Jump to content
PirateClub.hu

vassadi

Veterán
  • Pontszám

    2,620
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: vassadi

  1. vassadi

    Manchester United

    Egyetértek, a bajnokság fele hátravan, bőven lesz még alkalmunk megelőzni őket. Bármeddig tarthatja így a Chelsea a vezető pozíciót, a végén úgyis csak az számít majd, hogy az utolsó fordulót követően ki áll az élen. Láthattuk ősszel többször is, hogy nekik is becsúszhat bármikor egy gyengébb meccs, amikor kikapnak vagy csak döntetlent tudnak elérni. Januárban az Afrikai Nemzetek Kupája miatt több kulcsjátékosát is nélkülöznie kell majd Ancelotti csapatának, remélhetőleg ebben az időszakban több ilyen botlást is elkövetnek majd , ráadásul tavasszal hazai pályán játszunk ellenünk, az Old Trafford-on pedig az utóbbi időben menni szokott a Chelsea ellen. Lehetne sorolni az érveket, hogy mi szól egyik, ill. másik csapat mellett, de most még nem érdemes számolgatni, meccsről meccsre be kell gyűjtenünk a három pontot, ez a legfontosabb. Hiába a híresen nagy manchesteri 'választék', a védelemben most még így is nagyon szűkösen vagyunk , de Vidics talán már a hétvégén is pályára léphet, Brown sérüléséről se hallottam semmi olyat, hogy annyira komoly lenne, Evans és O'Shea visszatérését is január elejére kalkulálták, szóval lassan azért talán már helyre állnak a dolgok, remélem Ferdinand is mihamarabb játékra alkalmas lesz, és a közeljövőben Van der Sar is visszafoglalhatja a helyét a kapuban (igaz Kuszcsak-ra sem lehet igazából panaszunk, kifejezetten jól véd, bár a Fulham-től kapott gólokban némileg ő is benne volt ). Ugyanez vonatkozik Hargreaves-re is, ha ismét játszhat, tovább bővülnek a lehetőségeink a középpályán, és ha netán még rászorulnánk, ő is bevethető védőként. Nem tudok különösebb átigazolási tervekről, az biztos, hogy a nyáron már szerződtetett Mame Biram Diouf érkezik a csapathoz; nemrég nagyon híresztelték, hogy a védőgondok közepette esetleg szerződtetnénk Sol Campbell-t, ha netán még huzamosabb ideig lesznek sérültek a védelemben, ez alapján nem tartom elképzelhetetlennek a rutinos középhátvéd megszerzését, de mivel ő jelenleg 'szabadügynök', Ferguson bármikor szerződést kínálhatott volna neki, viszont ha eddig nem tette... Rebesgetik még például, hogy esetleg Benzema csatlakozna, nem mondom, hogy nem örülnék neki, de ezek csak a szokásos angol bulvár-kamu hírek, nem kell őket komolyan venni. Nagy igazolásra szerintem nem számíthatunk, esetleg egy-két fiatalt hozhatnak a tartalékcsapatba, de nagyjából ennyi. Én inkább azt várom már, hogy Obertan villantson valami nagyobbat (nem mintha az a gólpasszal lezárt cselsorozata a Wolfsburg elleni meccsen kis dolog lett volna ), a január eleji FA- illetve Ligakupa-meccs alkalmas lehet erre, valamint Tosics is mutathatna már valamit. Go MU!
  2. vassadi

    2009 legrosszabb filmje

    Olyan filmeket ritkán szoktam megnézni, amikről a leírás alapján látom, hogy nem az én stílusom, távol áll tőlem, de legfőképp akkor nem, ha mindenkitől azt hallom, hogy mennyire rossz film lett. Így aztán nekem például a témában úgymond 'domináló' Álom.net kimaradt, a Crank 2-t már csak azért se néztem meg, mert szerintem az első rész is nagyon gyenge volt, de hallottam olyat is, hogy a Szuperbojz és a 'magyar ...' fogalma közé is lehetne tenni egy egyenlőségjelet. Amiket láttam, azok közül talán a G. I. Joe volt a legpocsékabb, nem vártam sokat (konkrétan semmit) egy ilyen stílusú filmtől, de még így is messze alul tudta múlni az előzetes várakozásaimat.
  3. vassadi

    NFL - Amerikai foci

    A Green Bay elleni sikerrel életben maradtak a Pittsburgh playoff-reményei, innentől pedig már egyszerű a képlet: vasárnap meg kell verni a Baltimore-t, és ha a többi eredmény is nekünk kedvezően, de mondhatom úgy is, hogy a papírforma szerint alakul (a Jaguars-nak a Patriots-tól, a Jets-nek a Colts-tól, a Broncos-nak pedig az Eagles-től kellene kikapnia), akkor egy tulajdonképpen reménytelen helyzetből kerülünk karnyújtásnyira a play-offtól, persze az utolsó körben esedékes, Dolphins elleni meccset sem szabad elfelejteni. Bízom benne, hogy a hétvégi diadal kellően hatott a játékosokra, és ha ezúttal is olyan motiváltak lesznek, mint a Packers ellen, valamint ha már Polamalu is visszatérhet (a mai edzés előtt még lesz egy vizsgálata, de az előzetes hírek alapján reális esély van rá, hogy pályára lépjen vasárnap), hazai pályán legyőzhetjük a Ravens-t! Go Steelers! Közvetítések: Tennessee Titans - San Diego Chargers (16. hét) - 2009. december 25., péntek, 1:30 (Élő közvetítés: Sport2 - Ismétlés: szombaton 14:45-kor a Sport2-n, 21:15-kor a Sport1-en, és vasárnap 12:45-kor a Sport1-en) Philadelphia Eagles - Denver Broncos (16. hét) - 2009. december 27., vasárnap, 22:00 (Élő közvetítés: Sport1 - Ismétlés: kedden 11:15-kor a Sport1-en Washington Redskins - Dallas Cowboys (16. hét) - 2009. december 27., vasárnap, 2:15 (Élő közvetítés: Sport2 - Ismétlés: hétfőn 19:15-kor a Sport2-n, kedden 19:45-kor a Sport2-n, és szerdán 12:00-kor a Sport1-en) Minnesota Vikings - New York Giants vagy Dallas Cowboys - Philadelphia Eagles (17. hét) - 2010. január 3., vasárnap, 19:00 (Élő közvetítés: Sport2 - Ismétlés: hétfőn 12:45-kor a Sport1-en) Arizona Cardinals - Green Bay Packers (17. hét) - 2010. január 3., vasárnap, 22:00 (Élő közvetítés: Sport2 - Ismétlés: hétfőn 15:45-kor a Sport1-en, 23:00-kor a Sport2-n, és kedden 20:15-kor a Sport2-n) A 17. hét közvetítései még nem biztosak, változhatnak attól függően is, hogy melyik meccs milyen téttel bír majd.
  4. vassadi

    Manchester United

    Szerencsénk van, mert a Chelsea is csak egy döntetlent tudott elérni a West Ham otthonában, így csak négy pontra nőtt az előnyük velünk szemben. A Fulham elleni vereséget el lehet felejteni, előre kell nézni, és a soron következő találkozókon kell rendre begyűjteni a három pontot. Az ünnepek alatt eléggé besűrűsödik a program (bár nekünk tulajdonképpen olyan lesz, mintha a megszokott hétvégit egy hétközi forduló követné, hisz vasárnap, illetve szerdán lépünk pályára, ehhez pedig már hozzászokhattak a játékosok), de a leendő ellenfelek, a Hull és a Wigan nem olyan nagynevű alakulatok, hogy tartanunk kellene attól, hogy a csapat esetleg nem bírná a terhelést, és remélhetőleg a védelemben jelentkező sérüléshullámnak sem lesznek komoly következményei az eredményekre nézve. Azt gondolom Ferguson mindkét találkozón a komplett alapcsapatot küldheti pályára (a középpályán lesznek változások a két meccs között, ez biztosra vehető), hisz az újévet majd a szezonbeli első FA-kupa fellépés nyitja, ahol úgyis a 'második vonal' fog szerepelni. Az előttünk álló nagyjából másfél hét alatt a bajnokságban hat pont, a kupában pedig továbbjutás a kötelező. Glory, Glory Man. United! Hull City - Manchester United (Angol bajnokság, 19. forduló) - 2009. december 27., vasárnap, 17:00 (Élő közvetítés: Eurosport2) Manchester United - Wigan Athletic (Angol bajnokság, 20. forduló) - 2009. december 30., szerda, 21:00 (Élő közvetítés: Eurosport2) Manchester United - Leeds United (FA-kupa, 3. forduló) - 2009. január 3., vasárnap, 14:00 (Élő közvetítés: Sportklub) A BL-sorsolásról itt még nem ejtettem szót, de ugyanazt tudom csak leírni, mint amit a BL-topikban: nagyon örülök, hogy a két kedvencem összekerült, még akkor is, ha így az egyik biztosan kiszáll már a nyolcaddöntőben, de ettől függetlenül számomra az év meccse(i) lesz(nek). Nem lesz részrehajlás, szóval tőlem ne várjátok, hogy azt fogom hangoztatni, a Manchester az esélyesebb vagy hogy az ő továbbjutásukat remélem , szép nyugodtan fogom végignézni mindkét találkozót, és bárki is jut tovább, én örülni fogok.
  5. vassadi

    Angol bajnokság tippverseny

    1. Swarm - 339 pont 2. vassadi - 320 pont 3. Chosen - 312 pont 4. Niet - 303 pont 5. merchanies - 279 pont 6. Pato07 - 266 pont 7. Seahawsk - 256 pont 8. baad_newzz - 203 pont 9. Earp - 200 pont 10. polip14 - 171 pont 11. redman22 - 124 pont 12. szikla22 - 45 pont 13. daver88 - 36 pont 14. kezicsokolom - 27 pont 15. ps2fan - 24 pont 16. buba - 23 pont 17. ZsOoLtEe - 19 pont 18. McCormik - 16 pont 19. Behemoth - 13 pont A 18. forduló rangsora 1. vassadi - 21 pont 1. Seahawsk - 21 pont 1. merchanies - 21 pont 4. Niet - 17 pont 5. Pato07 - 16 pont 6. Chosen - 12 pont 7. Swarm - 9 pont 7. baad_newzz - 9 pont Az ünnepek alatt eléggé besűrűsödik a Premier League programja, öt nap leforgása alatt rendeznek két fordulót, ha valaki esetleg nem biztos benne, hogy a nagy rohanás közepette mindkét fordulóra idejében le tudná adni a tippjeit, akkor nyugodtan megteheti ezt egyben is. 19. forduló Birmingham City - Chelsea Fulham - Tottenham Hotspur West Ham United - Portsmouth Burnley - Bolton Wanderers Manchester City - Stoke City Sunderland - Everton Wigan Athletic - Blackburn Rovers Liverpool - Wolverhampton Arsenal - Aston Villa Hull City - Manchester United 20. forduló Tottenham Hotspur - West Ham United Blackburn Rovers - Sunderland Chelsea - Fulham Everton - Burnley Stoke City - Birmingham City Wolverhampton - Manchester City Aston Villa - Liverpool Bolton Wanderers - Hull City Portsmouth - Arsenal Manchester United - Wigan Athletic Bepótolt meccsek (2. forduló) Stoke City - Fulham Arsenal - Bolton Wanderers
  6. vassadi

    Angol bajnokság tippverseny

    Rendben, akkor ha más nem jelentkezik, elvállalom. Ma este még játszanak egy meccset, úgyhogy holnap este lesz fent az összesítés.
  7. vassadi

    NFL - Amerikai foci

    Nehéz szavakba foglalni a tegnapi meccset. Annyi biztos, hogy a Pittsburgh-szurkolók (és még sok más ember, aki látta) soha nem fogják elfelejteni ezt a találkozót, különösképpen a végjátékot, a negyedik negyed utolsó perceit. Az egész mérkőzésen elképesztően nagyot küzdött a csapat, még ha most sem jött minden össze (a támadófalnak és a secondary-nek most is voltak olyan megingásai, amikért fizetnünk kellett), látszott a játékosokon, hogy mindent beleadnak, a legjobb példa erre egyértelműen Roethlisberger, aki élete egyik, ha nem a legnagyobb meccét játszotta azzal, hogy előbb egyéni, majd klubcsúcsot döntött passzolt yardok tekintetében, valamint idén első irányítóként elérte az ötszáz yardot (korábban az NFL történetében csak két játékosnak sikerült az, hogy egy meccsen ötszáz passzolt yard felett, 3 touchdown-al és interception nélkül zárjon). Az óriási akaraterő pedig legfőképpen három másodperccel a játék vége előtt mutatkozott meg, de ezt nem is érdemes részletezni, aki látta, az tudja és gondolom átérzi, hogy mi történt ott. A győzelemhez vezető touchdown szerzője, Mike Wallace is csak ennyit mondott a mérkőzés után: "It was kind of hard to run. But that's just Ben. That's all I can say. That's just Ben." Hihetetlen győzelem volt, amit a Packers ellen aratott a csapat, ennyi. Persze a realitások talaján kell maradni, tény, hogy elképesztő meccsen vagyunk túl, de ez a diadal igazán csak akkor ér valamit, ha a hátralévő két találkozónkat is meg tudjuk nyerni. Ebben a fordulóban minden eredmény nekünk kedvezően alakult, a Broncos meglepetésre vereséget szenvedett, kikapott a Jets és a Dolphins is, nagyon remélem, hogy a következő körben a Philadelphia hazai pályán legyőzi a Denver-t, ezzel velük szemben lépéselőnybe kerülnénk, a Colts-nak a Jets-et, a Patriots-nak a Jaguars-t kellene megvernie, persze mindemellett nekünk is le kell győznünk a Ravens-t. A harmadik számú irányítóval, Dixon-al is majdnem sikerült ez idegenben, jövő vasárnap hazai pályán, azt gondolom nagy lélektani előnnyel próbálkozhatunk újra. Ha minden úgy alakulna, ahogy az nekünk a legmegfelelőbb, vélhetően a csoportrivális Baltimore-ral karöltve, valószínűleg a második wild card-helyen lépnénk tovább, ennyire azonban még nem érdemes előreszaladni (hisz még egy Dolphins elleni találkozó is hátravan), az viszont biztos, hogy az utolsó előtti körben sok minden eldőlhet. Nagyon szorult helyzetben vagyunk még mindig, de ha a többi eredmény is úgy alakul, még meglehet a play-off! GO STEELERS! A 15. hét eredményei: Jacksonville Jaguars 31-35 Indianapolis Colts New Orleans Saints 17-24 Dallas Cowboys Carolina Panthers 26-7 Minnesota Vikings New York Jets 6-10 Atlanta Falcons Baltimore Ravens 31-7 Chicago Bears Denver Broncos 19-20 Oakland Raiders Detroit Lions 24-31 Arizona Cardinals St. Louis Rams 13-16 Houston Texans Tennessee Titans 27-24 Miami Dolphins (h. u.) Buffalo Bills 10-17 New England Patriots Kansas City Chiefs 34-41 Cleveland Browns Pittsburgh Steelers 37-36 Green Bay Packers San Diego Chargers 27-24 Cincinnati Bengals Seattle Seahawks 7-24 Tampa Bay Buccaneers Philadelphia Eagles 27-13 San Francisco 49ers Washington Redskins 12-45 New York Giants
  8. vassadi

    NFL - Amerikai foci

    Az oldal az elmúlt napokban nem volt elérhető, így néhány dologgal, többek között a 14. hét eredményeivel még adós vagyok, csak a rend kedvéért : Cleveland Browns 13-6 Pittsburgh Steelers New England Patriots 20-10 Carolina Panthers Atlanta Falcons 23-26 New Orleans Saints Kansas City Chiefs 10-16 Buffalo Bills Chicago Bears 14-21 Green Bay Packers Minnesota Vikings 30-10 Cincinnati Bengals Baltimore Ravens 48-3 Detroit Lions Houston Texans 34-7 Seattle Seahawks Indianapolis Colts 28-16 Denver Broncos Jacksonville Jaguars 10-14 Miami Dolphins Tampa Bay Buccaneers 3-26 New York Jets Oakland Raiders 13-34 Washington Redskins Tennessee Titans 47-7 St. Louis Rams Dallas Cowboys 17-20 San Diego Chargers New York Giants 38-45 Philadelphia Eagles San Francisco 49ers 24-9 Arizona Cardinals Két meccset már az aktuális fordulóból is lejátszottak, a Colts a Jaguars felett aratott győzelmével továbbra is őrzi hibátlan mérlegét, ami viszont úgymond nagyobbat szólt, hogy a Saints elszenvedte idei első vereségét a Cowboys ellenében. A New Orleans utóbbi találkozóian már érezni lehetett, hogy rezeg a léc, nagyon szoros meccseket vívtak, de azokat még valahogy be tudták húzni, a tegnapi összecsapáson viszont megtört a jég. A Saints-nek már lényegében mindegy volt, ők már biztos főcsoportelsőnek számítottak a fordulót megelőzően is, de ez az eredmény egy újabbat csavart az NFC keleti csoportjának helyzetén. A legtöbben bizonyára úgy kalkuláltak, hogy a Saints nyerni fog, és ennek köszönhetően a Giants majd beérheti a Cowboys-t, így viszont az 'óriások' továbbra is lépéshátrányban vannak. Remélem egészen az utolsó fordulóig nyitott kérdés marad a wild card-helyek sorsa (és így még a Green Bay sincs teljes biztonságban), amikor is a Giants a Vikings-el, a Cowboys pedig az Eagles-el fog találkozni. A Pittsburgh nagyon nehéz, szinte kilátástalan helyzetben van, de azért még érdemes odafigyelni, miként alakulnak a wild card-helyekért harcoló riválisok meccsei. Az egyértelmű, hogy ha a hátralévő három meccsből egyet is elveszítünk, végképp kiszállunk a versenyfutásból. A Jaguars-nak és a Jets-nek még lesznek kemény ellenfelei, a Dolphins-t magunknak kell visszatartaunk, hisz az utolsó körben Miami-ba látogatunk, az viszont nagyon kellene, hogy amellett, hogy a Patriots megverné a Broncos-t, még az Oakland vagy a Kansas City is legyőzné a Denver-t, mivel egyenlő mérleg esetén a jobb egymás elleni eredmény a mi javunkra döntene. Ugyanez a helyzet a Ravens-el is, azon túl, hogy nekünk muszáj őket megvernünk, legalább egy meccsen még botlaniuk kellene, mivel az egymás elleni mérleg nekik kedvez. Nem maradt túl sok remény, de még oda lehet érni a playoff-ra. Go Steelers! Közvetítések: Pittsburgh Steelers - Green Bay Packers (15. hét) - 2009. december 20., vasárnap, 22:45 (Élő közvetítés: Sport2 - Ismétlés: kedden 12:00-kor a Sport1-en) Carolina Panthers - Minnesota Vikings (15. hét) - 2009. december 20., vasárnap, 2:15 (Élő közvetítés: Sport1 - Ismétlés: hétfőn 15:30-kor a Sport2-n, kedden 16:30-kor a Sport2-n, és szerdán 13:15-kor a Sport1-en) A fordulóból már lejátszott meccsek: Jacksonville Jaguars 31-35 Indianapolis Colts New Orleans Saints 17-24 Dallas Cowboys
  9. vassadi

    Manchester United

    Ez nem lehet igaz, idén már az ötödik bajnoki vereségünk. Számítottam rá én is, hogy valamikor majd erőteljesebben is érződni fog a sérüléshullám hatása, a mai meccsen ez teljességgel kijött. Persze voltak még itt más problémák is, a játékunk például most már határozottan gyenge volt, csak a második félidőben, egy mindössze néhány perces szakaszban tudott felpörögni a csapat, és még sorolhatnám az újabb vereség okait, a tény, hogy ugyanúgy, mint tavaly, ezúttal is -túlzás nélkül mondhatom- sima vereséget szenvedtünk a Fulham vendégeként. És hiába játszunk kiscsapatokkal az elkövetkezendő időszakban, ennyi hiányzó mellett még velük is meggyűlhet a bajunk, nagyon kell vigyázni, mert azt hiszem kijelenthető, itt akár a bajnoki cím is elúszhat. Go MU!
  10. vassadi

    Manchester United

    Fulham - Manchester United (Angol bajnokság, 18. forduló) - 2009. december 19., szombat, 16:00 (Élő közvetítés: Nincs - Közvetítés felvételről a Digisporton, 19:00-tól) Tavaly ezen a pályán egy finoman szólva is csúfos vereséget szenvedtünk, a holnapi meccsen csak a győzelem az elfogadható eredmény. A Fulham egész jól teljesít ebben a szezonban, lehet, hogy nem lesz könnyű meccs, de a hétközi bajnoki alapján úgy tűnik, az Aston Villával szembeni hazai vereség ellenére a csapat formájával nincs gond, hozni kell a holnapi találkozót is. Glory, Glory Man. United! Most nincs túl sok időm (ez a hozzászólás is eléggé összecsapott lett ), úgyhogy a BL-sorsolásról csak említés szintjén szólnék, később majd írok részletesebben is, a lényeg az, hogy a Milan-nal játszunk!
  11. vassadi

    Bajnokok Ligája

    Nagyjából egy órája értesültem a párosításokról, még nem tértem magamhoz. Miközben azt vártam, hogy az UEFA hivatalos oldala betöltsön és végre megnézhessem a sorsolás eredményét, pont arra gondoltam, hogy úgysem fog összejönni egy Manchester - Milan, erre mit látok a sor végén... Annyi negatívum van a dologban, hogy az egyik csapat, amelyiknek szurkolok így biztosan búcsúzni fog már a nyolcaddöntőben, de nekem ez a csúcsmeccsek legnagyobbika, amolyan "személyes rangadó". Számomra azt hiszem egyértelműen az év meccsei lesznek, jobban várom, mint egy döntőt! Azért az Inter és a Chelsea összecsapása sem lesz kis meccs (még szerencse, hogy nem azon a játéknapon lesz, mint a Manchester - Milan, így szinte biztos, hogy a kedvenceim mindkét meccsét láthatom valamelyik hazai csatornán ), a többi párosítás is aránylag jó, nekem csak az Olympiakosz - Bordeaux és a CSZKA - Sevilla böki egy kicsit a szememet - jobban szeretem, ha a legnagyobbak vannak ott minél tovább, de a Liverpool kihullásával és az Inter - Chelsea, valamint a Manchester - Milan duók kialakulásával elkerülhetetlenek voltak az ilyen párosítások. Nagyon várom már február közepét.
  12. vassadi

    Angol bajnokság tippverseny

    Ha nincs más jelentkező, én vállalnám, de inkább várjuk meg, hogy más nem-e vinné tovább a tippverseny vezetését, mert ha akad még jelentkező, én átengedem. Portsmouth 1-2 Liverpool Aston Villa 2-0 Stoke City Blackburn Rovers 1-3 Tottenham Hotspur Fulham 1-2 Manchester United Manchester City 2-1 Sunderland Arsenal 4-1 Hull City Wolverhampton 1-1 Burnley Everton 1-1 Birmingham City West Ham United 1-3 Chelsea Wigan Athletic 1-1 Bolton Wanderers
  13. vassadi

    Manchester United

    Manchester United 3-0 Wolverhampton Wanderers (Rooney 30.-tizenegyesből, Vidics 43., Valencia 66.) Az oldal az utóbbi napokban nem volt elérhető, így nem tudtam előzetest írni a tegnapi meccshez, de gondolom ettől függetlenül senki sem maradt le erről a könnyed győzelemről. A Wolves az összeállítás alapján már eleve feltartott kezekkel érkezett az Old Trafford-ra, ritkán látni ilyet, de az ő szempontjukból ez teljesen érthető és reális, nem a bajnoki címvédő ellen kell nagyot alkotniuk, hanem majd a hétvégi 'kiesési rangadón'. Szóval a győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben, a háromgólos különbség szépnek mondható, bár nekem van egy kis hiányérzetem, a második játékrész első felét nagyon lazán vette a csapat, ha kicsit jobban hajtottak volna ebben az időszakban is, akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem. A legfontosabb persze az, hogy a papírformának megfelelően megvan a három pont, így pontszámban átmenetileg beértük a Chelsea-t, de ma este minden bizonnyal visszaáll majd a különbség (hacsak Grant nem tesz "csodát" egykori csapata ellen , bár ezzel nem érdemes kalkulálni). De csak így tovább, a hétvégén a Fulham otthonából kell majd elhoznunk a három pontot. Glory, Glory Man. United!
  14. vassadi

    Angol bajnokság tippverseny

    Burnley 1-3 Arsenal Chelsea 3-1 Portsmouth Liverpool 4-1 Wigan Athletic Tottenham Hotspur 1-1 Manchester City
  15. vassadi

    Manchester United

    Manchester United 0-1 Aston Villa (Agbonlahor 21.) Nem lehet igaz, hazai pályán kikaptunk az Aston Villától. Nagyon dühös vagyok, a csapat eddig jó formában volt, a Wolfsburg ellen azt is bizonyította, hogy bármilyen összeállításban képes meccset nyerni, ráadásul a keddi BL-találkozóhoz képest a mai mérkőzésre jelentősen javult a helyzet a bevethető játékosok tekintetében is, mégse tudtunk még egyetlen pontot sem szerezni. A Chelsea csak döntetlent ért hazai pályán az Everton ellen, ki lehetett volna használni az elsőszámú rivális botlását és pontszámban beérni őket, de ez lett a vége. Más szempontból megközelítve viszont szerencsénk van, hogy csak három pontra nőtt a hátrányunk. A részletekbe a meccset illetően inkább nem is mennék bele, mert csak még jobban felhúznám magam, inkább azt mondom, bízzunk benne, hogy ez csak egy "apró" kisiklás volt (bár idén már a negyedik, és még a bajnokság felénél sem tartunk ), és innentől kezdve sorozatban szállítja majd a csapat a győzelmeket a viszonylag gyengébb ellenfelekkel szemben. Go MU!
  16. vassadi

    Angol bajnokság tippverseny

    Stoke City 0-2 Wigan Athletic Birmingham City 2-0 West Ham United Bolton Wanderers 0-2 Manchester City Burnley 1-1 Fulham Chelsea 3-0 Everton Hull City 2-1 Blackburn Rovers Sunderland 2-2 Portsmouth Tottenham Hotspur 3-1 Wolverhampton Manchester United 2-1 Aston Villa Liverpool 2-0 Arsenal
  17. vassadi

    NFL - Amerikai foci

    Igen, azt hiszem sajnos egyet kell, hogy értsek, innen már valószínűleg nincs visszaút a Pittsburgh számára. Nem akarom hosszasan részletezni, hogy mi okozta az újabb, sorozatban már az ötödik vereségünket, a tény az, hogy a playoff-szereplésre már csak nagyon minimális esélyeink maradtak. Ebben a helyzetben a Miami-val szemben még lehet keresnivalónk, de a Green Bay és a Baltimore ellen nem sok eséllyel lépünk pályára. Ettől függetlenül törekedni kell arra, hogy legalább pozitív mérleggel zárjuk az alapszakaszt, azt hiszem most már ez a maximum, amit ebből a szezonból ki tudunk hozni. Cleveland Browns 13-6 Pittsburgh Steelers Közvetítések: Minnesota Vikings - Cincinnati Bengals (14. hét) - 2009. december 13., vasárnap, 22:45 (Élő közvetítés: Sport2 - Ismétlés: Nincs) New York Giants - Philadelphia Eagles (14. hét) - 2009. december 13., vasárnap, 2:15 (Élő közvetítés: Sport1 - Ismétlés: hétfőn 16:00-kor a Sport2-n és kedden 16:30-kor a Sport2-n)
  18. vassadi

    Mit kérsz karácsonyra?

    Ha minden jól megy, akkor írható DVD-ket és egy 8GB-os pendrive-ot kapok karácsonyra, ill. még ami sosem maradhat el, az a ruha. Kingmax 8GB USB pendrive [Hidden Content]
  19. vassadi

    Manchester United

    Manchester United - Aston Villa (Angol bajnokság, 16. forduló) - 2009. december 12., szombat, 18:30 (Élő közvetítés: Digisport) A jelentősebb ellenfelek közül a bajnokság első feléből még hátravan az Aston Villa, aztán egészen január végéig egy sűrűbb, de jobbára csak kiscsapatokkal tarkított sorozat vár ránk. Jó hír a szombati találkozó kapcsán, hogy a hétközi BL-meccsről egyaránt hiányzó Vidics, Giggs, Rooney, és Berbatov minden bizonnyal pályára léphet majd. A védelem ugyan még így is eléggé 'foghíjas', de a szerb hátvéd visszatérésével lényegesen javulna a helyzet, bár én a keddi találkozó után különösebben nem aggódnék: az Aston Villa támadói nagyjából azonos szintet képviselnek a Wolfsburg csatáraival, és ha a németek rohamait így tudták tartani, akkor azt hiszem nincs félnivalónk a soros ellenfél támadószekciójától sem (elkiabálni persze nem szabad ). Ferguson azt nyilatkozta, reméli, hogy a Fletcher-Vidics-Carrick-Evra összeállítású védelemmel kezdhet majd, de én nem lepődnék meg, ha az egyértelmű utalás ellenére valami váratlant húzna, Park például kifejezetten jó teljesítményt nyújtott jobbhátvédként a Wolfsburg otthonában, de ott van De Laet is, aki a BL-ben nem játszhatott, mivel nem nevezték az őszi idényre, de a bajnokságban természetesen bevethető a fiatal belső védő. Az angol sajtóban egyébként az a hír járja, hogy megeshet, hogy a védőproblémákkal küzdő Manchester leigazolja a jelenleg szerződés nélküli Sol Campbell-t; nem tudom ez mennyire válna a hasznunkra, jó játékosnak tartom a volt angol válogatott hátvédet, de Brown sérülése valószínűleg nem húzódik el túlzottan, néhány héten belül talán már Ferdinand is visszatérhet, mint ahogy januártól Evans és O'Shea is újra a csapat rendelkezésére áll majd, ezek után pedig úgysem maradna túl sok játéklehetőség Campbell-nek. Szerintem a lehető legjobbkor jön a Villa elleni találkozó, kiváló formában van a csapat (a bajnokságban az utóbbi három meccsen 11 lőtt és csak egy kapott gól, közbeiktatva egy Tottenham elleni Ligakupa-továbbjutás és a Wolfsburg elleni fényes siker a BL-ben), ha pedig többek között Giggs, Rooney, és Berbatov is játszhat, csak még jobbak lehetünk. Glory, Glory Man. United!
  20. vassadi

    Bajnokok Ligája

    A csoportkör 6. fordulójának eredményei: Kedd (december 8.) Juventus 1-4 Bayern München (Trezeguet 19., illetve Butt 30.-tizenegyesből, Olic 52., Gomez 83., Tymoschuk 92.) Maccabi Haifa 0-1 Girondins Bordeaux (Jussie 13.) Besiktas 1-2 CSZKA Moszva (Bobo 86., illetve Kraszics 41., Aldonin 95.) Wolfsburg 1-3 Manchester United (Dzeko 56., illetve Owen 44., 83., 91.) Zürich 1-1 AC Milan (Gajics 30., illetve Ronaldinho 65.-tizenegyesből) Olympique Marseille 1-3 Real Madrid (Lucho Gonzalez 11., illetve C. Ronaldo 5., 80., Albiol 60.) Chelsea 2-2 APOEL Nicosia (Essien 19., Drogba 26., illetve Zewlakow 6., Mirosavljevic 87.) Atlético Madrid 0-3 Porto (Bruno Alves 2., Falcao 14., Hulk 76.) Szerda (december 9.) Liverpool 1-2 Fiorentina (Benayoun 43., illetve Jorgensen 63., Gilardino 92.) Olympique Lyon 4-0 Debreceni VSC (Gomis 25., Bastos 45., Pjanic 59., Cissokho 76.) Internazionale 2-0 Rubin Kazany (Eto'o 31., Balotelli 64.) Dinamo Kijev 1-2 Barcelona (Milevskiy 2., illetve Xavi 33., Messi 86.) VfB Stuttgart 3-1 Unirea Urziceni (Marica 5., Träsch 8., Pogrebnjak 11., illetve Semedo 46.) Sevilla 1-0 Glasgow Rangers (Kanouté 8.-tizenegyesből) Olympiakosz 1-0 Arsenal (Leonardo 47.) Standard Liege 1-1 AZ Alkmaar (Bolat 95., illetve Lens 42.) A csoportok végeredményei: A csoport 1. Girondins Bordeaux (5-1-0; 9-2) 16 pont 2. Bayern München (3-1-2; 9-5) 10 pont 3. Juventus (2-2-2; 4-7) 8 pont 4. Maccabi Haifa (0-0-6; 0-8) 0 pont B csoport 1. Manchester United (4-1-1; 10-6) 13 pont 2. CSZKA Moszkva (3-1-2; 10-10) 10 pont 3. Wolfsburg (2-1-3; 9-8) 7 pont 4. Besiktas (1-1-4; 3-8) 4 pont C csoport 1. Real Madrid (4-1-1; 15-7) 13 pont 2. AC Milan (2-3-1; 8-7) 9 pont 3. Olympique Marseille (2-1-3; 10-10) 7 pont 4. Zürich (1-1-4; 5-14) 4 pont D csoport 1. Chelsea (4-2-0; 11-4) 14 pont 2. Porto (4-0-2; 8-3) 12 pont 3. Atlético Madrid (0-3-3; 3-12) 3 pont 4. APOEL Nicosia (0-3-3; 4-7) 3 pont E csoport 1. Fiorentina (5-0-1; 14-7) 15 pont 2. Olympique Lyon (4-1-1; 12-3) 13 pont 3. Liverpool (2-1-3; 5-7) 7 pont 4. Debreceni VSC (0-0-6; 5-19) 0 pont F csoport 1. Barcelona (3-2-1; 7-3) 11 pont 2. Internazionale (2-3-1; 7-6) 9 pont 3. Rubin Kazany (1-3-2; 4-7) 6 pont 4. Dinamo Kijev (1-2-3; 7-9) 5 pont G csoport 1. Sevilla (4-1-1; 11-4) 13 pont 2. VfB Stuttgart (2-3-1; 9-7) 9 pont 3. Unirea Urziceni (2-2-2; 8-8) 8 pont 4. Glasgow Rangers (0-2-4; 4-13) 2 pont H csoport 1. Arsenal (4-1-1; 12-5) 13 pont 2. Olympiakosz (3-1-2; 4-5) 10 pont 3. Standard Liege (1-2-3; 7-9) 5 pont 4. AZ Alkmaar (0-4-2; 4-8) 4 pont A nyolcaddöntő párosításait december 18.-án sorsolják, a sorsolást az Eurosport élőben közvetíti.
  21. vassadi

    NFL - Amerikai foci

    Kösz. Csak azért akartam ezt megnézni, mert az AFC-ben a végén még akár hármas befutó is lehet egy wild card-helyért , szeretek előre kalkulálni. Örülök neki, hogy az egymás elleni mérleg az, ami elsődleges szempont a rangsornál, ez kedvező lehet nekünk ha netán sikerül a Broncos-al azonos mérleggel végezni. Az viszont nem a legjobb, hogy utána a főcsoporton belüli mérleg következik, a Jets és a Dolphins csapatát ebben még meg lehet előzni, bár utóbbi alakulattal az utolsó körben játszunk is, a Jaguars-t ellenben már biztosan nem fogjuk ebben utolérni, és velük nem is találkozunk, illetve a Ravens beérésére is kevés az esély, de ellenük még pályára lépünk. De ennyire már nem érdemes elmélyülni ezekben a dolgokban, majd esetleg az utolsó forduló előtt lehet számolgatni ilyenekkel. Különben is, a Broncos-hoz hasonlóan még a Jaguars is találkozik a Colts-al és a Patriots-al egyaránt, és még a Dolphins-al is játszanak egy "wild card-rangadót" a hétvégén. Ahogy már korábban is írtam, a sorsolás alapján nekünk kedvezőek a közvetlen riválisok soros ellenfei, csak hát nekünk is hozni kell a saját meccseinket, enélkül az egész mit sem ér. Holnap kezdhetjük is a "feltámadást" a Cleveland ellen (talán már Polamalu-val a sorainkban), csak nehogy olyan vége legyen, mint a Raiders-el vívott meccsen. Go Steelers!
  22. vassadi

    A.C. Milan

    Zürich 1-1 AC Milan (Gajics 30., illetve Ronaldinho 65.-tizenegyesből) Viszonylag kényelmes helyzetben várhattuk a csoportkör utolsó fordulóját, ettől függetlenül nem gondoltam volna, hogy a Zürich-nek sikerül ismét pontokat elvennie tőlünk. Mindenesetre a döntetlennel sem vagyok elégedetlen, elvégre a Real simán nyert a Marseille otthonában, így a továbbjutásunk nem forgott komoly veszélyben, most az a fő, hogy két év után ismét ott vagyunk a BL egyenes kieséses szakaszában, várhatjuk a jövő pénteken esedékes sorsolást. Forza Milan!
  23. vassadi

    Manchester United

    Mindent összevetve szerintem nagyot játszott a csapat tegnap, nem kis dolog, hogy ebben az összeállításban ilyen meccset tudtak produkálni. Az első félidő nagyjából úgy alakult, ahogy azt előzetesen vártam, a Wolfsburg volt a kezdeményezőbb, nekik adódtak nagyobb helyzeteik, kicsit meg is lepett, hogy az utolsó percekben mégis nekünk sikerült megszerezni a vezetést. A második játékrész elején aztán még nagyobb nyomás alá kerültünk, várható volt, hogy a németek előbb-utóbb kiegyenlítenek, de mindenféle elfogultságot mellőzve nekem az a véleményem, hogy 1-1 után tökéletes utolsó fél órát produkált a csapat. A Wolfsburg-nak tovább kellett volna rohamoznia a továbbjutás bebiztosításához, de nagyon jól megfogtuk őket, nem voltak már akkora helyzeteik, Owen újabb villanásával aztán ismét a magunk javára fordítottuk a meccset (azért az sem volt kis dolog, amit a gól előtt Obertan művelt a védőkkel , nagy játékos lesz belőle, ez már most látszik, remélem már ebben a szezonban is rendszeresen megkapja majd a lehetőséget a hazai kupasorozatokban és valamilyen szinten a bajnokságban . Owen harmadik találata már tényleg csak a ráadás, kegyelemdöfés volt a kitámadó wolfsburgiaknak, de kis túlzással, mondhatni hirtelen felindulásból úgy örültem a mesterhármasának és egyáltalán ennek a győzelemnek, mintha a döntőt nyertük volna meg. Nagy meccs volt, szépen zártuk a BL őszi idényét, folytatás tavasszal. Glory, Glory Man. United! A nyolcaddöntő párosításait december 18.-án sorsolják, a sorsolást az Eurosport élőben közvetíti.
  24. vassadi

    NFL - Amerikai foci

    A Pittsburgh szempontjából a Miami-Jacksonville találkozónak lesz igazából jelentősége, remélem a Dolphins nyer, és így ha mi csütörtökön megverjük a Browns-t, akkor győzelem-vereség mutatóban befogjuk a Jaguars-t. Alapvetően a Broncos-Colts összecsapásnak is lenne befolyása a wild card-helyeket illetően, azzal viszont már nem igazán érdemes kalkulálni, hogy a Denver-t beérhetjük. Bár most, hogy jobban megnézem, a Broncos az utolsó előtti körben a Phili otthonába látogat, szóval ha minden úgy alakulna, akkor azért őket is utol lehetne érni (és ha még a Raiders -vagy esetleg a Chiefs- ellenük is meglepetést okoz ), úgyhogy az ő playoff-részvételüket sem venném még olyan biztosra... Úgyhogy inkább döntsön csak rekordot a Colts. Az NFC keleti csoportjában is érdekesen alakulhat az állás a következő fordulóban, akár még az is lehet, hogy két körrel a vége előtt 9-5-tel áll majd három csapat is ebben a divízióban. A Cowboys mondjuk a következő két fordulóban előbb a Chargers-el, majd a Saints-el találkozik, ebből sima kettőből nulla is kisülhet, de még akár mindkét meccset is behúzhatják. Felesleges ilyen elméleteket gyártani, mert ezerféleképpen végződhet, az biztos, hogy a végletekig nyílt és óriási csata lesz az NFC East első pozíciójáért és a wild card-helyekért (és akkor ott van még a Green Bay is). Szerk.: Az AFC-s wild card-helyekkel kapcsolatban, valaki elmondaná, hogy a győzelem-vereség mérleg azonossága esetén hogy jönnek sorrendben a döntő mutatók?
  25. vassadi

    Manchester United

    Wolfsburg - Manchester United (Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló) - 2009. december 8., kedd, 20:30 (Élő közvetítés: Digisport) Az utolsó BL-csoportmeccs előtt a legnagyobb problémát kétségkívül a csapat összeállítása okozza Ferguson-nak: csak remélni tudják, hogy Vidics és Brown játékra alkalmas állapotban lesz a holnapi találkozóra (Evans-el és O'Shea-vel kapcsolatban már biztos, hogy januárig egyikük sem léphet pályára), de erre nincs túl sok esély, vélhetően ismét Fletcher játszik majd jobbhátvédet, középen Carrick mellett Oliver Gill, egy tartalékcsapatbeli játékos szerepel majd (a neve nekem nem mond semmit, ez lenne az első meccse a felnőttcsapatban), a balhátvéd posztján pedig a megszokott módon Evra játszik. De azon túl, hogy a hátsó négyes összeállításával vannak komoly gondok, Rooney és Berbatov is sérültet jelentett, ők holnap biztosan nem léphetnek pályára, és erősen kérdéses, hogy a szombati, Aston Villa elleni találkozón ott lehetnek-e (nem akarok senkit se elkeresíteni, de idén az ilyen dolgok eddig nem nagyon jöttek be ). Van der Sar-t már a hétvégi bajnoki előtt is a "kezdőcsapatba tették" a hírek, de Ferguson gondolom nem akart kockáztatni, remélem azért a Wolfsburg ellen legalább ő ott állhat a kapuban a védelmet erősítendő, azt hiszem most nem kellene azt az elvet követni, hogy a biztos továbbjutás tudatában szerepeljen csak valamelyik tartalékkapus, bár Kuszcsak is jól védett az előző három meccsen. Főként a sok sérült és kérdéses játékos miatt nehéz lesz a holnapi meccs, de legalább egy pontot muszáj lesz kiharcolnunk Wolfsburg-ban a csoportelsőség eléréséhez. Glory, Glory Man. United!
×
×
  • Create New...