Jump to content
PirateClub.hu
Sign in to follow this  
VolvoFH12

Fallout 4

Recommended Posts

A Bethesda felfedte a PC-re, Xbox One-ra, valamint PlayStation 4-re érkező Fallout 4-et - de úgy tűnik, kicsit korábban, mint tervezte: a játék hivatalos honlapja ugyanis három órakor pár percre elérhetővé vált, és ez elég is volt, hogy láthassuk a dobozról készült képeket, amelyek alapján bebizonyosodni látszik, hogy a játék nem jelenik meg előző generációs konzolokra.

 

fallout_ybb4.png

 

A játék első előzetes videója ma délután 4 órakor vált megtekinthetővé.

A videóból kiderül, hogy a játék Boston környékén játszódhat, hiszen számos nevezetességet felismerhetünk benne.

 

Előzetes:

 

 

A képsorok hozzák a jól megszokott Fallout hangulatot és világot, de ezúttal úgy tűnik, hogy a világégést is átélhetjük valamilyen formában. Mutánsokban és frakciókban most sem lesz hiány, a videó végén pedig egy Nuka Cola automata mellett pásztázik el a kamera, hogy felfedje régi ismerősünket, a Power Armourt, majd egy pillantást vethessünk a játék főhősére is, aki ezúttal a 111-es Vault egyik ex-lakójának tűnik.

 

fo4_hc6r.jpg

 

 

A honlapról az is kiderült, hogy az E3-on a Bethesda június 14-i sajtótájékoztatóján még többet megtudhatunk, ez pedig megerősíteni látszik a pletykákat, amelyek alapján egy 20-30 perces demóra is számíthatunk.

 

(IGN)

  • Upvote 3

Share this post


Link to post
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Bejelentkezés

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
Sign in to follow this  

  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×