Jump to content
PirateClub.hu

Havas Henrik könyvei


Recommended Posts

Havas Henrik (1949. június 25.) újságíró, író. 1967-ben ben végzett autóvillamossági műszerészként, majd taxisként is dolgozott.
Később elvégezte a JATE Állam- és Jogtudományi karát, és a MÚOSZ újságíróiskoláját.
1979-ben a Magyar Rádió hírszerkesztőjeként dolgozott. Később a Krónika, Szorító, és a 168 óra című műsorok készítésében működött közre. 1989-től 1998-ig a 
a Nap TV című műsorának a műsorvezető szerkesztője volt. 1998 és 1999 között a Magyar Televízió vezető szerkesztőjeként dolgozott. 1999-től az RTL Klub munkatársaként dolgozott, a Heti Hetes című műsor állandó szereplője volt. 2008-tól a Klubrádió műsorvezetője lett. Sokáig az ATV Havas a pályán című közéleti műsorát vezette. 1993-ban a JATE BTK Kommunikációs szakának elindításában segített.

 

Havas Henrik - Forró Tamás Ki tudja merre?

„Elvárják, hogy állampolgársági alapon ne minősítsék őket románnak, mert ők magyarok!” – mondja a tanácstitkár. „És az lesz a vége, hogy a kétmillióból eljön egymillió, a többit pedig beolvasztják?” – kérdezi a lelkész. „Romániában a kisebbség céltudatos megsemmisítéséről van szó.

epub
 

https://mega.nz/file/4wsDhCLb#3gmKUi1v3BpFeoTwX40mOa6bvr_jo6kZwS-1YWXuYT4

covers_244698.jpg?1395457090

 

Havas Henrik: A Bős-Nagymaros dosszié

A Bős-Nagymaros Vízlépcső megépítése ellen szerveződő tüntetések, tiltakozások a nyolcvanas évek Magyarországának legjelentősebb ellenzéki eseményei voltak. A rendszerváltást közvetlenül megelőző politikai ébredés ebben az ügyben talált témára. Hirtelen mindenki vízügyi szakértő lett. A Duna fogalma kiteljesedett, élő környezetének megőrzése a demokrácia jelképévé vált. Megindult a politikai erjedés, forrni kezdtek a változások.

epub

 

https://mega.nz/file/wpNDxIpb#YBS05WYwjoT2kgB3GTLhsJwml4CkVwRIVbXkH0rrC38

covers_242856.jpg?1395456257

 

 

Havas Henrik - Végvári József: A cég árulója

A III/III Állambiztonsági csoport történetét indulásától az 1990-es rendszerváltásig Végvári József őrnagy elmondása alapján ismerjük meg.

epub

 https://mega.nz/file/kg9zSKQC#pFMcQKae5Kx4xy41yBbJI6IO-f_B99Nye25GQ9Haq3M

covers_98458.jpg?1395375871

 

 

Havas Henrik: Bűnről és Bűnhődésről

„1982-ben történt, 20 éves voltam… Én leköptem az egyik úriembert. Így történt… Abban az időben az önkéntes rendőrök képviselték a hatalmat, és amikor én ezt az embert leköptem, azonnal bezárták az étteremajtót, kivonult a rendőrség, és engem elvittek… Első fokon kilenc hónap fogházbüntetésre ítéltek, éppen annyira, amennyit előzetesben leültem. Kezdtem ellenségévé válni a társadalomnak. Tudatosan… mert elkönyveltem magamban, hogy ha egy ilyen dologért engem a társadalom az ellenségének tekint, akkor azzá is válok… És ellenségévé váltam a társadalomnak.”

„A hiba az volt, hogy meghalt. Ezt ő rontotta el, nem ájult el. Ha van annyi esze, tudja úgyis, felfogja, hogy mi ketten vagyunk, két fiatal srác, erősebb, mint ő, elájul és kész, akkor nincs semmi.”

„Mondtam a csecsennek, hogy van nagyon jó minőségű márka, mondták, nem számít, ha szar minőségű is, csak hozzam. Több százezres tételekben vették át az egészet. Kérdeztem tőlük, hogy mi a francot csináltok ezzel a sok hamis pénzzel: el sem tudtam képzelni, hogy lehet ezt eladni, és akkor mondták, hogy nem kell sokat foglalkozni vele, betesszük a széfbe, kivesszük az eredetit, egy hónap múlva csinálunk egy revíziót a bankon belül, a pénztárosokat letartóztatjuk, hogy bevették a hamis pénzt, ennyi. A biztosító fizet, úgyhogy nagyon egyszerűen megoldják a dolgokat.”

epub

 

https://mega.nz/file/5tMwESxa#ZVp5GdLierhRCGTz0zbtaB5H4KvoqVchsULSmvlML6A

covers_27339.jpg?1395352112

Havas Henrik: Kurvaélet

"Martini pezsgő volt a tét. Fogadtunk Ágival, lesz-e közelebbi kapcsolatom valamelyik lánnyal. Azt mondtam, kizárt. 2002. április 19. péntek.
Martini pezsgő volt a tét. Fogadtunk Ágival, lesz-e közelebbi kapcsolatom valamelyik lánnyal. Azt mondtam, kizárt. Nyertem. Ugye, most már értik, miért. 2002. október 31. péntek" (Havas Henrik)

epub

 

https://mega.nz/file/NxViCSYQ#w940bBcDvs8UkdXLgEtLFlfS5AbaQn8aX5qJE_QUdZY

covers_36231.jpg?1395354995

 

Havas Henrik Pornó 1-2

„Gyakran az egyik riportkönyv kínálja a következő témát. Amikor a Lipótmezőn a pszichiátria világáról gyűjtöttem anyagot, olyan speciális, számomra ismeretlen problémákkal találkoztam, mint a szerencsejáték szenvedély, illetve a pornóiparhoz kapcsolódó sajátos lelki problémák. Így született meg a Vesztőhely című kötet tavaly, és ezért jelenik meg most ez a könyv.

epub

I. rész

 

https://mega.nz/file/w5ERhKzQ#TxlLS-gZ-u2qdbTDthZ1_hDINnbV-x6B3Tvml8VGOGk

II. rész

 

https://mega.nz/file/NkUnXaCb#SlKv0XBGLl_X9J7VOqiz2FM4dvKl-jeadcf-LwObA9g

covers_37797.jpg?1395355506covers_37798.jpg?1395355507

 

Havas Henrik -Méhkirálynő (Kelemen Anna története)

„Igen, ebben a könyvben sok minden benne van. Benne van a magyar média, a magyar bulvársajtó, benne vannak a televíziók, a magyar újgazdag réteg, amelynek egy része nem tudom, milyen indíttatásból, de imád orgiákat rendezni.”

epub

https://mega.nz/file/otEn0A5K#UI0QSmTdVe9k5vcwhFah5_2RZ1ntJxI51SSPx1Cb77s

covers_34139.jpg?1395354336

 

Havas Henrik - Kedves Sanyi, Feri és a többiek

Ami Amerikában már megszokott, az Magyarországon újdonság. Havas Henrik videoblog portált indított az interneten, és a fogadtatás felülmúlta a legvadabb reményeket is.
A havashenrik.hu-nak mára már komoly rajongótábora van. Több ezren, esetenként akár tizenötezren is azzal kezdik a napot, hogy a reggeli kávé közben belehallgatnak, kibe kötött bele legújabban Havas Henrik. A spektrum széles, Fábry Sándortól Gyurcsány Ferencig.
Ami Havas Henrik kedvenc műfaját illeti, a Heti hetes legjobb hagyományait folytatja: hírekre reagál, glosszákat illeszt, gyilkos, ironikus stílusban a hírekhez. Egészen biztos, hogy minden olvasó megtalálja azt a hírt és azt a kommentárt, amely érdekli.

epub

 

https://mega.nz/file/V5Mz0Cpa#jf6SApwt9fcUa7MLr0BGIeOEtdLnyCnyg2qMtjhFUnE

covers_47684.jpg?1395358813

 

Havas Henrik: A sztár, a lúzer, és aki az anyját kereste (Molnár Anikó történetei)

Két külön világról van szó: Kelemen Anna a Rózsadombról indult, Molnár Anikó pedig Pomázról, egy vályogházból.
Kelemen Anna pénzért szexel, Molnár Anikó pedig az illúzióért.
A könyv egyáltalán nem időrendi sorrendben mutatja be a pomázi lány életét. A könyvben három kivétellel névtelenek maradnak a szereplők, annak ellenére, hogy Anikó partnerei közül többen felvállalták a kapcsolatukat, például Bochkor Gábor, vagy Kammerer Zoltán. Névvel „csak” Albert monacói herceg, valamint Sylvester Stallone szerepel, illetve Angelo, a színes bőrű táncos fiú, akivel bőségesen foglalkozott a bulvársajtó.
A könyvnek három fő vonulata van: Egyrészt foglalkozik azzal a két monstre tévéműsorral, amely a celeb világba emelte Anikót, tehát a Való Világ reality show-val, valamint a Nagy Ő című partnerkereső műsorral. Szó esik természetesen a kulisszatitkokról, valamint a csatornák és a bulvármédia manipulatív együttműködéséről.
Egyszerre tragikus és mulatságos a főszereplő szerelmi élete. Itt egymás után bukkannak fel az izgalmasabbnál izgalmasabb figurák. Az Anikóba reménytelenül szerelmes alkoholista, és impotens milliomos, a szeretőt tartó, de feleségétől rettegő másik milliomos, a kis srác, aki meghúzza magát Anikónál, csak azért, hogy pénzt takarítson meg, a sportoló, aki Anikó után megy a világ végéig, hogy csokit vigyen neki, az állatok szerelmese, aki két éjszakát is Anikó ágyában tölt, de szex helyett a horrorfilmek szerelmese, és végtelen sorban vonulnak fel a reménytelen férfiak, bár Anikó mindegyikben a lehetséges férjet és apát látja.
És végül, a harmadik vonulat nem más, mint Anikó élete, az az út, amely Pomázról a gazdagok világába vezet. A reménytelen küzdelem egy jobb létért és apró győzelmek, potyogtatós budi helyett angol vécé, lavór helyett villanybojler és gáz.
A könyv megjelenésekor kerül a bulvárlapok címlapjára az, amit Magyarországon még senki nem vallott be: Anikó milliós nagyságrendű összegért egy hetet töltött az egyik arab herceg vendégeként, több tucat tizenéves európai szépség társaságában. Hogy ott mi történt, az kiderül a könyvből.

epub

 

https://mega.nz/file/YsEHBALS#MalBUmqEofJD5NZjg0zVFZngt2kfIU0Gm_zxKl6slLI

covers_287856.jpg?1395482370

 

Havas Henrik  - Fencsik Tamás : Apám szép volt ( Egy heroinista vallomása)

A könyv főhőse Gabka. Azért Gabka, mert az édesapja Gábor. Az apa egyébként fontos szereplő, ő Gy. Gábor főorvos az egykori Lipótról. 1998-ban öngyilkos lett. A lány akkor huszonegy éves volt, és heroinfüggő. A főorvos alkoholizmussal és egyéb szenvedélybetegségekkel küzdött. A lánya is többször gondolt öngyilkosságra, mert ezt tartotta megoldásnak. Gabka egyéves korában a szülei elváltak. Mindkét szülő újraházasodott, jöttek a féltestvérek. Gabka élete sivár, de rendezett volt. Anyjánál megtanult kulturáltan enni, az apjánál zabálni lehetett a hűtőből. Apai nagypapa és nagymama együtt járta meg Auschwitzot, anyai nagymamánál Herendivel és ezüst étkészlettel terítettek. Gabka nem kitört, hanem kilépett ebből a világból. Ivott, és majd jött Norbert a heroinnal. Aztán jöttek még sokan: bolgárok, csecsenek, albánok, dílerek, fogyasztók… és a pecók, a vécék, a kapualjak, az őrszobák, a kórházak, a pszichiátriai osztályok, az elvonók, majd a végállomás: Komló. Kecskék, napirend, konyha, terápia, színjátszás, józanodás, felépülés, közösség. Egyszer csak a legöregebb kliens lesz, és visszatér. Ennek már tíz éve és hét hónapja. Gabka nem gyógyult, viszont tiszta. Egy felépülő függő. Ez az ő története.

epub

 

https://mega.nz/file/oh9mxI7S#Rwjfzw-61XLpnzxQpoJSJPFKOZnl2ZMBerKvdSYp6po

covers_109793.jpg?1395380739

 

Havas Henrik: Könyörtelenek (Életre ítélt gyilkosok)

A szegedi Csillagbörtön egyik épületének tetején egy ketrec áll. A tészesek számára csupán ez a hely jelenti a szabad levegőt. Embertelen gyilkosok, akik sohasem szabadulhatnak. Könyörtelenül elbántak velük, ahogyan ők is könyörtelenül bántak áldozataikkal. Közülük többen állítják, hogy a halálbüntetés megváltás volna; hogy még a kötél is jobb, mint ez a reménytelenül lassú halál. Rabtársaiktól elkülönítve élnek, szigorú napirend szerint. Tét nélkül ölhetnének – nekik már semmi sem képes rontani a helyzetükön.

Ebben a könyvben hat ténylegesen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt gyilkos vallomását olvashatják. Vérfagyasztó tetteik és gyalázatos sorsuk mellett feltárulnak a Csillagbörtön hétköznapjai, valamint jogászok, szociológusok és pszichológusok mondják el véleményüket erről az Európában sajátságosnak számító büntetési nemről, melyet immár az Alkotmányunk is tartalmaz.

epub

 

https://mega.nz/file/lgk2jAaa#b7sUbUgYqtIS0piqEyNySUy9tJ-QogHi1xklT78R07I

covers_170616.jpg?1395411085

 

Havas Henrik: Az első számú közellenség

Én be merem vallani, hogy igenis már nagyon sokszor elfogott a félelem életemben. Ha valaki azt állítja, hogy soha nem fél, az hazudik. Ez egy olyan mechanizmus, ami a saját érdekünkben alakult ki bennünk az evolúció folyamán. Értünk van, és csupán rajtunk múlik, hogy miként kezeljük: a félelem uralkodik felettünk, vagy fordítva. Én magam minden egyes komoly akciót megelőzően féltem. Egyfajta kábítószer volt a számomra. Vágyakoztam utána, mint a drogos az anyag után.
Jelenleg majd 20 000 ember ül börtönben Magyarországon. A rácsok mögött az elítéltek egy teljesen külön világba kerülnek, amelynek saját szabályrendszere és értékrendje van. A legtöbbeknek pokolian nehéz alkalmazkodni, de vannak olyanok, akiknek ez a világ sokkal otthonosabb, akik nagyobb tekintélyt vívnak ki maguknak a rácsok mögött, mint a külvilágban.
Dodi az utóbbi típusba tartozik. Az ország összes börtönében ismerik a nevét: a rabok és az őrök egyaránt élő legendaként tekintenek rá. Gyerekként tartóztatták le először, azóta ki-be jár a börtönből. Legtöbbször rablásért, betörésért csukták le, és majd minden alkalommal próbálkozott szökéssel. Egyik ilyen, sikeres akciója után nevezték ki az őt kereső rendőrök az első számú közellenségnek.
Havas Henrik hónapokon keresztül interjúzott vele. Dodi kendőzetlenül mesélt neki a gyerekkoráról, a bűncselekményeiről, a börtönéletről, a szökési kísérletekről. Az első számú közellenséget olvasva nemcsak a bűnelkövetés lélektana vagy az igazságszolgáltatási rendszer problémái tárulnak fel előttünk, hanem az elmúlt évtizedek Magyarországának történetét is új szemszögből ismerhetjük meg.

epub

 

https://mega.nz/file/9sNCAS7I#TEGn3mxdOfcxlw83dAmetTTrWNJQpD1EFGNc2swsmwk

covers_352929.jpg?1433433834

 

Havas Henrik: A magyar keresztapa

H. H.: Így utólag nem bánja, hogy a környezetében ennyi erőszakos, durva dolog történt, a végtagtöréstől akár a kivégzésig?
R. L.: Hát most erre mit mondjak?

Annak idején egész Magyarországot megrázták a ’90-es, 2000-es évek véres maffialeszámolásai és megdöbbentő merényletei. Az új könyvvel jelentkező Havas Henrik az események túlélője, a „magyar keresztapaként” emlegetett Radnai László segítségével mutatja be a korszak hírhedt magyar alvilágát és annak félelmetes szereplőit.

A könyvben eddig soha nem hallott sztorik elevenednek meg Radnai László saját, keresetlen szavai révén. Szembesülhetünk a szervezett bűnözés kegyetlen, durva világával, és megismerhetjük az embert a rettegett maffiaikon mögött.

H. H.: Ha hazamegy, nem lehet, hogy lelövik magát?
R. L.: De. Benne van a pakliban…

PDF

 

https://mega.nz/file/8slWUSYZ#D_vlaPJPqt0zVYOznYeaR3Bf1j9t2o6h0VBYkIl5zUU

covers_550115.jpg?1558005198

  • Like 3
  • Thanks 17
Link to comment
Share on other sites

Több mint a felét nem engedi letölteni, és már nem ez az első alkalom... Vagy a link nem stimmel, vagy jelszót kér a letöltéshez. Van amit később enged letölteni ha újrapróbálom, de sok könyv mégsem érhető el. Ez miért van? (Opera böngészőt használok)

Link to comment
Share on other sites

53 minutes ago, bear2107 said:

Több mint a felét nem engedi letölteni, és már nem ez az első alkalom... Vagy a link nem stimmel, vagy jelszót kér a letöltéshez. Van amit később enged letölteni ha újrapróbálom, de sok könyv mégsem érhető el. Ez miért van? (Opera böngészőt használok)

Megpróbáltam pár linket nekem simán engedi letöltni (Google Chrome-ot használok). Amit már sokszor ajánlottam, később kell megpróbálni  a letöltést, vagy letöltésvezérlőt használni, Jdownloader, Megasync stb.

  • Thanks 1
Link to comment
Share on other sites

On 6/20/2020 at 4:48 PM, SpGhu said:

'Az első számú közellenség' nekem sem sikerül tegnap óta (Enter Decryption key). De majd hétfőn-kedden... vagy máskor.

Hát sajnos ez továbbra sem...

Link to comment
Share on other sites

JDL2-vel lejön az összes, olyan van, - nálam legalábbis-, hogy hibás a copy/paste eredménye és notepad-ban látszik egy négyzet alakú "karakter" amit törölni kell a linkből és egyből jó.. De ez más letötöltő linkeknéll is néha előfordul...

  • Thanks 2
Link to comment
Share on other sites

Kösz a tippet!

Én is azzal dolgozom - eddig azonban (tegnap délutánig) a 'file unknown' bejegyzést kaptam, ismeretlen mérettel, a fájl helyett - most viszont a tényleges fájlnév jelent meg és az 553.42 kB-os méret.

Hurrá!

Link to comment
Share on other sites

 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...