Jump to content
PirateClub.hu

Furcsa szextörvények!


hajnika9
 Share

Recommended Posts

Furcsa szextörvények (18+)

 

 

A világ különböző országaiban a legkülönfélébb módon viszonyulnak a szexhez, s a szexuális indíttatásból elkövetett bűncselekményekhez. Összegyűjtöttünk pár különleges paragrafust, amik a történelem során kipattantak a törvényhozók fejéből.

§. A legtöbb közel-keleti ország követi az alábbi iszlám törvényt: miután közösültél egy állattal, halálos bűn megenni annak húsát.

 

§. Libanonban lehet ugyan állattal közösülni, de ez csak akkor törvényes, ha nősténnyel tesszük, ha hím állattal kapnak rajta, halálbüntetéssel súlythatnak.

 

§. Bahrainben egy orvos csak tükörből vizsgálhatja meg egy nő nemi szervét, közvetlenül soha nem pillanthat rá.

 

 

 

§. Indonéziában a maszturbálásért lefejezés jár.

 

§. Guamban egyes férfiak fő foglalkozása, hogy szerte az országban elveszik fiatal lányok szüzességét, ráadásul pénzért. A helyi törvények szerint ugyanis szigorúan tilos érintetlenül házasodni, azaz egy szűz lány a legkevésbé sem partiképes.

 

§. Ha Hong Kongban egy férj házasságtörést követ el, a feleségnek joga van őt megölni, de csak puszta kézzel. Ezzel szemben a szerető bármilyen eszközzel a túlvilágra küldhető.

 

§. Caliban, Kolumbiában egy nő férjével hálhat életében először, ráadásul az eseményen szemtanúként az anyának is részt kell vennie.

 

§. Bolíviában a törvény egyértelműen tiltja, hogy egy férfi egyszerre szeretkezzen egy nővel és annak lányával.

 

§. Floridában tilos sündissznókkal szexelni.

 

§. Londonban tilos parkoló motoron szexelni.

 

§. A XVII. századi Spanyolországban a nők lába olyannyira erotikusnak számított, hogy a saját férjükön kívül senki más nem láthatta azokat. A mellek mutogatása ezzel szemben természetes volt.

 

§. Minnesotában szigorúan tilos élő halakkal közösülni.

 

§. Detroitban tilos kocsiban szexelni, kivéve, ha az autó saját telken belül parkol.

 

§. Doha-ban, Qatar fővárosában, ha a nőt fürdőzés vagy öltözködés közben egy férfi lep meg, először arcát kell eltakarnia, nem pedig a testét.

 

§. Kuwaitban a házas férfi nem nézhet - érzékien - más nőkre, sem nőket ábrázoló szobrokra, sem nőstény állatokra.

 

§. Omanban, ha a férfi tevével, tehénnel vagy juhval szexel, a törvény értelmében az állat teje tisztátalanná - így fogyasztásra is - alkalmatlanná válik. Az állatot le kell ölni, és el kell égetni, a bűnelkövető pedig köteles az állat értékét tulajdonosának megtéríteni.

 

§. Pompeiiben törvény mondta ki, hogy a prostituáltaknak kékre, pirosra vagy sárgára kell festeniük a hajukat ahhoz, hogy dolgozhassanak.

 

§. Hatezer évvel ezelőtt az egyiptomiak voltak az elsők, akik szexuális bűnelkövetőkre büntetést szabtak ki. A férfiakra kasztráció, a nőkre orrlevágás várt.

 

§. Kingsville-Texasban egy törvény kimondja, hogy a reptér terlületén disznók nem szaporodhatnak.

 

§. Skullbone-Tennessee-ben a nő nem kényeztetheti partnerét miközben ő volán mögött ül és vezet. Akit elcsípnek akár harminc napi börtönre és ötven dollár büntetésre számíthat.

 

§. Ázsiai nőt nem érdemes Kaliforniába hozni prostitúció céljából, aki ugyanis megteszi, börtönre és ötezer dolláros büntetésre számíthat.

 

§. Kansasben, akit anális szexen kapnak, hat hónap börötnre számíthat.

 

§. Peru börtöneiben tilos az ételekbe chilit és minden olyan további csípős fűszert tenni, amik afrodiziákumként hathatnak.

 

§. Paramaribóban nem ítélik el azt a férfit, aki nemi erőszakot követ el egy nőn, de az utóbb hajlandó feleségül menni támadójához.

 

[origo]

 

 

Link to comment
Share on other sites

Hát igen , úgy tűnik hogy ezek az idiótaságok javarészt a USA és az iszlám országok sajátjai,nem bírom felfogni hogy milyen módon veszi a bátorságot bármilyen törvényhozó egység vagy bármelyik testület,hogy az egyén részére meghatározzon akármilyen büntetést is privát szexuális cselekményért.Ez teljesen az egyén magánügye.Szterintem nem sok köze van ahhoz semelyik törvényhozónak,hogy melyik emberi lény mivel éli ki a nemi vágyait,persze ha ezzel nem sérti a másik lényt.

Link to comment
Share on other sites

"§. Minnesotában szigorúan tilos élő halakkal közösülni. "

 

ezt hogy gondolták? :D:blink:, színvonal B) (szal akkor szusival már nyugodtan közösüljön mindenki ;) )

Link to comment
Share on other sites

azért megnézném azt a pihentagyút akinek ezek a törvények megfogalmazódtak a fejében........... rosszat álmodott vagy ennyire ráért???? <_< szipi

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...

Ezek tényleg érdekesek :D

 

§. Kansasben, akit anális szexen kapnak, hat hónap börötnre számíthat.

 

Elképzeltem hogy járőröznek a rendőrök és ahol hallják, hogy megy az aktus oda berontanak és ellenőrzik, hogy mit is csinálnak..:D

 

De a sünis se rossz..nem mintha kipróbáltam volna.:D

 

 

-blur

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • 1 month later...

"Floridában tilos sündissznókkal szexelni."

Ezt próbálták ott? Jézusom...

"Minnesotában szigorúan tilos élő halakkal közösülni. "

Fiúk ha arra járunk előtte öljük meg a halat!

"Kuwaitban a házas férfi nem nézhet - érzékien - más nőkre, sem nőket ábrázoló szobrokra, sem nőstény állatokra."

Ezt meg ki ellenőrzi?

 

Összefoglalva szerintem elég durva, hogy ilyen és ezekhez hasonló törvényeket kell hozni, ez már beteges...

Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...
  • 9 months later...

Szióka!

 

Hát ezek tényleg nagyon dúrvák!!!

 

Mert most nem azért, de mondjuk, például azt tényleg érdekesen ellenőrizhetik, hogy ki szexel análisan vagy maszturbál???...

 

Meg szerintem most ha az állatokkal folytatott közösülést vesszük, ami undorító, és a szegény állatra senki sem gondol.

Például nem a megrontott tehént kéne levágni, hanem a megrontóját beutalni egy pszichiátriai kezelésre, mert az illetőnek tuti nem volt gyerekszobája.

 

Szóval ezekben az országokban elég nagy baj lehet ha egyáltalán eszükbe jut ilyen törvényeket bevezetni. :blink:<_<

 

 

Link to comment
Share on other sites

HÁt ezeken jót nevettem :D

eszméletlen az emberi "találékonyság" :lol: :lol: :lol:

 

Én hiányolom a törvények közűl a csiklótlanító műtéteket. Nem is tudom így fejből, melyik országban szokás .. mellow.gif

ez egyébként Afrikában szokás...

 

azért megnézném azt a pihentagyút akinek ezek a törvények megfogalmazódtak a fejében........... rosszat álmodott vagy ennyire ráért???? dry.gif szipi

Lehet magából indult ki :lol:

"hm hallal szeretkezni miért is irtassuk törvénybe" :lol: :lol: :lol:

 

§. Floridában tilos sündissznókkal szexelni.

nah ja ez is érdekes... kinek jutnak ilyenek az eszébe?

 

"Kuwaitban a házas férfi nem nézhet - érzékien - más nőkre, sem nőket ábrázoló szobrokra, sem nőstény állatokra."

Ezt meg ki ellenőrzi?

a Felesége :P:lol:

Link to comment
Share on other sites

Az iszlám törvények vallási eredetűek, szóval ha vallás miatt lekardozhatnak bárkit, akkor ezek a törvények sem annyira durvák. Európai szemmel csöppet maradiak...

Amerikában a jog, arra tér ki ami már megtörtént és ezt szabályozzák. Szóval, lehet meglepődni, mert már valakinek eszébe jutott szegény sünit megbecsteleníteni...

Nem igazán ellenőrzik a jogrendszer naprakészségét és ezért tükrözi némelyik törvény a 300 évvel ezelőtti állapotokat, a bíróknak meg a törvények alapján kell ítéletet hozni.

Link to comment
Share on other sites

amúgy nem tudom miért mondjátok hogy "húúh dejó hogy magyarországon ilyen nincs"

 

tudtommal állattal közösülni fajtalanságnak minősül ami bizonyos esetekben büntetendő.

 

továbbáa nyílvános szeretkezés meg közszemérem sértő ami szintén bizonyos esetekben büntetendő.

 

de mondjuk az nagyon durva és én egyáltalán nem tartom viccesnek, hogy nem ítélik el a megerőszakolót és még szerencsétlen lánynak el is kell vennie azt a retek embert....

 

a többi leginkább vicces.

a disznós nem tudom hogy miért pont a repülőtérre korlátozódik, de gondolom ezek a törvények úgy születtek, hogy az adott hely megkívánta őket.

pl miután 30 embert kezeltek fél év alatt azért mert a nemi szervében sündisznótüskét találtak, ezért inkább szabályozták :P

 

( ja és a sündisznónál nem feltétlen pasikra kell gondolni szerintem... nem is tudom hova tudná rakni egy pasi -.- )

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Szióka!

 

Nemrégiben hallottam egy ideillő törvényt. :P

 

Állítólag a mohamedánoknál, ha a férj 3 hónapig nem közeledik szexuálisan a feleségéhez, akkor a feleség kezdeményezheti a válást!!!

 

Azért arra kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan ellenőrzik, vagy hogy a feleség mivel bizonyítja.

 

Tiszta röhely!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...