Jump to content
PirateClub.hu

Vasember 4.


hankock
 Share

Recommended Posts

Kevin Feige, a Marvel elnöke elmondta, hogy Doctor Strange, Marvel Zombies, Megtorló, Hulk és Daredevil filmet is terveznek, de a Vasember 4-re is van esély.

 

Downey és a Marvel Stúdió igazgatója, Kevin Feige nemrég beszéltek egy esetleges 4. Vasember film kilátásairól a harmadik fázisban. Feige határozottan szeretné látni a karaktert, azonban Downey egy kicsit pihentetni szeretné Tony Starkot.

 

A Vasember 3 csupán néhány hete került bemutatásra, de már el is érte az 1 milliárd dolláros bevételt. A találgatások már szinte rögtön megindultak a fémember jövőjével kapcsolatban. Egy 4. rész a Marvel legkiemelkedőbb, és legsikeresebb franchiseából egyértelműnek tűnik, ám van egy kis bökkenő Robert Downey Jr. szerződésével. Épp most tárgyalják újra a feltételeket a Marvelel, és semmi sem garantálja, hogy újra felhúzza a Vasember páncélt. A színész azt mondta, hogy A bosszúállók 2. illetve 3. részéről folynak a tárgyalások, nem pedig egy következő szóló filmről.

 

A beszélgetés során Downey elismerte, hogy a filmek közötti hosszú idő problémát jelent a most 48 éves színésznek. "Szívesen csinálnám a következőt már akár holnap, de nem holnap lesz. És van még rengeteg más megbeszélni való is. De nem is szeretnék senkit cserben hagyni."

Downey arra is kitért, hogy új franchiseba szeretne kezdeni, aminek semmi köze Vasemberhez, vagy a Marvelhez: "Az a szándékom, hogy egy másik franchiseba kezdjek bele, ami független bármitől amit eltudok képzelni. Olyan sokáig szeretném dominálni a játékteret amedig csak lehet, a saját kihívásaimmal, saját magammal."

A színész nem úgy hangzik, mint aki biztos a visszatéréssel kapcsolatban, de a tárgyalások még javában zajlanak és lehet, hogy ez az egész egy tárgyalási taktika része. Downey egyértelműen nincs projektek híján, hamarosan elkezdik az új Pinokkió filmet, melynek ötleteiért ő is felelős, és a pletykák szerint Ben Stiller rendezi. Egy új Sherlock filmről is tárgyal és elébe áll minden soron következő felkérésnek.

 

Kevin Feige úgy gondolja, hogy Vasember visszatér így vagy úgy. A Marvel Stúdió arról beszélget Downeyval, hogy mikor tudna visszatérni a szerepbe. De ha ez nem történik meg, akkor jöhet a reboot. Már korábban is volt ilyen, habár nem egy ilyen népszerű karakterrel. "Úgy hiszem lesz negyedik Vasember film, meg ötödik, meg hatodik és tizedik és egy huszadik." a producer azt mondja: "Nem értem, hogy Tony Stark miért ne lehetne örökzöld, akár csak James Bond. Vagy akár Batman, ha már ott tartunk. Vagy Pókember. Szerintem Vasember pont ilyen karakter."

Szerencsére a 3. fázis még messze van, de Vasember a Marvel arany tojást tojó tyúkja szóval a Stúdió nagyon csinnyán fog bánni a 4. résszel. Hamarosan többet is megtudhatunk, érdekes lesz ennek a végkifejlete.

 

 

filmdroid.premierfilmek.cinestar

Link to comment
Share on other sites

48? azt a k.... elég jól tartja magát. 10 évet simán letagadhatna. másik most valahogy úgy vagyok vele "ő a vasember" mást nem tudnék jelenleg elképzelni. ezért remélem még legalább egy vasember film készül vele.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Robert Downey Jr. biztos, hogy szerepelni fog A bosszúállók második és harmadik részében, hiszen hosszas tárgyalások után, vélhetően csillagászati összegért aláírta szerződését.

 

A Marvel Studios bejelentette, hogy Robert Downey Jr. aláírt A bosszúállók második és harmadik részére vonatkozó szerződését, így biztos, hogy szerepelni fog Vasemberként, illetve Tony Starkként a folytatásfilmekben. A bosszúállók folytatásának többi kétséges sorsú színészéről egyelőre nincs hír, így még mindig van arra esély, hogy nem tér mindenki.

 

De Downey Jr. aláírásának híre nem csak azért érdekes, mert kiderül, hogy még legalább kétszer Vasember bőrébe fog bújni, hanem azért is, mert egyelőre továbbra sem tudni, hogy tovább fogja-e vinni a Vasember-sorozatot, melynek harmadik része bevétel tekintetében magasan lepipálta az első két filmet. Mindez azt jelentheti, hogy egy esetleges Vasember 4-re, vagy a rebootra legalább 2017-ig várnunk kell, hiszen A bosszúállók második része 2015. májusában kerül bemutatásra, a harmadik epizód pedig vélhetően 2017-ben. Márpedig, ha ezen filmekben Downey Jr. lesz Vasember, akkor addig új színésszel biztos nem folytatják az Iron Man-szériát. Ki tudja, talán a harmadik The Avengers-moziban történik valami Tony Starkkal, ami megágyazhat egy új Vasembernek.

 

sg

Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...
Samuel Jackson szerint Vasember Robert Downey nélkül is működhet

 

 

Samuel L. Jackson szerint Vasember Robert Downey Jr. nélkül is Vasember marad, és mással is ugyanúgy működni fog a szerep.

 

"Robert egy nagyszerű srác. Jó vele lenni. Ő a történet egy szerves karaktere. Nem lenne semmi ugyanolyan nélküle. De tudjátok a Marvel nélküle is Marvel marad. És a közönség szeszélyes. Majd ha Robert úgy dönt, hogy nem csinálja tovább, akkor egyszerűen beraknak mást abba a páncélba. Tudjátok, működhet. War Machine-t is lecserélték, és senki nem vette észre." A Marvel nyilvánvalóan hirtelen nem tudná mihez kezdjen, ha Robert Downey Jr. úgy döntene, hogy nem csinálja tovább, de Jackson szerint ez ugyanolyan, mint amikor James Bond megtestesítőit váltják. A közönséget meg fogja osztani, de egyszer eljön a nap, és akkor a Marvel kénytelen lesz mást tenni a helyébe.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...
  • 7 months later...

Kész, Downey nagyjából elszólta magát, aztán “fuckit” megerősítette a dolgot. A videó elején még a szokásos “A marvelnek sok terve van, dolgoznak mindenfélén” PR szöveget mondta, de utána becsúszott, hogy tárgyalnak az Iron Man 4-ről már, avagy haladnak vele ezek szerint. Persze ettől még meghiúsulhatnak a dolgok. Meg az is lehet az egész csak egy nagy átverés, és Tony meghal az Avengers 3-ban 3 év múlva (akkor jár le Downey szerződése a Marvellal), addig meg görgetik a sztorit.

Update: még ugyanezen napon egy esti showban is volt Downey, ahol pedig azt mondta, hogy mégsem lesz Iron Man 4, de van valami más tervük a karakterrel.

 

 

filmbuzi

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...