Keresés a fórumban
Showing results for tags 'tényfeltáró'.
-
Szomorúan aktuális könyvet tart a kezében a kedves olvasó. A szomszédunkban zajló háborúban is fontos szerepet játszik az oroszországi Wagner-csoport, ez a 2014-ben alapított, de hivatalosan „nem létező” zsoldoshadsereg, amelyet az elmúlt nyolc évben igen sok helyen bevetettek már, Ukrajnától Szíriáig, Líbiától Közép-Afrikáig – ahogy azt a Kreml érdekei épp megkívánták. A Wagner-csoport tagjai között vannak bűnözők, kalandvágyó fiatal férfiak, és leszerelt hivatásos katonák. Nem rokonszenves hősök vagy szerencsétlen megtévelyedettek, hanem lelketlen zsoldosok. Nem érdekli őket, hova kell menniük, kivel kell harcolniuk. Teszik, ami a dolguk, amiért a fizetésüket kapják. A könyv szerzője és voltaképpeni főszereplője, Marat Gabidullin ennek a Wagner-csoportnak egy kiugrott zsoldosa, aki arcával vállalja, hogy mesél mindarról, amit közvetlenül tapasztalt és amit közvetetten megtudott, elsősorban a szíriai háború évei során. Hogy miért érezte úgy, hogy „leteszi a fegyvert”, arról többféleképpen is beszél a könyvben, de talán akkor jár az igazsághoz a legközelebb, amikor elmeséli, hogy a hivatalos orosz statisztikák az „elhanyagolható veszteségekről” azért lehetségesek, mert a harcok zömét a zsoldosok vívják, még ha hivatalosan nem is léteznek. Corvina 2022 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
-
“Ugyan, ez csak egyszerű összeesküvés-elmélet” – intik le gyakorta fölényesen és megbélyegező hangsúllyal mindazokat, akik nem zengik szüntelenül a globalizáció dicséretét, esetleg fenntartással vannak iránta, sőt akár még óvatos kritikával is próbálkoznak. A könyv, amelyet most kezében tart a nyájas olvasó, feltételezhetően kissé módosíthatja majd az önmagát apologetikus önbemutatása során, félrevezető módon “globalizációnak” nevező jelenséghalmazról szóló, eltorzított diskurzust.John Perkins ugyanis nem egyszerűen hipotéziseket fogalmaz meg, amelyek akár összeesküvés-elméletként is értelmezhetőek lennének, hanem az derül ki a műfaját tekintve nehezen besorolható, megrendítő és izgalmas művéből, hogy a „globalizáció” lényege az összeesküvés. Ráadásul olyan gátlástalan, cinikus és pusztító erők összeesküvése, amelyek most már közvetlenül fenyegetik létében az egész emberiséget. A szemünk láttára bontakozik ki a sötéten kavargó, örvénylő mélység, amelyből a szerző csodával határos módon nemcsak hogy élve került ki, de sodró lendületű „krimijében” képes volt drámai tapasztalatait is megosztani az olvasókkal. Így aztán a globalizáció urainak liberalizációra, deregulációra és privatizációra ösztönző parancsa „belülről” lepleződik le, feltárva előttünk a rendszer működésének hátborzongató titkait. Jó szívvel ajánlom e könyvet mindenkinek, akiben még van felelősségérzet az egyre fenyegetőbb közös jövőnk iránt, vagyis minden normális embernek." Bogár László közgazdász [Hidden Content]
-
A Kezdet (CSÉSZEALJ PROJEKT 1) Az újkori ufóészlelések közel száz évvel ezelőtt kezdődtek. Ez tény. 1908-ban nukleáris robbanásra emlékeztető katasztrófa tarolta le Szibéria egy hatalmas területét. Ez tény. A második világháború alatt szövetséges repülők különös tűzgömböket hajszoltak Németország egén. Ez tény. Ugyanezen világraszóló konfliktussal egy időben a nácik kétségbeesetten igyekezték megépíteni a világ első repülő csészealját. Ez tény.Ezek a tények jelentik a kulcsot az ufók rémálomba illő titkához.A korábban titkolt, ám gondosan dokumentált tényekre támaszkodva a Csészealj Projekt című regénysorozat lebilincselő történet keretében tárja fel a dermesztő igazságot. Ebben az egyedülálló, vitára késztető és izgalmas műben titkokról, összeesküvésekről, és nagy-nagyon régóta titkolt igazságokról hull le a lepel. [Hidden Content] Phoenix (CSÉSZEALJ PROJEKT 2) A Phoenix-ben Harbinson a történetet a második világháború utáni években folytatja, és lerántja a leplet egy rémálomba illő titkos tudományos kísérletsorozatról, és a szuperhatalmak kormányainak az üggyel kapcsolatos felelősségéről… [Hidden Content] Genezis (CSÉSZEALJ PROJEKT 3) A Csészealj projekt című tetralógia első két könyvében, a Kezdet-ben és a Phoenix-ben W. A. Harbinson az ufójelenség ürügyén egészen a II. világháború utáni évekig követi nyomon egy, az egész világot behálózó összeesküvés szálait. A folytatásban felfedi a szupertitkos tudományos szervezetek felelősségének valódi, döbbenetes természetét.Most a Genezisben, Harbinson annak a félelmetes összeesküvésnek az eseményeit vázolja fel, mely az egész emberiséget az élőhalottak szintjére akarja süllyeszteni… [Hidden Content] Millennium (CSÉSZEALJ PROJEKT 4) A Millennium-ban Harbinson bemutatja, hogyan hálóz be bennünket az összeesküvés ezerágú szövevénye, hogy a jövőnket minden képzeletet felülmúló rémálommá alakíthassa át. Az Antarktisz jégvadonjától Paraguay esőerdejéig, a tengerfenéktől a Hold túlsó oldaláig mindenütt folytatják az előkészületeket – de még nem győztek… [Hidden Content]