Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 01/22/2023 in all areas
-
Ellin Carsta-A távoli remény (A Hansen család története 1.) Hamburg, 1888. Amikor a családfő, Peter Hansen távozik az élők sorából, hatalmas feladatot hagy hátra fiai, Robert, Karl és Georg számára. Meg kell menteniük a nagy múltú, ám eladósodott kávékereskedést, hogy megőrizzék a Hansen család jó hírnevét. A három fivér úgy dönt, kihasználja az adódó alkalmat, és kakaóföldet vásárol Afrikában. De ami egyesek számára fantasztikus kalandnak ígérkezik, az a család többi tagjának igazi rémálom. Robert feleségével és gyermekeivel útnak indul Kamerun felé, Georg házassága válságba kerül, Karl pedig rájön, hogy valójában nem azt az életet éli, amit szeretne. Luise, Robert kisebbik lánya nővérével és édesanyjával ellentétben lenyűgözően izgalmasnak találja az ültetvényt. Itt ismerkedik meg Hamzával, az egyik munkás fiával. Vajon egy fiatal nő, aki nem törődik a társadalmi konvenciókkal, akit nem érdekelnek az etnikai különbségek, élhet-e a mindent elsöprő igaz szerelemnek, távol az otthonától, távol azoktól, akik közé tartoznia kellene? Ellin Carsta nagy sikerű családregény-sorozatának első részében egy különös dinasztia fordulatos sorsával ismerkedhet meg az olvasó, és bepillanthat a 19. század végi Afrika misztikus világába. Eredeti cím: Die ferne Hoffnung Eredeti megjelenés éve: 2018 19. század Afrika Bécs családregény kávékultúra kereskedelem LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű német szerző Németország regény romantikus sorozat része történelmi romantikus > Central Könyvek, 2021 456 oldal · ISBN: 9789633248348 · Fordította: Kalapos Éva Veronika ----------------------- Ellin Carsta-Új idők (A Hansen család története 2.) Hamburg, 1893. A viharos évek után a Hansen család anyagi helyzete végre stabillá vált. Újra hatalommal, hírnévvel és befolyással bírnak, ami mindenekelőtt az afrikai kakaóültetvény gazdag termésének köszönhető. Luise talpraesett, önálló ifjú hölggyé serdült, és minden erejével és figyelmével a családi vállalkozást segíti. De egyszer csak döntenie kell: vagy férjhez megy, vagy az egyetemről eltanácsolt, léha unokatestvére irányítja tovább a céget. A lány szíve azonban még mindig Kamerunért, illetve egykori szerelméért, Hamzáért dobog. Mindeközben édesanyja, Elisabeth – akit a család házasságtörés miatt kitagadott – úgy dönt, lerombol mindent, amit egykor a Hansenek felépítettek, és bosszút áll volt férjén, sőt ha kell, a saját gyermekein is. Vajon sikerül véghez vinnie alattomos tervét? Ellin Carsta nagy sikerű családregény-sorozatának második részében arra keresi a választ, hogy mit kell megtennie és miről kell lemondania egy fiatal nőnek a 19. század végén ahhoz, hogy a világ értékelje a tehetségét. 19. század Afrika magyar nyelvű német szerző Németország regény sorozat része > Central Könyvek, Budapest, 2022 400 oldal · ISBN: 9789633249499 · Fordította: Kalapos Éva Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -11 points
-
Kékvérűek sorozat-Claire Contreras-Vágyaim ura-Álmaim hercege Claire Contreras-Vágyaim ura (Kékvérűek 1.) Minden eszközzel óvtak tőle, mégis a karjában végeztem Aki járt már Marbellában, biztosan hallott a tivornyáiról híres Elias hercegről. Minden nyáron megjelent a biztonságiakkal és a barátaival, aztán kibérelte a családom néhány part menti nyaralóját. A szüleim minden nyáron elküldtek. Először mindenféle táborokba, később bentlakásos iskolába mentem. Bármit megtettek, hogy távol tartsanak ettől a társaságtól. De a tiltott gyümölcs édességével semmi sem vetekedhet… Évekig nem jártam otthon. Amikor a nyári szünetben végre hazautazom, elsőre nem sok változást tapasztalok. Elias herceg ugyan visszatért, de csak a testőrséget hozta magával, a barátait nem. Kezdetben úgy tűnt, mintha ott sem lenne. Szigorú utasítást kapok, hogy ne beszéljek vele, és még csak rá se nézzek, de a herceg jócskán megnehezíti a dolgom. Ráadásul van egy rendezetlen ügyünk. A New York Times bestsellerszerző, Claire Contreras egy olyan Franciaországba repíti az olvasót, ahol a nagy dinasztiák nem szűntek meg uralkodni, sarjaik pedig hatalmasnak és ellenállhatatlannak születnek. Az írónő egy pikáns, szenvedélyes királyi románccal jelentkezik, amelyben a francia trónörökös téged is térdre kényszerít. Claire Contreras: The Sinful King Eredeti mű Claire Contreras: The Sinful King Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század amerikai szerző arisztokrácia család énelbeszélő erotikus esküvő férfi főszereplő Franciaország hagyomány herceg király királyné kortárs magyar nyelvű regény romantikus sorozat része szegénység testvérek uralkodó váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 302 oldal · ISBN: 9789635703029 · Fordította: Goitein Zsófia --- Claire Contreras-Álmaim hercege (Kékvérűek 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ha egy playboyt akarsz jó útra téríteni, lehet, hogy végül te leszel a játékszere Az volt a feladatom, hogy helyreállítsam a hírnevét, és feleséget találjak neki. Azt hittem, könnyű lesz, de Aramis herceggel kapcsolatban semmi nem az. Már majdnem feladtam, amikor előrukkolt a megoldással: úgy teszünk, mintha én lennék a barátnője. Ha Aramis valamit a fejébe vesz, teljesen felesleges vitatkozni. Elfogadom az ajánlatát, de határt szabok. Csakhogy Aramis folyton feszegeti őket. Mielőtt bármelyikünkben tudatosulna a változás, hirtelen elmosódnak a határok. Már nem tudom, mi a valóság és mi az, amit csak megjátszunk. Az egy dolog, hogy a munkám forog kockán – nagyobb baj, hogy a szívem is. A New York Times bestsellerszerző, Claire Contreras egy olyan Franciaországba repíti az olvasót, ahol a nagy dinasztiák nem szűntek meg uralkodni, sarjaik pedig hatalmasnak és ellenállhatatlannak születnek. A Kékvérűek második kötetében egy elbűvölően arcátlan herceg teszi próbára az erkölcsöket. Claire Contreras: The Wicked Prince Eredeti mű Claire Contreras: The Wicked Prince Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század álkapcsolat amerikai szerző apaság arisztokrácia baleset család erotikus esküvő férfi főszereplő Franciaország herceg hercegnő karácsony kortárs magyar nyelvű regény romantikus sorozat része tél terhesség testvérek váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 256 oldal · ISBN: 9789635703005 > Álomgyár, Budapest, 2022 272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635702992 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -10 points
-
Jaime Jo Wright-A Foster-dombi ház KAINE PRESCOTT SZÁMÁRA NEM ISMERETLEN A HALÁL. Amikor a férje két éve meghalt, könyörgése, hogy tovább nyomozzanak a gyanús eset miatt, süket fülekre talált. Kétségbeesésében, egy új élet reményében, Kaine látatlanban megvesz egy öreg házat Wisconsinban, nagyapja szülővárosában. De elég csak egy pillantást vetnie a kísérteties, elhagyatott épületre, hogy megkérdőjelezze átgondolatlan döntését. És amikor a ház sötét múltja egy bosszú ígéretével visszatér, Kaine-nek szembesülnie kell a rémisztő felismeréssel, hogy nincs hova menekülnie. Egy évszázaddal korábban, a Foster-dombi ház csak fájdalmas emlékeket tartogat Ivy Thorpe számára. Amikor egy ismeretlen, halott nőre bukkannak a birtokon, Ivyt hatalmába keríti az érzés, hogy ki kell derítenie a kilétét. Kutatása veszélyes vizekre vezeti, fájdalmas emlékeket éleszt fel benne, és arra kényszeríti, hogy újra kapcsolatba kerüljön a férfival, aki összetörte a szívét. Fel tudja göngyölíteni a rejtélyt, és új reményre tud… (tovább) Jaime Jo Wright: The House on Foster Hill Eredeti mű Jaime Jo Wright: The House on Foster Hill Eredeti megjelenés éve: 2017 19. század 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző gótikus irodalom gyilkosság hit kortárs krimi magyar nyelvű misztikus női főszereplő pszicho-thriller regény romantikus thriller történelmi fikció vallás Wisconsin zaklatás zene A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 416 oldal · ISBN: 9789633995266 · Fordította: Boros Csilla Andrea letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -9 points
-
A bűnös nővér-A lápkirály lánya-Karen Dionne-könyvei Karen Dionne-A bűnös nővér Tizenöt hosszú éven át el volt zárva a társadalomtól – önkéntes száműzetésben egy elmegyógyintézetben –, büntetésként azért a borzalmas bűnért, amit gyermekként elkövetett. De mi van akkor, ha ez mind hazugság? Rachel Cunningham másfél évtizeddel ezelőtt egy pszichiátriai intézetbe záratta saját magát, ahol egyre csak az emlékezetében tátongó lyukak kínozták, és a bizonyosság, hogy ő a felelős a szülei haláláért. Ám amikor új részletek tárulnak fel előtte a gyilkosságokkal kapcsolatban, Rachel válaszok után kutatva visszatér arra a helyre, ahol egykor biztonságban érezte magát: a michigani Felső-félsziget erdeinek legmélyén megbújó hatalmas családi vadászházba. Ahogy Rachel lassanként elkezdi kideríteni, mi történt a szülei meggyilkolásának napján, rájön – épp úgy, ahogy anyja is tette egykor –, hogy az otthon nem csak a szeretet, de a leírhatatlan gonoszság színhelye is lehet, és a kötelék, ami a saját nővéréhez fűzi, a legmérgezőbb mind közül. Karen Dionne új, hitchcocki hangulatú thrillere egy fiatal nő harcát mutatja be a démonaival, és egyben vérfagyasztó tanulmány a pszichopátiáról. Karen Dionne: The Wicked Sister Eredeti mű Karen Dionne: The Wicked Sister Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század állat amerikai szerző biológia család elmegyógyintézet erdő erőszak gyász gyilkosság halál krimi magyar nyelvű medve Michigan pszichés betegség pszicho-thriller pszichopatológia regény tél természet testvérek thriller > Agave Könyvek, Budapest, 2021 240 oldal · ISBN: 9789634198451 · Fordította: Kéri Andrea ------------ Karen Dionne-A lápkirály lánya Helena Pelletier végre olyan életet él, amilyet megérdemel. Egy szerető férj és két csodálatos kislány veszi körül, vállalkozása kitölti a napjait. Aztán a rádióadást megszakító rendkívüli hírek után rádöbben arra, hogy ostoba dolog volt azt hinni, hogy valaha is maga mögött hagyhatja élete legborzalmasabb időszakát. Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem. Helena az elrablás utáni második évben született meg, és szeretett a természetben élni, ahol halakat fogott, vadászott, és tudta olvasni az állatok nyomait. Noha apját kiszámíthatatlan vérmérséklet és olykor kegyetlen viselkedés jellemezte, Helena még őt is szerette… amíg meg nem tanulta, pontosan meddig terjed az apja brutalitása. Több mint húsz évvel később Helena már olyan mélyre temette a múltját, hogy még a férje sem tudja az igazságot. Azonban az apja most megölt két őrt, megszökött a börtönből, és eltűnt a lápvidéken, amelyet mindenki másnál jobban ismer. A rendőrség hajtóvadászatot indít ellene, de Helena tudja, hogy esélyük sincs az apjával szemben. Tudja, hogy mindössze egyetlen ember van az egész világon, aki képes megtalálni a Lápkirálynak nevezett túlélőt, mert ő csak egy emberrel osztotta meg a tudását: a saját lányával. Karen Dionne: The Marsh King's Daughter Eredeti mű Karen Dionne: The Marsh King's Daughter Eredeti megjelenés éve: 2017 21. század amerikai szerző börtön erőszak gyilkosság krimi magyar nyelvű Michigan pszicho-thriller regény szökés természet thriller > Agave Könyvek, Budapest, 2017 272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193746 · Fordította: Ballai Mária letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -8 points
-
Grisa trilógia sorozat.Leigh Bardugo-Árnyék és csont-Ostrom és vihar-Pusztulás és felemelkedés Leigh Bardugo-Shadow and Bone – Árnyék és csont (Grisa trilógia 1.) (Grisaverzum) Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából… Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt. Leigh Bardugo: Shadow and Bone Eredeti mű Leigh Bardugo: Shadow and Bone 82% Eredeti megjelenés éve: 2012 Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 15 éves kortól amerikai szerző árva barátság cár démon énelbeszélő erdő fantasy filmadaptáció flintlock fantasy hadsereg harcosok high fantasy ifjúsági izraeli szerző kaland kamasz főszereplő katonaság kortárs lovag mágia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része tél tenger tévésorozat-adaptáció varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635616770 · Fordította: Varga Csaba Béla --------- Leigh Bardugo-Siege and Storm – Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2.) (Grisaverzum) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A sötétség nem hal meg soha. Az Igaz-tengeren át menekülő Alina, akit a Zónában meggyilkoltak szellemei kísértenek, új életet kezd Mallal egy ismeretlen földön, miközben igyekszik titokban tartani napidéző voltát. Ám sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát. Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a szeretett országba, elszántan, hogy elszántan szembeszálljon a Ravkára törő erőkkel. De ahogy a hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Választania kell hazája, a hatalom és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban. „Amikor az Éhezők viadala, a Harry Potter, a Twilight, a Gyűrűk ura és a Trónok harca találkozik! Varázslatos epikus fantasy, nem gyerekeknek.” – Sylist Magazine „Az Ostrom és vihar igazi gyöngyszem. Leigh Bardugo Grisa-trilógiájának második darabja telis-teli van kalanddal és varázslattal – szerintem talán még jobb is, mint az Árnyék és csont.” – Wendy Darling Leigh Bardugo: Siege and Storm Eredeti mű Leigh Bardugo: Siege and Storm 81% Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 15 éves kortól akció amerikai szerző árva barátság démon énelbeszélő fantasy filmadaptáció flintlock fantasy hajó harcosok herceg high fantasy ifjúsági ikrek izraeli szerző kaland kalóz kamasz főszereplő katonaság kortárs ló mágia magyar nyelvű misztikus női főszereplő regény romantikus sárkány sorozat része szökés tenger uralkodó utazás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639492806 · Fordította: Sziklai István --- Leigh Bardugo-Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés (Grisa trilógia 3.) (Grisaverzum) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Katona. Idéző. Szent. Az ország sora egy megtört idézőn, egy kegyvesztett nyomkeresőn és egy egykori nagy mágikus sereg szétvert maradványain múlik. Az Éjúr árnytrónján ülve uralkodik, míg a meggyengült és sebesült Alina Sztarkov igyekszik felépülni, az őt szentként imádó Apparátus kétes védelme alatt. Minden reményét egy rég eltűnt ősi lény mágiájába veti, és abba az esélybe, hogy egy bizonyos törvényen kívüli herceg még életben van. Ahogy a szövetségesei és az ellenségei a háborúba sodródnak, egyedül Alina áll az ország és világ örök rabságával fenyegető, áradó sötétség között. Hogy megnyerje ezt a harcot, meg kell szereznie egy legendás lény hatalmát – ám a tűzmadár utáni hajsza váratlan fordulatot tartogat. Kövesd végig sorsa minden fordulatát! Leigh Bardugo: Ruin and Rising Eredeti mű Leigh Bardugo: Ruin and Rising 82% Eredeti megjelenés éve: 2014 Tagok ajánlása: 14 éves kortól amerikai szerző árva barátság cár énelbeszélő fantasy filmadaptáció flintlock fantasy gyász gyilkosság háború high fantasy ifjúsági izraeli szerző kaland kortárs LMBTQ mellékszereplő macska mágia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része uralkodó A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634577775 · Fordította: Sziklai István letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -8 points
-
Colleen Hoover-Verity Magával ragadó és megdöbbentő. Egyszerűen nem lehet letenni. Claire Contreras New York Times bestseller szerző. Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit. Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét. Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait. Egy egyedülálló romantikus thriller a New York Times bestseller szerző Colleen Hoover tollából. Colleen Hoover: Verity (angol) Eredeti mű Colleen Hoover: Verity (angol) 93% Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző autó baleset család családon belüli erőszak énelbeszélő erotikus férfi főszereplő gyász gyermekbántalmazás gyilkosság halál házasság ikrek író kortárs magyar nyelvű New York női főszereplő nyomozás párkapcsolat pszichés betegség regény rejtély romantikus szülői szerep testvérek thriller váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633737415 · Fordította: Barthó Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -7 points
-
Damaris Kofmehl-Tony Brown sorozat-Tony Brown-Halálos bűn 1. Damaris Kofmehl: Tony Brown 2. Damaris Kofmehl: Halálos bűn Damaris Kofmehl-Tony Brown (Tony Brown 1.) Tony egy észak-karolinai börtönben látta meg a napvilágot, hat hónappal azután, hogy lopás miatt elítélt anyját megerőszakolta egy börtönőr. Örökbefogadó szülőkhöz kerül, ahonnan azonban a rendszeres bántalmazások miatt a gyámhatóság kiemeli és árvaházban helyezi el. “Úgy tűnt, hogy árvaként még nem éri el az ember a társadalom legalsó fokát, hanem van egy még alacsonyabb szint is, amit csak az olyan gyerekek ismernek, mint én, akinek nem az az egyetlen bűne, hogy nincsenek szülei, de még azt a gaztettet is elköveti, hogy túl sötét bőrszínnel születik.” Gyermekkorát csillapítatlan szeretetéhsége és az abúzus különböző formái kísérik. Tizennyolc évesen utcára kerül, drogdílerként a rendőrség elől bujkál, míg végül már csak egyetlen kiutat lát nyomorából: az öngyilkosságot. Élete ekkor azonban drámai fordulóponthoz érkezik… … ami olyan mértékű változást hozott, hogy egészen 2017-ben bekövetkezett haláláig Damaris Kofmehl svájci írónő férje lehetett. életrajz igaz történet alapján kortárs magyar nyelvű sorozat része svájci szerző > Fátyol, Budapest, 2022 254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150120348 · Fordította: Behrmann Mariann ---------- Damaris Kofmehl-Halálos bűn (Tony Brown 2.) Mi van akkor, ha a szíved gyorsabban ver, mint ahogy futni tudsz? FBI-helikopterek csattogó zaja a fejed fölött, rendőrkutyák ugatása a hátad mögött. Tovább kell rohannod, nem engedheted meg, hogy elkapjanak. A mögötted lévő utat gyilkosság, drog és árulás borítja. Futnod kell, ahogy a lábad bírja, míg nem késő. Karriered, dicsőséged, vagyonod és egész életed ezer apró szilánkra tört szét, melyeket nem tudsz már összeszedni. Meg kell tudnod, mi az igazság, de mielőtt bármit tehetnél, már fölötted vannak. Egy kipárnázott szobában asztalhoz szíjaznak. Lehet, hogy a bolondok házába kerültél? Lesz majd egy tárgyalás, amelyen a sorsodról döntenek. A rendőrség és a múltadból felsorakozó emberek mind készen állnak arra, hogy ellened valljanak. Mindenki állítja, hogy tudja, mi történt, csak az a baj, hogy te magad nem emlékszel semmire. kortárs magyar nyelvű sorozat része svájci szerző > Fátyol, Budapest, 2022 254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150120676 · Fordította: Behrmann Mariann letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --7 points
-
Hat varjú sorozat - Leigh Bardugo – Hat varjú – Bűnös birodalom Leigh Bardugo-Six of Crows – Hat varjú (Hat varjú 1.) (Grisaverzum) Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható, és ezt senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást… Egy bosszúszomjas elítélt. Egy szerencsejáték-függő mesterlövész. Egy különleges múltú szökevény. Egy Kísértet néven ismert kém. Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő. Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul. Hat veszélyes törvényenkívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást. Leigh Bardugo: Six of Crows Eredeti mű Leigh Bardugo: Six of Crows 92% Eredeti megjelenés éve: 2015 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól akció amerikai szerző antihős barátság börtön bűnözés drog erőszak fantasy férfi főszereplő flintlock fantasy függőség gyász hajózás halál high fantasy hit ifjúsági izraeli szerző kaland kamasz főszereplő kísérlet kortárs LMBTQ mellékszereplő mágia magyar nyelvű misztikus női főszereplő regény sorozat része szökés tél tenger testvérek tévésorozat-adaptáció tolvaj urban fantasy utazás vallás váltott nézőpont A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző · Sötét örvény Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 568 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634573951 · Fordította: Felföldi Edit -- Leigh Bardugo-Crooked Kingdom – Bűnös birodalom (Hat varjú 2.) (Grisaverzum) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre. Még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busás jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Elárulták őket, meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát. Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, ami eldönti a Grisaverzum sorsát. Merülj el a világában! Leigh Bardugo: Crooked Kingdom Eredeti mű Leigh Bardugo: Crooked Kingdom 95% Eredeti megjelenés éve: 2016 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól akció amerikai szerző antihős barátság betegség bűnözés drog fantasy férfi főszereplő filmadaptáció flintlock fantasy függőség gótikus irodalom gyász halál high fantasy spamelo ifjúsági izraeli szerző kaland kalandregény kamasz főszereplő kortárs LMBTQ mellékszereplő mágia magyar nyelvű misztikus női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része szökés tévésorozat-adaptáció tolvaj váltott nézőpont zene A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző · Sötét örvény Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 688 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634576877 · Fordította: Robin Edina letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -6 points
-
Laurie R. King-A méhészinas (Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz 1.) Sussex, 1915 Sherlock Holmes távol London zajától, visszavonultan él vidéki birtokán, és a méheket tanulmányozza, amikor egy fiatal lány a szó szoros értelmében belebotlik a dombvidéken. A tizenöt éves, nyúlánk, kissé szemtelen, tudálékos és nemrégiben elárvult Mary Russell éles esze még Sherlock Holmest is elbűvöli. Ez a nagyon modern, huszadik századi lány nemcsak tanul a viktoriánus detektívtől, de tehetséges védence és méltó társa is lesz. Első közös megbízatásukként hamarosan Walesbe hívják őket, hogy segítsenek a Scotland Yardnak megtalálni egy amerikai szenátor elrabolt kislányát. A nemzetközi jelentőségű ügy mélyen kötődik Holmes múltjához. Ebben a nagyszerű eszmefuttatásokkal, álcákkal és vészhelyzetekkel teli regényben időutazást teszünk: megtudjuk, hogyan indult a zseniális detektív és Mary Russell figyelemre méltó munka- és párkapcsolata az első világháború árnyékában. Laurie R. King: The Beekeeper's Apprentice Eredeti mű Laurie R. King: The Beekeeper's Apprentice Eredeti megjelenés éve: 1994 20. század amerikai szerző bűnüldözés krimi magyar nyelvű regény sorozat része > Kossuth, Budapest, 2022 328 oldal · ISBN: 9789635447824 · Fordította: Gálvölgyi Judit - Laurie R. King-Kísértetkastély a Kárpátokban (Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz 17.) Egy királyné, egy kastély és egy kortalan fenyegetés – ezekről szól Sherlock Holmes és Mary Russell vérfagyasztó, új kalandja. A királyné: a romániai Mária, a brit Viktória királynő és II. Sándor orosz cár kétszeresen is királyi vérből származó unokája. Híres szépség, aki tizenhét évesen feleségül ment Románia ifjú trónörököséhez, és a párizsi békekonferencián elérte, hogy visszaadják új hazája régen elveszett tartományait, hogy aztán az elmaradott országból komoly hatalom váljon. A kastély: Bran tekintélyes, cifra várkastélya magas sziklákon, Románia és a nemrégiben visszanyert Erdély határán. A várat a népe ajándékozta Mária királynénak, aki úgy szereti, mint a gyermekeit. A fenyegetés… nos, az kevésbé világos. Sötét alakok, sejtelmes pletykák, lányos félelmek, de talán csak balesetek. Csakhogy ez egy hosszú emlékezettel és rejtett zugokkal rendelkező ország, Karóbahúzó Vlad hazája, ahol a temetőkből előkúsznak a halottak. Amikor Mária királyné hívatja őket, Mary Russell és Sherlock Holmes először kétkednek és vonakodnak. Csakhogy egy fiatal lányról és egy királynéról van szó. Bizonyára nem kerül sok idejükbe, hogy fényt derítsenek a valószínűtlen esetekre, amelyek hátterében valószínűleg strigák állnak. Azaz, ahogy nyugaton ismerik őket… vámpírok. Eredeti cím: Castle Shade amerikai szerző magyar nyelvű nyomozás regény Románia sorozat része vámpír > Kossuth, Budapest, 2021 264 oldal · ISBN: 9789635445981 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -6 points
-
Victoria Green-Valter és Vivien sorozat.I.II.III. Victoria Green-Valter és Vivien I. (Valter és Vivien 1.) A tizenöt éves Vivien beleszeret Valterba, az új szomszéd fiúba, aki gyönyörű szemével, verseivel és szavaival hódítja meg a lányt. Édesanyja, amint megtudja, hogy lánya kivel találkozik, eltiltja tőle. Vivien semmit sem ért, addig a percig, amíg meg nem tudja a szörnyű igazságot. „– Miért nem barátkozhatok Valterrel? – Aki bókol, és rózsát ad, az nem barátkozni akar – jegyezte meg szúrósan. Én lesütöttem a szememet. Anyám tovább folytatta, nyugodtabb hangon. – Azért Vivi, mert a fiú nem hozzád való. Valter egészen máshogy látja a világot, mint mi! Ebből egy kukkot sem értettem. Ennek így nem volt értelme. Nincs is egyforma ember a világon. Mindenki egy picit más, de ettől még nem rossz. Anyám biztosan látta az arcomon, hogy nem győzött meg, ezért folytatta. – Hogy fogalmazzak neked… – sóhajtott. Kezdett egy kicsit megrémíteni. Valamit elhallgat előlem…” Izgalmas, lebilincselő, megrázó, szerelmi történet! „Mikor a szőke hercegemről ábrándoztam, nem pont egy problémás gyermekkorral megáldott bűnözőt képzeltem el.” erotikus gyilkosság kortárs krimi lélektani magyar nyelvű magyar szerző öngyilkosság regény romantikus sorozat része > NewLine, Bakháza, 2021 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156309402 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Victoria Green Valter és Vivien II. (Valter és Vivien 2.) Valter és Vivien története boldog véget ért. Az igazság győzött, a rossz megkapta méltó büntetését. Az igazi küzdelem mégis csak most kezdődik… Vivien átgondolatlan döntése nem maradt következmények nélkül: Valter elveszítette a lányba vetett bizalmát. Vivien feladata, hogy helyrehozza mindazt, amit tönkretett. A sérelmeken nem egyszerű túllépni, úgy tenni, mintha meg sem történtek volna. Míg Valter a belső démonjaival küzd, megjelenik a valódi ellenség, és az életük lesz a tét. Vajon meddig képesek elmenni az igaz szerelemért? És a túlélésért? Miként építhető újra egy porba tiport szerelem? Küzdj, és megérint a fény. erotikus magyar nyelvű magyar szerző romantikus sorozat része > NewLine, Bakháza, 2021 puhatáblás · ISBN: 9786156309433 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Victoria Green Valter és Vivien III. (Valter és Vivien 3.) Valter és Vivien szerelme eddig minden akadályt legyőzött. Kimondták a boldogító igent, de vajon tényleg gondtalanul élhetnek, amíg meg nem halnak? Valter és Vivien közös élete folytonos harc volt a boldogságért. A köztük lévő kapocs mégsem gyengült meg, sőt erősebb lett, mint valaha. Az újabb küzdelmek azonban alapjaiban rengetik meg szerelmüket. Valterről megdöbbentő titkok derülnek ki, egy családi tragédiát követően pedig életük már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. Valter sötét érzelmei felülkerekednek, és enged a démonjainak… Vivien elveszíti a hitét, és már nem biztos benne, hogy képes megmenteni Valtert… Vajon megéri mindent feláldozni a békéért? felnőtt tartalom magyar nyelvű magyar szerző romantikus sorozat része > NewLine, Bakháza, 2020 434 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155956683 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -6 points
-
T. J. Newman-Zuhanás „Nem hagyom, hogy lezuhanjon a gép, és nem hagyom, hogy maguk megöljék a családomat.” Most szálltál fel egy New Yorkba tartó repülőgépre. Rajtad kívül még 143 utas van a fedélzeten. De nem tudod, hogy harminc perce rabolták el a járat kapitányának családját. Ahhoz, hogy a pilóta családja életben maradjon, mindenkinek meg kell halnia a gépen. A családja csak akkor élheti túl, ha a pilóta követi az emberrablók utasításait, és szántszándékkal hagyja lezuhanni a repülőt. Kellemes utat. T.J. Newman könyvesbolti eladóból lett légikísérő, a Virgin America és az Alaska Airlines légitársaságoknál dolgozott 2011-től 2021-ig. A Zuhanás nagy részét éjszakai repülőutakon írta, miközben az utasok aludtak. Az arizonai Phoenixben él. Ne maradj le az év egyik legjobban várt thrilleréről, iratkozz fel az értesítőre! T. J. Newman: Falling Eredeti mű T. J. Newman: Falling amerikai szerző kaland kortárs krimi magyar nyelvű New York Times bestseller regény repülés repülő thriller > XXI. Század, Budapest, 2021 364 oldal · ISBN: 9789635681556 · Fordította: Borbély Judit Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -4 points
-
Chuck Palahniuk könyvek.-Altató-Cigányút-Halálraítélt-Harcosok klubja-Fulladás-Altató Chuck Palahniuk-Altató Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Chuck Palahniuk ezúttal az információs kor poklába kalauzolja olvasóit. A horror és a fantasy elemeit vegyítő groteszk road-regény minden ízében igazi Palahniuk-mű: sokkoló, megbotránkoztató, elgondolkodtató. Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat. A díszes társaság egyre hajmeresztőbb kalandokba keveredik, ahogy keresztül-kasul száguldozik Amerikán. Vajon sikerül-e megmenteniük a világot? Vagy éppen ők maguk jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre? A Harcosok klubja, a Cigányút és a Láthatatlan szörnyek írója a Cartaphilus Kiadó életműsorozatának legújabb darabjában egy olyan világba kalauzolja olvasóit, ahol a szavakkal ölni lehet. Ismerősnek tűnik a hely? Chuck Palahniuk: Lullaby Eredeti mű Chuck Palahniuk: Lullaby 76% Eredeti megjelenés éve: 2002 21. század amerikai szerző fogyasztói társadalom horror kortárs magyar nyelvű regény > Cartaphilus, Budapest, 2010 272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632661599 · Fordította: Totth Benedek -- Chuck Palahniuk-Cigányút A szerző negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe, a Harcosok klubja anarchisztikus lázadója helyett azonban az oldalakon ezúttal egy passzív-agresszív szenvedélybeteg szenvedéstörténete pereg. Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplálja nemi éhségét. Reménytelen szerelem hevíti Alzheimer-kóros édesanyja csinos kezelőorvosa iránt, miközben estéről estére megöli magát, hogy fedezni tudja a kórházi költségeket: éttermi vacsorák alatt szándékosan félrenyeli ételét, hogy a megmentésére sietők a későbbiekben elkötelezett pártfogókként támogassák. Fulladás címmel is megjelent. Chuck Palahniuk: Choke Eredeti mű Chuck Palahniuk: Choke 78% Eredeti megjelenés éve: 2001 1001 könyv listán szerepel 21. század amerikai szerző antihős felnőtt tartalom filmadaptáció függőség kortárs magyar nyelvű regény szexuális perverzió > Cartaphilus, Budapest, 2007 308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637448782 · Fordította: Varró Attila --- Chuck Palahniuk-Halálraítélt (Kárhozott 2.) Chuck Palahniuk 1962-es születésű amerikai író, újságíró, factoid-gyáros és az anarcho-dadaista Cacophony Society portlandi csoportjának tagja. Az 1996-ban megjelent Harcosok klubja óta 12 regénye jelent meg, ebből hivatalosan csupán egy jelenti korábbi műve remixét (Láthatatlan szörnyek, 2012), bírálói szerint azonban valamennyi. Novelláit, esszéit és sztárinterjúit többnyire rangos férfimagazinok közlik, mint a GQ, a Playboy vagy a Gear, a róla szóló akadémiai tanulmányok pedig immár vaskos köteteket töltenének meg. Ezidáig két regényét (Harcosok klubja, Fulladás) és egy novelláját (Románc) filmesítették meg, a Láthatatlan szörnyekből a magyar Kiss Gábor készített képregény-adaptációt, a Harcosok klubja készülő folytatása pedig a szerző ígérete szerint ugyancsak graphic novel formájában fog megjelenni. Chuck Palahniuk: Doomed Eredeti mű Chuck Palahniuk: Doomed Eredeti megjelenés éve: 2013 21. század amerikai szerző magyar nyelvű regény sorozat része szatíra szellemek túlvilág > Trubadúr, 2014 376 oldal · ISBN: 9789632276373 · Fordította: Bajtai Zoltán ----------- Chuck Palahniuk-Harcosok klubja Chuck Palahniuk bemutatkozó regénye egy új generáció valóságos bibliája lett. Névtelen kisember hőse lélekölő hivatali munkáját és fogyasztói rabszolgalétét megelégelve lázas ámokfutásba kezd, fészekrakó életmódját előbb önpusztító párharcokra, majd nagyvárosi terrorakciókra cserélve, a háta mögött hagyott nagy amerikai Álmatlanságból mind közelebb sodródva a totális tagadás tébolyához. A Harcosok klubja egyszerre adrenalindús akciófolyam, csavaros thriller és szívszorító románc, de mindenekelőtt egy kíméletlen önvizsgálat története: kis anarchista szakácskönyve nem a jóléti társadalom felszámolásához kínál kétes hitelű recepteket – oldalain inkább a menekülés lehetőségeivel, majd lehetetlenségével történő szembesülés revelatív erejű krónikája pereg másodpercenként 24 filmkockás sebességgel. Nem csoda, hogy a kultuszkönyvből – 1999-ben, David Fincher rendezésében – ragyogó kultuszfilm is készült. Chuck Palahniuk: Fight Club Eredeti mű Chuck Palahniuk: Fight Club 92% Eredeti megjelenés éve: 1996 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző Delaware énelbeszélő erőszak felnőtt tartalom férfi főszereplő filmadaptáció fogyasztói társadalom klasszikus kortárs krimi kult magyar nyelvű minimalista próza posztmodern pszichés betegség pszicho-thriller regény szatíra személyiségzavar társadalomkritika thriller A következő kiadói sorozatokban jelent meg: FilmRegények Cartaphilus · Helikon Zsebkönyvek Helikon > Helikon, Budapest, 2022 252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794981 · Fordította: Varró Attila ------- Chuck Palahniuk-Fulladás Chuck Palahniuk negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe. Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplálja nemi éhségét, reménytelen szerelem hevíti Alzheimer-kóros édesanyja csinos kezelőorvosa iránt, miközben estéről estére megöli magát, hogy fedezni tudja a kórházi költségeket: éttermi vacsorák alatt szándékosan félrenyeli az ételét, hogy a megmentésére siető „nap hősei” a későbbiekben elkötelezett pártfogókként támogassák. Palahniuk gyorsmontázsos mozaik-prózájában feleleveníti a korábbi műveiből ismerős motívumokat. A „Harcosok klubja” és a „Halálkultusz” önjelölt, önpusztító messiáshőseinek fehér izzású nihilizmusát egyfajta ciánkeserű optimizmusra cseréli: a „Cigányút” kínkeserves passió, egy cinikus-romantikus szerelmiháromszög-történet anya, fiú és szentlélek között, egyben maró humorú társadalmi szatíra, amely kisesszéiben egymás után számol le a vallás, az oktatás, az egészségügy, a média és a hatóságok intézményeivel. Az eszmélés, a megváltás lehetőségének meséje ez: lényegében arról a pillanatról szól, amikor a szerző szavaival „a függőségek többé már nem takarják el az igazságot.” Cigányút címmel is megjelent. Chuck Palahniuk: Choke Eredeti mű Chuck Palahniuk: Choke 78% Eredeti megjelenés éve: 2001 1001 könyv listán szerepel 21. század amerikai szerző antihős felnőtt tartalom filmadaptáció függőség kortárs magyar nyelvű regény szexuális perverzió > Trubadúr, 2013 308 oldal · ISBN: 9789632274713 · Fordította: Varró Attila ---- Chuck Palahniuk-Altató Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Chuck Palahniuk ezúttal az információs kor poklába kalauzolja olvasóit. A horror és a fantasy elemeit vegyítő groteszk road-regény minden ízében igazi Palahniuk-mű: sokkoló, megbotránkoztató, elgondolkodtató. Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat. A díszes társaság egyre hajmeresztőbb kalandokba keveredik, ahogy keresztül-kasul száguldozik Amerikán. Vajon sikerül-e megmenteniük a világot? Vagy éppen ők maguk jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre? A Harcosok klubja, a Cigányút és a Láthatatlan szörnyek írója a Cartaphilus Kiadó életműsorozatának legújabb darabjában egy olyan világba kalauzolja olvasóit, ahol a szavakkal ölni lehet. Ismerősnek tűnik a hely? Chuck Palahniuk: Lullaby Eredeti mű Chuck Palahniuk: Lullaby 76% Eredeti megjelenés éve: 2002 21. század amerikai szerző fogyasztói társadalom horror kortárs magyar nyelvű regény > Cartaphilus, Budapest, 2010 272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632661599 · Fordította: Totth Benedek letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -3 points
-
Fiona Davis-A lakcím Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. 1884. New York Amikor egy véletlen találkozás után Theodore Camden, az előkelő New York-i apartmanház, a Dakota tervezője, állást ajánl Sara Smythe számára, a lány egész világát felforgatja ez a lehetőség. Mindez kilátást jelent arra, hogy New Yorkba költözzön, s arra, hogy ő legyen a Dakota-ház igazgatónője. És főként esélyt arra, hogy többet találkozhasson Theóval, aki úgy megérti őt, ahogyan senki más. Napjainkban… Bailey Camdennek is égető szüksége van új lehetőségekre; az elvonókúráról nemrég kijött korábbi lakberendezőnek nincs lakása, állása és egy vasa sem. Bailey nagyapja az ismert építész, Theodore Camden gyámfia volt, a lány mégsem lát egyetlen centet sem a Camden család tekintélyes vagyonából; csaknem mindent az unokatestvére, Melinda örököl. Így amikor Melinda felajánlja Bailey-nek, hogy irányítsa a Dakota-házban lévő pazar lakásának felújítását, Bailey kapva kap az alkalmon; bár fájdalmasan érinti, hogy a felújítás megfosztja jellegzetes karakterétől a lakosztályt, amelyben hajdan Theodore Camden lakott… és ahol meghalt, miután több késszúrással megölte a Dakota egy korábbi alkalmazottja. Fiona Davis: The Address Eredeti mű Fiona Davis: The Address Eredeti megjelenés éve: 2017 1880-as évek 19. század 1980-as évek 20. század amerikai chick lit családregény kanadai szerző magyar nyelvű New York regény rejtély romantikus történelmi fikció történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror I.P.C. > I.P.C., Budapest, 2019 394 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636357207 · Fordította: Simonyi Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Alvah Bessie-A szexbomba „Ez a történet a képzelet műve. Sem a személyek, sem a körülmények nem ábrázolnak élőket vagy holtakat (vagy mindkettőt), noha a környezetük sok hozzájuk hasonlót termelt…” – Ezzel a megjegyzéssel igyekezett az amerikai író elkerülni a találgatásokat: vajon kik azok a hollywoodi hírességek, akik művéhez modellül szolgáltak. A kritika és közönség azonban ennek ellenére ráismert a legünnepeltebb filmcsillagra, Marylin Monroe-ra és kapcsolataira. A szexbomba egy árvalány története, aki a legnagyobb filmsztárrá növi ki magát. Szép, érzéki, mulatságos; a közönség szemében ő a nőiesség jelképe. Legendás a sikere, kaotikus a magánélete – ilyen az élet a filmvilágban. És a tévéiparban is… Eredeti cím: The Symbol Eredeti megjelenés éve: 1966 amerikai szerző magyar nyelvű regény > K.u.K., Budapest, 2003 396 oldal · keménytáblás · ISBN: 963938450X · Fordította: V. Bársony Erzsi letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Mary Jo Putney · Madeline Hunter · Sabrina Jeffries-Téli csábítás Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Három történet a romantikus regények királynőitől Madeline Hunter: Karácsonyi emberrablás Caroline bosszút akar állni Thornhill bárón, a hírhedt nőcsábászon, ezért egy cselt eszel ki ellene. Amikor azonban közel kerül a nemesúrhoz, magával ragadja a szenvedély, és a terve a visszájára sül el… Sabrina Jeffries: A tökéletes társ Cassandra unokahúgát a család barátja megszökteti egy bálról egy notórius hozományvadász elől, Cass pedig hamarosan vonzódni kezd a férfihoz. Amikor azonban kiderül, hogy a jótevő maga is egy gazdag örökösnőt akar feleségül venni, a hölgy úgy dönt, próbára teszi a szerelmét. Mary Jo Putney: Egy komisz téli éjszaka Diana egy álarcosbálon megdöbbenve fedezi fel, hogy a kalózjelmezt viselő titokzatos úr nem más, mint az ifjúkori szerelme, akiből minden igyekezete ellenére sem sikerült kiszeretnie. Vajon ellent tud állni a kísértésnek, amikor magukra maradnak egy viharos éjszakán? Eredeti cím: Seduction on a Snowy Night Eredeti megjelenés éve: 2019 Tartalomjegyzék állat amerikai szerző Anglia antológia házasság herceg karácsony ló macska magyar nyelvű novella regény romantikus tél történelmi romantikus > General Press, Budapest, 2020 320 oldal · ISBN: 9789634523727 · Fordította: Kaul Éva letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----2 points
-
Marilyn Miller könyvek Marilyn Miller-Suttogó vágyak Meg merem tenni… Minden vágyam… Anya vagyok és feddhetetlen arisztokrata feleség. Mindenem megvan, amire egy nő vágyhat, én mégsem vagyok boldog, mert a bennem lakozó nőiesség szép lassan megsemmisül a tökéletesnek látszó életemben. Egy nap a legjobb barátnőm magával csábított egy olyan helyre, ahová egy magamfajta nő soha nem lép be. Fekete és fehér. Rideg maszkok. Fülledt erotika. Egy zárt világ, ahol felerősödnek a bennem lappangó vágyak és suttogni kezdtek, pontosan úgy, ahogy a vonzó idegen tette a sötét álarc mögött. Szabadságot és gyönyört ígértek azok az ajkak, amelyek belém csókolták a sóvárgást. A tiltás ellenére többet akartam. Őt. De szabályok kötöttek, amit a társadalom hozott. Feleségként, anyaként felvállalhatom azt, aki legbelül lenni akarok? Aztán kiderült, hogy semmi sem volt valódi, csupán egyetlen dolog: a suttogás… Marilyn Miller, a népszerű sikerszerző tabudöntögető erotikus regényével egy misztikus, zárt világba vezeti olvasóit… 21. század Anglia anyaság barátság család énelbeszélő erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő házasság kortárs lélektani London magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő romantikus Svájc szülői szerep váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 428 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635701032 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marilyn Miller-Az egyetlen Aspen elvált nőként új életet kezd a gyerekeivel. Habár hosszú és fájdalmas út van mögötte, az a bizonyos suttogás mégsem hagyja, hogy továbblépjen. Árulás. Bosszú. Remény. Mi történt a luzerni találkozás után? Aspen enged a vágyainak vagy elengedi a múltat és vele együtt a szerelmet? Vajon az egyetlen csak az ő szívében létezik? Az egyetlen, a Suttogó vágyak történetének befejezése, két szemszögből íródott. A nőéből, aki anya, és a szeretőjééből, aki családra vágyik. Újra találkozik két olyan világ, amelyek együtt akár tökéletesek is lehetnének… 21. század anyaság család kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 38 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703234 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marilyn Miller-Szíria szülötte A halál mezején is születhet remény… A pokol igenis létezik. Hogy honnan tudom? Oda születtem. Szíria gyermeke vagyok, akinek minden egyes nap, minden egyes perc ajándék. A világot, amiben élek, az emberi kegyetlenség uralja. Nincs senki, aki el tudná pusztítani a gonoszt. Így egy megoldás létezik számunkra: a menekülés. Hajóra szállni, és reménykedni, hogy életben maradunk… Ám a halál torkából nem lehet csak úgy kimasírozni, mert nincs benne könyörület. Engem is utolért és megragadott, de el nem vonszolt, mert jött valaki, aki megmentett. Ő volt az egyetlen tiszta és nemes dolog haldokló életemben, az egyetlen, aki képes volt arcon köpni a halált. De eltűnt, és magával vitte a reményt, amibe zokogva kapaszkodtam. Akartam őt. Mindennél jobban. Félelmet nem ismerve hajszoltam a szabadságot, amiért a legdrágább dologgal fizettem: a szívemmel… Marilyn Miller egy olyan világot mutat be, ami bár kegyetlen, mégis ott él benne a remény. Szíria szülötte ráébreszt arra, mi az igazán fontos. Nem a bőrszín, a vallás vagy az etnikum, hanem hogy emberek tudjunk maradni mindig, minden áron. amerikai Amerikai Egyesült Államok család férfi főszereplő gyász háború halál hit kórház magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő orvos Philadelphia rasszizmus regény romantikus szír Szíria terhesség testvérek utazás vallás vallásháború váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 398 oldal · ISBN: 9789635700486 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Lipstick Libido (2010) Title: Lipstick Libido Year: 2010 Country: UK Genre: Vignettes, Anal Duration: 03:35:53 Studio: Harmony Cast: Angell Summers, Aliz, Liza Del Sierra, Paige Turnah, Rebecca More, Karlie Simon, Lucy Love, Anna Joy, Sasha Rose, Omar, Tony De Sergio. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Video: h264, yuv420p, 960x540, 29,97 fps® Audio: mp3, 48000 Hz, stereo File Size: 3.97 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Dad Crush 2 (2018) Title: Dad Crush 2 Year: 2018 Country: USA Genre: Legal Teens, Family Roleplay, Gonzo, Older Men, POV. Duration: 02:48:46 Studio: Crave Media Cast: Jaye Summers, Dolly Leigh, Annika Eve, Brooke Bliss. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps® Audio: aac, 48000 Hz, stereo File Size: 4.95 GB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Daddy Diddler (2018) Title: Daddy Diddler Year: 2018 Country: USA Genre: 18+ Teens, Family Roleplay, Feature, Older Men. Duration: 01:46:03 Studio: Pure Taboo Cast: Ashley Adams, Piper Perri, Steve Holmes, Derrick Pierce, Logan Pierce. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Video: h264, yuv420p, 720x400, 23,98 fps® Audio: ac3, 44100 Hz, stereo File Size: 3.40 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Lori Nelson Spielman-Sors, szerelem, Toszkána „Élénk, vicces és reményteli mese a kibogozatlan családi csomókról.” – Kirkus Kétszáz évvel ezelőtt Filomena Fontana megátkozta a húgát, és azóta a Fontana-családban egyetlen másodszülött lányra sem talált rá a tartós, igaz szerelem. Valaki szerint ez csak különös egybeesés – így van ezzel Emilia, aki szingli létére nagyon is boldog, és cukrászként dolgozik nagyapja brooklyni csemegeüzletében. Más, mint például Emilia unokatestvére, a szexi és szerelem után sóvárgó Lucy, azt vallja, hogy az átok igenis kézzel fogható valóság. Mindketten elképedten fogadják, amikor nagymamájuk húga, Poppy néni azzal áll elő: ha elkísérik szülőföldjükre, Olaszországba, akkor Poppy pontosan a nyolcvanadik születésnapján össze fog találkozni élete szerelmével, és ezzel egyszer s mindenkorra megtöri a Fontana család másodszülött lányait sújtó átkot. A helyszínt Velence csatornái, Toszkána dombjai és a varázslatos Amalfi-part adják – miközben a románc kibontakozik, olyan családi titkokra derül fény, amelyek jóval kártékonyabbak, mint egy állítólagos több száz éves átok. „Egy élvezetes, modern tündérmese… Bella!” – Adriana Trigiani, a New York Times bestsellerlistás szerzője, a Tony’s Wife alkotója „A család, a barátság és a szerelem gyönyörű elegye.” – Chanel Cleeton, a New York Times bestsellerlistás szerzője, a When We Left Cuba alkotója „Egy csodálatos utazás Olaszországon és az emberi szíven keresztül, tele humorral és bölcsességgel. Az élet és a szerelem ünnepe.” – Yangsze Choo, a New York Times bestsellerlistás szerzője, a The Night Tiger alkotója (a Reese Witherspoon Könyvklub ajánlásával) „Lori Nelson Spielman elbűvölő regényének lapjain életre kel a mágia.” – Popsugar „Rejtélyes családi múlt, egy szívszaggató szerelmi történet és hangulatos leírások Olaszországról – mindez együtt egy magával ragadó olvasmányélményben!” – Meg Donohue, a USA Today bestseller listás szerzője, a You, Me, and the Sea alkotója „Régóta szunnyadó ellenségeskedés és mélyre temetett titkok itatják át ezt a romantikus, csodálatosan bemutatott, elképesztően összetett családi történetet.” – Shelf Awareness „Pezsdítő, akár egy Aperol Spritz, Lori Nelson Spielman jellegzetes, szívmelengető stílusában.” – Meredith Jaeger, a USA Today bestseller-listás szerzője, a Boardwalk Summer alkotója „Adriana Trigiani rajongói örömüket fogják lelni ebben a lenyűgöző utazásban, amely valódi ünnepe a családnak, az életnek és a szerelemnek, a háttérben az utánozhatatlan Velencével, Toszkánával és az Amalfi-parttal.” – Kaira Rouda, a USA Today bestsellerlistás szerzője, a The Favorite Daughter alkotója „Ebben a magával ragadó és elbűvölő, több generációnyi »elátkozott« nőről szóló mesében Lori Nelson Spielman újfent megmutatja, milyen mesteri történetmondó.” – Camille Pagán, az I’m Fine and Neither Are You bestseller-listás szerzője „Egyszerűen felpezsdítő… Spielman életre kelti Toszkánát, és eközben nem kevés meglepetéssel szolgál. Az An Affair to Remember, az Under the Tuscan Sun és a hasonló történetek rajongói le lesznek nyűgözve.” – Publishers Weekly „Spielman csavar egyet a szerelemmel, az átkokkal és a boldog befejezésekkel kapcsolatos elvárásainkon. Élénk, vicces és reményteli mese a kibogozatlan családi csomókról.” – Kirkus „Szerelmeslevél Olaszországhoz, és magához az élethez.” – Julie Kibler, a Calling Me Home bestseller-listás szerzője „A valóságban gyökerező, szívbe markoló tündérmese, amely dús mezőkre, ékszerdoboz-falvakba és festői csatornák partjára viszi el az olvasót.” – The Augusta Chronicle „Spielman regénye lélegzetelállító utazásra invitál Olaszországban Emilia, az elátkozott második lánytestvér szemén keresztül. Az olvasók el fognak veszni a családról szóló oldalak között, és lelkesen szurkolnak majd a hősnőnek, aki fokozatosan fedezi fel magát és családjának titkait. Ez a könyv tökéletes menekülés a mindennapok egyhangúságából.” – Roselle Lim, a Natalie Tan’s Book of Luck and Fortune szerzője „A rá jellemző csípősség, humor és magával ragadó történetmesélés kombinációjával Spielman üdítő történetet sző családról, magányosságról és második esélyről.” – Julie Lawson Timmer, a Mrs. Saint and the Defectives szerzője „Tökéletesen megragadja Olaszország egyedi varázsát. Minden oldalról csak úgy sugárzik a napfény, a kaland és a szerelmi történet, amely ugyanolyan időtálló, mint Firenze kockaköves utcái.” – Ruth Emmie Lang, a Beasts of Extraordinary Circumstance szerzője „Friss és spamelo olvasnivaló, amely több generációnyi titkot sző az önbizalom és a felfedezés erejéről szóló, elbűvölő történetté.” – Angela Pisel, a With Love From the Inside szerzője „Magával sodor Olaszország romantikus Amalfi-partjára, ahol nevetve, sírva és ujjongva fogod követni az igazságot kereső, és végül a saját hangját megtaláló Emilia kalandjait.” – Kelly O’Connor McNees, az Undiscovered Country szerzője „Spielman kielégítő és drámai eredménnyel alakítja át magában a hagyományos tündérmesét.” – Mardi Link, a The Drummond Girls szerzője „Elképesztő, szívmelengető, több generáción átívelő történet családi titkokról és önismeretről, New Yorktól egészen Olaszországig. – Samantha M. Bailey, a Woman on the Edge szerzője Lori Nelson Spielman: The Star-Crossed Sisters of Tuscany Eredeti mű Lori Nelson Spielman: The Star-Crossed Sisters of Tuscany Eredeti megjelenés éve: 2018 amerikai szerző átok chick lit család életregény emberi sorsok LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő Olaszország ősz regény romantikus testvérek Toszkána utazás Velence > Next21, Budapest, 2021 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158185141 · Fordította: Novák Gábor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Ellie Midwood-A lelkem Auschwitzban maradt Németország, 1947 Különös eset kerül a Németországban szolgáló dr. Hoffman pszichiáter asztalára az úgynevezett nácitlanító bíróságon. Beidézik Franz Dahlert, egy korábbi auschwitzi őrt, és ő a legváratlanabb tanú kihallgatását kéri: Helenáét, aki a táborban az őrizetére bízott fogoly volt, majd később a felesége lett. Andrej Novák, egy újsütetű nácivadász, valamikori auschwitzi rab a vádlott nevét felismerve Dahler bűneinek teljes feltárását követeli, azt állítva, hogy a férfi SS-őrként nemcsak zaklatta Helenát, de most arra használja, hogy megússza a felelősségre vonást. Helena tipikus áldozatnak tűnik: csendes, elnyomott, látszólag tökéletesen a férjétől függ, inkább a vád tanúja lehetne, mint a védelemé. Mikor elkezdi a vallomástételt, dr. Hoffman egyre inkább összezavarodik az előtte kibontakozó kép láttán: egy elkövető, aki állítólag megmentő, és a vádló mint bűnös. Ahogy Hoffman egyre jobban megismeri a szereplőket, kérdésessé válik, hogy épp a legelképzelhetetlenebb szerelmi történetet hallja-e, vagy Helena valami újszerű, névtelen pszichiátriai betegségben szenved, és ez befolyásolja abban, ahogy a múlt történéseit látja. Ellie Midwood USA Today bestsellerszerző és díjnyertes újságíró részben igaz történeten alapuló, pszichológiai kérdéseket boncolgató, izgalmas regénye Auschwitz borzalmaiba és a háború utáni Németország mindennapjaiba enged betekintést, miközben folyamatos találgatásra késztet, hogy vajon mi mozgathatja az egyik vagy a másik felet. 2. világháború holokauszt magyar nyelvű Németország regény > Álomgyár, Budapest, 2022 442 oldal · ISBN: 9789635704026 · Fordította: Moldova Júlia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
J. Kenner-Édes kis hazugság (Blackwell-Lyon 1.) Szeretnék egyvalamit előre tisztázni: én imádom a nőket. A külsejüket. A bőrük selymességét. Az illatukat. És persze különösen azt az érzést szeretem. Már missziómmá vált, hogy minden nőnek a legjobb éjszakáját nyújtsam az ágyban. De hogy közelebb kerüljek hozzájuk? Vagy hagyjam, hogy komolyabbra forduljon a dolog? Hogy újra megbízzak bármelyikükben? Na, azt már nem! Legalábbis eddig így gondoltam. Vicces, hogy egy véletlen találkozás mennyire meg tud változtatni mindent akár egyetlen szempillantás alatt. Pedig így történt: megjelent ez a nő, Jezebel, akit csak az üzlet érdekelt, és teljesen közömbös volt irántam. Csakhogy én nagyon akartam őt. Mohón vágytam rá. És minél jobban megismertem, annál jobban akartam. Az egész csomagot. Mindenestül. Aztán megtörtént a csoda: ő is akart engem. A gond csak az, hogy egyszer már megégettem magam. Most viszont egyvalamiben teljesen biztos vagyok – a köztünk tomboló elképesztő izzást csak úgy élhetjük túl, ha mindketten elég bátrak leszünk, és együtt vetjük bele magunkat a lángokba. J. Kenner: Lovely Little Liar Eredeti mű J. Kenner: Lovely Little Liar amerikai szerző énelbeszélő erotikus férfi főszereplő kortárs magyar nyelvű new adult romantikus sorozat része testőr testvérek A következő kiadói sorozatban jelent meg: Passion válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2021 178 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634992745 · Fordította: Miklódy Dóra, Sárossy-Beck Anita letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Lisa Jewell-A fenti lakók London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőben. Jól táplált, szépen gondját viselik. Örömmel várja, hogy valaki felvegye. A konyhában holttestek oszlanak. Valaki sietős üzenetet firkantott melléjük. Már több napja halottak. Ki vagy kik viselték gondját a kisbabának? És hová lettek? Két család ügyei gabalyodtak össze. Ebben a házban nagyon sötét titkok lakoznak. Lisa Jewell: The Family Upstairs Eredeti mű Lisa Jewell: The Family Upstairs 85% Eredeti megjelenés éve: 2019 Anglia angol szerző anyaság brit szerző család családon belüli erőszak emberi sorsok erőszak férfi főszereplő Franciaország gótikus irodalom gyilkosság gyógynövény hajléktalanság halál kortárs krimi kutya LMBTQ LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő pszicho-thriller regény szegénység szülői szerep testvérek thriller váltott szemszög visszaemlékezés > XXI. Század, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789635681594 · Fordította: Katona Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Róbert Katalin-Halld a szív szavát ÉR HAZUDNI A SZERELEMÉRT? A VarázsÉlmény különleges valóságshow, ahol tizenhat‒húsz éves fiatalok mérik össze az ügyességüket. Szereted a szabadulószobákat? Szereted az olyan versenyeket, ahol bárki kiemelkedhet? Akkor ezt neked is látnod kell! Dini önálló, vérbeli vagány. Eddig nem érdekelte a VarázsÉlmény álomnyereménye, nem hitt benne, hogy egy magafajta, nincstelen kölyöknek esélye lehetne rá. Ám megtetszik neki a stábból egy lány… És, hogy a közelébe kerüljön, másnak adja ki magát. Jázmin szinte egy kis hercegnő. Az élete gyerekkora óta percre pontosan be van osztva: forgatások, tévéműsorok, szereplések. Ami valaha élmény volt, mára nyűg lett. Jázmin most már csak azt szeretné, ha végre egyszer azt tehetné, ami neki fontos. Csakhogy sem az apja, sem a menedzsere nem foglalkozik azzal, hogy ő mire vágyik. Álruhában kiszökik, és elindul élete kalandja… Jázmint és Dinit egy világ választja el egymástól, a tévében most mégis összetalálkoznak. De vajon mit szól a gonosz Sáfár, ha Jázmin Dini hatására elkezd kiállni magáért? És hogyan fogadja Dzsi, Dini mentora azt, ami a fiú és a lány között történik? Lehet igazi az a szerelem, ami hazugságokra épül? És mi történik, ha kiderül, hogy Dini egy csaló? Siker, szerelem, őszinteség – te melyik kettőt választanád? Aladdin és Jázmin örök szerelme ezúttal egy televíziós show-műsorban éled újjá. Az ismert történet alakjai benépesítik Budapest utcáit. Tarts te is velük! Engedd, hogy elvarázsoljon! Eredeti megjelenés éve: 2021 Tagok ajánlása: 13 éves kortól 2010-es évek 21. század adaptáció barátság Budapest férfi főszereplő ifjúsági játék kortárs magyar nyelvű magyar szerző népmese-adaptáció női főszereplő regény romantikus váltott nézőpont verseny A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 296 oldal · ISBN: 9789633738382 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Okváth Anna-Antihygge, avagy áldatlan állapotok Mit áldoznál fel, hogy az álmaidnak élhess? Vajon a bimbónak nem fáj, amikor kinyílik? Vajon a pillangó nem szenved, ahogy kihámozza magát abból a szűk bábból, amiben korábban nyomorgott? Vajon, ha már nincs mit veszítened, miért félsz attól, hogy továbblépj? Kati mesebelinek látszó, boldog élete egy motorbaleset miatt darabjaira hullik. A férje kómába kerül, a munkahelyén áskálódnak ellene, és ha ez nem lenne elég, még a lakása is elúszik. Az igazi áldatlan állapotok között gyerekkori barátja, a vörös hajú, gátlásos, ám csupaszív Iggi segít neki. Csakhogy Iggivel együtt járnak a gyerekkori emlékek és a felismerés: Katiból mára kiveszett az a vagány, vadóc kislány, aki festőnek készült, és sosem élt volna megalkuvó életet. Vajon Kati vissza tud térni egykori önmagához? Képes szárnyakat adni művészénjének? Vajon a szeretet ereje legyőzheti a szerencsétlenségek árját? Történet egy bátor nőről, aki nem fél szembenézni a felfoghatatlannal, és vállalkozik a legveszedelmesebb utazásra: az öntudatra ébredésre. Te mit tennél, ha mindaz, amit igazinak és boldognak hittél, semmivé foszlana? Mit áldoznál fel azért, hogy az álmaidnak élhess? Mernél továbblépni? Indulj el erre az érzelmes utazásra, és találd meg önmagad! Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Eredeti megjelenés éve: 2021 baleset barátság kóma kortárs lélektani magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő Olaszország Róma A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635613908 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Tess Wakefield-Bíbor szívek Csupán színjáték? Cassie Salazar és Luke Morrow nem is különbözhetnének jobban. A nagyszájú Cassie esténként egy austini bárban keresi a kenyerét, miközben minden álma, hogy énekes-dalszövegíró legyen. Luke újonc a hadseregben, és nemsokára harcba küldik a tengerentúlra. Számára a katonai szolgálat jelenti a megnyugvást. Egy nap azonban találkozik a lánnyal a bárban, és mindkettőjük élete megváltozik. Cassie-ről kiderül, hogy cukorbeteg, így az egekbe szöknek az egészségügyi kiadásai. Amikor találkozik régi barátjával, Frankie-vel, ajánlatot tesz a férfinak: jobb egészségbiztosítás fejében hozzámegy feleségül, a házasoknak járó pluszjuttatást pedig felezik. Amikor Frankie nemet mond, jóképű, de idegesítően komoly barátja, Luke vállalja, hogy feleségül veszi Cassie-t, akinek fogalma sincs, mi a férfi házasságkötési szándékának valódi oka. A Netflixen nagy sikert aratott azonos című film alapjául szolgáló regénnyel robban be a magyar irodalmi köztudatba Tess Wakefield amerikai írónő. Ebben a feledhetetlen szerelmi történetben a két főszereplőnek félre kell tennie a különbségekből adódó ellenérzését, hogy a házasságuk valódinak tűnjön… Egy tragédia hatására azonban hirtelen elmosódik a határ a valóság és a színlelés között. Tess Wakefield: Purple Hearts Eredeti mű Tess Wakefield: Purple Hearts álkapcsolat amerikai Amerikai Egyesült Államok barátság betegség család cukorbetegség énekes filmadaptáció háború házasság katonaság kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus Texas újrakezdés utazás váltott szemszög zene zenész > Álomgyár, Budapest, 2022 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635705788 · Fordította: Goitein Zsófia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Balogh W. Orsolya-A zodiákus lány (A zodiákus lány 1.) Tizenkét különböző partner. Tizenkét eltérő szerelem. Tizenkétféle szexstílus. Vajon tényleg a csillagok szabják meg a sorsunkat? Vagy az egész horoszkóp és asztrológia nem más, mint hazugság és önámítás? Hogyan ismerhetjük fel a lelki társi és az ikerláng szerelmet? Az egyiptomi származású, de családjával Amerikában élő Isis gyerekkorában a fogadott unokatestvérével, a Kos jegyű Shane- nel fedezi fel a lelki társi szerelmet. Az állatorvosi egyetemen egy Bika jegyű fiúval kalandozik a szex világában. Tanulmányai végeztével egy állatklinikán kap állást, ahol a jóval idősebb, Ikrek jegyű, nős főnöke szeretője lesz. Isis két év után kilép ebből a kapcsolatból, és megnyitja a saját rendelőjét. Itt ismerkedik meg a Rák jegyű Levvel… erotikus ezotéria magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus sorozat része spiritualitás > I.P.C., Budapest, 2018-448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636356712 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Balogh W. Orsolya-A 13. csillagjegy (A zodiákus lány 2.) Vajon melyik csillagjeggyel alkothatunk tökéletes párost? Segít-e az asztrológia és a személyes horoszkóp abban, hogy végül ráleljünk lelkünk másik felére?Kijátszhatjuk-e a sorsot, hogy a kezünkbe vegyük az irányítást? A zodiákus lány főszereplője, az egyiptomi származású, Amerikában élő Isis továbbra is eltökélten keresi a boldogságot. Egy tragédia árnyékában az élete megint különös fordulatokat vesz, immár egy állatklinika vezetőjeként újabb férfiak kerülnek az útjába, velük kalandozik el a szex világában. Megismerkedik az Oroszlán jegyű maffiózóval, aki kétes üzletekből szerzi a vagyonát, és nagyvonalú adománnyal lendíti előre a nő karrierjét. A Mérleg jegyű neves festőművész igaz szerelme a végállomást jelenthetné számára, a kapcsolat mégis drámai véget ér. Bánatában egy Skorpió jegyű gátlástalan bártulajdonos hálójába kerül, aki nem retten vissza a kegyetlen bosszútól sem. Talán egy váratlan utazás hozhatja el Isis számára a megnyugvást és boldogságot… erotikus ezotéria krimi magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része > I.P.C., Budapest, 2019 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636357269 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Bérczes Tibor-Nem kell félnetek jó lesz Hollandia – sok más országhoz hasonlóan – versenyt fut az idővel. Az alábbi beszélgetések erről a versenyről, illetve e verseny jelenlegi – hol optimizmusra, hol pesszimizmusra okot adó – állásáról tudósítanak, és talán hozzájárulnak ahhoz, hogy a bevándorlásról és integrációról szóló viták egy konkrét ország konkrét példája révén ne csak érzelmekről és ideológiákról, hanem tényekről is szóljanak. Berbelt hallgatva, tudathasadásos állapotban voltam: egyszerre éreztem mély tiszteletet személye és tevékenysége iránt, és erős kételyt, hogy a társadalom egésze szempontjából mindig üdvös-e ez a fajta megközelítés. Azóta is azon gondolkodom, hogyan alakítható ki egy olyan társadalmi kontextus, amelyben egyértelműen „hasznosul” a szolidaritás, az emberbaráti szeretet, és kiiktatódik mind a gyűlöletbeszéd, mind az álhumanista naivitás. Bérczes Tibor beszélgetés bevándorlás Hollandia magyar nyelvű magyar szerző migráció társadalom > Osiris, Budapest, 2021 224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632764320 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Matthew Norman-Last Couple Standing – Nyerő páros A Nagy Négyes tagjai még egyetemistaként lettek barátok: négy férfi, négy nő – négy házaspár. Nagyjából egyszerre házasodtak össze, lettek gyerekeik, és most, tizenöt évvel később egyszerre kezdenek szépen sorban elválni. Barátaik sorsát látva Jessica és Mitch Butler górcső alá veszik házasságukat: vajon meg lehet még menteni? Vagy a válás olyan, mint egy negyveneseket megtámadó zombi vírus – elkerülhetetlen? Immunitásuk maximális bebiztosítása érdekében Jessica és Mitch radikális döntést hoznak. Mivel barátaik válásának oka leginkább a szex, illetve annak hiánya és másokkal való kipróbálása volt, elhatározzák, hogy lazítanak a szabályokon. Megbeszélik a feltételeket, és nekivágnak a nagy kísérletnek, hogy az egyébként boldog és jól működő házasságukat új szintre emeljék. Jessica és Mitch úgy gondolják, házasságuk az evolúció útjára lépett. De a határok feszegetése és szexi csaposok elcsábítása közben azon kezdenek töprengeni, nem vétettek-e végzetes hibát. Ami ezután következik, az mindkettőjük számára egyszerre vicces, fájdalmas, zavarba ejtő és abszolút meglepő. Időnként valami nagyon rosszat kell tenni ahhoz, hogy megértsük, mi az, ami igazán jó. amerikai szerző házasság magyar nyelvű regény > Maxim, Szeged, 2021 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634992837 · Fordította: Kovács Mercédesz letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Megan Goldin-Maradj ébren! Ha elalszol, minden emléked a felejtésé lesz. Liv Reese egy taxi hátsó ülésén ébred. Fogalma sincs, hol van, és azt sem tudja, hogy került oda. Amikor kiteszik a háza előtt, egy vadidegen pár fogadja, amelyik beköltözött a lakásába, ezért Liv kénytelen kint tölteni az éjszakát a hidegben. Amikor megpróbál segítséget kérni, mobiltelefon helyett egy véres kést talál a táskájában. Ekkor veszi észre a kezén található, fekete tintával írt, graffitiszerű üzenetet: MARADJ ÉBREN! Két évvel korábban a legjobb barátnőjével lakott, randizott, és egy népszerű magazin sikeres újságírója volt. Most viszont teljesen összezavarodott, és nagyon elveszettnek érzi magát New Yorkban, mert a város egyáltalán nem olyan, mint amilyenre emlékszik. A hírekből tudomást szerez egy gyilkosságról, amelynek helyszínén az áldozat vérével írtak az ablaküvegre. Az üzenet ugyanaz, mint a Liv karján lévő. Mit csinált előző éjjel? Miért nem emlékszik az elmúlt két év eseményeire? Liv egy bűneset közepén találja magát, de hiába próbálja összerakni élete puzzle-darabkáit, nem emlékszik, hogy bármit elkövetett volna. Ám egyvalaki pontosan tudja, mit csinált Liv, és bármit megtenne, hogy elfeledtesse vele… Végleg. A nemzetközi bestsellerszerző, Megan Goldin ismét egy letehetetlen, csavaros thrillerrel jelentkezik. A több idősíkon játszódó történetében sohasem tudhatjuk, hogy mi következik, továbbá abban sem lehetünk biztosak, mely emlékek vezetnek el minket az igazsághoz. Megan Goldin: Stay Awake Eredeti mű Megan Goldin: Stay Awake Eredeti megjelenés éve: 2022 ausztrál szerző kortárs magyar nyelvű misztikus regény thriller > Álomgyár, Budapest, 2022 384 oldal · ISBN: 9789635705016 · Fordította: Goitein Zsófia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Windows 10 AIO x64 Integrated December 2022 Edge107 Hungarian-Kori Az MSDN halozatarol letoltott kepfajbol keszult! A stabilitas erdekeben csak a Windows Update-rol erkezo frissitesek kerultek integralasra! A rendszerhez kiadott osszes fontos frissites integralasra kerult! (Updated: 2022.12.16.) Osszesen 2 db (752 MB) frissites kerult integralasra a rendszergazdak altal hasznalt technologiaval! Bekapcsolasra kerult a .NET keretrendszer 3.5-os valtozata, hogy az ezt igenylo programokat problema nelkul tudjuk telepiteni! (A rendszer alapertelmezetten tartalmazza a .NET keretrendszer 4.8.1-es* valtozatat.) A rendszerben jelen van az Edge bongeszo 107-es verzioja, valamint annak legfrissebb javitasa. (v107.0.1418.56) Lefuttatasra kerult a legfrissebb Windows kartevo-eltavolito eszkoz (v5.107/2022.November), illetve frissitesre kerultek a Windows Defender Biztonsagi Kozpont virus- es kemprogram-definicioi is. (v1.379.967) DirectX frissitve. (2010 Junius) A DirectX 11.3/11.4 es DirectX 12 szerves szerves resze a Windows 10-es rendszereknek. (Szukseges frissites integralva.) A Microsoft Visual C++ (x86/x64: 2005-2008-2010-2012-2013-2015/2022) valtozatok telepitesevel sem kell bajlodnunk! *A rendszer tartalmazza a .NET 6.0 Desktop Runtime legfrissebb valtozatat! (v6.0.11/2022.November) A kovetkezo 64 bites (x64) Windows 10 (with Version 22H2) verziok valaszthatoak: Windows 10 Pro, Windows 10 Home, Windows 10 Enterprise (Ha bizonytalan vagy, valaszd a Professionalt.) Windows 10 operacios rendszer telepitese USB-kulcsrol: (Pendrive) A lemezkepet nemcsak DVD-lemezre irhatod ki, de USB-kulcsra (2.0/3.0) is felmasolhatod azt! Erre a celra ajanlom az ingyenes Rufus (Problema eseten: Windows 7 USB/DVD Download Tool) nevu eszkozt, mellyel konnyen telepitheted a Windowst USB-kulcsrol is! USB-kulcsrol a Windows joval gyorsabban telepul fel szamitogepunkre! A Rufus legfrissebb valtozatanak inditsd utan tallozd be a letoltott lemezkepet! - Kattints egy ISO kivalasztasahoz... - A program automatikusan felismeri a szamitogepunk USB-portjaba illesztett eszkozunket. (Tallozas utan maradjon minden alapbeallitason!) Vegul katt. az "Inditas"-ra! Ha a kivant eszkozzel kiirtad, vagy felmasoltad a Windowst, akkor mar csak annyit kell tenned, hogy ujrainditod szamitogepedet, majd a BIOS-ba torteno belepes utan, ugy allitod be a gepet, hogy az DVD-lemezrol vagy USB-kulcsrol Bootoljon indulasnal. Ezutan a kepernyodon koveted a Windows telepitesenek folyamatat! Megjegyzes: Ez az integralt valtozat egy minimum 8GB-os USB2.0/3.0-as kulcsra fer ra! Windows 10 operacios rendszer telepitese DVD vagy Pendrive hasznalata nelkul: Amennyiben nem rendelkezunk a szukseges meretu lemezzel; USB-kulccsal, ugy lehetosegunk van a rendszert HDD-rol, vagy SSD-meghajtorol is telepiteni. Ehhez csak a letoltott lemezkepre, illetve szabad helyre lesz szuksegunk. Nem kell mast tennunk, mint kibontani (Mountolni) a lemezkepunk tartalmat egy ures mappaba, majd Specialis rendszerinditast vegrehajtva, onnan megkezdeni a Windows telepiteset! Miutan a Windows sikeresen felmasolta a szukseges fajlokat, onnantol mar a kivalasztott rendszerparticiorol folyik tovabb a telepites. Windows 10 operacios rendszer aktivalasa: Ez a valtozat nem aktivalja magat automatikusan, es nem tartalmaz (Forrasfajl) semmifele aktivalo programot! Telepitest kovetoen a rendszert aktivalni kell! A rendszert ajanlott a Microsoft Toolkit legfrissebb valtozataval aktivalni, de hasznalhato a KMSpico is. Aktivalas elott, atmenetileg celszeru kikapcsolni virusirtonkat. Kicsomagolast kovetoen inditsuk el adminisztratori jogokkal a "Microsoft Toolkit.exe" fajlt. Ha a program elindult, akkor kattintsunk a Windows ikonra, majd az "Activation" fulon valasszuk az "EZ-Activator" lehetoseget. Varjuk meg, mig vegbemegy rendszerunk - 180 napra torteno* - aktivalasa. Megjegyzes: A rendszer telepitesehez nem szukseges termekkulcs. (kihagyhato) A telepitokeszlet legalis, igy eredeti kulccsal is aktivalhato rendszerunk. KMS-en keresztul csak a Pro es az Enterprise valtozatok aktivalhatoak! *Az aktivalas 180 nap utan is akarhanyszor megismetelheto! A sikeres aktivalashoz feltetlen szukseges, hogy (az adott pillanatban) talaljunk egy elerheto KMS-szervert! (Ha ez meghiusul, akkor probalkozz kesobb!) A Windows 10 operacios rendszer minimalis rendszerkovetelmenyei a kovetkezok: -1 gigahertzes (GHz) vagy gyorsabb processzor, PAE-, NX, SSE2-tamogatassal (AIDA64/CPUID) Tovabbi kovetelmenyek 64 bites rendszer telepitese eseten: CMPXCHG16b, PrefetchW, LAHF/SAHF -1 gigabajt (GB) RAM (32 bites) vagy 2 GB RAM (64 bites) -20 GB szabad lemezterulet 32, illetve 64 bites rendszernel egyarant -DirectX 9 grafikus eszkoz WDDM 1.0 vagy ujabb illesztoprogrammal Ajanlott lemezterulet: 30 GB (32 bites) vagy 50 GB (64 bites) formazott particio a HDD/SSD-en _____________________________________________________________________________________________ Build: 10.0.19045.2364 (amd64fre.22h2_release) ISO merete: 6,93 GB (7.443.290.112 bajt) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Csingiz Ajtmatov-Amikor leomlanak a hegyek Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Tien-San örök hó borította hegyein él Zsaabarsz, az öreg hópárduc; prédát ejteni már nem tud, kénytelen beérni maradékokkal, s közben izzó féltékenység gyötri, amikor látja korábbi nőstényét egy fiatalabb, erősebb hímmel. És nem is sejtheti, hogy mit tartogat számára a sors: hogy az emberek nagy hópárducvadászatot szerveznek, s már kiszemelték őt, a magányos „nagyfülű hosszúfarkút”, hogy az arab vendégvadászok egyik trófeája legyen… A kirgiz fővárosban ugyanakkor magányosan él Szamancsin, a „független” újságíró is, aki a peresztrojka idején futott be, de most sehogy sem tud – és nem is akar – alkalmazkodni az új időkhöz, a tömegkultúra szennyes áradatához, a vadkapitalizmushoz. S közben szerelmi bánat is emészti: az ünnepelt, gyönyörű énekesnőt szereti, akivel együtt újjá akarta éleszteni az opera nemes műfaját, egy szépséges, ősi mondából készülő mű, Az Örök Menyasszony főszerepét szánva neki, amelynek ő maga írná a librettóját. Ám szerelme nem tudott ellenállni a pénz csábításának; most a kirgiz showbiznisz dúsgazdag producerének szeretője, és silány popdalokat énekel… A főhős izzó féltékenységében elhatározza, hogy fegyvert szerez, s megöli vetélytársát… A világhírű kirgiz író több mint tízéves szünet után jelentkezett új regénnyel, amelyben szenvedélyes hangon, egy romantikus szerelmi történetbe ágyazva mondja el keserű véleményét a pénz, a tömegkultúra, a globalizáció új világáról. Eredeti cím: Когда падают горы (Вечная невеста) Eredeti megjelenés éve: 2006 Ázsia kirgiz szerző kortárs Közép-Ázsia magyar nyelvű regény > Európa, Budapest, 2008 342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630782487 · Fordította: Katona Erzsébet letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Dee Dumas-Piszkos múlt novella A Piszkos alku című könyvben megismert karakterek rövid története arab világ Egyiptom magyar nyelvű magyar szerző novella romantikus sorozat része > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Dee Dumas-Piszkos alku (Szerelem vihara 1.) Engedd, hogy téged is megbabonázzon a Kelet csábító illata! Mathieu Darrieux nagy álma vált valóra, amikor megalapította párizsi parfümgyárát, melyet lányával közösen vezet. A francia parfüm különleges, keleties alapanyagait egy kairói férfitól, Qasimtól szerzi be, akivel végül társtulajdonosi viszonyba kerülnek, így a cég óriásivá növi ki magát. Egy félreértés azonban nemcsak a két férfi barátságát, de a társtulajdonosi viszonyukat is tönkre teszi, aminek következményeként Qasim kilép a cégből, ezzel a csőd szélére sodorva egykori üzlettársát. Zoé, Mathieu lánya, nem tudja tovább nézni apja álmának megsemmisülését, ezért úgy dönt, Kairóba utazik, hogy segítséget kérjen Qasimtól. Bár a férfi elutasítja őt, a fiának, Zakariának megesik rajta a szíve. Zakaria hiába szerelmes évek óta Zoéba, képtelen önzetlenül segíteni a lánynak, ezért egy olyan tisztességtelen ajánlatot tesz, ami miatt a nő gyűlölete a férfi iránt tovább mélyül. Vajon egy fiatal nő feláldozná magát az apja álma miatt? S ha igen, beleszerethet egyáltalán a gyűlölt férfiba? Ráadásul előbb-utóbb szembesülnie kell Zakaria múltjával is. S mi történik akkor, ha ebből a múltból felbukkan egy ismeretlen gyermek? Dee Dumas a nagy sikerű Marokkói szerelem és a Tiltott vágy című regényei után ezúttal Franciaországban és Egyiptomban kalandozva keresi a választ a kérdésre: vajon milyen vékony a határvonal szerelem és gyűlölet között. Egyiptom magyar nyelvű magyar szerző Párizs regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2018 394 oldal · ISBN: 9786155763601 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Semmi sem maradhat rejtve A megpróbáltatások még nem értek véget Zakaria és Zoé életében, hiszen hamarosan egy több évtizedes titokra derül fény, mely nemcsak Zakaria és családja életét változtatja meg, hanem a legjobb barátjáét, Gibrilét is. S ha ez még nem lenne elég, felbukkan egy nő is a múltból, aki semmitől sem riad vissza annak érdekében, hogy tönkre tegye Zakaria és szerettei életét. Majd egymást követően két tragédia is beárnyékolja a kapcsolatukat, így az izgalmak a tetőfokukra hágnak. Vajon létezik kiút ebből a reményvesztett életből? S ha igen, visszaállhat-e a béke a családok között? Tarts velem, hogy együtt bogozhassuk ki a titkoktól hemzsegő szálakat, Párizstól Egyiptomig. Dee Dumas a nagy sikerű Marokkói szerelem és a Tiltott vágy című regényei után ezúttal Franciaországban és Egyiptomban kalandozva keresi a választ a kérdésre: vajon milyen vékony a határvonal szerelem és gyűlölet között. Egyiptom magyar nyelvű magyar szerző Párizs regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2019 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155875267 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Frank Márton-A világ peremén (Páratlanok 1.) Szeptember 8-án egy rejtélyes tesztet íratnak a diákokkal szerte a világon. Másnap tizenhárom fiú (köztük a francia Gerard Montes) eltűnik. Gerard és sorstársai egy üres pusztán, végtelen erdők peremvidékén térnek magukhoz. Kik rabolták el őket, és miért? Vajon képesek lesznek-e legyőzni a hazatérésük útjába álló akadályokat: a közelgő telet, a vadállatokat és a titokzatos hatalmakat, amelyek a háttérből a szálakat mozgatják? Vajon túlélheti-e Gerard és Helen szerelme, hogy ilyen távol kerültek egymástól? S a fő kérdés: a tizenhárom, teljesen különböző egyéniségű és nemzetiségű fiú megtalálja-e a közös nyelvet egymással, és össze tud-e fogni egy közös cél érdekében? A Páratlanok˗trilógia első kötete filmszerűen pergő történet, teli meghökkentő fordulatokkal és őszinte érzelmekkel. Eredeti megjelenés éve: 2017 Tagok ajánlása: 13 éves kortól állat barátság fantasy farkas férfi főszereplő gyermek főszereplő ifjúsági kaland kalandregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző nindzsa Oroszország regény rejtély sorozat része > Ciceró, Budapest, 2017 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Frank Márton-Két tűz között (Páratlanok 2.) Ha nincs senki, aki meg akarja fejteni a titkod, örökre fogoly maradsz. Vajon megéri-e várni valakire, aki fontos nekünk, ha ezzel nemcsak magunkat sodorjuk súlyos veszélybe, hanem a családunkat is? Gerard kétségek között maradt Párizsban Miatta, Helen miatt, aki megígérte, hogy visszajön. Alighogy megtudja, helyesen döntött-e, váratlanul lecsap az Anakonda, s kiélezett hajsza veszi kezdetét az ellenségekkel teli városban. Curamoto, a Láthatatlanok vezére látszólag segítséget kínál, de közben az emberei szemlátomást mindent megtesznek azért, hogy elfogják Gerard-t. Ráadásul kiderül, hogy Forsan élete is súlyos veszélybe került… És mi van Hansszal, Gianlucával, Bruce-szal meg a többi páratlannal? Élnek még egyáltalán? Vagy ismét Curamoto fogságába kerültek? A Páratlanok-trilógia második kötetében mindvégig jelen van a múlt: valakit elveszítünk miatta, valaki túllép rajta, valakik arra kényszerülnek, hogy szakítsanak vele, valakiket pedig talán éppen ez kapcsol össze… Frank Márton, 24 éves író Páratlanok-trilógiájának első kötete bekerült a Margó-díj legjobb tíz helyezettje közé, a Magyar Gyermekirodalmi intézet beválasztotta 2017/18 legjobb 25 ifjúsági könyve közé, valamint a hónap legjobb könyvéért járó Szívünk rajta program matricáját is megkapta. „A világ peremén érzelmileg bevonja, véleményformálásra készteti a kamaszt, motiválja és inspirálja őt.” Tagok ajánlása: 13 éves kortól fantasy farkas férfi főszereplő ifjúsági kaland kalandregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző Oroszország regény rejtély sorozat része > Ciceró, Budapest, 2018 440 oldal · ISBN: 9789634320999 > Ciceró, Budapest, 2018 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Frank Márton-Az áldozat (Páratlanok 3.) Gerard-ék azért hagyták el a Láthatatlanokat a Skyrammel, hogy kiszabadítsák barátaik túszul ejtett szüleit és testvéreit. Ha sikerülne, végre ismét egy oldalon állhatnának Bruce-szal és a többi Páratlannal. Csakhogy fogalmuk sincs, hol keressék őket. Mit tehetnek, ha Curamoto kéme nem jelentkezik? Ha Tánya hallgat a jövőről? És ha a csapatukból sem mindenkinek azonos a célja? Muszáj lenne kitalálniuk valamit, mert a méreg lassan elpusztítja a Földet. A farkasok felé ismeretlen veszély közeledik. Egy újabb összecsapás pedig – régi társaikkal – akár végzetes is lehet. És ott van Bider, aki mindig előttük jár egy lépéssel. Aki játszik velük. És aki erősebb, mint valaha. A Páratlanok-trilógia utolsó kötetében újra mérlegre kerül minden emberi kapcsolat. A barátság is. A szerelem is. És kiderül, kik képesek áldozatot hozni a másikért. Tagok ajánlása: 12 éves kortól állat fantasy farkas férfi főszereplő ifjúsági kaland kalandregény magyar magyar nyelvű magyar szerző Oroszország regény sorozat része > Ciceró, Budapest, 2019 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Penelope Fitzgerald-A könyvesbolt / A part mentén Nincs bizalma könyvesbolthoz, nincs is könyvesboltja egy kelet-angliai városka lakóinak, amióta egy könyvkereskedő leütött egy okvetlenkedő vevőt. Ugyancsak fölkavarja hát a kedélyeket, hogy az évek óta lakatlan – csak kísértetjárta … – házban boltot nyit A könyvesbolt józan eszű hősnője. Hadakozhat is a helyi intrikával, a közeli pornószaküzlet konkurrenciájával, maradiak világszemléletével, „kopogó szellemmel”, s a vihar hullámai fölcsapnak a parlament felsőházáig is. Nagyregényt megérő anyagot tömörít kisregénybe az írónő, aki kedveli a cselekményességet, aki az elmúlt években regényével is osztatlan sikert aratott hazájában, és akinek kalandos élete is önként kínál témákat: volt a BBC munkatársa, kávéfőzőnő, főiskolai tanár, újságíró, dolgozott könyvesboltban, és lakott három gyerekével egy temzei bárkán, amely egy szép napon elsüllyedt. Innen a másik regény, A part mentén környezete, típusai: egy bárkalakó kolóniáé. Művészek és életművészek élnek szilárd talaj és víz határán, kiérdemesült festők, keménykalapos-esernyős urak (reggelente taxin járnak be hivatalukba), elhagyott asszonyok, betörők, orgazdák, prostituáltak. Vitorlázók fúlnak vízbe, műtárgyakat ásnak ki a folyó iszapjából a felnőtteknél érettebbre edződött gyerekek. A hatvanas évek „kicsapongó London”-ába ágyazott mozgalmas történetnek szereplője, hőse még a Temze is, vagy legalább időtlen háttere. Eredeti cím: The Bookshop / Offshore Eredeti megjelenés éve: 1979 Tartalomjegyzék 1950-es évek 1960-as évek 20. század Booker-díj brit szerző könyvesbolt magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető > Magvető, Budapest, 1982 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --1 point
-
Sarah Rose-Legendás lányok Izgalmas kémtörténetek tele romantikával, küzdelemmel, kódnevekkel, felrobbantott vonatokkal, bátorsággal és sok-sok árulással – a Legendás lányok igaz történeteiből kiderül, mire képesek a nők, ha nemes ügyért kell harcba szállni. A kötet szerzője, Sarah Rose a brit titkosszolgálat különleges egységének hosszú időre titkosított dokumentumait dolgozta fel. Az egyedülálló iratok, naplók, személyes beszámolók olyan hadműveletekről szólnak, amelyek során fiatal nőket képeztek ki arra, hogy a frontvonal mögé átdobva a megszállt Franciaország területén segítsék az ellenállás tevékenységét. Az életüket nap mint nap kockára tevő fiatal ellenállók pontosan tudták, mi vár rájuk, ha a Gestapo kezei közé kerülnek – ami sajnos több esetben be is következett. Ám ennek dacára a bátor nők igyekeztek kitartani a fedőtörténetük mellett, és próbálták megúszni a letartóztatást, vagy elviselni a kínzásokat. Feladatkörükbe tartozott, hogy fogadják és rejtegessék a folyamatosan érkező szabotőr honfitársaikat, akadályozzák a nácik hadműveleteit, valamint információkkal lássák el a titkosszolgálatot – így a lányok igen fontos szerepet kaptak a pontosan hetvenöt évvel ezelőtti partraszállás, az ún. D-nap előkészítésében is. 2. világháború 20. század amerikai szerző Anglia brit Franciaország hadviselés ismeretterjesztő kémregény magyar nyelvű nők regény történelmi regény > Partvonal, Budapest, 2019 350 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155783869 · Fordította: Striker Judit > Partvonal, Budapest, 2019 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Rákosi Jenő - A magyarságért (1914) Tárcák, esszék, programírások "Az újságíró az bizony olyan, mint egy könnyelmű, délceg, gondtalan Don Juán: szeretkezve csatangol rendetlen muzsájával keresztül-kasul az élet berkein és szórván szerelmét, egyre hagyogatja el e szerelem gyümölcseit... Azután egy napon jön az Élet kiadótársaság (mint a szá-monkérő Végzet) és összeszedi az elhagyott porontyokat, kimosdatja, ki is fésüli, sorakoztatja glédába és helyet kér nekik, sajnos ott, ahol aki helyet kér, mérlegre is tétetik és megméretik... " TARTALOM Egy szó többiek elé. A magyar glóbusz. A nemzeti nyelv. A nyelv kultusza. A purizmus. Nemzetiségi kérdésünk. Hazafiság és művészet. A szabad sajtó 50. születésnapján. Költészet. Gyermekirodalom. Modern versek. Magyar zene. A magyar író. A dráma szabályairól. Bánk bán. Madách. Arany János. Gyulai Pál. Greguss Ágost. Salamon Ferenc. Erkel Elek. Versek és versírók. Munkácsy Mihály. Az Isten-ember. Szigeti József. Tamássi József. Lukácsy Sándor. Csatai Zsófi. Klárné Angyal Ilka. Ifjúkori emlékeimből. A mi diáktanyánk. Komócsy József. Legkedvesebb könyveim. Német városok. Lenau. Oberammergau. Banquo szelleme. Shylock Párisban. Coquelin. Homér. Arisztofanesz. A kéoszi csalogány. Szokratesz. letöltés epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content] pdf [Hidden Content] -1 point
-
Tom Clancy - Marc Cameron: A becsület törvénye Tom Clancy #1 New York Times bestsellersorozatának legújabb története barátságok és digitális kódok hálózatán át vezeti az olvasókat.Az Amerikai Egyesült Államok elnökeként Jack Ryannek nap mint nap komoly kihívásokkal kell szembenéznie, ám egy nemzetközi incidens személyes ügyévé válik: gyerekkori legjobb barátja, Pat West atya Indonéziában nyújt lelki szolgálatot a szegényeknek, ám iszlámellenes tevékenység vádjával letartóztatják. Ryan elnök minden követ megmozgatva próbálja kiszabadítani barátját, de hivatalos úton nincs oka fellépni Indonézia ellen. Így a Campus műveleti tisztekből álló csapatára támaszkodik, hogy felderítsék az ügyet. Egy rejtett üzenetben komoly és szélesebb nemzetközi távlatokat sejtető nyomot kap az atyától, amelyen elindulva immár az Egyesült Államok, Indonézia és Kína érdekütközéseire derül fény. Az atya egy rendkívül veszélyes technológiai eszközről ad hírt – egy szoftverről, amelyről a kínai hírszerzés is tudomást szerzett, és amelyet az ázsiai nagyhatalom a saját céljai szolgálatába kíván állítani.Földön, vízen, levegőben megkezdődik a küzdelem a veszedelmes szoftver megszerzéséért. Indonézia, Kína és az Egyesült Államok területén kormányok, titkosszolgálatok, speciális katonai egységek és több tucat különféle nemzetiségű szereplő indít váltakozó sikerű hajszát a mesterséges intelligencia e példátlanul baljós terméke után.Az Egyesült Államok elnökének és a Campus műveleti tisztjeinek elhivatott fáradozása nyomán a szövevényes történet végére nem marad elvarratlan szál. epub [Hidden Content]1 point
-
Lost in Space - Elveszve az űrben (2021) 3. ÉVAD. SD. 720p. 1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG szinkronizált amerikai családi kalandfilm, drámasorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Molly Parker Maureen Robinson Toby Stephens John Robinson Maxwell Jenkins Will Robinson Taylor Russell Judy Robinson Mina Sundwall Penny Robinson Ignacio Serricchio Don West Parker Posey Dr. Smith Brian Steele The Robot Amelia Burstyn Diane Raza Jaffrey Victor Dhar Alkotók rendező: Tim Southam Stephen Surjik forgatókönyvíró: Matt Sazama Burk Sharpless Vivian Lee executive producer: Kevin Burns Jon Jashni zene: Christopher Lennertz operatőr: Sam McCurdy vágó: Mark Hartzell 2046-ot írunk, amikor a kolonizáló Anyahajót váratlanul megtámadják. A kényszerleszállást követően pedig utasai egy addig teljesen ismeretlen és felfedezetlen bolygón találják magukat. PirateClub MediaInfo 2 Lost.in.Space.S03E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 1,56 GiB Hossz: 00:54:31.894 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 2 682 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 3.ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] VÉGE A SOROZATNAK.1 point
-
Anne - A Taboo Parody (2018) Title: Anne - A Taboo Parody Year: 2018 Country: USA Genre: 18+ Teens, Big Budget, Domination, Feature, Orgy, Parody. Duration: 04:38:55 Studio: Pure Taboo Cast: Casey Calvert, Whitney Wright, Elena Koshka, Jane Wilde, Mick Blue, Sarah Vandella, Steve Holmes, Kristen Scott, Ashley Adams, Ember Snow, Tommy Pistol, Derrick Pierce, Dick Chibbles, Seth Gamble, Chloe Foster, Eliza Jane, Vienna Black, Scarlett Mae, Elle Voneva. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,97 fps(r) File Size: 4,94 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
Blacked Raw V6 (2018) Title: Blacked Raw V6 Year: 2018 Country: USA Genre: BBC, Big Cocks, Couples, Interracial. Duration: 02:10:10 Studio: Blacked Raw Cast: Abella Danger, Lena Paul, Kylie Page, Giselle Palmer, Jason Luv, Nat Turnher, Joss Lescaf. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,97 fps(r) File Size: 4,69 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
After Dark (2018) Title: After Dark Year: 2018 Country: USA Genre: 2019 AVN Award Winners, Big Budget, Big Cocks, Couples, Feature, Interracial, Orgy, Star Showcase. Duration: 03:55:52 Studio: Vixen Cast: Angela White, Adriana Chechik, Mia Malkova, Abella Danger, Jessa Rhodes, Tori Black, Ana Foxxx, Janice Griffith, Mick Blue, Kira Noir, Alex Jones, Vicki Chase, Ryan Driller, Ricky Johnson, Bambino, Ivy Wolfe. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,97 fps(r) File Size: 4,91 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
Náray Tamás - Zarah 1-3. (2017-2019) Formátum: epub, mobi | Méret: 2.5MB Leírás: 1. Náray Tamás: Zarah 2. Náray Tamás: Zarah öröksége 3. Náray Tamás: Zarah álma Zarah Winter szerető családba, fényűző körülmények és csodás műkincsek közé született, s egy tökéletes világban ennek megfelelő élet is várt volna rá. Ám hamar meg kell tanulnia, hogy az 1930-as évek Németországában mindennek épp az ellenkezője igaz. De hiába veszik el tőle a családját, az otthonát, a hazáját, sőt még a nevét is, Zarah mindvégig kitart. A legreménytelenebb helyzetekben is hű marad önmagához és szerettei emlékéhez, akikkel élete végén egy különös véletlen közelebb hozza őket egymáshoz, mint Zarah valaha is remélte volna. Náray Tamás új regénye egy történelmi korszakokon, generációkon és országhatárokon átívelő, mozgalmas családtörténet, mely egy kivételes asszony sorsán keresztül mesél a huszadik századról, szerelemről, árulásról, sikerekről, kudarcokról és a boldogság áráról, amelyet így vagy úgy, de mindenkinek meg kell fizetnie. [Hidden Content]1 point
-
Tom Clancy - Mark Greaney: Veszélyzóna TOM CLANCY, a katonai-politikai thriller mesterének kedvelt főhősei ezúttal a cyberhadviselés veszélyeivel találják szembe magukat.A Kínai Népköztársaságban egy meghiúsult puccskísérlet után Vej Csen Lin elnök kénytelen szabad kezet adni Szo Ko Csiang tábornoknak, ami súlyos következményekkel jár. A háborúpárti katonai vezető hatására a kínai vezetés saját protektorátusának kiáltja ki a Dél-kínai-tengert, és előkészíti Tajvan invázióját. Jack Ryan elnöknek újabb nemzetközi fenyegetéssel kell szembenéznie. Az USA kormányának feltett szándéka, hogy megakadályozza Kína törekvéseit, de a várható tengeri hadviselés kockázata hatalmas. Kína azonban több fronton támad: a cybertérben nyílt új hadszíntér soha nem látott veszélyeket tartogat Amerika számára.Úgy tűnik, ifjabb Jack Ryan és a hírszerzési szupercsapat lehet az utolsó ütőkártya, amit Amerika előhúzhat a tarsolyából. Csakhogy van egy bökkenő: valaki tudomást szerzett a titkos kémszervezetről, így maga a Campus és a Hendley Részvénytársaság léte is kockán forog. [Hidden Content]1 point
-
Tom Clancy - Steve Pieczenik: A központ (Központ 1) Egy dél-koreai terrorista csoport – északiaknak álcázva magukat – Szöulban felrobbantja egy naggyűlés hangosító autóját. A cél nem kétséges: háborút kirobbantani Észak és Dél között, s közben belekeverni az Egyesült Államokat is.Amikor megérkezik a döbbenetes esemény híre, Chevy Chase-ben az USA Kríziskezelő Központjában Paul Hood és teamja – versenyt futva az idővel, és felhasználva a legmodernebb technikai eszközöket – mindent elkövet, hogy elhárítsa a veszélyes és fenyegető terrorista játszmát.Tom Clancy napjaink legsikeresebb bestseller szerzője, könyveiből eddig több mint 14 millió példány kelt el. Neve ismerősen és jól hangzik a Vadászat a Vörös Októberre és a Harrison Ford főszereplésével forgatott Férfias Játékok című filmek sikere óta. Legújabb regénye egyetlen nap lebilincselően izgalmas története, letehetetlen olvasmány. [Hidden Content] Tom Clancy - Steve Pieczenik: Tükörkép (Központ 2) Fel fog-e épülni, s működni fog-e a szupertitkos, ultramodern, minden eddigit felülmúló Információs Központ? És ha igen, tervezőinek, létrehozóinak célját szolgálja-e majd? Vagy lesznek más emberek, akik képesek megakadályozni, hogy a rossz, a korlátolt erőszak győzzön? A napjainkban játszódó regény cselekménye annyira izgalmas, fordulatos, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire reális és lehetséges eseményeket ír le.Tom Clancy napjaink egyik legsikeresebb bestseller szerzője, könyveiből eddig több mint 14 millió példány kelt el. Neve ismerősen és jól hangzik a Vadászat a Vörös Októberre és a Harrison Ford főszereplésével forgatott Férfias játékok című filmek sikere óta. [Hidden Content] Tom Clancy - Steve Pieczenik: Harcban a felforgatók ellen (Központ 3) Korea és az orosz Távol-Kelet után, Nyugat-Európában lép akcióba a Központ egyik részlege, ezúttal maga az igazgató és két vezető munkatársa: a számítógépes főnök és a felderítő tiszt. Németországban és Franciaországban kerülnek szembe szélsőséges szervezetekkel. A számítógépekkel elérhető legmodernebb technika és az emberi helytállás – megannyi feszült és izgalmas helyzeten át – ezúttal is győzelemhez segíti őket. Tom Clancy napjaink egyik legsikeresebb bestseller szerzője, könyveiből eddig több mint 14 millió példány kelt el. Neve ismerősen és jól hangzik a Vadászat a Vörös Októberre és a Harrison Ford főszereplésével forgatott Férfias játékok című filmek sikere óta. [Hidden Content] Tom Clancy - Steve Pieczenik: Hadiállapot 1-2 (központ 4) Az akcióközpont hipertechnológiával felszerelt kamionja felderítést végez Törökország területén, céljuk Szíria és Irak hadmozdulatainak ellenőrzése, valamint a három ország területén ténykedő kurd gerillák tevékenységének megfigyelése. A kurd gerillák egyik legnagyobb szabású terrorakciója éppen erre az időszakra esik: határincidens látszatát keltve elrabolnak egy helikoptert, és ennek segítségével felrobbantják a Föld egyik legnagyobb duzzasztógátját. Menekülés közben, merő véletlenségből, foglyul ejtik a magukat régésznek álcázó amerikaiakat és szupertitkos járművüket. Washington döntésre kényszerül, vagy megpróbálják megmenteni embereiket és a technikát, vagy megsemmisítik; hiszen az eszköz birtokában a terroristák akár a világbékét is veszélyeztethetik. Versenyfutás kezdődik: az idővel, a terroristák és az elhárítás közt, a térség stabilitásának megőrzéséért, a kurd probléma megoldásáért, és természetesen a túszok kiszabadításáért. [Hidden Content]1 point
-
Tom Clancy: Vörös vihar 1-2 Egy mindenre elszánt szélsőséges arab terrorista csoport megtámadja és megsemmisíti a Szovjetunió legnagyobb kőolajtárolóját, egyben megbénítja a további kitermelést is. A megszorító gazdasági helyzetben a Központi Bizottság kardcsörtető politikusai végzetes lépésre szánják el magukat. Elhatározzák, hogy mozgásba hozva az ország hadigépezetét, hatalmas csapással lerohanják Nyugat-Európát, hogy azután rátenyerelhessenek a közel-keleti olajmezőkre. Ezzel megkezdődik a – szerencsére csak fiktív –, de őrült vízió: a harmadik világháború. Izgalmas szárazföldi, tengeri és légi csaták, a lenyűgöző high-tech haditechnika minden fegyverével követik egymást, átszőve emberi sorsokkal, gyengéd szerelmi szálakkal.*Folyik az öldöklő küzdelem, noha a terv kudarcot vallott, ugyanis az összevont csapás és Nyugat-Európa gyors térdrekényszerítése kegyetlen állóháborúvá változott. Letarolja és lángbaborítja Nyugat-Németországot, csaknem megsemmisíti Izlandot. De a legfontosabb hadszíntér az Atlanti-óceán, mivel ahogy Nelson admirális is felismerte, csak az az ország uralhatja a világot, aki a tengereket is uralja. Pusztító ütközetekben elsüllyesztett tengeralattjárók páncélkoporsójába zárva merül hullámsírba száz és száz amerikai szovjet tiszt és tengerész, hogy megszerezze hazájának a győzelmet. De ebben a háborúban egyelőre nincsenek győztesek, csak vesztesek, vér, könny és áldozat… [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tom Clancy: A sejt A szabadságnak ára van. A szabadság mindannyiunké. A számlát azonban egyetlen ember fizeti. Az információ korában az NSA, az Amerikai Egyesült Államok Adatbiztonsági Hivatala stratégiai szerepet játszik a nemzetbiztonság megvédésében. Mivel az ellenség technikája és harcmodora állandóan fejlődik, a hivatalnak is folyamatosan új harcvonalakat kell nyitnia. Ezek az „Echelon”-ok. Az éppen aktuális a harmadik, a Third Echelon. A Third Echelon létezését az Egyesült Államok kormánya tagadja, de ettől az még nagyon is létezik, ahogyan léteznek és működnek az ügynökei is. Magányosan, láthatatlanul, halálos hatékonysággal. Ők a „Splinter Cell”-ek. A Sejtek, akiknek bármit jogukban áll megtenni, hogy megvédjék Amerikát. [Hidden Content]1 point
-
Tom Clancy: A medve és a sárkány Clancy regénye nem is lehetne aktuálisabb: lapjain, akárcsak napjaink valóságában, nemzetállamok mozgolódnak, egy erőforrásokra éhező Kína feni a fogát kelet-szibériai területekre, és olcsó távol-keleti dömpingáru veszélyezteti a nyugati gazdaságokat. Jack Ryan, akit egy tragédia folytán az Amerikai Egyesült Államok elnökévé léptettek elő (1. Elnöki játszma), a támogatásáról biztosítja az oroszokat, és megsürgeti felvételüket a NATO-ba. Az elnök azonban nemcsak a fegyverek erejében bízik, hanem a nyilvánosságtól is segítséget remél, ezért tanácsadóival dacolva olyan dokumentumokkal árasztja el a világhálót, melyektől azt reméli, hogy sokkolni fogják a félrevezetett kínai közvéleményt… [Hidden Content]1 point
-
Tom Clancy: A rettegés arénája Jack Ryan ügynök ezúttal minden eddiginél fontosabb megbízást kap. Az öbölháború véget ért, ám egy izraeli nukleáris fegyvernek nyoma veszett. Az új orosz elnökben gyanús, veszélyes embert lát az amerikai kormány, ezért ráállítják Jacket, hogy tartsa szemmel. Eközben azonban kiderül, hogy egy terroristacsoport szerezte meg a nukleáris robbanóeszközt, amit amerikai területen akarnak felrobbantani, majd az oroszokra hárítani a felelősséget, hogy ezzel világméretű konfliktust robbantsanak ki. Csak Jack Ryan képes megakadályozni a közelgő katasztrófát.Egyedül Tom Clancy képes ilyen valósághű, drámai, ragyogóan mozgalmas cselekményt megalkotni, mint A rettegés arénájában felvázolt, eposzi méreteket öltő krízis. Jack Ryan – a Vadászat a Vörös Októberre, a Veszélyzóna, a Krízis és a Célkeresztben hőse – lélegzetelállító, bravúros katonai akcióval, csúcstechnológiai háttérrel és pszichológiai erővel tér vissza az olvasókhoz. [Hidden Content]1 point
-
Come Inside Daddy 2 (2018) Title: Come Inside Daddy 2 Year: 2018 Country: USA Genre: Legal Teens, Cream Pie, Cumshots, Family Roleplay, Gonzo, Older Men. Duration: 02:31:57 Studio: BANG! Cast: Alyssa Cole, Aurora Belle, Marina Woods, Serenity Haze. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 60,00 fps(r) File Size: 5.44 GB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00