Jump to content
PirateClub.hu

Mad Max: The Wasteland


hankock
 Share

Recommended Posts

George Miller lesújtó hírt osztott meg a napokban a Mad Max-rajongókkal: a soron következő folytatásban, mely eddig a The Wasteland néven fut, nem fog szerepelni A harag útjának egyik legkellemesebb meglepetése, Charlize Theron, Furiosa szerepében. Ugyanakkor a karaktertől nem kell végleg elbúcsúzni, ugyanis Miller azt is hozzátette, hogy a két meglévő szkript közül a másodikban ismét találkozni fognak valamilyen formában Maxszel.

Miller mindemellett újfent nyomatékosította, hogy a Mad Max 5 előtt egy kisebb filmet szeretne rendezni, valamint azt is elárulta, hogy a The Wasteland nem biztos, hogy a végleges címe lesz a folytatásnak.

„Ez a cím egyszerűen csak úgy jött, csupán egy munkacím. Nico Lathouris és én gazdag háttérsztorikat írtunk az összes karaktereknek, amikből végül forgatókönyvek lettek, szóval még két filmünk van. Örömmel mondhatom, hogy máris tárgyalások folynak velük kapcsolatban, de remélem, hogy a következő filmem egy kisszabású projekt lesz, mindenféle speciális effekt nélkül, kevés kaszkadőrrel.”

Mivel 2010-ben még arról szólt a fáma, hogy a következő két Mad Max filmet közvetlenül egymás után fogják leforgatni, ezért van rá sansz, hogy a The Wasteland – vagy akármi is legyen a végleges címe – rögtön A harag útja után veszi fel az események fonalát, csak éppenséggel Furiosa nélkül.

 

cinestar

 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...