Jump to content
PirateClub.hu

Volkswagen EcoRacer


tibiole
 Share

Recommended Posts

Volkswagen EcoRacer: az étvágytalan sportkocsi

 

A VW a Tokyo Motor Show-n állította ki ezt az apró sárga roadster-kupét, amelyről első pillantásra nem is gondolnánk, hogy honnan származik. Nyoma sincs rajta az egységes márkaarculatnak. A hűtőmaszk ugyan audisan óriási, de túl széles ahhoz, hogy ez a hasonlat valóban találó legyen, a függőlegesen húzódó lámpatestek pedig teljesen idegenül hatnak egy VW-en. Az autó alaphelyzetben nyitott, a szélvédője is csupán jelkép-értékű, de magasabb szélvédővel, egy szárnyasan nyitható tetőbetéttel és a bukókeret mögé szerelhető idommal rövid idő alatt igazi kis kupé varázsolható belőle.

 

user posted image

 

A hátsó toldalékidom persze nem céltalan dísz: a légellenállás csökkentését célozza. A VW mérnökei ugyanis megpróbálták összehozni a sportos menetteljesítményeket a kis fogyasztással, és fáradozásuk a gyár adatai szerint nem is volt hiábavaló. Az alig 850 kilogrammos, nagy részben szénszálas műanyagból készített kupét a hátsó tengely elé helyezett 136 lóerős turbódízel motor mozgatja, ha szükséges, nagyon gyorsan. Az EcoRacer 6,3 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h-s tempót, végsebessége pedig 230 km/h. Mindemellett - nyilván kíméletes bánásmód mellett - akár 3,4 liter gázolajjal is megtehet 100 km távolságot.

 

Sajnos nem igazán valószínű, hogy az EcoRacer jelenlegi formájában valaha is gyártásba kerül, de a pletykák szerint a VW csoportnak hamarosan lesz hasonlóan takarékos sportkocsija, hiszen az Audi TT következő generációját már egész biztosan felszerelik dízelmotorral is.

 

További képek

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...