Jump to content
PirateClub.hu

Kétoldalas LCD-t mutatott be a Samsung


blox
 Share

Recommended Posts

A dél-koreai gyártó állítása szerint elsőként fejlesztettek ki olyan kétoldalas TFT-LCD paneleket, amelyek a kijelző mindkét oldalán akár teljesen eltérő tartalmakat is megjeleníthetnek. A megoldást mobil eszközökhöz szánják.

 

A cég közleménye szerint az érdekes fejlesztést a CES-kiállításon mutatják majd be a nagyközönségnek a jövő héten, de addig is közzétették a legfontosabb technikai paramétereket és kiemelték a különbségeket a meglévő és a most ismertetett megoldás között. A különleges kijelzők legnagyobb előnye, hogy a mobil eszközök - elsősorban mobiltelefonok és PDA-k - még vékonyabbá és költséghatékonyabbá válhatnak, ami elősegítheti további elterjedésüket.

 

0105ketoldallcd.jpg

A Samsung fejlesztése egyedülálló abban a tekintetben, hogy a panel két oldalán megjelenített kép akár teljesen eltérő is lehet. Eddig ugyanis többnyire olyan esetekben használták a kétoldalas LCD-kijelzőket, ha az elől megjelenő tartalom tükrözésére, leképezésére volt szükség, a megoldások pedig jóval vastagabbak voltak a kívántnál. A gyártó mindezen problémákat megkerülte, pixelenként két kaput használnak - innen az eltérő képi anyag megjelenítésének lehetősége - mindehhez pedig egyetlen hátsó megvilágítás-forrás szükséges, ellentétben a hagyományos példányokkal, amelyek két forrással dolgoznak.

 

A kétoldalas kijelzőket főként mobil eszközökhöz szánják, ami a felbontásból (QVGA 240 x 320 pixel) is kitűnik. Az előnyök között sorolják fel a kisebb vastagságot, ami mindössze 2,6 mm, a költséghatékonyabb felépítést, és természetesen az eltérő tartalmak megjelenítésének lehetőségét. A várakozások szerint az első ilyen termékek még az első félévben megjelenhetnek a kereskedelmi forgalomban, az érdeklődők a jövő héten esedékes CES-kiállításon vehetik majd közelebbről is szemügyre a meglévő példányokat.

Link to comment
Share on other sites

ez nagyon hasznos dolog lehet ,pl: amiker egy családban nem jutnak egyezségre hogy melyik filmet nézzék akor a család első fele megy az egyik oldalra a másik fele a másik oldalra be a füleseket azt nem is zavarják egymást :P meg lan party-k ra is cool.

Link to comment
Share on other sites

De joh...vajon kinek van erre pénze? <_< elfogadnám persze :happy: de, hogy ma már miket tudnak fejleszteni, nem lep meg, mostanság csak az új cuccok jönnek, igen megrázó árral.

Link to comment
Share on other sites

ez nagyon hasznos dolog lehet ,pl: amiker egy családban nem jutnak egyezségre hogy melyik filmet nézzék akor a család első fele megy az egyik oldalra a másik fele a másik oldalra be a füleseket azt nem is zavarják egymást :P meg lan party-k ra is cool.

 

egyszerűbb ha 2 tévét veszel XD

Link to comment
Share on other sites

  • 5 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...