Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 07/22/2023 in all areas
-
Tor Ulven-Türelem A 90-es évek Norvégiájában Tor Ulvennél jobban csodált és fontosabb szerzőt nehezen lehetett volna találni. Nem az a fajta irodalmi figura volt, akit a rendszeres szereplései, a politikai véleménye vagy a külföldi eladások helyeztek a középpontba, hanem éppen az, aki mintha fölötte állt volna mindennek, részben a visszahúzódó természete, részben pedig a radikális írásmódja miatt. 1987-ben jelent meg a legkiforrottabb és legradikálisabb kötete, a Türelem, amely már egyértelműen generációja vezető lírikusává és a ’90-es évek környékén induló fiatal szerzők vezércsillagává tette. Tor Ulven 1953-ban született Oslóban, és szinte egész életét a család külvárosi házában élte le. Nem járt egyetemre, az egyedüli papír, amit megszerzett, egy darukezelői jogosítvány volt. Életében csupán egyetlen interjút adott, és ritkán szerepelt a nyilvánosság előtt. Mindössze negyvenegy éves volt, amikor a norvég nemzeti ünnep másnapján, 1995. május 18-án, egy nappal azután, hogy a Svéd Akadémiától megkapta a Dobloug-díjat, öngyilkos lett. Fontosabb könyvei: Det talmodige (Türelem, 1987), Gravgaver (Sírajándékok, 1988), Soppelsolen (Hulladéknap, 1989), Stein og speil. Mixtum compositum (Kő és tükör, 1995) „[A]z olyanfajta lények, mint Borbély Szilárd vagy Tor Ulven, …elmennek közülünk, vissza, de előtte még lefordítják magyarra vagy norvégra az angyalok nyelvét.” – Kun Árpád „…a legtitokzatosabb és legnyugtalanítóbb szövegek, amelyekkel valaha találkoztam. Enigmatikusságukban ugyanakkor a legérdekfeszítőbbek is.” – Závada Péter Eredeti cím: Det tålmodige Eredeti megjelenés éve: 1987 20. század groteszk magyar nyelvű norvég szerző szürrealizmus vers A következő kiadói sorozatban jelent meg: Versum-könyvek XXI. Század > XXI. Század, Budapest, 2020 210 oldal · ISBN: 9789635680030 · Fordította: Vajna Ádám letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----7 points
-
Bánki Éva - Fordított idő sorozat Bánki Éva: Fordított idő-Bánki Éva: Elsodort idő-Bánki Éva: Összetört idő alternatív történelem középkor magyar nyelvű magyar szerző normann regény sziget 1. Bánki Éva: Fordított idő 90% 2. Bánki Éva: Elsodort idő 94% 3. Bánki Éva: Összetört idő 93% Bánki Éva-Fordított idő (Fordított idő 1.) 90% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ha az ember történelmi törésvonalak között él, akkor mi szüksége van személyes élettörténetre? Miért akarja tudni a jövőt, ha róla is mások döntenek? És miért függ attól a jövőnk, hogy képesek vagyunk-e elfogadni a saját múltunkat? A regénybeli Riolda bizony nincs könnyű helyzetben. Tündérek és szörnyszülött szorgok leányaként minden nép között, minden országban és minden udvarban idegen. A kelták, a germánok, a mórok közt is; hercegi dadusként, szélhámos földönfutóként vagy a bölcs krónikás, az idő betegségeit kutató Illighaen tanítványaként. Ködös tengerpartokon, a mórok elől menekülve, intrikákkal teli udvarokban, elátkozottnak hitt szigeteken. Riolda próbál józannak maradni az egymásnak feszülő hagyományok közt is. Ám hogy volnánk képesek mítoszok és tények közt a kora középkorban különbséget tenni? Ebben a valóságos és kitalált időket, megtörtént és elképzelt eseményeket variáló női lovagregényben Riolda úgy tanul meg boldog lenni, hogy lassan kibékül mások álmaival, de meg tudja valósítani a sajátjait. Eredeti megjelenés éve: 2015 Tartalomjegyzék 8. század alternatív történelem arisztokrácia emberi sorsok erőszak fantasy Feröer-szigetek halál iszlám kelta keresztény középkor legenda lovagregény mágikus realizmus magyar nyelvű magyar szerző mítosz női főszereplő normann posztmodern regény sorozat része sziget tenger tündér > Jelenkor, Budapest, 2015 274 oldal · ISBN: 9789633107850 · Illusztrálta: Csilléry Orsolya - ---------- Bánki Éva Elsodort idő (Fordított idő 2.) 94% Kik osztozhatnak a Római Birodalom északi területein? A muszlimok, a görögök vagy a barbár királyok? Hova sodródik ez a sok ember Európában? Kalandorok, honfoglalók, rabszolgák, harcosok? Ebben a felbolydult világban nemcsak az eleven emberek tesznek meg irdatlan távolságokat, hanem a hiedelmek, a versek, a csontok (ereklyék) is. A hatalomért való hajszában mi tehet győztessé vagy csak jó katonává? A fegyelem vagy a hősiesség? Az önmagunkhoz való hűség vagy az alkalmazkodás, a változni tudás? Bánki Éva regénytrilógiájának második részében Riolda a Fordított időben elszenvedett hányattatásai után immár családanyaként kel útra, hogy segítsen megtalálni Hildi hercegnő eltűnt gyerekeit. De a nyugati világ sokat változott azóta, hogy újraalapította az időt a saját szigetén. A Nyugati szél szigetének királynője nem a lovagregények és tündérek titokzatos világába tér vissza, hanem a Karoling-újjászületés idejébe, a lázasan formálódó Európa politikai erőterébe, a városállamok, a születő nagyhatalmak, rabszolgakereskedő-hálózatok és egyre hatalmasabb kolostorok világába. Utazásai során eljut a hispániai szlávok fővárosába és Velencébe, ahol annyi kalandor próbál új életet kezdeni. Riolda csak a saját életét szeretné visszakapni – de visszajut-e egyszer a saját szigetére? Eredeti megjelenés éve: 2017 Tartalomjegyzék alternatív történelem Anglia dán fantasy feminizmus frankok iszlám kalandregény kereskedelem kereszténység kortárs középkor magyar nyelvű magyar szerző normann rabszolgaság regény sorozat része szentek szerzetesség sziget szláv utazás vallás Velence zsidóság > Jelenkor, Budapest, 2017 332 oldal · ISBN: 9789636767365 ----- Bánki Éva-Összetört idő (Fordított idő 3.) 93% A Fordított idő-trilógia harmadik kötetében alaposabban megismerjük egy zárt közösség, a Nyugati szél szigetének titkait. Riolda családját, az őslakó szorgok és a betelepülők múltját, az elhallgatott titkokat, melyek tovább mérgezik a sziget mindennapjait. Mennyit kell és mennyit lehet hazudozni? Nemcsak a hiúság vagy a szeretet, hanem a bosszúvágy is késztethet arra, hogy a múltat eltöröljük vagy meghamisítsuk. Riolda az újrakezdés lehetőségét, az Ifjúság kútját akarja megtalálni, hogy ő maga megfiatalodjon, férje, Sjön meggyógyuljon. Az örök fiatalságban, az idő visszafordításában rejlő üzleti lehetőséget sejti meg Benjamin, a regényciklus visszatérő kalandora. Ám miközben mindenki önfeledten játszik az idővel, észre sem veszik, hogy a jelen feladatai mindennél sürgetőbbek. Milyen lépésekre kényszerül az alattvalóiért felelősséget érző királynő? Hiszen nincs mindenkinek esélye menekülni. Az időt néha össze kell törni, hogy újrakezdődjön… De vajon mi a biztosíték arra, hogy ezen a nyomorúságos szigeten időről időre ne ugyanaz ismétlődjön? Eredeti megjelenés éve: 2019 Tartalomjegyzék alternatív történelem frankok kelta kereszténység kódex kora középkor kortárs középkor legenda mágikus realizmus magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő normann regény sorozat része szentek szerzetesség sziget utazás vallás > Jelenkor, Budapest, 2019 272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636769376 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --7 points
-
Cserna-Szabó András-Zerkó Attila törpéje Az V. században járunk, Attila hun király idejében. Az emberiség éppen soron következő apokalipszise felé száguld. A világ lángol, ömlik a vér, birodalmak születnek és lesznek az enyészeté. Szerte a világban – Rómától Konstantinápolyig, Hippótól Mediolanumig, Catalaunumtól Zentesig – hunok, nyugat- és keletrómaiak, vandálok, gótok, szkírek, alánok, szarmaták, gepidák, zsidók, görögök (stb.) rohangálnak (vagy éppen tántorognak az erjesztett kancatejtől, a mézsörtől, az itáliai és galliai boroktól vagy a táltospipától), hogy a régi káoszból az újba taszítsák az emberiséget. Az események krónikása Zerkó, a berber törpe, aki élete alkonyán korianderes bárányt falatozva, mellé jóféle Ikarion bort hörpölve meséli el kalandos történeteit a száját tátó kocsmai népségnek egy ciprusi tavernában. Zerkó élete során volt rabszolga és isten, udvari bohóc és börtöntöltelék, cirkuszi látványosság és hímringyó – legfőképpen pedig szemtanúja Róma, Bizánc és a hunok küzdelmének. Cserna-Szabó András legújabb kötete ókori pikareszkregény, kumisz szagú, groteszk road movie, történelmi tabló és annak paródiája – a folyton porig égő és hamvaiból mindig újraéledő világ egy kisember szemszögéből. Eredeti megjelenés éve: 2022 spamelo hunok kalandregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző obszcén nyelvezet ókor regény Római Birodalom szexuális perverzió törpe > Helikon, Budapest, 2023 396 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636202095 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------6 points
-
Margot Lee Shetterly – A számolás joga Eredeti cím: Hidden Figures Eredeti kiadó: William Morrow, New York Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A számolás joga Magyar kiadó: Harlequin Magyarország, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Kovács Ágnes Azoknak a fekete matematikusnőknek a rendkívüli, igaz története, akik a feminista és a polgárjogi mozgalmak viharai közepette a NASA-nál végzett számításaikkal járultak hozzá Amerika legjelentősebb űrbéli tetteihez. Mielőtt John Glenn körberepülte a Földet, Neil Armstrong pedig a Holdra lépett, egy „emberi számítógépek” néven ismert, női matematikusokból álló csoport ceruzák, logarlécek és mechanikus számológépek segítségével számolta ki azokat az adatokat, amelyek felhasználásával aztán rakétákat és asztronautákat lőttek fel az űrbe. Ennek a csoportnak jó néhány kivételesen tehetséges afroamerikai nő is a tagja volt, akik koruk legkiválóbb elméi közé tartoztak. Eredetileg matematikát tanítottak az amerikai Dél szegregált iskoláiban, ám amikor a második világháború idején az ország repülőgépipara súlyos munkaerőhiánnyal küzdött, őket is bevetették. A matematikai zsenik, akiken eddig keresztülnéztek, egyszerre a tehetségükhöz méltó álláshoz jutottak, és Uncle Sam hívására örömmel költöztek a virginiai Hamptonba, hogy a Langley Memorial Repülésügyi Laboratórium lenyűgöző világában dolgozhassanak. A Virginiában érvényben lévő Jim Crow-törvények értelmében nem integrálódhattak ugyan be fehér társaik közé, a kizárólag fekete nőkből álló „nyugati komputer” csoport azonban így is sokat tett azért, hogy Amerika valóra válthassa egyik legnagyobb álmát: döntő győzelmet arasson a Szovjetunió fölött a hidegháborúban, és egyeduralmat szerezzen a mennyek felett. A számolás joga a második világháborútól kezdve a hidegháborún, a polgárjogi mozgalmakon és az űrversenyen keresztül követi nyomon Dorothy Vaughan, Mary Jackson, Katherine Johnson és Christine Darden, a NASA legnagyobb sikereihez hozzájáruló négy afroamerikai nő egymásba szövődő életútját. Tanúi lehetünk, hogy karrierjük a könyvben szereplő majdnem három évtizede alatt hogyan néznek szembe a kihívásokkal, hogyan lépnek szövetségre és hogyan használják fel az intellektusukat ahhoz, hogy megváltoztassák az életüket és a hazájuk jövőjét. A könyv alapján Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monae, Kirsten Dunst és Kevin Costner főszereplésével film is készült. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,32 MB [Hidden Content]6 points
-
Bánki Éva-Esőváros 90% Tormáék, az egyik família a műszaki újdonságok iránt lelkesedik, minek következtében időnként „robbanások” színesítik krónikájukat. A Bujdosók, a másik család a misztikumhoz, a holtakhoz, a szellemekhez vonzódik, akik lassanként át is veszik náluk az élők helyét, szerepét. Az elsőkötetes Bánki Éva nagyregénye majd' egy évszázad történésein ível keresztül. Az elbeszélés hátterében a huszadik századi magyar történelem rajzolódik ki, miközben két gazdag parasztfamília többgenerációs története szövődik a világesemények közé. A családok ifjabbjai (és öregebbjei) többnyire egymással esnek szerelembe, és a tiltások ellenére a románc generációról generációra megismétlődik. Eredeti megjelenés éve: 2004 Tartalomjegyzék 19. század 20. század családregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország parasztság regény Szlovákia > Jelenkor, Budapest, 2022 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635180554 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -5 points
-
Bonnie MacBird – Vérében a művészet Eredeti cím: Art in the Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Vérében a művészet Magyar kiadó: Harlequin Magyarország, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Zinner Judit London, 1888 havas decembere. Sherlock Holmes a Hasfelmetsző Jack után folytatott kimerítő nyomozást követően mély letargiába esik, és ismét a kokain után nyúl. Watson képtelen erőt önteni barátjába, míg egy különös, rejtjelezett levél nem érkezik Párizsból. Mademoiselle La Victoire, a gyönyörű francia énekesnő kér segítséget a híres detektívtől, mivel törvénytelen fia – aki az apjánál, egy angol lordnál élt – eltűnt, őt magát pedig megtámadták a nyílt utcán. Holmes hűséges segítőjével Párizsba utazik, és kideríti, hogy az elveszett gyerek esete összefügg egy felbecsülhetetlen értékű szobor elrablásával és három kisfiú brutális meggyilkolásával. A nyomok a befolyásos és dúsgazdag lordhoz vezetnek Lancashire-be, ahol az ikonikus páros megérkezése után további rejtélyes halálesetek történnek. A Sir Arthur Conan Doyle stílusában megírt regényben Sherlock Holmes ismét bizonyítja zsenialitását és különleges, művészi érzékenységét… (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Bonnie MacBird – A Sherlock Holmes Adventure Series” témában található.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,49 MB [Hidden Content]5 points
-
Brightstone Mysteries 2 – The Others Collector’s Edition (PCENG2022) English | PC | 2022 Size: 1.07 Gb Genre: Hidden Object Description: Things get increasingly murky and foggy upon your arrival in town. It is your responsibility to investigate the town’s secret mysteries and uncover the truth. But first, you must comprehend the unusual residents. In this little, once-peaceful hamlet, some places appear entirely abandoned, while others appear to be normal. Little makes sense at first, but as you continue, chat to locals, look for clues and hidden treasures, and answer puzzles and mini-games, a story will unfold before your eyes, piece by piece. And, are the menacing beings in black attempting to aid you, or are they driving you astray? What awaits you beyond the intricate labyrinth? Find out in this original and exciting hidden object puzzle adventure game! Features: – Exciting Out-Of-This-World Adventure – Feels Like Playing An Interactive Thriller Novel – Help The Reporter Mary Investigate The Mysterious Case – Meet Enigmatic Characters – Explore The Mystical Town And Its Locations – Visit Dozens Of Places – Find Clues And Solve Riddles – Search For Hidden Objects And Items – Solve Many Different Mini-Games – Use Guided Hint And Map For Traveling – 3 Difficulty Modes: Casual, Adventure, Challenging Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.2 Gb [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
J. M. Coetzee-A semmi szívében 76% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. J. M. Coetzee a posztgyarmati kultúra és irodalom jelképes alakja, akinek kétszer is sikerült elnyernie a rangos Booker-díjat, és életművét 2003-ban irodalmi Nobel-díjjal is elismerték. E sokszínű életmű jellegzetes darabja A semmi szívében, melynek tragikus sorsú és szenvedélyes hősnője Dél-Afrika egyik távoli farmján él, s innét figyeli meg az életet, amelyből kirekesztették. Egyszerre megkeseredett és metszően intelligens asszony, akinek létezéséről érzéketlen apja tudomást sem akar venni, és aki befelé fordulásával leplezi eltökélt vágyát, hogy ne csupán a történelem egy elfeledett áldozata legyen. Amikor apja afrikai ágyast vesz maga mellé, felborul a farm látszólagos rendje és beindul az események láncreakciója. Elszabadulnak az indulatok gyarmatosító és gyarmatosított között, és alapjaiban kérdőjeleződik meg az unottan közönyös európai lét. A történet Coetzee gazdagon és mély átéléssel szőtt prózája teszi feledhetetlenné. A semmi szívében ezáltal válik elsöprő erejű művé, melyben a szerző biztos kézzel és tévedhetetlen érzékkel változtatja a családi románcot a gyarmati életforma tükrévé. J. M. Coetzee: In the Heart of the Country Eredeti mű J. M. Coetzee: In the Heart of the Country Eredeti megjelenés éve: 1977 1001 könyv listán szerepel 20. század Afrika angol Dél-Afrika (ország) dél-afrikai szerző irodalmi Nobel-díj Jeruzsálem-díj krimi magyar nyelvű regény > Art Nouveau, Pécs, 2003 286 oldal · keménytáblás · ISBN: 963212734X · Fordította: Babits Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --2 points
-
J. M. Coetzee-Életképek 91% J. M. Coetzee fikciós életrajza három kisregény – Gyermekkor, Ifjúkor, Nyáridő – egy kötetben. Az 1940-es években egy dél-afrikai kisvárosban élő fiú az otthoni fojtogató légkör és az iskolai atrocitások miatt egyre rosszabbul érzi magát. Fokvárosig menekül, ahol matematikát hallgat az egyetemen, majd elhatározza, hogy író lesz, ezért Európába utazik. Programozóként kezd el dolgozni, ám magány és unalom veszi körül. Évtizedekkel később egy angol életrajzíró könyvet készít a néhai John Coetzee-ról. Interjúalanyai egy tétova férfiról számolnak be, aki az apjával élt, és túlságosan magának való volt. Családja is gyanakodva tekintett rá, mert az a hír járta róla, hogy meggyűlt a baja a hatóságokkal Amerikában, sőt még verseket is írt. Az Életképek szívszorító és szatirikus portré J. M. Coetzee-ról, a művészről. J. M. Coetzee: Scenes from Provincial Life Eredeti mű J. M. Coetzee: Scenes from Provincial Life Eredeti megjelenés éve: 2011 1001 könyv listán szerepel 1950-es évek 1970-es évek 20. század 21. század Afrika család családtörténet Dél-Afrika (ország) dél-afrikai szerző férfi főszereplő író irodalmi Nobel-díj kisregény kortárs London magyar nyelvű memoár regény tanár > Athenaeum, Budapest, 2022 720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632937786 · Fordította: Gellért Marcell letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --2 points
-
Martin Rees – A jövőről Eredeti cím: On the Future Eredeti kiadó: Princeton University Press, Princeton, USA Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: A jövőről Magyar kiadó: Akkord A következő kiadói sorozatban jelent meg: Talentum Tudományos Könyvtár Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: dr. Both Előd Mi vár ránk a jövőben? Martin Rees, a világ egyik legkiemelkedőbb tudósa ebben a könyvében erre a kérdésre keresi a választ. Nyugtalan, rohamosan változó világunkban létünket fenyegető problémákkal kell szembenéznünk. Ha el akarjuk kerülni ezeket az ijesztő veszélyeket, akkor globálisan, távlatokban kell gondolkodnunk. Rees szerint az élhető jövőbe vezető út megtalálása, elválaszthatatlan a tudomány és a technika fejlődésétől. A biotechnológia, a kibernetika, a robotika és a mesterséges intelligencia fejlődése segíthet leküzdeni az emberiséget fenyegető veszélyeket az éghajlatváltozástól az atomháborúig. Az űrtudományok további fejlődése pedig lehetővé teszi az emberiség számára, hogy robotjaink segítségével felderítsük a Naprendszert és az azon túli világot. A legnagyobb kihívás, hogy vigyázzunk a Földre és törődjünk vele, mert nincsen számunkra B-terv, elérhető távolságban a Föld az egyetlen hely, ahol élhetünk. A jövőről lebilincselő bepillantást nyújt az élenjáró tudományos kutatás és a csúcstechnológiák világába; közérthető és bárkit magával ragad, aki meg akarja érteni az emberiség földi és földönkívüli jövőjét meghatározó kritikus kérdéseket. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,06 MB [Hidden Content]2 points
-
Sylvain Neuvel – Themisz-akták sorozat (A teljes eredeti sorozat a „Sylvain Neuvel – Themis Files Series” témában található.) *** Sylvain Neuvel: Alvó óriások (Themisz-akták sorozat 1.) Eredeti cím: Sleeping Giants Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Alvó óriások Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Török Krisztina Deadwood, Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál… „Mindig előre nézünk, soha nem hátra.” A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna. „De ez a dolog… más. Igazi kihívás. Újraírja a történelmünket.” Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit eddig az életről hittünk. És még hány hasonló darabra bukkanhatunk a nagyvilágban… „Kénytelenek vagyunk megkérdőjelezni mindent, amit eddig önmagunkról tudni véltünk.” Mi lehet ez a szerkezet? Ki készíthette? Hogyan lehetséges, hogy anyaga a bolygón előforduló legritkább fém? Vajon képes lesz valaha irányítani az ember? Mi van, ha nem is annyira a véletlen műve, hogy rátaláltunk? És mi történik majd, ha végül az utolsó darabot is a helyére illesztjük ebben a gigantikus, globális kirakóban? „Bármi megtörténhet.” Sylvain Neuvel: Ébredő istenek (Themisz-akták sorozat 2.) Eredeti cím: Waking Gods Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Ébredő istenek Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Török Krisztina Egy ismeretlen, nem a mi világunkból származó robot jelenik meg Londonban. Kolosszális alakja az egész város fölé tornyosul, de nem mozdul. Vajon egy békés kapcsolatfelvétel vagy egy invázió előfutárával állunk szemben? Minden gyereknek van rémálma. A kis Eva Reyesénél azonban csak az lehet ijesztőbb, hogy a halálról és pusztításról szóló apokaliptikus képek megvalósulni látszanak… Dr. Rose Franklinnek nincsenek emlékei az elmúlt pár évből. Az idegenek, akiknek dolgozik, azt mondják, hogy meghalt, és visszahozták az élők közé. Az égető kérdés azonban nem csak a hogyan, hanem a miért is… Kara Resnik és Vincent Couture egymásba szerettek a háború alatt, és azóta békére leltek. Ők jelentik az egyetlen védvonalat a Föld és aközött, ami feléjük tart. De egyelőre még ők sem tudják, hogy hazugságban élnek… A férfinak pedig, aki azt állítja, hogy mindenre tudja a választ, megvannak a saját indítékai. Vannak dolgok, amiket nem árulhat el, és vannak dolgok, amiket nem fog… Mindannyian egy epikus kirakó apró darabkái. Egy olyan rejtélyé, amit az idő keletkezése óta próbálunk megfejteni. Sylvian Neuvel még több izgalommal jelentkezik 2016 egyik legnépszerűbb sci-fijének folytatásában, és most sem okoz csalódást. Sylvain Neuvel: Védtelen halandók (Themisz-akták sorozat 3.) Eredeti cím: Only Human Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Védtelen halandók Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Török Krisztina Eddig arra számítottunk, hogy csakis kívülről érkezhet az emberiséget fenyegető legnagyobb veszedelem. Tévedtünk. Rose Franklint, a zseniális tudóst egész felnőtt életében az hajtotta, hogy megtalálja a magyarázatot a rejtélyre – egy gigantikus, eltemetett fém kézre –, amelybe gyerekként botlott, pontosabban zuhant bele véletlenül a dél-dakotai Deadwood közelében. A felfedezés az egész bolygón tapasztalható, mindent feldúló változások láncreakcióját indította be. Rose és a Földvédelmi csapatok mindent megmozgattak, hogy mielőbb kiismerjék a misztikus technológiát, csakhogy váratlanul óriásrobotok szállták meg a Föld legnépesebb városait, s gyilkolták milliójával a lakosságot. Bár Rose és az emberei végül gátat vetettek a mészárlásnak, elhárították a támadást, diadaluknak sokáig nem örülhettek. Ismeretlen támadóink visszavonultak, elhagyták a megrokkant bolygót… ám a tudóst és segítő kis csapatát magukkal vitték. Most, miután közel tíz évig éltek abban a másik világban, Rose-ék hazatérnek… csakhogy egy újabb pusztító háború közepébe csöppennek, amely ezúttal az emberek között dúl. Úgy tűnik, a földönkívüli lények éppen azért hagyták hátra a Földön robotóriásaikat, hogy az emberiség önmagát semmisítse meg velük. Rose eltökélten keresi a megoldást, bármi legyen is az ára. Vajon ő lesz az utolsó gyalog az ítéletnapi végjátékban, amelyet senki sem nyerhet meg? *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,51 MB [Hidden Content]2 points
-
Stephen Paul Thomas – Gócpont sorozat *** Stephen Paul Thomas: Gócpont (Gócpont sorozat 1.) Kiadó: Articity Kiadás éve: 2013 A Marson egy légibusz a végzete felé rohan, egy idősödő zsaru menti meg az utasait a pusztulástól… de ez még csak a kezdet. Alex Sverlov horgonykötélbe akadt lábbal tér magához az Indiai-óceán vizén hánykolódva… de ez még csak a kezdet. A Földön egy új birodalom, az Új-Kínai Császárság két korlátozott atomháborúban leigázza Ázsiát… de ez még csak a kezdet. Az M-kórokozó pusztító útjára indul a Naprendszerben létesített kolóniákon… De ez még mindig csak a kezdet. Ebben az első lapjától az utolsóig lebilincselően izgalmas regényben a főszereplők egy naprendszer méretű fertőzés gócpontjaiban találják magukat, miközben a háttérben náluk sokkalta nagyobb szellemi és fizikai erők mozgatják a szálakat. Új a világ, új a kórokozó, de a konfliktus a régi. Csak úgy fejtheted meg a titkait, ha a Gócpontba kerülsz. 400 évvel járunk a Holdraszállás után. A világ jelentős mértékben átalakult, az egyén számára szinte átláthatatlanul kiszélesedett. A Földet az emberiség régen kinőtte, de időközben meghódította a Naprendszert, ahol kolóniákon éli mindennapjait. Új államok, új élet- és érdekközösségek uralkodnak. A jövő sokszínű és változatos képet mutat Stephen Paul Thomas nagyszabású, bemutatkozó sci-fi regényében. Ám egy regény attól még nem válik izgalmassá, hogy csupán érdekesen felfesti számunkra a – szép új világot. A gócpont sem erről szól. A több szálon futó, időben és térben ide-oda ugráló történet egy, az egész világot behálózó, hajmeresztő összeesküvés krónikája. A világ különböző pontjain különös megbetegedés okoz látványos rosszulléteket. Hamarosan kiderül, hogy az ismeretlen kórokozó jóval nagyobb veszélyt rejt magában. Olyan mértékű pusztulás rémével fenyeget, amire még nem volt példa. Ha a legrosszabb megtörténik, az alapvetően írja át az emberiség regénybeli jelenét, ha egyáltalán maradnak túlélők. A tét tehát óriási, az idő pedig egyre fogy. Néhány elkötelezett ember azonban felveszi a versenyt az ismeretlennel… talán, mert ez a végzetük. Stephen Paul Thomas regénye nemcsak hogy az első szavától az utolsóig a könyvhöz bilincseli az olvasóját, de utána sokáig nem ereszti el. A hidegrázós események pontos és érzékletes dokumentálása, valamint a szépen kibontott karakterek és összefűzött történetszálak rendkívül átélhetővé teszik a történetet, míg a regény kérdésfelvetései, az azokra adott válaszok, és a felvázolt konfliktus meglepő megoldása-feloldása pedig elgondolkoztatják az olvasót: vajon ő mire lenne képes, meddig menne el, és mit áldozna fel önmaga és az emberiség megmentése érdekében. Elfogadná-e a végzetét, vagy inkább szembefordulna vele… Stephen Paul Thomas: Halál a csillagokban (Gócpont sorozat 2.) Kiadó: Articity Kiadás éve: 2013 A halál tabu. A halál érthetetlen, befogadhatatlan és elkerülhetetlen. Az ember egyik legősibb vágya a halál feletti győzelem, mert a halált nem tekinti az élet részének. Bele kíván szólni a „nagy körforgásba”, lassítani a forgató kerekét, Istent játszani… „Az utóbbi évek egyik legjobb sci-fijének (Köki Terminál könyvesbolt)”, a Gócpont szerzőjének, Stephen Paul Thomasnak legújabb könyvében olyan történeteket olvashatunk a talán nem is olyan távoli jövőből, amelyben a főszereplők különböző utakat keresnek és járnak be azért, hogy saját életüket (vagy másokét) meghosszabbítsák. Egyesek számára a lélek, mint a testet is túlélő entitás, a jövőben az élet magától értetődő része lesz, miközben mások ugyanúgy halnak meg, mint korábban már annyian: betegségben, áldozatokként, megöregedve vagy életüket adva másokért. A túlélésért, a hatalomért, a pénzért és az élet meghosszabbításáért folyó nagy küzdelemben gyakran az emberiségnek is fizetnie kell: felsejlik a kollektív halál képe is. A Gócpont konspirációs sci-fi regény kolonizációs korszakában játszódó, a szerző grafikáival illusztrált történetek természetesen az életről szólnak. Válaszokat keresnek az elöregedett test gyógyítására, kicserélésére, a lélek hallhatatlanságára, és ezeken keresztül arra: legyőzhetővé válik-e az emberiség egyik legnagyobb „ellensége”? Kell-e, szükséges-e a fizikai való már-már értelmetlennek tűnő meghosszabbítása? Hiszen ahogy a csillagok elmúlnak, kihunynak, úgy múlik el testünk is, visszatérve az univerzum anyagához… Legyőzhető tehát a halál? A válasz jelenleg az emberiség jelentős része szerint: igen. Csak kérni kell… Stephen Paul Thomas: A mag I. (Gócpont sorozat 3.) Kiadó: Articity Kiadás éve: 2014 Nem sokkal a Gócpont történetének befejezése után kolóniaközi delegáció érkezik a Mars New Home-ra, hogy megünnepelje a Kolónia fennállásának háromszázadik évfordulóját. Előkelő vendégek kapnak meghívást az ünnepségre, köztük Maximilian Kilbraun is, a kolónia egyik alapítója, aki hosszú földi távollét után tér vissza szeretett vörös bolygójára. Ugyanazon a hajón utazik a genetikus és exobiológus, Frederic Bomont is, aki utána próbál járni: miért élnek hosszú és egészséges életet a hősként tisztelt tizenkettes küldetés asztronautái – köztük Max is, aki éppen a százötvenedik születésnapjára készül – mindenfajta genetikai beavatkozás nélkül. Vele tart Julia Tot, a Naprendszer-méretű karriert építő szobrásznő, aki a kolónia születésnapi ünnepségére kapott nagyszabású felkéréssel próbál betörni a kolóniaközi művészeti életbe. Fred genetikai fejtörője bolygóméretű kutatássá szélesedik, amint rábukkan az Egyirányú út privát űrügynökség titokzatos videóanyagaira. Ezalatt Max élete a feje tetejére fordul: különös őrület keríti hatalmába. Közben mindenkit ijesztő rémálom üldöz: egy idegen tör az életükre. Bár A MAG első része a Gócpont utolsó oldalaival kezdődik, azért egy önállóan is élvezhető, letehetetlenül izgalmas regény. Aki olvasta a Gócpontot az tudja: az író nem hagy sok időt a pihenésre. A főszereplőket egy titokzatos erő sodorja végig a feszültségekkel teli eseményeken, hogy aztán az utolsó oldalra is maradjon valami fordulat. Sőt a következő részre is. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,71 MB [Hidden Content]2 points
-
Shelby Mahurin – Kígyó & Galamb sorozat (A sorozatból magyarul még csak az első két kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Shelby Mahurin – Serpent & Dove Series” témában taláhatók.) *** Shelby Mahurin: Kígyó & Galamb (Kígyó & Galamb sorozat 1.) Eredeti cím: Serpent & Dove Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Kígyó & Galamb Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Lukács Andrea Louise le Blanc két évvel ezelőtt tagadta meg a mágiát, és menekült el boszorkánytársai közül Cesarine városába, ahol abból él, amit el tud emelni. A boszorkányokra vadásznak, és ha az Egyház sikerrel jár, akkor máglyán végzik. Reid Diggory az Egyház vadászaként egyetlen szent elvnek rendeli alá életét: Boszorkányt ne hagyj életben. A kifürkészhetetlen végzet azonban úgy látja jónak, hogy Lou, a renegát boszorkány és Reid, a könyörtelen boszorkányvadász a házasság szent kötelékében egyesüljön. Kényszerházasságuk lassan valódi szerelemmé érik, de jövőjük egyre bizonytalanabb. Az Egyház és a boszorkányok között dúló ősi háború új erőre kap, és Lounak nem pusztán férjétől kell megóvnia halálos titkát – saját fajtája is rá vadászik. A szerelem azonban vakká tesz, és könnyen lehet, hogy közös sorsuk a máglyán teljesedik be… Shelby Mahurin Kígyó & Galamb-trilógiája az elmúlt évek egyik legnagyobb Young Adult sikere, ami olvasók millióinak szívét ejtette rabul világszerte, és mind az Amazon, mind a Goodreads olvasói 2019 egyik legjobb könyvének választották. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,49 MB [Hidden Content]1 point
-
Joyce Carol Oates-Norman es a Gyilkos Válogatott elbeszélések A legjobb realista hagyományokat követő, páratlanul termékeny fiatal amerikai írónő neve szinte le sem kerül a sikerlistákról, aminek nyilván az lehet a magyarázata, hogy olvasóinak sohasem kell csalódniuk. Finom lélekrajza mindig az emberi cselekedetek legrejtettebb indítékait ábrázolja. Joyce Carol Oates biztos kézzel tárja fel egy elidegenedett világ légszomjjal küszködő, reménytelenségben vergődő és ártatlanul is óhatatlan bűnbe zuhanó áldozatainak életét. Válogatott novelláinak kötete új oldaláról mutatja be az írónő tehetségét; a regények széles társadalmi körképe itt rövid, ám annál drámaibb írások mozaikköveiből áll össze. Mexikói vándormunkások, állástalan kistisztviselők, létbizonytalanságtól fenyegetett fiatal értelmiségiek, reménytelen harcukat vívó amerikai farmerek, szorongó kis bűnözők, vad, önpusztító rohamokban kitörő boldogtalan kamaszok nagy sorsfordulóinak vagyunk tanúi. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Joyce Carol Oates-Szöszi Átlagos amerikai lány volt, aki addig sohasem látott hatású legendává vált. Milliók imádták, és az élete a rajongók és művésztársak generációit varázsolta el. A Marilyn Monroe művésznéven jobban ismert Norma Jeane Baker életét évtizedek óta kutatják és dolgozzák fel, de mindeddig még egyetlenegyszer sem mesélték el olyan lélegzetelállító és eredeti módon, mint a Szöszi-ben. A kortárs amerikai irodalom legjelesebb alakjai között számontartott és Magyarországon is jól ismert Joyce Carol Oates eddigi legnagyobb szabású művében újraértelmezi Norma Jeane Bakernek (a gyermeknek, a nőnek és a nehéz sorsú hírességnek) a legbensőbb lírai és szellemi életét, hogy annak bámulatos, gazdag és megrázó hangján mesélje el. Norma Jane legintimebb portréja egy törékeny, egyedi tehetséggel megáldott fiatal nőt állít elénk, aki folyamatosan újrateremti saját magát, hogy a nyomasztó esélyek ellenére képes legyen a felszínen maradni és magának a sztárságnak a jelképévé váljon. Lépésről lépésre haladva vezet be minket a saját történetébe, és meséli el, hogyan tévesztett utat egy folyamatos konfliktusok között élő, lázasan alkotó jellegzetesen amerikai művész. Az életrajzi és történelmi forrásokra támaszkodó szerző megidézi a női lélek legbensőbb világát és kíméletlen tükröt tart a mítosz elé, mindeközben pedig úgy ír, ahogy eddig még sohasem: extatikus állapotban, átadva magát a témának, úgy, mintha rendkívüli hősének a lelke költözött volna belé. Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti mű Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti megjelenés éve: 2000 Róla szól: Marilyn Monroe 1001 könyv listán szerepel 1940-es évek 1950-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző életrajz filmadaptáció Hollywood magyar nyelvű női főszereplő nők regény színész történelmi fikció történelmi regény történelmi személy > Európa, Budapest, 2022 980 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635047017 · Fordította: Bíró Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Joyce Carol Oates - Egy szep szuz leany Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A különlegesen termékeny amerikai írónő új kisregénye a tőle megszokott módon kényes kérdésekkel foglalkozik: az eutanáziával és az – ezúttal inkább lelki, mint testi – erőszakkal. A történet főhőse, a tizenhat éves Katya megismerkedik egy kedves és dúsgazdag öregúrral, az író és festőművész Kidderrel. Modellt ül neki, eleinte csak felöltözve, de a férfi fehérneműben, aztán meztelenül is meg akarja örökíteni… S az olvasó egyre inkább azt érezheti, hogy egy pedofil öregember és egy kedves, ártatlan kislány történetét olvassa. S ekkor egyre-másra következnek a meglepetések, a Lolita-történet egészen más irányba kanyarodik, és zavarba ejtően új kérdéseket vet fel a jó halállal és a halálra készülő ember felelősségével kapcsolatban. Joyce Carol Oates: A Fair Maiden Eredeti mű Joyce Carol Oates: A Fair Maiden Eredeti megjelenés éve: 2010 amerikai szerző Jeruzsálem-díj kisregény kortárs magyar nyelvű > Európa, Budapest, 2010 254 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630789899 · Fordította: M. Nagy Miklós letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Mineko Iwasaki · Rande Brown-A gésák gésája 86% Álarc vagy valóság? Kik ők? Örömlányok vagy művelt, az ősi japán művészetekben jártas nők, kiknek feladata a férfiak szórakoztatása, kiszolgálása. Akik szépségükkel és egész életükkel szolgálnak, de a szerelem számukra gyakran csak illúzió. Kik ők és miért vállalják ezt, a mi számunkra oly idegennek tűnő foglalkozást? „Nehéz megmagyaráznom, kislányként miért határoztam el, hogy gésa legyek. Miért dönt úgy egy szüleit rajongásig szerető gyermek, hogy elhagyja őket? Erre próbálok magyarázatot adni.” – Mineko Iwasaki Hosszú esztendők kellenek ahhoz, hogy elsajátítsa mindazt, amire egy gésának a háromszáz éves hagyomány szerint szüksége van. Megaláztatásokkal és büntetésekkel kell szembenéznie, de mindvégig az az erő és elszántság hajtja, hogy kiváló táncos és országának leghíresebb gésája legyen. Az álom beteljesült, Mineko több, mint egy évtizeden át Japán leghíresebb gésája volt. Szavaiból mély bölcsesség és érzékenység csendül ki. Történetét abban a reményben írta meg, hogy az majd segít fellebbenteni a fátylat Japán kulturális történelmének misztikus és félreértelmezett világáról, mely a gésákat körüllengi. Mineko Iwasaki – Rande Brown: Geisha, A Life Eredeti mű Mineko Iwasaki – Rande Brown: Geisha, A Life Eredeti megjelenés éve: 2002 amerikai szerző gésa igaz történet alapján illusztrált ismeretközlő irodalom Japán (ország) japán szerző magyar nyelvű női főszereplő regény történelmi dokumentum történelmi regény > Trivium, Budapest, 2015 384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155334368 · Fordította: Nagy Imre letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --1 point
-
Martin Ford – Robotok kora Eredeti cím: Rise of the Robots Eredeti kiadó: Basic Books, US Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Robotok kora Magyar kiadó: HVG Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Garamvölgyi Andrea Mihez kezdünk, ha az algoritmusok képesek lesznek elvégezni a munkánkat? Miért egyre megfizethetetlenebb a jó egészségügyi ellátás és oktatás? Miért kellene minden országban bevezetni a garantált alapjövedelmet? A negyedik ipari forradalom gyökeres átalakulást hoz a munkaerőpiacon is. Az okosrobotok, a tanuló algoritmusok és a mesterséges intelligencia általános terjedése nemcsak a gyártósor mellett állók, de az egyetemi végzettségűek állásait is fenyegeti. Ha nem készülünk fel minderre, a középosztály fokozatosan eltűnik, a jövedelemegyenlőtlenség pedig drasztikus méreteket ölt. Mivel a munkavállalók egyben fogyasztók is, a piacgazdaság a ma ismert formájában hamarosan fenntarthatatlan lesz. A Robotok korából képet kapunk arról, hogy mire számíthatunk a mesterséges intelligencia , a robotika, a és az infokommunikációs technológiák, a 3D-nyomtatás vagy az önvezető járművek rohamos fejlődését követően. Megtudjuk, miért nem működnek a gépek térhódítására adott hagyományos megoldások – mint például az újabb képzettségek és tudás megszerzése. Martin Ford jövőkutató célja nemcsak az, hogy felnyissa a politikai döntéshozók, a tudósok, a munkáltatók és a hétköznapi emberek szemét, de megoldási stratégiák alkalmazását is sürgeti. „Henry Ford legidősebb unokája, a legifjabb Henry Ford és Walter Reuther, az amerikai autóipari dolgozók szakszervezetének legendás vezetője gyárlátogatáson volt egy nemrégiben automatizált autógyárban, amikor a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója ezzel a gúnyos kérdéssel fordult Reutherhez: »Walter! Hogy fogod rávenni ezeket a robotokat arra, hogy szakszervezeti tagdíjat fizessenek?« Mire Reuther így válaszolt: »Henry! És te hogy fogod rávenni őket, hogy autót vegyenek tőled?«” Formátum: pdf Méret: 2,46 MB [Hidden Content]1 point
-
Greg Hoskin-Gyilkos kutyák Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Pinehill békés kisváros, ahol nem nagyon szeretik az idegeneket. Az idilli környezetben élő embereket véres titok veszi körül. Duke Leincester kutyafarmján bullterrierek részvételével halálos kutyaviadalokat szerveznek. A lakók – közömbösségből, félelemből – szemet hunynak az újabb és újabb áldozatokat követelő, kegyetlen viadalok fölött. Egy napon idegen érkezik a városba: Trenton Bywock és afrikai vadászkutyája, Sam. A fickó figyelmen kívül hagyja a seriff felszólítását, hogy tűnjön el, ráadásul nyíltan udvarolni kezd Claire-nek, a bankigazgató lányának. És ez az, ami bajba sodorja. Duke Leincester ugyanis nemcsak Claire kezére pályázik, de szemet vetett az idegen értékes kutyájára is. Bywock felveszi a harcot, s ezzel a városka életét felkavaró rejtélyes és hátborzongató események láncolatát indítja el. Pinehillben ugyanis senki sem tud róla, hogy Leincesternek nemcsak bullterrierejei vannak, hanem két speciális dobermanja is. Ezeket embervadászatra képezték ki… krimi kutya magyar nyelvű > Bastei Budapest, Budapest, 1996 222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632960696 · Fordította: Várnai Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----1 point
-
Victoria Aveyard – Vörös királynő sorozat (A teljes eredeti sorozat a „Victoria Aveyard – Red Queen Series” témában található.) *** Victoria Aveyard: Vörös királynő (Vörös királynő sorozat 1.) Eredeti cím: Red Queen Eredeti kiadó: HarperTeen, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Vörös királynő Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2015, 2021 Fordította: Kleinheincz Csilla AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön. Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem. Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek. Lejöttek a csillagok közül. ÉS MÁR NEM SZELÍDEK. A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok. Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni. Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti. A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen? Victoria Aveyard: Üvegkard (Vörös királynő sorozat 2.) Eredeti cím: Glass Sword Eredeti kiadó: HarperTeen, New York Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Üvegkard Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2016, 2021 Fordította: Kleinheincz Csilla A KARD VAGYOK, ÜVEGBŐL KÉSZÜLTEM, és érzem, hogy KEZDEK MEGREPEDNI. A VÖRÖS KIRÁLYNŐ második kötetében Mare Barrow története folytatódik. MARE BARROW EGY DOLOGBAN BIZTOS: Ő MÁS, MINT A TÖBBIEK. Mare Barrow vére vörös, mint a közönséges embereké, de Ezüst képessége, amellyel parancsolni tud a villámnak, olyan fegyverré teszi őt, amelyet a királyi udvar meg akar szerezni magának. Maven, a herceg, aki elárulta, csalónak bélyegzi Mare-t, de a lány menekülés közben felfedezi, hogy nem ő az egyetlen a fajtájából. Miközben a királlyá koronázott, bosszúálló Maven üldözi Mare-t, ő elindul, hogy megkeresse a többi Vörös-Ezüst harcost, hogy együtt vegyék fel a küzdelmet az elnyomók ellen. Mare azonban halálos ösvényre téved, és az a veszély fenyegeti, hogy pont olyan szörnyeteggé válik, mint akit le akar győzni. Vajon összeomlik a lázadás által követelt áldozatok súlya alatt? Vagy az árulás már mindörökre megkeményítette a szívét? A Vörös királynő sorozat lélegzetelállítóan izgalmas új kötetében egyre kiélezettebb a küzdelem a lázadó sereg és a vér szerinti kettéosztott világ között, Mare-nek pedig szembe kell néznie a lelkében növekvő sötétséggel. Victoria Aveyard: A király ketrece (Vörös királynő sorozat 3.) Eredeti cím: King’s Cage Eredeti kiadó: HarperTeen, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: A király ketrece Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2017, 2022 Fordította: Kleinheincz Csilla Mare Barrow fogságba esett, a villáma nélkül tehetetlen, és az elkövetett végzetes hibái gyötrik. Olyan fiútól függ az élete, akit egykor szeretett, és aki csupa hazugság és árulás. Maven Calore már királyként tovább szövi halott anyja hálóját, hogy megőrizze hatalmát az országa – és a foglya – fölött. Amíg Mare a palotában raboskodik, az újvérűek és Vörösök csapata továbbra is szervezkedik, készül a háborúra. Nem maradhatnak többé az árnyékban. Calt, a száműzött herceget pedig semmi sem tántoríthatja el attól, hogy visszahozza Mare-t. A Vörös királynő-sorozat harmadik részében a szövetségeket minden oldalon szakítópróbának vetik alá. Amikor a képességek és az ellenfelek összecsapnak, talán senki sem marad, aki eloltaná a tüzet – és Norta birodalmát az a veszély fenyegeti, hogy porig ég. Victoria Aveyard: A háború vihara (Vörös királynő sorozat 4.) Eredeti cím: War Storm Eredeti kiadó: HarperTeen, New York Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: A háború vihara Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Kleinheincz Csilla A GYŐZELEMNEK ÁRA VAN. Mare Barrow ezt a saját bőrén tapasztalta meg, amikor Cal árulásába majdnem beleroppant. Mare szívét megacélozva eltökéli, hogy kiharcolja a szabadságot a Vörösöknek és a hozzá hasonló újvérűeknek, és egyszer s mindenkorra lerombolja Norta királyságát… és a pusztítást Maven koronájával kezdi. Ám egyedül nem vívhatja meg a csatáit, és mielőtt a Vörösök felemelkedhetnének, Mare kénytelen szövetkezni a fiúval, aki összetörte a szívét, hogy legyőzhesse a másik fiút, aki majdnem megtörte őt. Cal nagy hatalmú Ezüst támogatói Mare-rel és a Skarlát Gárdával szövetségre lépve félelmetes haderőt jelentenek. Maven megszállottsága azonban olyan méreteket ölt, hogy már az sem érdekli, ha mindent és mindenkit tönkretesz, aki az útjába kerül, csak ismét a markába kaparinthassa Mare-t. Háború közeleg, és minden, amiért Mare küzd, veszélybe kerül. Elég egy győzelem, hogy az Ezüst királyságok összeomoljanak? Vagy a villámlány fénye örökre kialszik? Victoria Aveyard lélegzetelállító sorozatának befejezésében Mare-nek fel kell vállalnia a sorsát, és minden erejét össze kell gyűjtenie… mert mindenki megmérettetik, ám nem mindenki éli túl a vihart. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 14,7 MB [Hidden Content]1 point
-
Ann Aguirre – Razorland-trilógia (A teljes sorozat – a kiegészítő novellákkal együtt – az „Ann Aguirre – Razorland series” témában találhatók.) *** Ann Aguirre: Menedék (Razorland-trilógia 1.) Eredeti cím: Enclave Eredeti kiadó: Feiwel and Friends, New York Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Menedék Magyar kiadó: Fumax, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Benes Attila A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni. Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel. Köszöntünk az apokalipszisben! Ann Aguirre: Helyőrség (Razorland-trilógia 2.) Eredeti cím: Outpost Eredeti kiadó: Feiwel and Friends, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Helyőrség Magyar kiadó: Fumax, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Gálla Nóra Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja. Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az. A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre… „Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni!” – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője Ann Aguirre: Horda (Razorland-trilógia 3.) Eredeti cím: Horde Eredeti kiadó: Feiwel and Friends, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Horda Magyar kiadó: Fumax, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: A. M. Aranth A horda megérkezett. Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját. Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért. Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk. A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,66 MB [Hidden Content]1 point
-
Ann Leckie – Radch Birodalom sorozat *** Ann Leckie: Mellékes igazság (Radch Birodalom sorozat 1.) Eredeti cím: Ancillary Justice Eredeti kiadó: Orbit, London Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Mellékes igazság Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Kleinheincz Csilla Egy Breq néven ismert katona egy távoli, havas bolygón egyre közelebb kerül küldetése teljesítéséhez. Egykor Toren Igazsága volt: egy gigantikus űrhajó mesterséges intelligenciával, amely több ezer katonát kapcsolt össze, hogy közösen szolgálják a Radch-t, a hatalmas birodalmat, amely meghódította a galaxist. Most azonban egy árulás miatt felborult a rend, és Breq magára maradt egy törékeny emberi testtel, megválaszolatlan kérdésekkel és csillapíthatatlan bosszúvágyával. Ann Leckie: Mellékes háború (Radch Birodalom sorozat 2.) Eredeti cím: Ancillary Sword Eredeti kiadó: Orbit, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Mellékes háború Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Kleinheincz Csilla Breq egykor űrhajó volt, amely több ezer katonát összekapcsolva szolgálta a hatalmas Radch birodalmat, egy ideje viszont emberi testbe kényszerülve irányítja a Kalr Kegyelmét. Most azt a parancsot kapja, hogy látogasson el az Athoek Állomásra, és védje meg annak a hadnagynak a családját, akit egykor hidegvérrel meggyilkolt. Az állomás békéje azonban csak látszólagos, és Breq érkezése régi ellentéteket hoz a felszínre. Ann Leckie: Mellékes kegyelem (Radch Birodalom sorozat 3.) Eredeti cím: Ancillary Mercy Eredeti kiadó: Orbit, London Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Mellékes kegyelem Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Kleinheincz Csilla Egy ideig úgy tűnik, Breq kézben tartja a helyzetet, de aztán az Athoek Állomás bugyraiból előkerül valaki, akinek nem lenne szabad léteznie, aki talán egy olyan hajó mellékese, amely háromezer éve rejtőzik a birodalom elől. Azután megérkezik a rejtélyes presgerek hírnöke és Breq ellensége: a megosztott és talán eszét vesztett uralkodó, Anaander Mianaai is, aki önmagával vív háborút. Breq elmenekülhetne a súlyosan felfegyverzett és felbőszült Anaander elől, de akkor Athoek védtelen maradna. Breq kétségbeesett cselekvésre szánja el magát. Az esélyek ugyan ellene szólnak, de ez korábban sem állította meg. „Váratlan, magával ragadó és nagyon menő. Ann Leckie kiütéssel nyert.” – John Scalzi *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 10,02 MB [Hidden Content]1 point
-
Neal Stephenson & Nicole Galland – A D.O.D.O. felemelkedése és bukása Eredeti cím: The Rise and Fall of D.O.D.O. Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: A D.O.D.O. felemelkedése és bukása Magyar kiadó: Fumax, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax SF Extra Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Kodaj Dániel „Kegyelmed az mennyeknek országába készűl, de lehet, hogy ott fele annyi se az csodáknak száma, mint az huszoneggyedik században.” A mágia nem több, mint dajkamese gyermekeknek. Meg titkos ügynököknek. Ugyanis a mágia nem létezik… Már. Pucér vikingek túszejtő akciója a Walmart mirelit-osztályán, kormányszervekbe beépülő boszorkányok, a mágiától megfiatalodott magyar szépség, Kárpáthy Erzsébet – köszöntlek a világban, amit a D.O.D.O. adott nekünk! Minden rendben volt, amíg Melisande Stokes nyelvész professzor le nem fordította a dokumentumokat, amelyek szerint a mágia igenis létező, működő jelenség volt 1851-ig. Meg is alakul a Diakrón Operációk Döntéshozó Osztálya, hogy építsenek egy szerkezetet, ami újra lehetővé teszi a varázslást, és annak segítségével többek közt az időutazást is. A kormány azonban megvonja az anyagi támogatást, pedig az egyre nagyobbra duzzadó szervezet működtetéséhez pénzre van szükség. Sok pénzre. Ezt a múltban elrejtett, a jelenben kiásott ereklyék értékesítésével kívánják előteremteni. De ez nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzelik. Mert ha belepiszkálsz a múltba, sosem tudhatod, mivé alakul a jövő… Ez az egyedi, humorral és nyelvi leleménnyel átitatott fantasztikus regény a sokszorosan díjnyertes, és New York Times-sikerlista-vezető Neal Stephenson műveire jellemző őrült komplexitást és ötletességet ötvözi Nicole Galland közvetlen, emberközeli stílusával. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,25 MB [Hidden Content]1 point
-
A Daedalus-incidens (Daedalus-trilógia 1.) A Mars állítólag halott… Bizarr földrengések rázzák meg a bolygó régóta szunnyadó tektonikus lemezeit, tönkreteszik a trillió dolláros bányászati üzemet, és az ésszerű elméletek határára sodorják a tudósokat. Jain alezredes és a Szövetségi Űrparancsnokság csapata számára a marsi barlangrendszer felmérése egyszerre több lesz egyszerű rutinfeladatnál, amikor a sziklák – látszólag önmaguktól – ledobják magukról az évmilliós porréteget és gurulni kezdenek, árkokat vésnek a barátságtalan felszínbe és magasra tornyosuló építménnyé állnak össze. A parancsnokot és embereit csupán a különös, kék sugárzás és egy önmagát író, háromszáz éves napló segíti a rejtély megoldásában. A 18. században a Királyi Haditengerészetben szolgáló Thomas Weatherby hadnagy őfelsége szerény származású, becsületes tengerésze, aki minden tőle telhetőt megtesz a HMS Daedalus fedélzetén „a királyért és a hazáért”. Fregattja a kontinensek között vitorlázik, és… és az Ismert Világok közti űrt járja. Heves vérmérsékletű kapitánya, egy drogos alkimista és egy szokatlan múltú szolgálólány segítségével Weatherby egy nagy hatalmú misztikus férfi nyomában jár, aki gonosz küldetést teljesítve fel akarja borítani a bolygók közti egyensúlyt. Ha sikerrel jár, a következmények messze túlnyúlnak a Naprendszeren, és magát a tér szövedékét veszélyeztetik… Főnix Könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content] Az Envceladus-krízis (Daedalus-trilógia 2.) A Mars rozsdavörös sivatagában összeütközött két dimenzió, amelyek a sikeres A Daedalus-incidens folytatásában arra rendeltettek, hogy újra találkozzanak. Shaila Jain alezredes megkapta álmai küldetését: másodparancsnokként az első emberek között lehet, akik megközelítik a Szaturnuszt. Csakhogy, amikor Jain és csapata megérkezik a célhoz az Armstrong kutatóhajó fedélzetén, váratlanul versenytársakra akadnak, és ez bonyodalmakhoz vezet. A kínaiak le akarják foglalni maguknak a Titán nyersanyagforrásait, és a Szaturnusz egy másik holdja, az Enceladus különös titkokat rejt jeges kérge alatt. Mindeközben a Földön a DAEDALUS-projekt az esetleges dimenziónkívüli betörések elleni védekezés módját keresi. Csakhogy, mások is keresik annak lehetőségét, hogyan nyithatnának kaput a világok között, és kezdenek türelmetlenné válni. Thomas Weatherby számára tizenkilenc év telt el, mióta másodtisztként szolgált a HMS Daedalus fedélzetén. Most a hetvennégy ágyús Fortitude kapitányaként segít legyőzni a francia flottát a Nílus torkolatánál, és Egyiptomtól a Szaturnuszig, a magukat xanoknak nevező különös faj szülőbolygójáig üldöz egy szökevény francia hajót. Mindeközben az alkimista Andrew Finch szövetséget köt Napóleon tudósaival, hogy kiderítse, miféle borzalmas szándéktól vezérelve szállták meg a franciák Egyiptomot. Martinez A Daedalus-incidens izgalmas folytatásában, Az Enceladus-krízisben szövi tovább két világa rejtélyekkel, intrikákkal és kalandokkal teli történetét. Főnix könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content] Vénuszi Játszma (Daedalus-trilógia 3.) 2135-ben veszélyes idegen létformák szabadultak ki a Szaturnusz holdjáról, az Enceladusról, és megkezdték útjukat a Föld felé. A Shaila Jain alezredes által vezetett csapat egyszerre próbálja felvenni ellene a küzdelmet, és megmenteni a korábbi csapattagot, Stephane Durandot, aki megfertőződött a szaturnuszi küldetés során, és most egy olyan földönkívüli értelem irányítása alatt áll, amelynek határozott szándéka a dimenziók közti hasadék újbóli megnyitása és az emberi faj elpusztítása. Csakhogy senki sem sejti az igazi tervet, ami kulcsfontosságú adatok sugárzásával kezdődik a Földre, ismeretlen szövetségeseknek. Eközben egy másik Földön 1809-ben, egy a miénktől nagymértékben különböző napóleoni korban a franciák megszállják Angliát a Corps Éternel, az alkimisták által létrehozott élőholt sereg segítségével. Csak a királyi haditengerészet és ezen belül Lord Thomas Weatherby admirális tartja a franciákat a Földön. Ám az ősi ellenségek machinációi egy vakmerő és nagy téttel bíró játszmában csúcsosodnak ki, és a Vénusz bolygónyi őserdejébe viszik el hőseinket. Weatherbynek döntenie kell: marad és harcol hazája felszabadításáért, vagy a franciák után indul a zöld bolygóra? Shailának ugyancsak döntenie kell: meg tudja menteni a férfit, akit szeret, vagy fel kell áldoznia két univerzum megmentése érdekében? A Vénusz sötét és idegen dzsungeleinek mélyén az ősi hatalmak mindkét világban kockára teszik az emberiség további sorsát. A múlt és a jövő erői ismét összefogásra kényszerülnek a megtestesült gonoszság ellenében. Főnix könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Clive Eric Cussler (Aurora, 1931. július 15. – Scottsdale, 2020. február 24.) amerikai kalandregényíró és mélytengeri kutató. Regényei több mint 20 alkalommal kerültek a The New York Times bestseller-listájára. A NUMA – National Underwater and Marine Agency (Országos Mélytengeri és Tengerészeti Ügynökség) alapítója és elnöke, amely közel 80 hajóroncs vagy egyéb mélytengeri lelőhely utáni kutatásban és feltárásban vett részt. Több mint 80 könyv egyedüli vagy vezető szerzője, amelyek több mint 100 országban, mintegy 40 nyelven jelentek meg több mint 125 millió példányban, és amelyek tévéműsorok és filmek alapjául szolgáltak. A mappa tartalma: Clive Cussler - A jéghegy.mobi Clive Cussler - A Kán Kincse.mobi Clive Cussler - Az Arany Buddha.epub Clive Cussler - Cyclops.epub Clive Cussler - Éjszakai portya.prc Clive Cussler - Emeld ki a Titanicot!.mobi Clive Cussler - Hullámtörés.epub Clive Cussler - Inka arany.epub Clive Cussler - Kísértethajó.mobi Clive Cussler - Légitámadás.prc Clive Cussler - Sárkány.rtf Clive Cussler - Szahara.epub Clive Cussler - Walhalla visszatér.mobi Clive Cussler & Craig Dirgo - A szent kő.prc Clive Cussler & Paul Kemprecos - Az elveszett város.epub Clive Cussler & Paul Kemprecos - Fehér halál.epub Clive Cussler & Paul Kemprecos - Kék arany.mobi Clive Cussler & Paul Kemprecos - Tollas Kígyó.mobi Clive Cussler & Paul Kemprecos - Tűzjég.mobi [Hidden Content]1 point
-
Pivárcsi István-Drakula gróf és társai Démonikus lények, vérszívó denevérek, farkasemberek, lélektelen zombik, a gólem – megannyi titokzatos lény, mely szereplője könyvünknek, s alapjául szolgált a vámpírmítosz kialakulásának. A Drakula és társai az első olyan magyar nyelven készült ismeretterjesztő munka, amelyik bemutatja a vámpírológia történetét, megkeresi a néprajzi, mitológiai, vallási gyökereket, kikutatja a történelmi alakokat. Megismerkedhetünk Vlad Tepessel, a történelmi Drakulával, találkozhatunk Frankenstein alkotójával, megtudhatjuk hogy készültek a népszerű Drakula-filmek. A könyv végén vámpírkronológia és vámpírlexikon segíti az olvasót a félelmetes terepen való utazásban. ismeretterjesztő kultúrtörténet magyar nyelvű magyar szerző néprajz vámpír > Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010 192 oldal · ISBN: 9789632997193 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Hugh Howey – A siló sorozat *** Hugh Howey: Holston (A siló sorozat 1.) Eredeti cím: Wool Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Holston Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2013, 2020 Fordította: Rákócza Richárd Ezrek élnek a föld alatt, maguk gyártotta börtönben. Régóta laknak ott, mostanra már csak legendák maradtak arról, hogy valaha másutt is éltek emberek. Az ilyen élet szabályokat kíván. Szigorú szabályokat. Bizonyos dolgokról tilos beszélni; ilyen a kimenetel is. Sose valld be, hogy esetleg ki szeretnél menni, vagy megkapod, amit akarsz. Kilátás nyílik a kinti világra, egy megrontott és rothadt világra, amelyet őseik maguk mögött hagytak. A kilátás azonban idővel elhomályosul: tönkreteszi a mérgező levegő, amely megöl mindenkit, aki bátorkodik kimenni. Így a bűnözőkre marad a dolog, azokra, akik megszegik a szabályokat, s akiket kiküldenek takarítani. Miért végzik el dolgukat ezek a halálra ítélt emberek? Ezen Holston seriff is mindig elgondolkodott. Most meg fogja tudni. Hugh Howey: Megfelelő méret (A siló sorozat 2.) Eredeti cím: Proper Gauge Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Megfelelő méret Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2013, 2020 Fordította: Rákócza Richárd A mérgező külvilág elől a silóban menedéket találó társadalom egyik legfontosabb posztja üresedett meg. Miután Holston seriffet a szigorú törvények a halálba küldték, a seriffhelyettes és a polgármester az utódját keresik. Meg is találják a siló mély-lenti világában, a legalsó szintek gépvilágában élő fiatal lány személyében, aki jobb meggyőződése ellenére elvállalja a hivatalt. Még ki sem nevezik seriffnek, máris hatalmas ellenféllel kell szembenéznie: a siló számítógépes rendszerét működtető IT-osztály vezetőjével, aki saját emberét kívánja megtenni seriffnek, gátlásai pedig nincsenek, célját bármi áron, de el akarja érni… Hugh Howey: Kivetve (A siló sorozat 3.) Eredeti cím: Casting Off Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Kivetve Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2013, 2020 Fordította: Rákócza Richárd A siló újonnan felesketett seriffjének, Juliette-nek bőséggel akad tennivalója, őt azonban elődje, Holston hivatalosan már lezárt ügye izgatja: mi vitte rá a férfit arra, hogy három évvel felesége halála után önként eldobja magától az életet? És ott van a nyilvánvalóan gyilkosság áldozatává vált Jahns ügye is, amiben hiába tudja ki a tettes, nemhogy bizonyítékot nem talál, de ellentámadásnak van kitéve. Munkája során segítséget kér és kap egy fiatal technikustól, aki rejtélyes betű- és számsorokat bányász ki a halott seriff számítógépéből, és Juliette nem is sejti, mekkora veszedelembe sodorta ezzel munkatársát. A silóban életre kelő lidércnyomás azt sejteti: semmi nem az, aminek látszik… Hugh Howey: A megoldás (A siló sorozat 4.) Eredeti cím: The Unraveling Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: A megoldás Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Rákócza Richárd Az új polgármester és a mellette állók által halálra ítélt és a silóból kitaszított Juliette-nek hamarosan el kéne pusztulnia a mérgezett külvilág zord körülményei között, de a hivatalától megfosztott seriff nem várt segítséget kap., Védőruhája sokkal jobban szerepel, mint az eddigiek. Juliette nem csak életben marad, de hamarosan rádöbben: nem az ő silója az egyetlen, sőt, az sem lehetetlen, hogy a legközelebbibe behatoljon, és apránként felfedezze, hogyan jutott idáig a világ. Mialatt Juliette megismerkedik a szomszédos siló egyetlen életben maradt lakójával, régi otthonában elterjed a lázadás szelleme. A Gépészet bugyraiból felfelé indulnak az elégedetlen, haragos emberek, a siló vezetésének egyeduralmát felkelés fenyegeti, sok évtized eltelte után egy újabb lázadás, amely ezúttal talán az utolsó lesz. Hugh Howey: A hajótörött (A siló sorozat 5.) Eredeti cím: The Stranded Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: A hajótörött Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Rákócza Richárd Mialatt a silóban folytatódik a bernardi zsarnokság ellen lázadók élethalálharca, Juliette és Solo a szomszédos gigászi építményben azon küszködik, hogy valami módon kapcsolatot teremtsen a lázadókkal. Tudatniuk kell velük, hogy nem az ő silójuk az egyetlen, s rajtuk kívül is maradtak még a Földön emberek. Bernard ifjú választottja és kijelölt utódja, Lucas arra ítéltetett, hogy a siló titkos könyvtárában megismerkedjen a múlttal – az emberiség sorsának tragikusra fordulásával –, ám miután folyamatos rádiókapcsolatban áll Juliette-tel, a kettejük közt kialakuló érzelmi kapcsolat megakadályozza abban, hogy feltétel nélküli hűséggel kövesse Bernard utasításait. Ahhoz azonban gyenge, hogy nyíltan szembeszálljon a zsarnokkal… Juliette eközben gigászi küzdelmet folytat azért, hogy megszabadítsa a szomszédos siló alsó szintjeit a talajvíztől, s később újabb túlélőkre bukkan, akik kísértetként tengetik napjaikat a hatalmas épületben… A műszak sorozat Hugh Howey: Örökség (A siló sorozat 6.) Eredeti cím: First Shift: Legacy Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Örökség Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Varga Tibor Korszakalkotó, vagy végzetes? 2007-ben a Nanobiotechnikai Automatizálási Központ (NAK) felvázolta azokat az alapelveket, melyek egy napon lehetővé teszik, hogy emberi sejtnél kisebb robotok orvosi diagnózisokat állítsanak fel, javításokat végezzenek, sőt, szaporítsák önmagukat. Ugyanebben az évben a CBS televízió megismételt egy műsort arról, hogy milyen hatással van a propranolol az extrém traumát elszenvedettekre. Felfedezték, hogy egy egyszerű pirula bármely traumatikus esemény emlékét kitörölheti. Az emberiség hosszú történelmének csaknem ugyanabban a pillanatában az emberek annak módját is felfedezték, miként idézhetik elő végső bukásukat. És megszületett annak képessége is, hogy erről örökre megfeledkezzenek. Hugh Howey: Rendelkezés (A siló sorozat 7.) Eredeti cím: Second Shift: Order Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Rendelkezés Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Varga Tibor Donaldnak nem lenne szabad emlékeznie. Éppen ezért bűnhődnie kell. De végül az információ, amit el kellett volna felejtenie, talán a túlélésének kulcsa lesz. Mission Jones arról álmodik, hogy változást hoz az út körülvevő világba. Szabályok, titkok, hazugságok ellen küzd. Saját életét kockáztatja, hogy megszervezze az ellenállást, hogy megmenthesse azokat, akik számára van még remény. De vajon a jó emberek szabadságáért harcol? Donald az igazság birtokában van, de hajlandó lesz-e felhasználni, hogy megvédje azt, amit soha nem akart felépíteni? „A Silót imádtam, de ezt még annál is jobban élveztem. Alig várom a trilógia végét. Remek a történet tempója, mindig épp annyi derül ki, amennyi kell.” – M. Friend, Amazon.com Hugh Howey: Szerződés (A siló sorozat 8.) Eredeti cím: Third Shift: Pact Eredeti kiadó: Broad Reach Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Szerződés Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Varga Tibor Ötven év múlva a világ még olyan, amilyennek ismerjük. De a homokóra pereg. És hamarosan lepereg. Csak a hatalmat birtoklók tudják, mi vár ránk. Az ő vezetésükkel a világ olyan útra lép, ahonnan nincs visszaút. Az út pusztuláshoz vezet, és a föld alá száműz bennünket. A siló történelmét csak most írják. A jövőnk csak most kezdődik. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,75 MB Hugh Howey regényciklusából készült azonos című TV-sorozat szintén megtalálható az oldalon. [Hidden Content]1 point
-
Anthrax - XL (2022) BDRip 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Time Intro 02 - Fight 'Em 'Til You Can't 03 - Madhouse 04 - Caught In A Mosh 05 - Metal Thrashing Mad 06 - Got The Time 07 - I Am The Law 08 - Keep It In The Family 09 - Lone Justice 10 - The Devil You Know 11 - Be All, End All 12 - Now It's Dark 13 - Antisocial 14 - In The End 15 - Medusa 16 - Evil Twin 17 - Indians 18 - A Skeleton In The Closet 19 - Aftershock 20 - Blood Eagle Wings 21 - Bring The Noise 22 - A.I.R. 23 - Among The Living Bonus Songs: 24 - Breathing Lightning 25 - Protest And Survive 26 - N.F.L. 27 - Rehearsal Footage 28 - Scott Ian NYC Walking Tour Info: Genre: Thrash Metal Quality: BDRip | 1080p Format: MKV | 8617kbps Length: 02:05:27 + 00:31:07 | 11.9Gb Video: H.264 | 1920x704 | 21:9 | 24.000fps Audio: LPCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Geezer - Freak Valley Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Groovy 02. Dig 03. Awake Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Heavy Metal Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.6Mbps Length: 00:15:56 | 1.82Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Midnight - Live Rock Hard Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Vomit Queens 02. Poison Trash 03. Evil Like A Knife 04. Fucking Speed And Darkness 05. Rebirth By Blasphemy 06. Lust Filth And Sleaze 07. Satanic Royalty 08. Penetratal Ecstasy 09. Szex Witchery 10. Prowling Leather 11. Telepathic Nightmare 12. You Can't Stop Steel 13. Who Gives A Fuck? 14. Unholy And Rotten Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Black Metal | Speed Metal Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.5Mbps Length: 00:47:35 | 5.16Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Flying Colors, The Neal Morse Band – Morsefest 2019 (2021) BDRip 720p Screenshots: Setlist: Disc 1: (Flying Colors) 01. Blue Ocean 02. A Place in Your World 03. More 04. Kayla 05. You Are Not Alone 06. Forever in a Daze 07. The Fury of My Love 08. Crawl 09. Peaceful Harbor 10. Infinite Fire 11. Cosmic Symphony 12. The Storm 13. Mask Machine Special Features: Morsefest 2019 VIP Q&A Session No. 1 Disc 2: (The Neal Morse Band) 01. Intro 02. Overture 03. The Dream Isnit Over 04. Welcome to the World 05. A Momentary Change 06. Dark Melody 07. I Got to Run 08. To the River 09. Neal Talking Spot 10. The Great Adventure 11. Venture in Black 12. Hey Ho Letis Go 13. Beyond the Borders 14. Overture 2 15. Long Ago 16. The Dream Continues 17. Fighting With Destiny 18. Vanity Fair 19. Mike Talking Spot 20. Welcome to the World 2 21. The Element of Fear 22. Child of Wonder 23. The Great Despair 24. Freedom Calling 25. A Love That Never Dies 26. The Great Medley The Great Medley: - The Land Of Beginning Again - Reunion - The Temple Of The Living God - The Conflict - Leviathan - It's For You - Momentum - The Call - Broken Sky/Long Day (Reprise) Special Features: Morsefest 2019 VIP Q&A Session No. 2 Info: Genre: Neo-Progressive Rock Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 4730kbps Length: 02:27:34 + 02:55:13 | 14.4Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 29.970fps Audio: LPCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
The Neal Morse Band – Morsefest 2021 (2022) 2xBlu-Ray 1080i Screenshots: Setlist: Disc 1: An Evening of Innocence 01. Intro 02. Do It All Again 03. Bird On A Wire 04. Revelation 05. Your Place In The Sun 06. Another Story To Tell 07. The Way It Had To Be 08. Waterfall 09. Not Afraid Pt 1 10. The Way Home 11. The Distance To The Sun 12. Bridge Over Troubled Water 13. City Of Destruction 14. So Far Gone 15. The Ways Of A Fool 16. Welcome To The World 17. The Great Adventure 18. A Love That Never Dies Special Features: Thoughts Trilogy: Video Command Center Edition - Morsefest 2020 The Great Encore: The ISO CAM Multi-Screen Monster Mix - Morsefest 2019 Disc 2: An Evening of Danger 01. Intro 02. Not Afraid, Pt. 2 03. The Separated Man 04. Flow 05. World Without End 06. Beyond The Years 07. Alive Again Info: Genre: Neo-Progressive | Rock Quality: Blu-Ray | 1080i Format: M2TS | 30.0Mbps Length: 02:41:31 + 02:50:54 | 74.2Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 29.970fps Audio: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Jimmy Eat World - Live TRNSMT (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Futures 02 - Pain 03 - Bleed American 04 - All the Way (Stay) 05 - Big Casino 06 - A Praise Chorus 07 - Sure and Certain 08 - Let It Happen 09 - Blister 10 - Hear You Me 11 - Something Loud 12 - Lucky Denver Mint 13 - Sweetness 14 - The Middle Info: Genre: Alternative Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 10.0Mbps Length: 00:53:39 | 4.1Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Inhaler - Glastonbury Festival Live (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - It Won't Always Be Like This 02 - We Have to Move On 03 - When It Breaks 04 - Totally 05 - Who's Your Money On? 06 - My King Will Be Kind 07 - In My Sleep 08 - These Are The Days 09 - Cheer Up Baby 10 - My Honest Face Info: Genre: Alternative Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 10.7Mbps Length: 00:44:59 | 3.41Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Amyl and The Sniffers - Glastonbury Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01. Snakes 02. Control 03. Shake Ya 04. Capital 05. Security 06. I'm Not a Loser 07. Got You 08. Gacked on Anger 09. Maggot 10. Knifey 11. Choices 12. Guided by Angels 13. I'd like to have a beer with Glasto 14. Don't Need a Cunt (Like You to Love Me) 15. GFY 16. Freaks to the Front 17. Balaclava Lover Boogie 18. Hertz 19. Some Mutts (Can't Be Muzzled) Info: Genre: Pub Rock | Punk Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 11.7Mbps Length: 00:56:09 | 4.64Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Marillion - Distant Lights (2022) BDRip 720p Screenshots: Setlist: Disc 1: Sunday 24th March 2019: 01 - The Man from the Planet Marzipan 02 - Dreamy Street 03 - This Train is My Life 04 - Essence 05 - Wrapped Up in Time 06 - Liquidity 07 - Nothing Fills the Hole 08 - Woke Up 09 - Trap the Spark 10 - A State of Mind 11 - Happiness is the Road 12 - No Such Thing 13 - Real Tears for Sale 14 - Invisible Ink 15 - Whatever is Wrong With You 16 - Somewhere Else 17 - The Sky Above The Rain 18 - The Leavers: v. One Tonight Bonus Tracks - Saturday in Port Zelande Saturday 23th March 2019: 19 - Estonia 20 - This Strange Engine Disc 2: Friday 26th April 2019: 01 - The King Of Sunset Town 02 - The Bell in the Sea 03 - The Uninvited Guest 04 - Seasons End 05 - Splintering Heart 06 - This Town 07 - The Rakes Progress 08 - 100 Nights 09 - Holidays in Eden 10 - Dry Land 11 - Cover My Eyes (Pain and Heaven) 12 - Bridge 13 - Living with the Big Lie 14 - Runaway 15 - The Hollow Man 16 - Brave 17 - Gazpacho 18 - Cannibal Surf Babe 19 - King Bonus Tracks - Sunday in Leicester Sunday 28th April 2019: 20 - This Train is My Life Info: Genre: Neo-Progressive Rock Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 4710kbps Length: 02:15:36 + 02:04:37 | 20.0Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 23.976fps Audio 1: DTS | 1509kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Audio 2: LPCM | 4608kbps | 96kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Angelique Kidjo - Glastonbury Festival Live (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Crosseyed And Painless 02 - Africa, One Of A Kind 03 - Do Yourself 04 - Bemba Colorá 05 - Once In A Lifetime 06 - One Africa (Indépendance Cha-Cha) 07 - Meant For Me 08 - Choose Love 09 - Mother Nature 10 - Free & Equal 11 - Afirika 12 - Pata Pata Info: Genre: Afropop | Worl Fusion | Jazz | Latin Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 10.4Mbps Length: 00:56:02 | 4.11Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Axxis - Live Rock Hard Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Monster Hero 02. Tales Of Glory Island 03. Little War 04. Bloodangel 05. Virus Of A Modern Time 06. Heavy Rain 07. My Little Princess 08. Little Look Back 09. Living In A World 10. Kingdom Of The Night 11. Na Na Hey Hey Kiss Him Goodbye Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Power Metal Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.6Mbps Length: 00:57:44 | 6.63Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Sacred Reich - Live Rock Hard Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Divide & Conquer 02. The American Way 03. Killing Machine 04. Love… Hate 05. One Nation 06. Ignorance 07. Salvation 08. Who's To Blame 09. Independent 10. Awakening 11. Free 12. Manifest Reality 13. Death Squad 14. Surf Nicaragua Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Thrash Metal Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.6Mbps Length: 01:02:00 | 7.13Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Paul McCartney - BBC Electric Proms Live (2007) HDTV Screenshots: Setlist: 01 - Intro 02 - Magical Mystery Tour 03 - Flaming Pie 04 - Got To Get You Into My Life 05 - Dance Tonight 06 - Only Mama Knows 07 - Blackbird 08 - Calico Skies 09 - Eleanor Rigby 10 - Band On The Run 11 - Back In The USSR 12 - Live And Let Die 13 - Hey Jude 14 - Let It Be 15 - Lady Madonna 16 - I Saw Her Standing There 17 - Get Back Info: Source: Genre: Rock Quality: HDTV | 720p Format: MKV | 10.2Mbps Length: 00:59:00 | 4.37Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 25.000fps Audio: AC3 | 384kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Skunk Anansie - Glastonbury Festival Live (2022) HD 720p Screenshots: Setlist: 01 - Yes It's Fucking Political 02 - I Can Dream 03 - Because of You 04 - Weak 05 - Twisted (Everyday Hurts) 06 - My Ugly Boy 07 - Can't Take You Anywhere 08 - Love Someone Else 09 - God Loves Only You 10 - Hedonism (Just Because You Feel Good) 11 - Piggy 12 - Intellectualise My Blackness 13 - Tear the Place Up 14 - Charlie Big Potato Info: Genre: Alternative Rock Quality: WEB-DL | 720p Format: MKV | 5075kbps Length: 00:49:13 | 1.79Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Genesis - When in Rome'07 (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01 - Dukes Intro 02 - Turn It On Again 03 - No Son Of Mine 04 - Land Of Confusion 05 - In The Cage 06 - The Cinema Show (Excerpt) / Dukes Travels (Excerpt) / Afterglow 07 - Mama 08 - Domino 09 - Conversations With 2 Stools 10 - Los Endos 11 - Tonight, Tonight, Tonight 12 - Invisible Touch Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 5.1.1 -> .ts file format Genre: Art Rock Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.1Mbps Length: 01:28:00 | 9.7Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: MP2 | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R | German Audio 2: MP2 | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R | French Audio 3: MP2 | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R | English Audio 4: MP2 | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R | Multi Capped by me Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Foo Fighters - Live in Madison Square Garden (2021) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Intro 02 - Times Like These 03 - The Pretender 04 - Learn to Fly 05 - No Son of Mine 06 - The Sky Is a Neighborhood 07 - Shame Shame 08 - Rope 09 - Run 10 - My Hero 11 - These Days 12 - Medicine at Midnight 13 - Walk 14 - Somebody to Love (Queen cover with Taylor on lead vocals) 15 - Monkey Wrench 16 - Arlandria 17 - Breakout 18 - Creep (Radiohead cover with Dave Chappelle) (Foo debut) 19 - All My Life 20 - Aurora 21 - This Is a Call 22 - Best of You Encore: 23 - Making a Fire 24 - You Should Be Dancing (Bee Gees cover) (Foo debut) 25 - Everlong Info: Genre: Alternative Rock | Post-Grunge Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 5020kbps Length: 02:46:00 | 5.99Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Diana Ross - Live at Glastonbury (2022) FEED 1080i Screenshots: Setlist: 01 - I'm Coming Out 02 - More Today Than Yesterday (Spiral Starecase cover) 03 - My World Is Empty Without You (The Supremes song) 04 - Baby Love (The Supremes song) 05 - Stop! In the Name of Love (The Supremes song) 06 - You Can't Hurry Love (The Supremes song) 07 - Chain Reaction 08 - Thank You 09 - Tomorrow (Live debut) 10 - If the World Just Danced 11 - I'm Still Waiting 12 - Upside Down 13 - Love Hangover / Take Me Higher / Ease on Down the Road 14 - Why Do Fools Fall In Love (Frankie Lymon & The Teenagers cover) 15 - Theme From Mahogany (Do You Know Where You're Going To) 16 - Ain't No Mountain High Enough (Marvin Gaye & Tammi Terrell cover 17 - I Will Survive (Gloria Gaynor cover) (All We Do Is Win snippet) Info: Source: Genre: Pop Quality: FEED | 1080i Format: TS | 30.5Mbps Length: 01:14:00 | 16.8Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 25.000fps Audio: MP2 | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Pet Shop Boys - The Fillmore Miami Beach (2013) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Axis 02 - One More Chance / A Face Like That 03 - Opportunities (Let's Make Lots of Money) 04 - Memory of the Future ('New Single Mix' version) 05 - Fugitive 06 - Integral 07 - Sample of "The Rite of Spring" (Igor Stravinsky song) 08 - I Wouldn't Normally Do This Kind of Thing 09 - Suburbia 10 - I'm Not Scared 11 - Fluorescent 12 - West End Girls 13 - Somewhere (Leonard Bernstein cover) 14 - Leaving 15 - Love etc. 16 - I Get Excited (You Get Excited Too) 17 - Rent 18 - Miracles 19 - It's a Sin 20 - Domino Dancing 21 - You Were Always on My Mind (Gwen McCrae cover) Encore: 22 - Go West (Village People cover) 23 - Vocal Info: Genre: Synthpop | Electronic Quality: HDTVRip | 1080p Format: MKV | 8865kbps Length: 01:41:00 | 6.69Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 29.970fps Audio: MP2 | 384kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Five Finger Death Punch - Download Germany (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 00 - Interview 01 - Trouble 02 - Wash It All Away 03 - Jekyll and Hyde 04 - Sham Pain 05 - Bad Company (Bad Company cover) 06 - Burn It Down 07 - Far From Home 08 - Wrong Side of Heaven 09 - Burn MF (with drum solo) 10 - Coming Down 11 - Lift Me Up 12 - Under and Over It 13 - The Bleeding Info: Genre: Heavy Metal | Groove Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 7323kbps Length: 01:12:00 | 3.73Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
A-Ha - Live in Rock In Rio Lisboa (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01 - Sycamore Leaves 02 - The Swing of Things 03 - Crying in the Rain (Carole King cover) 04 - The Blood That Moves the Body 05 - Train of Thought 06 - Foot of the Mountain 07 - We're Looking for the Whales 08 - Cry Wolf 09 - Here I Stand and Face the Rain 10 - Hunting High and Low 11 - The Sun Always Shines on T.V. 12 - I've Been Losing You 13 - The Living Daylights 14 - Take On Me Info: Genre: Pop Quality: HDTV | 1080i Format: TS | 8349kbps Length: 01:16:00 | 4.8Gb Video: H.263 | 1920x1080i | 16:9 | 25.000fps Audio: MP2 | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Antonia Fraser-VIII. Henrik hat felesége 1997 Számos művészeti ág kedvelt témáját dolgozza fel nagy ívű (és bestseller érdekességű) történelmi esszéjében a kitűnő angol történész-író, akinek Mária, a skótok királynője című nagyszabású történeti munkáját már megismerhette kiadásunkban a magyar olvasó. Az angol reneszánsz idején, VIII. Henrik, a Tudor-házbeli uralkodó és az angol reformáció korában játszódó történet hőse valójában hat asszony, hat királyné, akiket a köztudatban nem elsősorban életük különböztet meg egymástól, hanem inkább az, ahogyan ezek az életek – jobbára tragikusan – véget értek. Hat, egymástól nagyon különböző asszony életének története ez a könyv, ám alapjában mégis összefüggő elbeszélés. „Igyekeztem – mondja a szerző – valamennyi asszonyt azzal a rokonszenvvel szemlélni, amelyet már csak azért is megérdemelnek, mert VIII. Henrik feleségének korántsem irigylésre méltó sorsa jutott osztályrészükül.” Es mégis: „...tárgyilagos távolságtartásra törekedtem... Remélem, sikerült ugyanilyen távolságtartást tanúsítanom a királlyal kapcsolatban is. Ő a hatalmas májusfa, mindennek a középpontjában, körülötte járták körtáncukat ezek az asszonyok. Ám ez itt nem az ő története – hanem az asszonyoké.” letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Antonia Fraser-A vad sziget (Jemima Shore 2.) 1978 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Jemima Shore, a csinos angol tévésztár, idilli magányban, egy romantikus skót szigeten akarja eltölteni szabadságát. Ám mire megérkezik, a sziget – Eilean Faís – paradicsomi békéjét zord események dúlják fel. Leendő házigazdája nem várja a vasútállomáson – ugyanis hirtelen meghalt, méghozzá nem is egészen tisztázott körülmények között. És Jemima a Paradicsom helyett egy hamisítatlan skót felföldi vérbosszú kellős közepén találja magát… Antonia Fraser történész, író, közéleti személyiség – pihenésül azonban bűnügyi regényeket ír, hasonlóan mesteri színvonalon, mint „komoly” műveit, amelyek közül a Stuart Máriáról szóló nagyszabású történelmi esszét, a Mária, a skótok királynőjé-t, a magyar közönség is ismeri. A skót felföld tájának, népének, szokásainak – és az angol televíziós berkek zaklatott életének beható ismerete, a fordulatos meseszövés, a romantikus skót táj és az életteljes figurák lenyűgöző olvasmánnyá teszik a Macbeth hazájában játszódó izgalmas, mai skót tragédiát. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Antonia Fraser-Langyos bűnbánat (Jemima Shore 4.) 1982 A cím. „Langyos bűnbánat” – egy sláger címe, amelyet a kastély komornyikjának dalénekessé fölcsapott fia, Barry írt, miután elcsábította, megszöktette, majd viharos és közbotrányt okozó viszony után otthagyta a kastély nála jóval idősebb úrnőjét, a nagy és híres színésznőt, Christabel Herricket. De „langyos bűnbánat” jellemzi Christabel egész magatartását is, amikor visszatér férjéhez, gyermekeihez s egész úri életéhez. Ám Christabel ugyanakkor visszatér a színpadhoz is, a larminsteri fesztivál nyüzsgésébe, s közben fél – hogy mitől, az nyomban felkelti a televíziós stáb egyik fő alakjának, Jemima Shore „nyomozó”-nak érdeklődését. Aztán hirtelen ott az első halott – vízbe fulladt egy tehetséges, fiatal színésznő, „véletlenségből” Christabel fürdőruhájában, és sapkájában. Aztán mindjárt ott a második, majd a harmadik, Jemima pedig munkához lát. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Stardock WindowBlinds 10.74 Információ : Operációs rendszerünk vizuális megjelenését tudjuk minden tekintetben megváltoztatni evvel a programmal ! Minimum Hardware : Ms Windows 7,8,10 32 vagy 64 bites operációs rendszer , 2GHz-es 2 magos processzor , 2 GB memória , Directx9 kompatibilis videó és hangkártya , kb 100MB szabad merevlemez hely ! Telepítés : Installáld a programot majd zárd be miután elindult (a tálcán se fusson a háttérben) majd másold és futtasd rendszergazdaként a mellékelt patch file-t a felinstallált könyvtárba ! A program internet elérését blokkold a tűzfal programodban! Eredeti angol nyelvű leírás a patch könyvtárban ! A VÍRUSÍRTÓK A PATCH KEYGEN CRACK FÁJLRA JELEZHETNEK ! EZ WAREZ-ES VERZIÓ NEM BOLTI VAGY GYÁRI KADÁS ENNEK TUDATÁBAN TÖLTSD VAGY NE TÖLTSD ! Letöltés: [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00