Jump to content
PirateClub.hu

The Expendables 3.– A feláldozhatók 3. (update)


hankock
 Share

Recommended Posts

Steven Seagal éppen a Force of Execution filmjét reklámozza, az IGN-nek sikerült elbeszélgetnie a mostanában csak DVD-s produkciókban aprító (és hízó) egykori akciósztárral. Szóba került a The Expendables 3 része, hiszen sokáig úgy volt, hogy a világot szűk szemmel méregető színész is esélyes, hogy játszani fog a franchise újabb felvonásában, sőt ő lehetett volna az egyik nagy ellenfele a zsoldoscsapatnak.

Az egykor úszó erődön szolgált szakács elárulta, hogy bizonyos emberek kellemetlen magatartása miatt maradt távol a produkciótól. Kiről van szó? Nem a színészekről. Régebben Avi Lerner producerrel forgatott le jó néhány alkotást és Seagal korábban sem rejtette véka alá, hogy azért is orrol rá, mert átverte pénzzel.

A színész-harcművész reméli, hogy hamarosan megoldódnak a problémák. Stallone nemrég felhívta és továbbra is azt szeretné, ha valahogy meg lehetne győzni őt és azt ígérte, hogy majd elküldi a forgatókönyvet, ám ezt még nem kapta meg.

A harmadik felvonás forgatása októberben véget ért, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnának beiktatni egy-két napos pótforgatást, ahol felvehetnének egy cameo jelenetet. Bár Stallone arra is utalhatott, hogy készül a negyedik rész szkriptje.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Ifjúkorunk egyik kedvenc akcióhőse, Jean-Claude Van Damme állítólag visszatér az idén augusztusban mozikba kerülő Expendables 3-ban, annak ellenére, hogy a 2012-es második részben megölték, írja az Expendables Premiere nevű rajongói oldal, ahová maga a spárgakirály írt egy kedves hangú levelet:

Kedves Trevor! Kedves Expendables Premiere-rajongók!

Nagyon jó volt együtt dolgozni az Expendables 2 forgatásán Stallone úrral és a többi híres akciósztárral.

Stallone egy nagyon leleményes ember, könnyen megeshet, hogy kitalál nekem egy újabb, sokkal kidolgozottabb karaktert: Claude Vilain ikertestvérét, Jean Vilaint.

A rajongók most azt kérdezgetik tőlem, az új Vilain - már ha egyáltalán lesz még egy - jófiú vagy rosszfiú lesz? A magam részéről szeretném ezt a döntést átengedni Stallonénak. Bízom a képzelőerejében.

Köszönettel:

JCVD

Az Expendables 3-ról ugyanis továbbra is csak azt lehet tudni biztosra, hogy annyi sztár lesz benne, amennyi ki sem fér rendesen egy moziplakátra: Stallone, Schwarzenegger, Dolph Lundgren, Jason Statham és Jet Li mellet láthatjuk majd lövöldözni többek között Mel Gibsont, Wesley Snipest, Harrison Fordot és Antonio Banderast is.

Sajnos nekem továbbra is hiányzik a filmből a születésnapos Chuck Norris, Danny Trejo, Nicolas Cage, Mickey Rourke, Steven Seagal, Michael Dudikoff és Mark Dacascos. Meg persze Bruce Willis is, de ő vénségére olyan kapzsi és bunkó lett  Stallonéval (3 millió dollár helyett 4 milliót akart a négynapos forgatásra), hogy végül kirúgták a filmből .

 

cinematrix

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • 1 month later...

PG-13-as besorolást kapott a Feláldozhatók 3

Sylvester Stallone a Cannesi Filmfesztivál sajtókonferenciáján erősítette és magyarázta meg a PG-13-as értékelést. “Annyi emberhez szeretnénk eljuttatni a filmet, amennyihez csak tudjuk. Nagyon közel van az R-es besoroláshoz, elhihetitek, határeset. De azt hiszem tartozunk ezzel a következő generációnak. Úgy gondoltuk, hogy ahhoz a klubhoz csatlakozunk egy időre.” Jó pár rajongó koránt sincs megelégedve ezzel a döntéssel, még egy facebook csoport is alakult ami a PG-13-as besorolás bojkottálását tűzte ki célnak. Stallone azonban nagyon bizakodó a filmmel kapcsolatban, azt hogy mit is gondol róla elolvashatjátok a folytatásban.

“Az elsőnél még nem igazán tudtam, hogy milyen irányba kellene menni. Tanulságos volt, sokkal drámaibb és súlyosabb. A másodiknál, azt hiszem túlzásba vittük a vicceket és az egysorosokat. (A harmadik film esetében) Rájöttem, hogy vissza kell térnük a drámaisághoz. Férfiak és nők között van egy fajta emberi komédia, de ezek nem viccek. Amikor benne vagyunk az akcióban akkor amúgy se szeretek poénoskodni. Úgyhogy azt hiszem, hogy a harmadiknál végre minden passzol. Akár csak a házasságoknál.”

cinestar

http://cinestar.hu/cikk/pg13as-besorolast-kapott-a-felaldozhatok-3

Majd meglátjuk...!!

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 2 weeks later...
  • 2 weeks later...

A feláldozhatók 3 hamarosan a mozikba kerül, ami azt jelenti, hogy eljött az az időszak amikor minden akciósztárt kikérdeznek, hogy csatlakozna-e a franchisehoz. Pár héttel ezelőtt Steven Seagal egy nyilatkozatában azt mondta, hogy esély sincs rá, hogy ő valaha is együtt bandázzon Stallone brigádjával, ám a négyszeres Bond színész nézőpontja egészen más.

Brosnan még márciusban említette, hogy felkérték egy jövőbeli Feláldozhatók filmhez és mivel a színész éppen a Hosszú út lefelé című filmét promózza, előállt a megfelelő alkalom, hogy megkérdezzék valóban érdekelné-e a szerep.

"Azt mondtam Avi Lerner [producernek], hogy ha összejön és lesz egy jó szkriptetek, akkor Avi, tudod hol találsz ha még szükséged lesz rám. Csupán ennyiről van szó." -mondta Brosnan, és hozzátette, hogy szívesen dolgozna Lernerrel és Sylvester Stalloneval.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 3 months later...

"Stallone: „Az Expendables 3 korhatár-besorolása hiba volt.”"

"azt ígéri, jön a folytatás, és abban mindent jóvá tesznek"

 

Meg túl sok "fiatalt" zsúfoltak a filmbe. Na, jó a Ronda szöszit nem bánom...

http://cinestar.hu/cikk/stallone-az-expendables-3-korhatarbesorolasa-hiba-volt
Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Ennyit tesz hozzá az Extended Director's Cut.

Compared are the Theatrical Version (PG-13) and the Unrated Version (not rated) (both available on the US Blu-ray by Lionsgate).

93 differences, consisting of
71 extended scenes
16 scenes with alternate footage
3 extended scenes in the Theatrical Version
2 recuts
1 additional scene

The Unrated Version is 350.56 seconds or approx. 5 minutes and 51 seconds longer than the Theatrical Version

Összehasonlítás:

http://www.movie-censorship.com/report.php?ID=626620
http://www.movie-censorship.com/report.php?ID=626620&Page=2
Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...