Jump to content
PirateClub.hu

Star Wars: The new Saga Ep.7-8-9 (update)


hankock
 Share

Recommended Posts

Sokan talán csak sóhajtotok, vagy legyintetek egyet, hogy biztos holnap kiderül hogy mégsem, de a hír igaz, a herce-hurcának vége, J.J. Abrams a rendezői székben.

 

Szinte már mindenki volt egyszer összekapcsolva a Star Wars 7-tel, Ron Howards, Joss Whedon, Steven Spielberg, Guillermo del Toro, és korábban már Abrams is, aki elutasította az ajánlatot, kifejtve álláspontját, miszerint ő „inkább közönség lenne egy következő Star Wars filmnél”. A Disney nem bízza a véletlenre, és megpróbálja a legnagyobb körültekintéssel kezelni a franchise-t, ezért is próbálja megszerezni a régi színészeket, régi írókat, és most a Star Trek-kel már bizonyító Abrams-et is.

Elég vicces hogy Abrams foglalkozik mindkét nagy sci-fi franchise-zal, már csak azért is mert finoman szólva sincs kebelbarátság a két oldal rajongói között. A hírek arról is szót ejtenek, hogy Ben Affleck is a jelöltek között volt, aki a Tolvajok városánál és az Argo-akciónál bemutatta rendezői tehetségét. A Star Wars spin-off pedig még a levegőben lóg, Snyder ugyan elutasította, de egyáltalán nem lehetetlen hogy valaki más véghez viszi.

Tehát összegzésként: J.J. Abrams a direktori székben, Michael Arndt dolgozik a forgatókönyvön, a Disney dolgozik rajta, hogy a régi poszter tervezőt, Drew Struzan-t is megszerezze, a színészek pedig egyelőre még maradnak terv szinten, de több nagy név is jelentkezett, hogy visszatérne. A film pedig 2015-re van betervezve, és most már ha minden igaz akkor csak ki kell várni.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

A Klónok támadásának és a Sith-ek bosszújának is meg volt már a maga dátuma, idén szeptemberre és októberre időzítve, de ez úgy tűnik hogy tolódik a Star Wars 7 miatt, ami érthető is.

A hivatalos Lucasfilm közlemény szerint:

„A Lucasfilm arra a döntésre jutott, hogy elhalasztjuk az epizód II-t és III-at 3D-be. Az új trilógiára, a Star Wars 7-re akarjuk fordítani minden energiánkat, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki belőle. Későbbre halasztjuk őket, közzétesszük majd az új dátumokat.”

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

starwarsfanmade.jpg?9d7bd4

 

Egyelőre semmi hivatalos anyag (poszter, teaser, concept art) nem jött még a betervezett hetedik Star Wars hetedik részével kapcsolatosan, de annyi bizonyos, hogy J.J. Abrams fogja dirigálni és állítólag női főhőse lesz produkciónak. Alant egy fan made posztert tekinthettek meg, film bemutatójáig valószínűleg kismillió hasonlót fognak készíteni a rajongók.

Link to comment
Share on other sites

Még éppen csak megerősítette a Disney, hogy készülnek az új trilógiától független Star Wars filmek, máris itt az újabb fejlemény, miszerint az Ezeréves Sólyom népszerű kapitánya, és a Birodalom leghírhedtebb fejvadásza kapja meg a maga külön filmjét.

 

Volt egy pletyka arról, hogy esetleg Yoda kaphatná meg az első spin-offot, de Han Solo és Boba Fett tűnik esélyesebbnek.

Han Solo filmje a fiatal csempészt mutatná be egy eredet sztorin keresztül, időben pedig a Sithek bosszúja és az Új remény között lehet elhelyezni, tehát még a Luke Skywalkerrel való találkozása előtti időszak. Boba Fettről pedig annyit tudni, hogy az Új remény és a Birodalom visszavág között venné fel a vezérfonalat. Mindkét filmre új szereplőket akarnak. Azt pedig már korábbról tudjuk, hogy a különálló filmek forgatókönyvén Lawrence Kasdan és Simon Kinberg dolgozik külön-külön, azt viszont már nem, hogy melyikük mit ír.

Bár sokan talán új karakterekre számítottak amikor spin-offok kerültek szóba, viszont ez megadja Abramsnek és a Disney-nek az előnyt, hogy újragondolhatják Lucas karaktereit (ami igazából kicsit tiszteletlenség lenne az öreg felé), és a saját építőkockáikra építhetik a további filmeket, ráadásul a remake-ek és adaptációk korában nem csodálkozom rajta személy szerint, hogy nem mernek új dolgokkal kísérletezni. Egyelőre legalábbis. Ha igaznak bizonyulnak ezek a dolgok, már csak a megfelelő rendezőket és színészeket kell megtalálni. Még várjuk a Disneytől a megerősítést.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Harrison Ford újra eljátssza Han Solót?

 

A Latino Review információi szerint Harrison Ford játszani fog a Star Wars 7-ben, természetesen Han Solót alakíthatja.

Eddig csak arról olvashattunk, hogy Ford benne lenne a dologban, ráadásul régebben a Lucasfilm falain belül is gondolkodtak azon, hogy kellene kezdeni valamit a karakterrel. A Disney egyelőre nem erősítette meg a hírt, de talán néhány óra múlva erre is sor kerül.

Ugyanakkor az Entertainment Weeky egyik szerkesztője máris reagált a hírre, Geoff Boucher úgy tudja, hogy Ford még nem írt alá és hetek vagy akár hónapok is eltelhetnek mire erre sor kerül. Ugyanakkor azt nem mondja, hogy a híresztelés nem igaz.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

Ma ismét felröppent egy pletyka a közelgő Star Wars filmmel kapcsolatban: Mark Hamill és Carrie Fisher biztos, hogy benne lesz az új részben. Az Entertainment Tonightnak sikerült beszélnie a színésszel, aki elárulta, hogy ő boldogan bevállalná, volt is már szó róla, de egyelőre még nem írtak alá semmit.

„George Lucas mindenkit körbekérdezett, hogy benne lennének-e egy folytatásban. Megmondta, ha nem szeretnénk részt vállalni a filmben, akkor sem szerződtetnek más színészt a helyünkre, hanem egyszerűen kihagyják karaktereinket a forgatókönyvből. Elárulhatom, hogy nem írtunk alá semmilyen szerződést. Jelenleg azt szeretnék, ha végre leülnénk Michael Arndt íróval és Kathleen Kennedyvel, a Lucasfilm vezérével. Lett volna velük találkozóm, de sajnos elhalasztották, sokkal elfoglaltabbak, mint én.

„Mondtam George-nak, hogy én visszatérnék az eredeti stílushoz, abban az értelemben, hogy miénk sokkal önfeledtebb, vidámabb és humorosabb volt – véleményem szerint. És a másik dolog, amiről meg szeretnék bizonyosodni, hogy az egész csapat visszatér. Visszatér Carrie, Harrison, Billy Dee, Tony Daniels és mindenki aki elérhető az eredetiből? Biztosra akarok menni, hogy mindenki a fedélzeten van, nem csak egyvalaki.”

Hamill azt is elmondta, hogy mivel még nem sikerült beszélnie az íróval úgy gondolja, hogy ezek a filmek talán az utódaikról fog szólni. Az ő karaktere afféle Obi Wan-féle jedi lenne. Majd így folytatta. „Anno rájöttem, hogy Luke számára van egy jó és egy rossz hír. A jó az, hogy maga mellett tudhatja az univerzum legdögösebb és legvonzóbb csaját, a rossz pedig az, hogy kiderül, hogy ő valójában a húga. Ekkor azonnal arra gondoltam, hogy Luke előtt is hasonló sors áll, mint Sir Alec Guiness karaktere előtt. Egyedül fog éldegélni egy egy sivatagi igluban néhány robottal.”

Ezen felül még megemlítette, hogy a készítők nem viszik túlzásba az effekteket és megtalálják a középutat az új és a régi trükkök között. Hamill old schoolnak mondja magát, szereti a régi kellékeket,modelleket, miniatúrákat és egyéb háttérfestményeket. Ha túl sok a CGI könnyen megeshet, hogy a film is úgy néz ki, mint egy nagy videójáték.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Csak önfeledt és vidám ne legyen, ha már Disney! Luke, mint a Jedi akadémia feltámasztója szerintem sokkal jobb ötlet, mint a gyerekekre felügyelő, hóbortos, droidfétises nagybácsi. Az emberek évtizedek óta formálnak, kóstolgatnak fejben egy folytatást, Disney-ék meg hozzák a magukét...

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

A Disney nyilatkozata alapján 2015-től minden évben jön egy új Star Wars film, spin-off és az új trilógia darabjai felváltva.

 

Azon kívül, hogy J.J. Abrams keze nyomát viseli majd a Star Wars hetedik része, szinte semmit sem tudunk a készülő projektről, de a Disney tovább növeli a rajongók kételyeit. Bejelentették ugyanis a CinemaCon rendezvényen, hogy a 2015-ös Star Wars 7 premierrel megkezdődik a Star Wars filmek áradata és ettől kezdve évente jön egy újabb epizód. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy páratlan években a trilógiát bővítené a Disney, míg a páros években a különböző spin-off matériák érkezhetnek (Boba Fett, Han Solo és Yoda különfilmeket pletykálnak). Az elgondolás nem rossz, de a Miki egeres cég valószínűleg vékony jégen táncol, hiszen a rajongók könnyen belefásulhatnak a futószalagon érkező részekbe, ráadásul a tömeggyártás könnyen a minőség rovására mehet. Ti mit gondoltok minderről? Halljuk a véleményeket!

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Kiszivárgott a történet ?

Talán a történet két főszereplő karakterére és így magára a történetre is fény derült? Korábban azt állították az illetékesek, hogy a Star Wars most készülő epizódjai nem a korábban megszületett könyv- és képregénysorozatokon fog alapulni. Vagyis nem veszi figyelembe venni az úgynevezett "Expanded Universe"-t. Valamint úgy hírlett egy rövid ideig, hogy A rejtély sztárja John Noble játszhatja a hetedik rész főantagonistáját, de később ezt is cáfolták. Lássuk a most megjelent hír mennyire összeegyeztethető a fentiekkel! Talán mondanom sem kell: Erős SPOILERVESZÉLY áll fenn.

 

Állítólag megvannak nem csak a hetedik, de rákövetkező részek főszereplői is. Ha minden igaz, márpedig állítólag megbízható forrásból lehet tudni, Han Solo és Leia Organa ikergyerekei lesznek a középpontban. Ez sok szempontból lenne örvendetes hír. De előbb lássuk konkrétan mit állít a forrás.

 

Történet: Két tizenhét éves ikrek, egy lány valamint fiú, bácsikájuk Luke Skywalker tanítványa, hogy a galaxis legnagyobb jedi lovagjai legyenek. Azonban problémák keletkeznek, mikor a fiú sötét ösvényre lép.

 

Jaina Solo: Nő, 17 éves, főszereplő. Jacen ikertestvére. A galaxis egyik legnagyobb jedi lovagja. Nagybátyja, Luke Skywalker, képezte ki.

 

Jacen Solo: Férfi, 17 éves, főszereplő. Jaina ikertestvére. Az egyik legnagyobb jedi lovag. Egy magányos lélek, aki nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. Elkezd a sötét oldal felé közeledni, ami megfertőzi az elméjét azzal a gondolattal, hogy ezzel a helyes dolgot teszi. Végül Darth Caedus-szá válik.

 

Ezzel bizonyos dolgok magyarázatot kaphatnak. Például, hogy miért terjedt el a pletyka, hogy keresik Han Solo fiának a megtestesítőjét. Valamint az, hogy Chloe Grace Moretz miért került szóba, mikor Matthew Vaughn volt a legnagyobb esélyes a rendezői székre. Valamint 17 év elég hosszú idő, így akár Solo-Skywalker-Organa trió is nagyjából jó korban lenne a szerepére.

 

Viszont a fentiekkel ellentmond a forrás, mert Solo ikergyerekei az ún. "Expanded Universe" fontos részei. Viszont ha igaz, akkor nagyon örvendetes, mert ez azt jelenti, hogy a rajongóknak kedvezve, bizonyos szinten tiszteletben tartanák a könyvformájában megjelent epizódokat. Még akkoris, ha csak kis töredékében használják fel a filmhez. Mondanom sem kell, hogy ez egy rendkívül érdekfeszítő történet lehet, amennyiben sikerül a kellő stílusban előadni, és ha valaki, akkor JJ Abrams abszolút képes rá.

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 2 weeks later...
  • 2 weeks later...

Annak ellenére, hogy a Disney 190 millió dollárt vesztett A magányos lovassal, a részvényeik mégis egy százalékkal emelkedtek. A növekedésnek az az oka, hogy úgy hiszik ez meg sem kottyan a stúdiónak.

 

 

A Vasember 3 már összeszedett 1.2 milliárdot a stúdiónak és a Szörny Egyetem is túl lépte már a 400 milliós bevételt. Azonban a Disney részvényei főképpen azért állnak még mindíg jól, mert a Credit Suisse elemzői fényes jövőt jósolnak a következő Star Wars filmnek is. A kalkulálásuk szerint a Star Wars VII 1.2 milliárdot termel majd a kasszáknál, ezzel 733 millió dollár profitot hozva a stúdiónak. E melett arra számítanak, hogy egyéb, a filmel kapcsolatos árucikkekkel is milliárdokat keresnek majd. "A Star Wars franchise erős növekedést hoz, és ezzel alacsonyabb kockázatot vállal a stúdió, mint más nagy költségvetésű filmeknél."-áll a Credit Suisse jelentésében.

 

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Néhány hónap és kezdetét veszi a Star Wars 7 forgatása. J.J. Abramst ismerve az utolsó pillanatokban fogja elárulni, hogy kiket szerződtettek le a filmre. A Latino Review úgy tudja, hogy Ryan Gosling és Zac Efron lóbálhatják a fénykardokat a folytatásban.

Azt nem tudják, hogy Efron kit alakíthatna, de Gosling Luke Skywalker fiát formálhatná meg. Ő valószínűleg Han Solo és Leia gyermekének az oldalán kalandozhat galaxis szerte. Az oldal információi szerint Leonardo DiCaprio-t is meg akarták nyerne egy szerepre, ám a Robotech projekt miatt lepasszolta a lehetőséget.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

Star Wars VII - Csilli-villi effektek helyett nagyszerű sztori

 

 

A mai napra több Star Wars is kijut, és hiába a jó zene félsiker, még Kathleen Kennedy is állítja, hogy a CGI helyett a sztorira kell koncentrálni elsősorban.

 

A Star Wars VII producere beszélt a különleges effektekről, és hogy mit hogyan próbálnak majd megoldani Abrams-szel, mire fognak inkább koncentrálni, és ha már mindezeknek csak a felét teljesítik, már van egy ütős filmünk. Azt is hangoztatták, hogy nem fogják titokban tartani a forgatási helyszíneket, és hogy George Lucas is segédkezni fog a film készítése közben, de Kathleen Kennedynek megvannak a saját határozott elképzelései is a dolgokról, halljuk az ő álláspontját.

„A sztoriról és a karakterekről beszélgetünk mostanában. Van egy nagyszerű csapatunk az ILM-nél, akik fantasztikus effekteket képesek készíteni, de ha nincs egy remek történet és karakterek, akkor az effektek semmit nem számítanak.” magyarázta Kennedy.

„Ismerem milyen a popkultúrában benne lenni, és ebben alkotni elég nehéz. Hogyha nem szánod rá az időd, hogy megfelelő karaktereket, megfelelő sztorit, egy összetett sztorit találj ki, akkor a közönség belefárad, mert úgy érzik, hogy újra és újra ugyanazokat a dolgokat látják.”

Arról is megkérdezték a producert, hogy hogyan viszonyul a modern technológiához, és a CGI effektekhez, mivel olyan alkotásokon is dolgozott korábban, mint a Jurassic Park, ahol a hagyományos különleges effekteket vegyítették a CGI-jal: „Nincs izgalmasabb annál, mint amikor ilyesfajta technológiai kihívások elé kerülünk. Amikor az ötletek megvalósításához fejlődnie kell a módszereknek.”

„Arról is rengeteget beszélünk, és törjük rajta a fejünket, hogy elnézve a korábbi filmeket, még az első trilógiánál is kombinálták a valós helyszíneket a különleges effektekkel, és mi is erre törekszünk a Star Wars VII-tel. Tehát találnunk kell néhány király helyszínt, aztán bevetünk mindent, ami a tarsolyunkban van, hogy úgy valósuljon meg a végén, mint a korábbi filmeknél is.

Ez jelenthet valóságos robotokat, olyan díszleteket amiket valójában megfoghatsz, és érezhetsz. Ezeket fogjuk vegyíteni a CGI-jal, és pont ettől tűnik majd a végén olyan valóságosnak.”

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Az egyik legújabb pletyka szerint a Star Wars VII már megkapta a saját címét a Disney illetékeseitől, így a film teljes neve állítólag a Star Wars: Episode VII - A New Dawn lesz. Ez csak egy elnevezés a lehetségesek közül, mégis a lista tetején áll és valljuk be, A New Hope-ra asszociálva jól is hangzik. Ezen kívül egy ismeretlen, ámde a dolgában biztos forrás azt állítja, hogy a Millennium Falcon és a Mos Eisley Cantina is benne lesznek a várva-várt folytatásban, utóbbi azt jelentené, hogy a szereplők visszatérnének a Tatooine-ra is, hiszen mindkettő helyszínt Tunéziában forgatták. A Star Wars VII valószínűleg 2015 karácsonyán érkezik J.J. Abrams rendezésében és valószínűleg visszatérnek a régebbi színészek is, mint Harrison Ford, Mark Hamill és Carrie Fisher.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

A castingra hívó írás szerint egy 7-7,3 láb (213-225 cm) magas férfit keresnek vékony testalkattal. Nincs sportos külseje, és nem vastag a válla. A széles arcberendezés bónusznak számít. Ez a leírás például tökéletesen illik Peter Mayhew-ra, aki eddig alakította Han Solo társát. A projekt nevét nem közölték, de a forgatás idejét 2014 elejére tűzték ki. A producerek Kathleen Kennedy, J.J. Abrams, Bryan Burk és Tommy Harper. Szóval még ha a film címét nem is árulták el, minden a Star Wars VII-re és Chewbaccára utal.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

 

http://www.youtube.com/watch?v=omcxaMEGha0

 

 

A Star Wars marketing megindult, a hivatalos youtube csatornán azzal emelték ki a régi második rész teaserét, hogy a tényleges filmből nem mutatott semmit, és ezért különleges. Hasonlót várhatunk a casting bejelentés mellé nemsokára?

És a C-3PO-t alakító Anthony Daniels elszólta magát a hétvégi Comic Conon, miszerint ő lesz az egyetlen színész, aki mind a hét… aztán javította magát, hogy hat filmben szerepel. Ezek szerint C-3PO visszatérése is elég valószínű.

 

 

filmbuzi

Link to comment
Share on other sites

Darth Vader-filmek készülnek

 

Nemsokára ismét láthatjuk Darth Vadert, azonban nem a moziban, hanem a tévék képernyőjén, ugyanis a Lucasfilm Darth Vaderrel kapcsolatos történeteket fog a közeljövőben bemutatni, bár még nem tudni, milyen formában.

 

 

Mióta a Disney megvette a Lucasfilmet, számtalan fejlemény történt a Csillagok háborúja-franchise háza táján. S persze az olyan konkrétumok mellett, mint az új mozis trilógia, a két különálló mozifilm, valamint az új animációs széria, mindenféle találgatás is felütötte a fejét. Nos, a legfrissebb hír nem találgatás, hiszen a European Brand Licensing Show tájékoztatójában szerepelt, hogy a Disney Darth Vader-tematikájú tévés különkiadásokat tervez készíteni.

 

Hogy mit fed a "különkiadás" szó, vagyis a "special", nem tudni, de vélhetően nem tévésorozatot, és nem is egész estés tévéfilmet, így a rövidfilm tűnik a legvalószínűbbnek. Az anyagból az nem derül ki, hogy élőszereplős vagy animált produkcióra kell-e számítani, de bennfentesek szerint valószínűsíthető, hogy a projektek kapcsolódni fognak a Star Wars Rebels című animációs szériához.

 

SG

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
  • 2 months later...

Ezúttal a The Hollywood Reporter szolgált érdekességgel a következő Star Wars film kapcsán. Úgy tudják, hogy Michael Fassbender, Adam Driver és Hugo Weaving is találkozott J.J. Abramsszel és esélyes, hogy bekerülnek a hetedik részbe. Ezen kívül a Breaking Badből ismert Jesse Plemons szintén eldiskurálhatott Abrams-szel a héten.

A forgatókönyvön Michael Arndt dolgozott, majd tavaly ősszel befejezte a munkát, helyette Abrams és Lawrence Kasdan folytatta a történet kiegészítését. Arndt nem azért távozott, mert kevesellte az íráshoz kapott időt, hanem azért, mert nem egyezett a véleménye a stúdió abban a kérdésben, hogy mely karakterek szerepét domborítsa ki.

Arndt Luke Skywalker és Han Solo utódait állította volna a középpontba és az eredeti trilógia főszereplői pár perc erejéig erősítették volna a filmet. Ám Abrams inkább a régi csapatra – Luke-ra, Hanra, Leia-rá – összpontosítana és utódaik mellékkarakterek lesznek, csak a további részekben léphetnének az előtérbe. Bennfentes információk szerint George Lucas véleményét is kikérték a vitában, ő Abramséknak adott igazat.

Tehát a szkript jelentős változtatásokon megy keresztül, ezáltal több karaktert kiírtak a sztoriból vagy megváltoztatták a korát. Abrams még nem döntötte el, hogy kiket akar a főszerepre, állítólag minden szóba jöhető színésszel találkozik. Fassbenderrel még a múlt hónapban beszélgetett el, de nem tudni, hogy mely szerepet szánná neki a rendező. Ám a híresztelések szerint Weaver egy birodalmi tisztet kelthetne életre.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

A Star Wars: Episode VII rendezője, J.J. Abrams a minap bejelentette, hogy elkészültek a nagy népszerűségnek örvendő sci-fi sorozat legújabb fejezetének forgatókönyvével, így jöhet a munka érdemi java.

“Megvan a forgatókönyvünk, és gőzerővel megyünk tovább. Script a kézben, jöhet az utazás” - nyilatkozta.

Mai nappal a TCA (Teen Choice Awards) egyik paneljén további részleteket adott forgatásról: májusban, Londonban fog kezdődni.

Természetesen minden újságíró és rajongó a sztoriról akart részleteket tudni, de Abrams ezen a téren nem szolgált semmi újdonsággal.

“Még nincs itt az ideje, hogy a sztoriról beszélgessük. A hivatalos casting bejelentése azonban hamarosan megtörténik” – mondta.

A sztorival kapcsolatos pletykák legújabb verziója szerint az új filmben még az korábbi részek hősei, Luke Skywalker (Mark Hamill), Han Solo (Harrison Ford) és Leia hercegnő (Carrie Fisher) kapnak nagyobb teret, ám bemutatásra kerülnek azok gyermekei is, akik valószínűleg a franchise további részének központi figuráivá növik ki magukat. Ha így lesz, legalább méltó búcsút vehetünk gyerekkorunk hőseitől…

 

 

filmtrailer

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

A Studio Cine Live címlapján tűnt fel a C3PO ütött-kopott állapotban, kezében egy 7-es számmal. Természetesen ez önmagában még nem bizonyít semmit, hiszen hivatalos bejelntés még nem történt, de bizakodásra adhat okot. George Lucas korábban azt mondta, hogy ez a két droid kapcsot képez a Star Wars filmek között. Ti örülnétek, ha C3PO-t is viszont láthatnátok?

ugkiftlidmjgyq043fg.jpg

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...