Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 11/29/2022 in all areas

  1. Olivier Norek-Két világ között „Azt hiszem, Isten csupán legenda.” Adam és Bastien. Mindketten zsaruk, mindketten lányos apák. Hatezer kilométerre élnek egymástól, elvileg sosem kellett volna találkozniuk. A kiszámíthatatlan sors mégis egymás mellé sodorja őket. De akkor Adam már nem zsaru, a lányát és a feleségét is hasztalan keresi. Mi kapcsolja össze ezt a két embert, akik egy olyan helyen találkoznak, ahol következmények nélkül lehet ölni? Van-e kiút a reménytelenségből? Mekkora a szerencsésebb csillagzat alatt születettek felelőssége? A végén majd szembe kell néznünk mindazzal, amit hajlandók voltunk megtenni. És félek, hogy azon a napon undorodni fogok magamtól.” Egy elfogultságtól mentes, mélyen humanista regény, amely nagyító tükröt tart elénk a gyávasággal, a félreismeréssel, a közönnyel szemben. Felejthetetlen. Eredeti cím: Entre deux mondes Eredeti megjelenés éve: 2017 bűnözés Franciaország kortárs krimi magyar nyelvű regény rejtély római A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635971084 · Fordította: Burján Monika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  2. Meghan March-Ördögi egyezség (Forge-trilógia 1.) Az ilyen férfi hiába vesz fel öltönyt, attól nem szelídül meg. India Amint megláttam Jericho Forge-ot, máris tudtam, hogy igaz a szóbeszéd. Ez a férfi egy ragadozó, és engem szán prédának. Eszem ágában sem volt kockázatot vállalni azon az éjszakán. Nem akartam veszíteni, hiszen én magam voltam a tét. De a kétségbeesés elhamarkodott döntésekhez vezet, és tudtam, hogy csakis nyerhetek. Tévedtem. És most nem tehetek mást, mint hogy alkut kötök az ördöggel. Jericho India Baptiste híres volt arról, hogy sosem veszít kártyán, de eddig még nem találkozott velem. Számomra ő csak egy díj, valamint hatalmam kinyilatkoztatása, az se érdekel, milyen érzéki, csábító, okos és életrevaló… Még sosem voltam szerelmes, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Azonban bár India elveszített egy csatát, a szívemért dúló háborút még megnyerheti. Meghan March, a New York Times, a USA Today és a Wall Street Journal bestsellerszerzője egy vággyal és bosszúval teli sorozattal készült az olvasóknak, melyben két merész és makacs karakterrel ismerkedhetünk meg, akik között fellobban a szenvedély. De egyikük helyzete sem olyan egyszerű, hogy egyenes út vezesse őket a boldogsághoz. Meghan March: Deal with the Devil Eredeti mű Meghan March: Deal with the Devil Eredeti megjelenés éve: 2019 amerikai szerző férfi főszereplő kortárs magyar nyelvű női főszereplő ördög regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635704217 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Meghan March-Ördögi szerencse (Forge-trilógia 2.) Minél jobban küzdesz ellene, annál jobban behálóz. India A pókerarcom volt a legnagyobb kincsem a kitartásom és az elszántságom mellett. Soha senkinek nem tartoztam. Soha semmire nem kértem engedélyt. Aztán beviharzott az életembe Jericho Forge. A szabadságomat valami sokkal drágábbra cseréltem, bár akkor még nem tudtam, hogy a nyerő kártya mindig nála van. Ahhoz ördögi szerencse kellene, hogy ne szeressek bele ebbe a pokolian jóképű, erős és magabiztos férfiba. Jericho India magának se meri bevallani, de all-int mondana, ám még küzd az érzéseivel. Azonban ebben a játékban nem csak mi játszunk, és az ellenfelek veszélyesebbek, mint valaha, a tét pedig az életünk. Vajon mit tartogat számunkra a jövő? A New York Times, USA Today és Wall Street Journal bestsellerszerző, Meghan March folytatja a könyörtelen és számító milliomos, Jericho Forge kalandjait, ahol fordulatokban és szenvedélyben nincs hiány. Meghan March: Luck of the Devil Eredeti mű Meghan March: Luck of the Devil Eredeti megjelenés éve: 2019 amerikai szerző kortárs magyar nyelvű regény romantikus sorozat része > Álomgyár, 2022 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635704231 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  3. J. L. Perry-Rohadék (Rohadék 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A világhírű bestseller. Egy szívfájdítóan gyönyörű love sztori. A nevem Carter Reynolds. Rohadéknak születtem, és rohadékként fogok meghalni. Erre fiatalon jöttem rá, és nem változtathat rajta senki és semmi. A pusztítás egyirányú ösvényén járok, Isten irgalmazzon annak, aki az utamba kerül. Utálom az életemet. Igazából mindent gyűlölök. Egészen addig, amíg nem találkozom a szomszéd kölyökkel. Indi-csodabogár-anával. Rögtön ellenszenves. Attól a perctől fogva, amikor először megpillantom, fellobbant bennem valamit. Olyan érzelmeket vált ki belőlem, amelyekről azt hittem, képtelen vagyok érezni. Ez egy kicsit sincs ínyemre. Amikor rám néz azzal a hatalmas, gyönyörű, kísértő zöld szemével, mintha lelátna a lelkem mélyébe. A sikító frászt hozza rám az a lány. Olyan, akár a napfény és a szivárvány az én komor, pusztító világomban. Rosszul vagyok a napfénytől és a szivárványtól. A nevem Indiana Montgomery. A barátaim Indinek szólítanak. Hat éves koromban… (tovább) J. L. Perry: Bastard Eredeti mű J. L. Perry: Bastard 21. század Amerikai Egyesült Államok ausztrál szerző Ausztrália erotikus gyász kortárs középiskola magyar nyelvű new adult rákbetegség regény romantikus sorozat része Sydney váltott szemszög > Művelt Nép, Budapest, 2018 574 oldal · ISBN: 9786155676062 · Fordította: Medgyesi Csilla letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - J. L. Perry-Még egy rohadék (Rohadék 2.) A világhírű bestseller. Egy szívfájdítóan gyönyörű love sztori. Jaxson Albright-nak hívnak, de a barátaimnak csak Jax vagyok. Kiváltságosként nőttem fel, és úgy volt, hogy apám nyomdokaiba lépve politikai pályára lépek, de nekem más terveim voltak. A családom megvetéssel kezeli, hogy tele vagyok tetkókkal, piercingekkel, és van egy tetoválószalonom, amit én vezetek Sydney Newtown nevű menő kertvárosában. Itt be tudtam illeszkedni. Az lehetek, akinek a sors szánt. De nem lennék itt, ha nincs a megváltóm, a rózsaszín hajú angyalom, Candice. Ugyanabban a körben nőttünk fel, és hozzám hasonlóan ő is számkivetett. Amióta csak az eszemet tudom, szerelmes vagyok belé. Nem bírom elfelejteni. Az övé a szívem, a fenébe is. J. L. Perry: Jax Eredeti mű J. L. Perry: Jax ausztrál szerző Ausztrália erotikus kortárs magyar nyelvű new adult regény regényírás romantikus sorozat része Sydney > Művelt Nép, Budapest, 2020 496 oldal · ISBN: 9786156022417 · Fordította: Debreczeni Kinga letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  4. Cim.........: Chip Magazin DVD 2022/12. Release nev....: Chip magazin 2022.12.DVD-iNSANE Release datum..: 2022.11.24 Kiadas.........: 2022.december Formatum.......: iso Kiado..........: MediaCíty Kft Nyelv..........: Magyar Link...........: [Hidden Content] Release info...: Web-DL, iso Méret..........: 1,63 GB (1 752 006 656 bájt) Tartalom: Tartalom: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Chip magazin 2022.12.DVD-iNSANE
    3 points
  5. Fern Britton-Cornwall asszonyai Három asszony. Egy esély, hogy újraírják a történelmet… 1918. Vége az I. világháborúnak, és Clara Carter vonatra száll Cornwall felé, hogy megismerje a családot, ami befogadta volna. De a titkát sosem szabad felfedniük… 1939. Hannah-t már régen gyötri a kíváncsiság, vajon mit rejt az anyja titokzatos múltja, de a háború kitörése mindent megváltoztat. Miközben bombák hullanak, Hannah eltökéli, hogy ő is kiveszi a részét a háborús erőfeszítésből, kerüljön bármibe is. 2020. Caroline egész életében őrizte a családi titkokat. De most ideje elmondani az igazságot. Ideje megmutatni a lányainak, hogy a felmenőik bátor asszonyok voltak, olyan kemények és büszkék, mint a zord cornwall-i sziklapart… Évtizedeket felölelő, csodálatos regény anyákról és lányokról, titkokról és hazugságokról és egy szerelemről, ami egy életen át tart… Santa Montefiore, Erica James, Katie Fforde és Rosamunde Pilcher rajongóknak különösen ajánlott. 1. világháború 2. világháború Anglia brit család családregény háború kortárs London magyar nyelvű női főszereplő regény váltott szemszög > Művelt Nép, Budapest, 2022 400 oldal · ISBN: 9786156186829 > Művelt Nép, Budapest, 2022 428 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156186812 · Fordította: Debreczeni Kinga letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  6. Dani Atkins-A menyasszonyok ruhája Érzelmileg kifinomult, magával ragadóan izgalmas." – Daily Mail „Ha egyszer belekezdesz, nem tudod letenni” – Heat Három nő. Három szerelmi történet. Egy ruha. Suzanne álmai férfijához készül hozzámenni, azonban az esküvő előtti napok egyre inkább egy rémálomhoz hasonlítanak. Vajon ki tudja deríteni az igazságot a vőlegényével kapcsolatban a nagy nap előtt? Bella élete sínen volt, de a leánybúcsú napján minden megváltozott. Minden erejét be kell vetnie, hogy újra felépítse jövőjét, és eldöntse, hogy kivel akarja leélni azt. Mandy nagymamája fülig szerelmes lesz, de a családja nem nézi ezt jó szemmel. Ahhoz, hogy a nagymamája álmai valóra válhassanak, Mandynek meg kell terveznie egy titkos esküvőt, és meg kell találnia hozzá a megfelelő ruhát. Dani Atkins, nemzetközi bestsellerszerző szívmelengető romantikus regénye három idegen szövevényes történetét mutatja be, akiknek az életét egy tökéletes menyasszonyi ruha kapcsolja össze. „Gyönyörű, érzelmes és szívmelengető olvasmány.” – LoveReading „Csodás történet, tökéletes lezárással.” – Faith Hogan, díjnyertes bestsellerszerzővel Dani Atkins: The Wedding Dress Eredeti mű Dani Atkins: The Wedding Dress brit szerző chick lit esküvő magyar nyelvű regény romantikus > Álomgyár, Budapest, 2022 416 oldal · ISBN: 9789635705238 · Fordította: Alaskari Yusuf > Álomgyár, Budapest, 2022 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635705221 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  7. A rezidens [720p x264 mkv - avi(xvid)] 04 (The Resident) amerikai dráma, 44 perc 04.évad /01.- 14.rész/ 2021 WEB.DL.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB.DL.XviD.HunDub.2.0.AC3. szereplők: Matt Czuchry (Dr. Conrad Hawkins) Emily VanCamp (Nurse Nicolette "Nic") Bruce Greenwood (Dr. Randolph Bell) Manish Dayal (Dr. Devon Pravesh) Shaunette Renée Wilson (Dr. Mina Okafor) Morris Chestnut (Barrett Cain) Moran Atias (Renata Morali) Merrin Dungey (Claire Thorpe) Melina Kanakaredes (Dr. Lane Hunter) Violett Beane (Lily Kendall) Vince Foster (Dr. Paul Chu) Tasie Lawrence (Priya Nair) Tasso Feldman (Irving Feldman) Malcolm-Jamal Warner (Dr. AJ Austin) Michael Hogan (Dr. Albert Nolan) Glenn Morshower (Marshall Winthrop) Geoffrey Cantor (Zip Betournay) Kearran Giovanni (Andrea Braydon) Rob Yang (Logan Kim) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1,45 GB Hossz: 00:44:20 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 4 350 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 525 MB Hossz: 00:44:20 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 447 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  8. Stefan Ahnhem -Fabian Risk sorozat Stefan Ahnhem-A fantom (Fabian Risk 1.) Egy technikatanár saját tantermében lesz brutális gyilkosság áldozata. A gyilkos egy 1980-as évekből származó osztályképet helyez a holttest mellé, amelyen az áldozat arcát fekete tussal áthúzta. Fabian Risk évekig a stockholmi rendőrség alkalmazásában állt, most pedig családjával hazatér szülővárosába, Helsingborgba. Ám alig érkeznek meg új házukhoz, főnöke máris megjelenik, és bevonja őt a nyomozásba: az áldozat ugyanis Fabian egyik régi osztálytársa. De hamarosan kiviláglik, hogy a technikatanár korántsem az utolsó áldozat, a gyilkosság pedig egy ördögi pontossággal kitervelt gyilkosságsorozat része. Stefan Ahnhem: Offer utan ansikte Eredeti mű Stefan Ahnhem: Offer utan ansikte Eredeti megjelenés éve: 2014 21. század Európa férfi főszereplő gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű nyár nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző Svédország thriller zaklatás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2022 496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636141523 · Fordította: Annus Ildikó - Stefan Ahnhem-A kilencedik (Fabian Risk 2.) Pár héttel karácsony előtt a svéd igazságügyi miniszter egy heves vitát követően a hátsó kijáraton hagyja el a parlamentet, de a rá váró autóhoz sosem érkezik meg. Mintha a föld nyelte volna el. Bár az ügy hivatalosan nem az ő hatáskörükbe tartozik, Fabian Risket megbízza a felettese, hogy titokban folytasson nyomozást. Fabian és kolléganője, Malin gyanúja egy hírhedt svéd sorozatgyilkosra terelődik. Közben Koppenhágában holtan találják egy népszerű tévés személyiség feleségét. A vizsgálatot vezető Dunja Hougaard úgy véli, egy ismert dán sorozatgyilkos áll az ügy hátterében, a nyomok azonban egyenesen Svédországba vezetik. Fabian és Dunja ismeretlenül keresztezik egymás útját, miközben egyre jobban belebonyolódnak egy világméretű összeesküvés felderítésébe, és ráébrednek, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint álmodni merték volna. Stefan Ahnhem: Den nionde graven Eredeti mű Stefan Ahnhem: Den nionde graven Eredeti megjelenés éve: 2016 21. század bűnözés kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2022 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636141516 · Fordította: Dobosi Beáta - Stefan Ahnhem-Mínusz 18 (Fabian Risk 3.) Egy végzetes autós üldözést követően egy piros BMW a vízbe hajt a helsingborgi kikötő mólójáról. A volánnál egy IT-szakember ül, aki mobiltelefonos játékok fejlesztéséből gazdagodott meg. Amikor felhozzák a testét a vízből, és felboncolják, kiderül, hogy a férfi már két hónapja halott, s azóta egy mélyhűtőládában tárolták a testét. A rendőrség bűnügyi osztályán olyan nyugalom honol, hogy Fabian Risk és kollégái szinte megörülnek a lefagyasztott milliomos esetének. Csakhogy a nyomozás különös eredményekre vezet, és kiviláglik, hogy ha nem jönnek rá gyorsan a gyilkos kilétére, újabb áldozat végezheti a fagyasztóban. Eközben Dániában Dunja, miután másfél évig hiába keresett nyomozói állást, kénytelen közrendőri munkát vállalni. Ám amikor egy hajléktalan férfit kegyetlenül meggyilkolnak, képtelen megállni, hogy ne kezdjen magánnyomozásba, s útja hamarosan Helsingborg felé vezet. Hátborzongató, szövevényes, könyörtelen. Le a kalappal Ahnhem előtt! Stefan Ahnhem: Arton grader minus Eredeti mű Stefan Ahnhem: Arton grader minus 21. század gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző Svédország A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2020 480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633246818 · Fordította: Erdődy Andrea - Stefan Ahnhem-A kockavető (Fabian Risk 4.) Fabian Risk épp kómába esett kislánya, Matilda mellett ül a helsingborgi kórházban, amikor egy szír fiú brutális meggyilkolása nehéz feladat elé állítja a városi rendőrséget. Hamarosan tudomásul kell venniük, hogy az eset csak bevezetője volt egy szörnyű gyilkossághullámnak, amely végigsöpör a környéken. Az áldozatok száma rohamosan nő, és a gyilkosságoknak látszólag nincs oka, és semmiféle mintázatot nem követnek. Fabian végül kénytelen visszatérni a munkába, a főnökének, Astridnak pedig meg kell szakítania tizenkét lépéses alkoholelvonó kúráját, hogy a sok párhuzamosan zajló nyomozást irányítani tudja. Fabiannak eközben még az elhunyt kollégája, Hugo Elvin által hátrahagyott információkat is fel kell dolgoznia, ezért magánnyomozásba kezd, amely mindörökre megváltoztathatja az összekovácsolódott nyomozócsapatot. A kockavető Ahnhem eddigi legsötétebb thrillere, kemény, félelmetes és mesteri. Stefan Ahnhem: Motiv X Eredeti mű Stefan Ahnhem: Motiv X Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század alkoholizmus kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás rasszizmus regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző Svédország thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2020 462 oldal · ISBN: 9789633247969 · Fordította: Erdődy Andrea - Stefan Ahnhem-A halálos X (Fabian Risk 5.) Egy kora nyári este egy gumicsónak fut ki a Helsingborg melletti kikötőből, benne egy férfi, a hátán keresztbe vetett kard. A kocka világosan tudtára adta, mi a küldetése: valakinek meg kell halnia. Fabian Risk nyomozó és csapata az utóbbi hetekben jó néhány gyilkossági ügyön dolgoztak párhuzamosan, és többet meg is oldottak. Ám amikor újabb áldozatra bukkannak, be kell látniuk, hogy mindeddig tévúton jártak. Fabian, akit egyszerre köt le felesége visszahódítása, a per, amelyben a fia is érintett, és az egyik kollégája utáni nyomozás, rájön, hogy ezúttal nem a halálesetek közti hasonlóságokat kell keresniük, hanem éppen ellenkezőleg: a különbségeket. De vajon hogyan lehet elkapni valakit, akinek nem kell indíték az emberöléshez? Valakit, aki százféle módon gyilkol. Valakit, aki olyan játékot játszik, amelynek csak ő ismeri a szabályait. A Fabian Risk-sorozat 5. kötete Stefan Ahnhem: X sätt att dö Eredeti mű Stefan Ahnhem: X sätt att dö Eredeti megjelenés éve: 2019 krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság svéd szerző thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2021 432 oldal · ISBN: 9789633248256 · Fordította: Erdődy Andrea - Stefan Ahnhem - A verem (Fabian Risk 6.) Megjelent: 2022.04.29. Zsarolt. Erőszakolt. Ölt. Bárkin átgázolt, hogy felérjen a csúcsra. Hitvány, megvetendő ember. A neve Kim Sleizner. Ő a koppenhágai rendőrfőnök. Dunja Hougaard néhány hónapja eltűnt a világ szeme elől, hogy legfontosabb céljának szentelje magát, és elkapja egykori főnökét, Sleiznert, akinek a bűnlajstroma vele szemben is igen hosszú. A nyomozónő és csapata hónapokon át gyűjtik róla az adatokat, de az áttörés várat magára. Amikor a dán hírszerzés egyik magas rangú emberét egy ismeretlen nővel együtt holtan találják egy autóban, a tenger fenekén, végre úgy tűnik, elérkezett az idő, hogy a csapda bezáruljon. A kérdés csak az, ki esik bele. Ugyanekkor a szoros túloldalán, Helsingborgban a svéd rendőr, Fabian Risk olyan hírt kap, amely egész hátralevő életét megváltoztatja. Stefan Ahnhem: Den sista spiken Eredeti mű Stefan Ahnhem: Den sista spiken Eredeti megjelenés éve: 2021 krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv krimi sorozat része svéd szerző thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2022 464 oldal · ISBN: 9789636140205 · Fordította: Erdődy Andrea > Animus, Budapest, 2022 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636140199 · Fordította: Erdődy Andrea letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  9. Casablanca (1942) (OST) Teljes hossz:63p Teljes méret:124mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: OST Év: 1942 01 - Medley Main Title Prologue - Medley.mp3 02 - Medley It Had To Be You Shine - Dooley Wilson.mp3 03 - Knock On Wood - Dooley Wilson.mp3 04 - Rick And Renault - Humphrey Bogart.mp3 05 - Arrival Of Ilsa And Victor And Victor At Rick's - Ingrid Bergman.mp3 06 - Play It Sam... Play As Time Goes By - Ingrid Bergman.mp3 07 - Of All The Gin Joints In All The Towns In Allworld... - Humphrey Bogart.mp3 08 - Medley Paris Montage - Warner Bros. Studio Orchestra.mp3 09 - Medley At La Belle Aurore - Warner Bros. Studio Orchestra.mp3 10 - Ilsa Returns To Rick's - Ingrid Bergman.mp3 11 - Medley (Die Wacht Am Rhein La Marseillasw) - Warner Bros. Studio Orchestra.mp3 12 - Ilsa Demands The Letters - Ingrid Bergman.mp3 13 - Rick Confronts Ilsa And Laszlo - Ingrid Bergman.mp3 14 - Airport Finale Here's Looking At You Kind - Ingrid Bergman.mp3 15 - Medley (Shine, It Had To Be You - Warner Bros. Studio Orchestra.mp3 16 - Dat's What Noah Done - Dooley Wilson.mp3 17 - Knock On Wood - Dooley Wilson.mp3 18 - Medley (Ilsa Returns As Time Goes By) - Warner Bros. Studio Orchestra.mp3 19 - Medley (Laszlo, As Time Goes By) - Warner Bros. Studio Orchestra.mp3 1942 - Casablanca - OST - Back.jpg 1942 - Casablanca - OST - Front.jpg 20 - As Time Goes By - Dooley Wilson.mp3 [Hidden Content]
    1 point
  10. Colleen Hoover-Layla A szerelem kísérthet, de meg is gyógyíthat. Leeds azóta tudja, hogy Laylával fogja leélni az életét, hogy először találkoztak. De aztán jött a támadás. Layla heteket töltött a kórházban, harcolni kellett az életéért, és bár testileg rendbe jött, az érzelmi és mentális sebek annyira megváltoztatták, hogy Leeds szinte fel sem ismeri benne a nőt, akibe beleszeretett. A férfi helyre akarja hozni a kapcsolatukat, ezért elviszi Laylát a kis szállóba, ahol először találkoztak. Itt azonban a nő viselkedése különös, bizarr módon megváltozik. És ez csak egy a számos megmagyarázhatatlan esemény közül… Leeds egyre távolabb sodródik Laylától, és Willow mellett talál vigaszra, aki szintén a szálló lakója, és akivel könnyen egymásra találnak. Leeds érdeklődése Willow iránt egyre nő, és azzal, hogy segíteni akar neki válaszokat találni, egyre kevésbé tartja szem előtt Layla jóllétét. Leeds hamarosan rájön, hogy választania kell, mert mindkettőjüknek nem tud… (tovább) Colleen Hoover: Layla (angol) Eredeti mű Colleen Hoover: Layla (angol) 91% Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század amerikai szerző baleset dalszöveg énelbeszélő esküvő férfi főszereplő fogság gyilkosság kortárs magyar nyelvű misztikus női főszereplő paranormális romantikus pszicho-thriller regény romantikus szellemek zene zenész zeneszerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 360 oldal · ISBN: 9789635974177 · Fordította: Sereg Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  11. Katherine Faulkner-A betolakodó Helen élete mesébe illő. Jóképű építész férjével egy gyönyörű, viktoriánus házban él, és évekig tartó, reménytelennek tűnő próbálkozás után végre gyermeket vár. Nem tart sokáig a boldogsága. Részt vesz egy szülésfelkészítő tanfolyamon, ahol találkozik a titokzatos, egyedülálló Rachellel, aki nem igazán tűnik anyatípusnak. Cigarettázik, iszik, és nem sok érdeklődést mutat a szülőség iránt. Helen mindennek dacára rokonszenvez vele. Szerinte Rachelnek csak egy barátnőre van szüksége. Tekintve, hogy olykor Helen is magányos, szívesen múlatja vele az időt, hiszen Rachel mindig megnevetteti, táplálja az önbizalmát, és elvonja a figyelmét a félelmeiről. Egy idő után azonban megváltozik Rachel viselkedése, és ez nemcsak Helennek tűnik fel. A barátok és a családtagok kezdik gyanítani, hogy a különös barátnő másképp kapcsolódik a családhoz, mint gondolták. Amikor Rachel azzal fenyegetőzik, hogy felfedi egy korábban elkövetett bűntény részleteit, világossá válik, hogy a csodás hangulatú, lombos Greenwich Park sötét titkokat rejteget. A Cudlipp-díjas Katherine Faulkner egy izgalmas pszichológiai thrillerrel mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek, amelyben nem mindenki az, akinek látszik, és amelyben a rejtélyek közelebb vannak, mint azt az ember gondolná. Katherine Faulkner: Greenwich Park Eredeti mű Katherine Faulkner: Greenwich Park Eredeti megjelenés éve: 2021 gyilkosság kortárs magyar nyelvű női főszereplő pszicho-thriller regény rejtély thriller > Álomgyár, 2022 512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635704545 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  12. Graham Phillips - Isten akarata 1907 januárjában egy addig ismeretlen sírt tártak fel az egyiptomi Királyok Völgyében. Az egyiptomi királyi sírkamrák közül egy sem hasonlított az újonnan felfedezetthez. A sír fel volt dúlva, a falakról levakarták a hieroglif szövegeket, a múmiát tartalmazó koporsó fedele el volt mozdítva és megrongálva. Egy átlag ember számára nyilvánvaló lett volna, hogy a századok során sírrablók jártak a helyiségben, a tudósok azonban megállapították, a zár több mint 3500 éve sértetlen volt és Kr.e. 15.századból származik, a reformer fáraó, Ehnaton idejéből.A vizsgálatok kiderítették, hogy az ismeretlen múmia Szemenkháré fáraóé, aki Ehnaton veje és utóda, valamint Tutanhamon testvére volt. A kutatások során a tudósok egyre több megválaszolatlan kérdéssel találkoztak, kiderült az is, hogy világszerte leghíresebb egyiptomi lelet, Tutanhamon halotti maszkja tulajdon képpen Szemenkhárénak készült. Miként volt lehetséges, hogy az évezredek óta többistenhitű Egyiptom Ehnaton fáraó hatására egyik pillanatról a másikra monoteistává vált? Vajon lehetett e köze a zsidóságnak Egyiptom új hitéhez? Valóban létezett-e a bibliai Mózes, és ha igen, nem ő volt-e Ehnaton fáraó eltűnt testvére, Tuthmózisz? Létezett-e a legendás Atlantisz? Ezekre a kérdésekre keres választ Graham Phillips izgalmas történelmi ismeretterjesztő könyve. pdf 40mb [Hidden Content]
    1 point
  13. Ellie Midwood - A lány aki megszökött Auschwitzból „Megrendítő és lebilincselő történet Ellie Midwood briliáns elméjéből.” – The Hist Fic Chickie „Ez a könyv a lelkem minden porcikáját megrázta…” – Literacy Indulgence „Ez egy lenyűgöző regény, amely megdöbbentő történelmi részletességgel tárja elénk a náci megsemmisítő tábort.” – loopyloulaura „Ellie Midwood elhiteti veled, hogy te is ott vagy a táborban Mala és Edek mellett.” – Shaz's Book Blog Több millió embert kényszerítettek arra, hogy besétáljon Auschwitz kapuján, de ő volt az első nő, aki megszökött onnan. Ez a megrázó regény Mala Zimetbaum inspiráló, igaz történetét meséli el, akinek hősiességét sohasem felejtjük el, és akinek sorsa megváltoztatta a történelmet… Auschwitzból senki sem jut ki élve. Mala, a 19880-as számú fogoly abban a pillanatban tudta, hogy a pokol mélyére került, ahogy kilépett a marhavagonból. Az SS tolmácsaként arra használja pozícióját, hogy a lehető legtöbb életet megmentse. Kenyérdarabokat csempész az éhhalál küszöbén állóknak. Edward, az 531-es számú fogoly tábori veterán és politikai rab. Ugyanúgy néz ki, mint mindenki más: borotvált fej és csíkos egyenruha; ő azonban a földalatti ellenállás egyik harcosa. És van egy terve a szökésre. Nem más bűnért zárták be őket, csupán azért, mert léteznek. Amikor azonban megismerkednek, Auschwitz sötét árnyékát halvány reménysugár világítja meg. Edward elhiteti Malával, hogy lehetséges a lehetetlen. Hogy a tábor körül húzódó elektromos kerítés, a végtelen számú őrtoronyban járkáló fegyveres őr és a földet pásztázó reflektorok ellenére meg tudnak szökni ebből a haláltáborból. Ígéretet tesznek, hogy együtt szöknek vagy együtt halnak. Ami ezek után következik, az a történelem egyik legcsodálatosabb szerelmi története… Az auschwitzi tetováló, A döntés és az Árvák vonata rajongói imádni fogják ezt a lélegzetelállítóan gyönyörű mesét a bátorságról a tragédia közepette és a merészségről a félelem dacára. A lány, aki megszökött Auschwitzból igaz történeten alapul, és bebizonyítja, hogy a szerelem lehet fény a sötétben…pdf 1mb [Hidden Content]
    1 point
  14. Antónia Macingová - Egye magat karcsúra Ha karcsú akar lenni, tele energiával, jó testi-lelki erőnlétben, s mindenekelőtt EGÉSZSÉGES is, ahogy azt a könyvben szereplő olvasói levelek is tanúsítják, akkor változtassa meg táplálékához való viszonyát! Önnek most erre lehetősége van! TÁPLÁLKOZÁSUNK TESZ BENNÜNKET AZZÁ, AMIK VAGYUNK! A könyvből megtudhatja az egészséges táplálkozás alapjait. Az EGYE MAGÁT KARCSÚRA könyv olyan egészséges recepteket tartalmaz, melyek tökéletes irányt mutatnak a megfelelő táplálkozáshoz. Hogyan méregtelenítsük szervezetünket helyesen, szüntessük meg annak elsavasodását, és hogyan legyünk makkegészségesek és éljünk teljesebb életet? A 28 napos programban található helyesen megválasztott egészséges táplálék: meggyorsítja az ember alap anyagcseréjét pdf 40mb [Hidden Content]
    1 point
  15. Luanne G. Smith-The Vine Witch – A szőlő boszorkánya (A szőlő boszorkánya 1.) Sose átkozz meg boszorkányt! A Château Renard szőlőültetvény évszázadokon át a szőlő boszorkányainak tehetségétől függött, akiknek bűbája létrehozta a völgy világhírű borát. Ám miután átkot szórtak rá, sorcière Elena Boureanu elvesztette képességét. Most, hogy megtörte az átkot, ami egy mocsár sekély vizébe kényszerítette, és legyengítette varázserejét, Elena küszködik, hogy visszatérjen korábbi életébe. Időközben azonban öröksége – a szőlészet – egy jóképű idegen tulajdonába került. Jean-Paul Martel csak és kizárólag a tudományra esküszik. Elutasítja a babonát, és távol áll tőle a helybeliek hite a boszorkányokban. Elena viszont járatos a bűbájban, és tudja, hogy a szőlészet hemzseg a rontástól. Hogy maradhasson, és meggyógyítsa a szőlőültetvényt, titkolnia kell valódi kilétét és a bosszúszomjas terveit is az ellen a személy ellen, aki ellopott hét évet az életéből. Nem nyugszik, amíg szembe nem száll a gonosz erőkkel, amik őt, Jean-Pault és a szőlőboszorkányok ősi örökségét fenyegetik Chanceux Valley dimbes-dombos vidékén. Hagyd, hogy elvarázsoljon! Luanne G. Smith: The Vine Witch Eredeti mű Luanne G. Smith: The Vine Witch Eredeti megjelenés éve: 2019 19. század állat amerikai szerző átok béka bor borászat börtön boszorkány boszorkányság démon emberi sorsok Franciaország gyilkosság kortárs mágia mágikus realizmus magyar nyelvű paranormális romantikus regény rejtély rendhagyó család romantikus sorozat része szerzetesség szökés szőlészet templom történelmi fantasy történelmi fikció történelmi romantikus vallás váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 320 oldal · ISBN: 9789635972401 · Fordította: Boros Csilla Andrea letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  16. Marie Lu-The Young Elites – Az ifjú kiválasztottak (Válogatott ifjak 1.) Van ki gyűlöl minket, akasztófára való zsiványként gondol ránk. Van ki retteg tőlünk, démonnak tart, máglyára vetne mindannyiunkat. Van ki bálványoz minket, az istenek gyermekeinek vél. De egy sincs, ki ne hallott volna rólunk. Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Durvalelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint, a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak – úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy a kiválasztott ifjak. Teren Santoro a királynak dolgozik. Az Inkvizíció fejeként az ő feladata felkutatni az ifjú kiválasztottakat, hogy elpusztítsák őket, mielőtt még ők pusztítják el az országot. Veszélyesnek és bosszúszomjasnak tartja őket, de lehet, hogy a legsötétebb titkot maga Teren rejtegeti. Enzo Valenciano a Tőr Társaságának vezetője. E titkos társaság kutat az ifjú kiválasztottak után, hogy előbb találjon rájuk, mint az Inkvizíció. És most Adelina személyében a Tőrök olyasvalakire bukkannak, akinek a hatalmához hasonlót még nem láttak. De függetlenül attól, mit gondoltak róluk, a nevüket mindenki ismerte. A Kaszás. Magiano. A Széljáró. Az Alkimista. Az ifjú kiválasztottak. Marie Lu: The Young Elites Eredeti mű Marie Lu: The Young Elites 85% Eredeti megjelenés éve: 2014 Tagok ajánlása: 16 éves kortól amerikai szerző antihős disztópia énelbeszélő fantasy gyilkosság halál high fantasy ifjúsági járvány jelen időben írt kínai szerző kortárs mágia magyar nyelvű paranormális rasszizmus regény sorozat része testvérek váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634571056 · Fordította: AncsaT letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marie Lu-The Rose Society – A Rózsa Társasága (Válogatott ifjak 2.) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Volt neki apja, hercege, baráti társasága. Akik aztán elárulták őt, ő pedig elpusztította őket. A családja és a barátai is összetörték Adelina Amouteru szívét, s az megtelt bosszúvággyal. Fehér Farkas néven ismerik és rettegik őt,mióta a húgával elmenekült Kenettrából, hogy más ifjú kiválasztottakkal szövetségre lépve saját hadsereget gyűjtsön, és legyőzze az Inkvizíciót, a fehér köpenyes katonákat, akik kis híján megölték. Adelina nem egy tiszta szívű hős. Rettegésből és gyűlöletből táplálkozó ereje kezd kicsúszni az irányítása alól. Nem bízik az újonnan megismert kiválasztottakban. Teren Santoro, az Inkvizíció vezetője a halálát akarja. Egykori barátai, Raffaele és a Tőrök Társasága útját akarja állni bosszúszomjának. Adelina kétségbeesetten kapaszkodik a benne élő jóság maradékába. De hogy lehetne jó, akinek a léte, az egész élete a legmélyebb sötétségtől függ? Marie Lu: The Rose Society Eredeti mű Marie Lu: The Rose Society 87% Eredeti megjelenés éve: 2015 Tagok ajánlása: 14 éves kortól álom amerikai szerző antihős barátság disztópia fantasy ifjúsági kínai szerző királynő kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű regény romantikus sorozat része váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 384 oldal · ISBN: 9789634576112 · Fordította: AncsaT letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marie Lu-The Midnight Star – Az Éjféli Csillag (Válogatott ifjak 3.) Egykor a sötétség teljesen elborította a világot, és a sötétséget egy királynő uralta. Adelina Amouteru eleget szenvedett. Szakított azokkal, akik elárulták, és elégtételt vett a sérelmeiért: diadalt aratott. Fehér Farkasként dicsőségben uralkodik, de minden egyes győzelemmel egyre kegyetlenebb lesz. A benne kavargó sötétség kezd kicsúszni az irányítása alól, és azzal fenyegeti, hogy elpusztítja mindazt, amit sikerült elérnie. Mikor új fenyegetés tűnik fel, Adelina kénytelen felszakítani a régi sebeket, és veszélybe sodorni nemcsak saját magát, de az összes kiválasztottat. Hogy megóvja birodalmát, Adelinának és Rózsáinak össze kell fognia a Tőrökkel – és nem kizárt, hogy ez a kényszerű szövetség bizonyul a legkomolyabb veszedelemnek. A New York Times listavezető sikerszerző, Marie Lu ezzel a felkavaró és magával ragadó kötettel zárja Az ifjú kiválasztottak sorozatát. Hagyd, hogy lenyűgözzön! Marie Lu: The Midnight Star Eredeti mű Marie Lu: The Midnight Star 93% Eredeti megjelenés éve: 2016 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? álom amerikai szerző antihős disztópia fantasy halál ifjúsági kínai szerző kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű rasszizmus regény romantikus sorozat része tenger váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634576204 · Fordította: AncsaT letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  17. Katee Robert-Neon Gods – Alvilági szerelem (Sötét Olümposz 1.) Úgy volt, hogy ő csak a mítoszokban létezik. De attól a pillanattól fogva, hogy átkeltem a Sztüx folyón, teljesen megigézett… Az ultramodern Olümposz elitjének üdvöskéje, Perszephoné Dimitriou azt tervezi, hogy megszökik, és új életet kezd valahol máshol, távol az Olümposzt uraló istenek, a tizenhármak tisztességtelen politikájának világától. Azért döntött így, mert anyja a tudtán kívül Zeusznak ígérte a kezét, aki a csillogó-villogó látszat mögött meghúzódó sötét világ veszélyes, teljhatalmú ura. Mivel nem marad más választása, Perszephoné a tiltott alsó városba menekül, ahol eladja a lelkét Hádésznak, akit korábban csak egy mitikus hősnek gondolt… a férfi pedig bevezeti egy olyan világba, amelynek létezéséről fogalma sem volt. Hádész mindig is az árnyékos oldalon élte az életét, és továbbra sem áll szándékában kilépni a fényre. Ám amikor rátalál Perszephonéra, ráeszmél, hogy ezzel lehetősége nyílik az évek óta tervezett bosszú végrehajtására. ennél több ürügyre nincs is szüksége ahhoz, hogy segítsen a lánynak — aminek persze megkéri az árát. Igen ám, de minden egyes szenvedélyes éjszakával, amelyet együtt töltenek, egyre jobban a szívébe zárja Perszephonét, és úgy dönt, készen áll akár az egész Olümposszal szembeszállni csak azért, hogy ne kelljen elválnia tőle… Hádész és Perszephoné modern átdolgozása, amely édes, mint a bűn… Katee Robert: Neon Gods Eredeti mű Katee Robert: Neon Gods 76% Eredeti megjelenés éve: 2021 amerikai szerző BDSM biszexuális énelbeszélő erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő görög kortárs LMBTQ magyar nyelvű mitológia new adult női főszereplő obszcén nyelvezet regény romantikus sorozat része váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Passion válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2022 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634991731 · Fordította: Németh Anikó letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  18. Adrian McKinty-A sziget Sima családi nyaralásnak indult. Egy szörnyű baleset mindent megváltoztatott. Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat. Heather Baxter Seattle-be költözik, és összeházasodik Tommal, aki orvos, megözvegyült, és két gyereket nevel: egy kisfiút és egy tinilányt. Tomot meghívják egy orvoskonferenciára Ausztráliába, és az utazás tökéletes alkalom, hogy az új család összerázódjon. A gyerekek szeretnének szabadon élő, igazi ausztrál állatokat látni, így hát a család autót bérel és tesz egy kirándulást. Találnak egy szigetet, ahová turisták elvileg nem léphetnek be, de sikerül elérniük a kompnál, hogy átvigyék őket. Lehet, hogy nem kellett volna? A nyugtalanító helyzetben baljós előérzet fogja el őket. Aztán kezdetét veszi a rémálom. Adrian McKinty: The Island Eredeti mű Adrian McKinty: The Island Eredeti megjelenés éve: 2022 amerikai Ausztrália család horror ír szerző kortárs krimi magyar nyelvű pszicho-thriller regény Seattle sziget szökés tévésorozat-adaptáció thriller túlélés utazás > XXI. Század, Budapest, 2022 334 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635681013 · Fordította: Pék Zoltán letöltés epub mobi pdf [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  19. Jessica Townsend-Nevermoor (Nevermoor 1.) Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia. Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia. Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével. Jessica Townsend: Nevermoor (angol) Eredeti mű Jessica Townsend: Nevermoor (angol) 88% Eredeti megjelenés éve: 2017 Tagok ajánlása: 11 éves kortól állat átok ausztrál szerző barátság fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak Halloween high fantasy kaland kortárs macska magyar nyelvű női főszereplő regény sárkány sorozat része Waterstones Children's Book Prize > Kolibri, Budapest, 2022 378 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635991914 · Fordította: Pék Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Jessica Townsend-Csudamíves (Nevermoor 2.) Morrigan Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja. Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait… És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja… A világhírű sorozat első kötete, a Nevermoor: Morrigan Crow négy próbája című ifjúsági regény 2017-es megjelenése óta szinte az egész könyvszakmát lázban tartja. Nem véletlen, hiszen sokak szerint a Harry Potter-könyvek méltó utódja született meg. A regény alig egy év alatt tömérdek díjat zsebelt be, 33 nyelvre fordítják le, a 9 részesre tervezett könyvsorozatból pedig a 20th Century Fox filmet is készít. Jessica Townsend: Wundersmith Eredeti mű Jessica Townsend: Wundersmith 93% Eredeti megjelenés éve: 2018 Kiadói ajánlás: 10 éves kortól · Tagok ajánlása: 12 éves kortól állat angyal ausztrál szerző barátság család fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak high fantasy iskola jelen időben írt kortárs macska mágia magyar nyelvű női főszereplő regény rejtély sorozat része > Kolibri, Budapest, 2022 414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635992461 · Fordította: Pék Zoltán · Illusztrálta: Beatriz Castro letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Jessica Townsend-Kámforkór (Nevermoor 3.) Lélegzetelállító és lebilincselő sorozat egy elátkozott lányról, Morrigan Crow-ról, aki a halál torkából megmenekülve egy varázslatos és szabad világban, Nevermoorban találja magát. Morrigan és barátai sikeresen túlélték az első tanévet (ami nem kis szó!), és immár büszke tagjai a Csudálatos Társaságnak. Bizonyították a 919-es egység iránti lojalitásukat és komoly részt vállaltak a Rémséges piac felszámolásában. Most Morriganre új kaland vár: igazi Csudamívessé kell válnia, méghozzá egy meglehetősen szokatlan tanulási módszerrel. Mindeközben egy furcsa és ijesztő betegség üti fel a fejét Nevermoorban. A békés csudállatok egyik pillanatról a másikra vérengző fenevadakká válnak. Ahogy nő az áldozatok száma, úgy nő az elégedetlenség és a pánik. Morrigan pedig azzal szembesül, hogy egyedül rajta áll, meg tudja-e fékezni a kámforkórt, akár annak árán is, hogy magát eddig sohasem látott veszélybe sodorja… Jessica Townsend: Hollowpox Eredeti mű Jessica Townsend: Hollowpox 92% Eredeti megjelenés éve: 2020 Tagok ajánlása: 12 éves kortól ausztrál szerző barátság betegség család fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak high fantasy időutazás iskola járvány kaland kortárs LMBTQ mellékszereplő mágia magyar nyelvű női főszereplő regény sárkány sorozat része varázsló > Kolibri, Budapest, 2021 528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634370260 · Fordította: Pék Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  20. Kémvadászok 01 (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol dráma-akció-thriller, 50 perc 1.évad /01.- 06.rész/ 2002 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Bill Anderson, Jonny Campbell,Cilla Ware Gary Wicks, Rob Bailey, Bharat Nalluri író: David Wolstencroft forgatókönyvíró: Steve Bailie, David Farrar, Mathew Graham Ben Richards, Rupert Walters operatőr: Sean Bobbitt, Sue Gibson, Simon Chaudoir Damian Bromley, Ben Smithard díszlettervező: Andy Grogan jelmeztervező: Andrea Galer, Ian Macaulay zene: Jennie Muskett producer: Simon Crawford Collins, Andrew Woodhead executive producer: Gareth Neame Stephen Garrett látványtervező: Ben Smithard, Linda Stefansdottir vágó: Colin Green, Paul Knight szereplők Peter Firth (Harry Pearce) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Az izgalmas és rejtelmes sorozat az MI5, a szupertitkos brit biztonsági szolgálat világát mutatja be. Az elit alakulatban szolgáló emberek olyan rémségekkel veszik fel nap, mint nap a harcot, mint a szervezett bűnözés, különböző terrorcselekmények, fegyverkereskedelem, drogüzletek - és mintha nem lenne elég dolguk és bajuk, a központjukban is zajlanak a konfliktusok és hatalmi harcok. A témájában igencsak aktuálisnak mondható sorozat szenvedélyről, kockázatról és intrikáról mesél - de elsősorban olyan emberekről, akiknek hazudniuk kell a megélhetésükért, és akik sosem mondhatják el az igazat szeretteiknek....... Videó információk: Méret: 420 MB Hossz: 00:50:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 105 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  21. Kémvadászok 10FINAL /feliratos/ (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol nyelvű-angol dráma-akció-thriller, 55 perc 10.évad /01.- 06.rész/FINAL SEASON 2011 WEB.DL.XviD.EngDub/HunSub. (A felirat integrálva) szereplők Richard Armitage (Lucas North) Peter Firth (Harry Pearce) Nicola Walker (Ruth Evershed) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Rory MacGregor (Colin Wells) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) A legendás MI-5 brit biztonsági szolgálat életét mutatja be. Főhősei nem csupán a világ gonoszai ellen vívnak nap, mint nap csatát, de akaratukon kívül aktívan részt vesznek a központon belül zajló hatalmi harcokban is.... Videó információk: Méret: 540 MB Hossz: 00:53:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 250 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk:ENGLISH Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] (Ha lesz magyar szinkron...az utolsó két évadot újratöltöm.)
    1 point
  22. amerikai krimi-komédia-dráma, 45 perc 6.évad /01.- 06.rész/ FINAL SEASON 2014 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Matt Bomer (Neal Caffrey) Tim DeKay (Peter Burke) Willie Garson (Mozzie) Tiffani Thiessen (Elizabeth Burke) Sharif Atkins (Clinton Jones) Marsha Thomason (Diana Barrigan) Hilarie Burton (Sara Ellis) Diahann Carroll (June) James Rebhorn (Reese Hughes) Natalie Morales (Lauren Cruz) Bridget Regan (Rebecca) Gloria Votsis (Alex Hunter) Ross McCall (Matthew Keller) She (FBI Agent) Alexandra Daddario (Kate) Treat Williams (James Bennett) Videó információk: Méret: 400 MB Hossz: 0:40:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. A rezidens [720p x264 mkv - avi(xvid)] 03 (The Resident) amerikai dráma, 44 perc 03.évad /01.- 20.rész/ 2019-2020 WEB.DL.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB.DL.XviD.HunDub.2.0.AC3. szereplők: Matt Czuchry (Dr. Conrad Hawkins) Emily VanCamp (Nurse Nicolette "Nic") Bruce Greenwood (Dr. Randolph Bell) Manish Dayal (Dr. Devon Pravesh) Shaunette Renée Wilson (Dr. Mina Okafor) Morris Chestnut (Barrett Cain) Moran Atias (Renata Morali) Merrin Dungey (Claire Thorpe) Melina Kanakaredes (Dr. Lane Hunter) Violett Beane (Lily Kendall) Vince Foster (Dr. Paul Chu) Tasie Lawrence (Priya Nair) Tasso Feldman (Irving Feldman) Malcolm-Jamal Warner (Dr. AJ Austin) Michael Hogan (Dr. Albert Nolan) Glenn Morshower (Marshall Winthrop) Geoffrey Cantor (Zip Betournay) Kearran Giovanni (Andrea Braydon) Rob Yang (Logan Kim) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1,05 GB Hossz: 00:43:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 450 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 525 MB Hossz: 00:43:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 487 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  24. . Oltári csajok 2017 1. évad IPTV x264 HUN MKV (12) Prémium link! Színes, magyar, telenovella-dráma 51 perc RENDEZŐ: Kinizsi Ottó, Fatér Ambrus, Végh Zoltán Vozo, Koblicska Örs FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Lányi Balázs, Josie Ward, Tóth Zsuzsanna, Kalamár Tamás ZENESZERZŐ: Som Krisztián PRODUCER: Ondruss Ilona Erdész Hajnal: Hartai Petra Erdész Piros: Michl Júlia Farkas Márk: Jaskó Bálint Hegyi János: Dér Zsolt Herczeg Kornél: Ember Márk Varga Gusztáv: Kanalas Dániel Az Oltári csajok Budapesten játszódó, mai ihletésű romantikus telenovella amiben az Erdész nővérek, három fiatal lány a boldogságot, a sikert és a szerelmet keresi. A három, vidékről a fővárosba költözött lány kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja a történet gerincét. Angéla, Hajnal és Piros gazdag nagynénje jóvoltából a lányok egyikére mesés hozomány is vár. Ám rögtön az első epizódban olyan váratlan esemény történik, ami teljesen felforgatja az egész család életét. Az Erdész család középső lánya, Hajnal eljegyzésre készül. A barátság vagy szerelem az erősebb? Hol van a határa a testvéri rivalizálásnak? Meddig őrizhető meg egy súlyos titok a család elől? Létezik-e utolsó utáni esély is a boldogságra? Az eljegyzést követő másnapon a nagynéni egy levelet hagy hátra. Vajon mit rejthet a levél? Igazoló link: IMDb 7.8 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Oltari.csajok.E000.IPTV.x264.Hun Videó információk: Méret: 332,08 MB Hossz: 0:56:32 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 652 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] _______________________________________________________________________________ .
    1 point
  25. A rezidens [720p x264 mkv - avi(xvid)] 02 (The Resident) amerikai dráma, 44 perc 02.évad /01.- 23.rész/ 2018-2019 WEB.DL.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB.DL.XviD.HunDub.2.0.AC3. szereplők: Matt Czuchry (Dr. Conrad Hawkins) Emily VanCamp (Nurse Nicolette "Nic") Bruce Greenwood (Dr. Randolph Bell) Manish Dayal (Dr. Devon Pravesh) Shaunette Renée Wilson (Dr. Mina Okafor) Moran Atias (Renata Morali) Merrin Dungey (Claire Thorpe) Melina Kanakaredes (Dr. Lane Hunter) Violett Beane (Lily Kendall) Vince Foster (Dr. Paul Chu) Tasie Lawrence (Priya Nair) Tasso Feldman (Irving Feldman) Malcolm-Jamal Warner (Dr. AJ Austin) Michael Hogan (Dr. Albert Nolan) Glenn Morshower (Marshall Winthrop) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1,05 GB Hossz: 00:43:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 450 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 525 MB Hossz: 00:43:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 487 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. Hősök 01 (HEROES) amerikai dráma-sci-fi-thrillersorozat 01.évad /01.- 23.rész/ 2006 DVDRip.XviD.Hundub. rendezö: Greg Beeman, Paul Shapiro Allan Arkush, John Badham forgatókönyvíró: Tim Kring, Natalie Chaidez operatör: John B. Aronson zene: Lisa Coleman, Wendy Melvoin vágó: Donn Aron, Scott Boyd, Michael S. Murphy szereplök: Milo Ventimiglia (Peter Petrelli) Masi Oka (Hiro Nakamura) Hayden Panettiere (Claire Bennet) Jack Coleman (Noah Bennet) Ali Larter (Niki/Jessica Sanders/Tracy Strauss) Greg Grunberg (Matt Parkman) Zachary Quinto (Sylar) Adrian Pasdar (Nathan Petrelli) Sendhil Ramamurthy (Mohinder Suresh) James Kyson Lee (Ando Masahashi) Ashley Crow (Sandra Bennet) A közelmúltban a Föld egymástól távol esö pontjain különleges képességü emberek bukkantak fel. Bár még nem sejtik, de ök lesznek azok, akik nemcsak, hogy megmentik a világot, de örök idöre meg is változtatják azt. Azt sem sejtik, hogy vannak, akik régóta vártak a felbukkanásukra. Átalakulásuk hétköznapi voltukból nem egyik napról a másikra és nem zökkenömentesen megy végbe, de minden történet elkezdödik valahol.... ......Az ö történetük elsö fejezete itt kezdödik...... Videó információk: Méret: 360 MB Hossz: 0:43:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1050 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. Hősök 04 FINAL (HEROES) amerikai dráma-sci-fi-thriller, 45 perc 04.évad /01.- 19.rész/ FINAL 2010 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplök: Hayden Panettiere (Claire Bennet) Jack Coleman (Noah Bennet) Ali Larter (Niki/Jessica Sanders/Tracy Strauss) Milo Ventimiglia (Peter Petrelli) Masi Oka (Hiro Nakamura) Greg Grunberg (Matt Parkman) Zachary Quinto (Sylar) Adrian Pasdar (Nathan Petrelli) Sendhil Ramamurthy (Mohinder Suresh) James Kyson Lee (Ando Masahashi) Ashley Crow (Sandra Bennet) Videó információk: Méret: 345 MB Hossz: 0:42:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1020 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 138 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz *******Az idegen nyelvű(japán) jelenetek feliratozva******** [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  28. Mike & Molly 06 FINAL amerikai vígjáték-komédia, 20 perc 6.évad /01.- 13.rész/ FINAL SEASON 2016 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Billy Gardell (Mike Biggs) Melissa McCarthy (Molly Flynn) Reno Wilson (Carl McMillan) Katy Mixon (Victoria Flynn) Swoosie Kurtz (Joyce Flynn) Nyambi Nyambi (Samuel) Louis Mustillo (Vince) Rondi Reed (Peggy) Cleo King (Grandma) Holly Robinson Peete (Christina) Casey Washington (Ramirez) Eric Womack (Detective) Gerald McRaney (Captain Patrick Murphy) Videó információk: Méret: 220 MB Hossz: 00:19:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 475 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  29. amerikai vígjáték-komédia, 20 perc 1.évad /01.-24.rész/ 2010 DVDRip.XviD.Hundub. rendező: James Burrows Phillip David Lewis Michael McDonald David Trainer Mark Roberts forgatókönyv: Mark Roberts Alan J. Higgins Don Foster Chuck Lorre Mark Gross zeneszerző: Grant Geissman Dennis C. Brown Keb' Mo' operatőr: Gary Howard Baum Gary Palmer vágó: Stephen Prime executive producer: CHUCK LORRE Julie Bean Mona Garcea szereplők: Billy Gardell (Mike Biggs) Melissa McCarthy (Molly Flynn) Reno Wilson (Carl McMillan) Katy Mixon (Victoria Flynn) Swoosie Kurtz (Joyce Flynn) Nyambi Nyambi (Samuel) Louis Mustillo (Vince) Rondi Reed (Peggy) Cleo King (Grandma) Holly Robinson Peete (Christina) Casey Washington (Ramirez) Eric Womack (Detective) Gerald McRaney (Captain Patrick Murphy) Mike és Molly egy imádni való pár, nem mindennapi méretekkel. Molly Flynn, iskolai tanárnő, összetalálkozik és belehabarodik Mike Biggs rendőrbe egy terápiás csoportfoglalkozáson és arra kéri, tartson előadást az osztályának. Itt kezdetét is veszi a méretes kaland, hatalmas poénokkal! Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 0:20:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 076 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  30. Mike & Molly 05 amerikai vígjáték-komédia, 20 perc 5.évad /01.- 22.rész/ 2014-2015 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Billy Gardell (Mike Biggs) Melissa McCarthy (Molly Flynn) Reno Wilson (Carl McMillan) Katy Mixon (Victoria Flynn) Swoosie Kurtz (Joyce Flynn) Nyambi Nyambi (Samuel) Louis Mustillo (Vince) Rondi Reed (Peggy) Cleo King (Grandma) Holly Robinson Peete (Christina) Casey Washington (Ramirez) Eric Womack (Detective) Gerald McRaney (Captain Patrick Murphy) Videó információk: Méret: 220 MB Hossz: 00:19:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 475 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. Mike & Molly 04 amerikai vígjáték-komédia, 20 perc 4.évad /01.- 22.rész/ 2013-2014 DVDRip/WEBRip.Hundub. szereplők: Billy Gardell (Mike Biggs) Melissa McCarthy (Molly Flynn) Reno Wilson (Carl McMillan) Katy Mixon (Victoria Flynn) Swoosie Kurtz (Joyce Flynn) Nyambi Nyambi (Samuel) Louis Mustillo (Vince) Rondi Reed (Peggy) Cleo King (Grandma) Holly Robinson Peete (Christina) Casey Washington (Ramirez) Eric Womack (Detective) Gerald McRaney (Captain Patrick Murphy) Videó információk: Méret: 180 MB Hossz: 0:19:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 135 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Kémvadászok 09 /feliratos/ (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol nyelvű-angol dráma-akció-thriller, 55 perc 9.évad /01.- 08.rész/ 2010 WEB.DL.XviD.EngDub/HunSub. (A felirat integrálva) szereplők Richard Armitage (Lucas North) Peter Firth (Harry Pearce) Nicola Walker (Ruth Evershed) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Rory MacGregor (Colin Wells) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) Videó információk: Méret: 560 MB Hossz: 00:54:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 238 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk:ENGLISH Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. Kémvadászok 08 (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol dráma-akció-thriller, 55 perc 8.évad /01.- 08.rész/ 2009 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők Richard Armitage (Lucas North) Peter Firth (Harry Pearce) Nicola Walker (Ruth Evershed) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Rory MacGregor (Colin Wells) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) Videó információk: Méret: 540 MB Hossz: 00:52:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 239 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  34. Kémvadászok 07 (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol dráma-akció-thriller, 55 perc 7.évad /01.- 08.rész/ 2008 WEB.DL.XviD.HunDub. (Az idegennyelvü dialógusoknál felirat integrálva) szereplők Richard Armitage (Lucas North) Peter Firth (Harry Pearce) Nicola Walker (Ruth Evershed) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Rory MacGregor (Colin Wells) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) Videó információk: Méret: 530 MB Hossz: 00:52:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 210 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. Testvérek (Brothers & Sisters) amerikai családi-dráma,45 perc 1.évad /01.- 23.rész/2006 WEB.DL.XviD.Hundub. rendező: Ken Olin, Matt Shakman, Michael Morris, Michael SchultzLaura Innes Gloria Muzio, David Paymer, Bethany RooneyMichael Lange, Tucker Gates Allison Liddi, Fred ToyeDavid Petrarca, Sandy Smolan, Jason Moore, Chad Lowe forgatókönyvíró: Jon Robin Baitz, David Marshall GrantMolly Newman Sherri CooperMichael J. Cinquemani, Clifford Olin, Monica Breen Alison Schapker, Marti Noxon, Jessica Mecklenburg zeneszerző: Blake Neely operatőr: Cynthia Pusheck, Kenneth Zunder, Michael Mayers, Tom Yatsko producer: Michael Morris, Sherri Cooper vágó: Imelda Betiong, Barbara Gerard, Kristin Windell, Toby Yates szereplők: -Sally Field (Nora Walker) -Dave Annable (Justin Walker) -Calista Flockhart (Kitty McCallister) -Balthazar Getty (Tommy Walker) -Rachel Griffiths (Sarah Walker) -Ron Rifkin (Saul Holden) -Patricia Wettig (Holly Harper) -Kerris Dorsey (Paige Whedon) -Matthew Rhys (Kevin Walker) -Rob Lowe (Robert McCallister) -Ken Olin (David Caplan) -Tom Skerritt (William Walker) -Danny Glover (Isaac Marshall) -Treat Williams (David Morton) Ime egy Emmy-díjas amerikai televíziós sorozat, amely a felső középosztálybeli Walker családról szól. Sok gyerek, többgenerációs familia, önálló életek -Egy családfő, aki meghal születésnapjára összegyűlt családtagok jelenlétében- és hirtelen mindenki élete megbicsaklik a biztos támasz nélkül, így a megannyigyermek elkezd egyensúlyozni munka, magán- és családi élet között..... Videó információk: Méret: 380 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 115 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. Testvérek (Brothers & Sisters) 05 final season amerikai családi-dráma,43 perc 5.évad /01.- 22.rész/ 2011 WEB.DL.XviD.Hundub. rendező: Ken Olin, Matt Shakman, Michael Morris, Michael SchultzLaura Innes Gloria Muzio, David Paymer, Bethany RooneyMichael Lange, Tucker Gates Allison Liddi, Fred ToyeDavid Petrarca, Sandy Smolan, Jason Moore, Chad Lowe forgatókönyvíró: Jon Robin Baitz, David Marshall GrantMolly Newman Sherri CooperMichael J. Cinquemani, Clifford Olin, Monica Breen Alison Schapker, Marti Noxon, Jessica Mecklenburg zeneszerző: Blake Neely operatőr: Cynthia Pusheck, Kenneth Zunder, Michael Mayers, Tom Yatsko producer: Michael Morris, Sherri Cooper vágó: Imelda Betiong, Barbara Gerard, Kristin Windell, Toby Yates szereplők: -Sally Field (Nora Walker) -Dave Annable (Justin Walker) -Calista Flockhart (Kitty McCallister) -Balthazar Getty (Tommy Walker) -Rachel Griffiths (Sarah Walker) -Ron Rifkin (Saul Holden) -Patricia Wettig (Holly Harper) -Kerris Dorsey (Paige Whedon) -Matthew Rhys (Kevin Walker) -Rob Lowe (Robert McCallister) -Ken Olin (David Caplan) -Tom Skerritt (William Walker) -Danny Glover (Isaac Marshall) -Treat Williams (David Morton) Videó információk: Méret: 360 MB Hossz: 0:40:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 070 Kbps Képkockák száma/mp: 25. Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Kémvadászok 06 (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol dráma-akció-thriller, 55 perc 6.évad /01.- 10.rész/ 2007 WEB.DL.XviD.HunDub. (Az idegennyelvü dialógusoknál felirat integrálva) szereplők Richard Armitage (Lucas North) Peter Firth (Harry Pearce) Nicola Walker (Ruth Evershed) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Rory MacGregor (Colin Wells) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) Videó információk: Méret: 560 MB Hossz: 00:52:10 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 260 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. Kémvadászok 05 (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol dráma-akció-thriller, 50 perc 5.évad /01.- 10.rész/ 2006 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők Richard Armitage (Lucas North) Peter Firth (Harry Pearce) Nicola Walker (Ruth Evershed) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Rory MacGregor (Colin Wells) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) Videó információk: Méret: 525 MB Hossz: 00:50:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 210 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Kémvadászok 04 (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol dráma-akció-thriller, 50 perc 4.évad /01.- 10.rész/ 2005 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők Richard Armitage (Lucas North) Peter Firth (Harry Pearce) Nicola Walker (Ruth Evershed) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Rory MacGregor (Colin Wells) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) Videó információk: Méret: 525 MB Hossz: 00:50:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 285 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. Kémvadászok 03 (Titkos Szolgálat)(Spooks MI-5) angol dráma-akció-thriller, 50 perc 3.évad /01.- 10.rész/ 2004 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők Peter Firth (Harry Pearce) Matthew MacFadyen (Tom Quinn) Keeley Hawes (Zoe Reynolds) Rupert Penry-Jones (Adam Carter) Hugh Simon (Malcolm Wynn-Jones) Hermione Norris (Ros Myers) David Oyelowo (Danny Hunter) Miranda Raison (Jo Portman) Jenny Agutter (Tessa Phillips) Megan Dodds (Christine Dale) Esther Hall (Ellie Simm) Olga Sosnovska (Fiona Carter) Raza Jaffrey (Zafar Younis) Max Brown (Dimitri Levendis) Videó információk: Méret: 515 MB Hossz: 00:50:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 250 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Hősök 03 (HEROES) amerikai dráma-sci-fi-thriller, 45 perc 03.évad /01.- 25.rész/ 2008-2009 DVDRip.XviD.Hundub. szereplök: Milo Ventimiglia (Peter Petrelli) Greg Grunberg (Matt Parkman) Zachary Quinto (Sylar) Masi Oka (Hiro Nakamura) Hayden Panettiere (Claire Bennet) Jack Coleman (Noah Bennet) Ali Larter (Niki/Jessica Sanders/Tracy Strauss) Adrian Pasdar (Nathan Petrelli) Sendhil Ramamurthy (Mohinder Suresh) James Kyson Lee (Ando Masahashi) Ashley Crow (Sandra Bennet) Videó információk: Méret: 380 MB Hossz: 0:40:56 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 125 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz *******Az idegen nyelvű(japán) jelenetek feliratozva******** [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. Hősök 02 (HEROES) amerikai dráma-sci-fi-thriller, 45 perc 02.évad /01.- 11.rész/ 2007 DVDRip.XviD.Hundub. szereplök: Milo Ventimiglia (Peter Petrelli) Masi Oka (Hiro Nakamura) Hayden Panettiere (Claire Bennet) Jack Coleman (Noah Bennet) Ali Larter (Niki/Jessica Sanders/Tracy Strauss) Greg Grunberg (Matt Parkman) Zachary Quinto (Sylar) Adrian Pasdar (Nathan Petrelli) Sendhil Ramamurthy (Mohinder Suresh) James Kyson Lee (Ando Masahashi) Ashley Crow (Sandra Bennet) Videó információk: Méret: 375 MB Hossz: 0:40:25 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 128 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz *******Az idegen nyelvű jelenetek feliratozva******** [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Mike & Molly 03 amerikai vígjáték-komédia, 20 perc 3.évad /01.- 23.rész/ 2013 DVDRip/HDTVRip.Hundub. szereplők: Billy Gardell (Mike Biggs) Melissa McCarthy (Molly Flynn) Reno Wilson (Carl McMillan) Katy Mixon (Victoria Flynn) Swoosie Kurtz (Joyce Flynn) Nyambi Nyambi (Samuel) Louis Mustillo (Vince) Rondi Reed (Peggy) Cleo King (Grandma) Holly Robinson Peete (Christina) Casey Washington (Ramirez) Eric Womack (Detective) Gerald McRaney (Captain Patrick Murphy) Videó információk: Méret: 165-185 MB Hossz: 0:19:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 050 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. amerikai krimi-komédia-dráma, 45 perc, 2.évad /01.- 16.rész/ 2010. WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Matt Bomer (Neal Caffrey) Tim DeKay (Peter Burke) Willie Garson (Mozzie) Tiffani Thiessen (Elizabeth Burke) Sharif Atkins (Clinton Jones) Marsha Thomason (Diana Barrigan) Hilarie Burton (Sara Ellis) Diahann Carroll (June) James Rebhorn (Reese Hughes) Natalie Morales (Lauren Cruz) Bridget Regan (Rebecca) Gloria Votsis (Alex Hunter) Ross McCall (Matthew Keller) She (FBI Agent) Alexandra Daddario (Kate) Treat Williams (James Bennett) Videó információk: Méret: 345 MB Hossz: 0:42:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 035 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Testvérek (Brothers & Sisters) 04 amerikai családi-dráma,43 perc 4.évad /01.- 24.rész/ 2009-2010 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: -Sally Field (Nora Walker) -Dave Annable (Justin Walker) -Calista Flockhart (Kitty McCallister) -Balthazar Getty (Tommy Walker) -Rachel Griffiths (Sarah Walker) -Ron Rifkin (Saul Holden) -Patricia Wettig (Holly Harper) -Kerris Dorsey (Paige Whedon) -Matthew Rhys (Kevin Walker) -Rob Lowe (Robert McCallister) -Ken Olin (David Caplan) -Tom Skerritt (William Walker) -Danny Glover (Isaac Marshall) -Treat Williams (David Morton) Videó információk: Méret: 355 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1008 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Testvérek (Brothers & Sisters) 03 amerikai családi-dráma,43 perc 3.évad /01.- 24.rész/ 2008 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: -Sally Field (Nora Walker) -Dave Annable (Justin Walker) -Calista Flockhart (Kitty McCallister) -Balthazar Getty (Tommy Walker) -Rachel Griffiths (Sarah Walker) -Ron Rifkin (Saul Holden) -Patricia Wettig (Holly Harper) -Kerris Dorsey (Paige Whedon) -Matthew Rhys (Kevin Walker) -Rob Lowe (Robert McCallister) -Ken Olin (David Caplan) -Tom Skerritt (William Walker) -Danny Glover (Isaac Marshall) -Treat Williams (David Morton) Videó információk: Méret: 385 MB Hossz: 0:42:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 050 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 140 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. amerikai vígjáték-komédia, 20 perc 2.évad /01.-23.rész/ 2011 DVDRip.XviD.Hundub. szereplők: Billy Gardell (Mike Biggs) Melissa McCarthy (Molly Flynn) Reno Wilson (Carl McMillan) Katy Mixon (Victoria Flynn) Swoosie Kurtz (Joyce Flynn) Nyambi Nyambi (Samuel) Louis Mustillo (Vince) Rondi Reed (Peggy) Cleo King (Grandma) Holly Robinson Peete (Christina) Casey Washington (Ramirez) Eric Womack (Detective) Gerald McRaney (Captain Patrick Murphy) Mike és Molly egy imádni való pár, nem mindennapi méretekkel. Molly Flynn, iskolai tanárnő, összetalálkozik és belehabarodik Mike Biggs rendőrbe egy terápiás csoportfoglalkozáson és arra kéri, tartson előadást az osztályának. Itt kezdetét is veszi a méretes kaland, hatalmas poénokkal! Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 0:20:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 076 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 145 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Testvérek (Brothers & Sisters) 02 amerikai családi-dráma,43 perc 2.évad /01.- 16.rész/ 2007 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: -Sally Field (Nora Walker) -Dave Annable (Justin Walker) -Calista Flockhart (Kitty McCallister) -Balthazar Getty (Tommy Walker) -Rachel Griffiths (Sarah Walker) -Ron Rifkin (Saul Holden) -Patricia Wettig (Holly Harper) -Kerris Dorsey (Paige Whedon) -Matthew Rhys (Kevin Walker) -Rob Lowe (Robert McCallister) -Ken Olin (David Caplan) -Tom Skerritt (William Walker) -Danny Glover (Isaac Marshall) -Treat Williams (David Morton) Videó információk: Méret: 385 MB Hossz: 0:42:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 115 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...