Jump to content
PirateClub.hu

tartaros_94

Veterán
  • Pontszám

    208
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Posts posted by tartaros_94

  1. Bombák földjén

     

    A rengeteg jelölés meg nagy dicséretek miatt elég sokat vártam ettől a filmtől, talán épp ez volt a baj. Nem volt rám túl nagy hatással, egyszerűen fel nem fogom miért volt ez annyira hype-olva anno. Persze nem rossz film de nekem egy idő után kimondottan kezdett unalmassá várni, a végére pedig már tűkön ültem. Könyörgöm egy amerikai filmben még mindig el akarják hitetni az emberrel hogy meghal a főszereplő? Persze a film végén belefér de ebben állandóan ez volt, és az ember tudja hogy úgysem fog meghalni. Így a feszültség ami a hangulat alapját adná, rengeteget veszít a lendületéből. Nem rossz film, de nekem sokkal inkább tartozik az "egyszer nézhető" kategóriába mint a legjobbak közé.

     

    8/10

  2. Engedj be

     

    Bár már jó ideje megvan a film valahogy csak most jutottam el odáig hogy megnézzem. De nem ám az amerikai remake-nek csúfolt sz*rt hanem az eredeti svéd 2008-as verziót. Valami elképesztően jó film, teljesen a hatása alatt vagyok. Drámai, szomorkás és komor, ugyanakkor belopja magát az ember szívébe. A színészi játék remek volt, a zenék valami fantasztikusak és végre nem ordít róla az a tipikus "amerika", gondolok itt sokmindenre amit inkább nem sorolnék. Vámpír fanoknak kötelező, de akik egy kis drámát akarnak csempészni az életükbe azoknak is teljesen ideális. Rendkívül elgondolkodtató történet, csak ajánlani tudom.

     

    10/10

  3. Én most komoly anime hiányban vagyok mert vefejeztem a meglévőket de nincs ötletem hogy mit nézzek. Így a téli szünetre lenne sok időm. FŐleg akciós és drámai animéket szeretem, tud valaki ajánlani valamit?

  4. Szerintem se kéne a témát tovább ragozni, ez a film úgy tökéletes ahogy van. Nagy kár lenne ha egy folytatással elrontanák mindazt amit az első rész nyújtott.

  5. SPOILER

    Mondják ugye, ha egy személy totemjét valaki más fogja meg, akkor az tárgy (úgymond) használhatatlan lesz. Na most, amikor Cobb és (az öreg) Saito a váróban vannak, akkor az öreg megpörgeti Cobb totemjét. Később Cobb, amikor a gyerekeinél van és ő is megpörgeti, akkor a búgócsiga billeg, de nem dől el. A lényeg, hogy a végén Cobb a valóságban találkozik a gyerekeivel vagy csak álmaiban?

    SPOILER vége

     

    SPOILER

    Pont ez a lényege, hogy nem derül ki, néztem egy-két fórumot és hatalmas szócsaták mennek erről hogy most akkor mi is lett a vége. Nos igen, ez is egy érdekes gondolat, hogy mivel Saito megfogta a pörgettyűt, így már ismeri és át tudja verni vele Cobb-ot, de felvetődik a kérdés hogy miért tenne ilyet. Lehet érvelni mindkét elmélet mellett, elvégre a gyerekei ugyanott és ugyanabban a pózban és ruhában vannak mint az emlékeiben, viszont a pörgettyű valóban megremeg egy kicsit. Ez olyan "sosem derül ki" kategória, szerintem pont ettől jó, hogy még a befejezés is elgondolkodtat.

    SPOILER vége

     

    Én 2x néztem meg moziban a filmet, most tervezem harmadszor is, egyszerűen zseniális az egész. Nolan meg egy hatalmas zseni, és egy szerencsés ember, amiért ilyen hatalmas fantáziával áldotta meg a sors. Nagyon rég vettem már DVD-s filmet de ez tuti vétel, aki még nem látta az semmiképp ne hagyja ki. Pár év múlva tuti hogy ciki lesz ha az ember egy filmes társalgásba kerül és nem ismeri ezt a filmet. Epic, nincs rá jobb szó.

  6. Én pár napja kezdtem el Aion-ozni (tört szerón) és azt kell mondanom nagyon frankó kis játék. Szép, hangulatos, ötletes, szóval csak az az egyetlen baja van ami minden MMO-nak. Csapatban kell tolni mert egyedül unalmas. De ezt leszámítva tényleg csillagos 5-ös. Ezen kívül MW2, Dragon Age és L4D 1-2.

  7. Szinkronosan nézted? Csakmert angolul sokkal jobb az egész, de hát ez ízlés dolga. Persze ez olyan egyszernézős film de sztem attól még jó.

     

  8. Ez már teljesen ízlés dolga. Én az olyan történeteket szeretem amikben tényleg ott a fantázia és nem is húzzák el őket a végtelenségig, valamint aminek van mondanivalója. Az FMA-nak pedig van mondanivalója, de még milyen, és ha csak azért nézed hogy láss pár effektet meg harcokat akkor rossz animét választottál. Nálam most hatalmas favorit, bár azért a Death Note-ot még mindig jobban szeretem, az örök kedvenc.

  9. Én meg közben végignéztem mindkét Fullmetal Alchemistet, az elsőt meg a mangaához hűbb Brotherhood-ot is. A második lényegesen jobb de azért az első is méltó a történethez és a sorozathoz, noha nagyon eltér a mangától. Nagyon nagy hatással volt rám, a hangulat egyszerűen beszippantja az embert, hihetetlen fantáziadús az egész. A sorozat vége felé a nagy finálé előtt volt egy olyan érzésem, hogy mintha kezdenének lassulni az események, de a nagy finálé elképesztően jó, ajánlom minden anime-fannak hogy tegyen egy próbát a sorozattal. Persze akciót vagy mágiát kedvelők előnyben, de egyaránt van benne humor, szerelem és dráma, az egyik epizódon az ember még kacag a következőben már sírni tudna. Remélem sikerült rávennem valakit arra hogy megnézze, ha meg nem, az se baj :)

     

    Még egy videó, csak úgy mellékesen (ezt már nem én csináltam).

    halott

     

    UPDATE! Innen letölthető az összes rész, égetett felirattal remek minőségben.

    halott

  10. Nem tudom nézi-e valaki a Fullmetal Alchemistet de ha nem akkor nagyon ajánlom mert zseniális anime. Talán ez a videó is kedvet ad hozzá.

    http://www.indavideo.hu/video/Fullmetal_Alchemist_AMV_-_Edward

  11. Szerintem ebben az egészben csak az a szomorú hogy már nem nagyon tudnak újdonságot kitalálni, állandóan régi filmeket szednek elő, pedig ott egy rakat könyv amiből remek adaptációt lehetne csinálni. A para faktor persze nyilván nagyobb lesz mint a régi Rémálom-ban de Englund nélkül valahogy olyan hiényosnak tűnik nekem. A tavalyi borzalmasan szar Transformers 2-vel pedig Miahcel Bay sem lopta be magát a szívembe, de szerintem azért megéri adni neki egy esélyt. Tudtommal a hazai mozik csak nyáron fogják bemutatni, akkor is felirattal (hálistennek).

  12. Nekem a kovetkezo gonjaim vannak a filmmmel, Piton utolso mondataval igen en vagyok... Miert gondolta Piton, hogy Harrrynek mond a felverherceg nev valamit, csak mert egy sotet varazsszot alkalmazott?

     

    A legnagyobb gondom, hogy a Sotet Nagyurat Dumbi lazan visszaleverte az 5. resz vegen, itt meg a kis Drako lazan kiutotte a palcat a kezebol es Piton ki tudta nyirni ilyen konnyen Dumbit. Miert nem hopponalt, hiszen ahhoz neki nem kellett palca (2x is lattuk a filmben) Vagy miert nem hasznaltak az idovisszaforgatot Hermioneval (lasd 3. reszben), amikor csikocsort megmentettek. Ugy tunt, mintha hagyta volna Dumbi magat lehet, hogy visszater a kovetkezo reszben, mint Gandalf?

    Es ki az az R.A.B. a vegen olvassa fel a hamis horcruxbol Hermione?

     

    Egy biztos Bellatrix eszmeletlenul jol jatsza a gonoszt vegig borsozott tole a hatam. Messze o a legjobb szinesz a stabban.

     

    Ez nem a történet, hanem csak és kizárólag a film hibája, a könyvben ezek nem mind így történtek és minden meg van magyarázva. Ja és nem kéne lelőni a piton hármasügynök poént, mert talán van olyan aki nem szeretné tudni a sztori végét.

×
×
  • Create New...