Jump to content
Niet

Saját versek és prózai művek

Recommended Posts

E.Draven ez nagyon szép nagyon tetszik elismerésem!

Share this post


Link to post
Share on other sites

Köszönöm, bár ne lett volna ami megihlette :) és hogy ne legyen teljesen off a hozzászólásom:

 

A fényes angyalok tehetetlenek

A sötét Föld felett

Csak vastag falú bunkerek

Óvhatják az életet

 

 

Látod lábaid előtt a porban

Az összetört glóriát

Örvendezett a pokol

S kifordult magából a világ

 

  • Upvote 1

Share this post


Link to post
Share on other sites
Végtelenül egyszerű

Te csak mész, amerre vezet az út,
de a toll a kezedből, már régen kihullt.
épp csak elindulsz, máris elvisz a gondolat heve,
szíved rögtön vágyakkal lesz tele.

Élet, halál... egyre megy, te élsz!
habár nem tudod merre, végül mégis odaérsz
ahová szíved gondolni se mert,
a lépések pora nagy vihart kevert.

Mind örökké élünk létezés nélkül,
S létezünk.
Mind meghalunk elmúlás nélkül,
hisz mindig itt leszünk.
Kicsinyes vágyak? Istenek, démonok mind
felettünk.
Mindegy merre, csak menjünk,
Csak előre menjünk!


(2011.02.02)

Share this post


Link to post
Share on other sites
Vér áztatta

Vér áztatta, vér vezette újra izzó, sajgó szívem,
s ha azt mondja állj, miben kéne mégis hinnem?
Arcom sajog sok pofontól, kaptam én is eleget,
az élet mért rám nem kevésbé hideget, mint meleget.


(2011.02.22)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Mese a rózsáról

 

 

Egyszer volt, hol nem volt,

Volt egyszer egy mező.

Eme mezőn folyt egy patak

Rajta vízilevél és azon békákból egy csapat.

A nap sütött az ég kék volt,

Ekkor láték egy szempárt, mely derűs mint az égbolt.

A tiéd volt az, és egyből tudtam:

"Kellesz nekem" - s nem mozdultam,

Vártam, figyeltelek: vajon kivel és merre mégy?

Eme szerelemre lesz-e valaha remény?

 

Úri hölgy voltál, a király leánya,

Bátorságom tovaszállt: ez hát szerelmem átka?

Aztán mégis úgy döntöttem,

Én leszek a vőlegény, és te pedig a mátka!

Lóra pattantam, és apád elé ballagtam.

"Add nékem a királylányt, ő minden álmom!"

"Nem úgy megy az!" - mondá,

"Álld ki a próbákat! Rögtön itt van három.

Ha teljesíted őket, talán tiéd lesz a lányom!"

 

Első próbám az volt, hogy kutassam fel a rengeteget,

És győzzem le a benne rejlő szörnyeteget.

Feladatom elvégeztem: legyőztem a sárkányt,

Ezzel megfékezve sok halált és járványt.

A király hálás volt, de óvatosságra intett:

"Van még feladat, nem csináltad meg mindet!"

Majd felküldött a hegyekbe, a tudás próbájára,

Hogy megkeressem és belépjek, az ősöreg portájára.

Választ kellett adnom: hány csillag van az égen?

És én feleltem: "-Annyi, mint tengernek vízében."

A feladat megkívánta, hogy az öreget levigyem a várba,

És elmondja ítéletét, és kiderült, mindez nem volt hiába:

"Királyom, e legény egysmint gazdag s árva!

Tudásának földeden sohasem lesz párja!"

"Úgy - mondá a király akkor már csak egy dolog van hátra.

A végső próba nem más, mint maga a türelem:

leányom még nem áll készen, nem tudja, hogy mi legyen!

Bátorságod és tudásod lenyűgözte,

Ám a házas élet és a boldogság számára nem függ össze.

Szeret téged, és veled akar lenni,

De még nem kész érted mindent latba vetni.

 

Immár századik esztendeje várok,

Szerelmünk s gyümölcse, minden csak egy álom.

S valóban: a végső próba mindközül a legnehezebb,

Mivel felütötte fejét a szörny, melytől még most is reszketek:

A kétely az, mely megpróbált áldozatául szedni,

Vajon megéri-e örökre szerelmesnek lenni?

Megéri várni rád? Felidézem szép szemed,

És rájöttem szeretlek, s hogy tétováztam, döbbenet.

 

Egyszer volt, hol nem volt,

Volt egyszer egy mező.

Eme mezőn folyt egy patak

Rajta vízilevél és azon békákból egy csapat.

Fent van a hold, csillagos az ég,

S a puszta közepén térdepelek én.

Több és több a kétség,

Egyre fogy a remény,

De mit ér az életem,

Ha Te nem vagy enyém?

 

---------------------------

 

Valentin-napra írtam pár hete, irodalomórára. Nagy siker lett, a lánynak is tetszett akihez szólt. :D

 

  • Upvote 1

Share this post


Link to post
Share on other sites

Vándor

 

A vándor már régóta várt

Keserűség járta át dalát

S éjjelente a csillagokra nézve

Áhított nyugalmát remélte

 

Útján csak a szél kísérte

Jó párszor meg is tépte

Vén kalapját is lefújta

De a vándor meg se szólta

 

Csak kacagott a téli szél

Meg nem értve hogy miért

Űzött ez a komor vándor

S miért jobb néki mindig máshol

 

A vándor szívre álmok törtek

Érezte hogy fáj a földnek

Próbált sokszor harcot vívni

De csak esőben mert sírni

 

Útjába kerültek városok

Vagy áldók vagy szitkosok

Ha marasztalták hallgatott

Mert hívták a komor hajnalok

 

Élt mindenen kívül

S mikor végül

Elnyűtte a fájdalom

Elment egy hideg hajnalon

 

Még poros volt az út

És a téli szél is fújt

Mint mindig ahogy szeretett

De akkor már nem nevetett

 

1997

 

  • Upvote 1

Share this post


Link to post
Share on other sites

Sajna egy darabig nem tudtam a fórumra írni, de ez alatt is születtek új munkák :)

 

Édes rémálmok

 

Rémet álmodtam. Szépet, mit elvett a sors.

Záport, erdőt, friss harmatot,

mire ócska kerék csúf sara felcsapott.

Csengő nevetést, mit gonosz kacaj túlordított.

Szivárványt, barnát, feketét,

Édes szívet, mit emészt a fekély...

 

Gyöngyöket, mit vörösre festett a vér,

Édes álmot, mihez démon keze ér.

Kék szemeket, sárgát, vöröset.

Egy lágy hangot, mi méreggel megetet,

Láttam édes arcokat, most zöldek, gonoszak...

Mi béke volt egykor... most megnyugvást nem hoznak.

(2011. 03. 17.)

 

Szív polémia

 

Egy piciny pontnak indult

majd óriássá lett mégis

szívében vihar dúlt,

de hallgat most az ég is.

 

Langy habok simítják

nem érti még miért

szívét útra dobják,

elmúlt tetteiért.

 

Felüvöltne még, merne is ha tudna,

de csend a szívén ülve,

ajkán vastag dunna.

 

porba hullik arcáról egy apró csepp harag,

s bár érzi húz az örvény,

a víz mégis hallgatag.

 

(2011.03.30)

 

Vadvirág

 

Égig érő virágok,

de mindnek szirma hullt.

Tiszta hanggal kiáltok,

de színe megfakult.

 

Vérzik hát a régi seb,

bár éppen csak szivárog

Feltépték rút tövisek.

Fenn varjú károg.

 

Azt károgja "várni rád!"

s én csőrébe nevetek,

Legyőztem már holt hadát,

nem birkózom veletek.

 

Nem küzdök a múlt ügyért,

szívem zord hahota,

nem pazarlok többre vért,

zárva lelkem ablaka.

 

(2011.04.04)

 

Hullócsillag

 

Földre zúg egy égi jel

s te nem törődve rajta

csak általlépsz felette

hangját meg se hallva

 

s eltűnődni később

hisz láttad ő az élet

porban fekve hagytad

most mért törődne véled?

(2011. 04. 11.)

 

Gesztenye

 

Két gesztenye elbujdosott

Barna lomb mögé,

Bújócskáznak nevetnek ott

Rejtekem felé.

 

Földön ülve mezítelen

két szép kis bogár,

mind a kettő engem figyel,

kergetőzne már.

 

Libben-lobban könnyű fátyol,

zúg a vízesés

Tűzzel, vérrel elvarázsol,

Valós és mesés.

 

Földre ránt az égi álom

Mellé húz a vágy,

Bőre illat, elsimítom,

lángol, hangja lágy.

 

sóhajt, mikor szíve dobban,

s egy a két világ,

teste mámor, lelke roppan,

körme belém vág!

 

Fájdalom, most kéjes ária

másodperces ár-apája,

reszket, robban ő s a párja,

S zúg a bársony éj.

 

(2011.06.30.)

 

Csak por, csak hús és vér

 

Üres puszták,

betegségek,

rühes kutyát,

ferde képek,

 

sötét tájak,

csonka testek,

szívem mélyén

mit kerestek?

 

Élni vágynak?

Híre hamva...

Miben hisztek

elrohadva?

 

Szürke árnyak,

ferdeségek

szép szívembe

m'ért petéztek?

 

Élet ígér,

halál kínál.

Mind csak ábránd

m'ért találnál?

 

Vér és anyag

ez vagy édes,

élni? Kérlek.

Nem vagy képes.

 

Dobban, lüktet,

egy az ember,

próbál hinni,

szeret, ha mer.

 

Mégis ébren,

félelemmel,

álmok nélkül

Isten sem kell.

 

Hinni buzgón,

mint a balga,

viszik máris

vágóhídra,

 

S bízik, remél!

Nem törődöm!

Izzik, megfagy,

eltűnődőm.

 

Vágyak nélkül

boldog vagy-e?

Így megélni

béklyó nemde?

 

Nem csalódom,

nem tévedek,

nem ígérek,

nem kérdezek.

 

Nem szeretni?

Nem törődni?

Halál nélkül

nem élhetek.

 

(2011.09.05)

 

Nagyjából ez az elmúlt idők termése, meg egy nagy halom befejezésre váró alkotás, amiken még dolgozom :) Véleményeket várok, mert még nem kaptam senkitől :)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Egy régebbi dalszövegem:

 

 

Sötétben a mélyben és hidegen némán,

Rideg tavak vizében és az álmaid falján,

Felébredsz és fázol mindened reszket,

Húsod hûlni készü érzed ez a végzet.

 

Tavasz volt és tél lett,

Soha sem volt nyár,

Alkonyatból ébredt,

De mindig megtalál.

 

Édes hideg téli szél,

Mely átjárja mindened,

Lelked egyben nyugodt,

De belülrõl szenved.....szenved...szenved

 

Tud miért és hogyan, márcsak az a kérdés belátod e,hogy:

 

Nem csak te vagy nem csak te élsz,

Nincsen semmid csak amikor félsz,

Nem te vagy itt a legnagyobb hatalom,

Ahogy téged eltipor,föld lészen a sírodon

 

Bármikor kettétör a gyönyörûséges erõ,

Melyben ott van minden felhõ,

Minden sugár minden csepp és minden fújása,

Természetünk egyetlen, és igaz csapása!

 

 

 

 

 

  • Upvote 1

Share this post


Link to post
Share on other sites

Ma írtam, remélem örömötöket lelitek benne. :)

 

Folt a papíron

 

Tintafoltként megszülettem,

ócska, zord papíron,

nem tervezett senki vélem,

nem szenvedte kínom.

 

Beszippantott hát magába

halott és sárga lap,

nem hiányzok, mindhiába,

kerül a fény, s a Nap.

 

Ültem ottan én magamba,

egyedül s hidegen,

fény felé még csak kinyúlva

búcsúztam csendesen.

 

S majd' igazi, szürke álom,

hogy fény leszek s csodás,

önmagamban megtalálom,

mi bolond vágyódás...

 

Színem lesz és formám! És én

fakasztok könnyeket!

Széppé válik mind a végén,

ha Én mondok rímeket!

 

De más a sors, és más a vég,

s valóra vállt álom,

hogy fényt adok, bár földem ég,

többre nem is vágyom.

 

(2012. 04. 03.)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Ezt két napja írtam:

 

Démon

 

Vérhas, Tűz és fájdalom,

mi oly sok éve hallik...

Mért nem látom könnyedet,

mely kebeledre hullik?

 

Miért szólsz, ha nem zavar

az oly sok évnyi pestis,

mely sorsnak gátat állít?

Te okoztad ezt is!

 

Mért hagyja el ajkadat

az égig érő átok,

ha előtted holtakat,

mögötted füstöt látok?

 

Átkozd te is önmagad,

mert rútul élsz te démon!

Majd, ha szíved megszakad,

táncolunk a síron.

 

De addig még onthatod

az árvák tiszta vérét!

addig még megronthatod

a világ minden szépét.

 

Dobhatsz égő parazsat

az erdők magzatára,

s kérded síri hangodon

`Mit ártott a pára? `

 

S végül minden összejön,

Halálod gyors és kába,

szenny neved fényre mossák,

belépsz a Kánaánba.

 

(2012.05.26.)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Úgy sír úgy ölel és mikor csak rám nevet

Oly boldogság együtt lenni csak te veled

Mikor mellettem vagy elmúlik a bánatom

De, ha nem vagy itt akkor ez fáj nagyon.

 

Érzed mikor csak újra az enyém vagy

Az én szívem téged soha el nem hagy

Szeretlek remélem ezt elhiszed nekem

Maradj mindig örökre együtt én velem.

 

Fogd meg nyugodtan a két kezemet

Ezáltal érted egyre többet tehetek

Mert számodra feléd szeretet létezik

De sajnos sok ember sűrűn vétkezik.

 

Gyere és ölelj át maradj mellettem

Te lehetsz ezáltal végső szerelmem

Érted az én szívem újra fel fellobban

Téged szeretlek a világon legjobban.

  • Upvote 2

Share this post


Link to post
Share on other sites

Éjjel nappal Budapest

"2013 edition"

 

Hanna koppan,

Marci csontja roppan,

Joe papa izomzata nagyon ott van.

Share this post


Link to post
Share on other sites

(High school high)

 

Szétrobban már a búrám

és a tököm is terem így hát

fogtam a csajom és elhúztam

vele Tök stikkes a lotyó ma is

kilőtte magát mégis még mindíg

vele lógok mert bítom a jó szagát.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Talgorius Grendar - Gondolkodom

Gondolkodom, ezernyi tarka gondolat,
Mint lepkeszárnyon szálló röpke pillanat, tovalibben.
Ám a szív rejtekén valahol mélyen itt benn,
Az igaz érzés örökre megmarad.

 

Talgorius Grendar - Ébredés

Sötét álmok járták át a testem.
Egy feneketlen fekete verembe estem.
Úgy éreztem itt a vége már.
Rám e földön semmi jó se vár.
De rájöttem, lehet még remény
Az éjszakámat áttörte a fény.
Örvendeztem, ez nem tévedés.
Szemem felnyílt, jött az ébredés.

Talgorius Grendar - Téli vers

Sötétbe borult az este,
leste a fiú a fát.
az igaz boldogságot kereste,
ám csupán ágakat talált.

Felnézett ekkor az égre,
végre kigyúlt egy fény.
Éledni kezdett szívében,
a hunyni készült remény.

Történik valami újra,
jöhet valami jó!
Ekkor a tél esti csendben,
esni kezdett a hó.


Talgorius Grendar - Fekete éjben fekete csend


Fekete éjben fekete csend.
Hol van a fent, és hol van a lent?
Hol van az idő, és hol van a tér?
Van e valaki, aki még él?
Van e valaki, ki vigyáz reád?
s szelíden suttogja, jó éjszakát.
Eltűnt a fa a fű a virág.
Nincsen már semmi üres a világ.
Fekete éjben fekete csend.
Sehol a fent és sehol a lent.

Talgorius Grendar - Álmodom (dalszöveg)

Álmodom, ezernyi fénylő csillagot
Mely odafenn az égen csendesen ragyog
Vadvirágos rétet, zengő madarat
Vizekben úszkáló színes halakat

Valósággá válhat, ami álom volt csupán
Útra kelhetünk egy szép napos délután
Nézhetjük a felhőket, s az égszínkék eget
Integetünk, s a fáknak lombja visszainteget

Álmodom vad bércet, havas hegytetőt
Zöld színben pompázó erdei fenyőt
Rókát, őzet, szarvast, mindent, ami szép
s megdobogtatja az emberek szívét

Valósággá válhat, ami álom volt csupán
Útra kelhetünk egy szép napos délután
Nézhetjük a felhőket, s az égszínkék eget
Integetünk, s a fáknak lombja visszainteget

Talgorius Grendar - Költő hová tűnt a lelked?

Költő hová tűnt a lelked?
Ajkadról hová lett a szó?
A világ az igazságot várja.
Hisz újra bízni, s hinni volna jó.

Bízni, hogy jöhet még szebb holnap.
Hinni, hogy örök a remény,
és élhetőbbé tehető az élet,
bármilyen zord, sivár, és kemény.

Ébredj költő, zengjen hát a versed!
Elnémítva minden hazug szót.
Hirdesd újra a tiszta igazságot!
Mutasd meg a szépet és a jót!

  • Upvote 1

Share this post


Link to post
Share on other sites

Talgorius Grendar

Reszkessetek

1303201479_7590_post.jpg

Reszkessetek kik nyúzzátok e népet
Ha felbuzdul majd a népharag
Hosszan nyúlik a türelemnek húrja
De jaj lesz néktek, hogyha elszakad

Magasan leng odafent a zászló
Fénylőn csillog a rozsdált ősi kard
Százszor próbáltátok eltiporni
De nem tudtátok az igaz hű magyart

Hisz szívünkben most is él a nemzet
Ajkunkon tisztán zeng a dal
És mindörökké megmarad magyarnak
Az ki nem csak szájával magyar

 

 

Talgorius Grendar

HARC

Kemény harc az élet, hosszú évek óta!
Más néha a dallam, de ugyanaz a nóta.
Szomorú szívünket megüli a bánat.
Latroknak adták el szép magyar hazánkat.
Rablók barlangjává lett e kicsiny ország.
A sok jámbor birka tűri, hogy kifosszák.
Meddig marad még így? Ébredj már fel ember!!!
Hiába kiáltunk felébredni nem mer.
Így tűri a sorsát, míg telik az irka.
Legyen végre harcos, nem pediglen birka!

  • Upvote 1

Share this post


Link to post
Share on other sites

Elég régen voltam már itt, sajnos időm nem nagyon engedi mostanában... :) Viszont alkotások születtek azóta, így ezeket megosztanám, ha nem bánjátok :)
 

Napirend

 

Sötétség?
Felvillan.
Álom?
Elillan
és fáj,
újra meg nem talál.
Képek
és fények,
és hangok
és arcok,
szépek,
de rémképek.
Sikít?
Vagy dalol?
A velődig hatol.
Nyitod
és üres,
sötét,
de fényes,
egy óra,
egy párna,
egy zaj,
egy munka
és húz
és nem ereszt,
és megmar
és nem sebez,
és zúg
és unalom,
és szól
és csörög,
és klappol
és csörög,
és egy kép
csak ücsörög,
és séta,
és két falat,
egy szívás,
egy slukk marad,
és csörögés sípol,
és ordít
és bájol,
és lehúz
és eltapos,
és kedves,
de hátba szúr,
és több falat
és több dolog,
és több csörög
és több tapos,
egy slukk
és még egy csepp,
és még csörög,
és még dolog,
és zúg
és ordibál,
és tapos,
és egy tál leves,
és egy óra,
és egy korty víz,
és egy óra,
és egy kapcsoló.
Egy párna
és egy sötét kép, mely felragyog,

és én ismét önmagam vagyok.

 

(2013. június 14.)

 

 

 

Ámító

 

Egy csepp vérrel indult minden.

Ez rántott ki engem innen,
ez taszított ki a fényre,
ki a szűkös meredélyre.
Útra szállott hát a balga: 
álmot kerget, jobbra, balra,
álmok földjén megrekedve
szíve, s esze verekedne,
hisz az álom nem valódi,
minek ezért így vívódni?
Minek kerget tarka lepkét?
Mások ezt már elfeledték.
Miért vágyik hazug szóra?
Lelkét újfent elárulja,
S felébredni újra, s újra,
megfáradván rogyni porba,
űzött vad, mint öreg, beteg,
s éppen csak, hogy nem vagy gyerek.
Szín vagy te is, mint a többi!
Nem tudsz te, csak fényt kerülni!
Színedtől lesz szép az álmom,
fény vagyok, de mégsem látom.

 

 

(2013. november 13.)

 

 

Fázok

 

Színem van, és mégis égek,
Sötét égen fáklyák, fények,
a formák mégis eltakarják
fényed, ha kell, kútba dobják,
színed, ha kell, elkotorják.

Fázok!

Dörren az ég, zúg a felleg,
holtan élve mit kerestek?
Szín nem látszik,
fény nem éget,
szín és csillag így nem élhet.

Fázok!

Sötét lyukba fáklyát dobni,
színét s fényét elzavarni,
hangját, ízét elkaparni,
melegét már nem keresni,
mindent, mi Ő, elfeledni.

Fázok!

Fény vagyok, mi hát az élet?
Szín vagyok, hát miként éled?
Forma? Kényszer, ez csak ékszer...
ide vezet hát a vér el!
Ember vagyok, Béklyó nem kell!

Fázok.

 

(2013. december 23.)

 

 

Úton

 

Úton állok, lápi úton, 
köröttem vad fergeteg, 
nap süt le rám, fénye éget, 
úton állnom nem lehet. 

Lángok égnek messze tőlem, 
köd hozzájuk nem vezet, 
sárban állva, szürke sárban, 
biztos ösvényt nem lelek. 

Derűs égen ezer árnyék, 
s oly sötét e fénynek ága, 
nem hajt itt ki életfámnak 
egyetlen virága. 

Útra lépni? Lápi útra? 
Átölelnek fellegek, 
cirógatnak, vigasztalnak, 
úton állnom nem lehet.

 

(2014. január 18.)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Sziasztok!
Új dologban próbálom ki magam. Egy fiktív útinaplót írok egy fiktív fickónak. :)
Ha minden igaz, akkor naponta lesz új poszt.

http://azujmelo.blogspot.com/
  • Upvote 1

Share this post


Link to post
Share on other sites
MadDave beleolvasgattam, és nagyon jó. :D Érdemes lenne később egy novelláskötetbe összeszedni, és komolyabban foglalkozni vele. ;)

Egy újabb elmeszüleményem, amit több másikhoz hasonlóan egy meditáció során átélt vízióm, illetve benyomásaim értelmezése képpen vetettem papírra... Felettébb kíváncsi vagyok a véleményekre, legyen az akár pozitív, vagy éppen negatív. :)
 
Túl
 
Elhagy most az élet íze,
elhagy itt a vérnek színe,
elkísér egy szörnyű álom,
elbutít e zord határon.
 
S dobok szólnak egyre-egyre
űznek messze, mély verembe
jőnek értem beste férgek
elzuhanva mit sem értek.
 
Furcsa él'tek furcsa árnya
sodor fények ár-apálya
gyökerek közt földbe ásni
fények elől bújni-bújni!
 
mély gödörben, torz sötétben
fények nélkül, lesben szépen
elrejtőzve, szemet hunyva
csendben várni hajnalokra.
 
Álmok szállnak... körbe-körbe!
Emlékek, egy vak tükörbe,
s körbevesznek, elvarázsol,
körbe táncol kerge mámor...
 
Fényt keresve vaksötétben
ülni halvány gyertyafényben,
s őrzöm éltem gyenge lángját,
várom színes könnyű árját,
 
vágyom hőjét, vágyom hangját,
vágyott színét, vad világát,
hogy vezessen fénybe újra,
sötét múltat nem kutatva
 
s húzna-húzna! von magával!
bájos átok kínhalállal
csábít, kínál oly negédes!
Meg sem látom, körme véres.
 
S vidít, bájol hét fejével,
hét aranyló pár szemével,
hét bravúros velejével,
hét pár meleg kebelével.
 
Mégis olybá tűnik gyatra
szívem, s gyomrom felkavarta
nem telíti őt a lélek
nem szól érte drága ének.
 
Nem vidít'na, s nem dicsérne,
boldog földre nem kísérne,
messze túlról nem keresne
s jobbá engem nem nevelne.
 
Nemet mondok, s jő az Arca,
retkes körmével vakarja
mézes-mázos drága leplét,
önnön lényem csalfa tükrét!
 
Rémületben hová kapjak?
Mit ragadjak, merre fussak?
Mit tehetne bátor énem?
Drága bőröm mivel védjem?
 
Kétségek közt eggyé válni,
megtörődve földre rogyni,
szörnyű véggel szembenézni,
zord csapással vérbe fagyni.
 
Megöltél te rusnya barma!
Én voltam a láncod kulcsa,
s most, hogy érzem fogy az élet
itt az időd! Itt a véged.
 
Láncra verted önmagadba.
Szörnyű sárkányt, gyenge marha!
Két kezedben akaratja,
hét feje hull, könny a porba.
 
Teste mind a világ gondja
korhad, mint a kivágott fa.
Gyönge lettem. Gyönge gyermek.
Fénybe nézek, s földre termek.
 
(2014.06.23)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Ej, de ritkás lett ez a téma mostanában... :)
No de itt a legújabb kis szösszenetem, fogadjátok szeretettel:

 

Keresztút
 
Változékony égre vetne
Balga gyermek szép szemet,
Sok nagy tudó látta: Íme
Nyughatatlan tengered!
 
S földre hajtott két bogárral,
Komor vígság, meglehet
Tudja, érzi, úszna árral,
S minden átkot eltemet,
 
De míg a kékség visszahúzza
Elfeledni nem mered,
Élted árján apró bárka:
Meghódított életed.
 
S veszni hagytad másik úton
Drága álmok hajnalát,
Elfogadtad, s megragadtad
Isteneknek ős dalát,
 
Mit útra térve zengtek egyszer
Eltűnődve kék egen,
S elfeledtek százezerszer
Messze habzó tengeren.
 
Keresztút az élet útján,
Elgondolni rettenet,
Pendülés a lantnak húrján,
Édes élet, bús menet.
 
(2014.09.29)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Internetem meg nem vetem

gyorsan eltelt ez a hetem,

de ha nincsen ez kell nekem

mégis jó ha nulla hírem

NINCSVAN.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Összejöttünk te+én évekkel ezelőtt 
A szerelem kettőnk közt szembe jött
Megláttuk egymást szerelembe estünk
Kérlek téged maradjunk örökre együtt.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Oly csodálatos lenne lenni most te veled
Sajnos ezt most valamiért már nem lehet
Szálltunk fent az égen rengeteget együtt
Ami kettőnk között volt hamar megszűnt.

 

Én szerettelek téged, de te el felejtettél
Nem kérném azt soha, mást szeressél
Akkor örülnék, ha újra hozzám szólnál
A szerelmem én nekem csakis te voltál.

 

 

 

 

 

 

Az én szívem örökre marad szabad
Mit érnek a nektek kimondott szavak
Titeket érnek mindig a csalódások
Soha nem látjátok át a valóságot.

 

Én hiába küzdök újra meg újra értetek
Hogy szeretnélek téged nem érted ezt
Az én lelkem tönkre kezd már menni
Ez ellen kellene végre valamit tenni.

 

Hogy legyek úgy valaki, ha nem lehetek a tiéd
Ha nem leszel enyém szívem már örökre kiég
Én megtennék érted mindig, mindenhol bármit
De neked ez egyáltalán már sohasem számít.

 

Az én szívemben pedig van rengeteg érzelem
Annyit kérnék csupán, hogy maradj én velem
Nélküled továbbra én már senki sem lehetek
Boldog lennék mindig együtt újra te veled.

 

 

 

 

 

Olyan jó amikor csak a te szemedbe nézek
Hidd el egyedül szeretlek már csakis téged
Engem csupán már a szíved boldogan éltet
Remélem, hogy szeretlek ezt is meg érzed.

 

Szememben a fény, mint égen a csillag úgy ragyog
Te vagy az a nő akiért mindig, mindenkor vagyok
Nekem nem kell másik nő, hogy boldogabb legyek
Nem is engedném, hogy ilyent veled meg tegyek.

 

 

 

 

 

Tudom, hogy sokszor nagyon nagyot hibázok
Te vagy akihez segélyt kérő szavakat kiáltok
Nem mindig jutnak el hozzád hamar a szavak
Megbántanom téged egy szóval sem szabad.

 

Te érted, ha lehetne én bármit megtennék
Te lennél az akit csak egyedül szeretnék
Ha nem vagy már itt továbbra mellettem
Egyedül kell nekem nélküled szenvednem.

 

Hiányzol nem várhatok barátságnál többet 
Szívesen ejtenék érted bármikor könnyet
Az életem veled együtt szebb lett volna
De állhatok majd a gyengébbik sorba.

 

Share this post


Link to post
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Bejelentkezés

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now

  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×