Jump to content
PirateClub.hu

Kötelező az autók nappali világítása


bono92
 Share

Recommended Posts

2011.02.07-től minden EU tagállamban bevezetendő új autótípust fel kell szerelni nappali fényszóróval, amely a motor indításakor automatikusan bekapcsol. Az új szabálytól a balesetek számának csökkenését várják.

 

Korábban sok vitát váltott ki a nappali világítás kötelezővé tételének terve, de győztek az ötlet támogatói: mától jogerős a szabály, minden, az Unióban típusengedélyt szerző új típusba kötelező beépíteni a rendszert. A DRL néven is ismert világítás kifejezetten takarékos, a tompított világításhoz képest harmad-negyedannyit fogyaszt, ami érthető is, hiszen nem kell bevilágítania az autó előtti útfelületet, csupán annyi a célja, hogy nappal is messziről láthatóvá tegye az autót. Egyelőre a személyautók és a kisebb haszonjárművek gyártói számára kötelező a DRL beszerelése, de 2012 augusztusától a nehéz teherautókra és az autóbuszokra is kiterjesztik a szabályt.

 

Korábban is voltak olyan tagállamok, ahol a DRL-t kötelezővé tették, és ezekben az országokban állítólag látványosan csökkent a nappal bekövetkezett baleseket száma. Az Unió illetékesei azt remélik, hogy a nappali világítás segít majd leszorítani a halálos balesetek számát. 2009-ben az EU teljes területén mintegy 35 ezren haltak meg az utakon, azaz bőven van még hova fejlődni.

 

Magyarországon jelenleg csak lakott területen kívül kötelező a tompított fény használata nappal, de a DRL bevezetésével egy-két évtizeden belül értelmét veszti a szabály, hiszen minden jármű automatikusan világít majd haladás közben.

Link to comment
Share on other sites

Már a Totacaron is hibás valamilyen szinten ez a cím, én ezt úgy értelmezem, hogy mától " Kötelező az autók nappali világítása ".

Pedig itt nem erről van szó.

A 6-os mazdában már 4 éve benne van (a legelső szériában nem volt benne) ez a rendszer. Nekem nem nyerte el a tetszésem.

Az akumlátornak sem biztos hogy a barátja, lámpa + önindító egyszerre, + ha lopakodni kell éjszaka akkor sem jó.

Ha nincsenek normális látási körülmények én kapcsolok mindig lámpát.

Legyen az enyhén szitáló eső, vagy nyáron a lemenő nap vakító sugarai, kapcsolom amikor kell és szükség van rá.

De számtalan eset volt rá, hogy nemhogy városon kívül nem raktak lámpát, de szürkületben autópályán sem.

Ez a kacat leginkább nekik való.

 

Link to comment
Share on other sites

Már a Totacaron is hibás valamilyen szinten ez a cím, én ezt úgy értelmezem, hogy mától " Kötelező az autók nappali világítása ".

Pedig itt nem erről van szó.

A 6-os mazdában már 4 éve benne van (a legelső szériában nem volt benne) ez a rendszer. Nekem nem nyerte el a tetszésem.

Az akumlátornak sem biztos hogy a barátja, lámpa + önindító egyszerre, + ha lopakodni kell éjszaka akkor sem jó.

Ha nincsenek normális látási körülmények én kapcsolok mindig lámpát.

Legyen az enyhén szitáló eső, vagy nyáron a lemenő nap vakító sugarai, kapcsolom amikor kell és szükség van rá.

De számtalan eset volt rá, hogy nemhogy városon kívül nem raktak lámpát, de szürkületben autópályán sem.

Ez a kacat leginkább nekik való.

 

 

Pedig erről van szó! :D tök érthető és egyértelmű: "...minden EU tagállamban bevezetendő új autótípust fel kell szerelni nappali fényszóróval..."

 

Szerintem ezzel semmi probléma nincsen, sőt szerintem üdvözölendő ez a kezdeményezés! Szerintem egyáltalán nem para az akkunak...miért is lenne az? ez nem egy önindító, ami rendesen leszívná az akkut....meg járó motornál megy a generátor, plusz én úgy tudom (meg mindneki) hogy a LED piszok alacsony energia szükségletű, szal egyaltálan nem kell parázni! Nagyon jó az ötlet!

De félreértelmezted haver....itt nem arról van szó, hogy ha rosszak a látási viszonyok, akkor tompított helyett ezt használjuk...nem....itt arról van szó, amikor napközben is használjuk a lámpát, jó látási körülmények között, és akkor tényleg felesleges használni a tompított fényszórót, energia pocsékolás! Meg aki elfelejt lámpát kapcsolni, az annak nagyon jó ez, meg jól is néz ki a LED fény! :D meg amúgy lassan az összes gyártó fölszereli az autóit LED-es nappali világítással!

Link to comment
Share on other sites

Álljunk meg egy "ásónyomra" :)

 

1. igaz nem írtam le, de a 6-os mazdának nincs ledes nappali fény lámpája, de sorolhatnám ide volt fönököm alap transitját, mert abban sincs.

Ők a hideg motort (föleg télen) úgy inditják, hogy : lámpakapcsoló helyzetjelzőre kapcsol, gyújtás ráad, izzít, indit, mivel gyújtás ráadásakor bekapcsol a tompított fényszóró de így csak a helyzetjelző szopkodja az akksit. (a tompított, nem figyeli a töltést, vagy a motorindítást, gyújtásráadáskor kapcsol, mennyivel jobb, vagy elegánsabb lenne ha a tompított fényt csak akkor kapcsolná az elektronika, ha már van töltés, ergo jár a motor.

 

2.nem egyre gondoltunk szerintem,egyébként láttam már pár A8 nappalifényt.

audi-a4-led-daytime-09-02-08.jpg

 

3. örülök ennek a kezdeményezésnek, lehet így én is hamarabb észreveszem a bajt, nem csak engem vesznek észre. ;)

Link to comment
Share on other sites

Csak az a baj az ilyen elektronikai megoldásokkal hogy van egy rossz tulajdonságuk, mégpedig az hogy elromlanak. Hiába van led benne, ráadásul ha nincs jól "levédve" elég egy pici túláram és máris szevasz, de merem feltételezni hogy ez a technika azért már eléggé megbízhatóan fog bekerülni az autókba.

Link to comment
Share on other sites

Először is azt kéne tisztázni, hogy ez a nappali menetfény most akkor megfelel a tompított fényszórónak, vagy ez teljesen különálló valami, ami nem helyettesíti a tompítottat, csak megvilágítja az autót másoknak? Mert a cikkből nekem az jön le, hogy ez megfelel a tompítottnak, hisz akkor nem írtak volna olyat, hogy "Magyarországon jelenleg csak lakott területen kívül kötelező a tompított fény használata nappal, de a DRL bevezetésével egy-két évtizeden belül értelmét veszti a szabály, hiszen minden jármű automatikusan világít majd haladás közben."

Link to comment
Share on other sites

Nem helyettesíti a tompítottat, ezért is nappali fény a neve. (azzal a 15-20 leddel éjszaka nem sokáig jutnál)

Arra szolgál, hogy messzebről észrevegyék egymást a közlekedők.

 

Nem rosz ötlet, nem ellenzem, személy szerint az ellen "lázadok" amikor nem led, hanem tompított fény érkezi a gyújtáskulcs elfordításával, indítás előtt.

Ha hiszitek ,ha nem legalább felére leredukálja az akku élettartamát, amikor tompítottal indít az akku.

 

2x55W első

2x5 w hátsó

2x2 w rendszám világítás

5 w egyéb.

kb 130w (inkább több) fogyasztás mellett vegyen fel még az önindító (álltalában) 800-1200w 60A mellett.

Erre mondom hogy a ledes nappalifény jó, a tompított az nem jó.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...

Nah hát a ledekkel amint szó is esett róla az a baj, hogy gyorsan elszálnak egy apró kis hibától már... Az audikba is a ledes lámpákkal rengeteg gondról hallottam mer 1-2 led mindig kiégett és lehetett cserélgetni az egész lámpát ami nem 2 forintba került...

Másik meg h nyáron szikrázó napsütésben mér vennéd észre előbb a közeledő autót ha van rajta egy kis pislákoló fény???

Városon kívül okés a dolog mer ott nem 50-el megy az ember, de városon belül szerintem teljesen felesleges...

Ha valaki nem látja tiszta időben városon belül a kocsikat akkor inkább menyjen el a szemészetre és adja le a jogosítványát :)

Link to comment
Share on other sites

  • 3 years later...

Sajnos az a probléma a ledes és szuper-parabolatükrös világitásokkal , hogy többsége még erős napsütésben is tudnak vakítani , sőt a parabolák teljesen váratlan szögből vágják vissza a napsütést fehérvakítással több másodpercre is, főleg a napéjegyenlőségek ideje közelében . Van néhány fényképem is a világitó lámpa mellett második fényforrásként visszavert napsütésről.

Link to comment
Share on other sites

Még egy : az elvileg rikitó sárga színű taxik ha még éppen süt a nap úgy 15 fokos szögben enyhe fátyolon át , de fák árnyékolják az utat akkor még 30 méterről is nehezen észrevehető világítás nélkül , pedig minden mást jól látni. Igenis összejönnek olyan helyzetek a színekkel és látással amit addig nem hisz az ember amíg nem tapasztalja. Valahogy a környezet és fény és színösszetétel teljesen ki tud fordulni a megszokottból . És a sárga rendszám is beleolvad a járműbe és idesen kell keresni a számokat vészhelyzetben , jó ötlet az ugyanolyan szinalap erre is....

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...