Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 02/24/2023 in all areas

  1. B. Szabó János Sudár Balázs - Az Árpád-ház nyomában Sudár Balázst és B. Szabó Jánost szoros szakmai barátság és sok közös gondolkodás kapcsolja össze, nem meglepő hát, hogy egy idő után közös publikációkkal is a nyilvánosság elé léptek. Önálló és közös írásaikat ugyanaz a két dolog jellemzi: 1. az elődöknek járó köteles tisztelet mellett sem riadnak vissza a tudományos status quo, az évtizedeken át megingathatatlannak bizonyult paradigmák megkérdőjelezésétől; 2. a magyarok korai történetét visszahelyezik abba a keretbe, amelyben az egyedül értelmezhető: a lehető legszélesebb értelemben felfogott sztyeppetörténetbe. A téma természetéből kifolyólag nem állítható, hogy minden érintett problémát végérvényesen megoldottak volna, vagy hogy minden ötletük időtállónak bizonyul majd. Annál is kevésbé, mert ők maguk sem ezzel az igénnyel lépnek fel. Valójában a megközelítésmódjuk: a megcsontosodott tételek alapos körüljárása, újragondolása, a bizonyítékok gondos mérlegelése, korábban elhanyagolt összefüggések figyelembevétele és számos új ötlet felvetése teszi írásaikat izgalmassá és megkerülhetetlenné. Az a szemléletmód, mely szerint a magyarság korai története nem magyar belügy, hanem Eurázsia történetének szerves része, és nemzetközileg releváns tudományos kérdés. pdf 6mb [Hidden Content]
    6 points
  2. Jen Calonita-Bírnod kell a célig Miután Herkules bebizonyítja, hogy igazi hős, és újra istenné válik, úgy tűnik, végre helyreáll a világ rendje. Egészen addig, amíg Zeusz ki nem jelenti, hogy Meg nem lehet együtt a fiával, mert – ha tetszik, ha nem – halandó. Héra azonban szerencsére felajánl egy lehetséges megoldást: esélyt ad Megnek, hogy bebizonyítsa, igenis van helye az Olümposzon – istennőként. Ráadásul ehhez csupán egy titokzatos küldetést kell teljesítenie. Hogy mi is ez a küldetés? Csupán annyi, hogy Megnek ki kell szabadítania volt szerelme kedvesének a lelkét az Alvilágból. Igen, arról az exéről van szó, aki miatt eladta a lelkét Hadésznak, és aki azonnal beleszeretett egy másik nőbe, miután Meg eltűnt. Vajon képes lesz Meg maga mögött hagyni a múltját, és gyors észjárásának segítségével legyőzni a szörnyetegeket és gonosz isteneket, az alattomos Hadészt is beleértve? Sikerül rátalálnia igazi otthonára, és felfedezni, hogy mi minden lakozik benne? Vagy az elköteleződéstől való félelme miatt lemond az örökké tartó istenlétről a Csodafickóval? Jen Calonita: Go the Distance Eredeti mű Jen Calonita: Go the Distance Eredeti megjelenés éve: 2021 Tagok ajánlása: 14 éves kortól adaptáció amerikai szerző Athén barátság drámai cselekmény fantasy görög Görögország halál ifjúsági istenek kaland kincskeresés kortárs mágia magyar nyelvű meseregény misztikus mitológia népmese-adaptáció női főszereplő ókor ókori görög pegazus regény romantikus szellemek sziget szörny zene A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sorsfordító történetek Manó Könyvek > Manó Könyvek, Budapest, 2021 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635840700 · Fordította: Herman Alexandra letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  3. Julia Quinnová – könyek,vegyes,válogass. 1970. január 12. (Amerikai Egyesült Államok) –könyek Évek alatt összegyűlt könyvek. Linkek cím szerint felismerhető, válogass, ha kell, valami töltsed le. 19. század amerikai szerző Anglia arisztokrácia erotikus spamelo London magyar nyelvű régensség regény romantikus sorozat része testvérek történelmi romantikus zene letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] -
    5 points
  4. Andrew Gross - Nácik Amerikában A HIBA. Charles Mossman éppen egy New York-i bárban vigasztalódik 1939. februárjában, miközben náciszimpatizánsok ezrei vonulnak az utcán. Amikor Charles szembeszegül az egyikkel, végzetes hibát követ el. A KATASZTRÓFA. Mire két év múlva Charles kiszabadul a börtönből, a helyzet még súlyosabb. Az amerikai náciszimpatizánsok titokban egyre sikeresebben ágyaznak meg a német céloknak. AZ ÁRULÓK. Amikor Charles kislánya összebarátkozik egy látszólag nagyon kedves, svájci házaspárral, a férfi a legsötétebb félelmeit látja beigazolódni. Lehet, hogy a németek már jó ideje beépítették a kémjeiket az Egyesült Államok lakosai közé? És miért nem akarja ezt elhinni senki se Charles-nak? Vérfagyasztóan hiteles és megrázóan érzelmes történelmi thriller az EGY KÉM AUSCHWITZBAN szerzőjétől. pdf 1mb [Hidden Content]
    4 points
  5. David Faber - München 1938 „Szent Vencel, Husz János és Tomáš Masaryk népe nem lesz rabszolgák nemzete." 1938. szeptember 30-án Neville Chamberlain brit miniszterelnök Adolf Hitler német kancellárral folytatott müncheni tárgyalásáról hazaérkezett Londonba. A repülőgép lépcsőjéről emelte magasba azt a papírlapot, amelyet ő is, a Führer is aláírt: ebben megígérték, Nagy-Britannia és Németország soha többé nem visel háborút egymás ellen. Chamberlain hazahozta „a tisztességes békét – korunk békéjét". David Faber gazdag levéltári anyagból merítve idézi fel ezt a rendkívüli történetet, a legfontosabb eseményeket, amelyek a müncheni találkozóhoz és következményeihez vezettek: Lord Halifax balvégzetű látogatásához Hitlernél; Chamberlain titkos tárgyalásaihoz Mussolinivel, és a berlini botrányokhoz, amelyek megingatták Hitler rendszerét. Miközben Berlinben tanúi lehetünk Hitler könyörtelen háborús készülődésének, Londonban tehetetlenül figyeljük, hogyan próbálkozik fáradhatatlanul Chamberlain Hitler megbékítésével. „Az európai diplomáciatörténet egyik legmocskosabb eseményének megrendítő rekonstrukciója." Sunday Telegraph „Faber könyve a történetmesélés remeke." The Spectator pdf 4mb [Hidden Content]
    4 points
  6. Béládi László & Krausz Tamás - Sztálin Ki volt Sztálin? Lángelméjű vezér avagy – mint Trockij állította – a „forradalom sírásója”. Sztálin „működésének” egyre több tárgyi bizonyítéka kerül napvilágra (árulkodó dokumentumoktól tömegsírokig), életművének ugyanakkor elvitathatatlan végeredménye a megnyert világháború és hazájának világhatalommá fejlesztése. Sztálinról, az emberről – feltehetőleg autentikus források hiányában – csak mozaikokat kapunk a könyvből, a legtöbbet még gyermek- és ifjúkoráról. A későbbiekben külön fejezetet szentelnek a Sztálin-jelenség személyi jegyeinek amely azonban terjedelmileg nyúlfarknyi és tartalmilag sem a mű kiemelkedő része. Mindennek ellenére részletes kép rajzolódik ki a forradalom után hirtelen magasba ívelő Sztálin-karrierről. Az értelmiségi típusú forradalmárokkal szemben Sztálin a szervező forradalmár típusát személyesítette meg, akinek szervező zsenije az apparátus építésében teljesedett ki és aki természetesen az általa megszervezett pozíciókat magának tartotta meg. A létrejött apparátusok továbbépítésével később apránként felmorzsolta a demokráciát és az apparátusba saját embereit ültette. Ellenlábasait pedig, elsőként a régi lenini gárdát, Lenin munka- és fegyvertársait a nagy kirakatperekkel és az azokat követő tisztogatásokkal elpusztította. A könyv részletesen ismerteti a terrorhullámok masinériáját, éppúgy mint Sztálin ügybuzgó és hűséges munkatársainak (Molotov, Berija, Visinszkij, Kaganovics és Zsdanov) viselt dolgait. Szól Sztálin háborús szerepéről, felelősségéről és karizmatikus hatásáról, valamint a háború utáni újabb terrorpszichózisról (az írók és művészek elleni zsdanovi kirohanások, a „leningrádi-ügy” hátteréről). A könyv utolsó fejezete a sztálinizmus mérlegét megvonva magvas tanulságot is kínál. pdf 2mb [Hidden Content]
    4 points
  7. Michael J. Sullivan-Riyria - A kezdetek sorozat-A Koronatorony (Riyria - A kezdetek 1.-4.) amerikai szerző antihős fantasy férfi főszereplő kaland magyar nyelvű regény tolvaj 1. Michael J. Sullivan: A Koronatorony 93% 2. Michael J. Sullivan: A rózsa és tövise 95% 3. Michael J. Sullivan: Dulgath halála 92% 4. Michael J. Sullivan: Winter elveszett lánya 96% Michael J. Sullivan-A Koronatorony (Riyria - A kezdetek 1.) (Elan világa 10.) KÉT EMBER, AKIK KI NEM ÁLLHATJÁK EGYMÁST. EGY LEHETETLEN KÜLDETÉS. LEGENDA SZÜLETIK. A kiégett harcos, Hadrian Blackwater, akinek már nincs semmi, amiért küzdhetne, társul Royce Melbornnal, a bérgyilkos tolvajjal, akinek már nincs semmije, amit elveszíthetne. Együtt kell ellopniuk egy kincset, amelyet úgy hírlik, lehetetlen meglovasítani… Ugyanis magába a Koronatoronyba zárták el. A Koronatorony pedig a valaha épített legnagyobb erődítmény utolsó, közismerten bevehetetlen maradványa, amelyben a birodalom legmohóbban áhított értékeit őrzik. De a megrendelőnek, az öreg varázslónak nem aranyra vagy ékszerre fáj a foga, és ha sikerül rávennie hőseinket, hogy a munka befejezéséig ne végezzenek egymással, akár még legendás csapat is válhat belőlük. Ki tudja? Talán még a lehetetlenre is képesek lesznek. A Riyria – A kezdetek a nagy sikerű fantasysorozat, a Riyria-krónikák előzménytörténetét meséli el. A Koronatorony önállóan is élvezhető, kerek történet. Michael J. Sullivan: The Crown Tower Eredeti mű Michael J. Sullivan: The Crown Tower Eredeti megjelenés éve: 2013 amerikai szerző antihős barátság fantasy férfi főszereplő hajózás halál harcosok heroikus fantasy kaland kortárs magyar nyelvű regény sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2017 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634700043 · Fordította: Matolcsy Kálmán ------------------------------------------------ Michael J. Sullivan-A rózsa és tövise (Riyria - A kezdetek 2.) (Elan világa 11.) EGY KEGYETLENÜL HELYBENHAGYOTT JÓBARÁT. KÉT, VÁLASZOKAT KERESŐ TOLVAJ. MEGSZÜLETIK A RIYRIA. Royce Melborn több mint egy éven át próbálta elfelejteni Gwen DeLancy-t, aki őt és társát, Hadrian Blackwatert, a biztos haláltól mentette meg. Mivel a tolvajnak nem sikerült kivernie a fejéből a nőt, Hadriannel visszatér Medfordba, de ezúttal megdöbbentő fogadtatásban van részük – Gwen látni sem akarja őket. Feltett szándékuk kideríteni, hogy mi a rejtélyes visszautasítás oka. Eközben az udvarban titkos összeesküvés van készülőben a királyi család ellen, amelynek csak két vétlenül belekeveredett kisember állhat az útjába. Az események megállíthatatlanul száguldanak a drámai végkifejlett felé, amely valamennyiüktől nagy árat követel. A Ryiria – A kezdetek a nagy sikerű fantasysorozat, a Riyria-krónikák előzménytörténetét meséli el. Michael J. Sullivan: The Rose and the Thorn Eredeti mű Michael J. Sullivan: The Rose and the Thorn Eredeti megjelenés éve: 2013 amerikai szerző antihős barátság fantasy férfi főszereplő gyilkosság heroikus fantasy kaland kalandregény kortárs magyar nyelvű nyomozás ősz regény sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2019 384 oldal · ISBN: 9789634700951 · Fordította: Matolcsy Kálmán ------------------------------- Michael J. Sullivan-Dulgath halála (Riyria - A kezdetek 3.) (Elan világa 12.) HÁROMSZOR IS PRÓBÁLTÁK MEGÖLETNI A GRÓFNŐT. AZTÁN FELBÉRELTEK EGY PROFIT. DE NEM SZÁMOLTAK A RIYRIÁVAL. Három év telt el azóta, hogy Hadrian, a háborúskodásba belefáradt zsoldos és Royce, a cinikus egykori orgyilkos egyesítették erőiket, megalapították a Riyriát, és felcsaptak bérkalandornak. Addig jól is mennek a dolgok, amíg egy napon fel nem kérik őket, hogy segítsenek megakadályozni egy gyilkosságot. Avryn legősibb nemesi családjának utolsó sarja ugyanis összeesküvők céltáblájává vált. A két hősnek el kell utaznia egy elfeledett, rejtélyes vidékre, hogy megmentsenek egy titokzatos nőt. Ám ez a nő sokkal többet tud Royce-ról, mint ami biztonságos, és jóval kevésbé érdekli a saját biztonsága, mint ami ésszerű. A Ryiria – A kezdetek a nagy sikerű fantasysorozat, a Riyria-krónikák előzménytörténetét meséli el. Michael J. Sullivan: The Death of Dulgath Eredeti mű Michael J. Sullivan: The Death of Dulgath Eredeti megjelenés éve: 2015 amerikai szerző antihős elf fantasy férfi főszereplő festészet heroikus fantasy high fantasy kaland ló lovaglás mágia magyar nyelvű regény sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2021 408 oldal · ISBN: 9789634702061 · Fordította: Matolcsy Kálmán ----------------------- Michael J. Sullivan-Winter elveszett lánya (Riyria - A kezdetek 4.) (Elan világa 13.) A BÁRÓ LÁNYA ELTŰNT. A RYRIÁNAK EGY VAGYON ÜTI A MARKÁT, HA MEGTALÁLJÁK. DE NEM ÉRIK BE ENNYIVEL. A dúsgazdag Gabriel Winter lánya rejtélyes módon eltűnik, és mivel hallottnak hiszi, bosszút esküszik. Miután Colnorában megélte a hírhedt Félelem Évét, tudja, kit bízhat meg azzal, hogy véres bosszúját beteljesítse: a rettegett Porost. Nyomozásuk során Royce, a cinikus néhai orgyilkos és Hadrian, az egykor zsoldosként szolgáló idealista útja egy titkokkal teli óvilági városba vezet, amelynek nemesei a birodalom hőskoráig vezetik vissza családfájukat. A Riyria feladata könnyűnek tűnik: ki kell deríteniük, mi történt az elveszett hercegnével, és ha életben van, haza kell juttatniuk… Ha pedig nincs, meg kell büntetniük a felelősöket. Hamar kiderül azonban, hogy semmi sem ilyen egyszerű Rochelle zsúfolt, ködös utcáin, amelyeken talán több ősi legenda is életre kelt. A Riyria – A kezdetek a nagy sikerű fantasysorozat, a Riyria-krónikák előzménytörténetét meséli el. Michael J. Sullivan: The Disappearance of Winter's Daughter Eredeti mű Michael J. Sullivan: The Disappearance of Winter's Daughter Eredeti megjelenés éve: 2017 amerikai szerző antihős barátság bérgyilkos démon elf fantasy férfi főszereplő gólem high fantasy kaland magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2022 430 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634702344 · Fordította: Matolcsy Kálmán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  8. Michael J. Sullivan-Riyria-krónikák sorozat 1-6-Trónbitorlók– Az elfek tornya stb amerikai szerző fantasy férfi főszereplő mágia magyar nyelvű regény tolvaj Michael J. Sullivan-Trónbitorlók (Riyria-krónikák 1.) (Elan világa 15.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. VÉGEZTEK A KIRÁLLYAL. KERESTEK KÉT BŰNBAKOT. ROSSZUL VÁLASZTOTTAK. Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek… A Trónbitorlók a magával ragadó Riyria-krónikák első kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyjévé vált. Michael J. Sullivan: The Crown Conspiracy Eredeti mű Michael J. Sullivan: The Crown Conspiracy Eredeti megjelenés éve: 2008 amerikai szerző antihős barátság fantasy férfi főszereplő heroikus fantasy high fantasy kaland kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű ősz regény sorozat része tolvaj varázsló > Fumax, Budapest, 2012 342 oldal · ISBN: 9789639861787 · Fordította: Makai Péter Kristóf --------------------- Michael J. Sullivan-Avempartha – Az elfek tornya (Riyria-krónikák 2.) (Elan világa 16.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A TITKOT EGY TORONY REJTI. A SZÖRNYETEG LEGYŐZHETETLEN AKADÁLY. A MEGOLDÁS MOST IS A KÉT TOLVAJ. Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak… Az elfek tornya a magával ragadó Riyria-krónikák második kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyjévé vált. Michael J. Sullivan: Avempartha Eredeti mű Michael J. Sullivan: Avempartha Eredeti megjelenés éve: 2009 amerikai szerző antihős barátság fantasy férfi főszereplő heroikus fantasy high fantasy kaland kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű regény sárkány sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2014 374 oldal · ISBN: 9789639861947 · Fordította: Matolcsy Kálmán --------------------- Michael J. Sullivan-Birodalom születik (Riyria-krónikák 3.) (Elan világa 17.) BÁB FEJÉRE KERÜL A KORONA. AZ IGAZI ÖRÖKÖS REJTVE MARAD. EGY KALANDOR TITKA FELFORGATHAT MINDENT. Háború fenyegeti Melengárt, és hőseink újabb kockázatos megbízást kapnak. Ezúttal szövetséget kell kötniük a nemzetelvűek csapataival, akik délen a birodalmi elnyomók ellen küzdenek. A Nefronita Birodalom megállíthatatlanul terjeszkedik, és Royce gyanúja egyre erősebb, hogy Ezrahaddon, a mágus eszközként használja őt és társát saját, kifürkészhetetlen céljaihoz. Ha ki akarja deríteni az igazságot, meg kell fejtenie Hadrian titkát. Ám felfedezése, könnyen véget vethet a barátságuknak és kettészakíthatja a Riyriát. A Birodalom születik a magával ragadó Riyria-krónikák harmadik kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyjévé vált. Michael J. Sullivan: Nyphron Rising Eredeti mű Michael J. Sullivan: Nyphron Rising Eredeti megjelenés éve: 2009 amerikai szerző antihős barátság fantasy férfi főszereplő heroikus fantasy high fantasy kaland kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű regény sorozat része tolvaj varázsló > Fumax, Budapest, 2013 408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639861572 · Fordította: Matolcsy Kálmán ---------------------- Michael J. Sullivan-A Smaragdvihar (Riyria-krónikák 4.) (Elan világa 18.) EGY FONTOS ÜZENET ROSSZ KEZEKBE KERÜL. SÖTÉT TERV LÉP MŰKÖDÉSBE. ÁM A KÉT TOLVAJ MOST IS A CSELSZÖVŐK ÚTJÁBAN ÁLL. A Riyria egyik fele, Hadrian Blackwater Novron elveszett örökösének felkutatására indul. Egykori társa életét féltve, Royce Melborn ismét csatlakozik hozzá egy utolsó küldetésre, így együtt szállnak tengerre. A sikerre egyetlen esélyük, ha szembeszállnak a kíméletlen Merrick Mariusszal, a mesterbűnözővel, aki barátból Royce legádázabb ellenségévé vált. Útjuk csapdák és árulás ingoványos vidékén át vezet, és Hadrian arra kényszerül, hogy szembenézzen rég eltemetett múltjával. A Smaragdvihar a magával ragadó Riyria-krónikák negyedik kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyjévé vált. Michael J. Sullivan: The Emerald Storm Eredeti mű Michael J. Sullivan: The Emerald Storm Eredeti megjelenés éve: 2010 amerikai szerző antihős barátság fantasy férfi főszereplő hajózás heroikus fantasy high fantasy kaland kalóz kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű regény sorozat része tenger tolvaj varázsló > Fumax, Budapest, 2014 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639861749 · Fordította: Matolcsy Kálmán ------------- Michael J. Sullivan-Télvíz idején (Riyria-krónikák 5.) (Elan világa 19.) KÉNYSZERŰ FRIGY KÉSZÜLŐDIK. KETTŐS KIVÉGZÉS A RÁADÁS. ÁM A KÉT TOLVAJNAK MÁS TERVEI VANNAK. Az Új Birodalom olyan ceremóniával készül megünnepelni a Nemzetelvűek felett aratott győzelmét, ami örökre emlékezetes marad. A Télvíz-ünnepre időzítik a császárnő kézfogóját, no meg Degan Gaunt és a Melengári Boszorkány nyilvános kivégzését. Terveik szerint Modina ezt követően végzetes balesetet szenved majd, így az új császár ülhet a birodalom trónjára. Micsoda gyönyörű nap lesz az! Csak egy a bökkenő: Royce és Hadrian közben megtalálták a rég elveszett örököst. A Télvíz idején a magával ragadó Riyria-krónikák ötödik kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek egyik legsikeresebb új fantasyjévé vált. Michael J. Sullivan: Wintertide Eredeti mű Michael J. Sullivan: Wintertide Eredeti megjelenés éve: 2010 amerikai szerző antihős barátság fantasy férfi főszereplő heroikus fantasy high fantasy kaland kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű regény sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2014 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639861961 · Fordította: Matolcsy Kálmán ------------------------ Michael J. Sullivan-Percepliquis – Az elveszett város (Riyria-krónikák 6.) (Elan világa 20.) MINDEN LEZÁRUL ITT ÉS MOST… AZ ELFEK ÁTKELTEK A NIDWALDENEN. A JÖVŐ KÉT TOLVAJ KEZÉBEN VAN. „Láttam nagy utazás. Tízen mennek. A nő, akinél a fény, ő vezet. Az út a föld gyomrába és kétségbeesésbe visz. A holtak hangja vezérli léptedet. Visszamész időben. Háromezer éves háború kezdődik újra. A hideg börtönébe zár világot, halál fenyeget embereket, és neked döntést kell hoznod…!” Ímígyen jósolta Fan Irlanu, az Oudorro falu tenkin látóasszonya. A Riyria története ezzel elérkezett a befejezéséhez. A Trónbitorlókban tetten ért két tolvaj összes sorsfordító kalandja ehhez a pillanathoz vezetett el. Háromezer év múltán itt az idő, hogy Novron Örököse végre beteljesítse sorsát. Michael J. Sullivan: Percepliquis Eredeti mű Michael J. Sullivan: Percepliquis Eredeti megjelenés éve: 2012 amerikai szerző antihős barátság elf fantasy férfi főszereplő heroikus fantasy high fantasy kaland kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű regény sárkány sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2015 624 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155514319 · Fordította: Matolcsy Kálmán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----- letöltés [Hidden Content] -
    4 points
  9. Vi Keeland-Rivaldafény sorozat-Vi Keeland-Tiltott gyümölcs (Rivaldafény 1.)-Szerelmi háromszög (Rivaldafény 2.) Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság chick lit énekes énelbeszélő erotikus férfi főszereplő kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő regény romantikus sztárvilág testvérek váltott szemszög Vi Keeland-Tiltott gyümölcs (Rivaldafény 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Arra vágyom a legjobban, ami nem lehet az enyém! Nyolc héttel ezelőtt aláírtam egy szerződést, ami akkor jó ötletnek tűnt. Jóképű agglegény, luxuskörülmények, és egy esély, hogy megnyerjük azt a főnyereményt, amire a családomnak olyan égető szüksége volt. Azonban voltak feltételek. Mi több, rengeteg. Mással randizni tilos. Műsoron kívül szexelni tilos. A szerződés tartalmát felfedni tilos. Miután tavaly önként lemondtam a férfiakról, úgy tűnt, nem lesz nehéz teljesítenem a feltételeket… legalábbis azt hittem. Azonban rájöttem, hogy magával az ördöggel paktáltam le… aztán beleszerettem a mocskos szájú fivérébe. A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland kétrészes, különálló történetekként olvasható sorozatában megmutatja, hogy a tiltott gyümölcs édessége semmihez sem fogható, ám az élvezetért nagy árat kell fizetni. Vi Keeland: Throb Eredeti mű Vi Keeland: Throb Eredeti megjelenés éve: 2015 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság chick lit előadás énelbeszélő erotikus férfi főszereplő gazdagság Kalifornia kortárs Los Angeles magyar nyelvű new adult női főszereplő póker regény romantikus sorozat része sztárvilág testvérek váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 314 oldal · ISBN: 9789635702701 · Fordította: Márton Andrea ------------------------------------ Vi Keeland-Szerelmi háromszög (Rivaldafény 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Úgy énekel, mint egy angyal. Az ágyban olyan, akár az ördög. Tizenöt éves koromban Dylan Ryder posztere lógott az ágyam fölött. Huszonöt éves koromban az ő teste volt a testem fölött. Minden lány álma számomra valósággá vált. Egy rocksztárral jártam, és lassan beleszerettem valakibe. Valaki másba, aki ugyanazon a turnébuszon ült. Flynn Beckham bandája volt az előzenekar. Dylan Ryderé a fő attrakció. De mi történik akkor, ha végül az előzenekar produkciója minden mást elhalványít. Elmondom, mi történik: eldurvulnak a dolgok. A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland kétrészes, különálló történetekként olvasható sorozatában megmutatja, hogy a tiltott gyümölcs édessége semmihez sem fogható, ám az élvezetért nagy árat kell fizetni. Vi Keeland: Beat Eredeti mű Vi Keeland: Beat Eredeti megjelenés éve: 2015 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság chick lit énelbeszélő erotikus férfi főszereplő gyász kortárs magyar nyelvű new adult New York női főszereplő regény romantikus sorozat része sztárvilág testvérek váltott szemszög zene zenekar zenész > Álomgyár, Budapest, 2022 318 oldal · ISBN: 9789635702923 · Fordította: Márton Andrea letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]- -
    3 points
  10. Vi Keeland · Penelope Ward-The Rush sorozat 88% – Lázadó örökös – Lázadó szív(The Rush 1.-2.) Ez a sorozat már lezárult. 21. század amerikai szerző chick lit énelbeszélő erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő spamelo író kortárs magyar nyelvű new adult New York (állam) női főszereplő nyár regény romantikus terhesség váltott szemszög Vi Keeland · Penelope Ward-Rebel Heir – Lázadó örökös (The Rush 1.) „Volt már veled olyan, hogy csak ránéztél valakire, és tudtad, hogy a feje tetejére állíthatná az életedet, ha hagynád?” Hogyan legyen szuper nyarad a Hampton-vidéken: Csípj meg egy mesés albérletet az óceán partján! √Pipa. Szerezz munkát egy menő szórakozóhelyen! √Pipa. Hogyan szúrj el egy szuper nyarat a Hampton-vidéken: Ess bele a fekete bőrdzsekis, borostás, átható tekintetű fickóba, aki kitűnik a tömegből! Abba, aki úgysem lehet a tiéd, miután vége a nyárnak. √Pipa. √Pipa. √Pipa. Pláne, ha ez a szexi, tetovált isten a főnököd. Pláne, ha nemcsak a munkahelyed az övé, hanem ő a fél város örököse. Pláne, ha gonosz veled. Aztán apránként leomlott a fal, amit ez a kemény pasi maga köré épített. Nem kellett volna beleszeretnem a lázadó örökösbe, főleg, miután világossá tette, hogy nem akarja átlépni velem a határt. Esténként hiába hűlt le a levegő, mégis egyre forróbb lett körülöttünk. A nyaram sokkal érdekesebb lett, de bonyolultabb is egyben. Egyszer minden jó dolognak véget kell érnie, nem? Csakhogy én nem ilyen befejezésre számítottam vele. Vagy legalábbis úgy tűnt. Egészen addig, amikor egy este rám parancsolt, hogy üljek be a kocsijába, mert nem akarta, hogy a sötétben gyalogoljak. Nagyjából így kezdődött a dolog Rushsal. „Az biztos, hogy imádom, ha Penelope Ward és Vi Keeland összeáll egy könyvre. Imádtam, hogy amikor elkezdtem ezt a kötetet, gyorsan magával ragadott a történet.” – Dana Ilie @ goodreads.com Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heir (angol) Eredeti mű Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heir (angol) 90% Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit énelbeszélő erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő spamelo író kortárs magyar nyelvű new adult New York (állam) női főszereplő nyár regény romantikus sorozat része terhesség váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632452111 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria ---------------------------------------------- Vi Keeland · Penelope Ward-Rebel Heart – Lázadó szív (The Rush 2.) Rush és Gia története folytatódik a Rebel Heir – Lázadó örökös érdekfeszítő lezárása után. Hogyan szúrj el egy szuper nyarat a Hampton-vidéken: Feküdj le a főnököddel. Pipa. Verd el az összes pénzed egy albérletre, amit nem engedhetnél meg magadnak. Pipa. Hogyan hagyd ott nyár végén azt a férfit, akibe beleszerettél: …Majd szólok, ha rájöttem. Vagy legalábbis úgy tűnik. Folytasd a történetet az akció, a dráma és a feszültség kellős közepén! Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heart Eredeti mű Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heart 85% Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század amerikai szerző anyaság apaság betegség chick lit család énelbeszélő erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő gyermekvállalás halál spamelo író kórház kortárs magyar nyelvű new adult New York (állam) női főszereplő nyár párkapcsolat regény romantikus sorozat része szülői szerep terhesség testvérek váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632451947 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    3 points
  11. Vekerdy Tamás - Az óvoda és az első iskolai évek A pszichológus szemével Korai tanítás? Ki a jó óvónő? Tanítson-e a szülő? Specializáció? Fontos kérdések, amelyeknek súlyát különösen akkor érezzük, ha magunk is érintettek vagyunk. Nem könnyű a válaszadás, hiszen számos probléma még mindig a szakemberek vitáinak a tárgya, és sok esetben maguk az intézmények – az óvodák, iskolák – is eltérő gyakorlatot folytatnak. Vekerdy Tamás e könyv megírása előtt tíz esztendeig dolgozott gyakorló pszichológusként nevelési tanácsadókban, tehát valóban „élesben” találkozott ezekkel a kérdésekkel, amelyek mögött azonban mindig ott állt egy segítségre szoruló gyermek, család, vagy éppen egy pedagógus, egy intézmény – diagnózisai, következtetései éppen ezért lehetnek mindannyiunkhoz szólóak. pdf 14mb [Hidden Content]
    2 points
  12. Robin Cook-Jack Stapleton & Laurie Montgomery sorozat 1-12..Robin Cook-Génhiba..Robin Cook-Vakság ..Robin Cook-Genezis.stb. amerikai szerző krimi magyar nyelvű orvosi krimi regény 1. Robin Cook: Vakság 84% 2. Robin Cook: Ragály 86% 3. Robin Cook: Kromoszóma 86% 3. Robin Cook: Hatodik kromoszóma 4. Robin Cook: Vektor 82% 5. Robin Cook: Fertőzés 86% 6. Robin Cook: Válság 71% 7. Robin Cook: Halálcsapda 81% 8. Robin Cook: Idegen test 78% 9. Robin Cook: Beavatkozás 69% 10. Robin Cook: Gyilkos terápia 78% 11. Robin Cook: Génhiba 80% 12. Robin Cook: Genezis 83% Robin Cook-Vakság (Jack Stapleton & Laurie Montgomery 1.) Adva van egy csinos, fiatal orvosnő, két férfi – egyikük maga is orvos, másikuk Columbo-stílusú nyomozó- akik között a nő ingadozik. Értetlen, akadékoskodó felettesek, segítőkész kollégák. Meg a New York-i maffia, amely szenvtelenül teszi a dolgát: gyilkos és gyilkol. Ezúttal csak azt nem érti senki, hogy miért is? Mindent és mindenkit elborít a vakság. Laurine, a hősnő és az olvasó egyaránt úgy érezheti, lidércálomban él, ahol egy gigantikus puzzle-t kellene összeraknia, és a darabok még csak illeszkednek valahogy, de hogy az egészből mi lesz, nem tudni… egészen a végkifejletig, mely még a legrafináltabb, krimik tucatjain edződött olvasónak is tartogat meglepetést. Robin Cook: Blindsight Eredeti mű Robin Cook: Blindsight Eredeti megjelenés éve: 1992 amerikai szerző krimi magyar nyelvű orvosi krimi regény sorozat része > I.P.C., Budapest, 2011 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636353964 · Fordította: Sinka Erika Robin Cook-Génhiba (Jack Stapleton & Laurie Montgomery 11.) A New York-i metróban összeesik egy fiatal nő, és még mielőtt a mentő a kórházba érne vele, meghal. A súlyos fertőzés okozta haláleset elgondolkodtatja Jack Stapleton törvényszéki szakértőt, aki a száz évvel korábbi, világméretű spanyolnátha-járvány veszélyétől tartva alaposabb vizsgálatba kezd. Mint kiderül, a nő szívátültetésen esett át, de semmi nem indokolta, hogy szervezetét vírus támadja meg. Két újabb, hasonló haláleset igazolja a patológus gyanakvását, s nyomozásai hamarosan a génmódosítás és a genomszerkesztés ingoványos területére, s egyúttal a szervkereskedelem sötét, kegyetlen világába vezetnek. Jack olyan, megalomániás törekvésekkel szembesül, amelyek emberéleteket kockáztatva feszegetik az orvostudomány legvégső határait. És ha nem elég óvatos, hamarosan ő maga lehet a következő áldozat. Robin Cook a rá jellemző kíváncsisággal boncolgatja a legkorszerűbb vívmányokkal élő és visszaélő ember morális felelősségét, miközben újra feszült és izgalmas orvosi thrillerrel lepi meg rajongóit. Robin Cook: Pandemic Eredeti mű Robin Cook: Pandemic Eredeti megjelenés éve: 2018 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző bűnözés egészség egészségügy férfi főszereplő járvány krimi magyar nyelvű New York orvos orvosi krimi regény sorozat része thriller vírus > Geopen, Budapest, 2019 400 oldal · ISBN: 9789635160129 · Fordította: Babits Péter ------------- Robin Cook-Genezis (Jack Stapleton & Laurie Montgomery 12.) Amikor Kera Jacobsen, a 28 éves szociális munkás holtteste Laurie Montgomery igazságügyi orvos szakértő boncasztalára kerül, elsőre úgy tűnik, újfent gyarapodott a kábítószer-túladagolás áldozatainak száma. A tekintély nem tisztelő, rossz modorú Aria Nichols patológus rezidens szerint azonban másról lehet szó, amint kiderül, hogy az áldozat terhes, a karján pedig nincs nyoma gyakori tűhasználatnak. Kera családja és ismerősei elképzelhetetlennek tartják, hogy a lány függő lett volna, a kórház viszont, ahol dolgozott, sietne csendben és gyorsan lezárni a sajnálatos ügyet. Vajon ki lehet a lány titokban tartott partnere, immár meg nem születő gyermekének az apja? Aria és az intézetet vezető Laurie sejti, hogy az elhallgatott kapcsolat lehet a rejtély nyitja. Aria egy családfakutató társaság DNS-adatbázisának felhasználásával igyekszik nyomára akadni az ismeretlenséget választó férfinak. Amikor Kera közvetlen munkatársnője is meghal, új fordulatot vesznek az események, és amint a két patológus egyre közelebb kerül a megoldáshoz, annál valószínűbb, hogy ők válhatnak a tetteit balesetnek álcázó gyilkos következő áldozataivá… Robin Cook naprakészen figyeli az orvostudományi kutatások eredményeit. Legújabb orvosi thrillerjének megírásához ezúttal az egyre divatosabbá váló családfakészítésből merített ihletet. Eredeti megjelenés éve: 2019 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző bioinformatika családfakutatás gyilkosság krimi magyar nyelvű New York orvosi krimi regény sorozat része thriller > Geopen, Budapest, 2020 398 oldal · ISBN: 9789635160600 · Fordította: Babits Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - mind letöltés [Hidden Content] -
    2 points
  13. Peter Truscott-Putyin útja Vlagyimir Putyin mintha a semmiből pattant volna elő, amikor 2000 márciusában az elnöki székbe került. Mintha suttyomban vette volna be a Kremlt – ahogy akkoriban suttogták, még a KGB-nél magas rangú tisztként elsajátított képességeit hasznosítva. Valójában azonban, mint azt Peter Truscott lebilincselő könyvében bemutatja, Putyin hatalomra jutásában nagyobb szerepet játszott a körültekintő manőverezés és a blat, a hagyományos orosz haveri és patrónusi rendszer. Kezdeti törekvéseit – hogy Oroszországot ismét „nagyhatalommá” tegye – mérsékelték az amerikai befolyás alatt álló világ realitásai, ám hatalomra kerülése óta Putyin ravaszul, de óvatosan kitaposta a maga ösvényét: barátságosan viszonyul a Nyugathoz, amikor az az érdeke, hazai pályán pedig keményvonalas politikát képvisel a problémák megoldásában. A csecsen válság kezelése vagy a moszkvai színházi ostrom kegyetlen és végzetes megoldása egyenlő mértékben váltott ki csodálatot és megvetést. De vajon mit is képvisel Putyin? Peter Truscott a mai orosz politikai és társadalmi berendezkedés egyik legjelesebb elemzője. Elsőként jelentkezik a Putyin jellemét átfogóan megrajzoló munkával, a legtöbb esetben rámutatva a jelenségek gyökerére. Ez a mesterien és nagy éleslátással, a moszkvai, szentpétervári, washingtoni, londoni és a világ más táján élő kulcsszereplőkkel készített interjúkra támaszkodva elkészített életrajz megvilágítja a világ egyik legrejtélyesebb vezetőjét, és bepillantást nyújt abba is, milyen lehet Putyin Oroszországában élni. életrajz magyar nyelvű Oroszország politikus történelmi személy > Panem, 2005 328 oldal · ISBN: 9789635454327 · Fordította: Nagy Mónika Zsuzsanna Peter Truscott-Kurszk Oroszország elveszett büszkesége Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. 2000. aug. 12-én 118 emberrel a fedélzetén elsüllyedt a világ egyik legmodernebb atom-tengeralattjárója, a Kurszk. Ez volt a legnagyobb katasztrófa, amelyet az orosz haditengerészet békeidőben valaha is elszenvedett, az eset pedig alapjaiban rendítette meg Putyin elnök pozícióját Oroszországban csakúgy, mint külföldön. Mi történt valójában? A könyv szerzője nemcsak a tengeralattjáró legénységének utolsó óráit rekonstruálja, hanem bemutatja azt a demokráciát is, amelynek védelmére ezt a több száz millió dollár értékű tengeralattjárót építették. Peter Truscott, brit, orosz, norvég és amerikai hírszerző tisztektől gyűjtötte be információit, és felkereste az áldozatok családtagjait is ismeretterjesztő katasztrófa magyar nyelvű Oroszország tenger > Szukits, Szeged, 2003 248 oldal · ISBN: 9639441392 · Fordította: Szente Mihály letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  14. Steven Griffiths-Gwan Dai nevében Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A bûntett, amirõl a hongkongi lapok írnak – holnapután. A város történetében páratlan, véres rajtaütés célja nem csupán a vagyonszerzés: a kommandós stílusú akció szervezõi közt a helyi bûnszövetkezetek vezetõin kívül kínai katonatisztek is akadnak. A tervezett bevétel: 270.000.000 hongkongi dollár. És ez csupán a kezdet… Gwan Dai nevében A rendõrök és titokzatos ellenfeleik versenyfutása az idõvel Steven Griffiths négy kontinensen átívelõ, lebilincselõen izgalmas regényében. akció kaland magyar nyelvű regény > King, Budapest, 1993 848 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637789057 · Fordította: Némethi Zsuzsa, Szilágyi Róbertné letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  15. Valuch Tibor - Hétköznapi élet Kádár János korában A párizsi Larousse sorozatát, amely a hétköznapi élet eseményein keresztül ismertet meg az emberiség történetével, a magyar kiadás néhány, kifejezetten Magyarország történetét bemutató témával egészíti ki. Közülük az első a közelmúlttal foglalkozik: a Kádár-korszakot felölelő több mint harminc év hétköznapi világát tekinti át az ötvenes évek második felétől az 1989-es rendszerváltozásig, de vázlatosan kitér a háború utáni évektől az 1956-os forradalomig tartó korszak mindennapi életére is. pdf 251mb [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  16. Maria Pettersson - Fantasztikus nők Fantasztikus nők, döbbenetes, elképesztő sorsok. Hogyhogy eddig nem ismertük őket? Létezik, hogy senki sem írt regényt, verset, ódát, szatírát az életükről, tetteikről? Többségüket elnyelte a múlt süllyesztője; apjuk, férjük, fivérük árnyékában ritkán vettek róluk tudomást, akármilyen zseniálisak voltak is a maguk nemében, sőt, nem csak a maguk nemében. Szerencsénkre Maria Pettersson pótolta a hiányt, amikor megírta ezt a közel száz, hihetetlenül izgalmas női sorsot. pdf 6mb [Hidden Content]
    2 points
  17. TreeCardGames 6in1 318MB A TreeCardGames windows-os kártyajátékai és a teljes vagy premium verziókat feloldó kulcsgenerátor. SolSuite Solitaire SolSuite is a high-quality collection of more than 790 solitaire card games! latest version 23.0 MahJong Suite MahJong Suite is a high-quality collection of MahJong solitaire games latest version 19.0 Sudoku Up Sudoku Up is a high-quality collection of Sudoku Puzzles latest version 12.0 Hearts Premium Hearts Premium is a beautiful version of the famous trick-taking card game latest version 3.3 Spades Premium Use your best strategy to win at least the number of tricks bid in each hand! (multi-language) latest version 3.0 Gin Rummy Premium A fun and modern version of the famous 'draw and discard' card game! (multi-language) new version 3.1 [Hidden Content] jelszó:2023
    2 points
  18. Christi Caldwell-A gróf ágyában (London elveszett lordjai 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az önfejű újságíró, Verity Lovelace minden követ megmozgat annak érdekében, hogy megoldja a londoni arisztokráciát foglalkoztató legújabb rejtélyt. Ezért még arra is képes, hogy lemerészkedjen a város csatornarendszerébe. És pontosan ez az a hely, ahol rátalál Maxwell grófjának eltűnt örökösére, Malcom Northra. A férfi, akit még gyerekkorában raboltak el az otthonából, elégedett az életével, amelyet önerőből épített fel, és egyáltalán nem óhajtja elfoglalni az őt megillető helyet az előkelő társaságban. Miután azonban Verity a címlapon leplezi le a kilétét, Malcom kincsvadászból hirtelen a lányos apák célpontjává válik. A férfi pedig egyetlen módot lát arra, hogy távol tartsa magától az elsőbálozókat: megkéri Verityt, hogy tegyen úgy, mintha házasok lennének. Végül is miatta került ebbe a helyzetbe… Christi Caldwell: In Bed with the Earl Eredeti mű Christi Caldwell: In Bed with the Earl Eredeti megjelenés éve: 2020 19. század amerikai szerző arisztokrácia London magyar nyelvű női főszereplő regény rejtély romantikus sorozat része szegénység történelmi romantikus újságírás váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Romantikus Regények General Press > General Press, Budapest, 2021 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634525172 · Fordította: Harcsa Henrietta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  19. Sandro Veronesi-A kolibri Sandro Veronesi új regényének főszereplője Marco Carrera, a kolibri. Az élete teli van kétségekkel, végzetes véletlenekkel, kegyetlen veszteségekkel és örök szerelmekkel. De ő sosem zuhan a mélybe: szüntelen, állhatatos szárnycsapásokkal próbál helyben maradni, és amikor ez nem lehetséges, megállítani a zuhanást – mert túlélni nem azt jelenti, hogy kevésbé élni. Körülötte Veronesi felejthetetlen karaktereket épít, amelyek tökéletes regénystruktúrát alkotnak. Egy egész kis világ az idő tengerében, a hetvenes évek elejétől a komor közeljövőig, amikor feltűnik Marco Carrera kitartásának gyümölcse: egy kislány, akit, Miraijinnek hívnak, és ő lesz az Új Ember. Nagyhatású regény az élet megrázó erejéről, elvarázsol és megindít. A kötet a legrangosabb olasz irodalmi díj, a Premio Strega győztese, illetve megkapta a legjobb külföldi könyvnek járó France Inter/Le Point díjat Franciaországban. „Te egy kolibri vagy, mert ahogyan a kolibri, minden energiádat arra fordítod, hogy egy helyben maradj.” Sandro Veronesi: Il colibrì Eredeti mű Sandro Veronesi: Il colibrì Eredeti megjelenés éve: 2019 apaság család családalapítás családregény férfi főszereplő férfiak filmadaptáció Firenze házasság kortárs magyar nyelvű olasz szerző Olaszország Párizs párkapcsolat posztmodern pszichés betegség rákbetegség regény Róma romantikus Strega-díj > Partvonal, Budapest, 2021 336 oldal · ISBN: 9786156058812 · Fordította: Matolcsi Balázs letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  20. Fényes Tóth Olga - Nők a szovjet börtönében Ezt a könyvet nem író írta. Egy magyar asszony visszaemlékezéseit tükrözik a sorok szibériai rabsága hét, sötét esztendejéről. De éppen úgy megírhatta volna azokat egy más nádihoz tartozó valaki minden szenvedésen és gyötrelmen túl is hú fia maradt annak a közösségnek, amit Hazájának, Nemzetének nevez. Az olvasó ne várjon ettől a könyvtől fordulatos eseményeket, finom lélek-analízist vagy csiszolt írói stílust. .Ha ezt várja— csalódni fog és jobb ha leteszi a könyvet. A sorokat hét elveszett esztendő, hétszer háromszázhatvanöt nap pokoli szenvedése és egyedülléte íratta a szerzővel, mintegy tükörként, hogy: íme, ilyen az élet és ilyen kegyetlenül nyers, komisz és kíméletlen azok élete, akik a történelem különös játéka folytán belekerültek — vagy belekerülnek — a kommunista Igazság — vagy, inkább igazságtalanság — csontot és vért, lelket és idegeket őrlő gépezetébe. Fényes Tóth Olga majd egy évtizedig járta a szibériai rabszolga-táborok reménytelen világát. Hét hosszú évet töltött szovjet-orosz munkatáborokban. Hét esztendő — amit elloptak az életéből, és amit soha, de soha nem kaphat többé vissza. Hét komor, szürke, szenvedésekkel teli esztendő, örömök, szeretet és sokszor a remény legkisebb simogatása nélkül. Halálra ítélt szám volt a tundrák testet és lelket fagyasztó jeges világában, ahol nem számított az ember, ahol lélektelenek voltak az őrzők és ahol nem számított az emberi élet. Azt szokták mondani, hogy a csodák ideje elmúlt. Nem! Ma is a csodák idejét éljük. Már az is csoda, hogy még egyáltalán élünk és létezünk, mikor az ember annyira elaljasodott, hogy szerte a világon betonbunkerekbe zárva őrzi azokat a fegyvereket, amelyek ha elszabadulnak, akkor népes városok és országok pusztulnak el rövid pár óra leforgása alatt. A csodák idejét éljük, mikor kórházakat építünk, ahol okos doktorok vigyázzák egészségünket és ugyanakkor hideg politikusok cinikusan kiszámítják, hogy egy esetleg elkövetkezendő háború kb. 200 millió ember életébe kerül. Igaz, hogy vigasztalóul odateszik: de aki túléli, annak már nem kell félnie egy újabb háborútól és egy boldogabb kor felé irányíthatja atomsugaraktól megvakult szemeit. De a 200 millió embert már leírták a titkos irodákban felfektetett 'nagy tartozik-követel könyvben. Mint felesleges tömeget, mint halálraítélt masszát kezelik a már eleve halálra ítélteket és közben elfelejtik, hogy ennek a tömegnek minden egyes emberatomja elő és szenvedő, gondolkodó és érző individuum, aki élni akar. A megfordított csodák idejét éljük, amikor a vallások és legendák szép és jó Istencsodáit a materializmusba torkollott ember gonosz és istentelen csodái váltották fel. Minden ember élete csodákkal terhelt és minden ember csodavárú. És csoda történt a könyv szerzőjével is, amikor hét évi nyomorult sora után, minden reménytelenség ellenére is kitárultak előtte az élet kapui, amikor a tajgák világából élve haza került. Nem regény, vagy szépirodalom ez a könyv. Maga az élet, illetve az életnek az a része, amelyet sokan ismernek és mégis oly kevesen ahhoz — hogy valóban olyannak lássák azt, az egész világot fenyegető végtelen veszedelmet, amit úgy hívnak, hogy — Kommunista Társadalmi Rendszer. Fényes Tóth Olgának a szibériai hét esztendőről írott visszaemlékezéseit a new yorki Szabad Magyarság közölte először folytatásokban. Most az amerikai magyarság támogatásával a müncheni Mikes Kelemen Kör bocsájtja az olvasók és nem olvasók elé könyv alakban. Hogy egy magyar nyelvű könyv kiadása és megjelentetése mit jelent a emigrációban, azt csak azok tudják, akik ismerik emigrációnk hibáit és előnyeit, szalmaláng lelkesedését és már-már a fekete hamuig érő olykori apátiáját. Addig vagyunk erősek, amíg magyar betűt és magyar szót tudunk a fehér papírra vetni, mert minden magyar írás és magyarul leírt szó, vallomás a régi és egyetlen régi Haza mellett és helytállás magyarságunk mellett.Ez a könyv több! Vallomás, helytállás és egyben — figyelmeztető írás is azok számára, akik pillanatnyi jómódúkban hajlandók megfeledkezni a Vasfüggöny mögötti világról, Hazánkról, Magyarországról … pdf 1mb [Hidden Content]
    1 point
  21. Egy másik tárhely..... Kárpátia - Napkelettől napnyugatig (2023) Teljes hossz:28p Teljes méret:72mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2023 01.Kalandra fel.mp3 02.A láthatatlanok.mp3 03.Lement a nap.mp3 04.Hunok unokája.mp3 05.Már nem ember, még nem állat.mp3 06.Ahány madár annyi fészek.mp3 07.Báthori legenda.mp3 08.Piros szív, fehér hó, zöld levél.mp3 09.Vajákos.mp3 10.Dicsőség Istennek.mp3 [Hidden Content]
    1 point
  22. Stefan Niemayer-Horogkeresztes hamisítók-Titkos kísérletek a náci birodalomban-A nácik aranya könyvek Stefan Niemayer-Horogkeresztes hamisítók A náci korszaknak volt egy olyan sajátos „mellékterméke” is, amellyel a komoly történészek sohasem foglalkoztak. Pedig ezek az események is befolyásolták a világ sorsának alakulását a maguk idejében. A náci vezérek már elég korán belátták, hogy hatalmukat csak kegyetlen háborúkkal tudják kiterjeszteni az abból nem kérő más nemzetek, államok területére. És ha azok a háborúk már folyamatban vannak, akkor ott minden eszköz meg van engedve. Ezért hoztak létre az egyik titkosrendőrségük keretében egy különleges hamisító részleget, amely minden nyelven képes volt előállítani bármilyen igazolványt, okiratot, útlevelet, bizonyítványt, de akár neves emberek kézzel írott leveleit is – és az így gyártott „hivatalos” és „valódi” iratokkal, levelekkel sikerült valósággal lefejezniök az egyik várható nagy ellenséges állam katonai vezérkarát – anélkül, hogy nkik egyetlen lövést le kellett volna adniok. Még később ugyanezek a hamisítók nem papírokat, hanem… akciót, eseménít hamisítottak! Háborús okot gyártottak egy hamis kommandós támadással saját erőiek ellen, hogy aztán Hitlernek legyen mire hivatkoznia, amikor kirobbantotta a második világháborút. A legérdekesebb azonban az a sok éven át tartó akció, amelynek során a hitleri gépezetet olajozó idegen valuták nagybani gyártására rendezkedtek be ugyanezek az emberek. A történelemben annak előtte még nem fordult elő, hogy az államvezetés a maga teljes hatalmi és technikai apparátusával állt volna egy hamisító csoport, egy valóságos „pénzgyár” mellé, amely végül is hatalmas károkat okozott az ellenségnek… Eredeti megjelenés éve: 2003 kortárs magyar nyelvű magyar szerző > Anno, Budapest, 2003 200 oldal · ISBN: 9633752906 -------------------------------- Stefan Niemayer-Titkos kísérletek a náci birodalomban A cím tökéletesen fedi a tartalmat. Elsősorban a koncentrációs táborokban végrehajtott orvosi és fizikai kísérletekről van szó, amelyek során a náci orvosok és tudósok (?) sok tízezer szerencsétlen foglyot „használtak fel”. Döbbenetes erejű dokumentum-munka. Eredeti megjelenés éve: 2004 2. világháború ismeretterjesztő kísérlet koncentrációs tábor magyar nyelvű magyar szerző nácizmus történelem > Kódexfestő, 2013 224 oldal · ISBN: 9789632380780 ------- Stefan Niemayer-A nácik aranya A világtörténelem legnagyobb rablását a nácik követték el a második világháború végén. Tonnaszám rejtettek el aranyat, ezüstöt, drágaköveket, műkincseket. Amit aztán később a megszálló amerikaiak leltek fel bányákban, barlangokban, tavakba süllyesztve. Mi lett a kincsek sorsa – később? Igaz, hogy az amerikaiak is loptak belőle? A szerző korabeli és a későbbi források alapján követte nyomon az irdatlan kincsek, köztük a magyar aranyvonat sorsát is. Eredeti megjelenés éve: 2001 Tartalomjegyzék 2. világháború dokumentumregény magyar nyelvű magyar szerző történelem > Kódexfestő, 2017 208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632381404 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  23. A szürke ember.The Gray Man.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai akcióthriller, 2022 Stáblista: Amikor a kétes múltú CIA ügynök véletlenül terhelő ügynökségi titkokat tár fel, egy szociopata szélhámos riválisa érdíjat tűz ki a fejére, és végigüldözi a fél világon. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----
    1 point
  24. Az unoka.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar játékfilm, 115 perc, 2022 Stáblista: Általános Az unoka egy nyomozós thrillerbe oltott felnövés-történet, a fekete komédia elemeivel árnyalva. A napjainkban játszódó bosszútörténet főhőse egy szelíd, illedelmes irodista fiú, Rudi (Blahó Gergő). Miután imádott nagyapja (Jordán Tamás) egy lelketlen csalás áldozata lesz, elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot. Ehhez találékonyságra, rafinériára és önbizalomra van szüksége – meg egy csapat szövetségesre. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------
    1 point
  25. Az igazság bajnokai Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Retfærdighedens ryttere 18 éven aluliak számára nem ajánlott dán vígjáték, 116 perc, 2020 Stáblista: Mathilde egy tragikus vonatbalesetben veszíti el édesanyját. Apja, Markus hivatásos katonaként hosszú éveket töltött távol otthonuktól, most hazatér egyedül maradt lányához. Hamarosan felkeresi Markust egy különös figura, Otto, aki szintén a vonaton utazott és állítja, hogy a baleset nem volt véletlen. A gyilkosságot egy koronatanú kiiktatására tervelték ki, aki az Igazság bajnokai nevű motorosbanda feje ellen tanúskodott volna, Markus felesége pedig csupán véletlen áldozata volt a merényletnek. A katona nem habozik, Ottoval és barátaival – akik a feladatra tökéletesen alkalmatlanok – bosszúhadjáratra indul, még ha ehhez a fél alvilággal le is kell számolnia. Az Oscar-díjas Anders Thomas Jensen (Gengszterek fogadója, Zöld hentesek, Ádám almái, Férfiak és csirkék) dán forgatókönyvíró és filmrendező fekete komédiája újra összehozza a dán filmek legkedveltebb színészeit. A világsztár, Mads Mikkelsen (Még egy kört mindenkinek, Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, Férfiak és csirkék, A vadászat, Ádám almái, Hannibal) mellett Nikolaj Lie Kaas (A 64-es betegnapló, Palackposta, Fácángyilkosok, Nyomtalanul, Zöld hentesek, Ádám almái), és Nicolas Bro (Férfiak és csirkék, Ádám almái) a főszereplői a filmnek. Az igazság bajnokai nemzetközi premierje az ’A’ kategóriás Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol az alkotás nyitófilm volt, és versenyben is szerepelt. Az igazság bajnokai négy kategóriában volt jelölt a dán kritikusok díjára, valamint 15 kategóriában jelölték a Dán Filmakadémia éves díjára, a Robert-díjra. Utóbbit négy kategóriában el is nyerte (Legjobb színésznő, női mellékszereplő, zene és vizuális effektusok) a film. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---------
    1 point
  26. Batman.Batman.2022.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TRASH.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai krimi-dráma, akciófilm, 176 perc, 2022 Stáblista: Batman (Robert Pattinson) már két éve rója Gotham City utcáit, és üldözi a város gonosztevőit – így hát egyre mélyebbre merül a sikátorok sötétségébe. Már alig néhány emberben bízhat: mindenfelől korrupt hivatalnokok és romlott nagymenők veszik körül. csupán Alfred Pennyworth-szel (Andy Serkis) és Jame Gordon hadnaggyal (Jeffrey Wright) oszthatja meg a titkait. Egyedül maradt: rajta kívül nincs más, aki bosszút állhatna a város lakóinak sérelmeiért. Egy gyilkos épp Gotham elitjét veszi célba, és a szadista machinációi után hátrahagyott titokzatos nyomok a világ legnagyobb detektívjét a város alvilágába vezetik. Ott találkozik Selina Kyle-lal, vagyis Macskanővel (Zoë Kravitz), Oswald Cobblepottal, a Pingvinnel (Colin Farrell), Carmine Falcone-nal (John Turturro) és Edward Nashtonnal, Rébusszal (Paul Dano). A bizonyítékok azonban a saját otthona felé vezetik, és minél jobban szűkül a gyanúsítottak köre, annál félelmetesebbé válik. Batmannek új szövetségeket kell kötnie, le kell lepleznie az igazi bűnöst, és meg kell szabadítania Gothamet a hatalmaskodás és a korrupció pestisétől. Az egyik legmenőbb képregényhős fantasztikus szereposztással tér vissza, és közben látványosabb, izgalmasabb és keményebb, mint valaha. Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---------
    1 point
  27. David Attenborough - A kék bolygó - Az óceán világa (speciális kiadás) (4 DVD)The Blue Planet.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! színes, szinkronizált, angol, dokumentum film Directed by : Andrew Byatt, Alastair Fothergill, Martha Holmes Tartalom Vizeink élővilágának alig tíz százalékát ismertük meg eddig, mégis számtalan kérdés merült fel e világ működésével kapcsolatban. A BBC öt év alatt készítette el rendkívül látványos természetfilmjét. A szélsőséges, gyakran életveszélyes körülmények között forgatott epizódok lenyűgözőek, varázslatosak, informatívak, minden kérdésünkre választ adnak. az ismeretterjesztés magasiskolája, és minden, az állatvilágot és/vagy a zoológiát kedvelő fiatalnak és idősnek - biológiatanároknak különösen - ajánlott darab.“ EST.HU A kiadás két, eddig sosem látott jelenettel bővült. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! ------
    1 point
  28. Szellemtanú--Little Murder .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai thriller, 98 perc, 2011 Stáblista: Tartalom Sorozatgyilkos szedi áldozatait New Orleansban. Sajátos módon végez velük, karneváli álarcot tesz rájuk, majd megfojtja őket. Chaney nyomozót bízzák meg az egyik gyanúsított, a Hammermann nevű fickó megfigyelésével. Chaney rossz passzban van, a múltja démonai elől gyakran menekül az italhoz. Az egyhangú munkája sem dobja föl, állandóan leissza magát. Egy alkalommal megjelenik előtte egy lány szelleme, aki a házban lakott, ahol megfigyelőként vert tanyát. Arra kéri, találja meg az igazi gyilkosát, mert az öccsét vádolták. A két ügy összefügg egymással. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  29. West Side Story.West.Side.Story.2021.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB.PRÉMIUM LINKEK! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, musical, 156 perc, 2021 Stáblista: Az Oscar-díjas Steven Spielberg rendezésében és a Pulitzer- illetve Tony-díjas Tony Kushner írásában készült West Side Story a könyörtelen rivalizálás és ifjonti szerelem klasszikussá vált történetét meséli el, New York Cityben, 1957-ben. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----
    1 point
  30. Az Adam-projekt.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!The Adam Project amerikai sci-fi akciófilm, 106 perc, 2022 Stáblista: Miután az időutazó vadászpilóta, Adam Reed kénytelen kényszerleszállást végezni 2022-ben, összeáll 12 éves önmagával, hogy együtt megmentsék a jövőt. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------
    1 point
  31. Nat Geo - Bolygónk vándorai ( Great Migrations ) 2010 BDRIP 720p. H264 MKV HUN PRÉMIUM LINKEK!!! 5,03 GB színes, , amerikai, dokumentum- minisorozat, 1.évad 1.évad / 6 epizód / 45 – 50 perc /epizód rendező: Leslie Schwerin forgatókönyvíró: Jennifer Ackerman, James Birne, Eleanor Grant producer: David Hamlin zene: Anton Sanko, Robert Neufeld Szereplők: Stephen Fray, Peter Coyote, Thomas Fritsch Narrátor : Alec Baldwin magyar hangja: Kőszegi Ákos Nap mint nap különféle méretű, életformájú és anatómiai sajátosságú állatok milliói jönnek világra, hogy életük jelentős részét vándorlással töltsék - szárazföldön, vízben, vagy éppen levegőben. 01. Született vándorok (Born to move) Ezen epizód a mindennapos küzdelmekbe nyújt páratlanul látványos betekintést, négy faj kalandos migrációját végigkövetve: a nagy ámbráscetekét, melyek több mint másfél millió kilométert vándorolnak életük során; a Karácsony-szigeti rövidfarkúrákokét, melyek az esős évszak kezdetén hosszú, tömött sorokban indulnak meg a tengerpart felé; a pompás királylepkékét, akik számára négy generációra van szükség, hogy átszeljenek egy kontinenst; és a csíkos gnúkét, melyeknek a szárazföldi ragadozókon kívül, a folyókból rájuk leső krokodilokkal is meg kell küzdeniük a friss legelőkre jutásért. 02. Mindent az utódokért (Tenyészteni kell) Szárazföldön, vízben és levegőben, nap mint nap állatok milliói indulnak útnak, hogy kockára tegyék életüket azért, ami még saját létüknél értékesebb: kicsinyek világra hozása és felneveléséért. Az epizódban a Falkland-szigetek sziklás partjaitól Costa Rica sűrű erdőségeiig és Ausztráliától a dél-szudáni szavannákig a Föld legzordabb migrációs helyszíneire látogatunk, ahol a sikeresen célba érők megfizethetetlen jutalma: fajuk fennmaradása. 03. Versenyfutás a túlélésért Romantikus víziónk a nagy állati vándorlásokról alapvetően téves. Ezek ugyanis ugyanis korántsem kényelmes csatangolások, lubickolások és sétarepülések, hanem életre-halálra szóló versenyfutások a lassan, de kérlelhetetlenül múló évszakokkal és nyomukban drámaian mentő környezeti viszonyokkal. A bravúros felvételeket bemutató epizódban az Északi-sarkvidék jégtábláitól a botswanai sós síkságokig a Föld legkeményebb vándorlási útvonalaira látogatunk, melyeken rozmárok, rablócápák, zebrák, orángutánok és mocsáriantilopok róják a kilométereket, őszukságával a le. 04. Enni vagy meghalni (Böjt vagy éhség) A gyönyörű epizódban, szegődjön olyan balszerencsés fajok nyomába, hogy otthon a táplálékmennyiség évszakos változásai miatt, az évnek csak egy bizonyos részében lakható, ezért életük javát friss legelők és vadászmezők hajszolásval kénytelenek tölteni. 05. A vándorlás tudománya Az útra kelő milliós állatseregek, alig győzhető akadályok egész sorával találják szemben magukat veszélyes vándorlásaik során - csakúgy, mint a kutatók az ő megfigyelésük során... Megérdemelnek hát egy külön egyórás epizódot a következő izgalmas kérdésekről: A 21. században miként dolgoznak a nagy állatmigrációkban tanulmányozásával foglalkozó terepi biológusok? A műholdak és digitális eszközök korában milyen új eszközök állnak rendelkezésre, melyek a legfrissebb és legérdekesebb eredményeik? Szegődjön tudósaink nyomába - amint ők maguk gnúk, elefántok , királylepkék és elefántfókák nyomába szegődnek. 06. A kulisszák mögött (A kulisszák mögött) Szeretné tudni, hogy miként élték meg a stábok és helyi segítőik a vadonbéli kalandos forgatásokat? Tekintse meg a kulisszák mögé kalauzoló filmet, és érezze át a vadállatok közötti terepi filmes munka minden örömét, izgalmát és bosszúságát. A PirateClub MediaInfo v1.1 információi 01.Bolygonk.vandorai-Szuletett.vandorok-2010-bdrip.720p Videó információk: Méret: 870,83 MB Hossz: 0:50:15 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta:2 200 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 16/9 Audió: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 információk: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 220 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] .vandorok-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content] [Hidden Content] /get/13213211/01.Bolygonk.vandorai-Szuletett.vandorok-2010-bdrip.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13213207/02Bolygonk.vandorai-Mindent.az.utodokert-2010-bd part1.rar [Hidden Content]/get/13213210/02Bolygonk.vandorai-Mindent.az.utodokert-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13213206/02Bolygonk. vandorai-Mindent.az.utodokert-2010-bdrip.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/13213212/02Bolygonk.vandorai-Mindent.az.utodokert-2010-bdrip.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13215399/03.Bolygonk.vandorai-A.vandorlas.tudomanya-2010-bdrip.720p.part1.rar [Hidden Content]/get/13215400/03.Bolygonk.vandorai-A.vandorlas.tudomanya-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13215401/03.Bolygonk.vandorai-A.vandorlas.tudomanya-2010-bdrip.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/13215395/03.Bolygonk.vandorai-A.vandorlas.tudomanya-2010-bdrip.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13215394/04.Bolygonk.vandorai-Enni.vagy.meghalni-2010-bdrip.720p.part1.rar [Hidden Content]/get/13215391/04.Bolygonk.vandorai-Enni.vagy.meghalni-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13215397/04.Bolygonk.vandorai-Enni.vagy.meghalni-2010-bdrip.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/13215392/04.Bolygonk.vandorai-Enni.vagy.meghalni-2010-bdrip.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13216949/05.Bolygonk.vandorai-Versenyfutas.a.tulelesert-2010.720p.part1.rar [Hidden Content]/get/13216953/05.Bolygonk.vandorai-Versenyfutas. a.tulelesert-2010.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13216954/05.Bolygonk.vandorai-Versenyfutas.a.tulelesert-2010.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/ 13216952/05.Bolygonk.vandorai-Versenyfutas.a.tulelesert-2010.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13216951/06.Bolygonk.vandorai-A.kulisszak.mogott-2010-bp. part1.rar [Hidden Content]/get/13216950/06.Bolygonk.vandorai-A.kulisszak.mogott-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13216955/06. Bolygonk.vandorai-A.kulisszak.mogott-2010-bdrip.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/13216956/06.Bolygonk.vandorai-A.kulisszak.mogott-2010-bdrip.720p.part4.rar
    1 point
  32. A Guardista-The Guard .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott ír vígjáték, 96 perc, 2011 Stáblista: Tartalom Boyle őrmester egy Isten háta mögötti ír kisvárosban teljesít szolgálatot. Sajátos módon értelmezi a szolgálatot: prostituáltakkal szórakozik, zugalkoholt ad a haldokló anyjának, és rá se bagózik a szeme előtt működő nemzetközi kábítószercsempész-hálózatra, amelyet Clive Cornell irányít. Az Amerikából érkező FBI-ügynök, Wendell Everett a drogbanda után nyomoz. Boyle-t persze nem érdekli mindez, ám amikor a társa, Aidan eltűnik, a kedves prostija megzsarolja, és a csempészek le akarják fizetni, Boyle mégis aktivizálja magát: saját kezébe veszi a törvényt. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  33. Az igazság ára..The Lincoln Lawyer .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai krimi, 118 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Matthew McConaughey profilképeMatthew McConaughey Mickey Haller Ryan Phillippe profilképeRyan Phillippe Louis Roulet Marisa Tomei profilképeMarisa Tomei Maggie McPherson William H. Macy profilképeWilliam H. Macy Frank Levin John Leguizamo profilképeJohn Leguizamo Val Valenzuela Josh Lucas profilképeJosh Lucas Ted Minton Bryan Cranston profilképeBryan Cranston Lankford detektív Michaela Conlin profilképeMichaela Conlin Heidi Sobel Bob Gunton profilképeBob Gunton Cecil Dobbs Alkotók Vágó: Jeff McEvoy Producer: Sidney Kimmel Gary Lucchesi Tom Rosenberg Scott Steindorff Richard S. Wright Operatőr: Lukas Ettlin Zeneszerző: Cliff Martinez Forgatókönyvíró: John Romano Író: Michael Connelly Rendező: Brad Furman Tartalom Az igazság ára című fordulatos thrillerben Matthew McConaughey a dörzsölt, karizmatikus Los Angeles-i bűnügyi védőügyvédet, Michael "Mick" Hallert alakítja, aki Lincoln Continental kupéjának hátsó ülését használja irodaként. Mick eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát: egy gazdag Beverly Hills-i playboy (Ryan Phillippe) ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak. Az ügyvéd azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám a rengeteg pénzzel kecsegtető eset, amely pofonegyszerűnek ígérkezik, hamarosan halálos játszmává alakul át. Hallernek nemcsak egy hozzá hasonlóan mesteri manipulátorral, de saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 78,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 94 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:14.400 : Chapter 2 00:11:35.040 : Chapter 3 00:18:46.560 : Chapter 4 00:29:04.800 : Chapter 5 00:38:26.400 : Chapter 6 00:46:24.000 : Chapter 7 00:56:42.720 : Chapter 8 01:08:51.360 : Chapter 9 01:23:13.440 : Chapter 10 01:33:32.160 : Chapter 11 01:43:31.680 : Chapter 12 01:53:40.040 : Chapter 13 List (Audio) : 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 1 List (Subtitles Letterbox) : 1 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Bemutató dátuma: 2011. június 9. Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  34. Paris-Paris-DVDR HuN 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott francia vígjáték, 130 perc, 2008 Stáblista: Pierre Párizsban él és szívátültetésre vár. Állapota teljesen új és eddig ismeretlen szemszögből láttatja vele a világot, minden, amiben idáig hitt, most átértékelődik benne. Miközben éppen a halállal néz szembe, az élet igazi értékeit véli felfedezni, nem csak saját, hanem mások életében is. Hirtelen meglátja a szépséget a piaci árusokban, a pékben, egy szociális munkásban, egy táncosban, egy építészben, a hajléktalanban, egy egyetemi professzorban, egy manökenben, egy kameruni bevándorlóban. Felfedezi, az élet sokkal sokszínűbb és teljesebb, mint korábban gondolta. Általános letöltés -----
    1 point
  35. A mandzsúriai jelölt-The Manchurian Candidate .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 129 perc, 2004 Stáblista: Szereplők Tina Sinatra Executive Producer: Scott Aversano Látványtervező: Kristi Zea Vágó: Carol Littleton Craig McKay Bennett Marco kapitány és Raymond Shaw őrmester együtt szolgált az Öböl-háborúban. A kuvaiti sivatagban támadás érte a szakaszukat és csak Shaw őrmesternek köszönhetik, hogy életben maradtak, akit hőstettéért Becsületrenddel tüntettek ki. Tíz évvel később Shaw elképesztő gyorsasággal halad felfelé a politikai ranglétrán anyjának, a nagyhatalmú szenátornak a közbenjárásával. Marcót viszont rémálmok gyötrik, amelyek a kuvaiti akcióval állnak kapcsolatban. Azon töpreng, hogy Shaw talán nem is az a dicsőséges hős, akinek mindenki hiszi. Megpróbál kapcsolatba lépni vele. Általános xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  36. 28 héttel később-28 Weeks Later.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott angol horror, 99 perc, 2007 Stáblista: Szereplők Fél év telt el azóta, hogy egy vírus néptelen metropolisszá változtatta Londont. Lakóit gyilkos dühre sarkallta: a fertőzöttek egymást irtották ki. Az Egyesült Államok megszálló hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett körzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. Közöttük van Don is a gyerekeivel. A kiskamaszok az eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között, és meglepetésükre meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, hogyan maradhatott életben a fertőzött területen. Közben újra felüti fejét a járvány. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  37. 40 éves szűz-The 40 Year Old Virgin.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai vígjáték, 116 perc, 2005 Stáblista: Szereplők Andy egy műszaki áruház raktárvezetője, helyes pasi, jó munkatárs. Elégedett az életével. A lakása tele van akciófigurákkal és képregényekkel, bicajjal jár, mert nincs kocsija, és esténként, amikor épp nem videojátékkal múlatja az időt, ólomkatonákat festeget. Egyik nap a munkatársai, David, Jay és Cal pókerezni hívják. Az éjszaka végén kiderül, hogy Andy nem egyszerűen csak agglegény, de negyven éves korára még sohasem volt nővel. A kollégák rögvest elhatározzák, hogy segítenek neki elveszteni azt, amit immár négy évtized óta őrizget, a szüzességét. Az elvált Trish személyében hamarosan jelölt is akad. Általános xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  38. 10 dolog, amit utálok benned-10 Things I Hate About You.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai vígjáték, 97 perc, 1999 Stáblista: Szereplők Biancát hiába hívják randira a környék legmenőbb srácai. Nem mintha túlságosan tartózkodó lenne, de morc apja a fejébe vette, hogy míg Bianca nővére, Kat otthon ül, húgának is tilos a bulizás. Kat azonban kiállhatatlan, goromba pokróc, nincs senki, aki ki merne kezdeni vele. Amíg színre nem lép egy srác, aki jobban akarja Biancát a többieknél. A csöppet sem szent cél érdekében felbéreli Patrick Veronát, ezt a rejtélyes múltú, rettenthetetlennek látszó fiatalembert, hogy csábítsa el a mogorva Katet. A terv nem egyszerű, de végrehajtása sokkal bonyolultabb. Újabb szerelmes ifjoncok kerülnek elő, a párok kicsit átrendeződnek, senki nem ért semmit és végül hátha mindenki rátalál arra, akit megérdemel. Általános Menü xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------
    1 point
  39. A végzet ereklyéi - Csontváros.The.Mortal.Instruments.City.of.Bones.2013.HUN.PAL.DVDR-MWT.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai-német-kanadai akciófilm, 130 perc, 2013 Stáblista: Szereplők Clary Fray (Lily Collins) anyja (Lena Headey) rejtélyes eltűnésekor rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte, épp ellenkezőleg. Clary kétségbeesésében csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek Clary lesz a kulcsszereplője, miután kiderül, hogy egyedül ő képes megtalálni a mindent eldöntő ereklyét. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------
    1 point
  40. Anne Rice - Lestat herceg (Vámpírkrónikák 11.) EPUB A világ megmaradt vérszívói közt káosz uralkodik… kárhozat és tűz, törvénytelenül burjánzó parazitasereg tombol mindenütt… Egy Hang riasztja fel a föld mélyén szendergő öreg vámpírokat, azt parancsolja, válogatás nélkül égessék meg elszabadult ivadékaikat Párizstól Bombayig, Hong Kongtól San Franciscóig, szerte a világon. Fogy az idő. Ismerős hőseink csapata, Louis, Armand és a legendás Lestat herceg, aki visszatér önkéntes száműzetéséből, nem kisebb kalandra vállalkozik, mint hogy rátalál arra a valakire – vagy valamire –, akinek a Hangja ezt a rejtélyes világot vezérli, és kideríti a szándékait. Napjaink New Yorkjától az ókori Egyiptomig, Karthágótól a reneszánsz Velencéig végső küldetésre ébrednek az árnyékvilág legősibb és leghatalmasabb erői. Anne Rice legújabb regénye ott veszi fel a fonalat, ahol majdnem negyed százada a Lestat, a vámpír abbamaradt, hogy újult erővel ragadjon magával bennünket a Vámpírkrónikák feledhetetlen világa. De ez a könyv akkor is letehetetlen, ha nem ismerjük az előzményeket: az egész vámpíruniverzumot magában foglalja. [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Csillagösvényen -A magyarok igaz eredete, története ( 2006 ) DVDRIP X 264 MKV HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! színes, magyar történelmi - dokumentum filmsorozat I-IV.rész rendező: Kriskó László forgatókönyvíró: Pörzse Sándor fényképezte: László Zsolt zene: Kormorán,Kárpátia, Napvágás Közreműködnek: szakértők pl: Kosaras Péter Ákos, Sebő Ferenc, Dr. Varga Tibor, Szabó József János. I. DVD A Hazatérés című önálló film a honfoglalást, míg a Bulcsu az európai hadjáratokat és a lovas harcmodort mutatja be.A harmadik, A titokzatos Szent Korona című film pedig a koronaelméleteket foglalja össze a hagyományostól a meghökkentőig. II. DVD 1. rész: Titokzatos mondáink. Miről árulkodnak a legszebb magyar mondák? Az Aranyszarvas legendája, Attila kardja, Emese álma, Lehel kürtje. Megannyi titokzatos história, amelyeknek mély történelmi alapjuk van. 2. rész: A magyar nép rejtélyes eredete és nyelve. Honnan ered a magyar nép és nyelv? Létezett-e a sumér rokonság vagy az etruszk kapcsolat? Mi igaz és mi nem a finnugor elméletben? Volt-e írása a hunoknak és a magyaroknak? Ezernyi kérdésre keressük a választ neves szakértők segítségével. 3. rész: Betyárvilág. Közönséges bűnözők, vagy a nép jótevői? Kik is voltak a Betyárok? Hogyan harcolt Rózsa Sándor csapatával a szabadságharcban? Betyárvilág, legendák és igazságok. 4. rész: Az ősnyelv. Hogyan épül fel a magyar nyelv, mi a logikája? Ha létezett ősnyelv, annak van-e köze mai beszédünkhöz? III. DVD Magyar kereszténység – Keresztény Magyarság Az elfelejtett Rongyos Gárda A Madagaszkári királyság Magyar Géniuszok Az Ősnyelv II. IV. DVD 1. rész: A halálra ítélt zászlóalj. Sebő Ödön története a II. világháború egyik legnemesebb katona históriája. A Gyimesekben harcoló katonák, hazaszeretettől vezérelt hősies küzdelmének állít emléket. Az ismert zenész Sebő Ferenc – aki fia Sebő Ödönnek – és a Kárpátia zenéjével. 2. rész: Szökésének oka, hazaszeretet. Egy csodálatos Huszár történet! Virág Gedeon a 1848-49-es Magyar Szabadságharc egyik legnagyobb Huszárbravúrját hajtotta végre. A film emléket állít a Magyar Huszároknak és Virág Gedeonnak, akit az Aradi 13-ak mellett szintén halálra ítéltek. Zene Kárpátia. 3. rész: Világnak királya: Atilla. Ki volt Attila a Hunok királya, vajon egy vérszomjas uralkodó, amilyennek a nyugati folklór lefesti, vagy egy kegyelmes kegyes igazságtevő világkirály. ZENE: Napvágás A filmekben olyan szakértők, történészek hallhatunk szólalnak meg mint Kosaras Péter Ákos, Sebő Ferenc, Dr. Varga Tibor, Szabó József János. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Csillagosvenyen-2006-1.resz Videó információk: Méret: 721,01 MB Hossz: 1:59:29 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 640 x 312 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.051 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. A nagy fal ( The.Great.Wall.2016.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-Carpathians) PRÉMIUM LINKEK!! színes, magyarul beszélő, amerikai-kínai akcióthriller 84 perc Peter Loehr (producer) Max Brooks (író) Zhang Yimou (rendező) Carlo Bernard (forgatókönyvíró) Tony Gilroy (forgatókönyvíró) Stuart Dryburgh (operatőr) Ramin Djawadi (zene) Craig Wood (vágó) John Myhre (látványtervező) Mayes C. Rubeo (jelmeztervező) Gordon Sim (díszlettervező) szereplők: Matt Damon (William Garin) Pedro Pascal (Pero Tovar) Andy Lau (Wang hadvezér) Tian Jing (Lin Mei parancsnok) Willem Dafoe (Ballard) Johnny Cicco (Rizzetti) Numan Acar (Najid) Eddie Peng Lu Han Junkai Wang (A császár) Cheney Chen (Chen Xuedong) Az ősi Észak-Kínában William Garin (Matt Damon) zsoldosként vezet egy csapat harcost, akik gazdagságra, hatalomra és dicsőségre éhesek. Az egyik katona tudomást szerez Kína új pusztító fegyveréről, a puskaporról, s ez továbbszítja a harci kedvüket. A puskapor használatával ugyanis olyan erőre tehetnének szert, amellyel mindent elérhetnek, amire eddig vágyakoztak. A puskapor megszerzése mindenek feletti céllá válik számukra. Aztán egy este, miután túlélték egy sivatagi törzs támadását, a csapat katonáira láthatatlan ellenség csap le a táborhelyen. Az iszonyú vérengzést követően a két túlélő Garin és Tovar (Pedro Pascal) egy különös mágneses követ fedez fel a támadás helyén, és egy fura leszakadt karmot. Később, amikor a két férfi eléri a kínai nagy falat, egy hihetetlen technológiával felépített katonai erődítmény foglyai lesznek. De ez nem csupán az ő börtönük: az Erődváros lakosai valamiféle meghatározhatatlan, falon túli gonosztól rettegnek... ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ The.Great.Wall.2016.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-Carpathians ۰ Ű ş Film cime.........................: A Nagy Fal ۰ Ű ş Eredeti cim.................. ...: The Great Wall ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş File meret........................: 4.31 GB ۰°°°°°°Ű ş Jatekido..........................: 99 perc ۰ Ű ş Forras............................: Retail PAL DVD9 (HyperX) ۰ Ű ş Mufaj.............................: Akcio, Kaland, Fantasztikus ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş Megjelenes datuma.................: 2017.05.11. ۰°°°°°°Ű ş Release keszites datuma...........: 2017.05.11. ۰ Ű ş Sample............................: Nincs ۰ Ű ş File formatum.....................: ISO ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş ۰ Ű ş VIDEO INFORMACIOK ۰ Ű ş Video kep.........................: utolso cella - 72,7% (5373 kbps) ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş ۰°°°°°°Ű ş Felirat...........................: angol, roman, magyar + forced ۰ Ű ş Regio.............................: PAL 16:9 (2.40:1) ۰ Ű ş Menu..............................: modositott ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş Extrak............................: nincs ۰°°°°°°Ű ş ۰ Ű ş AUDIO INFORMACIOK: ۰ Ű ş DD 5.1 DD 2.0 DTS Egyeb ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş Magyar............: [X] [ ] [ ] [ ] ۰°°°°°°Ű ş Angol.............: [X] [ ] [ ] [ ] ۰ Ű ş Egyeb.............: [ ] [ ] [ ] [ ] xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  43. Casino Royale . [James.Bond.Casino.Royale.HunDub.PAL.DVDR-Zso.] PRÉMIUM LINKEK!! amerikai-angol-német-cseh akciófilm, 139 perc, 2006 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők James Bond Daniel Craig Le Chiffre Mads Mikkelsen Vesper Lynd Eva Green M Judi Dench Felix Jeffrey Wright Solange Caterina Murino Rene Mathis Giancarlo Giannini Dimitrios Simon Abkarian Mollaka Sebastien Foucan Mr. White Jesper Christensen Valenka Ivana Miličević Alkotók PRODUCER: Michael G. Wilson Barbara Broccoli OPERATŐR: Phil Meheux ZENESZERZŐ: David Arnold FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Neal Purvis Robert Wade Paul Haggis ÍRÓ: Ian Fleming RENDEZŐ: Martin Campbell VÁGÓ: Stuart Baird Tartalom Első küldetésére indul James Bond, az angol titkosszolgálat 007-es ügynöke. Feladata, hogy a montenegrói Casino Royale-ban sorra kerülő pókermérkőzésen legyőzze a terroristák bankárát. Le Chiffre ugyanis milliókkal tartozik a megbízóinak, és a hatalmas tétre menő pókerpartin akarja visszaszerezni a pénzt. Bondot eleinte bosszantja, hogy a gyönyörű Vesper Lynd személyében felvigyázót rendelnek ki mellé. Ám miután közösen túlélik Le Chiffre és bérgyilkosainak merényletsorozatát, beleszeret a lányba, és ez olyan bonyodalmakhoz vezet, melyek örökre átformálják az életét. James.Bond.Casino.Royale.HunDub.PAL.DVDR-Zso ۲ °±Ű James.Bond.Casino.Royale.HunDub.PAL.DVDR ۲°°±Ű ۲ °±Ű ۲°°±Ű Casino Royale (2006) ۲ °±Ű ۲ °±ŰÄÄÄÄ´Forr sĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ´K‚pform tumĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Ű˛°°±Ű [ţ] Retail DVD9 [ţ] PAL [ ] 2.40:1 ۲ °±Ű [ ] Retail DVD5 [ ] NTSC [ţ] 2.35:1 ۲°°±Ű [ ] DVD Screener [ ] 1.85:1 ۲ °±Ű [ ] DVD-R [ ] 1.78:1 ۲°°±Ű [ ] 1.33:1 (4:3) ۲ °±Ű ۲°°±ŰÄÄÄÄ´K‚pmin‹s‚gĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ´FeliratokĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Ű˛ °±Ű [ţ] eredeti [ţ] angol ۲°°±Ű [ ] t”m”rˇtett [ţ] magyar ۲˙°±Ű [ ] t”m”rˇt‚s ar nya [ ] nincs ۲°°±Ű [ ] bitr ta [ ] egy‚b ۲ °±Ű ۲°°±ŰÄÄÄÄ´Hangs vokĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Ű˛ °±Ű [ ] angol DTS [ ] magyar DTS [ ] audi˘komment r ۲°°±Ű [ţ] angol 5.1 [ţ] magyar 5.1 [ ] egy‚b ۲˙°±Ű [ ] angol 2.0 [ ] magyar 2.0 ۲°°±Ű [ ] angol PCM [ ] magyar PCM ۲ °±Ű ۲°°±ŰÄÄÄÄ´MenĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ´ExtraĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Ű˛ °±Ű [ţ] eredeti [ ] ”sszes ۲°°±Ű [ ] t”m”rˇtett [ ] kl”n lemezen ۲ °±Ű [ ] m˘dosˇtott [ ] r‚szben elt volˇtva ۲°°±Ű [ ] nincs [ţ] elt volˇtva ۲ °±Ű [ ] nem volt a lemezen ۲°°±Ű ۲ °±ŰÄÄÄ-´TesztelveĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ´Egy‚bĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Ű˛°°±Ű [ ] Sony DAV-SC8 [ ] sample ۲ °±Ű [ ] Philips LX-3000D [ ] cover ۲°°±Ű [ţ] figyelmeztet‚sek ‚s log˘k ۲ °±ŰÄÄÄ-´IMDBĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Ű˛°°±Ű [[Hidden Content]] ۲ °±Ű ۲°°±ŰÄÄÄÄ´Magyar linkĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Ű˛ °±Ű[[Hidden Content]] ۲°°±Ű ۲ °±ŰÄÄÄÄ´Release d tumaĂÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Ű˛°°±Ű [2008-03-10] xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Általános INFO: JATEKIDEJE.............: Kb. 139 perc MERETE.................: (4,793,018,934 byte) FORMATUMA..............: ISO 97 file KEP: PAL, FELIRATOK: Magyar Angol HANGOK: Magyar Angol MENU: van xxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------
    1 point
  44. Az ötödik pecsét.Az.Otodik.Pecset.1976.Retail.Hun.Pal.DVDR-Gege.PRÉMIUM LINKEK!! magyar filmdráma, 107 perc, 1976 Stáblista: Szereplők Gyuricza Miklós Őze Lajos Király László Márkus László Keszei Károly Dégi István Kovács János Horváth Sándor Béla Bencze Ferenc Irén Pécsi Ildikó Lucy Moór Marianna Civilruhás Latinovits Zoltán Magas Bánffy György Cserhalmi György Nagy Gábor Macák Vándor József Erzsi Békés Rita Alkotók RENDEZŐ: Fábri Zoltán ÍRÓ: Sánta Ferenc FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Fábri Zoltán ZENESZERZŐ: Vukán György OPERATŐR: Illés György JELMEZTERVEZŐ: Kemenes Fanni LÁTVÁNYTERVEZŐ: Vayer Tamás VÁGÓ: Szécsényi Ferencné Tartalom 1944. A kiskocsmában a törzsvendégek (az órás, a könyvügynök, az asztalos, a fényképész és a kocsmáros) mindennapos dolgokról beszélgetnek. A borjúszegy elkészítésének módjáról, az ismerősökről, meg arról, hogyha módjuk lenne haláluk után feltámadni, a gazdag zsarnok vagy a szerencsétlen, de tisztességes rabszolga sorsát választanák-e. Nem is sejtik, hogy a felvetett elméleti kérdésre másnap már a nyilasok kínzókamráiban - a gyakorlatban, tetteikkel kell felelniük. Az otodik pecset(1976) ----------------------------------------------------- Az.Otodik.Pecset.1976.Retail.Hun.Pal.DVDR-Gege ----------------------------------------------------- Type.................: MOVIE Release date.........: 10.07.2009 File Format..........: ISO AR...................: 4:3, Pal Menu.................: Original Extra's..............: none Video Bitrate........: Reencoded (CCE 9 pass 61.98%) Audio................: Hungarian 2.0 Audio Bitrate........: 192 kbps Subtitles............: none Stripped.............: Warnings, Logos Source...............: R2 Retail DVD9 Genre................: Comedy Hungarian info.......: [Hidden Content] IMDb Link............: [Hidden Content] Duration.............: 107 min Size.................: 93x50MB Compression..........: Winrar 3.71, 1% Recovery record added Notes................: a forrasert big thanks lekikenek! xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Általános INFO: JATEKIDEJE.............: Kb.107 perc MERETE.................: 93x50MB FORMATUMA..............: ISO 93x50MB KEP: PAL, FELIRATOK: Magyar Angol HANGOK: Magyar Angol MENU: van xxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  45. A víz érintése /The.Shape.of.Water.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1/PRÉMIUM LINKEK!! amerikai dráma, 123 perc, 2017 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Elisa Sally Hawkins Strickland Michael Shannon Giles Richard Jenkins Kétéltű ember Doug Jones Mr. Robert Hoffstetler Michael Stuhlbarg Zelda Octavia Spencer Elaine Lauren Lee Smith Alkotók RENDEZŐ: Guillermo Del Toro FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Guillermo Del Toro Vanessa Taylor OPERATŐR: Dan Laustsen ZENE: Alexandre Desplat PRODUCER: J. Miles Dale Guillermo Del Toro VÁGÓ: Sidney Wolinsky Tartalom Az Oscar-díjra jelölt Guillermo del Toro új filmje, A víz érintése a hidegháborús Amerikában, 1962 tájékán játszódó szokatlan tündérmese. A szigorúan őrzött kormányzati létesítményben takarítónőként dolgozó, magányos Elisa a külvilágtól elzárva él. Élete gyökeresen megváltozik, mikor munkatársnőjével felfedeznek egy titkos kísérletet és annak alanyát, egy különös, kétéltű lényt. ŰŰ The.Shape.of.Water.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ ŰŰ Title Eng................: The Shape of Water (2017) ŰŰ Title Hun................: A viz erintese ŰŰ Hun link.................: [Hidden Content] ŰŰ iMDb link................: [Hidden Content] ŰŰ Release date.............: 2018.05.24 ŰŰ Length...................: 1:58:17 (h:m:s) ŰŰ ŰŰ ŰŰ (V I D E O) ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched [x] PAL [ ] 4:3 ŰŰ [x] Reencoded ( 84,1 % ) [ ] NTSC [x] 16:9 ŰŰ [x] CCE SP2 9 Pass ( 4253 ) kbps (Average) ŰŰ ŰŰ ŰŰ (S U B T I T L E S) ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [x] English ŰŰ [ ] Others: ŰŰ [x] Czech [ ] French [x] Polish ŰŰ [x] Bulgarian [x] Romanian [x] Slovakian ŰŰ [x] Hebrew [x] Turkish [ ] Hindi ŰŰ [ ] German [x] Croatian [x] Arab ŰŰ [x] Portuguese [x] Greek [ ] Russian ŰŰ [x] Icelandic [ ] Lithuanian [ ] Estonian ŰŰ [ ] Ukrainian [x] Serbian [ ] Dutch ŰŰ [x] Hu forced [ ] Latvian [ ] Finnish ŰŰ [x] Slovenian ŰŰ ŰŰ (A U D I O) ŰŰ DTS 5.1 2.0 Mono ŰŰ [x] Hungarian [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ [x] English [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ [ ] Other [ ] [ ] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ ŰŰ (M E N U) ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched (E X T R A) ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ [x] Modified [ ] Untouched ŰŰ [ ] None [ ] Partial Srtipped ŰŰ [x] Fully Stripped ŰŰ ŰŰ Logok figyelmeztetesek torolve! ŰŰ Felesleges vts-ek pgc-k torolve ŰŰ Navigacio atirva ŰŰ Automatikusan magyar hanggal es magyar forced felirattal indul a film! ŰŰ Cseh, Torok, Lengyel 5.1 torolve! xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Általános INFO: JATEKIDEJE.............: Kb. 123 perc MERETE.................: 4.3 FORMATUMA..............: ISO KEP: PAL, FELIRATOK: Magyar Angol HANGOK: Magyar Angol MENU: van xxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  46. Dzsungel /Jungle.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-Carpathians/PRÉMIUM LINKEK!! ausztrál-kolumbiai kalandfilm, 115 perc, 2017 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Yossi Ghinsberg Daniel Radcliffe Karl Thomas Kretschmann Kevin Alex Russell Amie Lily Sullivan Moni Ghinsberg Jacek Koman Kina Yasmin Kassim Marcus Joel Jackson Stela Angie Milliken Alkotók SZINKRONHANG: Gacsal Ádám Jakab Márk Czető Zsanett Fehér Tibor Mihályi Győző Fehér Péter RENDEZŐ: Greg McLean FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Yossi Ghinsberg Justin Monjo OPERATŐR: Stefan Duscio ZENE: Johnny Klimek PRODUCER: Todd Fellman Mike Gabrawy Gary Hamilton Dana Lustig Greg McLean VÁGÓ: Sean Lahiff Tartalom A horror-veterán Greg McLean (Wolf Creek - A haláltúra, Rogue - A fenevad) Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált új mozija az Ausztráliában élő izraeli kalandor és író, Yossi Ghinsberg memoárjából készült. A valós eseményeken alapuló történet a civilizált életre ráunó, 22 éves Yossi útját követi, aki 1980-as évek elején két barátjával a bolíviai La Paz városába utazott egy életre szóló kaland reményében. A városban megismerkednek Karl Ruprechter osztrák utazóval, aki a dzsungel jó ismerőjének vallja magát, majd rá hagyatkozva felfedezőútra indulnak az amazóniai őserdő lenyűgöző, még felfedezetlen területeire. A fiatal kalandorok valóra vált álma azonban igazi rémálommá válik, miután újdonsült túravezetőjük váratlanul magukra hagyja őket a dzsungel mélyén. A következő három hét drámai küzdelemmel telik az életben maradásért egy ismeretlen és veszélyekkel teli helyen - ahonnan nem mindegyikük tér vissza élve. Ghinsberg szerepében Daniel Radcliffe (Harry Potter, Az ember, aki mindent tudott) szakállasan és drámaian lefogyva alakítja a nagy túlélőt. Jungle.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-Carpathians Film cime.........................: Dzsungel -- - ¦ Eredeti cim.......................: Jungle --------- ¦ File meret........................: 4.36 GB --------- ¦ Jatekido..........................: 111 perc -- - ¦ Forras............................: Retail PAL DVD9 (HyperX) -- - ¦ Mufaj.............................: Akcio, Kaland, Eletrajzi --------- ¦ Megjelenes datuma.................: 2018.05.25. --------- ¦ Release keszites datuma...........: 2018.05.13. -- - ¦ Sample............................: Nincs -- - ¦ File formatum.....................: ISO --------- ¦ -- - ¦ VIDEO INFORMACIOK -- - ¦ Video kep.........................: CCE - 9 Pass - 64,7% (4520 kbps) --------- ¦ --------- ¦ Felirat...........................: magyar + forced -- - ¦ Regio.............................: PAL 16:9 (2.38:1) -- - ¦ Menu..............................: modositott --------- ¦ Extrak............................: nincs --------- ¦ -- - ¦ AUDIO INFORMACIOK: -- - ¦ DD 5.1 DD 2.0 DTS Egyeb --------- ¦ Magyar............: [X] [ ] [ ] [ ] --------- ¦ Angol.............: [X] xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Általános INFO: JATEKIDEJE.............: Kb.115 perc MERETE.................: 4.36 FORMATUMA..............: ISO KEP: PAL, FELIRATOK: Magyar Angol HANGOK: Magyar Angol MENU: van xxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    1 point
  47. A legsötétebb óra /Darkest.Hour.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-Carpathians/PRÉMIUM LINKEK!! angol életrajzi dráma, 125 perc, 2017 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Szereplők Winston Churchill Gary Oldman Clemmie Kristin Scott Thomas VI. György király Ben Mendelsohn Elizabeth Nel Lily James Viscount Halifax Stephen Dillane Neville Chamberlain Ronald Pickup Sir John Simon Nicholas Jones Alkotók RENDEZŐ: Joe Wright FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Anthony McCarten OPERATŐR: Bruno Delbonnel ZENE: Dario Marianelli PRODUCER: Tim Bevan Lisa Bruce Eric Fellner Anthony McCarten Douglas Urbanski VÁGÓ: Valerio Bonelli Tartalom Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét. Darkest.Hour.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-Carpathians ۰ Ű ş Film cime.........................: A legsotetebb ora ۰ Ű ş Eredeti cim.......................: Darkest Hour ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş File meret........................: 4.37 GB ۰°°°°°°Ű ş Jatekido..........................: 120 perc ۰ Ű ş Forras............................: Retail PAL DVD9 (HyperX) ۰ Ű ş Mufaj.............................: Eletrajzi, Drama, Tortenelmi ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş Megjelenes datuma.................: 2018.05.18. ۰°°°°°°Ű ş Release keszites datuma...........: 2018.05.13. ۰ Ű ş Sample............................: Nincs ۰ Ű ş File formatum.....................: ISO ۰°°°°°°Ű ş ۰ Ű ş VIDEO INFORMACIOK ۰ Ű ş Video kep.........................: CCE - 9 Pass - 68,7% (4316 kbps) ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş ۰°°°°°°Ű ş Felirat...........................: angol, roman, magyar + forced ۰ Ű ş Regio.............................: PAL 16:9 (1.85:1) ۰ Ű ş Menu..............................: modositott ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş Extrak............................: nincs ۰°°°°°°Ű ş ۰ Ű ş AUDIO INFORMACIOK: ۰ Ű ş DD 5.1 DD 2.0 DTS Egyeb ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ş Magyar............: [X] [ ] [ ] [ ] ۰°°°°°°Ű ş Angol.............: [X] xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Általános INFO: JATEKIDEJE.............: Kb. 120 perc MERETE.................: 4.37 GB FORMATUMA..............: ISO KEP: PAL, FELIRATOK: Magyar Angol HANGOK: Magyar Angol MENU: van xxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  48. Insidious: Az utolsó kulcs /Insidious.The.Last.Key.2018.CuSToM.HUN.PAL.DVDR-No1/PRÉMIUM LINKEK!! kanadai-amerikai horror, 103 perc, 2018 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Elise Rainier Lin Shaye Melissa Rainier Spencer Locke Specs Leigh Whannell Imogen Rainier Caitlin Gerard KeyFace Javier Botet Gerald Rainier Josh Stewart Ted Garza Kirk Acevedo Christian Rainier Bruce Davison Alkotók PRODUCER: Jason Blum Oren Peli James Wan ZENE: Joseph Bishara OPERATŐR: Toby Oliver FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Leigh Whannell RENDEZŐ: Adam Robitel VÁGÓ: Timothy Alverson Tartalom Elise Reiner a sötétség elleni harcra tette fel az életét. A paranormális ügyeket vizsgáló, látnoki képességű asszony tudja, hogy ahányszor szembefordul a világunkba átjutó démonokkal, annyiszor csökken az életereje, míg végül semmi sem marad belőle, és ő meghal - de legalább megvédte azokat, akik a segítségére szorultak. Ez a történet ismét a Gonosz elleni harc frontvonalába vezeti vissza nézőit, méghozzá abba a házba, amelyről a szelleműző csapat biztosan nem sejtette, hogy egyszer az útjukba akad: Elise szülőházába. Amikor egy kétségbeesett férfi hívja őket, a szemük se rebben. Ám amikor elárulja, hogy hol dúlják fel ártó jelenések egy békés család otthonát, Elise megrémül: hiszen abban a házban töltötte nehéz gyerekkorát, és most szembe kell néznie a szellemek mellet a múltjával is. Ő és a társai is érzik, hogy ha vállalják a megbízást, bezárul a kör, és ez az eset mindannyijuk számára az utolsó lehet. Hiszen a kezdet egyben a vég is - a rájuk váró démon mindig is tudta, hogy egyszer viszontlátja még Elise-t, és egy eget-földet megrázó küzdelem során leszámolhat vele. ŰŰ Insidious.The.Last.Key.2018.CuSToM.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Title Eng................: Insidious: The Last Key (2018) ŰŰ ŰŰ Title Hun................: Insidious: Az utolso kulcs ŰŰ ŰŰ Hun link.................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ iMDb link................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ Release date.............: 2018.05.03 ŰŰ ŰŰ Length...................: 1:38:59 (h:m:s) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (V I D E O) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Untouched [x] PAL [ ] 4:3 ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ( % ) [ ] NTSC [x] 16:9 ŰŰ ŰŰ [ ] CCE SP2 Pass ( ) kbps (Average) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (S U B T I T L E S) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [x] English ŰŰ ŰŰ [x] Others: ŰŰ ŰŰ [ ] Czech [ ] French [ ] Polish ŰŰ ŰŰ [ ] Bulgarian [x] Romanian [ ] Slovakian ŰŰ ŰŰ [x] Hu forced [ ] Latvian [ ] Finnish ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (A U D I O) ŰŰ ŰŰ DTS 5.1 2.0 Mono ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (M E N U) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched (E X T R A) ŰŰ ŰŰ [x] Modified [ ] Untouched ŰŰ ŰŰ [ ] None [x] Partial Srtipped xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------- -------------
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...