunikálni az élőkkel. A történet egy gazdag grandview-i család körül összpontosul, amely egy kis szellemproblémával küzd. Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 160 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 point
-
Cold House-DARKSiDERS Developer: Menge Studio Publisher: Menge Studio Genre: Action, Adventure, Indie Size: 6.45 Gb Description: Cold House is a first-person horror game that is the first episode of three. You have to survive in extreme cold conditions, solve puzzles and unravel the mystery of the cold house. The action takes place in Yakutia, where in winter the air temperature drops below -50 degrees Celsius (-58 F). The main character gets into a car accident and is forced to take refuge from the cold in an abandoned house, waiting for warmer weather, where it will soon turn out that he is not alone at all.. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the CRACK folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64Bit Processor: Intel Core i5-4590 / AMD FX 8350 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 970 / AMD Radeon R9 290 Storage: 8 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64Bit Processor: Intel Core i5 10400 / AMD Ryzen 1600 Memory: 16 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 1060 / AMD Radeon RX 570 Storage: 8 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The Hike-DARKSiDERS Developer: Simionescu Mihnea Publisher: Simionescu Mihnea Genre: Action, Adventure, Indie Size: 1.87 Gb Description: The Hike is a first person horror/survival game in which you must survive the horrors that start while investigating a mysterious emergency message in a simple hike through the Red River National Park. Your chance of making it back to society relies entirely on your legs and flashlight, you’re no fighter. SYNOPSIS Somewhere in the Red River National Park, at the US Army controlled Red River Mental Hospital, a riot breaks out and the facility is breached. Long after the "patients" broke out, a mysterious emergency message is broadcasted under the authority of a local Ranger Station. Acting irrationally after hearing the mysterious emergency message, experienced hiker John Lake decides to go and investigate for himself, in what should be an easy hike for him. Once there, he realizes that he has made a big mistake, finding out the hard way the gruesome truth about the real situation as his fading hope of making it back to society relies entirely on a flashlight and his legs. Features: -True Survival Experience – You are no fighter. If you want to get back to society, your only chance is to keep running. -Immersive Graphics – Realistic graphics featuring 4k textures and immersive sounds. -Puzzled Gameplay – The puzzles in the game will make the player think in creative ways in order to escape. -Darkness – You mostly rely on your flashlight, without it, you are screwed. -Lore – In the process of escaping, find out what really happened in those woods. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the CRACK folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64-bit Processor: Intel Core i5-4590 / AMD Ryzen 5 2600 Memory: 4 GB RAM Graphics: Nvidia GTX 1050 / AMD RX 570 DirectX: Version 11 Storage: 4 GB available space Sound Card: DirectX Compatible Additional Notes ˇ : Targeting 720p @ 30 fps on low settings. Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64-bit Processor: Intel Core i5-10600 / AMD Ryzen 5 3600 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 1660 / AMD Radeon Pro 5600M DirectX: Version 11 Storage: 4 GB available space Sound Card: DirectX Compatible Additional Notes ˇ : Targeting 1080p @ 60fps on medium-high. [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
MadMan-TiNYiSO Developer: Nethersoft Interactive Publisher: Nethersoft Interactive Genre: Action, Adventure, Indie Size: 1.69 Gb Description: Trapped inside an abandoned mental asylum with a psychopathic killer lurking about, you are forced to explore the facility armed with only your wits to survive. With a blood hungry madman on your trail you are never safe, every move could be your last. Will you escape to tell the tale or become another victim? Synopsis You find yourself lost inside a creepy abandoned asylum, you have no form of self defense and must find your way through the asylum while being hunted by a brutal serial killer. Once a former doctor at the facility now a blood hungry madman, he will stop at nothing to get his hands on you. Use your wits to outsmart the doctor or hide and pray he doesn’t find you. MadMan is a first person indie horror game built for tension. MadMan is a true survival horror experience, you are no combat veteran and must avoid the horrors that lurk about to survive. Features: -Run and Hide – combat is no skill of yours, you can only avoid the horror that lurks within by running / hiding -Realistic Graphics – AAA graphics to produce the ultimate horror atmospheric experience -Sound based gameplay – Use the sound of footsteps to interpret the doctor’s whereabouts, or perhaps make noise to distract him to reach your goal Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from TiNYiSO dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 – 64 bit Processor: 2.2 GHz Dual Core CPU Memory: 8 GB RAM Graphics: Nvidia GTX 1050 TI 4GB / Radeon R9 380 DirectX: Version 11 Storage: 2 GB available space Sound Card: DirectX Compatible Additional Notes ˇ : 32 bit systems are not officially supported Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 – 64 bit Processor: 2.8 GHz Quad Core CPU Memory: 8 GB RAM Graphics: Nvidia GTX 1060 6GB / RX 580 DirectX: Version 11 Storage: 2 GB available space Sound Card: DirectX Compatible Additional Notes ˇ : 32 bit systems are not officially supported [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Saint Kotar The Void-GOG Developer: Red Martyr Entertainment Publisher: SOEDESCO Genre: Adventure, Point-and-click, Mystery Size: 2.85 Gb Description: In this story-and-choice driven psychological horror detective game, you play as Benedek and Nikolay – two troubled godly men in search for their missing relative in an ancient God-devoted town called Sveti Kotar. Here, an unknown presence preys upon the weak and sways on devil worship and witchcraft. Evidence points to your missing relative being involved in the grisly murders and the occult, but what is the truth? Are you also to blame for what happened? Will you put the pieces together and unravel the truth behind the town’s centuries-old horrid presence? Or is madness going to be your fate? WHY SAINT KOTAR WILL TERRIFY YOU: -Solve the mystery behind your relative’s involvement with the town’s bizarre and morbid rituals -Switch between two realities to get to the bottom of the town’s horrifying secrets -Take caution as your choices will affect both story and gameplay -Discover hidden locations and complete side tasks to uncover the whole story Install: 1. Extract 2. Run “setup_Saint Kotar The Void-GOG.exe” 3. Play the game System Requirements: Minimum: System: Windows 7 64-bit Processor: 1.4 GHz Memory: 2 GB RAM Graphics: 1 GB RAM DirectX: Version 11 Storage: 8 GB available space Other: Requires a 64-bit processor and operating system [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Vacation Adventures – Park Ranger 13 Collector’s Edition (PCENG2022) English | PC | 2022 Size: 838.64 Mb Genre: Hidden Object Description: Help the famous Park Rangers run Pinecreek Hills and New England’s Minuteman Valley. Have fun organizing events on Bluewaters lake, Cherokee river and Apache trail in all 4 Seasons of the Year. Learn about Wildlife. Camp & Picnic beside Rivers and Bayous. Explore atmospheric Waterfalls, Gorges, enchanted Caves and beautiful outdoor locations. Have fun on Hike & Bike Trails, go Paddleboarding, run a Pro Tour Fishing Tournament. Take a flight to New England and see Amazing Foliage Colors in the Fall. Award Eagle Scout Medals, have Campfires & BBQ’s. Spot Bears, Deer and Eagles. Play great Hogs & Puzzles, Spot 100’s of Animals, Birds, Fish and Wildlife. Protect the environment, get Souvenirs and Awards along the way. Features: -Two Great Parks to Explore -Visit Fabulous New England in the Fall -Help Park Rangers in the Great Outdoors -Gorgeous HOGS, Graphics & Gameplay Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 844 Mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Torchlight.II-RELOADED (2012. September 20) 1.57 GB Kategória: Kaland,akció Nyelv: Angol A díjnyertes akció-RPG visszatért, nagyobb és jobb, mint valaha! A Torchlight II visszarepít a vérszomjas szörnyek, bőséges kincsek és baljós titkok mókás, pörgős világába – és a világ sorsa ismét a te kezedben van! A Torchlight II megragadja az eredeti játék minden ízét és izgalmát – miközben kiterjeszti a világot, és hozzáadja azokat a funkciókat, amelyekre a játékosok leginkább vágytak, beleértve az online és LAN-os kooperatív többjátékos játékot. A Torchlight II gyors, szórakoztató, és csordultig tele van akcióval és zsákmánnyal. Kalandozz egyedül vagy online a barátaiddal! Rendszerkövetelmények Operációs rendszer: Windows 7, Windows 8.1, Windows 10 CPU: x86-kompatibilis 1,4 GHz-es vagy gyorsabb processzor RAM: 1 GB rendszer RAM Merevlemez: 2 GB szabad hely Grafikus kijelző: DirectX-kompatibilis 3D grafikus kártya legalább 256 MB Hangmeghajtók: DirectX®: 9.0c Telepíted és játszol. [Hidden Content]1 point
-
Torchlight I. (2009. október 29.) 891 MB. GOG Kategória: Kaland,akció,GOG Nyelv: Angol Egy virágzó bányászváros, amely Ember hihetetlenül gazdag erezetében nőtt fel, ez a ritka érc, amely képes elvarázsolni – vagy megrontani – mindent, amit csak érint. Ez egy hatalmas dolog, és mindenki jól ismeri a hatalmat. A hatalom is korrumpálhat. Elindul a közeli hegyekbe és mélységekbe, hogy felfedezze Ember befolyásának teljes mértékét a korábban létezett civilizációkra. Válassz három karakterosztály közül, és merészkedj el Torchlight városának biztonságából a véletlenszerűen generált börtönszintekre, ahol hátborzongató szörnyek széles választéka, a megtalálható zsákmány végtelen változata és a teljesítendő küldetések találhatók. A végtelen randomizálás biztosítja, hogy soha ne játsszon kétszer ugyanazt a játékot. Szórakoztató, ropogós akció-RPG, ez az egyetlen játék, amely minden egyes pixelből stílust, törődést és csiszolást áraszt, és ha szereted az RPG-ket, vagy csak egy kis esztelen szórakozásról van szó, akkor feltétlenül be kell szerezned. Minimális rendszerkövetelmények: Rendszer: Windows XP vagy újabb Processzor: x86-kompatibilis 800 MHz-es processzor Memória: 512 MB RAM Grafika: DirectX-kompatibilis 3D grafika legalább 64 MB címezhető memóriával (például ATI Radeon 7200, NVIDIA GeForce 2 vagy Intel GMA 950) DirectX:9,0c Telepíted és játszol. [Hidden Content]1 point
-
The Black Mirror III. Final Fear 2011. [GOG] (2,10GB) Kategória: Kaland, Horror Nyelv: Angol Megjelenés dátuma: 2011. április 19. Az elismert horrortrilógia utolsó fejezetében a Black Mirror III ott folytatódik, ahol a Black Mirror II izgalmas befejezése abbamaradt. Nem sokkal ezelőtt Darren Michaels csendes bolti eladó volt egy álmos New England-i városban. Most az angliai Willow Creekben egy elgyötört Darren alig reagál, amikor a csuklóján a rendőrbilincsek zárva vannak. Minden bizonyíték rámutat, és a rendőrség letartóztatta Darrent, mint egy halálos bűncselekmény elsődleges gyanúsítottját. Kiterjedt kihallgatásnak van kitéve, de Darren elgémberedett a körülötte zajló eseményektől, és mély ürességbe vonult vissza. Aztán több hetes bebörtönzés után Darrent megmagyarázhatatlanul kiengedik. De nem szabad. Darrent továbbra is rettegésben tartják az álmatlan éjszakák, a rémálomszerű látomások, valamint a gyilkosság és halál borzongató kísértete. Most egyedül, Darrennek folytatnia kell a keresést, hogy feltárja, mi történik vele, és fellebbentse a fátylat elhomályosult múltjáról. Mit látott valójában? Mit jelentenek valójában gyötrelmes rémálmai? Ki az a titokzatos személy, aki letétbe helyezte az óvadékot, hogy kiszabadítsa? Milyen démonok várakoznak a kriptában? Térj vissza, hogy szembenézz az ominózus Fekete Tükörkastélyban kísértő sötét erőkkel, miközben a kísérteties rejtvények, titokzatos titkok és sötét karakterek szövevényes hálója mögött rejlő titkokat keresed. Váltogass két játszható karakter között, miközben több mint 100 rendkívül részletes és hangulatos helyszínt fedezel fel; több mint 50 karakterrel kommunikálsz a megváltási törekvésedben. - Merje megtalálni a válaszokat ennek az epikus trilógiának az utolsó fejezetében – ha egyszer belenéz a Fekete Tükörbe, nem tudja majd elfordítani a tekintetét! - Térj vissza, hogy szembenézz az ominózus Fekete Tükörkastélyban kísértő sötét erőkkel, miközben a kísérteties rejtvények, titokzatos titkok és sötét karakterek szövevényes hálója mögött rejlő titkokat keresed. - Váltogass két játszható karakter között, miközben több mint 100 rendkívül részletes és hangulatos helyet fedezel fel, és több mint 50 karakterrel lépsz kapcsolatba a megváltásra irányuló küldetésben. - Az elismert horrortrilógia utolsó fejezetében a Black Mirror III ott folytatódik, ahol a Black Mirror II izgalmas befejezése abbamaradt. Minimális követelmények: Rendszer: Windows XP / Vista / 7 / 8 / 10 Processzor: Pentium IV 1,4 GHz vagy gyorsabb Memória: 512 MB RAM Grafika: 128 MB VRAM DirectX: 9.0 verzió Tárhely: 2 GB szabad hely Hang: DX 9 Telepíted és játszol. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tatai Gábor - A Sziklakórház rövid története 1935-2002 A Sziklakórház legendába hajló, 2002-ig „szigorúan titkos” történetének első, hiteles leírását tartja kezében a Kedves Olvasó! Ahogyan a szerző végigpörgeti a létesítmény születésének és működésének históriáját, érzékelni lehet azt a szeretetteljes figyelmet, ami több az egyszerű kutatói érdeklődésnél. Nem csak feltárja az eseményeket, s közreadja erről ismereteit, de be is vonja hallgatóságát abba a világba, amit leír. A művet visszaemlékező orvosok, nővérek, betegek lélekbemarkoló gondolatai, továbbá műszaki rajzok, térképek és fotók teszik még érdekfeszítőbbé. A kiskatonákat ápoló grófnők, a korábban nyilas főorvos embermentő munkája, a forradalom alatt forradalmárokat és szovjet katonákat gyógyító, később kényszerből ügynöki jelentéseket író másik főorvos sorsa egy olyan történelmi valóságot tár az olvasó elé, mely vetekszik az írói fantáziával. A titkos hidegháborús fejlesztésekről mindent elmond, hogy az atomháborúra készülő óvóhely és kórház végleges átadására a kubai rakétaválság előtti hónapokban került sor. Magyarország egyetlen látogatható légókórháza és atombunkere az egyik legfiatalabb hazai muzeális intézmény, amely mementóként őrzi a XX. század máig ható borzalmait. pdf 12mb [Hidden Content]1 point
-
Tom Bale-Kapd el, ha tudod pdf Budapest, 2018 Mit nem tennél meg a családodért? Az éjszaka közepén Alice és Harry French a legkegyetlenebb lidércálomra ébred. Álarcos férfiakat találnak a hálószobájukban, akik a néhány hónapos lányuk életét fenyegetik. Ez nem félresikerült rablás. A brutális behatolók pontosan tudják, kit keresnek: egy Edward Renshaw nevű férfit. És ölni is hajlandók, hogy eljussanak hozzá. Az ifjú szülők hamarosan ráébrednek, hogy a rémálom csak most veszi kezdetét. Véletlen személycseréről van szó? Ki ez a Renshaw, és mit rejteget? Egyvalami biztos: máris túl sokat tudnak. Alice és Harry egymástól elsodródva menekül és harcol, miközben a támadóik egyre közelebb jutnak hozzájuk. Csak egyetlen megoldás marad, hiszen az életük a tét. letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Kéjjel-nappal.Knight and Day- .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, 110 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Cameron Diaz profilképeCameron Diaz June Evans Tom Cruise profilképeTom Cruise Roy Miller Viola Davis profilképeViola Davis George Peter Sarsgaard profilképePeter Sarsgaard Fitzgerald Jordi Mollá profilképeJordi Mollá Antonio Paul Dano profilképePaul Dano Simon Feck Maggie Grace profilképeMaggie Grace April Alkotók Rendező: James Mangold Szinkronhang: Für Anikó Rékasi Károly Széles Tamás Csankó Zoltán Forgatókönyvíró: Patrick O'Neill Zeneszerző: John Powell Operatőr: Phedon Papamichael Producer: Todd Garner Cathy Konrad Steve Pink Joe Roth Vágó: Quincy Z. Gunderson Michael McCusker Tartalom Amikor June (Cameron Diaz) találkozik a rejtélyes Roy-jal (Tom Cruise), aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja, talán ő álmai pasija. Ám hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel, és rájön, hogy a férfi nem más, mit egy profi ügynök. Nincs sok választása, vele kell tartania, és egyszer csak egy árulásokkal, átverésekkel teli helyzetben találja magát. Halálos kalandokon verekszik keresztül magukat, meghökkentő helyzeteket cseleznek ki közös erővel. A túlélésük egyetlen záloga, ha bíznak egymásban. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 78,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 101 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : bolgár Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #3 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : horvát Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #5 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #6 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : héber Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #7 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szerb Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #8 Sáv száma : 46 (0x2E) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovén Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #9 Sáv száma : 48 (0x30) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #10 Sáv száma : 50 (0x32) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü #1 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:04:10.120 : Chapter 2 00:06:18.000 : Chapter 3 00:10:14.120 : Chapter 4 00:12:35.160 : Chapter 5 00:17:13.120 : Chapter 6 00:19:30.520 : Chapter 7 00:22:00.080 : Chapter 8 00:29:11.880 : Chapter 9 00:34:01.520 : Chapter 10 00:36:58.920 : Chapter 11 00:41:27.960 : Chapter 12 00:47:43.920 : Chapter 13 00:51:30.080 : Chapter 14 00:54:22.800 : Chapter 15 00:57:28.240 : Chapter 16 01:01:10.520 : Chapter 17 01:05:57.800 : Chapter 18 01:10:03.720 : Chapter 19 01:14:29.680 : Chapter 20 01:16:31.000 : Chapter 21 01:20:37.360 : Chapter 22 01:24:52.600 : Chapter 23 01:28:00.200 : Chapter 24 01:31:11.680 : Chapter 25 01:33:55.440 : Chapter 26 01:36:37.320 : Chapter 27 01:39:58.960 : Chapter 28 01:45:03.000 : Chapter 29 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 2 / 4 / 6 / 8 / 10 / 12 / 14 / 16 / 18 List (Subtitles Letterbox) : 1 / 3 / 5 / 7 / 9 / 11 / 13 / 15 / 17 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #2 Időtartam : 400emp 00:00:00.000 : Chapter 1 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 6 / 8 / 16 / 18 List (Subtitles Letterbox) : 1 / 7 / 9 / 17 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #3 Bemutató dátuma: 2010. július 15. Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00