Jump to content
PirateClub.hu

Sétáló akkutöltő


Szipi
 Share

Recommended Posts

Sétáló akkutöltő

 

Kevés kínosabb érzés van, mint amikor valamilyen kritikus helyzetben rádöbbenünk, hogy mobiltelefonunk már a végét járja, mert lemerült benne az akkumulátor. Ha éppen turista-úton vagyunk, vagy meredek sziklafalon kapaszkodunk fölfelé, nemigen kereshetünk villamos csatlakozót, amelynek segítségével ismét feltölthetjük áramforrásunkat.

 

Egy amerikai kutatóval, Larry Rome-mai is valószínűleg ez történt, amikor felötlött benne a gondolat, hogy olyan akkumulátor-feltöltőt kellene a hátizsákjába rejtenie, amely a járás energiáját hasznosítja. Gyaloglás közben ugyanis testünk fordított ingaként mozog. Amikor letesszük az egyik lábunkat, csípőnk ezen lendül át, miközben négy-hét centimétert mozog fölfelé, azután lefelé.

A feltaláló ezért olyan hátizsákot szerkesztett, amelyben vezetősínként működő függőleges rudakon rugóval terhelt fémlemez csúszkál föl és le. Eközben a lemezhez erősített fogasléc megforgatja egy dinamónak a kontrafékhez hasonló tengelykerekét, és ezzel áramot fejleszt.

Ilyen módon körülbelül hét watt teljesítmény érhető el, amely bőven elég egy mobiltelefon működtetéséhez, sőt, még a színes képernyős, energiafaló, modern változatokhoz vagy akár egy műhold-navigációs (GPS) készülékhez is. A járás sebességének növelésével vagy a mozgó lemez többletterhelésével az áramfejlesztő teljesítménye is fokozható.

Link to comment
Share on other sites

nagyon tudnék értékelni egy ilyen kütyüt, és tuti nagy szükség lenne rá, mivel tényleg kiborító ha egy fontos élethelyzetben lemerül a teló. szipi

Link to comment
Share on other sites

gyerekek! ha ez a tény igaz, akkor én állandóan fel lennék töltve, mert írtó sokat megyek, azaz kirándulok. ingaként áramot fejlesztenék?? ez nagyon jóóóó. :lol: szipi

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

jajj, nagyon kedvesek vagytok, hogy ennyire gondoltok rám, és ily módon is a hasznomat vennétek. szóval turbósítanom kellene magamat. :lol: szipi

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...