Jump to content
PirateClub.hu

Egyre butábbak leszünk egyénileg


Huan001
 Share

Recommended Posts

Az evolúció során visszafejlődnek azok a szervek, amelyeket már nem használunk: agyunkkal is valami ilyesmi történhet majd a jövőben, hiszen az élet több területén is a számítógépekre támaszkodunk. Amellett persze, hogy a gépek jelentősen megnövelik a közös tudásunkat, egyéni szinten leromolhat például a memorizálás képessége.

 

A főzés bevezetése nagy evolúciós lépést jelentett őseink számára: gyomrunk kisebb lett, agyunk mérete megnőtt, és könnyebben tudtunk felegyenesedve járni. A főzés megjelenése azért járhatott komoly evolúciós változással, mert a nyers élelmiszerek elfogyasztása igen sok munkával jár: ha a többi főemlőst nézzük, látható, hogy szinte az egész napjukat evéssel töltik.

 

Egy korábbi brit kutatás során megvizsgálták, hogy mi történne a mai emberekkel, ha nem ehetnének főtt ételeket. A résztvevőknek kizárólag bogyókat, gyümölcsöket és zöldségeket adtak, amelyből a napi energiaszükséglet fedezéséhez több mint 4,5 kilogrammot kellett elfogyasztani. A vizsgálati alanyok emiatt a nap nagy részében azzal voltak elfoglalva, hogy megegyék valahogyan nyers élelmiszeradagjukat. A kéthetes vizsgálat végére világossá vált, hogy egy mai ember nem élhet kizárólag bogyókon, gyümölcsön és zöldségen. Minden résztvevő jelentősen lefogyott, ráadásul még este is a napi élelmiszeradagjukat kellett rágcsálniuk.

A főzés ezzel szemben lehetővé teszi, hogy a nyers étrendhez képest sokkal több tápanyaghoz jussunk hozzá, és sokkal rövidebb idő alatt. Egy hasonlattal élve, a főzés olyan, mint egy "külső gyomor". És még a főzésen kívül is alkalmazunk néhány olyan módszert, amely segít a táplálék előemésztésében: ilyenek az erjesztett élelmiszerek (sajt, kefir, joghurt, stb.), ahol a fermentációt végző mikroorganizmusok segítenek nekünk. A főzés megjelenése külsőleg látható módon is hatással volt a mai ember felépítésére: gyomrunk összement, és arcunk alakja is megváltozott, hiszen már nem volt szükségünk nagy fogakra, sem olyan rágóizmokra, amelyekkel valóban komoly erő fejthető ki.

 

Miután már nem kell annyi időt evéssel töltenünk, másra is marad időnk. Például arra, hogy egy újabb "külső szervet", egy második agyat fejlesszünk ki a magunk számára - írja a SiliconValleyWatcher blogbejegyzésében Tom Foremski. Ezek a számítógépeink, amelyek egymással összekötve nagyon hasonlítanak arra, mintha egy külső aggyal rendelkeznénk. Csak egy példa: korábban mindenki több telefonszámot is fejből tudott, ma már azonban a legtöbben nem jegyezzük meg ezeket - a telefonunk eltárolja, így nincs szükség a memorizálására.

 

Hogyan hat mindez az ember evolúciójára? Ma még nem egészen látszik mindez, de a szerző szerint valószínű, hogy egyre "butábbak", kollektíven viszont egyre okosabbak leszünk. Ahogyan azok a szerveink is zsugorodnak, amelyekre közvetlenül már nincsen szükségünk (például a féregnyúlvány, de ilyen a testszőrzet eltűnése is), úgy agyunkban is visszafejlődhetnek azok a funkciók, amelyeket nem használunk rendszeresen. Ilyesmi persze már eddig is történt: mivel nem folytatunk vadászó/gyűjtögető életmódot, ma a legtöbben már nem ismerjük fel sem a növényeket, sem a különféle bogyókat. Lehet, hogy a memóriával is valami ilyesmi fog történni: öregkorunkra talán az emlékezést segítő technikai eszközöket fogunk használni, amelyek emlékeztetnek majd rá minket, hogy kik is vagyunk valójában.

 

origo.hu

Link to comment
Share on other sites

Szerintem ennek nem nagyon van alapja... A gépek ugyanis nem csak megkönnyítik a dolgunkat, de meg is nehezítik. A gépekhez érteni kell, amit meg kell tanulni, ráadásul az információs társadalomban nap mint nap olyan mennyiségű információcsomagot kapunk és dolgozunk fel, amin egy "butább" ember akár hónapokig gondolkodna. Lehet hogy vannak számológépeink stb., de ne felejtsük el, hogy ezekre azért van szükségünk, hogy az igen bonyolult feladtok egy részét megkönnyítsék számunkra. A gépek tehát nem helyettesítik az emberi agyat, hanem kibővítik annak lehetőségeit. Ráadásul az emberi evolúció nagyban lelassult, ugyanis a természetes kiválasztódás, - ami az evolúció mozgatórugója, - a fejlett társadalmakban, ahol a gépeket használjuk, a korszerű orvoslásnak, és a közegészségügynek hála szinte teljesen megszűnt. (kivételt képeznek egyes halálos fertőzések, de ezeknek nem sok köze van a gépekhez) Így tehát nem jelentene előnyt az életben maradáshoz a kisebb agy, és az emberi génállomány viszonylag változatlan maradhat sok-sok generáción át. A fizikai evolúció helyét már régen átvette a szellemi evolúció, és ennek a részei az egyre modernebb, egyre nagyobb teljesítményű gépek is. KÖNYÖRGÖM! Amikor őseink rájöttek, hogy a főtt kaja jobb, akkor még kb. minden 20. egyed érte el a 10 éves kort, és a 20 év már matuzsáleminek számított. A gyengébbek meghaltak, így a genomjuk elveszett, mielőtt szaporodhattak volna. Ez most hol van? Sehol. Egy mozogni alig képes süket néma, aki majdhogynem vegetál, gyereket csinálhat, és a gyerek tovább viszi az életképtelen génjeit. Nem tudom miért fizetik a tudósokat, ha teljesen értelmetlen következtetéseket vonnak le, holott rendelkezésükre áll minden szükséges tudásanyag. <_<

Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...

Háát 1999 es könyvre alapoz, egyrészt az internet miatt ugye rosszabb memóriánk lesz, ami az intelligencia egyik alapkövetelménye, pontosan a memória fejlesztésével sikerült intelligencia növekedést elérni értelmi fogyatékosnál (80 as iqról sikerült 100 közelébe felhozni). Ami ugye logikus hisz az intelligencia az mutatja h ki mennyire, milyen gyorsan lát át egy rendszer működését. Viszont ha aranyhal memóriánk van, és elfelejtjük a dlgokat, úgy nehéz egyben átlátni egy magasabb szintű bonyolultabb rendszert:)

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Ez egy marhaság. Gondoljatok bele, hogy mennyi mindent tudnak a nagyszüleink amit mi nem, na de ez fordítva is igaz. Lehet, hogy fejből már csak a saját telefonszámomat tudom, de van helyette kb. 20 féle külöböző felhasználónevem + jelszavan meg ilyen-olyan pinkódom, amit rendszeresen használok meg még ezer webcím amit fejből tudok.

Én például a számítógépet, internetet általában tanulásra használom. Amit olvasok annak egy részét meg is jegyzem. És a nyelvtanulás, dalszövegek, filmidézetek, viccek memorizálása, számítógépes játékok, programok, különböző elektronikus kütyük használata? Ezekhez nem használjuk a memóriánkat?

Én úgy látom, hogy bizonyos rétegek butulnak, mások viszont egyre okosabbak(attól függ, ki mire használja az eszét).

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...