shankie

Nagyon szépen köszönöm és örülök, hogy tetszik! Számomra ez a legnagyobb elismerés, hogy olyan embernek is tetszik, aki egyáltalán nem is hallgat ilyen zenét. Örülök, hogy nyitott voltál rá

Sziasztok!

 

Szeretném veletek megosztani új számomat (meglepő módon éppen ez a címe is:) )

Ez a dal a hamarosan megjelenő ShanKie - 24 című lemezem előfutára, promó száma.

Hallgassátok szeretettel, véleményt nagyon szívesen fogadok, valamint csatlakozhattok hozzám a facebookon is a

http://www.facebook.com/shankiemusic

oldalon, ahol bővebb infókhoz juthattok a lemezem kapcsán. A megosztásnak is nagyon tudok örülni

 

 

Ezt anno két évvel ezelőtt írtam...

 

ShanKie - A zenész

 

Mi ez? Vajon mi lehet?

Csend van, rettentő csend a koncertteremben.

Pár hangszer csak mi ott maradt,

És a földön heverő kólásüveg.

A székek üresek, olyan mintha sírnának,

És mintha mindent apró pókhálók borítanának.

Az épület elhagyatott, senki sincs odabent,

Talán nem is voltak, már régen nem.

Csak áll szerényen

Az utca szélén, esőverte, romos hangterem.

És mintha egyszerre szóra késztetné egy hang,

Az ajtó nyílik, s belép egy hajléktalan.

Régi faajtó, mely talán évtizedek óta állott kinyílatlanul,

Recsegő hang kíséri létét, amint a már dohosodó parkettára lép az elárvult.

Egyszerre megtörik az átok, hang szökik a kis terembe,

Már a székek sem árvák, a látogató helyet foglalt benne.

Újra mozdulás élménye, újra hangok tömkelege,

Ahogy az idegen a nagybőgő húrjait pengette.

Mintha minden táncra perdült volna,

Mintha minden élne, minden mosolyogna.

Szóra készteti a hangszereket,

Játszik rajuk, és élvezi, ahogy ujjai peregnek.

A hangszerek mind boldogok, vidám nóta hallatszik,

Újra életre kaptak, az egész terem pompában úszik.

Többen nem lesz néma soha,

És ez az úr nem egy hajléktalan, hanem a zenész, maga.

Sony Ericsson K750i...

ShanKie: Szívemnek

 

Szemedbe néztem, lángot láttam,

Ezer, meg ezer érzéki csillogás,

Remegve hajolok feléd, csókra tartom számat,

Engedem a szívemnek, hogy suttogjon egy vallomást?

Téged, s engem a sors, mint almát a fának,

Levelét, s törzsét egymásnak teremtett.

Esti időben, álmos tekinteted, szemed fáradt,

Karomba zárnálak, és suttognám: NAGYON SZERETLEK!

 

Ez egy saját vers, remélem tetszeni fog:)

Amúgy akit érdekelnek a verseim, itt megtalálhatjátok:

http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=User_Stories&rop=list_articles&secid=ShanKie