Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 09/28/2022 in all areas
-
Matteo Strukul-Egy dinasztia felemelkedése (Mediciek 1.) Firenze, 1429. február. Giovanni de’Medici, a tiszteletre méltó államférfi és bankár halála után hatalmas és jól működő cégrendszert hagy maga után. Két fiának, Cosimónak és Lorenzónak együtt kell a család élére állnia és folytatni az üzletet. Józanság a politikában, nagymértékű visszafogottság a magánéletben, de eltökélten kézben tartani mindent – ezeket az elveket hagyta fiaira halálos ágyán Giovanni. Teljesíteni mindezt szinte lehetetlen volt, hiszen az öreg bankár számos ellenséget szerzett. A legveszélyesebb közülük a vérszomjas Rinaldo degli Albizzi, akinek egyetlen célja, hogy Firenze vezetője legyen, és ehhez minden eszközt felhasznál: korrumpálja a tanács tagjait, orgyilkosokat küld a két Medicire, sőt megpróbálja megmérgezni őket. És ebben az összeesküvésekkel és intrikákkal teli, kegyetlen világban, ahol még egy hatalmas pestisjárvány is végigsöpör, olyan csodálatos alkotás születik a zseniális Brunelleschi tervei alapján, mint a firenzei dóm kupolája. Az építész munkájának legfőbb erkölcsi és anyagi támogatója ……. Medici, aki mindig megnyugvást talál a dóm belsejében zajló munkálatokat figyelve. Firenze uralkodó családjának, a Mediciek történetét megelevenítő tetralógia első kötete ez a könyv. Matteo Strukul 1973-ban született Pádovában. Jogásznak tanult, és az európai jog érdekelte. Thrillereivel új hangot hozott az olasz irodalomba. Hatalmas ívű történelmi regényei a műfaj csúcsát képviselik. Számos irodalmi díjra jelölték. Feleségével, Silviával felváltva él Pádovában, Berlinben és Erdélyben. Eredeti cím: I Medici. Una dinastia al potere Eredeti megjelenés éve: 2016 erotikus Firenze lovag magyar nyelvű művészet olasz szerző regény reneszánsz sorozat része történelmi regény > GABO, Budapest, 2020 392 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635660117 · Fordította: Hajdúné Vörös Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Matteo Strukul-Egy dinasztia fénykora (Mediciek 2.) Az őrület és a halál napjai elmúltak. Senki nem tudja visszaadni az öccsét, ahogyan senki nem tudja eltörölni a borzalmat és az öldöklést, amit az emberei véghez vittek húsvét után. Tudta, hogy sok bűne van, de azt is megtanulta, hogy a hatalom és a felelősség túlélésének egyetlen módja az, ha jót tesz. A Medici család legdicsőségesebb korszaka Lorenzo il Magnifico, a Nagyszerű Lorenzo (1449–1492) idejére esett. 1469, Firenze: Lorenzo de Medici és Clarice Orsini esküvőjét ünnepli a város, a dúsgazdag bankár a római arisztokrata család lányát veszi feleségül. A házasság, amit Lorenzo édesanyja hozott össze, megerősíti a Mediciek politikai helyzetét, és növeli társadalmi presztízsét. Lorenzo életének szerelme azonban Lucrezia Donati, az izgalmas, különleges nő, akivel titokban továbbra is találkozik. Lorenzo, a keménykezű városvezető a művészetek nagy tisztelője és támogatója, meghívja a fiatal Leonardo da Vincit Firenzébe, hogy a polihisztor művész készítsen számára háborús gépeket. Megígéri, hogy az új fegyvereket kizárólag védekezésre fogja használni, mert nagyapja és apja tanításait követve meg van győződve arról, hogy Firenze jövője a békében és a virágzásban van, a művészetben és az irodalomban. Ezt az elvet azonban lehetetlen az intrikával és politikai cselszövéssel teli reneszánsz Firenzében megvalósítani. Egyre erősebbé és harciasabbá válik a Medici-ellenes párt, amelyet IV. Sixtus pápa is támogatott Rómából. Összeesküvést szerveznek a két fivér, Giuliano és Lorenzo ellen, és Giulianot bátyja szeme láttára szúrják halálra a firenzei dómban 1478. áprilisában, a húsvéti mise után. Lorenzo megmenekül. A merényletet véres megtorlás követi, amely mind két oldalon szörnyű áldozatokkal jár. Eredeti cím: I Medici: Un uomo al potere Eredeti megjelenés éve: 2016 Firenze lovag magyar nyelvű művészet olasz szerző regény reneszánsz sorozat része történelmi regény > GABO, Budapest, 2021 376 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635661589 · Fordította: Hajdúné Vörös Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -- Matteo Strukul-Egy dinasztia királynője (Mediciek 3.) A firenzei bankárdinasztiából Medici Katalin (1519–1589) emelkedett a legmagasabb rangra II. Henrik francia király feleségeként, majd anyakirálynéként. Élete azonban nehéz és küzdelmes volt a francia udvarban, ahol soha nem fogadták be teljesen, mindig csak „az olasz kalmárnőnek” tekintették. Kirekesztettségét csak fokozta, hogy férje, akit imádott, nem őt, hanem a hatalomvágyó Diane de Poitiers-t szerette egész életében és halmozta el ajándékokkal. Katalin türelemmel és intelligenciával viselte el, hogy Diane szinte állandóan jelen van a királyi udvarban. Megalázott helyzetében barátai és gyermekei nyújtottak vigaszt. Egyik hű barátja Raymond de Polignac parancsnok, aki élete végéig szerette és hűségesen védelmezte a királynét. Katalin ezt a szerelmet csak akkor vette észre, amikor már késő volt. Másik nagy barátja a csillagjós mágus, a hipnotikus erejű Nostradamus, akinek furcsa jövendölései mindig megerősítést nyernek a jövőben. Katalin mindig hozzá fordult, amikor nagy bajban volt, amiért aztán fekete királynénak, méregkeverő asszonynak tartották. A palota falain kívül közben dúl a kegyetlen vallásháború a katolikusok és a protestánsok között, amely Szent Bertalan éjszakáján esztelen mészárlásba torkollik. A Mediciek 3. kötete nemcsak a királyné cselszövésekkel teli életét mutatja be, hanem a háborúkkal, véres csatákkal teli 16. századi Franciaországot is. Firenze magyar nyelvű olasz szerző regény sorozat része történelmi regény > GABO, Budapest, 2021 384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635662197 · Fordította: Szarka Lucia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --11 points
-
Higasino Keigo-X – A gyilkos ismeretlen A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait. Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt. Higasinó Keigó világhírű, Naoki-díjas, japán bestsellerszerző. Lendületes, meghökkentő fordulatokkal teli krimijéből több mint kétmillió példány fogyott világszerte. Eredeti cím: 容疑者Xの献身 (Yougisha X no kenshin) Eredeti megjelenés éve: 2005 elméleti fizika fizika gyilkosság Japán (ország) japán szerző krimi magyar nyelvű matematika nyomozás regény thriller > Libri, Budapest, 2012 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -8 points
-
Kékesi Dóra-Rád találok Sosem tudhatod, hol talál rád a szerelem Bánhidi Nóra csúfos szakítása után szenvedélyes viszonyba bonyolódik válófélben lévő főnökével, a gazdag és vonzó Kohán Zalánnal, aki egy Costa Rica-i nyaralással lepi meg a lányt. A romantikus idillnek azonban hamar vége szakad, miután a hotelben váratlanul összetalálkoznak a férfi régi barátjával, Nándorral és párjával, Rékával, majd nem sokkal később a két nőt titokzatos módon elrabolják a szállodából. Az álomból rémálom lesz. A dzsungelbe viszik őket, ahonnan ugyan Nórának és Rékának sikerül megszöknie, de csöppet sem észrevétlenül… Elrablóikkal a nyomukban próbálják átverekedni magukat az esőerdő sűrűjén. Az egyik faluban összetalálkoznak egy nemzetközi kutatóprogramban résztvevő magyar egyetemi tanárral, Fekete Barnával, aki segít nekik visszajutni a szállodába. A jóképű férfi és Nóra között érezhető a vonzalom, de egyikük sem mer lépni. És bár Nóra visszatérve Magyarországra reménykedik, hogy Barna felkeresi őt, a férfi nem jelentkezik. A fiatal nő száműzi gondolataiból a tanárt és Zalán mellett marad, mígnem egy véletlen folytán olyan titkos információhoz jut, ami felforgatja és veszélybe sodorja az életét. Nóra ráébred, semmi sem történt véletlenül… Kékesi Dóra legújabb, magával ragadó regénye izgalmakkal teli kalandos történetet mesél el, ahol egyszerre van jelen a humor, a szerelem és a krimi. Egyszerűen letehetetlen! Costa Rica kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -5 points
-
Egyesült Államok, Északi Kutatóközpont Északon, a határ közelében szörnyű emberkísérletek folynak a hadsereg megbízásából. Senki nem tudja, milyen projekten dolgoznak, csupán egy dolog biztos: az eredmény valami egészen új típusú fegyverrel kecsegtet. Génmanipuláció révén emberekből olyan katonákat hoznak létre, akik a ragadozók éles érzékeivel, gyilkos ösztöneivel rendelkeznek. Amikor egy nem várt baleset eredményeként a hatos Kísérleti Osztály felrobban, különleges szakértők szállnak ki a helyszínre felmérni a károkat, és menteni ami menthető. A dolog azonban nem olyan egyszerű, amint gondolnánk. A kísérleti laboratórium megsemmisült. Az üszkös, fekete romok között egy halott férfi teste hever egy bezárt ketrec mellett. A maradványok alapján a szakértőknek sikerült megállapítania, hogy a kísérletet vezető professzor tetemére bukkantak. Ám hol lehet a kísérlet alanya? Ő is megsemmisült a robbanás során, vagy valami rejtélyes módon elmenekült a zárt ketrecből? S egyáltalán, miféle balul sikerült kísérlet miatt robbant fel a laboratórium? Kérdések, melyekre csupán egyvalaki tudja a választ. Ám őt sehol nem találják. A rejtély kulcsa a szökevény. S miközben a szakértők a maradványokat vizsgálják, megdöbbentő esemény borzolja a környező vidéken élők idegeit. epub [Hidden Content]4 points
-
7. Diana Gabaldon: Csontok visszhangozzák 1. 98% A mestermű folytatódik! Jamie Fraser, a volt jakobita, akit magával sodornak a lázadások, három dolgot tud biztosan az amerikai felkelésről: az amerikaiak fognak nyerni; ha a győztesek oldalán harcol, az még nem garantálja a túlélést; és inkább meghalna, mint hogy egy puskacső mentén kelljen szembenéznie törvénytelen fiával – a brit hadsereg fiatal hadnagyával. Claire is tudja, hogy az amerikaiak fognak nyerni, de a győzelem végső árával ő sincs tisztában. Addig azonban, amíg cseppnyi beleszólása is van a dologba, Jamie élete és boldogsága nem lesz része ennek az árnak. Közben a huszadik század viszonylagos biztonságában Jamie és Claire lánya, Brianna és a férje, Roger MacKenzie új otthonra találtak a történelmi, skót birtokon, ahol Claire levelein keresztül megelevenedik a lány szüleinek két évszázaddal korábbi története. Az oldalak Claire harci sérülésektől borított férje iránt érzett szerelméről mesélnek, illetve az utazásukról Észak-Karolinából a nyílt tenger felé, ahol találkoznak egy privatérral, és tengeri csatába keverednek. Ám Brianna és Roger nemcsak a felmenőik, hanem a saját sorsukra utaló nyomokat is keresik. Mert a MacKenzie család jövője a felföldön rejtélyesen, végérvényesen és szorosan összefonódik a háború tépázta gyarmati Amerika történelmével. Légy a részese! [Hidden Content]3 points
-
A.J.Quinnell: A mahdi Az iszlám fundamentalisták fenyegetik a világbékét a hatalmas olajkincs birtokában. A CIA és az MI-6 a – később kényszerűségből bevont – KGB-vel együtt példa nélküli műveletet készít elő. Új Prófétát akarnak létrehozni a mekkai zarándoklatra összegyűlt igazhitű tanúsága előtt. De ki lesz a Mahdi? És kinek a parancsait hajtja végre az az ember, aki százmilliókra gyakorol befolyást? epub [Hidden Content] A.J.Qiunnell: Könnyek ösvénye Egy ismert idegsebész eltűnik. A rendőrségnek szemtanúk állnak rendelkezésre, valamint a búcsúlevél. Egyedül a felesége nem hisz a bizonyítékoknak. Kutatásba kezd az ügyet vizsgáló rendőrnővel. A nyomok a Pentagon hatáskörébe tartozó titkos kutatóközpontba vezetnek. Innen pedig nincs menekvés… Egy megkeseredett irokéz törzsbéli FBI ügynök a háttérből mégis segít. epub [Hidden Content] A.J.Quinnell: Vérrokonság Kirsty Haywood, egy New York-i könyvelőt tájékoztatnak, hogy az önmagát kereső fia egy tengeri vihar során eltűnt. Az anyai ösztönnek engedve kutatására indul. Számos segítőre lel, de ellenségre is. Kalandos kutatást követően végül anya és fia egymásra találnak… epub [Hidden Content] A könyvek nem jelentek meg magyarul, rajongói fordítás. Fórumtag kérésére tettem fel.2 points
-
Cao Hszüe-Csin-A vörös szoba álma A történés középpontjában Pao Jü és Kék Drágakő különös szerelme áll. A lebilincselő, színes epizód-sorozatból elénk tárul egy régi kínai mandarin-család élete, megérlelve bennünk a meggyőződést, hogy legyen ez a világ bármily vonzó külsőségeiben, elkerülhetetlenül pusztulnia kell, mert hazug erkölcse minden igazi emberséget gúzsba köt vagy tévutakra siklat. A regény olvasásakor minduntalan egzotikumokra bukkanunk, de amikor letesszük a könyvet, az egzotikumok nem titkok többé számunkra, hanem megértett törvények, emberi igazságok. Eredeti cím: 紅樓夢 Eredeti megjelenés éve: 1791 1001 könyv listán szerepel 111 híres regény 18. század családregény Kína kínai szerző klasszikus kultúra magyar nyelvű regény töredék A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · A világirodalom klasszikusai > Kriterion, Bukarest, 1975 696 oldal · keménytáblás · Fordította: Lázár György, Szerdahelyi István letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
(V.A.)Park-Usborne - Fizika enciklopédia A kisenciklopédia igényével és módszerével összeállított kötet a fizika önálló összefoglalását tartalmazza az ifjúság számára. Szerzői arra törekedtek, hogy amit csak lehet, rajzokkal, színes ábrákkal magyarázzanak el. A tudományterületen belül a részdiszciplínák (Mechanika és általános fizika; Hőtan; Hullámok; Elektromosság, mágnesesség; Atom- és magfizika) külön margószínezéssel vannak megkülönböztetve. Hasznos a Kiegészítés című fejezet, a fizikai mennyiségek és mértékegységeik, áramköri jelek, fontos állandók, mérések táblázataival. A keresést Tárgymutató segíti; a mű korántsem csupán lexikális használatra készült, szemléletessége, stílusa olyan, hogy szinte igényli a folyamatos lapozgatást-olvasást. pdf 74mb [Hidden Content]2 points
-
Maurice Leblanc-Arsène Lupin bizalmas vallomásai (Arsène Lupin) Ami az angoloknak Sherlock Holmes, az a franciáknak Arsne Lupin, azzal az aprócska különbséggel, hogy a legendás angol detektív kortársa kifogástalan gentleman ugyan, de mégiscsak egy zseniális betörő. Arsne Lupin szülőatyja Maurice Leblanc (18641941) kortársa volt Sir Arthur Conan Doyle-nak, és hőse, Lupin nagyjából húsz regényben és számtalan novellában bosszantotta az arra rászolgáló gazdagokat. A szociálisan érzékeny, sármos és szoknyabolond bűnözőt Leblanc egy Marius Jacob nevű anarchista betörőről mintázta, aki mintegy 150 alkalommal hatolt be fényűző palotákba de sosem ártott a szerinte hasznos foglalkozást űző gazdagoknak, például építészeknek, tudósoknak vagy orvosoknak, a zsákmány nagy részét pedig a rászorulóknak adta. Maurice Leblanc valamennyi regénye bő választékot kínál izgalmakban, váratlan fordulatokban, és emellett szellemben, kellemben is igen gazdag. Aki örömét leli a klasszikus detektívtörténetekben, ezúttal sem fog csalódni. Eredeti cím: Les Confidences d'Arséne Lupin Eredeti megjelenés éve: 1913 Tartalomjegyzék detektívtörténet férfi főszereplő francia szerző Franciaország krimi magyar nyelvű novella Párizs sorozat része tévésorozat-adaptáció tolvaj > Cartaphilus, Budapest, 2021 220 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632667966 · Fordította: Ferenczi László letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --2 points
-
J. Randy Taraborrelli - Madonna titkos története Sokféleképpen jellemezték már. Mondták róla, hogy elragadó és felháborító. Komoly és önző. Pökhendi és vérlázító. Szemtelen és agresszív. Vonzó és provokatív. Abban azonban mindenki egyetért, hogy tehetséges, hogy figyelemre méltó, hogy megdolgozik a sikerért. De hiába áll már tizenöt éve az elragadtatott rajongók és az ellentábor figyelmének kereszttüzében. Madonna ma is csupa rejtély. Kötetünk szerzője arra vállalkozott, hogy fölfedje az énekesnő igazi arcát, hogy rátaláljon a popvilág egyik legismertebb, legünnepeltebb és legtöbbet vitatott női hírességének a népszerűség hókuszpókuszai mögé rejtőző valódi személyiségére. Tíz év eredménye ez a hiteles életrajz, amely nem korábban megjelent írásokból, kritikákból és riportokból állt össze, hanem a családtagokkal, barátokkal, munkatársakkal és magával a sztárral folytatott hosszú és alapos interjúkból. A legszemélyesebb élményektől áthatott beszélgetésekből született életrajz nem csupán a szenzációra éhes olvasók kíváncsiságát elégíti ki, hanem hétköznapian emberi valóságában, félelmeivel és gyengeségeivel együtt hitelesen, árnyaltan mutatja be a szórakoztató zene egyik legmeghatározóbb egyéniségét. A magánélet legérdekesebb mozzanataiban bővelkedő, fotókkal illusztrált, nem mindennapi karriertörténetben az olvasó egy egészen új Madonnát fedezhet fel. pdf 2mb [Hidden Content]1 point
-
Ágoston Gábor Sudár Balázs - Gül Baba és a magyarországi bektasi dervisek Minárék erkélyeiről dallamos ezánt zengő müezzinek, dzsámik és mecsetek imaszőnyegein kuporgó, fátyolos hangon Koránt recitáló éltes imámok, aranyos betűkkel díszített régi arab, perzsa és török nyelvű vallási műveket, jövőbe látó tudós könyveket lapozgató turbános törökök és bosnyákok, az esti mécsek pislogó világánál Koránt másoló muszlimok, füstölők illatától bódult, kerengő dervisek, Mekkát megjárt muszlim zarándokok, tengerek és szárazföldek vándorai, Allah iránti szerelmüket versben megéneklő, réveteg tekintetű szúfik, török végvárak bajvívóit énekeikkel buzdító, hőstetteiket zengő lantos költők. Mindennapi szereplői egy rég letűnt világnak. E kultúra a 17. század végén az oszmánli török katonákkal és családtagjaikkal együtt tűnt tova, s az új hatalom urai megtettek mindent, hogy az országlakókat minél kevesebb emlékeztesse a másfélszáz éves oszmánli török uralomra. Talán csak egyetlen épület volt, amely továbbra is vonzotta a Balkán, Kis-Ázsia és Arábia igazhívőit: Gül Baba síremléke, vagy ahogy ők nevezték, Gül Baba türbéje. pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
CHIP Magazin 2022.szeptemberi száma Formátum: PDF Oldalak: 116 (szines) Méret:53.90 MB A CHIP magazin stílusosan, objektíven, közérthetően ír a legújabb termékekről és technológiákról. Tesztjei alaposak,függetlenek,megvesztegethetetlenek - olvasóink mindig tudják, melyek a legjobb vételek, a legnagyobb átverések, hogyan hozzák ki a legtöbbet hardvereikből és szoftvereikből. Tippjeink és trükkjeink megkönnyítik a mindennapos számítógép-használatot, vásárlási tanácsadó rovatunk pedig segíti kiválasztani a legjobb termékeket és szolgáltatásokat. DVD-mellékletünkön exkluzív programválogatások, teljes verziós,fizetős programok és komplett, tesztgyőztes biztonsági csomagok találhatók - természetesen a CHIP olvasóinak mind ingyen! A CHIP Magazin a számítástechnika digitális iránytűje, a hazai piac piacvezető magazinja, amely a technológia varázslatos világáról közöl naprakész információkat. Tartalom: Jelszó: DKKTI [Hidden Content]1 point
-
Mindörökké Jackass.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Jackass Forever 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akció-vígjáték, dokumentumfilm, 96 perc, 2022 Stáblista: Az eredeti Jackass-stáb újra visszatér, hogy elhozza a mások kárán való fergeteges szórakozás örömét a nagyérdeműnek. Az új rész sem szűkölködik vicces, vadul abszurd, elképesztő, kretén, agyament és gyakran veszélyes akciókban, és a már nem fiatal, de még mindig minden baromságra kapható őscsapat ezúttal izgalmas, új szereplőkkel kiegészülve hozza a formáját. Johnny Knoxville és bandája ezúttal is még tovább tágítja a hülyeség határait. Formátum : DVD Video Általános 4,37 GB (4 700 303 360 bájt) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------1 point
-
Bryan Thomas Schmidt (szerk.)-Végtelen világok (Végtelen világok 1.) Az űropera és a militáris science fiction modern mesterei 14 vadonatúj történettel jelentkeznek a legismertebb világaikból – kifejezetten e kötet kedvéért. DAVID WEBER Honorverse BRIAN HERBERT & KEVIN J. ANDERSON Dűne ELIZABETH MOON Vatta háborúja JACK CAMPBELL Az elveszett flotta CATHERINE ASARD A Skolian birodalom DAVE BARA, BENNET R. COES, WILLIAM C. DIETZ, CHARLES E. GANNON, JEAN JOHNSON, LINDA NAGATA, JODY LYNN NYE, ALASTAIR REYNOLDS És van még több is! Tíz jelentős történet a zsáner leghíresebb szerzőitől: POUL ANDERSON, LEIGH BRACKETT & EDMOND HAMILTON, LOIS McMASTER BUJOLD, A. C. CRISPIN, DAVID DRAKE, ANNE McCAFFREY, LARRY NIVEN & JERRY POURNELLE, NNEDI OKORAFOR, ROBERT SILVERBERG, CORDWAINER SMITH HUSZONNÉGY REMEKMŰ …és egy új előszó Robert Silverbergtől! Bryan Thomas Schmidt (szerk.): Infinite Stars Eredeti mű Bryan Thomas Schmidt (szerk.): Infinite Stars A művek szerzői: Orson Scott Card, Brian Herbert, Kevin J. Anderson, William C. Dietz, Cordwainer Smith, Lois McMaster Bujold, Elizabeth Moon, Dave Bara, Catherine Asaro, Nnedi Okorafor, Larry Niven, Jerry Pournelle, Jean Johnson, Leigh Brackett, Edmond Hamilton, Jody Lynn Nye, Linda Nagata, Alastair Reynolds, Poul Anderson, A. C. Crispin, Bennett R. Coles, Anne McCaffrey, Charles E. Gannon, Robert Silverberg, David Drake, Jack Campbell, David Weber Tartalomjegyzék amerikai szerző antológia brit szerző földönkívüliek ír szerző katonai sci-fi kisregény magyar nyelvű nigériai szerző novella sci-fi sorozat része űropera űrutazás > Delta Vision, Budapest, 2021 886 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953617 · Fordította: Dinya Tamás, Mazák Károly, Ézsiás Anikó, Nagy Judit Áfonya, Nemes István, Oroszlány-Seres Zsanett, Rédli Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Az Északi. Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!The Northman 18 éven aluliak számára nem ajánlott angol-amerikai filmdráma, kalandfilm, 140 perc, 2022 Stáblista: Az erőteljes vízióiról ismert rendező, Robert Eggers új filmje egy akciókban bővelkedő eposz. Egy fiatal viking herceg sorsát követi nyomon, aki bosszút akar állni az apja haláláért. A szereposztás igazi sztárparádé, hiszen az izgalmas, látványos történetet olyan színészek keltik életre, mint Alexander Skarsgård, Nicole Kidman, Claes Bang, Anya Taylor-Joy, Ethan Hawke, Björk vagy Willem Dafoe. Általános 4,37 GB (4 697 075 712 bájt) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----1 point
-
Elvis 2022.2160p.10bit.HDR.DV.WEBRip.6CH.x265 szinkronizált, amerikai-ausztrál életrajzi dráma, zenés film, 159 perc, 4 Gb A legendás Elvis Presley élete, ahogy még sosem láttuk: titokzatos menedzsere, a magát csak „ezredesnek” szólíttató Tom Parker szemén keresztül. A két férfi közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint 20 évig tartott. Akkor kezdődött, amikor Elvis még a pályája elején állt, nem múlt el akkor sem, amikor az énekes addig példátlan hírnevű sztárrá emelkedett, és akkor is megmaradt, amikor megismerte élete legfontosabb nőjét, Priscillát. Közben Amerika háborúba ment, elveszítette az ártatlanságát, és megváltozott az egész világ. De a két férfi között mindig megmaradt valami furcsa kapcsolat… RENDEZŐ: Baz Luhrmann FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Baz Luhrmann, Sam Bromell, Craig Pearce, Jeremy Doner ZENE: Elliott Wheeler SZEREPLŐK: Tom Hanks, Dacre Montgomery, Kodi Smit-McPhee, David Wenham, Austin Butler, Xavier Samuel, Kelvin Harrison Data prémium [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Mivel javítást nem enged, ezért hozzászólásban adom meg az új linket a törölt helyett. [Hidden Content] ,1 point
-
Kódnév- Császár.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!(Código Emperador, 2022) spanyol-francia akció/thriller/krimi, 106 percSzereplők: Juan a titkosszolgálatnál dolgozó ügynök, aki másodállásban egy másik, illegális tevékenységekkel foglalkozó szervezetnek is jelentéseket tesz. 4,11 GB Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
Tomboló tűz.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!(Raging Fire) China, Hong Kong Teljes film 126 min,Akció.Krimi.Kaland. Rendező Benny Chan Író Benny Chan, Ryan Wai-Chun Ling, Yaoliang Tang Szereplők Donnie Yen, Lan Qin, Nicholas Tse Tomboló tűz online, teljes film történeteShan sikeres zsaru, aki karrierje során számos rejtélyt oldott meg. Egy nap azonban visszatérnek a múlt árnyai, amikor egy régi bűnbanda bukkan fel ismét a szinen. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------1 point
-
Elvis-Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! (Elvis) 2022 színes, szinkronizált amerikai-ausztrál, életrajzi/dráma, rendezte: Baz Luhrmann írták: Baz Luhrmann, Jeremy Doner A legendás Elvis Presley élete titokzatos menedzsere, a magát csak "ezredesnek" szólíttató Tom Parker szemén keresztül. A két férfi közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint 20 évig tartott. Akkor kezdődött amikor Elvis még a pályája elején állt. Nem múlt el akkor sem amikor az énekes addig példátlan hírnevű sztárrá emelkedett és akkor is megmaradt amikor megismerte élete legfontosabb nőjét, Priscillát. Közben Amerika háborúba ment, elveszítette az ártatlanságát és megváltozott az egész világ. De a két férfi között mindig megmaradt valami furcsa kapcsolat. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
Rohammentő.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Ambulance 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akcióthriller, 136 perc, 2022 Stáblista: Los Angeles utcáin egy nap leforgása alatt három élet örökre megváltozik. Michael Bay nyaktörő iramú új thrillerében a sokszorosan kitüntetett veterán Will Sharpnak (az Emmy-díjas Yahya Abdul-Mateen II, Kampókéz, Mátrix: Feltámadások) sürgősen pénzre van szüksége, hogy fedezze felesége kórházi számláit, és attól kér segítséget, akitől jól tudja, hogy nem kéne - az örökbefogadott fivérétől, Dannytől (az Oscar-jelölt Jake Gyllenhaal, Zodiákus, Pókember: Idegenben). A karizmatikus megélhetési bűnöző inkább egy balhét ajánl: Los Angeles történetének legnagyobb bankrablását, 32 millió dolláros zsákmánnyal. Mivel felesége élete a tét, Will nem mondhat nemet. Ám amikor menekülésük látványosan kudarcba fullad, a kétségbeesett fivérek eltérítenek egy rohammentőt, benne egy, az életéért küzdő sebesült zsaruval, és a profi mentőorvossal, Cam Thompsonnal (Eiza González, Halálos iramban: Hobbs & Shaw, Nyomd, bébi, nyomd). A soha véget nem érő, szédítő sebességű hajszában Willnek és Dannynek ki kell cseleznie a fél városra kiterjedő rendőri üldözést, életben kell tartaniuk a túszaikat, és valahogy meg kell próbálniuk nem megölni egymást, miközben végrehajtják a legőrültebb szökést, ami L.A. valaha látott... A forgatókönyvet Chris Fedak (Gyilkos lelkek, Chuck) írta, a Laurits Munch-Petersen és Lars Andreas Pedersen által írt 2005-ös Ambulancen című dán thriller története és forgatókönyve alapján. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------1 point
-
Mindenki utálja Johant.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Alle hater Johan 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott norvég vígjáték, 93 perc, 2022 Stáblista: A magának való Johan egy csendes kisvárosában él, s egyetlen szenvedélyének, a robbantásnak hódol. A város lakói sosem fogadták be igazán a családját a közösségükbe, akik generációk óta műszaki robbantóként dolgoznak. Johan a robbantások mellett csak a lovát és a szomszéd lányt szereti. A lányt élete szerelmének tartja, de egymásra találásukat nehezíti, hogy tinédzser korukban véletlenül majdnem felrobbantotta őt. A teljes boldogság megtalálásában Johant folyamatosan hátráltatja, hogy kényszeresen felrobbant mindent és mindenkit, aki a környezetében tartózkodik. Kalandos élete és extrém munkája-hobbija abszurd és spamelo helyzetek sorába sodorja a jószívű, de habókos férfit. A Mindenki utálja Johant film rendezője, Hallvar Witzø több skandináv film és sorozat készítésével szerzett magának ismertséget. A film főszereplője Pål Sverre Hagen olyan elismert skandináv filmekben és sorozatokban szerepelt, mint a Palackposta, az Időbevándorlók, Az eltűnés sorrendjében, de játszott a Hét nővér című sci-fiben is. A Mindenki utálja Johant vérbeli skandináv fekete komédia sok humorral és érzelemmel. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---1 point
-
Fame - Hírnév /Fame/.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai zenés film, 107 perc, 2009 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Tartalom Az 1980-ban készült klasszikussá vált Oscar-díjas mozi remakejében továbbra is a lenyűgöző zene, a fantasztikus táncok, a remek énekesek és művészek játsszák a főszerepet. Céljuk nem más, mint elérni az álmaikban olyannyira hőn áhított hírnevet. Ebben a rendkívül kiélezett világban minden a versenyszellemről szól, a legfontosabb az odaadás, a szenvedélyesség és a kitartás! Mikor pedig a rengeteg gyakorlás után a diákok kilépnek a szigorú tanárok elé, hogy teszteljék tudásukat, minden kiderül: fényes karrier vagy hatalmas bukás várja őket. De vajon kié lesz végül az áhított hírnév? Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------1 point
-
. Dan Brown: Digitális erőd 2005 epub, pdf Hun Könyv címe: Digitális erőd Kiadás dátuma: 2005 Formátum: epub, pdf Nyelv: magyar Amikor az NSA verhetetlen kódfejtő gépe találkozik egy rejtélyes algoritmussal, amelyet nem tud feltörni, az ügynökség riasztja vezető kriptográfusát, S. Fletchert. A ragyogó eszű és gyönyörű matematikusnő olyan felfedezésre jut, ami pánikot kelt a hatalom köreiben. Az NSA-t túszul ejtették… de nem fegyverekkel vagy bombákkal, hanem egy zseniálisan összetett kóddal, amely a parancs kiadásakor megbénítja az USA hírszerzését. S. Fletcher harcba indul a titkolózás és a hazugság áradatával szemben, hogy megmentse az ügynökséget, amelyben hisz. Miután mindenfelől árulás veszi körül, már nemcsak a hazájáért küzd, hanem a puszta életéért, majd végül annak a férfinak az életéért is, akit szeret… Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
. Borsa Brown: Párban Nápolyban 2022 epub, mobi Hun Könyv címe: Párban Nápolyban Kiadás dátuma: 2022 Formátum: epub, mobi Nyelv: magyar Ha flörtölsz egy nápolyi férfival, annak csak egy vége lehet! Isabella Taylor, a floridai pályakezdő FBI-ügynök úgy érzi, hogy sínen van az élete, ám egy nap szeretett unokatestvére gyilkosság áldozata lesz. A nyomozás szálai Olaszországba, Nápolyba vezetnek, egy bűnszervezethez. Matteo Mazzola, a jóképű, sikeres nyomozó, az egész életét arra tette fel, hogy harcol a nápolyi maffia, a Camorra ellen. Módszerei sajátosak, hatékonyak, bár felettesei számára sokszor szinte elfogadhatatlanok. Isabella és Matteo találkozása mindkettejük számára rejt kínos és kellemes pillanatokat is. Társként, közösen kellene dolgozniuk, mégis nehezen veszik az akadályokat, hiszen nem csak a szakmai segítséget látják a másikban. Heves érzelmek dúlnak közöttük, a vágyuk pedig egy idő után mindent felülír. Lassan fedezik fel egymás világát, válnak megszállottá ugyanabban az ügyben, és vesznek el a szerelemben. Ám a maffia sem rest üzenni, mert a keményfiúk nem arról híresek, hogy finomkodnak. „Chi ben comincia è alla metà dell'opera.” „Ha jól kezded, akkor már félig meg is oldottad.” …Nápolyban azonban semmi sem indul jól. Szerelem Szenvedély Humor Maffia Hölgyem! Isten hozta a Camorra világában! Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője egy szórakoztató, ám emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel fűtött nyári történetbe repíti az olvasókat. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Borsa Brown: Az Arab királysága (Az Arab 6.) 2022 epub, mobi Hun Könyv címe: Az Arab királysága Kiadás dátuma: 2022 Formátum: epub, mobi Nyelv: magyar Vágy és beteljesülés a Kelet kapujában. Wallid al-Szudairi komolyan veszi a terveit és a céljait. Törtető, konok, ugyanakkor hisz olyasmiben, amiben kevesen hisznek Szaúd-Arábiában. Bár szörnyű tettei után, elsősorban a származása miatt, nem kapja meg büntetését, idővel rá kell jönnie, hogy a Teremtő maga vette a kezébe az igazságszolgáltatást. Kapcsolata a határozott, gyönyörű jogásznővel, Rajah-val, ingoványos talajra téved, amikor a férfi rádöbben, hogy nem minden alakul úgy, ahogy szeretné. Vannak, akik észrevétlenül kötik gúzsba az embert. Wallid rádöbben, hogy az ő közelében is él egy ilyen nő, és az nem a menyasszonya. „Valamit birtokol belőlem, és még nem jöttem rá, hogy csinálja, és főképp, hogy mi az a valami.” Egy királyság, ahol a nők szerencsések, ha megismerhetik az igaz szerelmet, és érvényesíthetik az akaratukat. Egy birodalom, ahol a férfiak olykor felismerik, hogy a nők akár nagyobb hatalommal is bírhatnak, mint azt sejtették volna. Szív és becsület harca a vágy és az igaz szerelem porondján, egy kegyetlen, de egzotikus világban. Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő regénye ezúttal Wallid al-Szudairi, a fiatal herceg hangján folytatja az utóbbi évek legnagyobb sikerű sorozatát, Az Arabot, mely ismét bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Blanka Lipińska: Még 365 nap (365 nap 3.) 2021 epub, mobi Hun Könyv címe: Még 365 nap Kiadás dátuma: 2021 Formátum: epub, mobi Nyelv: magyar A terhes Laurát löves éri. A legjobb orvosok küzdenek életéért. Férjének, a szíciliai maffiavezérnek meg kell hoznia élete legnehezebb döntését – kit menten meg: szerelmét vagy gyermeküket… Hogy dönt Massimo? Laura nélkül lehet még értelme az életének? Képes lesz egyedül felnevelni a fiukat? Gondolatok milliói cikáznak a fejében, de egy sem hoz megnyugvást. Nem tudja, hogyan alakul családja sorsa. Kinek a 365 napját követhetjük nyomon a saga harmadik részében? Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Külön kérésre, pdf és prc formátumban is hozzáadva!1 point
-
. Blanka Lipińska: Az a nap (365 nap 2.) 2021 epub, mobi Hun Könyv címe: Az a nap Kiadás dátuma: Formátum: epub, mobi Nyelv: magyar Laura Biel szicíliai élete mesébe illő. Káprázatos, nagyszabású esküvő, egy férj, aki mindent megtesz érte és megad neki, majd terhesség, ajándékok és egyszerűen minden képzelet felülmúló fényűzés: személyzet, autók, tengerparti villák. Minden tökéletes lenne, ha nincs az a kis szépséghiba, hogy mindenütt gengszterek vannak, egy közelebbről meg nem határozott bűntény lóg a levegőben, valaki folyton próbálja Laurát elrabolni és megölni, és Olo, a legjobb barátnője vakon botorkál a nyomában. A legveszélyesebb szicíliai feleségeként következményekkel jár, és ezt Laura a saját bőrén tapasztalja… A 365 nap második része nemcsak egy lefekvés előtti olvasásra szánt kellemes szerelmi történet. A történet csupa váratlan fordulat és meglepetés: menekülések, üldözések, árulások, becsületes ügyek és becsületes harcok, és halálos veszély is előfordul benne. Minden fejezet meglepetésként éri az olvasót, semmi sem magától értetődő, a kemény szexet és egy játékot leszámítva, amiben nincs jó és rossz hősök, viszont van a nagy ismeretlen, az igaz szerelem, hatalmas veszély és elsöprő szenvedély. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Blanka Lipińska: 365 nap (365 nap 1.) 2020 epub, mobi hun Könyv címe: 365 nap Kiadás dátuma: 2020 Formátum: epub, mobi Nyelv: magyar A Netflixen bemutatott nagysikerű film alapjául szolgáló szexi és mélyen romantikus bestseller Laura Biel és a barátja álomvakációjukat töltik a gyönyörű Szicílián. Útjuk második napján, Laura huszonkilencedik születésnapján a lányt elrabolják. Az emberrabló nem más, mint egy jelentős szicíliai maffia feje, az ellenállhatatlanul jóképű don, Massimo Toricelli, aki tűzön-vízen át harcol azért, hogy Laurát megszerezze. Erre jó oka van: korábban az életére törtek, és ekkor látomása volt, egy Laurához megszólalásig hasonló lányt látott. Miután túléli a támadást, megesküszik, hogy megkeresi a látomásban szereplő lányt, és történjék bármi, magába bolondítja. Massimo a pompás birtokán 365 napig tartja fogva Laurát, és próbálja elnyerni a szerelmet. Ha Laura ez alatt az idő alatt nem szeret bele, szabadon akarja engedni, viszont ha a lány bármikor szökni próbálni, előkeríti a föld alól is és megöli az egész családját. Laurában hamarosan támad jókép és nagy hatalommal ráblója iránt, de ez a kapcsolat egy veszélyes és kockázatos kifogásolható, más bíró befolyásolhatatlan próbálják szétszakítani erőket... Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Külön kérésre, pdf és prc formátumban is hozzáadva!1 point
-
. Borsa Brown: A végzet előtt (Elit 0,5) 2020 epub, mobi Hun Könyv címe: A végzet előtt Kiadás dátuma: 2020 Formátum: epub, mobi Nyelv: magyar 2016, Mexikó. A Delta Force egyik alakulatát, közös akcióba vonják be a CIA-val. Robert Copper tagja az elit csapatnak, míg a CIA, meglepő módon egy igazán szexi ügynökkel indul bevetésre. A különleges katona és az ügynöknő között szenvedélyes szálak szövődnek, de szakmailag próbálnak elhatárolódni egymástól. Bár a céljuk azonos, és egymás segítése a dolguk, az események közben titkokra derül fény, amelyek befolyásolják a Delta hozzáállását azokhoz, valamint Robert viszonyt az ügynöknővel. Sikeres lesz az akció? Vajon mit keres egy roppantul vonzó CIA ügynök egy mexikói kartel közelében? Ki melyik oldalon áll, és a legfontosabb kérdés: Mond egyáltalán valaki igazat? Borsa Brown, nagy sikerű „A végzet” című kötetének előzménynovellája: „A végzet előtt” , még a regényben történtek előtt játszódik. Átverés. Akció. Humor. Titok. Közeleg a végzeted katona! Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Külön kérésre, pdf és prc formátumban is hozzáadva!1 point
-
Arcane - League of Legends ( Arcane ) 2021 WEBRIP X 264 MKV HUN PRÉMIUM LINKEK!!! 1. ÉVAD színes, , amerikai misztikus- animációs kalandfilm sorozat 1. évad / 1 - 9 . rész / kb 40 – 45 perc/ epizód rendező: Ash Brannon, Christian Linke forgatókönyv: Christian Linke , Alex Yee író: Christian Linke , Alex Yee , Conor Sheehy , Ash Brannon zene: Sándor Templom , Alex Seaver szereplők: Hailee Steinfeld, Katie Leung, Kevin Alejandro, Ella Pummel, Harry Lloyd, J.B.Blanc, Jason Spisak, Toks Olegundoye A sorozat a Piltover gazdagsága és Zaun hanyatlása közötti kényes egyensúly körül forog. A városállamok közötti feszültség csak fokozódik, amikor Piltover létrehozza a Hextec-et, amely lehetővé teszi, hogy bárki irányítsa a mágikus energiát. Zaunban egy új gyógyszer A Szikrának nevezett szikrák szörnyekké változtatják az embereket. A városok közötti rivalizálás megosztja a családokat és a barátokat. Kiéleződik a testvérvárosok, Piltover és Zaun közötti viszály. A mágikus technológiák és egymásnak feszülő nézetek háborújában két nővér a szemben álló oldalakon harcol. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 webrip_arcane01e01 (video-converter.com) Videó információk: Méret: 607,99 MB Hossz: 0:43:25 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 306 pixel Bitráta: 1 871 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 1 - 4 . részig feltöltve!!!!1 point
-
A névtelen vár ( 1977 ) WEBRIP 720p. H264 MKV HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! 3,77 GB Jókai Mór regényének TV-film változata Szines, magyar romantikus- kalandfilm minisorozat 1- 6 .rész / kb 64-75 perc / epizód rendező: Zsurzs Éva író: Jókai Mór forgatókönyvíró: Molnár Gál Péter, Zsurzs Éva zeneszerző: Hidas Frigyes operatőr: Lukács Lóránt vágó: Szathmári Piri szereplő(k): Koncz Gábor (Vavel gróf) Pap Vera (Marie) Tordai Teri (Katalin) Szabó Sándor (De Fervlans márki) Pécsi Ildikó (Sátán Jutka) Márkus László (Cambray márki) Benkő Gyula (Vavel apja) Juhász Jácint (Sátán Laci) Inke László (Bernáth alispán) Buss Gyula (Henry) Zenthe Ferenc (Mátyás mester) Gálvölgyi János (tiszteletes) Franciaország vérzivataros éveiben a Vavel család teljesen megosztott. Az apa a köztársaság börtönében raboskodik, mert királypárti összeesküvésben vett részt, míg fia Napóleon tisztje. Apa és fia a börtönben utoljára hazáról, hűségről és becsületről beszélgetnek, és kiderül, ezekről a fontos dolgokról egyformán gondolkodnak. Így nem meglepő, hogy apja kivégzése után az ifjú gróf csatlakozik a királypártiakhoz, és megszökteti az országból Marie-t, XVi. Lajos lányát... 1. rész : A menekülés 2. rész : Az adomák hazája 3. rész : A csapda 4. rész : A párviadal 5. rész : Katalin- vagy- Themire 6. rész : A történet vége Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 1.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p Videó információk: Méret: 604,75 MB Hossz: 1:01:30 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 960 pixel Bitráta: 1250 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 182 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
amerikai krimi-dráma-thriller, 45 perc 3.évad / 01.- 13.rész / 2015 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Hugh Dancy (Will Graham) Mads Mikkelsen (Dr. Hannibal Lecter) Laurence Fishburne (Jack Crawford) Gillian Anderson (Dr. Bedelia Du Maurier) Raúl Esparza (Dr. Frederick Chilton) Scott Thompson (Jimmy Price) Aaron Abrams (Brian Zeller) Caroline Dhavernas (Dr. Alana Bloom) Hettienne Park (Beverly Katz) Lara Jean Chorostecki (Freddie Lounds) Eddie Izzard (Dr. Abel Gideon) Michael Pitt (Mason Verger) Rutina Wesley (Reba McClane) Videó információk: Méret: 250 - 325 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1000 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00