papika22
-
Pontszám
6 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Posts posted by papika22
-
-
Hali!
Vszinüleg nem voltam korábban elég világos, ezért most megpróbálom aprólékosan levezetni a problémám:
Lényeg az, hogy nem tudok a widows telepítésből kilépni, ezért alóla semilyen programot nem tudok telepíteni és felhasználni.
Ide úgy jutottam, hogy a telepítés során általam beírt serialt elfogadta, a végén azzal fejeződött be, hogy aktiváljam. Volt egy gomb amelyre az volt írva, hogy "emlékeztessen később" én ezt nyomtam meg, arra gondoltam, hogy elindul a windows és én alatta bármit csinálhatok, telepíthetek, futtathatok stb. és időnként majd felhívja a figyelmem az aktiválásra. Nem így történt, hanem kilépett.
Újra bootoltam, a win betöltődése végén ugyanaz a képernyő fogadott, altiváljam. No akkor azt választottam, hogy az interneten kívánom ezt megejteni /telefonon is lehetett volna, de nem írt telszámot/ és írjam be a sorozatszámot. Beírtam azt amit a telepítés során megadtam, erre azt válaszolta, hogy ez a szám már elérte a max felhasználót adjak meg másikat. Megadtam egy másikat, amelyet azzal fogadott el, hogy megköszönte az aktiválást és volt egy OK gomb amit meg lehetett nyomni. Megnyomtam abban a hitben, hogy előjön a szokásos win nyitó képernyő, de nem így történt, hanem visszakaptam az aktiválási menüt. Még megpróbáltam párszor megint az aktiválást, de azóta mindíg azt írja, hogy a "kapcsolat nem sikerült" és ebből az állapotból csak a fent említett /emlékeztessen később/ és a START gomb helyén levő "kilépés a windowsból" gomb-al lehetett továbbmenni, gyakorlatilag mindkettő a kilépést jelentette. Csökkentett módban dettó ugyanez a helyzet, onnan sem tudok tovább menni, csak kilépni.
Tehát a ti próbálkozástok csak akkor lesz aktuális, ha befejeződik a win telepítés és feláll az op. rendszer.
Itt tartok most.
Bocs, hogy kicsit hosszú lettem, de úgy éreztem, hogy nem volt érthető a problémám.
Most erre mit tudtok lépni?
Üdv: papi
-
Frosty89
Szerinted a sikeresen letöltött kód alatt levő Windows.Genuine.Advantage.Validation.v1.7.18.5 könyvtárat bemásolva a windows könyvtárba és DOS alatt elidítva az install.bat-ot esetleg eredményezheti azt, hogy a windows aktiválva lesz, vagy legalább be tudnék lépni?
-
Sziasztok!
Nagyon köszönöm válaszotokat, de a legfontosabb dolgot még nem tudtam megoldani: a Windowsba belépést. Az a gyanús a dologban, hogy látszólag megtörtént az aktivizálás, de nem aktiválódott a Win. Azóta ismét el akartam játszani ezt a procedurát, de interneten azóta nem tud a gép kapcsolatba lépni velük, a telefonos kapcsolatot erőlteti. Lehet, hogy a saját tűzfalán keresztül nem érkezett meg valami feloldó jel?
Arra gondoltam, hogy kívülröl valahogy be lehetne avatkozni legalább annyira, hogy elinduljon -mégha visszapofázik is- és a többit talán már könnyebben lehetne folytatni a segítségetek alapján. A regeditbe is csak a Windows futása alatt tudok belépni. Szóval ebben kéne még egy kis /vagy nagy/ lökés.
Egyébként nem létkérdés ha nem fog menni, csak ezt a Home-t is ki akartam próbálni.
Még várok egy pár napot, hátha valaki már túljutott ezen a problémán, ha nem: format c:
Kösz és üdv: papi
-
Az eggyik legyszerűbb
1, indítod a dos-os telepítőt
2, Miután befejezte újraindítasz
3, És élvezed a 'legális' Winfost
http://tilosa.tinyurl.net/y9hjaw
rar jelszó:
teamDWLZ
saját up
Szia!
Már többször letöltöttem, de minden alkalommal azt írja: CRC hibás, vagy nincs meg a vége, vagy a jelszó hibás.
Az idézett kód a hibás, vagy én csinálok valamit rosszul?
Ez úgy működne, hogy kiírni flopyra, bootolás után erről elindítani a gépet, majd amikor megáll kivenni a lemezt és újra boot, de akkor már a "legális Winfos" indulna? Az előző hozzászólásomban leírtam a problémámat, arra keresek megoldást.
Üdv: papi
-
Köszönöm, ez már jó volt.
Azonban még nem tudom használni, mert feltettem az XP Home-t ami azzal végződik, hogy aktiváljam és regisztráljam. Ebből sehogyan sem tudok kilépni. Próbálkoztam az aktiválással, el is fogadta, meg is köszönte és nyomtam egy OK-t, de továbbra sem tudok kilépni ebből az állapotból /csak a kikapcsolást engedélyezi/ és megint aktiválni akarja. Csökkentett módban is ugyanez a helyzet. Mi van ilyenkor, mi a trükk, hogy ki tudjak lépni ebből az áldatlan állapotból és valamelyik törőt alkalmazni tudjam?
Természetesen ezt a hozzászólást nem erről az op. rendszer alól írom.
Üdv: papi
Windows eredetiségvizsgálat
in Windows
Posted
Sziasztok!
Sajnos belefáradtam és feladtam a próbálkozásokat. Mint írtam csak ki akartam próbálni a Home-t. Feltettem az XP Prof.-t probléma nélkül, azóta működik.
Elnézést kérek a hiábavaló munkátokért.
Még egyszer kösz és üdv: papi