Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/15/2022 in Posts

  1. Alexander Weinstein-Az Új Világ gyermekei és más történetek Alexander Weinstein elgondolkodtató történeteiben a jövő már megérkezett, olyan technológiai forradalmat és konflikusokat hozva magával, amik jó eséllyel mindannyiunk életében jelen lehetnek majd. A kötetben található tizenhárom novella az embert vizsgálja hétköznapi helyzetekben: az embert, aki látszólag mindig küzd az új világ változásaival és a folyamatosan érkező technológiai csodákkal, de közben a legnagyobb ellensége folyton saját maga lesz. Családok mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást egy újabb és minden eddiginél keményebb gazdasági válságban (Hátország), vagy megnézhetjük, hogy egyáltalán mit jelenthet a család fogalma a jövőben (Búcsú Yangtól, Az Új Világ gyermekei), és mit tehetnek az egyénnel a virtuális valóságok (A térképészek, Móksa). Ezek mellett olvashatunk arról is, hogy milyen hatással lehet egész országok életére a menekültkérdés (Vándorlás), illetve több történet foglalkozik a küszöbön álló klímakatasztrófával (Jégkorszak, Zuhanóív). Az Új Világ gyermekei és más történetek a szépirodalom és a sci-fi eszköztárából építkező, sokszor komor hangulatú gyűjtemény, amiben lépten-nyomon felvillan a remény szikrája, emlékeztetve minket arra, hogy miért vagyunk itt és miért harcolunk. Alexander Weinstein ezekkel a történetekkel hívta fel magára a figyelmet az utóbbi években, ráadásul a Búcsú Yangtól című novellájából Colin Farrell főszereplésével film is készült. Alexander Weinstein: Children of the New World Eredeti mű Alexander Weinstein: Children of the New World Eredeti megjelenés éve: 2016 Tartalomjegyzék amerikai szerző cli-fi család disztópia elbeszélés klímaváltozás kortárs magyar nyelvű menekültek migráció novella sci-fi társadalmi sci-fi válság virtuális valóság > Agave Könyvek, Budapest, 2022 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197768 · Fordította: Bosnyák Edit, Farkas Veronika, Felkai Ádám, Pék Zoltán, Török Krisztina letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    8 points
  2. Jaymin Eve-A sárkány jele (Szuperlények börtöne 1.) Mi történik, ha olyan titok kerül napvilágra, ami nemcsak felforgatja az egész eddigi életedet, hanem halálos veszélybe is sodor? A huszonkét éves Jessa Lebron rendkívül éles érzékekkel megáldott farkasváltó, akinek figyelmét a levegő legapróbb rezdülése sem kerüli el. Mégis döbbenten értesül a hírről, hogy anyja, aki születése után nem sokkal elhagyta őt, visszatér a falkához, és olyan titkokat tár fel, melyek gyökeresen megváltoztatják a lánya életét. Kiderül, hogy Jessa a sárkány jelét viseli, ezért halálos veszély fenyegeti. A billogos alakváltók ugyanis arra hivatottak, hogy feltámasszák az ősi, vérszomjas sárkánykirályt – ezért bármi áron, de el kell pusztítani őket. Jessa szeretne többet tudni a jelről, és kíváncsisága végül Vanguardba, a hírhedt börtönbe juttatja, ahol paranormális bűnözőket tartanak fogva. Szerencsére nem kell egyedül szembenéznie a nehézségekkel, mivel legjobb barátja, a sárkányváltó Braxton Compass is vele tart. Tervet kovácsolnak, hogy magukat és a sárkány jelét viselő alakváltókat kiszabadíthassák. De vajon képesek lesznek-e megakadályozni, hogy a sárkánykirály feltámadjon poraiból? Jaymin Eve: Dragon Marked Eredeti mű Jaymin Eve: Dragon Marked Eredeti megjelenés éve: 2015 alakváltó ausztrál szerző barátság börtön boszorkány Connecticut család fantasy farkas ikrek mágia magyar nyelvű new adult regény romantikus sárkány sorozat része szökés tündér vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 328 oldal · ISBN: 9789635611881 · Fordította: Mergl-Kovács Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Jaymin Eve-Sárkánymágusok (Szuperlények börtöne 2.) Az olvasó nem tud mást tenni, csak szeretni őket. Amikor Jessa Lebron hirtelen ötlettől vezérelve beszökött a Vanguardba, a szuperlények börtönébe, kiderült számára, hogy hatalmas erővel bír. Jessa ugyanis kettős alakváltó: farkas, de egyúttal sárkány is – méghozzá szőrös. Bizony, nem semmi a csaj. Miután üldözőbe veszik a sárkány jelét viselők elpusztítására felesküdött Négyek, kénytelen menekülni. Vele tartanak a legjobb barátai, az elképesztően dögös négyes ikrek, a Compass fivérek – akik bár néha Jessa idegeire mennek, azért összességében kellemes társaság, és a harcban is nagy hasznukat lehet venni. A sárkánykirály állítólagos feltámadásáig már csak egy hónap van hátra, az alakváltók pedig hamarosan megtudják, mit tartogat számukra a sárkányok világa. Jaymin Eve: Dragon Mystics Eredeti mű Jaymin Eve: Dragon Mystics Eredeti megjelenés éve: 2015 alakváltó ausztrál szerző fantasy kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus sárkány sorozat része tündér vámpír A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 328 oldal · ISBN: 9789635972357 · Fordította: Mergl-Kovács Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    6 points
  3. Pippa Grant-Az utolsó facér milliárdos Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Dollármilliárdok örököse. Mogorva. Társaságkerülő. És az új álpasim… „Érzelmileg elérhetetlen”, mondaná bárki, de ez meg sem közelíti az igazságot arról, milyen is Hayes Rutherford valójában. Rideg. Távolságtartó. Magasabb az elefántcsonttornya, mint a Burdzs Kalifa. És ő az évszázad fogása… legalábbis a bankszámlája alapján. A feladatom egyszerű: távol kell tartanom mindenkit, aki Hayest megkörnyékezi, vagy kerítőként akar „segíteni” ennek az elszigetelt, zsémbes, filmvilágába temetkezett milliárdosnak azáltal, hogy úgy teszek, mintha én lennék az élete szerelme. Cserébe ő nem teszi tönkre az életemet egy aprócska félreértés miatt. De minél többször pillantom meg benne az igazi embert, annál inkább hiszem, hogy bár a világaink különböznek, sokkal több közös van bennünk annál, mint amire bármelyikünk számított. A villogó dollárjelek és a fényűzés mögé rejtőző férfi az életem szerelme lehet? Azonban egy milliárdossal folytatott hamis kapcsolat csak addig móka, amíg ki nem tör a botrány… Az utolsó facér milliárdos egy kedves, spamelo történet egy elfuserált gyantázásról, egy nőről, aki nem áll két lábbal a földön, egy férfiról, aki túlságosan is földhözragadt, és egy aranyos kutyáról, aki véletlenül kerítővé válik – legalábbis tesz róla, hogy az álpár ne találja a ruháit, miután kilép a zuhany alól… Pippa Grant: The Last Eligible Billionaire Eredeti mű Pippa Grant: The Last Eligible Billionaire Eredeti megjelenés éve: 2022 21. század álkapcsolat Amerikai Egyesült Államok chick lit család erotikus gazdagság spamelo ikrek kortárs kutya LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű Maine regény romantikus tanár újrakezdés válás váltott szemszög Virginia A következő kiadói sorozatban jelent meg: Casanova Kossuth > Kossuth, Budapest, 2022 Fordította: Tóbiás Csenge letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    6 points
  4. Anders de la Motte · Måns Nilsson-A halál színre lép (Österleni gyilkosságok 1.) Österlen kisvárosában gyilkos garázdálkodik. A helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont holtan találják az egyik bemutatandó házban. Peter Vinston, a kissé bogaras felügyelő veszi kézbe a nyomozást, noha csak a kényszerszabadságát tölti az idilli svéd városkában. Tove Esping, a kissé zöldfülű, de rendkívül ambiciózus helyi rendőrgyakornok siet a segítségére. E sajátos kettősnek még azelőtt kell rájönnie, kinek a képében lépett színre a halál, mielőtt túl késő lenne. Az Österleni gyilkosságok című sorozat első kötetében népszerű szerzőnk, Anders de la Motte ezúttal írótársával, Mans Nilssonnal alkot maradandót. Skandináv krimi sok humorral fűszerezve, gyönyörű környezetben, különc karakterekkel. Anders De La Motte – Måns Nilsson: Döden går på visning Eredeti mű Anders De La Motte – Måns Nilsson: Döden går på visning férfi főszereplő gyilkosság spamelo krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű nyomozás regény skandináv sorozat része svéd szerző > General Press, Budapest, 2022 336 oldal · ISBN: 9789634526858 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  5. Rudyard Kipling - Indiai történetek Ebbe a kötetbe Kipling legjobb elbeszéléseiből válogatott a Kelet Kiadó. Romantikus és misztikus írásokat épp úgy olvashatunk itt, mint klasszikus, realista, vagy 20. századi modern szemlélettel és eszközökkel elbeszélt drámai történeteket. De feltűnnek a kiplingi csodás mesék is. Az egyikből többek között megismerhetjük A dzsungel könyve történetének folytatását. Vajon mi lett a felnőtt Maugli sorsa a brit birodalomban? Kipling emberként nem nyerhette el az utókor rokonszenvét. De íróként nagyon jó tudott lenni. Zavarba ejtően, kiemelkedően jó. Itt a bizonyság a kezünkben. angol szerző brit szerző elbeszélés India irodalmi Nobel-díj magyar nyelvű novella online olvasható viktoriánus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar könyvtár Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) mobi – [ code][Hidden Content][ /code]
    3 points
  6. Matolcsy Ildikó - Étkek, tippek, fortélyok pdf 13mb [Hidden Content]
    3 points
  7. Ludas Matyi évkönyve 1986. pdf 96mb [Hidden Content]
    2 points
  8. Albert Camus-A pestis Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy csendes kisvárosban pestisjárvány tör ki, s egyre inkább elhatalmasodva, egyre több embert legyilkolva hatalmába keríti a várost. A főhős, Rieux doktor, Camus leghíresebb korai esszéjének – Sziszüphosz mítosza – irodalmi megtestesülése, aki nem hajlandó tudomásul venni a vereséget, újra és újra lázad a könyörtelen sorssal szemben, s az emberi lét értelmét a küzdelemben keresi, mely bármennyire reménytelen is, az ember győzelmét képviselheti a vak végzettel szemben. A regény egyike a legnépszerűbb műveinek, a járvány teremtette sajátos világ kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb magatartásformák bemutatására. Az Európa kiadásai a Sziszüphosz mítoszát is tartalmazzák. Albert Camus: La peste Eredeti mű Albert Camus: La peste Eredeti megjelenés éve: 1947 Tartalomjegyzék 1001 könyv listán szerepel 111 híres regény 20. század betegápolás betegség egzisztencializmus filmadaptáció filozófia francia szerző halál hangoskönyv irodalmi Nobel-díj ismeretterjesztő járvány klasszikus magyar nyelvű pszichológia regény túlélés A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · Horizont könyvek Kriterion · Európa Diákkönyvtár Európa > Jelenkor, 2020 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768669 · Fordította: Vargyas Zoltán letöltés [Hidden Content],+Albert+-+A+pestis.epub/file [Hidden Content],+Albert+-+A+pestis.mobi/file [Hidden Content] -
    2 points
  9. Higasino Keigo-X – A gyilkos ismeretlen A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait. Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt. Higasinó Keigó világhírű, Naoki-díjas, japán bestsellerszerző. Lendületes, meghökkentő fordulatokkal teli krimijéből több mint kétmillió példány fogyott világszerte. Eredeti cím: 容疑者Xの献身 (Yougisha X no kenshin) Eredeti megjelenés éve: 2005 elméleti fizika fizika gyilkosság Japán (ország) japán szerző krimi magyar nyelvű matematika nyomozás regény thriller > Libri, Budapest, 2012 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  10. Anders de la Motte-Végzetes nyár-Halálos ősz-Pokoli tél-Kegyetlen tavasz (Scane-tetralógia 1.-2.-3.-4.) Anders de la Motte-Végzetes nyár (Scane-tetralógia 1.) 1983-ban, egy nyár végi, fülledt éjszakán az ötéves Billy eltűnik egy világvégi svéd tanyáról, és csak a cipőjét találják meg a környező kukoricaföldeken. Hiába keresik hetekig, a kisfiú nem kerül elő, és a faluban rosszindulatú pletykák kelnek szárnyra. A gyanúsítgatások azonban nem segítenek megoldani a rejtélyt, ezért a rendőrség hosszas tanácstalanság után kénytelen eredménytelenül lezárni a nyomozást. Húsz évvel később az eltűnt kisfiú nővére, Veronica pszichológusként dolgozik Stockholmban. Egy nap a terápiás csoportjához csatlakozik egy fiatalember, aki nem tudja feldolgozni gyermekkora legnagyobb veszteségét: a legjobb barátja eltűnését. A története egybevág Billy esetével, ráadásul a férfi kísértetiesen emlékezteti Veronicát az öccsére. A nő tudja, hogy rég behegedett sebeket tép fel a kutatással, mégis úgy dönt, hogy annyi év után hazalátogat, és kideríti, mi történt azon a végzetes éjszakán. Anders de la Motte: Slutet på sommaren Eredeti mű Anders de la Motte: Slutet på sommaren Eredeti megjelenés éve: 2016 1980-as évek 20. század 2000-es évek 21. század család gyász kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő nyár nyomozás regény skandináv Skandinávia sorozat része svéd szerző Svédország testvérek váltott nézőpont > General Press, Budapest, 2017 360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634520672 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Anders de la Motte-Halálos ősz (Scane-tetralógia 2.) 1990 nyarának végén öt gyerekkori barát gyűlik össze egy dél-svédországi bányatónál, egy kisváros közelében. A sikeres érettségit akarják megünnepelni, ám egy váratlan esemény hatására felszínre törnek a köztük feszülő ellentétek, és az este tragédiába fordul. Másnap hajnalra már csak négyen maradnak – az ötödik barátjuk testére a tó sötét vizén lebegve találnak rá. Vajon szerencsétlen baleset történt? Vagy esetleg valaki a fiú halálát akarta? Ez esetben miért zárja le a rendőrség olyan hirtelen az ügyet? Úgy tűnik, a kérdések örökre megválaszolatlanul maradnak, huszonhét év múlva azonban új rendőrfőnök érkezik a kisvárosba, egyenesen a stockholmi gyilkossági ügyosztályról. Anna Vesper épp a tragikusan elhunyt fiú szülei házát veszi bérbe, így léptennyomon találkozik a fiú haláláról szóló pletykákkal. Ahogy egyre több ellentmondásra bukkan, Anna szinte az ügy megszállottjává válik, és újraindítja a nyomozást. Azt azonban nem sejti, hogy ezzel nemcsak a karrierjét, hanem a saját maga és a lánya, Agnes életét is veszélybe sodorja. Egyesek ugyanis bármit megtennének azért, hogy ne derüljön ki az igazság… Anders de la Motte: Höstdåd Eredeti mű Anders de la Motte: Höstdåd Eredeti megjelenés éve: 2017 gitár kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás ősz regény rendőr skandináv sorozat része svéd szerző Svédország thriller zene > General Press, Budapest, 2018 448 oldal · ISBN: 9789634521662 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Anders de la Motte-Pokoli tél (Scane-tetralógia 3.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Laura fél a tűztől. Egyetlen égő gyertya elegendő ahhoz, hogy a lelki szemei előtt lángba boruljon a szoba, ahol tartózkodik. A rettegés tizenöt éves kora óta tart, amikor a barátaival majdnem bennégett a nagynénje üdülőtelepének a tánctermében. A végzetes téli éjszaka örökre megváltoztatja a fiatalok és családjuk sorsát, nem mindenkinek sikerül ugyanis kimenekülnie: Laura legjobb barátnője életét veszti a tűzben. Amikor harminc évvel később, a nagynénje halála után Laura megörökli az üdülőtelepet, visszatér a dél-svédországi kisvárosba. A helyi lakosok azonban egyáltalán nem örülnek a sikeres stockholmi üzletasszony érkezésének, ami felszakítja a tragédia okozta régi sebeket. Nemsokára gyanús tűzesetek történnek a környéken, Laura pedig furcsa körülményekre bukkan a nagynénje halálával kapcsolatban. Lehet, hogy az asszony megtudott valamit, amit nem lett volna szabad? Valamit, ami új megvilágításba helyezi azt a harminc évvel korábbi borzalmas éjszakát. Valamit, ami talán az ő biztonságát is veszélyezteti. Vajon szembe mer-e nézni Laura a több évtizedes rettegéssel és azzal, ami annál is félelmetesebb: az igazsággal? Anders de la Motte: Vintereld Eredeti mű Anders de la Motte: Vintereld Eredeti megjelenés éve: 2018 barátság kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény skandináv sorozat része svéd szerző Svédország tél thriller > General Press, Budapest, 2019 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634523253 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Anders de la Motte-Kegyetlen tavasz (Scane-tetralógia 4.) 1986 tavaszán egy tizenhat éves lány rituális gyilkosság áldozata lesz egy kastély mellett húzódó svéd erdőben. A bűntettnek négy tizenéves fiatal a tanúja; a vallomásuk alapján a lány féltestvérét ítélik el, és zárják börtönbe. Nemsokára az áldozat családjának többi tagja is nyom nélkül eltűnik a környékről, és soha többé nem hallanak felőlük a faluban. Amikor 2019 tavaszán az új háziorvos, Thea Lind beköltözik a kastélyba, és egy különös fotóra bukkan egy ősrégi tölgyfában, a több mint három évtizedes eset felkelti az érdeklődését. A kutakodása során megdöbbentő hasonlóságot fedez fel a halott lány gyermekkora és a saját, traumákkal teli múltja között, és ettől az ügy hirtelen személyessé válik. A sok megválaszolatlan kérdés miatt Thea egyre biztosabb benne, hogy a gyilkosságról sohasem derült ki az igazság, és egyesek bármit megtennének, hogy ez így is maradjon. Lehet, hogy 1986 kegyetlen tavasza egynél több áldozatot követelt? És talán ő lesz a következő…? Anders de la Motte: Våroffer Eredeti mű Anders de la Motte: Våroffer gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény skandináv sorozat része svéd szerző Svédország tavasz thriller > General Press, Budapest, 2020 432 oldal · ISBN: 9789634524106 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  11. Rachel Hore-Utolsó levél haza Egy olaszországi nyaralás alatt, Briony Woodot lenyűgözi a Nápoly dombjai között megbúvó, romos villa háborús története. Nem csupán maga a hely, ahol nagyapja 1943-ban katonaként állomásozott, de fölfedezi, hogy az épület egy régóta elveszett szerelem titkát is őrzi. Brionyt elragadtatják a villában eltemetve talált, ütött-kopott levelek, amelyek egy angol nő, Sarah Bailey meg egy német fiatalember, Paul Hartmann között virágzó szerelemről íródtak – és közel hetven évvel korábbra, a háború előtti Norfolkba vezették vissza őt. Ám miközben Briony beleveti magát Sarah és Paul történetébe, még mindig szigorúan őrzött titkokba és sajnálatba ütközik. Túl hamar világossá válik számára, hogy ami réges-régen a Vezúv árnyékában történt, gyanúja szerint még minidig képes szörnyű fájdalmat okozni. „Megragadó, elbűvölő, tökéletes nyári élvezet” SANTA MONTEFIORE' Rachel Hore: Last Letter Home Eredeti mű Rachel Hore: Last Letter Home brit szerző emlékezet magyar nyelvű Nápoly női főszereplő nyár Olaszország regény romantikus > Művelt Nép, Budapest, 2021 544 oldal · ISBN: 9786155905711 · Fordította: Alföldi Zsófia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  12. Daniel Silva - A csellista. Sorozat:Gabriel Allon 21. Kiadás éve:2022 Nyelv:magyar Formátum:mobi ,pdf,epub ,prc Méret:3.17 MB Oldal: 367 Tartalom:3.17 MB Viktor Orlov valaha Oroszország leggazdagabb embere volt, de már régóta emigrációban él Londonban. Innen vívja fáradhatatlan keresztes háborúját a zsarnoki kleptokraták ellen, akik magukhoz ragadták a hatalmat a Kremlben. Egy esős nyári estén, a világjárvány közepette Oroszország bosszúálló elnöke valahogy mégis eléri, hogy kipipálhassa Orlov nevét a halállistáján… A londoni rendőrség megállapítja, hogy a méreggel átitatott papírok egy jeles orosz oknyomozó riportertől érkeztek, Gabriel Allon azonban szokás szerint nem elégszik meg a hivatalos magyarázattal. Igazságkeresése a tetthelyről előbb Amszterdamba, majd Genfbe vezeti, ahol egy magánnyomozó iroda a KGB eszközeit alkalmazva dolgozik azzal a céllal, hogy belülről bomlassza a Nyugatot. A Haydn Csoport néven ismert egység erőszakra készül, mely káoszba taszítaná a már amúgy is megosztott Amerikát, és ezzel vetélytárs nélkül hagyná Oroszországot. Egyedül Gabriel Allon tudja őket megállítani egy briliáns tehetségű fiatal nő segítségével, aki a világ legpiszkosabban működő bankjának alkalmazásában áll… jelszó: DKKTI [Hidden Content]
    1 point
  13. Meghan March-Buja éjszakák (Magnolia tánca 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A kísérteteknek halottnak kellene lenniük. Én a magam részéről pontosan az is vagyok, mégsem tudom magam távol tartani Magnolia Marie Maisontól egyetlen napig sem, nemhogy egy évig. Hiszen már tizenöt éve nem láttam. Viszont, ha a szeme elé kerülök, biztosan meg akar ölni. És ismerem annyira, hogy tudjam, meg is tenné. Mégis teszem, amit kell, hiszen ezen múlik minden. Magnolia, itt vagyok. Itt a kísértet, akivel azt csinálhatsz, amit csak akarsz. És ez a történet csak egyféleképpen végződhet: holtomiglan-holtodiglan. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője ismét New Orleansba repíti az olvasókat, Lachlan Mount világába, ahol egy veszélyes és vakmerő antihős várja a szenvedélyes feloldozást. Meghan March: Creole Kingpin Eredeti mű Meghan March: Creole Kingpin Eredeti megjelenés éve: 2020 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság bűnözés chick lit énelbeszélő erőszak felnőtt tartalom férfi főszereplő gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű new adult New Orleans női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 254 oldal · ISBN: 9789635702107 > Álomgyár, Budapest, 2021 Fordította: Goitein Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Meghan March-Csábító nappalok (Magnolia tánca 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Nem én választottam ezt az életet. Senki nem választaná. Tettem, amit tehettem, és amit kellett. Az élet alakított olyanná, amilyen vagyok. Az élet és ez a város. Nem kérek bocsánatot, ez vagyok, és kész. Mosesnek másként úgysem kellenék. Azt mondja, ez örökre szól, és kezdek hinni neki. De a múltamat nem tudom lerázni, a vétkeim utolérnek. Itt az ideje a vezeklésnek, és én boldogan bűnhődöm. Talán ez a második esélyünk, de csak ha élve megússzuk. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője Lachlan Mount világában játszódó sorozatának második, befejező részében Magnolia sorsa beteljesedik, és kiderül, Moses lesz-e, aki az út végén mellette áll. Meghan March: Madam Temptress Eredeti mű Meghan March: Madam Temptress Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző barátság chick lit énelbeszélő erőszak felnőtt tartalom férfi főszereplő gyász gyilkosság halál házasság kortárs krimi magyar nyelvű New Orleans női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 Fordította: Goitein Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  14. A.J.Quinnell: A mahdi Az iszlám fundamentalisták fenyegetik a világbékét a hatalmas olajkincs birtokában. A CIA és az MI-6 a – később kényszerűségből bevont – KGB-vel együtt példa nélküli műveletet készít elő. Új Prófétát akarnak létrehozni a mekkai zarándoklatra összegyűlt igazhitű tanúsága előtt. De ki lesz a Mahdi? És kinek a parancsait hajtja végre az az ember, aki százmilliókra gyakorol befolyást? epub [Hidden Content] A.J.Qiunnell: Könnyek ösvénye Egy ismert idegsebész eltűnik. A rendőrségnek szemtanúk állnak rendelkezésre, valamint a búcsúlevél. Egyedül a felesége nem hisz a bizonyítékoknak. Kutatásba kezd az ügyet vizsgáló rendőrnővel. A nyomok a Pentagon hatáskörébe tartozó titkos kutatóközpontba vezetnek. Innen pedig nincs menekvés… Egy megkeseredett irokéz törzsbéli FBI ügynök a háttérből mégis segít. epub [Hidden Content] A.J.Quinnell: Vérrokonság Kirsty Haywood, egy New York-i könyvelőt tájékoztatnak, hogy az önmagát kereső fia egy tengeri vihar során eltűnt. Az anyai ösztönnek engedve kutatására indul. Számos segítőre lel, de ellenségre is. Kalandos kutatást követően végül anya és fia egymásra találnak… epub [Hidden Content] A könyvek nem jelentek meg magyarul, rajongói fordítás. Fórumtag kérésére tettem fel.
    1 point
  15. Borvendég Zsuzsanna - A kádári Magyarország titkos élete A hidegháború időszaka a kémjátszmák története volt, és bármilyen hihetetlen, Magyarország mindebben nagyon fontos szerepet játszott. Magyar titkos ügynökök nyüzsögtek a világ legfontosabb ipari létesítményei körül, megszerezve akár a legérzékenyebb technológiákat is, de sikeres tevékenységük fedésében egy rejtélyes pénzügyi-gazdasági hálózat is kiépült a hetvenes-nyolcvanas évekre: létrejött a vadszocialista offshore-birodalom. A titkosszolgálatoknak persze titkos ügyleteihez titkos pénzekre is szükségük volt. A kommunizmus idején valutakitermelésnek nevezték azt a tevékenységet, amellyel konspiratív pénzeket és plusz költségvetési forrásokat biztosítottak a hírszerzés számára. Közben elképesztő vagyonok vándoroltak az ebben szerepet játszó személyek kezébe. Borvendég Zsuzsanna történész tavaly a Magyar Idők hasábjain izgalmas sorozatban fedte fel a kommunista diktatúra haszonélvezőinek, az ország kirablásában és eladósításában szerepet játszó személyek, esetek hátterét. Korábban pedig a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által kiadott Újságírásnak álcázva című kötetben azt mutatta be, hogy a mindmáig létező Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) miként vett részt az ország vagyonának megcsapolásában. Milyen feladatokat kapott a KGB fedőszervezetétől a MÚOSZ? Hogyan hajtotta végre ezeket? Hogyan épült be a magyar belügyi és katonai titkosszolgálat az újságíró-szövetségbe? Milyen vállalatok működtetésével gazdagították a KGB számláit a magyar sajtóirányítás prominensei? Kik voltak azok a személyek, akik működtették ezt a mechanizmust? Ez a könyv is évek óta hozzáférhetetlen, ezért döntöttünk most úgy, hogy A kádári Magyarország titkos élete sorozattal együtt ismét kiadásra kerül. Borvendég Zsuzsanna a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történészi diplomát 1999-ben, 2001-ben pedig lediplomázott a PPKE Jog- és Államtudományi Karán is. A PPKE BTK doktori iskolájában 2016-ban védte meg disszertációját, amelynek címe: Újságírók és külkereskedők a Kádár-rendszer hírszerzésében. 1999–2019 között tudományos kutatóként dolgozott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, jelenleg a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa. Kutatási területe Magyarország 1945 utáni története, a titkosszolgálatok és a politikai rendőrség működése. Főbb munkái: Az impexek kora (NEB, 2017.) és A Cég megnyertjei – a megnyertek cégei (ÁBTL-NEB, 2018.) pdf 2mb [Hidden Content]
    1 point
  16. Doktor Murphy [720p x264 mkv - avi(xvid)] 05 (The Good Doctor) amerikai dráma, 43 perc 05.évad /01.- 18.rész/ 2021-2022 WEB.DL.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB.DL.XviD.HunDub.2.0.AC3. szereplők: Freddie Highmore - Dr. Shaun Murphy Richard Schiff - Dr. Aaron Glassman Hill Harper - Dr. Marcus Andrews Antonia Thomas - Dr. Claire Browne Beau Garrett - Jessica Preston Tamlyn Tomita - Allegra Aoki Chuku Modu - Dr. Jared Kalu Teryl Rothery - JL Christina Chang - Dr. Audrey Lim Fiona Gubelmann - Dr. Morgan Reznick Will Yun Lee - Dr. Alex Park Lisa Edelstein (Dr. Marina Blaize) Daniel Dae Kim (Dr. Jackson Han) Marsha Thomason (Dr. Isabel Barnes) Paige Spara (Lea Dilallo) Jasika Nicole (Dr. Carly Lever) Adil Zaidi (Nurse Jag) Noah Galvin (Dr. Asher Wolke) Sheila Kelley (Debbie Wexler) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 775 - 1120 MB Hossz: 00:42:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 2 200 - 3 450 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 465 MB Hossz: 00:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 287 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  17. Mirr Murr a kandúr (1972-1975) színes, magyar, bábfilmsorozat, DVDRip.XviD írta: Csukás István mesélő: Halász Judit rendezte: Foky Ottó zeneszerző: Pethő Zsolt operatőr: Bayer Ottmár, Káplár Ferenc, Kiss Lajos segédoperatőr: Klausz András hangmérnök: Bársony Péter, Nyerges András Imre vágó: Czipauer János dramaturg: Bálint Ágnes, Komlós Klári munkatársak: Benedek László, Cakó Ferenc, Krakovszky Mária, Lambing Antal, Mazács Miklós, Móritz Róbert, Pölöskei Gyula, Sánta Béla, Szabó László, Zoltán Annamária, Zsebényi Béla rendezőasszisztens: Cakó Ferenc gyártásvezető: Csillag Márta, Magyar Gergely, Magyar G. Levente felvételvezető: Dreilinger Zsuzsa produkciós vezető: Gyöpös Sándor, Komlós Klári, Kunz Román Csukás István mesehőseit, Mirr-Murrt és Oriza Triznyákot, a két kíváncsi kóbor macskát követhetjük kalandos útjaikon. A bábfilm története azzal kezdődik, hogy a Kiscsacsi (akinek a könyv eredeti története szerint Samu a neve) megismerkedik a szekrénnyel, az ággyal, a székkel, a csillárral és persze Mirr-Murral. Együtt léghajóznak, tengeri csatát játszanak, olvasnak könyvet, vagy éppen barátságot kötnek Paprikajancsival, Bóbicével és Csinnadrattával, az ólomkatonával, akikkel felfedezik a baromfiudvart. Mirr-murr véletlenül elhagyta a többieket és Slukk Ödön kabátzsebébe kerül. Sikerül kijutnia, majd megbarátkozik Oriza Triznyákkal. A két kóbor macska különböző próbákat áll ki, segítenek Ploma Pálnak vagy bekerülnek Pintyőke Cirkusz Világszám nevű társulatába. A további történetek a sorozatból és könyvekből derülnek ki. Mirr Murr a kandúr 1. A kiscsacsi kalandjai 1. A kiscsacsi ismerkedik (5:27) 2. Mirr-Murr a kandúr (5:49) 3. Mitől álmos a szék (5:54) 4. Mirr-Murr a gólkirály (6:09) 5. Cin-Cin a kisegér (5:41) 6. Gombszemű bejelenti a tavaszt (5:32) 7. Tengeri csata (5:36) 8. Föl a csillárig (5:42) 9. A kiscsacsi képeskönyve ( 5:10) 10. Mirr-Murr névnapja (4:53) 11. Bujdosás a kamrában (6:14) 12. Mirr-Murr híres festő lesz (5:54) 13. Bóbice énekórát ad (5:29) A kiscsacsi ismerkedik Méret: 48,9 MB Hossz: 00:05:28 Video: Xvid 720x736 25fps 1117kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 720x736, 1117 kb/s] Audio: MP3 48000Hz stereo 128kbps [A: mp3, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Mirr Murr a kandúr 2. Mirr-Murr kandúr kalandjai 1. Mirr-Murr kabátzsebben (70 MB - 7:06) 2. Mirr-Murr az oroszlán (67 MB - 6:56) 3. Legyünk kóbormacskák (70 MB - 7:08) 4. A három próba (69 MB - 7:03) 5. A titkos jel (70 MB - 7:09) 6. A nagy odvas kémény (69 MB - 7:07) 7. Segítenek Ploma Pálnak (71 MB - 7:12) 8. Pintyőke cirkusz világszám (69 MB - 7:09) 9. Ferdinánd a gyalogbéka (70 MB - 7:12) 10. A hétfejű tűzokádó sárkány (66 MB - 6:48) 11. A füttyember (78 MB - 7:22) 12. A varázstávcső (70 MB - 7:10) 13. Ajándékba adják a lábnyomukat (71 MB - 7:30) Mirr-Murr kabátzsebben Méret: 69,9 MB Hossz: 00:07:06 Video: Xvid 720x736 25fps 1240kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 720x736, 1240 kb/s] Audio: MP3 48000Hz stereo 128kbps [A: mp3, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Mirr Murr a kandúr 3. Mirr-Murr kandúr kalandjai (folytatás) 1. Macska-egér szerenád (74 MB - 7:26) 2. Jelmezbál (66 MB - 6:46) 3. Április bolondja (68 MB - 7:02) 4. A többszörös világbajnok (72 MB - 7:23) 5. Nagytakarítás (73 MB - 7:28) 6. Csináljunk hóembert! (71 MB - 7:10) 7. Tánc és illemiskola (72 MB - 7:20) 8. Játsszunk együtt! (74 MB - 7:33) 9. Sün Sámuel bekopog (72 MB - 7:23) 10. Az űr-macska (73 MB - 7:14) 11. Sakk-matt (71 MB - 7:12) 12. Húsvéti locsolás (73 MB - 7:26) 13. Csoportkép (72 MB - 7:13) Macska-egér szerenád Méret: 74,0 MB Hossz: 00:07:27 Video: Xvid 720x544 25fps 1255kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 720x544, 1255 kb/s] Audio: MP3 48000Hz stereo 128kbps [A: mp3, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Mirr-Murr a kandúr 4. Mirr-Murr kandúr kalandjai (folytatás) 1. A pingvinnek hűtőszekrény kell (74 MB - 7:27) 2. Lárifári csetepaté (73 MB - 7:33) 3. Az idomított vekkeróra (74 MB - 7:23) 4. Kártyavár (74 MB - 7:23) 5. Hintőporos hóesés (71 MB - 7:10) 6. Az igazi bicikli (73 MB - 7:20) 7. A holdkóros egér (70 MB - 7:06) 8. Tengerparti napsütés (71 MB - 7:09) 9. A botfülű tücsök (72 MB - 7:16) 10. A tüsszentő szódásüveg (74 MB - 7:30) 11. Leszállított áru dinnye (74 MB - 7:32) 12. A lakodalmi sósperec (72 MB - 7:20) 13. A bűvös sapka (74 MB - 7:28) Mirr-Murr a kandúr 4 Méret: 1,08 GB Video: Xvid 576x464 25fps 1414kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 576x464, 1414 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s] eredeti név: Mirr.Murr.a.Kandur.4.1975.HUN.DVDRip.XviD-heart [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  18. Solaris - Marsbéli krónikák III EP (2022) Teljes hossz:24p Teljes méret:56mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj:progrock Év:2022 01.Mi vagy MI (Am I or A.I.).mp3 02.Zoo (Zoo).mp3 03.Duó 2 (Duo 2, extra bonus).mp3 04.Marsbéli Krónikák III. 3. tétel (Martian Chronicles III. 3.).mp3 [Hidden Content]
    1 point
  19. A Gumimacik - Adventures of the Gummi Bears 1985 S01-S06 TVRip XviD Hun színes, magyarul beszélő, amerikai animációs sorozat, 30 perc, 1985 Készítették: rendező: Art Vitello forgatókönyvíró: Art Vitello, Jymn Magon zeneszerző: Thomas Chase, Steve Rucker producer: Art Vitello vágó: Willy Allen Szereplők: Katie Leigh Lorenzo Music Noelle North June Foray Michael Rye Paul Winchell Corey Burton TARTALOM: A rajzfilmsorozat a középkorban játszódik. Hősei az erdőben élő gumimacik. Sokkal fejlettebbek az embereknél, a föld alatt és fák belsejében élnek. Régen rengetegen voltak, de mára csupán egyetlen család maradt. Az emberek elől elrejtőznek, így létezésük csak gyerekmese, babona. Nevüket arról a képességükről kapták, hogy a gumibogyóbokor terméséből olyan varázsitalt képesek főzni, amelytől testük gumiszerűvé válik, és így pattogni, ugrálni tudnak. A gumibogyószörp az embereknél egészen más hatást vált ki, hihetetlen erőssé teszi őket. De naponta csak egyszer fogyaszthatnak belőle. Legnagyobb ellenségük Igthorn herceg, aki meg akarja szerezni a tudásukat, hogy segítségével elfoglalhassa a királyi trónt. Tracklist: --------------------------- S01 ÉVAD: 01) A.Gumimacik.00.Focim.XviD.Hun-Coopter [1:01] 02) A.Gumimacik.01.A.Kezdet.Kezdete.XviD.Hun-Coopter [21:23] 03) A.Gumimacik.02.Szani.Aranykalitkaban.XviD.Hun-Coopter [20:26] 04) A.Gumimacik.03.A.Ketarcu.Gumimaci.XviD.Hun-Coopter [10:39] 05) A.Gumimacik.04.Az.Elveszett.Torpemacik.XviD.Hun-Coopter [10:39] 06) A.Gumimacik.05.Fozni.Tudni.Kell.XviD.Hun-Coopter [10:36] 07) A.Gumimacik.06.Az.Alomkobold.Nyomaban.XviD.Hun-Coopter [10:39] 08) A.Gumimacik.07.A.Csodadoktor.XviD.Hun-Coopter [10:45] 09) A.Gumimacik.08.Varazslok.Vetelkedoje.XviD.Hun-Coopter [10:38] 10) A.Gumimacik.09.A.Titkos.Kotyvalek.XviD.Hun-Coopter [10:37] 11) A.Gumimacik.10.Loopy.Szabad.Vagy.XviD.Hun-Coopter [10:40] 12) A.Gumimacik.11.Szarnyakon.Dunwyn.Fele.XviD.Hun-Coopter [21:06] 13) A.Gumimacik.12.Az.Algumimaci.XviD.Hun-Coopter [10:39] 14) A.Gumimacik.13.A.Kove.Valt.Macik.XviD.Hun-Coopter [10:39] 15) A.Gumimacik.14.A.Varazskalpag.XviD.Hun-Coopter [21:20] 16) A.Gumimacik.15.A.Titkos.Recept.XviD.Hun-Coopter [21:17] 17) A.Gumimacik.16.A.Vizkopo.XviD.Hun-Coopter [10:40] 18) A.Gumimacik.17.A.Buvos.Sip.XviD.Hun-Coopter [10:39] 19) A.Gumimacik.18.A.Jovendomondo.XviD.Hun-Coopter [10:40] 20) A.Gumimacik.19.A.Hetmerfoldes.Sarkanylab.XviD.Hun-Coopter [10:38] 21) A.Gumimacik.20.Gyagyas.A.Pacban.XviD.Hun-Coopter [10:39] S02 ÉVAD: 22) A.Gumimacik.21.A.Tolvaj.Kotlos.XviD.Hun-Coopter [10:40] 23) A.Gumimacik.22.Az.Elso.Varazsige.XviD.Hun-Coopter [10:38] 24) A.Gumimacik.23.Orszagomat.Egy.Sutiert.XviD.Hun-Coopter [10:46] 25) A.Gumimacik.24.Az.Osmacik.Uzenete.XviD.Hun-Coopter [21:20] 26) A.Gumimacik.25.A.Koarcu.Vadasz.XviD.Hun-Coopter [10:40] 27) A.Gumimacik.26.Kaland.A.Postakocsin.XviD.Hun-Coopter [10:39] 28) A.Gumimacik.27.Mas.Boreben.XviD.Hun-Coopter [10:47] 29) A.Gumimacik.28.Tummi.Felgyorsul.XviD.Hun-Coopter [10:38] 30) A.Gumimacik.29.Az.Egbol.Pottyant.Vendeg.XviD.Hun-Coopter [21:20] 31) A.Gumimacik.30.A.Biborkopenyes.Bajnok.XviD.Hun-Coopter [21:18] 32) A.Gumimacik.31.A.Hajotorottek.XviD.Hun-Coopter [21:21] 33) A.Gumimacik.32.A.Nevtelen.Muvesz.XviD.Hun-Coopter [10:44] 34) A.Gumimacik.33.A.Potmama.XviD.Hun-Coopter [10:46] 35) A.Gumimacik.34.Az.Alvo.Kastely.XviD.Hun-Coopter [10:38] 36) A.Gumimacik.35.Rosz.Szomszedsag.XviD.Hun-Coopter [10:42] 37) A.Gumimacik.36.A.Robbano.Buborek.XviD.Hun-Coopter [10:39] 38) A.Gumimacik.37.Panik.Az.Erdoben.XviD.Hun-Coopter [10:46] 39) A.Gumimacik.38.Az.Ellopott.Varazskodex.XviD.Hun-Coopter [21:17] 40) A.Gumimacik.39.A.Robotlovag.XviD.Hun-Coopter [10:38] 41) A.Gumimacik.40.A.Mokamano.XviD.Hun-Coopter [10:46] S03 ÉVAD: 42) A.Gumimacik.41.A.Lathatatlan.Var.Lovagjai.XviD.Hun-Coopter [21:31] 43) A.Gumimacik.42.Zsarnokot.Is.Erhet.Baleset.XviD.Hun-Coopter [10:48] 44) A.Gumimacik.43.Ovakodj.Az.Edessegtol.XviD.Hun-Coopter [10:48] 45) A.Gumimacik.44.Valaszuton.XviD.Hun-Coopter [10:42] 46) A.Gumimacik.45.Marcipan.A.oszorkany.XviD.Hun-Coopter [10:47] 47) A.Gumimacik.46.A.Fak.Bosszuja.XviD.Hun-Coopter [21:33] 48) A.Gumimacik.47.Tengerre.Macik.XviD.Hun-Coopter [21:17] 49) A.Gumimacik.48.A.Lovagi.Torna.XviD.Hun-Coopter [10:37] 50) A.Gumimacik.49.Az.Elokelo.Vendeg.XviD.Hun-Coopter [10:39] 51) A.Gumimacik.50.A.Buvos.Duda.XviD.Hun-Coopter [10:42] 52) A.Gumimacik.51.Az.Arany.Almafa.XviD.Hun-Coopter [10:48] 53) A.Gumimacik.52.A.Biborkopenyes.Bajnok.Visszater.XviD.Hun-Coopter [10:41] 54) A.Gumimacik.53.Otthon.Edes.Otthon.XviD.Hun-Coopter [10:41] 55) A.Gumimacik.54.Varazsigek.Felalomban.XviD.Hun-Coopter [10:33] 56) A.Gumimacik.55.Tummi.Alja.A.Sarat.XviD.Hun-Coopter [10:36] 57) A.Gumimacik.56.A.Szorny.Bebik.XviD.Hun-Coopter [10:33] 58) A.Gumimacik.57.Sellike.A.Hableany.XviD.Hun-Coopter [10:44] 59) A.Gumimacik.58.Aki.Utoljara.Nevet.XviD.Hun-Coopter [21:15] S04 ÉVAD: 60) A.Gumimacik.59.A.Jelmezverseny.XviD.Hun-Coopter [10:42] 61) A.Gumimacik.60.A.Varazslotanonc.XviD.Hun-Coopter [10:47] 62) A.Gumimacik.61.A.Lebego.Sziget.XviD.Hun-Coopter [21:21] 63) A.Gumimacik.62.A.Szellemlovag.XviD.Hun-Coopter [10:41] 64) A.Gumimacik.63.Hoszakal.XviD.Hun-Coopter [10:46] 65) A.Gumimacik.64.Tummibarat.XviD.Hun-Coopter [10:34] 66) A.Gumimacik.65.Szor.Viktor.XviD.Hun-Coopter [10:32] 67) A.Gumimacik.66.A.Het.Bator.Gumimaci.XviD.Hun-Coopter [21:22] 68) A.Gumimacik.67.Szorny.Egy.Napra.XviD.Hun-Coopter [21:30] 69) A.Gumimacik.68.Egy.Kiralylany.Keservei.XviD.Hun-Coopter [10:46] 70) A.Gumimacik.69.Kisertetjaras.XviD.Hun-Coopter [10:45] 71) A.Gumimacik.70.Utazas.Medvediaba.XviD.Hun-Coopter [21:28] 72) A.Gumimacik.71.Az.Okos.Pasztorlany.XviD.Hun-Coopter [10:39] 73) A.Gumimacik.72.Hid.A.Gumifolyon.XviD.Hun-Coopter [10:45] 74) A.Gumimacik.73.Macinak.Maci.A.Baratja.XviD.Hun-Coopter [10:45] 75) A.Gumimacik.74.A.Csodalatos.Smaragd.XviD.Hun-Coopter [10:38] 76) A.Gumimacik.75.Visszateres.Medvediaba.XviD.Hun-Coopter [21:22] 77) A.Gumimacik.76.Legy.Ott.Drekmorban.XviD.Hun-Coopter [10:45] 78) A.Gumimacik.77.Mint.Ket.Gumibogyo.XviD.Hun-Coopter [10:45] S05 ÉVAD: 79) A.Gumimacik.78.Ne.Ebreszd.Fel.Az.Alvo.Oriast.XviD.Hun-Coopter [10:46] 80) A.Gumimacik.79.Haliho.Vadaszni.Jo.XviD.Hun-Coopter [10:40] 81) A.Gumimacik.80.A.Kincskeresok.XviD.Hun-Coopter [21:32] 82) A.Gumimacik.81.Rontom.Bontom.Masina.XviD.Hun-Coopter [21:10] 83) A.Gumimacik.82.A.Lovagitorna.XviD.Hun-Coopter [21:07] 84) A.Gumimacik.83.Kekszeder.Kalandjai.XviD.Hun-Coopter [21:02] 85) A.Gumimacik.84.Megint.Medvediaban.XviD.Hun-Coopter [21:12] 86) A.Gumimacik.85.A.Buvos.Takaro.XviD.Hun-Coopter [21:10] 87) A.Gumimacik.86.A.Feherlovag.Visszater.XviD.Hun-Coopter [21:10] 88) A.Gumimacik.87.Gyozzon.A.Jobb.XviD.Hun-Coopter [21:10] 89) A.Gumimacik.88.Barbarok.Kozott.XviD.Hun-Coopter [21:11] 90) A.Gumimacik.89.Hodito.Todi.XviD.Hun-Coopter [21:04] 91) A.Gumimacik.90.A.Biborkopenyes.Bajnok.Visszater.XviD.Hun-Coopter [21:07] S06 ÉVAD: 92) A.Gumimacik.91.Tummi.Szerelmes.XviD.Hun-Coopter [21:11] 93) A.Gumimacik.92.Sani.megoregszik.XviD.Hun-Coopter [20:59] 94) A.Gumimacik.93.A.Keselyuk.Kiralynoje.XviD.Hun-Coopter [21:09] 95) A.Gumimacik.94.Xorn.A.Kiraly.XviD.Hun-Coopter [21:10] 96) A.Gumimacik.95.Xorn.Tronfosztasa.XviD.Hun-Coopter [21:43] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.Gumimacik.01.A.Kezdet.Kezdete.XviD.Hun-Coopter Videó információk: Méret: 149,71 MB Hossz: 0:21:23 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 544 pixel Bitráta: 843 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01 ÉVAD: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02 ÉVAD: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03 ÉVAD: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04 ÉVAD: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05 ÉVAD: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06 ÉVAD: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  20. Blahalouisiana - Hozzánk idomult éjjel az ég (2022) Teljes hossz:45p Teljes méret:105mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2022 01.Aki nincs még ébren.mp3 02.Háttal az egésznek.mp3 03.Ha itt maradsz.mp3 04.Sokat bír.mp3 05.Ne engedj még el.mp3 06.Nem Ereszt.mp3 07.Szívemet kitépted.mp3 08.Ott van a nap.mp3 09.Megállítottad az időt.mp3 10.Discomposed soundtrack.mp3 11.Give me one.mp3 12.Ugyanaz a tenger.mp3 [Hidden Content]
    1 point
  21. Tüskevár 1967 fekete-fehér, magyar, ifjúsági filmsorozat, DVDRip.AVC (mkv) rendező: Fejér Tamás író: Fekete István forgatókönyvíró: Fejér Tamás zeneszerző: Vincze Ottó operatőr: Mezei István dramaturg: Tarbay Ede látványtervező: Bertalan Tivadar vágó: Farkas Zoltán szereplők: Bánhidi László (Matula bácsi) Seregi Zoltán (Tutajos) Barabás Tibor (Bütyök) Zenthe Ferenc (István bácsi) Petrik József (Bütyök hangja) Földi Teri (Barkóczi Éva) Kállai Ferenc (Tutajos apja) Kiss Manyi (Náncsi néni) Dajka Margit (Tutajos nagymamája) A film hőse egy kisfiú, a széltől is óvják, még az úttörőtáborba se engedik el. A nyári szünetben azonban elmehet a Kis-Balaton mellé egy rokonhoz, aki megismerteti őt a természet szépségeivel. A nyaralás feltétele, hogy jól kell tanulnia. 1. Nyaralás feltételekkel 2. A nádvilág 3. A szökevény óriás 4. A leskunyhóban 5. Hárman a berekben 6. Viharban 7. Tüskevár meghódítása 8. Búcsú a berektől Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tüskevár 1 Nyaralás feltételekkel Videó információk: Méret: 488,97 MB Hossz: 0:28:34 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  22. Találkozás az idegenekkel - Alien Encounters 2012 - 2013 - 2014 1 - 2 - 3 évad PDTV x264 Hun MKV (12) színes magyarul beszélő amerikai ismeretterjesztő sci-fi filmsorozat 45 perc 2012 - 2013 - 2014 1 - 2 - 3 évad (12) Rendező: Emre Sahin Hakeem Oluseyi, Dimitra Jiova, Katie McClave, John Zacchino, Bivas Biswas A földönkívüli vírussal megfertőzött gyermekek születése után a szakértők gondolkodóba esnek. Vajon ezek a gyerekek a földönkívüli cselszövés eszközei, vagy már ők maguk is idegennek tekinthetőek? Hogyan ismerjük fel a földönkívülieket, ha pont olyanok, mint az emberek? Mi a kapcsolatuk a szuperszámítógéppel, és annak mi lehet a célja? A sorozat ezekre az izgalmas és örök kérdésekre keresi a választ a legkorszerűbb tudományos eredmények és sci-fi elemek bevetésével. Részek:1. évad 01 Az Üzenet - The Message 02 A Találkozás - The Arrival Részek:2. évad 01 Az invázió - The Invasion 02 Az utódok - The Offspring Részek:3. évad 01 Az időgép - The Time Machine 02 A hetedik érzék - The Seventh Sense 03 Próféciák - The Prophecies 04 Csatlakozók - The Party Line 05 Háború - The War 06 Összefonódás - The Quantum Jump Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Talalkozas.az.idegenekkel.S01E01 Videó információk: Méret: 800,02 MB Hossz: 0:43:29 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 2 237 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] TELJES AZ ELSő ÉVAD! MÁSODIK ÉVAD: S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] TELJES A MÁSODIK ÉVAD! HARMADIK ÉVAD: S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. Gypsy Drama, Thriller A sorozat középpontjában Jean Holloway áll, a sikeres pszichoterapeuta, aki egyre jobban elmerül páciensei életében. szereplők: Naomi Watts, Billy Crudup, Sophie Cookson [Hidden Content] Méret:....................:~420 MB Kép bitráta.............:1150 kb/s Kép felbontás.........:720 x 400 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WebRip x264 Hang.......................:AAC Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:128 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar felirat a csomagolt fájlban. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  24. Mary Kills People A főhős egy sürgősségis orvos, egy egyedülálló anya, aki halálos betegségben szenvedő pácienseket segít át a túlvilágra. Miután a rendőrség gyanakodni kezd, mindent meg kell tennie, hogy folytathassa tevékenységét. Canada, 2017 Szereplők: Caroline Dhavernas, Jay Ryan, Richard Short [Hidden Content] Méret:....................:~270 MB Kép bitráta.............:1200 kb/s Kép felbontás.........:720 x 404 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WEB-rip x264 Hang.......................:AAC Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:128 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz felirat: Magyar [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  25. Liar Egyesült Királyság, 2017 drama A Liar egy thriller, egy éjszaka története, mely örökre megváltoztatja két főhőse életét. Egy tanárnőt egyik tanítványa apja randira hívja, amiből szex kerekedik. A nő szerint erőszak történt, a férfi ezt tagadja. Rendező: Samuel Donovan, James Strong Forgatókönyvíró: Harry Williams Zene: Glenn Gregory Krah Szereplők: Joanne Froggatt, Ioan Gruffudd, Zoe Tapper, Warren Brown, Shelley Conn [Hidden Content] Méret:....................:~410 MB Kép bitráta.............:~1000 kb/s Kép felbontás...........:720 x 360 Kép sebesség.........:25.000 Kép minőség...........:Web-DL x264 Hang.......................:AAC Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:120 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat ....................:Magyar felirat a csomagolt fájlban. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  26. The Gifted Amerikai Egyesült Államok 2017 Fantasy | Akció | Sci-fi A mutánsokat bizalmatlanság övezi, az emberek félnek tőlük. Éppen ezért alakult meg egy intézet, amely a mutánsok integrációjával foglalkozik és békés együttélés lehetőségeitkutatja. Rendező: Bryan Singer Forgatókönyvíró: Matt Nix Producer: Simon Kinberg Szereplők: Stan Lee, Amy Acker, Stephen Moyer, Jamie Chung, Sean Teale, Blair Redford, Percy Hynes White, Natalie Alyn Lind [Hidden Content] Méret:....................:~370 MB Kép bitráta.............:1100 kb/s Kép felbontás.........:720 x 400 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WebRip x264 Hang.......................:MP3 Nyelv.......................:Magyar Hang bitráta.............:128 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  27. Parányi varázslat - Good Witch 2015 1. évad DVDRip.x264.HUN színes, szinkronos amerikai vígjátéksorozat, 42 perc, 2015 (12) KÉSZÍTETTÉK: rendező: Craig Pryce Laurie Lynd Don McBrearty Cal Coons forgatókönyvíró: Sue Tenney Jed Seidel operatőr: John Berrie producer: Andrea Raffaghello vágó: Mark Sanders Dona Noga SZEREPLŐKk: Cassie Nightingale: Catherine Bell Grace Russell: Bailee Madison Dr. Sam Radford: James Denton Martha Tinsdale: Catherine Disher Abigail Pershing: Sarah Power TARTALOM: Új lakó költözik Cassie szomszédságába, Dr. Sam Radford és fia, Nick. Nehezen veszik fel Middleton ritmusát ezért Cassie és Grace egy kis varázslattal segít nekik. Ismerős arcok is visszatérnek: Brandon és Lori, Derek a rendőrfőnök és a polgármester Martha, akik mind tanácsért és útmutatásért fordulnak Cassiehez, amelyek néha titokzatos módon érkeznek. Cassie barátja Stephanie, a Bistro kávézó tulajdonosa, Ryan a város ingatlanügynöke és Cassie legjobb barátja Anthony mind segítenek majd a Nightingale családnak átvészelni a nehéz időket, és figyelemmel követik, ahogy új barátságok alakulnak ki. Cassie és Grace varázslata megérinti Middleton városka minden lakójának életét. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Good.Witch.S01E01.DVDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 307,28 MB Hossz: 0:41:51 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 406 pixel Összesített Bitráta: 1 025 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------
    1 point
  28. 1 point
  29. David Attenborough - Az emlősök élete - The Life of Mammals 2002 1. évad HDRip x268 HUN MKV színes, magyarul beszélő angol dokumentum minisorozat, 50 perc Készítették: zeneszerző: Dan Jones operatőr: Paul Atkins Michael DeGruy Szereplők: Műsorvezető: David Attenborough Magyar hangja: Végvári Tamás Tartalom: David Attenborough legújabb, igényesen elkészített viselkedésbiológiai sorozata az emlősökről szól. E fajokban gazdag világban vannak növényevők, mindenevők és ragadozók. Egyesek félelmetesen erősek és agresszívak. Harcolnak a párjukért és az élelmükért, sőt védelmezik az életben maradásukhoz szükséges területüket is. Vannak közöttük pár centiméter hosszúak, míg mások roppant nagyok. Élhetnek vízben, lebeghetnek a vízfelszínen vagy heverésznek a parton. Nemcsak a talajszinten élnek, hanem a talajban, sőt a fák lombkoronájában is. Az emlősök a levegőt is birtokba vették, versenyre kelve a madarakkal. Egyes helyeken csillagászati számban gyűlnek össze? és szinte mindenhol megvetik a lábukat. E rendkívül változatos élőlények története tárul elénk David Attenborough tízrészes sorozatából. Epizódcímek: 1. A nyertes forma 2. A rovarok vámszedői 3. Növényevők 4. Az éles metszőfogúak 5. Húsevők 6. Mindenevők 7. Visszatérés a vízbe 8. Élet a fákon 9. Felkapaszkodott családok 10. A gondolkodás gyümölcsei Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az.emlosok.elete.S01E01 Videó információk: Méret: 429,93 MB Hossz: 0:49:10 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Összesített Bitráta: 1 222 Képkockák száma/mp: 24.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/MAIN (AAC Main) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  30. A 4. évad 10. része hozzáadva! Teljes a 4. évad és EZZEL A TELJES SOROZAT VÉGETÉRT! Minden letöltőnek köszönöm a letöltést!
    1 point
  31. Rejtélyek kalandorai - Mysterious Ways 2000 2. évad TVRip XviD HUN színes, magyarul beszélő, kanadai-amerikai kalandfilmsorozat, 2000 2. évad 44 perc / epizód (nincs kh.) Készítették: rendező: Peter O'Fallon Carl Binder Steve Anker forgatókönyvíró: Dawn Ritchie Steven Barwin Peter O'Fallon operatőr: Kevin Hall Scott Williams jelmeztervező: Lyn Kelly zene: Terry Frewer Clinton Shorter Jonathan Flood látványtervező: James Philpott David Willson vágó: Richard Benwick Daria Ellerman Lara Mazur Szereplők: Declan Dunn professzor: Adrian Pasdar Dr. Peggy Fowler: Rae Dawn Chong Miranda: Alisen Down Emma Shepard: Sarah Brown Marcia Laskowski Tartalom: Declan Dunn mindennapi antropológia tanár volt - mindaddig, amíg csodával határos módon túl nem élt egy lavinát. Mindaddig nem hitt a természetfölötti erők létezésében, ám megmenekülése óta egyre erősebb benne a vágy, hogy bebizonyítsa az irracionális erők, a csodák létét. Vannak olyan események, amelyeket meg lehet magyarázni józan, természettudományos érvekkel, ám megesnek olyan megmagyarázhatatlan, misztikus kalandok is az emberrel, amelyekre egyszerűen nincs magyarázat. Filmbeli társa, Peggy Fowler egy olyan pszichológusnő, aki minden idejét azzal tölti, hogy másokon segítsen és aki nem mer hinni abban, hogy léteznek csodák, hogy vannak irracionális, természetfölötti erők, a legkülönbözőbb kalandokba bonyolódnak, halálközeli élményekben részesülnek, üzeneteket kapnak a halottaktól vagy akár látomásaik támadnak. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mysterious.Ways.S02E01.Web-DL-Rip.XviD.HUN Videó információk: Méret: 376,78 MB Hossz: 0:43:47 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 560 x 432 pixel Bitráta: 1 000 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.296 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. A hosszú út hazáig - (A Place to Call Home) 2013 1. évad BDRip x264 HUN (12) színes, ausztrál drámasorozat, hossz 45 perc/epizód változó 2013 Készítették: rendező: Chris Martin-Jones Shirley Barrett Lynn Hegarty Roger Hodgman Ian Barry Mark Joffe Lynn-Maree Danzey forgatókönyvíró: Hamilton Budd Bevan Lee Trent Atkinson Tony Morphett Kim Wilson Deborah Parsons John Ridley Giula Sandler Katherine Thomson zene: Michael Yezerski producer: Chris Martin-Jones executive producer: Julie McGauran Szereplők: Olivia Bligh: Arianwen Parkes-Lockwood Sarah Adams: Marta Dusseldorp Elizabeth Bligh: Noni Hazlehurst George Bligh: Brett Climo Jack Duncan: Craig Hall Gino Poletti: Aldo Mignone James Bligh: David Berry Anna Bligh: Abby Earl Doris Collins: Deborah Kennedy Roy Briggs: Frankie J. Holden Carolyn Bligh: Sara Wiseman Tartalom: Kosztümös dráma, mely visszarepít minket az 1900-es évekbe. Egy nő hosszú távollét után újra haza megy és hamar rá kell döbbennie, hogy minden megváltozott amióta elment... Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.hosszu.ut.hazaig.S01E01.BDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 334,15 MB Hossz: 0:45:41 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: nincs adat Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: nincs adat Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...