Jump to content
PirateClub.hu

Sajtos ételek


wappl
 Share

Recommended Posts

Füstöltsajtos lepény

 

fustoltsajtos_lepeny.jpg border='0' alt='user posted image' />

 

Hozzávalók 4 személyre:

1 csomag réteslap

20-25 dkg füstölt sajt

1 szál póréhagyma

3-4 tojás

2-4 dl tej

2 dkg vaj

1-2 púpozott evőkanál liszt

1 evőkanál mustár

só, bors

2 evőkanál olaj

3 evőkanál zsemlemorzsa

 

Elkészítés:

A réteslap felét kiolajozott, közepes tepsibe terítjük, a lapok között is kicsit megolajozzuk, megszórjuk a morzsa felével. Az olvasztott vajon megforrósítjuk a lisztet, felöntjük annyi tejjel, amennyivel közepesen sűrű mártássá áll össze. Kihűtjük, majd belekeverjük a tojások sárgáját, a sót, borsot, mustárt, felkarikázott póréhagymát és a reszelt sajtot. A sütőt előmelegítjük, a tojások fehérjét kemény habbá verjük. A habot a masszához keverjük, majd a tepsibe simítjuk. A tetejét megszórjuk morzsával, befedjük a maradék réteslapokkal, közöttük és a tetején kissé megolajozzuk. Közepes lángon aranybarnára sütjük. Hidegen szeleteljük, mert a sajt olvadtan nehezen vágható.

Ha egy kicsit több füstölt sajtot, hagymát, sót teszünk bele, isteni sör- vagy borkorcsolya, kínálós. Ekkor kisebb kockákra érdemes vágni. Ha főételnek, illetve gyerekeknek szánjuk, érdemes egy kis nem-füstölt sajttal vagyíteni és enyhébben fűszerezni.

Módosította spirituell
Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Füstöltsajtos-sonkás Párnácska Salátával

 

 

Venni kell:

Fagyasztott leveles tészta

sonka

füstöltsajt

tojás

ízlés szerint saláta alapanyagok

 

A leveles tésztát hagyjuk kiolvadni. Majd kiterítjük. Négyzetekre vagdossuk. Egy doboz tésztából 18négyztet szokott kijönni.

Az így kapott szeletekből 9 szélét bekenjük tojással, majd középre helyezzük a sonkát, és a sajtot. Majd egy másik tésztadarabot ráteszünk, és az oldalaikat összenyomkodjuk.

Sütőpapírra rakjuk őket, a tetejét bekentük tojással, hogy szépen megpiruljon. És reszeltsajtal kicsit megszórjuk.

Előmelegített sütőben 10-15percig teljes lángon sütjük. A sütő ajtaját nem szabad ilyenkor kinyitni. Majd kb.5percig kis lángon még benthagyjuk.

 

A salátát összeállítjuk ízlés szerint, és tálaljuk :)

 

Ha jól csináltad, kb így fog kinézni :

kaja.JPG

Módosította spirituell
Link to comment
Share on other sites

Én most lábaltam ki belőle :) úgyhogy tudom milyen rossz :P Mihamarabbi gyógyulást ;)

 

1ébként elfelejtettem említeni, hogy a képen mivel a saláta joghurtos öntetet kapott, így a párnácska fölött látható fehér darabos izé, az fokhagymás-joghurtos pulykamell :)

Valami iszonyatosan egyszerű az elkészítése. A felkockázott cicifilét egy éjszakára beletesszük fokhagymás joghurtba. Egy kicsit lehet tejjel higítani. Majd másnap ugyanabban a löttyben kell megfőzni, ill. párolni. Hogy mennyire legyen híg, azt tej hozzáadásával változtathatjuk. Én még egy kis sajtot is szoktam hozzá rakni, az szépen beleolvad :) Szinte mindennel lehet enni :) Akár önnálóan, rizzsel, krumplival. De így, saláta részeként is kitűnően megállja a helyét :)

 

Egy kis kurkumával is meg lehet bolondítani :)

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...