Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/13/2023 in Posts

  1. Ulinka Rublack-A csillagász és a boszorkány Kepler harca édesanyja megmentéséért Johannes Kepler (1571–1630) a történelem egyik legnagyszerűbb csillagásza, a tudomány megújulásának egyik vezéralakja volt, azt azonban kevesen tudják róla, hogy 1615-ben, amikor karrierje csúcsán állt, az édesanyját, Katharina Keplert boszorkánysággal vádolták meg. A hat éven át húzódó per során Kepler vállalta magára a védőügyvéd szerepét. Ulinka Rublack rendkívül olvasmányos, egyszerre tudomány- és kultúrtörténeti műve a világhíres csillagász életének ezt a rendkívüli epizódját járja körül. A történet egy változóban lévő világba vezet: az apró lutheránus településen játszódó családi dráma alakulását a száz évvel a reformáció után, épp a harmincéves háború küszöbén álló Európa vallási és politikai zűrzavarának forrongásai határozták meg. Keplernek az anyja felmentéséért vívott küzdelmét figyelve különleges bepillantást nyerhetünk abba is, hogyan látta a nagy tudós az őt körülvevő világot. Mert bár racionális érvekkel sorra megcáfolta mindazokat a vádakat, melyeket ellenfelei az édesanyja boszorkányságának bizonyítékaként tálaltak, Kepler egy pillanatra sem vonta kétségbe a mágia és a boszorkányok létezését – ellenkezőleg, nagyon is hitt ezekben a jelenségekben. A kötet emellett azt is bemutatja Katharina Kepler és más „boszorkányok” peranyagán keresztül, hogy milyen volt a nők, különösen az idős özvegyasszonyok helyzete a XVII. századi Európában, magyarázatot adva arra, miért lettek leginkább ezek az amúgy is nehéz sorsú nők a boszorkányperek áldozataivá. Eredeti cím: The Astronomer and the Witch Eredeti megjelenés éve: 2015 17. század bíróság boszorkányság csillagászat ismeretterjesztő kultúrtörténet magyar nyelvű német szerző történelem > Európa, Budapest, 2020 400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635043064 · Fordította: Makovecz Benjamin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    12 points
  2. Csepreghy András és Henrik - Erdély épített értékei …itt ez a könyv, fontossága és értéke nem kétséges, mert itt ez az Erdély – a maga épített örökségével együtt –, ami már nem az Erdély, s minden, ami ma még érték benne, az hozzánk, a szüleinkhez, nagyszüleinkhez, a történelemhez kötődik. pdf 52mb [Hidden Content]
    8 points
  3. Cserhalmi Dániel - Szibériai csapda Csonka György ezredest nem csak a múltja üldözi: az Államvédelmi Hatóság rettegett nyomozói is a sarkában vannak. Jól ismeri a módszereiket, hiszen korábban maga is alkalmazta őket; tudja, hogy ha egyszer elkapják, többé nincs menekvés. Öngyilkossági kísérlete nem sikerül, és már az alkohol sem hoz megnyugvást. Nincs mese: családjával együtt el kell hagynia az országot. De vajon lehetséges-e a szökés – a disszidálás – a besúgók láthatatlan hadserege közepette? Tud-e még bízni bárkiben is? Félreállíthat-e az útból mindenkit? Cserhalmi Dániel második ÁVH-regénye először elaltatja az olvasó éberségét… aztán felborítja a sakktáblát, és szanaszét röpködnek a sakkfigurák… de persze lehet, hogy ez is csak a játszma része. A könyv az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára szakmai támogatásával készült. pdf 2mb [Hidden Content]
    7 points
  4. Katona Anikó,Szarka Anita (szerk.) - Képpé formált háború Albumunk az első világháború kitörésének 100. évfordulójára készült, és a háború különleges, legnagyobb részében máig ismeretlen képes emlékeit mutatja be. Több mint 600 képet válogattunk ki több tízezer darabos gyűjteményből, a harcok és a hátország korabeli ábrázolásait. A Kép Nemzeti Könyvtár egykori első világháborús gyűjteményéből ki, ma a Plakát- és Kisnyomtatványtár gyűjteményéből, illetve a Fényképtár állományában találhatók meg. Már az eseményekkel egyidejűleg elindított a Könyvtár egy grandiózus, nemzetközi gyűjtői tevékenységet, amely eredményeképp különlegesen gazdag, nemzetközi anyag maradt ránk. A gyűjtés elődeink célul tűzték ki, hogy a „közhangulat emlékei” is megőrződjenek az utókor számára, így számtalan képi dokumentum tanúskodik a hadviselő nemzetek propagandájáról. Akkori ellenfeleink és szövetségeseink képei egyaránt bekerültek. Az album képei között találhatók nagyméretű grafikai plakátok, képeslapok, harctéri fotográfiák és számos egyéb dokumentumtípus a fontos szöveges felhívásoktól a kártyalapokig. Ezek a nyomtatványok egykor a mindennapok szerves részei voltak, a falakon kiragasztva, vagy az újságok hasábjain találkozott velük a széles közönséggel. Mindennapi használati médiumok tehát, és éppen ilyen jellegükből adódóan árnyalt képet festenek a korról. Munkánk kétnyelvű, a bevezető tanulmány és a képaláírások magyar és angol nyelven olvashatóak. Tizenkét fejezetben mutatjuk be az általunk válogatott dokumentumokat, tematikus csoportosításban. Minden fejezet elején egy-egy irodalmi idézettel vezetjük fel a tárgyalt témákat, ezek a szövegek a háborút a front különböző oldalain átélő íróktól származnak. A témák között megjelennek a sorozás, a vezető hatalmasságok, a csaták, a tábori élet, a hátország mindennapjai, az árvák és özvegyek, a rombolás és a békevágy is. Az album oldalain rövid képaláírások segítik a látottak megértését és elhelyezését, a kötet végén pedig képjegyzékkel segítjük a könyvtár leendő olvasóit. pdf 193mb [Hidden Content]
    7 points
  5. Catherine Belton - Putyin emberei Vlagyimir Putyin Oroszországa az elmúlt években összehangolt akciók egész sorozatát indította azzal a céllal, hogy kiterjessze a hatalmat és meggyengítse a Nyugatot – elég csak az amerikai választások befolyásolására, a szélsőséges politikusok támogatására vagy az Ukrajnában zajló háborúra gondolni. De hogyan kezdődött mindez, és kik a folyamatok hátterében? A Putyin emberei az orosz elnök szűk körének eddig ismeretlen történetét el: hogyan élte túl a KGB-hez köthető csoport a Szovjetunió összeomlását, miként tett szert majd óriási vagyonokra, nyerte vissza a pozícióját, és milyen események hatására vált először az orosz, a világpolitika megkerülhetetlen tényezőjévé. A szerzőnek, Catherine Beltonnak sikerült eljutnia az elmúlt húsz év legfontosabb kulcsfiguráihoz, az egykori bennfentesekhez, akik jól tudják, mi zajlik a Kreml áthatolhatatlannak tűnő falai mögött. Az ő beszámolóik alapján egy kegyetlen, pókháló finomságú rendszer rajzolódik ki, amely embereket emelhet a magasba vagy taszíthat a mélybe, dollármilliókat tüntethet el nyomtalanul, és egész nemzetek sorsát alakíthatja a saját érdekei szerint. Belton különlegességgel megírt munkája dermesztően izgalmas összefoglaló, amely segít megérteni, milyen erők formálják korunk legjelentősebb politikai változásait. „Merész oknyomozás Vlagyimir Putyin felemelkedéséről, valamint arról, hogyan fonódik össze a pénz és a hatalom napjaink Oroszországában. A szerző lerántja a leplet a hosszú évtizedeken át titokban működő hálózatokról, és felfedi a Putyinhoz tartozó csoportok belső működését. Egyszerre figyelemre méltó és nyugtalanító olvasmány.” David E. Hoffman, az Oligarchák – Erő és hatalom az új Oroszországban című könyv szerzője „Catherine Belton vitán felül korunk egyik legalaposabb és legtájékozottabb újságírója. Sok mindent lehet manapság hallani Oroszországról, de aki a tényekre kíváncsi, olvassa el a Putyin embereit.” Peter Pomerantsev, a Semmi nem igaz, bármi lehetséges című könyv szerzője „Belton bámulatos elszántsággal kutatta fel a különféle csoportok képviselőit, nyomozott dokumentumok után és követte a pénz útját. Munkájának gyümölcse ez a kérlelhetetlen pontossággal, mégis könnyed eleganciával megírt portré Putyin legbelsőbb köreiről.” Szalai Jennifer, New York Times Book Review „Belton nagyszabású művéből kiváló Netflix-sorozatot lehetne írni. Hátborzongatóan különleges tabló a modern Oroszországról, amelynél aligha írtak jobbat az elmúlt harminc évben.” Peter Frankopan, Financial Times pdf 4mb [Hidden Content]
    7 points
  6. Illés György-Legendás székely hősök Gábor Áron és Gábor Imre kalandos élete „Gábor Áron rézágyúja…” Ki volt az a legendás székely hős, akinek nevét a halhatatlan népdal őrzi? Hogyan lett az öccséből az amerikai függetlenségi háború egyik híres parancsnoka? A Gábor testvérekről – Áronról és Imréről – méltatlanul keveset tudunk. Ez az első regény, amelyből fiatal és felnőtt olvasóink megismerhetik hőstetteiket, szerelmeiket és nagyszerű pályafutásukat. Illés György csodálatos gazdagsággal áradó írásművészettel mutatja be a hősi kort, nagyon olvasmányosan, lebilincselően izgalmasan ábrázolja a testvérpár küzdelmét a magyar és az amerikai nép szabadságáért. Lelkesítő, szép, hiánypótló alkotás, magas színvonalú irodalom és élvezetes órákat nyújtó élmény. Erdély magyar nyelvű magyar szerző regény székely > Dekameron, Budapest, 2014 226 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155072253 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Illés György-Dózsa György szerelmei A fordulatos regény Dózsa György életének utolsó tíz évét tárja elénk, azokat a körülményeket, melyek az alig harmincesztendős férfit a már jól ismert történelmi szerep felvállalásához, s végül a szörnyű kivégzéshez vezették. Az írói fantázia és a valós történelmi események a régmúlt idők lenyűgöző, magával ragadó világába varázsolják az olvasót. magyar nyelvű magyar szerző regény > Ventus Libro, Budapest, 2015 256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155535208 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Illés György-A királyné testőre Királygyilkosság a mohácsi vész árnyékában Rendkívül fordulatos, izgalmas, hangulatos történelmi regény. Igazi hősökről, kalandokról, szerelmekről regél, s egyúttal bemutatja a magyar történelem egy súlyosan nehéz korszakát, melynek eseményei máig kihatnak Magyarország sorsára. A főszereplő, Sárffy Ferenc győri várkapitány valóban élt, hőstetteiről a Pray-kódex is megemlékezik. Részt vett a mohácsi csatában, tanúja volt II. Lajos meggyilkolásának. Erről ma már szinte senki sem tud. Úgy tanítják, hogy a mohácsi csatavesztő király belefulladt a Csele patakba, de nem így történt! Meggyilkolták! A gyilkosság hátterében a hatalomért való harc, a trón megszerzésének vágya húzódik, mely még ebben a katasztrofális helyzetben, a Magyarország sorsát végleg tragikus irányba fordító végzetes csata idején is fontosabb volt mint az ország megmentése. A drámai események szolgáltatta háttérrel, a derék hős, Sárffy Ferenc ifjúságáról, felemelkedéséről, bátor kalandjairól és nagy szerelméről mesél a könyv, miközben fellebbenti a fátylat egy középkori titokról a királygyilkosságról. magyar nyelvű magyar szerző történelem > Dekameron, Budapest, 2012 184 oldal · ISBN: 9789639331884 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Illés György - A szentföldi lovag - 2020 II. András király keresztes flottája Brindisi felé tartott. Azt elérfe Korfut, Zakinthosz szigeteit érintve, megkerülik majd a Peloponnészoszi-félszigetet, s Krétán pihennek meg. Onnan elindulva áthajóznak Ciprusra, lehetőleg minnél távolabb maradva az arab kalózok uralta görög szigetektől s a török partól. Így, a veszélyes vizeket elkerülve, a hajók délkelet felé, Akkó felé veszik az irányt - sietnek a magyar király üdvözlésére... Ez volt a terv, ami még Brindisi után is bevált, amikor a keresztesek hajói átvágtak a hirtelen haragú Jón-tengeren. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Illés György-Szeretlek, szörnyeteg! Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Anna végső kétségbeesésében útnak indul, hogy segítséget szerezzen koholt vádak alapján bebörtönzött édesapjának. Kész megküzdeni bárkivel, hogy a család becsületén esett foltot kitörölje, hiszen IV. Béla Magyarországán a király iránti hűtlenség hetedízigleni bűn. Róbert, a testi-lelki fogyatékosság álcája mögé bújó daliás lovag szintén az igazát keresi. A sors úgy hozza, hogy útjaik keresztezik egymást, és szikrázóan szenvedélyes vonzalom alakul ki köztük a bitófa árnyékában. De vajon egymáséi lehetnek-e valaha? Ármány, szerelem, párbajok és izzó szenvedély ebben a sodró lendületű kalandregényben, Illés György tollából. Tartalomjegyzék kaland kalandregény középkor lovagregény magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi romantikus > SzépKönyvek, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    7 points
  7. José Antonio Cotrina-Ariadna és az Árnyak földje A neve Ariadna. Négy évvel ezelőtt a rendőrök egy leégett házhoz érkeztek, tele halottakkal és megcsonkított holttestekkel. Ő volt az egyetlen túlélője a mészárlásnak. És az egyetlen dolog, amire emlékezett, az a neve. Most a kamaszlányok átlagos életét éli. Örül fogadott családjának, és boldog a barátjával. Minden rendben van, minden úgy működik, ahogy kell. És mit számít, ha soha nem álmodik? Mit számít, hogy a bal szeme teljesen fekete, írisznek vagy pupillának nyoma sincs? Mindennapjai idillinek mondhatók. Egészen addig, amíg a múlt vissza nem tér az életébe, hogy megkaparintsa őt. Ari élete innentől fokozatos alászállás a pokol legmélyére, olyan utazás, amely a valóság másik, titkos világába vezet, az árnyékok és szörnyek kegyetlen birodalmába. A lánynak pedig szembe kell néznie a legrosszabbal: ő is ide tartozik, és minél előbb meg kell találnia elvesztett emlékeit, hogy ráleljen valódi identitására… De vajon van-e elég ereje, bátorsága szembenézni igazi önmagával, múltja legsötétebb titkaival? És mekkora árat kell fizetnie ezért? Cotrina regénye hátborzongató dark fantasy, mesterien megalkotott horror, ami jégtőrt döf az olvasó zsigereibe, olyannyira, hogy amikor azt gondolnánk, hogy a történet végére értünk, rá kell döbbennünk: nem mi végeztünk a könyvvel, hanem a könyv végzett velünk… Felnőtt olvasmány, erős idegzetűeknek. José Antonio Cotrina: La canción secreta del mundo Eredeti mű José Antonio Cotrina: La canción secreta del mundo bérgyilkos Berlin dark fantasy fantasy halál horror krimi Madrid magyar nyelvű női főszereplő örökbefogadás paranormális regény sci-fi spanyol szerző tolvaj urban fantasy vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek > Metropolis Media, 2022 504 oldal · ISBN: 9789635510696 · Fordította: Varju Kata letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    6 points
  8. Charles Freeman - Az ókori görögök Felfedezőút az Ókori görögök világába ezzel a hasznos képes kalauzzal. Világuk minden elemet, életük minden állomást pontos és élethű rajz mutatja be. Hogyan és mit tanultak, hogyan öltözködtek, játszottak, mit ettek, hogyan szórakoztak, vitatkoztak, laktak és imádkoztak. Pompás képekkel, tudós magyarázatokkal. Kézikönyv, amely valóban kézbe illik. pdf 74mb [Hidden Content]
    6 points
  9. Bártfai Barnabás - Sosem késő... Könyvünkkel azon hétköznapi embereknek segítséget nyújtanak, akik nem abban a korban nőttek fel, ahol a számítógépek és egyéb műszaki eszközök kezelése automatikus volt, így némi útmutatóra van szükség a számítógépre, a telefonra, az internetes szolgáltatásokra és az ezzel kapcsolatos technológiák használatához. Ez a könyv egy olyan útmutató, amely a hétköznapokban szembejövő leggyakrabban feladatokban segít, akár asztali gépet, akár mobiltelefont használjon, attól függetlenül olvasó, hogy a tisztelt a idősebb generációhoz vagy a középkorúak közé tartozik. Ma már szinte mindent sokkal könnyebben igénybe vehetünk az új technológiákat, legyen az a banki ügyintézés, jegyvásárlás, fordítás, információszerzés, vagy akár tartás a rokonokkal, s bármennyi időt és pénzt spórolhatunk, mégis sokan ördögtől való kapcsolattartásra. Most viszont kézen fogjuk a tisztelt olvasót, lépésről lépésre útmutatót adunk, és közérthető módon bevezet e technológiák használatába, hogy ettől kezdve bátrabban merje használni a modern világ eszközeit, még ha nem is mindent professzionális módon, de legalább a lehetőségeket ismerve. Főbb témakörök: • Számítógépek • Okostelefonok • Windows • Android • Biztonság • Internet • E-mail • Facebook • Letöltés • Qr kódok • Fényképezés • Retusálás • Szövegszerkesztés • Navigáció • Szállás- és autóbérlés • Filmnézés és zenehallgatás • Képátvitel és fájlkezelés • Webáruházak • Ebay és aliexpress • Online bankolás • Fordítóprogramok • Ingyenes telefonálás • Diktálás és felolvasás • Formanyomtatványok • Időpontfoglalás rendelőbe • Színházjegy vásárlás • Vonatjegy vásárlás • Elektronikus könyvek • Egyéb gyakori kérdések • Kifejezésgyűjtemény • Stb. pdf 42mb [Hidden Content]
    6 points
  10. Marie Lu-Batman – Az éjszaka rémei Vakmerő srác, aki hajlandó áthágni a szabályokat egy olyan lányért, aki talán a legádázabb ellensége. Mielőtt Batman lett, Bruce Wayne volt. Az Éjszaka Rémei rettegésben tartják Gotham Cityt, és a következő célpontjuk Bruce Wayne. Egyesével kivégzik a város elitjének tagjait, miután fogságba ejtik őket. Mindeközben Bruce betölti a tizennyolcadik életévét, megörökli a családi vagyont és a Wayne Vállalatot, ami által hozzáfér minden egyes kütyühöz, amiről valaha álmodott. Csakhogy összetűzésbe keveredik a rendőrséggel, és a büntetésül kirótt közmunkát kénytelen a hírhedt Arkham Elmegyógyintézetben ledolgozni, ahol a város legkegyetlenebb gyilkosai ülnek rács mögött. Madeleine Wallace páratlan gyilkos… és Bruce egyetlen reménye. Az Arkhamben megismerkedik a zseniális lánnyal, akit rejtélyes szálak fűznek az Éjszaka Rémeihez. Mit titkolhat? És miért egyedül Bruce-szal hajlandó szóba állni? Sikerül vajon kifürkészni a titkait, vagy éppen hogy olyan információkkal látja el, melyek segítségével a lány leigázhatja a várost? Az Éjszaka Rémei egyre közelednek, Bruce pedig sötét penge élén táncol. Nincs szükség szuperképességekre ahhoz, hogy valaki szuperhőssé váljon. De túléli-e vajon ezt a feszült, ármánnyal, lélegzetelállító fordulatokkal és döbbenetes átverésekkel teli játszmát? Szegődj mellé az igazság nyomában! Marie Lu: Batman: Nightwalker Eredeti mű Marie Lu: Batman: Nightwalker Eredeti megjelenés éve: 2018 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 21. század akció amerikai szerző árva börtön bűnüldözés elmegyógyintézet fantasy férfi főszereplő gazdagság ifjúsági kínai szerző kortárs magyar nyelvű mesterséges intelligencia regény szökés szuperhős A következő kiadói sorozatokban jelent meg: DC legendák Könyvmolyképző · Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634575597 · Fordította: Szabó Krisztina letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  11. Marie Lu-Legend – Legenda – Született tehetség – Bajnok(Legenda 1.-2.-3.) Marie Lu-Legend – Legenda (Legenda 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait. Marie Lu: Legend Eredeti mű Marie Lu: Legend 85% Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 14 éves kortól akció Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző apokalipszis árva barátság bűnözés bűnüldözés cli-fi diktatúra disztópia énelbeszélő férfi főszereplő gyilkosság hadsereg halál spamelo ifjúsági járvány jövőben játszódik kaland kamasz főszereplő katonaság kínai szerző kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sci-fi sorozat része társadalom váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 304 oldal · ISBN: 9789633731956 · Fordította: AncsaT -- Marie Lu-Prodigy – Született tehetség (Legenda 2.) Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt. Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának. Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek? Marie Lu: Prodigy Eredeti mű Marie Lu: Prodigy 86% Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 14 éves kortól Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző baleset bűnözés cli-fi disztópia fejlődés férfi főszereplő forradalom ifjúsági jövőben játszódik katonaság kínai szerző kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sci-fi sorozat része thriller váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 360 oldal · ISBN: 9789633730560 · Fordította: AncsaT -- Marie Lu-Champion – Bajnok (Legenda 3.) June és Day annyi mindent feláldozott a Köztársaságért, és egymásért, de az ország végre a megújulás küszöbén áll. June visszanyerte a Köztársaság megbecsülését, a kormányzat legfelsőbb köreiben dolgozik mint princepsjelölt, Day pedig a hadseregben emelkedett magas posztra. Arra azonban egyikük sem számított, hogy a körülmények alakulása ismét összehozza őket. Épp mikor már küszöbön áll a békeszerződés aláírása, egy járvány kitörése okoz pánikot a Kolóniákban, és ismét háború fenyegeti a Köztársaságot. A fertőzést egy minden eddiginél halálosabb vírus okozza, az ország sorsa pedig June kezében van. De hogy megmentse milliók életét, arra kell kérje, akit mindennél jobban szeret, hogy áldozza fel mindenét. Szívszorító dráma, akció és feszültség. Marie Lu nagysikerű trilógiájának elképesztő befejezése. Marie Lu: Champion Eredeti mű Marie Lu: Champion 88% Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 15 éves kortól Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző betegség cli-fi disztópia férfi főszereplő háború ifjúsági jövőben játszódik kamasz főszereplő katonaság kínai szerző kortárs magyar nyelvű női főszereplő polgárháború regény romantikus sci-fi sorozat része testvérek váltott szemszög vírus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 376 oldal · ISBN: 9789633739556 · Fordította: AncsaT letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  12. José Antonio Cotrina-Samhein aratása (Vörös Hold-ciklus 1.) Üdvözlünk Rocavarancoliában, a csoda, a horror, a szörnyek és a rémálmok birodalmában! Üdvözlünk a halál kapujában! Egy hosszú és kimerítő háború után Rocavarancolia romokban hever. Nem repülnek többé sárkányok az égen, a vámpírok szomjan haltak, és nincs elegendő mágia ahhoz, hogy a királyságot összetartsa. De még nincs mindennek vége. Halloween éjjelén megnyílik az egyetlen fennmaradt kapu, ami összeköti Rocavarancolia királyságát az emberek világával. A királyság démiurgosz ilyenkor szervezi meg a betakarítást. Tizenkét fiatalt gyűjt össze az emberi világból, akik bennük rejlő mágikus esszencia alapján képesek lehetnek megmenteni ezt a lepusztult birodalmat, de csak akkor, ha életben tudnak maradni addig, amíg felkel a Vörös Hold. Ehhez először is meg kell tanulniuk megvédeni magukat a kegyetlen körülmények, a furcsa lények és a számos veszély közepette. Ez azonban az elmúlt harminc évben még egyetlen fiatalnak sem sikerült… José Antonio Cotrina: La cosecha de Samhein Eredeti mű José Antonio Cotrina: La cosecha de Samhein Eredeti megjelenés éve: 2009 Tagok ajánlása: 16 éves kortól alakváltó angyal boszorkány dark fantasy démon fantasy férfi főszereplő halál Halloween horror ifjúsági ikrek játék kaland kísértettörténet kobold kortárs mágia magyar nyelvű női főszereplő ősz paranormális pókok portál fantasy regény sárkány sorozat része spanyol szerző szellemek szörny uralkodó váltott szemszög vámpír varázsló verseny zombi > Metropolis Media, Budapest, 2020 312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635510092 · Fordította: Varju Kata ---------- José Antonio Cotrina-A sötétség gyermekei (Vörös Hold-ciklus 2.) Samhein aratása után a kaland folytatódik. Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt… Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold. José Antonio Cotrina: Los hijos de las tinieblas Eredeti mű José Antonio Cotrina: Los hijos de las tinieblas Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? alakváltó angyal átok boszorkány dark fantasy démon fantasy halál horror ifjúsági játék kaland kísértettörténet kortárs mágia magyar nyelvű paranormális pókok portál fantasy regény sárkány sorozat része spanyol szerző szellemek szörny váltott szemszög vámpír varázsló verseny zombi > Metropolis Media, Budapest, 2021 496 oldal · ISBN: 9789639866188 · Fordította: Varju Kata letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  13. Berzeviczy Albert - Búcsú a Monarchiától Berzeviczei és kakaslomniczi Berzeviczy Albert (Berzevice, 1853. június 7. – Budapest, 1936. március 22.) magyar politikus, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, vallás- és közoktatásügyi miniszter, képviselőházi elnök. Politikai pályafutásán kívül jelentős a kultúra és a tudomány terén kifejtett működése. 1923 és 1936 között a Kisfaludy Társaság elnöke, 1932-től haláláig pedig a Magyar Pen Club elnöke, a bécsi és a berlini tudományos akadémia, valamint a nápolyi Academia Postiana levelező tagja volt. Összesen 48 kiadvány szerzője és 3 társszerzője. Háborús naplója kivételes kordokumentum, mely a napi belpolitikai események mögött felsejlő nagyhatalmi politikai játszmák története is. Berzeviczy beszámol a hátország háború alatti mindennapjairól is. Leírja, hogy már 1914 augusztusában felborult a vasúti menetrend, és szeptemberre megteltek a pályaudvarok a frontokról visszatérő sebesültekkel. 1915 áprilisában pedig, amikor Bécsbe látogatott, azzal szembesült, hogy a császárvárosban bevezették a kenyérjegyeket, amivel Budapesten addig még nem találkozott. A következő év őszén nagy fájdalommal járt számára – akárcsak a többi falubélinek –, hogy a berzevicei templom harangjai ágyúöntés céljából levetették és elszállították, neki pedig csak hosszas közbenjárás után sikerült a legnagyobb megmentenie. Berzeviczy háború alatti lelkiállapota türközi a magyar társadalom viszonyát a konfliktushoz. Az oroszok ellen a Kossuth-nótát énekelve hadba vonuló katonák láttán még elérzékenyült, könnybe lábadt a szeme, és bizakodva tekintett a jövőbe. Az elhúzódó harcok, a nélkülözés és az óriási veszteségek azonban később csak fokozták a kiábrándultságát és a békevágyát. Felismerte, hogy ez az első olyan háború az emberiség történetében, nem a katonák száma és egyéni bátorsága, hanem a hadseregek mögött álló anyagi erő eldönteni a konfliktus kimenetelét. Berzeviczy naplófeljegyzése két törharmadát1914–1916 közötti események leírása teszi ki, ám átlagosedékessége ellenére naplója további része is rendkívül érdekes. A közelgő katasztrófát érzékelve egyre pesszimistábbá vált, és aggodalommal töltötték el az 1917 utáni belpolitikai események fejleményei is: sem az Esterházy- sem pedig a harmadik Wekerle-kormányt nem tartotta alkalmasnak arra, hogy az országot kivezesse a nehéz helyzetből, a választójog – szerinte – radikális reformját pedig ellenezte. Mivel az írást a világháború befejezésével sem hagyta abba, ezért kaphatunk arról, hogy miként élte meg a polgári demokratikus forradalom, majd az 1919 augusztusa és novembere között hatalmon lévő Friedrich-kormány időszakát, 1920 tavaszán pedig Horthy kormányzóvá választását. „Ebben a nagy háborúban az ember eltűnődni kénytelen afölött, hogy tulajdonképpen mi értéke van az igazságnak vagy inkább, hogy létezik-e emberi dolgokban általában abszolút igazság? Látjuk, hogy ma milliók ontják vérüket a legellentesebb igazságokért, s látjuk, hogy ki a becsületes és okos ember – mert lehetetlen, hogy az ellenséges külföldiek nem volnának –, ki igaznak tart olyan dolgokat, amelyek ellen a mi lelkünk föllázad, és hazugnak, álnoknak, gonosznak tart sok olyat, aminek igazságáért, becsületes és helyes voltáért mi életünket kell kockára! Szomorú bizonyossággal kell koncentrálnunk, hogy az egész világon a mi igazságunknak kevesebb híve van, mint annak, amit ellenségeink tartanak igaznak!” pdf 1 mb [Hidden Content]
    5 points
  14. Karina Sainz Borgo-Megy le a nap Caracasban „Ez nem nemzet, hanem húsdaráló.” A harmincnyolc éves Adelaida anyja halála után magára marad Caracasban – az anarchia városában, ahol az erőszak szabja meg az élet ritmusát. Miközben a temetés után lakásába zárkózva, magányosan gyászol, az utcán lövések hallatszanak, és az ablakokban kialszik a fény: a Forradalom Fiai újabb zavargást robbantottak ki. Másnap Adelaida megpróbál lisztet szerezni a közeli pékségben. Caracasban az emberek rendszerint hiába állnak sorba a boltokban – csak a kiválasztottak távozhatnak teli szatyrokkal, a fejadagot jóval meghaladó élelemmel. Adelaida sem jár sikerrel, s mikor üres kézzel hazatér, nem tud bejutni az otthonába, mert azt fosztogatók foglalták el. Adelaida a szomszédnője lakásában rejtőzik el, ahol váratlan lehetőség nyílik meg előtte a pokolból való menekülésre: kezébe akad egy irat, melyből kiderül, hogy a szomszéd spanyol útlevélért folyamodott… Karina Sainz Borgo megrázó képet fest az anyját és hazáját is gyászoló nőről; a 21. századi Venezuelában uralkodó korrupcióról, káoszról, erőszakról és arról, milyen áron lehet mindezek árnyékában túlélni a mindennapokat. A Megy le a nap Caracasban több mint húsz nyelven jelent meg. Karina Sainz Borgo: La hija de la española Eredeti mű Karina Sainz Borgo: La hija de la española Eredeti megjelenés éve: 2019 Caracas gyász magyar nyelvű női főszereplő regény társadalomrajz Venezuela venezuelai szerző visszaemlékezés > Jelenkor, Budapest, 2021 252 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636769192 · Fordította: Dornbach Mária letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    4 points
  15. K. Bromberg-Szükség-trilógia sorozat + – Megjátszott szerelem K. Bromberg Szükség (Szükség-trilógia 1.) Rylee Thomas hozzászokott ahhoz, hogy ura minden helyzetnek. De hamarosan találkozik egy férfival, akivel élvezet elveszíteni az irányítást… A pajkos mosolyú és fájdalmasan jóképű Colton Donavan számára kihívást jelentek, mert olyan világban él, ahol minden nő őt akarja. Én vagyok a szabályt erősítő kivétel. Megszokta már, hogy az élet minden területén pontosan azt kapja, amit akar. Ő a vakmerő férfi, aki mindig az irányíthatóság és irányíthatatlanság közötti szűk mezsgyén jár, akár a pályán dönget, akár azon kívül. Colton úgy robban be az életembe, mint egy tornádó: felemészt minden kontrollt, feszegeti a sebezhetőségem korlátait, és kérlelhetetlenül behatol a sebzett szívem köré font védőháló mögé. Széthasítja azt a világot, amit olyan óvatosan, rendezetten, kiszámíthatóan, fegyelemmel építettem fel. Amit ő akar, azt nem tudom neki megadni, amire nekem van szükségem, azt ő nem adhatja meg. De ha már egyszer a finom külső mögött megpillantottam lerombolt lelkének rejtett sötét titkait, vajon el tudok sétálni tőle? A szexuális vonzalom tagadhatatlan. Mind a ketten kétségbevonhatatlanul vágyunk az irányításra. De ha e két világ összecsap, elég lesz-e a vonzalom arra, hogy összekössön minket, vagy a ki nem mondott titkok és a konok csaták végül arra késztetnek, hogy elváljanak útjaink? K. Bromberg: Driven Eredeti mű K. Bromberg: Driven Eredeti megjelenés éve: 2013 21. század amerikai szerző autóversenyzés baleset barátság erotikus férfi főszereplő filmadaptáció gyász gyermeknevelés gyermekvédelem kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő regény romantikus sorozat része > Ulpius-ház, Budapest, 2014 358 oldal · ISBN: 9789633834015 · Fordította: Sánta Orsolya ------------------- K. Bromberg Vágy (Szükség-trilógia 2.) Mi történik, ha foggal-körömmel kell harcolnod azért, hogy megtartsd az életedbe váratlanul berobbant igazit? Colton elrabolta a szívemet. Nem akarta, és bizton állíthatom, hogy én sem, de így alakult. Betoppant az életembe, és rég halottnak hitt érzéseket gyújtott bennem lángra. Olyan vágyat ébresztett bennem, amelynek a létezéséről eddig fogalmam sem volt. Rylee egyenesen a tárolóból toppant be az életembe. Úgy érzem, hogy sose leszek már ugyanaz, aki voltam. Rylee szemtanúja volt annak, ahogy a bennem élő sötétség időnként a felszínre tör, mégsem tágít mellőlem. Harcol értem. Kétség sem fér hozzá, hogy ő egy szent, én pedig a bűnös. HOGY LEHET, HOGY PONT AZ A SORSFORDÍTÓ ÉJSZAKA – AMIT EGYIKÜNK SEM AKART – AD ERŐT AHHOZ, HOGY MINDENÁRON KÜZDJÜNK A MÁSIKÉRT? HAJT MINKET A SZÜKSÉG, A TESTÜNK IZZIK A VÁGYTÓL, DE ELÉG EZ AHHOZ, AMIT ÚGY HÍVNAK: SZERELEM? K. Bromberg: Fueled Eredeti mű K. Bromberg: Fueled 92% Eredeti megjelenés éve: 2013 21. század amerikai szerző árva autóversenyzés barátság erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő gyermekbántalmazás kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő regény romantikus sorozat része újrakezdés váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 544 oldal · ISBN: 9789634570370 ------------------- K. Bromberg Szerelem (Szükség-trilógia 3.) Amikor minden összeomlik körülöttünk, vajon képesek vagyunk foggal-körömmel küzdeni valakiért? Az én életem akkor kezdődött, amikor Rylee a karomba zuhant abból a rohadt raktárból. Érzéseket keltett bennem. Egésznek éreztem magam, pedig azt hittem, hogy örökre csonka maradok. Ő lett a mentőövem, pedig nem is sejtettem, hogy szükségem van rá. Igen, a francba is, megéri küzdeni érte… De hogyan küzdjek érte, ha úgy érzem, hogy nem érdemlem meg? A szerelem tele van hullámvölgyekkel és -hegyekkel. Időnként olyan magasra repít, hogy a szívverésed is eláll, időnként pedig olyan erővel küld padlóra, hogy darabokra törik a lelked. Aki szerint a szeretet türelmes és jóságos, az nem ismer minket. Tudjuk, hogy a szerelmünk megéri a küzdelmet – beláttuk, hogy egymásnak rendelt minket a sors –, de amikor a múltunk betör a jövőnkbe, a hatás vajon erősebbé tesz minket, vagy elszakít egymástól? K. Bromberg: Crashed Eredeti mű K. Bromberg: Crashed 93% Eredeti megjelenés éve: 2014 amerikai szerző autó autóversenyzés erotikus fizikai bántalmazás kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus sorozat része szülői szerep újrakezdés váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 560 oldal · ISBN: 9789633735565 · Fordította: Mergl-Kovács Bernadett ----------- K. Bromberg Faking It – Megjátszott szerelem Milyen szerelmet érdemelsz? Zane Phillips összetévesztett azzal, aki a kutyáját szokta sétáltatni. Nem is kéne, hogy meglepjen, hogy egy férfi, akinek az öltönye is többe kerül, mint nekem egyhavi lakbérem, azt feltételezte, hogy az ő szolgálatára vagyok ott. Hogy mi ebben a jó? Az, hogy rendesen helyre tettem. És mi a rossz? Az, hogy lekéstem miatta az állásinterjúmat. Aztán kiderült róla, hogy egy kőgazdag ausztrál vállalkozó, és hogy ki akar engesztelni, amiért elszúrta nekem azt az interjút. Igen, szédítően jó pasi, ugyanakkor egy arrogáns seggfej is… Úgyhogy kösz, de nem kérek belőle. Végül miért szelem át keresztbe-kasul az országot – és miért osztozom az ágyon – azzal a fickóval, akit ki nem állhatok? És miért izzik fel közöttünk a szenvedély? Ha nem vigyázok, még a végén tényleg elhiszem, hogy a tündérmesék valóra válhatnak? Kapcsolj ki és töltődj fel hőseink történetével! K. Bromberg: Faking It Eredeti mű K. Bromberg: Faking It Eredeti megjelenés éve: 2019 álkapcsolat amerikai szerző chick lit erotikus férfi főszereplő spamelo kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő párkapcsolat regény romantikus társkeresés utazás vállalkozás váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635619030 · Fordította: Farkas János letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  16. Kovács Lajos - Sorozatgyilkos nyomában Belgiumban - és részben Magyarországon is - élő Pándy András családjából 1986 és 1992 között hat személy tűnt el nyomtalanul. Ez a belga rendőrség találta sem kerülte el, el isk nyomozni, de lelkész mesterkedéseinek kezdte meg a tényeket a gyanújuk idővel. A hírhedt belga sorozatgyilkos, Dutroux botrányos ügye azonban felszínre hozta a szinte már feledésbe merült hasonló gyanús eseteket, és ennek apropóján újra megindult az eltűnt Pándy családtagok kutatása. A belga rendőrök magyar kollégákat is bevonták a vizsgálódásba, és ez hozta meg nekik végül a sikert. A magyar nyomozást vezető Kovács Lajos ezredes, aki a közismert "Döglött ügyek" osztálya élén állt, ebben a könyvben beszéli el az ügy felderítésének izgalmas, egyúttal valós történetet. Ám nem csak a gátlástalan gyilkost és zseniális cselszövéseit, valamint szerencsétlen áldozatait ismerjük meg. A könyv közelbe hozható változó azt a korszakot, amikor a nyomozás folyt: az 1990-es évek - azaz a 20 század - végét, egy már ország eltűnt, benn lévőt. A fordulatosan megírt nyomozás történetét az emberi kapcsolatok, aságok és kollegialitás személyes momentumai teszik hitelessé, a közegnek a térképe, ami a rendőrséget annak idején akkoriban. Végül a szakember is elénk lép, hiszen jócskán bővülnek ismereteink a bűnözés helyzetéről és kriminalisztikájáról is. pdf 4 mb [Hidden Content]
    4 points
  17. Pető Andrea - Láthatatlan elkövetők A kötet a budapesti népbíróság egyik legelső ügyének, Dely Piroska esetének krimi izgalmas elemzésén keresztül ad képet a második világháborút követő igazságszolgáltatás természetéről, valamint a nők szélsőséges radikális politikai mozgalmakban való részvételéről, részletesen szólva a nők elkövető válásáról, valamint a háború utáni emlékezetük kialakulásáról. A női elkövetők eddig láthatatlanok voltak a történetírásban éppúgy, mint a kollektív és az egyéni emlékezetben. A kötet elemzi a magyarországi szélsőjobboldali női politizálás okait, motivációit, formáját, fényképeit és főbb személyiségeinek életútját. Pető Andrea 1964-ben született Budapesten, történész, MTA Doktora, a Közép-Európai Egyetem egyetemi tanára. Kutatási területe a 20. századi társadalom és a társadalmi nemek története. Öt monográfiája, 31 szerkesztett kötete és 261 könyfejezet, valamint tanulmánya tizenkilenc nyelven jelentek meg. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki. 2006-ban az MTA Bolyai Plakettet kapta. 2018-ben az Európai Akadémiák (ALLEA) Madame de Staël Díját kapta munkássága elismerésül. Legutóbbi kötete a Jaffa Kiadónál: Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak története a Magyarországon a második világháború alatt. pdf 2mb [Hidden Content]
    3 points
  18. Cynthia McFarland - A westernlovaglás kézikönyve Cynthia McFarland könyve az első, gyerekeknek írt magyar nyelvű szakirodalom a témában. Könyvünk azoknak szól, akik még csak most ismerkednek a westernlovaglással, vagy egyszerűen csak szeretnének bepillantást nyerni a Magyarországon még fiatalnak számító western és reining szakágak kulisszatitkaiba. Azok is haszonnal forgathatják azonban, akik már versenypályára készülnek, hogy felfrissíthessék a tudásukat és a legfontosabb szabályoknak és technikáknak utánanézek. pdf 68mb [Hidden Content]
    2 points
  19. Chris Metzen · Matt Burns · Robert Brooks-World of Warcraft: Krónikák 1. (World of Warcraft: Krónikák 1.) LÉPJ BE A MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK KORÁBA, AMIKOR MÉG NEM A HORDA ÉS A SZÖVETSÉG HÁBORÚI DÚLTÁK A VILÁGOT! A World of Warcraft: Krónikák Első Könyve az univerzum teremtésétől, az ősi birodalmak felemelkedésén át azon erők színre lépéséig követi Azeroth eseményeit, melyek a legnagyobb hatással voltak a történelem alakulására. A könyvben – mely egy háromrészes exkluzív kivitelű sorozat első kötete – a méltán híres Peter Lee egész oldalas festményei, Joseph Lacroix remek grafikái és további fél tucat térkép segít felfedezni és megérteni a korok múlását és a Warcraft világának változását. Légy részese a nem mindennapi utazásnak, melyben a Blizzard Entertainment és a Dark Horse Comics elvezet a Warcraft-univerzum színfalai mögé! Chris Metzen – Matt Burns – Robert Brooks: World of Warcraft: Chronicle 1. Eredeti mű Chris Metzen – Matt Burns – Robert Brooks: World of Warcraft: Chronicle 1. 92% Eredeti megjelenés éve: 2016 Tartalomjegyzék démon elf fantasy háború harcosok istenek lovag mágia magyar nyelvű mítosz sárkány sorozat része troll tündér uralkodó varázsló videojáték zombi > Szukits, Szeged, 2020 164 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634975915 · Fordította: Oszlánszky Zsolt · Illusztrálta: Peter C. Lee, Joseph Lacroix --------------------------- Chris Metzen · Matt Burns · Robert Brooks--World of Warcraft: Krónikák 2. (World of Warcraft: Krónikák 2.) LÉPJ BE A MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK KORÁBA, ÉS LÉGY RÉSZESE A HORDA ÉS A SZÖVETSÉG ELSŐ HÁBORÚINAK! A World of Warcraft: Krónikák második könyve egy kicsit visszaforgatja az idő kerekét, hogy az ősi Draenor történelméről meséljen. Arról, hogy miként formálták a világot annak lakói – az ogrék, arakkoák és orkok. Fény derül arra is, hogyan használta fel az orkokat a Lángoló Légió, mely előbb a draeneiek pusztulásához, végül pedig az Azerothra nyíló Sötét Portál megépítéséhez vezetett. A második kötet ugyan tragédiák sorából áll, ám nem hiányzik belőle a remény sem, hiszen elérkezik az a történelmi pillanat, amikor a Szövetség bajnokai Azeroth megmentésére sietnek. Természetesen ebben a kötetben is gyönyörű festmények, remek grafikák és további térképek segítenek felfedezni és megérteni a korok múlását, valamint a Warcraft világának változását. Chris Metzen – Matt Burns – Robert Brooks: World of Warcraft: Chronicle 2. Eredeti mű Chris Metzen – Matt Burns – Robert Brooks: World of Warcraft: Chronicle 2. Eredeti megjelenés éve: 2017 Tartalomjegyzék állatvilág császár démon elf fantasy háború hajó harcosok istenek király lovag mágia magyar nyelvű menekültek mítosz növényvilág ork samanizmus sárkány sorozat része szörny tenger természet törpe troll túlélés tündér utazás varázsló videojáték > Szukits, Szeged, 2021 206 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634976516 · Fordította: Oszlánszky Zsolt · Illusztrálta: Joseph Lacroix, Wei Wang, Abe Taraky, Sean Sevestre, Peter C. Lee, Alex Horley, Stanton Feng, Emily Chen letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  20. Anthony Ryan-A farkas üvöltése (Hollópenge-duológia 1.) (Vaelin-ciklus 4.) Vaelin Al Sorna élő legenda. Seregei élén birodalmakat taposott a porba, és komoly áldozatot hozott azért, hogy megmentse az Egységes Királyságot a biztos pusztulástól. Mostanra már visszavonult, csendes életet él, a háború borzalmait maga mögött hagyta örökre. Azonban a suttogva terjesztett pletyka, mely szerint egy Acélhordának nevezett hadsereg készülődik a tengerentúlon egy magát istennek tartó ember vezetésével, így is eljut hozzá. Amikor Vaelin megtudja azt is, hogy rég elveszettnek hitt szerelmét, Sherint a kereskedőkirályok birodalmában látták, ahol bármikor a Horda markába kerülhet, elhatározza, hogy szembeszáll ezzel a felfoghatatlan erejű fenyegetéssel. Hogy Sherint megmenthesse, kis csapatával titokban ebbe a becsület és intrika uralta különös világba utazik. Azonban egyáltalán nem azt találja ezen a messzi vidéken, amire számít, és két tűz közé kerülve rá kell ébrednie, hogy vannak olyan csaták, amelyeket talán még ő sem nyerhet meg. Anthony Ryan: The Wolf's Call Eredeti mű Anthony Ryan: The Wolf's Call Eredeti megjelenés éve: 2019 dark fantasy fantasy férfi főszereplő grimdark háború harcosok heroikus fantasy kalandregény magyar nyelvű regény skót szerző sorozat része > Fumax, Budapest, 2021 464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701392 · Fordította: Matolcsy Kálmán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Anthony Ryan-A fekete ének (Hollópenge-duológia 2.) (Vaelin-ciklus 5.) Anthony Ryan nagy sikerű Hollóárnyék-trilógiájában Vaelin Al Sorna minden fantasy olvasó egyik kedvenc hősévé vált. Ebben a kötetben, A farkas üvöltése folytatásában története méltó lezárást kap. Vaelin Al Sornát egykor a királyság legnagyobb harcosaként ismerték, mielőtt végleg letette volna a fegyvert. Legalábbis reményei szerint. Ugyanis egy jóslat, és az aggasztó hírek a tengerentúlra vezették, hogy megkeresse az asszonyt, akit valaha szeretett. Vaelin ott belebonyolódott Kehlbrand Reyerik, a Sötétkard háborújába, aki istennek képzeli magát, és fanatikusokból olyan sereget gyűjtött maga köré, amely az egész világra fenyegetést jelent. Úgy tűnik, senki sem állhat ellen hódító hadjáratának. Kivéve talán Vaelint, akinek viszont hadai egy csúfos vereség után szétszóródtak. Ám az egykori várúr közben visszaszerzi a sötét varázslatot, amely páratlan képességgel ruházta fel a csatában. De a vér éneke mintha megváltozott volna: noha ez a háború szinte megnyerhetetlennek tűnik, a Vaelint irányító ének mindennél jobban áhítja ellenségei vérét… Anthony Ryan: The Black Song Eredeti mű Anthony Ryan: The Black Song dark fantasy fantasy férfi főszereplő grimdark háború harcosok heroikus fantasy kortárs magyar nyelvű regény skót szerző sorozat része > Fumax, Budapest, 2022 472 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634702382 · Fordította: Matolcsy Kálmán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  21. Stuart Turton-Evelyn Hardcastle 7 halála A Blackheath-ház szabályai: Evelyn Hardcastle-t este tizenegykor meg fogják ölni. Nyolc nap alatt nyolc különböző szemtanú bőrébe bújhatsz. Csak akkor engedünk szabadon, ha elárulod nekünk a gyilkos nevét. Érthető? Akkor kezdjük! Evelyn Hardcastle meg fog halni. És minden egyes nap meg fog halni, amíg Aiden Bishop nem nevezi meg a gyilkosát, és nem töri meg az átkot. Ám valahányszor új nap kezdődik, Aiden egy másik szemtanú testében ébred. A gazdatestek között pedig lesznek segítőkészek, és olyanok is, akik csak annyit segítenek, amennyit feltétlenül szükséges. Az év legeredetibb bemutatkozó regénye kivételes fantáziával fűzi össze a történetszálakat, és az olvasót egészen az utolsó oldalakig bizonytalanságban tartja. Stuart Turton Evelyn Hardcastle hét halála című könyve megkapta a 2018-as Costa-díjat a legjobb brit bemutatkozó regény kategóriában, a Books Are My Bag a legjobb bemutatkozó regénynek, míg a NetGalley UK 2018 legjobb regényének választotta, valamint felkerült a Specsavers Nemzeti Könyvdíj legjobb új szerzőinek rövidlistájára. A Waterstones 2018 októberében a hónap legjobb könyvének választotta. Stuart Turton: The 7½ Deaths of Evelyn Hardcastle Eredeti mű Stuart Turton: The 7½ Deaths of Evelyn Hardcastle Eredeti megjelenés éve: 2018 amnézia angol szerző Costa Könyvdíj énelbeszélő férfi főszereplő gyilkosság időhurok kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény rejtély thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2020 496 oldal · ISBN: 9789634994565 · Fordította: Őri Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  22. Marilyn Miller könyvek Marilyn Miller-Suttogó vágyak Meg merem tenni… Minden vágyam… Anya vagyok és feddhetetlen arisztokrata feleség. Mindenem megvan, amire egy nő vágyhat, én mégsem vagyok boldog, mert a bennem lakozó nőiesség szép lassan megsemmisül a tökéletesnek látszó életemben. Egy nap a legjobb barátnőm magával csábított egy olyan helyre, ahová egy magamfajta nő soha nem lép be. Fekete és fehér. Rideg maszkok. Fülledt erotika. Egy zárt világ, ahol felerősödnek a bennem lappangó vágyak és suttogni kezdtek, pontosan úgy, ahogy a vonzó idegen tette a sötét álarc mögött. Szabadságot és gyönyört ígértek azok az ajkak, amelyek belém csókolták a sóvárgást. A tiltás ellenére többet akartam. Őt. De szabályok kötöttek, amit a társadalom hozott. Feleségként, anyaként felvállalhatom azt, aki legbelül lenni akarok? Aztán kiderült, hogy semmi sem volt valódi, csupán egyetlen dolog: a suttogás… Marilyn Miller, a népszerű sikerszerző tabudöntögető erotikus regényével egy misztikus, zárt világba vezeti olvasóit… 21. század Anglia anyaság barátság család énelbeszélő erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő házasság kortárs lélektani London magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő romantikus Svájc szülői szerep váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 428 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635701032 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marilyn Miller-Az egyetlen Aspen elvált nőként új életet kezd a gyerekeivel. Habár hosszú és fájdalmas út van mögötte, az a bizonyos suttogás mégsem hagyja, hogy továbblépjen. Árulás. Bosszú. Remény. Mi történt a luzerni találkozás után? Aspen enged a vágyainak vagy elengedi a múltat és vele együtt a szerelmet? Vajon az egyetlen csak az ő szívében létezik? Az egyetlen, a Suttogó vágyak történetének befejezése, két szemszögből íródott. A nőéből, aki anya, és a szeretőjééből, aki családra vágyik. Újra találkozik két olyan világ, amelyek együtt akár tökéletesek is lehetnének… 21. század anyaság család kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 38 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703234 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marilyn Miller-Szíria szülötte A halál mezején is születhet remény… A pokol igenis létezik. Hogy honnan tudom? Oda születtem. Szíria gyermeke vagyok, akinek minden egyes nap, minden egyes perc ajándék. A világot, amiben élek, az emberi kegyetlenség uralja. Nincs senki, aki el tudná pusztítani a gonoszt. Így egy megoldás létezik számunkra: a menekülés. Hajóra szállni, és reménykedni, hogy életben maradunk… Ám a halál torkából nem lehet csak úgy kimasírozni, mert nincs benne könyörület. Engem is utolért és megragadott, de el nem vonszolt, mert jött valaki, aki megmentett. Ő volt az egyetlen tiszta és nemes dolog haldokló életemben, az egyetlen, aki képes volt arcon köpni a halált. De eltűnt, és magával vitte a reményt, amibe zokogva kapaszkodtam. Akartam őt. Mindennél jobban. Félelmet nem ismerve hajszoltam a szabadságot, amiért a legdrágább dologgal fizettem: a szívemmel… Marilyn Miller egy olyan világot mutat be, ami bár kegyetlen, mégis ott él benne a remény. Szíria szülötte ráébreszt arra, mi az igazán fontos. Nem a bőrszín, a vallás vagy az etnikum, hanem hogy emberek tudjunk maradni mindig, minden áron. amerikai Amerikai Egyesült Államok család férfi főszereplő gyász háború halál hit kórház magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő orvos Philadelphia rasszizmus regény romantikus szír Szíria terhesség testvérek utazás vallás vallásháború váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 398 oldal · ISBN: 9789635700486 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  23. Lisa Jewell-A fenti lakók London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőben. Jól táplált, szépen gondját viselik. Örömmel várja, hogy valaki felvegye. A konyhában holttestek oszlanak. Valaki sietős üzenetet firkantott melléjük. Már több napja halottak. Ki vagy kik viselték gondját a kisbabának? És hová lettek? Két család ügyei gabalyodtak össze. Ebben a házban nagyon sötét titkok lakoznak. Lisa Jewell: The Family Upstairs Eredeti mű Lisa Jewell: The Family Upstairs 85% Eredeti megjelenés éve: 2019 Anglia angol szerző anyaság brit szerző család családon belüli erőszak emberi sorsok erőszak férfi főszereplő Franciaország gótikus irodalom gyilkosság gyógynövény hajléktalanság halál kortárs krimi kutya LMBTQ LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő pszicho-thriller regény szegénység szülői szerep testvérek thriller váltott szemszög visszaemlékezés > XXI. Század, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789635681594 · Fordította: Katona Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  24. Niccolò Machiavelli-Niccolò Machiavelli művei I-II. Machiavelli, a gyakorló államférfi (az 1498–1512-es Firenzei Köztársaság egyik fő állami tisztségviselője), a sokat magyarázott és félremagyarázott, ízig-vérig reneszánsz gondolkodó, a vérbő humorú, ragyogó szépíró gyakorlatilag összes prózai írását gyűjti egybe ez a két kötet. Főműve vitathatatlanul A fejedelem; ezúttal azonban itt sorakozik a másik két, átfogó igénnyel készült mestermű is: az élevezetesen és tanulságosan aktualizáló Livius-kommentárok és a háborúban-békében fergeteges évszázadokat a szó szoros értelmében hús-vér közelségbe hozó Firenze története. Nem hiányzik a gyűjteményből a pajzán Mandragóra, de híres haditechnikai értekezése, a kisebb, változatos tematikájú írások és a másik komédia, a Clizia sem. Machiavelli írásait érzékletes leírások és izgalmas utalások formájában át- meg átszövi az ókori Róma, a középkori Itália – tágabb értelemben Dél-, Nyugat- és Közép-Európa – zsúfolt történelme, a nagy európai megújulás egész eszmerendszere és pátosza. Tartalomjegyzék I. KÖTET A fejedelem (Lutter Éva) Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről (Lontay László) A háború művészete (Majtényi Zoltán) Kisebb történelmi és politikai írások (Iványi Norbert) Hogyan ölette meg Valentino herceg Vitellozzo Vitellit, Oliverotto da Fermót, Pagolo urat és Orsini herceget, Gravina urát A luccai Castruccio Castracani élete Körkép a franciaországi állapotokról De Natura Gallorum Körkép a német állapotokról Jegyzetek (Herczeg Gyula) II. KÖTET Firenze története (Iványi Norbert) Értekezések és kisebb művek (Iványi Norbert) Beszéd a tízek tanácsában a pisai állapotokról Mit tett a Firenzei Köztársaság a pistoiaia pártoskodók megbékítésére Hogyan bánjunk Valdichiana fellázadt népességével? A pénz felhasználásáról szóló elmélkedés, némi bevezetéssel és mentegetőzéssel Értekezés Firenze felfegyverkezésének módjáról Értekezés a firenzei seregről és a megszervezésére hozott rendelkezésről A Firenzei Köztársaság rendelkezései a firenzei sereg kilenc tisztből álló testületének megalakotására Ajánlás a firenzei gyalogos seregek és az őrség legfőbb kapitányának megválasztásához A Medici-ház híveihez Egy bíróhoz intézett szózat Emlékeztető irat Raffaello Girolami számára Beszámoló Lucca városának állapotairól Értekezés a firenzei állam megreformálásáról Beszámoló egy szemléről, amely Firenze megerősítése érdekében zajlott le Egyes firenzei emberek természetéről Könyv az afrikai üldöztetésekről Különféle mondások Mandragóra (Karinthy Ferenc) Clizia (Iványi Norbert) Belfagor, a főördög (Iványi Norbert) Különféle írások (Székács Vera) Egy élvkedvelő társaság alapszabályai Buzdítás vezeklésre Értekezés avagy párbeszéd az olasz nyelvről Jegyzetek (Herceg Gyula) klasszikus magyar nyelvű olasz szerző reneszánsz A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szerző válogatott művei Európa > Európa, Budapest, 1978 1604 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630713519 · Fordította: Iványi Norbert, Karinthy Ferenc, Lutter Éva letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  25. George B. Marwell-Világok útvesztője Titokzatos sorozatgyilkos szedi áldozatait Londonban. A halottak feje hátracsavarodva, homlokukon késsel belekarcolt, nyomtatott I betű. A Scotland Yard Hampton felügyelőt rendeli ki az eset felderítésére, aki megállapítja, hogy a gyilkosságok összefüggnek, és hogy elkövetőjüket valamiféle rituális cél vezette, de ennél tovább nem jut. Külső segítséget kell kérnie a szimbólumok és rejtélyek avatott szakértőjétől, a zárkózottan élő bölcsészdoktor Leonard Larkintól. Ketten együtt kezdik felgombolyítani a rejtély szálait, ám azok mind messzebb és messzebb vezetnek, a közönséges bűnügyek világából a titkos társaságok, a hermetikus elméletek, sőt a túlvilági hatalmak birodalmába. A gyilkos felkutatásának feladata a történelem labirintusát is megnyitja a nyomozók előtt, Platón, Püthagorasz és Descartes gondolatai nyomán azonban az ismert események egészen új megvilágításba kerülnek, míg végül maga a valóság szövedéke kezd foszladozni. George B. Marwell filozófiai thrillerjében mesterien elegyíti az akciót a szellemi izgalmakkal, boszorkányos tehetségű illúzionistaként keverve a tények és a képzelet lapjait. A főhőséhez hasonlóan visszahúzódó szerző varázslatos bemutatkozó regénye most végre a magyar olvasókhoz is eljuthat, hirdetve: új csillag jelent meg az irodalom egén. „Marwell nemcsak Dan Brownnak, de Umberto Ecónak is feladta a leckét. És mindjárt az első könyvével! Bravó!” – Daily Mail Book Review „Az utolsó oldalra érve ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy visszalapozzak, és újrakezdjem ezt a csodálatos utazást.” – Stephen Peltz, London Week filozofikus regény krimi magyar magyar nyelvű regény sci-fi thriller letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  26. Lilly Shade-Az örökös-Lilly Shade-Heshin könyvek Lilly Shade-Az örökös Egy tökéletes férfi és egy különleges lány. Vajon mit rejthet a hibátlan álca? William, a milliárdos üzletember Seattle-be utazik, hogy megtalálja elhunyt nevelőapja egyetlen vér szerinti gyermekét, akit ténylegesen megillet a férfira hagyott örökség. Miközben piszkos módszereivel a valódi örökös után kutat, összehozza a sors egy dacos, szemtelen, fiatal lánnyal, aki egyedi szépségével azonnal megbabonázza őt. William felrúgva saját szabályait, enged Jessica csábításának. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, William rájön, hogy Jessica nem egy átlagos lány, a múltját sötét titkok rejtik, ami után a férfi hiába nyomoz, folyton zsákutcába fut. Merőben eltérő személyiségük, életvitelük és a köztük lévő korkülönbség nehéz döntés elé állítja őket. Megéri ennyit szenvedni egy boldog kapcsolat lehetősége miatt? Ha fény derül minden titokra, képesek lesznek ugyanúgy nézni egymásra, mint azelőtt? Lilly Shade története nemcsak arra bizonyíték, hogy nincsenek véletlenek, de arra is, hogy a sors sem mindig kegyes. A tökéletes nem valódi, és ami annak látszik, csupán álca. Az ilyen álcák pedig a legsötétebb titkokat rejtegetik. Amerikai Egyesült Államok kortárs magyar nyelvű magyar szerző new adult regény romantikus Seattle > Álomgyár, Budapest, 2016 304 oldal · ISBN: 9786155596643 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Lilly Shade-Heshin Azt mondják, a sötétségből mindig van kiút. Én azt mondom, hiába menekülsz… soha nem ereszt! Heshin a CROWN Group nevű vállalatnak dolgozik, mint bérgyilkos. Egy nap a vállalat New York-i börtönében ébred, majd emlékei híján, bezártságát megelégelve szökést kísérel meg. A sikertelen akció közben súlyosan megsérül és kómába esik; ő azonban ez idő alatt visszatér 29 nappal korábbra, a legutolsó küldetésének első napjára. Míg újra éli a lehetetlent, megtapasztalja milyen érzés szeretni, szeretve lenni, gondoskodni és félteni. Minden érzelem, ami ellen olyan erősen küzdött eddig, kezd eluralkodni rajta… Képes lesz túllátni a gonoszságon, átélni a szép pillanatokat, és elhinni, hogy mindez nem csupán illúzió? Túl régóta él elszigetelten, a magány rideg fogságában ahhoz, hogy higgyen. Kíméletlen küzdelmet vív saját magával és a kiszámíthatatlan valósággal. A saját valóságával, amit az örökös kétely, a gyanakvás és hazugságok sokasága torzít el. Vajon megéri a szerelmet választani egy olyan kegyetlen világban, mint amilyen az övé? A fájdalmas felismerés életeket követel. A súlyos döntések bizonytalanságba taszítják. Ám, ha elveszíti önmagát, félő, hogy minden amiért harcolt, végleg összeomlik. Bűn. Veszély. Szenvedély. De van egy kis gond… ugyanis ennél én már jóval többre vágyom. Eredeti megjelenés éve: 2021 Amerikai Egyesült Államok Anglia árva bérgyilkos erotikus felnőtt tartalom kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus váltott szemszög > NewLine, Bakháza, 2021 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156309747 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  27. Schmal Róza-A Ladann könyve (Nagy folyók haragja 1.-2.) A Ladann folyó völgyében egy ideje béke uralkodik, ám a felszín alatt évtizedes ellentétek, hatalomvágy és bosszúszomj szövi át a mindennapokat. Ráadásul a déli falvakban rejtélyes halálesetek történnek, a híres és gazdag hajóépítő város folyómedréből pedig eltűnik a víz. Az egy évszázada száműzött őslakosok – a hurrogónok – titokzatos építkezései is egyre nagyobb aggodalommal töltik el az uralkodót. Vajon hány családot dönthet nyomorba egy királyné személyes tragédiája? És mi igaz a balladákból, amelyek makacsul őrzik a reményt, hogy a Véres Sziklák Éjszakáján nem halt meg a királyhoz hű Lasnarog család minden sarja? A kérdések egyre csak gyűlnek, és a bizonytalanság komor fellegként borul a birodalomra… Schmal Róza fantasy-trilógiájának első kötetében a ladanni birodalom története, nemesi családok hatalomért és szerelemért folytatott harca tárul elénk. A varázslatos, képzeletbeli középkori világot aprólékosan kidolgozott birodalmi térkép, lenyűgöző városrajzok és családfák hozzák még közelebb az olvasóhoz. „Gyerekkoromban szerettem történeteket kitalálni és rajzokat készíteni hozzájuk. Mire felnőttem, ebből az utóbbi maradt: miután elvégeztem a Képzőművészeti Egyetem festő szakát, könyvillusztrálással kezdtem foglalkozni. Ladann-völgy első terveit kamaszkoromban, a szentendrei HÉV-en és balatoni nyarakon firkáltam a füzeteimbe, de csak akkor tértem vissza hozzájuk, amikor már a fiam volt kamasz, és nem nagyon lehetett vele másról beszélgetni, mint a Trónok harcáról. Ezek a beszélgetések felidézték, hogy milyen jó volt a saját kitalált királyságom történetét szőni. A felfedezés, hogy ezt most is megtehetem, hirtelen jött, és a mai napig örömmel tölt el.” Schmal Róza Eredeti megjelenés éve: 2021 Tagok ajánlása: 12 éves kortól család fantasy felnőtté válás gyilkosság herceg hercegnő ifjúsági illusztrált kalandregény király kortárs magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része testvérek uralkodó váltott szemszög > Kolibri, Budapest, 2021 544 oldal · ISBN: 9789634377870 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Schmal Róza-A Varad könyve (Nagy folyók haragja 2.) A VARAD FOLYÓ VIDÉKE forrong: Varadokban, a hurrogónok városában a felszín alatt feszül egymásnak a józan ész és az indulat. Kold Norlamond vállát komoly súlyok nyomják, ígérete megköti a kezét, ám a béke már lassan nagyobb áldozatot követel, mint a háború. Eközben egy vörös hercegnő talpig gyászban áll a Hazavágyó-sziklán, nem sejtve, hogy a messzeségben él és őrá gondol a Fekete Gólya. A lasnapoli palotából pedig a malmok földjére vágyik egy lány: Boiana számára új neve életfogytig tartó ítélet, a testét ölelő selyem pedig börtön. Megmoccan a Donddau is, ami semmi jót nem jelent: a vulkán ébredése sötét idők közeledtét szokta jelezni. Ám végül mégis egy tragikus gyilkosság teszi elkerülhetetlenné a háborút hurrogónok és laddaniak között. Vajon valóban a két nép áll szemben egymással, vagy jóvátehetetlenül összekuszálódott, hogy ki ellenség és ki barát, ki hős és ki áruló? SCHMAL RÓZA fantasy-trilógiájának második kötetében folytatódik a laddanni birodalom története, a nemesi családok hatalomért és szerelemért folytatott harca. A lenyűgöző, képzeletbeli középkori világot egy, a változásokat követő térkép, a családfák, újabb városrajzok, és egy teljes laddanni lexikon egészíti ki. „Gyerekkoromban szerettem történeteket kitalálni és rajzokat készíteni hozzájuk. Mire felnőttem, ebből az utóbbi maradt: miután elvégeztem a Képzőművészeti Egyetem festő szakát, könyvillusztrálással kezdtem foglalkozni. Ladann-völgy első terveit kamaszkoromban, a szentendrei HÉV-en és balatoni nyarakon firkáltam a füzeteimbe, de csak akkor tértem vissza hozzájuk, amikor már a fiam volt kamasz, és nem nagyon lehetett vele másról beszélgetni, mint a Trónok harcáról. Ezek a beszélgetések felidézték, hogy milyen jó volt a saját kitalált királyságom történetét szőni. A felfedezés, hogy ezt most is megtehetem, hirtelen jött, és a mai napig örömmel tölt el.” Schmal Róza Eredeti megjelenés éve: 2022 Tagok ajánlása: 13 éves kortól barátság család fantasy háború herceg hercegnő high fantasy ifjúsági kalandregény király magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része tenger testvérek váltott nézőpont > Lampion Könyvek, Budapest, 2022 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  28. Barsi Ödön-Paganini élete -Az ördög hegedűse Már életében legendák szövődtek Paganini, a nagy olasz hegedűművész és zeneszerző körül. Az a hír járta, hogy eladta a lelkét az ördögnek. Technikai tudását, bravúrjait egy földöntúli hatalommal magyarázták. Varázslatos játékával megigézte az embereket és meghódította a női szíveket, kóristalányét és hercegnőét egyaránt, noha rútságát az ördögéhez hasonlították. Tény, hogy különös lénye, furcsa szokásai, mesés vagyona, zsenialitása és szerelmi élete regénybe illő. életrajz hegedű magyar nyelvű magyar szerző regény regényes életrajz zenész > Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2013 324 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633440483 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  29. Ővre Richter-Frich-Az arany pestis Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. Eredeti cím: Den gyldne pest Eredeti megjelenés éve: 1913 alkímia krimi magyar nyelvű norvég szerző online olvasható A következő kiadói sorozatban jelent meg: Detektív és kalandor regények Kultura letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  30. Michael E.Smith - Aztékok (A világ népei) Könyvünk olvasmányos, egyben áttekintő leírást nyújt a prekolumbiánus Amerika legismertebb népéről, az aztékokról. Eredetüket és civilizációjukat vizsgálva Michael E. Smith külön kitér vallásuk, tudományuk bemutatására is; mindehhez a legújabb ásatások eredményeit, illetve saját, az azték lelőhelyekről és leletekről szerzett ismereteit használja fel. Az azték civilizáció két különböző kulturális tradíció, az ősi közép-mexikói földművelő népesség és az északi sivatagokból bevándorló harcos törzsek egybeolvadása során jött létre. Smith kötetében ismerteti, hogyan váltak az aztékok rövid idő alatt regionális hatalommá, és megmutatja, hogyan formálták át a tájat – csatornákkal, mocsárlecsapolásokkal, a hegyoldalak teraszosításával –, hogy az alkalmassá váljon többmilliós népük élelmezéséhez. A szerző a legújabb leletek felhasználásával tekinti át a nemesség fényűző életmódját, valamint a paloták szerepét a birodalom városállamainak kormányzásában. Újraértelmezi a vallásnak a birodalom feletti uralkodásban és a hétköznapi életben betöltött szerepét, illetve az aztékok gyakori emberáldozatainak megmagyarázásával érzékelteti, milyen központi szerepet tölt be azok a társadalom működésében. A könyv utolsó fejezetei Cortez 1519-es érkezését és a birodalom meghódítását, valamint a népességét megtizedelve, az azték birodalom végső bukását okozó európai betegségek elterjedésének körülményeit tárgyalják. Az azték nép és nyelv azonban fennmaradt, létfontosságú részét képezve korunk mexikói kultúrájának. pdf 26mb [Hidden Content]
    1 point
  31. Gecse Géza - Orosz nagyhatalmi politika 1905-2021 „Olyan apparátus a miénk, amely voltaképpen még teljesen idegen a szó. Olyan polgári és kári keverék, amit öt esztendő alatt sem gyúrhattunk át, hiszen más országoktól nem kaptunk segítséget, ezen kívül a katonai teniszezők meg az éhínség elleni küzdelem álltak előtérben. Ilyen körülmények között nagyon is természetes, hogy a Szovjetunió Alkotmányába bekerülő -A szövetségből kia- paragrafus való szabadságot, amellyel igazoljuk magunkat, csupán írott malaszt marad. Nem tudja megvédeni a más nemzetiségű oroszországi lakosságot a tősgyökeres, a soviniszta orosz nagyorosz – lényegében erőszakos gazember – támadásától, mint amilyen a tipikus orosz bürokrata. Egészen biztos, hogy a szovjet meg a szovjet érzelmű munkások, akiknek a százalékaránya igen csekély, úgy belefulladni a nagyorosz soviniszta szemétnek ebbe a tengerébe, mint légy a tejbe” (Lenin, 1922) pdf 3mb [Hidden Content]
    1 point
  32. Artist...............: DJ Kosta Album................: Flashback Club Megamix 2023 Genre................: Dance Year.................: 2022 Quality..............: Insane, (avg. bitrate: 320kbps) Channels.............: Joint Stereo / 48000 hz Tags.................: ID3 v1.1, ID3 v2.3 Playing Time.........: 01:55:41 Total Size...........: 264,83 MB 00.Intro 01.Laban - Love In Siberia 02.London Beat - You Bring On The Sun 03.Modern Talking - Do You Wanna 04.Sophie Ellis Bextor - Murder on the Dancefloor 05.Black Box - Black Box - Ride On Time 06.Jimmy Bo Horne - Spank 07.Yazoo - Situation 08.Usher Feat.Pitbull - DJ Got Us Fallin In Love 09.Kool & The Gang - Celebration 10.Koto - Visitors 11.Heavy D & The Boyz - Now That We Found Love 12.Robin S - Show Me Love 13.Taio Cruz - Dynamite 14.M.C. Sar & The Real McCoy - Its On You 15.Sydney Youngblood - If Only I Could 16.Pet Shop Boys - Heart 17.Deee-Lite - Groove Is in the Heart 18.Twenty 4 Seven - I can't stand it 19.Chic - Le Freak 20.Daft Punk - One More Time 21.Haddaway - What Is Love 22.Lipps Inc - Funkytown 23.Freddie Mercury - Living On My Own 24.Cerrone - Supernature 25.Jimmy Somerville - Comment Te Dire Adieu 26.Rozalla - Are You Ready To Fly 27.Captain Hollywood Project - More And More 28.Jason Derulo - Don't Wanna Go Home 29.Snap - Rhythm Is A Dancer 30.Boney M - Daddy Cool 31.Earth Wind And Fire - Lets Groove 32.Shania Twain - That Don't Impress Me Much 33.Jennifer Lopez - Waiting For Tonight 34.Kesha - Take It Off 35.Everything But The Girl - Missing 36.Technotronic - Pump Up The Jam 37.Bloodhound Gang - The Bad Touch 38.Anita Ward - Ring My Bell 39.Avicii - Levels 40.ABBA - Voulez Vous 41.Taio Cruz & Kylie Minogue - Higher 42.KC & The Sunshine Band - Give It Up 43.The Bucketheads - The Bomb 44.John Paul Young - Love Is In The Air 45.Joe Yellow - Lover To Lover 46.Real McCoy - Another Night 47.Kesha - Your Love Is My Drug 48.Sash!, Tina Cousins - Mysterious Times 49.Dr. Alban - Sing Hallelujah 50.Rihanna - Only Girl 51.Bob Sinclar - World, Hold On 52.Guru Josh Project - Infinity 53.Eric Prydz - Call on Me 54.Bad Boys Blue - I Totally Miss You 55.2 Brothers On The 4th Floor - Never Alone 56.Avicii - Waiting For Love 57.Modern Talking - You're My Heart ,You're My Soul 58.Rihanna - S & M 59.2 Unlimited - Twilight Zone 60.Depeche Mode - I Just Can't Get Enough 61.O-Zone - Dragostea Din Tei 62.Double You - Run To Me 63.Pitbull - Timber 64.DJ BoBo, Irene Cara - What a Feeling 65.Ann Lee - 2 Times 66.Kate Ryan - Voyage voyage 67.Pitbull Feat. Ne-Yo - Give Me Everything 68.ATB - 9 PM (Till I Come) 69.Rihanna - Don't Stop The Music 70.Twenty 4 Seven - Slave To The Music 71.Trans X - Living On Video 72.Ice Mc - Think About The Way 73.Fun Factory - Do Wah Diddy 74.DJ BoBo - Love Is All Around 75.Sash!, La Trec - Stay 76.2 Brothers On The 4th Floor - Dreams 77.La Bouche - Be My Lover 78.Nicki French - Total Eclipse of the Heart 79.Culture Beat - Mr. Vain 80.The Weather Girls - It's Raining Men 81.Ice Mc - It's a Rainy Day 82.Robert Miles - Children 83.Barcode Brothers - Flute 84.Masterboy - Feel The Heat Of The Night 85.Cascada - Because The Night 86.Kadoc - The Night Train 87.DJ Bobo - Let The Dream Come True [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. Mick Herron-Utolsó kör sorozat.1-2-Utolsó befutók-Fogatlan oroszlánok Mick Herron-Utolsó befutók (Utolsó kör 1.) Leszerelt kémek a saját szakállukra nyomoznak. Karrierjük kezdetén a brit titkosszolgálat legjobbjai címére pályázhattak, ám egy hiba miatt parkolópályára kerültek. Felejthetetlen karakterek, szatirikus kémtörténet. Mick Herron: Slow Horses Eredeti mű Mick Herron: Slow Horses Eredeti megjelenés éve: 2010 brit kémregény kortárs London magyar nyelvű regény sorozat része thriller > General Press, Budapest, 2020 372 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634524076 · Fordította: Abrudán Katalin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Mick Herron-Fogatlan oroszlánok (Utolsó kör 2.) Érthetetlen, hogy valaki holtan akarja látni Dickie Bow-t. Sőt, meg akarja gyilkolni. Ám aki egyszer kém, az örökre kém marad. Dickie pedig az egyik legjobb kém volt annak idején – mielőtt a holtteste felbukkant egy buszon. Észrevétlenül követett bárkit, árnyéka lett a kiszemelt embernek, és addig nem nyugodott, amíg ki nem szagolta az illető összes titkát. Dickie legutóbb Jackson Lamb-mel volt Berlinben. És most Lamb, a parkolópályára állított kémek gyűjtőhelyének a főnöke a kezében tartja a meggyilkolt férfi telefonját, amelyen rajta van Dickie legutolsó elsuttogott titka… Lamb pedig meg van róla győződve, hogy a brit titkosszolgálatba beépülve valaki vagy valakik leginkább az oroszokra jellemző akciót szerveznek. Az Utolsó kör kémei azonban ezt nem hagyhatják. kémregény magyar nyelvű regény sorozat része > General Press, Budapest, 2021 382 oldal · ISBN: 9789634525387 · Fordította: Abrudán Katalin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  34. Hesh Kestin-Tel-Aviv ostroma Stephen King szerint félelmetesebb regény, mint bármi, amit Stephen King valaha írt. Irán vezetésével öt arab hadsereg brutális győzelmet arat Izrael ellen, amely megszűnik létezni. Néhány órán belül összegyűjtik és kivégzik a vezetőit , az izraeli hadsereg felmorzsolva, az ország hatmillió zsidó lakosa beszorítva az éhező gettóvá váló Tel-Avivba. Miközben az USA és a Nyugat csak kivár, Izrael ellenségei a teljes lakosság kiirtására készülnek. A népirtás előestéjén Tel-Aviv egy utolsó kísérletbe fog, hogy megmenekülhessen. Egy izraeli üzletember, egy maffiózó, és egy crossdesser harci pilóta összerak egy merész ellentámadási tervet. Sikerrel járhatnak? A Tel-Aviv ostroma Amerikában már megjelenése előtt viharokat kavart, az iszlámellenes elfogultsággal vádolt regényt végül a kiadója visszavonta, nem merte kiadni. Hesh Kestin két évtizedig külföldi tudósítóként dolgozott. Többek közt terrorizmus, fegyverkereskedelem, és kémkedés szerepeltek a témái között. Izraeli-amerikai kettős állampolgárként az izraeli hadsereg tagjaként szolgált, majd visszatért ugyanazokra a harcmezőkre, haditudósítóként. Eredeti cím: The Siege of Tel Aviv amerikai szerző háború Izrael izraeli Közel-Kelet krimi magyar nyelvű regény zsidó zsidóság > Művelt Nép, Budapest, 2021 414 oldal · ISBN: 9786156022080 > Művelt Nép, Budapest, 2021 414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156022073 · Fordította: Lévai Márta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  35. Edwin Balmer · William MacHarg-Trant, a psychologus detektív Ennek a könyvnek csak meséje és szereplői költöttek. Azok a módszerek, melyeket Trant — egy pszichológiai laboratórium asszisztense és műkedvelő detektív — felhasznál az útjába kerülő akadályok legyőzésére: manap valóban használt módszerek; kísérletei valóban végrehajtott kísérletek. Ha a nyilvánosság keveset tud is róluk, mégis pontosan ugyanazok a kísérletek ezek, amiket Európa és Amerika nagy egyetemein naponta végrehajtanak s amiknek segítségével a mai tudomány közelebb jutott végre a világ egyik legrégibb rejtélyének: az emberi szellem működésének megfejtéséhez. Azok a tények, melyeknek alapján Trant dolgozik, megdönthetetlenek. Hogy e tényeket eddig csak egyetemi kísérletekre, vagy az őrültség diagnózisának megállapítására használták fel, nem jelenti azt, hogy más célokra ne volnának alkalmazhatók. Az «új pszichológia» eredményei napról-napra közelednek a legpontosabb tisztázódáshoz. Nincs már messze az az idő, mikor nemcsak a bűnös vagy az ártatlan felismerésére, hanem tanúk szavahihetőségének, bírák elfogulatlanságának megállapítására is felhasználják. Így tehát a következő történetekben Luther Trantnek egy kísérletet sem kell kieszelnie, egy eszközt sem kell feltalálnia; egyszerűen a modern pszichológia néhány kipróbált, elismert kísérletére támaszkodhatik. amerikai szerző detektívtörténet lélektani magyar nyelvű A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar könyvtár Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) > Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai), Budapest, 1916 84 oldal · Fordította: Benedek Marcell letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  36. Gytha Lodge-Holtidő (Jonah Sheens felügyelő 1.) A tizennégy éves Aurora Jackson a nővére és annak barátai társaságában indult egy bulizós kempingezésre. A kamaszos alkoholizálással töltött éjszaka után a fiatalok üresen találták Aurora hálózsákját. Hova tűnhetett hatodik társuk, a legfiatalabb lány? Ki látta őt utoljára? Kényszerítették vagy szabad akaratából hagyta el a tábort? Esetleg eltévedt? Felelős valaki az eltűnéséért? Csaknem harminc évvel később Jonah Sheens felügyelőt bízzák meg egy erdőben talált emberi maradványokkal kapcsolatos nyomozással. Hamarosan kiderül, hogy a rég eltűnt Aurora Jacksonra találtak rá, már amennyi maradt belőle. A felügyelő kikérdezi az öt, azóta középkorú felnőttet, akiket még az iskolából ismer, bár ő sosem tartozott szorosan a brancsba. Minél többször hallgatja meg őket, annál megalapozottabbá válik a gyanúja, hogy három évtizeddel ezelőtt nem mondták el a teljes igazságot, és nem mindenki volt őszinte. Nem akarták bevallani, hogy fiatalkorúként rengeteg alkoholt ittak, és hogy szex is volt a dologban? Vagy ennél sokkal nagyobb bűnt hallgattak el? A két szálon futó, két időben játszódó és mesterien elmesélt, a feszültséget mindvégig fenntartó történetből lassan kiderül, mi vezetett Aurora halálához. És az is, mennyit változtak az egykori fiatalok. Vajon ma is annyira összetartó barátok-e? Ki az köztük, aki hazudik? Gytha Lodge díjnyertes színműíró, blogger. Regényíróként 2017-ben jelentkezett a Holtidő című krimijével, amely azóta 12 nyelven megjelent és sikert aratott. A fiatal szerzőt csavaros, lebilincselően sötét színdarabjai tették ismertté. Gytha Lodge: She Lies in Wait Eredeti mű Gytha Lodge: She Lies in Wait angol szerző krimi magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része testvérek > Geopen, Budapest, 2021 424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155724923 · Fordította: Pordán Ferenc letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  37. Dean Koontz-A másik Emily Ha meg se halt, akkor hol volt eddig? Ha feléledt, akkor mi ő? Emily Carlino tíz éve tűnt el Kaliforniában, miután a kocsija lerobbant az autópályán. Feltételezték, hogy Ronny Lee Jessup, a sorozatgyilkos végzett vele, akinek több áldozata soha nem került elő. David Thorne író azóta sem heverte ki élete szerelmének elvesztését, emészti a bűntudat, hogy nem volt ott Emily mellett, és nem mentette meg. Mindent bevetett, hogy feldolgozza az eseményeket: rendszeresen látogatja Jessupot a börtönben, kétségbeesetten várja, hogy kiderüljön, hogyan teltek Emily életének utolsó órái, hogy végre eltemettethesse szerelmét. Aztán David megismerkedik Maddison Suttonnal, ezzel az igéző, játékos nővel, aki tökéletesen tisztában van David veszteségével. Maddison leginkább észbontó tulajdonsága, hogy kiköpött ugyanolyan, mint Emily. Még csókolni is ugyanúgy csókol. Ahogy a fantasztikus fordulat hihetővé válik, David egyre inkább rabja lesz Maddisonnak – és feltárul a nő rejtélyes múltja, hogy aztán elszabaduljon a rettenet. Dean Koontz: The Other Emily Eredeti mű Dean Koontz: The Other Emily amerikai szerző gyilkosság horror kortárs magyar nyelvű misztikus regény rejtély sorozatgyilkosság thriller > Next21, Budapest, 2022 384 oldal · ISBN: 9786156414359 · Fordította: Farkas Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  38. Olivier Norek-Két világ között „Azt hiszem, Isten csupán legenda.” Adam és Bastien. Mindketten zsaruk, mindketten lányos apák. Hatezer kilométerre élnek egymástól, elvileg sosem kellett volna találkozniuk. A kiszámíthatatlan sors mégis egymás mellé sodorja őket. De akkor Adam már nem zsaru, a lányát és a feleségét is hasztalan keresi. Mi kapcsolja össze ezt a két embert, akik egy olyan helyen találkoznak, ahol következmények nélkül lehet ölni? Van-e kiút a reménytelenségből? Mekkora a szerencsésebb csillagzat alatt születettek felelőssége? A végén majd szembe kell néznünk mindazzal, amit hajlandók voltunk megtenni. És félek, hogy azon a napon undorodni fogok magamtól.” Egy elfogultságtól mentes, mélyen humanista regény, amely nagyító tükröt tart elénk a gyávasággal, a félreismeréssel, a közönnyel szemben. Felejthetetlen. Eredeti cím: Entre deux mondes Eredeti megjelenés éve: 2017 bűnözés Franciaország kortárs krimi magyar nyelvű regény rejtély római A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635971084 · Fordította: Burján Monika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  39. Guy Haley-Belisarius Cawl- A Nagy Mű Belisarius Cawl, az Adeptus Mechanicus főmagos dominusa a legzseniálisabb élő ember. Tízezer évig segítette az emberiség ügyét, a Császár és Roboute Guilliman főparancsnok védnöksége alatt, hogy akadályozza az idegenek és az árulók folyamatos térnyerését. Sokan eretneknek tartják, de mindenki kénytelen elismerni a hihetetlen sikereit, hiszen ki mást bíztak volna meg az űrgárdisták új generációjának megteremtésével, ha nem őt? Ki más lenne képes elvégezni egy efféle feladatot, ha nem a nagy Belisarius Cawl? Most, a Nagy Szakadás és az Indomitus Hadjárat után, az ambíciója a rég halott Sotha bolygóra vezeti, ami egykor a Császár Kaszáinak otthona volt, de már csak kopár pusztaság, miután a förtelmes tiranidák bekebelezték. Cawl Felix tetrarcha és elit harcosai kíséretében érkezik, mert úgy hiszi, itt található a rejtelmes Nagy Mű fókuszpontja. Eme legenda forrását azonban szinte lehetetlen megtalálni, és mindeközben a főmagosnak felül kell kerekednie egy ősgonosz veszedelmen is, ami azzal fenyeget, hogy kioltja az emberiség végső reményének lángját. Guy Haley: Belisarius Cawl: The Great Work Eredeti mű Guy Haley: Belisarius Cawl: The Great Work brit szerző magyar nyelvű regény sci-fi űropera > Tuan, Budapest, 2021 394 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156075451 · Fordította: Mile Csaba letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  40. Andrew Hogan, Douglas Century - Vadászat El Chapóra (Így kaptuk el a világ legkeresettebb drogbáróját) A Narcos , és az EL Chapo c. Netflix sorozatokból ismert drogbáró, és az elfogására esküdött amerikai DEA ügynök története. Andrew Hogan hét éven át üldözte a Köpcöst, a multimilliárdos mexikói drogbárót, aki akárcsak Pablo Escobar, egyszerre volt Robin Hood és közben többezer ember haláláért felelős, brutális szociopata. „El Chapo” háborút folytatott vetélytársai területeiért, és ez százezer áldozattal járó, soha nem látott méretű drogháborúvá duzzadt. A könyvben nyomon követhetjük Hogant, ahogy megpróbálja kivitelezni a látszólag lehetetlent: átkel a határon Mexikóba, hogy letartóztassa a Köpcöst, a Sinaloa kartell vezetőjét, aki több mint egy évtizeden át siklott ki a törvény markából, és akit érinthetetlennek hittek. Beépített ügynökként Hogan céltudatosan és módszeresen kapaszkodott fel a Sinaloa kartell, a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb drogszervezete szamárlétráján. Ebben a letehetetlenül izgalmas könyvben egyszerre ismerjük meg a Köpcös, és legbelső köreinek a titkait, és követhetjük a hajszát melyet a DEA és a mexikói haditengerészet elit brigádja folytatott El Chapo után. bűnözés drog maffia magyar nyelvű > Művelt Nép, Budapest, 2021 450 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156022875 > Művelt Nép, Budapest, 2021 568 oldal · ISBN: 9786156022882 · Fordította: Tóth Attila letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  41. Costantino D'Orazio-Nővérek és démonok Egy menekülő lány. Egy lélegzetelállító és rejtélyes hely Rómában. Egy művészettörténeti kaland a lélek útvesztőjében. Rómában egy fiatal lány utoljára szívja magába az Örök Város zajait, mielőtt élete gyökeres fordulatot venne. Úgy érzi, a megnyugvást csak egy zárda falai közt találhatja meg. Virginia próbál beilleszkedni a Santi Quattro Coronati apácaközösségébe, de múltja itt is kísérteni kezdi, miközben az apácák látszólag békés életének felszíne alól nyugtalanító részletek bukkannak elő. A kolostor számos meglepetést tartogat számára, főleg miután egy fiatal kutató érkezik a zárt világba, aki bevonja a lányt egy évszázadok óta rejtegetett titkos terem utáni nyomozásba. Vivi egyre biztosabb benne, hogy minden kérdésére itt találhat választ. A zárda azonban kimondhatatlan rejtélyt őriz, egy mélyen nyugvó, démoni szívet. Egy történet, amelyben a művészet felfedezése egyet jelent az élet megismerésével. Costantino D'Orazio: Ma liberaci dal male Eredeti mű Costantino D'Orazio: Ma liberaci dal male kortárs krimi magyar nyelvű művészettörténet olasz szerző regény Róma > Európa, Budapest, 2022 312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635044993 · Fordította: Puskár Krisztián letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  42. Amy Harmon - Csak a szél tudja pdf mobi 2020 Anne Gallagher fájdalmas kötelességének tesz eleget. Írországba tart, hogy imádott nagyapja hamvait ott helyezze végső nyugalomra. Anne-t kislányként elbűvölték a nagypapa történetei az óhazáról, ahol most szinte beszippantják az emlékek, és visszarepítik az időben. 1921-ben Írország véres testvérháború felé sodródik. Amikor Anne feleszmél, sérült, zavart, és nem tudja, hol van, mégis biztonságban érzi magát dr. Thomas Smith védőszárnyai alatt, aki egy furcsamód ismerős fiú gyámja. Összetévesztik a fiú rég eltűnt anyjával, és Anne elfogadja új személyiségét, mert meggyőződése, hogy az asszony eltűnése összefügg vele. Ahogy egyre nő az országban a feszültség, Thomas csatlakozik a függetlenségért vívott harchoz, és Anne-t is magával sodorja a történelem vihara. Válaszút előtt áll: lemondjon-e korábbi életéről a szerelemért, amelyről nem hitte, hogy valaha is rátalál? Amy Harmon regényében az ír történelem tragikus történelmi korszaka és egy különleges szerelem története elevenedik meg magával ragadó módon. A kötetet 2019-ben a Goodreads olvasói a legjobb történelmi regények közé szavazták. "Kettétörtem a szívem, ütöttem vadul. Milyen anyag? Úgy hittem, kőből alakult, s hogy e sötét és elhagyott terem mélyéből előlépsz, Szerelem." letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  43. Squirting MILFs 2 (2018) Title: Squirting MILFs 2 Year: 2018 Country: USA Genre: Big Boobs, Mature, MILF, Short Hair - Female, Squirting. Duration: 01:41:41 Studio: Third Degree Films Cast: Brandi Love, Krissy Lynn, London River, Dana Vespoli, Tyler Nixon, Lucas Frost, Jake Adams, Nathan Bronson. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]] [/center]
    1 point
  44. Two To Do (2020) Title: Two To Do Year: 2020 Country: USA Genre: Anal, Big Boobs, Big Butt, Big Cocks, Fishnets, High Heels, Tattoos, Threesomes. Duration: 02:01:16 Studio: Seven Sins Cast: Rachele Richey, Dominica Phoenix, Rossella Visconti, Emily Thorne, Kitty Lovedream, Chloe Lacant. Quality: WEBRip/FullHD Format: MP4 Audio: aac, 48000 Hz, stereo (eng) Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,00 fps(r) File Size: 4,31 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  45. Big Breast Seductions (2019) Title: Big Breast Seductions Year: 2019 Country: USA Genre: Big Boobs, Cumshots, Gonzo, Tit Fucking. Duration: 01:54:56 Studio: DD Busty Cast: Abigail Mac, Tasha Reign, Skyla Novea, Olivia Austin, Sheridan Love. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,30 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  46. Secret Adventures (2020) Title: Secret Adventures Year: 2020 Country: USA Genre: Anal, Big Boobs, Big Cocks, Blowjobs, Bondage, Czech, European, Facials, Fingering, International, Lingerie, Masturbation, Sex Toy Play. Duration: 01:50:47 Studio: Bohem Production Cast: Tarra White, Jessica Fiorentino, Neeo, Steve Q, Ally Style, Nikki Sweet, Cynthia Vellons, Leny Ewil, Roxy Taggart, Leonelle Knoxville, Petr, Ambra Sweet. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,30 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  47. Hey Asshole! (2011) Title: Hey Asshole! Year: 2011 Country: USA Genre: All Sex, Anal. Duration: 02:59:09 Studio: Legend Cast: Roxy Jezel, Mia Bangg, Kaci Starr, Trinity Post, Jamie Elle. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: mp3, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps(r) File Size: 5,70 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  48. After School Orgy (2018) Title: After School Orgy Year: 2018 Country: USA Genre: 18+ Schoolgirls, 18+ Teens, Orgy, Short Hair - Female. Duration: 01:38:16 Studio: Zero Tolerance Ent. Cast: Jojo Kiss, Arya Fae, Carmen Caliente, Vienna Black, Codey Steele, Rina Ellis, Robby Echo, Dylan Snow, Romeo Price. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, mono Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,32 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  49. The Sexual Desires Of Adriana Chechik (2014) Title: The Sexual Desires Of Adriana Chechik Year: 2014 Country: USA Genre: 18+ Teens, Brunettes, Compilation, Erotic Vignette, Gonzo, Naturally Busty. Duration: 02:31:20 Studio: New Sensations Cast: Adriana Chechik, Ramon Nomar, Tommy Pistol, Bruce Venture, Mr. Pete, Jordan Ash, Karlo Karrera, Natalie Heart, Veronica Radke. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,79 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  50. Anne - A Taboo Parody (2018) Title: Anne - A Taboo Parody Year: 2018 Country: USA Genre: 18+ Teens, Big Budget, Domination, Feature, Orgy, Parody. Duration: 04:38:55 Studio: Pure Taboo Cast: Casey Calvert, Whitney Wright, Elena Koshka, Jane Wilde, Mick Blue, Sarah Vandella, Steve Holmes, Kristen Scott, Ashley Adams, Ember Snow, Tommy Pistol, Derrick Pierce, Dick Chibbles, Seth Gamble, Chloe Foster, Eliza Jane, Vienna Black, Scarlett Mae, Elle Voneva. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,97 fps(r) File Size: 4,94 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...