Jump to content
PirateClub.hu

beta

Veterán
  • Pontszám

    9
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Posts posted by beta

  1. Most olvasom nemzetisport.hu-n hogy Kisteleki István levelet írt az európai szövetség elnökének. A levél lényege:

    „Meggyőződésem, hogy tétlenül nem mehetünk el a történtek mellett, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy Platini aligha fog a látottak ismeretében postafordultával sajnálkozó választ küldeni nekem. De ha nem teszünk semmit, akkor legközelebb ugyanez megismétlődhet velünk. Én magam természetesen nem javasolhatom és nem is kérem a bíró eltiltását, az azonban biztos, hogy egy ilyen jelzés számára nem lehet kedvező” – tette hozzá az MLSZ elnöke.

     

     

    „Az egy-nullát a 64. percben megérdemelték volna, mert azért tisztességgel megküzdöttek játékosaink. Most, ebben a kritikus helyzetben érzem csak igazán, hogy labdarúgásunknak milyen nagyszerű közönsége van, mert a vereség ellenére is millió jelét tapasztaljuk, hogy a szurkolók maximálisan mögöttünk állnak. A null-három után a válogatott nem tehet mást, mint októberben Málta, majd novemberben Moldova és Görögország ellen bizonyítja, hogy méltó erre” - fejezte be Kisteleki István.

  2. Én amatőr szinten sétálok... :)

    Na most komolyabban egy picit... Hátt most vok 22 és kb 12 éve focizok megye 1ben.

    De igazából minden nap van sportolásnak nevezhető tevékenységem. Pl.:billiárd, bowling, lábtenisz (jahh ezt is versenyszinten), meg szombat esténként sörkorcsolyázás :)

     

  3. A 63.ik percig nagyon jól játszottunk, méltó ellenfelei voltunk a Török válogatottnak! Minden megmozdulásukra tudtunk reagálni és szerintem több helyzetünk is volt. A 63.ik percig végülis csak egy valamire való helyzetük volt a Törököknek. Sajnos a játékvezető nem merte befújni a 11-est (Gondoljatok csak bele... Addig is nagy füttykoncert volt, mi lett volna ha befújja... Aki ismeri a Törököket az tudja hogy akkor elszabadult volna a pokol.) Sajna miittuk meg a levét. A csapatnak pedig óriási gratuláció!!! Jahh és nézzétek meg UEFA.com-on: Man Of The Match - Gera Zoltán!!! Erről ennyit...

  4. ----------------------Zlatan Ibrahimovic-------------------

    --------------------------------------------------------------

    -------Raul-------------------------------------Messi-------

    --------------------------------------------------------------

    -----------------Kaká-----------------Totti----------------

    --------------------------------------------------------------

    ----------Drenthe------------------------Snejder----------

    --------------------------------------------------------------

    --------------R.Carlos------------Sergio Ramos----------

    --------------------------------------------------------------

    -----------------------Cannavaro--------------------------

    --------------------------------------------------------------

    ----------------------Iker Casillas-------------------------

     

    Háttt szívesen csinálnék egy csapatot ezekből az emberekből!

     

     

×
×
  • Create New...