Jump to content
PirateClub.hu

Ant-Man: The Movie


hankock
 Share

Recommended Posts

Hatalmasat robbantott a Marvel! Hivatalos bejelentés: a 2015-ben érkező Ant-Man filmben a kétszeres Oscar-díjas Michael Douglas fogja alakítani Hank Pym-et, vagyis az eredeti Hangyát!

 

Bombasztikus hír! A Disney-Marvel nem érte be kevesebbel, mint magával, Michael Douglas-szel! A 69 esztendős, kétszeres Oscar-díjas színész-óriás fogja életre kelteni Hank Pym professzort, vagyis az első Hangyát. Így már az is eldőlt, hogy a korábban főszereplőként bejelentett Paul Rudd, valójában Scott Lang-et, vagyis a második Hangyát fogja eljátszani a Marvel Filmes Univerzum harmadik fázisában érkező moziban.

A Marvel 2015-ben hozza el nekünk Ant-Man-t (azaz Hangyát), és biztosra akarnak menni a film sikerével kapcsolatban a készítők. Ugyanis a korábbi Marvel filmekkel ellentétben, feltörekvő fiatalok helyett, két jól ismert Hollywood-i nevet szerződtettek (eddig). Néhány héttel ezelőtt jeelntették be, hogy Paul Rudd lesz a film főszereplője, de azt eddig nem lehetett tudni, hogy melyik Hangyát fogja életre kelteni a színész. Ugyanis több Hangyája is van a Marvel képregényeknek. Most azonban eldőlt. Michael Douglas lesz Hank Pym professzor, vagyis az első Hangya, aki feltalálta a méretszabályozó ruhát. Paul Rudd, pedig a második Hangyát fogja megszemélyesíteni, azaz Scott Lang-et, aki a kislánya életéért küzdve mindent megtesz (a képregényekben legalábbis...), és ezért ellopja Pym-től a Hangya-szerkót. Azt már sejteni lehetett, hogy a rendező, Edgar Wridht Scott Lang-et is be akarja hozni a filmjében, ugyanis nemrég ezt a képet tette ki saját Twitter oldalára.

 

A képen az a momentum látható, amikor Scott Lang meglovasítja Hank Pym laborjából a Hangya ruhát. Tehát várható volt, hogy lesznek még érdekes fordulatok a filmmel kapcsolatban. A Marvel feje, Kevin Feige azt nyilatkozta, hogy Hank Pym olyan tekintélyes és tiszteletre méltó történettel rendelkezik, hogy a megformálására is egy ilyen kaliberű színész kellett. Így elmondhatatlanul boldogok voltak, amikor a Hollywood-i nagyágyú, Michael Douglas aláírt a szerepre. A film rendezője, Edgar Wright elmondta, hogy rengeteg lehetőség rejlik ebben a helyzetben, hogy a filmben mindkét karakter szerepelni fog. De ugyanakkor nem lesz egyszerű feladat mindegyikük hátterét, múltját is bemutatni, de mindenképpen nagyon izgalmas feladat. És hát két remek színésszel dolgozhat együtt!

Az Ant-Man film (a tervek szerint) 2015. július 31-én érkezik a mozikba!

 

 

cinestar

 

Link to comment
Share on other sites

  • 4 months later...
  • 2 weeks later...
  • 7 months later...
  • 3 weeks later...
  • 4 weeks later...
  • 1 month later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...