Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 12/01/2022 in Posts
-
Dean Koontz-A másik Emily Ha meg se halt, akkor hol volt eddig? Ha feléledt, akkor mi ő? Emily Carlino tíz éve tűnt el Kaliforniában, miután a kocsija lerobbant az autópályán. Feltételezték, hogy Ronny Lee Jessup, a sorozatgyilkos végzett vele, akinek több áldozata soha nem került elő. David Thorne író azóta sem heverte ki élete szerelmének elvesztését, emészti a bűntudat, hogy nem volt ott Emily mellett, és nem mentette meg. Mindent bevetett, hogy feldolgozza az eseményeket: rendszeresen látogatja Jessupot a börtönben, kétségbeesetten várja, hogy kiderüljön, hogyan teltek Emily életének utolsó órái, hogy végre eltemettethesse szerelmét. Aztán David megismerkedik Maddison Suttonnal, ezzel az igéző, játékos nővel, aki tökéletesen tisztában van David veszteségével. Maddison leginkább észbontó tulajdonsága, hogy kiköpött ugyanolyan, mint Emily. Még csókolni is ugyanúgy csókol. Ahogy a fantasztikus fordulat hihetővé válik, David egyre inkább rabja lesz Maddisonnak – és feltárul a nő rejtélyes múltja, hogy aztán elszabaduljon a rettenet. Dean Koontz: The Other Emily Eredeti mű Dean Koontz: The Other Emily amerikai szerző gyilkosság horror kortárs magyar nyelvű misztikus regény rejtély sorozatgyilkosság thriller > Next21, Budapest, 2022 384 oldal · ISBN: 9786156414359 · Fordította: Farkas Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -17 points
-
Top Gun (1986)(OST) Teljes hossz:38p Teljes méret:91mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: filmzene Év:1986 01.Kenny Loggins-Danger Zone.mp3 02.Cheap Trick-Mighty Wings.mp3 03.Kenny Loggins-Playing With The Boys.mp3 04.Teena Marie-Lead Me On.mp3 05.Berlin-Take My Breath Away.mp3 06.Miami Sound Machine-Hot Summer Nights.mp3 07.Loverboy-Heaven In Your Eyes.mp3 08.Larry Greene-Through The Fire.mp3 09.Marietta-Destination Unknown.mp3 10.Harold Faltermeyer & Steve Stevens-Top Gun Anthem.mp3 [Hidden Content]3 points
-
V. A. - Boogie Nights (1997)(OST) Teljes hossz:50p Teljes méret:115mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: filmzene Év: 1997 01.John C. Reilly And Mark Wahlberg-Intro (Feel The Heat).mp3 02.The Emotions-Best Of My Love.mp3 03.Chakachas-Jungle Fever.mp3 04.Melanie-Brand New Key.mp3 05.War With Eric Burton-Spill The Wine.mp3 06.Marvin Gaye-Got To Give It Up (Part 1).mp3 07.The Commodores-Machine Gun.mp3 08.Walter Egan-Magnet & Steel.mp3 09.Mcfadden And Whitehead-Ain't No Stoppin' Us Now.mp3 10.Night Ranger-Sister Christian.mp3 11.Electric Light Orchestra-Livin' Thing.mp3 12.The Beach Boys-God Only Knows.mp3 13.Michael Penn And Patrick Warren-The Big Top (Theme From 'boogie Nights'.mp3 [Hidden Content]2 points
-
Könyv címe: John Grisham - A bíró listája Kiadás dátuma: 2022 Formátum: PDF (OCR).mobi,prc,epub Kiadó: Geopen ISBN: 9789635161072 *krimi, rejtély, sorozatgyilkosság, thriller Sorozat címe: A súgó 2. Méret:6.50 MB Oldalszám:382 Lacy Stoltz a Bírák Fegyelmi Tanácsának jogász nyomozója olyan bírók ügyében vizsgálódik, akik ellen etikai vétség miatt nyújtanak be panaszt. Néhány évvel korábban egy nagy leleplezés után életveszélyesen megfenyegették, és most, közel a negyvenhez azt latolgatja, abbahagyja ezt a munkát. Ekkor keresi meg a titokzatos Jeri, aki azt állítja, hogy régebben megölt apja sorozatgyilkosság áldozata. Az évtizedek alatt elkövetett, megoldatlanul lezárt bűncselekmények tettese pedig egy hivatalban lévő bíró, aki listát vezet az útját korábban keresztezők nevével. Lacy minden tiltakozása ellen belesodródik az ügybe, pedig se jelvénye, se fegyvere nincs, és hiába a rengeteg adat, a megalapozott gyanú, ha az ellenfél ennyire ravasz, okos és alapos, semmi nyomot nem hagy maga után, ráadásul mindent tud az igazságszolgáltatás működéséről. S ami a legfélőbb, fennáll a veszély, hogy az utána nyomozó két nő neve is könnyen felkerülhet a bíró listájára… John Grisham egy reménytelennek tűnő és hátborzongatóan izgalmas nyomozásra hozza vissza Lacy Stoltz, A súgó című regényében megismert jogásznő szimpatikus karakterét. Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Gytha Lodge-Holtidő (Jonah Sheens felügyelő 1.) A tizennégy éves Aurora Jackson a nővére és annak barátai társaságában indult egy bulizós kempingezésre. A kamaszos alkoholizálással töltött éjszaka után a fiatalok üresen találták Aurora hálózsákját. Hova tűnhetett hatodik társuk, a legfiatalabb lány? Ki látta őt utoljára? Kényszerítették vagy szabad akaratából hagyta el a tábort? Esetleg eltévedt? Felelős valaki az eltűnéséért? Csaknem harminc évvel később Jonah Sheens felügyelőt bízzák meg egy erdőben talált emberi maradványokkal kapcsolatos nyomozással. Hamarosan kiderül, hogy a rég eltűnt Aurora Jacksonra találtak rá, már amennyi maradt belőle. A felügyelő kikérdezi az öt, azóta középkorú felnőttet, akiket még az iskolából ismer, bár ő sosem tartozott szorosan a brancsba. Minél többször hallgatja meg őket, annál megalapozottabbá válik a gyanúja, hogy három évtizeddel ezelőtt nem mondták el a teljes igazságot, és nem mindenki volt őszinte. Nem akarták bevallani, hogy fiatalkorúként rengeteg alkoholt ittak, és hogy szex is volt a dologban? Vagy ennél sokkal nagyobb bűnt hallgattak el? A két szálon futó, két időben játszódó és mesterien elmesélt, a feszültséget mindvégig fenntartó történetből lassan kiderül, mi vezetett Aurora halálához. És az is, mennyit változtak az egykori fiatalok. Vajon ma is annyira összetartó barátok-e? Ki az köztük, aki hazudik? Gytha Lodge díjnyertes színműíró, blogger. Regényíróként 2017-ben jelentkezett a Holtidő című krimijével, amely azóta 12 nyelven megjelent és sikert aratott. A fiatal szerzőt csavaros, lebilincselően sötét színdarabjai tették ismertté. Gytha Lodge: She Lies in Wait Eredeti mű Gytha Lodge: She Lies in Wait angol szerző krimi magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része testvérek > Geopen, Budapest, 2021 424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155724923 · Fordította: Pordán Ferenc letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Striptease (1996)(OST) Teljes hossz:47mb Teljes méret:108mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: filmzene Év:1996 01.Kenny Loggins-Danger Zone.mp3 02.Cheap Trick-Mighty Wings.mp3 03.Kenny Loggins-Playing With The Boys.mp3 04.Teena Marie-Lead Me On.mp3 05.Berlin-Take My Breath Away.mp3 06.Miami Sound Machine-Hot Summer Nights.mp3 07.Loverboy-Heaven In Your Eyes.mp3 08.Larry Greene-Through The Fire.mp3 09.Marietta-Destination Unknown.mp3 10.Harold Faltermeyer & Steve Stevens-Top Gun Anthem.mp3 [Hidden Content]1 point
-
V.A. - Notting Hill (1999) (OST) Teljes hossz:50p Teljes méret: 122mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: filmzene Év: 1999 01 - You've Got A Way (Notting Hill Mix) - Shania Twain.mp3 02 - I Do (Cherish You) - 98.mp3 03 - She - Elvis Costello.mp3 04 - Ain't No Sunshine - Bill Withers.mp3 05 - How Can You Mend A Broken Heart - Al Green.mp3 06 - In Our Lifetime - Texas.mp3 07 - Gimme Some Lovin' - Spencer Davis Group.mp3 08 - When You Say Nothing At All - Ronan Keating.mp3 09 - Ain't No Sunshine - Lighthouse Family.mp3 10 - From The Heart - Another Level.mp3 11 - Everything About You - Steve Poltz.mp3 12 - Will And Anna (Score) - Trevor Jones.mp3 13 - Notting Hill (Score) - Trevor Jones.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Mulholland Drive 2008 (OST) Teljes hossz:76p Teljes méret:174mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: filmzene Év:2008 01.Angelo Badalamenti-Jitterbug.mp3 02.Angelo Badalamenti-Mulholland Drive.mp3 03.Angelo Badalamenti-Rita Walks Sunset Boulevard Aunt Ruth.mp3 04.Angelo Badalamenti & David Lynch-Diner.mp3 05.Angelo Badalamenti-Mr. Roque Betty's Theme.mp3 06.Milt Buckner-The Beast.mp3 07.Sonny Boy Williamson-Bring It on Home.mp3 08.Linda Scott-I've Told Every Little Star.mp3 09.Angelo Badalamenti & David Lynch-Dwarfland Love Theme.mp3 10.Angelo Badalamenti & David Lynch-Silencio.mp3 11.Rebekah Del Rio-Llorando (Crying).mp3 12.David Lynch & John Neff-Pretty 50s.mp3 13.David Lynch & John Neff-Go Get Some.mp3 14.Angelo Badalamenti-Diane & Camilla.mp3 15.Angelo Badalamenti-Dinner Party Pool Music.mp3 16.David Lynch & John Neff-Mountains Falling.mp3 17.Angelo Badalamenti-Mulholland Drive Love Theme.mp3 18.Connie Stevens-Sixteen Reasons.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) sorozat.1-8-Idegen arcocska-Bántó távolság-Holtpont-A másik fele él -Elnémult babaszobák-Az idegen ház-Kegyetlen-Kiszolgáltatva Sophie Hannah-Idegen arcocska (Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A gazdag, angol számítógépes játékfejlesztő felesége, Alice Fancourt, miután férjére hagyja kéthetes kisbabáját, rádöbben, hogy távollétében a gyermekét kicserélték. A bölcsőben egy idegen gyermek alszik. Simon Waterhouse nyomozót elbűvöli a megtört anya kecses szépsége, és felettesei rosszallásától kísérve veti bele magát az ügybe egészen addig, míg Alice és a csecsemő is eltűnik… A hallatlanul izgalmas lélektani krimibe szerelmi és féltékenységi szálak is szövődnek. Sophie Hannah: Little Face Eredeti mű Sophie Hannah: Little Face Eredeti megjelenés éve: 2006 21. század Anglia brit szerző gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő regény sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2012 380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630970532 · Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás xxxxxxxxxxxx Sophie Hannah-Bántó távolság (Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) 2.) Hátborzongató, csavaros thriller megszállott szerelemről, lelki kínzásról és az emberi szív legsötétebb zugairól az Idegen arcocska című bestseller szerzőjétől. Három évvel korábban rettenetes dolog történt Naomi Jenkinsszel – olyan szörnyűség, hogy senkinek nem merte elmondani. Naomi most újabb titkot rejteget: a boldogtalan házasságban élő Robert Haworth szeretője. Mikor Robert eltűnik, Naomi tudja, hogy valami baja történt. De a rendőrséget nem sikerült erről meggyőznie. Robert felesége kijelenti, hogy férje nem is tűnt el. A kétségbeesett Naomi, ha nem tudja meggyőzni a rendőrséget, hogy Robert veszélyben van, meggyőzi őket arról, hogy szeretője másokat sodor veszélybe. Ekkor haladék nélkül hozzáfognak a kereséséhez. Sophie Hannah: Hurting Distance Eredeti mű Sophie Hannah: Hurting Distance Eredeti megjelenés éve: 2007 21. század Anglia brit szerző gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű regény sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2012 338 oldal · ISBN: 9789630972796 · Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás xxxxxxxxxxxx Sophie Hannah-Holtpont (Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) 3.) Családirtás. Jellemzően a felső középosztálybeliek követik el. Jól kereső, aktív férfiak, akik hisznek a sikerben és mindent megadnak a családjuknak. De…mindig tovább nyújtóznak, mint ameddig a takarójuk ér, és egyszer összeomlik a gondosan dédelgetett álomvilág. A férfi ilyenkor a fegyveréért nyúl, mert nem akarja, hogy szerettei átéljék a társadalmi zuhanásból fakadó szégyent. Mind a gyerekeivel, mind a feleségével, majd önmagával is végez. Csakhogy ezúttal egy nő ölte meg önmagát és a gyermekét. A minta ismerős: az átlagosnál jobb társadalmi helyzetben élő család. Vajon a női egyenjogúság kiteljesedésével változtak annyit a társadalmi szerepek, hogy megjelennek az első családirtó nők? A rendőrség szociológusa, Keith Harbard professzor szerint igen, és ezt támasztja alá az öngyilkos feleség, Geraldine Bretherick naplója is. De vajon tényleg ő írta a naplót? Boldog életet hazudott, miközben nap mint nap elviselhetetlen pokol volt az élete? Vagy a napló hazugság? Egy olyan asszony, Sally Thorning indul a rejtély nyomába, aki megszólalásig hasonlít az öngyilkos nőre. Az ő életében is lappang egy titok: egy évvel azelőtt viszonya volt egy férfival, akit Mark Bretherickként ismert meg. Ám az a férfi, nem azonos Geraldine Bretherick férjével. Sally Thorning egyre közelebb jut a megoldáshoz, azonban minél tisztábban látja az igazságot, annál inkább veszélybe kerül az élete. Hiszen…megszólalásig hasonlít Geraldine Bretherickre Sophie Hannah: The Point of Rescue Eredeti mű Sophie Hannah: The Point of Rescue Eredeti megjelenés éve: 2008 21. század Anglia brit szerző gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű regény sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2013 454 oldal · ISBN: 9789630974905 · Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás xxxxxxxx Sophie Hannah-A másik fele él (Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) 4.) Korábbi regényeihez hasonlóan Sophie Hannah most is csavaros kezdéssel indít – Aidan Seed bevallja barátnőjének, Ruth-nak, hogy megölt egy Mary Trelease nevű nőt, de kiderül, hogy az „áldozat" él, festőművész és a legtávolabbról sem „nyugszik békében". A történéseket nagyrészt Ruth egyes szám első személyű elbeszéléseiből ismerjük meg. A lány első pillantásra bosszantó jelenség. Így érez Charlie Zailer is, aki már nem a nyomozó osztályon dolgozik, hanem egyenruhás rendőrként teljesít szolgálatot. Őt keresi fel Ruth, hogy segítsen neki megnyugtatni a barátját, Aidant. Miért nem vallja be Ruth, hogy kő ment a cipőjébe és azért biceg, mit keres Charlie korábbi botrányáról szóló újságkivágás a rendőrségen felejtett kabátja zsebében, miért szalad el, ahelyett, hogy alávetné magát a rendes kihallgatásnak? Ráadásul Ruth egy közpark szélén lakik Spillingben, egy kapusházban, melyet körben zárt láncú kamerák őriznek, és miért leskelődik be az ablakán egy magánnyomozó? Ruth jelenleg Aidan, az elhivatott, tehetséges képkeretező műhelyében dolgozik segédként. Itt kapott munkát, mert korábbi munkahelyén egy galériában az egyik művész rátámadt, miután Ruth meg akarta venni a festményét, de a nő vörös festékkel lespriccelte. Később kiderül, hogy az erőszakos festőnő Mary Trelease, Aidan Seed állítólagos áldozata. A szövevényes történet folytatódik, a különböző szereplők újra és újra elmondják az eseményeket, minden elmondás során egyre több részlet világosodik meg az olvasó számára, ezért az olvasó soha nem lehet benne bizonyos, hogy ez az igazi, végleges változat. Valami gyanús dolog folyik, miközben Simon Waterhouse-t, aki immár Charlie Zailer nyomozó vőlegénye, gyilkossággal vádolják. A történet – ahogy az angol krimi 21. századi Agatha Christie-jének eddigi regényeinél megszokhattuk – Spillingben és környékén játszódik. Ezúttal a nők bántalmazása, valamint a gazdag magániskolák álságos világa áll a regény középpontjában. A borítóhoz modern, Mogigliani-szerű portrékat, illetve díszes képkereteket lehet használni Sophie Hannah: The Other Half Lives Eredeti mű Sophie Hannah: The Other Half Lives Eredeti megjelenés éve: 2009 21. század Anglia brit szerző gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű regény sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2014 ISBN: 9789630977845 · Fordította: Szabados Tamás xxxxxxxxxxxxxxx Sophie Hannah-Elnémult babaszobák (Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) 5.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy napon Fliss Benson, tévéproducer névtelen levelet kap, amit a munkahelyére címeznek. A borítékban egy kis kártyát talál, amelyen négyszer négyes sorokba rendezve tizenhat szám áll. Flissnek fogalma sincs arról, hogy ezek a számok mit jelenthetnek. Szintén aznap értesül arról, hogy egy olyan dokumentumfilm elkészítésében kérik a segítségét, amely az igazságszolgáltatással való visszaélésről szól, és amely kapcsán bölcsőhalálban elhunyt csecsemők anyját vádolták gyilkossággal. A dokumentumfilm három nő: Helen Yardley, Sarah Jaggard és Rachel Hine történetét dolgozza fel. Fliss úgy tervezi, hogy ez lesz az utolsó projekt, amit elvállal. Ekkor azonban Helen Yardleyt holtan találják otthonában, zsebében egy kártyával, amelyen négyszer négyes sorokba rendezve tizenhat szám áll… Sophie Hannah: A Room Swept White Eredeti mű Sophie Hannah: A Room Swept White 21. század Anglia brit szerző gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű regény sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2015 ISBN: 9789630982399 · Fordította: Szabados Tamás xxxxxxxxxxxxxxxxxx Sophie Hannah-Az idegen ház (Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) 6.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Látsz valamit, de a férjed egészen mást lát. Neki vagy a szemednek hiszel? "Hajnali negyed kettő. Connie Bowskill nem tud aludni, szörföl a neten. Bejelentkezik egy ingatlanközvetítő honlapjára, és rákeres egy házra: a cambridge-i Bentley Grove 11-re. Tudja, hogy eladásra kínálják, mivel az előkertben kitették az ingatlanügynökség tábláját. Connie nem sokkal később rákattint a virtuális séta gombjára, kíváncsi a Bentley Grove 11 belsejére. De a nappalit mutató képen, a szőnyeg közepén egy nő fekszik egy hatalmas vértócsában. Connie rémülten ébreszti fel férjét, Kitet. Ám amikor Kit ül a számítógéphez, nem lát holttestet, csak az eredeti bézs szőnyeget egy tökéletesen hétköznapi helyiségben… A rendőrség csak ímmel-ámmal nyomoz egészen addig, míg ki nem derül, hogy más is látta a holttestet…" Hihetünk a saját szemünknek, vagy már abban se bízhatunk, amit mi magunk láttunk? És mi van a férjünkkel? Kettős életet él? Miért titkolja annyira a múltját, a cambridge-i diákéveit? Ő lenne a gyilkos? Charlie és Simon a nászútjukat megszakítva térnek vissza, hogy megoldják a rejtélyt. Sophie Hannah: Lasting Damage Eredeti mű Sophie Hannah: Lasting Damage Eredeti megjelenés éve: 2011 21. század Anglia brit szerző gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű regény sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2015 378 oldal · ISBN: 9789630983921 · Fordította: Szabados Tamás xxxxxxxxxxxxxxxxxx Sophie Hannah-Kegyetlen (Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) 7.) Sophie Hannah legújabb pszichothrillerének főhőse Amber Hewerdine, aki súlyos álmatlanságban szenved. S bár igencsak szkeptikus a módszert illetően, végső kétségbeesésében mégis a hipnoterápiát választja, és felkeres egy szakembert, hogy kiderítse, mi akadályozza az elalvásban. Amikor először látogatja meg a terapeutát, a ház előtt egy ismeretlen nővel fut össze. A hipnoterápiás foglalkozáson pedig, módosult tudatállapotba kerül, s egymás után a kedves, kegyetlen, kicsit kegyetlen szavakat mondja ki, melyről meggyőződése, hogy az ismeretlen nő jegyzetfüzetében látta. A hölgyről kiderül, hogy ő Charlie Zailer őrmester a helyi rendőrségről, és tudja, hogy az említett szavakat a brutálisan meggyilkolt Katharine Allen lakásában találták egy mappára írva. Mivel a rendőrség nem talált egyéb nyomot, és nincs semmi ötlete és elképzelése a gyilkossággal kapcsolatban, Ambert tartóztatják le. A korántsem ideális csapatot alkotó zsaruk történetének egyes szám harmadik személyben elbeszélt története váltakozik a rendkívül intelligens Amber monológjaival. Amber, a megszállottan gyakorlatias hősnő nem törődik a hazugságokkal, sem a zsaruk, a többi szülő és a hipnoterapeuta ellentmondásos viselkedésével, s kitartóan küzd azért, hogy kiderítse az igazságot. Amber múltjának felderítésével az események pedig végképp vérfagyasztóvá válnak… Sophie Hannah: Kind of Cruel Eredeti mű Sophie Hannah: Kind of Cruel Eredeti megjelenés éve: 2012 brit szerző kortárs krimi magyar nyelvű regény sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2016 382 oldal · ISBN: 9789630984966 · Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás xxxxxxx Sophie Hannah-Kiszolgáltatva (Spilling Bűnügyi Osztálya (CID) 8.) A fordulatos pszichithriller hamisítatlan Sophie Hannah-i módon az emberi lélek legmélyére ás. A modern thriller mestere ezúttal a családon belüli erőszak, a bántalmazás mozgatórugóit tárja fel, minden oldalon egy-egy újabb mozaikkockát illesztve a történetbe, amíg teljes nem lesz a kép. Egyik este ismeretlen nő állít be Simon Waterhouse nyomozó otthonába. Azt állítja, hogy ő Proust felügyelő lánya, és az apja bizonyítékot hamisított, minek következtében egy ártatlan embert vádolnak azzal, hogy meggyilkolta magatehetetlen, szélütött feleségét. A vidéki Angliában játszódó történet szálai összekapcsolódnak a düsseldorfi repülőtéren ragadt okos, sikeres üzletasszony, Gaby Struthers történetével, valamint egy 20 év körüli ápolónőével. A két nő kénytelen egy hotelszobában tölteni az éjszakát Németországban, amíg jobbra fordul az időjárás és felszállhat a gépük. Az ápolónő is azt állítja, hogy Gaby régi szerelmét, Timet ártatlanul fogják elítélni felesége meggyilkolásáért. A pénz lett volna az indítóok? Vagy az engesztelhetetlen gyűlölet, amit a férj magatehetetlen felesége miatt érez? A bonyolult rejtély megoldása Simon Waterhouse-ra Sophie Hannah csavaros eszű nyomozójára és csapatára vár brit szerző családon belüli erőszak kortárs krimi magyar nyelvű pszicho-thriller regény sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2017 476 oldal · ISBN: 9789630987387 · Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás letöltés 22,6 MB [Hidden Content] -1 point
-
A Q-ügyosztály esetei sorozat-Jussi Adler-Olsen Jussi Adler-Olsen-Nyomtalanul (A Q-ügyosztály esetei 1.) A középkorú, kissé kiégett nyomozót, Carl Mørköt kiváló kopónak tartják, de mivel fárasztó alak, kollégái nem dolgoznak vele szívesen. Amikor megalakul a Q-ügyosztály az egyszer már lezárt, felderítetlenül maradt ügyek újravizsgálására, Carlt ennek élére száműzik. Az íróasztalára halmozott poros dossziék közül minden lelkesedés nélkül húzza elő egy népszerű politikusnő évekkel ezelőtti eltűnésének anyagát. A nőt utoljára egy komp fedélzetén látták értelmi fogyatékos öccsével. A rendőrség álláspontja szerint a csinos, harmincas Merete Lynggaard nagy valószínűséggel a tengerbe esett, bár a teste sosem került elő. Miután Carl Mørk és egyetlen segítsége, az eredetileg kávéfőzésre és takarításra mellé beosztott arab menekült, Assad munkához lát, csakhamar megdöbbentő részletek kerülnek felszínre. Ám annak kiderítése, hogy mi történt valójában, szinte lehetetlennek tűnik… Jussi Adler-Olsen: Kvinden i buret Eredeti mű Jussi Adler-Olsen: Kvinden i buret Eredeti megjelenés éve: 2007 21. század baleset dán szerző Dánia férfi főszereplő filmadaptáció gyász gyilkosság halál kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény rendőr skandináv krimi sorozat része váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2021 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633245217 · Fordította: Szöllősi Adrienne - Jussi Adler-Olsen-Fácángyilkosok (A Q-ügyosztály esetei 2.) Egy tóparti nyaralóban brutálisan meggyilkolnak egy testvérpárt. A rendőrség egy csoport gazdag és befolyásos családból származó diák között keresi az elkövetőket. A bizonyítékok azonban nem perdöntőek, így egy idő után vádemelés nélkül félreteszik az ügyet. Ám kilenc évvel később az egyik gyanúsított feladja magát, és beismeri, hogy ő volt a tettes. Az eset aktái valamiképp mégis az elfekvő ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztályt vezető Carl Mørck asztalára kerülnek, aki először arra gondol, hogy tévedésről van szó. Végül csak beleássa magát az esetbe, és rájön, hogy itt bizony bűzlik valami. A nyomok egy csapzott hajléktalanon, Kimmie-n keresztül az ország három leghatalmasabb férfijához vezetik. De a triumvirátus maga is kétségbeesetten kutat az utcán élő nő után, mert olyan tudás birtokában van, ami egy életre tönkreteheti őket. A hajtóvadászat kezdetét veszi… Jussi Adler-Olsen: Fasandræberne Eredeti mű Jussi Adler-Olsen: Fasandræberne Eredeti megjelenés éve: 2008 21. század dán szerző Dánia erőszak férfi főszereplő filmadaptáció gyilkosság kortárs krimi kriminológia magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság vadászat A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2019 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633245101 · Fordította: Szőke Zsolt - Jussi Adler-Olsen-Palackposta (A Q-ügyosztály esetei 3.) 2009-et írunk. Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó osztályára, azaz Carl Mørck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. De élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol? Jussi Adler-Olsen: Flaskepost fra P Eredeti mű Jussi Adler-Olsen: Flaskepost fra P Eredeti megjelenés éve: 2009 21. század dán szerző Dánia férfi főszereplő filmadaptáció gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás pszichokrimi regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság testvérek Üvegkulcs-díj A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2021 444 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633241202 · Fordította: Torma Péter - Jussi Adler-Olsen-A 64-es betegnapló (A Q-ügyosztály esetei 4.) A bántalmazás és az erőszak mindennaposnak számított azon a félreeső dán szigeten, amely kényszerű lakhelye volt szellemi fogyatékosnak ítélt nőknek, de prostituáltaknak is. Amikor Rita Nielsen első ízben lépett a szigetre, egy olyan dráma részese lett, amely 55 évvel később a megoldatlan ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály eddigi legbonyolultabb esetéhez vezetett. A nyomtalanul eltűnt prostituált irattári anyagát tüzetes vizsgálat alá veszik, így Carl, Rose és Assad hamarosan rájönnek, hogy a nő egykori eltűnése egy súlyosan törvénysértő ügy része, amely nyilvánvalóan azóta is folytatódik. Amikor pedig mélyebbre kezdenek ásni, egy rendkívül hidegvérű ellenfél jelenik meg a színen… Jussi Adler-Olsen: Journal 64 (dán) Eredeti mű Jussi Adler-Olsen: Journal 64 (dán) Eredeti megjelenés éve: 2010 1950-es évek 1980-as évek 20. század 2010-es évek 21. század dán szerző Dánia elmegyógyintézet fasizmus férfi főszereplő filmadaptáció fizikai bántalmazás krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű nácizmus nők elleni erőszak nyomozás regény skandináv krimi skizofrénia sorozat része sziget váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2022 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636140922 · Fordította: Somogyi Gyula - Jussi Adler-Olsen-Hajtóvadászat (A Q-ügyosztály esetei 5.) A 15 éves Marco semmi egyébre nem vágyik, csak hogy iskolába járhasson, és meg tudjon állni a saját lábán. Gyűlöli életét a klánban, amelyet a nagybátyja irányít erős kézzel, s ahol arra kényszerítik a gyerekeket, hogy kolduljanak, betörjenek. Egy nap nem bírja tovább, és megszökik. Menekülés közben rábukkan nagybátyja egy feltételezett áldozatának holttestére, s ezzel az események egész láncolatát indítja el. Hamarosan tapasztalnia kell, hogy már nem csak a saját klánjának tagjai akarják elkapni. A Q-ügyosztályt vezető Carl Morcknek és új taggal bővült csapatának nagy szüksége lenne Marco információira, mivel kiderül, hogy egy általuk keresett személyé a holttest, amit a fiú talált. Marco azonban nagyon tart a rendőrségtől… Jussi Adler-Olsen: Marco Effekten Eredeti mű Jussi Adler-Olsen: Marco Effekten Eredeti megjelenés éve: 2012 21. század dán szerző Dánia Dél-Afrika (régió) férfi főszereplő filmadaptáció gyilkosság krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része visszaemlékezés A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2019 460 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633242391 · Fordította: Dobosi Beáta - Jussi Adler-Olsen-Határtalanul (A Q-ügyosztály esetei 6.) Carl Mørckt a döglött aktákat kezelő Q-ügyosztály főnökét reggeli szunyókálásában zavarja meg a Bornholm szigetéről érkező telefonhívás. Kollégája egy tizenhét éves ügy részleteit kívánja megosztani vele. Mørck hallani sem akar az új feladatról, amit rá akarnak sózni, s rövid úton le is rázza a kéretlen hívót. Ám csak pár óra telik el, s egy abszolút váratlan fordulat úgy feldühíti Carl önfejű asszisztensét, Rosét, hogy nincs mit tenni: az ügyosztály akcióba lép. A távoli dán szigeten több mint másfél évtizede eltűnt egy életvidám, fiatal nő, akit azután egy fán lógva találtak meg. A nyomozás szálai egy furcsa, napimádó szektához vezetnek. Mørcknek és segítőinek Rosénak, Assadnak és az újonc Gordonnak egy egész gyilkosságsorozatot kell felderíteniük, miközben egy ördögi manipulátor mindent megtesz, hogy eltakarítsa őket az útból. Jussi Adler-Olsen: Den grænseløse Eredeti mű Jussi Adler-Olsen: Den grænseløse Eredeti megjelenés éve: 2014 21. század dán szerző Dánia férfi főszereplő krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság sziget A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2020 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633242643 · Fordította: Dobosi Beáta - Jussi Adler-Olsen-Szelfik (A Q-ügyosztály esetei 7.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Carl Morck és kis csapata egy régi gyilkossági ügyben nyomoz, de váratlanul kiderül, hogy esetük összefüggésben lehet egy nemrégiben elkövetett emberöléssel. Nehezíti a dolgukat, hogy Rose a múltja rémképeivel viaskodva teljesen összeroppan. Carl, Assad és Gordon minden követ megmozgat, hogy segítsen neki talpra állni. Közben egy ámokfutó szedi áldozatait Koppenhága útjain, és egyre több fiatal nő esik áldozatul cserbenhagyásos gázolásnak, egy diszkó kirablása pedig lövöldözésbe torkollik. Az sem kizárt, hogy minden mindennel összefügg. Na de hogyan? Sikerül a Q-ügyosztálynak minden szálat felgöngyölítenie? És tudnak segíteni Rosénak, mielőtt végképp elborul az elméje? Jussi Adler-Olsen: Selfies Eredeti mű Jussi Adler-Olsen: Selfies Eredeti megjelenés éve: 2016 21. század dán szerző Dánia férfi főszereplő gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás pszichés betegség regény skandináv krimi sorozat része váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2020 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633245156 · Fordította: Sulyok Viktória - Jussi Adler-Olsen-A 2117. áldozat (A Q-ügyosztály esetei 8.) Assad már több mint tíz éve a Q-ügyosztály tagja, de társai alig tudnak róla valamit. Ám egy váratlan esemény – egy spanyol újságíró cikke egy tragikus körülmények között elhunyt asszonyról – kibillenti az egyensúlyából, és Rose segítségére van szüksége ahhoz, hogy ne omoljon teljesen össze. Mint kiderül, az elhunyt nő sorsa összefonódik Assad családjának sorsával, és az eseményeket az iraki Ghaalib, a férfi régi ellensége irányítja. Versenyfutás kezdődik az idővel, hogy Ghaalibot és társait megakadályozzák abban, hogy Európa szívében terrortámadásokat hajtsanak végre. Ezzel egy időben egy fiú, aki szobájába zárkózva a számítógépes játékok világában él, azt tervezi, hogy bosszút áll a mások szenvedései iránt közömbös dán társadalmon, és úgy dönt, hogy a szüleivel kezdi a sort… Carl Morcknek és munkatársainak minden ügyességüket és ravaszságukat be kell vetniük, hogy elhárítsák az ártatlan áldozatokra leselkedő veszélyt, és megmentsék Assad családját. Jussi Adler-Olsen: Offer 2117 Eredeti mű Jussi Adler-Olsen: Offer 2117 Eredeti megjelenés éve: 2019 21. század dán szerző Dánia erőszak férfi főszereplő gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű Németország nyomozás regény skandináv krimi sorozat része terrorizmus váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2020 438 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633247716 · Fordította: Sulyok Viktória - Jussi Adler-Olsen-Nátrium-klorid (A Q-ügyosztály esetei 9.) A koppenhágai rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője, Marcus Jacobsen évtizedek óta képtelen elfelejteni egy kisfiú tragikus halálát. Amikor a gyerek édesanyja 2020-ban véget vet az életének, Marcus a legjobb nyomozójához, Carl Mørckhöz fordul, és megkéri, hogy csapatával vizsgálja meg újra a rég lezárt esetet. Carl, Rose, Assad és Gordon hamarosan szövevényes bűncselekmények nyomára bukkan. A korábban balesetnek vagy öngyilkosságnak elkönyvelt ügyeknek van egy furcsa, közös vonása, amely a nyomozók feltevése szerint sorozatgyilkosra utal. És ha igaz a sejtésük, akkor hamarosan üt a következő áldozat utolsó órája! A Q-ügyosztály felveszi a harcot az idővel és a világjárvány által rájuk kényszerített korlátozásokkal, hogy megakadályozzanak egy újabb borzalmas gyilkosságot. dán szerző férfi főszereplő gyilkosság krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2022 392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636140687 · Fordította: Sulyok Viktória letöltés 31,1 MB [Hidden Content] -1 point
-
Csipes Antal - Divattükör A könyv az anyag, a szín és a forma összefüggéseit boncolgatja a ruhatervezés szempontjából, illetve bemutatja a 20. század divattörténetét, amelyben a ruhát kiegészítő tárgyak (cipő, táska, kalap stb.), valamint fodrászok, sminkesek, kozmetikumok és parfümök is helyet kapnak. A divat mint művészet című rész különböző érdekes témákat ölel fel (képzőművészetek, divatillusztráció, divatsajtó, divatfotó, film, jel-szimbólum, egyenruhák, híres személyiségek stb.). A szerző összegzi a magyar divattervezés eredményeit (Grünwalds és Válh, Holzer stb.), bemutatja a társadalmi élet helyszíneit (kávéházak, lóversenyek, színházi élet stb.), a magyar nemzeti viselet változásait, illetve Tüdős Klára divattervezői munkásságát, a magyar színjátszás ismert alakjainak (Jászai Mari, Fedák Sári, Csortos Gyula, Jávor Pál, Karády Katalin stb.) divattörténeti szerepét. Végül az utolsó fejezet témája a média (újságok, magazinok, szakfolyóiratok, televíziócsatornák) hatása a magyar divat alakulására. pdf 173mb [Hidden Content]1 point
-
George R. R. Martin-Dunk es Egg tortenetei 1.2.3. George R. R. Martin-A Felesküdött Kard a Tűz és Jég dalának előzmény novellája Történetek a Hét királyságból George R. R. Martin epikus léptékű története, a Tűz és Jég dala az HBO sorozatának köszönhetően a fantasy rajongótáborán kívül szélesebb körben is ismertté és elismertté válhatott. Népszerűségére jellemző, hogy a mindennapokban ma már senki nem ütközik meg, ha valaki a Lannistereket, vagy a Starkokat emlegeti, szinte alternatív történelmet alkotott meg regényeiben a szerző. Martin rendkívül alapos Original publication: The Sworn Sword, in: Legends II. anthology 2003, Fordította: Nagy Atilla 2008[1] A fordítást a Tűz és Jég dala 1-5. köteteinek figyelembevételével átdolgozta, az előszót és a lábjegyzeteket írta: GyZ 2012 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - George R. R. Martin-A Felesküdött Kard a Tűz és Jég dalának előzmény novellája Történetek a Hét királyságból ELŐSZÓ George R. R. Martin epikus léptékű története, a Tűz és Jég dala az HBO sorozatának köszönhetően a fantasy rajongótáborán kívül szélesebb körben is ismertté és elismertté válhatott. Népszerűségére jellemző, hogy a mindennapokban ma már senki nem ütközik meg, ha valaki a Lannistereket, vagy a Starkokat emlegeti, szinte alternatív történelmet alkotott meg regényeiben a szerző. Martin rendkívül alapos Original publication: The Mystery Knight[1], in: Warriors anthology 2010, Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta GyZ 2012 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - George R. R. Martin-Az Álneves Lovag a Tűz és Jég dalának előzmény novellája Történetek a Hét királyságból ELŐSZÓ George R. R. Martin epikus léptékű története, a Tűz és Jég dala az HBO sorozatának köszönhetően a fantasy rajongótáborán kívül szélesebb körben is ismertté és elismertté válhatott. Népszerűségére jellemző, hogy a mindennapokban ma már senki nem ütközik meg, ha valaki a Lannistereket, vagy a Starkokat emlegeti, szinte alternatív történelmet alkotott meg regényeiben a szerző. Martin rendkívül alapos Original publication: The Mystery Knight[1], in: Warriors anthology 2010, Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta GyZ 2012 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
. Borsa Brown: Álszemérem 2022 epub, mobi, azw3, pdf Hun Könyv címe: Álszemérem Kiadás dátuma: 2022 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Párizs, 1701. Constance Clavieri, a tizennyolc éves nemes lány, a nővé válás küszöbén áll. Nővére házasságát elrendezte a családja, így hamarosan ő kerül sorra. Boldog lehetne, de életét beárnyékolja, hogy gyakran olyan helyzetekben találja magát, amelyek előzményeire nem emlékszik. Nem érti, egyes férfiak miért mondanak neki illetlen dolgokat, vagy miért hozzák őt kellemetlen helyzetbe. A család sejti, hogy valami nem stimmel Constance körül, ám amikor Jean Cottier, a fiatal, jóképű, gazdag és nem utolsósorban nőtlen márki megismeri a lányt, hamarosan mindenre fény derül. Kapcsolatuk viharos gyorsasággal éri el a „botrányos” jelzőt, és mindkettejük életét megpecsételi a viszonyuk. Egy zabolátlan igaz szerelem az erkölcstelenség hálójában. Bujaság. Szerelem. Bosszú. Szabályok. Egy többszörös személyiségű lány, aki őrületbe kergeti a környezetét, és egy férfi, aki fittyet hány a konvenciókra. Mi az igaz, és mi a hamis? Hol a segítség? Lehet, hogy csak a szerelem képes meggyógyítani a lányt? De mi a helyzet akkor, ha Constance egyik énje csöppet sem akarja a férfit? Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője ezúttal egy korabeli, kosztümös, emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel megtűzdelt történetbe repíti az olvasót. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Jessica Townsend-Nevermoor (Nevermoor 1.) Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia. Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia. Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével. Jessica Townsend: Nevermoor (angol) Eredeti mű Jessica Townsend: Nevermoor (angol) 88% Eredeti megjelenés éve: 2017 Tagok ajánlása: 11 éves kortól állat átok ausztrál szerző barátság fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak Halloween high fantasy kaland kortárs macska magyar nyelvű női főszereplő regény sárkány sorozat része Waterstones Children's Book Prize > Kolibri, Budapest, 2022 378 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635991914 · Fordította: Pék Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Jessica Townsend-Csudamíves (Nevermoor 2.) Morrigan Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja. Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait… És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja… A világhírű sorozat első kötete, a Nevermoor: Morrigan Crow négy próbája című ifjúsági regény 2017-es megjelenése óta szinte az egész könyvszakmát lázban tartja. Nem véletlen, hiszen sokak szerint a Harry Potter-könyvek méltó utódja született meg. A regény alig egy év alatt tömérdek díjat zsebelt be, 33 nyelvre fordítják le, a 9 részesre tervezett könyvsorozatból pedig a 20th Century Fox filmet is készít. Jessica Townsend: Wundersmith Eredeti mű Jessica Townsend: Wundersmith 93% Eredeti megjelenés éve: 2018 Kiadói ajánlás: 10 éves kortól · Tagok ajánlása: 12 éves kortól állat angyal ausztrál szerző barátság család fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak high fantasy iskola jelen időben írt kortárs macska mágia magyar nyelvű női főszereplő regény rejtély sorozat része > Kolibri, Budapest, 2022 414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635992461 · Fordította: Pék Zoltán · Illusztrálta: Beatriz Castro letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Jessica Townsend-Kámforkór (Nevermoor 3.) Lélegzetelállító és lebilincselő sorozat egy elátkozott lányról, Morrigan Crow-ról, aki a halál torkából megmenekülve egy varázslatos és szabad világban, Nevermoorban találja magát. Morrigan és barátai sikeresen túlélték az első tanévet (ami nem kis szó!), és immár büszke tagjai a Csudálatos Társaságnak. Bizonyították a 919-es egység iránti lojalitásukat és komoly részt vállaltak a Rémséges piac felszámolásában. Most Morriganre új kaland vár: igazi Csudamívessé kell válnia, méghozzá egy meglehetősen szokatlan tanulási módszerrel. Mindeközben egy furcsa és ijesztő betegség üti fel a fejét Nevermoorban. A békés csudállatok egyik pillanatról a másikra vérengző fenevadakká válnak. Ahogy nő az áldozatok száma, úgy nő az elégedetlenség és a pánik. Morrigan pedig azzal szembesül, hogy egyedül rajta áll, meg tudja-e fékezni a kámforkórt, akár annak árán is, hogy magát eddig sohasem látott veszélybe sodorja… Jessica Townsend: Hollowpox Eredeti mű Jessica Townsend: Hollowpox 92% Eredeti megjelenés éve: 2020 Tagok ajánlása: 12 éves kortól ausztrál szerző barátság betegség család fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak high fantasy időutazás iskola járvány kaland kortárs LMBTQ mellékszereplő mágia magyar nyelvű női főszereplő regény sárkány sorozat része varázsló > Kolibri, Budapest, 2021 528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634370260 · Fordította: Pék Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Michio Kaku-Einstein kozmosza Albert Einstein, minden idők egyik legnagyobb és legelismertebb tudósa, szélborzolta hajával, zokni nélkül, pipával a szájában él emlékezetünkben. Korszakalkotó elméletei, sokatmondó kijelentései és merész jóslatai – még azok is, amelyek végül tévesnek bizonyultak – a mai napig vitákat kavarnak, és még a tudóstársadalomban is sokan félreértelmezik meglátásait. Pedig Einstein éppen azt vallotta, hogy a tudomány legalapvetőbb gondolatai egyszerűek, és szabályként bárki számára érthető nyelven megfogalmazhatóak. Michio Kaku, korunk egyik legelismertebb elméleti fizikusa éppen ezért egy egészen új megközelítésben, a lehető legérthetőbb módon foglalja össze Einstein életművét. Róla szól: Albert Einstein amerikai szerző elmélet fizika ismeretterjesztő magyar nyelvű természettudomány tudományos A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nagy felfedezések HVG Könyvek > HVG Könyvek, Budapest, 2019 280 oldal · ISBN: 9789633046753 · Fordította: Bojtár Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Michio Kaku-Párhuzamos világok A Párhuzamos világokban a világhírű fizikus és bestselleríró a kozmológia és az M-elmélet lenyűgöző világába repíti az olvasót, és az Univerzum végső sorsát tárgyalja. Első fizikai témájú könyvében, a Hipertérben, Michio Kaku annak a rendkívüli fejlődésnek a leírásával indít, amely az utóbbi évtizedben a tudósokat az Univerzum születéséről és végső sorsáról alkotott elképzelések újragondolására kényszerítette. Kaku szemében a fizika aranykorában élünk, mivel a WMAP és GOBE műholdak, továbbá a Hubble-űrtávcső által tett új felfedezések a „gyermekkorú” Univerzum képeit tárják elénk. Amint a csillagászok a WMAP műholdról érkező adatok özönén átverekszik magukat, egy új kozmológiai kép tárul elénk. Az Univerzum születéséről alkotott máig legelfogadottabb elmélet a felfúvódó Univerzum elmélete. Ezen elmélet szerint az Univerzum a buborék-univerzumok végtelen tengerében lebegő buborékok egyike, talán csak egy a multiverzumban helyet foglaló sok-sok univerzum közül és új univerzumok állandóan keletkeznek. Egy párhuzamos univerzum csupán csak milliméterekre heverhet a mienktől. A húrelmélet és a párhuzamos univerzumok elképzelése sokáig a misztikum, a sarlatánok és a bolondok területe volt. Mára az elméleti fizikusok visszamenőleg elfogadják a húrelméletet és annak legutóbbi változatát, az M-elméletet, mint az egyetlen olyan elméletet, amely- ha helyesnek bizonyul- az Univerzum négy alapvető erőfajtáját egyszerű és elegáns úton újraegyesítheti, és megadhatja a választ arra a kérdésre, hogy mi történt az Ősrobbanás előtt. Az M-elmélet hatása lenyűgöző és vég nélküli. Kaku elképzelése az, hogy amikor idővel, talán trillió évek múlva a mi Univerzumunk a tudósok által leírt Nagy Fagyban véget ér, azaz hideggé és sötétté válik, akkor egy fejlett civilizáció a mi Univerzumunkból való szökés módját az interdimenzionális mentőcsónakokban találhatja meg. Időgépek, más univerzumok, többdimenziós terek és felejthetetlen utazás a fekete lyukak felé. A Párhuzamos világok a kozmológia világán keresztülsöprő forradalom ellenállhatatlan képét rajzolja meg. Michio Kaku: Parallel Worlds – The Science of Alternative Universes and Our Future in the Cosmos Eredeti mű Michio Kaku: Parallel Worlds – The Science of Alternative Universes and Our Future in the Cosmos amerikai szerző asztrofizika civilizáció csillagászat fizika ismeretterjesztő kozmológia kvantumfizika magyar nyelvű természettudomány világegyetem A következő kiadói sorozatban jelent meg: Talentum Tudományos Könyvtár Akkord > Akkord, HU, 2009 334 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632520223 · Fordította: Csizmadia Szilárd letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Író: Michio Kaku Cím: Isten egyenlete Alcím: A mindenség elmélete nyomában Sorozat: Talentum Tudományos Könyvtár Mű eredeti címe: The God Equation Kiadás éve: 2021 Kiadó: Akkord Fordította: Both Előd Nyelv: magyar Formátum: mobi Tartalom: Amikor Newton felismerte a gravitáció törvényét, egyesítette az égi és földi jelenségeket irányító szabályokat. Azóta a fizikusok az újabb kölcsönhatásokat egyre nagyobb szabású elméletekbe illesztették. Mégis, talán a legkomolyabb kihívást a két megmaradt elmélet – a relativitáselmélet és a kvantumelmélet – monumentális szintézisének elérése jelenti. Ez lenne a tudomány eddigi eredményeinek megkoronázása, a természetben működő összes kölcsönhatás mélyreható egyesítése egyetlen szép és varázslatos egyenletben, amelynek segítségével választ adhatunk a tudomány legtitokzatosabb rejtélyeire. Mi történt az ősrobbanás előtt? Mit találnánk egy fekete lyuk mögött? Léteznek-e más univerzumok és más dimenziók? Lehetséges-e az időutazás? Miért vagyunk mi itt? Kaku rávilágít az elméletet övező súlyos ellentmondásokra, amihez több – ebben az alapvető kérdésben egymással ellentétes nézeteket valló – Nobel-díjas tudóst is megszólaltat. A történet magával ragadó és izgalmas, a tét pedig nem kisebb, mint az univerzumról alkotott felfogásunk. [Hidden Content]1 point
-
Meghan March-Buja éjszakák (Magnolia tánca 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A kísérteteknek halottnak kellene lenniük. Én a magam részéről pontosan az is vagyok, mégsem tudom magam távol tartani Magnolia Marie Maisontól egyetlen napig sem, nemhogy egy évig. Hiszen már tizenöt éve nem láttam. Viszont, ha a szeme elé kerülök, biztosan meg akar ölni. És ismerem annyira, hogy tudjam, meg is tenné. Mégis teszem, amit kell, hiszen ezen múlik minden. Magnolia, itt vagyok. Itt a kísértet, akivel azt csinálhatsz, amit csak akarsz. És ez a történet csak egyféleképpen végződhet: holtomiglan-holtodiglan. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője ismét New Orleansba repíti az olvasókat, Lachlan Mount világába, ahol egy veszélyes és vakmerő antihős várja a szenvedélyes feloldozást. Meghan March: Creole Kingpin Eredeti mű Meghan March: Creole Kingpin Eredeti megjelenés éve: 2020 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság bűnözés chick lit énelbeszélő erőszak felnőtt tartalom férfi főszereplő gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű new adult New Orleans női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 254 oldal · ISBN: 9789635702107 > Álomgyár, Budapest, 2021 Fordította: Goitein Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Meghan March-Csábító nappalok (Magnolia tánca 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Nem én választottam ezt az életet. Senki nem választaná. Tettem, amit tehettem, és amit kellett. Az élet alakított olyanná, amilyen vagyok. Az élet és ez a város. Nem kérek bocsánatot, ez vagyok, és kész. Mosesnek másként úgysem kellenék. Azt mondja, ez örökre szól, és kezdek hinni neki. De a múltamat nem tudom lerázni, a vétkeim utolérnek. Itt az ideje a vezeklésnek, és én boldogan bűnhődöm. Talán ez a második esélyünk, de csak ha élve megússzuk. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője Lachlan Mount világában játszódó sorozatának második, befejező részében Magnolia sorsa beteljesedik, és kiderül, Moses lesz-e, aki az út végén mellette áll. Meghan March: Madam Temptress Eredeti mű Meghan March: Madam Temptress Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző barátság chick lit énelbeszélő erőszak felnőtt tartalom férfi főszereplő gyász gyilkosság halál házasság kortárs krimi magyar nyelvű New Orleans női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 Fordította: Goitein Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Danielle Steel-Áldás álruhában Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Isabelle McAvoy egy neves párizsi művészeti galéria fiatal gyakornokaként ismerkedik meg egy előkelő, vagyonos, de a világtól elvonultan élő, nála jóval idősebb úrral. Szenvedélyes kapcsolatuk dacára a férfi előre kiköti, hogy házasságról szó sem lehet, így hát amikor a lány rájön, hogy teherbe esett, bármilyen fájdalmas is a búcsú, elválnak útjaik. New Yorkba visszatérve Isabelle lediplomázik, és múzeumi munkája mellett odaadón neveli a lányát. Évek múltán a szerelem is újra megtalálja, és férjhez megy. Ám hamar rájön, hogy szörnyű hibát követett el, és mire megszületik második kislánya, ismét egyedül marad – immár két gyerekkel. Ekkorra már végképp lemond róla, hogy valaha is igazi társra leljen, a sors mégis összehozza egy különleges férfival – és az asszony ezúttal idilli házasságban várhatja harmadik gyermekét. Az élet azonban újabb tragikus fordulatot tartogat számára, és ő boldog feleségből megint magányos nő lesz. Felnőtt lányai anyjuktól távol élik saját életüket, ám amikor váratlanul fény derül az asszony egy régi titkára, mindannyian újra közelebb kerülnek egymáshoz. És a sok megpróbáltatás végül áldássá válik… Eredeti cím: Blessing in Disguise Eredeti megjelenés éve: 2019 amerikai szerző kortárs magyar nyelvű regény romantikus > Maecenas, Budapest, 2021 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632034294 · Fordította: F. Nagy Piroska letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Egyiptom tisztázatlan aktái ( Egypt's Unexplained Files ) 2018 TVRIP X 264 MKV HUN PRÉMIUM LINKEK!!! színes, , angol dokumentumfilm sorozat 1 évad 1-10 epizód / kb 45 perc / epizód rendező: Imogen Ashford, Sarah Hunt, Alex Wood producer : Chris Nikkel Kathy Tynan, Nicole Cowan szerkesztő : Dermot Grace fényképezte: Wes Dorman, Simon Fanthorpe, Rob Goldie,Graham Howe narrátor: Alisdair Simpson Az ókori Egyiptom a világ egyik legnagyszerűbb civilizációja, átívelve 3000 évnyi történelmen. Elmerülünk a legújabb technológia csodáiban, hogy dekódoljuk Egyiptom legtartósabb rejtélyeit. Epizódok: 1.Szuperhatalom építése 2.Halál és túlvilág 3.Bűn és bűnhődés 4.Egyiptom elitje 5.Hiedelem és babona 6.Egyiptomi zseni 7.Gaztett és bűn 8.Ókori ikonok a modern korban 9.Egészség és vagyon 10.Hanyatlás és bukás Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Egyiptom.tisztázatlan.aktai-S01E01 Videó információk: Méret: 699,54 MB Hossz: 0:44:20 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 885 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész: [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Meghan March-Vágy és hatalom-Meghan March-Vágy és kétség-Meghan March-Vágy és szerelem(Vágy trilógia 1.-2.-3.) Meghan March-Vágy és hatalom (Vágy trilógia 1.) pdf Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Tömött a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom, a nők 99 százalékának ennyi elég, hogy megkapjam őket. Hogy seggfej vagyok? Hát igen. És tudod, mit? Jól is érzem így magam. Vagyis jól éreztem… Amíg nem találkoztam Vele. A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt tűzhányó. Vagy atombomba. Csakhogy van egy kis baj. Nem tudom a nevét, nem adta meg a telefonszámát, csak úgy lelépett a szállodából életem legforróbb kibaszott éjszakája után. Megkóstoltam a világon a legédesebb, legkülönlegesebb kis pinát… ritka, mint az unikornis, és újra akarom! Mit tehet ilyenkor egy ilyen seggfej, mint én? Utcára vittem a problémát. Olyan nincs, hogy nem kapom meg. És hogy mi lesz, ha megtalálom? Megtartom! Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz. Meghan March: Dirty Billionaire Eredeti mű Meghan March: Dirty Billionaire Eredeti megjelenés éve: 2015 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit erotikus házasság kortárs magyar nyelvű new adult New York regény romantikus sorozat része váltott szemszög zene > Álomgyár, Budapest, 2021 236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692246 · Fordította: Goitein Veronika > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] - Meghan March-Vágy és kétség (Vágy trilógia 2.) pdf Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Sikerült. Feleségül mentem egy milliárdoshoz. Megvolt rá az okom, de arra nem számítottam, hogy azt fogom érezni, a tulajdona vagyok. Házassági fogadalom ide vagy oda, akkor is önmagam akarok lenni. A szabályai vasmarokkal szorítanak, de nem olyan lány vagyok, aki hagyja magát. Viszont van egy kis gond: azt hiszem, kezdek beleszeretni… Fogalmam sincs, mi lesz ebből a házasságból, de életem legnagyobb kalandja, hogy megmaradjak olyannak, amilyen lenni akarok, miközben átadom magam a mocskos kis élvezeteknek, ahogy ő akarja. A Vágy és kétség a Vágy-trilógia második része. Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz. Meghan March: Dirty Pleasures Eredeti mű Meghan March: Dirty Pleasures Eredeti megjelenés éve: 2015 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit erotikus házasság kortárs magyar nyelvű new adult New York regény romantikus sorozat része váltott szemszög zene > Álomgyár, Budapest, 2021 222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692260 · Fordította: Goitein Veronika > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] - Meghan March-Vágy és szerelem (Vágy trilógia 3.) pdf Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Imádom ezeket a szavakat. Ő az enyém, és ha azt hiszi, hagyni fogom, hogy elszaladjon, és nem találom meg, hogy visszahozzam oda, ahová tartozik – hozzám – akkor bizony nagyon téved. Mert én övön alul is ütök, ha arról van szó, hogy boldogan éljünk, amíg meg nem halunk. A Vágy és szerelem a Vágy-trilógia befejező része, a Vágy és hatalom és a Vágy és kétség után érdemes olvasni. Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz. Meghan March: Dirty Together Eredeti mű Meghan March: Dirty Together Eredeti megjelenés éve: 2016 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit erotikus kortárs magyar nyelvű new adult New York regény romantikus sorozat része váltott szemszög zene > Álomgyár, Budapest, 2021 238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692284 · Fordította: Goitein Veronika > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Néhány skandináv krimi II.epub Műfaj: krimi ,Formátum: epub Poul Örum - Csak az igazat (Európa, Budapest, 1980) Meggyilkolt férfit fognak ki egy nap egy dán kisváros kikötőjének vizéből. Hamar kiderül, hogy az áldozat Peter Magnussan, a helyi lap alkoholista szerkesztője, aki sokak kedves ivócimborája volt. Ki akarhatta eltenni láb alól a kedves, ártalmatlan Magnussent, és főleg ki lehetett az a titokzatos telefonáló, aki értesítette a mentőket? Liza Marklund - Studio 69 (Animus, Budapest, 2008) Annika telefonügyeletes egy stockholmi bulvárlapnál. Egy napon valaki bejelenti, hogy egy ruhátlan halott lány fekszik egy parkban meghúzódó, régi zsidó temetőben. Annikát is kiküldik a helyszínre. Tudósításával kivívja főnöke elismerését, egyben felébreszti idősebb kollégái féltékenységét. Ahogy Annika is nyomozni kezd, és mint vérbeli bulvárújságíró az áldozat egykori munkahelyére, egy sztriptízbárba is beépül a nyomozás kedvéért… Matti Rönkä - A határjáró (Animus, Budapest, 2010) Ez a sajátos világú krimi napjaink Helsinkijében játszódik, ahol az alvilágot a szovjet utódállamokból érkező bűnözők uralják. Nem piti alakok, legális fedőtevékenység mögé bújva folytatják üzelmeiket. Kärppä, aki magándetektívként dolgozik, nem csak kényelmetlen üzletfeleitől, de a múltjától is szeretne elszakadni, amire igencsak jó oka van. Ebbeli fáradozását egyáltalán nem segíti elő, amikor egy férfi eltűnt feleségének felkutatásával bízza meg. Kjell Eriksson - Burundi hercegnője (Animus, Budapest, 2011) A svéd kisvárosban egy héttel karácsony előtt találnak rá egy férfi megcsonkított holttestére. Senki nem érti, hogy az áldozat mivel válthatott ki ilyen szélsőséges indulatot, hiszen John Jonsson, a munkanélküli hegesztő, a trópusi halak elismert szakértője, szerény, visszahúzódó ember volt, ha korábban bele is keveredett bátyja kisstílű bűnügyeibe. Aprólékos vizsgálat veszi kezdetét, amely fényt derít az áldozat és családtagjainak rejtett viszonyaira, miközben – a skandináv krimihagyománynak megfelelően – a nyomozásban részt vevő rendőrök emberi kapcsolatai is szerves részét képezik a történetnek. Börge Hellström & Anders Roslund - Három másodperc (Animus, Budapest, 2011) Piet Hoffmann titkosügynök a svédországi lengyel maffia teljes bizalmát élvezi. Mint elismert, tekintélyes maffiózó kapja tőlük a megbízást, hogy szerezze meg számukra a svéd börtönökön belüli drogpiacot. Ugyanakkor titkosügynökként az elítéltek közti drogterjesztés felszámolását várják tőle. Hoffmann csakhamar teljesen magára marad ezzel a megoldhatatlannak látszó kettős feladattal. Thomas Enger - Hegek (Animus, Budapest, 2012) Henning Juul egy internetes újság bűnügyi tudósítója. Két év betegszabadság után tér vissza a szerkesztőségbe. A hosszú lábadozásra elsősorban lelki okokból volt szüksége: nem tudta kimenteni kisfiát egy lakástűzből. Égésnyomok látszanak azon az egyetemista lányon is, akit halálra kövezve találnak meg egy sátorban. Åsa Larsson - Kristálytemplom (Animus, Budapest, 2012) Tombol a napszél. Sarki fény villódzik Kiruna és a Kristálytemplom felett, ahol a gyülekezet szellemi vezetőjét brutálisan meggyilkolják. Rebecka Martinsson ügyvéd, aki már rég elköltözött Kirunából, nem várt telefonhívást kap. Az áldozat nővére, Sanna az. Segítséget kér, mivel a rendőrség őt gyanúsítja. Rebecka eleget tesz a kérésnek, bár rossz érzésekkel telve tér vissza gyerekkorának színhelyére. Ninni Schulman - Lány a hóban (Animus, Budapest, 2013) Magdalena Hansson újságíró hátat fordít Stockholmnak, és hatéves kisfiával gyerekkora színhelyére költözik. Békét és nyugalmat remél a vidéki élettől, noha kissé tart az egyhangúságtól. Szilveszter éjszakáján azután nyoma vész a tizenhat éves Hedda Losjőnek. Nem sokkal később holttestre bukkannak. A felismerhetetlen lány volna Hedda? Magdalena azt veszi észre, hogy nem csupán mint újságíró érdeklődik az eset iránt; a gyilkosság mélyebben érinti, mint hitte volna. Ráébred, hogy a békésnek tűnő falunak megvannak a maga mocskos kis titkai, és néhányan bármit megtennének azért, hogy ezekre a titkokra sose derüljön fény. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Aly Martinez-Érted mindent (Összekötve) pdf 2019 „Imádtam minden sorát!” – Aestas Book Blog „Egy gyönyörűen megírt és teljességgel magával ragadó történet veszteségről, szerelemről és megváltásról.” – Chelle Bliss, USA TODAY bestsellerszerző Az első randinkon megkértem a kezét. Kinevetett, és azt mondta, őrült vagyok. De még aznap igent mondott. Olyan volt, mint egy forgószél, de boldogok voltunk. Amíg nem lettünk mohók, és nem vágytunk családra. Az egy olyan élet volt, amit nem adhattam meg neki, hiába próbáltam. A termékenység egyszerűen nem a mi oldalunkon állt. Túl voltunk az orvosokon meg a kezeléseken. Elköltöttük azt a pénzt is, ami nem is volt. Hazudtunk a családunknak. Mosolyogtunk a barátainkra. Felvettünk egy bátor arcot a világ ellen, ami nem értett meg minket. Aztán végre sikerült… Mígnem el kellett temetnünk a fiunkat. Ott maradtunk összetörve, agyon verve, elpusztítva. Azt mondják, a szeretet a részletekben van, de a mi esetünkben éppen a részletek tettek tönkre bennünket. Ez a történet arról szól, hogyan szereztem vissza azt, ami mindig is az enyém volt. A feleségemet és a családomat. Aly Martinez USA Today bestsellerszerző a nagy sikerű Cora és Penn-sorozata után egy újabb kétrészes, szívszorító, romantikus történetben mesél a szerelemről és a második esélyről. letöltés pdf [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Aly Martinez-A szerelem börtönében mobi pdf epub 2020 Soha nem engedlek el Egy egész élet is kevés lenne arra, hogy elfelejtsem Ramsey Stewartot. Tizenkét éves voltam, amikor megkért, hogy legyek a barátnője. Tizenhárom, amikor először megcsókolt. Tizenhat évesen egymásba szerettünk, és terveztük a közös jövőt. Tizenhét évesen Ramsey-t elítélték annak a fiúnak a meggyilkolásáért, aki megerőszakolt engem. A börtönből írt első és egyetlen levelében arra kért, hogy lépjek tovább. Kezdjek új életet. Azt írta, már nem szeret. Tudtam, hogy hazudik. Kizárt, hogy elengedjem. Lehet, hogy a szerelem átok számunkra, de Ramsey az enyém volt, és mindig az enyém marad. Örökre. Most itt állok a börtön előtt, tizenkét évvel a történtek után, és várom, hogy kilépjen a kapun a férfi, akit talán már nem is ismerek. Akit talán soha nem ismertem eléggé. Aly Martinez USA Today bestsellerszerző szívszaggatóan romantikus regénye az első igaz szerelemről, a kitartásról, a veszteségről és a kétségekről igazi érzelmi hullámvasútra ülteti olvasóit. „Nem tudtam letenni! Azt javaslom, hogy ne késő este kezdd az olvasást, mert hajnalig sem fogod tudni abbahagyni.” – Sarina Bowen, USA Today bestsellerszerző „Veszteség, mérhetetlen fájdalom, bimbózó szerelem… Öröm volt olvasni ezt a magával ragadó regényt.” – I Love Story Time Blog „A szerelem börtönében egyszerre szívfacsaró és reménykeltő. Arra készteti az embert, hogy ismét hinni kezdjen a szerelem erejében.” Chatterbooks Book Blog letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
MEGHAN MARCH Sorozat- Bűn 1. Bűn 2. MEGHAN MARCH: Bűn és élvezet Sorozat: Bűn 1. „Magával ragadó, romantikus és pokolian szexi.” Harlequin Junkie „Fordulatos, izgalmas és elbűvölő.” Iconic Reads A szenvedélynek nem parancsolhatsz! Egy Riscoff és egy Gable soha nem lehet együtt boldog. Családjaink viszálykodása már-már legenda. Tíz évvel ezelőtt Whitney Gable teljesen letaglózott a hosszú lábával és az álomszép kék szemével. Akkor nem tudtam a nevét, és nem is érdekelt. Csak azt tudtam, hogy kell nekem ez a nő. És ahogy egy, a származásához méltó Riscofftól elvárható, megszereztem, amit akartam. Úgy lángoltunk együtt, akár egy máglya, amíg hozzá nem ment egy másik fickóhoz. Gyűlöl engem. Van is miért, hisz felszólaltam az esküvőjén, hogy ellenzem a házasságát. Most otthon van, de már nincs gyűrű az ujján. Azt mondják, egy Riscoff és egy Gable soha nem lehet boldog együtt. De én még nem végeztem Whitney Gable-lel. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője ismét felszítja a szenvedély tüzét. A Bűn-sorozat első része, amely a tiltott szerelemről és a napvilágra kerülő titkokról mesél, egy családi viszály bugyraiba kíséri az olvasót. letöltés [Hidden Content] - MEGHAN MARCH: Bűn és viszály Sorozat: Bűn 2. „Tiltott szerelem és ellenállhatatlan szenvedély.” Harlequin Junkie „Elragadó és izgalmas. Még többet akarok belőle!” Totally Addicted blog Születhet-e szerelem egy családi viszály közepette? Bűnös, amíg ártatlannak nem bizonyul. Elegem van abból, hogy bizonyítékok nélkül ítélkeznek felettem, csupán azért, mert a vezetéknevem Gable. Lehet, hogy a Riscoffoké a város, de én már nem játszom többé a szabályaik szerint. Elegem van belőlük. Bárcsak azt is figyelmen kívül hagyhatnám, hogy Lincoln Riscoff milyen könnyen az ujja köré csavart… Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője Bűn-sorozatának második részében a gyűlölet, a tiltás és a józan ész ellenére felsejlik a második esély és a boldog szerelem lehetősége. letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Aly Martinez Hazug valóság. .PDF.EPUB. „A ?Hazug valóság a legszenvedélyesebb és legizgalmasabb szerelmi történet, amit 2018-ban olvastam. Ez volt a kedvencem.” – Meghan March, NYT bestsellerszerző „Rengeteg feszültség és kétség ebben a hihetetlen szerelmi történetben.” TBB Sisterhood „Nyers, kemény és mégis érzelmes, egyszerűen nem lehet letenni.” Dirty Girl Romance Igaz: Több mint ezer mérföld távolságból végignéztem a telefonom kijelzőjén, ahogy két férfi megöli a feleségem. És nem tudtam őt megmenteni. A haragomat és a gyűlöletemet felhasználva négy évet azzal töltöttem, hogy menekültem az emlékeim elől. Mígnem egy összetört nő okot adott arra, hogy végre megálljak. Cora élete kész rémálom volt, de az elképesztő akaraterejével megfordította a helyzetet valami csodálatos felé. Olyan mosolya van, ami a legsötétebb lélekig is eljut. Egyetlen pillantásával az én lelkemet is darabokra tépte. Hazugság: Csak az újrakezdés miatt voltam ott. Hazugság: Halvány gőzöm sem volt, mibe keverem magam. Hazugság: Nem tehettem semmit, hogy megmentsem őt. De ez a helyzet a hazugságokkal: sosem tudhatod, kinek higgy. letöltés [Hidden Content] - Aly Martinez Kínzó valóság .PDF. „Imádtam!” – TBB Sisterhood „Tele fájdalommal, veszteséggel, és reménnyel, szerelemmel és szenvedéllyel.” – Schmexy Girl Igaz: Penn Walker úgy érkezett az életembe, mint egy nyári vihar – sötéten, fenyegetőn, villámcsapásként. Miután szemtanúja voltam a férjem meggyilkolásának, egyáltalán nem vágytam arra, hogy a szívemet odaadjam egy másik férfinak. De Penn megszerezte. Minden egyes szilánkját. Minden összetört darabkáját. Még a mocskos és kifacsarodott részeket is, amelyekről azt kívántam, bárcsak sose léteztek volna. Hazugság: Nem volt szükségem rá, hogy megmentsen. Hazugság: Pontosan tudtam, ki ő valójában. Hazugság: Ha elveszíteném, nem pusztulnék bele. De ez a helyzet a hazugságokkal: sosem tudhatod, kinek higgy. letöltés [Hidden Content] -1 point
-
. India izei - Rick Stein's India 1. évad 2013 DVBRip.x264 AC3.Hun MKV (12) színes, szinkronizált angol ismeretterjesztő sorozat 354 perc Készítették: Rendező: David Pritchard Szereplők: Szereplők: Rick Stein, Mohandas K. Gandhi TARTALOM: A curry. Ez a minden érzékre ható fűszer az indiai konyha szimbóluma. Elég csak rá gondolni és eláraszt bennünket egy mélyről feltörő vágyakozás. Rick Stein 3 hónapot töltött Indiában és ezalatt megkóstolt mindenféle curry-t és elleste azok elkészítési módját ottani szakácsoktól. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 India.izei.2013.Se01.Ep01.DVBRip.h264.AC3.Hun Videó információk: Méret: 712,45 MB Hossz: 0:59:01 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 420 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 5. rész összes linkje kérésre újratöltve!1 point
-
Láng és a szuperverdák - Blaze and the Monster Machines 2014 1. évad TVRip x264 HUN MKV (KN) színes szinkronizáltamerikai animációs sorozat, 22 perc/epizód RENDEZŐ: Blair Simmons FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Jeff Borkin, Ellen Martin ZENESZERZŐ: Randall Crissman Blaze: Nolan North Crusher: Kevin Michael Richardson Pickle: Nat Faxon AJ: Dusan Brown, Dee Bradley Baker Csatlakozzunk a nyolc éves AJ-hez és Blaze barátjához, fedezzük fel együtt a fizika törvényeit. Vajon hogyan és mitől mozognak a tárgyak? Ismerjük meg együtt a hétköznapi technológiákat és a matematika csodálatos világát. Epizódlista: 01. A dicsőség Lángja (1. rész) 02. A dicsőség Lángja (2. rész) 03. A vezető erő 04. Szerszám-csata 05. A pattogó gumik 06. A vitorlás verseny 07. Trükk-mánia 08. A dzsungelkürt 09. A verda csapatverseny 10. Torta-sztrófa 11. A ver-labda csapat 12. A titokzatos rabló 13. Nagylábú 14. Cserkészek 15. Zűr a Verda-mosóban 16. Zeg tojása 17. Az elszabadult rakéta 18. Marhaterelés 19. Sárkány-szigeti párbaj 20. Hapcizó-nátha Tracklist: --------------------------- 01) Láng és a szuperverdák S01E01 [22:10] 02) Láng és a szuperverdák S01E02 [24:04] 03) Láng és a szuperverdák S01E03 [21:15] 04) Láng és a szuperverdák S01E04 [21:15] 05) Láng és a szuperverdák S01E05 [21:14] 06) Láng és a szuperverdák S01E06 [21:29] 07) Láng és a szuperverdák S01E07 [21:13] 08) Láng és a szuperverdák S01E08 [21:29] 09) Láng és a szuperverdák S01E09 [21:29] 10) Láng és a szuperverdák S01E10 [21:29] 11) Láng és a szuperverdák S01E11 [21:29] 12) Láng és a szuperverdák S01E12 [21:29] 13) Láng és a szuperverdák S01E13 [21:29] 14) Láng és a szuperverdák S01E14 [21:29] 15) Láng és a szuperverdák S01E15 [21:31] 16) Láng és a szuperverdák S01E16 [21:29] 17) Láng és a szuperverdák S01E17 [21:29] 18) Láng és a szuperverdák S01E18 [21:29] 19) Láng és a szuperverdák S01E19 [21:31] 20) Láng és a szuperverdák S01E20 [21:29] Mintaképek a filmből: Lang.es.a.szuperverdak.1.evad.bdrip.2014.mkv Teljes hossz: 7:19:12 Teljes méret: 4,02 MB Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Átlagos bitráta: 1 361 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHZ Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Láng és a szuperverdák S01E01 Videó információk: Méret: 215,89 MB Hossz: 0:22:10 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Összesítet Bitráta: 1 361 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. A hosszú út hazáig - A Place to Call Home 2013 5. évad TVRip XviD HUNSUB (12) színes. magyar feliratos ausztrál drámasorozat 50 perc Készítették: RENDEZŐ: Chris Martin-Jones, Shirley Barrett, Lynn Hegarty, Roger Hodgman, Ian Barry, Mark Joffe, Lynn-Maree Danzey FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hamilton Budd, Bevan Lee, Trent Atkinson, Tony Morphett, Kim Wilson, Deborah Parsons, John Ridley, Giula Sandler, Katherine Thomson ZENE: Michael Yezerski PRODUCER: Chris Martin-Jones EXECUTIVE PRODUCER: Julie McGauran Szereplők: Olivia Bligh: Arianwen Parkes-Lockwood Sarah Adams: Marta Dusseldorp Elizabeth Bligh: Noni Hazlehurst George Bligh: Brett Climo Jack Duncan: Craig Hall Gino Poletti: Aldo Mignone James Bligh: David Berry Anna Bligh: Abby Earl Doris Collins: Deborah Kennedy Roy Briggs: Frankie J. Holden Carolyn Bligh: Sara Wiseman TARTALOM: "Az 1950-es évek Ausztráliájában játszódik ez a drámasorozat, amely főhőse Sarah Adams (Marta Dusseldorp), a nővér, aki miután 20 évig Londonban tartózkodott, visszatér Sydneybe, hogy a II. világháború borzalmas emlékeit hátrahagyva új életet kezdjen az ígéret földjén, ahol egy tehetős famíliával kerül kapcsolatba. Bevan Lee (Család csak egy van) úgy írta le a sorozatot, mint egy szerelemről és veszteségről szóló melodrámát, amely bemutatja az 50-es évek társadalmi változásait. Mikor megtudja, hogy anyja halálos beteg, Sarah Sydneybe utazik. Kiderül, hogy a nővér anyja a lelkét félti, mivel sok-sok évvel ezelőtt megígérte Istennek, hogy apácának adja lányát. Hogy megnyugtassa, Sarah azt hazudja anyjának, hogy felvette a keresztény hitet. Abban a hitben, hogy ezzel megmentheti a házasságukat, Elizabeth elárulja Oliviának és Jamesnek, hogy a férje az ő nagyapjuk homoszexuális volt, és ő mégis boldog házasságban élt vele. Olivia rosszul reagál a hírre, James azonban kicsit megnyugszik: nem ő az egyedüli aberráció a családban. Anna a fogamzásgátláson gondolkodik, de mikor megtudja, hogy ennek súlyos szövődményei lehetnek, rájön, hogy talán itt az ideje annak, hogy Ginóval színt valljanak a világ előtt. Mikor Sarah anyja meghal, George azonnal a nővér segítségére siet, és a két gyászoló felnőtt közelebb kerül egymáshoz, mint valaha. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 video(1) Videó információk: Méret: 671,68 MB Hossz: 0:52:49 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 573 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S05E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 5. évad 11 - 12 rész hozzáadva! EZZEL TELJES AZ 5. ÉVAD!1 point
-
. Atom Anti - The Atom Ant Show 1965 1. évad TVRip XviD HUN /töredék/ színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm sorozat, 6 perc/epizód Készítették: RENDEZŐ: William Hanna, Joseph Barbera FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Warren Foster, Michael Maltese ZENE: Ted Nichols PRODUCER: Joseph Barbera, William Hanna VÁGÓ: Dan Finnerty Szereplők: Henry Corden, Don Messick, Howard Morris, Jean Vander Pyl, Janet Waldo TARTALOM: Atom Anti elkötelezett szuperhős. Rejtekhelyén számítógépet, labort és más hasonló felszerelést tart. A high- tech eszközök mellett egy mini edzőtermet is berendezett magának ahol olyan súlyzókat emelget, amik saját méretének többszörösei. A képességei a repülésre, a szupersebességre és csodálatos erőre terjednek ki. Gyakran lép vele kapcsolatba a rendőrség és kéri a hős segítségét, ha megoldhatatlan bűnügyet talált. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Atom Anti-A Nagy Trükk Videó információk: Méret: 61,80 MB Hossz: 0:06:31 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 047 Kbps Képkockák száma/mp: 29.999 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 30/1/2. rész hozzáadva! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!1 point
-
Az 1. évad 6. rész hozzáadva! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
-
Az 1. évad 11-18 rész hozzáadva! EZZEL A SOROZAT TELJES!1 point
-
. Az utolsó órában - Eleventh Hour 1. évad 2009 DVDRip XviD HUN (12) színes, magyarul beszélő, amerikai drámasorozat 40 perc Készítették: RENDEZŐ: Terry McDonough, Nick Gomez, Guy Ferland, Danny Cannon FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Stephen Gallagher, Mick Davis ZENESZERZŐ: Graeme Revell OPERATŐR: David Stockton, René Ohashi PRODUCER: Matthew Carlisle VÁGÓ: Mark C. Baldwin, Lance Anderson Szereplők: Dr. Jacob Hood: Rufus Sewell Rachel Young: Marley Shelton Rudy Callistro: Scoot McNairy TARTALOM: Dr. Jacob Hood biofizikust csak a legkomolyabb tudományos kríziseknél és furcsaságoknál vetik be. A feladata a tudományos áttöréseket és magát a tudományt megóvni azoktól, akik rossz célra akarják használni. Legtöbbször csak az 'utolsó órában', vagy utolsó percekben sikerül a biológiai katasztófát elhárítani. Hood a tudomány embere, nem egy akcióhős, a kemény helyzetekre kap egy segítőtársat, egy szexis szőke FBI-os lány személyében. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Eleventh.Hour - 1x01 - Feltámadás Videó információk: Méret: 349,61 MB Hossz: 0:40:12 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 051 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 152 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01-E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11-E18 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 3. évad 7 - 10 rész feltöltve! EZZEL TELJES A 3. ÉVAD!1 point
-
. Válótársak - válótársak 2018 3. évad HDTVRip x264 HUN (16) magyar filmsorozat, hossz 45 perc/epizód változó Készítették: RENDEZŐ: Daniel Richard Kovacs, Attila Herczeg FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Köbli Norbert OPERATŐR: Péter Vajda Szereplők: Sáfár Bálint: Stohl András Hatvani Joci: Lengyel Tamás Jakab Dávid: Scherer Péter Sáfár Zsófi: Gubás Gabi Jakab Tamara: Balsai Mónika Vándor Szonja: Földes Eszter Dr. Szatmári Dalma: Kovács Patrícia Leonóra: Dobó Kata Jakab Noémi: Tóth Andi Bartha Antal: Kulka János Hilda: Börcsök Enikő Kertész Emese: Parti Nóra Anna: Pálmai Anna Sáfár Balázs: Kozma Ákos TARTALOM: A Válótársak című magyar tévésorozatban három párkapcsolat kulisszái mögé leshetünk be. Bálint, a sármos ingatlanügynök miután félrelépett a szomszédasszonnyal, az utcára kerül - felesége kiteszi a szűrét. Egy eladásra ítélt házba cuccol be ideiglenesen, ahová hamarosan követi az ezermester Joci is, akit barátnője az őrületbe kerget gyerekcsinálási mániájával. Az asszony a sok hormontartalmú bogyótól ijesztően kezd viselkedni; férje szinte menekül előle. A problémás férfiak klubjához csatlakozik az üzletember Dávid is, aki házassági évfordulójukon megtudja, hogy felesége már évek óta undorodik tőle. A három férfi az együttlakás és a nőtől való különválás következtében megváltozik: Bálint szinte minden ringó csípőre lecsap, miközben megpróbálja visszaszerezni nejét - kevés sikerrel; Joci a felszabadultságát laza kapcsolatokban éli ki; Dávid pedig stresszes családapából igazi, határozott férfiember lesz. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Valotarsak.S03E01.REPACK.HDTV.HUN.x264 Videó információk: Méret: 304,63 MB Hossz: 0:42:55 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 752 Kbps Képkockák száma/mp: 50.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 4 - 6 rész hozzáadva! EZZEL TELJES AZ ÉVAD!1 point
-
. Heston hétköznapi konyhája - How to Cook Like Heston 2011 1. évad TVRip x264 (AVC) HUN MKV Színes, magyarul beszélő angol főzőshow 6x23 perc Készítették: Rendező: Helen Downing Szereplők: Heston Blumenthal TARTALOM: A gasztronómiai tökéletesség éveken át tartó szenvedélyes kutatása után Heston Blumenthal most nem csupán a Heston-féle hétköznapi főzés mikéntjét mutatja be, hanem azt is, hogy bizonyos dolgok miért sikerülnek vagy miért nem sikerülnek, miközben fellebbenti a fátylat egypár mítoszról, melyek még édesanyáink konyhájából maradtak ránk. A brit sziget leglátnokibb séfje a legapróbb részletekig kipróbált tippekkel és módszerekkel segíti a nézőket, hogy vacsorájukat az egyszerű szokványosról megbízhatóan briliánssá változtassák, méghozzá a legkisebb fáradság nélkül. Az epizódok középpontjában hétköznapi hozzávalók állnak: tojás, csirke, marhahús, csokoládé, sajt és burgonya. Ezen egyszerű alapanyagok felhasználásával készíthetünk el olyan nagy kedvenceket, mint a sült csirke, a tökéletes steak, vagy akár a legeslegjobb csokoládétorta. Epizódok: 1. Marhahús 2. Tojás 3. Csokoládé 4. Csirke 5. Sajt 6. Burgonya Hangsáv: magyar 2.0 FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Heston.1. Marhahus Videó információk: Méret: 273,25 MB Hossz: 0:22:57 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Összesített Bitráta: 1 665 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Retró Kabaré 1. évad TVRip XviD (12) Retró Kabaré a legnagyobb előadóktól 2012 1. évad (12) A Televízió archívumából ezúttal is a humor igazi klasszikusait válogattuk össze. Több nemzedéknek szerzett már kellemes perceket például Alfonzó és Gera Zoltán sakkozó-jelenete, amellyel a Fischer-Szpasszkij világbajnoki sakkpárbajt figurázták ki; majd Hofi Géza arról mesél többek között a könnycsorogva kacagó Latinovits Zoltánnak és Szendrő Józsefnek, hogyan lett belőle színész. Szőke Szakáll 1922-ből származó Vonósnégyesén is generációk derültek már - mi ezúttal egy 1983-as felvételről idézzük fel a hegedülni nem tudó, ám a zenekedvelő főnöküknek mindenáron megfelelni akaró beosztottak történetét. De talán kevesebben ismerik azt a bűbájos jelenetet 1959-ből, amelyben a Színművészeti Főiskoláról frissen kikerült ifjú színészházaspár, Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula házasságát igyekszik Benedek Tibor az ördög ügyvédjeként felbontani... A film ismertetése: Ezeken a jeleneteken már több nemzedék mulatott. Ugye, mindannyian emlékezünk Alfonzó Ványadt bácsijára, Körmendi János és Gálvölgyi János vaksi optikus- jelenetére, a Markos-Nádas duó múzeumi teremőrére, Bodrogi Gyula szégyenlős óvszer- vásárlójára, vagy Kiss Manyi vécésnénijére? És akkor még nem is említettük a Márkus-Haumann-Körmendi trió emlékezetes Három nővér-paródiáját, Antal Imre és Pécsi Ildikó duettjét a Néma leventéből, Szőke Szakáll Vonósnégyesét, a legendás Alacsonyi szüretet, vagy az őrületbe kergetett Márkus László kérdését, hogy vajon mi került ezen a fotelon 7200 forintba? Ezek a jelenetek attól zseniálisak, hogy bár láttuk már őket, akár többször is, mégis újra és újra képesek vagyunk hahotázva kacagni rajtuk; - hiába, no: ezek igazi klasszikusok! Műszaki info: Retró kabaré 2012.05.18. Videó információk: Méret: 532,02 MB Hossz: 0:51:55 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 292 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Retró kabaré 2012.05.18. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................................................................................. Retró kabaré 2012.09.01(3). Az aktuális rész ismertetője: Agárdy Gábor, Alfonzó, Antal Imre, Bárdy György, Csákányi László, Csala Zsuzsa, Hofi Géza, Kern András, Markos György - ezek a nevek garantálják a magas színvonalú humort, a remek szórakozást. Ebben az összeállításban felelevenítjük Markos György esti meséjét, és ugyanennek a mesének, a Hófehérke és a hét törpének egy másik, ugyancsak "megcsavart" változatán is jókat derülhetünk Szilágyi György jóvoltából. Hofi Géza arról mesél többek között a könnycsorogva kacagó Latinovits Zoltánnak és Szendrő Józsefnek, hogyan lett belőle színész; Antal Imre a buta alkalmazottként kergeti őrületbe Kállai Ferencet, Alfonzó pedig a megunhatatlan Mozart-paródiát adja elő. Évad: 1 Epizód: 03 1. Markos György - Esti mese (1984) 2. Szilágyi György - Hófehérke és a hét elgyötört törpe (1987) 3. Hofi-Malek-Szenes-Nepp - Megalkuvó macskák 4. Zágon István - Az okos Hepke (1991) 5. Alfonzó - Mozart-parödia (1978)[/color] Műszaki info: Retró kabaré 3 Videó információk: Méret: 501,41 MB Hossz: 0:51:52 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 214 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz[/color] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................................................................................. Retró kabaré 2012.09.08(M1). Válogatás klasszikus kabarékból Az aktuális rész ismertetője: A Televízió archívumából ezúttal is a humor igazi klaszikusait válogatunk össze. Több nemzedéknek szerzett már kellemes perceket például Alfonzó és Gera Zoltán sakkozó-jelenete, amellyel a Fischer-Szpasszkij világbajnoki sakkpárbajt figurázták ki; majd Hofi Géza arról mesél többek között a könnycsorogva kacagó Latinovits Zoltánnak és Szendrő Józsefnek, hogyan lett belőle színész. Szőke Szakáll 1922-ből származó Vonósnégyesén is generációk derültek már - mi ezúttal egy 1983-as felvételről idézzük fel a hegedülni nem tudó, ám a zenekedvelő főnöküknek mindenáron megfelelni akaró beosztottak történetét. De talán kevesebben ismerik azt a bűbájos jelenetet 1959-ből, amelyben a Színművészeti Főiskoláról frissen kikerült ifjú színészházaspár, Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula házasságát igyekszik Benedek Tibor az ördög ügyvédjeként felbontani...[/color] Műszaki info: M1 - Retró kabaré - 120908 Videó információk: Méret: 631,75 MB Hossz: 0:51:52 Típus: AVI (DivX 4 - Project Mayo DivX 4) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 500 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz[/color] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................................................................................. Retró kabaré 2012.1-2.avi. Ezeken a jeleneteken már több nemzedék mulatott. Ugye, mindannyian emlékezünk Alfonzó Ványadt bácsijára, Körmendi János és Gálvölgyi János vaksi optikus-jelenetére, a Markos-Nádas duó múzeumi teremőrére, Bodrogi Gyula szégyenlős óvszer-vásárlójára, vagy Kiss Manyi vécésnénijére? És akkor még nem is említettük a Márkus-Haumann-Körmendi trió emlékezetes Három nővér-paródiáját, Antal Imre és Pécsi Ildikó duettjét a Néma leventéből, Szőke Szakáll Vonósnégyesét, a legendás Alacsonyi szüretet, vagy az őrületbe kergetett Márkus László kérdését, hogy vajon mi került ezen a fotelon 7200 forintba? Ezek a jelenetek attól zseniálisak, hogy bár láttuk már őket, akár többször is, mégis újra és újra képesek vagyunk hahotázva kacagni rajtuk; - hiába, no: ezek igazi klasszikusok! Első rész: 1. Gálvölgyi - Optikusnál (1984) 2. Markos-Nádas - A teremőr (1988) 3. Trunkó - Óvszer (1992) 4. Öt perc szüret Alacsonyból (1964) 5. Markos József - Soós András - Ványadt bácsi (1979) 6. Heltai Jenő - Néma Levente (1985) 7. Kellér Dezső - Riport a legöregebb pesti vécésnénivel (1967) 8. Kállai István - Mi kerül ezen a fotelon 7200 forintba? (1976) Második rész: 1. Szilágyi György - Hal a szatyorban (1985) 2. Fodor-Verebes - Fröccsöntött gyermeköröm (1996) 3. Békeffy-Kellér - Pomócsi marad! (1964) 4. Walter Béla - Mellékhatás (1982) 5. Körmendi - Három nővér (1980) 6. Markos-Nádas - A kopasz és a főtörzs (1987)[/color] Műszaki info: Retró kabaré 1 Videó információk: Méret: 499,95 MB Hossz: 0:52:06 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 203 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Retró kabaré 2 Videó információk: Méret: 501,08 MB Hossz: 0:53:23 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 175 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz[/color] 1. Rész Válogatás klasszikus kabarékból [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. Rész Válogatás klasszikus kabarékból [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................................................................................. 4. Rész Válogatás klasszikus kabarékból HIÁNYZIK! ........................ 5. Rész 1. Hofi Géza - Tiszta őrültek háza (1980) 2. Kállai István - A földre szállt végrehajtó (1974) 3. Sándor György - Utcai Játékok (1989) 4. Kisjó Sándor - Tudományos borkóstoló (1966) 5. Trunkó Barnabás - A bárányokat megfürdetik, ugye? (1991) 6. Markos-Nádas - Telefon Bécsbe (1988) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ........................ 6. Rész 1. Nádas György - Érettségi (1987) 2. Hofi Géza - Látja? Nem látja? Na látja!... (1973) 3. Nagy Bandó András - Sorozás (1985) 4. Zágon Istvám - Albérlet (1961) 5. Sándor György - Utcai Játékok - Taxisofőr (1989) 6. Nagy Bandó András - Kocka utca (1983) 7. Soós András - Markos József - Lélektra (1987) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ........................ 7. Rész 1. Romhányi József - Frédi és Béni (1970) 2. Markos-Nádas - Önjelölt (1987) 3. Stella Adorján - A tízes (1964) 4. Sándor György - Utcai Játékok (1987) 5. Peterdi Pál - Kapcsoltam (1982) 6. Forgács - Markos-Nádas - Tiroli dal (1985) 7. Bednai - Deák - Tardos - Stan és Pan a Televízióban (1964) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ........................ 8. Rész 1. Markos-Nádas-Boncz-Katona - Mit gyártunk? (1989) 2. Kellér Dezső - A papa helyezkedik (1964) 3. Sándor György - Utcai Játékok - Hídpénz (1987) 4. Molnár György-Palásthy György - Riadó a Pitypang szállóban (1973) 5. Trunkó Barnabás - Hotel Vörös Csillag (1989) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ........................ 9. Rész 1. Markos-Nádas - Szigorúan ellenőrzött vonatok (1985) 2. Sándor György - Utcai Játékok (1989) 3. Szilágyi György - Mindent a vevőért (1987) 4. Nagy Bandó András - Vers mindegy, kinek (1985) 5. Kállai István - Utólagos elszámolás (1982) 6. Trunkó Barnabás - Mikulás (1987) 7, Hofi Géza - Éljen! (1974) 8. Markos-Nádas - Ünnepi köszöntő (1996) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ........................ 10. Rész 1. Markos György - Helybenjáró (1988) 2. Nóti Károly - A motor (1959) 3. Rejtő Jenő - Herkulesbonbon (1988) A sorozatnak ebben az adásában egy rövidebb jelenet (Markos György Helybenjáró című humoreszkje) mellett két igazi klasszikus szerepel: Nóti Károly számtalanszor színre vitt örökzöldje, amelynek a címe: Lepsénynél még megvolt - szállóigévé vált, (ezúttal az 1959-es, Salamon Béla és Gózon Gyula által emlékezetessé tett előadásban látható); az összeállítás másik klasszikus szerzője pedig Rejtő Jenő, akinek a Herkulesbonbon című jelenetét ugyancsak többféle előadásban láthattuk már, mi most az 1988-ban készült felvételt játsszuk le, amelyben többek között Kern Andrással, Körmendi Jánossal, és Szemes Marival találkozhatunk. [Hidden Content] [Hidden Content] ........................ 11. Rész 1. Walter Béla-Majláth Mikes László - Kórházi brigád (1984) 2. Ihos József - Ede bácsi (1991) 3. Szilágyi György - Ki az okosabb? (1987) 4. Trunkó Barnabás - Hotel trófea (1991) 5. Markos-Nádas - Elmondom, mi van (1989) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Anyák gyöngye - Mom 2013 1. évad DVDRip x264 HUN MKV (12) színes szinkronizált amewrikai vígjáték sorozat 20 perc Készítették: RENDEZŐ: Ted Wass, Jeff Greenstein FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Chuck Lorre, Gemma Baker OPERATŐR: Steven V. Silver Szereplők: Anna Faris, Allison Janney, Sadie Calvano, Matt Jones, Blake Garrett Rosenthal, Spencer Daniels, Nate Corddry, French Stewart, Mimi Kennedy TARTALOM: Többkamerás szitkom egy egykori alkoholista, kétgyerekes anyáról, aki megpróbálja rendbe hozni az életét, miközben Napa Valley-ben pincérkedik. Megjelenik nála az egykori alkoholista, mindent kritizáló anyja is, plusz bonyolítja a képet a nős főnöke, aki a szeretője. Na, meg az ex-férje. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mom.S01E02.DVDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 141,63 MB Hossz: 0:20:07 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 406 pixel Összesített Bitráta: 984 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Anyák gyöngye - Mom 2013 2. évad DVDRip x264 HUN MKV (12) színes szinkronizált amewrikai vígjáték sorozat 20 perc Készítették: RENDEZŐ: Ted Wass, Jeff Greenstein FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Chuck Lorre, Gemma Baker OPERATŐR: Steven V. Silver Szereplők: Anna Faris, Allison Janney, Sadie Calvano, Matt Jones, Blake Garrett Rosenthal, Spencer Daniels, Nate Corddry, French Stewart, Mimi Kennedy TARTALOM: Többkamerás szitkom egy egykori alkoholista, kétgyerekes anyáról, aki megpróbálja rendbe hozni az életét, miközben Napa Valley-ben pincérkedik. Megjelenik nála az egykori alkoholista, mindent kritizáló anyja is, plusz bonyolítja a képet a nős főnöke, aki a szeretője. Na, meg az ex-férje. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mom.S02E01.DVDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 154,26 MB Hossz: 0:20:30 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 402 pixel Összesített Bitráta: 1 052 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 8. rész hozzáadva! Egy kis információ: Nagynak tűnnek a fájlok, de ezek csak ránézésre nagyok. Egy rész 3 epizódot és 3x annyi időt tartalmaz, mint az első évad! Ugye így már nem nagy?!1 point
-
Bob, a mester: Vigyázz, kész, építs! - (Bob the Builder, Ready, Steady, Build!) 2011 2. évad TVRip XviD HUN színes magyarul beszélő Angol animációs sorozat 1-20 epizód 10 perc/epizód Rendező: Will Meugniot, Paul Sabella Forgatókönyvíró: Diane Redmond, Keith Chapman, Paul Larson Zeneszerző: Paul K. Joyce Producer: Jackie Cockle Vágó: Robert Francis Mese figurák: David Menkin, Neil Morrissey, Rob Rackstraw, Kate Harbour, Lorelei King Bob mester irányítása alatt a legnehezebb munka is csak egy vidám délután a parkban. Főleg, hogy legjobb barátai és munkagépei is lelkesen segítenek neki. Bármit felépítenek, kiásnak vagy elszállítanak. Ha kíváncsi vagy a fáradhatatlan Bob legújabb kalandjaira, akkor tarts velünk! Epizód címek: S02E01 Colos és a három kotró - Lofty And The Diggers Three S02E02 Márkus és a dinoszaurusz - Scoop And the Rollercoaster S02E03 Dömpi és a sirály - Rubble And The Seagull Surprise S02E04 Guri és a makacs domb - Roley And The Impossible Bump S02E05 Muki és a kis vasút - Muck's Train To Trouble S02E06 Marci dinoszaurusza - A Dinosaur For Scratch S02E07 Szélvész Trixy - Whizzy Dizzy S02E08 Guri az elveszett tárgyak felelőse - Travis's New Garage S02E09 Marci és az álomszoba - Scratch And The Dream Room S02E10 Trixy a sztár - Stage Struck Dizzy S02E11 Guri és a róka - Roley and the Fox S02E12 Szuper Kvandris - Super Scrambler S02E13 Guri és az időjárás rep - Roley'a Weather Rap S02E14 Bob nagy ugrása - Bob's Big Bounce S02E15 Kvandris, Pif és az ezüstkalapács - Scrambler and the Clue S02E16 Colos és a plüss mackó - Lofty and the Teddy Bear Rescue S02E17 Muki és a régi iskolafal - Muck and the Old Scholl Wall S02E18 Márkus nagy feladata - Scoop's Big Job S02E19 Trixy kalózra lel - Dizzy Finds a Pirate S02E20 Guri és a sirály - Roley and the Seagull Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 S02E01 Colos és a három kotró Videó információk: Méret: 114,31 MB Hossz: 0:09:49 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 484 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Bob, a mester: Vigyázz, kész, építs! - (Bob the Builder, Ready, Steady, Build!) 2010 1. évad TVRip XviD HUN színes magyarul beszélő Angol animációs sorozat 1-20 epizód 10 perc/epizód Rendező: Sarah Ball, Liz Whitaker, Brian Little Forgatókönyvíró: Diane Redmond, Keith Chapman, Paul Larson Zeneszerző: Paul K. Joyce Producer: Jackie Cockle Vágó: Robert Francis Mese figurák: Neil Morrissey, Greg Proops, Rob Rackstraw, Kate Harbour, Rupert Degas A fáradhatatlan Bob mester legújabb kalandjai remek kikapcsolódást ígérnek. Bob irányítása alatt a legnehezebb munka is csak egy vidám délután a parkban. Főleg, hogy legjobb barátai és munkagépei is lelkesen segítenek neki. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan birkózik meg az új kihívásokkal, akkor ne habozz, nézd meg Bob kalandjait,melyben a jelszó: Vigyázz,kész,építs! Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Bob_a_Mester_01_Marci_és_az_elveszett_kincs Videó információk: Méret: 117,42 MB Hossz: 0:09:49 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 501 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 12 - 22 részig hozzáadva!1 point
-
1 point
-
Az 1. évad 12 - 22 rész hozzáadva! EZZEL TELJES AZ 1. ÉVAD!1 point
-
Az 1. évad 1 - 11 rész feltöltve!1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00