Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 05/01/2023 in all areas

  1. Liaquat Ahamed-A pénzvilág urai Központi bankárok, akik csődbe vitték a világot A kötet szerzője, Liaquat Ahamed eredeti foglalkozására nézve bankár, de szerteágazó érdeklődése jeleként számos alapítvány kuratóriumának is a tagja. A pénzvilág urai című munkája egyszerre kiváló gazdasági-pénzügyi szakkönyv és a legjobb értelemben vett bestseller, amelyet számos jelentős díjjal jutalmaztak, így többek között 2010-ben Pulitzer-díjat is kapott. A könyv rendkívüli aktualitását bizonyítja, hogy a közelmúltban – csupán egy évvel a kötet megjelenése előtt – ismét az amerikai bankrendszerből kiindulva egy újabb világméretű válság vette kezdetét, és tart mind a mai napig. A könyv tárgya az 1929–33-as gazdasági világválság. A pénzügyi szektorban elindult, majd a gazdaság egészére átterjedő válság hamarosan egy társadalmi formáció – a kapitalizmus – átfogó krízisévé szélesedett, amely az egész emberiségre nézve tragikus következményekkel járt. Németországban hatalomra került a fasizmus, és alig több mint fél évtizeddel később elkezdődött a második világháború. A szerző eredeti módon közelíti meg a témát: a 20. század első, durván három évtizedének politikai, gazdasági és pénzügyi történetét a négy legjelentősebb – az amerikai, az angol, a francia és a német – jegybank első számú vezetőjének (Benjamin Strong, Montagu Norman, Émile Moreau, Hjalmar Schacht) életén és tevékenységén keresztül mutatja be. A könyv ötödik szereplője John Maynard Keynes, aki talán a legnagyobb hatást gyakorolta a 20. század közgazdasági és gazdaságpolitikai gondolkodására. A főszereplők mellett Ahamed könyvében felvonulnak a 20. század első harmadának meghatározó politikai és gazdasági szereplői. A szerző nem csupán a gazdasági-pénzügyi folyamatokat mutatja be, de rengeteg színes részlettel, esetenként kifejezetten mulatságos történetekkel hozza közel, teszi árnyalttá és így jobban érthetővé az eseményeket. Liaquat Ahamed: Lords of Finance Eredeti mű Liaquat Ahamed: Lords of Finance amerikai szerző egyetemes történelem gazdaság gazdaságpolitika kenyai szerző kortárs magyar nyelvű pénzügy Pulitzer-díj történelem üzlet > Corvina, Budapest, 2012 624 oldal · ISBN: 9789631361049 · Fordította: Felcsuti Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------
    7 points
  2. Lia Louis-Nyolc boldog óra-Lia Louis-Kedves Emmie Blue-Lia Louis-Valahol közel a boldogsághoz Lia Louis-Nyolc boldog óra Hiszel a sorsban? A harmincas éveiben járó Noelle Butterby egy havas, márciusi estén éppen hazafelé tart a középiskolai évfolyam-találkozójáról, amikor bekövetkezik a katasztrófa. A hóvihar miatt lezárt autópályán óriási dugóban találja magát egyedül, étel, ital és működőképes telefontöltő nélkül. A helyzet kilátástalannak tűnik egészen addig, amíg a szintúgy az autójában veszteglő, jóképű amerikai, Sam Attwood be nem kopog hozzá, hogy felajánlja segítségét. Az ezt követő nyolc tökéletes órának a reggel és a hókotrók sikeres munkája vet véget. Noelle és Sam abban a tudatban válnak el, hogy soha többé nem látják egymást, ám a sorsnak szemlátomást más tervei vannak. Ahogy újra és újra egymásba botlanak, kezdenek egyre bizonyosabbá válni abban, hogy véletlenek márpedig nincsenek. A díjnyertes szerző, Lia Louis merész, egyedi hangja és a Nyolc boldog óra elragadó, fordulatokban gazdag története hatására te is hinni fogsz a végzet erejében. Lia Louis: Eight Perfect Hours Eredeti mű Lia Louis: Eight Perfect Hours Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század Anglia barátság brit szerző chick lit család Edinburgh férfi főszereplő jelen időben írt kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő pánikbetegség regény romantikus tavasz testvérek > Álomgyár, Budapest, 2021 352 oldal · ISBN: 9789635702282 · Fordította: Ladányi Klára ---------------------- Lia Louis-Kedves Emmie Blue „Lia Louis képes megsebezni a szívedet, hogy aztán meg is gyógyítsa – szórakoztató, megható és őszinte.” – Stacey Halls bestsellerszerző Hetekkel később a szintén 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, a nevével, az e-mail-címével… és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni. Hetekkel később a 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, Bretagne partjainál, és levelet küldött a mellékelt e-mail-címre. Az e-mail épp akkor érkezett meg Emmie-hez, amikor a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében. Tizennégy évvel később Emmie és Lucas barátsága még mindig töretlen, csakhogy időközben a lány végzetesen beleszeretett a fiúba, az érzéseit azonban titkolja előle. Abban reménykedik, hogy Lucas felismeri, ő az igazi, az egyetlen lány, akivel boldog lehet. Emmie maga mögött hagyva szörnyű múltját egy idős hölgynél bérel szobát. Magányos, hisz alig tartja a kapcsolatot valakivel, mióta elküldték a legutóbbi munkahelyéről. Amikor Lucas bejelenti, hogy nagyon fontos kérdést szeretne feltenni neki, a lány meg van róla győződve, hogy ez lesz az a pillanat, amikor a fiú elárulja, ugyanazt érzi, amit ő… a pillanat, amikor az élete végre igazán elkezdődhet. Lucas azonban egészen másról vall… Elmondja, hogy kibékült a régi barátnőjével, és Emmie-t szeretné felkérni esküvői tanújának. Emmie Blue jövővel kapcsolatos összes terve kártyavárként dől össze, és hamarosan megtanulja, hogy amiről azt hitte, hogy tudja, arról csak hitte, hogy tudja. Van egyáltalán olyan, hogy eleve elrendelés? Igaz lenne a mondás, hogy ember tervez, Isten végez? 2020 egyik legjobban várt könyvének a kiadási jogait már a megjelenése előtt több mint 10 ország megvásárolta. Lia Louis: Dear Emmie Blue Eredeti mű Lia Louis: Dear Emmie Blue Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század barátság brit szerző chick lit család esküvő kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus szexuális zaklatás testvérek zaklatás > Álomgyár, Budapest, 2020 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156013743 · Fordította: Goitein Veronika ------------------------- Lia Louis-Valahol közel a boldogsághoz „Egy csodálatosan megírt, vicces és megindító kezdés egy fondorlatos rejtéllyel a maga valójában… Felejthetetlen.” – Claire Douglas, Sunday Times bestsellerszerző „Őszinte és bátor. A Valahol közel a boldogsághoz a szerelem, a való élet, a társadalmi kérdések és a mentális egészség egy gondolatébresztő és gyönyörű tanulmánya.” – Jill Mansell Lizzie James boldog. Van egy biztos munkahelye (a nassolnivalók biztos áradatával a fiókjában), ugyanaz a legjobb barátnője egészen iskolás kora óta, és minden csütörtök este együtt van a családjával, hogy házhoz szállítós kaját egyenek és ócska műsorokat nézzenek a tévében. Lizzie szereti a cseppet sem bonyolult életét. Aztán egy napon egy levél érkezik az első szerelmétől, Romantől. Egy levél, amit azon a napon írtak, amikor a fiú eltűnt. 12 évvel ezelőtt. Feltörnek benne a régóta elfojtott fájdalmas emlékek: az új iskola, ahova betegen kellett mennie, szeretett nagypapája halála, és az első szerelme elvesztése. Ahogy Lizzie kibogozza a levél titkait, úgy fedezi fel, mi történt abban az évben, amikor az élete darabjaira hullott – és minden út Romanhez vezet. De vajon ki küldte a levelet? És valójában mi történt Romannel? Lizzie James azt hitte, boldog; vagy legalábbis valami nagyon hasonló. De most egyáltalán nem hiszi. Lia Louis első regénye tökéletes olvasmány a Jojo Moyes-, a Mhairi McFarlane-, a Cecelia Ahern- és a Kate Eberlen-rajongóknak. Ez az a történet, amit sokáig nem fogsz elfelejteni. Lia Louis: Somewhere Close to Happy Eredeti mű Lia Louis: Somewhere Close to Happy Eredeti megjelenés éve: 2019 angol brit szerző kortárs magyar nyelvű regény > Álomgyár, Budapest, 2019 382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156013125 · Fordította: Kövesdi Miklós Gábor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    6 points
  3. Julie Houston-Egy vidéki affér 79% Vadvirág a réten? Cassie Beresford nemrég nyerte el álmai munkáját, ő a helyi idilli, falusi iskola frissen kinevezett igazgatóhelyettese. Kicsit sem hiányzott neki, hogy a falu jótékonysági árverésén fény derüljön a férje hűtlenségére, aki viszonyt folytat a legjobb barátnőjével. Ha ez még mind nem lenne elég, Cassie-nek meg kell birkóznia azzal is, hogy váratlanul az iskola élén, az igazgatói székben találja magát, és nemcsak ott, hanem a területfejlesztők elleni küzdelem első sorában is, akik a gyönyörű tájat készülnek lebetonozni. De mindezek mellett lehet, hogy az az iskolaév, amely a legrosszabbnak indult, akár a legjobbá is válhat? Vajon a diákjaiból fakadó ellenállhatatlan öröm, a minden lében kanál családja és barátai, és egy új szerelem felbukkanása elmozdítja a mélypontról? Éld át a történet felhőtlen örömét! Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Julie Houston: A Village Affair Eredeti mű Julie Houston: A Village Affair Eredeti megjelenés éve: 2018 Anglia anyaság barátság chick lit család énelbeszélő feminizmus iskola kisváros kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő oktatás regény romantikus tanár újrakezdés utazás válás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 400 oldal · ISBN: 9789635970629 · Fordította: Stumpf Andrea Mónika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    4 points
  4. Lion Feuchtwanger-A csúnya hercegnő Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Margarete, Tirol úrnője, a XIV. században élt, amikor a várak hatalma csökken, a városok szorgalmas polgárainak kezében hatékonyabb fegyver csörög – a pénz. A Római Birodalom örökéért folytatott vetélkedésben Tirol hegyekkel körülzárt, gazdag földje fontos szerepet játszik: a Luxemburg, Wittelsbach és Habsburg család küzd egymással birtoklásáért. A csúnya hercegnő a vetélkedések, küzdelmek közepette, a városok fejlődéséért harcol. Szeretetre, emberi közösségre vágyik, de sem alattvalói ragaszkodását, sem az egyéni boldogságot nem találja meg, förtelmes külleme mindenkit elriaszt. Mindkét házassága boldogtalan, gonosz embert választ szeretőjének. Kezéhez vér tapad, kínzó bűntudat gyötri és még a gyűlölt vetélytárs, Ágnes, megölése sem hoz vigaszt összetört, meghasonlott szívének, mert mindig a szépséges, bájos asszony marad a győztes, még halálában is. A tűzvész és pestis sújtotta ország Habsburg kézre jut és az öregedő, csúnya asszony, élete roncsai felett, már csak a mértéktelen evésben talál gyönyörűséget. Eredeti cím: Die hässliche Herzogin Margarete Maultasch Eredeti megjelenés éve: 1923 14. század Ausztria középkor magyar nyelvű német szerző női főszereplő regény történelmi regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion > Európa, Budapest, 1981 296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630724480 · Fordította: Dormándi László --------------------------------------------- Lion Feuchtwanger-Száműzetés Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ez a regény Feuchtwanger Váróterem című trilógiájának harmadik kötete. Színhelye Párizs, a szalonok és éjszakai mulatók városa, ahol 1935 táján százötvenezer német emigráns él. Közülük való Sepp Trautwein is. Tehetséges, elismert zeneszerző, a müncheni Akadémia tanára, aki vállalja a száműzetés minden kínját, hogy szabadon alkothasson. Mikor azonban a nácik elrabolják és koncentrációs táborba hurcolják Friedrich Benjamint, a párizsi német emigráns lap munkatársát, Trautwein lemond hivatásáról, a zenéről, hogy ezentúl mint újságíró harcoljon Benjamin kiszabadításáért. A szinte kilátástalan küzdelem váratlan sikerrel zárul. Benjamin kiszabadul. és Trautwein visszatérhet a zenéhez. Megkomponálja a „Váróterem”-szimfóniát, mely a száműzetés korának zenei szimbóluma. Feuchtwanger mesteri kézzel fogja össze a sok szálú cselekményt, és érzékletes képét nyújtja a rettegés és a hősi helytállás korának. Eredeti megjelenés éve: 1940 magyar nyelvű német szerző regény zene -------------------------------------------------------- Lion Feuchtwanger-A hamis Néró 82% A hírhedt Nero császárnak igen tetszett, hogy Terentius fazekasmester minden mozdulatát utánozni tudja, és már megjelenésével, beszédével is megtéveszti az embereket. Nero halála után Varro szenátor segítségével Terentius a birodalom keleti tartományaiban az igazi császárnak adja ki magát, hiszen ki tudja, nem ölték-e meg tévedésből éppen a fazekast Rómában a császár helyett. Nerót szerették keleten, és a fazekas el is indul világhódító útjára… A csalásra épített császárság a kezdeti nagy sikerek után összeomlik, a hamis ügy a hamis vezérrel együtt mindig megbukik. Ez a nagyszerű, igen szórakoztató és világhírű történelmi regény nagy tanulsága. Eredeti megjelenés éve: 1936 Tartalomjegyzék 1. század Ázsia császár magyar nyelvű német szerző ókor regény Róma történelmi regény -------------------------------------------- Lion Feuchtwanger-Vallomás Moszkváról Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. magyar nyelvű német szerző Szovjetunió A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az új Európa könyvesháza Eugen Prager > Eugen Prager, Pozsony, 1938 ------------------------------------------------ Lion Feuchtwanger-Jud Süss 87% A modern Európa egy sajátos jelenségét teszi meg főhőséül Feuchtwanger klasszikus regénye. Josef Süss Oppenheimer a zsidó (e szót elsősorban átvitt jelentésében értve) par excellence megtestesítője. Persze gazdag és befolyásos, de ezenfelül kihívóan okos. Minden döntés az ő jóváhagyásától függ, körötte futnak össze a szálak, és ő ott van mindenütt. Nagy ütőkártyái a nők, akik rajonganak érte, a férfiak pedig kimondva-kimondatlanul irigylik, szívük mélyén gyűlölik és félik. Süss tehát a földre szállt Mammon, de összetett személyiségén, pályafutásán keresztül Feuchtwanger a jellegzetes zsidósorsot és a nagy századot is életközelbe hozza. Azt a tizennyolcadik századot, amely feje tetejére állította a világot, minden erkölcsöt megkérdőjelezett, mohó volt, kéjenc, szélsőséges és mégis pompás és ragyogó. Mindenekelőtt pedig fanatikusan hitt a szabadságban és az emberek közti egyenlőségben, ekkor indult meg a zsidók tömeges asszimilációja is. Süss, az emancipált zsidó tehát a kor változásainak tükre, egyszersmind egy új korszak előképe is, és kissé torz karikatúrája annak az igazságnak, hogy – miként az idősebb generáció képviselője, a kaftános öreg Isaak Landauer véli – egyetlenegy realitás létezik csak ezen a világon: a pénz. Megjelent A herceg és zsidaja címmel is. Lion Feuchtwanger: Jud Süss Eredeti mű Lion Feuchtwanger: Jud Süss 87% Eredeti megjelenés éve: 1925 18. század fejlődésregény magyar nyelvű német szerző Németország regény történelmi regény zsidóság letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    2 points
  5. Paranormal Files 9 – Silent Willow Collector’s Edition (PCENG2022) English | PC | 2022 Size: 1.48 Gb Genre: Hidden Object Description: Solving the mystery of your missing colleague and the magical shop he disappeared from finally seems within your grasp, but key evidence to crack this case remains to be found. Your only hope lies at the Silent Willow Mental Hospital, where an old ally needs your help. But you quickly find more than you bargained for when a dark shadow entity appears to keep both you and your case buried for good! Can you uncover their sinister origins and unravel their plans, or will this case prove too much for even the renowned Paranormal Files Agency to take on? Find out in this riveting Hidden-Object Puzzle adventure! Features: • Hone your paranormal detective skills as you chase down ghostly spirits in the bonus game! • Replay your favourite HOPs and mini-games and earn achievements! • Tons of collectible figurines and hidden eyes to find! • Enjoy exclusive concept art, soundtrack, videos, wallpapers, and more! • Never get lost with the strategy guide! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.5 Gb [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  6. André Castelot-Mária Lujza Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A könyv címszereplője az a Mária Lujza, aki Mária Terézia unokájaként, I. Ferenc osztrák császár, magyar király és cseh király lányaként részese a magyar történelemnek is. Az a Mária Lujza, aki akarata ellenére lett Napóleon felesége, francia császárné. Ferenc császár talán legkedvesebb lányát, Marie-Antoinette unokahúgát, akit gyerekkorában a francia császár gyűlöletére neveltek., aki tizenöt-tizenhat évesen csak Krampuszként emlegette és rettegte Napóleont, kizárólag politikai-dinasztikus megfontolásokból adták feleségül Ausztria és Európa legyőzőjéhez. Napóleon maga is csak egy „előkelő hasat” keresett, aki fiúgyermekkel, örökössel ajándékozza meg. Ebben rejlett hát a dolog pikantériája és Mária Lujza drámája, aki persze szófogadó leányként hajlandó volt frigyre lépni a gyűlölt Krampusszal, feláldozva magát a Habsburg-család és a haza oltárán. Ám a házasságkötés a várakozásokkal ellentétben happy enddel végződött – legalábbis egy időre. Mária Lujza engedelmes asszonya, szerető hitvese lett a Krampusznak és örököst szült neki. A maga módján Napóleon is szerette „friss, hamvas és naiv” hitvesét. Amikor Napóleon lemondott a trónról, Mária Lujza ismét akarata ellenére, szomorú szívvel tért vissza fiával, a Sasfiókkal Bécsbe. Mindkettőjük sorsa megint csak politikai alkuk tárgya lett, mindketten a történelem foglyai maradtak egész életükben – még ha aranykalitkában raboskodtak is. Eredeti cím: Marie-Louise Eredeti megjelenés éve: 1998 életrajz francia szerző Franciaország magyar nyelvű történelem > Európa, Budapest, 2012 352 oldal · ISBN: 9789630794633 · Fordította: Szántó Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  7. P. C. Wren-A kígyó és a kard A szerző a Kék Csillag trilógia és A szahara császára után ezúttal Indiába helyezi izgalmas, titokzatos és fordulatos történetét. Damocles de Warrene ősi család sarja. Biztos jövő, gyors karrier vár rá. De átok ül rajta születése pillanatától. Életének sorsdöntő fordulatainál végzetszerűen és valóságos formában megjelenik a Kígyó, az ősi ellenség, amely édesanyja halálát okozta és amelynek láttán rémséges, titokzatos félelem, iszonyat fogja el. Az árván maradt fiú nagyapja angliai kastélyába kerül. Itt ismerkedik meg a hűséges, mellette mindig kitartó Lucille-lel, és talál rá a család ősi kardjára. Úgy tűnik, sorsa nyugvópontra jut, de egy napon ismét megjelenik a Kígyó és vele az iszonyat, a görcsös roham és önkívület. Nagyapja gyávának véli és elűzi a kastélyból. Álnéven közlegény lesz egy Indiába készülő lovasezredben. A zord, rideg katonai környezetben irtózatos és emberfeletti megpróbáltatások sora éri és újra megjelenik a Kígyó is, méghozzá roppant különös, bizarr körülmények között. A pohár csordultig telt, az örökös idegkimerültségben élő Dam végzetesen elveszti fejét… Otthagyja a hadsereget és Lucille-lel is szakítva nekiindul a sivatagnak… Sikerül-e legyőznie a rajta ülő átkot? E borzalmas próbatétel lenyűgöző története az új Wreen-kötetünk. Eredeti cím: The snake and the sword Eredeti megjelenés éve: 1914 19. század árva brit szerző fóbia hadsereg India kaland kalandregény katonaság magyar nyelvű regény sport letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    1 point
  8. Beatriz Williams · Lauren Willig · Karen White-Annyiféleképp búcsúztunk Szerelem a párizsi Ritz szállóban Az örökösnő A Szabad Francia Erők harcosa Az özvegy … Három nő, akiknek egy pompás szállodában forr egybe a sorsa Franciaország, 1914. A németek elfoglalják és főhadiszállásnak használják Sigismund de Courcelles gróf ősi családi birtokát. A gróf lánya, Aurelie már ismeri a német őrnagy szárnysegédjét, Maximilian Von Sternburgot: Párizsban, elsőbálozóként találkozott a feltűnően jóképű fiatal tiszttel. A háborúban ugyan ellentétes oldalakon állnak, mégis fellobban köztük a szerelem. Franciaország, 1942. Marguerite „Daisy” Villont rettenthetetlen, szabad szellemű amerikai nagymamája nevelte, a fényűző Ritz szállóban laktak. Daisy Párizs eleste után is a városban marad lányával és férjével, aki náci kollaboráns. Nagymamája a Szabad Francia Erőket, az ellenállást segíti, és Daisy eleinte nem szívesen kockáztatná családja biztonságát, de végül belemegy, hogy futárként összeköttetésbe lépjen egy ügyes angol hamisítóval, akit Legrand néven ismernek. Daisy egyre mélyebben bevonódik Legrand titkos hálózatának munkájába. Franciaország, 1964. Barbara „Babs” Langfordnak meghalt a férje, Kit, aki élete nagy szerelme volt. A gyászoló özvegyhez becsönget egy amerikai ügyvéd. Andrew „Drew” Bowdoint azzal bízták meg, hogy kutassa fel a francia ellenállás egyik harcosát. La Fleur rejtélyes nő volt, állítólag árulóvá vált. Babst kíváncsivá teszi a nyomozás, és a szálak Párizsba, a Ritz szállóba vezetnek… Ahol olyan szívügyek tárulnak fel, amelyek mindenkinek meglepetést okoznak. Beatriz Williams tizenhárom regény szerzője, köztük a Nyári feleségek és a Perzselő nyár című bestsellereké. Seattle-ben született, most Connecticutban él, az óceánparton, férjével és négy gyerekével, ahol idejét az írás és a mosás meg a hajtogatás tölti ki. Lauren Willig New York Times és USA Today bestsellerszerző. Húsz regénye jelent meg, köztük a RITA-díjas Pink Carnation-sorozat könyvei. New Yorkban él férjével és két kisgyerekével, és ipari mennyiségű kávét iszik. Karen White New York Times és USA Today bestsellerszerző. Huszonöt regénye jelent meg, köztük a Hazatérés és a Köztes idő. Az USA déli államaiban játszódó női regényeket ír, és belekezdett egy Dél-Karolinában játszódó detektívregény-szériába is. Amikor nem ír, akkor olvas vagy énekel. Főzni nem szeret. A gyerekei már felnőttek. Jelenleg Atlantától nem messze laknak férjével és két elkényeztetett havanese kutyájukkal. Beatriz Williams – Lauren Willig – Karen White: All the Ways We Said Goodbye Eredeti mű Beatriz Williams – Lauren Willig – Karen White: All the Ways We Said Goodbye Eredeti megjelenés éve: 2020 1. világháború 2. világháború 20. század amerikai szerző Franciaország háború magyar nyelvű női főszereplő nyomozás Párizs regény romantikus történelmi regény történelmi romantikus > Next21, Budapest, 2021 478 oldal · ISBN: 9786158191531 · Fordította: Goretity Franciska ----------------- Beatriz Williams-A nyári feleségek 79% Titkok és hazugságok tartják össze a szigetet. Ezen a nyáron azonban minden darabjaira hullik… Egy összetartó közösség. Egy tiltott szerelem. Egy nyár, amely megváltoztat mindent… 1951. Miranda édesanyja beházasodik a káprázatos szépségű Winthrop-sziget egyik leggazdagabb családjába. A New England partjaihoz közeli szigeten a felszín alatt finom feszültség húzódik az ott vakációzó gazdag családok meg a szigetet „működtető” portugál halászok és háztartási alkalmazottak között. Amikor Miranda beleszeret Josephbe, a világítótorony őrének jóvágású fiába, ez a feszültség könyörtelenül felszínre tör, mígnem a nyár végén akkorát robban, hogy örökre megváltoztat mindenkit. Beatriz Williams: The Summer Wives Eredeti mű Beatriz Williams: The Summer Wives Eredeti megjelenés éve: 2018 amerikai szerző esküvő magyar nyelvű női főszereplő nyár regény romantikus sziget tenger történelmi fikció történelmi romantikus > Művelt Nép, Budapest, 2018 450 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155905261 · Fordította: Szabó Olimpia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    1 point
  9. S. J. Bennett-A Windsor-csomó 2016 tavaszán II. Erzsébetet a Windsor-kastélybeli születésnapi ünnepségének az előkészületei kötik le, amikor sokkoló hír érkezik: az egyik vendéget holtan találták a hálószobájában. Látszólag minden jel arra mutat, hogy a fiatal orosz zongorista öngyilkos lett, ám a rosszul megkötött csomó idegenkezűségre utal. A királynő a nyomozókra hagyja az eset felderítését, de nemsokára bosszantani kezdi a rendőrség hozzá nem értése, ezért úgy dönt: diszkréten a saját kezébe veszi az ügy felgöngyölítését… S. J. Bennett: The Windsor Knot Eredeti mű S. J. Bennett: The Windsor Knot Eredeti megjelenés éve: 2020 Anglia brit szerző Egyesült Királyság gyilkosság királynő kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény szexualitás történelmi személy > General Press, Budapest, 2021 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634525455 · Fordította: Kiss Ádám letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  10. Goblins-DARKSiDERS Developer: Neon Wizard Games Publisher: Neon Wizard Games Genre: Action, Casual, Indie, Strategy Size: 1.27 Gb Description: Goblins is a goofy strategy action game. You command the Emerald Goblin Army, attempting to avenge and defeat the Ruby Goblin Army winning the Great Gold War. Recruit special classes such as: Mages, Bombers, Barbarians, Necromancers and more. Call for precise artillery strikes to cause maximum destruction. Battle through 20 unique Campaign maps and continue your progress in Freeplay and Sandbox game modes. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the CRACK folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64bit only Processor: Intel Core i5 or AMD equivalent Memory: 6 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 660 or AMD Radeon HD 7950 Storage: 3 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  11. P. C. Wren-Kék Csillag trilógia sorozat 1920-as évek 20. század brit szerző kaland légió magyar nyelvű regény Szűrés P. C. Wren: A Kék CsillagP. C. Wren: A sivatag titkaP. C. Wren: Az ideál csókja 1. P. C. Wren: A Kék Csillag 78% 2. P. C. Wren: A sivatag titka 3. P. C. Wren: Az ideál csókja --- P. C. Wren-A Kék Csillag (Kék Csillag trilógia 1.) A nagyértékű családi ékszert, a Kék Csillagot valaki ellopta… A három Geste fivér, hogy elhárítsa magáról a gyanút, a híres és hírhedt francia idegenlégióba jelentkezik szolgálatra. De a lopás vádja még a légióba is követi őket, mert társaik is meg akarják szerezni az értékes zsákmányt… Eredeti cím: Beau Geste Eredeti megjelenés éve: 1924 1920-as évek 20. század Afrika brit szerző kaland légió magyar nyelvű regény sorozat része > Digi-Book Magyarország, Gyula, 2015 ISBN: 9789633980552 ................ P. C. Wren-A sivatag titka (Kék Csillag trilógia 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Kék Csillag története tovább folytatódik Beaujolais francia tiszt ismeretei alapján. Beaujolais a nagy francia szaharai birodalom megteremtésének eszköze, célját azonban pániszlám törekvések keresztezik. Izgalmas sivatagi kalandjai az arabokkal az egzotikum lebilincselő erejével hatnak… Eredeti cím: Beau Sabreur Eredeti megjelenés éve: 1926 1920-as évek 20. század brit szerző kaland légió magyar nyelvű regény sorozat része > Zrínyi Nyomda, Budapest, 1990 264 oldal · puhatáblás · ISBN: 963027518X · Fordította: Kortsmárossy Tibor · Illusztrálta: Hampel József ------------ P. C. Wren-Az ideál csókja (Kék Csillag trilógia 3.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A könyv az előző két kötetből (A kék csillag, A sivatag titka) már ismert szereplők sorsát szövi tovább. Az iszonyatos kínzógödörben haldokló idegenlégiósok közül az életben maradottak szemszögéből meséli el az izgalmas történetet. A regény és egyben a trilógia végén a Kék Csillagról is minden kiderül… Eredeti cím: Beau Idéal Eredeti megjelenés éve: 1928 1920-as évek 20. század brit szerző kaland légió magyar nyelvű regény sorozat része > Zrínyi Nyomda, Budapest, 1990 228 oldal · ISBN: 9630275198 · Fordította: Kortsmárossy Tibor · Illusztrálta: Hampel József letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    1 point
  12. P. C. Wren-A fekete szirén Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A fekete szirén fordulatos, sodró lendületű kalandregény, három kontinensen át zajlanak a kalandok a Brit Birodalom tisztjeivel. Ám mindegyik kaland mögött felbukkan egy titokzatos asszony, az ellenállhatatlan szépségű, dús fekete hajkoronájú, szikrázó fogú és férfiakat lábukról leverő mosolyú fekete szirén… brit szerző kalandregény magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: 1 pengős regények Palladis > Digi-Book Magyarország, Budapest, 2017 168 oldal · ISBN: 9789634740209 · Fordította: Endre Dénes --------------- P. C. Wren-A légió kéme Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. brit szerző magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: 1 pengős regények Palladis letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    1 point
  13. Cim............: Chip Magazin 2023/05 Release nev....: Chip magazin 2023.05. DVD-iNSANE Release datum..: 2023.04.27 Kiadas.........: 2023.május Formatum.......: iso Kiado..........: MediaCíty Kft Nyelv..........: Magyar Link...........: [Hidden Content] Release info...: Web-DL, iso Méret..........: 1,74 GB (1 878 982 656 bájt) Tartalom: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  14. Anne Sverdrup-Thygeson - Az élet szövete Emberként képesek vagyunk hasznosítani a természetet, amiben azonban kockázat is rejlik: ha nem vagyunk mértékletesek és körültekintők, a saját létezésünk alapjait áshatjuk alá. Anne Sverdrup-Thygeson, a Terra Insecta című bestseller szerzője legújabb könyvében magával ragadó módon mutatja be, hogy nyüzsgő sokféleségével miként járul hozzá a természet jólétünkhöz és jóllétünkhöz. Fajok milliói kínálnak számunkra ihlet- és örömforrást, teszik élhetőbbé a környezetünket. Az élet szövete elgondolkodtató és magával ragadó történetein keresztül a fajok sokféleségét és a kényes egyensúlyon alapuló együttélést ünnepli. Ám arra is figyelmeztet: ha mindezt a csodát meg akarjuk őrizni, vigyáznunk kell rá, és változtatnunk kell az életmódunkon, amíg nem késő. ANNE SVERDRUP-THYGESON Kutató, kommunikátor, a rovartan tudósa, egyetemi oktató. Doktorátusát természetvédelmi biológiából szerezte, a biodiverzitás szakértője. Negyedszázada kutatja az erdőket és az öreg fákat lebontó szervezeteket, az ember hatását az ökoszisztémára. Első könyve, a Terra Insecta – Miért csodálatosak és nélkülözhetetlenek a rovarok? számos országban bestsellerré vált. Lelkes természetjáró és ultramaraton-futó, három gyermek édesanyja. pdf 1mb [Hidden Content]
    1 point
  15. Developer: Active Fungus Studios Publisher: Active Fungus Studios Genre: Adventure, RPG Size: 16.6 Gb Description: Right before your eyes, the picturesque, pastoral village turns into a world full of dark secrets, inexplicable events, social tensions and a hostile hush of a village that seems to hate nothing more than a stranger poking around in other peoples’ business. Can you find out who supports you and who is trying to set you on the wrong track without risking your own life? Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 10 Processor: AMD 1600X / Intel i5 3rd Gen Memory: 8 GB RAM Graphics: Radeon RX 590 / GeForce GTX 1660 DirectX: Version 11 Storage: 22 GB available space Recommended: OS: Windows 10 Processor: AMD 3600X / Intel i7 6th Gen Memory: 16 GB RAM Graphics: Radeon 5700 XT / GeForce 2070 Super DirectX: Version 11 Storage: 22 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  16. Figment 2 Creed Valley-DARKSiDERS Developer: Bedtime Digital Games Publisher: Bedtime Digital Games Genre: Action, Adventure, Puzzle Size: 1.16 Gb Description: Piano bridges, dancing plants and musical showdowns, ready to dive into The Mind? Figment 2: Creed Valley is an action-adventure game set in the human mind. Nightmares are spreading chaos and have overrun once-peaceful lands. Join Dusty, The Mind’s courage, as you make your way through puzzles, musical boss fights and unique environments. Face your fears head-on. Nightmares have shattered the Moral Compass, making The Mind unable to function properly. Dusty and his ever-optimistic sidekick, Piper, must travel to Creed Valley, where The Mind’s ideals are formed to restore peace. A journey filled with musical showdowns and mind-bending puzzles awaits. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the CRACK folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • OS: Windows 7/8/10/11 • Processor: Intel Core i5 2500 / AMD FX 6120 • Memory: 4 GB RAM • Graphics: Nvidia GTX 650 Ti / Nvidia GT 750M / Radeon HD5850 or equivalent • Storage: 2 GB available space • Sound Card: Compatible with DirectX 11 Additional Notes: Screen with support for either 16:9 or 16:10 aspect ratio Recommended: • OS: Windows 10 / Windows 11 • Processor: Intel Core i5 7600 / AMD Ryzen 5 1600 • Memory: 8 GB RAM • Graphics: Nvidia GTX 1050 / AMD RX 560 or equivalent • Storage: 2 GB available space • Sound Card: Compatible with DirectX 11 Additional Notes: Controller Support: Xbox One (requires Windows 10), PlayStation 4, Xbox 360, PlayStation 3, Logitech F710, Logitech F310 and several other controllers [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  17. Royal Romances 2 – Forbidden Magic Collector’s Edition (PCENG2022) English | PC | 2022 Size: 1.48 Gb Genre: Hidden Object Description: As the murky air grows heavier, monsters roam the forest, and dark magic touches everything within reach. Ida and Illeon prepare to strike, setting their devious plans in motion. Face down incredible challenges, find love, and endure loss as you defend the lands from the deadly threat! Can a simple bard defeat a terrifying werewolf? Can a dastardly villain change their nature? There’s only one way to find out! Dive into this gripping Hidden Object Adventure! Features: -Enjoy an exciting new story in the bonus chapter! -Revisit favorite minigames and hidden-object scenes whenever you want! -Challenging achievements to unlock! -Watch for hidden collectibles and morphing objects! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.6 Gb [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  18. Bleak Faith Forsaken-FLT Developer: Archangel Studios Publisher: Archangel Studios Genre: Action, Adventure, Indie, RPG Size: 7.92 Gb Description: Explore the last remnants of civilization in this vast, unforgiving, and interconnected world. Learn what is left of its history. Discover pockets of civilization in the perpetually expanding Omnistructure. Lose yourself in a journey unlike any other. OPEN WORLD AND EXPLORATION Explore the Omnistructure for the first time ever. Rich in atmosphere and rife with danger, be prepared to be immersed in a new world unlike any you’ve experienced before. Not every path is paved and catered to you, so be prepared to run, climb, leap, to ascend in Bleak Faith. HARDCORE COMBAT EXPERIENCE Combat is dangerous and will push you to your limits. Positioning, timing, and resource-management are all things you must keep in mind at all times. Expect to be challenged. EPIC BOSS FIGHTS Be prepared for memorable boss fights with unique soundtracks. Bosses ramp the danger levels even higher and ensure a thrilling ride through the manifold sectors of the Omnistructure. RPG PROGRESSION AND PLAYSTYLE VERSATILITY Choose a class and progress into your perfect playstyle. But remember, not every choice is reversible, so decide wisely what direction you take your character in. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the FLT folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Win 7 Processor: Intel Core i3-6100 / AMD FX-6300 or equivalent Memory: 8 GB RAM Graphics: GeForce GTX 750 Ti / AMD R7 265 or equivalent DirectX: Version 11 Storage: 20 GB available space Additional Notes ˇ : System Requirements Inaccurate Until Further Updates Recommended: OS: Win 10 Processor: Intel Core i7-4770k / AMD Ryzen 5 1600 or equivalent Memory: 16 GB RAM Graphics: GeForce GTX 1070 / AMD RX VEGA 56 or equivalent DirectX: Version 12 Storage: 20 GB available space Additional Notes ˇ : System Requirements Inaccurate Until Further Updates [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  19. Floor44-TENOKE Developer: Glen Games Publisher: Glen Games Genre: Action, Adventure, Indie, RPG Size: 8.67 Gb Description: Floor44 is a hardcore luckiness detector kinda game with randomly generated maps, the goal is to make it to the top floor. You can rely on your skills to reach floor30, but you’ll need more than that to make it to the Floor44. Make good use of your abilities and collaborate with your team members in order to make it to the higher floor. The map will be randomly generated every time so that even I don’t know where exactly to go, you can easily get to the top if you were lucky enough to find those super rare items all the time, or you could be very unlucky to have so many wonderers spawned around and make your way hard as hell. Sadly, you can’t pause because it is not just a game. Enjoy ?? Random System: The map is randomly generated, a lot of events will happen randomly as well, tread carefully. Search any containers, you can find food and drink, rare items and weapons Ability System: You have to unlock different abilities to survive longer, some abilities may seem very basic in other games. Use your abilities, first you have to unlock them Score System: You can earn score when game finishes, the score can be used to unlock abilities or purchase some in-game items. Are you sure you know how to use items? You can also use them this way Combat System: Unlike other horror games, you can beat those enemies in game, but you’ll have to unlock the ability first. Learn to distinguish real/fake enemies, save your weapon’s durability, watch their move closely Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64Bit Processor: Intel Core i3 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 970 Storage: 10 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64Bit Processor: Intel Core i5 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 1080 Storage: 10 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  20. Mato Anomalies-FLT Developer: Arrowiz Publisher: Prime Matter Genre: RPG Size: 7.12 Gb Description: Mato Anomalies is a turn-based RPG that takes players on a journey across Mato, a fantasized neo-futuristic version of a bygone oriental city. Take control of the Dual Protagonists Doe and Gram to investigate strange anomalies around the city, or venture into rifts to battle demonic abominations determined to bring about the city’s downfall. Team up with unlikely companions and unravel the dark secrets in this story of Duty, Hope and Justice. DUAL PROTAGONISTS Take control of not just one, but two very distinct protagonists. Gather intel and knowledge to unravel the mystery behind the city of Mato as the private detective Doe, or venture into rifts and battle demonic abominations with your incisive arsenal as the resolute exorcist Gram. ANOMALIES Find clues throughout Mato by talking to NPCs, taking on missions and visiting shops to pinpoint Rifts, portals to the demonic creatures attacking the city. Enter at your peril and defeat them in battle and collect abundant rewards. BAND OF MISFITS The enemy of your enemy is your friend. Difficult circumstances make for unlikely friendships. Find new allies during your investigations and gain their trust through conversation and shared experiences. SMART COMBAT Mato Anomalies provides a unique and challenging battle experience highlighted by shared health across all team members, gear matrix and dual-talent system. A unique combat strategy will be needed if you want to succeed! DUAL WORLDS Traverse across Mato, a neo-futuristic version of a bygone oriental city. Beneath its surface lies another world. Discover Rifts which act as portals into a place beyond space and time, filled with powerful enemies. CORRUPT OR CORRUPTED Insidious factions are somehow involved in the dark fate befalling Mato. Can our heroes find out what’s going on? Or will they themselves fall victim to despair and corruption? Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the FLT folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 7 / 8 / 10 / 11 Processor: Intel / AMD quad-core 2.5 GHz or better Memory: 6 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 950 / AMD Radeon RX 460 or better Storage: 30 GB available space Recommended: OS: Windows 10 / 11 Processor: Intel / AMD quad-core 3.0 GHz or better Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1060 / AMD Radeon RX 580 or better Storage: 30 GB available space Additional Notes ˇ : Equivalent newer GPUs: GTX 1650 Super / RX 5500 XT or better [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  21. PERISH-TENOKE Developer: ITEM42 Publisher: HandyGames Genre: Action, Shooter Size: 16.1 Gb Description: PERISH is a stylish 1-4 player FPS with a cross to bear. Slay hordes of creatures on the scorched sands of Purgatory and sell their gold-stained corpses to craven priests. Kill magnificent bosses and use the proceeds to gain entrance to Elysium, a place of cosmic revelations. You are amyetri, a corporeal spirit condemned to live a shadow life in the halfway realm of Purgatory. Bring an end to your suffering by initiating the Rites of Orpheus and defeat the chthonic deities that dominate your fractious path to Elysium. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64bit • Processor: Intel Core i5 / AMD FX-6300 • Memory: 8 GB RAM • Graphics: GTX 960 2GB/ Radeon R9 270X 2GB or better • DirectX: Version 12 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 16 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64bit • Processor: Intel i7 / AMD Ryzen 7 • Memory: 16 GB RAM • Graphics: GTX 1070 4GB / Radeon RX 5700-XT 4GB or better • DirectX: Version 12 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 16 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  22. Deadly Broadcast-TENOKE Developer: Apphic Games Publisher: Apphic Games Genre: Action, Adventure, Horror Size: 9.32 Gb Description: Camera is ready. Lens are set! Batteries are full. So let the streaming begin! Deadly Broadcast team is always on the hunt for mysterious paranormal events and abandoned cursed places for you followers. Select your Character and Start your Career! There are 8 characters in the game and you can start your career by selecting any of them. Each streamer character has their own personality with different unique skills. The more you play, the more subscribers you have in the game and the more money you start to earn in levels. With the money you earn, you can buy the clothes you like for the streamer characters from the store and create your own style. Also, you can upgrade your character’s skills with new features. Fight for your life! Stream for your popularity! You disturbed the evil spirits and opened the Pandora’s Box. Now all you have to do is solve puzzles, fight against flesh-and-blood zombies with the weapons you find around, and escape alive by destroying the evil spirit of the hospital manager or the demon of the prison chief guard by reading the notes and hints! It is not easy to destroy boss demons. While you can kill his servants with knives, axes or similar weapons, no weapon can affect these boss demons. So what can you do against them? You have two options! Hide in the cabinets or Stun him with your Camera flash! Let your Chat Decide your Fate! Connect your Twitch (Optional) You can connect your Twitch and all your real chat messages will appear on the Game. Twitch Decision Maker system: Your chat can affect the gameplay and help you by typing .Flash, .Medkit or .Weapon as a message in the twitch during livestream. For example, If .Medkit keyword reaches a certain amount in the Chat messages, a Med kit spawns in front of the influencer. That is a very nice interaction in the game. I definitely advice to game influencers to use this feature. You can make a very funny and effective live streams with this feature. Realistic Graphics: Featuring high-quality graphics, the game uses HDRP, one of Unity’s most advanced graphics rendering solutions, and offers its players extremely realistic and breathtaking images. Rich Horror Content: Deadly Broadcast promises a rich content with more than 16 different creatures, 2 scary bad boss characters, 8 different streamer characters that can be selected by the players, dozens of different types of paranormal events that will make you jump from your chair, and an immersive story. Single Player or Co-Op Multiplayer: Deadly Broadcast presents its players both Single Player and Co-Op Multiplayer game experience to its players. Whether you can play the game by yourself in Career mode or with your up to 4 friends in Co-Op mode. Being a Streamer is a very Unique Concept: Deadly Broadcast gives you a unique gameplay experience. As a streamer character in the game, you hide from ghosts, fight against demons but also seek and share them with your spectators to get more views and earn more donations. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • OS: Windows 10 • Processor: i3 • Memory: 4 GB RAM • Graphics: Gtx 1050 • Storage: 10 GB available space Recommended: • OS: Windows 10 • Processor: i5 • Memory: 8 GB RAM • Graphics: Gtx 1650 • Storage: 10 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. SpellForce Conquest of Eo-GOG Developer: Owned by Gravity Publisher: THQ Nordic Genre: RPG, Strategy Size: 4.92 Gb Description: In this turn-based strategy game set in the fantastic world of SpellForce, take up the mantle of your master as the heir to his mysterious wizard’s tower. Study a multitude of spells to cast over the lands around you, summon fantastical minions and train mighty warriors to roam the world. Fight in fast-paced but tactical turn-based battles. Explore the Realm of Eo Win over mighty heroes to go on adventures for you, find useful artefacts and ingredients or bring back riches. Seek out talented apprentices to expand your domain and workers to gather a wealth of resources for you. Unearth the secrets inherited from your master and follow his quest to tap and unleash the ultimate source of magical power – the Allfire! Face powerful foes Among the other mages, there are those who would oppose your rise to power. You will have to face great armies and even greater ambitions of your rival Mages. Can you survive the struggle for domination? To expand your domain, you will need to control sources of Allfire, so you can fill your grimoire with new magical spells, craft mighty artefacts, and expand and improve your tower. Choose wisely Become a Necromancer creating dozens of powerful undead, an Alchemist concocting potions and explosive vials for use in battle or an Artificer crafting glyphs and magical items to furnish your troops with. Bolster your might with over 60 spells and more than100 different troops from lowly goblins to majestic griffons. Leave your mark Befriend cities, harvest resources, and expand your domain. Fill your grimoire with arcane knowledge to best your rivals as you vie for sources of power. Hunt arcane artefacts and unearth the long-hidden secrets of the Shapers or take control of mythical locations to absorb their power. Improve your tower and furnish it with new rooms to grow your dominion, with upgrades ranging from a necromancer’s crypt to the mystical crystal chamber Tower on the fly Your immense magical sophistication allows your tower to levitate from the ground and travel the lands. On your path to exploit the sources of magical power on Eo, you will face New Purity fanatics, hostile granite dwarves, and bloodthirsty orcs. Encounter undead, demons, and monsters as you explore forgotten ruins or help a village haunted by ghosts. You might even need to face the other wizards’ armies of minions and best them in battle so you can march on your competitors’ towers and reduce them to rubble. Or perhaps you might find a way for you to appease them and profit from their knowledge? SpellForce: Conquest of Eo lets you dive into a rich world, filled to the brim with magic and adventure. Will you succeed or perish in the struggle to become the greatest mage the world has ever seen? Install: 1. Extract 2. Run “setup_spellforce_conquest_of_eo_1.0a_(62154).exe” 3. Play the game System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: 64bit OS – Windows 10/11 • Processor: AMD Ryzen 3 1300X / Intel Core i4-4690K • Memory: 8 GB RAM • Graphics: GeForce GTX 1050Ti / Radeon RX 570 4GB Vram • DirectX: Version 11 • Storage: 9 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: 64bit OS – Windows 10/11 • Processor: AMD Ryzen 5 5600X / Intel Core i7-10700K • Memory: 16 GB RAM • Graphics: GeForce RTX 2080 / Radeon RX 5700XT • DirectX: Version 12 • Storage: 9 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  24. ROGUE SHIFT-TiNYiSO Developer: Far-Flung Games Publisher: Crytivo Genre: Action, Adventure, RPG, Shooter Size: 1.05 Gb Description: ROGUE SHIFT is a high-intensity top-down shooter, set on a harsh planet that will test your will to survive. To stay alive, you will pit yourself against hordes of relentless enemies in an unforgiving, hostile environment. Level up, unlock perks, gain psionic abilities and find weapons to become progressively more powerful as you attempt to stay one step ahead of the enemy. ROGUE SHIFT can be played using a keyboard & mouse, or as a twin-stick shooter using any compatible controller (XBox, PlayStation or generic equivalents). There are three difficulty levels to suit any skill level: CASUAL, HARD and BRUTAL. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TiNYiSO folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7 64-bit • Processor: Intel Core-i5 3.0GHz • Memory: 8 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1050 4GB or equivalent • Storage: 4 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64-bit • Processor: Intel Core i7 3.4GHz • Memory: 16 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1060 6GB or equivalent • Storage: 4 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  25. 50 Days To Survive-TENOKE Developer: NullReferenceGames Publisher: NullReferenceGames Genre: Adventure Size: 1.83 Gb Description: Survive in a new hostile and arid environment, lost in the middle of the dunes. You will have to face sandstorms and high temperatures. Find an oasis, explore wildlife and collect resources. Beware of the dangers that await you like the mummies. Try to survive by building yourself a shelter until the helicopter picks you up after 50 days. Are you ready to take on this challenge and become the master of your own survival? Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 7/8/10/11 Processor: Dual Core 2.4Ghz Memory: 8 GB RAM Graphics: GTX 1050 TI / AMD Radeon RX 480 DirectX: Version 12 Storage: 2 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 7/8/10/11 Processor: Quad Core 3.2Ghz Memory: 12 GB RAM Graphics: RTX 3050 TI / AMD RX6500 XT DirectX: Version 12 Storage: 2 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. Clive N Wrench-SKIDROW Developer: Dinosaur Bytes Studio Publisher: Numskull Games Genre: Action, Adventure, Plaformer Size: 4.41 Gb Description: Clive ‘N’ Wrench is a 3D platformer starring Clive, a rabbit, and Wrench, the literal monkey on his back. Your adventure takes you hurtling through time and space in a 1950’s refrigerator on a heroic quest to thwart the tyrannical Dr Daucus and stop his evil plans. One fateful morning Professor Nancy Merricarp wakes to find that her proudly displayed time travel blueprints have been nabbed by the downright evil Dr Daucus! Minutes later a sudden flash of purple illuminates the sky, and a portal appears! Dr Daucus and his sidekick, General Olga Chestycough, jump into the portal and no sooner than it appeared the portal vanishes. Luckily Nancy’s cousin, Clive and her apprentice Wrench are there to help pursue the wicked doctor and put an end to his horrid plans! But to do this they must travel through time themselves! Install: 1. Unpack the release 2. Mount or burn image 3. Install 4. Block the game in your firewall and mark our cracked content as secure/trusted in your antivirus program 5. Play the game System Requirements: Minimum: • OS: Windows 7 • Processor: 64 Bit • Memory: 4 GB RAM • Graphics: NVidia GTS450 / AMD Radeon 6850HD • Storage: 5 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. Alice’s Wonderland 3 – Shackles of Time Collector’s Edition (PCENG2022) English | PC | 2022 Size: 640 Mb Genre: Hidden Object Description: You are here: Home / Time Management / Alice’s Wonderland 3 – Shackles of Time Collector’s Edition Alice’s Wonderland 3 – Shackles of Time Collector’s Edition Big City Lab brings us the next amazing adventure in the Alice’s Wonderland series! Complete fun time management levels with a fairytaile setting and beloved Wonderland characters! Our heroine Alice is at a crossroads. Adult life starts settings terms, and it’s making one thing clear: there’s no longer a place for child’s play. Alice is reminded how wonderful it is to have a world of adventure and limitless fantasy she can escape to! Meanwhile, Wonderland is experiencing a new threat when time comes to a standstill! It seems that the very thing Alice had wished for is happened in Wonderland! Characters you know and love are struggling with this new dynamic and Alice has a chance to see what it’s really like in a world without time. Join old friends and meet new ones while exploring the uncharted corners of Wonderland! Will Alice find love and conquer time itself? There’s still plenty of things for Alice to master in this incredible time management series! Features: • 20 dynamic bonus levels • Two additional mini games • A variety of downloadable art work • Bonus quests with 4 new achievements • Integrated walkthrough Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 700 Mb [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  28. WRC 10 FIA World Rally Championship-CODEX Developer: KT Racing Publisher: Nacon Genre: Racing, Simulation, Sports Size: 32.8 Gb Description: To celebrate the 50th anniversary of the championship, WRC 10 is offering a brand-new Anniversary edition, packed with new content and sensations. Relive the most intense moments from 1973 to today! WRC 10 History Mode puts your driving talents to the test through 19 historical events that require you to adapt to racing conditions of each time period. Career Mode, unanimously hailed as one of the best-developed and most complete in a racing game, has also been comprehensively upgraded and now includes a livery editor, so you can create your own team and add your colours to contemporary cars! With a hyper-realistic and ultra-precise physics engine, WRC 10 has made the feeling of driving even better, with better aerodynamic force, turbo and braking management, on all surfaces. The sound design has also been revamped to reinforce the immersion. A particularly competitive eSport, with daily and weekly challenges, and clubs so you can create your own competitions, drivers can measure themselves against the community at their own levels. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from CODEX dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 • Processor: Intel Core i5-2300 or AMD FX-6300 • Memory: 8 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 650 Ti, 2 GB or AMD Radeon HD 7790, 2 GB • DirectX: Version 12 Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 • Processor: Intel Core i7-4790k or AMD Ryzen 5 2600 • Memory: 6 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1070, 8 GB or AMD Radeon RX Vega 56, 8 GB • DirectX: Version 12 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  29. High On Life-Razor1911 Developer: Squanch Games, Inc. Publisher: Squanch Games, Inc. Genre: Action, Adventure, Shooter Size: 47.1 Gb Description: From the Co-Creator of Rick & Morty and Solar Opposites, comes High On Life. Fresh out of high school with no job and no ambition, you’ve really got nothing going for you until an alien cartel that wants to get high off humanity invades Earth. Now, you and a team of charismatic talking guns must answer the hero’s call and become the deadliest intergalactic bounty hunter the cosmos has ever seen. Travel to a variety of biomes and locations across the cosmos, go up against the nefarious Garmantuous and his gang of goons, collect loot, meet unique characters, and more, in the latest comedy adventure from Justin Roiland! Install: 1. Unpack 2. Mount or Burn iso 3. Install 4. Copy crack 5. Install Microsoft VCLibs and Gaming Services (support folder) 6. Block the game in your firewall. 7. Play! System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64-bit • Processor: Intel(R) Core(TM) i5-4430K CPU @ 3.00GHz (4 CPUs) • Memory: 8 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1060 (3GB)/AMD Radeon R9 290x (4GB) • DirectX: Version 11 • Storage: 50 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64-bit • Processor: Intel(R) Core(TM) i5-6402p CPU @ 2.80GHz (4 CPUs) / AMD Ryzen 5 2600 (3.4 GHz) • Memory: 8 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce RTX 2060 (6GB)/AMD RX 5600 XT (6GB) • DirectX: Version 12 • Storage: 50 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  30. Death Below-TENOKE Developer: Marsoft Publisher: Marsoft Genre: Action, Adventure Size: 31.2 Gb Description: Death Below is a third-person action adventure with elements of survival horror. The plot of the game is based on the legend of the Soviet experiment of the 1940s, known as the "Russian experiment with sleep".You will plunge into the dark world and begin an exciting investigation, fighting thousands of distraught people on your way. You will play as two characters in different time periods, for Steve, who, along with his team, was trapped and for Rachel, who went in search of them. Features: A full-fledged company – a very fascinating and interesting plot awaits you, which intrigues from the first minutes of the game. You don’t have to study dozens of letters and notes to understand the plot. Dynamic gameplay – the game will keep you in suspense until the very end and will not let you get bored for a second. You are waiting for a hot battle with very fierce and strong enemies, a lot of threats that will test your abilities. Amazing atmosphere and sounds – you will feel completely immersed in a gloomy world and a sense of being in the center of events. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 7 / 8.1 / 10 Processor: Core-i5 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1060 or AMD RX 570 DirectX: Version 11 Storage: 35 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 7 / 8.1 / 10 Processor: Core-i7 Memory: 12 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1070 DirectX: Version 11 Storage: 35 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. Secrets of Worlds – Mystery Agency Collector’s Edition (PCENG2022) English | PC | 2022 Size: 1.03 Gb Genre: Hidden Object Description: Across time and space, in parallel worlds and universes apart, there live both ordinary people and magical creatures, all with their own unique stories and challenges. Your uncle spent his time traveling the multiverse to help as many of them as much as he could, but now it’s time for you to take his place. Solve intricate puzzles and riddles, meet unforgettable characters, find valuable items, and keep on adventuring as you become the heir to your uncle’s legacy! Gather your wits for a fantastic detective story in this pulse-pounding new Hidden-Object Puzzle Adventure! Features: -Downloadable soundtrack and wallpaper! -A strategy guide to help you help others! -Help your distant relatives in the bonus chapter! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.05 Gb [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Grim Tales 1 - The Bride CE.Hun (Aug 6, 2011) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Miután a nővére eltűnik az esküvő napján, senki sem gondolja, hogy mi történt vele, szóval rajtad múlik, hogy megtalálja az igazságot! Vannak, akik úgy vélik, hogy megfulladt, de a testét soha nem találták meg. Térjen vissza az elhagyott családi kastélyba, és keressen nyomokat a Grim Tales-ban: The Bride. Fedezze fel a húga emlékeit, hogy megoldja az eltűnésének rejtélyét ebben az izgalmas Rejtett objektum puzzle kalandjátékban! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 2.5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 951 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 2 - The Legacy CE.Hun (Jan 5, 2012) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Miután meghívták a húgom fia keresztyénjébe, megérkezik egy elhagyatott birtokba a Grim Tales-ban: The Legacy! Miután feleségül vette az életének szeretetét, úgy tűnik, hogy egy boldog vége a húgod sarkánál van. Azonban nem minden. A rettenetes vadállatok hangjai visszhangoznak az egykori nagybirtok csarnokain, és a húgod hiányzik! Használja a Rejtett tárgy tehetségét, hogy nyomon követhesse családját, és mentse őket Grim Tales-ben: The Legacy System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 2.5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 929 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Grim Tales 3 - The Wishes CE.Hun (Jul 12, 2012) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Legyen óvatos, amit akarsz… Amikor a fiatal fia elkezd elszáradni, és a lány elé szökik, a húgod kétségbeesetten kéri a segítségedet. Megérkezik, hogy felfedezzük, hogy egy halálos akció jött létre. Meg kell állítania a dolgokat, mielőtt az unokaöccse megfizeti a szörnyű árat Grim Talesben: A kívánság! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1.2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 977 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 4 - The Stone Queen CE.Hun (Jan 3, 2013) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A családi saga folytatódik, amikor az unokaöccse Brandon találkozik a titokzatos kőkirálynővel egy magányos hegyi városban. Régebben védte a bányászokat, de most már bosszút áll! Meg kell fedeznie az igazságot a királynő haragja mögött, és meg kell mentenie mindkét világot, mielőtt a kapzsi szív elpusztítja őket. Találkozni fogsz új barátokkal, de a Grim Tales-ben is új ellenfelekkel találkozhatsz: a kő királynő, egy érdekes rejtett objektumú kalandjáték. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 897 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 5 - Bloody Mary CE.Hun (Aug 1, 2013) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A munkahelyi otthonról vezet, amikor sürgős hívást kap a kedvenc unokahúgáról, és könyörgött, hogy vegye fel őt az iskolából. A tanárok eltűntek, osztálytársai erőszakosak, és az árnyék teremtmények minden sarkon kísértenek. Keresse meg az iskolát, de ne felejtse el ezt az egyszerű szabályt: Ne nézzen naplemente után tükörbe. Bloody Mary mindig figyel. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1090 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 6 - The Vengeance CE.Hun (May 15, 2014) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Meghívták a bíróságot, hogy bizonyságot tegyen James unokaöccse ellen, aki a nővére meggyilkolásával vádolt. Azáltal, hogy a hatalom megismerésére egy tárgy történetét egyszerűen megérinti, meg kell vizsgálnia a bűncselekmény helyszínéről származó bizonyítékokat annak megállapítására, hogy mi történt valójában Elizabeth-szel. Meg tudná bizonyítani, hogy James ártatlan, és megtalálja az igazi gyilkos? Ahogy felfedezed a családi kastélyt, egy sötét erő próbál lefedni az igazságot! Vigyázz a lépésre, vagy lehetne a következő! Kövesse az ösvényt, és szüntesse meg az ügyet ebben az izgalmas rejtett objektumú puzzle kalandjátékban! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.11 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 7 - Color of Fright CE.Hun (Nov 6, 2014) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Nem volt elég rossz, hogy a vonata későn futott, de most egy titokzatos jegyzet figyelmeztet arra, hogy ez a szürke családi vacsora lesz az utolsó! A Szürke család várában minden káoszban van, a családod sehol nem található. Alfred a tűzvészen szétzúzta a korzárokat. A falak egy őrült írószögűek, a nevetés visszhangzik a csarnokokon. Egy varázslatos festékkel felállított fegyveres ember az egyetlen, aki megmentheti őket. Összeegyezzenek a korábbi Grim Tales karakterekkel, köztük Luisa, Elizabeth, James McGray és még az unokahúga, Jackie! Meg tudta bontani az emberrablót és megverte őt saját játékában? Ismerje meg ezt a titokzatos rejtett objektum puzzle kaland játékot! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.19 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 8 - The Final Suspect CE.Hun (May 16, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Elefánt játékok, a Grim Tales mögötti stúdió: a Fright színe, a következő szürke izgalmas fejezetet mutatja be a szürke család történetében. Grey néni segített a rendőrségnek, hogy számtalan bűncselekményt oldjon meg, köszönhetően annak, hogy különleges képessége van arra, hogy egy személy vagyonán keresztül megtekinthesse a múltbeli eseményeket. De amikor egy házat meggyilkolnak házában, hirtelen úgy találja magát, hogy azzal vádolják, hogy megöl egy embert, akit még nem emlékszik. Jackie unokahúga felajánlotta, hogy segítsen megvédeni az ügyét, de Grey néni nem annyira biztos benne, hogy vissza akar térni a sorsos éjszakára. Ki ölte meg Howard Kellyt? Fedezze fel a bűnözési helyszínt, és keressen nyomokat, amelyek Gray néni emlékeit kiváltják, és feltárják az igazságot. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.01 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 9 - Threads of Destiny CE.Hun (Oct 7, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Új bizonyítékok merültek fel, amelyek bizonyítják, hogy ki ölte meg Jackie szülei több mint 20 éve. Most, hogy van valami, ami hozzájuk tartozott, akkor visszafelé utazhat, hogy megtudja, mi történt valójában a sorsos éjszaka, és próbálja meg menteni őket egy veszélyes sorozatgyilkosból. De vigyázz! egy sötét erő figyeli minden mozdulatát, és eltökélt szándéka, hogy megakadályozza a sorsuk megváltoztatását. Gyorsan gondolkodnia kell, ha meg akarod csalni a Halált, és életben maradsz! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 780 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 10 - The Heir CE.Hun (Feb 25, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Meghívták a Grey's Castle-t, hogy segítsen az unokaöccse Brandonnak. Fia hiányzik, és felesége egy titokzatos kómába esett! Az Ön feladata, hogy felfedezze, milyen sötét erők vannak a családi kastélyban. A múlt és a jelen ütközik, amikor válaszokat keres. Van-e ahhoz, hogy megváltoztassa a jövő kimenetelét, mielőtt túl késő lenne? A rejtvények megoldása és a rejtett objektumok keresése az út mentén. System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Grim Tales 11 - Crimson Hollow CE.Hun (Aug 25, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Felhívták, hogy vizsgálja meg egy lány eltűnését egy helyi iskolából. Utoljára látták a titokzatos Dorian Black. Az egyszerű vizsgálat után kezdődik, hogy hamarosan sötét fordulatot ér el, amikor elkezd a Crimson Hollow varázsának áldozatává válni! Elmentheted a hiányzó lányt, mielőtt túl késő lenne, vagy a sötétségbe esik? Ismerje meg ezt a gerinc-bizsergő rejtett objektumot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.21 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 12 - Graywitch CE.Hun (Feb 2, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A családja történelmének kutatása közben a barátodat visszahúzták az időben! Az Ön feladata, hogy a múltba utazzon, hogy megtalálja őt, de nem lesz könnyű. Van egy titokzatos szörny a homlokzaton, és a város története rejtély marad. Meg tudja fedezni a szörny identitását és időben megmenteni a barátját? Ismerje meg ezt a lenyűgöző rejtett objektumú puzzle kalandot! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.6 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 13 - The White Lady CE.Hun (Aug 3, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az unokaöccse és barátja eltűnt az Evergreen Boarding Schoolból! Az egyetlen vezetésed az, hogy mindkét gyerek a közelmúltban megemlítette, hogy egy hölgy fehér megjelenését látta. Meg tudja fedezni a fedélzeten rejtődő titkokat, vagy áldozatok a belsejében lévő szellemekre? Ismerje meg ezt a lenyűgöző rejtett objektumú kalandjátékot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 900 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 14 - The Time Traveler CE.Hun (Jan 25, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Elephant Games büszkén mutatja be egy újabb izgalmas fejezetet a klasszikus Grim Tales sorozatában! Anna Grey úton van egy családi barbeque-ig, amikor katasztrófa következik! Miután majdnem meghalt egy autóbalesetben, rájön, hogy valaki megölte unokahúgát és unokaöccsét, és el akarja pusztítani az egész szürke családot. Amikor Anna visszalép az időbe, hogy megállítsa a gazembert, rájön, hogy a gyilkos idővel is utazhat! Most, hogy az asztalok megfordulnak, hagyhatja Anna megállítani a gyilkost, vagy az egész családja eltörlik? Ismerje meg ezt a megragadó rejtett objektumú puzzle kalandjátékot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 15 - The Hunger CE.Hun (Jul 18, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Elephant Games Egy másik hűvös mese bemutatása a legnépszerűbb családi dráma sorozatban Grim Tales! Jackie Gray unokahúgát egy gyilkos meggyilkolta, akinek bűncselekményei 17 évvel ezelőtt megoldatlanok voltak. Dicsekedjünk Jackie rendőrségével és használd felhatalmazásaidat, hogy menjen vissza az időben, és megállítsd a gyilkosokat, mielőtt meggyilkolják a gyilkosságukat Jackie életét a jelenben! Képes lesz-e megoldani a hideg ügyet, vagy a gyilkos ismét fel fog emelkedni, hogy elkezdje egy újabb terrorkorrátust? Utazz a múltba, hogy megtaláld a nyomokat - és a gazembert! Ismerje meg ezt a zavaró rejtett objektum kalandjátékot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 950 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 16 - The Nomad CE.Hun (Mar 28, 2019) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A húgod Luisa ismét szüksége van a nyomozóra, hogy megoldja a bizarr sorozatot a múzeumot és másokat a városban. Senki sem látta a gyanúsítottakat, és néhány nyomot hagytak hátra. Használja hatáskörét, hogy utazzon a múltba, és felfedje a bűnösöket. De légy óvatos, akkor is feltár egy megdöbbentő kinyilatkoztatást a Szürke családról ebben a szívélyes rejtett objektumú puzzle kalandjátékban! Game System Requirements: OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 947 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Grim Tales 17 - Guest From The Future CE.Hun (2019. augusztus) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Tizenéves lányának, Alice-nak szüksége van szakértelmére, hogy felfedje egy tragédia forrását, amely azzal fenyeget, hogy a Szürke család vonalát örökre véget vet! Egy titokzatos betegség már több áldozatot kijelentett, és a szürkék bármelyikük lehet a következő. Ön feladata, hogy felfedezze, hogyan kezdődött, és ami még fontosabb, miért? A dolgok nem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszik ebben a szegecselő rejtett tárgyú puzzle-kalandjátékban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 764 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 18 - The Generous Gift CE.Hun (Apr 16, 2020) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Amikor egy titokzatos születésnapi ajándék érkezik Anna Gray lányához, Alice-hez, a színpad egy komplex és veszélyes emberrablási cselekmény elé áll. Alice hiányzik, és valaki azzal foglalkozik, hogy kötözze a laza végeket. Segíthet Annának követni a nyomokat, hogy megismerje az emberrabló kilétét és visszaszerezze lányát anélkül, hogy ő maga lenne a következő áldozat? Tudja meg ezt az intenzív új rejtett tárgyú puzzle kalandot ! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 800 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 19 - Heritage CE.Hun. (Sep 24, 2020) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Maureen sógornője újságkivágást kapott a jövőről, amely a saját halálát írja le! Richard apáddal a városon kívül, te és lányod, Alice a segítségére sietsz. Úgy tűnik, jótékonysági természete Maureent valaki rossz oldalára helyezte, de ki akarja, hogy miért halja meg? Utazhat a jövőbe, és megakadályozhatja, hogy egy veszélyes bűnöző tönkretegye Maureen jó munkáját és életét? Tudja meg ezt a magával ragadó rejtett tárgyú puzzle kalandot Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 920 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 20 - Trace in Time CE.Hun (Mar 25, 2021) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Megállt a szíved! Amikor sürgős szívtranszplantáció után ébred, gyorsan rájön, hogy az ijesztése nem véletlen. Veszélyes csoport követi az időt zavaró embereket. Semmi sem állja útjukat, beleértve az ártatlan életeket is! Utazhat az időn keresztül, hogy megakadályozza őket abban, hogy helyrehozhatatlan károkat okozzanak, és ép életeddel menekülhessenek? Tudja meg, hogy a Grey család megfelel-e a feladatnak ebben a magával ragadó rejtett tárgyú puzzle kalandban Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 785 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 21 - Echo of the Past [Beta] (2021. június 22) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Új HOG Beta a BFG & Elephant Games-től. Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 254 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Grim Tales 21 - Echo of the Past CE.Hun (2021. október 28) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Egy hangulatos nap zárt térben sötét fordulatot vesz, amikor egy báb elrabolja a lányát! A báb kísértetiesen hasonlít Alice-re, és az általa hagyott nyomok gyorsan elvezetnek a Grim Múzeumhoz és Színházhoz. De mi köze van Alexandra Grim kalandjaihoz a lányodhoz, és mi kell ahhoz, hogy kimentsd őt a báb karmai közül? Utazz a múltba, hogy megtudd ezt a lebilincselő rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 805 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  33. Gothic Fiction - Dark Saga CE.Hun (2012. augusztus 30) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Mentsd meg lányodat, és szökj meg egy elátkozott iskolából a Gothic Fiction: Dark Saga játékban! Miután egy vidéki angliai kisvárosba költöztél, a lányoddal, Hannah-val elmegyünk egy helyi iskolába. De a prospektus nem említett semmit az ott lappangó ősi gonoszról, aki arra vár, hogy egy utolsó lélek befejezze alattomos tervét. Meg tudod menteni Hannát, mielőtt az iskola szörnyű örökségének része lesz? Tudja meg ezt ebben a gerincborzongató új rejtett tárgyú puzzle-kalandjátékban! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 783 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content]
    1 point
  34. Ghosts of the Past - Bones of Meadows Town CE.Hun (2014. augusztus 14) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Meadows Town seriffje nyomtalanul eltűnt, és téged vettek fel a helyettesének. Ám egy közelmúltbeli vihar kiürítette a várost szinte minden lakosától. Az utcák be vannak deszkázva és elhagyatva, és senki sem tudja megmagyarázni az időjárás hátterében álló erőket… vagy a most kezdődött rémisztő gyilkosságsorozatot. Csak te és a helyettesed maradhat, hogy összerakja a mumifikálódott testek és a kísérteties jelenések titkát. Valóban egy dühös lélek lehet az oka a zűrzavarnak? Vagy van valami más is ebben a furcsán üres városban? Tudja meg ezt a kísérteties Hidden Object Adventure játékban! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 890 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content]
    1 point
  35. Ghost Whisperer Eng. (2011. június 8.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A „Ghost Whisperer” című népszerű tévésorozat ihlette Melinda Gordon szerepét, aki különleges adottságokkal rendelkezik… kommunikál a szellemekkel. Segíts a befejezetlen ügyekkel rendelkező szellemeknek „átkelni” a fényre. „A Brush With D…h” Egy szellem történetét meséli el, aki a Grandview Művészeti Múzeumban kísért röviddel azután, hogy egy nagyon különleges festményt bemutattak. Ez a rejtett tárgy- és kalandjáték kísérteties, mégis szívmelengető és szórakoztató mindenki számára! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 160 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ghost Whisperer 2 - Forgotten Toys Eng. (2011. december 24) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Szálljon össze Melinda Gordonnal, miközben szellemekkel kommunikál, hogy megfejtse a mögöttük hagyott rejtélyeket. Játssz Melinda Gordon szerepében, aki segít az elhaladók szellemének kommunikálni az élőkkel. A történet egy gazdag grandview-i család körül összpontosul, amely egy kis szellemproblémával küzd. Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 160 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  36. Ghost Files 1 - The Face of Guilt CES (2017. április 25) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Bostont a „Bűnös ember” nevű sorozatgyilkos terrorizálja. Már tíz emberéletet követeltek, meg tudja állítani ezt az őrült embert egy újabb támadás előtt? A Brave Giant készen áll egy nyomozós thriller kalandra a Ghost Files: The Face of Guilt című filmben! Minimális rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1,12 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ghost Files 2 - Memory of a Crime (2019. augusztus 1) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Amikor Arthur Christie, a híres magándetektív felébred egy furcsa pincében egy ismeretlen halott mellett, és nem emlékszik, hogyan került oda, gyorsan kell cselekednie! A rendőrség úton van, és nem fogadja el a „nem emlékszem” választ.Képes-e Arthur összeszedni elveszett emlékezetének darabjait, és megoldani „A hóhér” sorozatgyilkos ügyét ? Tudja meg a Ghost Files: Memory of a Crime Collector's Edition-ból! Minimális rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 985 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content]
    1 point
  37. THE HOUSE OF THE DEAD REMAKE-FLT Developer: MegaPixel Studio S. A. Publisher: Forever Entertainment S. A. Genre: Action Size: 6.55 Gb Description: THE HOUSE OF THE DEAD: Remake is a remade version of the game introduced in 1997 in arcade platform. A classic arcade rail-shooter receives a whole new entourage and gameplay changes to suit modern gaming standards. Features: • Well known arcade classic with modern graphics and controls, including gyro aiming • True to the original gameplay • Local 2-player multiplayer • Multiple endings • Photomode • Achievements • Armory with unlockable weapons • Hordes of the undead monstrosities in a new game mode • Gallery with encountered enemies and bosses Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the FLT folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 Processor: Intel i5 3570K / AMD RYZEN 3 3300X Memory: 8 GB RAM Graphics: DESKTOP GTX 1050ti / 1650 / AMD Radeon RX 570 DirectX: Version 11 Storage: 7 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 Processor: intel i7-7700 / AMD RYZEN 5 5600X Memory: 16 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 1070 / 1660 super / AMD Radeon RX Vega 56 DirectX: Version 11 Storage: 7 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. The Gunk-FLT Developer: Image & Form Games Publisher: Thunderful Publishing Genre: Action, Adventure Size: 6.04 Gb Description: The Gunk stars Rani, part of our duo of gritty space haulers, struggling to make a buck as they chance upon an untouched planet brimming with life. They came in search of valuable resources, and it looks like they’ve hit the jackpot… As they uncover the dormant secrets of a shattered civilization, they must battle the curse of a toxic gunk parasite, all while getting caught in a spiral of festering mistrust. Use your trusty Power Glove to reverse the corruption, uncover secrets of old and heal the planet! Experience the evolving relationship of the crew, as you explore this unique planet. Use your ingenuity as well as your quick reactions to overcome the challenges that await. What stories lay hidden in this mysterious abandoned world? What does it all mean? What role can Rani play in the fate of this evocative, moody planet? Sometimes you just have to take a leap of faith. Uncover the mystery. Cleanse the Gunk. Save the planet. Features: -Engaging Exploration: Discover a lush jungle planet with damp caves, venture into the unknown and explore a bygone society. -Corruption & Regrowth: Eradicate the gunk, restore nature, and transform the world around you. Employ the revived plant life to delve deeper into this strange and wondrous ecosystem. -Intimate Narrative: The narrative is intrinsically linked with the exploration, where our two main characters keep in tight radio contact throughout the game. Fiona Nova lends her voice in a stellar performance as main character Rani. -Music & Atmosphere: The Gunk invites you to take the time and listen to its soothing tunes. An explorative atmosphere conveyed through an evocative art style. Kick your feet back and enjoy an adventure like no other! Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the FLT folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 10 version 18362.0 or higher Processor: AMD FX-6100/Intel i3-3220 or equivalent Memory: 4 GB RAM Graphics: AMD Radeon RX 580/NVIDIA GeForce GTX 660 DirectX: Version 12 Storage: 11 GB available space Recommended: OS: Windows 10 version 18362.0 or higher Processor: AMD Ryzen 7 1700/Intel i7-6700K or equivalent Memory: 16 GB RAM Graphics: AMD Radeon RX Vega 56/NVIDIA Geforce GTX 970 DirectX: Version 12 Storage: 11 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Forgive Me Father-GOG Developer: Byte Barrel Publisher: 1C Entertainment Genre: Action, Horror, Shooter Size: 3.94 Gb Description: As the only one left with full senses, you embark on a journey in search of answers and relief in this FPS game that is created in a distinctive retro horror comic book style and feels as if it came straight out of Lovecraft’s books. Be aware of your madness level which dynamically changes during gameplay and gives you additional power. Choose your active skills depending on your play style and use them to fight against the eternal evil. Explore this Lovecraft-inspired world that is full of hidden and hard to reach areas, and uncover the entire story to solve the mystery of this crazy place. Install: 1. Extract 2. Run “setup_forgive_me_father_1.1.2_(64bit)_(55260).exe” 3. Play the game System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7/8/8.1/10 • Processor: Intel Core i5, AMD Ryzen or equivalent • Memory: 8 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 950 • DirectX: Version 9.0c • Storage: 4 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 • Processor: Intel Core i5, AMD Ryzen or equivalent • Memory: 16 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1050ti • Storage: 4 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. Digitizer-SKIDROW Developer: Ilan Manor Publisher: Ilan Manor Genre: RPG Size: 2.97 Gb Description: Digitizer is my new project as a solo developer/artist. It has been in development for 5 years and follows a sci-fi story I wrote as a future prediction of our own world. Digitizer is an open-world RPG, set in a futuristic world where all government control has failed and masses of poor survivors live in anarchy, while the rich have fortified themselves in a high-tech city above the ground. Pick your side and fight to support those who should survive. Fight for the Future you want, while a new technology rises, technology that can destroy what is left of the old world. This technology can give the poor survivors eternal life inside a simulated reality, but the price is high, they will lose their biological life. Will you support this technology, its inventor, and the city council? Or will you join the resistance and restore the old world order? The choice is yours and the Digitizer’s fate is in your hands. Features: -First and third-person control. -Fighting with ranged and melee weapons, and with car-mounted machine guns. -Inventory system with trade and crafting. -Branching dialogues in NPCs’ conversations. Without cutscenes. -Player character customizations and clothing switching. -Stats, perks, and skills to develop as you level up. -Vehicle upgrades in workshops. -Open-world exploration, teleport, maps, and location discovery system. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from SKIDROW dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 7 or later Processor: Intel i7 Processor Memory: 6 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 1070 DirectX: Version 11 Storage: 5 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Torchlight.III.Cursed.Captain-CODEX (2020. október 22) 5.93 GB. Kategória: Kaland,akció,Szerepjáték (RPG) Nyelv: Angol A Torchlight 3 cselekménye száz évvel a második epizód sztorija után játszódik, és elég erősen épít a fantasy zsánerének bejáratott toposzaira. A történet szerint Novastraia földjét ismét idegen, sötét lények inváziója fenyegeti, ráadásul a veszély ezúttal nem is a civilizált világban, hanem az ősvadon legmélyén üti fel a fejét, ahol vérszomjas szörnyeken és pár szívós telepesen kívül gyakorlatilag senki sem él. Mindez azonban nem szegi főhőseink kedvét, akik a veszélyre és a távolságra fittyet hányva felkerekednek, hogy rendet vágjanak a nagybetűs Gonosz seregében, egyszer és mindenkorra nyomatékosítva mindenkiben, hogy Novastraia nem kér az Üresség torz lényeiből. És bár a történet maga nem épp a legcsavarosabb vagy a legizgalmasabb, legyünk teljesen őszinték: az A-RPG-ket nem feltétlen a sztorijuk, hanem inkább a rengeteg akció miatt kedveljük. Abból pedig itt sem lesz hiány. Minimális rendszerkövetelmények 64 bites támogatás Igen Rendszerkövetelmények: Windows 7, 8.1, 10 Processzor: Négymagos Intel / AMD processzor, 2,5 Ghz memória: 4 GB RAM Grafika: NVIDIA GeForce 470 GTX / AMD Radeon 6870 HD Tárolás: 10 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. The Black Mirror III. Final Fear 2011. [GOG] (2,10GB) Kategória: Kaland, Horror Nyelv: Angol Megjelenés dátuma: 2011. április 19. Az elismert horrortrilógia utolsó fejezetében a Black Mirror III ott folytatódik, ahol a Black Mirror II izgalmas befejezése abbamaradt. Nem sokkal ezelőtt Darren Michaels csendes bolti eladó volt egy álmos New England-i városban. Most az angliai Willow Creekben egy elgyötört Darren alig reagál, amikor a csuklóján a rendőrbilincsek zárva vannak. Minden bizonyíték rámutat, és a rendőrség letartóztatta Darrent, mint egy halálos bűncselekmény elsődleges gyanúsítottját. Kiterjedt kihallgatásnak van kitéve, de Darren elgémberedett a körülötte zajló eseményektől, és mély ürességbe vonult vissza. Aztán több hetes bebörtönzés után Darrent megmagyarázhatatlanul kiengedik. De nem szabad. Darrent továbbra is rettegésben tartják az álmatlan éjszakák, a rémálomszerű látomások, valamint a gyilkosság és halál borzongató kísértete. Most egyedül, Darrennek folytatnia kell a keresést, hogy feltárja, mi történik vele, és fellebbentse a fátylat elhomályosult múltjáról. Mit látott valójában? Mit jelentenek valójában gyötrelmes rémálmai? Ki az a titokzatos személy, aki letétbe helyezte az óvadékot, hogy kiszabadítsa? Milyen démonok várakoznak a kriptában? Térj vissza, hogy szembenézz az ominózus Fekete Tükörkastélyban kísértő sötét erőkkel, miközben a kísérteties rejtvények, titokzatos titkok és sötét karakterek szövevényes hálója mögött rejlő titkokat keresed. Váltogass két játszható karakter között, miközben több mint 100 rendkívül részletes és hangulatos helyszínt fedezel fel; több mint 50 karakterrel kommunikálsz a megváltási törekvésedben. - Merje megtalálni a válaszokat ennek az epikus trilógiának az utolsó fejezetében – ha egyszer belenéz a Fekete Tükörbe, nem tudja majd elfordítani a tekintetét! - Térj vissza, hogy szembenézz az ominózus Fekete Tükörkastélyban kísértő sötét erőkkel, miközben a kísérteties rejtvények, titokzatos titkok és sötét karakterek szövevényes hálója mögött rejlő titkokat keresed. - Váltogass két játszható karakter között, miközben több mint 100 rendkívül részletes és hangulatos helyet fedezel fel, és több mint 50 karakterrel lépsz kapcsolatba a megváltásra irányuló küldetésben. - Az elismert horrortrilógia utolsó fejezetében a Black Mirror III ott folytatódik, ahol a Black Mirror II izgalmas befejezése abbamaradt. Minimális követelmények: Rendszer: Windows XP / Vista / 7 / 8 / 10 Processzor: Pentium IV 1,4 GHz vagy gyorsabb Memória: 512 MB RAM Grafika: 128 MB VRAM DirectX: 9.0 verzió Tárhely: 2 GB szabad hely Hang: DX 9 Telepíted és játszol. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Windows XP Game Suite (hordozható) 3,64MB Kategória: Cards / Aracde / Board Nyelv: Angol Az összes játék futhat Windows 10 x64 rendszerben. DirectX 9 Legacy futtatókörnyezetben van telepítve. Tartalmazott játékok: FreeCell Solitaire Spider Solitaire Hearts MineSweeper 3D flipper Windowshoz - Space Cadet Telepíted és játszol. [Hidden Content]
    1 point
  44. Legoland 1999. (828 MB) Kategória: management simulation Nyelv: Angol Ez a lehetőség, hogy igazán kézbe vegye az irányítást, legyen kreatív és szórakozzon egy másik LEGOLAND mindennapokban. A kérdés az, és megvan, ami kell? Tudsz több száz látogatót boldoggá tenni? Ha vállalod ezt a kihívást, akkor nem csak meg kell tervezned a tökéletes LEGOLAND-ot, hanem meg kell építened és működtetned is. Grafikailag a LEGOLAND fantasztikusan néz ki... mintha a LEGO-val játszana. A LEGOLAND szépsége abban rejlik, hogy ez egy igazi 3D-s játék, amely olyan érzést kelt, mintha egy igazi LEGO parkban sétálna át. Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows 2000 / XP / Vista CPU típusa és sebessége: Pentium II 233-nak megfelelő Merevlemez-terület: 150 MB Memória: 32 MB Grafika: Bármely 16 MB-os grafikus kártya Hang: Bármilyen 100%-ban DirectX 7.0a kompatibilis hangkártya nyomtató: szükséges a felhasználói kézikönyv kinyomtatásához Többjátékos mód: Nem A Legoland súgót is tartalmazza [Telepítés 64 bites Windowsra] [Hidden Content]
    1 point
  45. Tom Bale-Kapd el, ha tudod pdf Budapest, 2018 Mit nem tennél meg a családodért? Az éjszaka közepén Alice és Harry French a legkegyetlenebb lidércálomra ébred. Álarcos férfiakat találnak a hálószobájukban, akik a néhány hónapos lányuk életét fenyegetik. Ez nem félresikerült rablás. A brutális behatolók pontosan tudják, kit keresnek: egy Edward Renshaw nevű férfit. És ölni is hajlandók, hogy eljussanak hozzá. Az ifjú szülők hamarosan ráébrednek, hogy a rémálom csak most veszi kezdetét. Véletlen személycseréről van szó? Ki ez a Renshaw, és mit rejteget? Egyvalami biztos: máris túl sokat tudnak. Alice és Harry egymástól elsodródva menekül és harcol, miközben a támadóik egyre közelebb jutnak hozzájuk. Csak egyetlen megoldás marad, hiszen az életük a tét. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  46. Brandon Hackett Eldobható testek ebook > Szórakoztató irodalom > Sci-fi 2020 Szept itt Brandon Hackett Eldobható testek 2338-ban a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus...
    1 point
  47. Elizabeth Klehfoth-Gyönyörű idegenek pdf Pécs, 2020 szept 25 Vajon hova tűnhetett Grace Fairchild, a gazdag ingatlanmágnás, Allister Calloway felesége? Miért hagyja hátra egy jómódú, gyönyörű fiatalasszony csodás otthonát és két kicsi gyermekét? Egyáltalán: önként távozott, vagy valami szörnyűség történt a család tóparti házában? A tizenhét éves Charlie egész eddigi életét ezekkel a megválaszolatlan kérdésekkel töltötte. Az anyja hiánya okozta fájdalom és tehetetlen gyűlölet elől menekülve minden erejével arra koncentrál, hogy iskolájában, az előkelő Knollwood gimnáziumban kivívja az őt megillető helyet a kiváltságosok között. Amikor a titkos társaság a sorai közé fogadná, Charlie gondolkodás nélkül elfogadja az ajánlatot. A kivételezettek közé azonban nem egyszerű bejutni. Charlie-nak részt kell vennie a Játékban, egy ördögi és kockázatos kincsvadászatban, amivel nem csupán önmagát és a barátait sodorhatja veszélybe, hanem életveszélyes titkokat bolygathat meg. Mert ha kiderül az igazság, Charlie egész világa darabjaira hullhat. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  48. Réti László: A parfümőr Kardos Gitta negyvenéves, egyedülálló üzletasszony csak a munkájának él. Parfümőrként személyre szabott illatokat tervez egyedi megrendelésre. Ám ez csak a felszín. Tevékenysége ennél sokkal szerteágazóbb, hiszen kifinomult szaglása segítségével olyan illatokat is érez, amiket más nem. Az illatanyagok megfelelő koncentrációjával képes mások magatartását befolyásolni – és az illető még csak észre sem veszi.Üzleti tárgyaláson valamelyik felet előnyhöz juttathatja.Fel tudja mérni, hogy a partner szorong, izgatott, vagy éppen szexuálisan motivált.A test kipárolgása alapján következtet egy sportoló aktuális állapotára, miáltal meghatározhatja nyerési esélyeit.S mindezt csodálatos szaglása révén.Gittánál új megrendelő jelentkezik, akinek megbízását gondolkodás nélkül teljesíti, s ezzel végveszélybe sodorja magát és társaival alapított vállalkozását. Mire észbe kap, már többszörös gyilkosság gyanúsítottjaként üldözi a rendőrség, ráadásul bérgyilkosok erednek a nyomába.Le kell ráznia üldözőit, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát, és megtudja, ki az, aki az életére tör.De szerencséjére van egy különleges adottsága… [Hidden Content] Réti László: Kaméleon Cameron Larkin őrmester megcsömörlött. Elege van a nagyvárosból, s úgy dönt, a nyugdíjig hátralevő időt a vadregényes montanai hegyvidéken, álmos szülővárosában húzza ki. Azonban közbeszól a sors. Egykori akadémiai barátja a segítségét kéri egy szövevényes gyilkossági ügy felgöngyölítésében. Mi történt a ranchon? Először is: ki a halott? Tényleg a családja életét pokollá tévő farmer az? Valóban a jobb sorsra érdemes fia az elkövető? Miért és kinek olyan fontos egy meddő aranybánya? Családi dráma vagy fondorlatos összeesküvés? Pusztító szenvedély vagy hideg számítás motiválta a bűntényt? Választ – számtalan izgalom és meglepő fordulat után – e könnyed hangvételű, humorral átszőtt bűnügyi regényből kapunk, melynek szerzője, Réti László (korábban Marcus Meadow néven publikált) maga is aktív rendőrtiszt. [Hidden Content] Réti László: Célpont Párizsban Victor Jacquard párizsi üzletembernek megszaporodtak a teendői. Biztonsági cége jelentős megrendelést kap, amely megszilárdíthatja pozícióját az üzleti életben. Magánéleti gondok is terhelik: házassága válságban van, feleségével egyre gyakoribbak a veszekedések, és feltűnik ifjúkori szerelme, Chantal is, aki a segítségét kéri. Victor minden energiájával az új feladatra koncentrál, amikor is egy emberrablási ügy kellős közepén találja magát, amelyben senki sem az, akinek látszik. A francia titkosszolgálatot élénken foglalkoztatja bizonyos mozlim közösségek tevékenysége, mert tudomásukra jutott, hogy arab terroristák akcióra készülnek. Erre utalnak a dél-franciaországi tengerparton elkövetett gyilkosságok. Sentenacnak, a tapasztalt elhárítótisztnek azonban nemcsak az idővel kell versenyt futnia, hanem a Párizsban tevékenykedő izraeli ügynökökkel is, akik szintén a potenciális merénylőkre vadásznak. Réti László izgalmakban bővelkedő, akciódús regényének hitelességét garantálja, hogy a szerző, aktív rendőrtisztként, belülről ismeri a nyomozók és terrorelhárítók munkáját. [Hidden Content]
    1 point
  49. Kéjjel-nappal.Knight and Day- .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, 110 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Cameron Diaz profilképeCameron Diaz June Evans Tom Cruise profilképeTom Cruise Roy Miller Viola Davis profilképeViola Davis George Peter Sarsgaard profilképePeter Sarsgaard Fitzgerald Jordi Mollá profilképeJordi Mollá Antonio Paul Dano profilképePaul Dano Simon Feck Maggie Grace profilképeMaggie Grace April Alkotók Rendező: James Mangold Szinkronhang: Für Anikó Rékasi Károly Széles Tamás Csankó Zoltán Forgatókönyvíró: Patrick O'Neill Zeneszerző: John Powell Operatőr: Phedon Papamichael Producer: Todd Garner Cathy Konrad Steve Pink Joe Roth Vágó: Quincy Z. Gunderson Michael McCusker Tartalom Amikor June (Cameron Diaz) találkozik a rejtélyes Roy-jal (Tom Cruise), aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja, talán ő álmai pasija. Ám hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel, és rájön, hogy a férfi nem más, mit egy profi ügynök. Nincs sok választása, vele kell tartania, és egyszer csak egy árulásokkal, átverésekkel teli helyzetben találja magát. Halálos kalandokon verekszik keresztül magukat, meghökkentő helyzeteket cseleznek ki közös erővel. A túlélésük egyetlen záloga, ha bíznak egymásban. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 78,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 101 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : bolgár Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #3 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : horvát Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #5 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #6 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : héber Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #7 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szerb Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #8 Sáv száma : 46 (0x2E) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovén Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #9 Sáv száma : 48 (0x30) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #10 Sáv száma : 50 (0x32) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü #1 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:04:10.120 : Chapter 2 00:06:18.000 : Chapter 3 00:10:14.120 : Chapter 4 00:12:35.160 : Chapter 5 00:17:13.120 : Chapter 6 00:19:30.520 : Chapter 7 00:22:00.080 : Chapter 8 00:29:11.880 : Chapter 9 00:34:01.520 : Chapter 10 00:36:58.920 : Chapter 11 00:41:27.960 : Chapter 12 00:47:43.920 : Chapter 13 00:51:30.080 : Chapter 14 00:54:22.800 : Chapter 15 00:57:28.240 : Chapter 16 01:01:10.520 : Chapter 17 01:05:57.800 : Chapter 18 01:10:03.720 : Chapter 19 01:14:29.680 : Chapter 20 01:16:31.000 : Chapter 21 01:20:37.360 : Chapter 22 01:24:52.600 : Chapter 23 01:28:00.200 : Chapter 24 01:31:11.680 : Chapter 25 01:33:55.440 : Chapter 26 01:36:37.320 : Chapter 27 01:39:58.960 : Chapter 28 01:45:03.000 : Chapter 29 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 2 / 4 / 6 / 8 / 10 / 12 / 14 / 16 / 18 List (Subtitles Letterbox) : 1 / 3 / 5 / 7 / 9 / 11 / 13 / 15 / 17 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #2 Időtartam : 400emp 00:00:00.000 : Chapter 1 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 6 / 8 / 16 / 18 List (Subtitles Letterbox) : 1 / 7 / 9 / 17 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #3 Bemutató dátuma: 2010. július 15. Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...