Megtalálták a „hosszú élet” génjét

[Millye]

Bár még nem az örök élet titkát fejtették meg, de amerikai kutatók végre azonosítottak olyan génváltozatokat, amelyek meghosszabbítják az emberek életét. Elképzelhető, hogy a férfiakból hiányoznak ezek a változatok, mivel eddig csak női hordozókra bukkantak. Érdekes módon ezek a nők valamivel alacsonyabbak az átlagnál.

 

„Egyre közelebb kerülünk annak megértéséhez, miért élnek tovább egyes emberek, mint mások” – jelentette ki a sajtónak Nir Barzilai, a New York-i Yeshiva Orvostudományi Egyetem Albert Einstein Kollégiumának kutatója. Ő és munkatársai százévesnél idősebb askenázi zsidó leszármazottakban azonosítottak két génmutációt, amely meghosszabbítja az élettartamot. Kutatásaikról a Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban számoltak be.

 

Mindkét mutáció az inzulinszerű növekedési faktor-I (IGF-I) receptorát érinti. Az IGF-I a testi növekedést és érést mozdítja elő, főként a pubertáskor idején. Azzal, hogy kissé „elrontják” az IGF-I receptorát, a mutációk megbonthatják az IGF-I kötődését, és ily módon lelassítják az érés és az öregedés folyamatát.

 

Más kutatók korábban már kimutatták, hogy a férgek, a legyek, az élesztő és az egerek élettartamának hosszát hasonló mutációk befolyásolják.

 

Világméretű kutatás

 

Barzilai és munkatársai elméletét alátámasztja, hogy a mutáció hordozóiban 37 százalékkal nagyobb mennyiségű vérben keringő IGF-I-et találtak, ami valószínűleg némiképp ellensúlyozza a receptorok rosszabb működését. A hordozók átlagosan 2,5 centiméterrel alacsonyabbak is voltak, mint az átlagpopuláció.

 

„Ez a nagy horderejű eredmény kétségkívül fel fogja gyorsítani az IGF-I mutációk világméretű kutatását más százéves korú népességcsoportok esetében is” – kommentálta a hírt Martin Holzenberger, aki szintén a hosszú élettartam okát kutatja a franciaországi St Antoine-ban lévő Inserm (nemzeti egészségügyi és orvosi kutatásokkal foglalkozó intézmény) kutatóintézetben.

 

 

Lassan öregedünk

 

 

Száz év alatt megkétszereződött a születéskor várható élettartamunk. A növekedés azonban mára igen lassú lett.

 

A születéskor várható élettartam tekintetében Magyarország – a szinte folyamatos javulás ellenére – hosszú ideje az európai országok listájának alsó harmadában van. Százévesek persze élnek közöttünk. És éltek régen, sokkal rosszabb halálozási viszonyok között is. A Hasznos Mulatságok című lap 1821-ben a mai Egerbakta plébániájának irataira hivatkozva egy András András nevű, 105 éves parasztember haláláról számolt be, hozzátéve, hogy felesége, Betsey Katalin a 97. évét tapossa, és élnek a faluban náluk idősebbek is. Buda Péter, a község mai plébánosa megmutatja a majdnem kétszáz éves bizonyítékot. Az 1821 utáni fél évtized egyházi följegyzéseiben elő is bukkan az újság említette három további név. Az egyházi iratok szerint Horváth Rozália 107, Mező András 108, idősebb Erős Mihály 110 éves korában hunyt el. Ezek a vezetéknevek a templomdomb temetőjének sírkövein, valamint a két világháború áldozatainak emléktábláján is olvashatók. Aminthogy megfordulnak e neveket viselők az Idősek Klubjában; a mai baktaiak büszkén emlegetik a nagy kort megélő felmenőket.

 

Matuzsálemi kor azonban, Egerbakta példái ellenére, keveseknek adatott meg. Ezt hangsúlyozza Hablicsek László, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutató Intézetének igazgatóhelyettese: „Ráadásul nagyon nagy, a mainak tízszerese-hússzorosa volt a csecsemő- és kisgyermekkori halandóság.”

 

E halandóság erőteljes csökkenése az egyik magyarázata annak, hogy a legutóbbi száz esztendőben kevés híján megduplázódott, a két nemet tekintve együttesen kereken 70 esztendőre nőtt a születéskor várható átlagos élettartam. A másik ok, hogy javultak az időskorúak halálozási mutatói. Egyre többen élnek meg nyolc-kilenc évtizedet. Ez év elején 32 ezer nő és 12 ezer férfi mondhatta el magáról az országban, hogy már túl van a 90. születésnapján. Ez az egyik – pozitív – oka annak, hogy az ország lakosságának átlagos életkora ma 40 esztendő, majdnem másfél évtizeddel magasabb, mint száz esztendeje. Igaz, van egy másik – negatív – ok is: drasztikusan, száz év alatt 36,5 ezrelékről 9,4 ezreléknyire csökkent a születések száma.

 

A kutató felhívja a figyelmet egy teljességgel még nem ismert hátterű jelenségre, a középkorúak, főképpen a középkorú férfiak halálozási mutatóinak hullámmozgására. A 20. század elején az ezekbe a korosztályokba tartozó magyar férfiak majdnem tíz esztendővel rövidebb további élettartamra számíthattak, mint Európa e tekintetben legjobb helyzetű országai. Az 1950-es évekre ez a különbség a felére csökkent, s az említett korosztály továbbélési mutatói elérték az osztrákokét és a finnekét. Azután ismét nyílni kezdett az olló – ha nem is a század eleji egy évtizedes mértékig. A múlt század derekától tapasztalt, három évtizedre kiterjedő „ollónyílás”, azaz romlás a férfiakénál kisebb mértékben ugyan, de a munkaképes koruk második felét élő nők körében is bekövetkezett. A tendencia végül a kilencvenes években megfordult. Ezekben a korcsoportokban nemcsak abszolút értelemben, hanem Európa átlagához viszonyítva is javulásról tanúskodnak ma a statisztikák.

 

Van azonban egy korcsoport, amelyikben a javulás ma is kisebb mértékű, mint az Európai Unió országainak többségében. A 60 évesnél idősebbek továbbélési esélyei ott gyorsabb ütemben javulnak. Hablicsek László szerint elsősorban azért, mert egy nyugat-európai nyugdíjas az általában kedvezőbb anyagi lehetőségeinél fogva magyar kortársainál jobb orvosi és gyógyszerellátáshoz

juthat hozzá.