Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/25/2023 in all areas
-
E. K. Johnston – Ahsoka Eredeti cím: Ahsoka Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Ahsoka Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Oszlánszky Zsolt, Szente Mihály Játszódik: YE. 18. Ahsoka azt hitte, hogy az ő háborújának már vége. De az igazi harc csak most kezdődik… Ahsoka Tano, Anakin Skywalker hűséges tanítványa valaha egész életét a Jedi Rend szolgálatának akarta szentelni. Egy megrázó árulás után azonban elfordult a Rendtől, hogy a saját útját járja. Úgy hitte, számíthat Anakinra és a többi Jedire, ha szüksége lesz rájuk. Ám a császár hatalomra jutásakor a Jediket könyörtelenül lemészárolják. A gyász és a bűntudat terhével küzdő Ahsoka teljesen magára marad. Egy távoli mezőgazdasági világon, a Raadán keres menedéket, de nem szökhet el a múltja elől. Amikor birodalmi csapatok szállják meg a Raadát, el kell döntenie, hogy részt vesz-e a harcokban, még ha ezzel el is árulja magáról, hogy Jedi. A döntései nagy hatással lesznek a körülötte élőkre és talán elvezetik őt valamihez, ami új reményt adhat az egész galaxisnak… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,72 MB [Hidden Content]6 points
-
Jill Mansell-Ne mondd, hogy vége! 88% Amber olyan lány, akinek helyén az esze. Kamaszkora óta szerelmes Lachlanba, de a fiúnak ezt sosem szabad megtudnia. Mert Amber egy dolgot biztos nem szeretne. Arra a sorsa jutni, mint Lachlan eddigi összes nője: egyik nap szia, másik nap viszlát! Úgy tűnik, a srácnak csak a saját étterme fontos. De mi van, ha a látszat csal? Raffaele szexis hapsi, akinek a fodrászatában egymásnak adják a kilincset a celebek – naná, hogy flörtből nincs hiány. De ő hűséges a barátnőjéhez. Enyhén szólva váratlan a pofon, amikor a csaj faképnél hagyja. Ki fog vigasztalni kit? Milyen titkoknak kell kiderülniük, amíg mindenki boldog lehet? Persze lehetőleg azzal, akivel igazán szeretne… NEW YORK TIMES, USA TODAY és THE SUNDAY TIMES bestsellerszerző új regénye. Jill Mansell művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatóit. barátság brit szerző chick lit kortárs magyar nyelvű párkapcsolat regény romantikus váltott nézőpont visszaemlékezés > Lettero, Budapest, 2022 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155685811 · Fordította: Hoppán Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------4 points
-
Szemethy Orsi-A sikoltó 86% Az öreg grófnő kirepül az ablakon, egy fiatal férfi kutyává változik, különös lidércfények jelennek meg és rémisztő sikoltás hallatszik éjszaka a rakétasiló mellett. Sellők születnek, életre kel egy bábu, Lilith pénztárosnőként bukkan fel, a White Rabbit Rolls frontembere pedig mindenszentekkor a temetőben varázsolja el a falu lakóit. Megtörténhetett és megtörténhet ma is, többnyire észrevétlenül, valahol Magyarországon. Szemethy Orsi szeretettel és humorral megírt meghökkentő meséiben bolygó lelkek nyernek nyugalomra, miközben és miután az élet megy tovább. Eredeti megjelenés éve: 2022 Tartalomjegyzék kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország novella rémtörténet > Magvető, Budapest, 2022 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631441253 · Illusztrálta: Szemethy Imre letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----1 point
-
1991-ben Harold Tunmore, az egykori ragyogó tehetségű orvos, aki később elvonult a világtól, és rejtélyes, megmagyarázhatatlan jelenségek kutatására szakosodott, végleg eltűnt. A testvére három évtizeddel később, egy szerencsés véletlennek köszönhetően talál rá egy magánkórház pszichiátriai osztályán: Harolddal nehéz kommunikálni, több paranoid téveszmés betegség tüneteit is produkálja, gyakran elfogja a nyugtalanság, és alkalmanként erőszakossá válik. És nem sokkal az egymásra találás után végez magával. Egyedül egy köteg feladatlan levél marad hátra az életéből, amik viszont olyan rettenetes dolgokat rejtenek, melyekre sem a testvére, sem az emberiség nincs felkészülve… A levelek egy titkos expedíció eseményeiről számolnak be: egy mindennél magasabb hegy megmászásáról, ami valahol a Csendes-óceán közepén található. A hegy bizonyos részei mintha maguktól mozognának, és ami ennél is furcsább: három hónappal ezelőtt még egyáltalán nem létezett, nem észlelték a radarok. Egy ismeretlen katonai szervezet kíséretével Haroldék csapata a második expedíció, ami útnak indul felfelé, hogy megfejtse a hegy titkait. Az első csapat tagjai mind meghaltak, leszámítva Harold egykori, mára elhidegült feleségét, aki a túlélése óta komoly mentális traumáktól szenved. Miközben Harold egyre magasabbra kapaszkodik, egyre kevésbé érti, hogy mi történik körülötte. A csapat tagjait pedig hatalmába keríti a rettegés, ami hamarosan erőszakba csap át. De a veszélyek dacára a hegy rejtélye a csúcs felé hajtja őket. Vajon az emberiség történetének legjelentősebb felfedezésébe botlottak bele, vagy egyenesen a saját pusztulásuk felé kapaszkodnak? A Felemelkedés az utóbbi évek egyik legeredetibb ötleteket felvonultató sci-fi regénye, ami lendületes cselekménye mellett a tudomány és a hit határait feszegeti, nagyító alá helyezve az emberi természet gyönyörű és nyugtalanító jellemvonásait. Agave 2023 Köszönet OMGK-nak a könyvért epub [Hidden Content]1 point
-
Jackie French-Hekja 89% Egy lány a vikingek fogságában Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Vikingek támadnak meg és pusztítanak el egy tengerparti falucskát, ahol foglyul ejtik Hekját, majd a kutyájával, Snarffal együtt Grönlandra viszik a kislányt. Ezen a zord és hideg földön Freydis Eriksdottir, a hírhedt Vörös Erik leányának thrallja – rabszolgája – lesz. Hekja harcias elszántságával kiérdemli úrnője megbecsülését. Megpróbáltatásai azonban épp csak elkezdődtek azzal hogy a vikingek a jeges szigetre hurcolták: a telepesek Freydis vezetésével elindnlnak, hogy új kolóniát hozzanak létre Vinlandban – a mai Amerikában –, ahol további veszedelmes kalandok várnak rájuk. Eredeti cím: They Came on Viking Ships Eredeti megjelenés éve: 2005 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 10. század ausztrál szerző felfedezés hajózás ifjúsági középkor magyar nyelvű női főszereplő regény utazás viking > Orlando, 2007 296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638693068 · Fordította: Komáromy Rudolf letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----1 point
-
Villanyszerelők lapja 2023.július-augusztus Nyelv: magyar Oldalak: 44 Kiadás dátuma: 2023.július-augusztus Formátum: pdf (ocr) Méret:10.20 MB Magyarország piacvezető elektromos ipari és épületvillamossági szaklapja. Jelszó: DKKTI [Hidden Content]1 point
-
Anne L. Green-Baljós szitakötő (Biztos menedék 1.) data pdf mobi epub 3mb „Megrendítő és szívfacsaró. Az első laptól az utolsóig feszültséggel teli.” – Lizzyke olvasókuckója Jack Doyle a chicagói rendőrség egyik elszántabb nyomozója, aki eltökélten küzd, hogy megtisztítsa a várost a rosszfiúktól. Egy nagy lehetőség küszöbén áll, amikor a városban felbukkan a kegyetlen és nagy befolyással bíró régi ellensége Jack élete kudarcának érzi, hogy a múltban elbukott, és emiatt Hyland az elkövetett vétkei ellenére még mindig szabadlábon garázdálkodhat. Bosszúhadjáratot indít, és csak későn veszi észre, hogy kicsúszott a talaj a lába alól. Ekkor találkozik a szép és csinos Ericával, akinek az élete szintén zátonyra futott. Képtelen menekülni az évek óta tartó bántalmazó kapcsolatából. A két megkeseredett ember között már a megismerkedésük pillanatában magas hőfokon lángol a szenvedély, de a körülmények nem kedveznek ahhoz, hogy felvállalják a köztük kialakult vonzalmat. A Baljós szitakötő a Biztos menedék-sorozat első része, amelyben Anne L. Green bebizonyítja, hogy az élet viharaival szemben csak a szerelem az egyetlen biztos menedék. akció bűnözés Chicago családon belüli erőszak drámai cselekmény erőszak erotikus kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző nők elleni erőszak nyomozás regény rendőr romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés data pdf mobi epub 3mb [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Anne L. Green-Törött szárnyakkal (Biztos menedék 2.) data mobi epub 1,2mb „Azt hiszed, Anne L. Green már nem tud meglepni, aztán mégis.” – Nikii könyvblog Erica és Jack sorsa elválaszthatatlanul egybefonódott. A közös titkuk és az egymás iránt érzett vágyódásuk lehetetlenné teszi a felejtést. Erica csodálatos világot fedez fel a börtönén túl, a szabadság, amit Jack mellett érez, megrészegíti, ugyanakkor halálra rémíti. Jack számára az élet azonban még tartogat meglepetéseket. Teljesen tanácstalanná válik, amikor kiderül, hogy a húga halálos beteg, és hogy az Ericával egyre elmélyülő kapcsolata mekkora felháborodást, lázongó indulatokat gerjeszt a családtagjai, barátai körében. Az izgalom és az érzelmek is a tetőfokára hágnak, amikor Jacknek választania kell a bosszú és szerettei élete között. A Törött szárnyakkal a Biztos menedék-sorozat második, befejező része, amelyben Anne L. Green rávilágít arra, hogy nem minden történet jó vagy rossz, ahogy nem is fekete vagy fehér. Eredeti megjelenés éve: 2021 akció barátság bűnözés Chicago család családon belüli erőszak drámai cselekmény erőszak erotikus férfi főszereplő kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő nők elleni erőszak nyomozás regény rendőr romantikus sorozat része szülői szerep váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 letöltés data mobi epub 1,2mb [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Anne L. Green-Pokoli fizetség 2020 epub A sötétség fogságában című regényben megismert Anthony története. A nők tényleg a zűrös pasikhoz vonzódnak? Andrew Dark egy drogkartell vezetőjeként élvezi a hatalom és a pénz adta lehetőségeket, ám ebben a sötét világban mindennek megvan az ára. Hamar ráébred erre ő is, amikor egy alkalommal hiba csúszik a számításába. Elraboltatja az áruló embere húgát, a szókimondó és csinos Christine Stuartot. Fogva tartó és túsza között kínzó vágy ébred. Háttérbe szorulnak a józan, észszerű döntések. Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? A férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre? A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Greennek, a 2015. év elsőkönyves felfedezettjének romantikus-erotikus regénye nemcsak új köntösbe öltözött, de a korábbiaknál is több izgalommal és szövevényes fordulattal bővült. Eredeti megjelenés éve: 2019 Tartalomjegyzék bérgyilkos gyilkosság halál kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella romantikus > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Anne L. Green - Viharos érzelmek mobi pdf epub Szenvedély nélkül lehet élni, de vajon érdemes? Jason Scott az FBI kommandós alakulatának tagjaként élte nem éppen hétköznapi életét. Egy napon azonban, egy balul elsült akció után, minden a darabjaira hullik körülötte. Létezésének új értelmet keresve elvállalja egy befolyásos szenátor lányának védelmét, ám hamar rá kell döbbennie, hogy nem kell a csatatérre lépnie, hogy kemény küzdelmeket éljen át. A szépséges és lázadó Nina legfőbb szórakozása testőrei megleckéztetése. Mindennapi csatározásaik ellenére mindketten érzik, hogy lassan feltámad bennük az egymás iránti fékezhetetlen vágy, míg végül a lány egyszer csak meglátja a felszín alatt rejtőző valódi Jasont, és ráébred, hogy ő sokkal több mint egy testőr. Heves ellenállásuk dacára hatalmába keríti őket a szerelem. A sors azonban újra és újra próbára teszi őket: támadások, ármányok, sötét titkok kereszttüzében rá kell ébredniük: a szerelemben nincs megalkuvás. Vajon mindkettőjük vonzalmát csak a szenvedély mozgatja? Vajon van jövője a szerelemnek a múlt árnyékában? Az Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green a 2015. év elsőkönyves felfedezettje, a váratlan fordulatokban bővelkedő legújabb romantikus-erotikus regényében válaszokat keres a sokakat izgató kérdésekre. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Bazi nagy francia lagzik 2..2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1. Qu'est-ce qu'on a encore fait au bon Dieu? .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott francia vígjáték, dráma, 99 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Christian Clavier profilképeChristian Clavier Claude Verneuil Chantal Lauby Marie Verneuil Ary Abittan David Benichou Medi Sadoun Rachid Benassem Frédéric Chau Chao Ling Noom Diawara Charles Koffi Frédérique Bel profilképeFrédérique Bel Isabelle Verneuil épouse Benassem Julia Piaton Odile Verneuil épouse Benichou Emilie Caen Ségolène Verneuil épouse Ling Elodie Fontan Laure Verneuil Alkotók Rendező: Philippe de Chauveron Forgatókönyvíró: Guy Laurent Philippe de Chauveron Producer: Romain Rojtman Operatőr: Stéphane Le Parc Vágó: Alice Plantin Tartalom A Verneuil család ismét visszatér! Claude és Maria Verneuil újabb nehézséggel szembesül. Négy vejük, Rachid, David, Chao és Charles úgy döntenek, hogy családjaikkal együtt külföldön próbálnak szerencsét. Claude és Marie el sem tudják képzelni, hogy távol legyenek szeretteiktől, ezért mindent elkövetnek, hogy visszatartsák őket a költözéstől… A Bazi nagy francia lagzik 2014 bombasztikus francia vígjátéksikere volt, amely négy hétig vezette hazája nézettségi toplistáját, s Franciaországban az év legnézettebb filmje volt 104 millió dolláros bevételével, megelőzve valamennyi hollywoodi stúdiófilmet. A film világszerte hatalmas sikert aratott, Magyarországon is több mint 100 ezer néző látta az első epizódot a mozikban. A folytatásban valamennyi színész visszatér, a családfő Christian Clavier vezetésével (Jöttünk, láttunk, visszamennénk-sorozat, Asterix-sorozat). A Bazi nagy francia lagzik 2 a legjobb francia vígjátékhagyományokat követi, s ezúttal is bővelkedik humorban. Bazi.nagy.francia.lagzik.2.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1 AV Info: Video: Erintetlen [PAL] 1.78:1 (16:9) Hang(ok): [MAGYAR 5.1, FRANCIA 5.1 ] Felirat(ok): [magyar] Menu: Erintetlen Extra: Nincs a lemezen Film Info: iMDb: [Hidden Content] Hun link: [Hidden Content] Bemutató dátuma: 2019. március 21. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Pókember – Idegenben.(Spider-Man: Far From Home Custom.dvd.hun.dmitry) .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! színes, amerikai akció-vígjáték, kalandfilm, 129 perc, 2019 (12) rendező: Jon Watts forgatókönyvíró: Chris McKenna, Erik Sommers operatőr: Matthew J. Lloyd zene: Michael Giacchino producer: Kevin Feige, Amy Pascal vágó: Leigh Folsom Boyd, Dan Lebental A magyar változat munkatársai: magyar szöveg: Heltai Olga szakértő: Harza Tamás hangmérnök: Gábor Dániel vágó: Kajdácsi Brigitta gyártásvezető: Kablay Luca szinkronrendező: Tabák Kata szinkront készítette: Mafilm Audio Kft Szereplő(k): - Szinkronhang(ok): Peter Parker / Pókember (Tom Holland) - Baráth István Nick Fury (Samuel L. Jackson) - Vass Gábor Quentin Beck / Mysterio (Jake Gyllenhaal) - Mészáros Béla May Parker (Marisa Tomei) - Györgyi Anna Happy Hogan (Jon Favreau) - Kálid Artúr MJ (Zendaya) - Csuha Bori Ned Leeds (Jacob Batalon) - Szvetlov Balázs Flash Thompson (Tony Revolori) - Rada Bálint Betty Brant (Angourie Rice) - Kardos Eszter Zach (Zach Barack) - Major Erik Brad Davis (Remy Hii) - Kenéz Ágoston Mr. Harrington (Martin Starr) - Rajkai Zoltán Mr. Dell (J.B. Smoove) - Bognár Tamás Jason Ionello (Jorge Lendeborg Jr.) - Czető Roland Maria Hill (Cobie Smulders) - Szinetár Dóra Edith (Dawn Michelle King) - Peller Anna Tartalom Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul. De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb kihívás elé kell néznie. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) miatt új kalandba indul, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi Bosszúálló társaitól segítséget kérni Az új Pókember-film, a Hazatérés szellemében folytatódik. Fiatalos, laza és csupa vicc, de közben nagyon látványos, és jó néhány Bosszúálló közreműködik benne. Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 98,0 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 108 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 704 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:09:12.040 : Chapter 2 00:15:28.240 : Chapter 3 00:24:17.720 : Chapter 4 00:34:01.480 : Chapter 5 00:40:16.240 : Chapter 6 00:47:50.760 : Chapter 7 00:54:52.600 : Chapter 8 01:02:15.120 : Chapter 9 01:12:55.120 : Chapter 10 01:19:30.560 : Chapter 11 01:25:50.600 : Chapter 12 01:32:51.000 : Chapter 13 01:40:36.080 : Chapter 14 01:47:48.000 : Chapter 15 01:53:02.680 : Chapter 16 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] No1. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------1 point
-
Brightburn – A lángoló fiú-Brightburn.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai horror, 90 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Elizabeth Banks profilképeElizabeth Banks Tori Breyer Meredith Hagner Matt Jones Jennifer Holland Steve Agee Becky Wahlstrom Stephen Blackehart David Denman Mr. Breyer Gregory Alan Williams Chief Deputy Deever Alkotók Rendező: David Yarovesky Forgatókönyvíró: Brian Gunn Mark Gunn Producer: Dan Clifton Brian Gunn James Gunn Mark Gunn Executive Producer: David Gendron Ali Jazayeri Operatőr: Michael Dallatorre Vágó: Andrew S. Eisen Tartalom Rendben, néha hősök érkeznek a Földre, akik különlegesen erősek, rendkívüli képességűek, és jól el tudnak rejtőzni az emberek között. De mi van akkor, ha a hajótörött űrhajón érkezett csecsemő, - akit egy jó szándékú, gyerektelen házaspár a sajátjaként nevel -, a kamaszkor küszöbén megmutatja szuperhős képességeit, és azok nem jók? Mi van, ha a különleges hatalom, amivel rendelkezik, rosszra viszi? Ha legyőzhetetlen, de gonosz? Mit tehetnek erre a szülei, akik gyermekükként szeretik? És mit tehet az emberiség? A világsikerű Galaxis őrzői 1. és 2. rendezőjének szerelemgyereke a torokszorítóan erős hanugulatú, sötét és cool film, amelyet ő álmodott meg és hozott tető alá. ŰŰ Brightburn.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Title Eng................: Brightbur (2019) ŰŰ ŰŰ Title Hun................: Brightburn - A langolo fiu ŰŰ ŰŰ Hun link.................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ iMDb link................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ Release date.............: 2019.09.20 ŰŰ ŰŰ Length...................: 1:26:48 (h:m:s) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ TECHNICAL INFORMATION AND RELEASE NOTES ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (V I D E O) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Untouched [x] PAL [ ] 4:3 ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ( % ) [ ] NTSC [x] 16:9 ŰŰ ŰŰ [ ] CCE SP3 Pass ( ) kbps (Average) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (S U B T I T L E S) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] English Forced ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [ ] Hungarian Forced ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Others: ŰŰ ŰŰ [ ] Czech [x] Romanian [ ] Slovakian ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (A U D I O) ŰŰ ŰŰ DTS 5.1 2.0 Mono ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [ ] Other [ ] [ ] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (M E N U) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched (E X T R A) ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [x] Modified [x] Untouched ŰŰ ŰŰ [ ] None [ ] Partial Srtipped ŰŰ ŰŰ [ ] Fully Stripped ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [ ] Was not on retail Disc ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Logok figyelmeztetesek torolve! Feleslegeges vts-ek, pgc-k torolve! ŰŰ ŰŰ Felesleges hangok: Cseh 5.1, Lengyel 5.1, Torok 5.1. ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ A felesleges dolgok torlese utan a video beallitas megmaradt gyari ŰŰ ŰŰ beallitason. Tehat nem kellet tomoriteni a videon. ŰŰ ŰŰ A torlesek utan az osszes "Extra" is rafert a DVD5 lemezre. ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Navigacio atirva automatikusan magyar hanggal indul a film. Bemutató dátuma: 2019. május 9. Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----------1 point
-
16 kívánság..16 Wishes .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! kanadai-amerikai családi film, 2010 Stáblista: Szereplők Debby Ryan Abby Jean-Luc Bilodeau profilképeJean-Luc Bilodeau Jay Anna Mae Routledge Celeste Karissa Tynes Krista Kendall Cross Sue Jensen Patrick Gilmore Bob Jensen Alkotók Executive Producer: Ron French Michael Jacobs Fernando Szew Producer: Ron French Robyn Snyder Operatőr: Michael Lohmann Forgatókönyvíró: Annie DeYoung Rendező: Peter DeLuise Vágó: Richard Schwadel Tartalom Abby 16 éves lesz és egy csodás keresztanya segít, hogy álmai valóra váljanak. Majd Abby rájön, hogy amit korábban szeretett volna, nem az, amit valójában akart, de végül mégis a legjobb szülinap lehetősége áll előtte. Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 68,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 103 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Ch MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Kutyafuttában..See Spot Run .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai-ausztrál vígjáték, 94 perc, 2001 Stáblista: Szereplők David Arquette profilképeDavid Arquette Gordon Leslie Bibb profilképeLeslie Bibb Stephanie Michael Clarke Duncan profilképeMichael Clarke Duncan Murdoch Angus T. Jones profilképeAngus T. Jones James Joe Viterelli Gino Paul Sorvino profilképePaul Sorvino Sonny Talia Darcy Laurie Perierra Alkotók Operatőr: John S. Bartley Jelmeztervező: Diane Widas Író: George Gallo Michael Alexander Miller Andrew Deane Rendező: John Whitesell Zene: John Debney Producer: Andrew Deane Robert Simonds Tracey Trench Látványtervező: Mark S. Freeborn Vágó: Cara Silverman Adaptáció: Stuart Gibbs Craig Titley Forgatókönyvíró: George Gallo Gregory Poirier Dan Baron Chris Faber Tartalom Gordon (David Arquette) jó fazonú postás, csak a kutyák nem kedvelik valahogy a környéken. Szép szomszédasszonyának, az elfoglalt Stephanie-nak (Leslie Bibb) felajánlja, hogy vigyáz a kisfiára, Jamesre (Angus T. Jones). Közben a város másik végén egy FBI-ügynök lázasan keresi elcsatangolt drogkereső kutyáját, a Tizenegyes Számú Ügynököt. A kutya éppen egy veszélyes maffiózó nyomaira bukkant, amikor két fegyveres bandita elől Gordon postakocsijába menekül. A kis James rögtön megbarátkozik a kutyával és elnevezi Spotnak. Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 60,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 88 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #3 Sáv száma : 131 (0x83) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Menü #1 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Hibrid-Splice .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott kanadai-francia-amerikai thriller, 104 perc, 2009 Stáblista: Szereplők Adrien Brody profilképeAdrien Brody Clive Nicoli Sarah Polley profilképeSarah Polley Elsa Kast Delphine Chanéac profilképeDelphine Chanéac Dren Brandon McGibbon Gavin Nicoli David Hewlett profilképeDavid Hewlett William Barlow Simona Măicănescu Joan Chorot Abigail Chu Fiatal Dren Alkotók Producer: Steven Hoban Operatőr: Tetsuo Nagata Zeneszerző: Cyrille Aufort Forgatókönyvíró: Vincenzo Natali Antoinette Terry Bryant Doug Taylor Rendező: Vincenzo Natali Vágó: Michele Conroy Tartalom Clive és Elsa sztártudósok, akik hírnevüket annak köszönhetik, hogy különböző állatok DNS-ével bizarr hibrideket hoztak létre. Nemcsak munkájukban alkotnak párt, az életben is. Kutatóként legfőbb céljuk egy emberi hibrid előállítása lenne, de a munkájukat eddig finanszírozó vállalat ezt már nem támogatja, ezért úgy döntenek, titokban folytatják kísérleteiket. Létrehoznak egy különleges lényt, akit Drennek neveznek el. A hibrid gyors életciklusa révén hónapok alatt csecsemőből felnőtté válik. Miközben a két tudós mindenáron igyekszik leplezni a titkot, teremtményük kísérleti alanyból személlyé válik, sőt, képességeivel túlhaladja legmerészebb álmaikat. Hamarosan pedig a legijesztőbb rémálmaikat is. Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 74,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 98 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü Bemutató dátuma: 2010. szeptember 23. Forgalmazó: Budapest Film MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Scott Pilgrim a világ ellen--Scott Pilgrim vs. the World .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, 112 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Michael Cera profilképeMichael Cera Scott Pilgrim Mary Elizabeth Winstead profilképeMary Elizabeth Winstead Ramona V. Flowers Kieran Culkin profilképeKieran Culkin Wallace Wells Chris Evans profilképeChris Evans Lucas Lee Anna Kendrick profilképeAnna Kendrick Stacey Pilgrim Brandon Routh profilképeBrandon Routh Todd Ingram Alison Pill profilképeAlison Pill Kim Pine Jason Schwartzman profilképeJason Schwartzman Gideon Gordon Graves Mark Webber profilképeMark Webber Stephen Stills Ellen Wong profilképeEllen Wong Chau Alkotók Vágó: Jonathan Amos Paul Machliss Producer: Nira Park Marc Platt Operatőr: Bill Pope Zeneszerző: David Arnold Forgatókönyvíró: Michael Bacall Edgar Wright Rendező: Edgar Wright Tartalom Scott Pilgrimre, a 22 éves, jóképű basszusgitárosra ragadnak a csajok. Nehezen tudja lekoptatni őket, ám minden megváltozik, amikor Ramona begörkorizik az életébe. Scott hamarosan rájön, hogy a lány szerelmi életét a volt pasijai irányítják, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy szó szerint kicsinálják az új udvarlót. A gonosz fickók között van hírhedt deszkás, vega rocksztár, sőt, félelmetes egypetéjű ikrek is. Ahhoz, hogy az igaz szerelmet elnyerje, Scottnak le kell győznie őket. Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 76,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 96 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : ukrán Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : észt Szöveg #5 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : lett Szöveg #6 Sáv száma : 37 (0x25) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : litván Szöveg #7 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #8 Sáv száma : 39 (0x27) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Director comments Szöveg #9 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü Bemutató dátuma: 2011. január 6. Forgalmazó: UIP-Duna Film MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Utifilmek Arany Utak Országokban Városokban Körutazások Sorozat Önálló Részekkel AVI (XviD - XviD project) HUN Az utazáson a Kisalföld Volántourist által készített filmekkel vehetünk részt! A filmekben láthatjuk, egyes országok, városok legszebb tájait, nevezetességeit! Jöjjetek a Volántouristal és velem a körutazásokra, csodás élményben lesz részetek! Külön ajánlom a szép látványt nyújtó filmeket, azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak ezeket az utazásokat. Azok, akiknek a film kapcsán kedve lenne, személyesen is egy ilyen körutazáson részt venni, megteheti a Kisalföld Volántourist által szervezett utazásokon. KÖSZÖNET VIZIPOK TAGUNKNAK, AKI SOK SEGÍTSÉGET NYÚJTOTT A SOROZAT ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ! JÓ SZÓRAKOZÁST ÉS KELLEMES KIKAPCSOLÓDÁST KÍVÁNOK A FILMEKHEZ! A feltöltő: hsandor1 point
-
Utifilmek Arany Utak Szantorini Görögország teljes film full 2001 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Rodosz Szantorini Görögország 78 perc Molnár Z. Tamás Németh Nándor Német Tamás Kiss Zsigmond Tóth János Tolmács: Szamosi Mariann-Giovantsi Sofia Zene. Sirtos Vereb András Narrátor: Dobránszki Zoltán A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Szantorini Gorogorszag teljes film full HU Videó információk: Méret: 676,95 MB Hossz: 1:17:18 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 019 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Rodosz Görögország teljes film full 2003 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Rodosz Görögország 55 perc Molnár Z. Tamás Németh Nándor Német Tamás Kiss Zsigmond Tóth János Tolmács: Szamosi Mariann-Giovantsi Sofia Szöveg: Győry Moni Zene. Sirtos Vereb András Narrátor: Dobránszki Zoltán A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Rodosz Görögország teljes film full HU Videó információk: Méret: 476,77 MB Hossz: 0:54:40 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 014 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Peru teljes film full 2007 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Peru 69 perc Vágó: Báder BaláZs Operatőr: Juhász Jenő Szövegíró-rendező: Gyárfás László Producer: Juhász Jenő Narrátor: Tóth G. Zoltán A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Peru 2007 teljes film full HU Videó információk: Méret: 606,03 MB Hossz: 1:09:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 023 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Kanári Szigetek teljes film full 2004 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Kanári Szigetek 60 perc Vágó: Báder Balázs Szövegíró: Gyárfás László Rendező-operatőr: Juhász Jenő Producer: Gyárfás László, Juhász jenő Narrátor: Lázár Sándor A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Kanari Szigetek teljes film full HU Videó információk: Méret: 523,13 MB Hossz: 0:59:33 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 023 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Málta teljes film full 2002 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Málta 60 perc Vágó: Báder Balázs Szövegíró: Gyárfás László Operatőr-rendező: Juhász Jenő Producer: Gyárfás László, Juhász Jenő Narrátor: Kauczky Armand A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Malta teljes film full HU Videó információk: Méret: 519,45 MB Hossz: 0:59:08 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 023 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Stockholm teljes film full 2005 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Stockholm 59 perc Vágó: Báder Balázs Szövegíró: Gyárfás lászló Rendező-operatőr: Juhász Jenő Producer: Juhász Jenő Narrátor: Lázár Sándor A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Stockholm teljes film full HU Videó információk: Méret: 508,22 MB Hossz: 0:58:11 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 016 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Budapest teljes film full 2000 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Budapest 75 perc Szinkronrendező: Csaba László Vágó: Báder Balázs Operatőr: Tóth-Szőllős András Zenei rendező: Juhász Jenő Író-rendező: Gyárfás László Producer: Gyárfás László, Juhász Jenő Narrátor: Helyei László A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Budapest teljes film full HU Videó információk: Méret: 649,25 MB Hossz: 1:14:15 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 017 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Olaszország teljes film full 2004 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Olaszország 39 perc Nincs adat Nincs adat A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany.Utak.olaszorszag teljes film full HU Videó információk: Méret: 326,49 MB Hossz: 0:38:36 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 977 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Görög szigetvilág teljes film full 2004 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Görög szigetvilág 59 perc Vágó: Báder Balázs,Vörös János Szövegíró: Gyárfás László Rendező-operatőr: Juhász Jenő Narrátor: Kauczky Armand A film az országok, városok, táljegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Gorog szigetvilag teljes film full HU Videó információk: Méret: 489,02 MB Hossz: 0:58:14 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 969 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Görög szigetvilág teljes film full 2004 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Görög szigetvilág 59 perc Vágó: Báder Balázs,Vörös János Szövegíró: Gyárfás László Rendező-operatőr: Juhász Jenő Narrátor: Kauczky Armand A film az országok, városok, táljegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Gorog szigetvilag teljes film full HU Videó információk: Méret: 489,02 MB Hossz: 0:58:14 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 969 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Horvát tengerpart teljes film full 2002 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Horvát Tengerpart 59 perc Készítették: Báder Balázs Gyárfás László Juhász Jenő Kautzky Armand Vörös János Producerek: Gyárfás László Juhász Jenő Narrátor: Kautzky Armand A film az országok, városok, tájegységeit a nevezetességeit, üdülési lehetőségeket mutatja be amit talán személyesen is érdemes megnézni az ottani utazásaik során. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Horvat Tengerpart teljes film full HU Videó információk: Méret: 502,44 MB Hossz: 0:58:56 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 987 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Portugália teljes film full 2004 AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Portugália 59 perc Vágó: Bádor Balázs Szövegíró: Gyárfás László Rendező operatőr: Juhász jenő Narrátor: Kautzky Armand Portugália a kontinens Dél-Nyugati részén található, Európától eléggé elszigetelt ország volt, így a fejlődése is elmaradott volt, miután az Uniónak tagja lettek, fellendült a gazdasági fejlődése és a turizmus. A tengerpart, túlnyomó része, homokos és májustól októberig lehet strandolni a tengerparton. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Portugalia teljes film full HU Videó információk: Méret: 492,07 MB Hossz: 0:58:14 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 976 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Utifilmek Arany Utak Szicilia teljes film full AVI (XviD - XviD project) HUN úti film Szicília 61 perc Nincs adat Nincs adat Autóbuszos körutazáson vehetünk rész Szicília és Görögország területén, ahol megismerkedhetünk az ország legszebb tájaival, nevezetességeivel. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Utifilmek Arany Utak Szicilia teljes film full HU Videó információk: Méret: 530,33 MB Hossz: 1:00:45 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 015 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Minden lében két kanál (Persuaders!) 1974 DVDRip x264 HUN MKV (12) színes, szinkronizált, angol vígjátéksorozat 51 perc/epizód, változó RENDEZŐ: Roy Ward Baker Basil Dearden Peter R. Hunt David Greene Val Guest FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Tony Barwick Walter Black Brian Clemens Terence Feely Milton S. Gelman OPERATŐR: Tony Spratling JELMEZTERVEZŐ: Roger Moore LÁTVÁNYTERVEZŐ: Charles Bishop Harry Pottle VÁGÓ: Derek Chambers Peter R. Hunt Peter Pitt Bert Rule Lord Brett Sinclair: Roger Moore Danny Wilde: Tony Curtis Fulton bíró: Laurence Naismith, Alan Chuntz, Anouska Hempel, Victor Platt, Juliet Harmer Brett (Roger Moore) és Danny (Tony Curtis) egy hotelban találkoznak először, ahová egy névtelen meghívására érkeznek, majd némi csetepaté után letartóztatják őket. Fulton bíró beleegyezik a szabadonbocsátásukba azzal a feltétellel, ha segítenek neki annak a bűnözőnek a testvérét követni, aki két évvel ezelőtt megrendezte saját halálát. Két választásuk van: beleegyeznek, vagy mehetnek a börtönbe. Epizódok: 1. Nyitány - Overture 2. Az arany-Napóleon - A Napóleon arany - The Gold Napoleon 3. Hét millióért - Mindent vagy semmit? - Take Seven 4. Cserelord - Vidéki kastély- Greensleeves 5. Vezércsel - Powerswitch 6. Történelmi pillanat - Akkor és ott - The Time and the Place 7. Tökéletes hasonmás - Someone Like Me 8. Játszani tudni kell - Anyone Can Play 9. A régi, az új és a halálos - Halálhozó madár- The Old, the New, and the Deadly 10. Angie, Angie - Angie...Angie 11. Az események láncolata - Chain of events 12. Az ott én vagyok - A más bőrében - That's me over there 13. Hosszú búcsú - Régi üzenet - The Long Goodbye 14. Középpontban - The Man in the Middle 15. Rizikófaktor - Kissé kockázatos - Element of risk 16. Otthon, édes otthon - Az én kis otthonom - A Home of One's Own 17. Messze a határ - Éjfél előtt öt mérfölddel - Five Miles to Midnight 18. Leányszöktetés - Terhes vagyon- Nuisance value 19. Másnap reggel - Másnap - The Morning After 20. Elolvasás után megsemmisíteni - Read and Destroy 21. Haláleset a családban - Halál a családban - A Death in the Family 22. Az Ozerov örökség - The Ozerov Inheritance 23. A halálig bébi - To the Death, Baby 24. Valaki vár - Someone Waiting Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 MLKK - Nyitány HDTV x264 720p Videó információk: Méret: 821,50 MB Hossz: 0:50:06 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 576 pixel Összesített Bitráta: 2 292 Kbps Képkockák száma/mp: 50.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E16 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E17 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E18 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E19 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E21 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E22 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E23 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E24 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 7 - 8 rész hozzáadva! EZZEL AZ 1. ÉVAD TELJES!1 point
-
Az 1. évad 1 - 3 rész fenn! Az 1. évad 4 - 6 rész hozzáadva!1 point
-
1 point
-
Carl Sagan: Kozmosz - Cosmos 1980 1. évad DVDRip DivX -5 HUN színes magyarul beszélő amerikai dokumentum-ismeretterjesztő sorozat 1. évad 1 - 13 epizód 60 perc Készítették: Rendező(k): Adrian Malone...(13 episodes, 1980)David F. Oyster...(12 episodes, 1980)Rob McCain... (11 episodes, 1980)David Kennard...(9 episodes, 1980)Richard Wells...(8 episodes, 1980)Geoffrey Haines-Stiles...(6 episodes, 1980)Tom Weidlinger...(5 episodes, 1980) Richard J. Wells...(3 episodes, 1980) Szereplők: Series Writing Credits, Ann Druyan, Carl Sagan TARTALOM: Az Emmy-díjas 13 részes sorozat digitálisan felújított kiadása Dr. Carl Sagan a képzelet ûrhajóján bejárja a világmindenséget. Szálljon be Ön is, tartson velünk egy csodálatos utazásra. A 13 részbõl álló sorozat epizódjai végigkalauzolják téren és idõn, választ keresve élõ és élettelen minden rejtélyére. Az utazás a Világmindenség peremén veszi kezdetét. Carl Sagan a Földtõl 8 milliárd fényévnyire, a végtelen ûróceán partjáról indul hosszú utazásra. Képzelete ûrhajóján szárnyalva tárja fel elõttünk a Kozmosz csodáit. Olyan kérdésekre kapunk választ, mint: Hol található a Föld nevû bolygó, s mekkora valójában az Ûr végtelenségéhez viszonyítva? Hogyan látták mindezt az ókori Alexandriában – s miként vélekedik errõl a tudomány? Fellapozza a kozmikus naptár lapjait is, hogy megismerjük a Mindenség történetét az õsrobbanástól napjainkig… Epizódok: 1.rész – A kozmikus óceán partjain 2.rész – Egy dallam a mindenség zenéjéből 3.rész – Világok harmóniája 4.rész – Menny és pokol 5.rész – Dal a vörös bolygóért 6.rész – Utazók meséi 7.rész – Ha leszáll az éj 8.rész – Utazások térben és időben 9.rész – A csillagok életre kelnek 10.rész – Az öröklét peremén 11.rész – Az emlékek bennünk élnek 12.rész – Encyclopedia Galactica 13.rész – Ki szól a Földért? Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 CSKzmsz.01.A-kozmikus.ocean.partjain Videó információk: Méret: 708,69 MB Hossz: 1:00:23 Típus: AVI (DivX 5 - ) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 500 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Világrengető katasztrófák (Perfect Storms: Disasters That Changed the World ) 2013 TVRIP ( I- VI. rész ) színes, magyarul beszélő amerikai mini-dokumentum sorozat 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendezte: Mick Grogan, Gary Lang Brian Rice,Rebecca Snow Producer : Paul Ashby, Steve Gamester, Michael Kot,Betty Orr Vágó: Enzo Anile Kevin Connelly Marco Porsia,Greg West Zene: James Mark Stewart Narrátor:Szersén Gyula A civilizáció története során számos katasztrófa volt sorsdöntő hatással az emberiségre. A viharok és a kegyetlen időjárás nem egyszer háborúk kimenetelét döntötték el, egyes földrengések fél országokat döntöttek romba, és volt vulkánkitörés, amely az egész bolygó éghajlatát megváltoztatta. A sorozat azokat a kegyetlen pillanatokat eleveníti fel, melyekben az emberek tehetetlennek bizonyultak a természet erőivel szemben. Epizódok 01.Gods Wrath.Lisbon - Istenek haragja 02.The Lost Legions.Germany – Az elveszett légiók 03.America's Deadliest Disaster -A Galveston-i hurrikán 04.Dark Age Volcano - Vulkánkitörés Ecuador ( A sötétség kora) 05.Fire Twister - Tokyoi tűztornádó 06.Hitler's Frozen Army – Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Vilagrengeto.katasztrofak-2013-S01.E01 Videó információk: Méret: 732,14 MB Hossz: 0:42:13 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 2 281 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 130 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Egynyári kaland 2015 1. évad TVRip XviD HUN (12) Egynyári kaland : Romantikus vígjáték fiatalokról sorozat 50 perc 2015 Készítették: Rendező: Zsombor Dyga Megjelenés éve: 2015 Ország: Magyarország Hossz: 51 perc Címkék: vígjáték, romantikus Típus: Sorozat > XviD/HU Méret: 496.43 MB Szuereplők: Miklós Vécsei ... Péter (6 episodes, 2015) Márkó Rubóczki Márkó Rubóczki ... Bence (6 episodes, 2015) Patrik Héritz Patrik Héritz ... Gábor (6 episodes, 2015) Sára Schmidt Sára Schmidt ... Zsófi (6 episodes, 2015) Evelin Dobos Evelin Dobos ... Dóra (6 episodes, 2015) Laura Döbrösi Laura Döbrösi ... Fanni (6 episodes, 2015) Norbert Pribelszki - Norbert Pribelszki... Balázs (5 episodes, 2015) Bence Mátyássy Bence Mátyássy ... Máté (5 episodes, 2015) Zita Téby Zita Téby ... Erika (4 episodes, 2015) Loon Tóth Loon Tóth ... Lajos (3 episodes, 2015) Leírás: Ha nyár, akkor Balaton! Ha fiatalok, akkor kaland! Magyarországon hiánypótló ifjúsági sorozatként debütál Dyga Zsombor Egynyári kaland című alkotása. Április végétől vasárnap esténként a megújult Duna műsorán látható a fiatalokról szóló nyári történet. Az Egynyári kaland című új, hat részes mini-sorozat a Dunán startol április 26- án, és hat vasárnap estén találkozhat a néző hat fiatal „nem-mindennapjaival”. Az elmúlt évtizedekben nem vetített hazai tévécsatorna hasonló, fiatalokról - fiataloknak szóló televíziós sorozatot. A neves alkotógárda nem bízta a véletlenre a sikert, és mégis: a casting során bátran osztottak főszerepet hat olyan tehetséges, ám még nem igazán ismert fiatal színészre, akik itt-ott már bizonyítottak, a siker azonban még előttük áll. Ők az ízig-vérig új generáció, a maguk frissességével, tehetségével és vagányságával vagy éppen ártatlanságával. Műszaki info: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Egynyári kaland S01E01 Videó információk: Méret: 488,74 MB Hossz: 0:51:57 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 181 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 32.0 KHz ................................................................................ Így.készült.az.Egynyári.kaland-Werkfilm.720p.WEB-DL.x264.HUN-AFTER Címkék: vígjáték, romantikus minisorozat 2015 Leírás: A Duna televízió a Kossuthkifli c. mini sorozat után egy újabb 6 részes mini sorozattal rukkol elő, mely inkább a fiataloknak és a fiatalokról szól, Egynyári kaland. Hat héten át minden vasárnap este 20:40kor a Dunán. A film bemutatja, hogyan készült el a Dyga Zsombor ifjúsági mini-sorozata. Megszólalnak a főszereplők és az alkotók egyaránt, valamint beleshetünk a kulisszák mögé, mindezt a Balatonnál! A sorozatról: Ha nyár, akkor Balaton! Ha fiatalok, akkor kaland! Magyarországon hiánypótló ifjúsági sorozatként debütál Dyga Zsombor Egynyári kaland című alkotása. Április végétől vasárnap esténként a megújult Duna műsorán látható a fiatalokról szóló nyári történet. Műszaki info: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Így készült az Egynyari kaland Werkfilm Videó információk: Méret: 573,01 MB Hossz: 0:26:28 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 32.0 KHz Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 32.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................................... Egynyári kaland S01E01 Epizód címe: Beköltözés Aktuális epizódismertető: Az apartmanba érkező vendégeket Gábor fogadja, aki nagyon nem szeretné, ha kiderülne róla, hogy ő a főbérlő. Miután kiderül, hogy Bence és Zsófi ugyanarra a nyári munkára jelentkeztek, őrült versengés indul kettejük közt a felszolgálói állásért. Eközben Fanni is felveszi a munkát a hotelben, ám első munkanapja nem indul épp túl jól… [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................................... Egynyári kaland S01E02 Epizód címe: Klementína Aktuális epizódismertető: Péteren egy kellemetlen nemi betegség tünetei kezdenek megjelenni, amivel azonban nem akar elmenni orvoshoz. Bence és Zsófi képtelenek beismerni, hogy tetszenek egymásnak, ezért bosszúból mindketten mással randiznak. Dóra életét eközben a váratlanul betoppanó ex-barátja keseríti meg, akinek a lány bosszúból megalázó feladatokat ad, de az ex mégsem tágít. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................................... Egynyári kaland S01E03 Epizód címe: Generációk Aktuális epizódismertető: Péter egészen közel kerül Ausztráliából hazaköltözött nagybátyjához, akit a helyi szívkórházban ápolnak. Miután kiderül, hogy Bence nem tud úszni, Péter baráti kötelességének érzi, hogy megtanítsa őt. Fanni egyre közelebbi viszonyba kerül a hoteligazgató fiával [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................................... Egynyári kaland S01E04 Epizód címe: Aktuális epizódismertető: Kincskeresők Miután Gábor furcsa jegyzetet talál a lángosos bódéja pultján, amely az írás szerint egy eltűnt Jókai-kézirathoz vezet, a fiúk nyomozásba kezdenek. Fanni és Máté kapcsolata újabb fordulópontjához érkezik. Péter mindent megtesz, hogy összehozza végre Zsófit és Bencét, akik továbbra sem hajlandók beismerni, hogy tetszenek egymásnak. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................................... Egynyári kaland S01E05 Epizód címe: Összezárva Aktuális epizódismertető: Péter vitorlást bérel a felvételi eredmények kihirdetésének éjszakájára, ám a hajó térerő és szél híján reked bent a Balaton közepén. Fanni rájön, hogy a hoteligazgató fia csúnyán átverte. Gábor háborúba kezd a helyi kiskirállyal, a strandfelügyelővel, aki mindent megtesz, hogy bezárassa és megszerezze a lángosos üzletét. A sorozatról: Az Egynyári kaland című ifjúsági mini-sorozat hat frissen érettségizett fiatal - három lány és három fiú - balatoni kalandjait követi nyomon. Az egész nyarat a Balaton partján töltő fiatalok a szünidő alatt dolgoznak, szerelembe esnek és különféle izgalmas kalandokba bonyolódnak. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................................... Egynyári kaland S01E06 Epizód címe: A nagy meccs. Aktuális epizódismertető: A nagy meccs: A fiúk és a lányok egy elszabadult vita kapcsán fogadást kötnek: strandröplabda- meccset játszanak, a vesztesek pedig a maradék időben a győztesek minden kívánságát teljesítik. Zsófi és Bence életét az étteremtulajdonosok pár napra hazatért fia nehezíti meg. Amikor Dóra megtudja, mit tett Fannival Máté, bosszút esküszik. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ................................................................................1 point
-
Az 1. évad 6 - 7 rész hozzáadva!1 point
-
Az 1. évad 4 - 5 rész hozzáadva!1 point
-
1 point
-
1 point
-
Az 1. évad 2 - 3. részek hozzáadva!1 point
-
1 point
-
1 point
-
A világ madárszemmel (Earthflight) 2011-2012 HDTVRIP MPEG-4 (AVC) HUN MKV színes, magyarul beszélő, angol természetfilm sorozat 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott Rendező:John Downer Operatőr:Michael W. Richards Philip Dalton, Mark Payne-Gill Rod Clarke,Neil Rettig zeneszerző: Steven Faux, Will Gregory Irány az ég: A világ madárszemmel a levegő mestereinek lélegzetelállító, 6 hatalmas kontinenst átszelő utazását tárja elénk. Több mint három évnyi munka után készült el ez a pompás, hat részből álló, csúcstechnológiát és kifinomult kameratechnikákat alkalmazó sorozat. A káprázatos légi felvételek madártávlatból láttatják velünk a világot. Kontinenseinket eddig sosem látott perspektívából, a vándormadarak életét követve fedezi fel, beszámolva az évszakok adta változásokról is. Észak-Amerika felett madárháton szárnyalva kelhetünk át, érintve a Monument Valleyt, a Grand Canyont és New Yorkot. Dél-Amerikában már kondorkeselyű a vezetőnk: szemünk elé tárja az Andok csodálatos állatvilágát. Eközben egy arara szemszögéből fedezhetjük fel a lenti esőerdőt. A további epizód Afrika, Európa, Ázsia és Ausztrália vidékeit járja be, szemszögünket darvak, apácalúdak, fecskék és flamingó adják. A világ madárszemmel kamerái mindig a történések közepén voltak, hogy egy teljesen új perspektíváját mutassák világunknak. Epizódlista: Észak- Amerika Afrika Európa Dél-Amerika Ázsia és Ausztrália Magasra repülni 1.rész:Észak-Amerika Repülj hat kontinensen át, nézd meg madártávlatból a Föld legnagyobb természeti látványosságait! Repülj keresztül Észak-Amerikán, éld át a milliós sarki lúd csapat tagjaként, milyen a fehérfejű rétisas prédájának lenni. A pelikánokkal szállj át a San Francisco-i Golden Gate híd alatt és tapasztald meg az érzést, ahogy egy madár hátán repülsz a Monument Valley-n, a Grand Canyonon és New York felett! A hatrészes sorozat a madarak szemével láttatja a világot, valóra váltva sokunk vágyát, hogy felülről láthassuk a Földet. 2.rész:Afrika Afrika fölött keselyűháton repülve nézzük meg friss szemmel ezt az állatokban bővelkedő kontinenst. Szulák közé keveredve csapódunk cápák, delfinek és bálnák közé, csatlakozva a nagy szardínia-lakomához. Sasokkal szárnyalva együtt fedezünk fel egy S alakú élő szigetet, amit teljesen elfoglaltak a flamingók. Sirályokkal repülve tanulmányozzuk a legnagyobb víz alatti ragadozó, a fehér cápa vadász viselkedését. Ez Afrika, ahogy még soha nem láttad ezelőtt - a madarak szemével. 3.rész:Európa A madarakkal való utazás következő állomása Európa. Ezúttal a kamerák darvakkal és ludakkal szállnak Velence, Dover fehér sziklái és Edinburgh felett. A gólyák elhagyják Afrikát és azért küzdenek, hogy elérjék Isztambult, Európa kapuját, amíg a darvak a majmok által őrzött Gibraltár irányába repülnek. Rómában a város melege rákényszerít 20 millió seregélyt arra, hogy végrehajtsa a természet egyik legnagyobb légi bemutatóját. Magyarországon a parti fecskék a levegőben kapják el a kérészeket, Angliában, Bass Rocknál pedig lassított felvételek mutatják, ahogy a tengeri szulák lecsapnak áldozataikra. 4.rész:Dél-Amerika A film madártávlatból mutatja be Dél-Amerika szépségeit: kondorkeselyűk lebegnek az Andok felett, arapapagájok kalauzolnak minket Amazónia szívébe, kolibrik és keselyűk szemével láthatjuk a kontinens legfontosabb látványosságait, közük az Iguazu-vízesést, az Andok hegyvonulatait, a Machu Picchut, a Nazca-vonalakat, Rio de Janeiro és Santiago városát. 5.rész:Ázsia és Ausztrália Ezúttal két kontinens természeti látványosságait tekinthetjük meg madártávlatból. Számos különleges helyzetnek lehetünk tanúi a madarak szemén át. Pártás darvak kelnek át a Himalája egyik veszélyes hágóján India felé, Rajasthanban keselyűk figyelik a vadászó tigriseket, a szivárványlórik bejárják Ausztrália Aranypartját, Kínában pedig fecskék köröznek a Nagy Fal és a Tiltott Város felett. 6.rész:Magasra repülni Amíg a stáb az emlékezetes snitteket csinálta, különleges kapcsolat alakult ki az emberek és a madarak között. A több mint négy évig tartó filmezés alatt a csapat 6 kontinenst és 40 országot járt be. Végig különleges technikákat alkalmaztak: Afrikában siklóernyővel követték a keselyűket és modell-keselyű vitte a kamerát a rajban, de ugyanitt rádión irányított, pilóta nélküli repülőgép, azaz drón vegyült el a flamingók közé. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.vilag.madarszemmel-2011-S01-E01 Videó információk: Méret: 587,84 MB Hossz: 0:52:03 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 450 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
1 point
-
1 point
-
1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00