Jump to content
PirateClub.hu

Depressziós nemzedék?


Szipi
 Share

Recommended Posts

Depressziós nemzedék?

Biszexualitás, öncsonkítás és boldogtalanság. Ez jellemzi a 10-15 éves fiatalok egy csoportját Magyarországon is. A jelenséget a pszichológusok aggódva figyelik. A Szenvedélyek Napján több előadás is róluk szólt, arról, hogy a fiúk és lányok miért akarnak teljesen egyformává válni, miért nincs szerintük szerepe a nemeknek. A fiatalok főleg az interneten fogalmazzák meg depresszív gondolataikat.

Vastagon kihúzott szem, arcba fésült haj, csípőfarmer - így néz ki egy igazi EMO-s. A felvágott erek után maradt hegeket pedig karkötőkkel kell takarni. Mert az EMO-s fiatal nagyon érzékeny, az élet pedig szerintük rossz. Főleg tizenévesen. A pszichológusok szerint komolyan kell venni őket.

„Meg kéne látni mögötte a kisgyereket, aki handabandázik, nagyokat mond, de valójában ez egy segélykiáltás, hogy valaki csináljon már valamit, hogy jobb legyen a világ” – mondta Tari Annamária pszichológus.

Az EMO kifejezés, az angol emotion, vagyis érzelem szóból származik. Internetes oldalakon gyakran látni egymással csókolózó fiúkat, mert szerintük az érzelmek a fontosak, nem a nemek.

Egy új nemzedékről énekel a No thanks együttes, akiket a magyar EMO-s társadalom zenekarának tartanak. A fiúk elismerik, hogy öltözködésükben vannak EMO-s elemek, de a búskomorság már nem jellemző rájuk.

„Sok fiatalnak ez a saját kitalált dolga, hogy EMO-sként nagyon szomorúnak kell lenni. Pedig a zenekar egy halál vidám társaság” – mondta Csánk Péter, a No Thanks együttes tagja.

Nincsenek adatok arról, hogy hány fiatal tartozik itthon az EMO-sok táborába. A Szenvedélyek Napján azonban több előadás is arról szólt, hogy komolyan kell venni őket, hiszen esetleges depressziójuk lehet éppen olyan rossz jel, mint a fogyasztói társadalom többi függősége: az internet, a vásárlás, vagy éppen az evéskényszer.

 

Link to comment
Share on other sites

Én is fiatal vagyok még,de elég szánalmasnak tartom ezt a "a világ fáj és emo vagyok" dolgot... Nem hiszem el,hogy ennyi eszük van és a szüleiknek meg még kevesebb,hogy hagyják is ezt. Ilyen gyerekem lenne( hál istennek ez még messze van :D) két pofonnal kiverném a fejéből ezt a hülyeséget...hogy divat az érvagdosás... jézusom :angry::angry2::blink:

Link to comment
Share on other sites

én is nagyon meg vok ettől ijedve. elképesztő méreteket ölt, és azt se tudom mi az értelme. élő példa erre, hogy pénteken lementem a zöld pardonba, ott rajtam kívül jóformán csak ilyen lányok és fiúkkal volt telítve! ámultam és bámultam. az összes kislánynak a szájából lógott a bagó, bűzlöttek, vagy nagy pohár pia volt a kezükben, totál részegek voltak, és a fennmaradó részleg pedig totál drogos volt. előttem terült egy kis buta liba, aki úgy belőtte magát, hogy hadonászott, és a cipőjét is elhagyta. mindegyik csúnyára volt festve, és iszonyatos öltözködési stílust képviseltek, lógott a gatya a fenekükön, kint volt a bugyi meg az alsógatya. ja!!! és a csajok ott smároltak egymással a fiú partnereikkel karöltve. kegyetlen látvány volt, de az is amit viselkedéskultúrából levágtak, visongtak állatmódjára, üvöltöztek. :huh: szipi

Módosította Nietzsche
Kérlek kerüld a trágár kifejezéseket, a kicsillagozott se elfogadott most már (lásd szabályzat)
Link to comment
Share on other sites

de én azért felteszem azt a kérdést, hogy hol vannak ilyenkor a szülők, amikor ilyenné változi át a gyermekük? és miből fedezik ezeknek a költségeit? és miért hagyják? miért nem figyelnek oda rájuk? régen az iskolában azonnal rászóltak arra, ha vki egy picit is eltért az átlagtól, és akkor most mi van? :blink: szipi

Link to comment
Share on other sites

szia zsepi! a korom ismeretlen mindenki számára. :lol: és a zp-ben is törzsvendég vagyok, és eddig én sem láttam ilyesmit, de most a kowalsky meg a vega koncerten voltam és ráadásul pénteken. nem is értem, hogy az emosok mit kerestek ilyen műfajú koncerten, de hidd el sokkoló volt ezeket a magukból kiforduló gyermekeket látni. :( szipi

Link to comment
Share on other sites

nem véletlen hogy rajtuk kívül senki nem érti meg őket, és pont ezzel akarnak kitűnni, és felhívni magukra a figyelmet..... nem véletlenül aggódnak miattuk az emberek...... és senki nem tökéletes, de a jóra lehet törekedni, sokaknak ez nagy feladat, és az ártó magatartást minden normális ember észreveszi......... de lelkük rajta hisz maguknak ártanak, és tönkreteszik az életüket. szipi

Link to comment
Share on other sites

szipi:akkor storno, őszintén megvallom,még nem jártam ott,de eddig csak jót hallottam felőle.Péntek,hát a kis szutykok elszabadulnak a suliból,de a kowalsky és a vegán emosok? Jesszus :blink:

nem mondom, én is szeretek a barátokkal pár pohárka finommal összeülni,de azért nyilvános helyen ilyet...egy házibulin még scak-csak elmegy,báááár...:D Leginkább azt nem értem meg,hogy 10-15 évesen így hogy lehet ...élni.Sulimba is van 1-2 "emo-s", igazából csak 2-3 emberről tudok,az egyik srácnál nmég nem tudtam eldönteni,hogy japán-e vagy a haja áll úgy :D De ez halál komoly :(

De hogy a szüleik ezt komolyan nem veszik észre vagy tényleg ennyire ... magasról a gyerekeiket <_< Az ilyen szülőkhöz lenne ám 1-2 barátságtalan szavam,hiába vagyok én is 16, nem fogom divatból felvágni az ereim :unsure:

Link to comment
Share on other sites

tudod zsepi mi volt a legmeglepőbb? az, hogy a biztonsági emberkék mindezt végignézték, és csak már akkor léptek közbe mikor az emosok között kitört a veszekedés! a drogos libával nem csináltak semmit sem! még orvosi segítséget sem nyújtottak neki, pedig őrjöngött, ott feküdt a fapadlón a lábaim előtt, és a 4-5 fős barátai emelgették, és fogták le a kellő pillanatban mikor nekiment az embereknek, és kötözködött. :( szipi

Link to comment
Share on other sites

Hát ha orvost hívnának,akkor felmerülne a gyanú,hogy miért is van annyi részeg fiatal (jó esetben tényleg részegek,nem bedrogozva vannak) és az üzlet bevétele akkor igencsak esne,amit pedig nem akarnak.Nem értem,ha bulizni jönnek,mér kell drog,nem elég-e akkor egy kis pia,ha berúgni,betépni jönne avval meg miért kell mások partyját tönkrevágni :(

Link to comment
Share on other sites

én azért arra lennék kíváncsi, hogy mitől is depressziósak ezek? mert a mai modern korban sokminden megadatik nekik, ami régen még nem megengedett volt. kortól, nemtől függetlenül mindenkinek vannak gondjai.......... :( szipi

Link to comment
Share on other sites

én ezekkel a kis divatmajmokkal nem tudok és nem is akarok foglalkozni... ha úgy tetszik nekik dögöljenek meg, kit érdekel?! van saját életem ők rontsák el a sajátjukat...

Módosította Nietzsche
Kerüld a trágár kifejezéseket! A kicsillagozás sem elfogadott!
Link to comment
Share on other sites

Minden embernek vannak gondjai de nekem mondja már meg valaki hogy a 10-15 évesenek milyen eget rengető próblémák kell megküzdeniük???Otthon büntibe van nem nézheti meg a tv macit?!Miért jó ilyenért bőgni meg sajnáltatni magát?Nekemis vannak komoly gondjaim és mégesem vágom fel az ereimet.

Link to comment
Share on other sites

én azért arra lennék kíváncsi, hogy mitől is depressziósak ezek? mert a mai modern korban sokminden megadatik nekik, ami régen még nem megengedett volt. kortól, nemtől függetlenül mindenkinek vannak gondjai.......... :( szipi

 

Pont azért depressziósak, mert mindenük meg van. Régen nem volt ilyen probléma. Egésznap a ház körül kellett ténykedni, hogy az ember életben maradjon. Akkor nem volt idő ilyesmiken problémázni, mert az ember éhenhal, ha nem termeli meg a napi betevőt. A világ ahogy fejlődik úgy változik a társadalom is. A mai gyerekekkel sokkal nehezebb. Anyum óvónő és szokott panaszkodni, hogy már abban a korban is elég durvák a kisemberek. Általános iskolai tanárok is sokat panaszkodnak. És hol a hiba? A szülőkben? A gyerekekben? Itt azzal van a baj, amit a gyerek lát... gondolok itt a sok hülye tvműsorra! Amit az ember fiatalkorában átél az kihatással van az egész életére! Például egy kisfiú pornófilmet néz: nem tudja, hogy mit lát, mert nem képes felfogni még, viszont később emiatt szexuális problémái lehetnek, értem itt a merevedési zavaroktól kezdve a korai magömlésig.

 

Na de ne kanyarodjunk el a fő témától. Szóval az emosok... Én személy szerint nem szeretem a szánalmas önsajnáltatást... Ha valakinek valóban ilyen mély érzelmei vannak, annak nem lesz sem ideje sem kedve megvenni a több tízezer forintos emos gatyót vagy pulcsit. És különbenis az ember ne hagyja el magát! Harcoljon és ez ad neki erőt! Ha csak ülünk és kesergünk abból nem fogunk megélni! Persze, hogy ereket vagdos a gyerek, nincs jobb dolga. Azt hiszi az iskola túl nagy teher a számára, pedig az is érte van, hogy ne legyen belőle sötét ember. De egy gyerek nem lát el idáig! Én is átéltem ezeket a dolgokat: haragudtam a világra, mert azt hittem, hogy engem szivat mindenki. De később rájöttem, hogy csak nekem akartak jót.

Az iylen kis emosokra valóban figyelni kell! Nehoygmár felvágja az ereit! Neki lehet jó lenne, de nem gondol azokra akik itt maradnak: család, barátok. Ők mit élhetnek át, hogy szerettük átvágta az ereit! Végszónak annyit, hogy ez az emos dolog is múlandó divat, mint egyeseknél a rokkerség, vagy éppen a tamagocsi (nem tudom, hogy melékszik-e rá valai? Ann mekkora felhajtás volt ez a kis játék. És ma hol van?) Minden elmúlik egyszer és jön helyette más. Én nem vagyok emos és nem is rokon szenvezem velük. Jah és még annyi, hogy akinek így áll a haja az hogy lát ki mögüle? Komoly látási problémákat okozhat :P Hozászólásommal senkit nem akartam megbántani, ha mégis akkor elnézést érte! Ez saját vélemény. Remélem azért elgondolkodatóra sikerült... Szipi hozzászólása indította el bennem ezt a gondolatmenetet.

Link to comment
Share on other sites

ez már egy kicsit nevetséges. túl jó dolguk van [pár szó törölve - Niet]. ha én ezt csináltam volna régebben, az idősebbek úgy megvertek volna [szerk by Niet], hogy tényleg nem tudtm volna, fiú vagyok-e, vagy lány. mellesleg ez nagyon gusztustalan. ők keresik önmagukat, de erről miért kell mindenkinek tudnia? :angry:

Módosította Nietzsche
Kerüld a trágár kifejezéseket!
Link to comment
Share on other sites

Nem tudom mi van a mai fiatalok agyában, annyiban mindenesetre megértem őket, hogy 15-16 évesen én is full depressziós voltam... halálvágy, stb.. Szerintem abban a korban kicsit instabilak lelkileg a gyerekek, és nagyon könnyű hatni rájuk....

Link to comment
Share on other sites

L-P s.o.r.t. ezt hogy érted hogy ez még csak most fog eldurvulni?

Mindegyiknek fáj az iskola nekem is fájhatna!De mégse vágom fel az ereimet!Azé má ez is butál!Nem?Ha az én gyerekem is ilyen lenne...Olyan pofont adnék neki!:DEgyböl megszeretné a világot és az életet!:D

Link to comment
Share on other sites

Dr.Cherry egyet értek veled! Addig még oké hogy vlakinek tetszik az öltözködés meg ezek, de hogy világfájdalma legyen a semmi miatt az már túlzás... elváltak a szülei, pf, többszázezer gyereknek váltak el a szülei, mégse vagdossa mindegyik az ereit. :P

Link to comment
Share on other sites

L-P s.o.r.t. ezt hogy érted hogy ez még csak most fog eldurvulni?

Mindegyiknek fáj az iskola nekem is fájhatna!De mégse vágom fel az ereimet!Azé má ez is butál!Nem?Ha az én gyerekem is ilyen lenne...Olyan pofont adnék neki!:DEgyböl megszeretné a világot és az életet!:D

 

Nem egésszen, majd meglátjátok.

 

Link to comment
Share on other sites

Ha a vitázást és személyeskedést folytatni szeretnétek akkor kérném, hogy ne itt folytassátok, hanem privátban... !

(jó néhány hsz törölve!)

Link to comment
Share on other sites

Nemtudom mit értesz nem "normális" hozzászóláson. A normális szó igencsak képlékeny. Amit a társadalom normálisnak tart az nembiztos hogy normális... Remélem normálisan megfogalmaztam, hogy nincsen normális. Hogyha valakinek nemtetszik az "igazság" és törli a hozzászólást az normális? hmmhmm

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...