Jump to content
PirateClub.hu

Clark

Veterán
  • Pontszám

    837
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Clark

  1. Clark

    Hancock 2

    Kevés olyan film van, mely nem folytatás, adaptáció vagy feldolgozás és bejut a legsikeresebbek közé az adott évben, s ha akad is egy pár ilyen, azoknak a sorsa általában második rész lesz, ld. a Másnaposok, a Faterok motoron vagy éppen a Hancock. A meglehetősen tróger szuperhősről szóló történet sikeréhez nem férhet kétség, s csak reménykedhetünk benne, hogy a jó alapanyagból a jó színészekkel ezúttal a közepesnél jobb filmet is elő tud állítani Peter Berg, a visszatérő rendező. A Hancock 2 történetéről még továbbra sem tudni semmit, az azonban mindenképp beszédes, hogy nem csak a címszerepet alakító Will Smith, hanem Charlize Theron is vissza fog térni a folytatásra. Szerencsére a rendező volt olyan kegyes, hogy Theron visszatérésének hírének bejelentése mellett elejtse, hogy a folytatásban minimum egy újabb, isteni hatalommal bíró lény is meg fog jelenni, a szerepre is megvan már a kiszemelt színész. Forrás:sg.hu
  2. Clark

    Együttes szólánc

    All (műfaj: Punk rock)
  3. Clark

    Teszt

    Amúgy én is sajnálom az ilyen embereket
  4. Clark

    Teszt

    Hát én megnéztem régebben ezt, majd tükörbe néztem, de nem történt semmi, mielőtt belenéztem volna, gondolkodtam, biztos valami agymanimulációs dolog lehet, és mikor belenézek a tükörbe, valami történni fog, de semmi
  5. Clark

    WWE pankráció

    Kár érte, de attól még mehetne a TNA-ba, vagy nem Amúgy ahogy olvastam Undertaker-t súlyosan megverték, és ezért képtelen harcolni Fatal4Way-ban De dúrva, Tommy Dreamer a TNA-ba ment
  6. Clark

    Szupercsapat (A-team)

    Én is várom márt ez a filmet, bár az én véleményem szerint, Az új Mr.T helyére Ezekiel Jackson-t tettem volna be, mivel ő sokkal jobban hasonlít rá, kettő db kép összehasonlítás:
  7. Clark

    WWE pankráció

    Nem is tudtam hogy Mike Knox visszavonult
  8. Clark

    WWE pankráció

    Csináltam egy top 5-öt arról hogy a wwe-ben kivan a legjobban kigyúrva: 1. Ezekiel Jackson 2. The Great Khali 3. Batista 4. Triple H 5. John Cena
  9. Clark

    WWE pankráció

    Jó volt az WWE Over The Limit, CM Punk kopasz lett Egyedül azt sajnálom hogy Big Show nem nyert, mert Jack Swagger diszkvalifikált magát
  10. Clark

    WWE pankráció

    WWE Over The Limit Meccsek: WWE Champion John Cena vs. Batista ("I Quit" Match) World Heavyweight Champion Jack Swagger vs. Big Show (itt tuti hogy Big Show nyer) Rey Mysterio vs. CM Punk (S.E.S. Pledge vs. Hair Match) Randy Orton vs. Edge Unified Tag Team Champions The Hart Dynasty vs. Chris Jericho & The Miz Intercontinental Champion Drew McIntyre vs. Kofi Kingston Szerintem ezek jók lesznek.
  11. Clark

    WWE pankráció

    Ő az: http://en.wikipedia.org/wiki/Adam_Birch
  12. Clark

    WWE pankráció

    Hát arra én is kíváncsi vagyok, lehet egy visszatérő pankrátor Pl:. Luke Gallows is nagyon megváltozott, mert ugye bár ő Festus volt eredetileg Előtte: Utánna:
  13. Clark

    WWE pankráció

    Hát jó meccsek voltak, Cena-nál maradt a WWE Championship CM Punk nyert. Meglepetésre, Jack Swagger megtartotta a World Heavyweight Championship-et. Sheamus legyőzte Triple H-et És várható volt hogy Edge győz
  14. Clark

    Windows 7

    Köszi a tippet Gyuszi02
  15. Clark

    Windows 7

    Sziasztok! Valaki esetleg nem tudna adni WinfastPVR2000 tv kártyához Driver-t és illesztőprogramot, mert a Vistával is megpróbáltam, a Driver része jó is volt, de az illesztőprogram nem, ami lényeges, mert anélkül nem is működik, nem látja a gép a tv karit Előre is köszi.
  16. Clark

    WWE pankráció

    Érdemes megnézni a Royal Rumble-t, fantasztikus volt, és a végén lesz egy visszatérő karakter, nem árulom el ki, majd mindenki megnézi
  17. Sylvester Stallone ötödik Rambo-filmje némileg kilóg majd a sorból. A következő sorokat olvasva megtudjátok, miért. Sokan kinevették a korosodó színészt, amikor elhatározta, hogy új Rocky, majd Rambo filmeket forgat, ráadásul rendezni is óhajtja őket. A kezdetben fanyalgó kritikusok aztán hatalmasat koppantak, s ha mindenki nem is, jó részük kénytelen volt elismerni, hogy Sly nem csak jó forgatókönyvet tud írni, hanem a rendezés sem áll messze tőle. Igaz, a polihisztor Clint Eastwood zsenijéhez nem mérhető, de azért le a kalappal előtte. A 64. évét taposó színész hallani sem akar a nyugdíjról, Edgar Allan Poe életrajzi filmet készít elő, az akciószátárok krémjét (Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Bruce Willis, Mickey Rourke, stb.) felvonultató The Expendables utómunkálataival foglalkozik, s rövidesen nekilát a Rambo V: The Savage Hunt forgatásának is. Utóbbi alkotás ismételten az Egyesült Államokban, annak is az észak-nyugati erdőségében játszódik, nagyjából ott, ahol az Első vér. A történetben egy titkos katonai létesítményben folytatott kísérletek játszanak fontos szerepet. A cél a tökéletes katona, a lelkiismeret nélküli gyilkológék létrehozása. Az ókori perzsa hadsereg "halhatatlanjai" (gyerekkoruktól gyilkolásra képzett harcosok) valamilyen módon (ez még nem tiszta) részesei a kutatásoknak. Az eredmények rendkívül biztatóak, kezdetben minden jól megy, ám ahogy lenni szokott, valaki valamit rendesen elront, az egyik kísérleti patkány pedig elszabadul, és beveszi magát az erdőbe. Rambo egy kommandó élén ered a nyomába, hogy elkapja a nála is sokkal veszedelmesebb gyilkost. Forrás:gamestar.hu
  18. Clark

    WWE pankráció

    Szerintem jó lett a Survivor Series Meg a Hétfői Raw-ot is érdemes megnézni, speciális kiadás
  19. Clark

    WWE pankráció

    Szerintem Triple H fogja megnyerni az övet, mert nála már volt egy párszor, és nem kizárt hogy most is hozzákerül
  20. Clark

    CAB

    CAB - 501 - Megmentő http://www.youtube.com/watch?v=AEntf37a5Cc SzezonNyitó rész
  21. Clark

    CAB

    CAB - 415 - Bizarro bosszúja http://www.youtube.com/watch?v=-gGz5z8q5sE évadzáró Kellemes nézzést
  22. Clark

    Hogy vagytok?

    Hát én jól érzem magam, lelkileg kicsit szarúl, de amúgy megvagyok, mivel ma van a szülinapom, így nem akarok boldogtalan lenni.
×
×
  • Create New...