Kedvenc Vers, Idézet in Csevegés Posted Május 11, 2008 Minden nőnek egyszer ajánlott vers! Ratkó József: Halott halottaim ki hiányzik közülünk ki hiányzik ki hiányzik közülünk ki hiányzik ki hiányzik a jövő fehér falai közül ki hiányzik a favágók a mesteremberek közül a költők közül a parasztok közül a szülők közül ki hiányzik ki hiányzik közülünk ki hiányzik Budai Nagy Antal mellől ki hiányzik ki hiányzik Dózsa György seregéből Bethlen úr mellől ki hiányzik ki hiányzik Rákóczi talpasai közül ki hiányzik közülünk ki hiányzik ki hiányzik a felnégyeltek közül a karóba húzottak közül a kerékbe törettek közül ki hiányzik ki hiányzik a jövő fehér falai közül az akasztottak közül ki hiányzik a regimentből ki hiányzik ki hiányzik az őszirózsás koszos cselédek közül ki hiányzik a jövő fehér falai közül ki hiányzik közülünk ki hiányzik ki hiányzik közülünk ki hiányzik? Halottaim, halott halottaim. Nem szül nekem a fa fiút, csak madarat, csak madarat. Kikapart méhek az odúk, lakatlan kismama-hasak. Rám ki hasonlít, ki hasonlít, ki őriz az időben engem? Elevenszülő szerelem, segíts, segíts meg engem! Tündöklik ez a tél, szívemet megérinti, hóhártyás talppal megtapossa, pompázik, kényeskedve sétál. Páváskodó, halálos évszak, bögyében a holtak kihűlnek. Az ég derengő inkubátor, feltöltve füsttel, stronciummal. Hol vagytok édeseim, népem, korahalottaim, zabihalottaim, holtak között lelencek, anyátlanok, kitagadottak az időből, hol vagytok, édeseim? Miasszonyunk, miasszonyunk fekszik a műtőasztalon, most hoz halálra titeket, nem kínlódik, öle alatt vödör; és ott, a még anyaölmeleg vérkocsonyában, a kocsonyás vértócsában, süppedő vérlápban, véringoványban kicsi virág, kicsi virág úsztatja két pici karját, állát föl, föl, föltartja, fuldoklik, kiáltozik: anyám, édesanyám, fogadj vissza engem hatalmas öledbe nem csináltam semmit nem csináltam semmit első fürdővizem a te véred vala az lett utolsó is az lett utolsó is s elhallgat. Meghalt? Meg sem született . S nem halhat meg, aki nem élt még, s nem élhet, aki meg sem született. Mert a halál a születőké; mert az élet a születőké. Tömegsír ez a vödör? ez a szerelem-illatú és fém-illatú és vérrel illatozó? Nemzet-sír? Vörösmarty látomása? Kerülnek innen tűzre, szemétre, fejükön vérből korona, égnek a kicsi-Dózsák sercegve-sisteregve. Ki esz föl titeket, hitetek kibe épül, húsotok kit nevel szerelemre, forradalomra? Mi készül itt, milyen irtóztató rend, hogy ennyi az áldozat? Milyen forradalom veretett itt le? Mennyi Werbőczi s Zápolya kell ennyi halálhoz? Köttetett béke a halállal, nagy-szégyenű, iszonyú. S amit nem végzett el a fegyver, deres, hüvelykszorító, kaszatömlöc, karó, tüzes trón, akasztófa, kerék, elvégzik most a szikék, nikkelkanalak, csipeszek, elvérzik ez a nép. Kerülnek innen tűzre, szemétre, egymillió, kétmillió, kezükön vérből kesztyű, mellükön vérből vért, fejükön vérből korona. Griffen, szarvasbogáron indulnának haza. Az ég derengő inkubátor, feltöltve füsttel, stronciummal. Műszerfény: meteor villan. Félnek az én édeseim ezen a dombon. Nem jár itt farkas, hogy örökbe fogadná párosával őket. Tántorodó tenyerű öregek szedegélnek nagymama-arccal. Melyiket a millió közül? Itt vagytok-e mind, a jövőből örökre hiányzók, halott halottaim, akiknek nem jut élet, akiknek nem jut halál? Itt vagy-e, kicsi énekesem, drágám? mintha én ettelek volna meg, torkomból fölénekelsz: hóhér-anyácskám, gyönyörűm, gyönyörtől zengő hegedűm, játsszunk: ki szeret engem? s énekel az a másik is, szépet lát, hómosta födetlen leánytestet, száját fölszakítja az ének: akarsz-e szeretni velem? Bemutatlak a holtaknak; apám-anyám mit szól hozzád, mit mondanak a csípődre, derekadra - jó-e szülni? jaj, édeském, jaj, vérecském, csípőm ki se kerekedett, szülőrésem meg se nyílt még, ujjaimat hártya fogja hogy tudnálak én szeretni? Azt mondja erre a fiú, kiénekelve a rothadó, meleg rongyok, cserepek, trachomás üvegdarabok, szalmaszálak, málló félcipők, csontok, kenyérkehajak közül, fölénekelve a romlás púpjából, ahová lökték: jaj, édeském, jaj, vérecském, ujjaidat fölnevelem, csípődet kigömbölyítem, gyöngyvé rakom fogaidat, szülőrésed meghasítom, kerülhetsz a hátam mögé, szeress engem! S így alapíttatik horda, nagycsalád, nemzetség, törzs, új nép, ebből a szerelemből, s vándorol jövőt foglalni, hazát foglalni, élők és holtak közül örökre kitaszítva. Tőlük izeg, vonaglik, lökdösődik, kúszik odább ez a domb. Mert nem ketten vannak és nem százan vannak. Kétmillió szerelem, kétmillió korahalottam, fele a földé és fele a tűzé, nézd, hogy igyekszik odakötődni fához, kimetszett köldök-gyökerével a földhöz, beletapadni kidobott bögre ölébe! S megépül halott-Magyarország, ők nemzenek új kicsiket, és lesz vala köztük költő, akinek szájából kivirágzik végre a szegénységünket, lóvátett reményeinket visszavarázsló hatalmas ének! Ez pedig személyes kedvencem: KARINTHY FRIGYES: PITYPANG Kezed felé Kezed, hajad felé Kezed, hajad, szemed felé Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé Mit kapkodok?! - mindegyre kérded Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán - Virág Mért nem szeliden símogatva Ahogy szokás, ahogy mások teszik Miért kapkodva, csillogó szemekkel És mért nevetek hozzá - szemtelenség! Ilyen csunyán, fülsértő - élesen! Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz! Pitypang, ne hagyj itt Inkább megmondom Megmondom - várj, füledbe súgom, Hajtsd félre azt a tincset. Kezed felé Kezed, hajad felé Kezed, hajad, szemed felé Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe? Mi kapkod így - még mindig nem tudod? Pedig ily bosszús arccal Próbálod elhárítani akkor is Hajad, szemed, szoknyád lefogva. Porzód felé Porzód, bibéd felé Porzód, bibéd, szárad felé Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé Mi kapkod így, pitypang? - A szél! A szél, a szél, a szemtelen bolond szél Vígan visítva-bosszuságodon. Pitypang, mi lesz? Ez még csak a szellő Ez még csak kapkod és fütyörész De én még nem is beszéltem neked a családomról Hallod-e, hé! Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a híres arkanzaszi Tájfun Tölcséres vihar a sógorom - Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva Felhőbefuró forgószél tetején? Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.
Kedvenc Vers, Idézet
in Csevegés
Posted
Minden nőnek egyszer ajánlott vers!
Ratkó József: Halott halottaim
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
ki hiányzik a favágók a mesteremberek közül
a költők közül a parasztok közül
a szülők közül ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
Budai Nagy Antal mellől ki hiányzik
ki hiányzik Dózsa György seregéből
Bethlen úr mellől ki hiányzik
ki hiányzik Rákóczi talpasai közül
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik a felnégyeltek közül
a karóba húzottak közül
a kerékbe törettek közül ki hiányzik
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
az akasztottak közül ki hiányzik
a regimentből ki hiányzik
ki hiányzik az őszirózsás
koszos cselédek közül
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik?
Halottaim, halott halottaim.
Nem szül nekem a fa fiút,
csak madarat, csak madarat.
Kikapart méhek az odúk,
lakatlan kismama-hasak.
Rám ki hasonlít, ki hasonlít,
ki őriz az időben engem?
Elevenszülő szerelem,
segíts, segíts meg engem!
Tündöklik ez a tél, szívemet megérinti,
hóhártyás talppal megtapossa,
pompázik, kényeskedve sétál.
Páváskodó, halálos évszak,
bögyében a holtak kihűlnek.
Az ég derengő inkubátor,
feltöltve füsttel, stronciummal.
Hol vagytok édeseim, népem,
korahalottaim, zabihalottaim,
holtak között lelencek, anyátlanok,
kitagadottak az időből,
hol vagytok, édeseim?
Miasszonyunk, miasszonyunk
fekszik a műtőasztalon,
most hoz halálra titeket,
nem kínlódik, öle alatt vödör;
és ott, a még anyaölmeleg
vérkocsonyában, a kocsonyás
vértócsában, süppedő
vérlápban, véringoványban
kicsi virág, kicsi virág
úsztatja két pici karját,
állát föl, föl, föltartja,
fuldoklik, kiáltozik:
anyám, édesanyám,
fogadj vissza engem
hatalmas öledbe
nem csináltam semmit
nem csináltam semmit
első fürdővizem
a te véred vala
az lett utolsó is
az lett utolsó is
s elhallgat. Meghalt? Meg sem született .
S nem halhat meg, aki nem élt még,
s nem élhet, aki meg sem született.
Mert a halál a születőké;
mert az élet a születőké.
Tömegsír ez a vödör? ez a szerelem-illatú
és fém-illatú és vérrel illatozó?
Nemzet-sír? Vörösmarty látomása?
Kerülnek innen tűzre, szemétre,
fejükön vérből korona,
égnek a kicsi-Dózsák
sercegve-sisteregve.
Ki esz föl titeket,
hitetek kibe épül,
húsotok kit nevel
szerelemre, forradalomra?
Mi készül itt, milyen irtóztató
rend, hogy ennyi az áldozat?
Milyen forradalom veretett itt le?
Mennyi Werbőczi s Zápolya
kell ennyi halálhoz?
Köttetett béke a halállal,
nagy-szégyenű, iszonyú.
S amit nem végzett el a fegyver,
deres, hüvelykszorító, kaszatömlöc,
karó, tüzes trón, akasztófa, kerék,
elvégzik most a szikék,
nikkelkanalak, csipeszek,
elvérzik ez a nép.
Kerülnek innen tűzre, szemétre,
egymillió, kétmillió,
kezükön vérből kesztyű,
mellükön vérből vért,
fejükön vérből korona.
Griffen, szarvasbogáron
indulnának haza.
Az ég derengő inkubátor,
feltöltve füsttel, stronciummal.
Műszerfény: meteor villan.
Félnek az én édeseim ezen a dombon.
Nem jár itt farkas, hogy örökbe
fogadná párosával őket.
Tántorodó tenyerű öregek
szedegélnek nagymama-arccal.
Melyiket a millió közül?
Itt vagytok-e mind, a jövőből
örökre hiányzók, halott halottaim,
akiknek nem jut élet,
akiknek nem jut halál?
Itt vagy-e, kicsi énekesem, drágám?
mintha én ettelek volna meg,
torkomból fölénekelsz:
hóhér-anyácskám, gyönyörűm,
gyönyörtől zengő hegedűm,
játsszunk: ki szeret engem?
s énekel az a másik is, szépet lát, hómosta
födetlen leánytestet, száját fölszakítja az ének:
akarsz-e szeretni velem?
Bemutatlak a holtaknak;
apám-anyám mit szól hozzád,
mit mondanak a csípődre,
derekadra - jó-e szülni?
jaj, édeském, jaj, vérecském,
csípőm ki se kerekedett,
szülőrésem meg se nyílt még,
ujjaimat hártya fogja
hogy tudnálak én szeretni?
Azt mondja erre a fiú, kiénekelve a rothadó, meleg
rongyok, cserepek, trachomás üvegdarabok, szalmaszálak,
málló félcipők, csontok, kenyérkehajak közül, fölénekelve a
romlás púpjából, ahová lökték:
jaj, édeském, jaj, vérecském,
ujjaidat fölnevelem,
csípődet kigömbölyítem,
gyöngyvé rakom fogaidat,
szülőrésed meghasítom,
kerülhetsz a hátam mögé,
szeress engem!
S így alapíttatik horda, nagycsalád, nemzetség, törzs, új nép,
ebből a szerelemből, s vándorol jövőt foglalni,
hazát foglalni, élők és holtak közül örökre kitaszítva.
Tőlük izeg, vonaglik, lökdösődik, kúszik odább ez a domb.
Mert nem ketten vannak és nem százan vannak. Kétmillió szerelem,
kétmillió korahalottam, fele a földé és fele a tűzé,
nézd, hogy igyekszik odakötődni fához, kimetszett
köldök-gyökerével a földhöz, beletapadni kidobott bögre ölébe!
S megépül halott-Magyarország, ők nemzenek új kicsiket,
és lesz vala köztük költő, akinek szájából kivirágzik végre
a szegénységünket, lóvátett reményeinket visszavarázsló hatalmas ének!
Ez pedig személyes kedvencem:
KARINTHY FRIGYES: PITYPANG
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! - mindegyre kérded
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán -
Virág
Mért nem szeliden símogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mért nevetek hozzá - szemtelenség!
Ilyen csunyán, fülsértő - élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!
Pitypang, ne hagyj itt
Inkább megmondom
Megmondom - várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így - még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elhárítani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé
Mi kapkod így, pitypang? - A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva-bosszuságodon.
Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a híres arkanzaszi Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom -
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva
Felhőbefuró forgószél tetején?
Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.