Jump to content
PirateClub.hu

A Csoportszex Rejtelmei


Clark
 Share

Recommended Posts

A tantra a harmonikus párkapcsolat iskolája, bár sokan összekeverik a teljesen szabad testi szerelemmel, amelybe akár az orgia is beleférhet.

 

A tantra a megvilágosodás egyetlen páros útja. A tantrikák úgy tartják, hogy az orgazmus a tökéletes meditatív állapot. Meditációban pedig tökéletesen befogadók vagyunk, így a kedvesünkkel karmát cserélünk, majd vissza. Ha mindketten csak jót akarunk a társunknak, akkor a karmikus adósságainkat előbb letudhatjuk. És egyébként a kétszemélyes szex intim és romantikus, bár lehet, hogy egyeseknek a végletekig unalmas. Tanuljuk meg megbecsülni és értékelni azt, amit már elértünk az életünkben.

 

Egészen biztos, hogy a hármadik fél és a csoportok iránti érdeklődés a pornográfia terjedésének köszönhető. Az érzelmeknek nincs helyük a csoportszexben és ha az előző bekezdés gondolatát elfogadjuk, akkor elgondolkozhatunk azon is, hogy ki is járt jól a csoportban?

 

Többször előfordult már a következő történet: A pár többéves boldog házasságban élt feltűnően harmonikusan, csak a szex kezdett ellaposodni. Néhány éve azonban piszkálta a fantáziájukat a párcserés játék. Bújták a pornómagazinok hirdetéseit, és hosszú hezitálások után, háromévnyi gondolkodás után azonban mégis belementek a játékba, és így már aktívan hirdetve keresték tovább a potenciális partnereket. Aztán robbant a bomba. Az asszonyka ugyanis rendkívül élvezte a többszereplős helyzeteket, míg a férj olyannyira nem, hogy gyakran potenciazavarokkal viaskodott. Végül az asszony lelépett az egyik - átmenetinek hitt - partnerével, és magával vitte a gyerekeket. A válás után a férj - testileg, lelkileg, anyagilag - kifosztva átkozta magát.

 

A fenti példa akár tipikus is lehet. A magazinok hirdetéseit lapozgatva a lehetőség felcsigázza és kíváncsivá teszi a szexre éhes olvasót. Hosszú hónapokig, évekig álmodozik a beteljesülésről, de a legtöbben nem jutnak tovább. Aki viszont továbblép, nem tudja, milyen nehéz feladatra vállalkozik.

 

A feleknek ugyanis olyan találkozót kell létrehozni, ahol mindenki mindenkinek tetszik, elfogadják és szexuálisan kívánják egymást. Az esetek zömében a két férfi nem kíván egymásnak örömöt okozni, de a nők esetében - a hirdetéseket olvasva - ez szinte már elvárás. A kezdők azonban még nem tudják, hogy miként tegyék meg az első lépéseket, sokszor az erotikus izgalmak helyett csak kínos kávézgatások lesznek a randikból. A gyakorlottak viszont mindjárt a lényegre térnének; kikötéseik, feltételeik vannak, sokan még AIDS-tesztet is kérnek.

 

A siker, az élvezet azonban nem garantált. Az egyiknek bejön, a másiknak nem. Olykor a kíváncsi férfiakról kiderül, hogy nem tudják elviselni, ha feleségüket élvezni látják, úgy, hogy nem ők okozzák a kéjt. A tapasztalatok szerint a nők hamarabb belejönnek.

 

A gruppenszexben nincs helye a szerelemnek. Vagy ha mégis, akkor is csak burkolva, álcázva. Szemérmesek, szégyenlősek jobb, ha bele se fognak, mert az ilyen kapcsolatokban könnyen lehet lelkileg sérülni, és ahelyett, hogy levetkőznék a gátlásaikat, inkább újabbakat szereznek. A csoportos összejövetelek kizárólag az élvhajhászásért vannak - ezért nem lehet komolyan venni.

 

Vannak íratlan szabályai is a csoportszex összejöveteleknek, amelyeket nem árt betartani és tudni, hogy érzelmekre nem számíthatunk, sőt még magunkat is megutálhatjuk.

 

- Mindig a hirdető és vendégfogadó pár irányít.

 

- Ha csak harmadikként csatlakozik valaki, a harmadik nem egyenrangú fél, hanem ő az, aki kiszolgálja a párt.

 

- Több pár találkozásánál már talán egyenrangúság van.

 

- Tilos a találkozón kívül külön randizgatni és felbolygatni az eredeti párkapcsolatokat! (A legtöbben ezt a hibát vétik!)

 

- Ha már valaki igent mondott, nem szabódhat, nem utasíthat vissza senkit és semmit.

 

- Perverzió és bizarr elemek tekintetében a pároknak előre meg kell egyezniük.

 

- Gátlásosságukat, szemérmességüket és érzelmeiket mindenki hagyja otthon.

 

Még azok is számíthatnak partnerkapcsolatuk felbomlására, vagy gyengülésére, akik szerelmüket megingathatatlannak hitték. Még azok is, akik hirdetési szövegeiket úgy kezdték, hogy "egymást egyébként nagyon szerető pár keres". A kulcsszó az EGYÉBKÉNT. Ugyanis EGYÉBKÉNT nem szeretik, hanem unják egymást. Igazságosnak hiszik, hogy nem megcsalják, hanem megosztják egymást. S bizony - ha tetszik, ha nem - az igazi szerelmesek birtokolják egymást.

 

A kapcsolatunk felújításának a legbiztosabb módja a tantra-tanfolyam, ahol új technikák és közös hobbi mellett megtanulhatjuk, hogyan tisztelhetjük, szerethetjük és lehetünk szerelmesek egymásba életünk végéig!

 

Forrás:ma.hu

Link to comment
Share on other sites

  • 4 years later...

Nagyon jó a téma.

Személy szerint nem szimpatizálok ezzel a plusz emberes együttléttel..

A páromnak persze egyik régen áhított vágya, hogy harmadikként egy lány is csatlakozzon hozzánk. Ő mindenképpen ki szeretné próbálni.

Én meg sokat gondolkozom, hogy hogyan teljesítsem..

Persze nem azért akarja kipróbálni, mert lapos lenne a kapcsolatunk, vagy nem szeretnénk egymást.. Tökéletesen megvagyunk, őszinték vagyunk, ha van valami gondja úgyis megmondja. Szerencsés vagyok vele. Viszont ez mindig is egy vágya marad és szeretnék az az ember lenni az életében, aki segít megvalósítani egy régen vágyott "álmát"..

Csak az a bibi, hogy én ilyenekkel nehezen barátkozom, és meg is mondtam neki, hogy nehezen, de ha szeretné megcsináljuk.... Viszont egy ilyen "áldozatért" cserébe én is kérek tőle majd valamit :D

 

Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...

Nem azt mondom, hogy életcélom, de azért egyszer kipróbálnám magam két lánnyal :rolleyes:

Kíváncsi vagyok, hogy elég lennék-e kettőnek is :D na meg azért, ha két csajszi kényeztet, azért az más élmény mint kettesben :P

De Ilyen 10-20 személyes orgiák nem vonzanak, pláne ha más sráci is van rajtam kívül :mellow:

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...