Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 10/30/2022 in all areas
-
William Gibson-Sprawl-trilógia 1.2.3.)-Neuromancer-Count Zero-Mona Lisa Overdrive William Gibson-Neuromancer (Sprawl-trilógia 1.) A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején. Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának. Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem. Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza. Neurománc címmel is megjelent. William Gibson: Neuromancer (angol) Eredeti mű William Gibson: Neuromancer (angol) 81% Eredeti megjelenés éve: 1984 1001 könyv listán szerepel 21. század amerikai szerző cyberkultúra cyberpunk disztópia férfi főszereplő gyilkosság hackelés Hugo-díj Japán (ország) kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia Nebula-díj obszcén nyelvezet Philip K. Dick-díj popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része számítógép társadalmi sci-fi virtuális valóság Zsoldos Péter-díj > Agave Könyvek, Budapest, 2021 320 oldal · ISBN: 9789634198925 · Fordította: Farkas Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - William Gibson-Count Zero (Sprawl-trilógia 2.) COUNT ZERO INTERRUPT – Megszakítás esetén A számláló visszaállítása nullára. Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik. Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll. William Gibson folytatása a Neuromancerhez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A Count Zero egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet. Számláló nullára címmel is megjelent. William Gibson: Count Zero (angol) Eredeti mű William Gibson: Count Zero (angol) Eredeti megjelenés éve: 1986 21. század amerikai szerző cyberpunk disztópia gyilkosság hackelés kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része társadalmi sci-fi virtuális valóság > Agave Könyvek, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789634198956 · Fordította: Farkas Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - William Gibson-Mona Lisa Overdrive (Neurománc 3.) (Sprawl-trilógia 3.) A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában. Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá. Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre. Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk elérésében. A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet. William Gibson: Mona Lisa Overdrive (angol) Eredeti mű William Gibson: Mona Lisa Overdrive (angol) Eredeti megjelenés éve: 1988 21. század amerikai szerző cyberpunk disztópia gyilkosság hackelés kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része társadalmi sci-fi virtuális valóság A következő kiadói sorozatban jelent meg: Valhalla Science Fiction > Agave Könyvek, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789634198987 · Fordította: Farkas Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -18 points
-
Lucinda Riley-Helena titka Egy varázslatos ház. Egy emlékezetes nyár. Úgy tartják, hogy aki először vendégeskedik a Pandóra-házban, szerelembe esik… Helena több mint két évtized után visszatér Ciprusra a családjával, hogy birtokba vegye örökségét, a Pandóra-házat, ahol kamaszként egy varázslatos nyarat töltött el. A gyönyörű épület és az asszony megannyi titkot őriz, amelyeket ez idáig oly gondosan rejtegetett a családja elől. Kamasz fia, Alex nemcsak a felnőtté válás minden nehézségével kénytelen szembenézni, de mindenáron védelmezné varázslatos szépségű édesanyját. Hajtja ugyanakkor a kíváncsiság, hogy megtudja, ki is valójában az apja. Amikor Helena a szigeten összefut élete első szerelmével, Alexisszel, a találkozás olyan események sorozatát indítja el, amely alapjaiban rengeti meg a nő múltját és jelenét is. Az asszony és a fia is tisztában vannak azzal, hogy ha kinyitják Pandóra szelencéjét, onnantól fogva az életük végérvényesen megváltozik. Vajon készen állnak rá, hogy ezt megtegyék? Lucinda Riley: The Olive Tree Eredeti mű Lucinda Riley: The Olive Tree Eredeti megjelenés éve: 2016 Ciprus család családregény fiatalkor gyerekszáj ír szerző kortárs magyar nyelvű napló regény rejtély romantikus tánc tenger > General Press, Budapest, 2022 432 oldal · ISBN: 9789634526827 · Fordította: Szigeti Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]] -11 points
-
Simon Wood-A szökevény Ha egyszer megszöksz, meg is szabadulsz? A friss diplomások – Zoë és Holli – csak ki akarták ereszteni a gőzt Las Vegasban. De a hazaút rémálommá vált, és Zoë egy szadista gyilkos karmai között látja utoljára a barátnőjét. Ő maga ugyan megszökött, de az élete fenekestül felfordult. Egy év elteltével Zoët még mindig mardossa a bűntudat, és bekapcsolódik egy rendőrségi nyomozásba, melynek során az elrablására kísértetiesen hasonlító bűnügyet igyekeznek felderíteni. Egy fáradhatatlanul kutató nyomozóval megpróbálja rekonstruálni a végzetes sivatagi éjszaka eseményeit, remélve, hogy visszatérnek az emlékei, és segíthet igazságot szolgáltatni Hollinak. Az elrablóját a média időközben a Számláló névvel illette, aki lesben állva várja Zoët. Az ő szemében a lány nem egy túlélő, hanem egy szökött áldozat. Egy felejthetetlen hősnő, egy hátborzongatóan kifacsart elméjű pszichopata és egy nyaktörő iramban száguldó történet… A szökevény Simon Wood thrilleríró egyik, ha nem a legjobb könyve. Vajon megszabadulhat Zoë? Vágj bele! Simon Wood: The One That Got Away Eredeti mű Simon Wood: The One That Got Away Eredeti megjelenés éve: 2015 Amerikai Egyesült Államok amnézia felnőtt tartalom gyilkosság Kalifornia kortárs krimi kutya Las Vegas magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény San Francisco sorozatgyilkosság thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634574941 · Fordította: Ipacs Tibor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -10 points
-
Holly Heart - Murphy erotikus törvénykönyve „Ha valami egyáltalán elromolhat, az el is romlik.” Ami még nem romlott el, az várat magára. A szex az a dolog, ami igazán talán csak néhány pillanatra működik „kielégítően”. Egy egész életen át tanuljuk a szerelmet, de a gonosz dzsin még az ágyban is ott leselkedik ránk és várja, hogy lecsaphasson… amint teheti le is csap. Mindenki szerencsés házasságra törekszik, ám „A fiatal milliomos hercegekkel csak az a baj, hogy mind túl vannak a hatvanon.” Így nehéz eldönteni, hogy az ember kit válasszon örök társául: „Ha csúnya házastársat választasz azzal a reménnyel, hogy ő úgysem tud megcsalni, egyszerre tíz szeretője lesz, akik ugyanezért választották őt…” Holly Heart pdf 1mb [Hidden Content]9 points
-
Dolák-Saly Róbert - Agyatlantisz Agyatlantisz ősi szigetvilág az Óperenciás-tengeren túl, valahol a komédia és a tragédia határvidékén. Éghajlata abszurdba hajlik. Morbid légköri frontok uralják. Lakossága fokozott koponyaűri nyomásnak van kitéve, következésképpen az idők során szétesett kontinensen az általános agyi keringés folyamatosan károsodik. Szélsőséges esetekben a betegek állapota oki kezelést nem tesz lehetővé, megnő a fatális kimenetel esélye, dehidrálás (húgyhajtó alkalmazása) javallott. Az abszurd ragályos, olvasókra is veszélyes, így két választásunk marad: sírunk vagy nevetünk. Dolák-Saly Róbert könyve a hat kiadást megért Madáretető egyenes folytatása. Egészen speciális folytatása, olyannyira, hogy az előzménye. Kellemes dehidrálást kívánunk! pdf 45mb [Hidden Content]5 points
-
Tabajdi Gábor - A III./III. krónikája A Kádár-kori titkosszolgálatok működése a rendszerváltás óta mind a mai napig a magyar közélet egyik meghatározó és kibeszéletlen témájának számít. Az 1962-ben új működési kereteket kialakító egykori szervezet legismertebb részlege elsősorban egyes közéleti szereplők utóbb lelepleződő ügynökmúltja miatt a belső elhárítással foglalkozó III/III. Csoportfőnökség lett. E részleg tényleges tevékenysége ugyanakkor ma is csak töredékesen ismert, miközben továbbra is számtalan félreértés, legenda és mítosz él a III/III-mal kapcsolatban. Tabajdi Gábor kötete az elmúlt évek kutatási eredményeinek felhasználásával a pártállami titkosszolgálatok, azon belül is a belsőreakció-elhárítás működésének átfogó krónikáját adja. A könyv az események időrendi tárgyalása során a sok esetben félrevezető ügynöktörténetek helyett magára a szervezetre helyezi hangsúlyt, így a jól dokumentálható, konkrét esetek kapcsán a belső elhárítás nagyszabású akciói mellett a III/III-asok mindennapjait meghatározó egyéb hatásokat is igyekszik bemutatni, a pártutasítások fogadtatásától kezdve a szabadidős tevékenységeken át egészen az állomány társadalmi helyzetéig. Az egyes szócikkekhez tartozó események arra is rávilágítanak, hogy a létező szocializmus világában milyen hétköznapi tevékenységi formák válhattak politikai kérdéssé, és melyek voltak azok, amelyek a hatalom megtorló intézkedéseit kiváltották. A szócikkekkel párhuzamosan futó köztörténeti kronológia és a kor hangulatát megidéző dokumentumok ugyanakkor eddig kevésbé érzékelt összefüggéseket is megvilágítanak. A Budapest a diktatúrák árnyékában című nagysikerű történelmi útikalauz szerzője új nézőpontból, a III/III szervezeti oldaláról láttatja e szűk három évtized történéseit, és ennek köszönhetően az olvasó előtt oldalról oldalra feltárul a pártállami Magyarország titkos története. pdf 8mb [Hidden Content]5 points
-
5 points
-
Gulbahar Haitivaji Rozenn Morgat - Menekülés a kinai gulagból 2016. A Haitivaji család már négy éve elhagyta Hszincsiangot, és Párizsban él. November 19-én megcsörren Gulbahar Haitivaji, az ujgur asszony telefonja. Kínából keresik. Az előrehozott nyugdíjához kapcsolódó papírmunka miatt vissza kellene utaznia. Az ügy sürgős, és nem intézhető megbízott személyen keresztül. Hat napra rá útra kel, hogy elintézze az adminisztratív teendőket. Ekkor még azt hiszi, decemberben újra Párizsban lesz. Egy tucat kihallgatás után őrizetbe veszik, majd több hónapos fogva tartását követően átnevelőtáborba kerül. Bebörtönzésének oka egy fotó, amelyen egyik lánya az ujgurok jogaiért szervezett egyik párizsi tüntetésen látható. A világ egyelőre nagyon keveset tud a hírhedt kínai átnevelőtáborok működéséről. Rozenn Morgat, a Le Figaro újságírója, az ujgur láger egykori foglyának megrendítő történetét meséli el – elsőként a magyar olvasók számára. pdf 1mb [Hidden Content]4 points
-
Catrine Clay - Jó németek Amikor a kegyetlen elnyomó rezsim 1933 után átvette a hatalmat, a németek azon része, akik közül a többség – nagyjából 20 millióan, a lakosság kétharmada – soha nem szavazott a nemzetiszocialistákra, igyekezett meglapulni és óvni a családját. Vidékre költöztek vagy színleg támogatták a rendszert, miközben a náci propaganda és az álhírek közepette próbálták kitalálni, mi zajlik valójában a Harmadik Birodalomban. Az állandó fenyegetettség és létbizonytalanság ellenére sok hétköznapi ember mégis erőt merített az ellenállás valamilyen formájához, bár tudta, hogy ezzel akár az életét is kockáztatja. Többen voltak a bátor ellenállók, mint amennyiről a hivatalos statisztikák szólnak: tanárok, ügyvédek, gyári munkások, háztartásbeliek, boltosok, egyházi emberek, szakszervezeti tagok, katonatisztek, arisztokraták. Míg a korabeli ellenállási mozgalmaknak komoly szakirodalmuk van, Catrine Clay most hat páratlan életúton keresztül elsőként mutatja be a német ellenállás egyéni formáit is. Korabeli emlékiratokon, feljegyzéseken, fényképeken és visszaemlékezéseken alapuló, szépirodalmi igényességgel megírt könyvében végigkövethetjük azoknak a jó németeknek a sorsát, akik megszenvedték a nemzetiszocialista diktatúra, majd a nácik által kirobbantott háború éveit, és végül a bűntudattal és vádaskodással terhelt időszakot a háború után. „Ha rossz kezekbe kerül a hatalom, az egyénnek nem sok mozgástere marad.” Catrine Clay több mint 20 évig dolgozott a BBC-nél díjnyertes televíziós dokumentumfilmek rendezőjeként és producereként. Elnyerte a nemzetközi dokumentumfilmdíjat (International Documentary Award) és a legjobb történelmi dokumentumfilmnek járó elismerést (Golden Spire for Best History Documentary). Jelölték a Brit Film- és Televíziós Akadémia díjára (BAFTA). A magyarul is megjelent Útvesztők (Labyrinths) című könyvek szerzője. Házas, három gyermek édesanyja, Londonban él. pdf 3mb [Hidden Content]4 points
-
Nógrádi Gergely - Hátborzongató Históriák „…batyumban ott lapulnak a soha meg nem írt történetek. A történetek, amelyek közlésével várnom kellett. Talán, mert amikor újságíróként »találkoztam velük«, sokkoltak. Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ma, évek távolából is beleborzongok némelyikbe…” Nógrádi Gergely tizenöt novellájának mindegyike olyan hátborzongató történet, amelyről szeretnénk hinni, hogy mese, és nem ilyenek vagyunk mi, emberek. Pedig de. Sőt…pdf 49mb [Hidden Content]4 points
-
Artist...............: Alex Ivens (FutureRecords) Album................: Broadcasted On Radio Stad Den Haag Genre................: Italo-Disco Year.................: 2022 Quality..............: Insane, (avg. bitrate: 320kbps) Channels.............: Joint Stereo / 44100 hz Tags.................: , ID3 v2.3 Playing Time.........: 01:24:39 Total Size...........: 195,26 MB Tracklist: Silver Pozzoli - Around By Dream Valerie Dore - The Night Brian Ice - Talking To The Night Italian Boys - Forever Lovers Den Harrow - Bad Boy Mike Rogers - Just A Story Scotch - Disco Band Baby's Gang - Challenger Styloo - Why Savage - Don't Cry Tonight Danny Keith - Keep On Music Peter Jacques Band - Going Dancing Down The Street Joe Yellow - Love At First Valerie Dore - Get Closer Den Harrow - Charleston Peter Jacques Band - Drives Me Crazy Torrevado - Living In The Shuttle Kano - Another Life Riky Maltese - Mama The Creatures - Believe In Yourself Rudy & Co - Mama Radio Mo-No - I Belong 2 U Atrium - Weekend Miko Mission - The World Is You Albert One - For Your Love Den Harrow - Don't Break My Heart Den Harrow - Future Brain Ken Laszlo - Glasses Man Koto - Dragon's Legend My Mine - Hypnotic Tango Mirage - No More No War Brand Image - Love In A Summer Night Scotch - Pinguins Invasion Styloo - Pretty Face Mr. Flagio - Take A Chance Primadonna - Angel You Silent Circle - Touch In The Night Davis Lyme - Bue Bye Mi Amor Sandy Marton - People From Ibiza Argentina - Baby Don't Break My Heart Meccano - Activate My Heart Cyber People - Void Vision Albert One - Hopes & Dreams Tracy Spencer - Run To Me Taffy - I Love My Radio Max Coveri - One More Time Ken Laszlo - Tonight Alan Barry - Tell Me The Reason Koto - Visitors David Lyme - Bambina Scotch - Mirage Max Him - Lady Fantasy Albert One - Turbo Diesel Den Harrow - A Taste Of Love Savage - Goodbye Fun Fun - Give Me Your Love Ken Laszlo - Hey Hey Guy Marce - I Want You Joe Yellow - Lover To Lover Albert One - To Be Or Not To Be Albert One - Yes-No Family K. Barré - Right By The Moon [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Steven Levy - Facebook, a közösségi oldal titkai Botrányok és veszélyek nyomában! Mark Zuckerberg másodéves egyetemista korában megalkotott egy egyszerű weboldalt, amit az egyetemi campus közösségi hálójának szánt. Az oldal híre futótűzként terjedt a hallgatók között, és nemsokára már az ország minden szegletéből csatlakoztak tanulók a Facebookhoz. Ma a Facebook már egy cseppet sem hasonlít Zuckerberg első, egyszerű alkotásához. Techóriássá nőtte ki magát, a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb cégévé. A Facebook ma már megkerülhetetlen, és szerves része az emberek mindennapjainak. Érezzük. A közelmúltban kirobbant botrányok nyomán – választásokat befolyásoló álhírprofilok, a felhasználók személyes adatainak aggályos felhasználása, alapítójának és CEO-jának aggasztó megnyilvánulásai – a cég körüli kényes kérdések egyre húsba vágóbbak lettek. Levy több száz, cégen belüli és cégen kívüli interjú elkészítése után vetette bele magát a közösségi média legsötétebb bugyraiba, hogy lehengerlő és lebilincselő stílusával feltárja előttünk a techóriás történetét, ami megváltoztatta a világot, és most viselnie kell a következményeket. Vagy mi viseljük a következményeket? Sosem látott mélységben ismerhetjük meg a Facebook titkait. Nézz a kulisszák mögé! pdf 2mb [Hidden Content]2 points
-
Katona Géza,Kertész Imre - A bűn nyomában „A rendőrség bravúros nyomozás után elfogta a tettest” – olvashatjuk napilapjaink rendőri híreiben. Van-e vajon fogalmunk arról, mit jelent a bravúros nyomozás? A tettesek zöme, különösen, ha gyakorlott bűnözőkről van szó igyekszik „munkája” végeztével nyomtalanul eltűnni vagy a legravaszabb módon félrevezetni a nyomozókat. Megöltek egy asszonyt a néptelen szőlőhegyen. Nincs tanú. Megmenekülhet-e a gyilkos? Elgázoltak egy embert, s a gázoló továbbhajtott. Nem látta senki. Leleplezik-e a tettest? Néma tanúk, mikroszkopikus nyomok árulják el ilyenkor a bűnösöket. Sok izgalmas, megtörtént ügyet olvashatunk e bőven illusztrált műben. S a szerzők bevonnak minket is a nyomozásba. Nem dús fantáziájú írók kuszálják össze a történetet, hogy minél váratlanabb legyen a megoldás. Szakemberek – kriminalisták – társai leszünk, elektronikus számítógépek, különleges mikroszkópok, jól felszerelt laboratóriumok munkájával ismerkedünk meg, míg végigolvassuk az érdekes bűnügyeket. pdf 42mb [Hidden Content]2 points
-
Ernyey Béla - Az álmok veszélyes dolgok Rögtön az elején tisztázzunk valamit. Ez a könyv nem memoár. Ez a könyv nem helyreigazítás vagy kérkedés. Ez a könyv bosszú. Bosszúm mindazokon, akik erőszakkal másnak akartak láttatni és azokon, akik erőszakkal másnak láttak. Ez a könyv minden hibájával együtt az én könyvem. Van benne recept és vers. Van benne szerelem és színház. Van benne lent és fent. Mert ez a könyv az életem. pdf 19mb [Hidden Content]2 points
-
Nicholas Sparks-A kívánság Egy felejthetetlen út, egy mindent elsöprő szerelem Maggie Dawes világhírű fotográfus, aki állandóan utazik, új témák után kutatva. 2019-ben egy lesújtó diagnózis után a karácsonyt New Yorkban kénytelen tölteni, és egyre inkább az asszisztense segítségre szorul. Ahogy az év a vége felé közeledik, Maggie egy évtizedekkel korábbi utazás és szerelem történetét meséli el a fiúnak, amely alapjaiban rendítette meg az életét. 1996-ban ugyanis minden megváltozott Maggie számára, amikor tizenhat évesen az addig alig ismert nagynénjéhez küldték egy évre. Az asszony egy gyönyörű, kis szigeten élt az amerikai partok mellett, Maggie mégis csak arra tudott gondolni, mennyi mindent kell otthagynia: a barátait, a családját, az egész addigi életét… Ám mindez megváltozott, amikor megismerkedett Bryce-szal, aki az utolsó évét töltötte a szigeten, mielőtt megkezdte volna a tanulmányait a tisztképző akadémián. A fiú felejthetetlenné tette Maggie ott töltött napjait: feltárta előtte a sziget csodáit, és beavatta a fényképezés titkaiba. A hosszú hónapok során pedig mindkettőjük számára egyértelművé vált, hogy életük szerelmét találták meg a másikban. Csakhogy a sorsuk máshogy alakult, mint azt szerették volna… Nicholas Sparks: The Wish Eredeti mű Nicholas Sparks: The Wish amerikai szerző karácsony magyar nyelvű női főszereplő rákbetegség regény romantikus > General Press, Budapest, 2022 344 oldal · ISBN: 9789634525905 · Fordította: Pejkov Boján letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
A történelem nagy rejtélyei - Judás evangéliuma A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 részes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Az olvasó megismerkedhet egy-egy történelmi korszak, esemény vagy alak történeti hátterével, a megválaszolatlan kérdésekkel és az egymással vitázó teóriákkal, feltételezésekkel. pdf 88mb [Hidden Content]1 point
-
Rohammentő.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Ambulance 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akcióthriller, 136 perc, 2022 Stáblista: Los Angeles utcáin egy nap leforgása alatt három élet örökre megváltozik. Michael Bay nyaktörő iramú új thrillerében a sokszorosan kitüntetett veterán Will Sharpnak (az Emmy-díjas Yahya Abdul-Mateen II, Kampókéz, Mátrix: Feltámadások) sürgősen pénzre van szüksége, hogy fedezze felesége kórházi számláit, és attól kér segítséget, akitől jól tudja, hogy nem kéne - az örökbefogadott fivérétől, Dannytől (az Oscar-jelölt Jake Gyllenhaal, Zodiákus, Pókember: Idegenben). A karizmatikus megélhetési bűnöző inkább egy balhét ajánl: Los Angeles történetének legnagyobb bankrablását, 32 millió dolláros zsákmánnyal. Mivel felesége élete a tét, Will nem mondhat nemet. Ám amikor menekülésük látványosan kudarcba fullad, a kétségbeesett fivérek eltérítenek egy rohammentőt, benne egy, az életéért küzdő sebesült zsaruval, és a profi mentőorvossal, Cam Thompsonnal (Eiza González, Halálos iramban: Hobbs & Shaw, Nyomd, bébi, nyomd). A soha véget nem érő, szédítő sebességű hajszában Willnek és Dannynek ki kell cseleznie a fél városra kiterjedő rendőri üldözést, életben kell tartaniuk a túszaikat, és valahogy meg kell próbálniuk nem megölni egymást, miközben végrehajtják a legőrültebb szökést, ami L.A. valaha látott... A forgatókönyvet Chris Fedak (Gyilkos lelkek, Chuck) írta, a Laurits Munch-Petersen és Lars Andreas Pedersen által írt 2005-ös Ambulancen című dán thriller története és forgatókönyve alapján. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------1 point
-
A bűnös-The.Guilty.2018.HUN.PAL.DVD9-DON-Den skyldige 16 éven aluliak számára nem ajánlott dán thriller, 85 perc, 2018 Stáblista: A készenléti diszpécser, felfüggesztett rendőr, Asger Holm egy nő segélyhívását fogadja, akiről hamarosan kiderül, hogy elrabolták. Amikor a hívás hirtelen megszakad, elkezdődik a hajsza az emberrabló után. A hívás az egyetlen nyom, amin elindulhat a hatóság, a diszpécser pedig személyes küldetésének tekinti, hogy az ügy végére járjon. A férfi a veszélyben lévő nő kiszabadításáért versenyt fut az idővel, de hamarosan rájön, hogy egy sokkal súlyosabb bűncselekmény áll az ügy hátterében. A bűnös az év egyik legnagyobb meglepetéssikere, amely közönségdíjat kapott mások mellett a Sundance Filmfesztiválon és az ‘A’ kategóriás Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon is. A film Rotterdamban az ifjúsági zsűri díját is megkapta, bejárta a világ filmfesztiváljait, ahol számos további elismerést kapott. A film Gustav Möller játékfilm rendezői bemutatkozása. A film világpremierje a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjában volt (World Cinema). A bűnös Relese Nev: The.Guilty.2018.HUN.PAL.DVD9-DON MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------1 point
-
Batman.Batman.2022.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TRASH.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai krimi-dráma, akciófilm, 176 perc, 2022 Stáblista: Batman (Robert Pattinson) már két éve rója Gotham City utcáit, és üldözi a város gonosztevőit – így hát egyre mélyebbre merül a sikátorok sötétségébe. Már alig néhány emberben bízhat: mindenfelől korrupt hivatalnokok és romlott nagymenők veszik körül. csupán Alfred Pennyworth-szel (Andy Serkis) és Jame Gordon hadnaggyal (Jeffrey Wright) oszthatja meg a titkait. Egyedül maradt: rajta kívül nincs más, aki bosszút állhatna a város lakóinak sérelmeiért. Egy gyilkos épp Gotham elitjét veszi célba, és a szadista machinációi után hátrahagyott titokzatos nyomok a világ legnagyobb detektívjét a város alvilágába vezetik. Ott találkozik Selina Kyle-lal, vagyis Macskanővel (Zoë Kravitz), Oswald Cobblepottal, a Pingvinnel (Colin Farrell), Carmine Falcone-nal (John Turturro) és Edward Nashtonnal, Rébusszal (Paul Dano). A bizonyítékok azonban a saját otthona felé vezetik, és minél jobban szűkül a gyanúsítottak köre, annál félelmetesebbé válik. Batmannek új szövetségeket kell kötnie, le kell lepleznie az igazi bűnöst, és meg kell szabadítania Gothamet a hatalmaskodás és a korrupció pestisétől. Az egyik legmenőbb képregényhős fantasztikus szereposztással tér vissza, és közben látványosabb, izgalmasabb és keményebb, mint valaha. Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---------1 point
-
Heathen - Live Rock Hard Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. The Blight 02. In Black 03. Arrows Of Agony 04. Goblin‘s Blade 05. Sun In My Hand 06. Blood To Be Let 07. Dying Season 08. Control By Chaos 09. Dead And Gone 10. Empire Of The Blind 11. Death By Hanging 12. Hypnotized Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Speed Metal | Thrash Metal Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.6Mbps Length: 01:15:00 | 8.71Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Szellemtanú--Little Murder .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai thriller, 98 perc, 2011 Stáblista: Tartalom Sorozatgyilkos szedi áldozatait New Orleansban. Sajátos módon végez velük, karneváli álarcot tesz rájuk, majd megfojtja őket. Chaney nyomozót bízzák meg az egyik gyanúsított, a Hammermann nevű fickó megfigyelésével. Chaney rossz passzban van, a múltja démonai elől gyakran menekül az italhoz. Az egyhangú munkája sem dobja föl, állandóan leissza magát. Egy alkalommal megjelenik előtte egy lány szelleme, aki a házban lakott, ahol megfigyelőként vert tanyát. Arra kéri, találja meg az igazi gyilkosát, mert az öccsét vádolták. A két ügy összefügg egymással. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------1 point
-
Doctor Strange az őrület multiverzumában.Custom.dvd.hun.dm.Doctor Strange in the Multiverse of Madness.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai fantasy, akciófilm, 126 perc, 2022 Stáblista: A Marvel Studios új filmje, a DOCTOR STRANGE AZ ŐRÜLET MULTIVERZUMÁBAN feltárja az MCU multiverzumának kapuját, és messzebbre merészkedik, mint eddig bármikor. Doctor Strange az ismeretlen felé veszi az irányt, és néhány új és régi misztikus szövetségessel az oldalán átszeli a multiverzum észbontó és veszedelmes alternatív valóságait, hogy megütközhessen egy rejtélyes új ellenséggel. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
Chvrches - Corona Capital Guadalajara (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - He Said She Said 02 - Forever 03 - Leave a Trace 04 - California 05 - How Not to Drown 06 - Violent Delights 07 - Good Girls 08 - Bury It 09 - Tether 10 - Miracle 11 - Final Girl 12 - Recover 13 - Never Say Die 14 - Asking for a Friend 15 - The Mother We Share 16 - Clearest Blue Info: Genre: Synthpop | Electronica Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 8075kbps Length: 01:13:00 | 4.25Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 60.000fps Audio: AAC | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Weezer - Rock Am Ring (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Hash Pipe 02 - Beverly Hills 03 - My Name Is Jonas 04 - Pork and Beans 05 - All My Favorite Songs 06 - Undone - The Sweater Song 07 - A Little Bit of Love 08 - Island in the Sun 09 - Africa (Toto cover) 10 - California Snow (first verse & chorus) 11 - Say It Ain't So 12 - Buddy Holly Info: Genre: Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 7574kbps Length: 00:40:41 | 2.15Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Placebo- Rock Am Ring (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Forever Chemicals 02 - Beautiful James 03 - Scene of the Crime 04 - Happy Birthday in the Sky 05 - Bionic 06 - Surrounded by Spies 07 - Sad White Reggae 08 - Try Better Next Time 09 - Too Many Friends 10 - For What It's Worth 11 - Slave to the Wage 12 - Special K 13 - The Bitter End 14 - Infra-red 15 - Running Up That Hill (A Deal With God) Info: Genre: Alternative Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 7619kbps Length: 01:09:00 | 3.67Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Prince - Prince & Revolution LIVE! 1985 (2022) BDRip 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Lets Go Crazy 02 - Delirious 03 - 1999 04 - Little Red Corvette 05 - Take Me With U 06 - Do Me, Baby 07 - Irresistible Bitch 08 - Possessed 09 - How Come U Dont Call Me Anymore 10 - Lets Pretend Were Married 11 - God 12 - Computer Blue 13 - Darling Nikki 14 - The Beautiful Ones 15 - When Doves Cry 16 - I Would Die 4 U 17 - Baby Im A Star 18 - Purple Rain Info: Genre: Pop | Funk | Soul Quality: BDRip | 1080p Format: MKV | 8413kbps Length: 01:56:42 | 9.44GbGb Video: H.264 | 1440x1080 | 4:3 | 29.970fps Audio 1: LPCM | 2304kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: AC3 | 640kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English Download: Uploadgig.com,, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
„Más diktálta a szabályokat. Ezt is tudtam. És még nagyon messze volt a vége, az úté, amelyet nem ismertem. De nem érdekelt. Az alternatíva: tizenöt év börtön; lábak és vizelet szagát szagolni, éjszakai sikolyokat hallgatni, csupasz alfelekre meredni. Ennél akármi más csak jobb lehetett. Minden vaktában vállalt feladat, minden fenyegetés, magányos ugrás a sötétbe jobb ennél. Még meghalni is jobb, ha úgy hozza a sors.” Minden idők egyik legsikeresebb összeesküvés-thrillere, A dominó-elv olyan regény, ami azonnal torkon ragad, és egy pillanatra sem enged a szorításból. Adam Kennedy: A dominó elv [Hidden Content] “… Tucker felemelte puskáját, és tüzelt. Alacsonyan célzott.Mindkettőt hasba lőtte … Lassan, nehezen haltak meg, a lépcső alján egymásba kapaszkodva vonaglottak … elvéreztek.… a hullákat a kocsi hátsó ülésére gyömöszölte, két mérföldnyire hajtott velük a tenger felé, a parti sziklákhoz, ott kioldotta a féket, és megvárta, míg a kocsi lezuhan a magasból. Üres csattanással vágódott rá a vízre, a víz elnyelte, a kocsi elmerült, és nem bukott fel többé.” Adam Kennedy: A dominó bosszúja [Hidden Content]1 point
-
Aaron Karmin - A dühkezelés kézikönyve férfiaknak Ha ez a könyv felkeltette az érdeklődésedet, az jó eséllyel azt jelenti, hogy a harag hatással van az életedre, és befolyásolja a kapcsolataidat. Lehet, hogy veszítettél is már el állást, partnert vagy barátságot emiatt... és könnyen előfordulhat, hogy a harag gátol meg abban, hogy olyan boldog és sikeres legyél, mint amennyire megérdemelnéd.Ebben a modern, gyakorlati kézikönyvben, mely kifejezetten férfiak számára íródott, Aaron Karmin pszichoterapeuta az indulat agresszivitástól mentes kezelésének új perspektíváit mutatja be, a valós életből hozott megoldási javaslatokkal. Mindeközben megértheted a dühöd okait, és megismerheted az indulataid eredetét. pdf 21mb [Hidden Content]1 point
-
. Szeretünk, doki! - Doctor Doctor - The Heart Guy 2016 1 - 2 évad WEBRip HD 720p H264 HUN MKV (16) Prémium link! színes, szinkronizált, ausztrál film sorozat, dráma 48 perc RENDEZŐ: Ian Watson, Kriv Stenders, Peter Salmon FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ian Collie, Alan Harris, Claudia Karvan, Tony McNamara ZENE: David McCormack, Antony Partos Rodger Corser: Hugh Knight Nicole da Silva: Charlie Ryan Johnson: Matt Knight Steve Bisley: Jim Knight Egy emelkedő pályán lévő szívsebész élete hirtelen váratlan fordulatot vesz, hogy hangos becsapódással találja magát újra két lábbal a földön. Korábban egy nagyvárosi menő kórházban dolgozott, most egy vidéki kisváros ovosa. Úgy fest, hogy ez élete eddigi legrosszabb éve... Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szeretünk.doki.2016.S01E01.720p.Hun Videó információk: Méret: 623,57 MB Hossz: 0:47:47 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 600 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz ELSŐ ÉVAD: S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. ÉVAD: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szeretünk, doki! S02E01 Videó információk: Méret: 846,74 MB Hossz: 0:43:19 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 660 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tüskevár 1967 fekete-fehér, magyar, ifjúsági filmsorozat, DVDRip.AVC (mkv) rendező: Fejér Tamás író: Fekete István forgatókönyvíró: Fejér Tamás zeneszerző: Vincze Ottó operatőr: Mezei István dramaturg: Tarbay Ede látványtervező: Bertalan Tivadar vágó: Farkas Zoltán szereplők: Bánhidi László (Matula bácsi) Seregi Zoltán (Tutajos) Barabás Tibor (Bütyök) Zenthe Ferenc (István bácsi) Petrik József (Bütyök hangja) Földi Teri (Barkóczi Éva) Kállai Ferenc (Tutajos apja) Kiss Manyi (Náncsi néni) Dajka Margit (Tutajos nagymamája) A film hőse egy kisfiú, a széltől is óvják, még az úttörőtáborba se engedik el. A nyári szünetben azonban elmehet a Kis-Balaton mellé egy rokonhoz, aki megismerteti őt a természet szépségeivel. A nyaralás feltétele, hogy jól kell tanulnia. 1. Nyaralás feltételekkel 2. A nádvilág 3. A szökevény óriás 4. A leskunyhóban 5. Hárman a berekben 6. Viharban 7. Tüskevár meghódítása 8. Búcsú a berektől Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tüskevár 1 Nyaralás feltételekkel Videó információk: Méret: 488,97 MB Hossz: 0:28:34 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
1 point
-
A linkek frissítve. grabacs1 point
-
A sci-fi mesterei - (Masters of Science Fiction) 2007 színes, szinkronizált, amerikai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD rendező: Mark Rydell forgatókönyvíró: Sam Egan zeneszerző: John Frizzell, Laura Karpman operatőr: James L. Carter, Jacek Laskus jelmeztervező: Deborah Everton executive producer: Keith Addis, Andrew Deane, John W. Hyde díszlet: Josh Plaw látványtervező: Andrew Neskoromny vágó: Stephen Mark, Conrad M. Gonzalez, Richard Nord szereposztás: Mary Jo Slater műsorvezető: Stephen Hawking művészeti vezető: Susan Parker szereplők: Jason Diablo Judy Davis Stephen Hawking Terry O'Quinn John Hurt Anne Heche Sam Waterston Malcolm McDowell A galaxis legragyogóbb rendezői és színészei fogtak össze a kvadráns legjobb sci-fi íróival, hogy létrehozzák A sci-fi mesterei vadonatúj, a műfaj előtt tisztelgő sorozatát. A hatrészes sorozat minden egyes epizódja a sci-fi irodalom legnagyobbjainak - Robert Heinlein, Harlan Ellison, Walter Mosley - tollából született írásokat, novellákat alkalmazza televízióra. A 45 perces részekben olyan ismert arcok tűnnek majd fel, mint Terry O'Quinn, John Hurt, Anne Heche, Judy Davis, Sam Waterston és Malcolm McDowell. Az epizódok narrátora az a cambridge-i professzor, Stephen Hawking, aki sokak szerint Einstein óta a legzseniálisabb elméleti fizikus. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A SF mesterei 1 Megúszni az apokalipszist Videó információk: Méret: 347,13 MB Hossz: 0:42:39 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 576 x 320 pixel Bitráta: 1 000 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1. Megúszni az apokalipszist [Hidden Content] 2. Ébredés [Hidden Content] 3. Jerry ember lesz [Hidden Content] 4. Kivetettek [Hidden Content] 5. A kistestvér [Hidden Content] 6. Őrmadár [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Odüsszeia - (Odyssey 5) 1. egyetlen évad 2002 színes, szinkronizált (dual), amerikai, scifi/kaland sorozat, DVDRip.XviD rendező: David Carson forgatókönyvíró: Manny Coto operatőr: Victor Goss zene: Laura Karpman vágó: Paul G. Day szereplők: Peter Weller (Chuck Taggart) Christopher Gorham (Neil Taggart) Tamara Craig Thomas (Angela Perry) Leslie Silva (Sarah Forbes) Sebastian Roché (Kurt Mendel) Gina Clayton (Paige Taggart) Nicholas Carella (Diaz) Conrad Pla (Paul Nieves) Kim Roberts (Dr. Egrari) Egy földkörüli pályán keringő űrsikló személyzete (Chuck Taggart, Neil Taggart, Angela Perry, Sarah Forbes, Kurt Mendel) munka közben hirtelen szemtanúja lesz a Földön lejátszódó katasztrofális eseményeknek. Borzalmas tűzvihar söpör végig hirtelen a Föld teljes felszínén, majd a bolygó felrobban és megsemmisül. A Föld egyetlen túlélői az Odüsszeia űrrepülőgép 5 tagú csapata. Nekik sincs azonban sok idejük hátra, mert az oxigénkészlet rohamosan fogy, és reménytelenül az űrben rekedtek. Az utolsó pillanatban azonban egy titokzatos földönkívüli lény, a Kutató megmenti őket. A Kutató elmeséli a legénységnek, hogy a galaxis számtalan fejlett civilizációjának sorsa hasonlóképpen végződött, mint a Földé. Az Odyssey űrhajósai az egyetlenek túlélők, akikkel a Kutató valaha is találkozott. A lény felfedi a csoport előtt, hogy létezik még egy lehetőség otthonuk megmentésére. A Kutató visszaküldi az űrhajósokat a múltba. Az Odüsszeia legénységének most újra át kell élnie az elmúlt öt évet, amely végül a bolygó elpusztításához vezetett. A jövőbeli eseményekről felhalmozott tudásuk lehetővé teszi számukra, hogy megváltoztassák az életük menetét, megakadályozzák szeretteik elvesztését, helyre hozzanak kisiklott kapcsolatokat, vagy akár meggazdagodjanak. Azonban bármit is hoznak helyre a saját életükben, ha nem tudják meg, hogy ki vagy mi pusztította el a Földet, akkor a jövő örökre elveszett. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Odüsszeia s01e01-02 A katasztrófa - Leviathan Videó információk: Méret: 829,52 MB Hossz: 1:32:02 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 924 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.-2. A katasztrófa - Pilot 1 A NASA különleges egysége Chuck Taggart kapitány vezetésével pályára állít egy műholdat. A feladat sikeres végrehajtása után az öttagú legénység szemtanúja lesz a Föld megsemmisülésének. A felfoghatatlan eseményt újabb felismerés követi: nincs hová hazamenni. A világűrben keringő, a halálra is felkészült csapat az utolsó pillanatban menekül meg egy ismeretlen létformának köszönhetően. A Kutató elképesztő lehetőséget ajánl: visszavetíti az űrhajósokat öt évvel korábbi életükbe, hogy megakadályozhassák a katasztrófát. Leviathan - Pilot 2 Sarah úgy véli, a lehetőséget fia megmentésére kell fordítania, míg Kurt a meggazdagodás reményében minden pénzét kockára teszi egy tuti tippért, amely végül váratlan eredményt hoz. Chuck Taggart rátalál az első nyomra, amikor balesetben meghal az egyik befolyásos kollégája. A csapat, Sarah-val és Kurttel kiegészülve egy titkos genetikai kísérletre bukkan, amit az FBI folytat Leviathan fedőnév alatt. Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
A 7. évad 1. rész fenn!1 point
-
A szerelem nyilasa - Cupid 2009 1. évad DVBrip XviD HUN (12) színes szinkronizált amerikai vígjátéksorozat 40 perc/epizód Készítették: Rendező: Bharat Nalluri Operatőr: Dejan Georgevich Zene: Josh Kramon Szereplők: Bobby Cannavale (Trevor Pierce) Sarah Paulson (Claire McCrae) Rick Gomez (Felix) Camille Guaty (Lita) Anna Chlumsky (Josie) TARTALOM: Ebben az új, romantikus vígjátksorozatban Cupidót, a szerelem istenét, New Yorkba száműzik az Olümposzról, ahonnan csak akkor térhet vissza, ha összehoz 100 szerelmespárt, akik az igaz szerelmet keresik és nem azt a görcsöt, amit a magány ellen vetnek be sokan manapság. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Cupid.S01E03.DVBrip.XviD.HUN Videó információk: Méret: 350,01 MB Hossz: 0:41:16 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 368 pixel Bitráta: 1 065 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 107 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az istenek osszecsapnak ( Clash of the Gods ) 2009 ( 1-10. rész ) /TVRip x264 Matroska (AVC) HUN MKV / színes, magyarul beszélő, amerikai dokumentum minisorozat, 10 X 45 perc rendező: Jessica Conway, Christopher Cassel forgatókönyvíró: Christopher Cassel, Alan Goldberg producer: Jessica Lyne de Ver, Scott Miller, operatőr: Tim Metzger, Bo B. Randulff zene: Marco Valentin, Chris Lohouse vágó: Tova Goodman, Jennifer Honn, szereplők: narrátor: Stan Bernard Az istenek összecsapása című egy órás misztikus-mitológiai sorozatunk számos görög és északi istent, szörnyet és hőst mutat be. Megismerhetjük például Hádészt, Thort, Herkulest, a Minotauruszt, Odüsszeuszt és Zeuszt. Epizódok: 1.rész: Zeusz 2. rész: Herkules 3. rész: Hádész 4. rész: A Minotaurusz 5. rész: Medúza 6. rész: Odüsszeusz - A tenger átka 7. rész: Ödüsszeusz - A harcos bosszúja 8. rész: Beowulf 9. rész: Tolkien szörnyei 10.rész: Thor Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az.istenek.osszecsapnak-2009-S01E01-Zeus-mkv Videó információk: Méret: 546,41 MB Hossz: 0:44:47 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 435 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 45. rész hozzáadva!1 point
-
Az 1. évad 43 - 44 rész hozzáadva!1 point
-
Az 1. évad 26 - 35 részig hozzáadva!1 point
-
A világ madárszemmel (Earth flight) MindigTVRip MTV1HD 2011 színes, magyarul beszélő, angol természetfilm sorozat 720 p zeneszerző: Steven Faux, Will Gregory operatőr: Michael W. Richards, Philip Dalton, Mark Payne-Gill, Rod Clarke, Neil Rettig Repülj hat kontinensen át, nézd meg madártávlatból a Föld legnagyobb természeti látványosságait! Repülj keresztül Észak-Amerikán, éld át a milliós sarki lúd csapat tagjaként, milyen a fehérfejű rétisas prédájának lenni. A pelikánokkal szállj át a San Francisco-i Golden Gate híd alatt és tapasztald meg az érzést, ahogy egy madár hátán repülsz a Monument Valley-n, a Grand Canyonon és New York felett! A hatrészes sorozat a madarak szemével láttatja a világot, valóra váltva sokunk vágyát, hogy felülről láthassuk a Földet. 1.rész: Észak-Amerika Repülj hat kontinensen át, nézd meg madártávlatból a Föld legnagyobb természeti látványosságait! Repülj keresztül észak-Amerikán, éld át a milliós sarki lúd csapat tagjaként, milyen a fehérfeju rétisas prédájának lenni. A pelikánokkal szállj át a San Francisco-iGolden Gate híd alatt és tapasztald meg az érzést, ahogy egy madár hátán repülsz a Monument Valley-n, a Grand Canyonon és New York felett! A hatrészes sorozat a madarak szemével láttatja a világot, valóra váltva sokunk vágyát, hogy felülrol láthassuk a Földet. 2.rész: Afrika Afrika fölött keselyuháton repülve nézzük meg friss szemmel ezt az állatokban bovelkedo kontinenst. Szulák közé keveredve csapódunk cápák, delfinek és bálnák közé, csatlakozva a nagy szardínia-lakomához. Sasokkal szárnyalva együtt fedezünk fel egy S alakú élo szigetet, amit teljesen elfoglaltak a flamingók. Sirályokkal repülve tanulmányozzuk a legnagyobb víz alatti ragadozó, a fehér cápa vadász viselkedését. Ez Afrika, ahogy még soha nem láttad ezelott - a madarak szemével. 3.rész: Európa A madarakkal való utazás következo állomása Európa. Ezúttal a kamerák darvakkal és ludakkal szállnak Velence, Dover fehér sziklái és Edinburgh felett. A gólyák elhagyják Afrikát és azért küzdenek, hogy elérjék Isztambult, Európa kapuját, amíg a darvak a majmok által orzött Gibraltár irányába repülnek. Rómában a város melege rákényszerít 20 millió seregélyt arra, hogy végrehajtsa a természet egyik legnagyobb légi bemutatóját. Magyarországon a parti fecskék a levegoben kapják el a kérészeket, Angliában, Bass Rocknál pedig lassított felvételek mutatják, ahogy a tengeri szulák lecsapnak áldozataikra. 4.rész: Dél-Amerika A film madártávlatból mutatja be Dél-Amerika szépségeit: kondorkeselyuk lebegnek az Andok felett, arapapagájok kalauzolnak minket Amazónia szívébe, kolibrik és keselyuk szemével láthatjuk a kontinens legfontosabb látványosságait, közük az Iguazu-vízesést, az Andok hegyvonulatait, a Machu Picchut, a Nazca-vonalakat,Rio de Janeiro és Santiago városát. 5.rész: Ázsia és Ausztrália Ezúttal két kontinens természeti látványosságait tekinthetjük meg madártávlatból. Számos különleges helyzetnek lehetünk tanúi a madarak szemén át. Pártás darvak kelnek át a Himalája egyik veszélyes hágóján India felé, Rajasthanban keselyuk figyelik a vadászó tigriseket, a szivárványlórik bejárják Ausztrália Aranypartját, Kínában pedig fecskék köröznek a Nagy Fal és a Tiltott Város felett. 6.rész: Magasra repülni Amíg a stáb az emlékezetes snitteket csinálta, különleges kapcsolat alakult ki az emberek és a madarak között. A több mint négy évig tartó filmezés alatt a csapat 6 kontinenst és 40 országot járt be. Végig különleges technikákat alkalmaztak: Afrikában siklóernyovel követték a keselyuket és modell-keselyu vitte a kamerát a rajban, de ugyanitt rádión irányított, pilóta nélküli repülogép, azaz drón vegyült el a flamingók közé. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Europa.01 Videó információk: Méret: 1,17 GB Hossz: 0:52:03 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Összesített Bitráta: 3 206 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 11 - 16 rész hozzáadva! EZZEL TELJES SZ ÉVAD!1 point
-
Az 1. évad 3 - 4 rész hozzáadva!1 point
-
1 point
-
Az 1. évad 4 - 10 rész hozzáadva!1 point
-
1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00