Jump to content
PirateClub.hu

Hercegno125

Törzstag
  • Pontszám

    6,750
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    164

Minden tőle: Hercegno125

  1. Móra Ferenc - Ének a búzamezőkről ( 2006 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! Az 1927-ben írt regény komor témája az első világháború, de nem a harctereken sínylődő katonákról szól elsősorban, hanem azokról a tragédiákról, amelyek a hátországban játszódnak le. Tanyavilágban élő két emlékezetes asszonyalakja közül az egyik – Etel – váltig hiszi, hogy férje egyszer hazajön, a másik viszont "összeáll" a nála dolgozó orosz hadifogollyal. Ez utóbbi nem is éri meg férje visszatérését: gyermekszülésben meghal, a hazakerült férfi viszont a sorsközösség vonzásában fokozatosan összemelegszik az urára hiába várakozó Etellel – házasságot is kötnek, gyerekük születik. Kiderül azonban, hogy az elhunytnak hitt férj él, s ez teljesen összeroppantja az életüket: az asszony megzavarodik, és egy éjszaka a halastóba fullad, a férfi pedig a bűntudattól űzve felakasztja magát. Móra mindezeket a tragikus fordulatokat nem romantikus színezéssel, hanem népmesei-balladás árnyalatokkal jelentíti meg, ami különös helyet jelöl ki a műnek a magyar regényirodalom térképén. Író: Móra Ferenc Mű címe: Ének a búzamezőkről Megjelenés éve: 2006 Előadó: Papp János Formátum: Mp3 Játékidő: 646 perc ( 10óra 46 perc ) Bítráta: 96 kbps Méret: 446 Mb [Hidden Content]
  2. Edgar Rice Burroughs – Tarzan a fenevadak élén ( 2016 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!!! Tarzan és Jane kisfiát, Jacket elrabolják Londonban, miközben ő Párizsban tartózkodik. A háttérben Rokov és társa áll. Olyan jól mesterkedik, hogy a hazatérő Tarzant és feleségét is csapdába csalja egy hajón, miközben ők nem találkoznak. Tarzant kiteszi egy szigeten, Afrika közelében. A dzsungel fia elismerést vív ki magának az ott élő emberszabású majmok között, és kitartó munkával megszelídít egy párducot. Egy napon feketék érkeznek a szigetre kenukkal és harcra kerül sor. A feketék egyikét, aki kitűnt tartásával és erejével társai közül, életben hagyják. Mugambinak hívják és Tarzannal, a párduccal, a majmok vezetőjével Akuttal, s néhány további emberszabásúval csónakba szállnak és a kontinens felé veszik az irányt. Közben Jane-t megszökteti a svéd szakács. Rokov a pár gyermekét egy kannibál faluba akarja vinni, hogy ott neveljék fel. A rettegett csapat Tarzannal az élen az Ugambi folyón halad felfelé a nyomukban. A közeli falvakban menekülnek előlük, de van ahol tőrbe csalják, amikor egyedül előremegy. Különböző viszontagságok után sikerül újra Rokov nyomába erednie, közben Jane megmentőjét megölik. Amikor már sikerülne elkapni a gaztevőt, egy krokodil kapja el Tarzant. Később a hajón találkoznak újra, ahol már nincs menekvés, a párduc ugrik Rokovnak. De társa, Paulvics még életben van és eléri, hogy a hajón robbanás legyen, aminek következtében mindannyian a dzsungelszigetre kerülnek. A sziget másik oldalán felbukkannak más gazemberek is… Író: Edgar Rice Burroughs Mű címe: Tarzan a fenevadak élén Megjelenés éve: 2016 Előadó: Gépész Formátum: Mp3 Játékidő: 438 perc ( 07 óra 18 perc ) Bítráta: 128 kbps Méret: 380 Mb [Hidden Content]
  3. Edgar Rice Burroughs – Tarzan visszatér ( 2013 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! A kalandos életű amerikai író, Burroughs – Verne és Wells – nyomán sci-fi történetekkel kezdte pályáját, majd 1912-ben, első Tarzan könyvével egycsapásra ismertté vált. A könyv az idők során tengeri kígyó hosszúságúra nyúlt. Az első kötet címe: A dzsungel fia – a Tarzan-sorozat „alapműve”. Vele kezdődik Tarzan kalandjainak szövevényes láncolata, belőle ismerhető meg a majomember „genezise”. Tarzan gyermekkorában az afrikai dzsungelben egyedül marad, mert előbb édesanyja, majd apja is meghal. Majmok nevelik fel. Később elvesz egy amerikai nőt, gyermekei születnek, majd unokái. Az egzotikus környezetben hihető és hihetetlen kalandok sorozatát éli át Tarzan, eszével és erejével azonban mindenen és mindenkin diadalmaskodik. Író: Edgar Rice Burroughs Mű címe: Tarzan visszatér Megjelenés éve: 2013 Előadó: Gépész Formátum: Mp3 Játékidő: 590 perc ( 09 óra 50 perc ) Bítráta: 128 kbps Méret: 517 Mb [Hidden Content]
  4. Berg Judit - Micsoda Idő ! ( 2009 ) Hangoskönyv Mp3 Nem egy megszokott hangoskönyv ez. Kicsit félúton van a hangoskönyv és a régi, jól megszokott rádiójátékok izgalmas hangvilága között. Minden szereplőhöz külön zenei motívum kapcsolódik, egy-egy szimfónikus hangszer kíséretében (képzeljük el Pankát, mint xilofon, Szarvasbogár bácsit csellóként és így tovább). Így kerülnek lopva közelebb a gyerekek a zeneiséghez, komolyzenéhez és kísérő/aláfestő zenéhez, játékos formában. Berg Judit tündér sorozatának, a Panka és Csiribínek most megérkezett a hangoskönyv-változata is. Az időjárás és az idővel kapcsolatos fogalmakat végigjáró könyv Ónodi Eszter hangján szólal meg. Rengeteg hangszert ismerhetünk meg a lemez segítségével, és nem véletlen az igényes zenei alap, a történeteket Bizek Emi, Fonogram Díjas zeneszerző zenésítette meg. Kiadó: Kereskedelmi forgalomba nem került Író: Berg Judit. A mű címe: Micsoda Idő ! Felvétel készült: 2009 Felolvassa: Ónódi Eszter Játékidő: 0.45 perc Formátum: Mp3 Bítráta: 128 kbps Méret: 49,5 Mb [Hidden Content]
  5. Fésüs Éva - Ajnácska ( 2007 ) Hangos mese Mp3 Kerekegyország királyának sürgősen meg kell házasítania a fiát, Deliszép királyfit, különben semmi nem menti meg az országot az anyagi csődtől. Szép hozománnyal kell tehát rendelkezzen az ara, a királyfi - úgy tűnik - nem nősülhet szerelemből. Aligvári Ajnácska, az egyik szomszéd király uralkodójának lánya tűnik legalkalmasabbnak az "országmentésre". És máris jöhetnek a bonyodalmak: a fiatalok véletlen találkozása, az aligvári királyi palotában Nadály hercegnő és Nagy Amondó cselvetései a királyi trón megszerzése érdekében, az összekevert arcképek, a gonosz lápkirály, Lápi Lapaj országpusztító fenyegetése, s természetesen következik a megoldás. Ki más menthetné meg a szomszéd királyságokat, segíthetné egymásra találni a királyfit és a királylányt, mint a szegény ifjú, Árva Ábris, és Rozi, az aligvári palotában sürgő-forgó cserfes szolgálólány. Hogy a végén a jó és gonosz is elnyeri méltó jutalmát, az egyértelműen a földön két lábbal álló, egyszerű, természetes ésszel bíró népi szereplőknek köszönhető. író: Fésüs Éva Mű címe: Ajnácska Megjelenés éve: 2007 előadó: Götz Anna játékidő: 218 perc bítráta: 128 kbps Típus: Mp3 Méret: 199 Mb [Hidden Content]
  6. Edgar Rice Burroughs - Tarzan a majomember ( 2013 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! Alig tett tíz lépést a dzsungel felé, amikor az egyik alacsony bokor árnyékából egy hatalmas testű alak lépett elé. Először azt hitte: az övéi közül van ott valaki, de a következő pillanatban megismerte Bolganit, a hatalmas gorillát. Olyan közel volt hozzá, hogy menekülni nem lett volna értelme. A kis Tarzan tudta, hogy most ki kell állnia és meg kell küzdenie az életéért. Ezek az óriási fenevadak halálos ellenségei voltak törzsének, és sem az egyik, sem a másik fél nem kért, s nem is adott soha kegyelmet! A Tarzan-regények rutinnal megírt naív történetek, eszmei értékén kívül (az őserdei vad törzsek és az eltorzult fehér civilizáció közt próbált egy nemes, természetes embereszményt találni) - a Tarzan-könyveknek irodalmi értékük nincs, hatásuk abban rejlik, hogy rendkívül szórakoztatóak. Író: Edgar Rice Burroughs Mű címe: Tarzan a majomember Megjelenés éve: 2013 Előadó: Gépész Formátum: Mp3 Játékidő: 580 perc ( 09 óra 40 perc ) Bítráta: 160 kbps Teljes méret: 543 Mb [Hidden Content]
  7. Vaszary Gábor - A szőkékkel mindig baj van ( 2010 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! A könyv Vaszary halhatatlan Párizs-regényeinek legkiemelkedőbb darabja. Párizs zamatát, illatát, bohémségét, könnyedségét senki nem tudja nála jobban megeleveníteni. Iróniája az a tünékeny, finom humor, amin „hol sírunk, hol meg nevetünk”. A regény tizenhat nyelven jelent meg. Mindmáig világsiker. Hallgatni arany! Főleg olyan szórakoztató és színvonalas irodalmi művet, mint amilyet most tart a kezében a kedves vásárló. A Helikon Kiadó ezzel a hangoskönyv-sorozatával azoknak kíván kedvezni, akik nem szeretnének lemondani az irodalom nyújtotta élvezetről, de nincs idejük naponta órákat olvasni, vagy az utazgatással töltött időt tartalmasan, érdekes könyvek hallgatásával kívánják eltölteni. A sorozat első darabja Vaszary Gábor A szőkékkel mindig baj van című regénye, amely Rudolf Péter előadásában garantáltan felhőtlen szórakozást biztosít mindenkorosztály számára. Kiadó: Helikon kiadó író: Vaszary Gábor Könyv címe: A szőkékkel mindig baj van Kiadás dátuma: 2010 Felolvassa: Rudolf Péter Játékidő: 477 perc / 07 óra 57 perc / Formátum: Mp3 Bítráta: 192 kbps Méret: 632 MB [Hidden Content]
  8. Márai Sándor - Rómában történt valami ( 2017 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! Márai a múltat használja fel arra, hogy beszéljen a változatlan történelemről – arról, hogy lényegében az emberek ugyanolyanok, éljenek a XX. század végén, vagy a köztársasági Róma végnapjaiban. Hogy ugyanúgy gyakran az lát a legtisztábban, akiről nem is hinnénk, és az téved, aki a legközelebb áll az eseményekhez. És hogy valójában mindenki vak, mert maga is benne él az eseményekben, és csak nagyon ritkán képes észrevenni, hogy olyasmit él át, ami évezredeken át hatást gyakorol majd az emberekre. A Rómában történt valami nemcsak történelmi regény, hanem történelem alulnézetből. Talán ezt az alcímet viselhetné Márai regénye, amely Julius Ceasart, a diktátort, sok későbbi diktátor előképeként mutatja be. A szellemes, gyakran gúnyos, a történelemi ismereteket legnagyobb könnyedséggel sugárzó szöveg Rátóti Zoltán előadásában, szinte odavarázsol minket Cézár Rómájába. A regény képzeletbeli beszélgetések sorozata, melyek Cézár halála napján akár elhangozhattak volna és ez különösen alkalmassá teszi az élvezetes előadásra. Kiadó: Titis Kft Író: Márai Sándor A mű címe: Rómában történt valami Felvétel készült: 2017 Felolvassa: Rátóti Zoltán Játékidő: 434 perc ( 07 óra, 14 perc ) Formátum: Mp3 Bítráta: 128 kbps Méret: 394 Mb [Hidden Content]
  9. Bayard, J.- A zöld anakonda ( 2014 ) Hangoskönyv Mp3 Steve hangos kiáltásokkal szólítgatta édesanyját, de nem jött válasz. Keresni kezdték, és rövidesen összekötözve, betömött szájjal találták meg az egyik kamrában. Mrs. Derryck elmondta, hogy valami zörgésre lett figyelmes, és kiment körülnézni... amikor hirtelen ajkára fagyott a szó, és tágranyílt szemmel meredt a ház falára. -- Ott... nézzétek... -- rebegte alig hallhatóan. A két férfi kíváncsian követte Mrs. Derryck pillantását. A falon, az ajtó mellett, egy színes rajz látszott. -- Valami kígyót rajzoltak oda -- vélte Steve közönyösen. -- Oh, jaj! Ez a rettenetes anakonda -- tördelte a kezét az anyja. -- Anakonda... a mexikói őserdők rettegett óriáskígyója. A mexikóiaknál ez a vérbosszú jele -- mondta lassan a sheriff, és hosszan nézett az asszonyra. Kiadó: Kereskedelmi forgalomba nem került Író: Bayard, J. A mű címe: A zöld anakonda Felvétel készült: 2014 Felolvassa: Gépész Játékidő: 131 perc ( 02 óra, 11 perc ) Formátum: Mp3 Bítráta: 128 kbps Méret: 106 Mb [Hidden Content]
  10. Csukás István - Pom Pom meséi-Mirr-Murr kalandjai ( 2016 ) Hangoskönyv Mp3 Hogy kicsoda Pom-pom? Talán nem ismeritek? Igazán senki nem ismerhet, mert hol ilyen vagyok, hol olyan. Pompom, a kedves beszélő szőrcsomó, aki mindig elkíséri Picúrt az iskolába, és közben vidám történetekkel szórakoztatja Fetéktüsszentő Hapcibenőről, Madárvédő Golyókapkodóról és természetesen Gombóc Artúrról, aki mindenféle csokoládét szeret. A lyukas csokoládét, a szögletes csokoládét, a kerek csokoládét Csukás István méltán népszerű mesefiguráinak kalandjai Rudolf Péter tolmácsolásában. Kiadó: Kossuth kiadó Író: Csukás István A mű címe: Pom Pom meséi-Mirr-Murr kalandjai Felvétel készült: 2016 Felolvassa: Rudolf Péter Játékidő: 200 perc ( 03 óra, 20 perc ) Bítráta: 128 kbps Formátum: Mp3 Méret: 139 Mb [Hidden Content]
  11. Márai Sándor - Ég és Föld ( 2007 ) Hangoskönyv Mp3 A nagy elbeszélő annak adja bizonyságát ebben a kötetben, hogy a rövid írásoknak is mestere. Márai mindig, figyelt, megfigyelt, szemlélődött. Elmondja nekünk véleményét a szerelemről és barátságról, életről, öregségről és elmúlásról. Vallomások ezek művészetről és irodalomról, az írásról, életéről, egy életről könyvek között. „Ég és föld között élek, van bennem valami halhatatlan és isteni, de szoktam az orrom is piszkálni, ha egyedül vagyok a szobában, lelkemben elfér India minden bölcsessége, de egyszer pofozkodtam a kávéházban egy részeg iparlovaggal, hiszek az értelem felsőbbrendű erejében, s egészen ostoba társaságokban fecsegéssel tötöttem el életem legtöbb estéjét, hiszek az égben és a földben, mert ember vagyok, ég és föld között, ámen." Kiadó: Kossuth /Mojzer kiadó író: Márai Sándor A mű címe: Ég és Föld Felvétel készült: 2007 Felolvassa: Bozó Andrea , Lukács Sándor Játékidő: 210 perc ( 03 óra, 30 perc ) Bitráta:128 Kbps Formátum: Mp3 Méret: 177 MB [Hidden Content]
  12. Desmond Bagley – Forgószél ( 2014 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! Nincs semmi rendkívüli Mabelben, kivéve talán a temperamentumát. A hagyományosan női névre keresztelt hurrikánnak békésen el kellene haladnia San Fernandez és a többi karib-tengeri sziget mellett. David Wayatt azonban, aki szinte csalhatatlan érzékkel rendelkezik a hurrikánokat illetően, meg van győződve róla, hogy Mabel irányt fog változtatni, és éppen San Fernandez fővárosát, St. Pierre-t fogja útba ejteni. Csakhogy senki nem hajlandó hinni neki, és mintha mindez még nem lenne elég, hamarosan kiderül, hogy nem a hurrikán az egyetlen probléma, amivel szembe kell néznie… Kiadó: Kereskedelmi forgalomba nem került Író: Bagley Desmond A mű címe: Forgószél Felvétel készült: 2014 Felolvassa: Gépész Játékidő: 608 perc ( 10 óra, 08 perc ) Formátum: Mp3 Bítráta: 96 kbps Méret: 370 Mb [Hidden Content]
  13. Nyulász Péter – Helka / A Burok-völgy árnyai ( 2019 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! A tihanyi Soktornyú Kastély népe ünnepre készül: Helka hercegkisasszony hamarosan hivatalosan is trónörökössé válik. Különös események zavarják meg a Balaton északi partjának életét, és az ünnepi előkészületeket. A közeli Burok-völgyben sötét lelkű teremtmények gyülekeznek, hogy a kegyetlen Bora vezetésével feldúlják a Balaton békéjét. Helka legendája a Balaton elfeledett mítoszai közé tartozik. A fantasy határát súroló, spamelo kalandregényében Nyulász Péter számtalan utalást és információt rejtett el. Ismerd meg őket, és döntsd el: elhiszed-e, hogy valaha tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók lakták a mindannyiunk szívében helyet kapó Balatont! Kiadó: Kossuth - Mojzer Kiadó Megjelenés éve: 2019 Mű címe: Helka / A Burok-völgy árnyai Előadó: Für Anikó Játékidő: 610 perc bítráta: 160 kbps Méret: 598 Mb [Hidden Content]
  14. Jenei András: Tengercseppek / Válogatott novellák / 2015 Hangoskönyv Mp3 „Az életem pillanatai olyanok, mint cseppek a tengerben, de ezek alkotják a nagy vizet. Néhány gondolatom, ezekben a formákban, mint a víz a világegyetemben, egyszer itt, aztán ott; megfestett szivárványképben a színeket adva, egy csokorba összegyűjtve, melyek megtalálhatják a párhuzamot az elmélázó emberrel, s ha már átadhatnak valamit, tudom, hogy minden vad viharos tenger megnyugszik egyszer…...” Jenei András Kiadó: Magánkiadás Szerző: Jenei András Mű címe: Tengercseppek / Válogatott novellák Megjelenés éve : 2015 Előadja: Gépész Játékidő: 03:16:55 (197 perc) Bitráta: 128 kbps Méret: 180 Mb [Hidden Content]
  15. Márai Sándor – Mágia / Válogatott Novellák / ( 2011 ) Hangoskönyv Mp3 "Egyszóval felfedeztem, hogy az írás mágia. Mi a mágia? Hát igézet, varázslat. Keverék szóból, álomból, érzésből, bűvös jegyek egyvelege, melynek visszaható ereje van az életre, éppen úgy, ahogy az életnek szóalkotó ereje is van." Márai Sándor kiadó: Kossuth-Mojzer Kiadó Megjelenés éve: 2011 író: Márai Sándor cím: Mágia előadó: Mácsai Pál formátum: Mp3 játékidő: 02 óra 38 perc( 158 perc ) bítráta: 128 kbps Méret: 135 Mb [Hidden Content]
  16. Mérő László - Sok út vezet a Nirvánába ( 2013 ) Hangoskönyv Mp3 A szerzú Mindenki másképp egyforma című könyve – és az ez alapján készült hangoskönyvünk is – a racionális gondolkodásról szól, jóllehet ilyesmi talán nem is létezik, hiszen az emberi gondolkodás alapvetően nem racionális. A keleti világszemlélet szerint az emberi lelkeket a nirvánába jutás vezérli. De hogy végül is mi a nirvána, arról megoszlanak a nézetek. Talán ezért is oly gyakran idézett a mondás: „Sok út vezet a nirvánába”. A világ bonyolult. Mi emberek pedig sokfélék vagyunk, ugyanakkor elképesztően egyformák is. A világ megérthetősége, boldogulásunk lehetőségei. - Ezeket a témákat boncolgatja a szerző a szellemi kalandra vágyó olvasók és hallgatók igényeit megcélozva, eddig talán legnépszerűbb művében. Kiadó: Kossuth / Mojzer kiadó Felvétel készült: 2013 Író: Mérő László A mű címe: Sok út vezet a Nirvánába Felolvassa: Für Anikó Játékidő: 55 perc Bítsűrűség: 192 kbps Formátum: Mp3 Méret: 71 Mb [Hidden Content]
  17. Jókai Mór - Bosszú a túlvilágon ( 2006 ) Hangoskönyv Mp3 Jókai Mórnak, a magyar romantikus próza legnagyobb alakjának regényei szórakoztató olvasmányok, bár ezekre az elmúlt fél évszázad a kötelező irodalom pecsétjét bélyegezte. Ebből a három elbeszélésből eddig talán kevésbé ismert oldaláról ismerhetjük meg, a XIX. század közepéről egy tudományos-fantasztikus író kacsint ránk. Tartalom Bosszú a túlvilágon A láthatatlan seb A magyar thea Kiadó: Kossuth / Mojzer kiadó Felvétel készült: 2006 Író: Jókai Mór A mű címe: Bosszú a túlvilágon Felolvassa: Sinkó László Játékidő: 63 perc Bítsűrűség: 320 kbps Formátum: Mp3 Méret: 142 Mb [Hidden Content]
  18. Metal Hurlant krónikái ( Metal Hurlant Chronicles ) 2012 HDTVRIP XviD HUN ( 16 ) színes, magyarul beszélő, francia sci-fi mini-sorozat, / 1 – 6. rész / 23 perc / epizód rendező: Guillaume Lubrano forgatókönyvíró: Justine Veillot, Guillaume Lubrano producer: Justine Veillot, Guillaume Lubrano zeneszerző: Jesper Kyd operatőr: Matthieu Misiraca szereplők: Scott Adkins : Guillame Michael Jai White : Teague Darren Shahlavi : Adam Matt Mullins : Julian Guy Amram Lidia Aviles David Belle A Metal Hurlant Chronicles, egy francia scifi-akciósorozat olyan nevekkel, mint Scott Adkins, Joe Flanigan, Michael Jai White, Rutger Hauer, James Marsters, David Belle. A Heavy Metal sci-fi sorozat a legendás képregény magazin, a Métal Hurlant történetei alapján készült. Az 1974-ben indult antológia olyan klasszikusokat jelentetett meg, mint a The 4th Dimension, The Outer Limits, vagy a Tales from the crypt. A filmsorozat egyenként 26 perces epizódokból áll, melyek az akció, a kaland, a horror és természetesen a science fiction izgalmas keverékei. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Metal.Hurlant.Kronakai-S01xE01 Videó információk: Méret: 175,09 MB Hossz: 0:23:06 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 921 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 125 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
  19. Terry Pratchett - A mágia fénye ( 2009 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! Nagy A'Tuin, a Korongvilágot hátán cipelő csillagteknőc az egyetlen lény kerek e világon, aki pontosan tudja, hová tart. Hamarosan a Korong varázslói is megtudják, és akkor kezdhetnek csak igazán aggódni... A világot katasztrófa fenyegeti, s az egyetlen ember, aki megmenthetné, Széltoló, egy meglehetősen kétes hírű és gyáva varázsló, eltűnt. Állítólag legutóbb a Peremről lezuhanni látták egy négyszemű turista társaságában... Kiadó: Kossuth/Mojzer kiadó Felvétel készült: 2009 Író: Terry Pratchett A mű címe: A mágia fénye Felolvassa: Rudolf Péter Játékidő: 582 perc ( 08 óra 42 perc ) Bítsűrűség: 96 kbps Formátum: Mp3 Méret: 328 Mb [Hidden Content]
  20. A II. világháború rejtett oldala (The Hidden Side of World War II • Histoire interdite ) 2015 / I - V rész DVDRIP X 264 MKV HUN PRÉMIUM LINKEK!!! színes, magyarul beszélő, francia dokumentum minisorozat 5 X 53 perc rendezte:Francois Paillet Producer:Nicolas Valode szerkesztette:Yvan Demeulandre, Laurent Godefroy, Tania Goldenberg, Stephanie Merlet operatőr:Gaspard Charpentier Arthur Fornojonel Charles Maumy Hetven évvel a II. világháború vége után még mindig vannak megválaszolatlan kérdések egyes nagyobb hadműveletekről. Ez a sorozat bemutatja az ismeretlen tényeket, elfeledett hősöket, hihetetlen megtévesztéseket, lenyűgöző bátorságról tanúságot adó történeteket és életbevágóan fontos döntéseket, amelyek nélkül a világ sorsa másképpen alakult volna. A sorozat a normandiai partraszállással és a rá való felkészülés bemutatásával kezd, majd a felszabadításra tett törekvéseket mutatja be Európa-szerte. Egyben leleplezi a sötét titkokat Adolf Hitler hatalomra kerüléséről, melyek végül odáig vezettek, hogy 1933-ban megnyerte a német választást. Epizódok: 1.A normandiai partraszállás 2.Franciaország felszabadítása 3.Hitler hatalomra jutása 4.A Holocaust 5.A nácik utolsó titkaik Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.II.vilaghaboru.rejtett.oldala-2015-S01.E01 Videó információk: Méret: 510,66 MB Hossz: 0:53:03 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 155 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content]
×
×
  • Create New...